A HADIESEMÉNYEK LEÍRÁSÁNÁL ELŐFORDULÓ FONTOSABB OSTROMLOTT ÉS ELFOGLALT VÁRAK GYÜJTEMÉNYE

 

I. rész

 

 

 

ADONY: megye keleti peremén, közvetlen a Duna mellett elhelyezkedő községünk -már csak földrajzi helyzeténél fogva is -, mindig jelentős színtere volt a különböző népek és kultúrák békés vagy éppen harcos találkozásának, együttélésének. Adony a bronz - kortól lakott település, majd a római korban Vetus Salina néven a limes katonai erőssége; amit aztán már a kora középkorban királyi birtokként Odon néven; oppidumként( mezőváros) említenek az oklevelek. A király innen küldi utolsó kétségbeesett segélykiáltását az ország nemességének,… Mohácsra menet.

  1602. 11. 13. körül Nádasdy Ferenc egy időre visszafoglalta az adonyi török erődöt ahol hajóhidat akartak építeni (továbbiakat a körülményekről lásd az 1602. évi hadjárat leírásánál).
  A török hódoltság majd másfél százados ideje alatt - az akkor Jancourteran néven török erődként szolgáló település - magyar őslakossága részben elmenekült, részben elpusztult. A török kiűzése után az őslakosság meginduló "visszaszivárgásával" párhuzamosan a szervezett és spontán betelepülésnek köszönhetően új "honfoglalóként" jelentős számú német és szlovák népesség jelent meg; az őslakos magyar - és a már majdnem az; az évtizedek óta itt élő szerb(rác) -, lakosság mellett.

  Közülük létszámában, de közösségi- kulturális homogenitásában is a németség vált domináns erővé. Ezt jelzi az is, hogy a letelepülésüket követő évtizedben(1723-ban) már templomot emelnek hitüknek, s a XVIII- XIX. századi iratokban Adony német nyelvű mezővárosként említtetik. Ők hozzák be magukkal a máig élő Orbán- kultuszt; a szőlő-és bor védőszentjének ünnepét, a gazdálkodási és a mindennapi lét kultúrájának számos elemét, és zenében- táncban mind a mai napig élő kulturális hagyományt teremtenek és örökítenek tovább. A felgyorsuló polgári fejlődést aztán a XIX. században jól reprezentálja - a ma civilként aposztrofált - közösségi szerveződések nagy száma, a helyi sajtókialakulása, mely a járási székhely Adony népünnepélyeiről, műkedvelő és jótékonysági színielőadásairól, kiállításairól; a polgári létforma számos megnyilvánulásáról számol be.  
 A helyi gazdasági kultúra speciális elemeiként jelennek meg a századok során a szőlőműveléssel, a borászattal, a halászattal és vízi molnárkodással, és a számos más "iparral" kapcsolatos szokások, hagyományok.

  Több helyi legenda, mese és dal őrzi és örökíti tovább ma is egykori eleink gondolkodás- és érzelemvilágát, élet- és világszemléletét. Községünk is - elszenvedve a történelem viharait- áldoz a nemzeti szabadság oltárán(1848-49.); s mindkét világháború áldozatai között ott vannak az adonyiak; függetlenül nemzetiségi identitásuktól. 
    S amennyire örömteli az, hogy a származás, nemzetiség soha nem mérgezte a közösség életét, nem volt releváns tényező az együttélésében; annyira fájdalmas is ez a spontán és folyamatos asszimiláció; hisz értékek tűnnek el általa. Már a XIX. utolsó harmadában megszűnik a német nyelvű misézés, s jórészt
ennek következményeként lassan "kikopik" a mindennapi életből, a kapcsolattartásból a német nyelv

használata.

 

 

ALVINCRÓL: 17 km-re van Gyulafehérvártól. A falu északi szélén, a Maros folyó és a Pián-patak összefolyásánál, kis emelkedésen fekszik a reneszánsz várkastély. Az álló falak és a falmaradványok egy csaknem szabályos hatszög alakú területet kerítenek. Északon emelkedik a kapu romja, az emeletes kastélyépület s a kettőt összekötő kis torony. Az ény-i sarkon nyújtott négyszög alaprajzú bástya maradványa romladozik, amelyhez az ény-i kastélyszárnyból megmaradt lépcsőház csatlakozik. A nyugati sarkon az előbbiekhez hasonló bástya és egy torony romjai láthatók. Dk és ÉK. felől az udvart kőfal zárja le. A falakat körülvevő egykori vizesárok – a dk-i oldalt kivéve – ma is (1983) jól felismerhető. Alvinc község, illetve mezőváros birtokosa 1526 előtt a szász Universitas, aztán sokszor cserélődtek urai, mígnem 1546-ban Martinuzzi György váradi püspök és Erdély helytartója kezére jutott. A domonkos vagy ágostonos kolostor várkastéllyá alakítása az ő nevéhez fűződik. A templomot lebontatta, s hat évi kemény munkával új épületeket emelt. Itt gyilkolták meg az akkor már bíborossá kinevezett György barátot 1551. december 17-én Ferdinánd király zsoldosvezérei: Sforza és Pallavicini, a cinkos titkár, Ferrari segítségével. Az épületet kirabolták, s a XVI. század közepe legnagyobb magyarországi politikusának holtteste hónapokig feküdt temetetlenül, vérbe fagyva.

  Martinuzzi György idején is tornyos, vizesárokkal körülvett, felvonóhidas épület volt a várkastély. György barát palotája az épületszárny lehetett. Alvinc birtokosai 1551 után gyakran változtak, többször volt fejedelmi kézen, míg a XVII. Század elejétől állandósult fejedelmi magánbirtok jellege.

 

 

ARAD: Arad városának a történelem folyamán több vára is volt, sőt, maga a középkori városmag is máshol helyezkedett el, mint manapság. Korunkra legjobban az újkori erőd maradt fenn, melynek meglátogatásakor fejet hajthatunk az 1848/49-es szabadságharc után itt kivégzett tábornokaink előtt is. Az erődhöz a központból a Piaţa Avram Iancu térről a Str. N. Bălcescu vezet, át a Maros-folyó hídján.

Arad már a 11. században várispánsági központ volt. Első, Árpád-kori vára a mai Aradtól 7 km-re keletre, az egykori Öthalom v. Glogovác falu területén feküdt. A tatárjáráskor (1241/42) ezt a várat és Arad (vagy ahogy akkor mondták: “Orod”) városát is elpusztították a mongol seregek. A felégetett város alig volt képes magához térni, majd később, a török beütések elől menekülők megvetették a mai Arad városának alapjait az elpusztult “Orod”-tól nyugatra, a Maros partján.

  Verancsics Antal egy 1550-es elbeszéléséből tudjuk, hogy lélekszáma az első török támadáskor elég alacsony volt. A középkor folyamán végig erődítetlen települést a törökök 1552-ben foglalták el, majd várat építettek, állítólag egy templom köré, amit utóbb dzsámivá alakítottak. A helytörténeti kutatás a török erőd helyét XVIII. századi térképek segítségével az egykori Sarkad városrész területére, az Óvártér környékére helyezte, a lokalizálást az itt szórványosan előkerülő, XV-XVIII. századi régészeti leletek is támogatják.

  A város ekkor még nem néptelenedett el: a kiadatlan aradi összeírások (1551, 1558, 1561) 36 porta meglétét rögzítették. Lakosságának fogyása azonban utóbb erőteljesebbé válhatott, és a település a XVI. század végére – Szamosközi István tudósítása szerint – lényegében már el is pusztult. Mindebből arra következtethetünk, hogy a néhai mezőváros épületei nem lehettek sem jelentősek, sem pedig időtállóak. Minden bizonnyal a korai és nagymérvű pusztulással kell magyaráznunk azt a rejtélyt, hogy miként enyészhetett el nyomtalanul a középkori Arad, és válhatott helyének meghatározása – mint egy ókori, eltűnt településé – több kutatónemzedék fantáziáját megmozgató történeti feladvánnyá.

  Az új város mellett a törökök 1552-1554 között palánkvárat emeltek, mely véglegesen csak 1688-ban került vissza keresztény kézbe.

  1591/92-ben a Maros menti török végvárak közül Aradon 32, Boros-Jenőben 345, Erdőhegyen 271, Lippán 247, Topicson 28, Tótváradalján 58, Világoson 37 ember szolgált. Aradon 22 müsztafiz, vagyis várvédő gyalogos és 10 topcsi szolgált. Valószínűleg ezekben a várakban szintén több ember szolgálhatott. Jól példázza ezt az aradi őrség összetétele, mivel az összeírás szerint csak ott szolgáltak tüzérek, szám szerint tizen a többi 22 müsztafiz, azaz várvédő gyalogos volt. Nehezen elképzelhető, hogy például olyan nagyobb létszámú őrséggel rendelkező várakat, mint Borosjenő, Erdőhegy és Lippa ne láttak volna el tüzérséggel, vagy Aradot legalább egy csekély számú lovassággal.

  1596-ban Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem Arad várát Szelestey János őrizetére bízta.

  1597-ben Arad várát Borbély György lippai kapitány elfoglalta a töröktől.

   A részben átépített, több ostromot túlélt régi vár a 17. század végére meglehetősen rossz állapotba került. Bár 1698-ban kijavították, III. Károly király megígérte Aradnak, hogy szabad királyi várossá teszi és egy új várat építtet.

Arad új várának felépítése csak Mária Terézia uralkodása idején vált valóra. A királyné az 1750-ben kelt rendeletével megtiltotta a város lakóinak, hogy a készülő vár közelében letelepedjenek, és ott házakat emeljenek. A város az építkezés céljaira átengedte a Maros kanyarulatában lévő erdős szigetet, ahol Philipp Ferdinand Harsch tábornok tervei alapján megkezdték a Vauban-rendszerű, szabályos hatszög alaprajzú, csillag alakú, többszintes kazamatákkal ellátott vár felépítését.

Az 1763-1783 között felépült hatalmas vár kerülete 3180 m, területe pedig megközelítően 730.000 négyzetméter lett. Minden oldalán külön bástyákat helyeztek el, hat kapuval. Az egész várat külső sánc vette körül, melybe szükség esetén a Maros vizét ereszthették. A várban mintegy 3600 katonát lehetett elhelyezni 296 ágyúval.

Az 1848-as szabadságharc eszméihez Arad ifjúsága és polgársága is csatlakozott; a várat a katonasággal együtt körülzárva hosszú és véres ostromot követően 1848. június 28-án elfoglalták, miután a megkötött megállapodás alapján a császáriak kivonultak belőle. A világosi fegyverletétel után, augusztus 17-én adta át az erődöt az orosz csapatoknak Damjanich János tábornok, akit tizenkét társával együtt október hatodikán az aradi vár előtt végeztettek ki az osztrákok. A kivégzések helyén, a vártól délre 1881-ben emeltek kőemléket, amit a románok később ledöntöttek. Helyén ma emlékoszlop áll. A vár a 20. század második felében szigorúan őrzött katonai objektum volt. Napjainkban kívülről már megtekinthető, körüljárható, sőt, egyes mára lakatlanná vált részeibe betekinthet a kíváncsi utazó.

 

Mivel a XVl. századból, a törökök által épített vár előtti állapotról nem maradt rajz, csak későbbieket lehet itt bemutatni. A történelem során Aradon három helyen épült vár ezek elhelyezkedését mutatja be az alábbi rajz: http://mars.elte.hu/varak/arad/aradrajz6.jpg

 

Arad középkori (törökök által épített) vára, 17. század: http://mars.elte.hu/varak/arad/aradrajz2.jpg

 

Arad egy 1690. évi felmérés szerint (itt található egy utalás az 1551 előtti állapotokra): http://mars.elte.hu/varak/arad/aradrajz12.jpg

 

A török kori végvár talán legismertebb alaprajza: http://mars.elte.hu/varak/arad/aradrajz4.jpg

 

Arad, a középkori vár 1750 körül:http://mars.elte.hu/varak/arad/aradrajz5.jpg

 

Arad középkori vára és környéke a 17. század végén: http://mars.elte.hu/varak/arad/aradrajz8.jpg

 

Arad, a középkori vár és környéke: http://mars.elte.hu/varak/arad/aradrajz11.jpg

 

Arad helység 1848-ban (mai elképzelés szerint, alaprajz): http://mars.elte.hu/varak/arad/aradrajz7.jpg

 

Arad, az erőd és a város 1850 körül (térkép): http://mars.elte.hu/varak/arad/aradrajz3.jpg

 

Az aradi vár ma légifelvételen: http://mars.elte.hu/varak/arad/aradlegi027.jpg

 

Az aradi vár ma panorámafelvételen: http://mars.elte.hu/varak/arad/aradpan4.jpg

 

 

BABÓCSA: a leletekből azt következetik a kutatók, hogy Babócsa vidékén már az őskorban, majd a réz- és bronzkorokban is volt élet. Az ásatások során mammutcsontok, bronzkori emlékek, csiszolt kőkorszaki szerszámok, Árpád-kori emlékek és tárgyak kerültek elő. A honfoglaló magyarok közül valószínűleg Bogát vezér jutott el először ide, s az ő népe találkozott az itt élő avarokkal és szlávokkal. A X. század végén került át a térség Koppány birtokába, majd a lázadó vezér halála után királyi uradalom lett, s az uralkodó hű emberei, s velük bencések települtek ide. Erre utalnak az általuk emelt Szent Miklós monostor maradványai. Majd itt alakult ki a német eredetű Tibold nemzetség birtokközpontja.

Az első Babócsáról szóló írásos emlék az 1332-37. évi pápai tizedjegyzék szerepelt, amely egy plébániát is említ. A birtok Kézai Simon szerint az egyik legrégebbi jövevény nemzettségeink egyikének Tibold nemzetségnek ősi tulajdona volt.

  A Tibold nemzetséget képviselő Babócsai család kihalása után a Báthoriakkal rokonságban álló Marczali família kapta 1398-ban adományul a községet a nikápolyi ütközetben tanúsított bátor helytállásért. A vár okleveleinkben először 1450-ben tűnik fel „Castrum Babolcza” alakban, mely örökösödési szerződés alapján 1474-ben a Báthori család birtokába került.

Történelmi érdekesség, hogy amikor II. Ulászló főispáni címet adományozott Báthory Györgynek, a király 1496-ban a babócsai várkastély vendége volt.

  A Rinya folyó ingoványában épült várat a XVI. század elején korszerűsítették: négyszög alaprajzú falának sarkain óolaszbástyákat építettek. Kőfalai elé kettős palánkot telepítettek, közé földet döngöltek az ágyútűz ellen. A várhoz háromszög alaprajzú, palánk elővárat építettek. Egyetlen bejáratát két kaputorony fogta közre, amelyek agyagból, zöldmázas téglából és paticsfalból épültek meg. Az elővár területén egy téglaépület állt.

  Babócsa 1526 után, Szigetvár előterében, a kisebb jelentőségű várak közé tartozott. Őrsége biztosította Szigetvár megközelítési útvonalait.

 1555-ben Báthory András és testvéréé a vár, melynek őrsége Selpi István s Budaics János vezetése alatt 250 emberből állott, kiktől ez évben foglalta el a török. 1555 szeptemberében a török elleni ütközetben hatnapos védekezés után feladni kényszerültek a várat. A vár feladása miatt Báthory a két hadnagyot elfogatta és halálra ítélte, de sikerült börtönükből megszökniük. 1556 júliusában Zrínyi Miklós, Nádasdy Tamás és Stanich Horváth Márk vezetésével a magyarok visszafoglalták Babócsát, és Perneszy Farkast nevezték ki a vár kapitányává. Nem szállták meg csapatokkal, csak felrobbantották.

  Ezután azt tudjuk róla, hogy mikor Zrínyi Miklós 1561-ben bevonult Sziget várába, mint várkapitány a vár felügyelete alá tartozott négy másik kis várral[1]] egyetemben Babócsa is, és helyreállították.

  Szigetvár eleste után 1566-ban Szokoli Musztafa nagyvezér mintegy 20 000 fõnyi sereggel ostromolta Babócsát, melyet segítség hiányában az õrség kénytelen volt feladni. Az 1568-69. évi török zsoldlajstrom szerint 558 fõ volt az õrség létszáma. Ezután a magyaroké lett a vár. A török újabb támadásaitól Végh Gergely alkapitány 1576-ban még meg tudta védeni a várat, de 1593-ban[2]] Mehmed ruméliai beglerbég csapatai által ismét a törökök lettek a vár birtokosai.

  1594 tavaszán Zrínyi Miklós ismét visszafoglalta, majd imegint a töröké.

  Ők 1595-ben Zrínyi György, Hajmássy Kristóf és Herberstein Zsigmond hadainak közeledtére a várat elhagyták, és az kardcsapás nélkül jutott vissza a magyarok kezére. A vár kapitányává Zrínyi Horváth Miklóst nevezte ki, míg a magyar katonaság hadnagya Hajmássy, a németeké Urmüller lett. 1600-ban az oszmán seregnek 3 napi ostrom után sikerült elfoglalnia, kiktõl csak 64 év után, 1664-ben Zrínyi, a költõ szabadította fel. A vár ezután hadi jelentõségét vesztve pusztulásnak indult, köveit a lakosság építkezéseihez széthordta.

  A több mint százéves török uralomra számos régészeti lelet utal: a török gőzfürdő és palota maradványai, kerámia égetőkemence, lakóházak, valamint török kút. S ekkor telepítette a basa az európai hírű nárciszkertet.

A végvári háborúk kimerítették az itt élőket, s a megfogyatkozott lakosság helyére horvát, német, török, rác, tót és cigány népesség telepedett le. A török hódítás okozta sokkból ezt követően tért magához a település, s jelentős fejlődésnek indult.

  A középkori várnak ma már csak alig kivehető maradványai vannak egy feltöltött folyosóval, melyből alaprajzi elrendezése nem állapítható meg.

 

Talán a vár belső árkának nyomai: http://mars.elte.hu/varak/babocsatorokvar/torokvar1.jpg

 

Valahol itt álhatott a domboldalon a várfal: http://mars.elte.hu/varak/babocsatorokvar/torokvar10b.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/babocsatorokvar/torokvar2.jpg

 

A vár ék alakú bástyájának belső tere: http://mars.elte.hu/varak/babocsatorokvar/torokvar4.jpg

 

Az alaprajz (Miklós-Nováki-Sándorfi): http://mars.elte.hu/varak/babocsatorokvar/torokvaralaprajz.jpg

 

A vár egy metszeten: http://mek.oszk.hu/01900/01912/html/index308.html

 

Itt kell megjegyeznem, hogy még két vár is van Babocsa közelében. Az ún. Árpád-kori földvár a 33-as dombon északkeletre, nem messze a Törökvártól és a Nárciszos(Basakert) nevű erősség mely keletre van és a Komlósd felé vezető út elágazásánál található. Mindkét vár használatban volt még a XVI. században. A kutatásokat, feltárásokat Magyar Kálmán végezte.

 

 

BAJA: alig néhány nappal a mohácsi csata után, 1526 szeptemberében Szulejmán szultán csapataival átvonult Baján is, amikor Pestről Pétervárad felé tartott. A környék két ellenkirály, Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János harcainak színterévé vált. A hadak állandó mozgása miatt elnéptelenedtek a falvak. A nagyurak egymás elleni harca rengeteg szenvedést hozott a szegény népre. A török seregek folyamatosan átözönlöttek Baján a Pétervárad-Pest útvonalon, mígnem 1541-ben Szulejmán hitszegő módon bevette Budát. Csapatainak egy része Baja közelében táborozott a Duna partján. A következő évben a török újabb hadjáratot vezetett Buda biztosítására.

Hajói élelmet szállítottak az elfoglalt városba, konvojuk Bajánál is megállt. Az élelem tárolására először valamiféle erődített raktárt építhettek. Ez lehetett a bajai vár elődje. Van forrás, mely szerint a sóház és a plébániatemplom kőépületeit erősítették meg. Úgy tudjuk, hogy a két épület a mai főtér területén állhatott, ebből következik, hogy a főtér területét vették körül földsánccal és gerendafallal. Az ilyen várat palánknak vagy párkánynak nevezték. A bajai párkány építése 1542 októbere és a következő év szeptembere között történhetett. A törökök a kikötő védelmét kívánták vele megerősíteni.

Hogyan készült a palánk? Zivataros idők voltak. Eger magyar végvár volt. Dobó István katonái lecsaptak Bajára, beszedték az adót, a cenzust, felégették a várat is. Azt sem, a kikötőt sem tudta a török helyőrség megvédeni. Miután ez még egyszer megtörtént, a török elhatározta, hogy a palánkot újjáépíti, a helyőrséget pedig megerősíti. Az 1556-ban kezdődött építkezéskor kapta a bajai erősség a végső formáját. A mai főtéren álló belső várat északról és keletről az ún. polgárváros vette körül. Nevezték huszárvárnak, katona- vagy bezlia-városnak is, mert a lovasságot mindig a külső palánkban helyezték el. Mégpedig abból a gyakorlatias megfontolásból, hogy a támadást azonnal elháríthassák, vagy a fenyegetett falvaknak gyors segítséget nyújthassanak.

A bajai polgárváros kiépített sáncait északon a Kenderes-patak, keleten az Eső-patak (Regen Bach) határolta. A déli sánc az Alkotmány utca-Szarvas Gábor utca-Petőfi Sándor utca vonalában húzódott. Nyugaton a vár vizesárka lehetett a polgárváros határa. A bajai várról hiteles térkép vagy rajz nem maradt fenn. De tudjuk, hogy a középkori török és magyar várépítés között nem volt semmi különbség sem az alkalmazott anyagok, sem a kivitelezés, sem a szerkezet tekintetében, hiszen a várak mindkét félnél ugyanazt a célt szolgálták: a támadás elleni védelmet.

A vár úgy készült, hogy kettős sorban tölgyfa törzseket ástak a földbe. Mind a külső, mind a belső oszlopsort egymáshoz erősítették, vesszővel megfonták. Az oszlopok közét vízzel feleresztett agyaggal kitöltötték, majd az agyagot keményre döngölték. Tetejét zsindellyel befedték. Ha az oszlopsor ki is dőlt, az agyagfal magában is megállt. Az ágyúgolyó legfeljebb porzott benne. A bástyák építése hasonlatos volt a várfalakéhoz, legfeljebb vastagabb fatörzseket használtak, melyeket nem vesszőfonatokkal, hanem vasszögekkel erősítették egymáshoz. A bástyákat tetővel, kerek vagy négy-ötszögletű falakkal, rajtuk lőrésekkel készítették.

A külső várárkon kívül levő kerítést, mely sűrűn egymás mellé állított kihegyezett karókból állt, latorkertnek nevezték. Nem anynyira az ellenség, mint inkább a bűnözők ellen szolgált. A rajta levő rácsos kapu volt a sorompó vagy korlát, melytől híd vezetett a várárkon át a külső vár kapujához.

Milyennek látta az utazó Baját? Evlia Cselebi török világutazó 1666-ban így írta le a bajai párkányt: két dzsámi van benne, melyből az egyik korábban keresztény templom lehetett. Ez a Szinán pasa dzsámija nevet viseli, a másik pedig a Szulejmán szultán dzsámi. Mindkettő mellett minaret magasodik. A várat kettős palánk veszi körül. A Sugovica felé a Nagy kapun, keletre, a polgárvárosba a Titkos kapun (Ojgun kapisi) lehet kijárni.

Cselebi a párkányban 50 deszkaházat és 15 boltot látott. A külvárost vagy polgárvárost szintén tömésfal vette körül. Dél felé a Zombori kapu, közvetlenül a révátkelőre a Rév kapu nyílott, és innen a kikötőbe vagy a mohamedán temetőbe lehetett jutni. Itt volt a vámfelügyelő háza is. Amint Cselebi a továbbiakban írja: a kikötő mellett van egy minaret-magasságú domb, ahonnan lefelé nézni sem mer az ember.

Az említett két kaput a polgárváros észak-dél irányú főútja kötötte össze, melyre merőlegesen helyezkedett el a négy városnegyed (mahalle), illetve néhány kisebb utca. Kiemelkedő jelentőségű épület volt a főút mellett a mohamedán imaház (mecset), a derviskolostor, a mohamedán iskola (medresze), a fogadó (karavánszeráj), és a fürdő (hammam). Összesen 300 deszkaház és 150 bolt (dükkan) volt. Amint Evlia Cselebi megjegyzi: kikötőhely lévén, lakói gazdagok és barátságosak. Az utcák deszkaburkolatúak, mert földje lapályos és mocsaras.

A bajai vár végső évei A bajai palánk a gyakran ide portyázó egri vitézektől vagy a Dunán Esztergomból lehajózó naszádos hajdúktól nagyon sok támadást vészelt át. Biztosan nem tudjuk, de valószínű, hogy a törökök maguk gyújthatták fel uralmuk végnapjaiban, az 1686. esztendő közepén. Még ugyanebben az évben Baját a császáriak vették birtokukba, és azonnal megkezdték a vár újjáépítését. A következő tavaszon azonban a Péterváradról Eger felmentésére igyekvő török sereg megrohanta Baját, mielőtt a vár újjáépítése befejeződött volna. A támadást visszaverték ugyan, de az őrség is nagy veszteséget szenvedett. (25 katona lelte halálát.)

A törökök néhányszor még próbálkoztak. Bokodtól légvonalban 12 kilométernyire, Bácsalmás határában elsáncolták magukat egy templomrom körül. Visszatérésükbe vetett reményük véglegesen elpárolgott az 1699-ben megkötött karlócai békével. 1704 januárjában a Simontornyáról lefelé haladó kuruc csapatok rohammal bevették a „romos bajai erődöt”, amikor a Rákóczi-szabadságharc hadai végigpusztították a földvári és a többi Duna melletti várat. A bajaival kapcsolatban egy vezérlő kuruc ezredes ezt írta a Duna-Tisza köze akkori parancsnokának, gróf Károlyi Sándornak: „A bajai sáncban szerszám, liszt, élés elég találtatott, azt felszállítják; a sáncot pedig parancsolat szerint elrontottam.” Íme, ez az utolsó híradás a bajai várról.

Forrás: Gál Zoltán http://www.bacskaisport.hu/modules/news/article.php?storyid=86

 

 

BALASSAGYARMAT: Balassagyarmat kedvező fekvésének köszönhetően már jóval a honfoglalás előtt lakott hely volt. Máig nem bizonyított, de valószerűnek tekinthető az a feltételezés, mely a Ptolemaiosz Klaudiosz, a neves ókori tudós Kr. u. 150 körül írt művében szereplő Iscenum-Uskenon nevű települést, kelta-jazig kereskedelmi központot Balassagyarmattal azonosítja. A vidéken már a rómaiak idején fontos útvonalak futottak át, melyek Pannóniát az északi és keleti területekkel kötötték össze. A középkorban ilyen fontos útvonalnak számított az Ipoly völgyében a Kassa-Visegrád, majd budai út. Az Ipoly folyó átkelésre alkalmas helyei így természetes forgalmi csomópontoknak számítottak. Ezt a lehetőséget, mint medenceközpontnak Balassagyarmatnak sikerült a legjobban kihasználni.

A település nevében hordja eredetét: egyik honfoglaló törzsünk tagjai telepedtek meg itt. Balassagyarmatnak az Ipoly déli partján tipikusan hídfő szerepe volt, itt volt a folyó legforgalmasabb átkelőhelye. Talán az Alföldről észak felé irányuló kereskedelem egyik ellenőrző állomásaként is szolgált. Időnként maga a király és kísérete is meglátogatta vidékünket. Különösen IV. Béla fordult meg sokszor erre, a zólyomi vadászterületekre utaztában. Az első falu életének az 1241. évi tatárjárás vetett véget: temploma romba dőlt, a település elpusztult. A tatárok elvonulását követően Balassagyarmat történetében az a második 300 év kezdődött el, amely folyamán a földesúri vásáros falu mezővárossá fejlődött. A legnagyobb változást újratelepülésében az jelentette, hogy királyi tulajdonból 1246-ban családi kézbe, a Balassák ősének birtokába került, a családi birtokok központja lett. Ezt követően kezdhette meg az akkor még lakatlan terület benépesítését Detre fia Miklós, aki a család ősei sorában a nagy telepítők közé tartozott. Ő építette azt a védelmi célokra is alkalmas lakótornyot, mely a későbbi városcímernek is mintaképe lett. A források szerint Gyarmat 1330-tól vásáros hely. A mezővárosi jogot adományozó oklevelét nem ismerjük, először 1437-ben említik a települést "oppidum"-ként. A 14-15. században a település a Nógrád és Hont megyei nemesség nádori igazságszolgáltató gyűléseinek helyszínéül is szolgált. A török hódítás a város létét veszélyeztette, fontossága végvárként, a felvidék kapujaként lett egyre nagyobb. Többször cserélt gazdát a harcok során.

(Elfoglalásáról bővebbe lásd a továbbiakban.)

  A török által 1552-től 41 évig birtokolt Gyarmatot 1593-ban Tiefenbach Kristóf kassai főkapitány, Pálfy Miklós és Homonnay István vezetéséve szabadították fel. A vár kapitányává kinevezett Morgentaller Fülöp ezredes a sérült falak kijavítását és helyreállítását azonnal megkezdte.

  Bocskai István erdélyi fejedelem vezérének, Rhédey Ferencnek 1605-ben hódolt meg a vár őrsége, melyet azonban 1606-ban a bécsi béke Rudolf királynak adott vissza. Az 1608., 1613. és az 1618. évi országgyűlések rendeletére megerősített várat 1619-ben Bethlen Gábor serege foglalta el, de 1622. évi nikolsburgi béke II. Ferdinánd királynak ítélte.

  A török 1626. és az 1629. évi sikertelen ostroma után az 1638. évi országgyűlés a vár kijavítását rendelte el.

  II. Rákóczi György seregei Bakos Gábor és Kemény János vezetésével 1644-ben Gyarmatot elfoglaták, azonban rövid idő után ismét a császáriak birtokába jutott. A rongált vár kijavítását az 1647. évi országgyűlés ismét elrendelte, kapitányává Balassa Ferencet nevezte ki.

  A török 1648-ban 4000 főnyi sereggel vette ostrom alá, de a védők segítségére érkező gróf Forgách Ádám érsekújvári főkapitány lovassága a támadókat a vár falai alól elűzte. 1652-ben gróf Esterházy Ferenc volt a vár kapitánya, aki a vezekényi csatában elesett. Ismét Balassa Ferenc vette át a várkapitányi tisztséget, s Balassa Imre is részt követelt magának a vár birtokából. A testvérek közötti viszálykodást kihasználva 1663-ban a Köprüli vezette török sereg – melyhez Apaffy Mihály hada is csatlakozott – a várat elfoglalta, felégette és lerombolta.

  Az 1670 táján készült urbárium szerint: "Ezen Gyarmath városa elpusztult, mivel mellette végház építtetett". A tizennyolc évvel későbbi egyházvizsgálati jegyzőkönyv pedig már azt rögzítette, hogy Gyarmatnak az elpusztulás miatt helyére is alig lehet rátalálni. A föld színe felett csak egy kis falmaradvány maradt a várból. A most is folyó régészeti ásatások eredményeként azonban egyre többet tudunk a középkori városról. Az óváros alatt a föld megőrizte a vár maradványait és egy reneszánsz palota díszesen faragott köveit is. Az egykori várfal kevés maradványa a Bástya u. 8. szám alatti lakóház hátsó falában még látható. Legutóbb a Bercsényi utcában tártak föl egy 15-17. században használt temetőt.

  Története során többször elpusztult és újjáépült a város, kicserélődött lakossága. A török háborúkban lerombolt vár köveit széthordták, az új telepesek házaik építésére használták, de jutott belőle a katolikus templom falába is. A 18. századi telepesek a végváriak kiváltságaira hivatkoztak, azokat tekintették mintául, de vár nélkül a felszabadító háború lezárása után a település elveszítette korábbi jelentőségét.

 

Emléktábla a lerombolt vár helyén: http://mars.elte.hu/varak/balassagyarmat/balassagyarmattort.jpg

 

Gyarmat várának alaprajza (Kmetty-Kőnig): http://mars.elte.hu/varak/balassagyarmat/balassagyarmat1.jpg

 

Ua., mint fenn: http://mars.elte.hu/varak/balassagyarmat/balassagyarmat2.jpg

 

Gyarmat vára és városa Johann Le Dentu XVII. sz-i metszetén: http://mars.elte.hu/varak/balassagyarmat/balassagyarmatmet1.jpg

 

A várfal maradványai egy mai ház alpjában és falában: http://mars.elte.hu/varak/balassagyarmat/balassagyarmat002.jpg

 

Ua.: http://mars.elte.hu/varak/balassagyarmat/balassagyarmat003.jpg

 

Ua.: http://mars.elte.hu/varak/balassagyarmat/balassagyarmat004.jpg

 

Ua.: http://mars.elte.hu/varak/balassagyarmat/balassagyarmat005.jpg

 

 

BALATONENDRÉD: a település okleveleinkben először 1082-ben fordul elő „In villa Enderes habet ecclesia terram” alakban, amikor I. László király a veszprémi káptalan birtokait összeíratja, és őket azokban megerősíti. 1138-ban „Endredi”, majd 1229-ben „In inferiori Endred” néven, amikor II. Endre király a pannonhalmi apátság és a székesfehérvári káptalan közti birtokviszályt rendezi, 1234-ben pedig „Endred”, ahol a XIII. században Szent András tiszteletére rendelt templomát említik. Az 1259. évi oklevél szerint a székesfehérvári konvent előtt Endrédi Burnes és Haab a királynő endrédi jobbágyait, Endrédi Simon megöletéséért 6 ezüst márka fizetéssel büntetik.

  Veress D. Csaba: Várak Baranyában c. könyve 83. old. szerint 1543-ban még magyar kézen volt, hiszen innen is indítottak támadásokat az Eszék-Mohács-Pécs-Buda közötti úton vonuló török katonai erők ellen.

  Hódoltsági terület volt, és itt a mai Várhegyen a török 1545-ben palánkvárat épített (itt bizonyára téved a szerző[3]], hiszen valamilyen erősségnek kellett lennie már 1544-ben is, ha azt a törökök elfoglalták), ahol a zsoldlajstrom szerint ekkor 130, 1552-53-ban 143, 1558-ban 100 főnyi volt az őrség létszáma. Az 1598. évi adólajstromban a tihanyi vár tartozéka. 1599-ben Schwarzenberg marsall év végi, dunántúli hadjárata során visszafoglalta a várat. 1660-ban a tihanyi apátság birtoka. A török kivonulása után a romos vár anyagát széthordták, egyik falát pedig 1772-ben a római katolikus templom építésénél használták fel. (Ráépítették a templom falát a vár falmaradványára) Az egyik száraz árok helye ma is jól kivehető a templomnál.

 

 

BALATONSZEMES (BOLONDVÁR vagy BAGOLYVÁR): a község elso okleveles említése az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben "Zemes", majd 1338-ban a veszprémi káptalan jelentésében "villam Zemes" alakban történik. A Körös vármegyébol származó gordovai Fancs család osi birtoka volt, kiknek ose, Fancs, IV. Béla vagy II. Endre korában élt. Ennek utódai László fia László, a hutlen Tamás fiainak, Jánosnak és Istvánnak elvett birtokait, köztük Szemes falut is megkapták 1403-ban Zsigmond királytól.

A török a község elfoglalása után a mai Bagolyvár u 12. sz alatti telek környékén 1570-ben egy erodítést emelt a szemben levo Tihany orségének megfigyelésére és Magyar Bálint fonyódi vára ellen.

  Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban, 124. old. szerint a fehérvári Ali pasa 1582 szeptember első hetében a Rába folyóig végrehajtott portyázását a magyar végváriak – a pápai, veszprémi, palotai és tatai várak katonái – meg akarták torolni. Megtámadták a Balaton déli partján álló török Bolondvárat. A bolondvári török vitézek azonban rajta ütöttek a magyarokon, elsősorban a veszprémi katonákon, akik közül sokat levágtak, másokat pedig rabul ejtettek. Néhány héttel később a császári követ jelentette, hogy 25 fogságba esett veszprémi vitézt hoztak a törökök Isztambulba: ezek közül 11 áttért a mohamedán hitre, 14 azonban nem, inkább vállalta a rabszolgaságot. Az erodítményt 1583-ban Istvánffy és Ormándy várkapitányok, 1588-ban Huszár Péter pápai és Pisky István kapitányok ostromolták eredménytelenül.

Kapitányai a szomszédos endrédi, koppányi, simontornyai és szigetvári bégekkel együtt Zala és Veszprém megye falvait dúlták, ezért 1599 oszén Schwarzenberg csapatai ostrom alá vették a várat. A török orség elmenekült. Petho Kristóf keszthelyi kapitány csatlakozott a felszabadító hadhoz, amely Lak, Dombó, Koppány és Ozora várait is elfoglalta, majd a tél miatt visszavonult.

1600-ban, Kanizsa elfoglalása után a törökök újra elfoglalták.

Végül 1603-ban Nádasdy és Kolonics csapatainak sikerült elfoglalniuk, de véglegesen csak az 1625. évi gyarmati békekötés idején került magyar kézre. Ezután nem sokkal teljesen elpusztult.

A vár sáncai és árkai ma is felismerhetoek.

A vár sáncmaradványai a Bagolyvár u 12 sz. alatti ingatlan udvarán láthatóak. Magánterület, nem látogatható.
 
 

BÉKÉS: megbízható források szerint a XI. század közepén (1046) Vata Békés várbeli hatalmasság (bizonnyal törzsfő) egy pogány színezetű mozgalom élére állt melynek leverése után kezdődött meg a megye területén a nyugati kereszténység és feudalizmus térhódítása.
- A Váradi Regestrum a királyi vármegyéről az 1208-1235 közötti időkre tartalmaz becses adatokat, a királyi megyének ekkor a békési vár jelentette a központját. (Az írott forrásokban a békési várszervezetnek és magának a békési várnak (castrum) gyakori szereplése meggyőzően mutatja a békési - földből épült - vár létét.)
- 1332-1337 között Békés esperesség központja.
- 1514-ben keresztesek serege érkezett Békésre. Itt érte utól a hadat Bakócz Tamás rendelkezése, amely minden további szervezkedést megtiltott Magyarország és Erdély területén. A keresztesek vezetői nem engedelmeskedtek, így fordulat történt az események menetében. A keresztesek a parasztháború harcosaivá váltak, jelentős tömegek álltak Dózsa zászlaja alá.

Békésen az Élővíz-csatorna partján egy XIX. század eleji térkép még pontosan feltünteti az egykori kastély helyét, hármas sáncával együtt. Jankovich Dénes, majd Gerelyes Ibolya ásatásai 1975-1980 között eldöntötték, hogy az itt talált XVI. század közepén épült vár egy török erődítmény, melyben egy dzsámi is állott. Egy régi várkastélyt építhettek át a törökök úgy, hogy részben lebontották, részben talán újjáépítették és sáncrendszerrel körülvették. Így alakították ki a békési palánkvárat, mely Békés vármegye akkori leggazdagabb, legnépesebb városát, Békést védelmezte.

 

 

BÉLAVÁR: a Dráva völgyében, Somogy megye délnyugati részén, a Pécset Nagykanizsával összekötő vasútvonal mentén fekszik egy szép, erdőktől övezett, pazar természeti környezetű település: Bélavár. A külterületének több mint fele a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik. A növényvilága védett a Palina erdőben és az Almásberek gyertyános, kocsányos tölgyeiben. A falutól ötszáz méterre folyik a Dráva.

A hagyományok szerint IV. Béla nevéhez fűződik Bélavár alapítása, mivel menekülése idején itt kelt át a Dráván. Tiszteletére később emlékparkot avattak itt. Bélavár nevét először az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben fedezték fel a kutatók. Ekkor már egyházas helyként említik, s a következő másfélszáz évben a székesfehérvári káptalanhoz tartozott. 1469-ben városi kiváltságokat kapott – mint „oppidum Belawar”, később – 1536-ban – enyingi Török Bálint, majd 1550-ben Tahy Ferenc birtokához tartozott.

  A helység határában a Dráva mellett, az ismeretlen időben és körülmények között épült „castrum Bela”-ban, a falutól akkor félórányi járásra található várban, 1531-ben az ország rendjeinek képviselői országgyűlésre gyülekeztek.

A török időkben az 1571. évi adólajstrom szerint már csak 15 ház állott.

  Még 1650-ben is állt a vár, mert ez évben III. Ferdinánd király Diancsevich Miklós zágrábi nagyprépostnak adományozta.

A török hódítás végén a vár elpusztult, a község pedig elnéptelenedett. Nevezetesebb hadiesemény színhelye nem volt. Csak a XVII. század végén települtek ide római katolikus vallású horvátok. A várromok a község határában láthatók.

 

 

BERZENCE: a helység neve 1377-ben szerepel elõször, a Péch nemzetségbõl származó Lóránd birtoka volt. A család a helységtõl nevezte magát Berenczeinek.
  A várat elõször Zsigmond 1406. április 21-én kelt oklevele említi, amikor a király Berzenczei Lóránd fia Györgynek új adományul adja szolgálataiért az õseitõl örökölt Berzencze várát és birtokát. Úgy látszik, hogy a vár idõközben rommá lett, mert amikor a Berzencziektõl 1468-ban szenterzsébeti Forster György megszerezte és azt újjáépítette, 1473-ban ,,castellum et fortelitium Berzencze” alakban fordul elõ. A néhai Berzenczei László után maradt birtok 1478-ban szentgyörgyi Vincze Péter és Berzenczei László özvegyének zálogbirtoka lett, melyet azonban tõlük Forster György visszaváltott. Forster 1481-ben a tolnai Bornemissza Jánost fogadta osztályos testvérévé, és a tõle kapott 4000 forint fejében Berzencze, Szent-Erzsébet várak és tartozékaik felébe beengedte. Forster György halála után, 1490-ben örökösödési szerzõdés alapján ,,castrum in facie poss. Berzencze” özvegyének, Ilona asszonynak kezére került.

  A török hódoltság idején földrajzi fekvése miatt megnőtt a jelentősége. Járási székhely lett, és várát megerősítették, amely többször cserélt gazdát.

  A Szalay család birtokában volt a birtok. Ők építették a kastélyból a végvárat 1543 és 1550 között. A szomszédos Babocsával, Csurgóval a Szigetvár mögött fekvő Dráva menti falvakat védte.

  1555-ben elfoglalták a várat a törökök bizonnyal a babócsai vár elfoglalásakor.

  Sugár István: Szigetvár és viadala c. munkájából az derül ki, hogy a vár már a következő évben ismét magyar kézen volt.

  Ugyanezen forrás szerint, amikor Zrínyi Miklós 1561-ben a szigetvári vár várkapitánya lett a felügyelete alá tartozott másik négy kis Dráva menti várral együtt Berzence vára is.
  Szigetvára elestének hírére 1566-ban a berzenczei vár õrsége megszökött, mire a török azonnal megszállta és megerõsítette. Az 1568-69. évi török zsoldlajstrom szerint õrsége 379 fõ volt. Zrínyi György foglalta vissza 1594-ben. Kétnapi ostrom után tudta csak elfoglalni (03. 12-13.). A török őrség feladta a várat. A magyar sereg Berzencén jelentős élelmiszerkészletet, kézi lőfegyvereket, lószerszámokat és 14 különféle nagyságú löveget talált. Rövidesen ismét a törökké lett. Az 1618. évi megerõsítése idején 349 fõnyi õrség tartózkodott falai között.
Az 1664. évi téli hadjárat során felszabadították: jelentõségét vesztve, pusztulásnak indult. Ma már csak egy kerek alakú, tégla falú torony maradványa és a hajdani vizesárok nyomai látszanak.

 

A vár rajza 1672-ből: http://mars.elte.hu/varak/berzence/berzencemetszet.jpg

 

A várból nem sok maradt a felszínen. Fotó a vár dombjáról: http://mars.elte.hu/varak/berzence/berzence5.jpg

 

Domboldal, ahol kivehető még a várfal: http://mars.elte.hu/varak/berzence/berzence3.jpg

 

Ua.: http://mars.elte.hu/varak/berzence/berzence2.jpg

 

Talán ez a várfal egyetlen megmaradt darabja: http://mars.elte.hu/varak/berzence/berzence4.jpg

 

 

BODONHELY: először 1446-ban említik oklevelekben Bodonhel néven. Nádasdy Tamás nádor a Rába-híd védelmére várat építtetett, mely a török hódoltság után jelentőségét vesztette.

 

 

BOKSZEG: az első írásos emlékekben e település Bakszeg, Bakolszeg és Bakonyszeg név alatt jelenik meg. 1932-ben Karagheorghevici néven volt bejegyezve. Alexandru Karageorgevici, Szerbia volt királya trónfosztását követően 1858-ban országát elhagyni kényszerült és ide menekült.1860-ban építette a ma általános iskolának helyet adó kastélyát. Az épület ma is őrzi eredeti formáját. L alakja van, az utcai oldalát három hatalmas boltíves díszített ablak uralja. Ezek voltak ugyanis a hajdani szalon ablakai.

 

A kastély képe: http://welcometoromania.ro/DJ79a/images/DJ79a_14.jpg

 

 

BOROSJENŐ: a rómaiak idejében Borosjenőt a Körös-völgy kulcsának tekintették, Valens császár erődítményt, Marcus Aurelius várat építtetett, Hadrian császár alatt fürdőket létesítettek, Probus szőlővel öltette be a mokrai vulkanikus dombot. Kr.u. 270-ben a gótok kiszorítják a rómaiakat, majd a hunok, avarok és szlávok birtokolták a Körös melléki vidéket.
Márki Sándor történész szerint (Arad megye helyiség névtára 229. o.) a helység neve eredetileg Brod (rév) volt, a XIV. sz.-ban már Jeno-ként szerepel (valószínűleg a Dienus monostorról), de előfordul még Nadinew, Ienopolis vagy Ienopoea, Jamen, Jenew néven is. A „boros” jelzőt csak a XVI. sz. után használják. A legrégibb adat a helységre vonatkozólag 1191-ből származik (Imre király oklevele), de hiteles adatokat találunk más oklevelekben is, a helységet 1214-ben, a várat 1293-ban említik..

 

1295-ből származó iratok igazolják, hogy ezen a területen már akkor is erőd létezett, egy román kenézség bírtokában. 1387-ben Losonczy István bán Jenőből keltezi okmányait, az ő idejében Jenő Zaránd megye székhelye lesz, ugyancsak az ő idejében építik a jenei várat, amelyet mintegy kétszáz évig birtokol a családja.

  A vár igazi fénykorát az Erdélyi fejedelemség megalakulását követő időszakban érte el. 1566-ben elfoglalták a törökök, majd 1596-ban visszafoglálják a Borbély György vezette csapatok. Az erdélyi fejedelmek (Báthory Zsigmond, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, II. Rákóczi György hatvanhárom évig mondhatták azt magukénak. Ezt követően, vár védelmére nemesi szabadságjogokkal felruházott lovassági és gyalogos katonákat telepítettek ide.1599-ben Mihai Viteazul Selimberi győzelme után a vár az ő fennhatósága alá kerül. 1645-ben Gavril Haller irányítja a vár felújítási munkálatait.1658-ban a megfelelő védelem hiányában a védők feladják a várat a töröknek. A jenei várat 1658-1693 között újra a törökök birtokolják. II. Rákóczi György a vár feladóit, Nagyvárad piacán kivégeztette. A vár 1683-ig török kézen maradt, majd a török kiűzése után osztrák császári tulajdonná vált és sorra váltotta az urait. Katonai jellege 1746-ban szűnt meg, amikor Mária Terézia parancsára a helyőrséget az aradi várba rendelték. 1870-ben restaurálták a várkastélyt, honvéd laktanyaként működött 1901-ig, majd a várba helyezik a gyengeelméjű mindkét nembeli gyermekeket és ifjakat, akik ott különböző mesterségeket tanulnak; ezt a célt szolgálja jelenleg is.

Építészetileg két jól elhatárolható része van: a belső vár, falai még ma is állnak, négyzet alakú, a sarkokban kör alakú bástyákkal, valamint a várat körülvevő kőfal, amely ugyancsak négyzet alakú volt, a sarkokban bástyákkal. Ennek már csak egyetlen nyoma van az iskola kertjében. A falakon kívül hajdanán vizesárok bíztosította a vár jobb védelmét.

A XVI – XVII században Borosjenő ortodox püspöki székhely is volt. Az 1861 – 1864 között épült jelenlegi ortodox templom őrzi si annak az időnek jónéhány bizonyítékát. Ebban a templomban őrzik egy régebbi lebontott templom értékeit is, de érdemes megtekinteni a sok festményt és az arannyal gazdagon díszített ikonosztázt.

(A település vallási történetéről: http://parokia.net/template1.php?id=665)

 

A vár mai állapotában:

 

http://welcometoromania.ro/DJ79a/images/DJ79a_11.jpg

 

http://welcometoromania.ro/DJ79a/images/DJ79a_12.jpg

 

http://welcometoromania.ro/DJ79a/images/DJ79a_13.jpg

 

Az ortodox templom:http://welcometoromania.ro/DJ79a/images/DJ79a_15.jpg

 

 

BUJÁK: Evlia Cselebi török utazó így írt a várról 1665-ben: „a várban 300 szűk ház van, egyetlen temploma az uralkodó nevéről elnevezett dzsámi lett. Vára az ég csúcsáig felnyúló meredek sziklán álló erős kicsiny vár… Van mély börtöne, melybe kötélen kell leereszkedni… A dzsámi mellett jóízű kút van, melynek vize július hónapban is jéghideg…90 öl mély. A vár a hatvani mező közepén kerek tojás gyanánt áll.”

Legkorábbi része, az öregtorony a tatárjárás után épülhetett.
1303 : elsõ okleveles említése.
1317 : Ibur fia István ostromolta sikertelenül a Csák nembeli I. Péter fia III. Máté fõlovászmester. nádor parancsára. A felmentõ sereget Dénes fia Pál mester vezette.
1386. február 21 : Garai Miklós nádor Mária királynétól adományként megkapja Bujákot.
1393 : az adományozást Zsigmond király megerõsíti.
Ezután rövid ideig a Pásztohi családé.
1424. május 20. : Zsigmond király feleségének, királynénak adományozza a várat.
1438. június 9. : Albert király elveszi Borbálától és Báthori János fia István országbírónak adja.
1528 : Szapolyai János király Werbõczy Istvánnak adja.
1551 : Báthori András birtoka, aki megerõsíti és kijavítja a vár falait. Az északi rondella is ekkor épülhetett.
1552. július 19. : Ali budai pasa ötnapos ostrom után elfoglalta.
Az 1556-1557. évi török zsoldlajstrom szerint õrsége 28 fõ.

Bujáknak 1562-63-ban bizonyos Szefer, a hatvani helyőrség helyettes parancsnoka volt a hűbérbirtokosa. Akkor 38 adóköteles házat vettek itt nyilvántartásba.

1568-1569-ben 30 fõ élt a várban.

1579-ben is 38 adóköteles házat írtak össze a törökök.
1593 : Tiefenbach Kristóf kassai kapitány és Báthori István országbíró visszafoglalja. Ezután Báthori birtoka.
1605-ben Bocskai István erdélyi fejedelem csapatai megszállták.
1606 : a bécsi béke alapján visszakerült a király kezébe.
A Báthori család kihaltával a Várday család és Bosnyák Tamás füleki kapitány birtokába jutott.
1655 : az országgyűlés 150 lovas és 50 gyalogos katonát rendel védelmére.
1663 : a török újra elfoglalja és 50 fõnyi õrséget helyez el a várban.
Rövid idõvel késõbb Balassi Imre gyarmati kapitány vezetésével magyar csapatok foglalták el a várat, azzal a feltétellel, hogy a török õrséget hagyják szabadon elvonulni. A magyarok a megállapodás ellenére Csécse mellett megtámadták a kivonulókat és legnagyobb részüket megölték. Emiatt még abban az évben Martuzán aga , hatvani parancsnok ostrom alá vette a várat, amelyet Berczely János várkapitány feladott, a szabad elvonulás feltételével. Most a törökök támadták meg az elvonulókat és legtöbbjüket megölték.
Ezután a várat még kijavították.
Valószínűleg 1666-ban a törökök felrobbantották.
Az 1683. évi hadjáratokban már jelentõsége nem volt.

A vár meglehetősen gyakran cserélt gazdát, ennek ellenére a falu valószínűleg nem pusztult el a hódoltság végére, mert lakossága a többi településhez képest tekintélyes lélekszámú, és tisztán magyar volt még a XVIII. század elején is.

 

A bujáki vár mai falmaradványainak alaprajza (Gerő 68) : http://mars.elte.hu/varak/bujak/bujakalaprajz.jpg

 

Egy metszet a várromokról: http://mars.elte.hu/varak/bujak/bujakmet1.jpg

 

A bujáki vár alaprajza és rajza Könyöki J.-től 1890-ből. Még a kör alakú bástya nagyjából épen állt ekkor: http://mars.elte.hu/varak/bujak/bujakkon1.jpg

 

A bujáki vár egy régi metszeten: http://mars.elte.hu/varak/bujak/bujakalaprajz2.jpg

 

A bujáki vár ma egy légifelvételen felülről: http://mars.elte.hu/varak/bujak/bujaklegi04.jpg

 

A bujáki vár légifelvételen: http://mars.elte.hu/varak/bujak/bujaklegi2.jpg

 

A bujáki vár légifelvételen: http://mars.elte.hu/varak/bujak/bujaklegi09.jpg

 

 

CSÁBRÁG: jelentősebb várnak számított abban az időben. Egy hegytetőn helyezkedett el a palota, melyet a belsővár falai öveztek. Az alsó szinteken hatalmas, négyszögletes bástyák erődítette védőövek húzódtak. 1552-ben Krusics János birtokában volt a vár. Ő fejlesztette és építette a XV. Század derekán újjáépített várat. Erre szükség is volt, mert amióta a törökök elfoglalták Nógrádot, Szécsényt és Drégelyt, megszaporodtak Csábrág felé a portyázások. Ezeket Dr. Csorba Csaba írta a vár történetéről röviden. Nem említette a vár feladását! Sőt! „Az 1560-as években a csábrágiak jelzőrendszert építettek ki a bányavárosok felé, hogy időben tudassák a török portyákat. A Drieno hegyen őrtornyot építettek, ahonnan ágyúlövéssel és tűzzel jeleztek Bozóknak, Korponának, Szitnyának.” A vár ma Szlovákiában van.

 

Ipolyság (Šahy) településtől ÉK-re 23 km-re, Csábrágvarbók (Čabradský Vrbovok) község DK-i határában állnak Csábrág várának tekintélyes romjai.
A Felsőszemeréd (Horné Semerovce) felől Nagykürtös (Veľký Krtíš) irányába tartó 75-ös főúton haladva, a Magasmajtény (Hrušov) falu felé jobbra beágazó mellékút előtt 200 m-rel buszmegálló található. Itt keresztezi a főutat a Magasmajtényból É-i irányba, Csábrág várába vezető K jelzés. Az erdőkön keresztül vezető, kellemes gyalogút felvezet a várba.
Csábrágvarbók községből is eljuthatunk a romokhoz a község temploma mellett K felé vezető autóúton, melynek végén a DNy-i irányba vezető, 2,5 km-es jelzetlen földútra térünk. Félórányi gyaloglás után érkezünk az egykori erősség falai alá.
Csábrágot felépítése után egy ideig Litva várának mondták. Ezt az elnevezését a közeli, Litva nevű romvártól kapta, mely tőle DK-re 3 km-re, a Litva folyó kanyarulatában állt, és az 1320-as években pusztult el. A két vár közelsége és azonos neve miatt e korán elpusztult vár adatait a történészek napjainkig tévesen, Csábrág történelmében szerepeltetik.
Az „új” Litva várat feltehetően Károly Róbert építtette Csák Máté halála után, majd 1335-ben a Dobrakutyai nemzetségnek adományozta, cserében Dobrakucsa váráért. 1342-ben a király Dobrakutyai Demeter fia Lőrinc fiaitól, Pétertől és Leukustól hűtlenség címén elkobozta Litva várát (a későbbi Csábrágot) a másik, romos Litva várral, valamint 26 faluval és 6 vámmal együtt. Mária királynő Szécsényi Franknak adta zálogba, de Zsigmond 1387-ben Saskőért visszacserélte, és 1390-ben Jolsvai Leustáknak adta, aki viszont Keselőkőért cserében Pásztói Jánosnak és kazai Kakas Lászlónak engedte át. 1394 óta egyedül a Kakas családé volt. A várat a 15. sz. második felétől kezdve többnyire már Csábrágnak nevezik. Még 1467 előtt Horváth Damján szerezte meg, s e család felvette a Csábrági, ill. a Litvai előnevet. 1475-ben Horváth Damján özvegye Balassa Lászlóhoz ment nőül, s a következő évben sógorával, Horváth Péterrel osztozott meg a vár birtokain. 1511-ben már Fáncsy Orbán volt Csábrág tulajdonosa, aki ebben az évben eladta a várat a hozzá tartozó birtokokkal és néhány falu vámjával 1000 arany forintért Tamás érseknek és az Erdődyeknek. 1517-ben azután II. Lajos király adománya ill. Bakócz Tamás végrendelete nyomán végleg az Erdődyeké lett. Később Erdődy Klárával hozományul Pálffy Péter szerezte meg. Itt született fia, a törökverő Pálffy Miklós. Az ellenkirályok alatt Csábrág vára és népe sok zaklatást szenvedett el; 1547-ben Balassa Menyhért a Ferdinándhoz hű Pálffy Pétertől elvette Csábrágot, de gróf Salm királyi vezér 1549-ben visszaszerezte azt Pálffy Péter számára és királyi őrséget helyezett a várba. Pálffy leányával, Katalinnal, Krusich János, dalmát származású vitéz és csábrági kapitány kapta meg a várat, aki megerősítette és többször megvédte a törökök ellen, kik Nógrád, Drégely, Szécsény és más közeli várak elfoglalása után gyakran portyáztak Csábrág felé. Krusich halála után, 1582-ben, özvegye révén Illésházy István, a későbbi nádor birtokába jutott a vár. 1584-ben a bécsi hadi körök Csábrág lerombolásának tervével foglakoztak, azért, hogy helyőrségét a bányavárosokhoz közelebb helyezzék. De a tervvel csakhamar felhagytak, sőt a következő évben Giulio Ferrari olasz építész, Korpona és Bakabánya erődítéseinek tervezője még jobban megerősítette a várat, melyet nagyobb mennyiségű lőszerrel is elláttak. A Bocskai-felkelés alatt 1604. december 28-án, a fejedelem hajdúi bevették Drégelypalánkot, majd ezután Csábrágot is elfoglalták. Illésházy István özvegyének elhalálozásával, 1622-ben, II. Ferdinánd király báró Koháry Péter érsekújvári vicegenerálisnak és utódainak adományozta. A felkelések idején Bethlen, I. Rákóczy György, Thököly és II. Rákóczi Ferenc csapatai foglalták el a királyhoz mindig hű Koháryak ellenállása után a csábrági várat. Az utolsó felkelés leverése után Csábrág katonai szerepe megszűnt és csak vadregényes fekvésű vidéki kastélyként szolgált a Koháryak nyári lakóhelyéül. A XIX. Század elején az utolsó Koháry pusztulni hagyta az ötszáz éves sziklavárat, és a könnyebben megközelíthető, kényelmesebb Szentantalba tette át honti uradalma székhelyét s azt választotta állandó lakhelyéül. Csábrág várát 1812-ben Koháry Ferenc felgyújtatta és azóta a hajdan híres vár lakatlan rom.
Csábrág vára több részből áll. A hegytetőn helyezkedik el a palota, melyet a belsővár falai öveznek. Az alsó szinteken hatalmas, négyszögletes bástyák által erődített védőövek húzódnak. A romokat a fák és bokrok részben benőtték, több emeletes falai azonban így is rendkívül látványosak. A hegy alatt található a kicsiny Csábrágváralja település, mely ma már lakatlan, házai düledeznek, pusztulnak.

 

A csábrági vár alaprajza B. Ebhardt nyomán: http://mars.elte.hu/varak/csabragvarbok/csabragalaprajz4.jpg

 

A vár alaprajza Sós Elemér nyomán: http://mars.elte.hu/varak/csabragvarbok/csabragalaprajz1.jpg

 

Csábrág várának látképei Könyöki 1889-es rajzain: http://mars.elte.hu/varak/csabragvarbok/csabragrajz4.jpg

 

Ua, de más nézetből (itt az alsóvár is jobban látszik): http://mars.elte.hu/varak/csabragvarbok/csabragrajz3.jpg

 

A vár oldalnézetből Soós Elemér talajviszonylati felmérése alapján: http://mars.elte.hu/varak/csabragvarbok/csabragrajz2.jpg

 

A vár szép rajza Soós Elemértől: http://mars.elte.hu/varak/csabragvarbok/csabragrajz1.jpg

 

 

CSÁKÁNY: e vidék 1193 körül a Bikács nemzetségből származó I. Egyed, majd ezután ennek örököseinek birtoka volt. A Marcali család 1394-ben nyerte királyi adományul a falut. Csákány várát a XVI. század közepén Kanizsa várának főkapitánya, Tahy Ferenc építette. A Kis-Balatontól dél felé húzódó dombháton elterülő falu temploma köré építették a várat, hasonlóan a keszthelyi várhoz. Palat Jeromos szerint: „Igen szép helyen fekszik és félmérföldnyi körzetben nincs egyetlen hegy sem… vagy egy árka is, melynek hasznos mélysége 8 lábnyi. Van a végháznak egy magas, erős tornya, melyből Segesdet lehet látni. A végházban szolgáló 150 gyalogoskatona jobban szolgálja az ország javát, mint Komáromban 300.”

  A templom tornya lehetett a Palat által említett erős torony, melyet azonban a török hódoltság idején leromboltak. A templom eredeti magasságában áll ma is, körülötte az egykori várárok nyomaival.

  A jelenleg barokk formájú templom eredetileg egy elpusztult ferences kolostorhoz tartozott. Ezt a község földesura, a Koroknai Allya család építette az 1500-as évek elején. 1532-ben a Kőszeg felé vonuló törökök kifosztották és felgyújtották. Öt év múlva már újból működő kolostor volt. 1543 után azonban a Pécs felől a Balatonig portyázó törökök miatt végvárrá építették át. A Tahy Ferenc által épített várat 1566-ban Szigetvár eleste után őrsége elmenekült és bizonyára a törökök elfoglalták. Nem sokkal ezután visszakerült magyar tulajdonba, mert tudjuk, hogy a Balaton-Dráva közi Főkapitányság újjáépíttette, tovább erősítette. 1569-ben már sikerrel verte vissza a törökök egy újabb ostromát. Úgy tűnik ezután mégis elesett, mert 1583-ban ismét magyar kézre került. Kanizsa eleste, 1600 után, a környező kis várakkal együtt a törökök elfoglalták, majd felrobbantották és elpusztították. A XVIII. században a templomot helyreállították, a kolostor keleti szárnyának megmaradt helyiségeit plébániának alakították át. A várat övező mély árok az északi oldalon ma is látszik, a többi részét 1842 után feltöltötték.

 

  Létezett a helység közelében egy földvár is, mely keletkezéséről és fő korszakáról nem találtam közzétett anyagot.

(Mind a csákányi templomerõd, mind pedig a földvár történetével dr. Szabó László. a Somogysámsoni Általános Iskola történelemszakos tanára foglalkozott bõvebben. /1976!!/)

 

Csákány kolostrorerőd alaprajz: http://mars.elte.hu/varak/aalaprajzok/csakany.jpg

 

És a mai helye fényképen: http://mars.elte.hu/varak/aalaprajzok/csakany102.jpg

 

 

CSEHI: Szilágycseh északi részén egy magaslaton állt. Helyén a 20. század elején a Bornemissza bárok udvarháza állt, ma rom.
A helység a 15. század elején bukkan fel, Chehi néven, a Kővári uradalom része. A 16. század elejétől kezdik a mezővároson átfolyó patakról Szilágy-Csehnek nevezni. A 15. század során a kusalyi Jakcsok és a bélteki Drágffyak pereskednek birtokáért. 1425-ben a Jakcsoké, 1461-ben Jakcs János elzálogosítja Dráffy Miklósnak. Később bélteki Drágffy Bertalannál van zálogban, akinek Kusalyi Jakcs Ferenc örökre átengedi. Fia bélteki Drágffy János emeltet itt 1521-előtt egy erdődített udvarházat, amelyet ekkor törvényesített fiának, Ferencnek enged át. Ezt 1526-ban kelt végrendeletében is megerősíti, amikor csehi castellumát "frissen épültnek" mondja. 1556-ban már várnak mondják, ekkor a Drágffyak magszakadása miatt Báthory György kapja meg. Rövidesen azonban hűtlenség címén elveszíti és Rátóti Gyulafi László kapja adományba a várat és a hozzátartozó uradalmat. Az uradalom ekkor Szilgycseh mezővárosból, Széplak, Nagygoroszló, Ardó, Horvát, Sülelmed, Szélszeg, Alsó- és Felső-Szivágy, Gardánfalva, Alsó- és Felső-berekszó, Mosóbánya, Borzlyuk, Patakfalva, Örményes, Alsó-, Közép- és Felső-Várca, Egerbegy, Győrtelek, Tóhát és Náprád birtokok tartoznak. Az uradalom tehát olyan helységekből áll, amelyeket a Drágffyak szereztek a környéken a 15. század második felében. E szerzeményeiket a 16. század első évtizedeiben szervezhették uradalommá és ehhez köthető, hogy 1520 táján udvarházat emelnek itt. Az uradalom (kissebb-nagyobb módosulásokkal) 1654-ig a Gyulafi családé, ekkor azonban a fiág kihal és a két leány révén a Thököly illetve a Kapi családok között oszlik meg. Várad eleste után a Szilágycseh vára végvárrá válik, állandó katonai őrség tartózkodik benne, főkapitánya Bánffy Dénes. A 18. században eladományozás révén a Bornemissza és a Wesselényi családok bírják.
A kastély nagymérvű pusztulása, valamint a töredékes írott források miatt a Drágffyak által emelt kastély és a későbbi végvár képét igen nehéz rekonstruálni. A ma álló Bornemissza-udvarház romja kétszintes és U alaprajzú. Feltételezhető, hogy részben megőrizték a 16-17. századi állapotot. Erre egyébként néhány reneszánsz ablakkeret és az udvaron megmaradt reneszánsz indás-leveles kút kávája is utal.

Bibliográfia:
Balogh Jolán. Erdélyi renaissance. Kolozsvár, 1943. 286-287.
Bunytay Vince. Szilágyvármegye középkori műemlékei. In: Értekezések a történelmi tudományok köréből. 13.6 (1887): 39-40.
Petri Mór. Szilágy vármegye monográphiája. 2. köt. Zilah, 1901. 29-60.


 

CSESZNEK: a község felett emelkedo sziklás Várhegy tetején találjuk a szabálytalan alaprajzú, kelet-nyugat irányában hosszan elnyúló, belsotornyos vár tekintélyes romjait.

A völgy délkeleti tövénél induló út 10-15 m magas sziklához lapuló sikátorban vezet, melynek végében áll - Giulio Turco rajzán két toronnyal ábrázolt - az alsó várba vezeto fokapu.

A külso várkapu nyomtalanul eltunt, csak az óratorony mellett találunk alig felismerheto alapfalakat. E kaputól indul ki a várat csaknem szabályos félkörben körülzáró külso fal, amely a Várhegy keleti oldalán épült, különálló hatalmas ortorony sarkáig ér. A falnak ma már csak nyomai vannak meg.

A várkapun belépve az egykori alsó vár fennsíkjára érünk, amelynek nyugati sarkában egy istállóépület állt. A délnyugati sarok védelmére a külso várfalban kisebb négyszögletes ortornyot építettek, melynek maradványai most is láthatók. A vár udvarát kelet felol, a külso fallal csaknem párhuzamosan húzódó várfal védte, amely a felso vár bejáratánál csatlakozott a felso udvar falaihoz.

Az alsó udvaron át balra kanyarodva az északkeleti sarokban a felso vár egykori felvonóhidas bejárata tuník fel, amely alatt farkasverem volt. Abelso várba vezeto sikátorszeru falszoros közepén kisebb híd vezetett a palota felvonóhidas kapujához. A kétemeletes palota nagy része elpusztult, csupán a két vége maradt meg. Minden emeletet 4-4 helyiség foglalt el. Itt találjuk a vár legrégibb magját, a nagyjából ötszög alaprajzú öregtornyot, amely a belso épület nyugati végében emelkedik.

A különálló, a felso vártól keletre látható magános, kétemeletes tornyot a várépülettel fedett folyosó kötötte össze. A torony és a vár között ma is látható egy falazott oszlop, amely a feltevések szerint a két épületet összeköto folyosó, vagy pedig a felvonóhíd támpillére lehetett.

A vár vízellátását a felso vár keleti végében levo, helyiségbe zárt, faragott ívben hajló kövekkel bélelt ciszterna látta el, amelyhez egy patkó alakú, vízszuroként muködo kis téglaépítmény csatlakozik.

Az OMF által megindított régészeti kutatást 1967-1969 között Pámer Nóra régész irányításával végezték, a vár feltárása és helyreállítása még most is folyik, befejezése után újabb adatokkal bovül a vár építéstörténete.

A cseszneki vár építésének pontos idejét nem ismerjük, felteheto, hogy IV. Béla király engedélye alapján az itt birtokos Csák nemzetség építette a tatárjárást követoen. A helység 1234-ben már szerepel okleveleinkben, míg vára, illetve tornya Koppány Tibor szerint 1263-ban épült. A vár elso ízben csak egy 1300-ban kelt oklevélben tunik fel, amikor Cseszneki János fiai közösen használták.

Az 1308., illetve 1323.évi oklevél szerint Cseszneki János unokája, Rédei Fejes János, maga és fia nevében átengedte a várban, illetve annak tornyában bírt részüket a Csák nemzetségbol származó Márk mester fis II. István fiai, III. Péter és III. István pázmándi birtokaiért ,,in Castro Chezny et in munitionibus seu turribus in monte aiusdem Cheznyk".

Károly Róbert király három évvel késobb, 1326-ban III. Pétertol és III. Istvántól csereként vette vissza Csesznek, Csókako, Gesztes és Bátorko várakat tartozékaikkal együtt, s értük nekik, valamint örököseinek Dombó és Nyék várakat adta azok uradalmaival együtt. Az így lett királyi várat Zsigmond 1392-ben Garai Miklós bánnak és testvérének Jánosnak adományozta cserében a Csesznek és a két Koszegi várért, a macsói bánság területén levo váraikért.

Amikor Garai Jóbbal a család 1482-ben kihalt, Csesznek ismét a királyé lett, melyet Mátyás 1483-ban kincstárnokának, Szapolyai Istvánnak adományozott. Ennek halála után fia János, a késobbi magyar király örökölte, aki 1526-ban enyingi Török Bálintnak adta. Ferdinánd királynak Buda ellen küldött vezére, Fels Lénárd szállta meg Cseszneket, amely 1542-ben 3200 forintért Csaby István egri fokapitány zálogbirtoka lett. Csaby egy év múlva meghalt, a birtok özvegye kezére került, aki 1550-ben királyi orséget kért a vár orizetére. Amikor 1552-ben Veszprémet a török elfoglalta, Csesznek végvár lett, melyben 1554-ben 20 lovas és 50 gyalogos katona volt. 1555-ben 20 lovas őrizte a várat. A török 1561-ben eredménytelenül ostromolta. Gyor 1594-ben török kézre került. E hírre az orség harc nélkül feladta a cseszneki várat, melyet 1598-ban Pálffy, Nádasdy és Schwarzenberg csapatai foglaltak vissza.

Csesznek 1605-ben feltehetoen meghódolt Bocskainak, 1619-ben pedig Bethlen Gábor vezérei, Haller György és Fekete Péter elott nyitotta meg kapuit. 1606-ban a bécsi, 1622-ben pedig a nikolsburgi béke alapján ismét császári birtok lett. III. Ferdinánd 1636-ban Esterházy Dánielnek, Tóti Lengyel Jánosnak és Boldizsárnak adományozta a cseszneki uradalmat, amely 1645-ben teljes egészében az Esterházy családé lett.

A Wesselényi-féle összeesküvés felfedése után a vár császári kézre került, és német orséget helyeztek el benne. 1683-ban Thököly Imre seregei szállták meg, de még ebben az évben újra az osztrákoké lett.

II. Rákóczi Ferenc csapatai foglalták el 1704-ben, de 1705-ben a császáriak, kiktol még ebben az évben visszafoglalták a kurucok, és még 1709-ben is kezükben tartották.

A szatmári békekötés után a hadi jelentoségét vesztett vár az Esterházy család birtoka maradt. A várat 1820 körül villámcsapás okozta tuzvész pusztította el, ezután gondoskodás hiányában romlásnak indult.

 

A vár képe és alaprajza Turco 1572-es rajzán: http://mars.elte.hu/varak/csesznek/csesznekrajz1.jpg

 

A vár alaprajza Feld szerint:: http://mars.elte.hu/varak/csesznek/csesznekalaprajz1.jpg

 

Képzelt kinézeti rajz (König Ferenc): http://mars.elte.hu/varak/csesznek/csesznekrajz9.jpg

 

Csesznek rajza (Rómer Flóris hagyaték 1858-1865): http://mars.elte.hu/varak/csesznek/csesznekrajz2.jpg

 

A vár romjai (Könyöki J. 1886): http://mars.elte.hu/varak/csesznek/csesznekkon1.jpg

 

A déli oldalfal bástyája fényképen: http://mars.elte.hu/varak/csesznek/csesznekkr2.jpg

 

Légifelvétel a romokról: http://mars.elte.hu/varak/csesznek/cseszneklegiciv.jpg

 

Légifelvétel a romokról: http://mars.elte.hu/varak/csesznek/cseszneklegi5.jpg

 

Légifelvétel a romokról: http://mars.elte.hu/varak/csesznek/cseszneklegi6.jpg

 

Egy rézmetszet Justus van der Nypoort-tól 1686-ból: http://mek.oszk.hu/01900/01912/html/index319.html

 

 

CSOBÁNC: a községtõl keletre emelkedõ 376 m magas bazalthegy nyugati végében állnak a szabálytalan alaprajzú, belsõtornyos, kisméretű vár maradványai.
Nagyjából kör alaprajzú várfalak falgyűrűje mintegy 35 m átmérõjű, belsõ oldalához 5-6 m belsõméretű helyiségsort építettek. A vár legrégibb része, a XIII. században épült, az északi sarkon álló 14x14 m külsõ méretű, 3 m falvastagságú, többemeletes öregtorony. Keletkezésének idején, mint lakótornyot, a fennsík déli végén mély árok és ezen belül magas sánc zárta le, melynek tetején feltehetõen palánk húzódott. A toronyhoz csatlakozó körítõfal a XIV. században épült, ehhez késõbb lakó és egyéb helyiségek csatlakoztak, melyeket támpillérekkel is megerõsítettek. A vár bejárata a nyugati sarkon volt, amit elfalazott állapotban a feltáráskor megtaláltak.
Leányfalusi Ágoston somlói várnagy 1491 elsõ felében építkezett itt, ,,a vár körül igen hasznos épületeket emelt”. Feltehetõen õ építette meg a külsõ falakat, a sáncokat, az új délnyugati kaputornyot az elõtte levõ farkasveremmel, a vár udvarán a ciszternát és a fennsíkot megszaggató árkokat, gödröket, amelyek az ellenség ostromgépeinek használatát akadályozták.
Giulio Turco rajza szerint a vár nagyjából négyzetes alakú, melynek északi sarkában állt a hatalmas támpillérekkel erõsített öregtorony. A délnyugati oldalon volt a belsõ kaputorony, elõtte kis kapuudvar, mindkettõ elõtt egy-egy farkasverem a felvonóhíddal. A várudvar három oldalát épületek szegélyezték, ezek közül az L alaprajzú keleti szárny emeletére szabad lépcsõ vezetett az udvarról.
Az egész várat övezõ palánk északról és keletrõl a sánc tetején, délen pedig a külsõ fal alatt húzódott, míg nyugatról kapuszorost alkotott, amit hosszan kinyúló kõfal védett. Turco rajza is feltüntette azokat a gödröket, melyek az ostromgépek használatát akadályozták.
A romos vár maradványainak biztosítására 1953-ban kisebb konzerválást végeztek, melynek során a várudvar feltárásakor a ciszternát is megtalálták.
A honfoglaláskor e vidéket a Lád vagy Vérbulcsú vezérek szállták meg, csak a X. század második felében jutott a fejedelmi nemzetség birtokába. Csobánc hegyét egy 1220-ben kelt oklevél említi elõször, amikor az Atyusz nembeli Sal comes ajándékozta el. Maga a hegy a Keszi királyi udvarnokoké volt, akik azért pereskedtek, mert a diszeli nemesek szõlõt telepítettek, és a hegyen egy kõházat is emeltek. Az 1225-ben történt megegyezés szerint a hegy ugyan a keszieké maradt, de a szõlõt és az épületet a diszeliek használhatták továbbra is. Várat nem említ az oklevél, de feltehetõen a kõház a vár õse lehetett.
A vár 1272-ben szerepel elõször okleveleinkben, de birokosát nem ismerjük. 1300-tól a Rátót nemzetségbõl származó Gyulaffy Demeteré lett, kinek itteni várnagya bizonyos Csaba. E család közel 400 éven keresztül birtokolta Csobánc várát és uradalmát. Ezután 200 évig alig van hírünk a vár sorsáról.
Rátóti Gyulaffy László 1490 körül meghalt. A várban özvegye gersei Pethõ Margit s fia János maradt. Az 1491. július 22-e körüli oklevél szerint Margit asszony Csobánc várát fiának Gersei Pethõ Jánosnak adta át, Kinizsi Pál temesi gróf beleegyezésével. A török terjeszkedésével Csobánc 1543 után került a végvárak sorába. A török 1554 novemberi eredménytelen ostroma után Gyulaffy László királyi õrséget kért a vár védelmére, amely ezután a gyõri fõkapitánysághoz tartozott. Az 1568-as drinápolyi békekötés miatt csalódott magyar urak egy része az egri hõs Dobó István vezetésével elhatározta, hogy Erdélyhez csatlakozik. A szervezkedés egyik tagja Gyulaffy László volt. Amikor az összeesküvést felfedezték, 1568-ban Gyulaffy családjával Erdélybe menekült, míg Dobót börtönbe zárták. Ennek ellenére Csobánc továbbra is a Gyulaffyak birtoka maradt és a király 1574-ben Gyulaffy János fiait erõsítette meg javadalmaikban, miután kegyelmet is kaptak az Erdélyben élõ Lászlóval és annak fiaival együtt.

  A Palota várával szemben álló magyar végvárak őrségéről az 1577. évből nincs összesítő kimutatás, csak néhány vár tüzérségéről vannak adatok. Csobánc, Szigliget és Sümeg váraiban összesen mintegy 20-22 ágyú; köztük sok hibás, törött, melyeket Győrbe kell vinni és kicserélni.
A Haditanács 1601-ben a vár megerõsítését rendelte el. Az õrség létszáma 1625-ben 2 huszár és 21 gyalogos, 1632-ben 20 lovas, 25 gyalogos és 1 tüzér.
A Gyulaffyaktól 1669-ben a várat Esterházy Pál vette meg, aki az épületeket rendbe hozatta, a falakat kijavítatta. Az 1690-es években itt katonáskodott Béri Balogh Ádám, II. Rákóczi Ferenc híres brigadérosa.
I. Lipót király 1702-ben a vár lerombolását rendelte el, de II. Rákóczi Ferenc szabadságharca ezt megakadályozta. A Dunántúlt Bottyán generális kurucai foglalták el. Csobánc más várakkal együtt az utánpótlás központjai lett.
Rabutin császári tábornok 1707 tavaszán Kreutz tábornokot bízta meg Csobánc elfoglalásával. A tábornok mintegy 1500 katonával kezdte meg az ostromot. A várat Domokos Ferenc kapitány távollétében Szász Márton hadnagy és tiszttartója Dóczy Péter 30 hajdúval környékbeli nemessel sikeresen védte meg a túlerõtõl. Az ostrom során elesett maga Kreutz tábornok, 25 császári tiszt és 350 katona.
Az ostrom után a kurucok a megrongált várat kijavították de egy 1708.évi jelentés szerint a vár romos állapotban volt. A következõ évben a kurucok a várból kivonultak, melyet ezután a császáriak teljesen leromboltak.

 

 

CSÓKAKŐ: a várat minden bizonnyal a tatárjárás után, az itt birtokos Csák nemzetség Dudary ágának valamelyik tagja építhette, tõlük 1287 körül a Trencsényi-ágbeli II. István vette meg.
Ez kiderül egy 1323-ban kelt oklevélbõl, melyben az egyezkedõ Csák család tagjai, Márk fia István fiai: Péter és István azt állították, hogy atyjuk, István, testvéreitõ,l Sándortól és Konrádtól, Prózáz fia Gerváztól és Dienes fia Sándortól , mint testvérei fiaitól vette meg Csókakõ hegyét, az alatt levõ faluval és a Csõkakõ nyugati oldalán álló várral. Ekkor "Mons et Castrum Chokakew" alakban szerepelt.
Azt, hogy a vár 1299-ben ,már állt, bizonyítja az az oklevél amelyet István alországbíró az év szeptember 1-én a vár alatt "Datum subtus Castrum Chokaku" állított ki.
Károly Róbert király 1326-ban a Csák nembeli István fiaitól Pétertõl és Istvántól csereképpen vette át "Chokaku, Keztes, Batorku, Cheznek" várakat, a hozzájuk tartozó birtokokkal.
Csõkakõ vára 1430-ig maradt királyi vár, amikor is Zsigmond Rozgonyi István temesi ispánnak adományozta. Újlaki Miklós 1445-ben a várat elfoglalta, de már 1447-ben a néhai Rozgonyi János tárnokmester fiai János és Rajnáld a székesfehérvári káptalan elõtt kötöttek egyezséget, amely szerint Csókakõ Jánosé lett.
Mátyás király 1470-ben kelt oklevelével Rozgonyi János országbírót és rokonait megerõsítette Csókakõ és Vitány várak birtokában. E család kihalta után II. Ulászló parancsára a fejérvári káptalan 1508-ban Kanizsai Györgyöt és fiát, Lászlót iktatja be e várak birtokába. Ebben az oklevélben van említve, hogy Kanizsai György Csókakõ és Vitány birtokához - amelyek a néhai Egerváry László fia Istvánné voltak - a fejérvári keresztesek elõtt kötött örökösödési szerzõdés alapján jutott.
Egerváry László horvát, tót és dalmát bán halála után, 1511-ben Csókakõ II. Ulászló király, hű szolgálataikért, gergelylaki Buzlai Mózes királyi ajtónállónak és fiának Lászlónak, valamint ezek örököseinek adományozta. A Kanizsai család fiúágon való kihalta után János király 1532-ben Kanizsai Orsolyát fiúsította, és így házasság révén a Nádasdy család birtokába jutott, más birtokokkal együtt Csókakõ vára is. Egy 1536-ban kelt oklevél szerint Laki Bakith Pál kezén volt, aki valószínűleg Szapolyai Jánostól kapta, de rövid idõ után ismét Nádasdy Tamásé lett, kinek halála után, 1562-ben Nádasdy Ferenc örökölte.
A várat a török 1544-ben foglalta el. Az 1558-1559. évi török létszámjelentés szerint a várőrség 33 főnyi gyalogos katonaságból állt. 1566-ban Salm császári vezér visszavette. Bár õrséget hagyott benne, rövid idõ után ismét a török birtokába került, és megszállva tartották egészen 1598-ig. 1568-1569-ben a zsoldlajstrom szerint 30 katona védte a várat. Egy 1577-es jelentés szerint „Csókakőben vagyon dizdár aga és az fejérvári bég vajdája lakék benne. Izaralyák és egy harámbasa.” Schwarzenberg, Pálffy, valamint Nádasdy Ferenc egyesített serege szabadította fel 1598-ban. 1602-ben ismét a töröké, véglegesen csak 1686-ban, Buda felszabadítása után került magyar kézre.
Nádasdy Ferenc részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben, ezért halálra ítélték, 1671 április 30-án Bécsben lefejezték és összes birtokait, köztük Csókakõ várát is a kincstár elvette.
I. Lipót király 1678-ban kelt okirata szerint Csókakõ várát és uradalmát 15 000 forintért Széchenyi György kalocsai érseknek adományozta, aki az 1688-ban kelt végrendeletével az esztergomi Szent Ferenc-rendiekre hagyta. Valószínű, hogy ezt nem engedélyeztek, mert 1691-ben I. Lipót, báró Hochburg János fõhadiszállítónak és örököseinek adta 60 000 rénes forintért, birtokukba 1692-ben õket be is iktatták.
Csókakõ várának hadi jelentõsége ezután már megszűnt. Késõbb tornyába villám csapott, és miután az 1800-as évek elején birtokosa, a gróf Lamberg család a vár fenntartásával nem törõdött, pusztulásnak indult.

 

Link:

 

Fitz Jenõ: Csókakõ vára (Székesfehérvár 1958) IV.71.722 CS

 

König F. rajza a várról: http://mars.elte.hu/varak/csokako/csokakokof1.jpg

 

Csókakő alaprajza a XVIII. században (Fitz): http://mars.elte.hu/varak/csokako/csokakoalaprajz2.jpg

 

Csókakő látképei és alaprajza (Könyöki J. 1886): http://mars.elte.hu/varak/csokako/csokakokon1.jpg

 

Rajzok a vár jelenlegi és elképzelt régi állapotáról (Kőnig F.): http://mars.elte.hu/varak/csokako/csokakoalaprajz4.jpg

 

A Csókakői-vár feltárási alaprajza: http://mars.elte.hu/varak/csokako/csokakoalaprajz3.jpg

 

 

CSURGÓ: előnyös éghajlati-földrajzi fekvése következtében a középkorban végig lakott hely. Hírét a Felső-Csurgón, a mai óváros területén letelepült templomos lovagok alapozták meg, de a betegápoló johannitáknak is volt már 1193-ban birtokuk itt.

  Első okleveles említése 1019-ből való, Szent István a zalavári apátság alapítólevelében Csurgó jövedelmét ennek az apátságnak adta.

Előnyös éghajlati-földrajzi fekvése következtében a középkorban végig lakott hely. Hírét a Felső-Csurgón, a mai óváros területén letelepült templomos lovagok alapozták meg, de a betegápoló johannitáknak is volt már 1193-ban birtokuk itt. Ekkor erősíti meg III. Béla a II. Géza felesége, Eufrozina által pártfogolt rendházat, amelyhez Csurgó is tartozott. Csurgó azonban, amely az Árpád-kor kezdetén királyi birtok volt, a királyi kanászok földje (terra subulo crum regiorum). Margit királyi hercegnő, III. Béla húga adta a lovagoknak a területet férje, András comes, Somogy vármegye főispánjának halála után. A birtokot persze hivatalosan II. Endre király adományozta a János lovagoknak. A csurgói Johannita rendház alapításának ideje 1217 és 1226 közé helyezhető.

Amikor 1302-ben a templomos rendet feloszlatta a pápa, a lovagrend tagjai beléptek a johanniták közé. E kor emléke a műemlék Szentlélek templom.

A település nevét legnagyobb valószínűséggel az 1989-es városcímerbe is bekerült kőivóba fogott forrásról kapta. Az Óváros északi részén levő, ma már teljesen átalakított, ipari célokra használt Máriás kút minden valószínűség szerint Árpád-kori, a délebbre eső, az egykori Hosszú és Kis utca közötti elhanyagolt, betemetett Basakút pedig a törökkort idézi.
1405-ben város lett. Zsigmond király szeptember 28-án kelt oklevelében a csurgói oppidum (mezőváros) népeit, lakosait, vendégeit szabadalmukban és privilégiumaiban megerősíti.

  1448. szeptember 6-án, a vármegye jelentésében fordul elő, melyben Hunyadi János kormányzót arra kérik, hogy Csapi Máté és András szentgyörgyi várnagyok hatalmaskodása ügyében igazságot tegyen. Ebben a jelentésben „castellum Churgo”, illetve „castrum Chorgo” alakban fordul elő. Aztán Mátyás király korából is van adatunk.

  A XVI. századból az az információ nyerhető, hogy a vár és a birtok Zrínyi Miklós és János tulajdona 1532-ben, akik a várat a hozzá tartozó uradalommal együtt két évre Paksi Jánosnak zálogosították el.

  Enyingi Török Bálint azonban 1542-ben a várat erőszakkal elfoglalta, és azt nem volt hajlandó sem a Zrínyieknek, sem pedig Paksi Jánosnak kiadni. Török Bálintné Pemflinger Katalin felső-csurgói, a nagymartoni Ómáig terjedő kertjét a krónikás Magyarország legszebb virágoskertjének tartotta. A töröknek – a vár későbbi elfoglalása után – volt mit tönkretennie. Az Egri csillagokból is jól ismert cselvetés, Török Bálint fogságba esése után csak 1552-ben lett ismét Zrínyi Miklósé.[4] A várhoz tartozott 12 falu is, az új tulajdonos ezeket is megkapta.

  Tudjuk, hogy 1561-ben, amikor Zrínyi Miklós Szigetvár várkapitánya lett, a várral együtt megkapta Csurgó várának felügyeleti jogát is másik négy Dráva menti kis váréval együtt.

  A török elleni harcokban az 1566-os szigetvári ostrom alatt az utánpótlás biztosításában volt szerepe. Ekkor a sikeres ostrom után a drávai vonalon előrenyomuló török csapatok elfoglalták ezt a várat is. 1594 tavaszán (március 14-én) Zrínyi Miklós visszafoglalta a várat. A törökök az ostromot be sem várva, felgyújtották a palánkvárat és Babócsára menekültek. A törökök által felgyújtott várban szinte minden a tűz martaléka lett, és csak 11 használható löveg került a magyar végváriak kezére.

  A költő és hadvezér Zrínyi Miklós 1664. évi győzelmes téli hadjáratában a győzelmes állomások egyik állomásaként találkozhatunk vele.

. Az uradalomhoz tartozó falvak közül 120 év alatt elpusztult Bucskád, Udvarhely, Pápa (Porrogszentpál alatt), Bodafalva, Bálvánd, Alsok, Szenta, Potyod, Szentkirály, Nagymarton, Almágy, Tarany. Ide tartozónak tartották Molak, Iváncsfalva, Lettnyár (Kétnyár), Sziget községet. Külön említették Csentét (amely ma Alsok, tehát Csurgó része), Csurgót, a várost és a várát.

A török kiűzését követően az elnéptelenedett, elvadult vidék benépesülése a pusztulás mértékéhez képest gyorsan megtörtént.

  A vár maga a helység melletti Várhegyen épült. Ma már a felszínen nincsenek falmaradványai, csupán a 2-3 méter széles és mély árok nyomai ismerhetők fel. Alaprajzi elrendezése nem állapítható meg.

 

 

DÉVA: először 1269-ben említik castrum Deva néven. Királyi vár, a Maros völgyén át Erdély belsejébe vezető utat védte. Általában a mindenkori erdélyi vajdák igazgatták a király megbízásából, a várnagyot is a vajda nevezte ki. Innen igazgatták Hunyad vármegyét. Mint erdélyi vajda, birtokolta a várat Hunyadi János, majd a XV. század végén Báthori István[5]]. A városhoz több mint félszáz faluból álló uradalom is tartozott, innen igazgatták a környező, négy kerületbe szervezett román kenézségeket is. A XVI-XVII. században gyakran változtak a vár urai, többször erdélyi fejedelmi kézen is volt. Még a XVIII. század elején is tovább építették, sőt még 1849-ben is 200 főnyi császári őrség állomásozott benne, s csak hosszas körülzárás és ostrom után adták meg magukat. A várat, melyet 1849. augusztus 12-én egy lőporrobbanás súlyosan megrongált, őrsége hat nap múlva adta át a cári csapatoknak.

  Egy 371 méter magas hegy tetején fekszik a vár, melyre csigavonalban vezet föl az út. Kb. 30 perces gyaloglás után lehet felérni az alsó várkapuhoz. Az alsó várfal mentén vezet föl utunk csigavonalban, s így érünk a második kapuhoz, melynek boltozata ép, a kapualjból jobbra egy terembe nyílik bejárat. Továbbhaladva az emelkedő úton, pompás kilátásban lesz részünk: alattunk a Maros és a város, s rátekinthetünk a Magna Curiára is. Felkapaszkodva a belsővárba, elénk tárul a háromszög alakú udvar, melyet emeletnyi magasságban álló romos palotaszárnyak öveznek. A város felőli palotaszárny emeletére vezető lépcső mellett boltozatos helységben Dávid Ferenc emlékműve (1848-ban létesítették) emlékeztet arra, hogy a nagy unitárius reformátor 1579. november 15-én itt halt meg fogságban. Látványos a belsővár egykor felvonóhidas kapuja, egészében a dévai vár Erdély egyik legszebb, legromantikusabb romja.

 

 

DIVÉNY: a község Ny. –i szélén D. vára romjaiban hever. Mátyás király koráig a Losonczi-családé volt e vár; 1473. a nádasdi Ongorok, a XVI. sz. elején a gyarmati Balassa nemzetség birtokába került. Országos jelentőségűvé vált 1554 óta; amikor is a török elfoglalván Fülek várát, D. végvárrá lett, mely a kriváni hágó bejárata előtt kulcsa volt egész Zólyom vármegyének. 1559-től fogva már Nógrád vmegye gondoskodik a Balassák e vára megerősítéséről. 15 év mulva, 1574. a budai pasa ostrom alá fogta; őrsége vitézül védte ugyan magát, de a rommá lőtt fészekben még sem tarthatta magát huzamosabban, s végre is kirohanásban kellett keresnie a menekvést vagy halált. Osztályrészükül az utóbbi jutott; elestek az összes magyar csapatvezérek, s a török fogságot csak egyetlenegy, szerb származású alvezér kerülte el. 1593 nov. 26. Pálffy Miklós és Teuffenbach a környékbeli várakat gyorsan egymásután elfoglalván, az itteni török helyőrség kiszökött az elhanyagolt állapotban levő várból, átengedvén nem nagy nyereségül a keresztényeknek. Az 1602-ki országyűlés elrendelte, hogy D. vára kijavíttassék és a terhet Turócz vármegyére rótta. 1605-ben Bocskay hadai foglalják el, de már a következti évben német hadak szállják meg. 1676 óta sűrűn emlegetik, mint fészkét a garázda, részeges és szenvedélyes gróf Balassa Imrének. Jogsértései miatt két izben idézték Balassát Bécsbe, s midőn másodizben ment volna oda, I. Lipót elfogatta, s addig nem engedte szabadon, míg reverzálist nem iratott alá, s egyszersmind le nem mondatta D. vára birtokáról. Balassa ekkép elveszíté ugyan várát, de I. Lipót engedélyével a vár É. –i oldalán egy kastélyt építtetett, melyben állandó lett a tivornya. A gróf föltette magában, hogy bármi áron visszaszerzi ősi várát, s hogy célját elérje, cselhez folyamodott. A vár német parancsnokával kibékült, sőt meghívta asztalához, ott leitatta s társaival együtt megölte. Balassáék aztán felöltötték a megöltek ruháit, s a gyanutlan kapuőrtől bebocsáttatván a várba, ott az őrséget lefegyverezték, a várat pedig hatalmukba ejtették. I. Lipót erre Wesselényi nádorra bizta Balassa megfenyítését. A nádor a féktelen főur ellen Sándor Gáspárt küldte ki; ez azonban szégyen-szemre, sebesülten kényszerült elvonulni a vár alól. Balassa ezután háborítlanul folytathatta rablásait egész 1679-ig, amikor is Lipót Strassoldo és Leslie tábornokokkal elfoglaltatta a várat és hogy a lázongóknak többé menedékül ne szolgáljon, minden palotáival együtt felgyujtatta, bástyáit levegőbe röpíttette. V. ö. Novák L., D. hajdan és most (Budapest 1887).

 

A divényi vár belső udvara: http://www.csbt.hu/albums/album19/img_2895.sized.jpg

 

Divény várának romjai (valószínűleg egy XIX. századi metszeten): http://www.zamky.sk/divin/divin_ryt.jpg

 

Egy fekete-fehér fotó a várról és az alatta elterülő faluról: http://www.zamky.sk/divin/divin1.jpg

 

A vár alaprajza: http://www.zamky.sk/divin/divin_pr.GIF

 

A vár és a falu a síkság felől, háttérben a dombsággal: http://www.zamky.sk/divin/divin_0.jpg

 

A várromok:

 

http://www.zamky.sk/divin/divin_1.jpg

 

a reneszánsz bástya: http://www.zamky.sk/divin/divin_2.jpg

 

http://www.zamky.sk/divin/divin_3.jpg

 

http://www.zamky.sk/divin/divin_4.jpg

 

http://www.zamky.sk/divin/divin_5.jpg

 

http://www.zamky.sk/divin/divin_6.jpg

 

a várkapu:http://www.zamky.sk/divin/divin_7.jpg

 

a várkapu:http://www.zamky.sk/divin/divin_8.jpg

 

 

DOMBÓVÁR, DOMBÓ PÁL VÁRA: a római uralom alatt már fontos település, a honfoglalás után királyi adományként a híres Dombai család kapta meg, akik századokon át birtokolták. E család egyik tagja építette fel várát, melynek várnagyát az 1313-ban kelt oklevél említi, amikor István veszprémi püspök, a püspökség Zyl nevu birtokát Henrik bán fia János mester fiának, István mester dombói várnagynak és tárnokmesternek évi egy márkáért bérbe adta.

Károly Róbert király 1326-ban Csókako, Gesztes, Bátorko, és Csesznek várakért csereként a Csák nembeli István fiainak Péternek és Istvánnak adományozta Dombó és Nyék várakat.

,,Castrum Dombo” alakban jelentkezik 1453-ban, még mindig a Dombai családé.

A törökök 1542-ben foglalták el, 1599-ben Pálffy Miklós vezette sereg visszavette. Más forrás szerint 1599. 10-hó végén Schwarzenberg marsall akcióba kezdett. Rövid dunántúli hadjárata során egymás után vette meg Buda és Pécs között a kisebb várakat mint például Dombóvárat.

 A Dombai család magtalan kihalta után házasság útján Werboczi István szerezte meg az egész uradalmat. A hódoltság végén, 1699-ben Caprara tábornok más császári vezérekkel egyetértésben a vár lerombolását határozta el, amit 1702-ben végre is hajtottak.

A vár palánkkal körülvéve a Kapos árterületébol kiemelkedo szigetre épült. Négyszögletes alaprajzú, eros építmény lehetett, melynek sarkain egy-egy kotorony állt. A vár lerombolása után a megmaradt köveit a lakosság hordta szét. Ma már csak egy téglából rakott, elhanyagolt falrész látható.

 

A várnál található emléktábla: http://mars.elte.hu/varak/dombovar/dombovartort.jpg

 

Metszet Dombóvár várának romjáróll: http://mars.elte.hu/varak/dombovar/dombovarmet1.jpg

 

Rekonstrukciós rajz a várról: http://mars.elte.hu/varak/dombovar/dombovarrajz.jpg

 

Fénykép a maradványokról: http://mars.elte.hu/varak/dombovar/dombovar3.jpg

 

Ua.: http://mars.elte.hu/varak/dombovar/dombovar9.jpg

 

Ua.: http://mars.elte.hu/varak/dombovar/dombovar2.jpg

 

 

DRÉGELYI VÁR: Drégely a XIII. század elején, még csak "terra"-ként szerepel, de 1274-ben már "Dragul" néven falu, amely a Kacsics nembeli Marót birtoka, aki azonban a lázadó kunokhoz csatlakozott, ezért IV. László király e birtokától megfosztotta és azt a Hunt-Pázmán nemzetségbõl származó Dersnek és Demeternek adományozta.
Várát elsõ ízben egy 1285-ben kelt oklevél említi "Castrum Dragul" alakban, mint e nemzetség birtoka, mmelyet feltehetõen Demeter comes épített. 1311-1312 között Csák Máté kezén volt, akit a nyitrai káptalan 1312. május 26-án kelt levele "princeps"-nek, fejedelemnek nevez. Zsigmond király 1390-ben Tari László mesternek, Ilsvai Leusták ajtónállómesternek zálogosította el, azonban Albert király 1438-ban az õt megkoronázó Pálóczy György esztergomi érseknek adományozta. Ennek halála után utódjának, Széchy Dénesnek birtokába került, majd ezt követõen az esztergomi érsekségé lett.
Drégely 1522-ig csak az érsekség várkastélyaként szerepelt.
A vár történelmi jelentõsége a török betörés korában kezdõdött meg. A mohácsi csatavesztés után ide menekült Várday Pál érsek, késõbb pedig a király tartott benne õrséget. Esztergom és Nógrád eleste után Várday Szondy Györgyöt nevezte kis a drégelyi vár parancsnokává.
  1550-ben arx Drégely őrsége Zoltay Lőrinc és Szondy György várnagysága alatt 10-10 lovas, 30 gyalogos, továbbá egy tizedes, éjszakai őr (vigilator), összesen 57 fő.
Veszprém bevétele után a török a Hont vármegyei várak ellen fordult és 1552. július 6-án Ali basa vezetésével 12000 fõnyi török sereg érkezett Drégely vár falai alá. A vár feladására történt felszólítás visszautásítása után azonnal megkezdte a mindössze 146 emberrel védett Drégely ostromát, 4 nap után 1552. július 10-én el is foglalta azt.
Az ostrom során rommá lõtt várat a török már nem építette fel, hanem a vár alatti Palánk falu területén 1575-ben palánkkal vette körül a templomot.

  Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája 125. o. szerint a vár építését folytatták 1576-ban is. Ez a bányavárosok veszdelmét jelentette, mert a jókor reggel vagy hajnalban induló török portyák a szerzett zsákmánnyal még aznap visszatérhettek a biztos falak közé.

 

A VÁRRÓL RÖVIDEN: Két kis tornya volt. A vár előtt földsánc és palánk épült, védve a kaput és a falakat. Egy 444 méter magas hegyen állt, ahova viszonylag meredek út vezetett fel. Odalent völgy húzódott, köröskörül három erdővel borított domb. Két magasabbik: a Kecske-hegy és a Barom-bérc. A legalacsonyabb az Aranydomb-hegy: innen tüzeltek Khadim Ali budai pasa ágyúi az ostrom másnapján.

  Békefalusi Gergely és az őrség egy része falujában tartózkodott mikor az ostrom elkezdődött. Ez azért fordulhatott elő, mert az alvárnagy szolgálati viszonyát nem rendezték el és ezért ő a török közeledtének hírére távozott falujába s magára hagyta Szondy Györgyöt. Erősen valószínűsíthető, hogy szándékosan hagyta el a veszélyes posztot, s cselekedetére a kamara mulasztásában keresett magának kibúvót.

  Drégely kapitánya a győzelem minden reménye nélkül nézett szembe a halállal. Elhatározott szándéka volt: vagy megvédi a várat, vagy a gondjaira bízott kis hegyi vár romjai alá temetkezik. Ennek megfelelően a várbeliek a megszálló ellenséget lövöldözéssel fogadták. A törökök gyorsan sáncokat ástak és ostromtetőket készítettek a vár körül, meg a sáncokba négy nagyobb faltörő ágyút és hat közepes nagyságú skorpióágyút helyeztek el, amelyeknek a tüzelése hamar fel is gyújtotta a vár palánkját. Az égő építmény megtartása ezzel lehetetlenné vált és rövid küzdelem után el is foglalták. Szondyék a kővárba húzódtak vissza.

 

A vár légifotója felülről: http://mars.elte.hu/varak/dregelypalank/dregelylegi02.jpg

 

A vár légifotója: http://mars.elte.hu/varak/dregelypalank/dregelylegi05.jpg

 

Légifotó: http://mars.elte.hu/varak/dregelypalank/dregelylegi07.jpg

 

Az északnyugati bástya: http://mars.elte.hu/varak/dregelypalank/dregely13.jpg

 

A vár kijárata délen: http://mars.elte.hu/varak/dregelypalank/dregely006.jpg

 

Alaprajz (Könyöki): http://mars.elte.hu/varak/dregelypalank/dregelyalaprajz.jpg

 

Soós Elemér elképzelése a vár fénykoráról: http://mars.elte.hu/varak/dregelypalank/dregelysoos3.jpg

 

Soós Elemér elképzelése a vár 1552-es állapotáról: http://mars.elte.hu/varak/dregelypalank/dregelysoos4.jpg

 

A törökök által épített Drégelypalánk vára 1617-ből: http://mars.elte.hu/varak/aalaprajzok/dregelypalankmet1.jpg

 

Egy másik forrás: http://mek.oszk.hu/01900/01912/html/index307.html

 

 

DUNAFÖLDVÁR: első okleveles említése 1199-ben történik ,,Monasterium de Felduar" alakban, ahol 1131-ben Vak Béla király Szent Péter tiszteletére szentelt apátságot alapított.

Várát elso ízben Szinan csausz történetíró említette az 1543. évi török hadjáratokról szóló leírásban.

  Ottendorf Henrik útikönyve szerint: „Fedwar, melyet némelyek Feldwarnak is neveznek, nagy mezőváros, falu és palánk, közel a Dunához. A palánk elég magas, dombos parton fekszik… Az egész város, falu és palánk, magas kerítéssel és mély szárazárokkal van körülvéve, mivel itt, a kóborló hajdúk részéről sok támadásban van részük.

  Evlija Cselebi is járt erre, aki így írt róla: „Körös-körül háromszoros tömésfal-építkezésű palánk ez, melyet két igen mély árok vesz körül. Két helyen igen erős kapuja van, egyik a keleti irányba néző Kicsiny-kapu… a másik kapuja nyugati irányban a külső városra nyíló Nagy-kapu. Ennek árka felett fahíd van. A vár négy szögletén levő igen erős tornyokban ágyúk vannak. Benn a várban egy templomból átalakított Szulejmán kán dszámi. E dzsámival összefüggőleg az ég csúcsáig emelkedő, négyszögletes, erős építkezésű szép torony van.”

  A várnak a hódoltság idején különösebb jelentősége nem volt, a várossal együtt 1686-ban szabadult fel a török uralom alól.

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején hol a császáriaké, hol a kurucoké volt.

A városból maradt és helyreállított ún. ,,Török torony" négyszögletes alaprajzú, gúlasisakú, részben kobol, részben téglából épült, alul 1,2o m falvastagsággal, armírozott sarkokkal. A középkorban a bejárata az elso emelet nyugati oldalán volt.

A város 1858-ban leégett, ekkor a torony zsindelyes teteje és belso faszerkezetei a tuz martalékai lettek. A helyreállítás után, a XVIII-XIX. században börtönnek, majd késobb magtárnak használták. A torony nyugati oldalához a XIX. század elején egy toldalékot építettek.

 

A tornyot az OMF feltáratta A. Kozák Éva régésszel és helyreállíttatta Mendele Ferenc építész tervei szerint.

 

Alaprajz: http://mars.elte.hu/varak/dunafoldvar/dunafoldvaralaprajz.jpg

 

Metszet:: http://mars.elte.hu/varak/dunafoldvar/dunafoldvarmet1.jpg

 

A vár alaprajza és a környéke: http://mars.elte.hu/varak/dunafoldvar/dunafoldvaralaprajzb.jpg

 

Fénykép a toronyról: http://mars.elte.hu/varak/dunafoldvar/dunafoldvar3.jpg

 

Légifénykép: http://mars.elte.hu/varak/dunafoldvar/dunafoldvarlegi1.jpg

 

Légifénykép: http://mars.elte.hu/varak/dunafoldvar/dunafoldvarlegi2.jpg

 

Légifénykép: http://mars.elte.hu/varak/dunafoldvar/dunafoldvarlegi25.jpg

 

Légifénykép: http://mars.elte.hu/varak/dunafoldvar/dunafoldvarlegi23.jpg

 

 

DUNASZEKCSŐ: a XVI. század elején, 1505-ben kihalt a nagy múltú szekcsői Hercegh család. Így Szekcső és Kőszeg (Kiskőszeg-Batina) várai, uradalmai a Macedóniai család tulajdonába kerültek.

CSAK A TÖRÖK IDŐKBŐL: a várban és környékén lakó nép mindenét elhagyva az akkor lakottabb szigetbe menekült, miután a Duna némi fedezéket nyújtani látszott, és így biztosabb menedéket remélt. Minden ellenállás nélkül lett úrrá a hódító törökhad.

Megszállta a várat, és annak kijavítása után őrséget hagyott hátra, és csak ezután vette útját Buda felé.

Mint megerősített táborhely, csakhamar, mint erre legalkalmasabb - egy szandzsák székhelye lett -, s mint ilyen fontos szerepet töltött be a 150 esztendeig tartó gyászfátyolos éjszakában.

Nándorfehérvár és Baranyavár után nélkülözhetetlen támpontul szolgált a Duna vonalának további elfoglalására.

Az elnéptelenedett város mint táborhely csakhamar benépesült török, de rác jövevény telepesekkel is. És mint ilyen községünk a vidék legforgalmasabb ipar- és kereskedő városa lett.

A hódoltság hűbéri beosztása szerint 18 szandzsákkal együtt a szekcsői szandzsák is a budai pasalikhoz tartozott, mely néha mohácsi - máskor pedig szekcsői nevet viselt. Eszerint néha Pécshez tartozónak, néha pedig Pécs a szekcsői szandzsákhoz tartozónak látszik. E szandzsáknak nevezetessége volt a mai országút mentén haladó isztambuli út és az eszéki híd. Észak-déli irányban Szekszárdtól Eszékig terjedt.

A szekcsői liva két bírósági kerületre volt felosztva úgy, mint szekcsőire és baranyavárira. Ezek élén a kádi állott. Szekcső tehát nem csak mint keza szerepelt, hanem mint nahie is.]

Mi sem természetesebb, hogy Szekcsőn, mint kerületi, bírósági, és járási székhelyen számottevő igazhívő telepedett le, azért temploma, sőt iskolája is volt, mert a tanítást az iskolában végezték. Szekcső temploma a megszállott török területen a legrégibb volt.

Nem lesz érdektelen, ha ide jegyzem, hogy Eddai Mohamed mohácsi pénzügyi tisztviselő feljegyzése szerint 1567. év október 4-től december 30-ig - tehát három hóra - a szekcsői templom alkalmazottai voltak:

Ather efendi a szekcsői várbeli templom szónokának illetménye 1 napra 25 akcse, összesen 2250 akcse.

Ali müezzin, aki a templom karcsú tornyából kikiáltja az imát, de a templomban is imádkozik. Fizetése napi 10 akcse, összesen 900 akcse.

Musza templomfelügyelőnek, illetve templomgondozónak, ki egyben sekrestyés is, egynapi fizetése 5 akcse, összesen 450 akcse.

F. Hadzse kántor fizetése összesen 180 akcse. Összesen 3780 akcse (60 akcs megfelel 1 magyar jó aranynak. Fenti 3780 a. = 63 jó aranynak.) Amint e följegyzésből kitűnik, a templom és az iskola a várban volt. Ez a megszállt területen a legnagyobbak közül való volt. a vár négy tornyának egyike szolgált a müezzin szereplésének helyéül. Valószínűnek tartom, hogy e célt a vár délnyugati tornya szolgálta, miután a tömegesebb település a város azon részére esett.

A mindig gyászemlékű török megszállás alatt Szekcső lakóinak száma ismeretlen, mivel csak az adófizetők vannak felvéve a defterekben (adólajstromokban). A magyar lakosságon kívül valószínű, török telepesek is voltak. Említés történik arról, hogy a várőrség keretében rácok is voltak. 1543-ban Radivi Mihály útmutató, rác. 1552-1553-ban pedig mint martaloc szerepel 41 rác.

A defterekben, mint adófizetők csak magyar, iflák (vlah, cláb) és szerb nemzetiségűek lettek kimutatva lakóházaik szerint.

A kerület helyének Szekcső volt a székhelye, törökösen Szandzsáknak neveztetett és más ilyen szandzsákkal együtt a budai pasalikhoz tartozott. 1529. év aug. 22-ától, vagyis a megszállás napjától 1543-ig, Szekcső hovatartozása ismeretlen. 1543-tól 1628-ig Szekcső egyszer mint szandzsákszékhely van feltüntetve, máskor a mohácsi - ismét máskor pedig a pécsi - szandzsákhoz tartozónak van feltüntetve.

1543-tól 1554-ig, 1566-tól 1568-ig és 1583-tól 1628-ig, mint szandzsákszékhely szerepel.

A szandzsákok bírósági kerületekre (kedi) voltak felosztva. A kezdet idejében a szekcsői szanzsák 2 bírósági kerületre - um. e szekcsőire és a baravárira volt felosztva. Később, talán 1565 táján a mohácsival bővült. Ilyen bírósági kerületek (keza) székhelye volt Szekcső, Mohács és Baranyavár.

1554-ben Szekcsőhöz, mint járási székhelyhez tartozott. Hans Dernschwam útinaplója így örökítette meg Baranya délkeleti térségének (s benne Szekcsőnek) korabeli közbiztonsági viszonyát: Veress D. Csaba: Várak Baranyában. 89-90. old.

Ez elterült Szekcsőtől délre egész Eszékig, északra Szekszárdig felölelte a mai Pécsváradi járás keleti szegletét, az egész Mohácsi és Baranyavári járást, a Pécsi járás délkeleti kiszögelését és a járás keleti részét Siklós városával együtt.

A szandzsák határa, mely a budai pasasághoz tartozott, Hadzsi Chalfa szerint 1650-ben, északon a szekszárdi, nyugaton a pécsi szandzsák, keleten a Duna és ezzel párhuzamban a szegedi szanzsák, délen a Dráva, illetve a boszniai pasaság.

Szekcső megmaradt lakosságának megmaradt vagyonkája után, súlyos adókat kellett lerónia pénzben és terményben. De a kézi és fuvarszolgáltatásoktól sem volt mentesítve.

Az 1570-71. évi adókönyvből tudjuk, hogy fejadóban évi 60 akcset kellett leróni. Ez magyar pénzben átszámítva egy jó magyar aranynak felel meg.

Meg volt ezen túl katona-adó - törökösen bads-spahi adóval terhelve.

Kincstári illetéket fizetett minden hagyaték értéke után, mely törökösen bejtülmál elnevezés alatt ismeretes.

A kardtok pénz (Akcsei kuburi) mint rendkívüli adó, talán a perzsa-török háború költségeinek fedezésére volt kivetve.

Az Avariz-nek nevezett adó, mely nem korán és az első alaptörvényekben, hanem a későbbi császári rendelkezéseken alapszik. Új adó címen is fizetett az adózó (bidat) adót.

Volt még hűbér-díj (Berat-díj) címen szedett adó. És végül a kirótt büntetéspénz.

A felsorolt adókat pénzben kellett megfizetni, a vásári adót, a borvámot, bolt- és festékházi illetéket, száraz vámot, mely az utak mellett felállított sorompóknál a szállítmány darabszáma után, vagy értékének bizonyos %-ával volt lerovandó. Fizetnie kellett még révátkelési illetményt is, de csak akkor, ha azt igénybe vette.

A természetbeni rendes adók, melyeket bizonyos % arányában kellett megfizetni, a búza, árpa, köles, méhkas- és némely állat utáni 10-ed. De kert- és kasza vagy sarlóadó is volt.

Az adózásokat, illetőleg szolgáljanak még némi tájékoztatásul az alább közölt adatok.

A szekcsői bérletjövedelmeknek Dzsafar emin (kincstári adószedő) által készített számvetése a vám- és révjövedelmekről, katona-adóról, vásártérről, borvámról, a vásári felügyelő díjáról, továbbá a törvénykezési költségek, gyertyaház, vásárboltok, kölesszeszház, festőház, kapuadó (ingatlan vételnél), földbér és egyéb címeken befolyt pénzekről, Mohamed kjátib utasításai szerint és Musztafa amil (kincstári adószedő) felelősségére, 1567. év december 2-tól, december 30-ig. Ez idő alatt az összes bevétel 6505 akcse = 108,41 jó magyar arany.

 

Népmondák a török hódoltság idejéből A bujdosás és hontalanság, bánat és keserűség 160 esztendeig tartó poklából néphagyományok alig maradtak ránk. Érthetővé teszi ezt az a körülmény, hogy a törökök kivonulása után alig maradtak helybeli őslakosok, kik azokat az utókornak átadhatták volna.

A hódoltság alatt a lakosok nagy része a Szekcsővel szemközti szigetben lakott. Ott inkább biztonságban érezték magukat. Történt, hogy egyiknek kapára volt szüksége. Átjött a Várhegy déli oldalán lakó török kalmárhoz és egy kapát vett hitelbe. Nevét az adósok könyvébe Kapacsali Macsalinak íratta be. Minthogy az adós nem fizetett, a kalmár megunta a várakozást és panaszt emel a vár parancsnokánál. Ez azonnal magához rendelte a törökök által kirendelt bírót. Megparancsolta neki, hogy Kapacsali Macsalit azonnal vezettesse elébe, hogy méltó büntetését elvegye. A bíró azonban átlátta az adós szellemességét és kijelentette, hogy ilyen nevű lakos a községben nincs. Egyben kimagyarázta a bemondott név értelmét. A várparancsnok haragra lobbant. A bírót elzáratta és büntetésképpen minden magyar lakossal megfizettetett egy kapát.

A töröklyuk. A Várhegy északi sáncárkának északkeleti végén van egy mesterségesen ásott barlang. Ennek belső végén mintegy 5 méter mély merőleges lyuk. Ez a néphagyomány szerint börtön volt. E lyukba csak hágcsóval lehetett bemenni. Ha a hágcsót kivették, onnan senki ki nem jöhetett. A fogoly könnyen volt őrizhető.

Egy másik monda szerint a szorongatott várbeliek menekülésére szolgált.

 

A törökök kiűzése: a törökök kivonulásával kapcsolatosan Szekcső lakossága a következő hagyományt őrizte meg az utókor számára.

A szigeti oldalon lakó magyarság egy ünnepnapon tömegesen gyűlt össze istentiszteletre az angyalok egyházának nevezett templomba. A várbeli török őrség ezt észrevévén rommá lövette az ájtatóskodókkal megtelt szentegyházat úgy, hogy az összegyűltek közül igen kevesen menekülhettek. Ezt követőleg összefogdosták a még életben maradt lakosságot és a Várhegy egyik meredek partjában egy pinceszerű lyukat ásattak. Ennek elkészülte után két napon keresztül társzekerekkel szünet nélkül hordatták abba az összeharácsolt kincseket. Ennek végeztével a meredek part leásatásával a lyukat elzáratták, utána pedig e munkát végzőket egytől-egyik lemészárolták, hogy hírmondója se maradjon azoknak, kik e kincsek rejtekhelyét tudják. A várost felgyújtották, és utána menekülve hagyták el a várost.

 

 

EGER: Heves, Borsod, Abaúj, Sáros, Zemplén, Ung, Bereg és Szabolcs megyék tizedjövedelme, a tokaji bor tizede is az egri püspökséget gazdagította. 1548-ban a jövedelem -a maradt csak a püspöké, -a a kincstaré, amely ennek feléből a vár újjáépítését eszközölte, másik feléből az őrséget fizette (1563-ban már a püspökség teljes jövedelmét a vár hasznára fordították). Az egri káptalannak is kiterjedt birtokai volta, melyek jelentős részét egyes főurak elfoglalták. 1546. június 3-án például a szepesi káptalan előtt foglalták írásba tiltakozásukat Perényi Péter, Czeczey Márton, Lónyay Gábor és mások, köztük Henyey Miklós tokaji várnagy birtokfoglalásai ellen.

  1553-ban valóban megkezdődött Eger át-, illetve újjáépítése, a munkálatokhoz Tokajból 300 kocka kősót irányítottak.

  1585-ben Egerben 18 tüzér szolgált.

 

 

ERDŐD: az Erdődi vár a Bükk hegységhez tartozó és a Szamos síkságba benyúló, 142 m magas dombon áll, a Homoród patak partján. A domb relatív magassága mintegy 40 m. A dombról belátható az észak felé mintegy 10 km-es távolságba eső Szatmárnémeti, nyugatra az erdős-mocsaras Szamos síkság és Kraszna völgy, délre pedig a szomszédos Szakasz és Béltek település.

A helység a 13. században bukkan fel: 1215-ben főesperesi központ, 1216-ban és 1271-ben ispánt, 1231-ben és 1271-ben erdőt említenek. Ezen adatok alapján egyes kutatók egy Erdődi székhelyű erdő-ispánság létét feltételezik, sőt néhányan a mai vár helyén egy korai földvárat is sejtenek. Az 1984-85-ben végzett régészeti ásatások nem tisztázták megnyugtatóan a kérdést, a legkorábbi leletanyag azonban a 15. sz-ból származik. Az mindenesetre biztos, hogy a helység királyi birtok a 14. század végéig.

A falut a bélteki uradalommal együtt 1392-ben kapja Drág és Balk mármarosi ispán. Leszármazottaik alkotják a Drágffy családot, akik itteni birtokaik alapján Béltekinek kezdik magukat nevezni. Mátyás királytól 1456-ban nyernek jogot várépítésre Erdődön és ezt a várban megőrzött felirat tanúsága szerint 1481-ben kezdi el Drágffy Bertalan (későbbi erdélyi vajda). A felirat ma már nincs meg, de Szirmay Antal, a vármegye monográfusa még látta az 1800-as évek elején. A vár, a körülötte fekvő birtokokkal együtt 1555-ig a Drágffyak birtokában marad, ekkor a család magszakadása miatt, a rokon somlyói Báthori György szerzi meg. Ekkortájt kerül az uradalom és a vár Ferdinánd és Izabella viszályának középpontjába. A terület többször uralkodót cserél és ugyanakkor birtokost is, mígnem 1565-ben a törökök 40 napi ostrom után elfoglalták az egyébként kisebb jelentőségű - inkább várkastélynak tartott - erősséget és lerombolták.

Ez után csaknem 150 évig nincs vár (vagy kastély) Erdődön. A helység több család kezén oszlik meg, mígnem a 17. század második felétől zálogosítások és örökségek révén a birtok a Károlyi család kezén egyesül. A család Erdőd központtal egy kiterjedt uradalmat hoz létre a 18. század elejére. A kastély romjai a legendás Drágffy családhoz kötődtek a birtokosok tudatában, ez késztette Károlyi Sándort, hogy a Rákóczi-szabadságharc után következő békésebb periódusban, 1727-ben, "megújítsa" (inkább gyökeresen és teljesen átépítse) a kastélyt, új lakóhelyet alakítva ki itt magának (ahogyan ez a szándéka és a Drágffyak iránt érzett kegyelete egyik leveléből kiderül). Ezt a felújítást örökítette meg egy másik felirat, amely ugyancsak Szirmay révén őrződött meg.

Károlyi Sándor halála után a kastély nem marad a birtokosok lakóhelye, egyes szárnyait az uradalom céljaira és a tiszttartók lakására használják. Ez magyarázhatja azt, hogy a 19. század második felében már ismét elhagyott és romossá válik a kastély. A kiegyezés időszakának Petőfi kultusza hozza magával az épület (mint Szendrei Júlia lakhelye) újbóli részleges helyreállítását, amikor a délnyugati tornyot építik át romantikus stílusban. Azonban ez sem segített a mindennapi funkció nélkül maradt épületnek: századunk folyamán egyre hangsúlyosabban az enyészet áldozatává vált. Ma már a 19. század végén helyreállított torony és épületszárny is rom.

A ma látható maradványok a Károlyi-féle átépítés illetve a 19. századi helyreállításból származnak. Az épületegyüttest mély szárazárok vágja el a hegygerinctől. A síkság felé eső oldalakon (északon és nyugaton) az árok külső oldalát egy magasított földsánc képezte - csupán az árokból kitermelt földből kialakítva. A nyugati oldal külső földsáncát a mai aszfaltozott út elpusztította, míg az északi részen még áll.

Az épület szabálytalan négyzet alaprajzú (kb. 30 m-es oldalhosszakkal), sarkain egy-egy a falsíkok elé kiugró kerek toronnyal. Ezekből a dél-nyugati (a 19. sz-ban helyreállított) pártázatáig áll, a dél-keleti romosan az első szint magasságáig, míg a többi torony helye (és formája) csak a felszínen megfigyelhető egyenetlenségek alapján következtethető ki. A dél-nyugati tornyot romantikus pártázattal látták el, ablakait román stílusúnak alakították ki. Itt rendeztek be a milleneumi megemlékezések alkalmából egy kápolnát: kegyeleti hely Petőfi Sándor és Szendrei Júlia esküvőjének feltételezett színhelyén.

A dél-keleti torony a korábbi 18. századi állapotot őrizte meg. A csekély megmaradt épületrészen megfigyelt adatok 18. századi metszetek alapján egészíthetőek ki. A kastély három kétszintes szárnyból áll (a negyedik - nyugati - oldalt egy falszakasz zárja le). A déli oldal tornyai háromszintesek barokkos-tornyos sisakkal fedve, amely alatt nyitott szakállszárítók figyelhetőek meg. Az északi oldal tornyai hasonló kialakításúak, de egy szinttel kisebbek. A déli oldalon található kapu fölött egy ötödik kerek-torony áll, amely ugyancsak háromszintes. A bejáratnál egy kisebb négyszögű építmény ugrik a falsík elé. A tornyok díszítését rizalitok és a harmadik szint felett ovális ablakai adják.

A későközépkori kastély-vár épületét tekintve szinte teljesen feltételezésekre vagyunk utalva. A megejtett - egyébkén korlátozott mértékű - régészeti kutatások nem tudták tisztázni a korábbi fázisokat. A Szirmay által megörökített építési felirat szerint Drágffy Bertalan "a falaknak magosságát hatvan singnyire, szélességét harmincra, a tornyok magasságát nyolcvanra, a kapu szélességét négy singnyire" építette. A vár-kastélyt övező árok, a külső falsánccal együtt - a régészeti ásatás tanúsága szerint - azonban már a 16. század elején is létezett (talán éppen már a vár építésétől kezdve). Az épületek alaprajzi elrendezését tekintve pedig, a leginkább kézenfekvő azt feltételezni, hogy a Károlyi féle átépítés a korábbi alaprajzi elrendezést követte. Így ez szabálytalan négyszög alakú lehetett, a sarkokon egy-egy kerek toronnyal.

 

 

ESZTERGOM: a vár fellegvára magas meredek dombon épült, szabálytalan alaprajzzal. Központja a III. Béla által építtetett ötszögletű lakótorony volt. Érseki székesegyházán és többször bővített palotáin kívül katonailag is erősítették, még a XVI. Században is. Ekkor épült a délkeleti bejárat védelmére a rondellával kiegészített kaputorony. A védelemhez a természet is hozzájárult: nyugat, észak és kelet felől meredek, lényegében támadhatatlan hegyoldal védelmezte. A várfal délnyugatra, a Dunáig terjedt a Viziváros, amit tornyokkal és talán bástyákkal erősített fal övezett. Ezt az 5.9 hektárnyi területet külső várként használták. Távolabbra a vártól, délkeleti irányban volt a királyi-káptalani város, amit tornyos védőfal övezett. Ez a 32 hektáros erődítés nem volt alkalmas önálló védelemre.

  A védelmet nehezítette, hogy nem volt kielégítő vízforrása. A víziváros északi felén létesített vízkiemelő szerkezet könnyen támadhatónak bizonyult, hiszen csak egy torony védte. Ugyanitt nyílt az egyetlen kapu, amely összekötötte a Vizivárost a fellegvárral. Ostrom esetén tehát kulcsfontosságú volt a vizivár birtoklása. Súlyos veszélyt jelentett még a vártól délkeletre emelkedő Szent Tamás hegy, amely e században még meghaladta a fellegvár magasságát, és lőtávolságon belül volt.

  A várat egyházi pénzen építették 1543-ig. A fellegvár és a Viziváros összeköttetését egy ajtónyílásban végződő boltozott folyosó biztosította.

  A vízkiemelő szerkezetről: „Mivel a várban, rendkívüli magassága miatt, nincsen víz, az ügyes mérnökök minden művészetüket felhasználva egy csodálatos művet találtak ki és létesítettek, mely elveszi az ember eszét. Az alsó várban egy bizonyos helyen víztartó medencét csináltak, melybe a Tunából bizonyos mennyiségű víz folyik. A medence fölé kereket állítottak, továbbá szűk csövet csináltak rézből s ezt a csövet épületbe rejtve vezették föl a felső várba. A kerék mesterségesen forogván, a vizet ama csövön a felső várba hajtja a fent lévő víztartóba.” Pecsevi – aki nagyon jól ismerte Esztergomot – azt mondja, hogy ennek a csőnek hosszúsága 460 rőf s hogy a gépezet 100 év óta (1543-1642) – mióta a város török kézre került – soha sem romlott el és nem szorult javításra[6].

 

RÖVID TÖRTÉNET: a honfoglalás után a X. század végén Géza fejedelmi lakhelye, aki megépítette a ma is látható palota magját, a szabálytalan hatszögű lakótornyot. Itt született 975 körül I. István király, itt keresztelte meg illetve bérmálta Adalbert prágai püspök, a feltehetően már Géza uralkodása alatt felépült Szent István protomártír káptalani templomban.

Géza fejedelem és I. István király uralkodása alatt Esztergom országos és egyházi központtá fejlődött, ahol 1000-ben királlyá koronázták I. Istvánt.

Esztergom, mint királyi központ fontos események színhelye volt. Itt kötötték meg a békét 1031-ben Konrád német császár fiával, a későbbi III. Henrik császárral, itt fogadta

II. Géza 1147-ben III. Konrád német császárt és VII. Lajos francia királyt, majd - az 1188-ban tűzvész pusztította székesegyház és a vár kijavítása után - 1189-ben III. Béla király Barbarossa Frigyes császárt.

Ez időben tehát már állt Esztergom vára, melynek lakótornyát III. Béla, majd utána Imre király átépítette és bovítette, a fennsík más lakóépületeit pedig rövidesen kőfallal kerítették be. Az építkezés Imre király 1198-ban kelt oklevele szerint még nem készült el, de ekkor már említik a vár első ispánját, Gurcut.

A királyi város és vár elso ostromára 1241-ben került sor a tatárjárás idején.

A tatárok tehát a Duna jegén átvonultak, és az árokkal, kofalakkal, tornyokkal védelmezett várost bekerítették és elfoglalták.

A város várát azonban nem vették be, melyben ispán a spanyol Simeon volt sok íjásszal, ki azt vitézül megvédte.

A tatárok elvonulása után IV. Béla a vár és város újjáépítését rendelte el, majd 1249-ben a palotát a Várhegy déli részével együtt az esztergomi érseknek adományozta, székhelyét pedig Visegrádra tette át.

A XIV.század első felében, 1301-ben Németújvári Iván bán, 1304-ben pedig Vencel cseh király foglalta el, aki kifosztotta a kincstárat, a levéltárat, a palotát, és nagy rombolásokat okozott a vár kapuiban, falaiban. Három év múlva, 1307-ben Tamás esztergomi érsek foglalta vissza Németújvári Henriktől. Az ostromok során súlyosan megrongált várat 1330-1349 között Telegdy Csanád állítatta helyre, újabb tornyokkal erősítve meg a falakat, de megújítva az érseki palotát is. Alig egy évszázad múlva újabb ostromra került sor, amikor is 1403-ban Zsigmond, majd 1440-ben Ulászló király seregei támadták a várat. A sérült falakat Széchy Dénes, Vitéz János, Bakócz Tamás és Wszatmáry György érsekek állították helyre.

A mohácsi csatavesztést követoen, 1527-ben I. Ferdinánd királynak hódolt meg a vár őrsége, majd 1543-ban a Szulejmán szultán vezette török sereg foglalta el. Az ostrom alatt a III. Béla-kori lakótorony ugyan megrongálódott, de a palota nagy része épségben megmaradt.

A vár megszállása után a török azonnal megkezdte annak helyreállítását, sőt a szomszédos Szent Tamás-hegyen egy palánkkal és árokkal erősített erődítményt is emeltek, melyben 200 főnyi őrséget helyeztek el.

A vár visszafoglalására több ízben folytak sikertelen kísérletek, így 1594 májusában Mátyás főherceg közel 50 000 emberrel vette ostrom alá, azonban arra a hírre, hogy Szimán török vezér sereggel közlekedik a vár őrségének megsegítésére, az ostromot abbahagyta és elvonult. Az ostromló seregben ott volt Balassi Bálint költo is, aki a Víziváros május 19-i rohamakor kapott halálos sebet. Egy év múlva, 1595 júliusában Rudolf király fovezére Mannsfeld tábornagy vezetésével újabb ostromra került sor, melynek során maga Mannsfeld is súlyos sebet kapott, ezért helyére a császár Mátyás foherceget nevezte ki, akinek vezetésével sikerült a várat visszafoglalni. Az Esztergom várkapitányává kinevezett Pálffy Miklós parancsnoksága alatt kijavítottál a sérült védőműveket, falakat.

A török 1605-ben támadást intézett a vár ellen, az ostrom kezdete előtt Oettingen Vilmos várparancsnok a magyar orséget elbocsátotta, és helyükre komáromi császári csapatokat hozott. Oettingen a harcok alatt szerzett sérüléseibe belehalt, és helyére Dampierre gróf ezredes került. A török a vár feladására szólította fel az ezredest, és mivel erre nem volt hajlandó, saját katonái fogságába vetették, a várat pedig Ali budai pasának átadták. Ezután közel 81 esztendeig tartotta a török birtokában, míg végül is 1683-ban a Lotharingiai Károly és Sobieski János lengyel király vezette sereg rövid kétnapi ostrom után Esztergomot felszabadította.

A szabadságharc idején II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós kurucai 1706-ban elfoglalták a várat, de rövid ido után a Starhemberg Guido és Pálffy János vezette császári csapatok visszavették. Ezzel befejeződött a vár hadi szerepe.

A XVIII. század közepén 1756-ban Krey András katonai mérnök mérte fel és rajzolta le a Várhegy és a Víziváros erődítéseit, mely rajz pontosan feltünteti a vár e századi állapotát. Miután Mária Terézia Esztergomot Barkóczy Ferenc hercegprímásnak átadta, 1763-ban megkezdődött - a lebontott középkori székesegyház helyén - a hatalmas méretű Bazilika felépítése. Ez időben került lebontásra a vár erődítményeinek nagy része és a palota falmaradványai is.

A középkori palota és a vár egy részének feltárását a Várhegy déli oldalán 1934-1938 között a Muemlékek Országos Bizottsága végeztette, mely munkálatok 1964-tol folytatódtak.

 

ESZTERGOM VÉDELMI RENDSZERE 1543-körül: Esztergom erődítményei három részre tagolódtak. A királyi-káptalani város a nagy sziget mellett, a Duna partján állott. Mivel a város gyengén erődített volt, s viszonylag nagy kiterjedésű (32 hektáros) a gyenge falakon és sáncokon kívül semmi természeti akadály sem védte, s a vártól távol is állt, így nem próbálták megvédeni.

  Maradt tehát a vár és az érseki város. A vár területe 2,8 ha – ezzel egyik legnagyobb kiterjedésű magyarországi erődítménynek számított –, ehhez járult az érseki város a maga 5,9 hektárjával, mintegy a külső vár szerepét is betöltve. Ezt a két erődítményt, melynek együttes területe 8,7 ha, szándékoztak megvédeni.

  A vár és az érseki város helyzete hasonló, mint általában a folyó menti erősségeké. Az ilyen erődítés szerkezeti meghatározója a hegy léte vagy nemléte.

  Ha van hegy általában arra épül a vár (amennyiben a hegy fennsíkján volt elég hely, a város is).

  A nagyobb folyó partján fekvő vár és a mellé épült erődített település helyzete a védelem szempontjából általában kedvezőnek mondható. A fekvés következtében ugyanis a vár, illetve a település egy, szerencsés esetben több oldalról nem rohamozható, illetve nem lőhető (figyelembe véve a folyó szélességét és a XVI. századi ágyúk lőtávolságát). A folyó sokkal nagyobb akadály, mint a mocsár vagy a hegy meredeksége.

  Esztergom helyzete részben tipikus, részben sajátosnak számít. Tipikus annyiban, hogy érvényesül a folyóparti fekvés kedvező adottsága: az érseki város csak két rövid szakaszon támadható a parton. Az is tipikus, ami a hegyi várakra általában jellemző: a vízhiány. Van ugyan egy mély, állítólag a Duna szintjéig lenyúló kút a várban, amely ma is látható, de ez egymagában nem volt elég. Egy technikailag bravúros, egyszerű szerkezet nagyon pompásan ellátta a várat vízzel a Duna-partról, de ez a megoldás túlságosan sebezhető volt. A vízművet ugyan torony, a Veprech-torony és a körülötte külön kis erődítmény védte, s fölötte ott magalott a vár vízibástyája, ahonnan a Víziváros északi zárófalának előtere végig lőhető, mégis ez volt az erősség Achilles-sarka. Megtartásán állt vagy bukott a védelem sorsa. A Veprech-torony ráadásul nemcsak a vízművet védelmezte, hanem a Vízivárosból a várba fölvezető egyetlen utat is!

  Úgy tűnik, hogy az 1543-as ostrom előtt megpróbálkoztak a vár vízellátásának megoldásával. Legalábbis 1543. március 31-én utasította I. Ferdinánd király a kamrát, hogy Magister Andreas Chisternariusnak (Chatornas) az esztergomi várban és máshol végzett és végzendő munkáiért 40 forintot folyósítsanak.

  Esztergomnak a folyóparti erődítmény-típusoktól eltérő, katonai szempontból hátrányos sajátosságai is voltak. A vár alatti vízparti települések víz felőli oldalát általában nem, vagy alig védte fal, hiszen víz felől nem igen számítottak támadásra, s a folyó túlsó partjáról való lövetésnek sem volt kitéve ez az oldal. Esztergom esetében azonban a királyi város előtt húzódó sziget sziget felnyúlt a Víziváros északi csücskéig (ma a törökkorinál jóval rövidebb a sziget, ezt a kiugró nyelvét elhordták). Tehát amennyiben az ostromló átszállította tüzérsége egy részét a sziget északi csúcsára, a város és a vár nyugati fala is szinte teljes hosszában lőhető volt. Az ellenfél ütegeit elhallgattatni nem lehetett, hiszen ezen a részen aligha voltak a várnak és a városnak ágyúi; más oldalról ugyan áthozhattak, de amennyiben minden oldalról lőtték a várat – mint 1543-ban –, bármely oldal tüzérségének nagymértékű csökkentése végzetes lehetett. A szigetről lövő ostromlókat védte a víz is, hiszen meglepetésszerű kirohanással nem lehetett az ágyútelepeket szétrombolni, az őrséget szétkergetni, esetleg megsemmisíteni. Esztergomnál tehát még a folyam oltalmazó szerepe is visszájára fordult. A folyó ugyan lehetőséget nyújtott arra, hogy azon keresztül élelmi- és hadiszert, sőt katonaságot is szállítsanak ostrom esetén a várba, ha a folyót uralja a flotta; szultáni sereg támadása esetén – ismerve a török hajóhad erejét – azonban erre aligha lehetett számítani.

  A Vízivárost kőfal és tornyok védték. Néhány bástya is lehetett köztük. A ma látható fal legfeljebb nyomvonalaiban (de úgy sem teljesen) és részben a kötőgátak felmenő falai lehetnek azonosak az 1543-as ostromkor állókkal.

  A vár meredek dombon emelkedik, a Duna felől és keletről (ez utóbbi ma már nem érzékelhető, mert a XIX. században széles díszutat alakítottak ki, s ehhez igen nagy mértékben átalakították a terepet) gyakorlatilag megrohamozhatatlan. Az északi oldal is meredek, ezért itt a fennsík vonalát követő védőfalat tornyok vagy bástyák nem szakították meg. A déli-délkeleti oldal az előzőeknél lankásabb is. Itt vezett fel az út a vár egyetlen kapujához (nem számítva a rejtett kisebb gyalogkapukat, illetve a Víziváros felé vezető kaput). A várkaput a XVI. század elején emelt rondella védte. A déli oldal védelmének másik központja a középkori volt királyi palota tömbje, a várdomb délkeleti kiszögellésén. A palota tetejére, illetve az Árpád-kori lakótorony tetejére helyezett ágyúk a déli vársík előterét végiglőhették, és segíthették a Víziváros délkeleti falának védelmét is. A várban levő főbb épületek: az említett régi királyi palotán kívül a régi és új érseki palota, a kanonoki házak (nem minden kanonok lakott a várban), a Szt. Adalbert székesegyház, a Szt. István templom és a melléképületek (az őrség szálláshelye, a lőpor, élelmiszer tárolására szolgáló épületek). Az épületek száma viszonylag kevés és terjedelmük sem lehetett elégséges nagyobb számú őrség befogadására. Ez nem meglepő, hiszen az érseki vár századokon keresztül elsősorban reprezentatív egyházi központ, s nem katonai létesítmény. Ennek megfelelően zsúfoltság nélkül aligha férhetett el a várban 800-1000 katonánál több. S olyan erős és hosszan tartó ágyútűz, mint a töröké, bizonyára a katonai szálláshelyül szolgáló építmények jelentős részét lerombolta néhány nap után. A várnak nem volt olyan pincerendszere sem, amely nagyobb tömegeknek szálláshelyül szolgálhatott volna. A Szt. Adalbert székesegyház épülettömbje, s különösen két tornya, magasan a vár többi épülete fölé emelkedett. Ez abból a szempontból kedvező volt, hogy a mögötte levő részek az ostromágyúk lőárnyékát élvezték, de ez nem tarthatott, s nem is tartott sokáig, mert a tetőzetet és a falak egy részét hamarosan szétlőtték az ostromágyúk. A paloták fala sem lehetett olyan szilárd, hogy az ágyútűznek hosszasan ellenálljon, hiszen nem olyan számítással épültek.

  Esztergom – a vár és a város – a XVI. század derekán elavultnak tekinthető erődítmény volt. A védők helyzetét tovább nehezítette, hogy a várat és a várost csak egy falgyűrű védte. Pedig a többszörös védővonal pótolhatta volna az építés fogyatékosságait. Jól példázza ezt Buda: a várhegy északi oldalán a várost egyszeres falgyűrű óvta, itt törtek be 1686-ban először az ostromlók, míg a többszörös védővonallal rendelkező déli rész, a királyi vár, akkor is ellenállt, mikor a városban már utcai harcok folytak! De ezzel még nem merítettük ki Esztergom várának fogyatékosságait, még háromról kell megemlékeznünk: A Szt. Tamás-hegy léte nagy veszélyt jelentett a várra és a városra, mert onnan az egész keleti oldal lőhető volt, sőt eredetileg a várhegyre is rálátás nyílt (jobban, mint ma, mert a hegy lényegesen magasabb volt a XVIII-XIX. századi talajegyengetések előtt). Ha a Szt. Tamás-hegyre az ostromló megfelelő tűzerejű üteget helyezett, s azt rendszeresen működtette, a vár védőinek nem lehetett maradása a vársíkon. Másrészt olyan váraknál, melyeknek csak egyetlen falgyűrűje volt, s az valamely szakaszon leomlott fal mögött épített sáncot, s amögött védekezett. Esztergomban azonban erre is alig nyílt mód. A sziklás várfensíkon ugyanis föld alig akadt, kőbe árkot vágni vagy kőből sáncot építeni az ostrom körülményei között merő képtelenség. A harmadik fogyatékosság: a Víziváros és a vár közötti közlekedés megoldatlansága. A vár északnyugati bástyájától délre nyílt egy kis kapu, amelyen át a meredek hegyoldalon vezetett az út le a Vízivárosba, a Veprech-toronyhoz. A Víziváros északi sarka így kétszeresen is Achilles-sarok volt. A vízművet őrző torony elfoglalása egyben a vár és a város közötti összeköttetést is lehetetlenné tette (illetve annyira megnehezítette, hogy csak éjjel lehetett biztonságosan közlekedni az erődítmény két része között). Mindezeket figyelembe véve nem kétséges, hogy Esztergomnak nem sok reménye volt az eredményes ellenállásra, időben érkező felmentő sereg hiányában.

  Istvánffy Miklós idézett leírásából arra következtethetünk, hogy Esztergom állandó őrsége mintegy félezer lehetett, s ezt részletekben többszörösére duzzasztották. Ezt a létszámot aligha lehetett megfelelően elhelyezni. S tegyük hozzá, az élelem biztosítása sem volt könnyű, hiszen a környékről a múlt évben a hadak mindent feléltek, s tartalékok sem igen akadhattak elérhető közelségben. A nagy mennyiségű élelmiszer biztonságos tárolása nem kis gondot jelentett. Az ágyúpark pedig igen szerény lehetett. Az országban ágyúgyártás szinte nem is létezett.

 

 

NÉHÁNY RÉSZLET A TÖRÖK KORBÓL:

  1552. december 17-1553 december 5. (az iszlám időszámítás szerinti 960. év) közötti időszakból ismerjük az esztergomi szandzsák első fennmaradt fejadó defterét: 216 falu és város tartozott Esztergom bégjének kardja alá, ami 2432 „házat” jelentett (vagyis adózót). Ezek közül fizetett Bali csausnak 85 falu (1224 „ház”) 61 200 akcsét, elmaradt a fizetéssel 131 falu (1208 „ház).

  A törökök 1554-ben a Esztergom szandzsákban, amely Esztergom vármegyénél nagyobb területet foglalt magába, 216 falut, várost, pusztát írtak össze, ami 2432 „házat” jelentett, de ebből 1208 „ház” adóhátralékos volt.

  1557. július 25-1560. június közötti hároméves szakaszban a szandzsák adóbérlője, Haszán ulufedzsi kezén a bérlet 289 478 akcsét tett ki.

  1561-ből fennmaradt az 1563-ban meghalt Rusztem budai pasa alapítványának szövege: „…Esztergom várában épített mecsetjének imámja és müezzinje részére egyenkint napi négy-négy akcsét, naponkint egy hálaimádságot eléneklőnek s a délutáni imádság után az Amme szura felolvasójának, valamint az esti imádság után a Tebárekre szura felolvasójának és segédjének napi egy-egy akcsét, továbbá az említett várban épített iskolájában a tanító számára napi négy akcsét, segédjének két akcsét rendelt fizetésül… Esztergomban levő fürdőjét… ingatlanát kegyes alapítvánnyá tette…”

  Az 1565-1670 közötti 3 éves adóbérleti licitáció eredménye 605 000 akcsére emelkedett. (Tulajdonosa: Mohamed bin Ahmed)

  1565 decemberéről ránk maradt Esztergom (és több más török erősség) tüzérségi kimutatása. Esztergomban több nem török eredetű (káfiri) ágyút és puskát is találunk, egy részüket biznyára még az 1543-as ostromban szerezték. A hadifelszereléshez tartozott több száz ásó, csákány, lapát, 800 lándzsa. Világításra 10 mázsa fenyőgyanta volt a raktárakban.

  1570-ben a kincstári jövedelem a kikötő vámjából 8920 akcse, a révátkelés jövedelme 21 450 akcse. A szandzsákban 470 várost, falut, pusztát írtak össze. A 4206 „ház” kincstári adója 1 647 590 akcse.

  Az 1570-es években az adózó porták száma Esztergom vármegyében 30-40%-kal emelkedett, sőt néhol megháromszorozódott. (A 15 éves háború azonban mindent elsodort, s csak a béke helyreálltával, az 1610-es évektől kezdett emelkedni a portaszám. Az 1660-as évek háborúi – elsősorban a császári zsoldosoknak köszönhetően – újra elpusztítottak mindent, majd a felszabadító harcok (1683-1686) végképp pusztasággá tették a vármegyét.)

  1574/75-ben az esztergomi várat javítgatták, építgették a törökök, de a védővonalon alapvető változást nem végeztek.

  Az esztergomi szandzsákról 1576. április eleji fejadójegyzéke 329 falut sorolt föl, kevesebbet, mint az 1570-es (akkor 470) (ekkor 4206 fő dzsiszje adófizető volt a szandzsákban), 1580-ban a 4206 „ház” helyett 4024-et találunk. A fejadóból (265 056 akcse) 1580-ban kevesebb mint 40% folyt be (101 000 akcse), a hátralék 164 056 akcse. A védelemért fizetett adóból (kuburi pénz) 4124 ház után 309 300 akcse helyett 163 525 akcse folyt be, a hátralék 145 775 akcse.

  Esztergom dzsiszje adófizetői létszáma 1577/78-ban 4124 fő. 1585-ben újra emelkedést tapasztalunk, az adózók száma 4356-ra ugrott, de az adó elől „megszökött” 772 fő, a többi adóját is csak részletekben tudták behajtani.

  Lubenau leírásából idézünk 1587-ből. „Esztergom, a törökök első határvárosa a Duna mellett áll. A kereszténység bevezetése óta érseki székhely. Szétdúlása, romba döntése előtt az érseki palota pompás épület lehetett. A folyam két részre osztja a várost: nevét a folyótól kapta, latinul pedig Strigonium a neve… Megérkezésünk után az orátor úr elküldte tolmácsát a béghez, hogy jelentse neki ittlétünket. A bég igen jóindulatúnak mutatkozott, az orátor úrnak küldött egy kocsi szénát., egy szarvasmarhát, tíz bárányt, harminc tyúkot, négy pár galambot, egy nyolcad sót, egy hordó tokajit… mindenből annyit, amennyit kellett…  A bég háza olyan düledező, mintha már évek óta nem lakná senki. Lépcsőn kellett felmenni hozzá. A terem oly sötét volt, hogy úgyszólván semmit és senkit fel nem ismerhettünk benne…”

  Az 1595. évi visszafoglalás után a legsürgetőbb teendő a vár erődítéseinek felülvizsgálata, kijavítása, korszerűsítése volt. Még 1595-ben Sprintzenstein mérnök és építész vezetésével megkezdődtek a munkák. A vár körül mély árkot ástak, amin 600 ember dolgozott. Javították a bástyákat, főleg a Duna és a Rácváros felé néző oldalt erősítették. Kivágatták a város előtti nagy fákat. Helyreállították a párkányi hidat. Mivel a várban a romos épületekben nem lehetett az őrséget elhelyezni, ezért a katonák egy részét a környező falvakban szállásolták el, úgy, hogy könnyen behívhatók legyenek szükség esetén. Novemberre védhetővé tették a várat, csak ház nem volt elég, az őrség a szabadban a tűz körül melegedett, többnyire korgó gyomorral.

  A vár helyreállítására elsősorban a bányavárosokból (Selmecbánya, Bélabánya, Besztercebánya, Libetbánya, Körmösbánya, Újbánya, Bakabánya) szándékoztak munkásokat berendelni. A szövetkezett városok azonban Mátyás főherceghez könyörgő levelet írtak, feltárva, hogy a kérés teljesítése lehetetlen, mert a városok szegények, az ipar pang. Ha a városok nem is tudtak nagy segítséget adni, Mátyás főherceg teljhatalmat adott Pálffynak (1595. november 24-én), hogy a jobbágyokat a legszigorúbb eszközökkel kényszerítse a vár erődítésére. Sőt azokat, akik valamit is eladnak a törököknek, szigorúan – ha kell, halállal – büntesse.

1596. 04. 28.-án arról írt Pálffy Miklós Mátyás főhercegnek, hogy egészen Nándorfehérvárig (Belgrádig) küld kémeket. Esztergom vára viszont nagy szükséget szenved. Nincs egy csepp víz sem, élelem igen kevés, hiába sürgeti –, így minden felelősséget elhárít magáról. Ugyanezt ismétli Miksa főherceghez írt június 15-i levelében.

  1597-ben az esztergomi naszádosok panaszkodtak arról, hogy hajóik hitványak, soknak még evezője sincs.

  1598. januárjában újra a katonák nagy ínségéről panaszkodott Pálffy. A naszádosok is jelentkeztek ekkor, hogy küldjenek már végre nekik hajókat és evezőket, mert a meglevők egy része nem használható.

  1599 júliusából ismerjük Esztergom tüzérségi felkészültségét: 50 mázsa puskapor, 31 mázsa ólom, 3000 puska, 600 szakállas puska. Mindamellett Pálffy további erősítéseket kért. Pálffyt a halála előtti hónapokban is katonáinak nehéz sorsa foglalkoztatta. Eörsy Péter naszádos kapitány tájékoztatta az esztergomi és gesztesi őrség szomorú állapotáról. Egy legény Eörsy előtt például kijelentette, nyilván az általános hangulatot fejezve ki: „Az anyja bestye kurva legyen, ha többé Esztergomba jön, mert itt is ehel hal meg, és oda is ehel halni megyen.” (tudniillik Gesztesre) Februárban Mátyás főherceg azt írta Pálffynak, hogy fuvarhiány miatt nem tudták ellátni az észak-dunántúli várakat és Komáromot. Az esztergomi érsek míg a katonáknak járó pénzzel takarékoskodni akart, a hitéletre annál nagyobb gondot fordított (ez nem került pénzbe), s a királyi udvar is a katonák fizetése és élelmezése helyett a vallási kérdéseket feszegette.

  Nyáron Mátyás főherceg abban kért tanácsot, hogyan lehetne kiűzni a protestáns prédikátorokat, s hogy nagyobb zavargás nélkül el lehetne-e távolítani ezeket a papokat. Maga Rudold császár 1599 júliusában azt írta Pálffynak, bízik benne, hogy Esztergomban nem terjed el az „eretnekség”.

  Közben a vár falainak javítása folyt, a munka szükségességére Rudolf is felhívta Pálffy figyelmét 1598. március 10-én. Illésházy István szerint 1599-ben, mikor Ibrahim pasa Esztergom ostromlására gyűjtött hadat, Pálffy „Látá az várnak nagy épületlenségét, mert semmit rajta nem építettek vala; gyorsan megtalálá a vármegyéket, és míveseket adának nekie, mindenütt… töltéssel igen megerrősítteté, sőt az Szt. Tamás hegyén egy kastélt csináltata, és attul fogva az Dunáig Kakat felé 4 kastélt csináltata, mél árkokat környüle, egyiktül az másikhoz is árkokot, mely árkokból az másikban járhattak, azokra elegendő álgyúkat, tarachkot vonyata; éléssel, porral, golóbissal és egyébféle sok s mindenféle szükséggel megsegété és raká az várat is, és úgy hozzá készété az megszálláshoz, hogy Isten után az ellenségtül semmit sem fél vala benne”

  A császári hadvezér Basta úgy nyilatkozott Esztergomról, hogy szerinte nem javasolt a további költekezés ( vár építésére, javítására); inkább rombolják le, mert mint hegyi vár elvesztette jelentőségét, rossz fekvésű, nehezen védhető, az ellenség Esztergomtól való távoltartására 30 000 gyalogos kellene; Esztergom helyett máshol építsenek egy modern várat.

  Esztergom 1605. 10. 03-án, Lala Mohamed nagyvezír által török kézre került.

  Ekkortájt keletkezett egy ismeretlen török szerzőtől származó leírás Esztergomról: „Esztergomnak van szandzsákbégje és kádija. Belső vára a Duna partján, igen magas helyen épülvén, vize nincsen; hanem a legalső várban (Víziváros), egy bizonyos helyre a Dunából vizet húzván, víztartó van készítve; ezen víztartó fölött vagy egy hengerkerék, s a víztartóból a várba menő, vastag és vékonyabb rézcsövek vannak alkalmazva. Midőn a hengert forgatják, a víz a reá gyakorolt nyomás következtében a várba foly. Külső vára a Duna partján nagyszerű erősség. Igen szép épületek és nagy templomok vannak benne…”

 

Esztergom egy festményen:

http://mek.oszk.hu/01900/01912/html/index263.html

 

Esztergom vára az államalapítás korában:

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomalaprajz14.jpg

 

A mai vár maradványai és a bazilika helyzete:

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomalaprajz2.jpg

 

A várdomb és környezete (alaprajz):

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomalaprajz4.jpg

 

Ua.:

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomalaprajz6.jpg

 

A vár építéstörténeti térképe:

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomalaprajz12.jpg

 

Elképzelt kinézet a XII. századból:

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomrajz2.jpg

 

A várhegy és a külső vár erődítményeinek alaprajza (színes, jó minőségű kép):

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomalaprajz13.jpg

 

Vitéz János palotája a Duna felől (rekonstrukciós rajz):

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomrajz3.jpg

 

A Vitézi palota udvari homlokzata felülnézetből (rekonstrukciós rajz):

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomrajz4.jpg

 

Vitéz érsek nagytermének rekonstrukciós rajza:

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomrajz5.jpg

 

Esztergom elképzelt kinézete a XI. század elején:

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomalaprajz17.jpg

 

Légifotók a várról:

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomlegi01.jpg

 

(a palota)

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomlegi50.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/esztergom/esztergomlegi02.jpg

 

 

FONYÓD, FÁCÁNOS:a település a honfoglalás után a Lád nemzetségbol származó Tar Zerind fia Koppány vezér birtoka lett. A helység elso ízben az 1082-ben kelt oklevélben fordul elo ,,Funoldi” alakban, amikor I. László király a veszprémi káptalan birtokait összeírta, és oket azokban megerosítette.Késobb a pannonhalmi apátság birtoka lett, az 132-37.évi pápai tizedjegyzékben ,,Fonold”, ,,Sconold” néven fordul elo, és ekkor már önálló plébániája van.Buda várának elfoglalása után 1541-ben, palonyai Magyar Bálint a község templomát palánkkal megerosítette, árokkal körülvette, majd egy nagyobb területet is hozzávéve, azt ugyancsak palánkkal és árokkal kerítette be. A kb. 60x60 m nagyságú, négyszög alakú palánkvár hosszú ideig ellenállt a török ostromának, csak Magyar Bálint halála után, 1571-ben tudták elfoglalni. A hódoltság alatt a vár a helységgel együtt elpusztult.Az alsó vár kevés falmaradványa, a négyzet alakú árokkal és a középkori templom alapfalaival láthatók.

 

Fényképek:

A belső vár. http://mars.elte.hu/varak/fonyodfacanos/fonyod1.jpg

 

A vár egyik főbejárata: http://mars.elte.hu/varak/fonyodfacanos/fonyod3.jpg

 

A belső vár a várkápolna maradványaival: http://mars.elte.hu/varak/fonyodfacanos/fonyod5.jpg

 

A belső várárok: http://mars.elte.hu/varak/fonyodfacanos/fonyod7.jpg

 

A vár alaprajza (Sándorfi): http://mars.elte.hu/varak/fonyodfacanos/fonyodalaprajz2.jpg

 

A várkápolna alaprajza (Kanyar): http://mars.elte.hu/varak/fonyodfacanos/fonyodalaprajz3.jpg

 

A vár makettje felülről (Miklós János): http://mars.elte.hu/varak/fonyodfacanos/fonyodmakett1.jpg

 

A vár makettje az egyik bástya felől (Miklós János): http://mars.elte.hu/varak/fonyodfacanos/fonyodmakett2.jpg

 

A vár 1570 táján (Kőnig Ferenc): http://mars.elte.hu/varak/fonyodfacanos/fonyodfacanoskof1.jpg

 

 

FÜLEK: Nógrád és Gömör találkozásánál, a vidékre jellemzõ vulkanikus hegykúpok egyikén állnak Fülek várának romjai, alattuk terül el a város. Bél Mátyás legendája szerint egy pásztor (akit Fileknek neveztek) és a kutyája (Füles) mesebeli kincset találtak, amiből aztán a vár lett építve. Egy másik legenda szerint Fulko lovag épitette mint védelmi objektumot. Mindenesetre a vár már rég lakott volt akkor. Neve a kelta „Fulaku” (rejtekhely, mentsvár) latinosított „Filécia” változatából eredeztethetõ. Így szerepel Ptolemaiosz i. e. 150-ben készült térképén, a rómaiak számára fontos hadi illetve kereskedelmi utak keresztezõdését jelölve. Az Agathodaemon által rajzolt (i.sz.150-ben) Kaudia Ptolemaia térképen fel van tüntetve egy Philecia nevű város, amit több történész a mai Fülekkel egyeztet össze.

  Mint ahogy a megtalált műemlékek igazolják Fülek és környéke jóval az irásos emlékek előtt is lakott volt. Egyesek szerint a 12. században a mai vár helyén egy fából készült erőditmény állt, amelyben a várat úgy emlegetik, mint amelyik átvészelte a tatárjárást.

...Vártuk az egyház és szentanya segitségét, hogy a dunai átkelőkön szembe találjuk magunkat krisztus nevének ellenségeivel. Végül a Duna befagyott és szabad utat kaptak felénk. Rossz szándékkal átjöttek a Dunán, hogy tökéletesitsék az ördög művét. De mi sokan voltunk felfegyverezve és meghúztuk magunkat Esztergomban, Győrben,…, a másik oldalon pedig Pozsonyban, Nyitrán, Komáromban, Füleken és más erődítményekben.

(részlet a „ Magyarok a pápának“ című levélből).

 

Egy, 1246. január 10-én kelt királyi oklevélben szerepel elõször Fülek, annak kapcsán, hogy a várat és tartozékait IV. Béla elkobozta akkori garázdálkodó urától, a Kacsics nembeli Folkustól.:

A levél 1246 január 10.-ről való, amiben IV.Béla király elkobozza a várat Fulkó rabló lovagtól és odaajándékozza a Pok nemzetségből származó Móricnak. Fulkó a tatárjárás idején haranggal csalogatta magához a tatárok elől menekülőket, akiket aztán kirabolt és megölt. Tény, hogy megölte a rokonát is, amiért aztán a király párbajra ítélte, de hála a barátainak kegyelmet kapott. Ennek ellenére tovább folytatta a gonosztetteit, hamis érméket nyomott, a királyt sértegette stb. A király mindezt megelégelve arra ítélte, hogy meztelenül párbajozzon egy harcossal. Fulkó azonban a börtöntársával együtt megölte az őröket és megszökött. De nem a halál elől. Elhagyatottan élt amíg öngyilkosságot nem követett el.

A vár alatti települést 1255-ben említik a források, 1262-ben már anyaegyháza is volt. Fülek 1423-ban városi privilégiumot kapott. A várban sokan laktak (pl. Egyed mester, Csák Máté 1321, Fonyi Balázs 1322, Konya 1354), míg 1453-ban Zsigmond király a Perényieknek adta bérbe. 1438-ban Erzsébet királynő tulajdonában van, aki 1440-ben megerősítteti katonai célokra. Mátyás király hada 1483-ban beveszi a már erődítménnyé emelt várat. Ezután a vár vezetésével Raskai Balázs lett megbízva 1490-ben.

 

  A középkori Fülek, – a vár és a város – volt a királyé, királynéé, bírta Csák Máté, volt királyi adomány és zálogbirtok, például a Perényieké, akiktõl Mátyás király erõvel vette vissza a korona birtokába. Mohács után megnõtt Fülek jelentõsége, akkori ura Bebek Ferenc megerõsítette a várat, de 1554-ben a török elfoglalta és 39 évig innen sarcolta a környék falvait, sõt a bányavárosokat is, melyeknek a kapuja Fülek volt.

 

Raskai Balázs lányát Bebek Ferenc vette feleségül és nászajándéknak a várat kapta. Bebek gondoskodik a várról és az olasz Alessandro da Vedano tervei alapján egy erős katonai erődítménnyé epíti át az addigi várat 1551-ben. A régi vár egy középső várrésszel és két új pentagonális bástyával, valamint egy 6 méter vastag fallal bővült, amelyben ágyúkat helyeztek el. Továbbá hozzá építettek egy falat, amely körbe vette az egész várat és két kör alakú bástyát, amelyeknek a feladata volt, hogy védelmezzék a vár alsó és középső területeit. Ez a két bástya 10 m mély árokkal volt körülvéve és „csapó hídon„ keresztül lehetett bejutni.
Végül árulás segítségével a törökök 1554 június 16-án bevették a várat. A törökök az elfoglalt területet a török birodalomhoz csatolták.
Az ostrom után a hódítók megerősítették a várfalakat, Mustafa Sokoli vezetése alatt egy török minaretet építettek, virágos és zöldséges kerteket, a karavánoknak istállókat, üzleteket, műhelyeket emeltek, valamint tökéletesítették a vízvezetéket és a kutakat. 1556 és 1557 között várban 49 janicsár, 177 lovas katona és 89 „aszab„ (gyalogos katona) tartózkodott.
Ezek az adatok 1568-1569-as évekre sem sokat változott, azzal a kivétellel, hogy 56 ágyúst is kiképeztek. 1554-1593 között 10 bég váltotta fel egymást: Kara Hamza (do 1556), Velidzan (1562-1564), Arszlán bég (1564), Mehmed (Mahmat 1575), Haszán (1576), Mahmud (1579), Korkud (1579-1590), Ali (1591) és Juszuf bég (1593).
Fülek hosszú időre a törökök alaptábora maradt. Megőrizve maradt minden levél, amit Kara Hamza fekete bég írt a Zólyom környéki falvaknak 1556 április 14-én. Egy részlet egy ilyen levélből:

 

Nektek városiaknak, akik a zolyomi vár alatt éltek írom és parancsolom, hogy döntsétek el, hogy fogtok-e adót fizetni vagy sem. Mert ha nem akartok, akkor tudjátok meg, hogy leigázom és porrá égetem városotokat, benneteket pedig rabszolgaságra ítéllek. Jól jegyezzétek meg, milyen közel voltam a városotokhoz és mennyi zólyomi katonának vettem a fejét…

 

(1591-es idézet)

 

Értelemszerűen a falvak inkább kifizették az adót. A törökök 1562-ben nyomultak be a murányi környékre. Ferhard Haszán bég leigázta Murány, Krasznahorka és Miskolc környékét is. Amikor 1580-ban a dobsinaiak nem voltak hajlandók adót fizetni a bég 1584 október 14-én Kirabolta majd fölégette a várost és 350 embert elhurcolt. 1584-ben a füleki nyilvános piacon 2000 keresztényt adtak el rabszolgának nemre és korra való tekintet nélkül.
Fokozatosan foglalták el a környező várakat. Habár Várgede ellenállt egy darabig (1560), de úgy mint Füleken ott is a törökök azt az időt használták ki, amikor a legkevesebben voltak a várban (1571). Merthogy már 1566-ban elfoglalták Hajnácskö várát, Várgedenek se maradt más választása, minthogy megadja magát. Viszont ebből a várból nem volt semmi hasznuk a törököknek, úgyhogy lerombolták. A salgói várat még 1554-ben elfoglalták, nemsokkal a a füleki ostrom után. Egyedül a somoskői vár maradt szabad, de az viszont 22 éven keresztül. Csak 1576-ban a somosi várkapitány Modolóczi Miklós rövid csata után adja föl a várat.

A felszabadítás: A térség nemesei által támogatott cári hadsereg 1593-ban szánta el magát egy ellencsapásra, azt is csak azért, mert az oszmán birodalom ereje más térségekben volt koncentrálva. 1593 november 10-én Tieffenbach Kristóf vezetésével a cári hadsereg át lett helyezve Fülekre. November 24-re pedig Pálffy Miklós 7000 katonával siet a cári hadsereg segítségére. A cári hadsereg megint csak azt az alkalmat használta ki, amikor nem volt jelen a vár kapitánya Ofressus és 4000 katona megtámadta a várat. A törökök csak nagy nehézségek árán tudtak ellenállni, de végül 1593 november 27-én visszavonultak a vár fölső részére ahol megadták magukat. Ezek után még 300 török család maradt még önszántából a vár körül. Kisebb alakulatok minden nehézségek nélkül fölszabadították még a salgói és a somosi várat is.

A vár fölszabadítása után 1598-ban Sorényi Mihály, 1599-ben pedig Honorius Tonhauser volt a várkapitány.

 

A XVII. század Fülek fénykora. Ebben az időkben a politikai és katonai fellegvárnak számított. Ide menekültek a nemesek a veszélyeztetett területekről. Itt üléseztek Heves, Pest, Szolnok és Csongrád megye elöljárói. Nemcsak Nógrád, hanem a szomszédos hódoltsági területek székhelye, stratégiai fontosságú királyi végvár volt ekkor. A Habsburg uralom ideje alatt mindennaposak voltak az egyes érdekcsoportok közötti viszályok, harcok, mégpedig Bocskai (1557-1606), Bethlen Gábor (1580-1629) és Rakóczi György (1593-1648) között. 1604-ben a cári hadsereg megpróbálta kiszorítani Bocskait a mai Szlovákia keleti részéről. A felkelők egyik ága Redei Ferenc (füleki várkapitány) vezetésével elfoglalják Gömört és Kishontot majd 1604 decemberében beérnek a füleki vár alá. Csakhogy a várat ám jól felfegyverzett katonák őrzik, úgyhogy továbbmennek Krupina és Besztercebánya felé.
1605 márciusában a janicsárokkal együtt visszatérnek elfoglalni Füleket. A felkelés visszaszorításával 1607-től Bosnyák Tamás volt megbízva. 1615 május 4-én szörnyű tűz pusztította a várat és a várost, de 1619-re rekonstruálni tudták.

1619 szeptemberében Bethlen Gábor felkelése idején a város újra el lett foglalva, ám belső viszályok miatt a császári hadsereg Szécsi György segítségével újra visszafoglalta Füleket és Szécsényt. Az akkori várkapitány, aki egyébként maga is Bethlen követője volt, segített bevenni a várat 1621.4.9-én a király részére. Egy nappal ezután meghalt és helyét Redei (Rhedey) Ferenc veszi át.

Bethlen még próbálkozik a vár bevételével (10 000 katonával) valamint az érsekújvári várral, de végül föladja tervét.

II. Ferdinánd király újra Bosnyákot bízza meg kapitánynak és 1630-tól a vár tulaja Bosnyák Judit lesz. Fülek, mint Nógrád központja ezekben az időkben éli a virágzását. Evangélikus gimnáziumot alapítanak, fejlesztik a kézművességet és az ipart. Egy közeli dombon (Vöröskőn) és Orhegyen megfigyelő bástyákat emelnek a losonci irányba. A városban négy nagyobb építményt lehetett találni: Egy monumentális protestáns templom két toronnyal és parókiával, római-katolikus templom kolostorral, két török építmény, két fürdő épület, iskolák és a gimnázium épülete, valamint további emeletes épületek.

  A vár alatt működõ protestáns gimnáziumot 1645-ben Rákóczi György hadjáratai idején helyezték át Osgyánba.
Valósághű terveket készített 1670-ben egy francia mérnök (Johann le Dentu) a városról. Sajnos ezen építmények többsége 1682-re nem maradt meg Ezen építmények többsége 1682-re nem maradt meg. Érdekes lenne ásatásokat csinálni a mai város területén.
I. Rákóczi György felkelése idején az akkori várkapitány Wesselényi Ferenc a királyi gárda oldalára áll. 1648-ban Rákóczi maghal és ezzel befejeződik a 30 éves háború. 1650 és 1664 között a kapitány Wesselényi Ádám, viszont a főkapitány 1657-től I. Koháry István. 1652-ben a vár katonai állományát 197 német gyalogos, 300 huszár, 150 hajdú és 25ágyús képezte.

 

Az 1667-es évben a cár hűséges követője II. Koháry István lett a várkapitány. 1672-ben megerősítteti a várat, minthogyha megérezte volna, hogy szükség lesz rá. Az ő kapitánysága alatt egy másik felkelés van készülőben, mégpedig Thököly Imre vezetésével. Az Oszmán birodalom, ami mellesleg a Habsburgok legnagyobb ellensége volt, Thököly segítségére egy hatalmas hadsereget küld de úgy, minthogyha a vár védelmére küldené. Ezt Thököly kihasználva átpártol a törökökhöz. a török-kuruc csapatok 1678-ban támadták meg Füleket, de sikertelenül. 1682-ben meg egyszer megpróbálják, ekkor viszont meg lett pecsételve a város sorsa.

  Ugyanabban az évben augusztus 22-én az első török-kuruc alakulatok körbe vetté a várat és számuk napról napra csak nőtt. Megkezdődött az ostrom. A füleki vár értékét bizonyítja az is, hogy egy hatalmas sereget küldött Thökölynek a török szultán. Összesen 60000 katona ostromolta a várat (Bél Mátyás szerint 100 000). A várvédők száma 4000 volt város lakosságát is beleértve.
Thökölyék 20 000 tallérért lefizettek egy Braka András nevű parasztot, hogy gyújtsa fel a házát. Az őröknek kellett volna jelenteniük a tűzet és ezalatt támadták volna meg a várat. Ám a várkapitány ezt megtudta, Brakát felakasztatta és négyfelé vágatta.

  Az ostrom Miles Mátyás szemtanú naplója alapján lett rekonstruálva. Szeptember 3. hajnalán hullottak az első gránátok a várra. Reggel fél hatra a városnak több részét tűz borította, kilencre pedig már az egész város lángolt. Seldi basa északról, Ibrahim basa pedig a keleti részről bombázta a várat. A város és a vár déli oldaláról Apafy Mihály és Teleki Mihály generális támadtak. Koháry beljebb húzódott a várba. Harc harcot követett és a védekezők egyre fáradtabbak voltak. Amikor már a kimerültség határán voltak Pteróczi, Szirmay és Kezer fölszólították Koháryt, hogy adja föl a csatát. A vár segítségére siettek Nácsy, Csont és Kakukk Gergely alakulatai is. Az esély a vár megmentésére napról napra csökkent, ezért a vár legénysége háborogni kezdett. Viszont a kapitány, mint aki vak, nem akarta észrevenni, hogy a legénység már nem bírja erővel. Csak akkor eszmélt föl, amikor le akarták őt dobni a várról. Ennek ellenére Koháry a várat soha nem akarta föladni és akár a saját testével is védte volna. Koháry akarata ellenére két hét múlva 1682. szeptember 10-én a legénység föladta a harcokat.

  A törökök felrobbantották az egész várat a győzelem jeléül (vagy valami másért). Az egész város a földdel lett egyenlővé téve. Fontos iratok és levelek égtek el, valamint a legtöbb városi épület. 1682. szeptember 16-án Ibrahim basa levelet küldött Thökölinek, melyben kinevezi a birodalom királyának. A szultán is elküldte neki a királyoknak járó szimbolikus jeleket: palást, kard, buzogány, zászló és korona. Thököly az utolsó pillanatban viszont meggondolta magát és nem fogadta el a kinevezést. Továbbra is „csak“ a birodalom urának tartotta magát.

  A város annyira le volt rombolva, hogy csak hosszú idő múlva és sok munkával tudták újraépíteni. A várat már nem tudták újraépíteni, de sikerült felhúzniuk egy kastélyt.
1696-ban már csak 24 nemesi ház, 8 rangos katonai, 13 katonai ház és egypár bódé a szegényeknek és az özvegyeknek állt.

 

  Fülek történelmi szerepe itt véget ért. Bitokosa Koháry István utóbb magasra emelkedett a ranglétrán, sőt költőként is jeleskedett, 1725-ben templomot építtetett Füleken. A ma is álló barokk épület fõleg belsõ berendezése révén értékes műemlék. A mellette lévõ ferences rendház vele egyidõs. A ferencesek jelenléte Füleken 1513-tól kisebb megszakításokkal folyamatosnak mondható. Ugyancsak XVIII. század eleji a ma már romladozó Koháry – kúria. A füleki Koháry uradalom késõbb házasság által Coburg herceggé lett. Füleken és környékén voltak birtokai a Berchtold és Czebrián grófoknak is. Az elõbbiek barokk kastélya utóbb a Stephani, majd Herold családé lett. Jelenleg a gimnáziumnak ad otthont.

A klasszicista Czebrián- kúriában ma orvosi rendelõ van. 1845-ben Petõfi felrótta a fülekieknek a savanyú bort és azt, hogy a vár vérrel öntözött köveivel töltik fel az utcákat… A mesteremberek és szõlõtermesztõk csendes kis városa a századfordulóra ipari központtá fejlõdött a téglagyár és fõleg az 1908-ban alakult zománcgyár révén. Ez utóbbi túlélte a 30-as évek gazdasági válságát is. 1945 után mint KOVOSMALT n. v. a járás legnagyobb ipari üzeme volt.

  A világháború után Budapestről a Pozsonyi Nemzeti Múzeumba lettek átszállítva a leletek, ahonnan az evidálás után Fülekre lettek helyezve.
Az ásatásokat dr. Kalmár a vár középső részével kezdte. A következőkben a fölső udvaron 6 helységet tanulmányozott át. Kitisztította a gabona tárolására használt helységet és egy sütőt, amiben valamikor talán kenyeret sütöttek. A vár középső részén egy víztározót, egy kutat és 3 ágyúállást kutattak át. Az északnyugati résznél pedig egy edényégető sütőt találtak. Az ásatások folytatását a háború szakította félbe.

Ásatási leletek: Az ásatások alkalmával a várban számos kerámia cserepeket találtak, melyek valószínű, hogy edényekből, poharakból és kályhákból valóak. Továbbá találtak még: pipákat, kalapácsot, fúrókat, baltát, csákányokat, kaszát, lapátot stb.
A fontos leletek közé tartoznak még: különböző kések, kőműves kanál, étkészletek, ollók, török mécsesek. A személyes leletek közül talán az ékszereket és az érméket érdemes megemlíteni.

Fegyvereket szintén találtak: ágyúgolyó maradványok, török kopják hegyei, harci balták, bárd, lándzsa, szabja, török jatagánok és puskacsövek, vas és ólom puskagolyók és a hozzájuk tartozó formák amiben kiöntötték őket. Tömérdek mennyiségű ágyúgolyót is találtak, valamint az ágyú tisztításához szükséges kellékeket, amelyek ma a krasznahorkai múzeumban tekinthetők meg. A lovasságtól főleg patkók maradtak fenn.

A vár rekonstruálását a 70-es években kezdték el. Felújították az ún. Bebek tornyot, ami egyébként a legjobban volt megmaradva, az órástoronyot és az ágyúk pozícióit a vár középső részén. Rekonstruálásra szüksége lenne a Perényi bástyának és az őrtoronynak is. Érdemes lenne teljesen rendbehozni az órástornyot, tetővel befedni, hogy ne menjen még jobban tönkre.
Felújítás alatt állnak a fából készült lépcsők is, bár gyakran vandalizmus áldozatává válnak. A vegetáció, a kis fák gyökerei és a gaz szintén komoly károkat tehetnek a vár egyes részein.
A vár 1993-óta látogatható.

1999 Szeptember 8-án a város Cseres hegység tájvédelmi körzet közreműködésével megnyitott a várban egy tanösvényt, amely nem csak a vár történelmét, de a várhegy figyelemreméltó geológiai múltját is tárja fel látogatói előtt.

 

Elnevezései:

1246 Filek, 1262 Fylek, 1348 Castrum Phylek, 1385 Oppidum Fylek, 1528 Filekwar, Vilk, Villagkk, Vieleck, Filekinum, 1684 Villeck, 1685 Filleck, 1742 Filek, 1786 Fülek, Filakowo, 1863-1913 Filekow, 1920 Filakovo, 1938-1945 Fülek, 1948-1990 Filakovo, 1991-től Filakovo (szlovákul) és Fülek (magyarul).

 

Rézkarc 1600-ból. (W. Dilicha): http://www.zamky.sk/filakovo/TN_filakovo_ryt_01.JPG

 

Kép 1593-ból. (J. Sibmachera): http://www.zamky.sk/filakovo/TN_filakovo_ryt_02.JPG

 

Rézkarc a 17. századból. (W. Dilicha): http://www.zamky.sk/filakovo/TN_filakovo_ryt_03.JPG

 

Rajz 1687-ből a várról. http://www.zamky.sk/filakovo/TN_filakovo_ryt_05.JPG

 

Rajz a várról – amikor még teljesen ép állapotban volt: http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_ryt_13.JPG

 

Rajz a várról – amikor még teljesen ép állapotban volt: http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_ryt_14.JPG

 

A vár tömbje egy metszeten: http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_ryt_15.JPG

 

A vár felülnézeti alaprajza egy 1972-es felmérés nyomán: http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_pr_03.JPG

 

A vár és a város területén elterülő nagy alsóvár alaprajza a 17. században: http://www.zamky.sk/filakovo/TN_filakovo_pr_01.JPG

 

A vár, az alsóvár és a nagy kiterjedésű város elhelyezkedése: http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_pr_04.JPG

 

Fülek vára és városa egy távlati képen, ahogy egy 17. századi rajzon ábrázolták: http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_kres_01.jpg

 

A vár makettje az erődítmény fénykoráról (1670-ben): http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_ext_01.JPG

 

A vár makettje az erődítmény fénykoráról (1670-ben): http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_ext_02.JPG

 

A vár makettje az erődítmény fénykoráról (1670-ben): http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_ext_03.JPG

 

A vár makettje az erődítmény fénykoráról (1670-ben): http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_ext_04.JPG

 

A vár makettje az erődítmény fénykoráról (1670-ben): http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_ext_05.JPG

 

Néhány kép a vár mai állapotában (távolról): http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_01.JPG

 

A vár „hátsó” oldala: http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_07.JPG

 

Az öregtorony: http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_11.JPG

 

Kitekintés a várból: http://www.zamky.sk/filakovo/filakovo_22.JPG

 

További képek: http://www.zamky.sk/index.htm

 

 

GESZTES: a község közvetlen közelében, az erdõvel borított Várhegy tetején található a szabályos, hosszan elnyújtott téglalap alaprajzú, ún. "háromsejtes" elrendezésű vár, az északi oldalán pilléres, felvonóhidas bejárattal, közelében a kapu védelmére szolgáló toronnyal.
Az eredetileg egyemeletes vár bõvítése Zsigmond uralkodásának idejére esik, amikor még egy emelettel megmagasították. Az 1543-1558-as évek között megerõsítették a vár bejáratát, kettõs farkasvermet alakítottak ki úgy, hogy a belsõ várkapu felvonóhídját átalakították, a kapu elé farkasvermet építettek, a kettõ közötti kõfalon kilövõnyílást vágtak. A nyugati farkasvermet felvonóhíddal látták el, a jelenlegi bejárat elé egy egyszintes épületet emeltek, és a belsõ farkasvermet feltehetõen pallókkal fedték be.
A hódoltság alatt a törökök a nyugati torony és a belsõ vár kapuja között egy kazamatasort alakítottak ki, amely mögött egy dongaboltozatos helyiséget is építették. Ebbõl az idõbõl származik a kapubejárat fölötti két õrfülke, melyekbe a függõfolyosókról lehetett bejutni. A várat egy kerítõfal övezte, de ennek feltárása még nem történt meg.
A gesztesi vár építésének pontos idejét és építõjének nevét nem ismerjük. Feltehetõen a honfoglalástól itt birtokos Csák nemzetség valamelyik tagja építhette a tatárjárás után. A várat elõször az 1326-ban kelt oklevélben említették, amely szerint Károly Róbert király a Csák nembeli István fiaitól, Pétertõl és Istvántól csereképpen átvette Gesztes, Csókakõ, Bátorkõ, Csesznek várakat, a hozzájuk tartozó birtokokkal, s értük Dombó és Nyék királyi várakat adta tartozékaikkal együtt. Várnagyát, chóri Nagy Péter fia Tamás 1331-1360 között kiadott okleveleink gyakran említik. A királyi várban tartózkodott 1360-ban Nagy Lajos, 1387-ben Zsigmond király, 1388-ban pedig Mária királyné.
Gesztes várát Albert király 1438-ban Rozgonyi Istvánnak zálogosította el, a zálogot 1458-ban Mátyás király is elismerte. 1444-1446 között Újlaky Miklós mondta magáénak, aki ekkor ténylegesen is a birtokában tartotta. Rozgonyi János királyi tárnokmester és fia János, valamint testvérei Rajnáld s Ozsváth 1460-ban Újlaky Miklósra ruházták át Gesztes várban és tartozékaiban szerzett összes örök-, valamint zálogjaikat. A Rozgonyiak ennek ellenére 1464-ben még jogot tartottak ugyan a birtokhoz, azonban ekkor, de még 1492-ben is az Újlaky család birtoka volt. Gesztest Török Imre nándorfehérvári bán ténylegesen, csak 1517-ben tudta birtokba venni.
A mohácsi csatavesztés után, 1529-ben ostromolta elõször a török a várat, de csak 1543-ben foglalta el. Rövid idõ után újra magyar kézre került, majd 1558-ban a királyi sereg szállta meg, de még ebben az évben újra a török lett az úr[7]. Ugyanez történt 1566-ban is. 1598-ban felszabadította Schwarzenberg Adolf, a bécsi várõrség parancsnoka, majd pedig 1605-ben Bocskai foglalta el.
A gyakori harcok során súlyosan sérült várat 1652-ben a Komárom megyei gyűlés 400 forinton helyreállíttatta de ezután már hadi jelentõségét vesztve, karbantartásával senki sem törõdött
Véglegesen a XVIII. században pusztult el, amikor a birtokos Esterházi József engedélyével a vár köveit a majki kamalduli-rendház építkezéseinél használták fel.
A várat az 1960-as években az OMF táratta fel G.Sándor Mária régész irányításával, és helyreállítatta Erdei Ferenc (OMF) építész tervei alapján.

 

Link:

G. Sándor Mária: A gesztesi vár építéstörténete (Folia Archaeologica XVI, Bp.1964) III. 2.42

Erdei Ferenc: A gesztesi vár helyreállítása (Folia Archaeologica XVI., Bp. 1964) III.2.42

Feld István-Tolnai Gergely: Várgesztes-Gesztes vára 2003. évi kutatása

 

Gesztesi vár alaprajza: http://mars.elte.hu/varak/vargesztes/gesztesalaprajz.jpg

 

A gesztesi vár rekonstrukciós rajza Gerő 1968-as felmérése után: http://mars.elte.hu/varak/vargesztes/gesztesrajz.jpg

 

A vár képe és alaprajza Könyöki J. 1886-os munkáján: http://mars.elte.hu/varak/vargesztes/geszteskon1.jpg

 

A gesztesi vár a XVII. Században. Rekonstrukciós rajz: http://mars.elte.hu/varak/vargesztes/vargeszteskof1.jpg

 

A geszetesi vár: http://mek.oszk.hu/01900/01912/html/index282.html

 

 

GYŐR: A város legrégibb neve kelta idõbõl származó Arabona. A németek Raabnak, a törökök pedig ,,Janik Kula", ,,Égett vár"-nak is nevezték.
A rómaiak uralmuk alatt a Rába és a Duna torkolatánál mesterségesen összehordott dombok - a mai Káptalan-dombon erõdítményt emeltek, amely azonban a népvándorlás korában teljesen elpusztult. Ezután az avarok építették meg itt gyűrű alakú, sáncokkal körülvett várukat, melyet 791-ben Nagy Károly foglalt el, majd Vastag Károly 855 körül a morva fejedelmességhez csatolt.
A honfoglalás során valószínűleg a fejedelmi törzs szállta meg az elhagyott vidéket. Anonymus A magyarok cselekedeteirõl írt művében nem említi Gyõr várát, ahol I. István király várispánságot szervezett, és megalapította a gyõri püspökséget is. Ennek épületei a korábbi erõdítmények alapjain, feltehetõen gerendákból épült, anyaggal tapasztott palánkváron belül helyezkedett el.
III. Henrik német császár Péter elűzése után, 1043-ban nagy haddal támadt Aba Sámuel király ellen. Henrik a Ménfõnél aratott gyõztes csata után Gyõr várát is ostrom alá vette és elfoglalta.
1241-ben a várost Frigyes osztrák herceg csapatai, a tatárok pedig 1242-ben dúlták fel.
A IV. Béla király által újra felépített és megerõsített várost 1273-ban a Zách nemzetség Felicián ágából származó Jób pécsi püspök, mosonyi fõispán embereivel Dénes püspöktõl vette el. Tõle viszont ez év áprilisában a Dunán mintegy 100 fegyveressel lehajózott Hacking Marward és Heiligenstadt Konrád foglalták el, és helyeztek el benne német õrséget. IV. László király júniusban visszavette Gyõr várát, de rövid idõ után Ottokár cseh király szállta meg. Lászlónak csak három év múlva sikerült felszabadítani, Rudolf német császár segítségével.
A vár 1403-ban Kis Károly fiának, Lászlónak hódolt meg, de Zsigmond király Stibor vajdával és a Garaiakkal visszafoglalta.
Hunyadi János és Rozgonyi Simon 1440-ben eredménytelenül ostromolta. Amikor 1440-ben Albert király özvegye, Erzsébet a csecsemõ V. Lászlóval Gyõrbe menekült, Czillei Ulrikot bízta meg a vár megerõsítésével. A kifizetetlen zsold miatt azonban az õrség Farkas László és Kollár Péter várkapitányok vezetésével fellázadt, és Gyõr várát III. Frigyes német-római császár kezére játszotta; csak 1447. június 1-én. A Radkersburgban kötött béke eredményeként került vissza Magyarországhoz.
A mohácsi csatavesztés után elõbb János királynak, majd 1527-ben Nádasdy Tamás várkapitány vezetésével Ferdinánd királynak hódolt meg a vár õrsége. Szulejmán császár hadainak közeledtére Lamberg Kristóf várkapitány 1529 szeptemberében a várat felgyújtotta, és a 150 fõnyi õrséggel együtt elmenekült. Valószínű, ekkor kapta a török ,,Janik Kula" ,"Égett vár" nevet.
A török terjeszkedése következtében Gyõr végvár és egyben a dunántúli fõkapitányság székhelye lett. A várható támadások miatt szükségessé vált az erõdítmények megerõsítése és bõvítése. I. Ferdinánd 1537-ben Fels Lánárdot bízta meg a várkapitányi teendõk ellátásával, aki azonnal megkezdte az erõdítési munkálatokat, melyet utána Nádasdy Tamás országod fõkapitány és tárnokmester folytatott. I. Ferdinánd 1558-ban nyolc évre békét kötött a törökkel, és ez alatt az idõ alatt, mint végvárat elsõrendű erõsséggé igyekezett átalakítani. Az új erõdítés terveit 1562-ben az olasz származású építész, Pietro Farabosco készítette el, míg a munkálatok irányítói Francesco Benigno és Bernando Gabelli voltak. A terv szerint a régi vár falait meghagyták ugyan, de a fellegvár jellegét megszüntették, és a várost az eddigi palánk helyett téglából rakott erõs falakkal vették körül, melynek sarkait öt és két hosszanti oldalt egy-egy fülesbástyával megerõsítették.
Az átlag 10 m magas falakat három oldalról mély és széles vizesárok övezte, melybe a Rába vizét vezették.
Megépült a vár három kapuja: a nyugati oldalon a Bécsi, vagy Rába-, a déli oldalon a Fehérvári, vagy Sokorói és az északi a Duna-, vagy Rév-kapu. A Bécsi és a Fehérvári kapuk felvonóhidasok voltak. Felépült a nyugati oldalon a Sforza-félbástya, és az északnyugati szögletén a kastély-bástya, az északi oldalon a Duna-bástya, az északkeleti szögletén a Szentdombi-bástya, a keleti oldalon a közép-bástya, a délkeleti sarkon a Új-bástya, a déli oldalon a Császár-bástya, és a délnyugati sarkon a Magyar-bástya.

  A Magyar királyságban 1572. után meginduló erődítési-építkezési munkálatokat a győri főkapitányság építési felügyelője, Suessenprunni Süess Orbán vezette. Az ő beosztottjai voltak: Bernardo Gallo, aki Veszprém várának erődítését és korszerűsítését végezte, továbbá Bernardo Magnó, aki Pápa és Wolf Jobst, aki Palota erődítési munkálatait irányította.
  A török Szinán pasa vezetésével 1594. szeptember 29-én 60 napi ostrom után Hardegg Ferdinánd várparancsnoktól és Perlin Miklós sáncmestertõl a várat elfoglalta. Emiatt Mátyás fõherceg õket árulóknak nyilvánítva fogságba vetette, majd 1595. június 16-án Bécsben mindkettõjüket lefejeztette. A török a vár elfoglalása után azonnal megkezdte az ostrom során keletkezett sérülések kijavítását. Négy év múlva, 1598. március 29.-re virradó éjjel Pálffy Miklós komáromi várkapitánynak és Schwarzenberg Adolfnak, a bécsi várõrség parancsnokának egyesített seregeinek sikerült visszafoglalnia úgy, hogy a francia Vaubcourt alezredes által petárdával berobbantott kapun behatolva a várat megszállták.
Az ostrom során megsérült védõművek kijavítását, korszerűsítését azonnal megkezdték, amely munkálatokat az 1660-as években fejezték be. A Bécs ellen vonuló. Musztafa vezette török sereg 1683-ban sikertelenül ostromolta. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a jól megerõsített Gyõr várát a kurucok meg sem kísérelték elfoglalni, így az továbbra is a császáriak kezén maradt.
A francia-osztrák háborúban a franciáknak 1809. június 24-én Gyõrt is sikerült elfoglalniuk. 1809. augusztus 31-én Napóleon császár egy éjszakára itt pihent meg. A bécsi béke eredményeként a franciák október 14-én a városból kivonultak, de elõbb a vár erõdítményeit felrobbantották, Ezután megszűnt a vár hadi jelentõsége, és 1820-ban megkezdték a bástyák és falak lebontását, árkainak betömését.
Ma már csak az egykori kastély-bástya, a Sforza-félbástya, az alatta húzódó néhány kazamata és a káptalan-domb déli oldalán levõ házak udvaraiban a XV. századi eredetű belsõ vár téglafalmaradványai láthatók.

 

Link: Somfai Attila: A domborzat és a folyómeder-vándorlás szerepe Gyõr római kori és középkori településszerkezetének alakulásában

 

 

Győr alaprajza a 10-13. században: http://mars.elte.hu/varak/gyor/gyoralaprajz4.jpg

 

Győr várának 16-17. századi térképe a mai városszerkezetre vetítetten: http://mars.elte.hu/varak/gyor/gyoralaprajz2.jpg

 

Winkler G. rajza a vár ágyúállásairól kapuiról és bástyáiról az 1590. évi állapotban: http://mars.elte.hu/varak/gyor/gyorwinkler1.jpg

 

Gerő 1968-as alaprajza az egyetlen megmaradt bástyáról: http://mars.elte.hu/varak/gyor/gyoralaprajz3.jpg

 

Egy 1692-es metszet Győr váráról és előműveiről: http://mars.elte.hu/varak/gyor/gyormet3.jpg

 

Győr egy XVIII. századi metszeten, melyet Friedrich Bernhard Werner készített: http://mars.elte.hu/varak/gyor/gyormet2.jpg

 

Talán a legismertebb metszet: Niccolo Angelini 1594-es képe: http://mars.elte.hu/varak/gyor/gyormet1.jpg

 

Győr képe Holló Lajos XVIII. századi festményén (jól kivehetők rajta a ma már nyomokban sem látható előművek: http://mars.elte.hu/varak/gyor/gyorhollo.jpg

 

 

GYULA: a szabályos alaprajzú, belsõtornyos vár az eredetileg mocsaras-lápos területen, a Fehér-Körös árterületén, egy alig kiemelkedõ hosszúkás szigeten épült. A vár legkorábbi részei a négyzet alaprajzú öregtorony és a város felõli rövidebb oldalon lévõ palota, melyeket feltehetõen az itt birtokos Losonczi család épített a XIV. század végén. Ezek védelmét árok, palánk és az övezõ mocsaras terület szolgálta
A XV század elsõ felében 1430 körül Maróthy János, majd 1435-ben bekövetkezett halála után fia, László által megkezdett, illetve folytatott építkezések során emelték az udvart körülvevõ téglalap alaprajzú magas, zárt téglafalat.
A vár köröskörül zárt téglafalát csak a falkorona alatt látható néhány kisebb lõrés szakította meg, de ezek sem az ágyúk részére készültek. Ebben az idõben bõvítették a palotának a torony felé esõ szárnyát is, ahol 1445. június 5-én az egri püspök helytartója, Miklós tripoliszi püspök által felszentelt kápolna állt. A várat ekkor már 6 m széles falszoros vette körül kér négyzet alaprajzú bástyával erõsített külsõ védõfallal.
Brandenburgi György 1529-ben a török közeledtének hírére kettõs palánkkal vette körül a várat, majd 1560-ban Kerecsényi László tervezte meg további erõdítését. Ennek alapján a 9 bástyás palánk helyett 6 bástyás új palánkot akart építtetni négy sarok és két középsõ bástyával. Bár e munkálatokhoz hat vármegye adóját és erejét kötötte le, kivitelezéséhez még ez is kevésnek bizonyult. Idõhiány miatt a Paolo Mirandola olasz hadmérnök terve szerinti huszárvárat sem tudta megépíttetni, és igy csak a régit erõsítette meg. Átalakították a várat, a régi szűk kaput befalazták és a várfal délnyugati oldalán nyitottak új bejáratot, míg a bástyákon az ágyuk részére fedett állásokat alakítottak ki.
A helység 1232-1313 között keletkezett. II. Endre király ugyanis az ekkor még lakatlan vidéket 1230-ban Ugrin esztergomi érsek testvérének adományozta, a Csák nemzetségbõl származó Miklós csanádi, majd késõbbi bihari fõispánnak.
A helységet egy 1313-ban kelt oklevél említi "Julamonostora circa albam fluvium Crys" alakban, majd az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben már "Gula" néven szerepelt.
Zsigmond királytól 1387-ben nyerte adományként Losonczi László erdélyi vajda, kinek halála után az uradalmat fia örökölte. A Losonczi család tagjai 1393. október 13-án osztályt tartottak és a gyulai birtokot Dezsõ fia László fia János kapta. Losonczi János 1398-ban a pápához intézett kérelmében gyulai és Várad egyházmegyei bárónak mondja magát. Losonczi János magtalan halála után a koronára szállt birtokot Zsigmond 1400. november 5.én kelt oklevelével Maróthy János macsói bánnak adományozta, akit 1404-ben iktattak be. A vár elsõ várnagya Vízközi Benedek és András mesterek az 1405. október 6-i oklevélben szerepelnek, ennek ellenére Zsigmond királynak még az ez évben kiadott megerõsítõ oklevelében a várat nem említik. Az 1438. évi kimutatás a Zsigmond király által adományozott várakról a gyulai várat nem említi, mégis a vár 1445. június 9-én már készen állhatott, amikor kápolnájának felszentelésére került sor.
A Maróthyak 1476.-ban bekövetkezett magtalan kihaltával a hatalmas uradalom a koronára szállt, Mátyás király 1482-ben fiának Korvin Jánosnak, Békés vármegye örökös fõispánjának adományozta. Az új birtokos feleségével, Frangepán Beatrixszal 1493 után gyakran tartózkodott ebben a várban és a hagyomány szerint családi ékszereit is itt õrizték. Korvin János halála után a vár uradalmával együtt özvegyének, Beatrixnak tulajdonába került. Török András várnagy azonban 12000 forint követelése fejében a várat lefoglalta és csak 1506-ban adta át tulajdonosának, amikor az a tartozást kifizette.
Beatrix 1509-ben Brandenburgi György õrgrófhoz ment feleségül és esküvõjüket is a várban tartották. Beatrix még ebben az évben meghalt, igy minden birtokát a gyulai várra együtt az õrgróf örökölte.
A kettõs királyság idején e vidék János király, Gyula vára viszont Ferdinánd pártján állt. Ezért János király azzal a feltétellel adományozta 1529-ben Gyulavarsándi Czibak Imre váradi püspöknek, hogy azt foglalja el. Az egy évi ostromgyűrű után 1530. március 16-án sikerült is, amikor a várnagyok a várat átadták, amely igy ismét magyar fõúr kezébe került. Czibak halála után 1534-ben testvére Ferenc birtoka lett, kinek özvegyétõl 1552-ben Ferdinánd király szerezte meg az akkor már elhanyagol állapotban lévõ várat.
A gyyulai várat 1553. október elején egy török csapat akarta elfoglalni, de az õrség sikeresen verte vissza a támadókat.
Amikor 1560-ban kányaföldi báró Kerecsényi Lászlót nevezték ki a gyulai vár kapitányává, az erõdítmények igen rossz állapotban voltak, ezért azonnal megtervezte azok újjáépítését, korszerűsítését. A munkálatokat Paolo Mirandola vezette és Verancsics állítása szerint 1561-ben négy-ötezer ember dolgozott a helyreállításon. 1564. nyarán a huszárvár kivételével már készen voltak a munkálatokkal.
A török ostroma nem sokáig váratott magára, mert 1566. júliusában Pertev pasa egyesek szerint 70000, Evlija Cselebi szerint 80000, a költõ Zrínyi Miklós szerint 32000 emberbõl álló sereggel záratta körül a várat és 40 ágyúval intézett támadást ellene. A vár ostroma 9 hétig tartott, és miután segítség nem érkezett, a víz. Az élelem is elfogyott, szabad elvonulás feltétele mellett az õrség megadta magát. A török azonban a megállapodást nem tartotta be és az elvonulókat megtámadta, Kerecsényit elfogta s rabságba hurcolta, ahol késõbb meghalt.
A vár elfoglalása után a török azonnal megkezdte a sérült falak kijavítását, melyet ezután is jó karban tartottak.
A török 128 évig birtokolta a várat, és csak 1695. január 18-án sikerült Mehmet pasától visszafoglalni a Heister tábornok vezette egyesített seregeknek. A várban ekkor 200 német, 250 hajdú, és 50 huszár õrséget hagytak Nothagel János kapitány vezetésével. A hadvezetés ugyan igyekezett a várat kijavítani és megfelelõen felszerelni, de pénzhiány miatt ez nem sikerült.
II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a Károlyi Sándor tábornok vezette kuruc csapatok 1705. május 31-én körülzárták a várat, de 24 napi eredménytelen ostrom után elvonultak.
Gyula vára, amely ezután elvesztette hadi jelentõségét, 1720-ig az aradi várparancsnokhoz tartozott és ekkor Harruckern János György udvari tanácsos vette meg 24000 forintért, majd a gróf Wenckheim és a gróf Almássy családok birtoka lett. Késõbb még gazdasági célokra is igénybe vették a még használható épületrészeket, amely 1904-tõl végleg lakatlanná vált.

 

Link: Feld István-Gerelyes Ibolya: Gyula, vár 2001. évi ásatása

 

Feld István: Gyula, vár

 

Gerelyes Ibolya: Gyula a török korban

 

A GYULAI VÁR TÖRTÉNETE A VIZSGÁLT IDŐSZAKBAN RÉSZLETESEBBEN: Mindenekelőtt hadi építészet szempontjából elemezzük Gyulát: nagy segítségünkre van ebben Paolo Mirandola 1562-ben készült gyulai alaprajza, amelyen láthatjuk a meglevő építményeket és a tervezett falak körvonalait. Mirandolát Kerecsényi már odaérkezésekor Gyulán találta (korábban Szigetvár erődítési munkálatait is vezette) s nem is engedte el. Jól látta, hogy a legfontosabb dolog haladéktalanul megkezdeni, illetve folytatni az építési munkát. Már megérkezése napján – 1561. február 28-án – építőmestert, szerszámokat és sáncásókat kért. Természetesen a gyakorlatban – mint akkoriban mindig – a kivitelezés jelentősen elhúzódott. Ferdinánd ugyan már március 10-én utasította Zay Ferenc kassai kapitányt, hogy küldjön 600 taligát, 400 ásót és 200 csákányt, ezeknek nagyobb része azonban még 1562 elejére sem érkezett meg.

  A megkezdett építési munkálatok nagyságára mi sem jellemzőbb, mint az, hogy 1561 májusában egyszerre négy-ötezer ember dolgozott a vár erődítésein. Először az új Körös-medret ásatta ki Kerecsényi s 1562 tavaszán hozzákezdett a palánk építéséhez. Az itáliai építőmesterrel elkészíttette az építési terveket, amelyeket vele 1562. március 12-én felküldött Bécsbe. Az sem fékezte a munkát, hogy Mirandola helyett nem küldtek más építészt. A hadi építészetben is tapasztalt, jártas Kerecsényi maga irányította a munkákat.

  1561. március 21-én – az építési munkák megkezdése előtt – Kerecsényi a következőképpen jellemezte a vár állapotát Nádasdy Tamás nádorhoz írott levelében: „…oly pusztába szállottam, mintha az mezőn volnék: még egy részre, ha tiszta mezőn volnék és népem volna, inkább bíznám hozzá; ezt pedig oly igen nehéz megépíteni, hogy könnnyebb volna akarhon mezőben újonnan várat csinálni, mert ezt soha jó módon kilenben meg nem csinálhatják, hanem ha az árokját bé teltik és azon menne elé az fala, és azkivel más árkot ásnának, ki számtalan munkával lenne: látja az úr Isten, hogy rettenetes csak hozzá is kezdenem… Az comissarius uraim, kik itt benn voltak velem, látván ez háznak rettenetes romlását, mert ezt mindenestül fogva újonnan kell csinálni: parancsolatot írva adtak császár ő felsége képébe, hogy az mi Tiszán innen vagyon ide foglaljam és ide bírjam és ez ő felsége végházát építtessem velek. Én azt míeltem és egri pispek uram igen haragszik érette. Maga immár az úr Isten jóvoltából elég meg csinált ház Eger, ez pedig puszta… Ha ő felsége azt akarja, hogy meg épétsem ez házat, hát tudom, hogy azba hagy az mibe az comissarius urak hadtak. Ha pedig ő felsége azt akarja, hogy pusztán álljon, azzal ő felsége szabad. Én azmire elég leszek, ha az úr Isten és az idő szenvedi, hejába nem ilek, míg itt leszek…”

  A tapasztalt végvári tiszt Gyulán sem tagadta meg magát és napirenden voltak a gyulai vitézek portyái a hódítók ellen, sőt János Zsigmond király ellen csatára is kelt, akit csak „pünkösdi király”-nak gúnyolt. A török messze földön gyűlölte és „Kerecsin nevű gonosztevő gyulai kapitány”-nak tituálta.

 

Mirandola rajzán jól látható, hogy a Fehér-Körös hurokszerű mellékága övezi az erődítményrendszert. Parádi Nándor, a feltáró régész gondosan összevetette az ásatás és Mirandola rajza különbségeit, azonosságait. Egészében véve az ábrázolás pontos, elsősorban olyan részletekben találunk pontatlanságot (például a belső vár helyiségeinek alakja és száma, a várudvar árkádjai), amelyeknek voltaképpen különösebb katonai jelentőségük nem volt, így érthető, hogy elnagyoltak.

  A XVI. század eleje óta a belső vár téglaépületén annyi a változás, hogy a nyugati fal kapunyílását befalazták, ezért nem ábrázolja Mirandola rajza e kaput, csak a torony felvonóhidas gyalogkapuját. Két részletben történt a kapu befalazása – valamikor a XVI. század első felében – s kívül-belül feltöltötték a járószintet is. A belső várat övező – eredetileg szintén téglából épült – külső védőöv jelentősen átalakult. Az északnyugati sarkon megmaradta téglából emelt rondella, az észak- és délkeleti sarokra viszont a kicsiny sokszögletű tornyok helyére fa-föld szerkezetű rondellákat emeltek. A délnyugati sarkon Mirandola négyszögletű saroktornyot ábrázol; itt – mint az ásatás kiderítette – sokszögletű torony állott.

  A bástyákat összekötő vékony téglafalak már csak részben voltak meg ekkoriban (félig az északi s a keleti oldalon). Ezeket a falakat eléfalazással kívülről megtámasztották, földfallal erősítették, pótolták. A külső védőmű átalakítása, bizonyos korszerűsítése, megerősítése önmagában azonban kevés volt, hiszen több száz főnyi őrség elhelyezésére a belső vár alkalmatlan volt, a külső védőöv és a belső vár fala között pedig csak hat méter volt a távolság, ezért ide sem helyezhették el az embereket és lovakat befogadó nagyméretű építményeket. Mágocsy és utódai műve a XV. századi eredetű két belső védőöv köré vont falak rendszere.

  A XVI. század közepén emelt részek két egységre tagolódnak. Az egyik egység a XV. századi eredetű várépület külső, harmadik gyűrűjét képezi. A külső gyűrű falai nagyjából párhuzamosan futnak a belső falvonulattal. Az építők láthatóan igyekeztek a Körös mellékágai képezte szigeten minden teret kihasználni. A nagyjából ötszögű külső védőművek sarkait egy-egy olaszbástya erősíti, közülük a délnyugati fülesbástya. A déli várfalat egy kiszögellés töri meg, amelynek kiképzése szintén fülesbástyához hasonló. A fal folytatása, amennyire hihetünk a rajznak, ideiglenes jellegűnek tűnik. A viszonylag kis méretű bástyák alakja és elhelyezése arra utal, hogy az addigi építkezéseket nem képzett hadmérnök vezette.

  A délnyugati bástyánál nyílik a vár körüli külső gyűrű kapuja. A Körös-mellékágon híd vezet át az elkülönülő újabb védelmi egységbe, a huszárvárba. Ennek falai – a rajz szerint – közvetlenül csatlakoznak a külső vár két nyugati bástyájához. A huszárvár is ötszögű, falai követik a vízmeder vonalát. Négy bástyája közül kettő olaszbástya, a délnyugati rondella s északon áll még egy négyszögletes bástya. A külső védművek mindkét egysége földből-fából épült, mivel a környéken más építőanyag nem volt hozzáférhető. Kerecsényi éppen ezért kért engedélyt a két gyulai templom lebontására, hogy annak tégláit is felhasználhassák az erődítéshez.

  A rajz nem jelöli a külső vár épületeit: a katonák lakásait, az istállókat a lovak számára, így ezek elhelyezkedése számunkra ismeretlen.

  Mirandola hadmérnöki terve – úgy tűnik – egy nagyvonalú alapelgondolás vázlata, nem kiérlelt, részleteiben is kidolgozott elgondolás. Négy hatalmas sarokbástyája – megfelelő előművekkel és erős tüzérségi felszereléssel – ugrásszerűen fokozná Gyula védelmi képességeit. A kissé megtörő, hosszú déli és északi fal közepe táján jelzett egy-egy védőmű alakja nem tűnik jó, korszerű megoldásnak. Abban az esetben, ha Mirandola elképzelését teljes egészében megvalósítják, ez egyet jelent a belső vár kettős védműve kivételével a teljes addig álló falrendszer lebontásával. Alighanem Mirandola elgondolásának ismeretében írhatta idézett levelét Nádasdynak Kerecsényi, elkeseredetten utalva a feladatok nagyságára. Ha ugyanis a Mirandola javasolta várat meg akarják építeni, a meglevő falak csak zavarják az építést, valóban szinte jobb megoldás egészen más helyen várat építeni. Mivel a folyóágaknak – ha elfogadják az új tervet – mind a négy égtáj irányában új medret kell ásni, valóban reménytelenül nagy és hosszú munka elé néznek.

  Összefoglalóan bízvást kijelenthetjük, hogy Mirandola terve adott helyen és adott időben kivitelezhetetlennek számított. Általában az volt a jellemző, hogy a Habsburg-uralkodók által felfogadott itáliai és más külföldi hadi építészek az erődítéstan korabeli szabályai szerint elkészítették egy-egy vár átépítésének tervét. Ezek a tervek azonban az esetek nagy részében – költségességük és egyéb okok miatt – kivitelezhetetlenek voltak. Ez a helyzet Gyula esetében, vagy az Alföldön Tokaj és Ónod viszonylatában is. A nagyszabású tervek helyett azután sokkal szerényebb méretű és korántsem olyan értékű erődítési munkákra került sor.

  A megmaradt írásos források több-kevesebb rendszerességgel tartalmaznak adatokat Kerecsényi építkezéseiről, azonban ezekből nem lehet megfelelően kideríteni, hogy mit építettek, így nem ismerjük, hogy az 1566. évi ostrom idején pontosan hogyan néztek ki a gyulai erődítmények. Támpontot jelent Mirandola terve s két késői alaprajz, egyik 1695-ből, a másik 1722-ből.

  Kerecsényi minden bizonnyal tovább erősítette a tornyos téglavárat körülvevő rondellás védőövet. Esetleg a délnyugati sarkon is megépítette a még hiányzó rondellát. A vár körüli külső védőmű déli oldalát is feltehetően teljesen megépítette. A huszárvár palánkját is átépítették, erősítették. Ez maradt egyébként utoljára. Lehetséges, hogy a huszárvár kerek rondelláját négyszögletes olaszbástyává alakította. Az erődítmények fából-földből készültek s ezért folyamatos – tégla- és kőfalnál sokkal gyakoribb – karbantartást igényeltek. A falak vonala kisebb mértékben megváltozhatott, ezért kellett újraásni a Körös medrének egy szakaszát 1561 nyarán.

  Az 1550/60-as évek országgyűlésein egymást érik a várakkal kapcsolatos ingyenmunkákra vonatkozó intézkedések. Gyula egyedül az 1556. évi országgyűlésen került szóba. A 17. tc. szerint a felső részek vármegyéinek jobbágysága – mint addig is – az egri várat erődítette. A Tisza-melléki vármegyék követei viszont ilyen munka megajánlására nem vállalkoztak, arra hivatkozva, hogy nem kaptak küldőiktől ilyen utasítást, illetve engedélyt. A tc. 2§-a így csak jámbor óhajként fejezi ki a következőket: „De remélik, hogy hazatértük után vagy az egri, vagy pedig a Tiszán túl levő váradi (akkor még I. Ferdinánd király kezén volt) avagy a gyulai vár erődítésére az ilyen adóknak megadásától vonakodni nem fognak.”

  Kerecsényi a királyi biztosoktól beiktatásakor kapott ígéretre hivatkozva nem késlekedett kapott ígéretre hivatkozva nem késlekedett s minden területről, ahová a kardja elért, kíméletlenül hajtotta a jobbágyságot a vár átépítésére. Már 1561. november elején tömegesen – állítólag nyolcezren – szöktek a jobbágyok más vidékre a gyulai uradalomból Kerecsényi kíméletlen bánásmódja miatt. A szökéseket úgy próbálta meggátolni, hogy az eltávozottak adóját a helyben maradottakon akarta behajtani, és be is hajtotta. Miksa főherceg ugyan ez utóbbitól eltiltotta, azonban a különféle vizsgálatok során megállapították, hogy az erődítési munkálatokat erélyesen és jól vezeti, így szemet hunytak erőszakossága fölött.

  1562 tavaszától 1563 tavaszáig Kerecsényi személyesen vezette az építkezéseket. 1563 tavaszán eltávozott s csak egy esztendővel később tért vissza Gyulára. Személyesen tett jelentést Bécsben a vár állapotáról és minden befolyását igyekezett latba vetni a vár érdekében. A főkapitány távollétében Michael Nardinus építőmester irányította az építési munkákat. 1564-ban a középkori belső vár körüli erődítések elkészültek, csak a huszárvár volt hátra. Ekkor tekintették meg a várat a kiküldött királyi biztosok s a következőket jelentették: a vár igen erős, palánkjai kívül-belül hatalmas tölgy farönkökből készültek, ezek erős kötésekkel tartják össze. A két gerendasor közét vizes agyaggal töltötték meg s fabunkókkal keményre döngölve tömörítették. Így olyan szilárd lett a belső mag, hogy akkor is tart, ha a boronafák kidőlnének is. a földdel töltött palánk mindenütt harminc láb széles; a külső palánk mindenütt öt öl magas. Azaz mai mértékegységre átszámítva mintegy 3 m vastag és 9,5 m magas volt a vár fala. Az árok 60 láb széles, benne a víz egy magyar kopja mélységű, azaz több mint kétméteres. A huszárvár is készen lehetne már – írják a biztosok –, de Kerecsényi kénytelen volt az ingyenmunka ütemét mérsékelni. Az építkezés teljes elkészülte előtt, 1565 januárjában Nardinus Bécsbe távozott, így Kerecsényi irányításával fejezték be a huszárvár erődítését. 1566. január elején ugyan sikerült Bécsben újra elintéznie Kerecsényinek, hogy ismét építőmester kerüljön Gyulára – Jacob Marussla –, azonban ekkor már nem sok idő volt hátra a mindent eldöntő török ostromig.

  A védőfalak átépítése mellett hasonló fontosságú volt a megfelelő mennyiségű és minőségű lőfegyver biztosítása, hogy kellő hatásfokkal vehesse föl a vár a harcot az ellenség tüzérségével. 1561-ben, Kerecsényi Gyulára érkezése előtt csak 16 ágyú volt a várban, de csak 10 volt használható állapotban. Jellemző, hogy az ágyú- és puskagolyókat úgy megette a rozsda, hogy aligha lehetett volna használni őket. Mindössze 135 szakállas puska képezte még a tüzérséget. Kerecsényi Bécsből jelentős kísérettel érkezett s meglehetősen tekintélyes tüzérséggel felszerelést hozott kiegészítésül: 200 szakállas puskát, 100 kisebb – tüzes szerszámokhoz használatos – puskát, lőport, golyót, ólmot. Trencsénből száz nagy szakállas puska, Kassáról hat ágyú és tekintélyes mennyiségű ágyúgolyó gyarapította az arzenált. A fegyverzet feltehetően tovább is gyarapodott, hiszen egy Bereck nevű gyulai ágyúmestert igen erősen foglalkoztatott Kerecsényi. Hiába próbálta elkérni Verancsics püspök, nem engedte.

  Látszólag tekintélyes tűzerővel rendelkezett a gyulai vár, valójában azonban mindez édeskevés volt egy ostrom visszaveréséhez. Egy 1566. április elején készült jegyzék tartalmazza mindazt részletesen, amire szükség lenne a tűzfegyverek kiegészítéséhez: az öt nagy bástyára egy-egy nehézágyú, öt tarack, négy sugárágyú (négyszáz golyóval), kétszáz kettős, négyszáz fél szakállaspuska, 400 mázsa lőpor, száz mázsa ólom, 70 mázsa kén, száz mázsa salétrom, kétszáz mázsa vas. Természetesen mindehhez kezelőszemélyzetről is gondoskodni kellett: négy ágyúmester, húsz puskaműves. Hiányoztak a sáncásáshoz szükséges szerszámok, bőrvedrek a tűzoltáshoz, továbbá ezer lándzsa. Ezeket a hiányokat az ostrom megkezdéséig csak részben lehetett pótolni.

  Lássuk ezek után hogyan alakult Kerecsényi kapitánysága alatt az őrség létszáma, helyzete.

  Megfigyelhető, hogy Gyula őrségének létszáma a vár királyi kézre kerülése óta fokozatosan növekedett. 1552-ben még csak 450, 1554-ben már több mint hétszáz, Bornemissza idejében elérte az ezret is. Kerecsényinek az 1560 novemberében adott utasítás 500 lovas és 350 gyalogos tartását engedélyezte. A szükség, a biztonság azonban azt kívánta, hogy több fegyverest tartson az engedélyezettnél. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy 1564 májusában a királyi bizottság ötszáz helyett 767 lovast vehetett lajstromba. A lovasok kapitányai a következők: maga Kerecsényi, Beke Pál, Bánfi György, Olcsárovics Demeter, Jász Lukács, Székely Márton, Földvári István, Horváth Ferenc, Ábrahámfi István. Az 1564 júniusában Kerecsényivel kötött újabb egyezség lényegében az 1560. évi létszámot hagyja jóvá ismét, megnövelve a létszámot a tisztekkel és egyéb alkalmazottakkal, de ezek együttes létszáma alig haladja meg a félszázat. A lovasok közül Kerecsényi 106-ot a saját költségére tartott.

  Habár Kerecsényi mindent elkövetett, hogy katonái idejében megkapják zsoldjukat, a zsoldhátralékok, ahelyett hogy csökkentek volna, állandósultak, sőt egyre növekedtek. 1564 júniusában a királyi biztosok azt jelentették Bécsbe, hogy a gyulai őrségben akadtak olyanok, akiknek a zsoldhátraléka a tizenegy hónapot is elérte. 1565 májusában Miksa királynak azt írta Kerecsényi, hogy a gyalogság esztendeje, a lovasság másfél éve fizetetlen. 1566 februárjában a Gyuláról kapott hírek alapján Mágocsy Gáspár Schwendi Lázárt arról tudósította, hogy a lakosság a fenyegető török ostrom hírére menekül a városból és egyre több katona szökik ki a várból és áll János Zsigmond király zsoldjába – a fizetetlenség miatt.

  Kerecsényi megpróbálkozott azzal is, hogy közvetlenül a várhoz befolyó jövedelmekből fizesse az őrséget s ehhez az összeghez csak a szükséges kiegészítéssel járuljon hozzá a királyi kincstár. 1564-ben királyi biztosok becsülték föl a szükségleteket és a jövedelmeket: a váruradalom jövedelmét 6500 forintra, a várhoz adózó hat vármegyéből befolyó összeget 9 ezer forintra becsülték. Az őrség zsoldja egy egy esztendőben viszont 31 ezer forint, tehát a hiányzó összeg 15 500 forint – a csehországi jövedelmekből fizethetnék. Bécsben azonban a kiegészítést sokallták s 10 ezer forintra szállították le, Kerecsényi viszont elérte, hogy évi 5 ezer forintot kapjon még a fizetésén kívül külön juttatásként.

  Kerecsényi ötesztendei kapitánysága alatt leginkább úgy igyekezett a vár és az őrség számára a szükséges felszerelést és pénzt megszerezni, hogy évről évre lemondással fenyegetődzött s a tárgyalásokon igen keményen kötötte magát a maga szabta feltételekhez. Alig esztendeje volt gyulai kapitány, mikor először merült fel Kerecsényi lemondása. Akkor Miksa főherceg az apjának, I. Ferdinánd királynak a következő öt főtisztet ajánlotta, mint lehetséges utódot: Mágocsy Gáspárt, Sárkándi Pált és Székely Miklóst Győrből, a stájer határvidékről Bocskai Ferencet, valamint Dersffy Istvánt. Megjegyzi, hogy Kerecsényi ugyan kitűnő katona és igen sokat tett Gyula váráért, de a városi polgárok és a jobbágyság utálja s ezért nagyon fontos lenne helyette mást kinevezni.

 

A GYULAI VÁR HELYZETE AZ OSTROM ELŐTT ÖSSZEGEZVE:

  A város palánkja ugyan gyenge volt, de alkalmas arra, hogy néhány napig feltartóztassa az ellenséget s minden nap nyereség sokat ért, hiszen a törököknek aggasztóan sok ideje volt, nem úgy, mint Egernél. Akár három-négy hónapot is rászánhatott az ostromra, nem kellett a hideg idő beálltától tartaniuk. A vár palánkjai erősek voltak, amennyire egy föld-fa építmény erős lehet. A nyár eleji ár a Köröst felduzzasztotta, így a mocsár, a széles vizesárok is a védők jó szövetségese volt. Egyedül a tüzérség számított viszonylag gyengének és sebezhetőnek, ami pedig a későbbiekben döntő szerepet játszott, mivel a török ostromtüzérség Gyula ostrománál is a megszokott magas szinten dolgozott s viszonylag rövid idő alatt korlátlan fölénybe került.

  Az őrséget számbavéve mintegy 1500 magyart[8] és szerbet, 600 németet számlálhatott meg Kerecsényi. A védőknek több mint a fele csak hetekkel a körülzárás előtt ért a várba, alig jutott ideje, hogy jószerivel megismerje. De ez nem számított rendkívülinek, más esetekben is hasonló volt a helyzet, Egerben, Szigetvárott is. A katonák és a főtisztek között jócskán akadtak olyanok, akik régebben, egyesek több mint egy évtizede szolgáltak Gyulában, mint a horváth származású Marinics Horváth Ferenc[9]] vicekapitány, a szerb Olcsárovics Demeter[10], a vitézségéért nemességre emelt Balázsdeák Márton, Jász Lukács, Székely Márton, Henyei Miklós, Kerecsényi sógora, korábban Szigetváron szolgált, Ghiczy János lovashadnagy, a horvát bebiri Melith György, Bethlen Farkas (Bethlen Gábor apja) és mások, akik az újabban idekerült hadakat vezették, mind-mind tapasztalt katonáknak számítottak. A németek kapitánya Wolfgang von Jörger, hadnagyai: Wilhelm von Hoppenrath és Bernard von Rotheneau is helytálltak. Jó tisztikar, tapasztalt kapitány mellett viszonylag kis számú őrség várta az ostromot. Több horvát és még dalmát származású tiszt erősítette a védők seregét.

  A gyulai vár nevezetes vitéze volt Tornyi (Toronyi) Tamás, Kemény János erdélyi fejedelem anyai nagyapja, aki már 18 esztendős korában az aradi Deli Husszain nevű jelentős török harcossal szerencsés kopjatörésen vett részt.

  A lakosság zöme elmenekült az oszmán hadsereg közeledtének hírére.

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz1.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz2.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz3.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz4.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyularajz2.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyularajz.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulamet1.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz15.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz5.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz6.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz7.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz8.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz9.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz10.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz11.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz12.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/gyula/gyulaalaprajz14.jpg

 

 

GYULAVARSÁND: 1214-ben Wossian néven említik először. A középkorban birtokosai szerint Petővarsánd (1369) és Középvarsándként (1429) is említik. Valószínűleg az alán néphez tartozó Varsány törzsbeliek alapították. 1332-ben egyházas hely volt. 1459-ben itt vertek hidat a Körösön a könnyebb közlekedés számára. 1910-ben 2802 lakosából 2118 román és 634 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Arad vármegye Kisjenői járásához tartozott. Ma közúti határátkelőhely Gyula felé. (Forrás: Wikipédia internetes szótár)

 

 

HAJNÁCSKŐ: Ajnácskő vára Rimaszombattól harmadfél, a nógrádmegyei Fülektől egy óra járásnyira fekszik. A vár a község fölött emelkedik A. vára, melynek eredetét a rege a honfoglalás korába viszi vissza s nevét Huba vezér nyilazó leányától, Hajnácskától származtatja. Régebbi irataink tényleg mindig Hajnácskő név alatt említik. A. már 1334. említtetik, 1411. a Széchenyiek, majd a Salgaiak birtoka, 1424. Salgai István hűtlensége miatt királyi birtokká lett, utóbb sokszor cserélte urait, 1438. a Palócziak nyerték zálogba; a falu 1427. említtetik először, 1540. Balassa Menyhért bírta, 1546. török kézre került.

Ajnácskő már 1554-ben török kézbe kerül, majd a köpenyforgatásairól hites Balassa Menyhért birtokába jutott.1566-ban.

Hajnácskő - mint már megjegyeztük, Pálóczy hagyaték, s Dobóék által igényelt birtok volt, mely Feledy Eustách halála után örököseire szállott. Azonban Sárközy Mihály a Feledy fiukat kiűzte onnan s kézre keritette a várat. Sárközy később török fogságba esett Bebek és Mágóchyval. A vár most neje gondozása alatt állott, de oly hütlenül őrizték, hogy a törökök 1566. Szentgyörgy napján, megvesztegetvén az őrség egy részét, azok által kosarakban felhuzatva a várba, a többi őröket igy meglepve s lefegyverezve foglalták el.

1595. a Lorántffy-családra szállt az uradalom, 1619. Széchy György Bethlen Gábor egyik vezére foglalta el, 1645. újra török kézre került, majd miután a felvidékről mindinkább kiszorult a török, parancsnoka, Hasszán bég, fölgyújtatta és így vonult ki belőle. Az uradalom fele utóbb a Vécseyeké lett, kiknek révén 1895. Teleky Ádámra szállt. Határában ősemlősök gazdag lelőhelye van; nevezetes a Ragács, (537 m. ), hajdani tűzhányóhegy és a pobányvári kráter. V. ö.: Pápai Károly A. és környéke (Turisták Lapja, III. évf. 163., 205. l. ). A váráról l. Századok 1876. A várra vonatkozó irodalom l. Forster-Gerecze, Műemlékek II.

Egy másik forrás szerint:

Tény, hogy a hatalmas szikla vonzott mindenkit, aki az emberiség története folyamán idevetődött. Ezt részben a régészeti leletek is bizonyítják. Találtak itt marokkövet már a középső kőkorból is. A magyarok azonban csak később fog-lalták el ezt a kietlen, mocsaras térséget, előnybe helyezve a termékenyebb Sajó és Balog völgyét. Az ajnácskői sziklán és környékén, a sőregi Bagoly-várhoz hasonlóan, még a tatárjárás előtt telepedtek meg az eredetileg határőri feladatokat ellátó, majd pedig a Vág folyó menti bolondóci (Beckov) határispánság alá rendelt várjobbágyok. A tatárok elvonulása után IV. Béla király jóvoltából előbb Bata, almágyi ispán fogott a várépítésbe, amit aztán Detre fia Markó ispán fejezett be apósával, Lamperttel. Számos viszontagság és bir-tokcsere után az Anjou-korban a vár a Kacsics nemzetségbeli Szécsényi Tamáshoz, a későbbi erdélyi vajdához került adományként. Ajnácskő ezzel csakhamar a vidék legerősebb falujává vált. 1411-ben még a Szécsényiek birtoka volt, majd visszaszállt a királynéra, aki Pohárnok Istvánnak adományozta. A nyolc falut bekebelező vár aztán a Pálóczyak birtokába került és a 15. század derekán már 20 falu tartozott hozzá, Csomától Cserencsényen, Rimabányán, Klenó-    con keresztül egészen Tiszolcig. 
A bazalttufa-sziklára épített várba zárták 1531-ben a híres murányi rablólovagot, Basó Mátyást, akit Nyári Ferenc honti főispán fogott el a király által kitűzött ezer arany vérdíj fejében. Basó azonban megsebzett kezével kötélen leereszkedett a vár tornyából és megszökött Ajnácskőről. 1540-ben Balassa Menyhérté majd a Kubínyiaké lett a vár, akiktől a gazdag földbirtokos Feledy család vette át.
Ekkor már igen közel jár a török. 1554-ben elesik Fülek és Salgó vára. Két évre rá, 1556. április 24-én Kara Hamza szécsényi és Ali nagyváradi bégek vezetésével megkezdődik a ajnácskői vár ostroma is. Igen kemény harcban, tetemes török veszteséggel – árulás folytán – estére beveszik az utolsó bástyát is. A veszteségeket rettenetesen megtorolja a török. Nehéz idők szállnak ekkor Ajnácskőre. Akit nem hurcolnak el rabszíjjon, az elmenekül.
A királyi csapatok csak 1593-ban szabadították fel a várat és a falut. Hosszabb huzavona után a Feledyek visszakapták Ajnácskőt, de mivel Feledy Boldizsár örökös nélkül halt meg, nővérére, Lórántffy Kristófnéra szállt a birtok. A szegénység határtalan volt, a vár is gyakran cserélt gazdát (Kubínyiak, Monayak, Rédey Ferenc, Széchy György) míg 1649-ben adományként Fekete Lászlóhoz és vejéhez, Vécsey Sándorhoz nem került. Vécsey kemény kézzel, sokszor kegyetlen módszerekkel kezdte meg az újjáépítést. Majorságokat alapított, erdőket irtatott, ipari tevékenységre ösztönzött.
A törökök ezután rövid időre ismét elfoglalják a várat, Thököly kurucai is urai lesznek, de Vécsey Sándor fia haj-dúival nemsokára visszafoglalja. A vár helyrehozatalából az ajnácskőiek ismét keményen kivették részüket. Három hónap alatt rendbe is hozták.

 

A várdomb és a falu: http://www.zamky.sk/hajnacka/hajnacka1.jpg

 

A várrom komor tömbje a faluból: http://www.zamky.sk/hajnacka/hajnacka2.jpg

 

A romok közt: http://www.zamky.sk/hajnacka/hajnacka4.jpg

 

A legszembetűnőbb várrom: http://www.zamky.sk/hajnacka/hajnacka5.jpg

 

A vár egy belső kapujának maradványai: http://www.zamky.sk/hajnacka/hajnacka3.jpg

 

A vár maradványai a faluból: http://www.geocities.com/zoliren/ajnacsko/ajnacsko2.jpg

 

A vár maradványai: http://www.geocities.com/zoliren/ajnacsko/ajnacsko3.jpg

 

A vár maradványai: http://www.geocities.com/zoliren/ajnacsko/ajnacsko4.jpg

 

Letekintés a várból a falura: http://www.geocities.com/zoliren/ajnacsko/ajnacsko5.jpg

 

 

HATVAN: a Zagyva-patak partján, a 177 méter magas Strázsa-hegy alatt épült erősség Soós Elemér és Evlija Cselebi leírása szerint egy „fületlen kupához hasonlít. A kupa hasa a külső vár, a nyaka pedig a belső vár.”

  A belső vár hosszúkás, megközelítően téglalap alakú volt, 8 kör alakú bástyával megerősítve. Két kapuja közül az egyik Eger felé nyílt és felvonóhíddal látták el, kapujához a vizesárkon keresztül cölöpökön nyugvó fahíd vezetett. E kapunak tornyán, mint azt Cselebi írja: „szép toronyóra van, melynek hangja a Malomvölgyig elhallatszik”. A másik, a kisebbik kapu Buda felé nyílt. Itt felvonóhíd nem készült, a kapun gyalogosok és lovasok közlekedhettek, de kocsi már nem fért át rajta. Előtte ugyancsak fahíd épült. Mindkét kapu téglaépítkezésű, boltozott volt. Az egész belső várat hármas palánkfal vette körül. „A vár kerülete 1000 lépés, melyben 500 szűk ház van fából építve és deszkazsindellyel fedve.”

  A külső várat is bástyákkal erősített fal kerítette, melyet lőrésekkel láttak el. Ennek szintén két kapuja volt, az egyik a Nagy-kapu, a Zagyván át Hort felé vezetett, a másik – melynek pontos helyét ma már meghatározni nem lehet – valószínűleg a nyugati oldalon vezetett ki a várból.

  Hatvan várát a várható török támadások ellen 1523-1536 között Gúthi Országh János, Brodarics János és Perényi Miklós váci püspökök építették.

 

  A helység neve 1273-ban tűnik fel okleveleinken „Hatuan” alakban, mint „libera villa”. A város földesura 1334-től a Hatvani család, kiknek birtoka volt még 1490 körül is. Az 1484-ben kötött, de II. Ulászló király által csak 1492-ben jóváhagyott örökösödési szerződés alapján alpári Litterátus Andrást és feleségét, Hatvani Dorottyát, Hatvani Menyhért halála után 1493-ban iktatták be a birtokba. A Litterátus családé 1537-ig, amikor a magvaszakadt Litterátus Andrásnak a koronára szállott hatvani birtokát Szapolyai János király Bajomy Benedeknek és Vas Mihálynak adományozta. A beiktatás ellen azonban Nagy András hatvani várnagy ellentmondott.

  A Budát ostromló Mohamed szendrői aga és Hüszrev boszniai bég seregeiket egyesítve 1536-ban Hatvan városát kirabolták, de várat nem szállták meg.

  A vár 1544-ben jutott harc nélkül török kézre. Visegrád és Nógrád várak elestének hírére Dancs Ambrus és Pál várkapitányok az erősséget felgyújtották, és az őrséggel együtt az egri várba menekültek. Az így üresen hagyott várat Mohamed bég kardcsapás nélkül elfoglalta, azt teljesen újjáépítette, és Deli Curt pasa vezetésével őrséget hagyott benne, majd később Veli béget is odarendelte egy nagyobb sereggel.

  Az egyesített osztrák-magyar seregek Miksa főherceg és Tiefenbach Kristóf kapitány vezetésével 3 hetes véres ostrom után 1596-ban foglalták el a híres Arszlán bégtől, aki a harcok során nagybátyával, Curttal hősi halált halt. A súlyosan sérült várat Serényi Mihály parancsnoksága alatt a hátrahagyott őrség helyreállította. Ezután ismét török kézre került a vár. 1603. 11. 19-én három napi ostrom után Russwurm marsall visszafoglalta. A török azonban 1604-ben Hasszán pasa vezetésével újra elfoglalta, kijavította és birtokában tartotta 1678-ig, mely évben Heister és Mercy tábornokok szabadították fel. A kivonuló török által felgyújott vár felépítését elrendelték, de annak nincs nyoma, hogy ez meg is történt volna. Ezt követően I. Lipót király gróf Salmnak adományozta.

  A szabadságharc idején 1703-ban került II. Rákóczi Ferenc kezére, amikor palánkjait kijavították, azonban a vár parancsnoka, Szabó Máté 1708-ban áruló módon a császáriaknak feladta. A szatmári békekötés után 1723-ban gróf Starhemberg Gundacker Tamás vette meg IIIl Károly császártól 150 000 forintért, de később vétel útján Grassalkovich Antal koronaőr birtoka lett, aki a vár még megmaradt romjainak felhasználásával felépítette kastélyát. A vár anyagát építette be a város templomának és zárdájának falaiba is. Ez utóbbit II. József császár sóraktárrá alakította át.

 

 

HEGYESD: a község határában magánosan emelkedo 281 m magas bazalthegy tetején állt egykor a kis területu, 1 m vastag falakkal épült szabályos alaprajzú Hegyesd vára. Csigavonalban haladó, szerpentinút vezetett fel a csúcson épült lakóépületekhez. Az út külso peremén kis alapterületu védotornyokkal erosített fal húzódott, amelyet feltehetoen több kaputorony szakított meg. A Birkenstein-féle képen egy többemeletes lakóépület figyelheto meg. A vár helyzeténél fogva csak gyalogság befogadására volt alkalmas, lovasság falai között nem tartózkodott. A hegykúpon a vár alapfalai ma is megtalálhatók.

A vár elso írásos említése 1329-bol való, amikor Veszprémbol jelentették Károly Róbert királynak, hogy az ajkai nemesek Bánd hegyesdi várnagy ,,Comitis Band, Castellani uestri de Hygusd" ajkai birtokrészt visszaadták. Az 1335. június 26-i oklevélben, amely szerint Bánd mester Ajkai Jánossal és Sixtussal osztályos egyezségre lépett, már Vörös Bánd ,,magistrum Band rufum, Castellanum Hegesd" néven szerepel. A királyi vár feltehetoen még 1387 elott jutott a Peleskei család birtokába. Ugyanis ebben az évben a vasvári káptalan jelentette István nádornak, hogy ítéletlevele értelmében visszaiktatta Peteske és Hegyesd várat, s tartozékaik birtokába Peleskei ákos fiainak Mikének és Lászlónak özvegyeit. Egy 1389-ben kelt oklevél szerint. Prodavízi Ákos mester volt a vár ura, de 1396-ban Mikes mester özvegye és leánya parancsol benne.

Az átmenetileg ismét királyi kézre került várat I. Lajos felsolendvai Herczeg Péterrel cserélte el, majd Zsigmond király 1426-ban Herczeg Péter Anna nevu leányát, Széchenyi László majd Perényi Péter országbíró özvegyét erosítette meg a vár birtokába. 1431-ben azonban Széchenyi László fia László birtoka, aki a várat 1433-ban 1500 forintért zálogosította el Rozgonyi Simon veszprémi püspökkel.

Újlaki Miklós erdélyi vajda a macsói bán tulajdonában volt 1451-ben; birtokában 1453-ban V. László király megerosítette. Mátyás király parancsára a kapornoki konvent 1460-ban Paczmani János fia Tamást, hegyesdi várnagyot zálog címén iktatta be a vár és tartozékainak birtokába.

II. Lajos király 1525-ban ákosházi Sárkány Ambrusnak adományozta, aki 1543-ban vejének, Mezolaky Ferencnek adta. A vár még 1554-ben is Mezolaky tulajdonában volt, aki késobb belépett az egyházi rendbe, zalavári apát lett. Hegyesd ezután valamelyik Sárkány leány hozományaként a Czobor család tulajdonába került.

A török 1561-ben foglalta el Hegyesd várát. Két nap múlva, április 19-én be is költözött a várba Pajazit vajda, a török várparancsnok.

A várat 1562 áprilisában Gyulaffy László, Magyar Bálint és Salm gyori fokapitány vezette csapatok foglalták vissza. Majd Salm földig romboltatta. Többé nem épült fel.

 

Hegyesd várának alaprajza (Csorba): http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesdalaprajz.jpg

 

A maradványok (Rómer Flóris, 1861): http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesdrajz6.jpg

 

A vár elképzelt képe és alaprajza (Könyöki J. 1886): http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesdkon1.jpg

 

Hegyesd a XVI: században, rekonstrukciós rajz (Koppány): http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesdrajz.jpg

 

Diszel hátterében Hegyesd várának hegye(egy régi fényképen): http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesdrajz7.jpg

 

Hegyesd vára metszeten: http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesdrajz8.jpg

 

Egy másik metszeten: http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesdrajz9.jpg

 

Fényképek a mai állapotokról:

 

A várhegy: http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesd8.jpg

 

Légifelvétel a várhegy kúpjáról: http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesdlegi1.jpg

 

Ua: http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesdlegi01.jpg

 

Ua: http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesdlegi02.jpg

 

A hegycsúcson lévő maradványok: http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesd10.jpg

 

A várfalmaradványok az erdőben: http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesd15.jpg

 

A vár központi, belső magja: http://mars.elte.hu/varak/hegyesd/hegyesd9.jpg

 

 

HOLLÓKŐ: Hollókõ vár legkorábbi részét, az öregtornyot, az itt birtokos Kacsics nemzetség építette a XIII. század végén, de ennek pontos idejét nem ismerjük. E nemzetség Illés ágából származó I. Péter fiai közül Mikus Hollókõ, Leusták Somoskõ, II. Péter Baglyaskõ és Mihály Sztahova várát tartotta birtokában a XIV. század elején, és amikor 1310-ben Csák Mátéhoz csatlakoztak, e várakat is átadták neki.
Károly Róbert király Csák Máté hatalmát 1312-ben a rozgonyi csatában megtörve, birtokainak nagy részét, köztük Hollókõ várát is elvette, és ez utóbbit 1313-ban, az akkor még lublói várnagy Szécsényi Tamásnak adományozta, melynek birtokába a budai káptalan
1327-ben be is iktatta. Hollókõ várát a XV. század elején a husziták vezére, Giskra foglalta el rövid idõre.
Az 1411-ben megtartott osztálykor Hollókõ vára Száchenyi László birtoka lett, aki azt tartozékaival együtt 1454. október 27-én a sági konvent elõtt 16.000 forintért vejének, Losonczi Albertnek zálogosította el, majd 1455.április 30-án a budai káptalan elõtt két leányának Advignak, Losonczi Albert feleségének és Annának adományozta.
Az 1461.június 29-én kelt oklevél szerint Mátyás király, Gúthi Országh nádornak és
Losonczi Albertnek új adomány címén adta Hollókõ várát, az ország felsõ részeiben vezetett hadjáratok idején szerzett érdemeik elismeréséül. Az adományt a király 1481.július 29-én megerõsítette, és a beiktatásra a székesfehérvári konventet utasította. A török terjeszkedése során, 1552-ben, Ali budai basa Zsáki, vagy Sághy András és Imre várkapitányoktól ellenállás nélkül foglalta el a várat, és mindössze 24 fõnyi õrséget helyzett el benne. Visszafoglalása 1593-ban történt meg, amikor Pálffi Miklós és Tiefenbach Kristóf a török által elhagyott várat is felszabadította. A Köprülü Ahmed aga vezette török sereg 1663-ban foglalta el Berki Mátyás és Nagy Orbán parancsnokoktól, akik Érsekújvár elestének hírére a várat feladták.
Hollókõ várát Bécs felmentése után, 1683-ban Sobieski János lengyel király szabadította fel a török megszállás alól. I. Lipót király 1701-ben rendelte el a vár lerombolását, melyre csak 1711-ben került sor a szatmári békekötés után. Ezután már romként szerepel.

 

A HOLLÓKŐI VÁR LEÍRÁSA Egy viszonylag alacsony, de meredek hegy (390 méter magas) legmagasabb részén épült a vár. Magja a csúcson épült ötszögletes öregtorony, amelyhez kapcsolódik a hegytető szélén, kicsit lejjebb körbefutó védőfal, mely három és fél méteres szélességű. Ezen erős falak mögött kapott helyet négy lakószint.

  Később a lakályosság érdekében egy palotaszárnyat emeltek az öregtorony mellett és körbeépítették (boltozatos lovagterem, kápolna) a védőfal és öregtorony közti helyet.

  A felsővárat egy alsóvár védte, amely farkasveremmel és felvonóhíddal biztosította a kaput és a bejárati szakaszt.

  A vár a Hatvan és Szécsény között vezető utat ellenőrizte. Tulajdonosa vagy a Losonczy család, vagy az esztergomi érsek. Híres vitéze Kapitán György volt. Tinódi Lantos Sebestyén egy históriás éneket szentelt neki az egyik híressé vált bajvívása emlékére.

  A vár ostromát is ő írta le a "Budai Ali basa" című énekében. E mű alapján így zajlódott le az ostrom:

 

A vár Mocsári A. metszetén: http://mars.elte.hu/varak/holloko/hollokoalaprajz2.jpg

 

A vár alaprajza az építmények megépítésének sorrendjének színes megjelölésével: http://mars.elte.hu/varak/holloko/hollokoalaprajz.jpg

 

A vár romos állapotban Haske 1865-ös metszetén: http://mars.elte.hu/varak/holloko/hollokomet1.jpg

 

Fénykép a vár makettjéről (Miklós János): http://mars.elte.hu/varak/holloko/hollokomakett1.jpg

 

Rekonstrukciós rajz a várról (Szatanek J.): http://mars.elte.hu/varak/holloko/hollokoszat.jpg

 

Fénykép a vár makettjéről (felülnézet) (Miklós J.): http://mars.elte.hu/varak/holloko/hollokomakett2.jpg

 

Fénykép a vár makettjéről: (Miklós J.): http://mars.elte.hu/varak/holloko/hollokomakett3.jpg

 

Fénykép a vártoronyból: http://mars.elte.hu/varak/holloko/holloko15.jpg

 

Fénykép a vár tömbjéről: http://mars.elte.hu/varak/holloko/holloko24.jpg

 

Légifelvétel a várról: http://mars.elte.hu/varak/holloko/hollokolegiciv.jpg

 

Fénykép a várról: http://mars.elte.hu/varak/holloko/holloko51.jpg

 

 

HUSZT: “Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék” – írja le Huszt című versében 1831. évi úti élményeit Kölcsey Ferenc, a Himnusz halhatatlan szerzője. A költő, aki betegségét kezelni indult a viski gyógyvizek mellé, megpihent a magyar és az erdélyi történelem eme nevezetes végváránál, s megtekintette annak romjait.
A vár stratégiailag fontos helyen, a Tisza és a Nagyág (Rika) összefolyásánál emelkedő kúpos sziklán épült fel. Itt, Huszt mellett szakad ki a Tisza a Kárpátok öleléséből, sebes rohanása itt szelídül meg, s alakul át a kanyargó alföldi Tiszává.
Huszt alapítása a tatárjárást követő országrendezés idejére tehető, valószínűleg ekkor épült fel vára is. Az erősség a viski várat váltotta fel a Tisza-melléki falvak, a legfontosabb királyi jövedelmek egyikének számító sóbányák, a lassan szerveződő Máramaros vármegye védelmében. Az 1329. évi, Károly Róbert által adományozott privilégium Husztot a 4 koronaváros (ezekhez 1352-ben Máramarossziget is csatlakozott) főhelyévé tette. Ezt a vidéket a II. Géza és III. Béla idején a vidékünkre érkezett szászok telepítették be. Erről tanúskodik az a tény is, hogy a koronavárosok Nagyszőlős kiváltságait kapták meg.
A huszti vár első írásos említése 1353-ból való, amikor Macska Domokost említik várnagyul (ő volt ekkor Nyalábvár kapitánya is). 1365-ben Zsigmond király a vidéket Drág és Balk oláh vajdáknak, a Drágffyak őseinek adományozta, azzal a céllal, hogy a moldvai vajda betörései ellen védjék az országhatárt. A Drágffyak közül kerültek ki a megye ispánjai, a sókamaraispánok, ők voltak a vidék legnagyobb birtokosai. Zsigmond király később Perényi Imre titkos kancellárnak adományozta Husztot, amivel megalapozta a két család több évszázados háborúskodását.
A XV. század végén a város újra a korona birtokába került vissza. Királyi, illetve később királynéi tulajdonba került a sóbányákkal együtt: Mátyás király nápolyi házassága folytán a jövedelmek Beatrix királyné kincstárát gazdagították. 1498-ban a várat és az uradalmat ismét a Perényi család szerezte meg Perényi Gábor személyében. A Dózsa-féle parasztlázadás idején a vidék nemessége a huszti várban talált menedékre, amelynek ostromával hiába próbálkoztak a felkelők. Ezt követően ismét királyi tulajdonba került a vár.
A várat egy időre Mária özvegy királyné is birtokolta. 1533 januárjában János király a huszti várban időzött.
A mohácsi csatát követően a vár többször váltott tulajdonost. Egy időre Nádasdy Tamás kapta meg adományba, viszont a várban továbbra is Kávássy Kristóf várnagy “uralkodott”, akiről a korabeli krónikák úgy emlékeznek meg, mint “nevezetes öldöklő és ragadozó” emberről, aki hadaival három vármegye lakosságát tartotta rettegésben.
Magyarország három részre szakadása után Huszt egyike lett az erdélyi fejedelemség legfontosabb végvárainak. 1556-ban Izabella özvegy királyné csapatai ostromolták az erősséget, azonban csak az őrség kiéheztetésével sikerült a várat elfoglalni.
A speyeri szerződés alapján a vár az erdélyi fejedelemséghez került. János Zsigmond fejedelem végrendeletében Hagymássy Kristófra, Békés Gáspárra és Csáky Mihályra hagyta.
Hagymássy Kristóf egyike volt a korszak legnagyobb katonáinak. Mivel felesége hozományát, Makovica várát és uradalmát a Ferdinánd-párti Serédy Gáspár elfoglalta, s a főúr hiába pereskedett annak visszanyerése ügyében, Szapolyai János király pártjára állt, aki kinevezte Huszt várának kapitányává /1557–1564./)
Amikor Békés Gáspár pártot ütött a fejedelemmé választott Báthory István ellen, a várat Hagymássy átadta a fejedelemnek. Ekkor, Békés segítségére érkező csapatával járt ezen a vidéken Balassa Bálint is, aki előbb megverte Kornis Gáspár huszti kapitány embereit, később azonban Hagymássy csapdájába esett.
A huszti vár börtönében számos erdélyi nemes raboskodott, így Gálffy János fejedelmi tanácsos is.
A gazdag uradalmat a továbbiakban az erdélyi fejedelmek birtokolták. Bethlen Gábor öccsének, Istvánnak adományozta, így a Bethlen család birtoka lett. Bethlen István máramarosi és hunyadi főispán első felesége, Csáky Krisztina halála után ismét megnősült, feleségül vette Károlyi Katát, Rhédey Ferenc váradi főkapitány özvegyét (Bethlen Gábor sógornőjét). Károlyi Kata férje udvarába vitte 10 esztendős fiát, Rhédey (III.) Ferencet. Az anya minden lehetőséget felhasznált fia előmenetele érdekében: férjével megegyeztek gyermekeik összeházasításáról. Bethlen Druzsina kezével igen jelentős birtokok ura lett, így többek között övé lett a huszti vár és uradalom. Udvarát a huszti várban rendezte be. Máramarosi birtokait tovább bővítette 1641-ben, amikor 3600 forintnyi zálogösszegért magához váltotta Bánffi Ágnes bocskói uradalmát.
I. Rákóczy György fejedelem 1648. július 1-én kelt oklevelében Rhédey Ferencnek adományozta a máramarosi örökös főispánságot. 1654-ben lengyel honfiúsítást is nyert. Ekkor volt a huszti vár “aranykora”, hiszen például messze földön híres iskolájába még a szomszéd megyék (a királyi Magyarország) nemesei is járatták gyermekeiket. II. Rákóczi György 1657. évi értelmetlen lengyelországi hadjárata következtében török-tatár seregek támadták meg Erdélyt. A rendek ekkor lemondatták a fejedelmet, s helyette Rhédeyt választották meg. Ő azonban néhány hónap múlva, 1658. január 24-én önként lemondott a “nehéz és veszedelmes” tisztségről. A közügyektől haláláig nem vonult vissza, egyike volt Apaffy Mihály fejedelem tanácsosainak. Fia, László korai halála után visszavonult huszti birtokára. 1667. május 13-án hunyt el Huszton.
Később Teleki Mihály kancellár szerezte meg a máramarosi főispáni, illetve a huszti főkapitányi címet és az ezzel járó birtokokat.
A Wesselényi-féle összeesküvés idejében I. Rákóczi Ferenc hadainak egy része 1670-ben itt talált menedéket Spork tábornok seregei elől. Ekkor a vár tulajdonosa a Magyarországról elüldözött Thököly Imre volt (a Rhédey és a Bethlen család közeli rokona). Huszt vára lett a kibontakozó kurucmozgalom egyik központja.
1703-ban, a szabadságharc kitörését követően Rákóczi egyik híve, Ilosvay Imre bejutott a várba, s ott a fizetetlen német őrséget megnyerte a fejedelem pártjának. 1706. március 18-án az erdélyi rendek itt kötöttek szövetséget a magyarországiakkal, hogy Ausztriával külön békére nem lépnek és Rákóczit a magyarok is elismerik Erdély fejedelmének. A szabadságharc hanyatlása idején II. Rákóczi Ferenc 1711. április 27-re Husztra országgyűlést hívott össze, de akkorra már megszületett a szatmári békeszerződés. A béke megkötése után az 1715. évi XCII. törvény Máramaros vármegyét a magyar királysághoz csatolta.
Ekkor kezdődött meg a vár leszerelése, s lassú romlása. 1711-ben az erősen megrongálódott vár az osztrák helyőrség szállása lett. 1766. július 3-án több villámcsapás is érte. Tűz keletkezett, amely a lőportornyot is elérte. A robbanás a legtöbb épületet és a falakat is lerombolta. A romokat ekkor még ideiglenesen befedték, de II. József császár helyszíni szemléje után véglegesen az enyészet lett az osztályrésze. Mára csak a külső falak romjai láthatók.
A mintegy 150 méter magas sziklán épült vár szabálytalan kelet-nyugati irányban elnyúló alaprajzú volt. Védműveinek elrendezésével alkalmazkodott a helyi domborzati viszonyokhoz. A falak alapzatát a sziklába vájták, ahol azonban a fal a földdel érintkezett, ott cölöpsort vertek le, a cölöpök és a várfal közötti részt pedig rézsűszerűen feltöltötték. Így akadályozták meg a várfal kopását és nehezítették meg az ostromlók feladatát. Az erőd 160 méter hosszúságával és 70 méter szélességével igen nagy területű hegyi várnak számított. Az erősség alsó és felső önálló védelmi rendszerrel bíró vár volt. Az alsó várat háromszögletű bástyákkal erősítették meg, innen lehetett ellenőrizni a felső várba vezető utat. Itt voltak a lakó- és a gazdasági épületek, a börtön és a templom is. A felső várba vezető út végén egy 8 méter mély árok húzódott, amelyen csak felvonóhídon lehetett átjutni. A felvonóhidat mindkét oldalról bástya védte.

 

A huszti vár alaprajza (Soós Elemér, 1885): http://mars.elte.hu/varak/huszt/husztalaprajz2.jpg

 

A huszti vár alaprajza. Az 1713-as felmérésből… http://mars.elte.hu/varak/huszt/husztalaprajz4.jpg

 

Huszt várának alaprajza és felépítménye 1741-ben: http://mars.elte.hu/varak/huszt/husztalaprajz3.jpg

 

Winkler G. sematikus ábrája a vár elemeiről: http://mars.elte.hu/varak/huszt/husztwinkler1.jpg

 

A vár a faluból, 1885-ben: http://mars.elte.hu/varak/huszt/husztrajz1.jpg

 

 

IKERVÁR: egyike Vas megye legrégibb településeinek. A Fejér-féle kódex szerint itt a Rába két partján a XI. században egy-egy kis méretű királyi vár állott, ahol Salamon király 1073-ban Géza herceggel békét kötött. Az 1255-ös oklevélben „Ikurwar”, az 1358-ban kiadottban pedig „Hospites seu iobbagiones regales de Ikyruar” alakban fordul elő. Előbb királyi, majd később részben köznemesi birtok, részben pedig vámjával együtt Sárvárhoz tartozott.

  A hódoltság idején 1532-ben a törökök, majd uralmuk után II. Rákóczi Ferenc szabadságharca során Heister császári tábornok vezetésével az osztrákok foglalták el. Ezután a Batthyány család birtoka lett. Szép kastélyuk ma is látható.

  A község régi pecsétnyomóján két vár képe látható. A másik vár - a Fazékdombi vár - dombját már elhordták. A Póka-domb kör alakú platójának átmérõje 17 m, területe 0,02 ha, relatív magassága 6 m.

  A várról egy tanulmány: Kiss Gábor: Topográfiai megfigyelések Vas vármegye kora Árpád-kori központjaiban (Kisné Cseh Julianna szerk: Központok és falvak a honfoglalás és kora Árpád-kori Magyarországon /Tatabányai Múzeum Tudományos Füzetek 6./ Tatabánya, 2002)

 

Póka domb várának felszini nyomai: http://mars.elte.hu/varak/ikervar/ikervar013.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/ikervar/ikervar014.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/ikervar/ikervar015.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/ikervar/ikervar023.jpg

 

A Póka dombon állott vár alaprajza (Sándorfi): http://mars.elte.hu/varak/ikervar/ikervar023.jpg

 

A kis vár elképzelt rajza (Kőnig F.): http://mars.elte.hu/varak/ikervar/ikervarkof1.jpg

 

 

IPOLYSÁG: a főtértől keletre áll a premontrei prépostság eredetileg román stílusú, – erre utal kapuja – kéttornyú temploma; mellette a kolostor barokkizált épüllete, benne a nyolcvanas évek elején (1983-ban biztosan) szövőüzem működött. A mereken leszakadó part szélére épült kolostor egykor erődített hely volt.

  Erődítményeit azonban a hadas idők elmúltával – ahogy szükségtelenekké váltak lerombolták. Ma alig vehetők ki a ráépített házak és üzemi épületek közül az egykor szép és védelmet adó falak romjai és alapjai.

  A premontrei kolostort a tatárjárást közvetlenül megelőző időben alapította a Hontpánzmány-nemzetségből származó Márton bán; először 1237-1238-ban említi oklevél. A XV. század közepén épültek – tudomásunk szerint – első erődítményei. Lévai Cseh László magyar és cseh zsoldosaival 1446-ban megrohanta, elfoglalta a kolostort és kirabolta. Az ezzel kapcsolatos panaszlevélben még nem olvasunk erődítésekről. Öt esztendővel később viszont Giskra foglalta el zsoldosaival és megerősítette az Ipoly folyó völgyét lezáró, stratégiai fontosságú építményt. Hunyadi János csak másodszori kísérletre tudta visszafoglalni tőle. 1526 után megnövekedett Ság katonai jelentősége, főleg 1543-1544 után, mikor már török kézen volt Esztergom, Vác és a környék több más vára. Az 1546: 44. tc. elrendelte, hogy Ságot országos költségen erődítsék, mint végvárat. Az őrséget, amely 1549-ben 24 lovasból és 50 hajdúból állt, Várdai Pál esztergomi érsek fizette; az évi zsold 2544 forintot tett ki. A várrá alakított kolostor kapitányának azt a Thury Györgyöt nevezték ki, aki hősként védelmezte meg 1566-ban Várpalotát. 1544-ben, mikor Lévát meglepték a törökök, Thury sietett a ságiakkal segítségül, s a visszavonuló török hátvédnek veszteséget is okozott. 1550-ben már Jakusich Ferenc Ság kapitánya. Ság castellanumban 12 tiszt, 76 lovas és 50 gyalogos volt, összesen 139 fő. Véresen visszaverték a törökök ostromát, több keresztény rabot kiszabadítottak. Mindamellett gyengének tartották Ságot, és 1552-ben lerombolását javasolták. Ez elmaradt, s Drégely bevétele után ugyanabban az évben ezt is elfoglaltát a törökök. 1595-ben foglalták csak vissza a töröktől Ságot. Ettől kezdve mint erődítménynek nem volt szerepe.

  Talán Jakosith Ferenc volt itt a várkapitány még 1552-ben is. 1550-ben 88 lovas és 50 gyalogos katonája volt a váracskának, de hogy ebben az évben is így volt-e az nem biztos.

 Az ellenség közeledtének hírére a megrémült őrség elfutott a várból. A törökök először kirabolták, majd felgyújtották, ezért "földig leégett".

 

 

KÁLMÁNCSEHI: Somogy vadregényes déli csücskében, Kaposvártól 55 kilométerre fekszik egy szép település, Kálmáncsa. A több mint hétszáz lakosú nagyközség zsáktelepülés, autóval Szulokot elhagyva egy leágazásnál közelíthető meg. Az utazót páratlan természeti környezet ragadja meg, amelyért feltétlenül érdemes akár gyalogosan is bebarangolni a vidéket. A település nevezetességei a Nyilasi-kút, ahol a legenda szerint egykor török fegyvereket rejtettek el. A Várhögyön a szigeti vár kapitányának volt birtoka, amelyre a török ellen épített földvárat. A Látó-domb, Kálmáncsa legmagasabb pontja pedig nemesi őrhely volt egykoron. A műemlék jellegű kálmáncsai kastélyban kapott helyet a Fehér Akác szociális otthon.

A középkori Kálmáncsát Kálmán-Csehi, illetve Kálmán-Király-Csehi néven említik a krónikák, s a vidék földbirtokosa Mór, a mosoni ispán volt. A község a XIII. század végén a segösdi kerülethez tartozó királyi birtok volt. 1327-ben Károly Róbert fia nászajándékához hozzátartozott a térség, majd a település városi kiváltságokat kapott. A Szent Szűz tiszteletére épített templomát 1480-ban említik először az írások. A református templomát pedig majdnem hatszáz évvel később emelték. Történelmi érdekesség, hogy Kálmáncsán volt a reformáció idején a reformátusok első főiskolája, romjai ma is láthatók itt. A faluban született Kálmáncsehi Sánta Márton, aki református püspökként a hazai reformáció vezéregyénisége volt.

 

 

KAPOSVÁR: a vár a felmérések szerint a szabályos, négyzetes alaprajzú, síkföldi típusú várak csoportjába tartozik. Eredetileg egy négyzetes alakú, téglából épült lakótornya volt, melyet feltehetőleg sövényfal, az egészet pedig árok és sánc vett körül. A XV. századi bővítése során a palánkfal helyett kőfalat építettek, míg a XVII. századi metszeteken látható négy sarokbástyája XVI. századi eredetű.

  A vár északnyugati részén helyezkedett el az ún. Kanizsai-kapu, a mai Széchenyi tér tájékán pedig a Szigetvár felé nyíló kapu. A különböző lakó- és egyéb épületek a vár délnyugati oldalán helyezkedtek el.

  Evlia Cselebi török utazó is megfordult falai között, akinek leírása szerint: „A vár alakja hosszúkás négyszög, és mérete valamivel kisebb, mint Kanizsáé. A belső várban 300 fazsindelyes tetőzetű, kert nélküli szűk ház van, a keletre nyíló várkapuja előtt felvonóhíddal és toronnyal. A vár falamennyi oldalát nagy bástyák védik, a szögletek könyökénél lőrésekkel. A falat árok veszi körül. A kapu előtt az árkon átvezető hidak csigán járnak.

  Ma már mindebből csak a délkeleti bástyájának igen csekély téglamaradványa található a terményraktár területén.

 

Kaposvár leírása Dzselálzáde Musztafa által : „A nevezett vár a Kapos nevü víz közepén fekszik, mely egészen körülveszi s minden oldalról nehezen járható hegyek kerítik. Széles árkán belül van a nagy palánk, azon belül az erős párkány, és harminc rőfnyi (23.4m) széles árok tele vízzel. A párkánynak minden oldala hantból, deszkából van építve és bástyákkal ellátva. A párkány meteriszek több helyen felállított ágyúkkal és 500 puskás gyaurokkal voltak megrakva.” (tafa) Téglavár volt.

 

RÖVID TÖRTÉNET: A kaposvári vár a felmérések szerint a szabályos, négyzetes alaprajzú, síkföldi típusú várak csoportjába tartozik. Eredetileg egy négyzetes alakú, téglából épült lakótornya volt, melyet feltehetoen sövényfal, az egészet pedig árok és sánc vett körül. A XV. századi bovítése során a palánkfal helyett kofalat építettek, míg a XVII. századi metszeteken látható négy sarokbástya XVI. századi eredetu.

A vár északnyugati részén helyezkedett el az ún. Kanizsai-kapu, a mai Széchenyi tér tájékán pedig a Szigetvár felé nyíló kapu. A különbözo lakó- és egyéb épületek a vár délnyugati oldalán helyezkedett el.

Ma már csak a délkeleti bástyájának igen csekély téglamaradványa található a terményraktár területén. Ennek megóvására sem történt mind ez ideig semmi intézkedés, így néhány esztendo múlva még ennyi sem marad meg Kaposvár nevezetes várából.

A honfoglalás során e vidék a Botond törzs szálláshelye volt.

A helység neve a XIII. században ,,Rupolvár, Ropolújvár, Újvár, Kapus, Kaposújvár" alakban fordul elo, amely 1273-ban - amikor a vármegye itt gyulést tartott - a Buzád nemzetségbol származó Ákos comes birtoka. A helység nevébol arra lehet következtetni, hogy már ebben az idoben lehetett itt egy palánkkal, sövényfallal megerosített udvarház vagy várszeru erosség. A helység elso okleveles említése 1313-ból való, ekkor a Gut-Keled nemzetségbol származó Amadé fia Miklós, a rupolvi uradalom felét nyerte rokonától, Monoszlói Egyedtol. Elso várnagyát 1359-bol ismerjük, a Ludány nembeli Födémesi Jánost, Szobonya fiát, aki egyben a rábaközi alispáni tisztességet is viselte. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben a rupoli plébániát már említik.

Vára elso ízben Zsigmond 1403-ban kelt oklevelében szerepel ,,Castrum Rwpulwywar" alakban, amikor a király a hutlen Rupolújvári Tamás Henrik fia János erdélyi vajdának adományozta tartozékaival együtt. Tamási László és testvére Henrik 1423-ban örökösödési szerzodés alapján minden magyarországi birtokaikat, köztük Kaposvárt is vérrokonuknak, serkei Lórántfi Györgynek és utódainak hagyományozták. Tamás Henrik azonban 1443-ban Héderváry Lorinc nádorral és fiával, Imrével kötött örökösödési szerzodést, melynek alapján Héderváry Lorincet sem sokkal késobb a birtokba be is iktatták. Elfoglalni azonban nem tudta, mert Újlaki Miklós erdélyi vajda eroszakkal megszállta Kaposvárt és más hozzá tartozó birtokot. Ez ellen az 1445. évi pesti országgyulésen Héderváry Lorinc panaszt emelt. Az országgyulés a panaszt úgy döntötte el, hogy a Tamásiaknak 1423-ig szerzett birtokait pedig a Héderváryaknak ítélte oda. A határozatot azonban nem tudták végrehajtani, mert Újlaki Miklós Lórántfi Györggyal kötött ezutáni egyezsége alapján továbbra is a vár egyik részének birtokosa maradt, melyre ezután 1458. szeptember 14.-én V. László királytól adománylevelet is nyert. A vár másik része a szerdahelyi Dersfieké lett.

Újlaki Miklós 1476-ban enyingi Török Ambrusnak zálogosította el itteni birtokrészét. Mátyás király uralkodása idején Újlaki Lorinc szerémi bán volt a birtokosa. Újlaki fellázadt II. Ulászló ellen, ezért a király parancsára 1494-ben Drágfi Bertalan a várat elfoglalta. Késobb Újlaki kegyelmet nyert, és Kaposvárt is visszakapta a királytól. Újlaki magtalan halála után királyi adományként a szerdahelyi Dersfi családé lett az uradalom, akik az 1500-as évek elején enyingi Török Imrének zálogosították el. A Dersfiek 1536-ig voltak birtokosai Kaposvárnak, mely ezután királyi birtok lett.

A gyengén felszerelt várat 1555. szeptember 8-án Tujgon pasa vette ostrom alá. Horváth György és Kobak Miklós szeptember 12-én Korotnáról levelet írtak Zrínyi Miklósnak, melyben segítséget kértek.

Az ostrom ötödik napján azonban Széll Péter ideiglenes parancsnok, mielott a segítség Dersfi István vezetésével megérkezett volna, a várat elhagyta, és így a töröknek sikerült azt elfoglalni. Széll Pétert ezért a tettéért Pápán elfogták, és Török Ferenc parancsára egy fára felakasztották.

Ferdinánd foherceg parancsnoksága alatt a császáriak visszavették ugyan a várat, de 1557-ben már ismét a török benne az úr, és 133 évig birtokában is tartotta. A török orség létszáma 1568-ban 255, 1570-ben 211, 1618-ban 309, 1659-ben 225 fo.

Kaposvárt 1686-ban, Buda várának visszafoglalása után a Lajos bádeni orgróf vezette sereg szabadította fel. Egy 1686. április 19-i elismervény szerint Esterházy Miklós birtoka volt. Az ezután is a családé maradt.

I. Lipót király parancsára 1702-ben teljesen lerombolták a várat.

A gazdasági épületet a XIX. században bontották le. 1931-ben a Nostra terményraktár építésekor a vár, még, megmaradt romjait is teljesen elpusztították.

 

Link: Deák Varga Dénes: Hol rejtõzik Kaposvár vára ? (Műelékvédelem 37. 1993/2) IV.71.8

 

Magyar Kálmán: Kaposvár, Vár

 

A maradványok felmérési rajza: http://mars.elte.hu/varak/kaposvar/kaposvaralaprajz.jpg

 

Deák Varga D.: felmérési rajza: http://mars.elte.hu/varak/kaposvar/kaposvaralaprajz2.jpg

 

Elképzelési rajz a várról (Deák Varga D.): http://mars.elte.hu/varak/kaposvar/kaposvarrajz.jpg

 

Fotó a közel kör alakú bástyáról: http://mars.elte.hu/varak/kaposvar/kaposvar12.jpg

 

Fotó a vár belső területén található torony maradványairól: http://mars.elte.hu/varak/kaposvar/kaposvar2.jpg

 

A torony belseje: http://mars.elte.hu/varak/kaposvar/kaposvar4.jpg

 

A kör alakú bástya belseje: http://mars.elte.hu/varak/kaposvar/kaposvar6.jpg

 

  A budai pasa bégjei azonnal körülzárták a várat és nekiláttak az ágyúzásnak. Az elkövetkezendő napokban a vár körül igen heves és öldöklő küzdelem zajlódott le.

 

 

KAPOSSZENTJAKAB: Kaposvár és Taszár között van. Akkoriban Zselicszentjakab néven volt ismeretes, ma Kaposvárhoz tartozik közigazgatásilag. Már a XI. században itt bencés kolostor állt, majd a XVII. század végén elhagyatottá vált. (Egy 1695. évi összeírás megemlékezik Ivánfával kapcsolatban Zselicszentjakabról. „…egy Szent Jakab nevű puszta vár is tartozik hozzá, melyet a Dersfi család bírt mint örökséget.” [Kiss Gábor jegyzete]) Kis palánkvár volt itt 1555-ben.

  Az erődítményt 1550-ben hagyták el a szerzetesek, ekkor katonaság foglalta el a helyüket. 1555-ben foglalta el a török.

 

A történelméről: http://mars.elte.hu/varak/kaposszentjakab/kapossztjtort.jpg

 

A bencés apátság alaprajza (Nagy E.): http://mars.elte.hu/varak/kaposszentjakab/kapossztjalaprajz.jpg

 

Fotó a támpillérekről a domboldalon: http://mars.elte.hu/varak/kaposszentjakab/kapossztj171.jpg

 

Fotó a romokról: http://mars.elte.hu/varak/kaposszentjakab/kapossztj164.jpg

 

Fotó a védőtetővel óvott maradványokról: http://mars.elte.hu/varak/kaposszentjakab/kapossztj155.jpg

 

Fotó a dombról melyen egykoron állt a kolostor: http://mars.elte.hu/varak/kaposszentjakab/kapossztj179.jpg

 

 

KASSA: a magyar határtól összesen 26 km Košice (Kassa) városának központja. Kassa óvárosa tojásdad alakú, a falai 36 hektáros területet kerítettek be. A külső – XVI-XVII. századi – falak már 50 hektáros területet öveztek, olaszbástyák és kiterjedt külső védművek is erősítették a várost, sőt a XVII. század második felében a várostól délre még egy ötbástyás ún. citadella óvta. A XVI–XVII. században az akkor Felső-Magyarországnak nevezett terület legnagyobb és legfontosabb erődítménye volt Kassa városa. Birtoklása döntő jelentőségűnek számított.

  Kassa külső- és belső falait ma már legfeljebb csak néhány ház udvarában láthatjuk (kisebb-nagyobb falcsonkok alakjában). A legjelentősebb összefüggő falmaradvány a központtól keletre, a Gottwaldova utcában látható: a Hóhér-bástya, hatalmas, félkör alakú erődítmény, a XVI. században épülhetett. Mögötte emelkedik II. Rákóczi Ferenc rodostói házának 1906-ban készült másolata. A bástyától a főtér felé induló utcában áll a Miklós-börtön középkori eredetű épülete, benne várostörténeti kiállítás.

  Kassa első írásos említése 1230-ból való, erődítményeiről először 1312-ben olvashatunk, amikor az Amadé-fiak ostromolták. Károly király Kassa mellett, Rozgonynál győzött ellenük sorsdöntő ütközetben. 1347-től szabad királyi város. 1440-től válik újra Kassa vidéke hadiesemények színterévé. A város az özvegy Erzsében királyné mellé állt, s annak zsoldosvezére, Giskra megbízásából Talafuz lett a város parancsnoka.

  Kassát 1441-ben sikertelenül ostromolta Perényi Miklós, majd I. Ulászló király. Néhány év múlva azonban a város szabad akaratából mégis Ulászló pártjára állt. 1491-ben Albert lengyel herceg ostromolta csaknem fél esztendeig Kassát – eredménytelenül. Még két ízben megismételte támadását, azonban ezek sem vezettek eredményre. Ekkor Kassa Magyarország harmadik legnagyobb városa volt. 1526 után rövidesen I. Ferdinánd király hadainak hódolt a város. Szapolyai János király hadainak csak 1536-ban sikerült visszafoglalniuk. Az 1540-es évek második felében Kassa volt Izabella királyné híveinek legerősebb bástyája, kapitánya, Czeczey Lénárd innen fennhatósága alatt tartotta Abaúj, Zemplén, Sáros és Szepes vármegyét. 1551-ben – Izabella özvegy királynéval történt megegyezés értelmében – került ismét I. Ferdinánd király kezére Kassa.

  1554-ből az jegyezte fel Szepsi Laczkó Máté krónikájában, hogy „Kassa város mind megége”.

  1577-ben egy Ernő főherceg által elnöklete alatt haditanács jegyzőkönyv felső-magyarországgal kapcsolatos része Kassával kapcsolatban megjegyezte hogy javítás lenne esedékes.

  1585-ben Kassában 45 tüzér szolgált.

  1604-ben Bocskai hadai szállták meg a várost, melyet eredménytelenül támadott meg Basta császári hadvezér. 1606-ban – Bocskai halála után – Kassa ismét királyi kézre került. Bethlen Gábor támadásakor Kassa városa a felkelők oldalára állt. I. Rákóczi György támadásakor hasonlóképpen az erdélyi fejedelem mellett sorakoztak fel a kassaiak. 1648-ban – a béke évében – azonban újra királyi kézre került a város. Az 1670-es években Kassa kézre kerítésével többször megpróbálkoztak a kurucok, eredmény nélkül.

A császári csapatok a várostól délre egy citadellát építettek 1670-1676 között. Szabályos ötszögű építmény volt, ma már nincs nyoma. 1682-ben sikerült Thököly Imre[11]] hadainak meglepetésszerűen elfoglalnia a citadellát, s egy hónappal később a város meghódolt. 1685 októberében Caprara generáli s ostrommal foglalta vissza. 1703-ban II. Rákóczi Ferenc hadainak hódolt meg a város. A fejedelem francia hadimérnökeivel erősíttette meg a védműveket. Rabutin tábornok 1706-ban kísérelte meg Kassa elfoglalását, kísérlete azonban kudarcot vallott. 1710 végén egyre szorosabbá zárult a gyűrű Kassa városa körül, s végül 1711 áprilisának végén a város védői feladták az erődítményeket. Kassa külső védőműveit ekkor nyolc nagyméretű bástya erősítette, két kapuja volt, északon és délen. Jelentősek voltak a falak előtt a földből készült külső védőművek is. Először – 1713-ban – a citadellát bontották le III. Károly parancsára. Utolsó falai 1803-ban tűntek el a föld színéről. A XVIII. század végén kezdték el lebontani a külső védőműveket; az utolsót 1856-ban. 1783-ban törtek a falon először kaput a meglevő két kapu mellé, majd 1805-ben nyílt a második kapu is a közlekedés könnyítésére. Az 1810-1820-as években bontották le a két – középkori – főkaput, majd egyre nagyobb falszakaszok estek áldozatul a bontócsákányoknak.

 

A kassai vár ősi helyszínének alaprajza: http://www.zamky.sk/kosice/hradova_pr.gif

 

 

KÉKKŐ: a község fölött emelkedő sziklaormon – mely kékes színéről kapta a nevét – áll Kékkő vára. A szabálytalan alaprajzú középkori várat a XVI-XVII. században olaszbástyás külső védőövvel vették körül. Ennek falai jórészt épek. A középkori vár palotaszárnya viszont teljes egészében elpusztult. A romokat jórész buján tenyésző növényzet borítja el.

  Gótikus vár, mely a XIII. sz. második felében épült, Magyarország a török ellen kiépített védelmi rendszer részeként. A Balassák ősei 1290-ben ostrommal vették vissza a Hontpázmány-nembeli Kázmér fiától. Balassagyarmatról a bányavárosok felé tartó egyik utat védte. A sziklafelszín alakulását követték szabálytalan vonalú falai. Több mint fél évezreden át a várat a Balassa család, mint ősi fészkét birtokolta. A török időkben végvár lett. A Balassák vitézül harcoltak az oszmán-hódítók ellen. Ám egy ízben, Balassa János távollétében indultak Kékkő ostromára a törökök, s az őrség gyáván megfutott. A vár 1576-ban így török kézre került. A vár ura még abban az esztendőben meghalt, egyetlen nagykorú fia maradt, Balassa (Balassi) Bálint, a XVI. század legnagyobb költője. Kékkő 1593-ban szabadult fel, de a katona-költő nemigen örülhetett neki sokáig, mert a következő esztendőben halálos sebet kapott Esztergom ostrománál. A magyar kézre került Kékkő szomorú rom volt, mert a törökök fölrobbantották. 1603-1612 között Balassa Zsigmond újjáépítette. A költségekhez a király is hozzájárult, mivel fontos véghelynek számított az erősség. Sokszor látott ellenséget a XVII. században is. Romossá vált. 1683-ban teljesen lerombolták. A hegy oldalában épült föl a XVIII. század közepén az új kastély, szép kápolnával, részben a középkori vár köveiből. A századfordulón régi bútorai, festményei, műtárgyai, régi metszetei, gazdag könyvtára, gondozott várkertje révén jelentős látványosságnak számított. Ma Báb- és Játékmúzeumnak ad otthont.

 

Kékkő várának romjai: http://www.geocaching.hu/cacheimages/2004-06/1058_20040621_162839.jpg

 

Kálvária néven szerepel ez a fotó, de valószínűleg a képen a vár romjai láthatóak: http://www.geocaching.hu/cacheimages/2004-06/1058_20040621_163136.jpg

 

A várhegy a faluból nézve: http://www.geocaching.hu/cacheimages/2004-06/1058_20040621_163603.jpg

 

A várromok egy jobb minőségű felvételeken: http://www.zamky.sk/modrykam/Mkamen3.jpg;

http://www.zamky.sk/modrykam/Mkamen4.jpg

 

 

KOMÁROMI: Anonymus a következõket írja: "Árpád vezér küldöttei pedig: Ete apja Ond, Alaptolma apja Ketel… kun vitéz …. átúsztatták a Bodrog folyót … Árpád vezér Ketelnek adományozta Sátorhalomtól a Tolcsva vizéig az egész földet … De nemcsak ezt kapta Ketel, hanem jóval többet, mivel Árpád vezér egész Pannonia meghódítása után hűséges szolgálatáért nagy földet adott neki a Duna mellett ott, ahol a Vág folyó beletorkollik. Itt utóbb Ketel fia Alaptolma várat épített és azt Komáromnak nevezte. Ennek a várnak a szolgálatáért odaadta mind a magával hozott, mind pedig a vezértõl nyert népnek a kétharmadát".
I. István királyunk, Nagy Károly mintájára, közigazgatási egységekre osztotta az országot. Létrejött a vármegye rendszer. Komárom székhelye lett az elsõ vármegyék egyikének. Elõbb a vár épült fel, majd három község: Komáromfalva, Andrásfalva és Keszifalva egyesülésébõl jött létre Komárom mezõváros, amelynek IV. Béla 1265.április 1-é. "királyi város" (regis civitatis) kiváltságlevelet adományozott.
A tatárjárás idején a város nem került az ellenség kezére. Földrajzi adottságai, a sok folyó és jól megerõsített vár megvédelmezte.
Az utólsó Árpádok korában a nagyhatalmú Csák nemzetség birtokolta a várat. Csák Máté 1307-ben megerõsítette a várkiváltságait.
Mária királynõ, majd Zsigmond ruházta fel újabb adománylevelekkel. 1439.október 27-én a Komárom melletti Neszmélyen halt meg Albert király, akinek özvegye a komáromi várba menekült. Itt szülte meg fiát, V. Lászlót, 1440. február 22-én. Itt tervelték ki Cilleivel a magyar korona elrablását Visegrádról. Erzsébet a gyermek királlyal és a koronával 1440 nyaráig tartózkodott Komárom falai között.
V. László négy kiváltságlevelet adományozott szülõvárosának.
Hunyadiak alatt tovább nõtt a város jelentõsége. Mátyás király 1465-ben járt elõször Komáromban, amikor a csehek elleni hadjárata során itt kelt át a Dunán.
Kastélya vadaskertje volt Komáromban, és a révben állomásozott a királyi sétahajó.
1849-ben járt utoljára Komáromban, s ekkor ismét adománylevelet adott a városnak.
II. Jagelló Ulászló, aki Mátyás után lépett trónra, a feljegyzések szerint 1520. augusztus 14-tõl 30-ig tartózkodott Komáromban,.
II. Ulászló a kolerajárvány idején utazott a folyóktól körülvett Komáromba, remélve, hogy a járványos betegség itt nem fog pusztítani.
A mohácsi csata után Komárom hadászati jelentõsége szinte egyedülállóan fontos lett. A három részre szakadt országnak azon a helyén állt, ahol a török hódoltság és a királyi Magyarország területe találkozott. Komárom ekkor végvár volt, hiszen Buda már török kézre került. I. Ferdinánd felismerte a vár fontosságát - fõként Bécs védelme szempontjából - és nagyszabású erõdítési munkálatokba kezdett. Ekkor épült fel az ún. Óvár, amirõl a várkapu fölött látható emléktábla tanúskodik.
  A várban erős tüzérségi készletek voltak.
  Stefan Gerlach 1573-ban egy Isztambulba tartó követséggel együtt útba ejtette Komáromot is. A dicséret hangján számolt be az Öregvárban látottakról: a 61 darab, kerekeken álló nagy ágyúról, a rengeteg lőporról, kénről és a különféle anyagból (kő, lánc, vasdarabok) készített lövedékekről. Törökországi útjáról visszatérve, a látottak alapján arra a megállapításra jutott, hogy a török kézen levő Esztergom, Visegrád, Buda, Pétervárad és Nándorfehérvár erődjei felszerelés tekintetében együttvéve sem vetekedhetnek Komároméval.

  Más, későbbi utazók is elismerően írtak a vár hadianyagairól.

  A hatalmas ágyúpark, a jelentős ágyúöntöde, a puskaporőrlő malom, valamint a biztonságos raktárak mind hozzájárultak ahhoz, hogy Komárom 1576-ban a vártüzérségi szervezet egyik központjává vált.

  A Duna-Balatonközi és a Bányavidéki Főkapitányság között fekvő Komárom különleges helyet foglalt el a végvárak láncolatában. Nem volt alárendelve egyik főkapitányságnak sem, mert mint a naszádos flotta központjaa, „magán való vég ház” lévén, nem függött „más generálisságtól”.

  1584-ben Pálffy Miklós lett a vár főkapitánya.

1592-1649 között építik ki Komárom várának ellenerõdjeit. A Duna jobb partján épült fel a Szent Miklós palánk (a késõbbi Csillagvár), míg a bal parton a Szent Fülöp palánk (a késõbbi Vág-hídfõ).
1606-ban Rudolf magyar király és a török szultán kötött békét a város mellett, Zsitvatõnél (zsitvatoroki béke), majd 1627-ben a komáromi szigeten folytatott tárgyalások után kötötte meg a magyar király és a török szultán az ún. szõnyi békét.
A török háború idején Komárom az elsõ ostrom 1527-ben élte át. Ettõl kezdve egészen 1683-ig meg-megújultak a török rohamok. Például Pálffy Miklós kapitánysága alatt a török harminc támadást intézett Komárom ellen. Az egyre erõsödõ török támadások további erõdítési munkálatokat tettek szükségessé. Ekkor épült fel az ún. Új-vár 1673-ban, Lipót császár uralkodása idején.
A napóleoni háborúk során ismét megnõtt a komáromi vár jelentõssége. I. Ferenc uralkodása alatt az Új-várhoz északi irányban új erõdítményvonalat húztak.

Az építkezést 1809-ben fejezték be. Ekkor került föl a vár északnyugati bástyájára a Kõszűz a talapzatán az ismert szöveggel: Nec arte, nec marte.
Nem hiába készült el az újjáépített várerõd, mert az 1809-es gyõri csata után - Napóleon elõl menekülve - Ferenc császár az egész udvarával Komáromba jött. Másfél hónapig idõzött itt; július 14-tõl augusztus 22-ig. Ferenc császár ekkor elrendelte, hogy Komáromot tovább kell erõsíteni, hogy az a Monarchia legerõsebb támaszpontjává váljon, akár 200 000 katona befogadására is tegyék alkalmassá.
Idõközben Komárom elnyerte a szabad királyi város statutumát, amivel 1745. március 16-án Mária Terézia tüntette ki.

 

 

KOMÁROMI ERŐDRENDSZER: A XIX. században (egyszerű rajz):

 

http://mars.elte.hu/varak/komarom/komaromerodrendszer.jpg

 

A XIX. században, térkép: http://mars.elte.hu/varak/komarom/komaromerodrendszer3.jpg

 

A XIX. század közepén (egyszerű rajz): http://mars.elte.hu/varak/komarom/komaromerodrendszer4.jpg

 

A XIX. század 70-es éveit követően (egyszerű rajz): http://mars.elte.hu/varak/komarom/komaromerodrendszer5.jpg

 

Az erődrendszer kiépítésének terve 1867-ből: http://mars.elte.hu/varak/komarom/komaromerodrendszer7.jpg

 

Az 1849-ben épített sáncrendszer: http://mars.elte.hu/varak/komarom/komaromerodrendszer8.jpg

 

Egy 1810-es terv az erődök korszerűsítésére: http://mars.elte.hu/varak/komarom/komaromerodrendszer6.jpg

 

Egy 1896-os rajz szerint: http://mars.elte.hu/varak/komarom/komaromerodrendszer2.jpg

 

 

A CSILLAGERŐD RAJZAI:

 

A Csillagerőd: Egyszerű alaprajz 1.: http://mars.elte.hu/varak/komarom/csillagalaprajz2.jpg

 

A Csillagerőd: Egyszerű alaprajz 2.: http://mars.elte.hu/varak/komarom/csillagalaprajz4.jpg

 

A Csillagerőd Egyszerű alaprajza 3.: http://mars.elte.hu/varak/komarom/csillagalaprajz3.jpg

 

A dunai hídfőállás, a Csillagerőd és sáncai (1944): http://mars.elte.hu/varak/komarom/csillagalaprajz5.jpg

 

A Csillagerőd alaprajza: http://mars.elte.hu/varak/komarom/csillagalaprajz4.jpg

 

Egy légifelvételen a Csillagerőd: http://mars.elte.hu/varak/komarom/csillaglegi21.jpg

 

 

AZ IGMÁNDI ERŐD:

 

Az Igmándi erőd egyszerű alaprajza 1984-ből: http://mars.elte.hu/varak/komarom/igmandialaprajz2.jpg

 

Az Igmándi erőd alaprajza valószínűleg a XIX. századból: http://mars.elte.hu/varak/komarom/igmandialaprajz.jpg

 

Egy légifelvétel: http://mars.elte.hu/varak/komarom/igmandilegi4.jpg

 

 

A MONOSTORI ERÓD:

 

Egy légifelvétel a Monostori erődről: http://mars.elte.hu/varak/komarom/monostorilegi27.jpg

 

A Monostori erőd alaprajza 1994-ből: http://mars.elte.hu/varak/komarom/monostorialaprajz8.jpg

 

A Monostori erőd alaprajza, feltüntetve rajta a főbb elemeket: http://mars.elte.hu/varak/komarom/monostorialaprajz2a.jpg

 

Egy régi térképen: http://mars.elte.hu/varak/komarom/monostorialaprajz1a.jpg

 

A déli oldalazómű részletesen: http://mars.elte.hu/varak/komarom/monostorialaprajz5.jpg

 

Az északi tüzérbástya: http://mars.elte.hu/varak/komarom/monostorialaprajz6.jpg

 

A keleti oldal: http://mars.elte.hu/varak/komarom/monostorialaprajz7.jpg

 

A nyugai koffer: http://mars.elte.hu/varak/komarom/monostorialaprajz4.jpg

 

 

NÁDORVONAL-VÁGVONAL:

 

A vonal 5. erődje: http://mars.elte.hu/varak/komarom/nadorvonal5erodalaprajz2.jpg

 

Az 5. és 6. erőd közötti térközállás: http://mars.elte.hu/varak/komarom/nadorvonal5erodalaprajz3.jpg

 

A 6. erőd tervezett és megvalósult részletei: http://mars.elte.hu/varak/komarom/nadorvonal6erodalaprajz1.jpg

 

A 7. erőd jelenlegi állapota: http://mars.elte.hu/varak/komarom/nadorvonal7erodalaprajz1.jpg

 

 

VÁG-DUNAI HÍDFŐ:

 

A Vág-dunai hídfő egy XIX.századi alaprajzon: http://mars.elte.hu/varak/komarom/vagdunaalaprajz.jpg

 

A Vág-dunai hídfő egy mai rajzon: http://mars.elte.hu/varak/komarom/vagdunaalaprajz2.jpg

 

 

AZ ÖREGVÁR:

 

Turco XVI. században készített alaprajza: http://mars.elte.hu/varak/komarom/foerodalaprajz3.jpg

 

Nicolo Angielini 1560-70 között készült terve: http://mars.elte.hu/varak/komarom/foerodalaprajz4.jpg

 

Az Öregvár kazamatarendszere az 1810-es modernizálás után: http://mars.elte.hu/varak/komarom/foerodalaprajz5.jpg

 

Az Újvár 1810 után: http://mars.elte.hu/varak/komarom/foerodalaprajz6.jpg

 

Alaprajz 1682-ben: http://mars.elte.hu/varak/komarom/komarom5so.jpg

 

A főerőd alaprajza egy régi, rossz állapotú anyagon: http://mars.elte.hu/varak/komarom/foerodalaprajz.jpg

 

A főerőd 1675. évi állapota: http://mars.elte.hu/varak/komarom/komarom4so.jpg

 

1692-ben: http://mars.elte.hu/varak/komarom/komarommet2.jpg

 

1590 körüli állapot: http://mars.elte.hu/varak/komarom/komaromwinkler1.jpg

 

Soós Elemér jó rajza az öregvárról: http://mars.elte.hu/varak/komarom/komarom2so.jpg

 

Soós Elemér metszeti rajzai az öregvárról: http://mars.elte.hu/varak/komarom/komarom3so.jpg

 

Jakob Hoefnagel metszetei: http://mars.elte.hu/varak/komarom/komarommet1.jpg

 

A KOMÁROMI VÁR TÖRTÉNETE RÉSZLETESEBBEN: Évezredekkel ezelőtt a Duna és a Vág összefolyásánál az év minden szakában járható átkelőhely alakult ki. Ezen a helyen találkoztak a Vág, a Nyitra és a Zsitva völgyéből délre vezető utak, itt keresztezték azt az ókori nemzetközi kereskedelmi útvonalat, amely a folyam déli partja mentén húzódott. E jelentős forgalmi és kereskedelmi csomópont birtoklásával (a közelben más átjáró nem volt) együtt járt a környék feletti uralom is.

 

A komáromi vár a 16. század végén.

 

      A mai komáromi Öregvár helyén elsőként valószínűleg (egyelőre erre nincs bizonyíték) a rómaiak építettek erődöt (a Limes Romanuson belül), akik általában minden folyóátjárót és folyótorkolatot védelemmel biztosítottak. A Duna jobb partján fekvő mai város területe stratégiailag a kissé keletebbre fekvő Brigetio (Szőny) körzetébe tartozott.
      Marcus Aurelius római császár (161–180) a kvádok veresége után 171-ben erődök építésére adott parancsot a folyam bal partján is. Ezek közül az egyik Komáromtól 4 km-nyire, Izsa község határában található (Celemantia – Leányvár). A földsáncokkal körbevett állótábor még Domitianusz császár uralkodása alatt felépült, ezt később az I. római segédlégió katonái (I. Adiutrix légió) kőfalakkal erősítették meg. A állótábor kőfalait évszázadokkal később lebontották, és az építőanyag jelentős részét a komáromi ún. ‚‚Öregvár“ építésénél használták fel. Egyelőre nem bizonyítható, hogy létezett-e hasonló római erőd a mai Öregvár területén is.

 

A komáromi vár és a város a 17. század végén.

 

      A mai komáromi vár helyéről, a környék lakott részeiről és a természet adta védelmi lehetőségekről Anonymus (szül. 1173–†1196) tudósít először. A Gesta Hungarorumban Anonymus így szól a város alapításáról: "De nemcsak ezt kapta Ketel, hanem jóval többet, mivel Árpád vezér egész Pannonia meghódítása után hűséges szolgálatáért nagy földet adott neki a Duna mellett ott, ahol a Vág folyó beletorkollik. Itt utóbb Ketel fia, Alaptolma várat épített, és ezt Komáromnak nevezte. Ennek a várnak szolgálatára odaadta mind a magával hozott, mind pedig a vezértől nyert népnek kétharmadát. Hosszú idő múltán ugyancsak ezen a helyen temették el pogány módra magát Ketelt, meg a fiát, Tolmát..."

 

A Duna Hídfő (a ami Csillagerőd) elődjének, a Szent Péter palánknak első képes ábrázolása.

 

      Komárom királyi vár volt, közel az ország nyugati határához, természetes tehát, hogy évszázadokon át állandóan erősítették, tökéletesítették. A tatárjárás – melynek során az ország tekintélyes része elpusztult – igazolta ezen erősítések szükségességét. Miután a tatárok elhagyták az országot, IV. Béla király nagy mértékben támogatta a városok kiépítését. Rövid idő alatt 25 településnek adott jelentős kiváltságokat, s köztük Komárom is városi jogokat nyert 1265-ben. IV. Béla a komáromi várat és a hozzátartozó birtokokat Henok (Henel, Henul) őrgrófnak adta el. Az őrgróf fiai azonban nem tudták kiegyenlíteni adósságaikat, ezért a király a várat elkobozta, és 1265-ben Komáromfalva községgel együtt Walter ispánnak ajándékozta. Ő veszi körbe a várat és a mostani Öregvár területét falakkal. Bár erről nincsenek adataink, feltételezzük, hogy ezek a falak kőből épültek, így az első kőből emelt erőd vagy vár építésének időpontját az 1265–68-as évekre tehetjük.

A XIII. századtól Mátyás király uralkodásáig tartó időszakról (1458–1490) szintén nagyon hiányosak a komáromi várral kapcsolatos ismereteink. 1317-ben a komáromi erődben Csák Máté védte magát Károly Róberttel (1307–1342) szemben. A vár az akkori ostrom alatt annyira megrongálódott, hogy újra kellett építeni. Felépítéséhez Donch (Doncs, Dancs) mester, zólyomi főispán anyagilag is nagyban hozzájárult, így szolgálataiért 1333-ban a királytól más várakért cserébe megkapta Komáromot.

Mátyás király gyakran és szívesen tartózkodott a komáromi várban. Olasz mesterekkel át is építtette azt. Egy másik művében az Averolinus-fordítás előszavában Visegrád, Komárom és Buda királyi palotáinak szépségét és nagyságát dicséri. A "legkitűnőbb olasz mesterek" által épített várról bővebben is ír Bonfini: "Kissé odább, a sziget szögletében, a nagy területen épült Komárom vára látható. Tágas udvarain nagyméretű paloták emelkednek, mindenhol roppant költséggel készült, gerendázatos mennyezetekkel. Itt állomásozik a dunai kirándulásokra épített Bucentaurus nevű hajó, berendezése palotaszerű: elejétől végig ebédlő-, alvó- és társalkodótermek sora húzódik rajta végig, külön a férfiak és külön a nők számára."

Metszetek, rajzok ugyan nem maradtak ránk ebből a korból, viszont a rendelkezésünkre álló adatok alapján állítható, hogy a komáromi vár a XV. század végére csodálatosan kiépített palotáival királyi igényeket kielégítő épületegyüttessé vált. Mivel az 1317. évi ostrom óta a vár nem volt katonai támadás színhelye vagy célpontja, a katonai létesítmények felújítása és kiépítése másodrendű feladattá vált. Így érthető, hogy a korabeli építészeket elsősorban a művészi szempontok érdekelték. A másfél évszázados török megszállás megváltoztatta a vár jellegét és további fejlődésének irányát. Az állami hivatalok központjául szolgáló és a királyi udvar szórakozására fenntartott királyi vár ismét az ország védelmi rendszerének legjelentősebb elemévé, fontos harcok és ostromok színterévé vált.

 

A középkor végéig a kézi lőfegyvereknek nem volt különösebb jelentőségük, hiszen az angol íjász nyila a crécyi csatában éppoly messzire szállt, mint egy gyalogsági puskából lőtt lövedék Waterloonál, és talán még pontosabban is ért célba, ha nem is olyan hatásfokkal. Míg a tábori ágyúk még fejlesztésük kezdetén álltak, a nehézágyúk már széles réseket ütöttek a várak falán.

 

Az 1594-es ostrom ábrázolója a történelmi jelenethez egy 1567-ben készült velencei metszetet használt mintául.

 

      Az 1484–1493. évi Olaszország elleni francia támadások is bebizonyították, hogy a középkori várak bástyái nem képesek a tüzérségi lövegek támadásainak ellenállni. Az ágyú feltalálásával tehát az egész világon megváltoztak a vár- és erődépítés alapelvei. Komárom esetében 1527-ben bizonyosodott be a változtatás szükségessége. Ekkor ostromolták I. Ferdinánd hadai a várat, melyben Szapolyai János védekezett katonáival. I. Ferdinánd félnapos ostrom után elfoglalta a várat, és azonnal gondoskodott a lerombolt falak felújításáról, amivel Decius olasz építészt bízta meg. A javítási munkálatokat 1528-ban fejezték be. Ekkor a jobb védhetőség érdekében a vár és a város közé sáncot is építettek. Nem tudjuk, milyen mértékben sikerült Ferdinándnak felújítani a várat, az azonban ismeretes, hogy 1529-ben II. Szulejmán vezetése alatt a törököknek sikerült egy rövid időre elfoglalniuk (a császári várőrség ugyanis elhagyta az erődöt, és a török katonaság az üres várat ostromolta). Ferdinánd a visszavétel után helyreállíttatta a sérült védműveket, de 1535-ben arra kényszerült, hogy a várat újra zálogba adja a törököknek.

 

Az Öregvár alaprajzának első ismert vázlata 1572-ből.

 

      Buda 1541-es eleste után a törökök Ferdinándot komolyabb erődítési munkálatokra késztették. 1544-ben visszaszerezte a várat, és elrendelte annak kiépítését. Az építkezés terveinek elkészítésével valószínűleg Pietro Ferraboscót bízta meg, aki a többszögű bástyarendszer kiépítését tartotta a legjobbnak.


      Ez a bástyarendszer megfelelt mind a korabeli építészeti törekvéseknek, mind pedig a környék domborzati és vízrajzi viszonyainak.

 

Az Öregvár alaprajza a bástyákon elhelyezett ágyúk helyének megjelölésével.

 

      A nehéztüzérség megjelenését a korabeli erőd- és várépítészek a várfalak magasságának csökkentésével és azok földsánccal való megerősítésével látták kivédhetőnek.

      Az első várbástya Veronában való felépítésének éve (1527) számunkra azért jelentős, mert nem egészen 20 évvel később, 1546. március 23-án kezdik el építeni – az új erődépítészeti tapasztalatok felhasználásával – Komáromban a mai Öregvárat. A kőművesmunkákat Giovanni Maria de Speciecasa mester, a vízi építkezéseket pedig Mathias Dusco, Venzel Cservenka és Paul Puls irányította. Az építésfelügyeletet 1546-tól 1550-ig Michael Schick, 1550-től Leonhard Müller, 1552-től Francesco Benigno látta el.

 

Az Öregvár 1827-1839 közötti átépítésének terve.

 

      Az erődítési munkálatokat 1551-ben Domenico Castaldo vezette. Ferdinánd Castaldo mestertől kérte az erőd keleti részének gyors ütemű felépítését.

      A hadvezetőség még az építkezések ideje alatt eldöntötte, hogy a város jobb külső védelme érdekében a Vág és a Duna várral szembeni partjainál egy cölöpsorból álló palánkot emel. A 100–200 lovas befogadására alkalmas palánkok felállítására azonban csak 1585-ben került sor . <BR
      A vár építése tíz évig tartott. Francesco Benigno jelentése alapján 1557-ben már csak a vizesárkok mélyítésén és a földépítmények tökéletesítésén dolgoztak. Így készült el az a komáromi erőd, amelyet ma "Öregvár" néven ismerünk. Az Öregvár kapuja feletti emléktáblára az 1550-es évszámot vésték, ami valószínűleg a kapu építésének az éve.
      Valószínű, hogy a vár építői nem rendelkeztek elegendő tapasztalattal, és nem ismerték kellőképpen a csallóközi talajviszonyokat, mert – Urban Süess várfelügyelő építész jelentése szerint – az 1570. évi tavaszi árvíz a falak nagy részét ledöntötte. Ugyanennek az Urban Süessnek a személyes vezetése alatt épült újjá a vár 1572 és 1592 között. Ezekhez a munkákhoz nagyhírű külföldi szakértők – a német Daniel Speckle és az olasz Carlo Theti – közreműködését is igénybe vették. Az újjáépített komáromi vár 1594-ben kiállta a próbát: Szinán basa százezres seregével körülzárta, egy teljes hónapig ostromolta, de bevenni nem tudta. Az erőd építésének ebből az időszakából (1572) már pontos alaprajzunk van, és ebből kiderül, hogy a külső védművek alakja napjainkig nem változott.

 

Az Öreg- és Újvár alaprajza a 17. század végéről, melyen az egyes erődelemek megnevezéseit is feltüntették. Gaspar Bouttats metszete F. Wymes munkája nyomán.

 

      A kelet-nyugati irányban húzódó, a várostól vizesárokkal elzárt erődnek öt bástyája volt, melyek közül a kelet felé néző bástya volt a legnagyobb. Ez a bástya a Duna és a Vág összefolyásának védelmét szolgálta. A főkaput a délnyugati bástyához közelebb, az erőd nyugati oldalán helyezték el. A széles és mély várárokból emelkedtek ki a hatalmas, kőből épített várfalak. Az vizesárkokból kitermelt földből építették meg a külső védősáncot, amely az alacsonyan repülő lövedékektől védte az erőd falait. A kiugró bástyákon ("olaszbástyákon") elhelyezett ágyúk védték a vizesárkot teljes szélességében, a szomszédos bástya oldalát és homlokzati falát, valamint a bástyák közti várfalat (cortinát).
      Az 1663-64. évi török hadjárat során az érsekújvári erődváros az ostromlók kezére került. Ezzel a török áttörte az addig összefüggő védelmi rendszert, így I. Lipót uralkodása alatt az erődépítés ismét fontos feladattá vált. I. Lipót két új erőd: a Galgóchoz közeli, a Vág védelmét szolgáló Lipótvár, és az ún. komáromi "Újvár" építését rendelte el. A róla elnevezett erőd 1665 és 1669 között, rövid idő alatt épült fel, az Újvár felépítése pedig 1663-tól 1673-ig tartott. A vár bővítésének gondolatát már 1570-ben felvetette a híres erődépítész, Carlo Theti is, aminek két változatát is kidolgozta, de a gyakorlati megvalósítás még sokáig váratott magára.

 

Az Öregvár és a város keleti látképe a közéjük 1528-ban emelt földsánccal.

 

      Az Újvár kiépítésének első szakasza 1663-ig tartott. Ekkor emelték a földsáncokat. Ezután került sor a földsáncok kőből és téglából való átépítésére és bástyákkal való megerősítésére.

      A munkálatokat – Franz Wymes mérnökkari tábornok tervei alapján – a legkorszerűbb olasz és francia várépítési tapasztalatok felhasználásával végezték. A nagy alapossággal épített Újvár, a főkapu feletti emléktábla tanúsága szerint 1673-ban készült el. A nyugati bástya és az attól délre eső rész szilárd építőanyagból, az északi szárny pedig földből készült.


      És most nézzük, milyen is volt a már két részből álló erődrendszer. Segítségünkre van ebben Bouttats Gaspar által – Franz Wymes tervei alapján – készített rézmetszet, amely az erődkomplexum egyes részeinek olasz nyelvű névjegyzékét is tartalmazza. Eszerint az Öregvár megmaradt az eredeti (XVI. században felépített) alakjában. Az Új- és Öregvár közti vizesárkot kimélyítették, az Öregvár főkapuja elé pedig egy megtört bejáró utat és egy szabálytalan négyzet alakú pajzsgátat emeltek. Feladata – a barbakánhoz hasonlóan – a főkapu védelme volt.


      Az Újvár egy régebbi elgondolás alapján mint egy külső védmű az Öregvár megerősítését szolgálta. Az Újvárnak ötszögű alaprajza van, területe nagyobb, mint az Öregváré. Két keleti bástyája szabadon kapcsolódik az Öregvár két nyugati bástyájához (az említett bástyákat vizesárok választotta el egymástól és az Újvártól). Az Újvár öt bástyája közül a város felé néző középső (nyugati) a legnagyobb. Tőle északra és délre egy-egy pajzsgátat emeltek, közülük a csapóhíddal felszerelt déli védmű az Újvár főkapujának védelmére szolgált. Ez a kapu a nyugati és déli bástyát összekötő várfalban volt. Az Újvár körül széles vizesárok húzódott. A várfalban kazamatákat alakítottak ki, amelyekből néhány támadókapu nyílt. Abban az időben építették ki az Új- és Öregvár köré emelt földsáncokon az árok külső oldalát – kontreszkarp (ellenlejtő). A földsáncok belső részében védett utakat, néhol pedig gyülekező térségeket is kialakítottak.


      A hatalmas erőd sem kerülte el a többi komáromi épület sorsát, mivel az 1682. évi nagy árvíz jelentős mértékben megrongálta. Lipót parancsára a javítás költségeire tetemes összegeket, a sáncmunkák elvégzésére egy ezred katonát (Dippenthal ezred) küldtek Komáromba. A helyreállított erőd 1683-ban vészelte át a török háborúk utolsó ostromát, amikor a törökkel szövetséges Thököly Imre kurucai vonultak falai alá. Az ostrom eredménytelenül végződött. A török sereg ugyanebben az évben Bécs alatt súlyos vereséget szenvedett, és ezzel kezdetét vette a 16 éves háború, melynek során egész Magyarország felszabadult a török uralom alól. Ez a változás Komárom életében is gyökeres fordulatot hozott, mivel Komárom megszűnt végvár lenni, és így kevesebbet törődtek fenntartásával. Az 1763-as és az 1783-as nagy földrengés, – melynek epicentruma az erőd közelében volt, – végleg megpecsételte sorsát. A leomlott erődítmények helyreállítását a hadvezetés nem találta szükségesnek, ezért elvezényelték a benne állomásozó katonaságot. A telkeket, melyeken az erődítmény állt II. József a városnak adományozta, az épületeket pedig 1784-ben elárverezték. Az erőd felújítása csak a napóleoni háborúk hatására, 1808-tól kezdődött meg.

 

Az idegen zsoldosok száma Komáromban, a XVI. században

1549

300 fő

1550

500 fő

1552

500 fő

1556

400

1573

300

1585

400

 

 

KÖRMEND: a helységet első ízben az 1238-ban kelt oklevél említi „regis de villa Curmend” alakban, amikor Pál fehérvári főispán bizonyos földbirtok ügyben intézkedik a körmendi vendégek és Búza s társai között.

  A vár első említése IV. Béla királyunk nevéhez fűződik. A tatárjárás után, 1244. október 28-án különféle kiváltságokkal ruházta fel a várost. Oklevelében szerepel a vár neve.

  A vár és a város tulajdonjoga sorban több nemesi családra szállt. Erzsébet királyné nevében Háságyi Dénes fia Imre a várost elfoglalta, de a várat eredménytelenül ostromolta.

   A vár első várnagyának említése 1496-ból ered. Tharódy Bertalant Erdődy Bakács Tamás egri püspök iktatta be hivatalába. (Ő örökség révén jutott hozzá.) Geréb Péter országbíró rendeletére 1497-ben a vasvári káptalan ellentmondás nélkül ugyanebbe a birtokba Szécsi Miklóst és Tamást is beiktatta zálog címén. Az emiatt indult perben Erdődy Tamás lett a győztes, és 1503-ban egyedüli birtokosa Körmendnek.

  A várat és tartozékait Erdődy Pétertől[12]] hűtlenség miatt I. Ferdinánd 1529-ben elvette és Mária királynénak adta zálogba. Úgy látszik azonban, hogy Erdődy visszakapta a birtokot, mert 1551-ben a várat Tarnóczy Andrásnak 13 000 forintért elzálogosította, majd 1565-ben visszaváltotta. Erdődy Tamás horvát bán 1595-ben e birtokot Kanaházi Joó Jánosnak adta el, akit azonban 1603-ban Mátyás főherceg felségsértés vádjával elfogatott, fej- és jószágvesztésre ítélt. Joó életét csak a királynak felajánlott összes birtokaiért, köztük Körmend vár és városáért menthette meg. A körmendi uradalmat 1604-ben Batthyány II. Ferenc királyi főlovászmester, Sopron vármegye főispánja nyerte királyi adományul.

  Bocskai hadainak egy része 1605-ben Németh Gergely vezetésével ágyúval lőtte a várat, de elfoglalni nem tudta. A Magyarország Hadtörténete [I] c. könyv 249. o. szerint a vár kapuit megnyitották az ostromlók előtt a Bocskaihoz húzó hajdúk. A vár első leírását is 1605-ből ismerjük, amikor Batthyány II Ferencnek adta át. Eszerint a vár szabályos négyzet alaprajzú, négy sarkán egy-egy sarokbástyával, egyetlen kettős kapuval, csapórácsos belső kapuval és a kapu feletti toronnyal. Az egészet mocsár vette körül, mely megnehezítette megközelítését. A várban különböző rendeltetésű szobák voltak, a földszinten az őrség és a cselédség, az emeleten pedig azok a lakószobák helyezkedtek el, ahol az uradalom birtokosa és családja lakott. A vár vízellátását az udvaron ásott kút látta el.

  Ezt a várat is I Lipót király romboltatta le 1702-ben. Köveiből épült a Batthyány-kastély.

  Bariska István: Kőszeg ostromának emlékezete című munkája szerint itt portyázó csapatok indultak nyugati irányban kb. 40 km távolságra és a Rába és a Vörös-patak vidékét dúlták.

 

A kastély fotói: http://mars.elte.hu/varak/kormend/kormend1.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/kormend/kormend7.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/kormend/kormend9.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/kormend/kormend3.jpg

 

A kastély légifelvételen: http://mars.elte.hu/varak/kormend/kormendlegi10.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/kormend/kormendlegi11.jpg

 

A kastély alaprajza (Gerő, 1968): http://mars.elte.hu/varak/kormend/kormendalaprajz1.jpg

 

A teljes vár alaprajza (Nagy): http://mars.elte.hu/varak/kormend/kormendalaprajz2.jpg

 

Ua. (Soós Elemér): http://mars.elte.hu/varak/kormend/kormendsoos1.jpg

 

A középkori kastély alaprajzi rekonstrukciója, a mai kastély szaggatott vonallal rajzolt kontúrjába rajzolva (Koppány T.): http://mars.elte.hu/varak/kormend/kormendalaprajz3.jpg

 

 

KŐSZEG: Vas megye nyugati szélén, a kőszegi hegység lábánál, a Gyöngyös patak jobb partján települt város legrégibb része, a megközelítően négyzet alaprajzú belváros északnyugati sarkában épült, elővárból és belsővárból álló Jurisics-vár. A várostól különálló belső várat és a tõle keletre fekvő elővárat is külön-külön vizesárok vette körül.

  Az elővár alakja és elhelyezkedése teljesen független a város alaprajzi elrendezésétől azt a következtetést lehet levonni, hogy az elővár eredeti alakjában már a városszerkezet kialakulásakor fennállott.

  Az 1955-ben megindult feltárási és műemléki helyreállítási munkálatok során az elővár északi épületcsoportja alatt – amely ma városi közfürdő – a kazánház építésekor csekély fa- és cölöpmaradványokra bukkantak, amelyek egyrészt az elővárnak a XIII. századi fennállására, másrészt ennek a kerek földváraknál, az ún. „gyűrűk”-nél szokásos alakja, még korábbi keletkezésre utalnak. Erre vonatkozóan azonban, a teljes feltárás elmaradása miatt megbízható adataink nincsenek, okleveleink sem említik, így messzemenő következtetéseket sem lehet levonni.

  Az elővár keleti kapujához a mintegy12 m széles vízesárkon átvezető híd minden bizonnyal cölöpökön nyugvó fahíd volt, melyet a bejárat előtt felvonóhíd szakított meg. A kapucsarnok feletti egyemeletes épület az elővár alakját követi.

  Az elővár a belső vár felé nyitott, ahol a vízesárkon újabb híd vezetett annak kapujához, ahol egykor ugyancsak felvonóhíd volt.

  A nagyjából trapéz alakú belső vár északi és nyugati fala egybeesik a városfal idevezető részével, míg a keleti fal a vizesárok nyomait követi. A korábbi négy saroktoronyból ma már csak délkeleti és az északkeleti van meg, míg az északnyugati és a délnyugati épületszárny tetőszerkezete alatt helyezkedik el. Ezen kívül még az északi szárny közepe táján, annak tetőszerkezete alatt egy ötödik torony maradványai is láthatók, melynek három oldala szabadon állt be a vár udvarára, mert az északi fal, a jelenlegitől északabbra feküdt.

  A belső vár szélesebb, nyugati épületszárnyának emeleti részén alakították ki a lovagtermet, míg a földszinti részen a pincét. Az északi épülettömbben a kápolnát, a keleti és déli szárnyakon a lakóhelyiségeket helyezték el. Ezeknek az építkezések a XIV. század folyamán zajlottak, míg az északi szárny nyugati részének egy emelettel való bővítése – melynek anyaga a többitől eltérően tégla – XV. Századi építésre utalnak. Ugyancsak e század elejére tehető a vár falfestése, a déli és keleti szárny földszintjének megépítése is. A század végére megépült a várat körülvevő külsőtornyos, pártázatos, lőréses védőfal a védőterasszal.

  Az 1532. évi ostrom után végeztek ugyan kisebb javításokat, azonban a vár teljes helyreállítása és a várudvar körülépítése 1616-ban történt meg.

  Az 1777. évi hatalmas tűzvész következtében leégett vár északi szárnyának emeletét lebontották, a déli oldalra megépítették az új szárnyat, amelybe beépült az ötödik torony is. Elkészül az északi, nyugati, és déli oldal árkádsora. Az Esterházyak az ötödik toronyban kápolnát alakítottak ki.

  A belső várat szűk falszoros vette körül, sarkain kör alaprajzú külsőtornyok nyomai láthatók. –az övező árok eredeti, mélyebb szintjét ma már részben feltöltötték és fákkal beültették.

  A várost nagyjából szabálytalan, négyszög alaprajzú fal övezte, melynek déli részén az Alsó-kapu, az északi oldalon pedig a Felső- vagy Ausztriai-kapu vezetett ki. Késõbb kijáratot létesítettek a Chernel utca nyugati végénél is, amikor a Halász-tornyot kaputoronnyá alakították át. A városfalat vizesárok övezte, melyet a Gyöngyös-patak vizével töltöttek meg és hegyes karókkal verték ki. Mind a városba, mind a várba felvonóhídon keresztül lehetett bejutni, mely kaputoronyba nyílt.

  Az Alsó-kaput 1780-ban, a Felső-kapu tornyát és a Halász-kaput 1838-ban bontották le. A Chernel utcai torony, egy kör alaprajzú külsőtorony és a városfal tekintélyes maradványai még ma is aránylag ép állapotban állnak.

  A XIII. században a birtokos Kőszegi család fõ erőssége volt. Az itteni, nagyjából négyszög alakú fennsíkon fal vette körül, melynek csekély maradványa az övező árok és a földsánc nyomaival még megtalálható. Egyes feltevések szerint a falakon belül állt a család egykori lakótornya. E várat 1291-ben a hainburgi béke értelmében III. Endre király romboltatta le.

  Kőszeg környéke már a történelem előtti időkben is lakott terület volt. A Szent Vid hegyen Miske Kálmán tárta fel a híres ősi telepet, ahol az újabb kőkorban is éltek emberek.

  A pusztulások után újra benépesült helyet előbb az illyrek, a La Tene-korban kelták foglalták el, uralmukat a rómaiak törték meg, megszállva e vidéket a Noricum nevű, majd alig egy évtized múlva a keleti gótok foglalták el ezt a földet, őket rövidesen a longobárdok, majd a VI. század végén Nagy Károly igázta le, de egyes törzsek összefogva, az ellenük küldött sereget 802-ben itt, Kőszeg környékén verték meg. A következő évben már az avarok vesztettek csatát úgy, hogy mint azt Einhard az egykori krónikás írja: „emberi lakásnak még nyoma sem maradt”. E leírásban már Kőszeg vára is szerepel „castellum Guntionis” néven, de hogy az alsó vagy felső várra vonatkozik-e, nem lehet megállapítani.

  A VIII-IX. századi oklevelekbe elõször 796-ban említik a vár és város nevét „Kunz Guntio Gunzio” alakban.

  A honfoglaló magyarok letelepedéséről okleveleink nem beszélnek és Anonymus sem említi. Tatárdúlástól nem szenvedett a település, de az akkori zavaros időkben kihasználva az osztrákok szállták meg. Tõlük foglalta vissza néhány év múlva Osl comes fia Herbord, aki a tatárok közeledtekor a király feleségét, gyermekeit, az egyházi kincseket és István király holttestét Dalmáciába mentette. Kőszeg vára „castrum kuszigh” alakban első ízben IV. Béla királynak 1248-ban kiadott oklevelében szerepel, amelyben Herbord grófnak a fenti vitézi tettéért, valamint azért, mert a Frigyes császár birtokába került kőszeg várát visszafoglalta, a Dráván túli Razna birtokot adományozta.

  A tatárok kivonulása után, IV. Béla az ország védelme érdekében indított várépítkezései során épülhetett meg Kőszeg új vára, amely egy 1263-ban kelt oklevélben „novum castrum Kyzug” alakban fordul elõ. Az új vár és város alapítását Kőszegi Henrik bánnak és hasonló nevű fiának tulajdonítják. Egy 1276-ban kiadott okmányban szerepel első ismert várnagya, „Bullo noster castellanus in Gunz” néven.

  A várat Henrik halála után a vasvári káptalan előtt 1279-ben kötött osztálylevél szerint a legidősebb fia, István örökölte, aki két év múlva a nádori méltóságot is elnyerte, de féktelen garázda természete miatt „lupus rapax”-nak ragadozó farkasnak is neveztek. E főúr megfékezésére Habsburg Albert osztrák herceg 1289-ben mintegy 15 000 emberrel Kőszeg alá jött, és a várost a várral együtt elfoglalta. Az ostrom során, amikor is „A várost elborítá a kő, a nyíl, megfesté a védők vére”, leégett a minoriták temploma és kolostora. Az ostrom következtében megsérült falakat Albert helyreállítatta, és erős őrséget hagyott benne Emerberg Berchold várnagy vezetése alatt. III. Endre, az utolsó Árpád-házi királyunk és Albert herceg között 1291. augusztus 26-án megkötött békeszerződésben Albert lemondott a nyugati határszéli területekről azzal a kikötéssel, hogy az ottani több várat, köztük Kőszeg várát is le kell rombolni. III. Endre a székesfehérvári országgyűlésen rendelte el a kőszegi Óvárnak lerombolását.

  A király halála után 1301-ben a Kőszegiek előbb Vencel cseh királyt, majd Ottó bajor herceget támogatták trónkövetelőként. Amikor Károly Róbert került trónra, ellene lázadtak fel. Iván 1307-ben meghalt, de utódai is a király ellen fordultak, ezért Károly Róbert parancsára 1323-ban Köcski Sándor és Kanizsai Lõrinc Kőszeg várát ostrommal kőszegi Andrástól elfoglalták. Köcski jutalma sem maradt el, mert ez év június 19-én kelt oklevél szerint hősi tettéért a Győr megyei Écs és Pázmán falvakat adományozta neki a király.

  Ez időtől Kőszeg vára és városa királyi birtok volt, melynek régi jogait 1328-ban a király megerõsítette, egyben tíz évre mentesítette az adózás alól a város polgárait, azzal, hogy tartoztak az elpusztult falakat újraépíteni, a sérülteket kijavítani, a bástyákat megerősíteni és a várat megfelelően körülárkolni.

Zsigmond király 1387-ben felesége, Mária nevében újra megerõsítette a kiváltságokat, majd 1392-ben a várost a várral együtt a rác határszéleken fekvő várakért cserében Garai Miklósnak és testvérének Jánosnak adományozta, egyben a kőszegi polgárokat öt évre minden harmincad és vámfizetés alól mentesítette. A birtokba történő beiktatást a veszprémi káptalan 1392. október 20-án jelentette a királynak. E család kezén volt 1441-ig, amikor I. Ulászló király Pálóczi Simon főlovászmesternek és Gúthi Országh Mihály főkincstárnoknak adományozta.

  III. Frigyes császár 1445-ben rövid ostrom után a várat elfoglalta, és 80 polgárt kihallgatás és ítélet nélkül, koholt vádak alapján felakasztott. A következő évben azonban a város összes kiváltságait megújította, sőt címert is adományozott neki. Frigyestől Mátyás király sereggel foglalta vissza 1482-ben, és fiának Korvin Jánosnak adományozta. II. Ulászló a farkashidai szerződésben ugyancsak Korvinnak adta, azonban 1491-ben Pozsonyban kötött egyezség alapján Miksa császár javára más várakkal együtt Kőszeg váráról is lemondott, amely így az osztrákok kezén maradt egészen a XVII. Század közepéig.

  Szulejmán szultán elleni 1529. évi sikertelen hadjárata után I. Ferdinánd Jurisics Miklóst küldte másodmagával Konstantinápolyba a béketárgyalásokra. Szolimán azonban Jurisicsot fogságba vezette, s csak 1530 decemberében szabadult rabságából, és tért vissza Kőszegre, ahová még az előző évben nevezték ki várkapitánynak.

  Szulejmán 1532-ben újabb hadjáratot indított Bécs ellen, melynek során a Dunántúl nagy részének elfoglalása után Bécs ellen vonuló seregéből mintegy 60 000 katona érkezet Kőszeg vára falai alá. A vár ostroma augusztus 10-én kezdődött meg, melyről két egykori krónikás is beszámolt.

  A török 25 napi sikertelen és heves ostrom után elvonulása előtt „csak hódolatot és békét keresett a várkapitánynál az udvarral szemben, és béke lett”. Az történt ugyanis, hogy a nagyvezír kérésére Jurisics beleegyezett abba, miszerint török zászlóknak a vár tornyaira nyolc török zászlót a magyarok kitűztek, Ibrahim serege megkezdte elvonulását. Ferdinánd e vitézi tettéért Jurisics Miklóst Kőszeg bárójává nevezte ki, és a várat is nekiadományozta. A város vezetősége pedig úgy határozott, hogy a sikeres megmenekülés emlékére mindennap tizenegy órakor harangoznak, mely hagyományt a város ma is megtartja.

  Jurisics magtalan halála után 1544-ben Weispriach János báró, ezután Teufel Kristóf császári kapitány, majd pedig a Jurisics fivérek gyermekeinek, ifj. Jurisics Miklósnak és Jánosnak lett zálogbirtoka. 1603-ban már Nádasdy Tamás kezén találjuk Kõszeget, aki 1605-ben Bocskai István vezérének Németh Gergelynek felszólítására a város polgárainak egyetértésével a kapukat megnyitatta. A császáriak azonban kilenc hét múlva visszafoglalták. II. Mátyás király 1616-ban tartozékaival együtt 221 253 forintért Széchy Tamásnak adta el.

  Bethlen Gábor serege foglalta el 1620 őszén, majd amikor a császári csapatok 1621-ben visszavették, Hörmann Mihály várnagyot árulás vádjával kivégezték.

  Az ostrom során többször leégett a város, a lakosok házai szinte lakhatatlanná váltak, és sokszor az éhhalállal küszködtek. A nikolsburgi béke után kezdett ismét fejlődésnek indulni Kőszeg és környéke.

  A magyar országgyűlés több éves követelésének eredményeként 1647-ben Kõszeget és uradalmát visszacsatolták Magyarországhoz, egy év múlva szabad királyi várossá nyilvánították. Hű szolgálataiért pedig 1649-ben Széchy Dénes gróf kapta meg a várat, az Óházat, a környék 13 falujával, vám- és egyéb jogokkal. Az 1680-as évek elején hol a török által támogatott Thököly Imre, hol pedig a császári csapatok birtokába került a város. Tetézte a bajokat, hogy 1684. április 21-én hatalmas tűzvész pusztított, melynek során 242 ház, az 1700 janiár 30-i tűzben pedig az egész belváros leégett. A Széchyek kihalta után 1795-ben Esterházy Pál herceg szerezte meg örökjoggal Kõszeget és birtokát.

  II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején hol a kurucoké, hol a császáriaké volt a város. A XIX. Század elején, 1809. június 7.én Eugéne Beauharnais alkirály vezetésével francia csapatok foglalták el Kõszeget. Kivonulásuk után az 1830-as években megkezdték a várfalak és bástyák lebontását, s ezzel megszűnt a vár minden hadi jelentősége.

  Az idõközben átalakított vár 1932-ben határőrlaktanya, majd 1954-ben terményraktár lett.

 

Néhány fotó a várról: http://mars.elte.hu/varak/koszeg/koszeg8.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/koszeg/koszeg056.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/koszeg/koszeg051.jpg

 

Légifelvételek:

http://mars.elte.hu/varak/koszeg/koszeglegiciv2.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/koszeg/koszeglegi38.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/koszeg/koszeglegi43.jpg

 

Elképzelt rajz a XVI. századi állapotról (Sedlmayr): http://mars.elte.hu/varak/koszeg/koszegrajz.jpg

 

Elképzelt rajz az alsóvárról (Bakay): http://mars.elte.hu/varak/koszeg/koszegrajz2.jpg

 

A vár alaprajza: http://mars.elte.hu/varak/koszeg/koszegalaprajz4.jpg

 

 

KŐVÁR: a vár Berkeszpataka (Berchezoaia) község területén található, a Lápos folyó szorosának északi kijáratánál. A mély szurdokszerű folyóvölgy három oldalról veszi körül a sziklás hegyfokon álló várat. Akkoriban Közép-Szolnok vármegyéhez tartozott.
A vár a 14. század közepén csak helynévként bukkan fel: 1368-ban Lackfi András fia Imrét a Kővári vajda fiáként említik. Mivel apja 1356 és 1359 között bírta erdélyi vajdként Kővárat, valószínű, hogy ezen időszak előtt épült királyi várként és az erdélyi vajda honorbirtoka volt. Ezt későbbi története is megerősíteni látszik. Az 1370-es években királyi várként említik, 1375 és 1378 között Bélteki Balk és Drág vajdai honorbitoka. Nagy Lajos 1378-ban adományozza el a két korábbi honorbirtokosnak: Bélteki Balknak és Drágnak. A tőlük származó Drágffyak a család kihalásáig, 1555-ig bírják a várat és a hozzá tartozó tekintélyes méretű uradalmat. 1405-ben, Zsigmond új adományul adja a Drágffyaknak a várat, ekkor az uradalom a következő településekből áll: magyar jogú falvak: Nyékfalva, Berkesz, Magyarlápos, Tóthfalu, Sülelmed, Kisardó, Görcsön, Szilágycseh; oláh jogú falvak: Kővárremete, Komas, Körtvélyes, Alsó- és Középső-kápolnok, Kovácsfalva, Berence, Körpényes, Vasmelyfalva, Kékes, Karulya Szakállasfalva, Koltó, Kolcsó, Alsókolcsó, Bozinta, Felső- és Alsó-aranyos, Kalchua, Pusztahidegkút, Alsó- és Felső-fentős, Hosszúfalu, Pribelfalva, Magasfalva, Dánfalva, Lukácsfalva, Fejérszék, Tölgyes, Nagheder, Kysheder, Somkút, Balkonia, Gavora, Váralja, Priszlop, Buny, Wilma, Körtvélyesrév, Fejérfalva, Lemény, Letka, Kocsolátfalva, Kozla, Babafalva, Tarbolcha, Somos, Győrtelek, Mathos, Fekindia.
A 16. század második felétől a vár a fiskus kezén van, az Erdélyi Fejedelemség legfontosabb erősségeinek egyike. Nagyméretű vidék - districtus - tartozik alá, amelynek lakói különféle katonai (pl. a puskások) és gazdasági (szállítás, javítások stb.) szolgáltatásokkal tartoznak részt venni a vár védelmében. A vár élén áll a főkapitány, tisztsége a fejedelemség legfontosabb hivatalai közé számít. 1690 után, Erdély betagozódásával a Habsburg birodalomba fokozatosan elveszíti katonai jelentőségét, a Rákóczi szabadságharc után, 1718-ban lerombolják.
A vár területe ma rom, területét erdő nőtte be. A 70-es évek végén és a 80-as évek elején, korlátozott régészeti kutatások folytak mind a felső, mind pedig, az alsó várban, de az eredményeket csak kivontosan közölték. Egyes épületrészek építéstörténetét sikerült tisztázni, illetve részben helyreállították az alsó vár egyik kaputornyát. A nagyfokú pusztulás miatt az egykori állapotról tehát főként csak a 17. századi felmérések alapján alkothatunk képet. A vár magját és a legkorábbi részét a hegyfok közepén, a legmagasabb helyen álló kisméretű, négyszögű, sarkain négy toronnyal ellátott, un. felső- vagy kis vár alkotja. A tornyok a vár belsejében vannak, nem ugranak a kerítőfal elé. Bár az itt feltárt leletanyagot a 15. századra keltezték (a vár többi részén még ennél is későbbi leletanyag van) a kisvárat tekinthetjük a 14. század közepe táján felépült királyi vár utódának. Valószínű, hogy alaprajzi elrendezése is ezt az állapotot tükrözi. A hegyfok nyugat felé keskeny nyeregben folytatódik, ezen ment a 17. századi felmérésen a fő megközelítési út (Nagybánya felé). Kelet felé enyhén kiszélesedő, alacsonyabb terasz alkotta a hegyfok végét. Ezen hozták létre az alsó- vagy nagyvárat. Ennek a szabálytalan alaprajzú várnak már szögletes, ágyúállásokként szolgáló bástyái vannak, tehát valószínű, hogy a 16. század második felében készültek. Ezt látszik megerősíteni a nyugati kapu melleti bástya leletanyaga, amelynek legkorábbi leletanyagát 16-17. század fordulójára kelteztek. A kis- és nagy-várat egy kettős falszorossal kötötték össze. Az így nyert zárt udvar és a kisvár elé egy másik elővárat emeltek. Kézenfekvő feltételezni, hogy e két építkezés az alsóvár kiépítésével egy időben zajlott, vagy közvetlen ezután. A kisvár nyugati oldalára egy kisméretű négyszögű bástyát és ez elé egy háromszögű ágyúállást építettek. A két vár közötti udvaron az inventáriumok szerint lakóépületek, műhelyek és raktárak húzódtak. A Nagybányai Múzeumban őrzött régészeti leletanyagból említést érdemel néhány reneszánsz díszítésű, 1624-es évszámmal ellátott, feliratos kő.

Bibliográfia:
Hossu, Valer. Începuturile Cetăţii de Piatră (Chioar) din 'pădurea' Sălajului (A Szilágysági "erdőben" fekvő Kővár történetének kezdetei). In: Acta Musei Porolissensis 9 (1985): 279-284.
Hossu, Valer. Domeniul Cetăţii de Piatră (Chioar) în sec. XV (A kővári uradalom a 15. században). In: Acta Musei Porolissensis 12 (1988): 305-309.
Iosipescu, Sergiu. Cercercetări arheologice de la Cetatea de Piatră (Chioar) (A Kővárnál végzett régészeti ásatások). In: Materiale şi Cercetări Arheologice 15 (1983): 474-483.
Lukinich, Imre. Kővár várának jövedelmi forrásai 1566-ból. In: Magyar Gazdaságtörténeti Szemle 12 (1905): 258-260.
Persián Kálmán. Kővár krónikája. Kolozsvár. 1912.
Szentgyörgyi Mária. Kővár vidékének társadalma. Budapest, 1954.
Thaly Kálmán. Kővár vára és tartozandóságainak leltára. In: Történelmi Tár 1889. 387-392.


 

KRASZNAHORKÁ: Krasznahorka (Krásna Horka; Szlovákia): a vár arról nevezetes építmény, hogy egykori berendezése is teljes épségben megmaradt, s ma múzeumként megtekinthető. A vár nagyjából háromszög alakú, s három övezetre osztható. Legfelül áll egy hatalmas négyszögletű torony és az ahhoz csatlakozó palotaszárny. A középső öv falát két nagy patkó alakú ágyútorony erődíti, a harmadik ágyútorony már az alsó védőövbe való átmenetet biztosítja. Az alsó védőöv kapuját kis kör alakú torony védelmezi a délnyugati sarkon. A kapu fölött három kőszobor áll és öt ágyú torka ásít a síkság felé. Kettőn Bebek Ferenc nevét olvashatjuk s címerét láthatjuk, a harmadikon az öntőmester neve és az évszám (1597) olvasható, a negyedik dísztelen, felirat nélküli. Az ötödik a legdíszesebb, II. Miksa császár neve és kétfejű sasos címer van rajta. A Várhegy déli oldalán kápolnaszerű építmény, a várkapu előtt kápolna áll. Az újabb kápolnába a kapun belépve jobbra fordulva érünk. A második kapun bejutva balra találjuk a kapus lakását, jobbra lépcső vezet a vártemplomba, melyet a régi Dobogó-bástyából alakítottak ki. Építésekor megtalálták Andrássy István neje, Serédy Anna természetes úton mumifikálódott tetemét, melyet üvegkoporsóban helyeztek el a sekrestyében. A templom falában két Andrássy egészalakos, feliratos sírköve látható. A karzat alatt jobbra vasrácsos kapun át jutunk egy sziklába vésett sírboltba. A vár udvarára visszatérve balra lépcső vezet egy ajtóhoz, melyen át régi fegyverekkel, bútorokkal, edényekkel, szerszámokkal berendezett helységbe jutunk. Láthatjuk a bivalybőrtömlőket, melyekkel a vár kútjából húzták föl a vizet. A vár harmadik kapujától balra – a hagyomány szerint – a várkáplán lakása volt. A kapun át fedett helyiségekbe jutunk, s lenézve a földre, vasrostéllyal fedett nyílásokat fedezünk föl: a börtönök nyílásait. A szűk udvarról jobbra vasrácsos kapun át léphetünk a középsővár emeleti részébe. A helyiségek ajtajai fölött magyar nyelvű felírásokat olvashatunk. A nagyteremben családi képek díszítik a falakat, s ezenkívül nyugat-európai uralkodók arcképei. A levéltár, az egykori lakószobák sok érdekes látnivalót tartogatnak a látogatók számára.

  Krasznahorka várát az Ákos-nembeli Bebekek vagy Máriássyak emeltették a XIII. század második felében. Először 1320-ban említi oklevél. A Rozsnyóról Eperjes felé vezető fontos utat zárta le és ellenőrizte a vár. A középkorban mindvégig a Bebek családé, bár az 1440-es években egy ideig a husziták ez is megszállva tartották. 1556-ban Puchaim, I Ferdinánd király vezére sikertelenül ostromolta, később Schwendi Lázárnak sikerült elfoglalnia. 1575-ben lett a vár kapitánya Andrássy Péter, s ettől kezdve, míg magánkézen volt, Andrássy-birtok. 1578-1585 között reneszánsz erődítménnyé, 1676-ban késő reneszánsz reprezentációs palotává alakították. Itt ülésezett Gömör vármegye. 1678-ban Thököly hadai szállták meg, 1685-ben viszont csak egyéves körülzárás után adta meg magát az őrség, kedvező feltételek mellett. Rákóczi szabadságharca alatt kuruc őrség volt benne, mégis a család birtokában maradt a vár a szabadságharc leverése után is, a labanc Andrássy Péter érdemeiért. A XVIII. század második felében már nem lakott benne a család, de jó karban tartották. 1812-ig lakott benne személyzet. 1817-ben a felsővárba villám csapott, s éppen a legrégibb részeket pusztította el. Ezt nem építette föl többet a család, csak fedelet húzatott a romokra. A gondosan karbantartott épület ma Szlováki egyik leglátványosabb vára.

 

 

LIPPA: a várnak ma már nyoma sincs. A XIV. század elején már állt a vár; többször tartózkodott benne Károly Róbert király udvarával együtt. 1552-ben került török kézre, majd időlegesen visszafoglalták a század végén, de török követelésre kénytelen volt Bethlen Gábor erdélyi fejedelem visszaadni. Végleges visszafoglalása után a karlócai béke (1699) értelmében lerombolták.

  1596 áprilisában 4000 hajdú szolgált Lippán a lovaskatonákon kívül.

 

 

LUGOS: Lugos (románul Lugoj, németül Lugosch): város a mai Romániában Temes megyében. Krassó, majd Krassó-Szörény vármegye egykori székhelye.

  Neve vitatott eredetű. Egyes vélemények szerint a magyar lugas főnévből való, míg mások a szláv lug (= liget) főnévből származtatják.

  1332-ben említik először Lucas néven. Vára 1386-ban már állt, a karlócai béke értelmében 1701-ben bontották le. 1695. szeptember 21-én itt győzi le II. Musztafa szultán serege Veterani császári vezér seregét, a csatában Veterani is elesett. 1848. június 27-én az itt tartott román népgyűlés autonómiát követelt a románok számára. 1849. február 16-án a honvédsereg itt szenved vereséget a császáriaktól, augusztus 8-án itt zajlanak tárgyalások Jancu képviselőivel. 1910-ben 19818 lakosából 6875 magyar, 6227 román, 6151 német, 227 szerb és 127 szlovák volt. A trianoni békeszerződésig Krassó-Szörény vármegye székhelye volt. 1992-ben 50939 lakosából 40665 román, 5442 magyar, 2658 német, 1097 cigány és 1077 egyéb, főleg szerb és szlovák volt.

Legrégibb emléke a központban álló Szent Miklós torony.

Minorita temploma 1718-ban épült, a rendnek a városban gimnáziuma és kórháza is volt.

A görög katolikus templom 1836-ban épült, a püspökséget 1850-ben alapították.

 

 

MAGYAREGREGY-MÁRÉVÁR: a XV. század végétől a Várday-családé. A Mecsekben álló Márévárat 1505 körül a birtokló Töttös László egy örökösödési szerződés alapján átadta Várday Jánosnak. Ebben az időben a vár egy szabálytalan ötszög alakú építmény, melynek külső védművei nem voltak. Védelmét a falakon körülfutó gyilokjáró rendszerről látták el. A falakon belül állt a kétszintes, síkfödémű palotaépület, valamint a gazdasági épületek. Mivel a várfal kifelé teljesen zárt volt, a vár minden helyiségének ablaka az udvarra nézett. Északi oldalon volt gótikus kőkerettel díszített kapu, melyhez felvonóhídon át lehetett bejutni. Az új tulajdonos, Várday János az 1505-ös átadás utáni évtizedben jelentős építkezéseket hajtott végre. A várat külső védművekkel vetette körül, déli és délnyugati oldalán félköríves rondellát építtetett. A palotaház épületeinek sík födémeit dongaboltozatokra cseréltette ki.

  A szabálytalan négyszög alaprajzú erődített palota szárnyból és gazdasági épületből álló kis erődítményt Bakics Pál 1526-37 között némileg átalakította. Főleg 1530-1533 között folytak jelentős építkezések és erődítések a Bakics Pál által erőszakkal elfoglalt Márévárban. Eredményeképpen a palota reneszánsz díszítőelemekkel bővült. A várnak felvonóhidas bejárata volt az északi oldalon. A keleti fal elé Bakics Pál – statikai meggondolásból – kis félkörös tornyot építtetett. Délről félköríves rondella védte a várat. Ugyan 1533-ban Szapolyai János király Nagy Zsigmondnak és Tardossy Istvánnak adományozta a várat.

  A vár tulajdonosa Bakics Pál volt, aki több más várat is tulajdonolt 1529-ben.

  A vár 1543-as elfoglalása után visszakerült magyar tulajdonba. 1554-1560 között már magyar világi tulajdonosa erősítgette a bejáratát[13]]. Ennek ellentmond, hogy 1556-ban visszafoglalták a törököktől a szigetvári magyar csapatok Márévárat is, melynek déli oldalát berobbantották, hogy használhatatlanná tegyék az ellenség számára”.

 

 

MARCALI: a Balatonhoz közeli, a tó mocsárvilágából kiemelkedő Marcali-hátság megtelepedésre alkalmas helyet nyújtott a különböző történeti korok emberének. A város történetének legrégibb tárgyi emlékeit a gimnázium honismereti körének diákjai gyűjtötték össze dr. Gál József tanár, muzeológus vezetésével. A leletek arról tanúskodnak, hogy már az újkőkorban éltek ezen a tájon. A régészeti elemzések alapján az úgynevezett dunántúli régebbi vonaldíszes kerámia kultúrájából hátrahagyott edények töredékei kerültek elő Marcali-Lókpusztáról és a mai benzinkút környékéről. Néhány cserép a bükki kultúra jellegzetességeit viseli magán, míg Boronkán a Sopot-Bicske kultúra nyomait találták meg.

Az i.e. 3300-3000 közötti időszakra már a lengyeli kultúra emlékei jellemzőek. A neolitikum végét jelző időszakban kezdenek feltűnni az első apró arany- és réztárgyak. A késői rézkor emberei is bizonyítottan megtalálták itt az életfeltételeiket.

A bronzkorból a zóki és a kisapostagi kultúra cserepei ismertek és az ún. "mészbetétes díszű edények kultúrája" is képviselteti magát egy cseréppel. A bronzkor végén (a mai Boronkán) az urnasíros kultúra népe már ismerte a vasat.

A római korban a Savaria-Sopianae út érintette Marcali környékét. Ebből az időszakból néhány tégla, csipesz és egy kis bronzérem került elő a föld mélyéből. Az Árpád-kor marcali vonatkozásairól már lényegesen többet tudunk. Az 1274. szeptember 9-én keltezett oklevél szerint László comes fia János eladta Lók nevű birtoka egy részét Iseph fia János comesnek, 150 márka ezüstért. A birtokhatárok felsorolásakor említik - többek közt - a "morzoli" népeket és a Marcel szőlője nevű földrajzi nevet. A Marcel - a latin Marcus egyik változata - tehát a település névadója lehet, eszerint a Marcali elnevezés azt jelenti, hogy Marcel tulajdona, birtoka.

A XIV. század elején már családnévként is szerepel a Marcali elnevezés. A Pécz nembeli Gergely kaphatott itt birtokot 1275 körül, hadi érdemei elismeréséül. A nemzetségnek ez az ága később felvette a Marczali nevet. A XIV. század elejéről ismerjük a Hosszúfaluból származó Marczali Ivanchou nevét, aki egyik őse lehetett a későbbi nevezetes Marczali családnak.

Az egyik legbecsesebb középkori forrásunk, a pápai tizedjegyzék szerint, 1333-ban 9 garast és 20 kisdénárt fizetett Marcali papja, István. Ebből feltételezhető, hogy jelentősebb település lehetett az 1338-ban még villának (falunak) („villa Marzaly”) titulált helység.

A XIV. században a még köznemesi rangú Marczaliak Zsigmond király uralkodása idején kezdtek látványosan felemelkedni. Marczali Miklós erdélyi vajda lett. Fiai, Vajdafi Imre és János, koruk kiemelkedő hadvezéreként, diplomatájaként váltak ismertté. Marczali Imre Hunyadi János oldalán harcolt a várnai és a rigómezei csatában. Marczali János uralkodója iránti hűsége jutalmául elnyerte a horvát-szlavón báni méltóságot.

A Marczali család gyarapodása jótékonyan befolyásolta a névadó település jövőjét. Marcalit 1448-ban már oppidum (mezőváros) elnevezéssel illette az egyik oklevél. Mezővárosi rangjáról szólnak az 1455-ben és az 1474-ben keltezett oklevelek is. Ez utóbbiról: Marczali László

és felesége, Báthori Katalin, az 1474-ben kötött örökösödési szerződésben Báthori Ístvánnak és testvérének vallották be a birtokot, kiket még ebben az évben be is iktattak.

  A XV. századi Marcalinak temploma, várkastélya, iskolája volt. A mezővárosban élő polgárok és hospesek mindennapi életét.

  Marcali László halála után, 1488-ban a Báthoriaké lett az uradalom.

  Az esküdtek szabályozták és a bíró irányította. Mátyás király uralkodása idején a kegyvesztetté vált Marczali család férfiágon kihalt, birtokaikat a Báthoryak örökölték, akik több mint száz évig a mezőváros földesurainak számítottak. A mohácsi csatavesztést követően Báthory András a barcsi, babócsai, zákányi és a marcali uradalmak birtokosa lett. Marcaliban ekkor 79 portát írtak össze, amellyel a megye leggazdagabb településének számított.

  A község határában a Várdombon állt a kisebb erődítmény, mely védte a települést és környékét. Báthori Andrásé 1536-1550 között, majd 1583-ban Ungnád Kristófé lett.

1532 és 1566 között háromszor esett el a vár és a város. Először Ferdinánd király fizetetlen zsoldosai dúlták fel, majd 1544 körül a török foglalta el a várkastélyt. A nemrég még virágzó mezővárosnak csak hat portája maradt a pusztítás nyomán. 1566-ban Szigetvár eleste pecsételte meg Marcali sorsát. Ezpetey Balázs marcali várkapitány Szigetvár védelmében esett el, a várkastély hátramaradt védői felgyújtották a marcali erősséget és elmenekültek.

1567-ben Marcali már biztosan használt pecsétet, mint az a Zichy család levéltárában fennmaradt iraton látható. A nyíllal átlőtt, csukott szárnyú madarat ábrázoló pecsétlenyomat alapján készült el a város mai címere. A hódoltság idején a koppányi szandzsák alá tartozó egyik nahie, tehát járási székhely. Az 1573-74-es török összeírás öt utcanevet sorolt fel és név szerint számba vette az ott lakó családfőket.

  1626-ban Nádasdy Pálé, 1677-ben Széchenyi György kalocsai érsek nyerte királyi adományként.

A török kiűzését követően Marcaliban 150 fő élt, s a környékbeli falvak teljesen elnéptelenedtek. Várkastélya romokban állt, papja elmenekült, iskolája megszűnt. Az uradalmi összeírás szerint az egykori mezőváros birtokközpont volt csupán. Földesurai 1677-től a Széchenyi családból kerültek ki, akiknek köszönhető az uradalmi birtokközpont kiépítése. Széchényi Zsigmond az iskola, a plébánia és a templom rendbetételével újjáélesztette a falut. 1735-től itt tartották a megyegyűléseket, peres eljárásokat folytattak le, így gyakorlatilag a megyeszékhely funkcióját látta el a település 1749-ig.

1754-től 1820-ig, a Széchényi Ferenc nevével fémjelzett időszak Marcali történetének egyik legvirágzóbb szakasza. 1772-ben Mária Teréziától ismét mezővárosi rangot nyert a település; falai között német iparosok telepedtek le, új iskola és parókia épült. A Buda-Adria postaút egyik postakocsi állomása lett Marcali, és a régi majorházat kastéllyá bővítették a Széchényiek.

A XIX. század elején Széchényi Pál örökölte a várost, aki iparpártolásával, a vásártartási jog bővítésével, valamint a németajkú családok gyermekei számára nyitott iskola alapításával segítette a gyorsuló ütemű polgárosodást. 1848 forrongó napjaiban Noszlopy Gáspár szolgabíró vonta magára az ország közvéleményének figyelmét. Noszlopy gerillacsapatával sikeresen támadta az előrenyomuló Jellasics utánpótlási vonalait és postaszállítmányát. 1849-ben Kossuth kihallgatáson fogadta a somogyi népfelkelők vezérét és az újonnan kinevezett kormánybiztos rövidesen megkezdte a megye felszabadítását. Április végén, a marcali piacon feltüzelt nép egyetlen kardcsapás nélkül elfoglalta Kaposvárt. Noszlopy Gáspár Világos után sem tette le a fegyvert. Újból szabadcsapatokat szervezett. Elárulták, a hadbíróság 1853-ban halálra ítélte és kivégezték.

A szabadságharc leverését követően Marcali lakóit a Déli-Vasút építésének terve hozta lázba. Széchenyi István 1861-ben Marcalin keresztül tervezte elvezetni a Buda-Kanizsa-Adria vasút vonalát. Az elképzelés nem így valósult meg; Marcalin csak egy mellékvonal halad keresztül és ez napjainkig behatárolta a település fejlődését.

A nagyközségi rangú Marcalira a századfordulón kisvárosi életvitel volt jellemző. Különféle polgári egyesületek alakultak, heti- és havi lapok jelentek meg. Római katolikus iskoláját inkább a szegényebbek látogatták, míg a keresztény vagyonosok a gyermekeiket a zsidó iskolába járatták. A XX. század elején nyílt meg a fiatalok előtt a polgári iskola kapuja, melynek épületében ma is általános iskola működik. 1906-ban vették a birtokukba a marcali izraelita hívek a gyönyörű, új zsinagógát. Az épületet azóta lebontották, helyén gimnázium épült.

Az első világháború érzékenyen érintette a nagyközséget. 246 fő esett áldozatul, amelyet tetézett a tanácsköztársaság bukását követő megtorlás. Prónay báró különítménye 25 fővel növelte az áldozatok számát.

A két világháború közötti időben a városiasodás legjobb útján haladt Marcali. 1925-ben a petróleumlámpákat felváltotta a villanyvilágítás. A Fő utca polgári épületei a kisvárosi jelleget körvonalazták. Az ígéretes fejlődésnek a második világháború vetett véget. 1944 decemberétől 1945 március végéig elkeseredett harcok folytak a Margit-vonal mentén, amelynek Marcali is része volt. A háború utóvédharcai súlyos katonai és polgári veszteségekkel jártak. A II. világháborús emlékmű a korabeli lakosság tizedrészének nevét őrzi.

1945-ben megalakult a Nemzeti Bizottság, amelynek feladata volt, hogy a működő pártokból delegált tagjai politikai felügyeletet gyakoroljanak a községi bíró és a képviselőtestület felett. Az 1950-től létező helyi tanács 1968-tól körzeti tanáccsá vált Bize, Kelevíz, Boronka, Csömend, és Horvátkút bekörzetesítésével. 1970-től nagyközségi, 1977-től városi tanács lett (ekkor Csömend és Kelevíz kivált, Bize, Boronka és Horvátkút a városba olvadt. 1984-ig járási székhely szerepkörét is betöltötte. 1990-től Marcali Város Önkormányzatának választott testülete igazgatja, irányítja a település életét.

A Marcali múltjával és jelenével, környezetével kapcsolatos irodalom folyamatosan gyarapszik. Gál József helytörténeti kutatásainak és publikációinak köszönhetően 1983-tól napjainkig folyamatosan jelennek meg a helytörténeti füzetek (legutóbb - huszonötödikként - a Városmúlt képeslapokban). 1991-ben látott napvilágot Marcali története című monográfia első kötete Kanyar József szerkesztésében.

A ’90-es évek közepén a Marcali Földrajzosok Köre kiadványokat jelentetett meg a település természeti és gazdasági földrajzáról, a városkörnyék élővilágáról, látnivalóiról, amelyeket az oktatásban is hasznosítanak.

 

 

MEZŐTELEGD: 1. Telegd az erdélyi fejedelemség fennhatósága alatt. Telegd életében új érát teremtett az a mozgalom, amit reformációnak nevez a történelem. Azokban a veszélyes és zurzavaros időkben, melyet Mátyás halála óta átélt a magyar nemzet, mind többeknek fordult szeme a múlandókról az örökkévalóság felé. A nagy nemzeti csapások, tatár, török, trónviszályok, betegségek stb. mintegy megérlelték a magyar népet a reformációra. A külsőről a belső felé fordult a figyelem. Felismerik magukban azokat a nagy nemzeti bűnöket, amikért az lsten büntetése szakadt rájuk és egy öntudatos nekilendüléssel le akarják annak nyűgeit rázni.

A régi egyházi keret szűk volt erre. Az egyház is érezte önmaga megújhodásának szükségét, de útját nem találta. Már a Wald János által megínditott mozgalom szikrái is elhatottak a magyarok közé. Hívei 1176-ban a magyar honban is megtelepednek.

Erzsébet királynő 1280-ban rendeletet ad ki ellenük.

A huszitizmus is igen hamar talajra talált Magyarországon. 1420-tól kezdve nagyon terjed. Minden üldözés ellenére fenntartják magukat. A váradi püspök területén a nyomok szerint itt a Körös völgyén is voltak hívei az evangéliumi mozgalomnak. Ulászló 1501-ben a püspök sürgetésére szigorúan lép fel a Pikardiak ellen.

A Luther, Kálvin, Zwingli és a többi reformátorok által megindított evangéliumi mozgalom tehát nem volt teljesen új a magyarok előtt. 1557-ben Telegd és környéke az evangéliumot befogadja.

Telegd helyzetét nagyon megnehezítette a vagyonon osztozkodó két Telegdi fiú: Miklós és Mihály pereskedése. Miklós a reformáció törhetetlen bajnoka lesz, Mihály úr "csakazértis" megmarad a régi hit mellett. Mihály úr mindent elkövetett, hogy a reformációt megakadályozza, de sikertelenül. Az egész Telegd Miklós úrral együtt a reformációnak törhetetlen híve lett. A szerzetesek is látván, hogy többé Telegden nincs keresnivalójuk, 1561-ben részben a reformáció hívei lettek, részben elszéledtek. Bár a klastrom templomában Mihály Úr tartat a maga számára istentiszteletet, még 1571-ben is, de ezt már nem szerzetesek, hanem papok végzik. Az ő Erdélybe való távoztával a római katolikus istentisztelet teljesen megszűnik.

T. aránylag fontos szerepet töltött be az erdélyi fejedelemségek fennhatósága alatt. Varkoch Tamás váradi várkapitány Telegdi leányt vévén el feleségül, a Telegdi-családdal s így Telegddel közeli kapcsolatba kerül, sőt a Telegdi- család fi-ágának elhaltával fia, György kezébe kerül anyai ágon Telegd. Itt is vannak eltemetve a templom kriptájában. Nemegyszer országos ügyek megbeszélésére jöttek össze a család tagjai és a rokonság Telegden. 1604-ben a Telegdi-családdal rokon Bocskay István erdélyi fejedelem felesége a Sólyomkői-várból Várad felé igyekezvén, Telegdi rokonainál megszállván, hirtelen rosszul lett és meghalt. Itt temették el a templom kriptájában nagy pompával. 1608-ban a régi Telegdi-család helyét Varkoch György foglalja el.

Ettől kezdve ő Telegd földesura. A bárói lak kerítésében van" 1609 W G" felírással a Varkoch címer; valószínűleg ez volt a lakása.

A folytonos háborúk az erdélyi és magyarországi királyok között, hol egyiknek, hol másiknak a győzelme egyformán veszélyeztették a lakosság nyugalmát. A Telegdi fiúk, hogy vagyonukat megtarthassák, hol az osztrák hol a nemzeti király oldala mellé állottak. Ez a magatartásuk gyakran sodorta őket végveszélybe. Lelkük mélyén a nemzeti királyság hívei voltak. Nagy veszélybe forogtak különösen 1611- ben, amikor, Forgách Zsigmond Felsőmagyarországi kapitánya váradi vár sikertelen ostroma után a nem ura pártján levő telegdi várat elfoglalja. A harc lefolyására és rombolására nézve semmi adat nem áll rendelkezésünkre. Ugyancsak e helyen említjük meg, hogy a nagy Telegdi-család utolsó sarja Telegdi Istvánban 1653-ban kihalt. Ezzel lezárult annak a híres főúri családnak története, amely nemegyszer az egész magyar haza, sőt a környező - országok vezetésében is irányító szerepet  játszott.

2. Telegd a török hódoltság idején sokat szenvedett. Amikor az 1660-as évben Várad hosszú hősies harcok útán a törökök kezébe került, a török csapatok még abban az esztendőben a környékbeli kisebb várakat is meglátogatták és elfoglalták. A telegdi vár 1660-ban a törökök kezébe esett. A község nemesurait és jobbágyait egyaránt kétségbe ejtette a törökök megjelenése. Még mielőtt Ali török csapata a várat körülzárta volna, Telegd lakosainak nagy része elmenekült. Telegd akkori földesurai Ugrai György és Gergely családjaikkal együtt Erdély felé menekültek. Az Ugrai családnak minden mozgatható vagyona a törökök prédájává lett. A család tagjai előbb Tordán, majd Kolozsváron nagy nélkülözések között éltek. A telegdi jobbágyok, akik nagyon szerették a puritán gondolkozású földesúri családokat, mikor megtudják azok lakozási helyét, küldöttségileg felkeresik, hogy neki járó fizetséget illetőleg megegyezzenek. Az egyezséget megkötik, 18 egész tallért és "egy jó öreg karmazsin bőrt" szolgáltatnak ki nekik és maradékaiknak évenként. Különben még az Ugrai családról azt is megjegyezzük, hogy Telegd birtokába Varkoch György elhalálozása utáni esztendőkben került rokonság révén.

A református templom hajójának belsejében észak felol van egy feIírásos sírkő emlék 1630-ból. Ugray György és Felesége Szemere Ilona, mint a község földesura és az egyház patrónusa három gyermekét, Annát, Borbálát és Istvánt a templom kriptájában temetik el. Ok nem itt nyugosznak, úgy látszik bujdosás közben valahol Erdélyben haltak el és ott temették el őket. Az ő, vagy testvére Gergely utódai késobb visszatértek atyjuk örökségébe, az 1790-es évekig fönntartván magukat Telegden.

A telegdi vár falai ezekben az időkben romboltattak le. A templom sekrestyéjének emeletes része, amely nemcsak az egyházi klenódiumok, hanem a földesúr kincsei megőrzésére is szolgált, ezekben az időkben rongálódott meg úgyannyira, hogy erős bolthajtása beszakadva, maga alá temetett egy ott rejtőzködő embert, akinek csontvázát a kőtörmelék alatti földszint padlásán az 1934-es templomrenoválás alkalmával megtaláltak. A templom kriptáját feltörték, azt gondolták, hogy ott elrejtett kincsekre akadnak.

A város helyzete a török hódoltság egész ideje alatt teljesen bizonytalanságban volt. Senki se tudta, hogy mikor csap le rájuk egy martalóc török csapat. Telegd sok régi értéke a török hódoltság idején elpusztult. Az egyház gazdag és értékes úrasztali felszerelése elraboltatott. Azért van az, hogy minden régi Úrasztali felszerelésünk az 1680-1690-es évekből való. Csak egy aranyozott ezüst tál maradt fenn az 1652-ik esztendőbő1, amit úgy látszik nem sokra értékeltek.

 

Mezőtelgd, Koppány patak: http://mezotelegd.com/files/koppany.jpg

 

A templom belseje: http://mezotelegd.com/files/templbel.BMP

 

 

MOSONMAGYARÓVÁR: a vár mai állapotában szabálytalan alaprajzú 1,5-2 m falvastagságú, kétemeletes épülettömb, három lépcsõházzal, négy sarkán egy-egy négyzet alaprajzú toronnyal erõsítve, melyek közül a déli oldal két tornya manzárd-fedésű. A nyugati és az északi oldal elsõ emeletén pártázat látható, talán az eredeti védõfolyosó maradványa lehet, amely az elsõ emeletig 1602-ben már készen volt, míg a második emelet 1810-bõl való. Az épület északkeleti sarkánál gótikus várkápolna állt az 1600-as évekig. A keleti épületszárny egyik folyosójának végén kváderkövekkel kirakott egykori kútja található. Az egész várat eredetileg vizesárok vette körül, melybõl ma már csak a nyugati és a déli oldalon látható egy, részben vízzel feltöltött részlet.
Ma is megtalálható még a XV. századi 2-3 m vastag várfal több szakasza, valamint a fõtengelyében kissé tört vonalú, dongaboltozatú kaputorony, melynek alapfalai részben római, az oldalfalak pedig 2 m magasságig középkori eredetű, téglából, illetve szabálytalan alakú kõfalazatból rakva. Az egykori felvonóhíd bejáratánál kb. 1,40 m magas kõkeretes ajtónyílás látható. A felvonóhíd helyén ma tömör mellvéddel és kõlapokkal ellátott híd vezet a várba. A vártól délre alakult várost olaszbástyás védõövvel és vizesárokkal vették körül, amely vizét a Lajtából nyerte. Ezeket azonban ma már csak az utcahálózatból ismerhetjük meg.
Magyaróvár helyén már a római uralom alatt megerõsített katonai õrállomás állott,
,,Ad Flexum" néven. Az erõd valószínűleg a Lajta torkolatánál alakult ki, és bár pontos helyét nem ismerjük, feltételezhetõ, hogy ez a vár a mai vár területén helyezkedhetett el.
A népvándorlás idején csak az avar uralom leverése után emelkedett jelentõsége. Ez idõben ,,Vetovarium" néven 823-tól püspöki székhely, melyet II. Jenõ pápa a salzburgi érsekség alá rendelt. A honfoglaláskor a Lél törzs szállta meg e vidéket. Mint erõsség 1096-ban szerepel, Kálmán király itt szenvedett vereséget a keresztesektõl, akik ekkor a várat lerombolták.
IV. Béla király a Gyõr nemzetségnek hatalmas birtokokat adományozott, akik ennek fejében felépítették Óvárt és e családból származó Konrád királyi fõpohárnok s utódai innen felvették az Óvári elõnevet.
A tatárjárás alkalmával sokat szenvedett a város , és valószínű, hogy az ezt követõ helyreállításkor korszerűsítették a várat. Konrád 1260-ban Ottokár cseh király oldalára állt, és hűtlenségéért IV. Béla birtokaitól megfosztotta, de V. István közbenjárására a király 1263-ban visszaadta elkobzott vagyonát, köztük Óvárt is. A várat 1270-ben - ez idõben ,,Castrum Altenburch"-nak is nevezték - Ottokár foglalta el, azonban az ezt követõ békekötéskor kénytelen volt visszaadni. Albert osztrák herceg 1289-ben ostromolta a várat, melyet Óvári Szilveszter fia Bychow segítség hiányában feladott, de két év múlva, 1291-ben III. Endre király visszafoglalta.
A vár tartozékaival együtt 1364-ben a vöröskõi Wolfart Ulrik zálogbirtoka, és mint ilyen 1440-ben házasság révén a bazini Szentgyörgyi György grófé lett. A Szentgyörgyiek alatt épült a ma is látható dongaboltozatos várkapu, mennyezetén faragott címerükkel és a hét gótikus ülõfülkével.
E család kihaltával a vár és uradalma a koronára szállt, és 1521-ben II. Lajos király feleségének Máriának adományozta, aki Várkonyi Amadé Istvánt nevezte ki várkapitánynak.
Szulejmán közeledtére 1529-ben a 300 fõnyi õrség Hauser Lénárd várkapitány vezetésével elmenekült, így a várat a török kardcsapás nélkül foglalta el. Bécs sikertelen ostroma után a visszavonuló törökök a várat és a várost felgyújtották. A Habsburgok kezére került romos vár helyreállítását azonnal megkezdték. Szinán pasa 1593-ban rövid idõre elfoglalta, de 1594-ben Gyõr eleste után a császáriak visszafoglalták, és újraerõsítették.
Bocsakai hajdúi 1605-ben a várost felégették, de a várat elfoglalni nem tudták, amely azonban 1619-ben Bethlen Gábornak hódolt meg. II. Ferdinánd 1627-ben 46 000 forintért Harrach Leonhardnak, 1650.-ben pedig 200 000 forintért Draskovich Józsefnek zálogosította el Magyaróvárt, uradalmával együtt. A Kara Musztafa vezette török sereg 1683-ban a várat megszállta, és Bécs ismételt sikertelen ostroma után felgyújtotta.
II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején az osztrák-német csapatok birtokolták, majd 1712-ben - a szabadságharc bukása után - az ágyúkat, hadifelszereléseket Pozsonyba szállították át, ezzel megszűnt a vár hadi jelentõsége. Mária Terézia 1766-ban Krisztina nevű leányának ajándékozta, és így házasság révén Albert szásztescheni herceg birtoka lett. A napóleoni háború idején 1809-ben a franciák vonultak be a városba.
Az 1830-as években megkezdték a régi várfalak lebontását.

 

Alaprajzok:

 

http://mars.elte.hu/varak/mosonmagyarovar/mosonmagyarovaralaprajz.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/mosonmagyarovar/mosonmagyarovaralaprajz2.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/mosonmagyarovar/mosonmagyarovarkon1.jpg (Konyoki J.: 1885)

 

http://mars.elte.hu/varak/mosonmagyarovar/magyarovarwinkler1.jpg (Winkler G.)

 

http://mars.elte.hu/varak/mosonmagyarovar/mosonmagyarovaralaprajz3.jpg (Magyaróvár erődítése 1600 előtt)

 

http://mars.elte.hu/varak/mosonmagyarovar/mosonmagyarovaralaprajz4.jpg (Magyaróvár erődítése 1600 és 1700 között)

 

Legszebb képek:

 

http://mars.elte.hu/varak/mosonmagyarovar/mosonmagyarovar13.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/mosonmagyarovar/mosonmagyarovarlegiciv.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/mosonmagyarovar/mosonmagyarovar21.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/mosonmagyarovar/mosonmagyarovar4.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/mosonmagyarovar/mosonmagyarovarlegi02.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/mosonmagyarovar/mosonmagyarovarlegi03.jpg

 

 

MUNKÁCS: Munkács (Mukacsevo) város déli részén, a Latorca kanyarulatánál, a vidék fölé magasodó sziklabérc tetején áll a munkácsi vár.
Keletkezésének pontos dátuma a mai napig bizonytalan, azonban a XIX—XX. század fordulóján a Várhegyen lefolytatott ásatások szerint már a csiszolt kőkorszakban lakott volt. A síkságból kiemelkedő, stratégiai szempontból kiváló helyen álló trachitszikláról könnyen szemmel lehetett tartani a Latorca völgyében északnak, a Kárpátok hágóinak tartó utakat.
Az első, valószínűleg fából készült őrtornyot honfoglaló őseink emelhették a Várhegyen.
A várról szóló első írásos említés 1263-ból, egy adománylevélből származik, amelyben az uralkodó Aladár tárnokmesternek adományozta Szentmiklóst (Munkács/villa supra Munkách/ iránypontként szerepel). “… a munkácsi vár a tatárdúlás után megnagyobbíttatván: az hírében is emelkedett” — ír erről a korszakról Lehoczky Tivadar “Beregvármegye monographiaja” című munkájában.
A munkácsi királyi uradalmat (amely zömében járhatatlan erdőségekből állt) IV. Béla király Konstancia lánya hozományául adta.
A 14. sz. elején Leó halicsi királyé, majd 1311-ig Aba Amadé kezén volt. A vidék jelentősebb betelepítése Károly Róbert király idejére tehető, akinek külpolitikája Lengyelország és a Halics-Ladomériai fejedelemség irányába jelentősen aktivizálódott. Munkács várnagyául 1321-ben az oklevelek Tamás beregi főispánt említik. A vár és az uradalom az Anjou-ház családi birtoka lett, hosszabb ideig Erzsébet királyné, Károly Róbert felesége birtokolta. Nagy Lajos király egyik 1342-ben kelt oklevelében arról intézkedik, hogy a lampertszászi polgárok 10 ötven köblös hordó bort kötelesek a munkácsi várba (ad castrum Mounkach) szállítani. Utóda, Mária királynő 1397-ben Újváron kelt rendeletében utasította a leleszi konventet (a területileg illetékes hiteles helyet), hogy Csák Miklós temesi grófot iktassák be a munkácsi uradalom egyes részeibe.
A birtokot 1397-ban Zsigmond király idegenítette el, aki Korjatovics Tódor podóliai fejedelemnek adományozta, cserébe annak uralkodói jogaiért Podólia litván tartomány felett. Valószínűleg ebben az időben épült fel az első európai típusú lovagvár a Várhegyen (a négybástyás, központi donjonos erősség előképéül a Nagy Lajos által épített diósgyőri királyi vár szolgálhatott).
Korjatovics sokat “háborúzott” szomszédaival, így a Kerepeczi, a Salánki és a Komlósy családokkal a birtokhatárok megállapítása ügyében, ezért azokat többször perbe idéztette a leleszi konvent előtt. Korjatovics és felesége Olga (Valha) nevéhez fűződik a munkácsi kolostor megalapítása is. A fejedelem halála után egy ideig felesége Valha és unokaöccse Vaszil irányította az uradalmat, majd visszaszállt a koronára.
Nem sokkal ezután Zsigmond király a várat és az uradalmat Pálóczi Máténak adományozta, aki 1419–1431 között a beregi ispáni tisztet is ellátta. 1432-ben a tatai szerződés értelmében Munkácsot számos más birtokkal együtt Lazarevics István szerb despota kapta meg, amelynek fejében átadta a magyar királyságnak a délvidéki várrendszer kulcsát képező Nándorfehérvárt. Lazarevics egyike lett Zsigmond király leghűségesebb támaszainak, az uralkodó még a Sárkány-rendbe is felvette. Halála után unokaöccse, Brankovics György örökölte meg a szerb fejedelemséget és a magyarországi birtokokat.
Brankovicsnak a törökkel való szövetkezése miatt előbb I. (Habsburg) Albert majd I. (Jagelló) Ulászló Munkácsot a fejedelemtől elkobozta, és Pálóczi László országbírónak adományozta.
1444-ben a csúfos vereséggel végződött várnai ütközet után (amelyben I. Ulászló király is odaveszett) az országos főkapitánnyá, majd a rendek által V. László kiskorúsága idejére kormányzóvá választott Hunyadi János szerezte meg Munkács várát is uradalmát.
A törökverő főúr több alkalommal is megfordult itt, így többek között 1446. február 9-én, amikor munkácsi várát is felkereste. Halála után felesége, Szilágyi Erzsébet birtokolta a vidéket. A nagyasszony Vajdahunyad várából intézte a birtok ügyeit. Bereg megyében személyesen is megfordult, mint az 1466-ban kelt okleveléből is kitűnik, amelyben arról írt, hogy "Munkácsra azért jött, hogy az e várhoz tartozó jószágot megszemlélje s alattvalóinak elnyomottnak talált sorsán könnyítsen".
Szilágyi Erzsébet halála után a terjedelmes Hunyadi-birtokokat Mátyás király 1484-ben kelt iratában fiának, Corvin János liptói hercegnek adományozta. Mátyás halála után Corvin János megpróbálta megszerezni a trónt, de a csontmezei csatában vereséget szenvedett. Birtokainak jelentős részét a rokon családok kaparintották meg. A munkácsi uradalom csáktornyai Ernuszt Zsigmond pécsi püspöké lett. Azonban nem sokáig bírhatta azokat, mert még 1495-ben elhalálozott. A következő birtokos Geréb László erdélyi püspök lett, aki a birtokok kormányzását átadta testvérének, Vingárti Geréb Péter országbírónak. Ennek 1499-ben bekövetkezett halála után az uradalom visszaszállt a koronára, majd 1504-ben II. Ulászló király Bélteki Drágffy Györgynek adományozta zálogként.
1505-ben a király felesége Candelai Anna francia hercegnő birtokává tette Munkácsot, azonban a királyné korai halála után ismét a korona birtoka lett. Az 1514. évi országgyűlés Diósgyőrrel együtt a munkácsi uradalmat a királyi udvar ellátására rendelte: Munkács a bort és a zsiradékot szállította Budára.
1522-ben II. Lajos király feleségének, Habsburg Mária királynénak adományozta többek között Munkács várát is. Az uradalommal kapcsolatban számos királynéi oklevél született: több kenézség alapítása kapcsolódik ehhez az időhöz.
A várat Mária királyné megpróbálta biztosítani a maga részére, ezért 1526-ban egyik bizalmasára, Büdy Mihályra bízta annak igazgatását. 1529-ban Szapolyai a munkácsi uradalmat Báthori Istvánnak adományozta Szatmár és Németi városaiért cserébe. Báthori tetemes javításokat végzett az erősségen, jelentősen felújította a felsővárat.
1530-ban a vár visszaszállt Szapolyaira, azonban tényleges ura Mária királyné kegyéből Büdy Mihály lett. 1538-ban, a váradi békekötés idején Munkács birtokosa János király volt, azonban 1540-ben bekövetkezett halálakor özvegye, Izabella királyné átadta Ferdinánd királynak. 1552-ben, amikor a királyné Lengyelországba, majd Sziléziába távozott, Ferdinánd király Munkácsot és uradalmát Petrovics Péter temesi bánnak (Szapolyai János király rokonának, János Zsigmond egyik gyámjának) adományozta. Petrovics végrendeletében gyámfiára, János Zsigmond erdélyi fejedelemre hagyta birtokát. 1567-ben Swendi Lázár felsőmagyarországi főkapitány megostromolta és elfoglalta Munkács várát. Az ostrom során keletkezett sérülések kijavítására Miksa király rendelete Ung és Bereg vármegyék lakosságát kötelezte.
A Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség közötti többéves háborút a speyeri szerződés zárta le, amelyben Ung, Bereg és Ugocsa vármegyék az előbbihez, míg Máramaros Erdélyhez (mint a Partium része) került.
A vár és az uradalom egyik meghatározó tulajdonosa Mágóczy Gáspár, Torna várának ura volt. 1556-ban mint gyulai várkapitány, 1564-ben pedig mint Eger vára parancsnoka szolgálta az uralkodót, aki Heves és Külső-Szolnok vármegyék főispánjává is kinevezte.
1567. január-február havában a császári hadak elfoglalták Munkácsot (és ugyanakkor Szádvárt is.) 1572-ben lemondott az egri kapitányságról. Szolgálatai jutalmául 1573-ban Miksa király Munkács várát és uradalmát 42 ezer forintért zálogba adta Mágóchynak. A zálogbirtokban 1579-ben Rudolf király is megerősítette, majd mivel fia még gyermekként meghalt, testvéreit, Andrást és Gáspár jelölte ki örököseivé.1574-ben Mágóchyt Bereg vármegye főispánjává is kinevezték.
A főúr halála után unokaöccse, II. András örökölte a birtokokat. Özvegyét, Alaghy Bekény Juditot felsővadászi Rákóczi Zsigmond vette feleségül, aki a Mágóchy-árvák, Ferenc és Gáspár gyámja is lett. A munkácsi uradalom zálogjoga 1588. október 20-án szállt át Rákóczi Zsigmondra, kinek egyévi jövedelmét 97.936 forintra becsülték. A birtokot hatalmas erdőségek borították, de a síkságon földműveléssel is foglalkoztak. Bár a vártartomány 260 adózó portával rendelkezett, az új birtokos kenéz családokat telepített az eddig még érintetlen területekre, hogy ezeket is művelés alá fogják. A jövedelmek java részét a vár felszerelésének korszerűsítésére fordította.
1591-ben Mágóchy Ferencet nagykorúvá nyilvánították, s mivel közben édesanyja is meghalt, Rákóczi Zsigmondnak át kellett adnia a munkácsi várat, s el kellett számolnia a gyámsága alá tartozó birtokok állapotáról. Rákóczi Zsigmond és Alaghy Bekény Judit házasságából egy lány, Erzsébet született, akit Homonnai Drugeth Bálint vett feleségül.
1605-ben Bocskai István foglalta el a várat és bírta egészen haláláig. Az 1608. évi 22. törvénycikkely elidegeníthetetlen koronabirtokként említi, azonban továbbra is a zálogbirtokosok, a Mágóchy-család kezén maradt.
Mágóchy Ferenc Torna és Bereg főispánja és Felső-Magyarország főkapitánya volt. Tevékenységéről elég keveset tudunk, 1611-ben 30 éves korában hunyt el Beregszászon. Felesége, szerdahelyi Dersffy Orsolya a munkácsi vár egyik hadnagyának, Esterházy Miklósnak nyújtotta kezét, aki a házasság révén megalapozta családja vagyoni helyzetét és a köznemességből a mágnások rendjébe emelte azt. Esterházy Miklóst 1617. október 6-án nevezte ki II. Mátyás király Bereg vármegye főispánjává.
1620-ban kárpótlásul Munkács helyett Fraknó várát és uradalmát kapta meg, miután Bethlen Gábornak a nikolsburgi béke értelmében átadta. Bethlen Gábor 1623 februárjának elején kereste fel Bereg megyei birtokait, így a munkácsi várat, ahol Petroniust iktatta be a munkácsi püspökségbe.
Bethlen a korábban a Báthory családnál szolgáló gelsei Balling Jánost nevezte ki munkácsi főkapitánynak és az uradalom főnökévé. Balling kormányzása idejére tehető a vár korszerű felújítása (1629-ben), amelyről a felső vár falában lévő márványtábla is tanúskodik.
Bethlen Gábor 1629. november 15-én hunyt el. Végrendeletében az erdélyi fejedelmi széket, birtokainak és vagyonának jelentős részét feleségére, Brandenburgi Katalinra hagyta. Az erdélyi rendek kormányzóul Bethlen Istvánt, a fejedelem öccsét rendelték mellé. Mivel Brandenburgi Katalin az ország ügyei iránt nem fordított figyelmet, Bethlen Rákóczi Györggyel, Felső-Magyarország egyik leggazdagabb főurával kezdett tárgyalásokat, annak az erdélyi trónra való meghívásáról. A tárgyalások során azonban érdekes helyzet alakult ki: az erdélyiek lemondásra kényszerítették Katalin fejedelemasszonyt és Bethlen Istvánt választották meg uralkodójukká. Brandenburgi Katalin tanácsosával, Csáky Istvánnal a Magyar Királyságba távozott, ahol birtokainak nagy részét “átjátszotta” az utóbbinak. Bár a fejedelemasszony korábban számos birtokadománnyal próbálta meg a maga oldalára állítani Ballingot, az csak Csáky nélkül volt hajlandó beengedni a várba.
Ezután Katalin fejedelemasszony Rákóczival kezdett tárgyalásokat a munkácsi vár átadása ügyében. A tervek szerint örökbe fogadja Rákóczi Zsigmondot (Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna fiát), aki halála esetére teljes jogú örököse lett volna a munkácsi uradalom tekintetében, férjhez menetele esetében 150 ezer forintot fizetett volna utódainak. Balling János a fejedelemasszonynak, mint az uradalom tulajdonosának tett hűségesküje ellenére a vár kapuit megnyitotta a fejedelem hadai előtt.
Bár a Rákóczi család már 1631-ben birtokába jutott Munkács várának és uradalmának, hivatalosan csak 1633-ban, az eperjesi egyezséget követően iktatta be a leleszi konvent I. Rákóczi Györgyöt és Loránffy Zsuzsannát. Az uradalom ekkor 4 mezővárosból és 148 faluból állt.
I. Rákóczi György 1648. október 11-én bekövetkezett halála után Loránttfy Zsuzsanna Munkácsra költözött: innen, illetve pataki várából igazgatta terjedelmes birtokait. 1649-ben készült el az uradalom úrbérösszeírás is. A Cseh Mihály udvarbíró által elkészített 331 félívre terjedő, magyar nyelvű összeírásból teljes képet kapunk a Bereg vármegye nagyobbik részét kitevő munkácsi váruradalom életéről, gazdasági lehetőségeiről, a falvak lakosságáról.
A fejedelemasszony idősebb fia, II. Rákóczi György 1648-ban került Erdély trónjára. Sikertelen lengyelországi hadjárata után a Vereckei-hágón keresztül Lubomirski György hetman vezetésével lengyel sereg tört Magyarországra, felégette a védtelen falvakat, templomokat, kastélyokat rombolt le. Lorántffy Zsuzsanna a munkácsi várban húzta meg magát, majdnem a lengyelek fogságába esett.
A lengyelek kivonulása után a fejedelemasszony hozzá is látott a munkácsi vár átépítési munkálataihoz. A francia hadmérnököknek köszönhetően kapta a vár jelenlegi tagoltságát, ekkor alakult ki az alsó-, a középső- és a felsővár. Az építkezés emlékét idézi a felsővárba vezető bástyakapun a fejedelemasszony faragott kőcímere: a Lorántffyak hársfalevele az erdélyi sassal, a holddal, a hét várral; illetve a jelenleg a felsővár udvarán található tábla az alábbi felirattal:
"Illustrissima ac celsissima Transilvaniae principissa,
D. D. Susanna Lorantffy hoc opus erigi curavit. 1657.”
Később II. Rákóczi György örökölte, halála után pedig özvegyére, Báthory Zsófiára szállt. 1680-ban, Báthory Zsófia halálakor menye, Zrínyi Ilona birtokába került. 1682-ben Thököly Imrével kötött házassága révén a fejedelem átvette a várat. Kijavíttatta a palánkot és megerősíttette. 1686-188 között Zrínyi Ilona védelmezte hősiesen a Caraffa vezette császári túlerővel szemben.
Az ostromot édesanyjával és húgával a várban vészelte át a gyermek II. Rákóczi Ferenc, aki később hosszú ideig innen irányította a szabadságharcot. Amikor a fejedelem csillaga leáldozóban volt, Munkács vára tartotta magát a legtovább. Az 1711-es szatmári béke után a vár császári kézbe került.
1728-ban a munkácsi uradalmat a Schönborn családnak adományozta a császár, a vár pedig, mint királyi birtok, hadiszertárrá lett. Az is maradt 1787-ig, amikor II. József fogházzá alakíttatta át, így megmenekült a lerombolástól. 1834-ben egy hétig tartó tűzvész emésztette a várat, Léderer Ignác főkormányzó hozatta rendbe.
A szabadságharc leverése után a vár a forradalmárok fenyítő helyévé lett. 1855-től polgári fegyház, amelyet 1896-ban megszüntettek. Ez idő alatt a legfelső udvar keleti és nyugati épületszárnyait egy-egy emelettel bővítették, de egyéb átalakítások is készültek.

A vár ma Kárpátalja legjelentősebb, épségben fennmaradt vára. Fénykorát a 16-17. században élte, amikor birtokosainak állandó lakhelyéül is szolgált. A 17-18. században három részből állott, amelyek kőfalakkal voltak egymástól elkülönítve, s átjáró hidakon közlekedtek. A szirt északi csúcsán emelkedett a lépcsőzetes kiképzésű négyszögű fellegvár, amely jelentősen különbözött a mai felső vár háromemeletes épületétől. Az erődítmény védelmi képességét jelentősen növelte a vár kőfala alatt sziklába vájt mély árok. További védelmét képezte a hegy alatti külső erődítés széles és mély vizesárka, amelyet 15 egyenlő távolságban épített bástyatorony övezett, köztük földbe vert, magas gerendákból összeállított palánk volt. A várat a 20. században előbb laktanyaként, majd az 50-es években traktorosiskolaként használták. Kiürítése után megindult a restaurálás, amely ma is tart.

 

Link: Feld István: Feld István: A munkácsi vár a XVII. század közepén (in: Erdély és Patak fejedelemasszonya Lorántffy Zsuzsanna II., szerk: Tamás Edit, Sárospatak, 2000.)

 

A munkácsi vár alaprajza 1711-ben: http://mars.elte.hu/varak/aaacikkek/0207munkacsalaprajz7.jpg

 

Egy jól sikerült felvétel a vár teljes terjedelméről: http://mars.elte.hu/varak/aaacikkek/0207munkacspan002.jpg

 

 

NAGYBAJOM (KOROTNA VÁR): Kiss Gábor: Várak, Várkastélyok, Várhelyek Magyarországon c. könyve Nagybajomhoz köti a várhelyet. Ma inkább „koroknyavár” néven emlegetik.

 

  A községtől keletre, a Koroknya-puszta Vári-dűlő nevű részén épült középkori eredetű várnak ma már a felszínen falmaradványa nem található, csupán sánca és nagyméretű, kb 8-10 m széles, 4-5 m mély vizesárka látható. Alaprajza elrendezése nem állapítható meg.

  A község régi település, melynek első okleveles említése 1297-ben történt „Boyon” alakban. Később 1357-ben „Sacerdos de Boyun”, 1397-ben „Kysbayon”, majd 1440-ben „poss. Bojon” néven szerepel, mint a Korothnai család birtokosa.

  E család kimagasló alakja Korothnai János. Mátyás király híve, 1473-83 között nádori ítélőmester, 1483-ban Somogy megye főispánja volt. A XV. Század második felében ő építette fel itt a várat, melyet halála után 1494 táján fia, István örökölt, majd 1509-ben Bakócz Tamás érsek rokonainak zálogosította el. István halála után, 1512-ben Erdődi Péter erőszakkal a várat elfoglalta, és elrabolta a Korothnai család itt felhalmozott kincseit. Amádé Istvánnak, Korothnai Katinka gyámjának közbenjárására II. Lajos király 1516-ban a várat Katinkának visszaadta, és annak birtokába be is iktatta.

  Amikor a török 1555-ben Kapsovár bevétele után Koroknya ellen indult, a vár őrsége gyáván megszökött, mire a várkapitány Horváth György is kénytelen volt őket követni. Az üresen hagyott erősségbe Tojgun pasa vonult be, és azt őrséggel látta el. Egy év múlva, 1556 szeptemberében Nádasdy Tamás és Pallavicini őrgróf foglalta vissza.

  A végvári harcok után a vár hadi jelentőségét vesztve pusztulásnak indult, köveit pedig a lakosság építkezéseihez széthordta.

  (Sugár István: Szigetvár és viadala Zrinyi 1976 74. o. szerint ez Várújfalu. Ilyen nevű helység azonban nincs, de a térségben található Újvárfalva, a szerző bizonyára erre gondolt.)

  A vár megközelítése: Az Újvárfalva és Somogysárd közötti autóúttól nyugatra találhatóak a Koroknyavár sáncmaradványai, amelyek az úttól 20 perces sétával megközelíthetoek. A vár területén alapfalakat sejteto terepdomborulatok vannak. A köríto vizesárok egy része víz alatt volt amikor ott jártam.

 

  Meg kell említenünk, hogy ugyan Nagybajomhoz van közelebb megközelítés szempontjából, de közigazgatásilag Újvárfalvához tartozik a vármaradvány. Idézet Újvárfalva honlapjáról: „A község Újvárfalva néven 1909-től szerepel a jegyzékekben, egyébként Korotna, Nadalos és Vrácsik településrészek alkotják. Korotna először a XIX. században szerepelt a dokumentumokban több változatban. A szláv korito, azaz a teknő szó utal a nevére, amely a föld felszínét jelképezi. Korotnai János ítélőmester és főispán a XV. század második felében építette a várat, amelynek helyét ma is jelzik a Vári -dűlő sáncai. A település később a Somssich, majd a Sárközy és a Hunyady családok birtokához tartozott.”

 

A várárok: http://mars.elte.hu/varak/nagybajom/koroknyavar14.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/nagybajom/koroknyavar16.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/nagybajom/koroknyavar20.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/nagybajom/koroknyavar25.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/nagybajom/koroknyavar26.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/nagybajom/koroknyavar27.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/nagybajom/koroknyavar29.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/nagybajom/koroknyavar34.jpg

 

 

NAGYBÁNYA: Rozsály-hegy (1307m) alatt, a Zazár-folyó partján fekvő városnak 148 800 lakosa van, ebből hozzávetőlegesen 25500 magyar anyanyelvű.
A település szélvédett, enyhe éghajlata kedvező a szelídgesztenye megtelepedésére. Ősztáji begyűjtése minden évben a vidék egyik sajátos népi ünnepélye.

  Nagybánya középkori neve Asszonypataka.
A várost a II. Géza idején letelepített, később elmagyarosodott szászok alapították a XII. században.
  Néhány akvarell a szászok viseletéről: szász polgármester Brassóból, tanácsos Hermannstadtból, egy szász polgár, egy koros tanácstag (elöljáró) felesége
  A környéken található arany- és ezüstbányák, valamint az itt működő pénzverde jelentette sokáig a városka legfontosabb jövedelemforrását.

  I. Lajos király, mikor a városnak elégett kiváltságlevele helyett újat adományozott 1347-ben, engedélyt adott, hogy palánkkal és sánccal vegyék körül. 1356-ban a város vásártartásra kapott engedélyt és pallosjogot (vagyis a városi igazságszolgáltatás halálos ítéletet is hozhatott). Pénzverőhely, királyi kamaraispáni székhely.

  A királyi város 1411-ben a szerb despota kezére került, majd 1449-től Hunyadi János birtokába került., tőle örökölte özvegye, majd fia Mátyás.
A települést Mátyás király idején (1469-ben) tornyokkal erősített kőfallal vették körül, melyet a későbbi évszázadokban lassan lebontottak.

  1661-ben Evlia Cselebi is csodálattal látta.
Napjainkban a város a román színesfémipar központja, és emiatt sajnos Románia legszennyezettebb települése.

Nagybánya régi főterén található középkori városrész legrégebbi épülete a 18. számú Erzsébet-ház, melyet a hagyományok szerint Hunyadi János építtetett (azóta már jócskán átalakították), melyben halála után felesége, Szilágyi Erzsébet lakott.
A főtér közelében Petőfi emlékét is őrzi egy ház: feleségével 1847 szeptemberében, esküvőjük után keréktörés miatt nem jutottak el Koltóra, ahol nászútjukat töltötték, ezért éjszakára az Arany Sas fogadóban maradtak. Az épület a főtér és a Str. Vasile Lucaciu sarkán található.
A Vártér sarkán látható, a város jelképének számító négy fiatornyos Szent István-torony. Ezen a helyen állt a XV. század végén épült Szent István-templom, ami 1769-ben egy villámcsapás következtében leégett. Az épületből csak a 35 méter magas torony maradt épen, melyet 1896-ban restauráltak, és tetejére kilátót építettek.
A torony mögött található az 1720-ban épült, barokk stílusú Szentháromság-templom. Az épület festett üvegablakai magyar szentek életéből vett eseményeket és bibliai jeleneteket ábrázolnak.
E templom mögött találjuk  a Képzőművészeti Múzeumot, ahol, többek között, a nagybányai festőiskola ismert és kevésbé ismert festőinek művei láthatók, melyekből ez a legnagyobb gyűjtemény Erdélyben.
A várost körülvevő fal hét tornyából mára csak a Mészáros-torony maradt meg, mely nevét a középkori szokásoknak megfelelően az egyik céhről, a mészárosokról kapta.
A egykori pénzverde épületében (Str. Monetărie 1.) ma a Megyei Történelmi és Régészeti Múzeum működik.

 

A Klastrom-réten található a nagybányai Falumúzeum, ahol egy Oláhkékesből (Chechiş) származó, 1630-ban épült görög katolikus fatemplomot, és a közeli falvakból ideköltöztetett, részben berendezett parasztházakat találunk.

 

A réttől nem messze láthatjuk a festőiskola több épületből álló műteremkertjét, amit napjainkban is műteremnek használnak a romániai magyar és román képzőművészek.

Nagybányán, a "világ legbájosabb városában" született Tersánszky Józsi Jenő.

  A lengyel király közbenjárására béketárgyalásba kezdett a két magyar király, sőt János Zsigmond király – a sorozatos vereségek hatására – már hajlandónak mutatkozott elismerni az osztrák ház örökösödési jogát is, de Szulejmán szultán jobbnak látta tovább szítani a háborúskodás tüzét.

 

 

NAGYBECSKEREK: "Erős, szilárd vár és kemény erőd;... " A vár a Becskerek tó közepén lévő szigetre épült. A környező tó és a mocsarak miatt szinte hozzáférhetetlen vár volt.

A becskereki vár mára teljesen megsemmisült, alaprajzi formája szabályos négyszög, melynek egyik sarkát egy kör alakú torony védte.

A nagybecskereki Városi Kertet nemrég óta egy különös falfestmény díszíti, amelyen az egykori becskereki vár emlékét örökítette meg Viorel Flora helybeli képzőművész. A leírások szerint a várat 1527–28-ban építették fel ezen a helyen.

Maga Zápolya János a Fruška gorai kőfejtőkből hajókkal a Dunán majd Tiszán s végül a Begán szállíttatta a terméskövet a becskereki vár felépítéséhez, amelyet önerőből nem tudott bevenni a török, idegen nyelvű árulókra volt szükség, hogy Allah hívei elfoglalhassák 1551-ben.

  1699-ben a karlócai béke rendelkezései nyomán lebontották. Helyén később felépült Torontál vármegyeháza. Miután 1807-ben az épület tűz martaléka lett, új megyeházat építettek fel, jelenleg ebben székel a nagybecskereki községi közigazgatás. A festmény a vár leírásai, valamint visszamaradt vázlatképe alapján készült, és a temesvári vár hasonmása. A képet élethűvé teszi az egykori vár néhány megmaradt kőeleme.

 

http://www.hhrf.org/magyarszo/arhiva/2004/jul/10/kepek/v07nagybecskereki.jpg

 

 

NAGYCSANÁD: Nagycsanád (régi neve Marosvár, románul Cenad, németül Raitzisch-Tschanad, majd Gross-Tschanad): falu a mai Romániában Temes megyében. A mai település Őscsanád (más néven Németcsanád) és Rácz-Csanád egyesítésével keletkezett.

  Nevének eredete: Csanád vezérnek a nevét viseli, aki monostorát alapította.

1111-ben Chonadiensis néven említi oklevél. Egykori várát és ortodox templomát Ajtony építtette. 1028-ban Szent István serege Csanád vezetésével legyőzte Ajtony seregét, a várat pedig Csanád kapta meg. Ettől kezdve Marosvárt Csanádnak nevezték, és az ekkor alapított azonos nevű vármegye székhelye lett. 1030-tól püspökség székhelye, első püspöke Gellért püspök lett, aki Szent György tiszteletére székesegyházat építtetett ide. Később a püspökség mellett káptalan és káptalani iskola is működött itt. 1044-ben Aba Sámuel itt végeztette ki az ellene lázadó főurakat. 1083-ban itt avatták szentté Szent Gellértet. 1514-ben Dózsa György serege foglalta el. 1551-ben és 1598-ben a török foglalta el, majd szandzsák székhely lett. 1723-ban helyreállították a 16. században megszűnt székeskáptalant. A 18. században a püspökséget Szegedre, majd Temesvárra költöztették. 1910-ben 5649 lakosából 2062 román, 1592 német, 1581 szerb és 330 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Torontál vármegye Nagyszentmiklósi járásához tartozott. 1920-ban Romániához csatolták.

 

 

NAGYHARSÁNY (SZÁRSOMLYÓ) RÖVID TÖRTÉNETE: a falu felett emelkedõ Szársomlyót és a hegy alatt lévõ falut 1249-ben IV. Béla király Balog Miklós dubicai comesnek, V. István ifjabb király tárnokmesterének adományozta azzal, hogy ott saját költségén várat építsen. A felépült ,,castrum Zaarsomolou"-t halála után 1287-ben veje, Lõrinc nádor fia Kemény comes, Baranya megyei fõispán nyerte IV. László királytól adományba. A vár 1291 körül az ország bírája által Konrádnak és fiának Jakabnak, Lõrincz nádor fia Kemény comes elleni ügyének elhalasztására vonatkozó oklevelében ,,castellum eiusdem de Harsan"-ként szerepel.
Kemény azonban Károly Róbert ellen fellázadt, és ezért a király 1319-ben a várat ostrommal elfoglalta. Az 1340-es években a baranyai ispán birtoka lett. Késõbb, 1380-ban Horváti János macsói bán szerezte meg, kinek itteni várnagya ebben az idõben Balázs fia István. Baranya, Valkó és Bodrog vármegyék fõispánjának adományozta. E család közel száz évig tartotta birtokában a várat.

  A XV. század végén, a Kórógyi család kihaltával Szársomlyó vára és vártartománya (Nagyfalu, Nagyharsány, Szántó, Babolcsa) is új tulajdonos kezébe került.

  Az 1470-es évek elején laki Kis Tamás királyi kamarás, majd 1483-ban vingárti Geréb Péter nádor kezére került.

 

  A török 1532-ben foglalta el. Az ostrom során megsérült falakat már nem állította helyre, nem javította ki, aminek következtében azok pusztulásnak indultak úgy, hogy ma már csak igen csekély maradvány található a felszínen.

 Ibrahim Pecsevi XVII. századi krónikás szerint a török csapatok Szársomlyó (Nagyharsány) várát nem szállták meg, de az ettől kezdve rohamos pusztulásnak indult. Talán az ostrom során szerzett sérülések és az amúgy is rossz műszaki állapot miatt nem volt értelme a vár rendbehozatalának.

 

A vár külső falának maradványai: http://mars.elte.hu/varak/nagyharsany/nagyharsany20.jpg

 

A domb, amelyen valaha a vár állott: http://mars.elte.hu/varak/nagyharsany/nagyharsany11.jpg

 

Kilátás a várdombról: http://mars.elte.hu/varak/nagyharsany/nagyharsany24.jpg

 

Némi falmaradványok a vár belsejében: http://mars.elte.hu/varak/nagyharsany/nagyharsany27.jpg

 

A vár maradványai a dombtetőre vetítetten: http://mars.elte.hu/varak/nagyharsany/nagyharsanyalaprajz.jpg

 

 

NAGYKANIZSA: Kanizsa várának ősi története van. Már a rómaiak építettek itt a környező mocsár közepén, cölöpökre és terméskő alapokra téglavárat. Ez a gótoké, majd az avaroké lett, aztán a VIII. század utolsó éveiben Nagy Károly hódította meg a várat.

  A honfoglaláskor Előd vezér unokájának, Csáknak lett a birtoka, majd többször gazdát cserélt a kisebb vezérek közt.

  A tatárok 1241-ben a befagyott mocsáron átkelve kétheti ostrom után elfoglalták és lerombolták. Később Károly Róbert korában találkozunk újra vele, amint odaajándékozza a várat és a birtokot az Osl nembeli Imre fia Lőrincnek, zalai főispánnak, a Kanizsai család ősének. Innentől a Kanizsaiak birtokában volt egészen a XVI. századig, amikor kihalt a család és házasság révén a Nádasdy család tulajdonába került.

  Az állandó átépítések következtében az 1550-es évekre a kanizsai vár kétségtelenül a magyar végvárrendszer egyik számottevő erősségére fejlődött. A hatalmas, ötszög alakú építmény, amely a korabeli rajzokon és ábrázolásokon egy elnyúló teknősre emlékeztet, szemközti oldalai mintegy 350, bástyái pedig kb. 420 m-re voltak egymástól. A korabeli vár egyébként mintegy fél km-re feküdt a középkori várostól, amely ez idő tájt kb. 350X400 m kiterjedésű volt.

  Az ostrom idején még Kanizsai tulajdonban volt. Az utolsó családtag Kanizsai Orsolya 1562-ben átköltözött Kanizsára. Ebből az időből ismert a vár leírása is.

  Kanizsa várát először 1566-ban ostromolta a török Arszlán pasa vezetésével, eredménytelenül.

  Az 1560-as években egyre nagyobb nehézségekbe ütközött Kanizsa földből és fából készült védműveinek rendszeres karbantartása, esetleges korszerűsítése, valamint az őrség zsoldjának folyamatos biztosítása. Ezért merült fel már 1566. 12. 02-án, hogy az uralkodó megfelelő kárpótlás fejében kincstári tulajdonba veszi a várat, amelynek védelme és fenntartása súlyos terheket rótt a Nádasdyakra. Kanizsa átadása a király számára azonban nem ment egykönnyen, és több mint egy év telt el addig, amíg az állagában erősen megrongálódott várat a királyi biztosok átvették. Rendkívül nagy szükség lett volna pedig a gyors intézkedésre, hiszen – bár 1567 januárjától fegyverszüneti tárgyalások folytak a Habsburg-uralkodó és a szultán között – Kanizsa környékén mind gyakoribbak lettek a török csapatok portyázásai, lesvetései. Ráadásul, a korabeli források arról tanúskodnak, hogy a Kanizsai őrség az 1550-es 60-as években szinte teljesen fizetetlen volt. Erről a részleteket lásd. V. Molnár László: Kanizsa vára: 46. o.

  Ezek a körülmények egyre inkább világossá tették, hogy Kanizsa várát az uralkodónak minél hamarabb kincstári tulajdonba kell venni, mivel félő volt, hogy a vár különben az ellenség kezére jut. Ezért 1567. október 9-én tárgyalások kezdődtek II. Miksa és Nádasdy Tamásné megbízottjai között, akik részletesen megállapodtak a vár átadásának feltételeiről. Ez évben már Thury György mint kanizsai kapitány szerepelt. A szerződő felek a megállapodás végleges szövegét 1568. január 24-én írták alá, és ennek megfelelően Kanizsáért cserébe Nádasdy Tamásné a sokkal jövedelmezőbb Borsmonostort, továbbá a Nyitra megyei Csejte várát – három mezővárosból és 10 faluból álló uradalmával együtt – kapta.

  Kanizsát az uralkodó számára Steinhard királyi biztos vette át, aki a várról és annak felszereléséről pontos kimutatást készített. Ebből tudjuk, hogy Kanizsa az északi szélesség 47°1¢37²,, valamint a keleti hosszúság 35°48¢12² alatt helyezkedik el: 161 875 m² (azaz kb. 28-30 magyar hold) területen.

  A vártartomány gazdasági jellemzőiről 1568 körüli években leírás: V. Molnár László: Kanizsa vára, 47. o.

  A XVI. század második felében a kanizsai várőrség átlagos létszámát körülbelül 1000-1200 főre tehetjük. Ezt látszik bizonyítani az az 1574-es hivatalos kimutatás, amely szerint a fenti időpontban 400 huszárnak, 400 hajdúnak és 300 német puskásnak kellett a várban szolgálnia. Nagyjából hasonló adatokat közöl 1571-ben Forgách Ferenc, aki szerint Thury 500 lovassal és 200 gyalogossal indult a portyázó törökök üldözésére. Rendkívüli esetekben ennél több védő is lehetett, 1577-ben például 1950 főt számláltak.

  A XVI. század utolsó harmadában a kainzsai várban átlagosan 250-300 főnyi német katonaság is tartózkodott, akik közül a gyalogosok havi 4, a lovasok 6-8 forint zsolban részesültek. Az 1560-as évek végén, 1570-es évek elején Augustinus Rakkel és Johannes Berlen parancsnoksága alatt szolgáltak, akik a kanizsai magyar őrséggel közösen gyakran inudltak portyázásokra, bár azt az 1567-től életbe lépett fegyverszünet szigorúan tiltotta. Meg kell azonban jegyezni, hogy az idegen (német, flamand, vallon) és a magyar katonaság között néha kisebb-nagyobb súrlódásokra került sor, s ezek nemritkán fegyveres összeütközésekké fajultak. A kapitányok azonban mindenkor arra törekedtek, hogy ezeket a konfliktusokat bármi áron megszüntessék és a várőrség egységét helyreállítsák. Az ellentétek egyik fő oka a zsoldjukban és ellátásukban mutatkozó különbség volt.

  A magyar gyalogosok havi 2, a lovasok 3 forint 20 dénárt kaptak. Ebből a zsoldból, persze ha megkapták, kellett a katonáknak élelmükről, ruházatukról és lovaik ellátásáról is gondoskodniuk. Ha nem tudtak zsoldot fizetni a várőrség tagjainak, akkor mindennap átlagosan 2 font kenyeret, 1 font húst, 1 pint bort vagy sört, lovaikank pedig bizonyos mennyiségű szénát és zabot biztosítottak. A korabeli árak érzékeltetésére említjük meg, hogy 1568-ban 1 köböl (60 kg) búza 1 forintba, a rozs, árpa, zab pedig 40 dénárba került.

  A vár irányítását illetően lényeges különbség volt annak a királyi tulajdonba kerülése előtti és utáni időszakában. Nádasdy Tamásné idejében a magánkézben levő vár tényleges vezetését Szalay Benedek és Szele Jakab gazdatisztek látták el. Szalay Benedek a végváriaknak oly fontos, az akadozó zsoldot pótló jövedelemforrását tartotta kezében; a rabok sarcon való szabadon engedését intézte. Szalay Benedek erős kézzel intézte asszonya ügyeit.

  Az 1567 utáni években egyre jobban szétvált egymástól a vár gazdasági és katonai irányítása, s ettől az időtől kezdve az ügyintézés is lényegesen szakszerűbbé vált. A gazdasági irányítás és ezzel szoros kapcsolatban a pénzkezelés a királyi kamara felügyelete alá került, s immár ez gondoskodott a vár karbantartásáráól, a szükséges élelem- és takarmányszállításokról, valamint a nélkülözhetetlen kézi lőfegyverekről, ágyúkról és a puskaporról is.

  A vár királyi kézre kerülésével lényegesen megváltozott annak személyzete és létszáma is. Így például egy 1564-es leltár alapján tudjuk, hogy Kanizsa várában és a hozzá tartozó majorságokban mintegy 100 főre tehetjük a személyzet létszámát, akik közül 32-en végeztek katonai, illetve egyéb irányító (praefectus, provisor, porkoláb stb.) tevékenységet, a többiek pedig mint mesteremberek (szakácsok, pékek, ácsok, molnárok) és szolgák dolgoztak. Az 1568-as összeírás azonban már csak 85 főnyi várnépet említ, akik közül 53-an tevékenykedtek közvetlenül a vár falain belül.

  A várnép fizetésében – munkakörüktől függően – Kanizsa királyi kézbe kerülésétől fogva valamelyes növekedés figyelhető meg. Szele Jakab tiszttartó például évi 200, Thőke Benedek porkoláb 93,75 Nagy Benedek udvarbíró (provisor) 60 forint fizetést, továbbá lovaik számára szénát, takarmányt és abrakot kaptak. Nagy Benedek számára ezenkívül még évi 20 köböl búza, négy szolgájának pedig napi 1-2 font hús, kenyér és ½ pint bor járt. A fentiek is világosan jelzik, hogy a korabeli vár életében a provisor az egyik legfontosabb személy volt: ő végezte ugyanis a jövedelmek felbecslését, a jobbágyok adójának beszedését és a kamarához történő eljuttatását. Ezen kívül az udvarbírók feladata volt az uradalom népei feletti bíráskodás, valamint a vár vendégeinek fogadása.

  A várral kapcsolatos összes dologban a döntő szó azonban mindenkor a kapitányt illette meg, akinek joga volt a gazdasági ügyekben való beleszólás is. A jövedelmek behajtásáról a vár kapitánya tartozott gondoskodni, aki e célból egyaránt igénybe vehette a megyei szolgabírókat (iudex nobilorum), adószedőket (dicator), sőt a királyi harmincadosokat is. Magát a követendő eljárást is az az utasítás (instructio) szabta meg, melyet a királyi kamarától, mint a hadiadók, katonai és várbeli kiadások és jövedelmek terén legfőbb hatóságtól minden kapitány azonnal kézhez kapott, amint hivatalát elfoglalta. Ha a provisor és a várnép között esetleges súrlódások támadtak, akkor a döntési joggal ugyancsak a kapitány rendelkezett.

  Minden korabeli várban a kapitányon és a provisoror kívül a levelezések és egyéb dokumentumok említést tesznek még számos más tisztségről is, így a fegyvertári gondnok (armamentarius), az élelmezési felügyelő (annonarius; Provientrerwalter), az építőmester és a számtartó (literatus, rationista, contrascriba; deák) hivataláról, akik ugyancsak a parancsnoknak voltak alárendelve.

  A fegyvertári gondnok feladata volt a vár hadifelszerelésének pontos nyilvántartása. Ennek alapján tudjuk például, hogy 1566. június 9-én Kanizsán 15 tarackot, 1 seregbontót, 3 „mozsárpattyantyút”, 23 pajzsot, 87 kopját és 23 számszeríjat tartottak nyilván. A vár állapotát jelzi a lőporral való ellátottsága is: ugyanebben az időpontban 35 puska-, 365 tarck- és 517 „szakálláb golyóbis” állt a védők rendelkezésére.

  Kanizsa parancsnoka 1567 szeptembere óta a korábbi palotai kapitány, Thury György volt,a ki már 1568-ban adózásra szólította fel Szigetvár és Pécs környékének magyar lakosságát, megfenyegetve őket, hogy engedetlenségük esetén fegyveres erővel szerez érvényt követeléseinek. Ennek megtorlására a Szigetvári bég csapatai 1568 februárjában Kanizsa alá nyargaltak, s ott levágták és foglyul ejtettek több magyar katonát.

  1568. február 10-én újabb leltár készült a vár hadifelszereléséről, ez azonban minden bizonnyal nem teljes, mert csak 7 ágyút, 952 golyót és 32 puskát említ. A két leltár összehasonlításából az is kiderül, hogy amíg a vár magánkézben volt, addig is a felszerelésnek megközelítőleg a fele a király tulajdonát képezte, ami egyébként nem egyedi eset a kor viszonyai között.

  Ebben az évben jött Thury György Kanizsára kapitánynak. Helyzetét csöppet sem könnyítette meg, hogy ekkor a várat csaknem teljesen üresen találta. Ezért első jelentésében muníciót és élelmszert kért, majd a vár megerősítését sürgette. A király a lehetőségek megállapítására Schwendi Lázár fővezért küldte Kanizsára, másokkal egyetemben. De a vár zsoldosait továbbra sem fizették ki rendszeresen így azok portyázásokra és fosztogatásokra kényszerültek.

  Az őrség létszáma ilyen körülmények között ugyancsak megfogyatkozott. A 400 huszárból csak 100-at, a 325 német katona helyett csak 290-et látott a körültekintés céljábóból 1571-ben Kanizsára küldött Puchaim haditanácsos. A többi elszökött vagy beteg – írja jelentésében, majd hozzáteszi: Kanizsa veszélyben forog.

  A vár korszerűsítésének részleteiről az 1567-től 1592-ig terjedő időszakra lásd: V. Molnár László: Kanizsa vára 59-61. o.

  Thury Miklóst 1571-ben lépre csalták a törökök és megölték. Halála után Kanizsa parancsnokává Miksa császár ismét Zrínyi Miklós fiát Zrínyi Györgyöt nevezte ki, aki 1571-ben a vártól északra díszes, kör alakú kápolnát emeltetett, hogy ott helyezzék örök nyugalomra néhai barátja holttestét. A vár főterén pedig emlékoszlopot állíttatott neki latin felirattal.

  Az 1572-es pozsonyi országgyűlésen Zrínyi György is megjelent kanizsai lovasságának egy részével. A fenti országgyűlés után Bánffy Bálintot nevezték ki kanizsai kapitánnyá, mivel Zrínyi György előbb a dunántúli főkapitány helyettese, majd pedig 1574-től főkapitány lett. Bánffy Bálint betegsége miatt azonban nem sokáig viselhette tisztét, ezért Alapy Gáspár személyében új parancsnokot neveztek ki Kanizsa élére.

  1574-ben Alapy Gáspár kapitányi pályafutása meglehetősen szégyenletesen ért véget, mivel Ali szigetvári bég a siklósi, pécsi és kaposvári török helyőrségekkel közösen, farsang idején egészen a vár alá nyomult és már a létrákat támasztották a falakhoz, amikor a meglehetősen gyanútlan magyar végváriak azt észrevették. Ráadásul Alapy, éjszakai sötétségre hivatkozva, nem merte üldözni a támadókat. Mulasztásáért Zrínyi érthetően leváltatta, és a helyére Bornemissza Jánost nevezte ki.

  1577-ben súlyos csapás érte a kanizsaiakat, hiszen amikor március 21-én, Szent Benedek napján Bornemissza János leánya, Anna az esküvőjét tartotta Batthyány Istvánnal, a mulatozás közepette váratlanul felrobbant a lőportorony. A 80 mázsa lőpor szörnyű pusztítást eredményezett, mivel az épületek és a tornyok falai egyenesen a vendégekre omlottak. A szerencsétlenség következtében Bornemissza egész családja, az ifjú pár és 45 kanizsai katona életét vesztette. A parancsnok is olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy azokba hamarosan belehalt. Helyét ismét Zrínyi György foglalta el.

  1586 januárjában újabb súlyos természeti csapás érte a várat, amikor egy erős földrengés következtében bástyái és falai több helyen megrepedeztek és hatalmas nyílások keletkeztek. Ezeket a rongálódásokat bizonyára nem volt könnyű rendbe hozni, ezért feltételezhetően a javításokkal csak a nyári időszakban készültek el.

  1590 június 19-én újabb heves földrengés rongálta meg a falakat, melyek során a bástyák egy része a mocsárba merült el, úgy, hogy a javításkor ezekre épültek fel az új bástyák. Ghyczy Bertalan a történteket azonnal jelentette az Udvari Haditanácsnak, amelytől a továbbiakban a sürgős helyreállítást követelte. A kanizsai parancsnok kérelme eredménnyel is járt, mivel még a nyár során Zala és Somogy megyék jobbágyságát a szokásos 12 napi ingyenrobotra rendelték ki, valamint két német építészt küldtek Bécsből a helyreállítási munkák irányítása céljából.

  Az újjáépítések során úgy döntöttek, hogy a Kanizsa-patakot a régi medrébe kell juttatni, s ezáltal az ismét a vár területén folyt keresztül. Alig kezdték meg a munkákat, amikor augusztus 5-én újabb földrengés rázta meg a vidéket. Ezúttal azonban nem okozott súlyosabb károkat, csak napokon keresztül nagyon erős, bűzös kénszagot lehetett érezni, amely a környező mocsarakból áradt. Végül is két vármegye másfél évi munkájának eredményeképpen sikerült eltüntetni a szörnyű elem csapás nyomait, valamint helyreállítani a megrongálódott falakat és bástyákat.

  Georg Paradeisert 1598. szeptember 12-én nevezték ki Kanizsa parancsnokává. A török 1600-ban újra támadta a várat, és ekkor a császári várparancsnok, Paradeiser György fel is adta. Miután Kücsük Haszán pasa átvette a parancsnokságot Kanizsán, fényes kíséretével felkereste a környező falvak lakosságát, s felszólította őket, hogy a háborús viszonyok által feldúlt földet a következő év tavaszától – szigorú büntetés terhe mellett – műveljék meg. Hogy a szegény népet érdekeltté tegye házaik felépítésében és a gazdálkodás beíndításában, 3 évi adómentességet ígért nekik. Amikor azonban a pasa úgy látta, hogy a jobbágyok kezdtek meggazdagodni, hirtelen hatalmas összeget követelt rajtuk.

  A befolyt pénzekből 1601 februárjától Kücsük Haszán hozzálátott az előző év során erősen megrongálódott vár helyreállításához. Ezért Törökországból és Szerbiából hívatott kézműveseket, akik valóban rövid idő leforgása alatt kijavították az ostrom okozta károkat.

  Georg Paradeisert a vár feladása miatt halálra is ítélték, 1601. november 20-án lefejezték, de így járt Kugler György helyettes várparancsnok is több tiszttel együtt. 1601-ben Fülöp lotharingiai herceg 68 napi eredménytelen ostrom után a vár falai alól elvonult.

  Székesfehérvár (török) kézre kerüléses után Amrát Haszán pasa (a vár parancsnoka) a budai beglerbégtől kért segítségget Kanizsa helyreállításának befejezése céljából. Ezen kívül mintegy 1000 fegyveres katonájával a környező falvakból 7000 jobbágyot terelt össze az erődítési munkálatok elvégzésére.

  Siegfrid Kollonich tábornok, alsó-magyarországi főkapitány egy beépített embere (vallon zsoldos) 1604 májusában felgyújtotta a vár épületeit. Nem sokkal ezután elindult egy 10 000 fős sereg, hogy a zűrzavart kihasználva elfoglalja a várat, de elkéstek az ostrommal, mert a túlerőben lévő felmentő seregek is útban voltak már. Miután Kollonich sereg kénytelen volt Kanizsa alól távozni, a török segélyhad mindaddig nem mozdult a vár alól, amíg annak építkezéseit véglegesen be nem fejezték. Ennek során a palánkokat és a védműveket ismét megerősítették és 45 új messze hordó ágyút helyeztek el a bástyákon. Az építkezések ideje alatt kisebb-nagyobb portyázó csapatokat indítottak el Kanizsáról, hogy a szükséges élelmet rendszeresen beszerezzék.

  Eredménytelen volt az 1664. évi támadás is.

  Kanizsa várát mintegy 90 évi török megszállás után 1690-ben Heister császári tábornok serege szabadította fel, Batthyány Ádám és Zichy István tábornokok közreműködésével. Az ostromot követően a falakat ugyan kijavították, de ezután a várnak már nem volt jelentősége, és azt 1702-ben I. Lipót király parancsára fel is robbantották. A vár köveiből épült a ferencrendi templom, és annak zárdája és Berger Kristóf ezredes, várparancsnok palotája, a mai Somogyi Béla út 40 szám alatt, mely többször cserélt gazdát. Egy ideig Megyeházának is hívták, mert mint megyei tulajdonban lévő épületben tiszteket szállásoltak el, ezután katonai kórház, majd 1852-től főszolgabírói lakás. Ma lakóház.

  Grasics báró 1705-ben megvásárolta a romokat, anyagából több házat épített, majd a maradványokat és saját kastélyát 1717-ben Szapáry István grófnak adta el. 1743-ban gróf Batthyány Lajos vette meg, e család birtoka volt a későbbiek során.

 

  A királyi vár mintegy 200 hold nagyságú területen feküdt, melyet négy öl széles és két öl mély árok választott két részre, az ó- és újvárra. Ezen az árkon folyt keresztül a Kanizsa folyó, amit később a vár körül futó hatalmas árokba vezettek. Az Óvár jóval kisebb, de magasabb területen feküdt, mint az Újvár. Egyikből a másikba felszedhető, széles híd vezetett egy tornyos kapun keresztül. A torony aljában a kettős vaskapu között egy 15-20 embert befogadó őrszoba helyezkedett el. Az őrtorony tetején ugyancsak az őrség számára erkély épült.

  Az Óvárban volt a Kanizsaiak emeletes palotája, ahol a vár tisztjei, családjai és az őrség lakott. Itt volt a ferencesek emeletes klastroma és temploma is. Az Óvár keleti részén volt a fegyverraktár, a lőporos torony, az élelmiszer raktár, és a börtön épülete. Az egész várat vastag kő- és téglafal kerítette be, sarkain négyszög alaprajzú bástyákkal, amelyekben 6-8 ágyút is fel tudtak állítani. A várfalon belül körös-körül 10 öl széles kövesút vezetett, és ezen belül pedig hegyes karókból álló kettős palánk övezte a vár belső területét. Az övező mocsáron keresztül fából rakott híd vezetett a várhoz, melyet szükség esetén fel lehetett szedni. Ez a fahíd, mely 850 lépés hosszú volt, keletről nyugatra kötötte össze Kanizsa várát a külvilággal. A hidak kettős vaskapuval elzárt tornyos bástyákban torkollottak.

 

  A várban Evlia Cselebi török utazó is megfordult, aki szerint:

  „Falainak szélessége negyven-ötven láb, s erős tömésfalak. Kétoldalról, a falakon belül és kívül az ember derekának megfelelő vastagságú tölgy- és cserfák vannak, melyeknek magassága tizenöt építészeti rőfre feljön. A mesteremberek ezeket a fákat furfangosan egymáshoz kötötték, hogy s azok belsejét tüskésborz bőre gyanánt tömésfölddel kitöltötték, hogy ha néhány százezer ágyúgolyót belelőnek is, a golyók a fagerendákon bemenvén, az Alburz hegyéhez hasonló földbe süllyednek, s ott maradnak… Közútjai deszkával vannak fedve, mivel a város alja süppedékes ingovány… Az erős várfalak előtt, hogy a várnak védpajzsa legyen, egyszeres vastag gerendákkal készült sövénykerítés van, melyet cementmésszel bevontak; tömés nélküli egyszerű palánkfal ez, úgy, hogy a vár fehér hattyú gyanánt áll. E védőpajzs mögött az anyafalig menve, oly széles út van, hogy két kocsi egymás mellett elmehet.”

 

  A várról Dzselálzáde Musztafa csak annyit írt, hogy „hegy nagyságú tornyokkal tele levő Kanizsa nevű erős vár.” Kanizsáról és Zákányról írt továbbá hogy: „Mind a kettő a bálványimádók menedékhelye és az iszlám ellenségeinek tanyája. Mivel a kardot rántó, lándzsával szúró hitbajnokoknak ellenségzúzó kezeitől megmenekült, vereséget szenvedett csoport eme várakba futott, tömve voltak tévelygő hitetlenekkel. Mihelyt a beléjük zárkózott pokolravaló feslett erkölcsűek eszöket vesztve és siránkozva életük képét megfordítva látták a megmenekülés tükrében: megrémültek a halált okozó éles kardoktól s kegyelemért kiabálván feladták a várukat.”

 

  A vár az 1560-es évek végén egy megközelítően 200 magyar hold kiterjedésű szigeten feküdt, amelyet mocsaras, lápos terület vett körül. A vár maga szabályos ötszöget képezett mindegyik sarkában jól kiépített, ágyúkkal védett bástyákkal, amelyet egy négy öl széles, illetve két öl mély árok választott két részre, az ó- és újvárra. Ezen az árkon – amely kétsorosan hegyesre faragott palánkkal volt szegélyezve – folyt keresztül egy kis patak, amit később a vár körül futó hatalmas árkokon vezettek el. Az óvár jóval kisebb, de magasabb területen feküdt, mint az újvár; egyikből a másikba felszedhető, széles híd vezetett egy tornyos kapun keresztül, ahonnan az őrszemek az egész környéket könnyen megfigyelés alatt tarthatták.

  Az óvárban (vagy belső várban) éltek a földesúr tisztjei családjukkal együtt, és a várőrség. Itt állt a korbeli inventáriumban toronynak nevezett kastélyépület is, Nádasdy család, illetve később a király által kinevezett kapitányok főúri dísszel berendezett lakhelye. Az egyik szobában „vagyon négy szőnyeg, két öreg szekrény, két hosszú szekrény három réz gyertyatartó, négy abrosz” stb. „Az toronyban való boltban (boltozatos helyiségben) egy asztal, az nagy szobában egy asztal, az zöld szobában egy asztal, székek mindenestől az várban vannak XXI.” A palota pincéiben az „úr szölőjén termett ó borok”-at és új borokat tároltak. Az óvár keleti részében volt található a ferencesek emeletes klastroma, a templom, a fegyver- és élelmiszerraktár, a lőportorony, továbbá a tömlöc épülete. Ebben állandóan sok török raboskodott, várva, hogy valaki kezességet vállaljon érte, vagy sarcát kifizesse.

  Az újvárban (vagy középvárban) laktak a kézművesek, a cselédség, itt álltak a műhelyek, az istállók, a pajták, a mészárszékek, a tűzifarakások, a széna- és szalmakazlak, illetve a temető. A sütő házban például a liszt mellett „egy hordó eczet, ugyanott hat szita, egy hosszú tekenyő… egy nagy fejsze” volt, míg „az kovács házban vagyon két öreg verő, két vágó, négy fogó egy patkoló fogóval, két likasztó”.

  Az egész várat vastag palánkfal vette körül, a négyszög alakú sarokbástyákon pedig általában 3, de szükség esetén 6-8 ágyút is el lehetett helyezni. Kanizsa várának déli bástyájában 1566-ban szekérhez való kerekeket és más efféléket tartottak. A várfalon belül mintegy 10 öl széles, téglával és kaviccsal kirakott út vezetette körbe, továbbá hegyes karókból álló kettős palánk övezte a vár belső területét. Kívülről, a várfalaktól nem messzire húzódott az állandóan vízzel teli árok, s ezen túl már csak a Bajcsáig terjedő, derékig érő, süppedős mocsár volt látható, amelyet a Kanizsa-patak vize táplált és távolabbról egy nagy tónak látszott. A mocsáron át fából kirakott út vezetett a várban, amit veszély esetén könnyen és gyorsan fel lehetett szedni. A mocsarat olyan dúsan benőtte a nád a sás, hogy a várat majdnem láthatatlanná tette.

  A vár főporkolábja Kanizsán az 1560-as évek közepén egy Vida nevű ember volt, aki a torony melletti házbabn lakott. Egy összeírás szerint az épületben „66 vas nyelvű szakálláb, 17 fa nyelvű szakálláb, 2 vaslapát, 2 lámpás” volt egyebek mellett.” A vár Kenéz kapujában 1566-ban 1 tarack, 8 fanyelű szakálláb (szakállas puska) és hozzá való 64 golyóbis volt található.

 

A vár alaprajza: http://mars.elte.hu/varak/aalaprajzok/nagykanizsa.jpg

 

A vár sematikus alaprajza (Winkler G.): http://mars.elte.hu/varak/aalaprajzok/kanizsawinkler2.jpg

 

Ua. és a kiépítésének folyamata: http://mars.elte.hu/varak/aalaprajzok/kanizsawinkler1.jpg

 

Elképzelt távlati kép (König F.): http://mars.elte.hu/varak/aalaprajzok/nagykanizsakof1.jpg

 

Nagykanizsa metszeten: http://mek.oszk.hu/01900/01912/html/index228.html

 

A hajdani vár helyén felállított várkapu emlékműve. Itt áll Thury György, a vár leghíresebb védőjének mellszobra is. http://www.akm.externet.hu/km/varak/adatok/var07601.jpg

 

 

NAGYKAPORNAK: a helység neve már 1170 körül feltűnt „Capornuch” alakban, amikor Wolser vagy Wolfer, Curin apja megalapította az itteni bencés apátságot és monostort, melynek előbb Bencz főispánra, ezután a Cador nemzettségből származó Mártonra, majd III. Béla királyra szállott kegyúri joga. A román stílusú, XIII. századi apátsági templom háromhajós, félköríves szentélyekkel záródó építmény volt. A századok során többször átalakították.

  A megyei törvénytevő gyűléseknek és 1459-ben a királyi sókamara-hivatalnak is székhelye volt, azaz ez volt a székhelye a vármegyének.

  A XV. században az apátságot, a mellette levő templommal együtt erősséggé alakították át. A források szerint a templom 1530 táján díszes kazettás mennyezetet kapott.  Az 1566-os a megyei közgyűlés jegyzőkönyve elmondja, hogy: „Mivel Kapornak városát, Zala megye ítélkezési székhelyét a török felégette, és ott nyugodtan ítélkezni nem lehet, sem a peres felek szállásra nem találnak, ezért, míg az a város Isten segítségével újra felépül, elhatároztuk, hogy ítélőszékünket ebben a városban, vagyis Egerszegen tartjuk”.

Megerősítését az 1601. XXIX. tc. rendelte el, a szükséges ingyen munkát pedig Vas vármegye negyedik járásának kellett teljesítenie. A vár őrségének megerősítéséhez az 1655. évi országgyűlés 100 lovast és ugyanennyi gyalogos katonát rendelt el. Egyetlen kapitánya ismert, Ányos Péter de Vámos, aki 1629-41 között töltötte be ezt a tisztet. Az átalakított és megerősített templom és az apátsági épület 1664-ben leégett. A vár az egész hódoltság alatt fennállott, és csak I. Lipót parancsára 1702-ben rombolták le. A templom helyreállítását a török veszély elmúltával kezdhették csak meg. A vár helyén a falu feletti dombon a vár köveinek felhasználásával az 1730-as évek elején Békássy Ferenc apát felépítette az új apátsági épületet, melyet később háromszor is bővítettek. A templom az 1734-79 közötti barokk átépítés idején kapta mai, egyhajós formáját.

 Az 1913-as renováláskor kerültek a szobrok a homlokzati fülkékbe. Belül is nagyon dekoratív az épület, falait és mennyezetét freskók díszítik. Copfstílusú szószéke domborművel borított. Az 1980-as évek restaurálása több középkori részletet is napvilágra hozott.

  A Várak Magyarországon című honlap ennyit ír róla: Nagykapornak, várrom, középkori alapfal nyomai /Genthon, Koppány, Kiss G./ (Zala)

 

 

NAGYKEREKI: a Sárrét keleti, a megye délkeleti sarkában települt község elso okleveles említése 1214-ben a Váradi Regestrumban történt "Kerecu", majd 1220-ban "villa Kerequi" alakban.Elobb a Borsiak, 1530 körül Ártándi Pál, majd pedig Ártándy Kelemen birtoka volt.

Azt, hogy a várat ki és mikor építette, oklevelek hiányában pontosan meghatározni nem lehet. Egyes kutatók szerint az Ártándyak osi vára volt, ahol 1510-ben fényes ünnepséggel tartotta meg esküvojét Hodosi Jákó Ferenc, az akkori várúr, Ártándy Tamás leányával Katalinnal. 1536-ban itt lakott Ártándy Pál feleségével Telegdi Rozinával, majd pedig Ártándy Kelemen. Ez utóbbi János király pártjához tartozott és 1553-ban itt tanácskozott Ladányi, Horváth a két Bethlen, valamint a tiszai részek fobb uraival, Izabella királyné és János Zsigmond visszahívása felol. Ártándy Kelemen magtalan halálával Kereki, Báthori István erdélyi fejedelem kezére került, majd egy 1534. évi szerzodés alapján Bocskai István birtoka lett.

A várat 1569-ben említették eloször, mikor Bocskai István az eredetileg földszintes, négyszögletes, minden szegletén egy-egy kerek alaprajzú saroktornyos várkastélyt külső várfallal és vizesárokkal erosítette meg. A keleti oldalon a Kis-Körös képezett természetes védelmi övet. A várkastélyból ma az oszlopos előtérrel bővített kastély, az északi sarkán egy hengeres torony és a déli sarkán egy magtárrá átalakított, támfalakkal erosített épületrész látható.

Miután Bocskai a rakamazi táborban idézés ellenére sem jelent meg, 1604. október 15-én Belgiojoso gróf kassai fokapitány sereggel vette ostrom alá a várat, de annak kapitánya Örvendi Pál sikeresen megvédte. Bocskai végrendeletileg Kerekit unokaöccsének, Báthory Gábornak hagyományozta, de alig 6 év múlva, 1611. július 6-án Nagy András hajdúkapitány. Embereivel átállt a császáriak oldalára, és a várat is átadta nekik, Nem sokkal ezután azonban Bethlen István a kezére került várat hozományul adta leánya Katalin kezével Zólyomi Dávidnak. Zólyomit hutlensége miatt elfogták és 1633-ban Kovár börtönébe zárták, ahol 18 évi raboskodás után meghalt. Kereki azonban továbbra is feleségének Bethlen Katalinnak birtokában maradt.

Szejde pasa Debrecenbol Várad felé nyomulva, Pocsaj várának lerombolása után, 1660-ban erre vette útját, de Kerekit nem támadta meg. Más vélemények szerint ekkor rombolta volna le a török, mert az 1697. évi összeírás szerint a várból "csak romok és törmelékek maradtak fenn".

1722-ben Kiczing József császári hadbiztos birtoka volt, majd a XVIII. században Csanády Sámuel császári alezredes szerezte meg, aki a romokból 1770-ben felépítette barokk stílusú kastélyát, melyet a XIX. században az 1850-es évi átalakításkor klasszicizáló oszlopos elotérrel bovítettek ki. A még fennálló egyik négyzetes tornyát 1920-ban alakították át magtárrá.

 

A vár falán található emléktábla: http://mars.elte.hu/varak/nagykereki/bocskayvar046.jpg

 

Alaprajz (Gerő 68): http://mars.elte.hu/varak/nagykereki/bocskayvaralaprajz.jpg

 

A vár rekonstrukciós rajza (Komoróczy): http://mars.elte.hu/varak/nagykereki/bocskayvarrajz.jpg

 

A vár alaprajza (Soós Elemér): http://mars.elte.hu/varak/nagykereki/bocskayvaralaprajz2.jpg

 

Fényképek:

 

A vár kerek bástyája (tornya): http://mars.elte.hu/varak/nagykereki/bocskayvar041.jpg

 

A vár képei: http://mars.elte.hu/varak/nagykereki/bocskayvar036.jpg

, http://mars.elte.hu/varak/nagykereki/bocskayvar052.jpg

 

A főbejárat: http://mars.elte.hu/varak/nagykereki/bocskayvar051.jpg

 

Légifelvétel: http://mars.elte.hu/varak/nagykereki/nagykerekilegi05.jpg

 

, http://mars.elte.hu/varak/nagykereki/nagykerekilegi01.jpg

 

 

NAGYLAK: elsőként 1313-ban Noglok-ként említik. A tatárjárás után létrejött nagylaki uradalomhoz a 15. században már 60 falu és 14 puszta tartozott, maga Nagylak városi rangra emelkedett.
Nagy vérengzés játszódott itt le 1514 májusában. Miután Apátfalvánál Báthori István temesi ispán és Csáki Miklós csanádi püspök seregei megverték Dózsa György előhadát, ide tértek ünnepelni.
A Gyula alatt táborozó népvezér már másnap hajnalban, május 24-én itt termett, és felgyújtotta a várost. Báthori és Nagylak urai Temesvárra menekültek, de Csáki Miklóst és még sokakat kegyetlen módon végeztek ki a feldühödött parasztok.
Az 1514. évi parasztlázadás, majd a hatszori török foglalás nyomában rom és pusztulás maradt, jóllehet a hajdani város középkori templomának és várának alapfalai még 1774-ben megvoltak. Az elhalt magyarság helyébe először szerbek, majd kivándorlásuk, 1750 után románok, 1803-ban szlovákok költöztek. A Maros-parti vár és mezőváros Trianon után Romániához került. A magyar oldalon mindössze a Pannónia Kender- és Lenszövő Részvénytársaság 1904-ben alapított kender- és lenáztató gyára maradt, amelyben kender földolgozásban már jártas, Bács megyei svábok kezdtek dolgozni. Hozzájuk később nagylaki és csanádpalotai lakosok csatlakoztak. A gyár munkástelepén és a nagyobb részben tanyákon lakók létszáma 1920-ban 512 fő volt, 1922-ben lett önálló község. Jelenleg Nagylak közúti határátkelőhely Románia felé.

 

 

NAGYVÁRAD: a Körös-parti város helyén már a XI. században megjelentek az első, településre utaló nyomok. A történelem viharaiban sokat szenvedett Nagyváradnak a régmúltból csak vára maradt meg, ami Bethlen Gábor építőmunkájának eredménye.

Nagyváradtól elválaszthatatlan a csodatevő Szent László király kultusza.
A monda szerint Szent László a Körös mentén vadászott, amikor egy angyal jelent meg előtte. A nagy király - Szűz Mária tiszteletére - monostort emeltetett az angyaljárás helyén, és lévén, hogy a területen vár is volt, elnevezte Váradnak.
Ő alapította a váradi püspökséget, a somogyvári és szentjobbi apátságokat, és ő vetette meg alapjait a később nagy jelentőségű gyulafehérvári püspökségnek, a bihari püspökséget pedig kanonokaival együtt Váradra telepítette. Régi feljegyzések szerint a középkori Váradnak - éppen Szent László áldásos tevékenységét követően - Budánál is több temploma volt. Az elkövetkező századokban e püspökség számos híres tudóst, történészt, írót adott a magyarságnak, általánosan elismert iskolája lett a tudományok magas fokú művelésének.
A szent király földi maradványait őrző sír Várad sáncokkal körülvett várában volt, melynek közelében - a mondák szerint - a betegek meggyógyultak, az elkeseredettek nyugodalmat leltek. László királyt halála után három évig gyászolták Magyarország népei, mely idő alatt nem táncoltak, nem mulattak és nem szórakoztak. A nép száján maradt legendákban egymást követték a lovagkirálynak tulajdonított csodák: szentté avatásakor fényes csillag jelent meg az égen közvetlenül a monostor felett, alatta káprázatos fényben ragyogott a nagy király.

A XIV. századtól a városban jelentős olasz közösségek telepedtek le, erre utal az egyes városrészek napjainkban is használt elnevezése: Váradolaszi, Velence.
A város központi része a XIX. század második felére alakult ki. A gazdasági életre komoly befolyást gyakorolt a zsidóság betelepedésének engedélyezése 1783-tól. A XIX. században ezek a családok jelentős ipari potenciállal növelték a város életerejét gép-, könnyű- és vegyipari cégek létrehozásával. Ebben az időben a lakosság 23%-a zsidó vallású volt, és a városban 15 zsinagóga is működött.

Nagyvárad, a "Pece-parti Páris" a XIX. század végén, a XX. század elején  Magyarország egyik pezsgő kulturális-szellemi központja is volt.
Napjainkra a városkép teljesen átalakult: a kávéházi életet élő művészek és polgárok kedvelt városából Románia egyik határszéli ipari nagyvárosa lett. A lakosság létszáma ma 223.000 fő, melynek 33%-a magyar anyanyelvű.

 

  Az egykor Bihar vármegyéhez tartozó, a Sebes-Kőrös két partján fekvő ősi városnak, Nagyváradnak (Oradea) legrégibb építészeti emléke a vár, melyet a legkönnyebben a Hunyadi János utca (Str. Ioan de Hunedoara) felöl kereshetünk fel.

Váradnak már a 11. században volt egy kisebb méretű, nagyjából kör alakú földvára a folyóktól és domboktól körülvett alacsony dombháton. Amikor László herceg lett a bihari dukátus ura, a földvár nyugati oldalán egy lakótornyot is emeltek. Királlyá koronázása után, a kunok 1091-es pusztító betörését követően a várban Szt. László király egy Szűz Máriának szentelt kolostort (prépostságot) alapított, melynek első püspöke megkoronázásáig Könyves Kálmán herceg lett. A vár a 11-12. században tovább épült: vizesárokkal vették körül, erősítették palánkfalait, később pedig kőfalat emeltek.

1241 tavaszán a tatárok elfoglalták és felgyújtották a várat és a várost. Az újjáépítést Vince püspök kezdte el 1244-ben. A település a 13. század második felére nagyjából kiheverte a mongolok dúlását. Helyreállították a várat, a benne lévő székesegyházzal.

Várad fénykorát a Hunyadiak alatt élte. Vitéz János püspöksége alatt (1445-1465) díszes palotákat, házakat építtetett. 1474. év elején, míg Mátyás király serege Morvaországban tartózkodott, Ali szendrői bég a Dunán átkelve febr. 27-én Váradra tört. Végül kétnapi eredménytelen ostrom után a várost felgyújtatta, majd elvonult. Távozása után Filipecz János püspök azonnal megkezdte a vár helyreállítását, valamint új és erős falakat, tornyokat építtetett.

1514-ben Dózsa György vezérének, Lőrinc papnak keresztesei vették ostrom alá Váradot, amit Pöstyén Gergely kapitány védett. A Tomori Pál vezette nemesi hadak közeledtére azonban félbehagyták az ostromot, és Bihar felé elvonultak.

A mohácsi csata után Várad lett Erdély központja, itt tartotta udvarát János király, és itt kötötték meg 1538-ban I. Ferdinánd és János király között a váradi békét. A várat Fráter György váradi püspök – tartva a Budát elfoglaló törökök támadásától – jelentősen megerősítette, Ny-i oldalán új védőfalat, a kaputól Ny-ra pedig egy toronybástyát épített.

Fráter György megöletése után, a kitört trónharcok során az Izabella királyné pártján álló Varkoch Tamás az erdélyi hadakkal megszállta Várad városát, majd 9 hónapnyi ostrom után 1557. június 13-án a várat is elfoglalta. Az ostrom során ismét súlyos károkat szenvedett el a város és a vár.

Az erődítmény helyreállítása 1569-1570-ben kezdődött meg. A várható török támadás miatt egy új és erősebb vár megépítése vált szükségessé, melynek munkálatait Báthori István fejedelem irányította. A vár két részből állt: a szabálytalan kör alaprajzú középkori várból – amely magában foglalta a székesegyházat is – és a köré épített szabályos ötszög alakú, olaszbástyás várból. Az olasz hadmérnökök által tervezett, 1570-1595 között felépült, széles és mély vizesárokkal körülvett külső vár öt hatalmas, új-olasz rendszerű bástyával épült meg, az egyik bástyája földbástya volt. Ennek újjáépítése Bethlen Gábor nevéhez fűződik.

  „Az 1596. decemberi gyűlés külön határozatba hozta: „Ez mostani időben kiváltképpen való építést kiván, ezért végeztük, hogy Közép-Szolnok és Kraszna vármegyében mind ő felsége urak és nemesség jószága személy válogatás nélkül Várad építésén minden segítséggel legyen, valamikor az váradi kapitány uram által requiráltatnak felőle.””[14]

Alig készült el a külső védőfal, amikor Omer pasa 1598. szeptember 29-én mintegy 50000 tatár harcossal körülvette a várat, melyet Királyí György kapitány és Nyáry Pál ezredes védelmezett alig 2000 emberrel. A török azonban alig egy hónapnyi eredménytelen ostrom után, nov. 3-án Szolnok felé elvonult.

A vár helyreállítása 1613-tól, Bethlen Gábor fejedelem alatt kezdődött, aki jelentős erődítési munkálatokat végeztetett rajta. Bethlen halála után I. Rákóczi György folytatta az építkezéseket. Ekkor javították ki az 1598. évi támadás rombolásait a Csonka- és a Királyfia bástyánál. A középkori székesegyházat lebontották, helyette egy új templom építését határozták el. 1618-1648 között a belső vár ötszögletes, ötbástyás alaprajzú lett, a külső vár alakja nagyjából változatlan maradt.

Váradot 1660. augusztus 27-én Ali pasa vezetése alatt 60000 főnyi sereg vette körül. Balogh Máté várkapitány – miután 850 fős helyőrsége az ostrom során 330 emberre fogyatkozott, a falak részben leomlottak, és az élelem is elfogyott – feladta az erődítményt. A töröktől 1664-ben Rákóczi László kísérelte meg visszafoglalni, de az ostrom közben halálos sebet kapott, így serege elvonult. 1689-ben gróf Bádeni Lajos hada támadta meg eredménytelenül. Végül egyévnyi körülzárás után, 1692. június 6-án Heisler tábornok foglaltatta el. A császári katonaság Váradot magának foglalta le, és Ernst von Borgsdorf tervei alapján megkezdte a sérült falak, erődítmények, épületek kijavítását, ami azonban az állandó pénzhiány miatt csak lassan haladt. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a fejedelem serege a várost elfoglalta, de a várat nem sikerült hatalmába kerítenie.

Bár a 18. században a várban csupán kisebb helyőrség állomásozott, a császáriak különös figyelemmel kezelték az erődítményt és javítási-újjáépítési munkálatokat is végeztek rajta 1725-ben, 1754-55, majd az 1775-77-es években; ez utóbbi építkezések nyomán alakult ki a vár ma is látható képe. A napóleoni háborúk közvetve a váradi várat is érintették, ugyanis 1793. novemberében 450 francia foglyot tartottak itt fogva. Az 1848/49-es szabadságharc alatt a vár Glasser tábornok által vezetett császári helyőrsége átállt a forradalmárok oldalára. Stratégiai fekvésének köszönhetően 1849-ben az ország egyik legfontosabb katonai központja lett.

1857. május 16-án Ferenc József császár rendeletével végleg megszüntette a vár hadászati jellegét. Mindazonáltal továbbra is hadkiegészítő jellegű maradt, 1883-87-ben javításokat is eszközöltek rajta. A két világháború között a vár egy csendőriskola székhelye. Még 1945 után is katonai objektum maradt, melyet a Belügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium használt. 1947-52 között a Securitate a belső várkastély északi szárnyában átmeneti hadifogolytábort működtetett.

A külső vár az Aranyas-, s a Bethlen-bástyákkal ma is áll, napjainkban már megtekinthető, bejárható.

 

Részlet a mai erődítményről: http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad532.jpg

 

A belső vár belseje: http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad507.jpg

 

A belső vár belseje (jól kivehető a szép középkori árkád): http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad506.jpg

 

A belső vár belseje: http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad509.jpg

 

Kitekintés a belső várból  a külső vár egyik kijáratára: http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad505.jpg

 

A belső vár bejárata templomtoronnyal (a külső és a belső vár közötti terület felől): http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad503.jpg

 

A külső vár nyugati bástyájának belső területe(?): http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad504.jpg

 

A külső vár fala belülről (a külső és a belső vár közötti terület felől): http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad510.jpg

 

A külső vár másik kijárata belülről: http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad512.jpg

 

A belső vár képe ebből az átjárókapuból: http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad513.jpg

 

A külső vár erődítményei - a déli bástya: http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad526.jpg

 

A külső vár erődítményei - a délkeleti bástya: http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad521.jpg

 

A külső vár erődítményei - a keleti bejárati kapu: http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad515.jpg

 

A külső vár erődítményei - az északkeleti bástya: http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad533.jpg

 

A külső vár erődítményei - az északi bástya: http://mars.elte.hu/varak/nagyvarad/varad530.jpg

 

 

NAGYVÁZSONY: a szabályos téglalap alaprajzú, külsotornyos vár a Séd patak partja mentén, egy alig kiemelkedo dombon épült.

A vár magva a XV. századi eredetu, egykor 25 m magas, 10x12 m méretu, alul 2-2,5 m, felül alig 1 m vastag falú négyzetes lakótorony, az ehhez északról csatlakozó kofallal körülvett várudvar és a keletrol bevezeto kaputorony. A lakóépületbe az elso emeleten nyílt, csapóhídként leengedheto külso ajtón keresztül lehetett bejutni, ahonnan csigalépcso vezetett a felso emeletre, de ugyaninnen lehetett a kúttal ellátott földszinti részbe leereszkedni. A torony tetejére késobb épített ágyúterasz helyén eredetileg feltehetoen faszerkezetu védofolyosó lehetett magasba nyúló sátortetovel.

A lakótorony második emeletén a lovagterem, a harmadik egy kisebb elotérbol nyíló noi lakosztály és a déli homlokzat elé kiugró árnyékszék épült. Ezt a magot vizesárok vette körül, amelyben csapóhíd vezetett keresztül. A városban fakadó vagy az ide vezetett forrás vize látta el az udvaron épült vízgyujtot is ivóvízzel.

A vár bovítése Kinizsi Pál nevéhez fuzodik, bár errol írásos emlékünk nemigen maradt. Az építkezések során a lakótorony körül mintegy 20-30 méteres körzetben észak felé kimélyítették a talajt, és az innen kitermelt földbol a vár nyugati oldalán 10-15 m magas földsáncot emeltek, melynek belso oldalát rézsus támfallal erosítették meg. Ezután megépült az északi, majd a déli külso fal, melyeket ugyancsak támpillérekkel biztosítottak, és végül elkészült a keleti várfal is. Az így kialakított 48x65 méteres területen belül megépült a lakótoronyhoz L alakban csatlakozó kétemeletes palota. A palota pontos beosztását nem ismerjük, de bizonyos, hogy a várudvarról díszlépcso vezetett az elso emeletére. Egy-egy szinten 4-6 nagyobb méretu helyiség volt. Itt helyezkedett el a lakótoronyból ide telepített lovagterem és az elso emeleten a házi kápolna.

A lakóhelyiségek elott többszintu, 4-5 m szélességu, körbefutó védofolyosó húzódott, melynek falaiban keskeny loréseket vágtak, és az épülettömb négy sarkán egy-egy kerek alaprajzú külso tornyot emeltek.

Feltehetoen 1490 után épült meg a nagyjából patkó alakú, két emeletes magas - barbakánszeru - kapuvédomu, bejáratát egy keskeny, kétemeletes kiugró kaputorony védte, amelyhez az elotte levo árkon át, cölöpökön nyugvó fahíd vezetett. Az övezo árok szélén és a várfalak külso síkja mentén palánkfal húzódott.

Nagyvázsony és vidéke a Vázsonyi (Vezsenyi) nemzetség osi birtoka volt, e nemzetség már a XII. században szerepelt okleveleinkben. A vár, illetve annak lakótornyának építése is e nemzetség nevéhez fuzodik. Az építés pontos idejét nem ismerjük, de tudjuk, hogy Vezsenyi László Mária királynétól 1384-ben kapott engedélyt arra, miszerint barnagi birtokán, a Szabad-hegyen várat építhessen. A Zádorvár építését a veszprémi káptalan 1386-ban per útján leállíttatta és bár az ezt követo évtizedben az építkezés folytatódott, a majdnem kész várat rövid ido után elhagyták. Az ezt követo években Vázsony mellett felépítették a ma is látható vár magvát képezo lakótornyot, az övezo falakkal és a kaputoronnyal. Vázsonyko az 1437-es várösszeírásban még nem szerepelt.

A vár elso ízben csak 1469-ben fordult elo okleveleinkben ,,castrum Wasonkew" alakban Udvary Pál várnagysága idején. A család utolsó férfitagja Vezsenyi László volt, Mátyás király hu embere, aki többször járt Rómában, Velencében követként, 1472-ben meghalt. A királyra szállt vázsonyi birtokát Mátyás kedvelt vitézének, Kinizsi Pálnak adományozta.

Kinizsi huségesen szolgálta a királyát, Mátyást, részt vett a moldvai hadjáratban, 1471-ben visszafoglalta Nyitra és Hubina várakat a lengyelektol, 1476-ban, mint Nándorfehérvár kapitánya részt vett Szabács visszavételében, a következo évben az ausztriai hadjárat egyik hose volt. 1478-tól a déli részek fokapitánya lett, egyben temesi foispán is. Kenyérmezonél mérte a legnagyobb vereséget a törökökre, akik kénytelenek voltak 1483-ban békét kérni. De hiába volt minden vitézsége, ot is utolérte a halál 1494. november 29-én.

A vázsonyi pálos templomban temették el, vörös-márvány sírkövét felesége Magyar Benigna készíttette.

Benigna asszony nem sokáig maradt özvegy, mert alig fél év múlva Kamácsáci Horváth Márkhoz ment feleségül. Horváth 1508-ban meghalt, és Benigna a következo évben már Kereki Gergely felesége lett, aki okmányhamisítástól kezdve templomfosztogatáson keresztül a rablógyilkosságig minden bunt elkövetett. Végül is 1519-ben saját felesége gyilkoltatta meg Kerekit. A férjgyilkost a bíróság halálra ítélte, és vagyonát elvette, de II. Lajos király Kinizsi Pál érdemeire tekintettel megkegyelmezett neki.

A vár a mohácsi csatavesztés utáni idoben elhagyatottan állt, amikor 1527-ben Szapolyai János Bodó Ferencnek? Kinizsi egykori várnagyának, 1528-ban pedig Ferdinánd király a Horváth testvéreknek adományozta. Vázsony a török terjeszkedés során fontos végvár

 

lett, és a pápai vár kapitányának volt alárendelve. A XVI. század végén 1593-ben Veszprém elestének hírére az orség a várból elmenekült, és így a feltehetoen török kézre került. Nem sokkal késobb azonban ismét a magyaroké, akik 1605-ben Bocskai István hajdúi, majd 1620-ban Bethlen Gábor hadai elott nyitották meg a vár kapuit. A XVI - XVII. századi építkezések idején került sor a lakótorony legfelso faszerkezetes szintjének kovel történt átépítésére, ezáltal egy emelettel való magasítására. A barbakánt megerosítették, a falakat kb. 2 m magas földfallal vették körül, melyet cölöpsorral és vesszofonással rögzítettek.

A Horváth család kihaltával 1649-ben a várat Zichy István szerezte meg, de benne továbbra is királyi orség maradt. Thököly kurucai Barkóczy Ferenc vezetésével 1683-ban elfoglalták. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején még játszott némi szerepet, de ennek leverése után megszunt minden hadi jelentosége. Késobb a lakótoronyban börtönt létesítettek, majd 1756-ban egy pálinkaégeto vette bérbe. A vár karbantartásával senki sem törodött, és 1856-ra már csak a torony állt, annak zsindelytetejét 1857-ben tuz pusztította el. Ettol kezdve a torony még épen maradt helyiségeiben kiöregedett cselédek laktak, ahonnan az utolsó 1955-ben költözött ki.

A vár feltárását és muemléki helyreállítását 1955-ben kezdték meg. Régészeti munkáit Éri István, építészeti helyreállítását Sedlmayr János végezték.

 

http://mars.elte.hu/varak/nagyvazsony/vazsony2904.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/nagyvazsony/vazsony015.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/nagyvazsony/vazsonylegi2.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/nagyvazsony/vazsonylegiciv.jpg

 

http://mars.elte.hu/varak/nagyvazsony/nagyvazsonylegi16.jpg

 

I. emeleti terem: http://mars.elte.hu/varak/nagyvazsony/vazsonyIem1.jpg

 

Rekonstrukciós rajz: http://mars.elte.hu/varak/nagyvazsony/vazsonyrajz1.jpg

 

ua: http://mars.elte.hu/varak/nagyvazsony/vazsonyrajz2.jpg

 

Nagyvázsony, XV. századi képe: http://mars.elte.hu/varak/nagyvazsony/vazsonyrajz3.jpg

 

Nagyvázsony Kinizsi építkezései után:  http://mars.elte.hu/varak/nagyvazsony/vazsonyrajz4.jpg

 

XVI-XVII. századi képe: http://mars.elte.hu/varak/nagyvazsony/vazsonyrajz5.jpg

 

A lakótorony keresztmetszete: http://mars.elte.hu/varak/nagyvazsony/vazsonyrajz9.jpg

 

 

 

Ugrás a második részre

 

Vissza

 



[1][ A másik négy vár: Barcs, Berzence, Vízvár és Csurgó. Ezekben saját kapitányaik alatt 800 főnyi hadinép szolgált.

[2] Történelmi Világatlasz, Kartográfiai Vállalat, Budapest, 1991 118. o. I. térképe alapján

[3] Kiss Gábor: Várak, Várkastélyok, Várhelyek Magyarországon, Panoráma 1984; 358.o.

[4] Zrínyi Miklós vagyonszerzési érdeklődése az ezt megelőző időszakban a töröktől biztonságos Vas, Zala és Somogy megyei területekre irányult. Sikerült megkapni a királytól a magvaszakadtan kihalt Hampó-Ernuszt család jószágait, mely az egész Muraközt jelentette, Csáktornya és Légrád várával együtt. Ezért is éppen Csáktornyán rendezte be székhelyét. Ugyanebben az évben (1552) szerezte meg magának a vas megyei Monyorókerék várát és birtokait (33 falu). (Csáktornyáról lásd 1564-nél.)

[5] Báthori István (ecsedi). 1473. mint országbiró szerepel, majd szsbolcsi és. szatmári főispán, 1478-tól pedig erdélyi vajda. Több nevezetes követségben s még több ütközetben vett részt. Legnagyobb dicsőségét azonban 1479 okt. 13. a kenyérmezei ütközetben aratta. Ezen csata zsákmányából építtette a nyirbátori zárdát és templomot. E hős hadvezért kortársai gőgös, indulatos és kegyetlennek irják. Az is fel van jegyezve róla, hogy irni nem tudott s 1491-ben Pozsonyban az Ulászló és Miksa között létrejött békeszerződést, mint az előbbi megbizottja, nevében unokaöccse, György, irta alá. Nagy része volt abban, hogy Korvin János herceg dicső atyját nem követte a trónon; hálátlan volt, hogy ezt elősegítette, mert Mátyás emelte őt a legmagasabb méltóságokra, s megfeledkezett Tamás esztergomi érsek előtt tett esküjéről, mely szerint a Hunyadiaknak hive marad. Hatalmaskodásai miatt sok panaszt emeltek. ellene, mire Bakócz Tamás lemondásra birta az erdélyi vajdaságról s ezután megszünt a közéletben szerepelni. Meghalt 1493-ban.

[6] Thury József: Török Hadak Magyarországon 132. o. Kiss Gábor jegyzete.

[7] Egy adat szerint 1561-ben a a hosszúbereki csatában elesett a gesztesi várból Hamza vajda. V. D. Cs. és S. Gy.: Sz. A K. V.: 90. o.

[8] Sugár István: Szigetvár és viadala c. könyve szerint ez a szám 2000 fő, melyben megoszlottak a magyar és rác katonák. A várőrség létszámát a városi lakosok fegyvert fogott része egészítette ki.

[9] Horvátul Marinić Ferenc

[10] Szerbül Očarović Demeter

[11] Thököly Imre: a legendás hírű „kuruc király” családja a XVII. század folyamán emelkedett a magyar feudális társadalom legfelső rétegébe. Thököly Sebestyén alapozta meg a XVI. század végén marhakereskedéssel a család vagyonát, tőzsérből lett főnemes.

[12] Erdődy Péter: magyar főúr, monyorókeréki (eberaui) uradalmáról Eberau bárójának vagy Peter von Eberaunak is nevezték. Bakócz Tamás esztergomi érsek unokaöccse, az Erdődy-család ősapja. Fiatalemberként vett részt a mohácsi csatában, azután rövid ingadozás után I. Ferdinánd pártjára állt. Vasi főispán, királyi főkamarás, végül főlovászmester lett. 1543-ban Itáliában, visszavonultan halt meg. Az 1529-es török támadás idején , védtelenül hagyva nyugat-dunánúli birtokait, rövid ideig Szapolyai-párti testvérénél, Simonnál keresett menedéket.

[13] Jó rekonstrukciós rajz van róla Veress D Csaba: Várak Baranyában, 69. o.

[14] Nagy László: Bocskai István a hadak élén: 31. old.