AZ 1602-eS év HADieseményei MAGYARORSZÁGON

 

02. 13.

KOLOZSVÁR (Cluj-Napoca): a goroszlói csata után Erdélyből megfutott Báthori Zsigmond visszatért Erdélybe, és Székely Mózessel vívatni kezdte Kolozsvárt. 1602 nyaráig névleg ő, valójában pedig Székely Mózes vezette a Basta elleni fegyveres harcot.

  Valószínűleg ebből az időszakból maradt fenn néhány levél is Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem és a gyulai bég levélváltásáról, melyben Báthori Zsigmond fegyveres segítséget kért az Erdélyt birtokló németek ellen.

  Végül a fejedelem 02. 13-án fegyverszünetet kötött Bastával, s a prágai udvarral is tárgyalásokba bocsátkozott. Rudolf király most – a fejedelemségről való lemondás ellenében – Lobkovitz uradalmát ajánlotta fel neki, 50 ezer forint évdíjjal. Erre Báthori Zsigmond harmadszor is és most már végleg lemondott a fejedelemségről és a kezén levő várakat átadta Bastának. A zsoldosvezér bosszújától tartó nemesség Székely Mózes köré csoportosult, aki fegyveresen akarta megakadályozni az egyezmény végrehajtását.

 

 

02. 22.

POZSONY(?): az 1602. eleji országgyűlésen a rendek panaszt emeltek a király előtt az évről évre megismétlődő hadjáratokban, ostromokban, ostromokban és csatákban részt vevő idegen zsoldosok és hajdúk túlkapásai ellen. Nem lenne teljes a korszak királyi seregeinek hadi tevékenységéről festett kép, ha nem hallgatnánk meg a rendek szavát az átélt eseményekről.

  „A kül- és belföldi fegyveres nép kicsapongásaival telve vannak az országgyűlési iratok, de köztudomású dolog, hogy semmi, éppenséggel semmi sem történt a baj enyhítésére, hogy nemcsak a törökök és tatárok dúlnak hazánkban, hanem ezeknél még inkább a keresztény segédhadak, akik kényük-kedvük szerint pusztíthatnak, gyújtogathatnak, gyilkolhatnak fenyítetlenül… A későn kezdett s az eredménytelenül bevégzett hadjárat után az idegen zsoldosok kisebb része hízva tér meg hazájába, a jóval nagyobb rész pedig az ország törvényeinek ellenére az országban telel. A székesfehérvári tábor (1601. őszi) eloszlása óta öt hónapon át 10 000 vallon és német zsoldost táplálunk minden térítés nélkül… Az idegen zsoldoscsapatok városokat, falvakat, telkeket, házakat foglalnak e, szemtelenségükben elosztják azokat maguk között, mint sajátjukat, zselléreik, rabszolgáik gyanánt nézvén a tulajdonosokat… Külföldi zsoldosok és szabad hajdúk felfeszítik a templomok kapuit, kiássák sírjaikból a halottakat, megfosztják díszeitől a koporsókat… Férjeiktől elrabolják a nőket, anyáiktól a 8-9 éves leánykákat, az atyai házból a szüzeket, és elhurcolják a gyalázat és a bűn tanyáira, honnan megbecstelenítve, súlyos váltságdíj ellenében kerülnek vissza szüleikhez, férjeikhez… E féktelen népek dühöngése főleg onnan származik, hogy zsoldjukat lefoglalják. Ítélje meg bölcsességében a király, vizsgálja meg a világ, hogy kinek a hibájából késik a fizetés, s hogy szabad-e állítólagos vagy valóságos pénzhiány esetében is érzéketlenül odavetni az országot ily népek dühének?…”

  de a jogos panaszokon felülemelkedve a magyar rendek minden ház után a jobbágyok részéről 150, a földesurak részéről pedig 50 dénár fizetését szavazták meg, melyből 6 hónap tartamára 200-200 gyalogos és lovas katona tartható fegyverben. A haszontalanná vált nemesi felkelés helyett 20-20 ház után 1 huszárt állítanak ki a nemesek. Ausztria és a Német-Római Birodalom 50 000 harcost ajánlott fel a törökök elleni háborúra.

  Katonai problémát jelentett Mátyás főherceg távollétében a magyarországi hadak fővezéri tisztének a betöltése. A fehérvári győző, Philippe Mercoeur herceg hirtelen halálával Ferrante Gonzaga mantuai herceg, aki Felső-Magyarországon, vagy Giorgio Basta, aki Erdélyben parancsnokol, lett volna esedékes e posztra. I. Rudolf király végül is Hermann Russwurm tábornagyot állította a hazai hadsereg élére. „Egy kevély gonosz első ember vala, kártyás, részeges német” — minősítette Illésházy.

 

 

02-hó elején

SZENTJOBB (Sîniob): Bocskai István még Szentjobbon volt ekkor, de áprilisban Rudolf császár ismét Prágába hívatta őt, hogy Báthori Zsigmond lemondását személyesen is szorgalmazza. Állítólag az ő személye és érvei hatottak leginkább Báthorira, s így közbelépése meggyorsította annak lemondását. Bocskai 1602 végéig Prágában tartózkodott.

 

 

03. 25.

SZEGED: miután mind a Magyar Királyi Kamara, mind az erdélyi fejedelmek adószedői követelték Szeged városától az adót március 25-én Tehenes Gergely szegedi főbíró kérdést intézett a Magyar Királyi Kamarához, végül is kinek fizessenek adót? Illetve, hogy annak fejében kitől várhatnak védelmet?

  Hiába esett el Eger, a magyar végvárak fizetetlen katonái továbbra is ott portyáztak és fosztogattak Szeged körül. Eger elfoglalása után ugyanis a füleki és szécsényi magyar végvárak katonái jártak „adót szedni” Szegedre és környékére. Pecsevi Ibrahim török krónikás szerint a kóborló magyar huszárok és hajdúk miatt Buda és Belgrád között lehetetlen volt az egyik török palánkból a másikba átmenni, hacsak nem állt össze legalább 500-600 fegyveres ember.

 

 

03-hóban

CSÁKTORNYA (Čakovec): a Csáktornyán időző Zrínyi György a folytonosan portyázó szabad hajdúktól arról értesült, hogy a pécsi pasa állítólag egy 800 szekérből álló szállítmányt indított útnak 3000 lovas kíséretében a kanizsai várba. Erre Zrínyi viszonylag rövid idő alatt a törökéhez megközelítően hasonló létszámú csapatot szervezett, amelynek zömét saját katonaságán kívül főleg a szabad hajdúk alkották. Ezzel a sereggel Zrínyi Sánc és Pogányszentpéter falvak között lest vetett a ruhát, élelmet és zsoldot szállító törököknek. A magyarok lesállásaikból akkor csaptak le a szállítmányt őrző török lovasokra, amikor azok az említett két falu közötti völgyből a dombon felfelé igyekeztek. A törökök felvették a küzdelmet, de azonnal futárt küldtek Kanizsára, ahonnan sürgős segítséget kértek a pasától. Amikor az 500 főnyi török segítség sebes vágtában megérkezett, már késő volt, mert Zrínyiék a kelepcébe besétált ellenséges csapatot teljesen megsemmisítették, a többieket pedig megfutamították. Az 500 főnyi török segélycsapat most újult erővel és „Allah” kiáltásokkal Zrínyi lovasaira és hajdúira támadt, amiből ismét elkeseredett küzdelem bontakozott ki. A több órán át tartó kegyetlen mészárlásban végül is a magyarok kerekedtek felül. Ez alkalommal több mint száz ellenséges katonát fogtak el, de a kezükre került az egész török szállítmány, valamint 500 db vágómarha is, amelyet Zrínyi – a Murán átkelve, Perlakon át – Csáktornyára kísértetett.

  A fogságba került török katonáktól Zrínyiék nagyon sok érdekes dolgot tudtak meg, így többek között azt, hogy Kanizsa elmúlt évi ostromának felhagyásakor már nem sok hiányzott ahhoz, hogy a vár a keresztények kezére kerüljön. A pestis következtében pedig Amrát Haszán katonái annyira legyengültek, hogy a várban már csak alig lézengtek, lőporkészletük pedig teljesen kifogyott, s egy további ostromot már képtelenek lettek volna visszaverni.

 

 

04-hóban

SZÉKESFEHÉRVÁR: áprilisban olyan hírek érkeztek, hogy Jemiscsi Haszán újra hangoztatta Székesfehérvár visszafoglalásának gondolatát, mert – véleménye szerint – Üsztolni Belgrád elvesztése olyan, „mintha Buda jobb karját vágták volna le!”

06-hóban

  A székesfehérvári német és magyar csapatok állandó zsoldproblémáit az Udvari Kamara júniusban úgy oldotta meg, hogy a lovaskatonák (akik havi négy tallér zsoldot húztak) lovuk után egy tallért, a gyalogosok (akiknek havi zsoldja 3 tallér volt) havi fél tallér pótlékot kaptak. Isolano gróf ezredes várparancsnok helyettesének, Wathay Ferenc alezredesnek, aki a várban lévő magyar lovasság és gyalogság parancsnoka volt, havi 30 tallér zsoldot utaltak ki.

06. 20.

  Egy negyven kocsiból álló oszlop vonult ki a várból – száz muskétás fedezete alatt –, hogy a közeli erdőkből épületfát hordjanak be a várba. A szekéroszlop már visszafelé tartott, mikor a vártól néhány mérföldnyire egy körülbelül ezer török katonából – és néhány szökevény vallonból – álló csapat támadta meg a kocsisort. A muskétásokból és a kocsisokból csak kevesen menekülhettek vissza Székesfehérvárra, a többieket a törökök felkoncolták vagy fogságba ejtették. Az erődítési munkálatokhoz egyre nagyobb mértékben használták fel a – törökök által 1601. szeptember 19-én felrobbantott – székesegyház köveit. A székesegyház romjainak szétbontásakor több régi királyi sírbolt és sírhely került felszínre, melyeket a bontást végző katonák barbár módon kiraboltak. Így történt, hogy június folyamán a katonák több királyi sírt felrobbantottak, s úgy rabolták ki. Az erődítési munkálatokhoz messzi vidékről hajtották Székesfehérvárra az embereket. „Mikoron bementem volna azért Fejérvárra – írta Wathay Ferenc másodkapitány –, a kapitány nagy kedvem ellen épületre (építésre) való szégénség hajtani külde, mivel Fejérvárt igen sietteti vala építeni; hová elmenvén száz lóval, száz német gyaloggal és ötven hajdukval, az Lesence és Keszthely vidékrül – elég nehezen és sok szegény ember siralmára – mint másfélszáz polgárt és jó módon való szekeret hajték.”

  A rövid császári uralom alatt – 1601. szeptember 19.–1602. augusztus 29. között épült fel a belső vár keleti falán még ma is látható Monostor bástya ötszögletű korszerű erődje (jobbról-balról mintegy 300 méter hosszú új városfallal együtt), valamint az új Budai kapu és az északkeleti-északnyugati olaszbástyák.

  Az építkezést a kortársak feljegyzései szerint még nem fejezték be teljesen a törökök 1602. augusztus 12-én bekövetkezett támadásáig.

  A várban lévő magyar katonaság – háromszáz lovas és százötven gyalogos hajdú – parancsnokává kinevezett Wathay Ferenc alezredes emlékirataiban lehangoló képet festett Székesfehérvárról: „bemenék Fejérvárban áprilisnak első napján, mely rút puszta és fölötte szűk hely vala…”

 

 

06. 27.

BELGRÁD: Jemiscsi Haszán pasa nagyvezír Belgrádnál átkelt a Száván csapataival.

 

 

06. 27. után

ZIMONY (Zemun): Jemiscsi Haszán pasa nagyvezír Belgrádnál csapataival Zimonynál táborozott.

 

 

06. 29.

KOLOZSVÁR  (Cluj Napoca): 1602. 06. 29. A kolozsvári országgyűlés meghódolt Basta generálisnak.

 

 

07. 02.

TÖVIS (Teiuş): Székely Mózes a tövisi csatában Bastától vereséget szenvedett.

 

 

07. 05,

SZÉKESFEHÉRVÁR: megérkezett Székesfehérvárra a De la Marche-gyalogezred egy zászlóalja Wilhelm Lehner zászlós parancsnoksága alatt, majd néhány nap múlva megérkezett a De la Marche-gyalogezred gárdacsapata is.

07. 07.

  Isolano székesfehérvári parancsnok levélben közölte Mátyás főherceggel, hogy nála tartózkodik egy Idiczky György nevű tolnai polgár, aki most érkezett Belgrádból, s közölte, hogy június 27-én Jemiscsi Haszán pasa nagyvezír Belgrádnál átkelt a Száván csapataival és Zimonynál táborozik. A levélben kérte a főherceget, hogy küldjenek a várba lőszert, illetve 1700 forintot lőszer beszerzésére és gondoskodjanak élelmiszer-szállításról is.

07. 17.

  A De la Marche-gyalogezred gárdacsapata 17-én csatlakozott az előzőleg bevonult zászlóaljhoz.

07. 24.

  24-én Habsburg Mátyás főherceg haditanácsot tartott, melyen határozat született, hogy Székesfehérvárott, „ezen legkülső és igen veszélyes állomáson” fizessék ki az ott lévő katonaság kéthavi zsoldját előre. Ugyanakkor a főherceg megparancsolta, hogy Székesfehérvárt lássák el bőségesen lőszerrel és élelmiszerrel. Egyidejűleg Ausztria, Csehország és Morvaország rendjei feliratot intéztek I. Rudolf király-császárhoz, hogy a székesfehérvári helyőrségnek fizessék ki a zsoldhátralékot, s az ott állomásozó francia csapatokat, mint megbízhatatlanokat küldjék el a hadseregtől.

 

 

07. 24. körül

GYŐR: Habsburg Mátyás főherceg Győrben vonta össze a gyülekező csapatokat Russworm tábornagy parancsnoksága alatt.

  Elsőnek Pográny Benedek kétezer magyar gyalogos hajdúja vonult a táborba, majd beérkeztek az érsekújvári főkapitánnyá kinevezett Thurzó György emberei is.

 

 

07. 26.

ERDÉLY-CSEHORSZÁG: Báthori Zsigmond végleg elhagyta Erdélyt és Csehországba távozott. Ezzel átadta az országot Rudolf császárnak, illetve a kormányzósággal megbízott Bastának.. Az erdélyi nemesek egy része (köztük Bethlen Gábor) Székely Mózes vezetésével a temesvári pasához menekült, ahol a következő években kialakult az erdélyi emigráció központja.

 

 

07-hóban

ESZÉK (Osijek): júliusban a török sereg újra Eszéken és a dunai úton vonult Székesfehérvár ostromára.

 

 

08-hó elején

NAGYKANIZSA: augusztus elején a keresztény had újra tervbe vette Kanizsa visszafoglalását, de a létszámában rendkívül jelentős török felmentő sereg elől kénytelen volt visszavonulni, mielőtt a hadműveleteket ténylegesen megkezdhette volna.

 

 

08. 06.

GYŐR: 6-án a győri táborból hétszáz eleséggel és lőszerrel megrakott kocsi indult – ezer katona fedezete alatt – Székesfehérvár felé. A legfőbb ideje volt ennek, ugyanis ezen a napon, a török fősereg egyik előrevetett osztaga, háromszáz török katona közelítette meg a Székesfehérvártól 9 km-re délnyugatra lévő battyányi (Szabadbattyán) palánkot. Miután annak őrsége és parancsnoksága gyáván megfutamodott, a törökök rögtön megszállták Székesfehérvár elővárát. Ugyanezen a napon a török fősereg már csak öt mérföldnyire – kb. 40 kilométerre – volt Székesfehérvártól.

 

 

08. 06-07.

SZÉKESFEHÉRVÁR: Székesfehérvárott csak az Althan-gyalogezred 300 cseh és a De la Marche-gyalogezred 200 francia zsoldoskatonája, valamint 300 magyar hajdú állomásozott. A várban volt még Wathay Ferenc másodkapitány 300 magyar lovasa és 150 gyalogos hajdúja, s néhány kisebb egység a német Starhemberg-regimentből.

08. 07.

  Szinte az utolsó napon – 07-én éjfélkor – mint a várnagy feljegyezte naplójában: „Székesfehérvárra érkezett Hermann Christoph Graf von Russworm tábornagy (az 1601. szeptember 13-i roham hőse!) hat német gyalogosszázaddal, élelmiszeres és lőszeres kocsikkal, négy közepes ágyúval és 22 ezer forinttal, melyet a várbeli javítások céljára hoztak.” A Russworm tábornagyyal jött lovasság – Kolonics ezredes kétezer, valamint Thurn és Darnesci ezredesek 500 lovasa – a vártól kb. 7,5 km-re letáborozott.

08. 08.

  Isolano ezredes jelentést tett a tábornagynak a város és a vár erődítményeinek állapotáról, aki a jelentés után saját maga is meggyőződött a helyzetről. Ugyanezen a napon a tábornagy maga elé rendelte a vár tisztjeit, akik között kisorsolták a vár védelmi körzeteit. Ennek alapján mindenki igyekezett elhelyezkedni katonáival, amennyire ilyen megrongált helyen egyáltalán lehetett. E napon elvonult Székesfehérvárról az Althan-gyalogezred 300 cseh katonája. Ezek helyét a tartalékba állított csapatok foglalták el. Más forrásból tudjuk, hogy Russworm tábornagy 8-án 2000 tallért fizetett ki a várban lévő ezer hajdúnak és a De la Marche-ezred három francia századának.

08. 09.

  Másnap, augusztus 9-én reggel 7 órakor Russworm tábornagy kíséretével visszaindult Győrbe. Isolano ezredes várparancsnok, a várnagy és néhány kapitány a tábornagyot a külső Palotai kapu hídjáig kísérték. Alig tért a tábornagy és kísérete a győri útra, Székesfehérvártól északkeletre emelkedő magaslatokon török lovasok tűntek fel. Russworm kénytelen volt csapatait harci alakzatba állítani, s úgy folytatni útját Győr felé. A feltünedező török csapatok a Dervis boszniai pasa parancsnoksága alatt álló előrevetett osztagok voltak, mintegy hétezer lovassal. A török előrevetett lovassereg a várostól távol, a szőlődombokon megállott, s csak kisebb lovasportyák közelítették meg a Székesfehérvár északi-északkeleti részén fekvő volt Budai vagy Beslia külvárost. Isolano ezredes várparancsnok azonnal a török felderítők ellen vezényelte a várbeli magyar lovasságot, mire a török lovascsapatok szétrebbentek és visszahúzódtak főerőikhez.

  Isolano ezredes várparancsnok utasította a várbeli katonaságot, valamint a várban dolgozó ezerkétszáz főből álló cseh árkászalakulatot, hogy gyorsítsák a még hátralévő erődítési munkálatokat. Ugyanis több helyen meg kellett magasítani a falakon lévő mellvédeket, a falakon és bástyákon el kellett helyezni az ágyúkat. A Beslia város teljesen romokban hevert, sáncai romosan álltak, csak széles vizesárka jelenthetett akadályt. Isolano ezredes úgy döntött, hogy ezt a külvárost harc nélkül feladja, s visszavonja csapatait a belső vár erős északi erődítményei mögé. Komoly gondot okozott a belső vártól nyugatra elterülő Sziget külvárost. A várost övező mocsár ezen az oldalon volt a legszélesebb, azonban ebben a száraz nyárban alig volt víz a nádasokban. A Sziget külváros északi végében volt a külső Palotai kapu. Innen egy hosszú fahíd vezetett át a mocsáron a Palota felé vezető útig. Ez a híd a védelem egyik legfontosabb sarokpontja, ugyanis a körülzárt vár csak ebből az irányból várhatott segítséget. Ezért Isolano ezredes a híd túlsó hídfőjében – a híd védelmére – egy erős földerődöt épített. „Temetőn kívül azért sáncot ása – írta Wathay Ferenc másodparancsnok verses históriájában –, Palota felé el-ki, hídnál vája. A hídfőt védő földerődtől egy mély árkot ásatott a Sziget külvároson át Isolano ezredes. Ez azt a célt szolgálta, hogy amennyiben a török csapatok elfoglalnák a külső hídfőerődöt, ezen az árkon át tudjanak a katonák az erődből visszavonulni – fedve az ellenség tüzétől – a Sziget külvárosba, illetve azon át a belső várba. Ez az árok sem volt még készen, s még az ostrom első napjaiban is ezerkétszáz cseh árkász dolgozott rajta. A várparancsnok sáncokat építtetett a hosszúhídnak a Sziget külváros felé eső végén is, illetve az egész Sziget külváros felé eső végén is, illetve az egész Sziget külváros körül kiszélesíttette az árkokat, több helyen sáncokat építtetett a külváros szélein, sőt egy erős sáncot rakatott a belső vár délnyugati kapuja, a belső Palota kapu előtt is. Erős sáncok épültek a vár déli végén, az Ingovány külváros körül is. A Győrből jött ezer magyar hajdú közül – akiknek parancsnoka Pogrányi Benedek fővajda volt – mintegy nyolcszázat a vár délnyugati (Palotai) és déli (Csikvári) kapui közti két sáncba rendelte Isolano ezredes.

08. 10.

  10-én a legnagyobb erőkifejtéssel folytatódtak az erődítési munkálatok. Isolano ezredes a nap folyamán létszámellenőrzést tartott a várban, s megállapította, hogy háromezer katona áll harcra készen az erődítményekben. A létszámból ezer volt a magyar hajdúk száma, a De la Marche francia gyalogezred (parancsnoka: De la Marche alezredes) három századában kétszáz francia katona szolgált; Wathay Ferenc alezredes parancsnoksága alatt volt a várban további százötven magyar gyalogos hajdú és háromszáz magyar lovas. A többi mintegy ezernégyszáz katona német gyalogosból állt.

08. 11.

  Reggel 8 óra körül a vártól délnyugatra, a mai Maroshegyen lévő szőlődombokon török lovascsapatok tünedeztek fel. Láthatóan a szőlődombok, valamint az Ingovány külváros sáncai közti mocsarakat szemlélték meg. A Sziget és az Ingovány külvárosok sáncain lévő német és magyar csapatok ágyúlövései szétugrasztották a török felderítőket.

  A déli órákra a török csapatok befejezték a felvonulásukat Székesfehérvár körül. Az ostromra felvonuló hadak főparancsnoka Jemiscsi Haszán elsőnagyvezír volt. A várostól északra és északnyugatra Dervis pasa boszniai beglerbég és Ali[1] pasa budai beglerbég csapatai gyülekeztek. A Beslia város felől a budai a budai török csapatok és Dzsafar janicsár aga közelítették meg a külváros palánkjait hét ágyúval. A várostól délre Lala Mohamed pasa ruméliai beglerbég csapatai helyezkedtek el öt ágyúval. A belső várat védő Sziget és Ingovány külvárosokkal – a törökök által Uzun városnak (Hosszú városnak) nevezett külváros kapuval: a Csíkvári (vagy Battyányi) kapujával szemben állították fel az ágyúkat. A csapatok felvonulásával egyidejűleg háromezer önkéntest írtak össze, akik vallási meggyőződésből vállalkoztak az ostrom során a legveszedelmesebb feladatokra. Az ostromban részt vett Amrát Haszán pasa is a kanizsai várőrség egy részével.

  A várbeli tüzérség a lehetőségekhez képest zavarni igyekezett a felvonuló török csapatokat: egész nap ágyúzták az ostromlók felvonulási útvonalait és gyülekezési körzeteiket.

08. 12.

  12-én a hajnali órákra a török csapatok is felállították ütegeiket, s azonnal megkezdték a vár erődítményeinek ágyúzását. A Sziget külvárostól északra, a külső Palotai kapu hídfőerődjét három ágyúval kezdték lőni. Heissenstein kapitány kétszáz német és száz magyar gyalogosa viszonozta a tüzet és szilárdan a hídfőerődítményt. Az északi külváros, a Beslia város romladozó sáncaival szemben ugyancsak három ágyút állítottak fel a törökök, s azonnal lőni kezdték az itt védő Herbenstein kapitány német csapatait. A vár déli oldalán, a Csíkvári kapuval szemben szintén három ágyúból kezdték meg a törökök a tüzelést. Az itt lévő erődöket és templomot ágyúzták, melyeket Tshernembl és Escher kapitányok védelmeztek kétszáz német gyalogossal, valamint Malines kapitány francia osztagával és jelentősebb számú magyar hajdúgyalogossal.

  A háromirányú ágyúzás idején a török gyalogság megkezdte az ostromsáncok, töltések építését, illetve ásni kezdték a vár erődítményei felé a megközelítőárkokat. Az erődítményeket megszállva tartó védők szakadatlanul lőtték a török csapatokat.

  „Éjfél körül – írta az ostrom eseményeit feljegyző várnagy – Francesco Bolognini Bolognese úr és a vár várnagya, az ezredes úr parancsára a Beslia városból a városba vezényelte a németeket és a magyarokat, ugyanis nem volt szándékában azt megvédeni, legfeljebb feltartani az ellenséget és időt nyerni

08. 13.

  Az ellenség napfelkeltéig nem vette észre a visszavonulást, mert az említett várnagy (a sorok írója!) égő fáklyákat hagyott hátra, és néhány katonát… De amikor rájöttek, hogy mi történt, berohantak és elfoglalták, nagy üvöltözés és fegyvercsörgés közepette, féktelen örömrivallgással.” Hasonlóan írta erről Isolano ezredes is jelentésében: „Amikor az ellenség rájött (ti. hogy az ott védő csapatok visszavonultak a belső várba), nagy fegyvercsörgéssel behatolt a városrészbe, azt gondolva, hogy ezzel mindent megnyert; mikor aztán reggel rájöttek, hogy azon az oldalon (azaz északról ) a várost erős fal védi, és előtte igen széles árok húzódik, minden örömük elszállt.” Valóban a belső vár északi oldalán húzódott a legerősebb – kettős fal, előtte széles vizesárokkal és cölöpkerítéssel. A Beslia várost elözönlő török csapatok „a nagy bástyával (itt valószínűleg az északkeleti bástyára gondolt a várnagy) szemben felállították a három ágyút, ezekkel lőtték a teret és a vár egyéb védelmi berendezéseit. Nagyobb károkat azonban nem okoztak, mert saját tüzérségük oldalról (nyilván a két sarokerődből) tüzelt rájuk, és más módon is védekeztünk”.

  Jemiscsi Haszán pasa nagyvezír azonnal tisztában volt azzal, hogy a belső várat csak úgy tudja nagyobb veszteségek nélkül elfoglalni, ha előbb elfoglalja a Sziget külvárost, s nyugati irányból rohamozza meg a belső vár erődítményeit.

  13-án semmi jelentős nem történt a vár körül, csak a török gyalogság ásta az erődítmények irányába a megközelítő árkokat. Isolano ezredes várparancsnok átérezve a helyzet súlyosságát, további hat gyalogosszázadot vezényelt a hídfőerőd védelmére. Ezt látva Dervis boszniai pasa úgy határozott, hogy a hídfőerődöt nyugatról megkerülve, a mocsáron át, oldalról közelíti és rohamozza meg a Sziget külvárost. Végső soron Jemiscsi Haszán pasa és Dervis pasa meg akarta ismételni Russworm tábornagy 1601. szeptember 13-i vakmerő vállalkozását. A törökök esélyeit növelte, hogy a forró és száraz nyár miatt a Sziget külvárostól nyugatra elterülő mocsár és nádas majdnem teljesen ki volt száradva.

08. 14.

  Dervis pasa a támadást török és – a törökök szolgálatában álló (volt pápai) vallon és francia katonákkal – indította meg 14-én kora reggel. „Egy szombati napon[2], kilenc óra vala – írta Wathay – igen sok török bozótban gyűlt vala.” Az élen előnyomuló francia, majd az őket követő török katonák elérték a Sziget külváros nyugati sáncait. A támadók már-már betörtek a sáncokon át, mikor Isolano ezredes ötszáz német és magyar katonát vezényel az áttörés helyszínére. Véres közelharc után a támadók – száz halottat és egy zászlót hátrahagyva – visszavonultak a mocsárba, illetve azon át a várostól északnyugatra kiépített ostromsáncaikba. A harcban Dervis pasa is nyílvesszőt kapott a térdébe.

08. 15.

  Jemiscsi Haszán pasa és Dervis pasa nem nyugodott. Mivel tisztában voltak a lehetőségekkel, másnap megismételték a támadást. Most is nyugatról kerülték meg a hídfőerődöt, s az előző napinál nagyobb létszámú csapatokat indítottak át a mocsáron. Közben néhány könnyű ágyút vontattak a hídfőerőddel szembe, s tüzelésükkel az erődben védő német és magyar katonákat igyekeztek lekötni. Ez a taktika sikerrel járt, mert a hídfőerőd katonasága nem tudott segítséget adni a Sziget külváros nyugati szélén húzódó sáncokat védő magyar katonáknak. A támadó török és francia katonák betörtek a külváros nyugati sáncaiba, ahonnét a magyar hajdúk parancsnokukkal az élen visszavonultak. A törökök már behatoltak a Sziget külvárosba, mikor Isolano ezredes parancsára a hídfőerődből, valamint a belső várból oda vezényelt német és magyar katonák – összesen mintegy ötszázan – újra kiverték őket. A hátráló támadók számos halottat hagytak vissza. A várnagy feljegyzései szerint az elesettek között sok volt a francia; egy francia katonát pedig élve elfogtak. A védők veszteségei is jelentősek voltak. Különösen sok magyar hajdú esett el a már-már elfoglalt sáncban. A harcban kitüntette magát Sforza Marescorto Bolognese olasz tiszt, valamint Isolano ezredes két unokaöccse: Allemano Isolano gróf és Giulio Cesare Isolano gróf, aki súlyosan megsebesült: a harc közben nyílvessző fúródott a bal könyökébe, összezúzva csontjait. A gróf az ostrom végéig súlyos betegen feküdt.

08. 16-17.

  A következő két napon – 16-17-én – a törökök nem támadtak. Csapataik a megközelítőárkokban voltak, illetve más alakulataik tömegesen hordták a fát és a rőzsét a közeli erdőkből az árkok és a mocsári átjárók feltöltésére.

08. 18.

  A harmadik napon – 18-án – támadásba lendültek a török csapatok. Mint a várnagy jelentéséből ismerjük: „Jemiscsi Haszán pasa szerdár a mocsári átkelőnél állt fel. A másik oldalra lovasságot küldött, hogy ugyanakkor, amikor a gyalogság átkelt, a lovasság is igyekezzék, amennyire tud, a Szigetre jutni… Amikor az ezredes úr előtt világossá vált, hogy az ellenség minden erejét arra összpontosítja, hogy elfoglalja a Szigetet, ő maga az említett tisztek és várnagy segítségével magával vitt a városból minden magyart és németet (a belső vár északi oldalán védő Herberstein kapitányon és emberein kívül!), hogy az ellenség elől elvágják azt az átkelőhelyet, amely a távolabbi sánc mellett volt, ahol a törököknek igen nagy, sőt legnagyobb csapata gyűlt össze.” Isolano ezredes várparancsnok így jelentette az eseményeket:

  „Az ellenség több oldalról próbálkozva, a legalacsonyabb részen behatolt a város felé, odáig, ahol a sáncárok szelte át a Szigetet, mintegy a visszavonulás számára, arra az esetre, ha elesik a híd melletti erődítmény. Ezen az árkon akkor, amikor az ellenség behatolt, 1200 cseh utász dolgozott és néhány német gyalogos állt itt őrséget. Ahogy az ellenség áttört, az a mintegy negyven katona, aki a mocsár szélén volt, védelem helyett nagy hitványul rögtön elszaladt, és hagyta, hogy az ellenség átkeljen az utolsó árkon; az ostromló (törökök) egészen mellközépig merültek az árok vizében és puskájuk átázott. Ahogy a katonák elszaladtak, az az 1200 utász is menekülni kezdett, aki az árkot építette, mire az ellenség felbátorodva, merészebben nyomult előre, mint ahogy eddig tette, azt gondolva, hogy a katonaság egésze volt az, amely ily gyáván megfutamodott.”

  A Sziget külváros sáncainak elfoglalásával Isolano ezredes várparancsnok – aki a külső hídfőerődben tartózkodott – bekerítésbe került, a török katonák elvágták visszavonulási útját a belső vár felé, s csak nagy szerencsével verekedte át magát az ellenségen. Elsősorban a Győrből jött magyar hajdúk szöktek meg tömegesen a mocsár felé, s azon át Palota várába. A hajdúk okozta pánik és tömeges szökés ragadós volt, mert „a hajdúk után – írta Isolano jelentésében – a cseh utászok, akik a a települést védelmező sáncokon dolgoztak, szintén nagyrészt elmentek, s a baj már kezdett a németekre is átterjedni”. A külső Palotai kapu hídfőerődjéből és a Sziget külváros sáncairól menekülők egy része, megkerülve a belső vár északnyugati nagy bástyáját, a vár északi, Budai kapuján akart bemenekülni a várba, de ebben csalatkoztak, mert Isolano bezáratta és erősen befalaztatta azt. A többség azonban a vár délnyugati oldalán nyíló belső Palotai kapu felé menekült. Szerencse volt, hogy az előző napokban Isolano ezredes a kapu elé egy sáncot építtetett. Ez most elegendő volt, hogy a törökök első rohamát feltartsa, s így a visszavonuló német katonák be tudtak jutni a belső várba. Éjfélre Isolano minden megmaradt katonáját vissza tudta vonni a várba. Ez igen nagy eredmény volt, mert a török lovasság is elözönlötte a Sziget külvárost. Ezzel a nagyvezír elérte célját, 18-án éjfélre a török csapatok kezére került Sziget külváros.

  A belső vár északi erődítményeinél – „Althan úr árkánál” – a nap folyamán jelentősebb események nem voltak. A Beslia várost megszálló janicsárcsapatok az ostromárkokban voltak a nap folyamán, s vár árkainak feltöltésén dolgoztak. Isolano ezredes az esti órákban a Sziget külvárosból visszavonuló Heissenstein kapitányt megmaradt ötven német katonájával a vár északi erődítményeire vezényelte. Ugyanis sötétedéskor az itt harcoló magyar katonák – mint a várnagy jelentette – „elhagyták állásaikat és zászlóstól a külvárost körülvevő mocsárba menekültek; e szökésük rávezette az ellenséget arra, hol kelhet át az ingoványon, ha be akar majd jutni a városba. A fenti magyarok kapitánya, illetve vajdája, név szerint Földvári Vince azonban velünk maradt, ahogyan Wathay Ferenc úr is, aki a huszárok parancsnoka volt, és becsületesen harcoltak azzal a kevés emberrel, aki kitartott mellettünk.”

  A déli külvárosnál, az Ingovány város sáncainál, valamint a Batthyány (vagy Csákvári) kapunál ugyancsak heves harcok zajlottak le 18-án. Lala Mohamed pasa ruméliai csapatai a nap folyamán több rohamot indítottak, de az itt védő német és francia gyalogság sorra visszaverte őket. mivel ezen a helyen a védők nagy erejű török támadásakor nem tudtak volna gyorsan visszavonulni, Isolano ezredes parancsot adott az itt álló német és francia katonáknak, hogy csendben és feltűnés nélkül vonuljanak vissza a belső várba. „Ez sietve és nagy titokban meg is történt… (közben) kegyetlen zápor és szél indult meg, és a visszavonulást olyan óvatosan hajtották végre, hogy az ellenség nem szerzett róla tudomást, csak akkor, amikor kivilágosodott.” Isolano ezredes parancsára a katonák a belső vár déli végében (nagyjából a mai Petőfi utca vonalában) egy keresztsáncot építettek: „belől a kapitány csinála egy retiradát, boronábul rakva – írta Wathay Ferenc –, földdel az közit megtöltötte vala, jó részt az várban kinn szakasztott vala” (azaz a vár déli részének egy jelentős részét kívül hagyta a védműveken). A török történetírók is megemlékeztek erről a belső váron belül épített keresztgátról. „Ámde a hitetlenek belülről másik töltést húztak – írta Pecsevi Ibrahim –, és deszkafalakat állítva, azok belsejét földdel megtöltötték, s azt vélték, hogy habár a tornyot elfoglalják is (mármint a törökök, ők ott maradhatnak, s onnan még megmenthetik a belső várat. Ez okból (a toronyra) csakis néhány őrt állítottak.”

08. 19.

  19-én hajnalban, miután a török csapatok meggyőződhettek arról, hogy a keresztények kiürítve a külvárosokat, a belső várba vonultak vissza, harc nélkül benyomultak a Sziget és az Ingovány külvárosokba. A török csapatok azonnal megkezdték a külvárosban a belső vár elleni ostromsáncok ásását. A legnagyobb munkát a belső Palotai kapuval szemben kezdték meg. Bevontatták a tüzérségüket is a Sziget külvárosba. Négy ágyút a Palotai kaputól délre állítottak fel, oda, ahol még megvolt az előző évben (1601 szeptemberében) a keresztények által készített ütegállás. Amint megvirradt 19-e, a Palotai kapu melletti erődítményekben elhelyezett két nagy ágyú azonnal kilőtte mind a négy török löveget.

  19-én viszonylagos nyugalom honolt: mindkét fél a további harcra készült. Isolano ezredes kijelölte a belső várba visszavonult csapatok új védőállásait. Herberstein kapitány kapta az első helyet, azaz maradt a belső vár északi erődítményeiben. Heissestein kapitány csapatai csapatai a belső vár nyugati falát szállták meg az északnyugati bástyától a Palotai kapuig, ahol a Starhemberg-regiment egyik egysége volt már védelemben. Tschernembl kapitány csapatai a belső Palotai kaput és környékét szállták meg. A belső vár déli részét, a „régi bánya” körüli részeket (nem tudjuk a helyet azonosítani, feltehetően valami agyagbányáról lehetett szó), és a „fából épült rondellát” Escher kapitány német és Malines kapitány francia gyalogosai foglalták el. Este a törökök különösen nagy erőket vontak össze a belső vár déli része előtt. Két ágyút helyeztek el a rondella melletti toronnyal szemben és a mocsáron túl, a régi bányával szemben további három ágyút állítottak fel, másik három ágyút pedig a déli külváros kapuja előtti templommal szemben vontattak tüzelőállásba.

  19-én este és éjszaka pótolták a Sziget külvárosban – a Palotai kapuval szemben – a reggeli órákban szétlőtt négy ágyújukat, s újabb három ágyút állítottak fel a Palotai kaputól északra lévő Sziget külvárosi török fürdőház mellé. A vár északi erődítményével szembeni tüzérségi állásba újabb két ágyút vontattak.

08. 20.

  20-án a török tüzérség elsősorban a belső vár déli végén álló tornyot és annak környékét ágyúzta. A becsapódó ágyúgolyók a torony épületén erős omlást idéztek elő, s ez az ott levő szűk hely miatt lehetetlenné tette a védelmet. „Mivel a védekezés lehetetlen volt – írja jelentésében Isolano ezredes –, visszahúzódtunk a sáncokba. Az ellenség miután kikémlelte, úgy ítélte, hogy rohammal nem tudja a helyet bevenni, ezért nem nyomult előre, hanem széthúzódott, puskával folyton befelé lődözve, mi pedig őrájuk. Így ment ez egész nap.”

08. 21.

  21-én is egész nap lőtte a várat a török tüzérség. Különösen sokat lőttek a török fürdő melletti ágyúk. Láthatóan rést akartak lőni a vár északnyugati bátyája és a belső Palotai kapu közti falon. Isolano ezredes földtöltéssel erősítette meg ezt a falszakaszt. A vár déli végében is tovább tartott a török tüzérségi tűz. Itt is nyilvánvalóan rést akartak lőni. Ezért Isolano ezredes tovább építette a vár déli részében (nagyjából a mai Petőfi utca vonalában) a keresztgátat. Mivel a déli falszakasz eleste után csak ez a keresztgát nyújthatott védelmet a belső vár védelménél, Isolano ezredes ide vezényelte a cseh utászokat, illetve minden kapitányától elvett néhány embert a keresztgát építésére.

08. 22.

  22-én és 23-án változatlan hevességgel dolgozott a török tüzérség.

08. 23.

  23-án a Sziget külvárosi török fürdő melletti három török ágyú ellen Heissenstein kapitány egy gerendaállványzatot építtetett a városfal mögött. Estére elkészült a magas gerendaépítmény, melyre – az esti órákban meginduló esőzés ellenére – két ágyút állítottak fel a német tüzérek. A törökök nem vették észre az építményt és a két ágyút. Estére, a tervezett időre a két ágyút nem lehetett működésbe hozni, mivel a szakadó eső miatt az ágyútalpakat nem tudták megbízhatóan rögzíteni.

  Állítólag – bár ezt sem Isolano ezredes jelentése, sem a várnagy feljegyzései nem említik! – 22-23-án a török csapatok erős tüzérségi tűz fedezete alatt fel akarták robbantani azt a bástyát, melyet Isolano ezredes kezdett el építeni. Ez minden valószínűség szerint a belső vár keleti falának közepén – a volt királyi bazilika szentélye mögött – épített Monostor bástya volt. A robbantás azonban nem sikerült olyan mértékben, ahogy azt Jemiscsi Haszán pasa elképzelte. A sikertelen aknarobbantás után – állítólag – a vár őrsége kirohanást hajtott végre: az egyik török ostromsáncot elfoglalták, két török ágyút beszegeztek és zsákmányoltak három zászlót. A harc során mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett el.

  Ezekben a napokban a Győrben tartózkodó Russworm tábornagy azzal a gondolattal foglalkozott, hogy segítséget küld Székesfehérvárra. A Schönburg-regimentből elindított két gyalogszázadot. Ezeknek azonban nem sikerült keresztültörni az ostromzáron, s ezért Pápára vonultak vissza. 23-án Russworm levelet írt Habsburg Mátyás főhercegnek a segítség ügyében. Ebben kifejtette, hogy csapataival megkezdi az előnyomulást Győrből Pápa, majd Veszprém vára irányába.

08. 24.

  24-én a várbeli ágyúk lőni kezdték a Sziget külváros török fürdője mellett felállított török ütegeket. Súlyosan megrongálták a török ágyúkat: kettőről le kellett szerelni a csöveket. Bár estére az ágyúcsöveket visszahelyezték az ágyútalpakra, ezen a részen nem folytatták a réstörést, mivel úgy találták, hogy a fal már alaposan meg van rongálva. „Éjjel – írta a várnagy a jelentésében – az ellenség egy nyílvesszővel levelet tűzött a Budai kapura; magyar nyelven volt írva, és az volt a tartalma, hogy adjuk meg magunkat. Erre a levélre semmilyen választ nem kaptak.”

08.25.

  25-én jelentősebb események nem történtek.

08. 26-27.

  26-27-én is csak az árkok feltöltésén dolgoztak a török katonák.

08. 28.

  „Augusztus 28. Mintegy órával a napfelkelte előtt – írta a várnagy feljegyzéseiben – az ellenség gyülekezni kezdett a sáncok és árkok között; ebből világossá vált, hogy meg akarja rohamozni a várost, mivel már elég rést ütött, s hamarosan el is kezdte a támadást.” A török csapatok több irányból, nagy erők bevetésével rohamozták az erődítményeket. Súlyos harc dúlt a vár északi erődítményein, melyet Herbenstein kapitány emberei védelmeztek. Háromszor keltek át a vár északi széles árkán a török gyalogosok, de Herbenstein német katonái mindannyiszor visszaverték őket. A török tüzérség által lőtt rés az északi oldalon még nagyon keskeny volt. Miután a résen behatolni nem lehetett, a török katonák – még zászlóikat is visszahagyva – meghátráltak. A délutáni órákban itt a törökök megismételték a rohamot.

  A Palotai kapunál is támadtak a törökök a reggeli óráktól kezdve. Azonban Tschernembl kapitány német puskásai olyan veszteségeket okoztak nekik, hogy ezen a szakaszon leállították a további támadást.

  Különösen súlyos harc dúlt a régi bánya közelében levő védelmi szakaszon, ahol Malines kapitány három francia százada és Escher kapitány német gyalogosai védekeztek. A törökök ezen a szakaszon is merész rohamot hajtottak végre, de a német és francia katonák sűrű puskalövései sorra visszaverték őket. azonban a török katonát a régi bánya bánya mellett felfedeztek egy régi romos falszakaszt, melyre felkapaszkodva, beláthatták a védők teljes állásait. Az innét – felülről – kilőtt nyílvesszők súlyos veszteségeket okoztak a védőknek. A sebesült katonák között volt Malines kapitány is, akinek szemét sértette meg egy nyílvessző, s nyíltól sebesült meg a térdén Isolano ezredes is, aki éppen ebben a védőállásban tartózkodott. Térdlövése olyan súlyos volt, hogy az ezredes összeesett, s úgy kellett szállására visszavinni, ahol sérülését orvosi ellátásban részesítették. Egy óra múlva azonban Isolano ezredes visszavitette magát a védőállásba, s sebének ellátása után Malines kapitány is visszatért katonái közé. Isolano ezredes azonban látta, hogy az ezen a vonalon harcoló katonák nagyon fáradtak, nem különben azok a katonák is, akik az átellenben lévő támfalnál harcoltak. Ezért utasította Herbenstein kapitányt, hogy negyven lövészét küldje ide. A segítség rövidesen megérkezett, s a támfalnál foglalt tüzelőállást. A váltás beérkezése után a kimerült katonákat szállásaikra hozták vissza, akik „ahogy a fedezékhez értek – írta a várnagy a jelentésében –, a fáradságtól  szinte halottként zuhantak a földre”.

  Súlyos helyzet alakult ki azon a védőszakaszon is, ahol a magyar katonák harcoltak, mert a török gyalogság behatolt az árokba és nekitámadt a kapunak. A közelben harcoló Herbenstein kapitány kénytelen volt ide is segítséget küldeni katonáiból. Azonban ez kevésnek bizonyult, s Isolano ezredes parancsára a – legkevésbé veszélyeztetett Palotai kaputól – Tschernembl kapitány vezényelte szinte minden katonáját a magyarok segítségére. Tschernembl kapitány személyesen is oda sietett, s a tűzharcban ő is puskagolyót kapott az oldalába, amely zubbonyából leszakított egy darabot. A zűrzavart fokozta, hogy a magyarok által védett toronynál – valószínűleg puskalövéstől – tüzet fogott egy puskaporos hordó. A robbanás megsebesítette Anton Zolsmannt, a német katonák egyik tisztjét, illetve a várnagy szárnysegédjét, s rövid időre fejetlenséget okozott a katonák között.

  A legsúlyosabb helyzet azonban a vár déli részében alakult ki. A várnagy feljegyzései szerint a törökök második támadása után a német és magyar katonák kénytelenek voltak otthagyni az omladozó falat, s visszahúzódtak az előző napokban épített keresztgát mögé. Ezt látva, a török katonák elfoglalták a régi bástya mögötti tornyot és rondellát. A török történetírók az esetet részletesen leírták. Lényegileg ugyanezt írta le mindhárom török krónikás: Naima, Kjátib Cselebi és Pecsevi Ibrahim.

  A bástya körzetéből visszavonuló – elsősorban német – csapatok a korábban kiépített harántgát mögé húzódtak vissza, ami nagyjából a mai Petőfi utca vonalában húzódott. „Ámde a többi hitetlenek ezzel nem törődve – írta a török Namia –, azon fal mögé húzódtak, ellenállottak, ezért az előnyomuló iszlám harcosok puskatűzzel űzték el onnan őket.” Kjátib Cselebi is hasonlóan írt: „A hitetlenek a fal mögött meg sem mozdultak. Ekkor az iszlám harcosok előrehaladva, puskával támadtak a fal mögött álló ellenségre, s őket is elűzték a faltól.”

  Mindhárom török történetíró a belső vár déli falszakaszának elfoglalását tartotta az ostrom befejező mozzanatának. Véleményüket a később író Evlia Cselebi foglalta össze: „A sereg… az ágyúk által nyitott résekre rohant, a Batal bástyát elfoglalta, a bástya összes ágyúit a vár belseje felé fordították, s a vár belsejét kezdték vívni. Erre az ellenség lelke felgyulladván, mind fellázadtak.”

  Valóban, 1602. augusztus 28-án este a várbeli katonákon úrrá lett a pánik, s eljutottak a lázadás határáig. Helyzetük ugyanis valóban tarthatatlanná vált. Már 27-28-ra a védők létszáma 1380 főről 700 emberre olvadt le, s augusztus 28-án este a harcképes katonák létszáma nem volt több, mint háromszáz ember.

  Az utolsó drámai órákat Isolano ezredes jelentéséből és a várnagy feljegyzéseiből ismerjük teljes részletességgel. 28-án este Isolano ezredes várparancsnokot – mivel a nap folyamán a térdét ért nyíllövés következtében nagyon szenvedett – Herbenstein kapitány szállására vitték, mely közel esett az északi várfal erődítményeihez. „Rövidesen odament Malines kapitány úr is az ezredes úrhoz – írta a várnagy feljegyzéseiben – és jelentette, hogy a fedezékekben lévő katonák közt folyó szóbeszédek arra vallanak, hogy lázadásra készülnek.” Ezt mások is megerősítették az ezredes úr előtt. „Isolano ezredes erre megparancsolta Tschernembl és Herberstein kapitányoknak, valamint Malines kapitánynak is, hogy menjenek vissza a fedezékbe és maradjanak a katonák között. A fedezékekben lévők merészen hangoskodtak, tiszteletlenül beszéltek a kapitányokkal, s kijelentették, hogy ők már eldöntötték: fel kell adni a várat az ellenségnek. A történtekről elsőnek Herberstein kapitány tett újra jelentést Isolano ezredesnek, aki ezek után hívatta a többi kapitányt, hogy tartsanak megbeszélést arról, hogyan lehetne a katonák zavargását lecsillapítani, és „megakadályozni gonosz tervük keresztülvitelét”. A kapitányokkal együtt az ezredes elé járultak a katonák megbízottai is, akik kihallgatást kértek az ezredestől. Az ezredes engedélyt adott az egyiküknek, hogy belépjen szállására, de a többieknek az udvaron kellett maradnia. „A fenti katona – írta a várnagy – a többiek nevében elmondta az ezredes úrnak, milyen becsületesen harcolt a katonaság az előző napon a vár védelmében, és még most is készek lennének folytatni a küzdelmet, ha lenne rá valami remény, hogy idejében segítséget kapnak. De most már annyira fáradtak és már kétszázan sincsenek, akik még fegyvert tudnának fogni, és hogy az ellenség minden oldalt aláaknázott, szinte már minden oldalt aláaknázott, szinte már minden oldalt aláaknázott, szinte már minden lőszerük is elfogyott, úgyhogy a továbbiakban lehetetlen folytatni az ellenállást. Könyörögnek ezért őnagyságának, adja fel a várat az ellenségnek azzal a megegyezéssel, hogy mindnyájan kapjanak szabad elvonulást holmijukkal. Az ezredes úr azt válaszolta, hogy nagyon csodálkozik ezen a javaslatukon, hiszen az előző napon olyan derekasan viselkedtek, és hogy meg van döbbenve, hogy felmerült a lelkükben, hogy ilyen súlyos esküszegést kövessenek el. Jusson eszükbe, hogy Bécs városában szigorú a bíráskodás, számtalan példát lehet felhozni rá, hogy bűnhődtek mások hasonló tetteikért. Majd azzal zárta, hogy ő maga, a kapitány urakkal, s a várnaggyal és a többi tiszttel együtt el van szánva, hogy nem adja várat az ellenség kezére… Ez a katona mindent elmondott a többieknek, akik azt válaszolták, hogy… most már lehetetlenség tovább védeni a várost, mert már nincsenek ehhez elegen, és az, hogy elveszítsék életüket, feleségüket, gyerekeiket, semmiféle hasznára nem lenne az ő császári felségének, és az előzőkben is már többet vállaltak, mint ami lehetséges, hogy megvédjék őfelségét és minisztereit, de most, ha az ezredes úr nem akarja feladni a várost, majd feladják ők és gondoskodjanak sorsukról!”

  A katonák küldöttei ezek után felkeresték Malines kapitányt, hogy tárgyaljon helyettük az ellenséggel, de az visszautasította, hogy ezt megtegye. Amikor Isolano ezredes várparancsnok látta a legénység makacs elszántságát, meghagyta a kapitányoknak, a várnagynak, és egész környezetének, hogy ne hagyják magukat befolyásolni a katonák által. A katonák megbízottjai újra visszamentek bajtársaikhoz, beszámoltak a hallottakról, majd hamarosan visszatértek, jelentve, hogy a katonaság szilárdan kitart elhatározása mellett.

  28-áról 29-ére forduló éjszaka a katonaság döntött. Egy német katona – aki valami keveset beszélt franciául – lekiáltott a törökhöz, illetve a köztük szolgáló francia katonáknak, hogy küldjenek valakit, akivel tárgyalni lehet. A törökök ekkor nem válaszoltak, de az aknásításokat befejezték. A törököket ugyanis megzavarta, hogy miközben a katonák tárgyalásokra hívták őket, Heissenstein kapitány egyik zászlósa állásából puskával lövöldözött a törökökre.

08. 29.

  Közben megvirradt 29-e. A törökök beüzentek a várba, hogy a várbeliek küldjenek ki túsznak két kapitányt, és ők is beküldenek két tisztet túszul a tárgyalások időtartamára. A katonák fel

keresték a kapitányokat, akik azonban az ezredes parancsához híven nem voltak hajlandók semmire. A katonák végül két zászlóst vettek rá arra, hogy kimenjenek a várból tárgyalni. A katonák megesküdtek a két zászlósnak, hogy magukra vállalnak minden felelősséget. A Starhemberg-regimentből való két zászlós kiment a törökökhöz, akik viszont három török tisztet küldtek be túszul. A három török tiszt engedélyt kért, hogy tárgyalhassanak Isolano ezredessel, de az nem fogadta őket. Miután a három török tisztet az élelmiszer-raktárba kísérték, Isolano ezredes maga elé kérette Herberstein báró kapitányt, a várnagyot, Alemano Isolano grófot és Sforza Marescorti urat.

  Utasította őket, hogy vegyék maguk mellé az egyik török túszt, menjenek ki a résen a török táborba és keressék fel a nagyvezírt. Közöljék vele a várparancsnok és saját maguk nevében, hogy a várat a katonák lázadása adta át a törököknek, s ők ehhez nem járultak hozzá. A nagyvezír méltányolta az üzenetet, s közölte, hogy ennek ellenére garantálja a parancsnok és a tisztek életét, testi épségét és biztonságát. A küldöttséget egy török tiszt kíséretében visszaküldték a várba azzal az üzenettel, hogy a parancsnok és a tisztek szedjék össze holmijukat, s azonnal jöjjenek ki a török táborba, a nagyvezírhez, mert csak így tudja bántatlanságukat garantálni. Így is történt. A várparancsnokok és a tisztek minden holmijukat összeszedve, az egyik fedezék kiskapuján kimentek a várból. A távozó tisztek látták, hogy a várban már teljes volt a zűrzavar, „és a katonák, mint a pásztor nélkül maradt nyáj, kapkodva szedték össze holmijukat, és mentek a Palotai kapuhoz, amely földdel volt felsáncolva”.

  Ezekben a percekben a törökök már több irányból – elsősorban a félig kész és erősen megrongálódott Monostor bástya felől özönlöttek be a várba. Mikor a várparancsnok és a tisztikar ki akart menni az egyik kiskapun, azon már tódultak befelé a janicsárok. A török csausoknak korbácsütésekkel kellett a tisztek számára utat törni a janicsárok között. A zűrzavarban Isolano ezredest, akit a pasához vezettek, a janicsárok a földre taszították és megtaposták, s csak nehezen tudta megmenteni a simontornyai Huszein bég, aki kísérte. A pasa (ti. Jemiscsi Haszán pasa) a parancsnokoknak és a többieknek ruhát adott azzal, hogy bár nem járultak hozzá a megegyezéshez, szabadon engedi őket.

  Közben a belső várban pokoli zűrzavar tombolt. A várba betóduló török és francia katonák levágtak mindenkit, aki útjukba került, s elsősorban a nőket kezdték fogdosni, mint az Wathay Ferenc másodparancsnok írta: „az janicsárok az frigy alatt lassan-lassan mind bejövének a törésen, ingyen sem várván, hogy kimehessönk a várból; kezdték elsőben az német kurvákat fogdosni”. Hasonlóan írt a várnagy is: „Ezen közben, míg a városban a legnagyobb felfordulás volt, a zűrzavarban Escher kapitány úr életét vesztette; Malines kapitány úr pedig, kicsit elkésve attól, hogy az ezredes úrral együtt induljon, a (török oldalán harcoló) franciák fogságába esett.” Isolano ezredes kárörvendve írta jelentésében: „Közben azonban a szerencsétlen katonákat kifosztották, vagy felkoncolták, így kapták meg tettük büntetését.” A kortársak szerint a török szolgálatban álló francia és vallon katonák kegyetlenebbül és vadabbul viselkedtek a német és magyar katonákkal szemben, mint a törökök, akik azoknak, akik kegyelmet kértek, kegyelmet adtak. A belső várban lejátszódó borzalmakat a leghívebben Wathay Ferenc másodparancsnok festette le önéletrajzában: „Én is már paripán ülvén, akarok vala az kapura (ti. a besáncolt Palotai kapuhoz) mennem, hogy felásassam az kaput (ti. hogy elhordassa a kapuba behordott földtömeget), de az németség megijedvén az janicsároktul, mivel vágni is kezdték volt őket hátul, úgy az kapuhoz torlék, hogy az szorosságban sem té, sem tova nem tudta az paripa alattam menni, de sőt az eleji s nem éri vala az földet, úgy felemelkedik vala alattam néhányszor leszállék rula azért… arcul az janicsárokra indulék, hányván-vetvén és kiáltván: »hol vala az basa hiti!«; és mivel sok száz kivont kard között valék, kezdenek engem is vagdalni… kezdém szablyámmal magam ótalmazni, és az Isten nem akarván még a halálomat, utat adának az janicsárok. Három seb, tudniillik ketteji az karomon, könyekem alól, és egyik az balog (bal) lapickámon már lévén és felmenvén egy puszta ház falán egy puszta bolt (boltozat) hegyiben leülék; minden ruhámat és fegyveremet mellém lerakván, ajánlám az fölséges Istennek lölkömet, bizonnyal egy punktnyi számot életemhez nem reménylvén. Minthogy penig körüs-körül az janicsárok ellepték vala az helt, az hol valék, szörnyen vágván a népet, és hozzám is ketten ugorván megfogának; noha én halálomat várom vala, és megfosztván minden ruhámtól, pénzemtül, levén nálam tizenkét forint aprópénz; kivinnek az táborban, rút sebes állapotban, holott az borbély bekötvén, csak tizenkét akasztással varta vala bé az vállamon való sebet.”

  Az eszeveszett öldöklésnak a nagyvezír parancsa vetett véget. „A vezír odaküldte (ti. a belső várba) a janicsárságát, hogy csillapítsa le a zavargást és mentse meg a nyomorultak életét; közhírré tétetve – írta jelentésében Isolano ezredes – hogy aki elfogott valakit katonáink közül, adja ki, így vagy háromszázat vezettek színe elé, igen rossz állapotban.” A várnagy feljegyzései szerint az így összeszedett és biztonságba helyezett várbeli katonákat a janicsáraga sátrának közelében helyezték el, s naponta kétszer osztottak ki köztük elegendő mennyiségben kétszersültet.

  A belső várba bevonuló török csapatok jelentős zsákmányhoz jutottak: kezükre került 12 db új ágyú (a régieken kívül), 400 font puskapor, golyók, ólom és sok más hadfelszerelés; továbbá 86 hordó kétszersült, 200 hordó liszt, 500 köböl só, valamint tízezer forint (azaz: ötezer tallér) készpénz, melyet a királyi fizetőmester pénztárában találtak.

08. 30.

  A második napon, azaz 30-án a pasa maga elé vezette Isolano ezredest, a kapitányokat és a tiszteket, azt ígérgetve, hogy szabadon engedi őket. odahozatott egy selyemkendőt, amelyben minden bizonnyal lehetett hat-nyolc ezer zecchini (aranydukát), és azt felajánlotta Isolano ezredesnek, az elveszett károk pótlására! „Az ezredes úr azonban nem akarta ezt elfogadni, amit a kapitány urak és a tiszt urak is nagyon helyeseltek – írta a várnagy –, úgymond, hogy köszöni, de van neki jó ura, akinek hűséggel szolgált, és aki minden kárért kárpótolni tudja, és hogy nem akarja, hogy ura és az egész világ előtt úgy tűnjék, hogy eladta a várat!” ezt követően Jemiscsi Haszán pasa nagyvezír arra kérte Isolano ezredest, hogy kérje meg Palota (Várpalota) parancsnokát: adja át a várat a törököknek, Isolano ezt is elutasította, mondván, hogy van a nagyvezírnek hadserege, szólítsa fel ő a várat megadásra!

 

 

08. 30-09. 03. között

VÁRPALOTA: a várat Jemiscsi Haszán pasa nagyvezír serege elfoglalta. A megadást követelő török felszólításra Horváth Gáspár palotai kapitány a következőket válaszolta: „Itt Palota várában arany és ezüst nincsen, de vannak jó vitézek, s ha valaki egyetlen szót ejtene a vár feladásáról, menten darabokra vágnák őt. Arra a fenyegetésre, hogy a vezír úr fegyverrel veszi meg várunkat, csak az a válaszunk: próbálja meg!”[3]

 

 

09.03.

SZÉKESFEHÉRVÁR: a török katonák közül kiszabadított német és magyar katonákat – mintegy 250 embert – a pasa parancsára kocsikra rakták, s Palota várába szállították, ahol szabadon engedték őket.

09. 03.

  03-án este a törökök fogságában levő tiszteket – Isolano ezredest, Wathay Ferenc másodparancsnokot, a német kapitányokat és tiszteket – a pasa utasítására kocsikon Budára vitték. Az utasítás az volt, hogy onnan hajón Esztergomba viszik őket s ott szabadon elmehetnek. Azonban Budáról nem vitték őket tovább. Ugyanis ezekben a napokban érkezett a nagyvezírhez Székely Mózes Erdélyből, s azt közölte a nagyvezírrel, hogy Isolano ezredes a császár bizalmas embere, s ne engedje szabadon, mert a későbbi béketárgyalásoknál jól fel lehet használni személyét. Így is történt, s mint azt Wathay Ferenc leírta: „Tizenkét nap múlva kivinek az boltbul (boltozatos helyiségből, ahol bezárva voltak), és húsznak közölönk mind vasat verének az lábunkra.” Néhány nap múlva a tisztek zömét – kivéve Giulio C. Isolanót, Malinest, Lichtenseteint és Tschernemblt, akiket Ali budai pasa tartott továbbra is fogságban Budán – hajókra szállították. Isolano ezredes, valamint Herberstein és Heissenstein kapitányok 1604-ben Isztambulban meghaltak, s csak Wathay Ferencet váltották ki a fogságból 1606 júniusában, s csak ő tért haza Magyarországra.

 

 

09. 09.

GYŐR: a 20-24 000 főnyi sereg ismét nemzetközi összetételű: osztrákokból, németekből, vallonokból, franciákból és magyarokból áll, gyalogosokból, könnyű és nehéz lovasokból egyaránt. A magyarok közül kivált a huszárokra és a hajdúkra lehetett számítani.

  A hajóhad, mely 2 felfegyverzett gályából, 1 különleges „tűzgép”-pel felszerelt romboló fregattból és 26 tarackos sajkából állt, gróf Gilbert Santhillier parancsnoksága alatt állt.

  A szeptember 9-i haditanácson megállapították, hogy a sereg még gyenge, nincs támadóképes létszámon, ezért minden számottevő akció tárgytalan. A kémek oly hírekkel érkeztek, hogy az egész török sereg Fehérvárról Budára szándékozik vonulni. Nem ismerve Jemiscsi Haszán pasa terveit, Heinrich Mathias Thurn grófot 3000 lovassal Esztergomba küldték, s a féltett várat hadikészenlétbe helyezték. Az elfogott török rabok azonban bevallották, hogy uruk nem Esztergomba, hanem Erdély ellen kívánja bevetni seregét.

  Kádizáde Ali budai pasa óva intette Haszánt a Buda és Pest alól való elvonulástól. „Mikor a hitetlenek Jézus-ágyúikat a fülünk töve mögött sütögetik el – érvel a pasa –, akkor az iszlám sereggel ellenkező irányba, messze távolra menni, szörnyű hiba!” Jemiscsi Haszán pasa erre így kardoskodott eredeti terve mellett: „Hiteles értesülésem van arról, hogy az ellenség csak 5-6000 hitetlenből áll, s ebben az évben nincsen arra erejük, hogy valamely helyet megtámadjanak. Legyetek hát nyugodtak!” Kádizáde Ali pasa hasztalan hivatkozott a győri nagy keresztény táborra vonatkozó kémjelentésekre, „Jemiscsi, a makacs albán” megmaradt eredeti elgondolása mellett, mely szerint Erdélybe vonul Székely Mózes mozgalma megsegítésére. Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem ugyanis fejedelemségéről lemondott, s Erdélyt I. Rudolf királynak engedte át, aki a kegyetlen Giorgio Basta tábornokot nevezte ki Erdély kormányzójává. Az ő zsarnoki uralma ellen lázadt fel Székely Mózes, aki leveretése után a törökökhöz menekült, s éppen Jemiscsi Haszán pasától kért segítséget.

  A Török Birodalomnak mindenképpen elsőrendű érdeke volt, hogy Erdélyben leverje, megsemmisítse a Habsburg-uralmat, s az országrészt a maga oldalára állítsa.

 

 

09. 09. után

GYŐR ÉS BUDA KÖZÖTT A DUNA BAL PARTJÁN: a hírek nyomán Russworm nagyon helyesen, késedelem nélkül, a Duna bal partján nyomult előre seregével.

 

 

09. 12.

SZÉKESFEHÉRVÁR: Jemiscsi Haszán pasa nagyvezír 1602. szeptember 12-ig Üsztolni Belgrád mellett táborozott, majd hadaival visszavonult Budára. A visszafoglalt várban négyezer katonát hagyott Dervis boszniai pasa parancsnoksága alatt. Üsztolni Belgrád ismét a török hadak egyik első számú katonai bázisává vált: Palota várával együtt a Török Birodalom legnyugatabbra tolt bástyája és Buda várának „erős bal karja” lett újra. Evlia Cselebi török utazó, aki 1664-ben járt itt, boldogan írta az 1602. évi ostrom leírásának végére: „Íme, az 1101. évtől (azaz 1602-től) kezdve ez a vár folyton iszlám kézben van. Hébe-korban a hitetlenek néhányszor ellene jöttek ugyan és kerülgették azt, de azután vesztesen és megtörve távoztak!” Valóban így volt: 1602 és 1664 között csak szórványos csatározások zajlottak le Üsztolni Belgrád körül.

 

 

09. 12. után

BUDA-PEST: közben pedig a török had Buda vára alatt átkelt a Dunán a pesti mezőre, majd Szolnokon át Szarvas és Lippa felé vonult. A tábornagy haditanácsa úgy döntött, hogy a Habsburg-csapatok megostromolják Budát, vagy ha ez nem sikerülne, úgy megakadályozzák, hogy a török nagyvezír egész seregével Erdélybe törjön.

 

 

09-hóban

NAGYKANIZSA:  Székesfehérvár (török) bevétele után Amrát Haszán pasa a budai beglerbégtől kért segítséget Kanizsa helyreállításának befejezése céljából. Ezen kívül mintegy 1000 fegyveres katonájával a környező falvakból 7000 jobbágyot terelt össze az erődítési munkálatok elvégzésére. A vár helyreállítása 1602. november végéig be is fejeződött, s ezalatt a törökök, hogy az összeterelt jobbágyok élelmezését biztosítsák, jó néhány portyát indítottak a környéken. Zrínyi, Nádasdy és Herberstein csapatai azonban állandóan azon voltak, hogy a török ilyen irányú vállalkozásait megakadályozzák, s lehetőleg minimálisra korlátozzák az ellenséges zsákmányszerző portyák hatékonyságát.

  Akcióik természetesen váltakozó sikerekkel folytak, de ha vállalkozásaik eredménnyel jártak, időnként számos ellenséges katona jutott a kezükre. Ezáltal jelentős jövedelmekre tehettek szert. Példaképpen lásd Tulok János Vas megyei nemes szabadon bocsátásának történetét V. Molnár László: Kanizsa vára c. könyvében (92. o.)

 

 

10. 03. előtti napokban

SZENTENDREI-SZIGET ÉSZAKI VÉGÉN: a Russwurm-hadsereg nagyon óvatosan haladva előre, a Szentendrei-sziget északi végén állított hajóhídon át a Duna nyugati partjára húzódott.

 

 

10. 03.

ÓBUDA-BUDA: Russwurm-hadsereg minden akadályoztatás nélkül október 3-án Óbudára érkezett.

  A sereg előtt járó magyar huszárok egészen a Vízivárosig törtek előre, bár közben török lovascsapattal találták magukat szemben. Russwurm az alsóváros azonnali elfoglalására adott parancsot, kihasználva a meglepetésben rejlő előnyöket. A kombinált hadművelet első ütemében az olasz Geronimo Dentici vezett vallon, hajókon ereszkedett le a Dunán a városig, miközben a kíséretében úszó gályákról 30 ágyúval megindult a Víziváros lövetése kelet felől. A tűzfüggöny fedezete alatt sikeresen szálltak partra a harcosok. E támadással egy időben a gyalogság Karl Ludwig Schultz gróf, Johann Tilly ezredes és Stefano Ciancherotti olasz főtiszt parancsnoksága alatt északról rohanta meg sikeresen a falakat. A több irányú koncentrált támadás és a gyilkos közelharc rövidesen meghozta az eredményt. Az alsóvárost védelmező 700 török közül mintegy 500 harcosnak sikerült Buda városába felmenekülnie, 200 muszlim társukat azonban a merészen rohamozók kegyetlenül lekaszabolták. A Víziváros elfoglalásának sikeres akcióját mi sem jellemzi jobban, minthogy a támadók közül csupán 8 esett el a roham során.

  A hajdúknak sikerült rövid időre birtokba venniük a vár alatt húzódó dunai hajóhidat is, mivel azonban Budáról erős ágyútűz zúdult rájuk, nem tudták megtartani, de megrongálni igen. A fontos hidat végül mégiscsak sikerült elszakítani. Egy „lotharingiai módra készült” különleges gyújtóhajót eresztettek neki, s a heves robbanás hosszú darabon megsemmisítette az építményt.

10. 04.

  A fővezérlet a Víziváros gyors elfoglalásán fellelkesülve, a kezdeti sikert haladéktalanul kiaknázni rendelte. Ezért már a következő nap, október 4-én elfoglalták a várral szemben emelkedő Gellérthegyet is. A hegyoldalba egy 6 ágyúból álló üteget telepítettek, honnan jó kilövés nyílt nemcsak Pest felé, de a várra is.

  A haditerv következő lépése Pest városának haladéktalan elfoglalása, melyet Russwurm még a török segítség megérkezése előtt kívánt végrehajtani. A támadás időpontja: 1602. október 5-én éjjeli 2 óra.

 

 

10. 05.

PEST: most is a már előzően jól bevált taktikával éltek, Russwurm tábornagy vezeti a támadást a város Duna felőli oldalán, Schultz ezredes pedig északról. A Russworm-csoport hajókról zúdított erős ágyútűz fedezete alatt szál.t partra a városban. Ezzel egy időben a Dunán áthajózott Schultz-csoport pedig északi irányból rohamozta meg a falakat, de biztosító fedezetül a háttérben gróf Thurn lovasai állnak. A magukkal hozott 100 darab hatméteres létrával sikerült a gyalogosoknak a falat, majd a városba jutva, a két irányból lendületesen előretörő csapatok egyesültek. A mély álmában meglepett 2000 török ellenállása rendkívül gyenge volt. Az őrség egy része a város déli kapuján elmenekült, s csupán 50 török veszett el a harcban. Csak az egyik dunai körbástyában volt még ellenállás. Erre az óbudai táborból 4 ágyút szállítottak ide, de látván ezt a bennszorultak, alkudozásban kezdtek. Hamarosan az utolsó pesti török bázis is elesett. Russwurm nagyon emberségesen bánt a meghódítottakkal. 400 férfit és 150 asszonyt gyermekeikkel áthajóztak Budára, sőt még 500 menekülő oszmán harcosnak is sikerült áteveznie a biztonságos oldalra.

  Pest sikeres elfoglalása bő zsákmányt nyújtott a győzteseknek: több ágyú és gazdag fegyverkészlet, ezernél több ló, 12 török zászló, sok szőnyeg és mindenféle drágaság.

  A város katonai megszállását a főparancsnok Schönburg ezredének és Őrsy Péter hajdúcsapatának a feladatának rendeli, s egy esetleges ostromra való felkészülés jegyében azok ágyúval, lőszerrel és élelemmel való ellátásáról intézkedett. A budai és a pesti oldal összeköttetésének zavartalan biztosítása céljából pedig a Margitszigeten át, a budavári török ágyúk hatósugarán kívül, hajóhíd épült a két part között.

 

 

10. 05-06

BUDA: az ostromműveletek első két fázisának sikere nem törte le a budai törököket, mert tudatában voltak váruk megostromlásának nehézsége felől, de bíztak a késő ősziesre fordult időjárásban is, no meg Jemiscsi Haszán pasában, akit értesítettek a veszélyről. Naponta ugyan egy-két lovaskirohanással kísérleteztek, de a legcsekélyebb eredmény nélkül.

 

 

10. 07.

ÓBUDA: október 07-én tovább gyarapodott az óbudai tábor. Herberstein ezredes parancsnoksága alatt 6 „kompánia” lovas és ezer gyalogos érkezett Buda város ostromára.

 

 

10. 13.

PEST: amiként azt a kémek előre jelezték, október 13-án feltűntek Pest alatt Jemiscsi Haszán nagyvezír seregének tarkálló csapatai, melyek Lippa környékéről tértek vissza, hogy Pestet visszafoglalják, s Budát pedig felszabadítsák a Habsburg-sereg ostromgyűrűje alól. Hermann Russwurm Kollonich és Schönburg ezredeseket német, s Jan Tarnovszkit kozák lovasaival, továbbá a Nádasdy-huszárokat átküldte az óbudai táborból Pest alá, hogy tartóztassák fel az egyre közeledő ellenséget. A török előőrsök s a keresztény csapatok között sorozatos heves csatározások robbantak ki, mint a két oldalon érzékeny veszteséggel.

  Kádizáde Ali budai pasa ezt az optimális pillanatot ragadta meg megossza Russwurm tábornagy erejét. Ezer lovas és 300 gyalogos tört ki Budáról, rajtaütésszerűen meglepve a Stahrenberg-gyalogezred őrálló csapatait, valamint a spanyol Don Baldasarro Marrasede kapitányt francia lovasaival. A török által lerohant és körülzárt katonák gyilkos közelharcban vették fel a küzdelmet, s már-már tragédiába fordult a csata sorsa, amikor egy közeli vallon gyalogosszázad villámgyors fellépésével felmentette a szorongatottakat, sőt az oszmánokat visszaűzte Buda falai közé. A harc súlyosságát jól jelezte, hogy csupán a Stahrenberg-ezred 80 emberét vesztette el.

  Ezen a küzdelmekkel terhes napon, késő délután, amikor Russwurm több magas rangú tiszttel, magyar huszárcsapat fedezete alatt Pestről éppen a margitszigeti híd felé lovagolt, hogy hazatérjen az óbudai táborba, Pest és a hídfő között váratlan hirtelenséggel török lovas katonák bukkantak fel. A tábornagyot és tiszti kíséretét a huszárok önfeláldozása mentette meg, akik lendülettel vetették magukat az ellenséges csapatra, fedezve ezzel parancsnokaik biztonságos visszavonulását.

  A nagyvezír seregének veszedelmes közelsége arra bírta Russwurmot, hogy felszedesse a margitszigeti híd pesti ágát, sőt a szigeten egy erős egységet sáncoljon el.

  Pest város 3000 főnyi védőrsége élére parancsnokul a firenzei Cosimo Strozzi ezredes került.

  A sereg teljes erőbedobással készült Buda ostromára. Folyt a Gellérthegyen, valamint a Váralja északi és nyugati oldalán a sáncok és ostromárkok építése. Körültekintő gondossággal őrizték a várba vezető utakat, hogy a pasát és népét elszigeteljék a külvilágtól, az utánpótlástól. Az olasz tüzértisztek egyaránt kedvezően nyilatkoztak a régi módon épült bástyák és ódon falak megostromolhatósága felől. Megfeledkeztek azonban arról, hogy a magyarországi időjárási viszonyok között, október közepe merőben alkalmatlan a várostromra.

10. 15.

  S közben a török táborból, október 15-én a Dunán át sikerült lopva Lala Mohamed pasának 2000 fegyveresével a budai várba jutnia, kiegészítve ezzel a védők számát. A török csapatok rendszeres támadásokkal próbálkoztak felszakítani Pest védelmét, de minden igyekezetük meghiúsult. A török táborban dühöngő éhség nem csekély mértékben járult hozzá Jemiscsi Haszán pasa katonai erejének gyengítéséhez.

  Egy napon furcsa üzenet érkezett Budáról a Pest alatti török táborba. Mivel a Pest elfoglalását próbáló törökök nem csekély mértékben az amúgy is nagyon szűkösen élő budaiakra voltak utalva, Kádizáde Ali budai pasa, a kádi és a janicsáraga üzenetet küldött Jemiscsi Haszán pasa nagyvezírnek: „A ti segítségetekről most már lemondunk, mert ha még 10 napig itt időztök, Budának élelmiszerkészletét teljesen elfogyasztjátok… Kérünk, menjetek el innen!”

 

 

10. 17.

ÓBUDA: Mátyás főherceg október 17-én érkezett meg udvari kíséretével az óbudai táborba.

 

 

10. 17.

BUDA: a főherceg nyomban megszemlélte az ostrom előkészületeit, „a legteljesebb megelégedésének adott hangot”, s egyben elrendelte a budai vár módszeres lövetésének a megkezdését. Északról három sáncból 18 ágyúval lőtték az északi falakat és bástyákat. A legnagyobb reményt a jobbszárnyon, az északnyugati szöglet földbástyája, a Toprak-kuleszi rombolásától várták, mert ezzel szemben 10 nagy ágyú tüzelt. A középső Gül baba türbéje irányából a vár északi oldalát, a balszárnyon lévő pedig a Víziváros Kakas kapuja felől az Erdélyi bástyát, s a keleti várfalszakaszt lőtte a Vízi kapuig. S a Gellérthegy oldalában 6 ágyúval csak nyugtalanították a várat. A lövegek szakadatlanul tüzeltek, de minden eredmény nélkül, mert a kisebb töréseket a budaiak éjjel megjavították.

 

 

10. 17.(?)

PEST: a pesti török táborban még elkeserítőbb lett a helyzet, mert már csak lóhúson éltek a harcosok. „Az iszlám seregben nagy éhség mutatkozott” – írta a szemtanú Ibrahim Pecsevi. Az oszmán had morálját jól tükrözi, hogy több, az éhségtől elcsigázott katona a keresztényekhez menekült, remélvén, hogy sikerül megmenteni az életét.

 

 

10. 17-e körüli napok

ÓBUDA: e napokban a Habsburg-táborban nyugtalanság ütötte fel a fejét. Egyes ezredek ugyanis nem kapták meg a zsoldjukat, az élelmezés pedig csapnivalóan rossz volt. Már szórványos dezertálás is felütötte a fejét. Három francia szökevény hurokra is került, s elrettentésül karóba húzták őket.

 

 

10. 17-e körüli napok

ERDÉLY: a törököt közben Erdélyben súlyos csapás érte. Mivel nem mehetett Jemiscsi Haszán pasa Székely Mózes segítségére, a moldvai román csapatokkal egyesült Habsburg-hadak fölényes győzelmet arattak a porta küldötte tatárokon.

 

 

10. 17.

BUDA: közben Adolf Michael Althan ezredes 3000 német gyalogosával támadást intézett a Duna-parti nagy falköz szögletén emelkedő vízi rondella ellen, ahonnan részben a vár alatti kikötőt, részben pedig a Dunát a város Vízi kapujával összekötő utat fedezték a törökök erős ágyú- és puskatűzzel. Amint Pecsevi meséli, itt tavaly a budai pasa a Vízi kaputól a folyamig húzódó biztonságos összeköttetés biztosítására „két oldalon sövényfalú töltést csináltatott. Ha ez nincsen, a sajkáknak megállóhelye sem lett volna, s Pest alatti hadseregtől Budára és Budáról a hadsereghez senki sem mehetett volna, a szegény pestiek sem szabadulhattak volna meg, és Buda is biztosan elvész.”

  Althan támadása azonban eredménytelen maradt, csupán néhány török sajkát sikerült csak zsákmányolni.

 

 

10. 18.

PEST: Jemiscsi Haszán pasa 10 ágyúval megkezdte Pest városa lövetését. Ostromágyú hiányában azonban csak tarackokkal tüzelt. Russwurm a pesti védőkre nehezedő török nyomás tehermentesítésére az ismét felállított margitszigeti hídon át Óbudáról Thurn gróf parancsnoksága alatt erős lovas és gyalogos alakulatokat küldött. Az akciót azonban az éber törökök alapjaiban hiúsították meg. A pesti oldalra érkező Habsburg-csapatokat nemcsak a hadrendbe állított egész oszmán lovasság, de rendkívül erős ágyútűz is fogadta, úgy hogy érzékeny veszteségek árán sürgősen vissza kellett húzódniuk. A törökök pesti ostroma tehát folytatódhatott, de legyengült állapotában a sereg sem tudott mit kezdeni Pest városával.

 

 

10. 22.

BUDA: Budán viszont az ötnapi ágyúzás sikert hozott. A Bécsi kapu körül két jókora, átjárható rést lőttek az ágyúk, s Mátyás főherceg október 22-én délután 4 órára általános gyalogsági rohamot rendelt el. A két rés ellen felsorakozó rohamoszlopok, egyikét maga Russwurm tábornagy, a másikat pedig gróf Schultz ezredes vezette.

  Az erős ellenséges elhárító tűz ellenére a csapatok nagy elszántsággal lendültek előre, s bár sikerült is elérniük a törések alját, de a mind gyilkosabbá váló tüzelés úgy elriasztotta a katonákat, hogy a támadás végül is megrekedt. A parancsnokok biztatása kezdetben hasztalannak bizonyult, de azután az erélyes kérés és fenyegetés megtette a hatását: megújult a roham. Egyeseknek sikerült feljutniuk a lerombolt fal törésére feljutniuk, s onnan nógatták bajtársaikat követésükre. De az elbátortalanodott és megrettent tömegen nem segített már az sem, hogy a két rohamoszlop parancsnoka több zászlótartót saját kezűleg végzett ki, mert azok nem mertek ezredük lobogójával az élre törni. Már minden hasztalan! A megzavarodott csapatok a falak előterében rendezetlen tömegbe verődtek, és sem előre, sem pedig hátra nem mozdultak, noha a falakról a törökök kitartóan lőttek, sőt köveket, sziklákat és tüzes szerszámokat vetettek a sűrűn gomolygó emberekre. A főparancsnokság szerint a kudarchoz az is hozzájárult, hogy a táborba vonult felső-magyarországi bányászok által a Bécsi kapu mellett készített aknák nem robbantak fel az esős idő miatt.

  Mátyás főherceg, amikor megfigyelőhelységéről látta, hogy jóvátehetetlenül összeomlott a támadás, a pusztuló ezredeket visszaparancsolta. Az igazsághoz tartozik, hogy a német, osztrák és olasz tiszteket nem illetheti vád, mert példamutató bátorsággal küzdöttek a támadás során. A kétórás roham vesztesége óriási: több mint 1500 ember halottakban és sebesültekben. Tilly ezredéből alig maradt 200 épkézláb katona. A pápai hadbiztos azt jelentette Rómába, hogy az első benyomása szerint Buda visszavívása sokkal nehezebbnek bizonyult, mint ahogyan azt eleinte hitték és hirdették.

  A nagy vérveszteség minden további rohamnak elejét vette, pedig Buda vára törökjei a súlyos falrombolásokra való tekintettel helyzetüket már válságosnak érezték. „Azon az éjszaka tehát az iszlám csapatok elbúcsúztak egymástól – írja egy török szemtanú – és elszánták magukat a halálra.” A rettegett újabb támadásra azonban már nem került sor.

  Aggasztó mértékben megfogyatkozott a tüzérség Bécsből pótolható lőszerkészlete is. Híre érkezett, hogy a boszniai pasa serege a Duna mentén Buda felszabadítására megindult az Al-Dunától.

  Az előállott rendkívül bonyolult helyzetben Hermann Russwurm úgy határozott, hogy mivel hadserege ereje kisebb, mint a budai, a Pest alatti s a közelgő boszniai török had együttesen, a vár további érdemi ostromát leállítja, viszont Pest megtartásával katonai súlypontot alakít ki. Budát csak mérsékelten löveti, s a tábort sáncokkal erősítteti meg.

10. 25.

  A Pest körül táborozó törökök elleni döntő csapást október 26-ára tűzte ki a hadvezetés. Gróf Maximilian Salm ezredével 10. 25-én átment a pesti oldalra, hogy majd fedezze a városból megszervezett kirohanást.

10. 26.

  Az ostromló törökök elleni támadásban Pesten a magyarok Őrsy Péter, a németek pedig Hannibanl Kratz parancsnoksága alatt vettek részt. Az elszántan kirohanó németeknek sikerült is az ő frontjukon a törököket kiszorítaniuk állásaikból, de a magyar hajdúk megtorpantak a kapu előtti török sáncnál. A parancsnokok kardlapozással próbálták a kritikus helyzetben megfutamodottakat visszafordítani, de a pokoli kavarodásban a megingott támadást nyomban kihasználó s ellentámadásba lendülő törökök elől menekülő tömeg Kratzot és Őrsyt agyontaposta. A súlyos véráldozatoknak csak annyi a haszna, hogy a támadás során fény derült a törökök titkon készített aknáira, melyeket azután sikerült ellenaknák mélyítésével hamarosan megsemmisíteni. Pesten a felbomlott katonai fegyelem helyreállítása Dentici feladata lett, aki Strozzi parancsnoki tisztének a fenntartásával, megerősítette a város védműveit, amivel ismét bátorságot öntött a csapatokba.

  Alig múltak el a pesti események, amikor azt jelentették a kémek, hogy a boszniai 30 000 főnyi sereg már Fehérvár körül jár, s Adonyon át kíván Buda alá vonulni. A helyzetet tovább bonyolította, hogy hírét hozták annak is, miszerint Jemiscsi Haszán nagyvezír Pest falai alól el akar távozni, s Adonynál át kíván kelni a Dunán, hogy egyesítse hadát a boszniai pasa seregével, hogy közös erővel támadják meg Russwurmot. A tábornagy a hírre Buda körül nagy sebesen három, sáncokkal megerősített támaszpontot alakított ki 500-500 katonával, s egyúttal valamennyi még harcképes csapatát az óbudai tábor területén vonta össze.

 

 

10. 28.

PEST: s közben Pest körül is nagy a változás. 28-án éjjel Jemiscsi Haszán pasa nagyvezír felhagyott a város ostromával. A pasa a pécsi várba vonult és ott töltötte a telet.

10. 31-11. 01.

  31-ről november 01-re virradóra – ahogy hírlett is – elvonult a város falai alól. Alig távoztak azonban el a törökök, amikor felbukkant Rueber parancsnoksága alatt a Kassáról küldött 2000 gyalogos és lovas katona. A szembekerült csapatok megütköztek, de Ruebernek súlyos véráldozatok árán mégis sikerült emberei javát Russwurm táborába vezetni, ahol nemcsak őket fogadták örömmel, de a hamarosan megérkező háromezernyi hajdút és fegyvert fogott paraszthadat is.

  A pestiek a török nyomás alól való felszabadulásuk jeleként 16 ágyúval megkezdték a budai vár alatti Duna-parti rondella lövetését, s bár eredménytelen volt a vállalkozásuk, de annyi haszna mégis volt, hogy ideig-óráig megosztotta a budavári véderőt.

 

 

11-hó első napjaiban

?: november első napjaiban az érsekújvári kapitánysághoz tartozó szabad hajdúk két várkastélyt elfoglaltak.[4]

 

 

11. 02.

BUDA: a Habsburg-csapatok nagy mozgolódását s a török had közeledését a budaváriak kihasználva, november 2-án számottevő erőkkel kitörtek, s tekintélyes terjedelemben és kulcsfontosságú helyen elfoglalják az ostromlók sáncait. Sőt az este leszálltával újabb támadással rohantak a táborra. A török akcióknak azonban az elsáncolt táborban összevont harcképes csapatok erélyes visszavágása véget vet, s egyben visszaszorította az iszlám harcosait Buda falai közé.

11. 03.

  A következő napon, 03-án ismét a táborra vetette magát 2000 török. Most a Krzinecky-ezred védelmezte táborerődöt érte a csapás. Csak négyórai véres küzelharc után indult meg az ellentámadás, mert Russwurm éppen kártyázott tisztjeivel a sátorában. Egy olasz jelentés szerint ekkor a török lovasság akkora mészárlást végzett a a keresztények soraiban, hogy emberi testrészek, karok, lábak és fejek röpködtek a levegőben, s a küzdelemből megmenekülő katonák nyakig véresen tértek meg a főtáborba. Végül is este, a küzdelem elülte után a törökök önként vonultak vissza Buda várába. Ekkor több, mint ezer katona vesztette életét Russworm seregéből, közte 600 osztrák.

  A budai török támadások főbázisa a Vízivárosnak a Duna és a Várhegy közé betüremkedő keskeny déli vége, melyet jól védelmezhetősége miatt Russwurm katonái nem tudtak elfoglalni. Rendkívül nagy előnye ennek a vár alatti zsákszerű területnek az, hogy keleti oldalát a Duna határolja, nyugat felől szikla peremén emelt várfalról kivédhetetlen tüzérségi és puskatűzzel árasztható el.

  Amikor megvitték Russwurm főhadiszállására a hírt, hogy a boszniai oszmán csapatok előörsei már Buda körzetében bukkantak fel, a tábornagy 2000 lovast rendelt Nádasdy és Herbenstein ezredesek kezei alá, hogy csapást mérjenek „a világhódító sereg”-re. A huszárok távozása után már közvetlenül az óbudai tábor környékén is megjelentek a török portyázók, akiket azután az őrséget adó Kollonich-ezred megfutamított, s egyenesen Nádasdyék karjai közé hajtott. A két tűz közé került ellenséges erők nagyobb része életével fizetett merészségéért. A török előőrsökre mért súlyos csapás hatása alatt a boszniai csapatok megálltak, s beszüntették a Buda körüli nyugtalanító portyákat.

 

 

11. 03. körül

ADONY-DUNAFÖLDVÁR-PAKS: annak tudatában, hogy a török támadás legjobb ellenszere az erélyes és gyors visszavágás, Nádasdy Ferenc előbb elfoglalta az adonyi török erődöt, ahol hajóhidat akartak építeni, majd továbbszáguldva huszáraival megzsákmányolta Dunaföldvárart és Paksot is.

 

 

11-hó első két hetében

BUDA: november első két hetében nap mint nap egymást érték a Habsburg-haderő táborát a váratlan és erős budai török támadások. Minden egyes ilyen vállalkozást súlyos véráldozattal fizetnek meg Russwurm katonái, akiknek a soraiban a hideg, esős időjárás, a rossz és hiányos táplálkozás, a fizetetlenség s az elégtelen ruházat miatt nyugtalanság lett úrrá. Több ezerre rúg a különböző betegségben kimúlt harcosok száma. november első két hetében hivatalos osztrák közlés szerint teljesen összeroppant a hadsereg ereje a naponkénti kimerítő és felörlő török támadások, az éhség és a nyomor miatt. Elérkezett az utolsó óra, hogy megszervezze a főparancsnokság a sereg visszavonulását.

  Hermann Russwurmnak a bécsi haditanács által is jóváhagyott döntése értelmében Pestet katonai bázisként okvetlenül fenn kellett tartania, s most visszavonulva, a jövő esztendőben az eddigi tapasztalatok alapján megújult erővel folytatni kell Buda ostromát.

 

 

11-hó első két hetében

PEST: a katonák demoralizált állapotában nem csekély gondot jelentett Pest védelmének biztosítása sem. Először Cosimo Strozzi ezredest a Schönburg-ezreddel kivonták a városból s a vallonok ezredével helyettesítették. A falak erősen leromlott állapota miatt azonban az ezred katonái még az őrszolgálatot is vonakodtak ellátni. Ekkor Pest védelmét Albert Prinzensteinre bízták, de az ő emberei sem vállalták a rájuk bízott feladatot. Végül is Pest őrzését sorshúzás útján döntötték el, mely ekkor gróf Karl Ludwig Schultz ezredére esett. A német, morva és sziléziai katonák sem engedelmeskedtek az ezredesnek, aki ekkor példát statuálva, ágyút szegezett embereire, 12 katonáját széttéptek a lövések. Ily brutális megfélemlítés árán lehetett csak 3000 német gyalogost, az osztrák tartományi lovas sereget 600 vallonnal és huszárral Pest védelmére vezényelni.

 

 

11-hó első két hetében

ADONY: a Nádasdy Ferenc által nemrégen visszafoglalt Buda alatti Adony erődjét is megerősítette Russwurm tábornagy.

 

 

11. 14.

BUDA-ÓBUDA: egymás után vonták ki a sáncokból, árkokból és őrhelyekről a csapatokat, vontatták ki az állásokból az ágyúkat, és vonták össze az óbudai főtáborban, ahonnan 14-én éjfél körül indult meg a sereg hazafelé. A több kilométernyire elnyúló menetoszlopot a gyalogosok nyitották meg,…

11. 15.

…majd pedig 15-én a lovasok követték. Az ágyúkat hajókon szállították vissza.

11. 19-20.

  Mikor 19-20-án kiürült a Habsburg-csapatok táborhelye, magas lángot vető örömtüzeket gyújtottak Budán, győzelmük megünneplésére.

  A törökök lovagiasságuk jeleként dicsérték Kollonich vitézségét, s kérték, hogy beszélhessenek vele. Az ezredes cseltől tartva nem mert a budaváriak közelébe sem menni, hanem maga helyett egy csapattisztjét küldte, akinek egekig magasztalták parancsnokát, sőt tiszteletéük jeléül egy elfogott tisztjét is szabadon bocsátották.

  Mátyás főherceg a Russwurm-sereget Esztergomban feloszlatta, de haladéktalanul, még a Duna befagyása előtt elegendő lőszert küldött hajón a pesti őrség számára.

11. 20. körül

  Alig hagyta el az utolsó Habsburg-katona Óbudát, Kelenföld felől megérkezett a boszniai pasa 13 000 főnyi felmentő hada. Egyik első dolguk az, hogy ismét elfoglalva a Gürz Eliász, azaz Gellért hegye magasát, ott ágyúállásokat létesítettek, honnan annyira erősen lőtték a pestieket, hogy a katonák nappal alig merték kitenni a lábukat a szabadba.

 

 

12. 23.

GYULAFEHÉRVÁR (Alba Iulia): 1602. 12. 23. Megérkeznek Gyulafehérvárra I. Rudolf biztosai, Johann Molart báró és Nikolaus Burghasen, akiket a király az erdélyi közigazgatás átszervezésével bízott meg.

 

 

12-hó 24-ig

PEST: Pest valamelyes megerősítése elengedhetetlen szükségszerűséggé vált. Giacomo Serra pápai hadbiztos által erre a célra biztosított 5000 forintból egy ügyes olasz hadmérnök már 1602 karácsonyára végzett az erődítéssel. Nemcsak a Duna felőli szabad oldalon akadt bőven munka, de a városfalakon kívül körös-körül széles és mély árkot húztak, hogy az ellenség nem tudjon egykönnyen a közelébe férkőzni. Nem vált ugyan ezzel Pest jól védhető erőddé, de annyi biztonságot legalább már nyújtott, hogy védett legyen a budai törökök meglepetésszerű rajtaütései ellen.

 

Télen

PÉCS KÖRNYÉKE: Gázi Giráj kán tatár serege Pécs környékére,… húzódtak vissza, s ott töltötték a tél hideg hónapjait, készen állva az 1603-as esztendő küzdelmeire. Itt írta „A kávé és a bor közti verseny” című költeményét.

 

 

Télen

BELGRÁD: Gázi Giráj kán… a törökök pedig Belgrádba húzódtak vissza, s ott töltötték a tél hideg hónapjait, készen állva az 1603-as esztendő küzdelmeire.

 

 

?. ?:

VÁL: az 1599 márciusában visszafoglalt váli templomerődöt újra elfoglalták a törökök.

 

 

?. ?.

HEVES: 1602-ben a hevesi erdőn részegen táborozó miskolci hajdúk estek a török támadás áldozatául.

 

 

?. ?.

?: rendkívül tanulságos szemügyre vennünk azt, hogy Magyari István a híres protestáns prédikátor – aki Nádasdy Ferenc, a negynevű „fekete bég” tábori lelkészeként részt vett a tizenötéves háború harcaiban, jelen volt a katonai táborokban – miként látta a háborúnak a katonákra gyakorolt hatásait:

  „Az vitézlő nép – írta 1602-ben kiadott munkájában – nem a szép örvendetes szabadságnak, hanem a nyereségnek és prédának örvendez, kóborol, dúl és minden latorságot cselekszik: akárki nyerje, csak ő ragadománnyal telhessék meg, azzal ő keveset gondol; az tisztviselők nem az közönséges jóra, hanem magok hasznokra viselnek gondot.”

  A katonák közt forgolódó tábori pap a magyar katonamorál romlásának okát mindenekelőtt a hadvezetés hibáiban látta. Nevezetesen abban, hogy „nincs böcsületi az jó vitéz embernek”, mert szükség idején, válogatás nélkül, mindenkit bevesznek a seregekbe, aki csak kéznél van. Amikor a vitézeket zsoldba fogadják, sok ígéretet tesznek nekik, a had eloszlásakor azonban minderről megfeledkeznek! A sebesült katonákról senki nem gondoskodik, s legtöbbször még el sem temetik a hősi halált halt vitézeket! „Bizony ezzel nem gerjesztjük, hanem rémítjük inkább a vitézeket a viadaltól.” – állapítja Magyari. A török – írja – azért harcol olyan elszántan, mert tudja, ha megcsonkul is, nemcsak tisztessége lesz, de birtokokat és magas jutalmakat kap. „De nem sietsz elő te szegény legény, mert tudod, hogy jó katonából, jó koldus szokott lenni.” Ezért a katona inkább kerüli a harcot, és helyette a védtelen szegénységen hatalmaskodik oly rútul, amellyel néha a törököt is meghaladja. „Ó ki sok porta szállott az kóborló vitézek miatt le. Ezek által meg nem szabadítjuk Magyarországot!”

 

Vége

Vissza a főoldalra

 

Ugrás az 1603-ik évi hadiesemények leírásához

 



[1] Kádizáde Ali pasa került a harcias Lala Mohamed pasa budai beglerbég helyébe. Lala Mohamed pasa a ruméliai beglerbégséet nyerte el a szultántól.

[2] 1602. 08. 14. a Gergely naptár szerint szerdai napra esett. Lehet hogy Wathay még a Julianus naptárral számolt, hiszen ez a nap a Juliánusz naptár szerint valóban szombati nap.

[3] Horváth Gáspár palotai kapitány válaszát Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban, 154-155. old. közli. A forrás nem említi a vár elfoglalását. Ezt erősíti meg, hogy 1603. nyarán a vár őrsége részt vett egy közös akcióban a török kézen levő Koppány várának körzetében.

[4] A forrás (Nagy László: A végvári dicsőség nyomában, 104. old.) nem jelölte meg a két várkastély helyét.