Unokaöccsénnek meg kiszúratta a szemét.”

 

 

Az Árpádok fiúági öröklése jogán a trónt István után nagybátyjának, Mihálynak a fia, Vazul örökölte volna, aki a nyitrai dukátust birtokolta, legalábbis a krónikában Nyitra az egyetlen helynév, amely Vazullal kapcsolatban felmerül.

 

István azonban Vazult nem tartotta alkalmasnak a trónra. Vazul a Magyar Krónika szerint is "könnyelmű és ostoba" természetű volt, ami méltán kétségessé tette a király előtt, hogy az újonnan életre hívott rendet fenn tudja-e tartani. Ehhez járult a Vazul keresztnév elárulta ortodox rítus és a feltehető bolgár-szláv beállítottság. Egy ilyen uralkodó pedig zavart okozhatott a latin egyházszervezetben és az ország kiegyensúlyozott külpolitikai helyzetében egyaránt.

 

Vazul idősebb volt Imrénél, tehát a "szeniorátus" rendje szerint már korábban mellőzés érte, amikor Imrét jelölték trónutódnak. István király, fiát elveszítvén, szakított a fiúági öröklés rendjével, és nővére fiát Orseolo Pétert jelölte utódnak. Ez a második mellőzés indította Vazult egy kétségbeesett merénylet kitervelésére, amiért a szeme világával fizetett. Vazul tragédiájának mozzanatai homályba vesznek. Az István halálát követő trónharcok után, 1046-ban Vazul utódai kerültek István király trónjára, és 255 éven át ők viselték a magyar koronát.

 

István halálának történetéről az ún. nagy- és kislegenda számol be. A nagylegenda írója 50 évvel az esemény után, amikor még számos kortárs életben volt, megkerülte a problémát azzal, hogy nem beszélt róla. Eszerint István halálát érezvén, összehívta a tanácsot Péter királlyá tétele ügyében, akit már régen hadai fővezérévé nevezett ki, intette őket a hit megtartására, s ezzel befejeződik a legenda.

 

A kislegenda írója név nélkül több bűnöst említve számolt be a betegen fekvő István elleni orgyilkos merényletről és a négy összeesküvő büntetéséről. E szerint az öreg király súlyos betegsége idején négy udvari főúr összeesküdött meggyilkolására. Egyikük alkonyatkor István ágyához lopódzott, de a kardot kiejtette a kezéből. A zajra a király felriadt, és megkérdezte hogy mi történt, mire a merénylő a lábaihoz borult, megvallotta a merényletet és bocsánatáért esedezett. A király neki megbocsátott, de a merénylet három kitervelőjét bíróság elé állíttatta, a szemüket kitolatta és bűnös kezüket levágatta. A legendaíró célja nem a merénylet történek hiteles ábrázolása volt, hanem szentistváni példa statuálása arra, hogy a király élete ellen támadót, legyen az unokaöccs vagy más, hogyan kell megbüntetni.

 

Az első Magyar Krónika nem szól a király elleni merényletről, csak a Vazult ért büntetésről, s azt sem Istvánnak, hanem Gizellának tulajdonította. Az előadás szerint István, súlyos betegségbe esvén, megbízottját, Etre fiát Budát Nyitrára küldte, hogy Vazult, akit Nyitrán "valamely ifjúkori könnyelműség és ostobaság" miatt börtönben őriztek, az udvarba hozza és királlyá tegye. Meghallva ezt Gizella királyné, Budával tanácsot tartott, és Buda fiát Sebest szalasztotta Nyitrára, s ez a király küldöttének odaérkezése előtt Vazult megvakíttatta és fülébe ólmot öntetett, majd Csehországba szökött. Mikor a küldött Vazult ilyen állapotban az udvarba vitte, István sírva fakadt, de betegsége miatt a bűnösöket nem tudta megbüntetni, s így csak Vazul gyermekeinek, Endrének, Bélának és Leventének tanácsolta, hogy meneküljenek külföldre! Gizella állásfoglalását Péter mellett több körülmény befolyásolta…

 

Imrich_stepan.jpg