„Törvényt sértve került József trónra 'schuldigung.”

 

 

Hogy miért gondolhatta a szövegíró a „törvénysértést”, arról a következőkben olvashatunk.

 

1848 tavaszán Magyarországon alkotmányosan és békésen győzött a forradalom. Megalakult az első felelős magyar kormány, az országgyűlés pedig harmincegy törvényben megalkotta az átalakulás törvényes alapjait. Április 11-én Pozsonyban V. Ferdinánd király magyar nyelven megtartott beszédében jelentette be a törvények szentesítését. E sikerben nem kis szerepe volt a kedvező külpolitikai helyzetnek. A nyár közepére azonban változott a helyzet: a Habsburgoknak a magyaron kívül valamennyi felkelést sikerült fegyveres erővel leverni, így az udvar teljes figyelmét a „magyar probléma” megoldására fordíthatta.

 

Az áprilisi törvények azonban nem intézkedtek a nemzeti kisebbségek jogairól, s nem rendezték egyértelműen Magyarország és a birodalom viszonyát sem. E megoldatlan kérdések körül 1848 nyarától egyre szélesedő fegyveres konfliktus robbant ki. A forradalom átalakult szabadságharccá.

 

Ebben az időszakban a Monarchia trónján a gyenge és határozatlan V. Ferdinánd ült. Megváltozott a helyzet, amikor az udvari intrikák következményeként megtörtént a Habsburg trónváltás. Ferdinánd a hatalomról, Ferenc Károly pedig trónöröklési jogáról lemondott, így a mindössze 18 éves Ferenc Józsefet 1848. december 2-án, Olmützben, - ahová a császári család a forradalom elől menekült - Ausztria császárává kiáltották ki. Ez az uralkodóváltás a monarchikus elvek megerősítését és a reakció korszakának kezdetét jelentették.

 

Ferenc József trónra kerülésekor nem esküdött fel a magyar alkotmányra, és az áprilisi törvényeket sem fogadta el, ezért sokkal nagyobb szabadsággal rendelkezett a magyar országgyűléssel szemben. Kiáltványt bocsátott ki, amelyben törvény előtti egyenlőséget, a népek egyenjogúságát és népképviseleti törvényhozást ígért, de hozzátette, hogy birodalmát megtartja egésznek. Windisch-Grätzet felhatalmazta a közcsend és közrend helyreállítására. A királyváltást az országgyűlés elutasította, mondván a trón csak az előző uralkodó halálával üresedhet meg. A magyarság V. Ferdinándot tartotta továbbra is királynak. Ferenc József személyét nem utasították el, de feltétel lett volna, hogy felesküszik az alkotmányra, és betartja azt.

 

Bár a 18 esztendős császár-király december 2-i proklamációjában alkotmányos berendezkedést és liberális reformokat ígért, a magyar kormány nem hunyt szemet a nyilvánvaló jogsértés felett, hiszen Ferdinánd lemondatása, majd utódja trónra ültetése Magyarország beleegyezése nélkül nem mehetett volna végbe! A szabadságharc a december 2-i olmützi események következtében (Ferenc Jószef császárrá koronázása) tehát új színezetet nyert, nevezetesen a magyar honvédseregek – a Habsburgok trónfosztásáig – a törvénytelenül leváltott V. Ferdinándra hivatkozva szállhattak szembe a „trónbitorló” Ferenc József, illetve az 1849. márciusi olmützi oktrojált alkotmányban felvázolt összbirodalmi elképzelés ellen.

 

Franz_Joseph_I_of_Austria_Bauer_color_lithograph_by_and_after_Bauer,_dated_1848_by_artist;_oval_bust_portrait_in_uniform_and_orders (2).jpg

 

Bauer, Joseph Anton festménye Ferenc József osztrák császárról (1848)

Ferenc József utasítása Haynau táborszernagy számára: …a legnagyobb szigorúság a kompromittáltakkal szemben. Sok fejnek kell lehullania, mint a kiemelkedő mákfejeknek, ha az ember fölöttük ellovagol.”

 

 

Ferenc József nem teljesíti a magyar rendek kérését, nem esküszik fel az alkotmányra és nem tartja be, sőt hatalma biztosítására az orosz cártól kért segítséget. 1849 nyarán a kimerült honvédsereg nem bírt az újjászervezett osztrák és a több irányból benyomuló orosz seregek túlerejével. A szabadságharc elbukott, de a polgári forradalom mégis elérte célját. A forradalom győzelmét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a forradalom vívmányait - a jobbágyok felszabadítását, a közteherviselést és a törvény előtti egyenlőség évtizedes követelését (amelyek a reformkor legfőbb törekvései voltak) - még a szabadságharc leverése utáni rémuralom és abszolutista kormányzat sem merte eltörölni.

 

A Függetlenségi Nyilatkozat után Magyarországon az a furcsa közjogi helyzet alakult ki, hogy király nem volt, de a trónfosztott uralkodó helyett sem választottunk újat. A tényleges uralkodó kilétét azonban – más történelmi szituációkhoz hasonlóan – ebben az esetben sem a jog, hanem az erő döntötte el: miután 1849 nyarán a szabadságharc elbukott, Ferenc József „törvénytelenül” is a királyi hatalom birtokosa maradt, és előbb abszolutista, majd alkotmányos módon megkísérelte Magyarország beolvasztását a Habsburg Birodalomba. Csapatai megszállva tartották az országot, s őket nem sokkal később követte az idegen hivatalnokok közigazgatási „megszállása” is. Az uralkodói hivatásában egy percig sem kételkedő császár neoabszolutista kormányzást folytatott, Magyarországnak a Bach- rendszer kilenc éve alatt gyökeres változásokat kellett elszenvednie. A jogeljátszási elmélet fennen hirdette, hogy Magyarország a nyílt lázadás és a forradalom miatt elvesztette alkotmányos, politikai és történelmi jogait. Megszűntek a vármegyei önkormányzatok, hivatalos nyelvvé a németet tették meg, az osztrák polgári- és büntetőkönyv lépett hatályba, a közéletet pedig a bürokratikus apparátus Bach-huszárjai uralták (a titkos rendőrség és a csendőrség segítségével).

 

Legtovább regnáló uralkodónk esetében végül 1867-ig kellett várni a legitimációt adó koronázásra, mely esemény már a dualista rendszer születését, a kiegyezési folyamat befejezését jelezte.

 

 

Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázzák

 

Az osztrák-magyar viszonyt a rákényszerítés és a megtorlás jellemezte, mind Haynau rémuralma (1849-1851), mind Alexander Bach birodalmi központosítása (1851-1859) idején. Az állami felügyelet és a cenzúra erős volt, a gazdaságban jelentős változás nem mutatkozott. A magyar nemesség Deák Ferenc, a „nemzet prókátora” vezetésével passzív rezisztenciát alkalmazott a császárral szemben. Akik így gondolkodtak (és ők voltak többségben), azok nem adóztak, közéleti, hivatali kötelességeiket nem teljesítették. (Ma polgári engedetlenségnek lehetne nevezni egy ilyen „tüntetést”.)

 

Az 1850-es évek külpolitikai helyzete ugyanis Ausztria számára ismét igen kedvezőtlenül alakult. Kétfrontos harcot vívott európai nagyhatalmi pozíciójának megtartásáért. Miközben nemzetközi helyzete egyre inkább válságossá vált és nagy szüksége lett volna a passzív ellenállásba süllyedt magyar hon erőforrásaira, Ferenc József még mindig volt nem királya az országnak.

 

A helyzet tarthatatlansága miatt előbb menesztette Bachot és megpróbálta rendezni a viszonyokat. Kilátásba helyezte az országgyűlés visszaállítását, birodalmi gyűlés létrehozását. Ezeket az újonnan összeült magyar országgyűlés nem fogadta el. Ferenc József nagyobb kedvezmények bevezetésére kényszerült. A magyar nemesség úgy érezte, hogy lépnie kell. Deák Ferenc híressé vált Húsvéti cikkében üzente meg az uralkodónak, hogy a nemesség változást akar.

 

A magyar politikusok nem fogadták el az 1848. áprilisa előtti állapotok visszaállítását, az 1848-ban kiharcolt jogaik elismerését akarták. A következő évek ennek az óhajnak, és az uralkodó és tanácsadói köre merevségének összhangba hozásával telnek el. 1865. február végén már bizonyos volt a háború Ausztria és Poroszország között a német egység megteremtéséért folytatott versenyfutásban, ezért szükségessé vált a belső egység megteremtése, a mihamarabbi kiegyezés Magyarországgal. Az 1865. április 16-án megjelent híres „húsvéti cikk” programot adott arra, miként lehetne az osztrák-magyar kiegyezés kérdésében közelíteni az álláspontokat.

 

A rendkívül népszerűtlen Habsburg-család tagjai közül egyedül az először 1857-ben Magyarországra látogató Erzsébet császárnét övezte szimpátia. A legenda szerint a szépséges Sisi magyarok iránt érzett szeretete, Andrássy Gyulával ápolt barátsága nagymértékben hozzájárult a két ország viszonyának rendezéséhez. A kiegyezés felé vezető hosszú út újabb mérföldköve volt az olasz, majd a német egység létrejötte. A birodalom helyzete a Solferinónál az olasz-francia, majd a Königgrätz-nél a porosz seregektől elszenvedett vereséget követően tovább gyengült.

 

A hosszas politikai folyamatot az uralkodó pár koronázása tetőzte be, 1867. június 8-án Ferenc Józsefet és feleségét országos ünnepségek közepette Magyarország és társországai királyává és királynéjává koronázták. A ceremónia azonban több újdonságot is tartogatott: a szertartásra nem Pozsonyban, hanem Budán, a Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban került sor,

s a korábbi szokással ellentétben a király feleségét, „a haza jóságos gondviselőjét nem a király után néhány nappal, hanem férjével egyszerre koronázták meg.

 

A templomban Andrássy Gyula miniszterelnök az esztergomi prímás segédletével a felkent uralkodó fejére tette Szent István koronáját, majd az oltár elé lépve, ősi szokás szerint harsányan kiáltotta: „Éljen a megkoronázott király; Az ünnepi gyülekezet visszhangozta az éljent. (Erzsébet királyné esetében jobb válla fölé tartották a koronát). A jeles alkalomból a templomban bemutatták Liszt Ferenc ez alkalomra írott Koronázási miséjét, a várakozó tömeg lelkesedését csak fokozta, hogy az újdonsült királyné a ceremóniát követően magyarul szólt az egybegyűltekhez. Harsogtak a trombiták, ropogtak az ágyúk, zengett a Te Deum. A lovagkort idéző fényes pompával vonult a koronázó menet végig a városon. Az élen a főváros és a megyék bandériumai tüzesvérű paripákon, aztán a főrendűek, koronaőrök, a keresztet hordozó püspökök teljes egyházi ornátusban, a miniszterek s fehér ménen őfelsége a koronával és Szent István palástjával.

 

3274.jpg

 

 

A menet egész hosszában bámészkodó tömeg csodálta a múltat idéző pompát. Minden bizonnyal voltak olyanok is köztük, akik ellenszenvvel viseltettek az uralkodó iránt. De Ferenc József valószínűleg nem érezte ezt, s igyekezett a kibékülésnek személyes jelleget adni: teljes amnesztiát hirdetett, s a nemzettől koronázási ajándékként kapott ötvenezer aranyat - Deák tanácsára - az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek özvegyei és árvái felsegélyezésére ajánlotta.

 

A ceremónia másnapján a király közkegyelemben részesítette a politikai vagy sajtóügyekben elítélteket, s a nemzettől koronázási ajándékként kapott ötvenezer aranyat - Deák Ferenc tanácsára - az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek özvegyei és árvái javára ajánlotta fel.

 

Az átrendeződés a birodalom duális átalakítását jelentette (a dualizmus kora); az osztrák császárság császári és királyi állammá vált (Osztrák - Magyar Monarchia), amelynek két fővárosa volt: Bécs és Budapest, s két önálló parlamenttel rendelkezett. Közös és független minisztériumok bonyolult rendszere alakult ki, többnyire eltérő belpolitikával, de közös külpolitikával, közös hadsereggel s az ezek fedezetéül szolgáló közös pénzüggyel.

 

 

Ezek után döntse el mindenki, hogy Ferenc József hatalomra kerülése törvénysértő volt-e, vagy nem!