„Aztán tatárjárás, muhi csata hirtelen.”

 

 

Tatárjárás

 

A tatárjárás (1241–1242) Magyarország mongol (régies szóval: tatár) megszállását jelenti; a 13. század európai történelmének egyik meghatározó eseménye.

 

Előzményei:

 

Elsőként Julianus barát adott hírt az európai invázióra készülő mongolokról. 1236-ban indult meg a hadjárat Batu kán és hadvezére, Szubutáj vezetése alatt. A sereg kb. 130 000 fős volt.

 

A mongol invázió:

 

Thuróczy_Tatárjárás.JPG

 

A tatárok betörésének ábrázolása Thuróczi János krónikájában (1488)

 

 

Az orosz fejedelemségek elfoglalása után a mongolok három csoportban szállták meg Európát. Az egyik Lengyelországot támadta meg, hogy ezzel megakadályoza a segítségnyújtást, egy másik csoport átkelt a Kárpátokon, egy harmadik pedig a Duna mentén haladt. A fősereg áttörte a határokon felállított akadályokat és legyőzte az oda küldött magyar sereget. A tatár előörsök hamarosan elérték Pestet, majd az előrenyomuló IV. Béla király serege elől egészen a Sajó folyóig hátráltak, ahol a muhi csatában (1241. április 11.) legyőzték IV. Béla seregét. A király sikeresen elmenekült Ausztriába, ám ott II. (Harcias) Frigyes foglyul ejtette és csak jelentős váltságdíj illetve területi engedmények fejében hagyta távozni. Béla ezután az adriai Trau szigeten álló várába ment, ahol az őt üldöző tatár csapatok nem érhették el. A tatárok ugyanis sikeresen átkeltek a Dunán kihasználva, hogy a szokatlanul hideg tél miatt az befagyott, hiába próbálták a magyarok ebben a jég feltörésével megakadályozni őket.

1241 nyarán és 1242 tavaszán a mongol sereg végigfosztogatta Magyarországot (az invázió során a lakosság kb. 15%-25%-a meghalt), majd Ausztria és Dalmácia felé vonultak Béla királyt üldözve.

 

 

A tatárok visszavonulása:

 

1241 decemberében meghalt a mongol nagykán, Ögödej, Batu nagybátyja. Régebben ennek tulajdonították a tatár sereg hirtelen visszavonulását. Ezt azonban az újabb kutatások kétségbe vonták. Az új nagykán megválasztására ugyanis csak 1246-ban került sor és a választásra Batu nem ment el.

 

A történetírás inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy a mongol sereg Kijevből történő elindulása óta sok vért vesztett az orosz, lengyel, cseh és magyar seregek elleni harcban. Nem tudta megsemmisíteni a teljes magyar haderőt (erre bizonyíték az is, hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után már több külföldi hadjáratott vezetett és visszaszerezte a tőle korábban kizsarolt nyugati megyéket is.) és nem tudta elfoglalni a magyar erődítmények jelentős részét sem. IV. Béla pápához írt leveléből tudjuk, hogy Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala, Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek és Abaújvár 1242. február 2-án még magyar kézen volt. Egyéb források vizsgálatával valószínűsíthető, hogy közel százhatvan magyar vár, kolostor és egyéb erődítmény nem került a mongolok kezére. Ismert, hogy a középkorban a könnyűlovasságra alapozott gyors mozgású hadseregeknek nem volt erősségük a várostrom. A fennmaradt oklevelek tanulsága szerint a mongolok uralmával a közrendűek is szembeszegültek. Az erősségekben ostromlott harcosok és a nép együttes ellenállása nagyon megnehezíthette a mongolok dolgát, akik így szétszóródtak Magyarország egész területén. A kor viszonyai mellett a mongol hadsereg ellátása is nehézséget okozhatott. A visszavonulás okaként felmerülhet a szükséges legelők elégtelensége is, azonban arról, hogy visszavonulást mi váltotta ki, valójában nem rendelkezünk biztos információval.

 

 

Az ország újjáépítése

 

A tatárjárás után IV. Béla a királyi jövedelmeket zsidó bérlők kezébe adta. Ekkor alakul ki Budán a zsidónegyed a későbbi Szent György tér nyugati oldalán. Az ország újjáépítéséhez szükség volt a hitelügyletekkel is foglalkozó zsidókra. Szolgálataikért 1251-ben kiváltságlevelet kaptak Bélától, melyben a kamara szolgáinak nyilvánítja őket, így a király közvetlen védelme alatt álltak. IV. Béla uralkodása alatt az ország újjáépült, a királyt ezért szokták „második honalapítónak” is nevezni. A király hadvezérnek csapnivaló volt[18], de a békebeli kormányzáshoz már jobban értett, és - az első lyoni zsinat (1245) utasítására is - elrendelte a kővárak építését szerte az országban. Addig, kevés kivételtől eltekintve – például Esztergom, Veszprém, Székesfehérvár, Lupcsavár– nagyrészt földvárak álltak. Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Tat%C3%A1rj%C3%A1r%C3%A1s

 

 

 

Muhi csata

 

A muhi csata a magyar történelem egyik jelentős csatája. 1241. április 11.–12.-én zajlott Muhi mellett (ma: Borsod-Abaúj-Zemplén megye) és a tatárok döntő vereséget mértek IV. Béla király seregére.

 

 

A csata lefolyása:

 

Miután a magyar hadsereg legnagyobb része összegyűlt, a király Ugrin érsek ösztönzésére elhagyta Pestet és a tatárok ellen indult. E hírre Batu kán magához rendelte szanaszét portyázó csapatait, és a magyar hadsereg előtt lassan visszavonuló tatárhadat a Sajó bal partján, a Sajó, Hernád és Tisza által képezett szögletben központosította. Vele szemben, a Sajó jobb partján elterülő Muhi pusztán ütött tábort a magyar hadsereg.

 

Battle_of_Mohi_1241.PNG

 

A muhi csata ábrázolása egy korabeli krónikában

 

 

Hogy a rendkivül mozgékony ellenség meg ne lephesse, Béla a magyar csapatokat egy tömegben csoportosította. Sátor sátor mellett állott, az egész tábort szekérvár vette körül aránylag kis térre szorítva, emiatt a magyar hadsereg a döntő pillanatban nem volt képes kifejlődni, harcrendbe állni. Rogerius feljegyzése alapján még az ellenséggel szemben, a döntő csata küszöbén sem szűnt meg az egyenetlenség, a háborgás a király ellen. „Azt akarták, hogy a király csatát veszítsen, hogy aztán kedvesebbek legyenek a király előtt, hogy inkább megbecsülje őket s kinevették a királyt, midőn ez a Sajó partján átvezető híd védelmére felváltva ezer embert rendelt.

 

A mongol vezérek látva, hogy a magyarok csak védelemre gondolnak, támadólag léptek fel. Április 11.-én éjjel megtámadták a hidat, s a megáradt Sajón a tábortól nem messze gázlót találva megtették az előkészületeket a magyar tábor körülkerítésére. Egy orosz szökevény elárulta a mongolok tervét s Kálmán herceg, a király öccse és Ugrin érsek a hidon már átvonulni kezdő mongol csapatokat heves csatában visszanyomták, de ezalatt a Szubutai által vezetett mongol csapatok átkeltek a gázlón, s a most már minden oldalról körülfogott magyar táborra hajnalhasadtakor nyílzáport zúdítottak. A magyar táborban irtózatos zavar keletkezett. A szűk téren a katonák lépten-nyomon a sátrak kötelékeibe botlottak, lehetetlen volt harci rendbe állni; a kivonulást a táborból a mongolok nyílzápora tette lehetetlenné. Rendes ütközetről szó sem lehetett, csak kisebb fegyelmezett csapatok próbálhatták meg a táborból kirohanva áttörni vagy visszaszorítani a tatárok gyűrűjét.

 

A templomos lovagok, Kálmán herceg és Ugrin érsek dandáraikkal kétségbeesett hősiességgel harczoltak, de a templomosok mind egy szálig elestek, Kálmán és Ugrin súlyosan megsebesülve kénytelenek voltak visszavonulni. A tatárok ekkor felgyújtották a tábort, s a fejetlenség általános lett. Mindenki igyekezett menekülni. Egyesek áttörtek a mongolok sorain, de a legtöbben azon a kapun igyekeztek menekülni, melyet a mongolok soraik között szándékosan nyitottak, nehogy a magyarok nagy tömegét a végső kétségbeesésig ingereljék. Ezen az úton, amely Pest felé vezetett, igyekeztek a legtöbben menekülni. Az irgalmat nem ismerő erélyes üldözés azonban, amely a mongol hadviselésnek, éppúgy, mint a régi magyarok harcmodorának, egyik jellemző vonása volt, teljessé tette a magyar hadsereg vesztét. Igen kevesen tudtak menekülni a vérfürdőből.

 

MongolCavalrymen.jpg

 

Tatár lovasok

 

 

A király, kit hívei önfeláldozóan védelmeztek, a nagy tömeg útjával ellenkező irányban, északnyugatra a hegyek közé csapva szerencsésen megmenekült. Hasonlóan öccse, Kálmán is, aki, bár súlyosan megsebesült, megmenekült az öldöklésből, váltott lovakon elérte Pestet s a Dunán átkelve, megszabadult üldözőitől. A csatatéren maradtak, vagy az üldözés közben estek el: Mátyás esztergomi érsek, Ugrin kalocsai érsek, Gergely győri, Jakab nyitrai és Rajnald erdélyi püspökök.

 

„Hogy azonban a felsőbb és alsóbb rangú világiak közül” – mondja Rogerius – „kik fulladtak a mocsarakba és folyókba, kiket emésztett meg a tűz és kiket vesztett el a kard, halandó nem képes megmondani. A mezőn és utakon hevertek a holttestek, fej nélkül; igen sokan a falvakban és templomokban, hol menhelyet kerestek, összeégtek. Ez a romlás, ez a veszedelem, ez az öldöklés két napi járóföldre terjedt; a föld mindenütt vértől piroslott. Úgy hevertek a holttestek a földön, mint a legelőn a szétszórt nyáj, mint a kövek a kőbányákban.” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Muhi_csata