„Sok kis király, zárójelben oligarchák ,

uralják az országot,…”

 

 

A tartományúr (vagy oligarcha) szó egy nagyobb országrészen önhatalmúlag uralkodó főnemest, kiskirályt jelent. Rendszerint királyi privilégiumokat is használ, függetlenül a király jóváhagyásától. Magyarországon az oligarchák fénykora a tatárjárás és Csák Máté halála közötti időszakban volt. Ezt a korszakot néha "feudális anarchiának" is nevezik, utalva a központi (királyi) hatalom meggyengülésére.

 

Középkori magyar oligarchák

 

Aba Amádé

Ákos István

Borsa Kopasz

Csák Máté

Csák Ugrin

Gutkeled Joachim

Kán László

Kőszegi Henrik

Pok Miklós

Šubić Pál

Babonić István

Frangepán Duim

 

4-kiskirlyok_uralmi_terletei.jpg

 

 

Kiskirályok kora Magyarországon

 

   A hivatalos történetírás tartományúri hatalomnak nevezi a 13. század végén kialakult helyzetet, amikor az Árpád-ház kihalása után központi hatalom, vagy erőskezű király híján egyes tartományok urai felosztották egymás között az országot.

 

   A történelmi fogalomtár a következőképpen fogalmaz: „ezek a kiskirályok uralkodóként viselkedtek, udvartartást építettek ki, szuverén hatalomként érintkeztek külországokkal, pénzt verettek.”

 

   Károly Róbert fokozatosan leverte őket, s a magyar történelemben később már nem találkozunk velük, bár próbálkozások történtek.

 

   Kiskirályként emlegetik tankönyveink Aba Amadét, Ákos Istvánt, Borsa Kopaszt, Csák Mátét vagy Kán Lászlót.

 

   A legtöbbre Csák Máté vitte. 1260-65 között születhetett. Birtokait 1283-84 táján apjától, Csák Pétertől örökölte. Támogatta III. Andrást, s ennek eredményként 1292-96 között királyi lovászmester, 1293-97-ben Pozsony megyei ispán, majd 1296-97-es években nádor.

 

   III. András halála után a cseh Vencelt, majd Károly Róbertet támogatta. A támogatások fejében megkapta Trencsén, Nyitra és Komárom vármegyéket (1302), majd fokozatosan megkapta, vagy elfoglalta Pozsony, Árva, Hont, Bars, Liptó, Túróc, Gömör, Nógrád vármegyéket 50-60 kisebb várral együtt.

 

   Közben Trencsént birodalma központjává építette ki, mint már említettük, ugyanazon tisztségekkel, mint a királyok. Ekkortól hívják őt trencséni Csák Máténak. 10 000 fős csapatát familiárisok (birodalmi kisnemesek) alkották, ehhez csatlakozott még 1700 cseh zsoldos is.

 

   Károly Róbert, akit a pápaság és a magyarországi papság, a városi polgárság, valamint a kis- és középnemesség zöme támogatott, csak ügyes taktikával (Divide et impera! Oszd meg és uralkodj!) tudta megtörni a kiskirályok hatalmát. Külön-külön támadta őket.

 

   A pápa kétszer is kiközösítette az egyházból Csák Mátét. Először 1301-ben Boccassini bíboros, amikor Vencelt és annak híveit is, 1311-ben Gentilis pápai legátus, amiért Csák Máté támadást intézett Buda vára ellen. De megemlíthetjük az 1318-as évet, amikor a kiskirály feldúlta Nyitra várát, s önkényesen kicserélte a püspököt. Ekkor a kalocsai érsek átkozta ki.

 

   A tartományúri hatalom 1312-ben indult gyors bomlásnak, amikor a király a kassai polgárok és kisnemesség segítségével Rozgonynál szétverte Aba Amadé csapatait, majd 1317-ben Csák Mátétól visszafoglalta Komárom, Visegrád, Fülek várát és környékét, s 1321-ben öt nap alatt Trencsént is elfoglalta.

 

   A sors iróniája, hogy Csák Máté a harcok alatt – nem a harcban – március 18-án elhalálozott, elkerülvén így a jogos büntetést. A második, hogy Csák Máté híve Zács Felicián 1330. április 17-én próbált bosszút állni a királyon, de a király hívei őt megölték, majd családját kiirtották.