„Míg a hollós nindzsák délre mentek büntetni a muzulmánt,”

 

 

„hollós nindzsák

 

Mátyás király fekete serege → https://hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_sereg

 

7.jpg

 

A fekete sereg zászlaja

 

 

Ezen új szerkezetü, állandóan fegyverben, királyi költségen, királyi parancs alatt lévő katonaság a hadiszereseken kivül állott rendesen 20 ezer lovasból, 8 ezer gyalogból, s 9 ezer hadi szekérből; hozzájárult még ezekhez a hires, hat ezer főnyi, mind legválogatottabb, erős férfiakból, többnyire ráczokból és csehekből álló, s fekete készületéről köznéven fekete seregnek nevezett gyalog hadosztály, mely öszes haderejének magvát képezte. E sereg, melynek Mátyás király volt szemelyesen vezére, s melybe való áttétetés kiváló dicsőség volt, a harcz legveszélyesebb pontjain, hol már minden kétséges vala, tört ellenálhatlan vitézséggel előre, és soha máskép nem, mint győzelemmel tért vissza.

 

Mátyásnak e hadi iskolájából kerültek ki hazánk leghiresebb hadezérei: Báthory István, Kinisy Pál, Drágfy Bertalan, Zapolyai István, Szokoli, Bánfy, Gerébek, Rozgonyi Sebestyén, Magyar Baláz, Dóczyak stb. dicsőségük királyuknak, a nemzetnek, a hazának!

 

Ez állandó hadsereg zsoldja nagy öszvegbe került; mert ez időben még sokkal drágábban adták el az emberek szabadságukat. Csak magának a fekete seregnek tartása évnegyedenként 100 ezer arany forintba, egy pánczélos lovasé 15, egy könyü lovas huszár 10, egy paizsos 8, egy lándzsás 6 arany forintba, s az egész hadtest évenként egy millió hatvanezer aranyba került; de a mint ez intézmény az országos hadkötelezettség terheit könyitette; a király azon mérvben nevelte az adót a hadsereg tartásására, s ezt az évenkénti országgyüléseken ritka ügyes tapintattal tudta kivinni.

Ezen állandó katonaság, különösen a fekete sereg volt Mátyás nagyszerü győzelmeinek legbiztosabb alapja: ez vivta ki úgy a nagy király, mint nemzete részére a vitézség 286s harczi dicsőség egész Európában fényes hirnevét!

 

De mint sok más intézménye, ugy az állandó katonaság s a fekete sereg is nagy alkotóját nem sokkal élte tul, s mint látni fogjuk – mindkettőtől majdnem egyszerre elhagyatva az ára hon védtelen állott.

 

2016030165.jpg

 

A legendás fekete sereg bevesz egy erősséget. 15. századi kódex iniciáléja

 

 

„délre mentek büntetni a muzulmánt”

 

Mátyás király törökök elleni háborúja: „A török ellen jelentős támadó hadjáratokat nem vezetett, csupán az apja által elért status quot akarta biztosítani az ország déli határán. Figyelme inkább nyugat és észak felé irányult: dinasztikus törekvéseinek célja egy erős "dunai birodalom" létrehozása volt, amely megfelelő ellenerőt képviselhetett volna az Oszmán Birodalommal szemben.

 
Mátyás, apjával ellentétben, nem vezetett nagyobb hadjáratokat a török ellen. Az uralkodó jobban bízott a határ megerősítésében, ezért a Zsigmond által kialakított végvárvonalat újabb erődökkel egészítette ki. Elgondolását igazolta, hogy a törökök támadásait sikerrel védték ki. A legnagyobb győzelmet 1479 őszén, Kenyérmezőnél aratták. A legendás erejéről híres egykori molnár, Kinizsi Pál parancsnoksága alatt a magyar sereg az utolsó pillanatban meg tudta fordítani a csata menetét.

 

Részletesebben Mátyás király harcairól a török ellen és a Délvidéken

 

A Brankovics Lázár szerb despota 1458. februári halála után kialakult hatalmi viták során 1458 augusztusától II. Mehmed oszmán szultán Mahmud nagyvezír vezetésével sorra foglalták el az al-dunai szerb területeket és Galambócot is elfoglalták. A következő évben, 1459. június 29-én elesett szerb despoták utolsó székhelye, Szendrő is, amivel befejeződött Szerbia török meghódítása. Magyarországon még 1459. januárban összehívták a szegedi országgyűlést, határozatot hoztak számos honvédelemmel összefüggő kérdésben, de ezek végrehajtására nem került sor.

 

1462 tavaszán a törökök megtámadták Havasalföldet, mivel Vlad Tepes fejedelem az előző évben szerződést kötött Mátyással, és megtagadta a török adót. A segítségére küldött magyar segédcsapatok ellenére Vlad vereséget szenvedett, akit megfosztottak méltóságától. Az új vajda, Radu, elfogadta a magyar fennhatóságot, s Mátyás szeptemberben megerősítette őt méltóságában. Világos volt azonban, hogy Havasalföldre csak a törökök távollétében lehet számítani.

 

1462 telén Tomašević István bosnyák király felmondta a török függést, és a II. Piusz pápa által a török elleni összefogás érdekében összehívott mantovai kongresszushoz fordult védelemért, amelyik a belső vitái miatt azonban nem segíthetett. Mátyás 1463 márciusára országgyűlést hívott össze, amely megszavazta a török elleni hadjáratot. Májusban Mátyás már felvonult a határra 20 ezer katonával, de várakozott, mert az esetleges vereség védtelenül hagyta volna egész Magyarországot. II. Mehmed oszmán szultán viszont 1463 májusában megindította támadását Bosznia ellen, hogy megbüntesse István hűtlenségét. Júniusban a szultán elfoglalta Jajcát, elfogatta és kivégeztette Istvánt. Jajca török kézre kerülése megnyitotta a törökök előtt a Horvátország, Ausztria, Velence és Magyarország vezető portyák lehetőségét. A kortársak Jajcát némi túlzással „Európa kapujának” nevezték. Mátyás 1463 szeptemberében szövetségre lépett Velencével. Megegyeztek abban, hogy Velence a Peloponnészoszon, Mátyás pedig Boszniában támad. Mátyás a szultán elvonulása után elfoglalta a szávai átkelőket és ostromolni kezdte Jajcát. A várost már október elején elfoglalta, de a fellegvárban a janicsárok még két hónapig tartották magukat. Végül teljesen kiéhezve a várkapitány Juszuf Haram bég tárgyalásokat kezdett Mátyással. Megegyeztek abban, hogy a vár átadása fejében aki akar, csatlakozhat Mátyáshoz, aki nem, az szabadon távozhat. A janicsárok többsége és maga a bég is belépett Mátyás seregébe, mert félt a szultán megtorlásától. Mátyás fennhatósága alá vonta Észak-Boszniát, Jajca parancsnokának kinevezte Hídvégi Székely Jánost, Szapolyai Imre pedig bán lett.

 

II. Piusz pápa Mátyás sikerén felbuzdulva elérkezettnek látta az időt, hogy végrehajtsa régóta dédelgetett tervét és megindítsa a török elleni keresztes hadjáratot. Elképzelése szerint Mátyás Boszniában, Velence az ekkor Moreának nevezett Peloponnészoszon, a többi keresztény sereg pedig Anconában behajózva Albániában támadott volna. A pápa 1464. június 15-én érkezett Anconába, ahol viszont csak néhány ezer keresztes és néhány velencei gálya gyűlt össze. A pápa a kudarcba augusztus 14-én belehalt és a hadjárat elmaradt. Mohamed szultán viszont már július 12-én ostrom alá vette Jajcát. A magyarok 41 napig sikeresen állták ostromot, amivel augusztus 22-én a szultán felhagyott és elvonult. Ebben szerepet játszhattak a keresztes hadjárat indulásáról szóló hírek is. Mátyás ekkor 30 ezer fős seregével – 17 ezer lovas, 6 ezer gyalogos, 7 ezer keresztes – a Duna északi partján, Bács megyei Futakon tartózkodott. Ezután a királyi sereg egy részével Szapolyai Imre elfoglalta Szrebernik várát, Mátyás pedig 20 ezer fővel a Drina völgyében Zvornik ellen vonult. Október végén már az ismét egyesült magyar sereg ostromolta Zvornikot, de november 9-én vissza kellett vonulniuk, mivel a Jajcát körülzáró Mahmud nagyvezír ellenük indult.

 

Az ekkor létrejött fegyvernyugvást és status quót Bosznia de facto felosztásával kapcsolatban Mátyás haláláig már egyik fél sem háborgatta. Mátyás nyugaton hadakozhatott, Mohamed pedig Anatóliában. Mátyás egyik 1480-ban Isztambulba írt levele alapján kiderült, hogy egy egyezség is létrejött a két fél között, amelynek értelmében a határ menti törökök szabadon átvonulhattak a magyar felségterületen, ha szomszédos területen akartak portyázni. III. Frigyes német-római császár már 1474-ben megvádolta Mátyást, hogy átengedi területén a Stájerországba tartó törököket. Úgy tűnik, joggal. Mátyás az 1480-as levelet azért írta, mert az egyezséget a törökök akkor megszegték, és magyar területen is fosztogattak.

 

1479-ben volt a másik nagyobb török betörés 1474 mellett Magyarországra. Haszán-oglu Isza bég októberben 35-40 ezres sereg élén feldúlta Királyföldet (Szászföld, Szászok földje Erdélyben). Báthori István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesi ispán csapatai azonban október 13-án a kenyérmezei csatában Alvinc és Szászváros között hatalmas vereséget mértek rá.

 

 

Kenyérmezei csata

 

Mátyás király legnagyobb jelentőségű török elleni hadi sikere. 1479 október 13

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Kenyérmezei_csata

 

Kenyérmezői_csata.jpg

 

Ion Osolsobie festményének egyik litográfiája a kenyérmezői csatáról. A képen az látható, amikor Kinizsi kimenti az erdélyi vajdát.

 

 

Mátyás 1480 végén Magyarországról három irányban támadott a török ellen: István moldvai vajda csapatai Havasalföldre, Mátyás zsoldosai Dél-Boszniára, Kinizsi Pál pedig Szerbiára. A magyarok két nagy csatát nyertek Szarajevó és Szendrő mellett. Majd Ali szendrői bég portyázásait megtorlandó Kinizsi 1481 végén újabb sikeres hadjáratot vezetett Szerbiába. A májusban elhunyt II. Mehmed helyére lépő II. Bajazid oszmán szultán felújította a még apja által kezdett béketárgyalásokat. Erre az is ösztönözte, hogy Mátyás támogatni kezdte öccse, Dzsem herceg trónigényét, aki 1481-ben Rodoszra menekült a johannita lovagrendrendhez. Végül 1483-ban öt évre fegyverszünetet kötöttek, amelyet 1488-ban két évvel meghosszabbítottak.

 

 

Végül egy hosszabb cikk idézete Mátyás király török elleni katonapolitikájáról:

 

  Sokan nem is tudják, hogy az 1526-os mohácsi csata előtt már hosszú ideje élethalálharcot vívott Magyarország a terjeszkedő Oszmán Birodalommal. A nemzeti tragédia évfordulójához közeledve többrészes sorozatban tekintjük át azt a másfél évszázados (tév)utat, amelyen a középkori Magyarország a pusztulás felé rohant. Sorozatunk első részében a balkáni ütközőállamok szétesését, az oszmán-törökök észak felé terjeszkedését követtük nyomon. A második részben a végvárak helyzetét és Mátyás király törökkel szembeni politikáját tekintjük át.

 

Belső megosztottság, külső fenyegetés

 

Magyarországot az 1440-es évektől súlyos belső megosztottság, belháború gyengítette. Ráadásul nyugat felől a Habsburgok akarták ellenőrzésük alá vonni az országot: 1437-39 közötti első magyarországi uralkodójuk, Albert nyomán, majd a gyerek V. László révén 1440-től folyamatosan igényt tartottak a magyar koronára. A Felvidéket a cseh zsoldosvezér, Giskra sanyargatta. A magyar főurak jelentős része pedig a Habsburgokat támogatta.

 

Ekkoriban kezdődött meg a Zsigmond király által 1437-ig kiépített, hatvan erősségből álló déli végvárrendszerünk szétesése is. Engel Pál szerint 1437-39 között elsősorban birtokjogilag zilálódott szét a két déli várvonal. Habsburg Albert rövid kormányzása idején ugyanis a magyar főurak kulcsfontosságú erődítményekre tették rá a kezüket, elsősorban adományozások révén. A hatvan királyi uradalomból, várból csak 30-35 maradt meg - főleg a királyné birtokában, mire Albert 1439-ben meghalt. (Bertényi Iván ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy 1439-ben a törökök már elfoglalták a rendkívül fontos Szendrő várát is, tehát nemcsak birtokjogilag kezdett szétzilálódni a végvári rendszer.)

 

Királyok és ellenkirályok kezdték és zárták az ezután következő, 1440-1540 közötti száz évet. 1440-ben a Habsburg csecsemő (V. László) és a gyenge lengyel ifjú (I. Ulászló) hívei marakodtak a széteső középkori Magyarországon. Közben a főurakkal és a Habsburgokkal szemben egyre erősödött az úgynevezett "nemzeti" vagy köznemesi párt. Ez a "nemzeti" párt állt Ulászló mögött 1440-ben. Hunyadi János ennek a pártnak - amelyet nem véletlenül neveznek majd hamarosan Hunyadi-pártnak - volt a vezére az 1440-es évek közepétől bő egy évtizedig.

 

A belháborúban vívta Hunyadi az egyik legsikeresebb csatáját

 

Hunyadi az 1441-es bátaszéki csata után erősödött meg Engel Pál szerint, amikor a belháborúban a Habsburgok (V. László) híveit Újlaki Miklós macsói bánnal együtt legyőzte, és cserében az általa támogatott I. Ulászlótól (1440-44) hatalmas birtokokat, tisztségeket és címeket kapott. (Ekkor már szörényi bán volt, ezt a tisztet még Habsburg Alberttől kapta.)

 

Végül Hunyadi elképesztő méretű birtokokat szerzett, de olyan tisztségeket (erdélyi vajda, székelyek ispánja) is, amelyek révén - saját birtokain kívül - közhatalmi jogosítványokkal még nagyobb területeket ellenőrizhetett. Újlaki a Dunántúl egy részét és az ország közepét, Hunyadi a Tiszántúlt és az attól keletre fekvő részeket uralta, majd fokozatosan bizonyos észak-magyarországi területekre is rátette a kezét. A nem mindig a legerkölcsösebb módszerekkel szerzett javakat azonban Hunyadi a török elleni harcra fordította, ezzel emelkedett ki kortársai, a hasonló nagyurak közül. 

 

Hunyadi diadala Nándorfehérvárnál

 

Ám Hunyadi János - akárcsak később fia, Mátyás király - kénytelen volt az 1440-es években néhány sikertelen hadjárat után felismerni, hogy a török ellen a védekezésnél többet aligha tehet. Nem volt sikeres az 1443-44-es hosszú hadjárat, s Hunyadi az 1444-es várnai csatában maga is majdnam odaveszett, a fiatal és meggondolatlan I. Ulászló pedig a csatatéren vesztette életét. Hunyadit megverték a törökök 1448-ban Rigómezőnél is.

 

Ezek után következett Hunyadi János legfényesebb győzelme, a nándorfehérvári diadal. Itt hatalmas szerepe volt a népfelkelőknek is, akik tömegükben tudták ellensúlyozni a török hadsereget. Engel Pál szerint így a Kapisztrán János által toborzott parasztsereg megsegítette Hunyadi csapatait. Ennek az összefogásnak az eredménye lett az a győzelem, amely 1456-ban a mai Belgrádnál bekövetkezett. (Nemcsak az ostrom alól mentették fel a várat, hanem nyílt csatában is megfutamították a 150 ezres katonasággal felvonuló ellenséget.) Nándorfehérvár kulcspontja volt ekkor az országnak, itt ért össze a két déli magyar végvárvonal. Az erődítmény felszabadítása és a török sereg megverése 70 évre biztosította Magyarország nyugalmát. A diadalt kivívó hadvezér, Hunyadi János azonban  a győztes táborban dúló pestisjárvány áldozatául esett még 1456-ban.

 

Mátyást királlyá választják

 

A törökverő halála után - hosszas küzdelmek árán - fiát, Mátyást választtatta királlyá a Hunyadi-párt 1458-ban. Mátyás igyekezett stabil központi hatalmat kiépíteni, ám történészeink szerint ez az erős polgárság hiányában nem sikerülhetett tartósan. Még súlyosabb következményekkel járt, hogy Mátyás elhanyagolta a törökellenes küzdelmet, ritkán és felemás sikerrel támadott az oszmánok ellen. A központosított hatalom révén szerzett erőforrásait nem a délről fenyegető veszély ellen, hanem nyugati és északi hadjáratokra fordította. 

 

A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy Mátyás helyzete rendkívül nehéz volt, már uralkodásának kezdetén is. Az Albert felesége, Erzsébet által Kottaner Jánosnéval ellopatott magyar koronát sokáig a Habsburg-ház feje, III. Frigyes tartotta magánál. E nélkül pedig Mátyás 1458-as trónra lépése sem számított jogilag kellőképpen alátámasztottnak, legitimnek alattvalói szemében. III. Frigyes és Mátyás évtizedekig tartó háborúba bonyolódott egymással. Frigyes utóbb visszaadta a koronát. Mátyást 1464-ben megkoronázták, de cserében Frigyes szerződésben kikötötte, hogy ha Mátyás törvényes fiú utód nélkül hal meg, a Habsburgokra száll vissza a korona, illetve a magyar királyi trón (ráadásul még 80 ezer aranyforintot is kért Mátyástól).

 

Mátyás később sem fordult teljes erejével a török ellen. Ennek oka egyrészt az volt, hogy részben saját ambícióinak megfelelően, részben Magyarország európai súlyának növelése céljából a cseh királyi, sőt később a német-római császári trónra tört. A megosztott figyelem tragédiákhoz is vezetett: a törökök 1474-ben nem véletlenül hatoltak be 250 kilométerre egy rablóhadjárat során, és ellenállásba alig ütközve fosztották ki Nagyváradot, az akkori ország közepén.

 

Ebben a helyzetben Mátyás érdemének a török elleni harcban legfeljebb a végvárrendszer megerősítését tudhatjuk be, amivel valóban sikerült évtizedekre feltartóztatni a török előrenyomulását. Szabács várának elfoglalását is azért hajtotta ki csapataiból - iszonyatos veszteségek árán - 1476-ban, mert ezzel a Nándorfehérvárt fenyegető oszmán erődítményt semlegesítette. Itt azonban az is kiderült, hogy az ütőképes, de viszonylag kis létszámú állandó zsoldossereg - a fekete sereg megnevezésük valószínűleg csak Mátyás halála után terjedt el - offenzív háborúkra nem elegendő. Ennél nagyobb hadsereget viszont Mátyás a sok rendkívüli adó ellenére sem tudott eltartani.

 

Európa katasztrófája volt a perzsák veresége

 

De ahhoz, hogy a törökök 1474-ben Váradig merészkedjenek, előbb keleten kellett hogy leszámoljanak régi ellenségükkel. A törökök ugyanis 1473-ban verték le Uzun Hasszánt, a perzsa uralkodót, aki évtizedeken át hiába kért segítséget az európai hatalmaktól, így Mátyástól is.

 

Kisfaludy Katalin történész Matthias Rex című könyvében így fogalmaz: "Ez a vereség Uzun Hasszán, de Európa számára is katasztrofális volt. Az erő, amely az oszmán fősereget majd két évtizedig lekötötte Kisázsiában, megszűnt létezni. A perzsa uralkodó diplomáciai erőfeszítései hajótörést szenvedtek. Fényes követei mindhiába kilincselték végig a keresztény fejedelmeket Budától Rómáig. Szép ígéretekben természetesen nem volt hiány, s bár Velence kézzel fogható segítséget is nyújtott, a nagy összefogás terv maradt. A kedvező alkalmakat Mátyás is elmulasztotta, nem támadott: a hódító összes ereje Uzun Hasszánra zúdult".

 

20120810-uzun-hasszan-birodalma-perzsia.jpg

 

Az európai uralkodók, így Mátyás király sem segített ennek a birodalomnak a törökök ellen (Perzsia)

 

 

Az első elszalasztott lehetőség

 

A fiatal, mindössze 16 éves Mátyás már 1459-ben elszalasztotta az egyik legnagyobb lehetőséget az oszmán birodalom összeroppantására. A római pápa tanácskozást hívott össze ugyanis abban az évben Kisfaludy szerint. Ezen a megbeszélésen részt vett a perzsa uralkodó, Uzun Hasszán követe is. Ám a magyar uralkodó nem élt az "interkontinentális" szövetség lehetőségével, pedig így Ázsiából és Európából, két oldalról egyszerre lehetett volna megtámadni az oszmán törököket. (Uzun Hasszán annak a Kara Jülüknek volt az unokája, aki Zsigmond magyar királynak szoros szövetségese volt Tardy Lajos történész szerint, tehát a magyar-perzsa kapcsolatoknak azért volt már előzménye.)

 

A fiatal Mátyás mentségére szolgálhatott még 1459-ben, hogy abban az évben a Felvidéken a már említett Giskra zsoldoscsapataival kellett szembenéznie, a Dunántúlra pedig III. Frigyes, a Habsburg-ház feje tört be. III. Frigyes magyar trónigényét próbálta érvényesíteni, de kezdeti itthoni szövetségesei - a magyar főurak közül például Újlaki Miklós - a döntő pillanatban elpártoltak tőle. Korábban azonban Frigyest magyar királynak választották, és ez a Habsburgok számára később fontos hivatkozási alap lett a magyar trón megszerzésére.

 

Tardy Lajos, a magyar-perzsa középkori diplomáciai kapcsolatokról írt 1986-os tanulmányában (Mohács és a perzsa hadba lépés elmaradása) azt írja: "Mátyás királynak uralkodása első két esztendejében vajmi kevés lehetősége volt arra, hogy nagyobb mérvű önálló külpolitikai tevékenységet bontakoztasson ki." 1460-ban Mátyás annyit tett, hogy díszkísérettel bocsátotta a perzsa követeket további útjukra.

 

Tardy Lajos szerint az 1460-ban Európában járt perzsa és grúz követekkel nem kötöttek fegyverbarátságot más európai hatalmak sem. (Tegyük hozzá: ekkoriban Európában Magyarország és Velence volt a török által alighanem leginkább fenyegetett két állam.) Velence előbb reagált: 1463-tól hadfelszerelést szállított Perzsiának, majd szövetséget is kötött vele (ezt azonban Tardy szerint eltitkolta a többi európai állam elől 1470-ig.)

 

A második elszalasztott lehetőség

 

Kubinyi András történész szerint csak az 1470-es években jött létre valamiféle szövetség Uzun Hasszán és Mátyás között. Ám Mátyás király ekkor, Perzsia végvonaglása idején éppen a csehekkel és a lengyelekkel hadakozott. Kubinyi hangsúlyozza: "Mátyást lekötötte a lengyel és cseh háború, ezért sem tehetett eleget Uzun Haszán kérésének. Az oszmán hatalom megtörésére kevés ilyen - és kihasználatlanul maradt - alkalom kínálkozott." Mindez a Magyarország története 1301-1526 című, egyetemi tankönyvként is használt kötetben olvasható.

 

Tardy szerint 1471-72 táján már lehetett szövetség Magyarország és Perzsia között. Nemcsak a perzsa követek jártak nálunk, hanem a magyar király küldöttei is felkeresték Uzun Hasszánt - erről többek között Vámbéry Ármin a Magyar Tudományos Akadémia 1867. február 4-ei felolvasó ülésén ismertetett török forrásokat. Tardy hozzáteszi: "Ugyanakkor azt sem hallgathatjuk el, hogy nagy reneszánsz királyunk 1464-től kezdve egészen haláláig csak fogadkozott török háborúra, de - egyéb nyomasztó problémái miatt - annak idején nem élt a legkedvezőbb alkalommal." (Tardyt annyiban kiegészíthetjük, hogy 1476-ban Szabácsot azért elfoglalta Mátyás.)

 

Azóta az is kiderült - szintén Kubinyi András történész szerint -, hogy 1480-ban inkább a Habsburgok ellen játszott össze Mátyás a törökökkel, és átengedte a rablócsapatokat a területén, hogy Ausztria déli részét pusztítsák. III. Frigyes császár már 1474-ben is azzal vádolta Mátyást, hogy az ő tudtával fosztogatják az osztrák területeket a törökök. Korábban pedig azt állította, hogy Mátyás nem fogadta el a Német-Római Birodalom segítségét a török elleni harchoz. Ebben nem volt teljesen igaza III. Frigyesnek, hiszen ha volt is ilyen kezdeményezés, maga Frigyes is többször fellépett katonailag Mátyás ellen, főleg, ha a magyar király a török ellen hadakozott.

 

Így Mátyás egyedül maradt az oszmán világbirodalommal szemben, mert sem az ősellensége, III. Frigyes által irányított Német-Római Birodalommal, sem Perzsiával nem fogott össze az oszmánok ellen. Közben pedig Uzun Hasszán megsemmisítő vereséget szenvedett 1473-ban a törököktől, így az oszmánok Európára koncentrálhatták erőiket.

 

Mátyás 1483-ban békét kötött a törökkel, hogy Frigyes ellen támadhasson. Előtte Mátyás csapatai - Báthori István és Kinizsi Pál vezérletével -1479-ben Kenyérmezőnél megverték a fosztogató törököket.

 

Magyarország egymagában kevés volt a török ellen

 

Kisfaludy Katalin ugyanakkor azt írja Mátyás külpolitikájáról, hogy zsoldoshadserege miatt kényszerhelyzetbe került: "A zsoldosokat csak a hódító háborúk tudták eltartani, s erre a török elleni hadjáratok alkalmatlanok voltak. Mátyás helyesen mérte föl esélyeit: a magyar királyság ereje önmagában kevés volt a törökkel szemben. Rádöbbent arra, hogy a végvári rendszer gondos és ütőképes megszervezésén kívül egyebet nem tehet. Legföljebb annyit, hogy birodalom méretű országot szervez. Hódítással kívánta megtöbbszörözni országa erőforrásait, miközben a háborúzás alapvető célja a katonaság eltartása volt. Ezért vezette hadait a leggyöngébben védelmezett területek felé. S amikor a Frigyes elleni hadakozás okát keressük, logikusnak látszik a magyarázat: ez esetben a szívós politikai ellenfél gyöngén védelmezett területe kétszeresen kedvező célpontnak látszott."

 

Az 1490-ben, Mátyás halála után ismét trónra kerülő Jagellók - II. Ulászló személyében - nemcsak a külső hódításokat adták fel rekordsebességgel: itthon sem tudtak erős, stabil központi hatalmat kiépíteni 1526-ig.

 

Így aztán a Mátyás alatt adódó kedvező pillanatok sosem tértek vissza: a törökök 1514-ben végleg legyőzték keleti ellenfelüket, a perzsákat, és tőlük megszabadulva, hét év múlva, 1521-ben megszerezték a magyar végvári rendszer kulcsfontosságú pontját, Nándorfehérvárt. Nándorfehérvár 1521-es elestével már nemcsak megindult, hanem egyenesen rohamléptekkel haladt az ország az 1526-os mohácsi katasztrófa felé.

 

Az 1514-es esztendő két szempontból is végzetes volt Magyarországra: az ekkor levert Dózsa-féle parasztfelkelés után a jobbágyokat röghöz kötötték a magyar főurak. Bár Szakály Ferenc történész szerint ez még nem okozott rövid távon katonai problémákat, de azért hosszabb távon - hozzátehetjük - jelentősen csökkentette annak az esélyét, hogy a történelmi Magyarország eredményesen vegye fel a küzdelmet a világhódító török tömeghadsereggel szemben.

 

http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20120816-tevut-mohacsig-matyas-kiraly-elszalasztott-lehetosegei.html