Megdobzsedobzsetonnal, azt jól van.”

 

 

A dalszöveg utalás az ország nehéz gazdasági helyzetére és a király egy jellegzetes szavajárására.

 

A Mátyás uralkodását követő évek politikai, gazdasági és társadalmi válságot is hordoztak magukban, a rendi monarchia válságnak indult. A trónt II. Jagelló Ulászló (1490-1516) foglalta el, kinek a rendek kemény feltételeket szabtak:

 

1.  saját költségére védi meg az országot

2.  nem szedi be a rendkívüli hadiadót

3.  a regáléjövedelmek nagy része a bárók kezébe jut és mindenben kikéri a rendek véleményét

 

 

Ulászló nem rendelkezett belső bázissal, a királyi jövedelmek a negyedükre csökkentek, szinte semmire nem voltak elegendőek.

 

A parasztság differenciálódása és a pusztásodás (jobbágyföldek elhagyása) tovább folytatódott. A telkek száma nagymértékben csökkent, mely termeléskieséshez és adócsaláshoz vezetett. A mezővárosokra is kirótták az egy összegben való adózás helyett a fejenkénti adózást, és még jobban nehezítették a parasztság helyzetét a szabad költözés korlátozásával. Ennek oka lett az 1514-es parasztfelkelés, ami tovább zilálta a már úgy is megviselt országot.

 

 

Bővebben:

 

Mátyás halálát követően több trónkövetelő is fellépett (Mátyás törvénytelen fia, Corvin János, III. Frigyes császár fia, Habsburg Miksa német király, Ulászló cseh király és öccse, János Albert) igényeik jogosságát különböző módokon támasztották alá. A főurak viszonylag gyorsan Ulászlót választották magyar királynak, akit Mátyás halála után mindössze öt hónappal, 1490. szeptember 18-án koronáztak meg II. Ulászló néven, Székesfehérváron.

 

A főurak választását két lényeges tényező befolyásolta, a körvonalazódó cseh-lengyel szövetség és Ulászló köztudottan gyenge akarata („Dobzse” – „Jól van!” László). A főurak több feltételt is szabtak a királlyá választásért cserébe.

 

Ulászlónak feleségül kellett vennie Mátyás király özvegyét, Aragóniai Beatrixot (tőle csak 1500-ban sikerült elválnia, meglehetősen borsos áron, 200 000 aranyforint végkielégítést kellett fizetnie), el kellett törölnie Mátyás újításait (Decretum Maius, Mátyás 1486. évi dekrétumai), köztük a hadiadót; vissza kellett helyeznie a nemeseket az ősi jogaikba, valamint el kellett fogadnia, hogy a fontosabb ügyekben a királyi tanácsnak van fenntartva a döntés joga.

 

Első lépésként a hatalmát kellett megszilárdítania. Corvin Jánostól és öccsétől Kinizsi Pál és Báthori István erdélyi vajda csapatai segítségével szabadult meg. Miksával kiegyezett, ha fiú örökös nélkül hal meg, akkor a Habsburgok öröklik a cseh és a magyar trónt (megjegyzem, ilyen egyezséget már Mátyás is kötött), ezen túl lemondott a Mátyás által elfoglalt ausztriai területekről, sőt 100 000 aranyforint kárpótlást is fizetett (ez volt az 1491-ben megkötött ún. pozsonyi béke)!!!

 

A kormányzati, és annak részeként a pénzügyi döntések kiürítették a kincstárat, II. Ulászló elzálogosította a leggazdagabb felvidéki várakat, bányavárosokat a Fuggereknek (a Fuggerek rövid idő alatt mintegy egymillió aranyforintot vittek ki az országból).

 

fugger-jakab-albrecht-durer-festmenye_l2pt3st0.jpg

 

Fugger Jakab (Albrecht Dürer festménye)

 

 

A fekete sereg zsoldosai alig kaptak fizetést, ez lázadásokhoz vezetett. A külföldi zsoldosokból összeállt bandák fosztogatták a vidéki lakosságot. Egy részükkel a Kinizsi Pál vezette sereg számolt le, más részük Ausztriába menekült, ahol felszámolták őket. 1494-re a fekete sereg megszűnt létezni.

 

Az 1492. évi rendi gyűlés fogadta el a főurak pénzügyi és egyéb jogi jellegű követeléseit. Az 1492. évi törvények lényegében minden Mátyás által bevezetett intézkedést eltöröltek, visszatértek a Mátyás előtti államszervezeti és adózási rendszerhez.

 

1492. évi I. törvénycikk a király az ország összes karait és rendeit tartsa meg régi szabadságaikban; az ujitásokat, melyeket Mátyás király hozott be, törölje el; a rendes jövedelmekkel elégedjék meg

 

Mindenekelőtt, hogy a királyi felség Magyarországot a többi országokkal, tudniillik Dalmácziával, Horvátországgal, Szlavoniával és az erdélyi részekkel s az alája vetett tartományokkal, valamint a főpap urakat és bárókat, minden egyházat és egyházi személyt, a nemeseket és városokat, ugy szintén ez országok és az erdélyi részek többi alattvalóit és lakóit a régi jogokban, kiváltságokban, mentességekben és szokásokban meg fogja tartani, a melyekben őket tudniillik a néhai megdicsőült királyok megtartották és a melyeknek birtokába és élvezetében voltak.

1. § Ugy, hogy azok kárára és elnyomására és eme régi szokásaik ellenére (mint a néhai Mátyás király ur) valami keresett szin alatt egyáltalán semmi ujitást se hozzon be.

2. § Azokat pedig, a melyeket a néhai fenséges Mátyás király ur behozott, törölje el.

3. § Adót vagy egyforintos taksát pedig semmi ürügy alatt se követeljen, hanem a régi törvényes, rendes és szokásos királyi jövedelmekkel érje be.

Megerősítették a nemességnek a harmincad és az egyházi tized alóli mentességét, a főpapok és a bárók budai ingatlanai szintén adómentességet kaptak.

 

Az 1492-es országgyűlésen kötelezővé tették a termények kilenced behajtását. Ezt azért harcolta ki a középnemesség, mert féltek, hogy jobbágyaik mezővárosokba vagy nagybirtokokra költöznek, ha tovább növelik szolgáltatásaikat. 1498-ban bevezették a szőlő és a föld utáni kilencedet is, és a kötelezettéget kiterjesztették a földbirtokosok földjét művelő városi polgárokra is.

 

Ebben az időszakban a harmincad egyre inkább a külkereskedelemmel kapcsolatos adókötelezettséggé (vám) vált, a belföldi forgalmat nem terhelte már ez a forgalmi jellegű adó. Annak érdekében, hogy a kötelezettségek a külföldieket terheljék (és ne a magyarokat), megtiltották az exporttermékek (első sorban élőállatok) exportját a belföldieknek, de a külföldiek szabadon felvásárolhatták ezeket Magyarországon belül.

 

Mindenképpen pozitív tartalmúnak kell tekinteni azokat a törvénycikkeket, amelyek az utak, révek és egyéb vámszedőhelyek karbantartására vonatkoztak, felelőssé téve a vámszedőket az állagmegóvásért.

 

1492. évi LXXXVII. törvénycikk a vám igazságos szedéséről; a hamis és uj utakról, hidakról és hajókról és az ispánnak ezekre a dolgokra vonatkozó tisztéről és hatalmáról

 

Továbbá, mivel úgy a királynak mint a király-nőnek és másoknak vámszedői, a portékáikkal és áruikkal ide s tova utazó országlakosoknak és idegen embereknek mértéktelen és fölösleges vámok szedésével sok bajt, kárt és rövidséget okoztak és naponkint okoznak.

5. § Ezenfelül a vámbirtokosok, a kik a hidak vagy hajók használatáért vámot szednek, az ilyen hidakat vagy hajókat mindenkor jó karban tartsák fönn, akképen, hogy az utasok és vámfizetők az ő hidjaikon és hajóikon szabadon és minden akadály nélkül kelhessenek át.

6. § A kik pedig ezt tenni elmulasztanák, azokat megyei ispánjaik és az illető vármegyének a nemesei alkalmas büntetésekkel és birságokkal annyiszor, a mennyiszer hanyagságuk szükségessé teszi, hidjaiknak és hajóiknak kellő kiigazitására és föntartására szoritsák, úgy azon-ban, hogy senki se merészkedjék az álutakat mások földein elállani és őrizni.

7. § Azok részére pedig a kiknek a hidakon és hajókon ezek rossz fentartása miatt valami káruk lesz, ama hidak és utak urainak a károkat meg kell tériteniök.

Szintén előremutató intézkedés volt, hogy a vámszedőhelyek jogosságát igazolni kellett (a felülvizsgálatok azt bizonyították, hogy a vámszedőhelyek közel fele működésének nem volt törvényes alapja). Ez a bizonytalan helyzet oda vezetett, hogy 1498-ban a vámszedőhelyeket törvényben rögzítették (1498. évi XXXIV. törvénycikk).

Az 1495. és 1498. évi törvénycikkek megerősítették az 1492-es törvényeket, illetve tovább bővítették az egyház és a nemesség előjogait (XXXV. törvénycikk a nemesek és az egyháziak a házi szükségletükre vásárolt dolgoktól s a nemesek ezenfelül kereskedésük után harminczadot és vámot ne fizessenek).

 

II. Ulászló uralkodása alatt sok törvényt fogadtak el (1492, 1495, 1498, 1500, 1504, 1507, 1514), a törvények nagy része a szabályok pontosítását (pl. dézsmaszedés és ellenőrzése), valamint az egyház és a nemesség privilégiumainak biztosítását, bővítését szolgálta, illetve a jobbágyságot sújtó további intézkedéseket vezettek be (pl. költözködési jog korlátozása, vadászat és madarászat megtiltása).

 

Az uralkodó kölcsönfelvételei, az adók, a vámok, a bányavárosok elzálogosítása a Mátyás korabelinek töredékére, alig 200 000 aranyforintra csökkentette a kincstári bevételeket.

 

II_Ulászló_dukát_körmöci_arany.jpg

 

II. Ulászló (1490-1516) dukát - Előlap: WLADISLA I D GRVNGARI, Félholdon Madonna koronával, bal kezében Jézus, jobb kezében jogar, alul cimerben sas. Hátlap: SLADISLAV REX 1516, Szent László szemben áll bal kezében lándzsa. Verdejel: Unikornis

Dobzse László király „zsetonja”

 

 

A külpolitikai helyzetet tovább élezte a Werbőczy István által fogalmazott ún. rákosi végzés (az 1505 októberében, a Rákos mezején tartott rendi országgyűlésen fogadták el):

 

Ennyi és ilyen súlyos bajoknak, mindnyájunk nagy kárának valahára véget óhajtunk vetni. Meg akarjuk akadályozni azt, hogy még nagyobb veszedelembe sűlyedjünk azon esetre, ha kegyelmes urunk, Ulászló király (ki nemcsak kegyelmesen, nagylelkűen kormányoz s föntart minket, hanem több szabadságunkat megujította) férfiörökös nélkül találna elhúnyni és idegen fejedelem hazánkat erőszakosan elfoglalván, minket örökös szolgaságra juttatna. Mivel nincs a föld kerekségén nemzet, mely nem önvéréből, önnemzetségéből választja királyát, urát: mi sem engedhetjük, hogy országunk, mely a kereszténységet, várfoka és vértje gyanánt, mindenkor a maga és övéi bő vérehullásával védelmezte, másoknál alábbvaló és boldogtalanabb legyen.

Ez lényegében azt jelentette, hogy sem a Jagellókat, sem a Habsburgokat nem kívánták Ulászló után a magyar trónon elfogadni, csakis magyar nemzetiségű király választható. Ez ellentmondott a Mátyás által és a II. Ulászló által a Habsburgokkal kötött öröklési szerződéseknek is. A diplomáciai bonyodalmat végül II. Ulászló fiának 1506. évi megszületése, és Habsburgokkal való kiegyezése oldotta fel.