„Épül a királyné vára Diósgyőrben.”

 

 

02_felso_nagy_diosgyor.jpg

 

 

A vár első írásos említése Anonymustól származik, akinek leírása szerint Árpád vezér Böngérnek, Bors apjának adományozta a Miskolcnak nevezett földet és azt a várat, amelyet Győrnek neveztek.

A vár és vidéke, az 1128-as évek körül még mindíg a Bors nemzetség birtoka volt, de nem sokkal ezután Bors comest, Borsod vármegye főispánját hűtlensége miatt II. István száműzte és javait, köztük Diósgyőr várát is elvette.

 

IV. Béla király 1262-70 között adományozta e vidéket az Ákos nembeli Ernye bánnak, aki megvetette (a ma is látható) vár alapjait. Ernye bán 1274 körül meghalt és a várat fia István örökölte, aki a várat tovább építtette. Az ő fia János 1303-ban itt tartotta menyegzőjét a bajor herceg lányával. Ernye bán fia, az előbb említett István nádor 1315-ben meghalt, örökösei pedig 1316-ban Kopasz nádornak a király elleni lázadásához csatlakoztak.

 

Károly Róbert király hadai a lázadást leverték, a résztvevőket elfogták, Ernye bán unokáit lefejezték, birtokaikat elvették. A király Diósgyőr várát 1316-ban a lázadást leverő seregek vezérének Debreczeni Dózsa erdélyi vajdának adományozta.

 

1319-ben a vár a Balogh nembeli Széchy Miklós horvát báné lett, aki azt 1325-ig birtokolta.

 

A várat a későbbiekben először királyi, majd 1340-től királynéi birtoknak mondják. I. Lajos király 1343-ban, 1362-ben és az ezt követő években gyakran felkereste Diósgyőrt.

 

1381. november 26-án I. Lajos király itt írta alá a Velencével kötött ún. torinói békeszerződést.

 

Lajos király 1382-ben bekövetkezett halála után a vár Zsigmond király birtokába jutott, aki első feleségével, Mária királynéval 1387. június 4-én érkezett Diósgyőrbe, és ez év szeptember 24-én az országgyűlést is itt tartotta meg.

 

A vár rövidített építéstörténete:

 

1.  A nemzetségi vár a kerekded domb fennsíkján emelt majdnem másfél méter vastag várfallal ovális gyűrűalakban körülölelő, a déli sarkában íves bástyával megerősített felsővárból állt. Köralakú lakótornya minden valószínűség szerint a – szintén köríves – rondella helyén állhatott, amire a bástya kiásott belsejében a sziklára rakott nagyméretű alapozó kövek utaltak. A falazott hídpillérekre beboltozott vagy ácsolt hídon, külső kaputornyon, várfalak között vezetett kaptatón lehet feljutni a gyűrűvár kapujához és onnan az udvarba.  A nagymagasságú várfalgyűrűhöz minden bizonnyal jelentős építmények, paloták támaszkodtak, sőt a későbbi királyi kápolna előtt talált támpilléres toronyalapozás szerint még tornyos temploma is volt. A keletről bevezető út meghökkentő mérete alapján biztosra vehető, hogy az egy jelentős védelmi és lakórendszerhez vezetett. A felsővárat sokszögű egyenesekből összeálló külsővár övezte. E fal a rondella előtti mélyfalszorosban teljes magasságával és vastagságával jelzi, hogy komoly véderőt képviselt. Feltehetően a híd védelmére épült ki az igen vastag és így feltűnően magasra is épített oldalozó „cortinafal”, amelyik alig húszméter távolságból, a híddal közel párhuzamosan futva védelmezhette a bejárat legérzékenyebb pontját. A nemzetségi várat a történelmi adatok alapján a XIII. század végén (?) a XIV. század elején felépített, jelentős várnak tekinthetjük.

 

05_fk_alaprajz01.jpg

 

05_fk_modell01.jpg

 

 

2. Az előbb leírtakból magunk előtt láthatjuk az ország második emberének – a nádornak – elsődlegesen védelemre szolgáló várfalakból állógyűrűvárát. Szinte hihetetlen, hogy nem telhetett el egy félévszázad, és a visszabontott várfalak helyén megjelent az új várpalota. Megindult egy minden részletében tervszerű építkezés, s a kör helyén egy, a természeti adottságokon a beépített köbmétekekkel úrrá lévő, négysaroktornyú várpalota jött létre. A várpalota egyidejűleg varázsolta kőbe egy középkori lovagvár és egy mediterrán protoreneszánsz szellemű palota álmát. Lehet, hogy az építkezés erőltetett ütemben vagy vontatottan haladt, de szó sem lehetett semmilyen munkaközi rögtönzésről. A várpalota a XIV. századi magyar építészet legeurópaibb megtestesülése, egy tudatosan és nagy rendezőelvekre felépített kiforrott és nemesen nagyvonalú terv megvalósulása.

 

Képzeljük el a Színva-völgyéből kb. 60 méterre kiemelkedő várpalotát kezdetben mediterrán jelleggel tető nélkül, később mustrásan rakott mázas cserepekkel fedve és tornyait a jelenleginél még két emeletszinttel magasabban és védőpártázattal koronázva. A várpalotát a szikladombot körülabroncsoló külső várfal övezte, mind a négy világtáj felé egy-egy toronypár közötti kapuval. Mindezt 25 méter szélességű, 2-3 méter mélységű vizesárok vette körül, amelyben a pártázatoktól csipkés kontúrú várpalota, a scarpa és a contrascarpa is visszatükröződött.

 

Minden kapunak megvolt a várterületen belüli szerepe, mégis gyakorlatilag funkciójuknál messze több volt az eszmei funkciójuk. A négy világtájra nyíló és befogadó kapu hivatva volt reprezentálni azt a központi hatalmat, ahová és ahonnan a világi erőknek be- és kisugározniuk kellett.

 

06_fk_alaprajz02.jpg

 

05_fk_modell02.jpg

 

 

„A tatárjárást követően épült vár az 1340-es évektől már királynéi javadalom volt, elsőként Lokietek Erzsébeté. Férje, Károly Róbert visegrádi központjából a vár alatt vezetett az egyik fontos országút Lengyelország felé. A vár - földrajzi elhelyezkedése révén - Károly Róbert fia, I. (Nagy) Lajos uralkodása idején vált rendkívül fontossá, amikor Nagy Lajos Magyarország és Lengyelország uralkodója lett. Ekkortájt kezdődött meg a - négy saroktornyos szabályos négyzet alaprajzú - gótikus vár királyi pompájú kiépítése.

 

Hat királyné vára volt

 

  A vár falai között sokat időzött Nagy Lajos is. 1381 végén itt ratifikálták a Velencével kötött békét, amelyben a köztársaság többek között arra is kötelezte magát, hogy függősége jeléül minden vasárnap és ünnepnap felvonják az Anjouk liliomos zászlaját a Szent Márk téri zászlóoszlopra. Diósgyőr Zsigmond királynak is kedvelt tartózkodási helye volt. 1424-ben második feleségének Czillei Borbálának adományozta a várat. Ezt követően, 1526-ig hat királyné "jegyruhája", vidéki rezidenciája volt a vár. A diósgyőri vár utolsó királynői tulajdonosa II. Lajos felesége, Habsburg Mária volt, aki csak 1548-ban mondott le tulajdonáról. 1526 fordulópont volt a diósgyőri vár történetében is. Megszűnt mint királynéi jegyajándék; egy nagy kiterjedésű koronauradalom központjává vált, és a palota jelleggel szemben az erődítmény szerep vált dominánssá…”