I. László a csodatevő”

 

valamint

 

„…Csodatevő, Szent László a király!”

 

 

800px-King_St._Ladislaus.jpg

 

 

SZENT LÁSZLÓ PÉNZE 

- Erdélyi népmonda nyomán -

Egyszer a kunok nagy sereggel megrohanták Kolozsvár falait, és már erősen szorongatták a várost.
Amikor Szent László király ezt meghallotta, tüstént hadat kiáltott, és erős sereggel megtámadta a kunokat. Hullott a pogány, mint a fű a kaszás előtt, s aki tudott, lóhalálában menekült a magyarok elől.
A magyarok pedig vágták, kegyetlenül aprították a menekülőket.
Ekkor a kunok vezére hirtelen. kibontotta az iszákját, ki a tarisznyáját is, s mintha magot vetne, a sok aranyat az üldöző magyarok elé borította. Erről példát vettek a többi kunok is, csak úgy szórták az aranyat, hogy a magyarokat megállítsák, és életüket megtartsák.
Jól számított a kun vezér!
Amikor a magyarok a sok kincset meglátták, egymás után leugráltak a lóról, és kapkodták fel az aranyat.
Megfeledkeztek a dicsőségről meg a kunok üldözéséről, csak a kincsre gondoltak.
László király egy ideig biztatta a vitézeket, hogy folytassák az üldözést, de hiába, mert a kincsvágy még a királyi szónál is hatalmasabb volt.
Ekkor a szent király Istenhez fordult segítségért:


- Uram, te segíts meg, éretted harcoltam !


És íme, csoda történt: Isten a sok aranyat, amit a kunok a földre szórtak, mind kővé változtatta! Azon a vidéken sokáig mutogatták az aranyból lett köveket, amiket a nép Szent László pénzének nevezett.

 

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY CSODATÉTELEI

 

Szent László legendája és jászó-döbrödi népmonda nyomán

 

Szent László király uralkodása alatt történt, hogy az oroszok beütöttek Magyarországra, sok falut; sok várost feldúltak, aztán a sok zsákmánnyal hazaindultak. A király mindjárt hadat kiáltott, nagy sereggel utánuk indult, de ahol ment, vonult a sok katonával, minden elesége elfogyott. Olyan kietlen pusztaságon jártak, ahol még egy eleven lelket sem láthattak, nemhogy ennivalót kaphattak volna.

Amikor a szent király látta, hogy éheznek a katonák, egy szót sem szólott, hanem szép csendesen elvonult, térdre esett, úgy könyörgött az Úristenhez. Azt mondta:

 

- Én Uram teremtőm, amiképpen régen Izrael népét a pusztában mennyei kenyérrel megelégítetted, akképpen a szegény keresztény népet se engedd éhezni, meghalni.

 

Amikor Szent László az imádság után felemelkedett, hát egy sereg szarvas, őz meg bivaly vonult szeme előtt a tábor felé. Bezzeg elcsodálkoztak a katonák is, amikor a nagy sereg állat szelíden eljött közéjük. Mindjárt hálát adtak ezért az Úristennek, de a szent királynak is, aki miatt ezt az irgalmasságot érdemelték.

 

Máskor Jászó-Döbröd község mellett vonult a sereg, ott meg epesztő szomjúság kínozta a katonákat. Akkora volt a szomjúságuk, hogy kínjukban kiáltozni kezdtek. Ezt a kiáltozást meghallja a tatárok vezére is, és kérdi nagy gúnyosan László királytól:

 

- Hallod-e, király, ugyan miért bőgnek ennyire a katonáid?


- Mert veled akarnak megütközni - felelte Szent László király.


De mielőtt ütközetre került volna sor, a szent király Istenhez fohászkodott, hogy elepedt katonáit felüdíthesse.
Isten most is meghallgatta a könyörgést: íme, Szent László lova patkójának nyomán víz buggyant ki, bőséges forrás fakadt. Ez a forrás a katonákat felüdítette, s azóta is virágzik, vize soha el nem fogy, se ki nem szárad. Ezt a forrást a nép ma is Szent László kútjának nevezi.


A TORDAI HASADÉK 

- Erdélyi népmonda nyomán­ 

Nagy harcot vívott László király Erdélyben a kunok ellen, s egyszer Torda mellett nagy vereség érte. Futott a magyar sereg, futott maga a király is. Ott vágtattak a Torda feletti hegyélen, elöl a magyarok, nyomukban mindenütt a vérszomjas kunok.
Hátrapillant Szent László, s hát látja, hogy a kunok , annyira a nyomába értek, hogy fejszéjükkel csaknem levághatják. Ekkor a király felsóhajt, és imával fordul az egek Urához:


- Szabadíts meg, Uram, éretted harcoltam!


És íme; Isten meghallgatta imáját; csodát tett! Ahogy hajdan Mózesnak a Veres-tengert kettéválasztotta, úgy repesztette ketté a hegyet Szent Lászlónak. 
Rettenve rántották vissza lovukat a kunok, mert egy szempillantás alatt a király és köztük toronymagasságú üreg tátongott.
A király lova patkójának helyét még évszázadok múltán is jól látták, és az arra járóknak mindig mutogatták. 

 

SZENT LÁSZLÓ FÜVE

 

- Erdélyi népmonda nyomán

 

Hatalmas termetű volt Szent László király, egy fejjel kimagaslott vitézei közül.

Harcban olyan volt, mint a bátor oroszlán, békében meg olyan, mint a kegyes pásztor.

Egykor ezt énekelték róla:

 

Üdvöz légy, kegyelmes Szent László király,

Magyarországnak édes oltalma,

Szent királyok közt drágalátos gyöngy,

Csillagok között fényességes csillag.

 

Amikor a pestis, a döghalál pusztítani kezdett, az egész nép László királyhoz futott, mindenki tőle várt segítséget. Mint a juhok a jó pásztorhoz, úgy tódultak a király sátorához.

Szent László pedig Istenhez könyörgött, tőle várt segedelmet.

Isten egy éjszaka álmot küldött a királyra. Egy angyal jelent meg a szent király előtt, és azt mondta neki:

 

- Vedd íjadat és tegzedet, menj ki sátrad elé, és minden célzás nélkül bocsásd el nyílvessződet. A vessző megmutatja; mit kell tenned.

 

Amikor László király felébredt, hozatta íját és tegzét, kilépett sátrából, felhúzta íját, aztán célzás nélkül elbocsátotta a nyílvesszőt.

A nyílvessző messze szállott, s ahol elhullt, egy genciána fűszálat átütött. A genciána, a keresztesfű kenőcse mentette meg a népet a döghaláltól, s ezt azóta is Szent László füvének nevezi a nép.

 

 

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY UTOLSÓ GYŐZELME

 

– A Dubnici Krónika nyomán –

 

Holtában is győzelmes volt Szent László király: halála után kétszáz esztendővel vívta meg utolsó, győzedelmes harcát.

 

Kétszáz esztendővel a szent király halála után történt, hogy a székelyek hadba szállottak a tatárok ellen. Amikor a székelység felvonult, és a rettenetes tatár hordát meglátta, szívében elkeseredett, és így fohászkodott:

 

– Szűz Máriám, segíts meg! Szent László király, harcolj velünk!

 

És halljatok csodát: az ég meghallgatta a székelyek könyörgését. A pogány tatárok csodát láttak: a székelyek sorai előtt egy hatalmas vitéz jelent meg lóháton, fején aranykorona csillogott, kezében csákányt tartott. A vitéz megsarkantyúzta lovát, szembevágtatott a tatárokkal, és csákányával törni-zúzni kezdte őket. Úgy csapott le rájuk, mint a villám, a legjobb vitézek viasz módjára olvadtak el előtte. A lovas vitéz feje fölött, a magas levegőégben egy gyönyörűséges asszony lebegett, fején aranykorona, ruhája olyan fényes, hogy az emberi szem elkáprázott tőle.

 

A Jézus hitéért küzdő székelyeket a boldogságos Szűz Mária és mellette Szent László király segítette, így győzték le a pogány sereget.

 

Mondotta is egy vén tatár, akit fogságba ejtettek:

 

– Nem a székely, nem a magyar vert meg minket, hanem az a László, akit segítségül hívtak.

 

A csata idején a nagyváradi templomban is csoda történt: a templom őre sehol sem találta a szent király koponyáját. Hiába kereste, hiába kutatta, csak a csata után került elő, mintha onnan tért volna vissza. Így győzte le Szent László király holtában is a tatárokat.

 

 

SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY MEGMENTI A MAGYAR LEÁNYT A POGÁNY KUNTÓL

 

„Szent László és a kun legendájának leírását a Képes Krónikából idézzük: „Aztán Boldog László herceg megpillantott egy pogányt, aki lova hátán egy szép magyar leánykát vitt. Szent László herceg tehát, abban a hitben, hogy a váradi püspök leánya, bár súlyosan meg volt sebesülve, mégis sebesen nyargalva űzőbe vette lován, amelyet Szögnek hívott. Mikor azonban már annyira volt, hogy lándzsát vethetett volna rá, nem tudta megtenni, mivel sem a maga lova nem szaladt gyorsabban, sem amannak a lova nem maradt semmit vissza, hanem körülbelül egy könyöknyi távolság volt a lándzsa és a kún háta között. Tehát szólt Szent László herceg rákiáltott a leánykára és azt mondta neki: »Szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél fogva és ugorj a földre!« Amit meg is tett. Mikor pedig Boldog László herceg távolról lándzsát döfött volna a földön heverőbe, hogy megölje, a leányka igen kérte, hogy ne bántsa, hanem, hogy elbocsássa. Amire nézve megjegyzendő, hogy hűség asszonynépben nincsen, mivel talán biz’ fajtalanságra áhítozva akarta őt megmenteni. A szent herceg pedig sokáig küzdött véle, inát elvágván, megölte őt.”