„Csaknem fél Európa a miénk volt,”

 

 

Nagy Lajos király korában a Magyar Királyság területe különböző tartományokkal, területekkel bővült. A Lengyel Királyság és Kara Bogdan (Moldva) témáját kiveséztem az előző sor magyarázatánál. Lásd → Mégse jött több turista akkor se, meg most se.

 

Nagy_lajos-1360.jpg

 

 

Bosnyák bánság

 

A Balkánon a velenceiek dalmáciai törekvései mellett a pápaság által eretnekségnek tekintett bogumilizmus terjedését igyekezett meggátolni, akik ellen a pápa kérésére viselt hadat, hogy „az eltévelyedett bárányok egy akolba vitessenek vissza”, hogy „meggyújtsa Rácországban a hit világát, s megtörje és megalázza a hitetlenek kevély nyakát”. 1353-ban szerelmi házasságot kötött Kotromanić Erzsébettel, II. István bosnyák bán (Kotromanić István) lányával. A bogumil eretnekség elsősorban a bosnyák területeken terjedt el, de a király, Lajos szövetségese sokat tett a katolizáció érdekében. Ő amellett, hogy bánságában rendet és fegyelmet tartott, egyszersmind magától érthetőleg magyarbarát politikát is folytatott. II. István bán 1353-ban halt meg, utóda 15 éves unokaöccse, Tvrtko bosnyák bán lett. Az ő uralkodása alatt érte el Bosznia a fénykorát, sikeresen terjeszkedett Dalmáciában a szerbek rovására és 1377-ben királlyá koronázták. Királlyá koronázása után függetlennek nyilvánította magát a Magyar Királyságtól. I. Lajos magyar király halálát követően (1382) Tvrtko a rokoni szállak ellenére 1386-ban a magyar belviszályokban Mária magyar királynő (1370–1395) ellenében avatkozott be.

 

 

Vidini királyság (Bolgár birodalom része) – Bodonyi bánság

 

A Vidini Királyság (bolgárul: Видинско царство, régi magyar nevén Bodonyi Királyság) egy rövidéletű bolgár állam.

1356-ban Iván Sándor bolgár cár függetlenítette Vidint Bulgária többi részétől, fiát Iván Szracimirt kinevezve az új állam uralkodójává.

1365-ben Nagy Lajos király magyar keresztesek élén elfoglalta Vidint (magyarosan Bodony) városát és a kis államot, ahol megszervezte a vidini bánságot (innen származik a magyar királyok egyik címe: „Bolgárország királya”), és ferencesekre bízta a helyiek megtérítését. Az ellátási nehézségek miatt 1369-ben kénytelen volt kivonulni, mire a hittérítőket lemészárolták a helyiek. Annyi eredménye mégis lett a kalandnak, hogy az addig fogságban tartott bolgár cár, Iván Szracimir 1388-ig megmaradt a magyar korona hűségén.

 

 

Macsói bánság

 

1339-ben, az anyai ágon magyar (erdélyi) származású IV. István Uroš szerb cár (Dusán István szerb cár) elfoglalta a macsói és kucsói területeket Károly Róbert királyunktól. A nyíltan magyarellenes politikát folytató szerb cár szövetségese a havasalföldi vajda és a bolgár fejedelem volt. A két bánság visszaszerzése az 1342. július végén megkoronázott I. Lajos legelső külpolitikai célja lehetett, mert 1342 végén már újra magyar fennhatóság alatt álltak.

Nagy Lajos két testvér, a néhai Osl fiai Miklós és Domokos érdemeiért – mivel már ifjú korukban atyját szolgálták, részt vettek minden hadjáratban, megfékezték a rácok kegyetlen királyát, az ország határait helyreállították és főleg Domokos bánnak azon érdemét, hogy míg az ország határait nagy gonddal védte, Macsó meggyérült lakosságát is tetemesen megszaporította – Domokos kérésére új királyi adományként, a Sopron megyei Sárkányt és a Vas megyei Hőgyészt adta.

1343 után valamikor ismét szerb uralom alá kerülhetett a terület, mert a kruseváci csata után adta vissza Nagy Lajos királyunknak a legyőzött Lázár kenéz a Macsói bánságot a Szörényi bánsággal együtt.

 

 

Szerb királyság

 

Nagy Lajos az 1354-1355. évi szerb hadjáratban IV. István Uroš szerb cárt (Dusán István szerb cár) legyőzte. A szerb háborúban a magyar hadat személyesen Nagy Lajos vezette.

 IV. István Uroš szerb cár (Dusán István szerb cár) 1355. évi halálát követően Szerbia részekre szakadt, a Macsói bánsággal határos észak-szerbiai részek Lázár kenéz – a későbbi I. Lázár szerb cár - uralma alá kerültek. IV. István Uroš szerb cár halála után trónbitorló bojárok nyíltan vetélkedtek a hatalomért, szembehelyezkedve V. István Uroš szerb cár céljaival. Végül kitört a nyílt háború Vukasin despota és Lázár kenéz között. Lázár a magyar királyt, Nagy Lajost hívta segítségül békét teremteni, aki Szerbiába benyomult seregével. A harcot kerülni akaró V. István Uroš szerb cár a hegyekbe menekült.

1359-ben Krusevác mellett Nagy Lajos király döntő csatát nyert a cár gyámjával, Vukasin despotával szemben. Lázár kenéz a Macsói Bánságot és a Szerémségi bánságot Lajos királynak engedte át.

1377-ben I Lázár szerb cár a magyar támogatásért cserébe hűbéri köteléket vállalt. Így került a szerb királyság magyar hűbéruralom alá. I. Lázár szerb cár az 1389. június 28-i rigómezei csatában életét vesztette és ezzel a szerb királyság felbomlott. Az oszmán birodalom és más erők osztoztak meg egyes részein.

Nagy Lajos király halálát követően Macsó a nápolyi párt szervezkedésének, később pedig a szervezkedés letörésének egyik központja lett.

 

 

Szörényi bánság

 

Az 1330 novemberi posadai csata óta a Havasalföldi fejedelemség fennhatósága alól kiszakították és a Magyar Királysághoz tartozott.

 

 

Havasalföldi fejedelemség

 

I Basarab havasalföldi vajda (1310 – 1352): A posadai csata (1330 november) óta a Havasalföldi fejedelemség vezetője I. Basarab megtagadta a hűbérúri szolgálatot a Magyar Királyság felé. Viszont az 1340-es évektől fiával Miklós Sándorral, mint társuralkodóval együtt kormányozták az országot és ő máshogy viszonyult a Magyar Királysághoz.

Miklós Sándor: (1352 – 1364. november 16.): 1344-ben újból elismerte a magyar király formális fennhatóságát, amelyet apja rázott le a posadai csata után. Uralkodása alatt Havasalföld magyar hűbérállam lett.

Utódja,

I. László havasalföldi fejedelem (1364 – 1377): magyar fennhatóság alatt uralkodott: Nagy Lajostól hűbérül megkapta Szörény várát, Omlást és Fogarast.

I. Radu havasalföldi fejedelem (1377 – 1383): Miklós Sándor vajda fejedelem fia, I. László testvére és társuralkodója, számos történész által Fekete Raduként azonosított, mitikus fejedelme az akkor alakuló havasalföldi fejedelemségnek, első törvényhozó és intézmények alapítója.

Feltehetően 1372-ben lépett trónra társuralkodóként. Egyes feltételezések szerint tényleges uralkodása 1374. július 9-én kezdődött, amikor is testvérét utoljára említik meg hivatalos dokumentumok.

Sajnos nem sok hivatalos irat maradt fenn uralkodásáról, nagyrészt magyar források említik meg, egy korabeli olasz krónika és néhány felirat a Curtea de Argeș kolostor falain.

Az alakulóban lévő havasalföldi fejedelemség uralkodójaként meglehetősen rossz viszonya volt a Magyar Királysággal. Több fegyveres konfliktusra is sor került, amelyekről részleteket nem tudunk. Feltételezhető, hogy a hűbérállami státuszt is megszegte, talán épp ezért kellett Nagy Lajos királyunknak konfliktusba kerülnie vele.

 

 

Dalmácia

 

Nagy Lajos kezdettől fogva érdekellentétben állt a Velencei Köztársasággal, ami mindinkább terjeszkedni akart a dalmát partvidéken. A dalmát városok Könyves Kálmán óta általában keresték a Magyar Királyság pártfogását (annak szükségszerűen lazább, nagyobb önrendelkezést biztosító fennhatóságát) Velencével szemben, ám a magyar királyok sokszor nem tudtak ennek eleget tenni. Összességében elmondható, hogy Lajos egyetlen tartós külpolitikai sikerét a dalmát térségben aratta.

Zára városa 1244-től Velencei kézre került. IV. Béla király megegyezett Velencével, hogy a kikötő vámbevételeinek 2/3-áért lemondott Záráról. Ezután Velence a szigeteket és a partvidéket Krk-ig birtokolta, a déli partmellék Magyarországhoz tartozott, csak Raguza állt a velencei dózse által kinevezett kenéz fennhatósága alatt.

Az utolsó Árpád-háziak idejében a pápák a nápolyi Anjoukat igyekeztek Magyarország birtokába juttatni. A Frangepánok és egyéb főúri családok részben az Anjouk pártjára szegődtek és innen vethette meg Károly Róbert is lábát a tartományurak hatalma alatt álló Magyar Királyságban. Šubić II. Mladen tengermelléki bán visszaélései ellen Trau és Sebenico Velence segítségét kérte, amely városok 1324-ben Velence birtokába kerültek Ninnel együtt. 1328-ban Spalato is elszakadt Magyarországtól, ezenfelül több horvát, dalmát és bosnyák bárói család függetlenségre törekedett. Ebben a szorult és kétségbeejtő helyzetben lépett fel Nagy Lajos – akinek Dalmácia fontos volt a Nápolyi Királysággal való kapcsolat fenntartása szempontjából – a dalmát tengerpartot teljes egészében visszafoglalta. 1346-ban még sikertelenül háborúzott, de az 1358-as zárai béke és az 1381-es torinói béke során Velence lemondott a dalmát parti sávról és a hozzá tartozó szigetekről a Kvarner-öböltől Durazzóig. Raguza ekkor került először magyar fennhatóság alá és egyben megalakult a Raguzai köztársaság, amely ezután 168 évig tartozott magyar fennhatóság alá.

 

 

Lodiméria

 

A Magyar Királyság távoli, csak történelmi jogon oda számított tartománya, akkoriban a Lengyel Királyság gyakorolta benne a tényleges hatalmat. Lodoméria a Lengyel Királyság és a Litván nagyfejedelemség közötti csatározások ütközőzónájává vált Nagy Lajos királyunk korában. A litvánok rablótámadásaikkal folyamatosan betörtek területére és elfoglalták váraikat (pl. Chelm és Belz), melyet a lengyel és magyar király hadai csak jelentős veszteségek árán, üggyel-bajjal tudtak felszabadítani. Nagy Lajos királyunk pápai kérésre térítő jellegű tevékenységet is folytatott a litván fejedelemség irányában, de végül az 1377-es hadjáratát Lodomériában fényes győzelemmel zárta. Halála után 1386-ban, Jagelló (Jogaila) litván nagyfejedelem felvette a római katolikus vallást, I. Lajos magyar király lányának, Hedvignek a kezével II. Ulászló néven elnyerte a lengyel trónt, megteremtve ezzel a több mint 400 éves lengyel–litván együttélés alapjait.

 

 

Podólia

1351-ben a Magyar Királysághoz csatolta külön tartományként Nagy Lajos királyunk, de csak 1370 – a lengyel trón megszerzése – után sikerült ténylegesen megszereznie.

 

 

Halics (Galícia):

A Galícia és Lodoméria (latinul Galicia et Lodomeria) nevet először a 13. században II. András használta oklevelében. Ez Halics és Vologyimir, azaz a mai ukrajnai Halics (Галич) és Volodimir-Volinszkij (Володимир-Волинський) városok nevéből származó latinosított alak. Ez volt a két legfontosabb város a környező ukrán vagy rutén területen, amely abban az időben magyar fennhatóság alatt állt. A két város, Halics és Vologyimir korábban két külön állam (Halics és Volin) központja volt, amelyek még a magyar uralom előtt közös fejedelemségben egyesültek, amelynek Halics lett a fővárosa. Ezt a fejedelemséget magyarul Halics vagy Gácsország néven ismerték.

Bár, a magyarokat 1221-ben elűzték a területről, a magyar királyok hivatalos címeik között továbbra is felsorolták Galícia és Lodoméria fejedelmének címét. Az 1532-es, Belz város felszabadítsáért indított győzedelmes hadjárat után Lajos király régi jogon a magyar koronához tartozó halicsi és ladoméri fejedelemségeit Kázmérnak ajándékozta, avval a kikötéssel, hogy ha Kázmérnak fia születnék s emiatt Lengyelország nem jutna Lajos uralma alá, azokat visszaválthassa. Az 1340-es években a Rurik-dinasztia[1] kihalt, és a terület Nagy Kázmér lengyel király fennhatósága alá került.

A litvánok1372. évi halicsi betörése után Lajos megtorló hadjáratot indított ellenük. Halicsot és Ladomért visszafoglalta s a Kázmérnak halála idejéig átengedett tartományokat újra a magyar korona fennhatósága alá vetette. Az új kormányzat élére már 1372-ben a nádorviselt László oppelni herceget állította „Oroszország vajdájának” címével.

 

visegrad_05_03_062.jpg

 

 

Összefoglalásul elmondható, hogy Nagy Lajos királyunk sok korábban elveszett tartományt, a Magyar Korona fennhatósága alá tartozó területet visszaszerzett és nagyban bővítette a állama területét. A Magyar Királyság Lajos uralma alatt európai nagyhatalommá vált („Magyar Archiregnum”) és diplomáciai tevékenysége közvetlen érdekeltségein kívül is kiterjedt több európai államra: sem Lajos előtt, sem utána nem volt magyar uralkodó, aki ilyen aktív külpolitikát folytatott volna az ország határain túl minden irányban.

 

 A dalszövegben elhangzó „Fél Európa a miénk volt” mondat nyilvánvalóan barokkos túlzás – a leírt szövegben már hozzátoldották a „majdnem” szót -, de tény, hogy hatalmas álammá, mondhatni egy kisebb birodalommá szerveződött akkor a Magyar Királyság!

 

 



[1] Rurik-ház a Kijevi Rusz és utódállamai fejedelmeit, majd Oroszország első cárjait adó uralkodóház volt 862 és 1598 között.