Boni és Fecó többször kaptak hajba,…

 

 

A dalszöveg utalás a két korabeli nagyhatalom közötti háborúkra. Ezek – más birodalmak részvételével - a koalíciós háborúk néven ismertek az európai történelemben. Részletesen lásd a wikipédián! → https://hu.wikipedia.org/wiki/Koalíciós_háborúk Az első két koalíciós háborúban Bonaparte Napoleon még csak francia tábornokként vett részt, de Ferenc császár már az Habsburg birodalom uralkodójaként.

 

 

Az első koalíciós háborúban:

A háború további súlypontja 1796-tól Itália területére helyeződött át. Az itáliai hadjáratban Napoléon Bonaparte tábornok vezette francia csapatok 1796 áprilisában a montenottei és a mondovì csatákban győzelmet arattak az osztrákok felett. A lodi csata után 1796. május 14-én a franciák bevonultak Milánóba. Párma, Modena, Genova és a Pápai állam lényegében behódolt Bonaparténak, aki 1796. november 16–17 között az arcolei, majd 1797. január 14–15-én a rivoli csatákban ismét vereséget mért az osztrákokra. Ennek következtében a Mantovában korábban körülzárt osztrák csapatok is letették a fegyvert. Bonaparte tábornok a Pótól északra és délre fekvő területeken létrehozta a Ciszalpin Köztársaságot, majd tovább folytatta az előrenyomulást Karintia irányába.”

 

Napoleon_at_the_Battle_of_Rivoli.jpg

 

A rivoli csata egyik győzedelmes fővezére, Bonaparte Napoleon

(Az Alvinczi József császári tábornok vezette osztrák hadsereg kísérletet tett Napoléon Bonaparte tábornok csapatainak Észak-Itáliából való kiszorítására, de hadjárata teljes kudarccal végződött. A francia csapatok Bonaparte tábornok és André Masséna tábornok vezetésével szétverték az osztrák csapatokat)

 

 

A második koalíciós háborúban:

 

„Az Egyiptomból visszatért Napoléon Bonaparte tábornok – bár a Genovában körülzárt Masséna 1800. június 4-én letette a fegyvert – a marengói csatában (1800. június 14.) döntő vereséget mért az osztrákokra.”

 

Lejeune_-_Bataille_de_Marengo.jpg

 

A marengói csata, Louis-François Lejeune festménye

 

 

A harmadik koalíciós háborúban:

 

Napóleon ebben a háborúban már császárként irányította a franciaországi haderőket.

„Az ulmi csata során Napóleon körülzárta és kapitulációra kényszerítette az Ulm városában rekedt osztrák hadsereget. A francia csapatok Bécset is elfoglalták.

 

Charles_Thévenin_-_Reddition_de_la_ville_d'Ulm.jpg

 

Ulm kapitulációja (Charles Thévenin)

 

 

 Az időközben egyesített orosz–osztrák hadsereg fővezérévé Kutuzov orosz tábornokot nevezték ki. Kutuzov szándéka az erőgyűjtés és a megfelelő csatahely megválasztása volt, ellentétben I. Sándor orosz cár és I. Ferenc osztrák császár szándékával, akik egy azonnali csata megvívását kívánták. Az uralkodók téves helyzet-megítéléséhez az is hozzájárult, hogy Napóleon emberei szándékosan terjesztették azt az álhírt, hogy a császár békére törekszik a francia hadsereg rossz állapota miatt. Kutuzov tábornok tiltakozása ellenére a szövetséges uralkodók az azonnali csata vállalása mellett döntöttek.

 

Az austerlitzi csata előtt két nappal Napóleon lóháton és gyalogosan is bejárta a leendő csata színhelyét. A csapatok elhelyezkedését és a várható hadműveleteket jól átgondolta. Az sem aggasztotta, hogy az ellenséges hadsereg túlerőben van vele szemben.

 

1805. december 2-án az orosz–osztrák haderő támadásba lendült, és belesétált a Napóleon által felállított csapdába. A véres csata végére a szövetséges hadsereg széthullott. Másnap I. Ferenc császár sietve békét kötött Napóleonnal Pozsonyban (pozsonyi béke).”

 

 

A negyedik koalíciós háborúban:

 

Nem vett részt osztrák haderő ebben a háborúban. „Ausztria legyőzése után Napóleon császár tovább folytatta a harcot az Orosz Birodalom és az Egyesült Királyság ellen. A negyedik koalíció 1806 szeptemberében alakult meg, miután a Porosz Királyság belépett a háborúba.” A háború a legyőzhetetlennek hitt Poroszország csúfos vereségével ért véget. Az 1807-es tilsiti békében Franciaország és Oroszország békét és szövetségi szerződést kötött. A szerződés gyakorlatilag azt jelentette, hogy Európában két nagyhatalom uralkodik, jelentős francia túlsúllyal.

 

 

Az ötödik koalíciós háborúban:

 

„Az ötödik franciaellenes koalíció létrehozásának a fő kezdeményezője a Habsburg Birodalom volt. Ez a háború Ausztria számára más volt, mint az előző koalíciós háborúk, ugyanis fokozódott az osztrák császári hadsereg harci szelleme és győzni akarása.

A hadműveletek során azonban a kezdeményezés Napóleon császár kezében volt. Az eckmühli csatában az osztrákok jelentős vereséget szenvedtek. Napóleonnak ugyan megsérült a lába, de a csatatéren maradt. A győzelem következtében szabad volt az út Bécs felé, s a francia csapatok elfoglalták a császárvárost. A megszállást az osztrákok nem tekintették a háború végének, és a vereség nem törte meg az ellenállást.

Napóleon a Duna egyik ágán elhelyezkedő Lobau-szigetről pontonhidat építtetett, amelyen átkelve a franciák megtámadták az osztrák seregeket Aspern és Essling közelében. A kétnapos csata nagyon kegyetlen és véres volt. Napóleon itt könyvelhette el az első jelentősebb kudarcát, mivel nem sikerült győznie, valamint Aspern és Essling is az osztrákok kezén maradt. A franciák rendezett visszavonulása után mindkét fél a végső összecsapásra készült.

 

1809. július 5-6-án lezajlott wagrami csata során Napóleon viszont döntő győzelmet aratott az osztrákok fölött. A kegyetlen és véres ütközet során mindkét fél nagy veszteségeket szenvedett. A csatában Napóleon új taktikát vezetett be: a faltörő kos módszerét. Az ellenség hadseregének centruma ellen három, szorosan zárt hadosztályt küldött, amely faltörő kos módjára bontotta meg a csapatok egységét. A taktika sikeresnek bizonyult, az osztrákok meghátráltak.

 

bataille-wagram-site-histoire-historyweb-1-1.jpg

 

La bataille de Wagram

 

 

A csata után I. Ferenc osztrák császár megingott, és fegyverszünet megkötésére kényszerült, ami októberben a schönbrunni békeszerződés megkötéséhez vezetett. Vagyis véget vetett annak a háborúnak, amelyet a Habsburg Birodalom vívott a német államok feletti francia ellenőrzés megtöréséért. A béke megpecsételése érdekében Napóleon elvált első feleségétől, Joséphine de Beauharnais-tól (aki nem tudott neki férfi örököst szülni), és nőül vette Ferenc császár legidősebb leányát, Mária Ludovika főhercegnőt (Mária Lujzát).”

 

1french-empire1811.jpg

 

A francia birodalom 1811-ben. Sötét- és világoszöld területek Franciaország területei, a sárga szín a Franciaország által megszállt területeket jelzi.

 

 

A hatodik kolalíciós háborúban:

 

Napóleon számára az oroszországi hadjárat kudarccal végződött, mivel a Grande Armée jelentős része megsemmisült, és a vereség morálisan is rendkívül megrendítette a francia sereget.

A „furcsa vereség” megindította a császár bukását. A Grande Armée roncsait üldöző oroszok bevonultak Varsóba, majd 1813. március 11-én Berlinbe. A porosz-orosz megegyezés megszületése után a két állam hadat üzent Franciaországnak. Az orosz és a Blücher tábornagy vezette porosz hadseregek elfoglalták Drezdát, azonban 1813. május 13-án a lützeni csatában, majd május 20–22-én a bautzeni csatában is vereséget szenvedtek Napóleon császár újonnan felállított hadseregével szemben.

 

1813 májusában svéd csapatok szálltak partra Pomerániában, júniusban Anglia, majd a pozsonyi béketárgyalások után augusztusban a Habsburg Birodalom is hadba lépett az Első Francia Császárság ellen. Az így az 1813-ban létrejött franciaellenes hatodik koalíció minden addiginál szélesebb keretekben jött létre (Osztrák Császárság, Orosz Birodalom, Egyesült Királyság, Poroszország, Svédország, Szicíliai Királyság, Spanyolország és más államok részvételével). A szövetségesek hadereje a tartalékokkal együtt elérte a 850 000 főt, míg a franciák csak 550 000 emberrel rendelkeztek.

 

Blücher a großbeereni csatában 1813. augusztus 23-án vereséget mért Nicolas Oudinot marsall csapataira, viszont a császár a Schwarzenberg vezette koalíciós fősereget a drezdai csatában 1813. augusztus 26-27-én legyőzi. Közben Napóleont az utolsó délnémet szövetségesei is elhagyták és a porosz–osztrák–orosz–svéd seregek 1813. október 16-18-án a „lipcsei Népek Csatájában” döntő vereséget mértek rá. A csata után összesen 130 000 halott maradt a csatatéren, ezeknek fele francia volt, de Napóleon továbbra sem volt hajlandó egyezkedni.

 

Nach_der_Völckerschlacht1.jpg

 

Schwarzenberg tábornok jelentést tesz a lipcsei győzelemről Sándor cár, Ferenc császár és Frigyes Vilmos porosz király előtt

 

 

Ezalatt Joachim Murat nápolyi trónjának megtartása érdekében átállt az osztrákok oldalára. Napóleon a hanaui csatában 1813. november 30-án még vereséget mért az osztrák–bajor erőkre, de a harcok hamarosan Franciaország területére helyeződtek át. Ekkor a francia hadsereget már össze sem lehetett hasonlítani az előző idők hadseregével. A besorozottak nagy része már tapasztalatlan fiatalkorú újonc volt.

 

1814 elején a császár a brienne-i csatában ismét győzelmet aratott a Blücher vezette porosz csapatokon, de a La Rothière-i csatában alulmaradt Schwarzenberggel szemben. Ezután kicsiny hadserege élén sorozatos győzelmeket – Champaubert, Montmirail, Vauchamps, Montereau – aratott a szövetségesek felett.

 

Végül azonban a koalíció csapatai I. Sándor orosz cár és Gebhard Leberecht von Blücher vezetésével 1814. március 31-én bevonultak Párizsba, és 1814. április 6-án Napóleon császár a marsalljai követelésére Fontainebleau-ban lemondott a trónról fia, François Joseph Charles Bonaparte herceg javára. Azonban a szövetségesek Elba szigetére száműzték, és visszaállították a Bourbon-ház hatalmát Franciaországban. Napóleon bukása után a győztesek által trónra ültetett XVIII. Lajos királlyal megkötötték és 1814. május 30-án aláírták a párizsi békét, amelynek értelmében Franciaország az 1792-es határai mögé szorult vissza.