Királyok a házban

[i] Az Árpád-ház ősanyjának Emesének a szent Turul-madár, családjuk címermadara, jelezte fia Álmos és annak ivadékai születését. Innen ered az Árpád-ház eredeti neve, a TURUL-NEMZETSÉG. Nem kizárt azonban, hogy ez az elnevezés már ősidők óta ennek a szent nemzetségnek a neve, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Atilla pajzsát is a koronás Turul díszítette. (K.M.E.) http://arpad.org/pages.php?&menuid=23

[ii] A magyarországi anjou-házi királyok jelképe a szimbolikus liliom volt. Anjou királyaink: I. Károly Róbert (1308-1342), I. (Nagy) Lajos (1342-1382), Anjou Mária (1382-1395)-II. (Kis) Károly (1385-1386). Idézet a http://csodaszarvas.freeweb.hu/cimerek/cimerek_oldal.htm honlapról: „Az Anjou királyok (1300-as évek eleje) az Árpádok vágásos pajzsát és liliomos saját címerüket egyesítették, a pecsétjük hátsó oldalára pedig az országot jelképező kettős keresztet vésették. Az 1380-as években a jelképrendszer már nem csak kizárólag királyi címer volt, hanem az állam jelképévé is vált. Ekkor jelent meg először történelmi címerünk két legfontosabb eleme: a vágásos liliomos címer, melynek aranyozott gömbjén kettős kereszt áll.”
Egy másik honlapról (http://reviz.freeweb.hu/html/hu/cimer/magyarcimer.html): „Károly Róbert pecsétjén mindkét mellékpajzs hasított. A jobb mezőben az Anjou-ház címere: lebegő, arany liliomok. A bal mezőben az Árpád-ház címere, a hétszer vágott mező látható”. Az anjou címer egy külföldi honlapon: http://www.heraldique-europeenne.org/Regions/Europe_Orientale/Hongrie.htm#Titulaires

[iii] Az oroszlán jellegzetes címerállat. Talán a legmarkánsabban a Luxemburg-házi királyunk, Zsigmond (1368. febr. 14-1437. dec. 9) címerében tűnik fel:. Idézet http://erdely.ma/emiregi/html/body_cimer.html honlapról „Zsigmond idejében megjelenik benne (ti. a pecséteken) a brandenburgi sas és a cseh oroszlán, ugyanennek a királynak másik nagypecsétjén a vágások és a kettős kereszt külön pajzsba helyezve szerepelnek.”
Az oroszlán tehát Zsigmond címerében a cseh trónra utal, mivel az oroszlán a mai napig csehország jelképe: „A nemzeti címer négy egyenlő négyzetre van felosztva, amelyből kettőben a történelmi Csehország címerállata látható: Piros háttérben egy fehér, kétfarkú oroszlán, amely a hátsó lábaira emelkedik.” Forrás: Wikipédia, Csehország zászlaja. http://hu.wikipedia.org/wiki/Csehorsz%C3%A1g_z%C3%A1szlaja
A Luxemburg ház címere egy külföldi honlapon: http://www.heraldique-europeenne.org/Regions/Europe_Orientale/Hongrie.htm#Titulaires

[iv] Hunyadi család: http://jdesign.uw.hu/tori.htm weblapról: „Mátyás családi címere, csőrében gyűrűt tartó holló. Ennek latin neve corvus, melléknévi formában corvinus, vagy Hollós Mátyásra vonatkoztatva corvinianus. A Bibliotheca Corvina vagy Corviniana tehát Mátyás könyvtárának latin neve, amelynek egyes darabjai a korvinák. A corvinus hosszú ideig a Mátyás címerével vert aranypénzt is jelentette "hollós dukátot",…”. Heltai Gáspár: Krónika az magyaroknak dolgairól c. művéből idézve egy mondatot: „Mostan is az vasajtókon és az vastáblákon (ti. a kolozsvári óvárban) rajta vagyon az Mátyás király címere, az aranygyűrős holló.” A hunyadi család címere egy külföldi honlapról: http://www.heraldique-europeenne.org/Regions/Europe_Orientale/Hongrie.htm#Titulaires

[v] II. Ulászló királyunk (1490-1526) a Jagelló-házból származott. Magyarország, Horvátország és Bohémia (Csehország) királya volt egyben. A Jagelló-ház litván származású lengyel királyi dinasztia, melynek tagjai eljutottak a cseh és magyar trónra is. Forrás: Wikipédia. Ulászló cseh király pecsétjének leírása: Négyes karámmal határolt pecsétmezőben nyílt koronával díszített pajzsban a kétfarkú cseh oroszlán; körülötte kisebb pajzsokban fent a Jagelló-ház címere: a lengyel sas, jobbról a luxemburgi oroszlán, balról a sziléziai sas, alant a lausitzi ökör. Körirata: • wladislaus • dei • gra(tia) rex • bohemie : moravie : dux lucenburgie : et : stesie : lusacie :•: q(ue) : marchio • (e)tc(etera.) Forrás: http://mek.oszk.hu/00800/00893/html/doc/c400288.htm
II. Ulászló király dukátjának leírása, melyben ismét ott van az „egyfejű sas”: Előlap: WLADISLA I D GRVNGARI, Félholdon Madonna koronával, bal kezében Jézus, jobb kezében jogar, alul címerben sas. Hátlap: SLADISLAV REX 1516, Szent László szemben áll bal kezében lándzsa. Forrás: http://www.numismatics.hu/cikkek/honappenze0307.htm
A jagellók inszigniológiájában a sas utalás a lengyel trónra, hiszen a koronás (vagy anélkül) ábrázolt egyfejű sas Lengyelország jelképe. II. Ulászló (Vladislas II.) és II. Lajos címere egy külföldi: http://www.heraldique-europeenne.org/Regions/Europe_Orientale/Hongrie.htm#Titulaires

[vi] A Szapolyai-család egyik jelképe volt az unikornis. János Zsigmond és Izabella /1540-1559/ aranyforint 1588. Előlap: IOHAN SIGISM R VNG S F V, Madonna félföldon jobb alkarján Jézus, Hátlap: YSABE D G REG VNGA 1588, koronás négyrészű pajzs, első mezőben Szapolyai farkas, kettőskereszt, sávok és egyszarvú, a másodikban lengyel sas, a harmadikban milánói kígyó, a negyedikben dalmát párducfejek. Forrás: http://www.numismatics.hu/cikkek/honappenze0509.htm
Szerepel az egyszarvú a családi címerben is: http://varlap.hu/arckep/arckep.php?id=172 és http://www.heraldique-europeenne.org/Regions/Europe_Orientale/Transylvanie.htm
Szapolyai János címerének legjellegzetesebb eleme: http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9p:Zapolya_janos_cimere.jpg

[vii] A Báthory család címerében szerepelt a sárkányfog. „A Báthori Zsigmondról (1572–1613) Giovanni Orlandi által 1596-ban készített mellkép hátterében csatajelenet, a bal felső sarokban a család sárkányfogas címere látható.” Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00021/00031/0003-275.html (Passuth László írt egy könyvet Báthory Zsigmondról és koráról Sárkányfog címmel.)
A Báthori család sárkányfogas címere egy külföldi honlapon: http://www.heraldique-europeenne.org/Regions/Europe_Orientale/Transylvanie.htm

[viii] Bocskai István erdélyi fejedelem címerében található ez a kép. A kék címerpajzson sárga színű oroszlán két hátsó lábán állva és előre dőlve jobb első mancsával fogja a fején átlőtt nyílvesszőt. Forrás: Magyar protestáns pantheon honlap http://church.lutheran.hu/reformatio/pmerfoldkovek/pmerfoldkovek_17szazad.htm

[ix] Koronás sas: több címerben szerepel, de itt a szövegkörnyezetből kiderül, hogy a Rákócziakra utal a szövegíró. Részlet a Wikipédia szótárból: „A család címere: vörös mezőben hármas zöld halomból növő arany keréken álló, arannyal áttört, kiterjesztett szárnyú fekete (koronás (a szerk. megjegyzése)) sas, mely fölemelt jobbjában arany markolatú egyenes kardot tart. Jelmondata: Si Deus pro nobis, quis contra nos („Ha Isten velünk, ki ellenünk?”). http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1k%C3%B3czi-csal%C3%A1d
A Rákóczi Szövetség címerében jól kivehető a fekete koronás sas.

[x] A Bethlen család címerében szerepel az egymással szemben álló két hattyú. Forrás: http://www.heraldique-europeenne.org/Regions/Europe_Orientale/Hongrie.htm#Titulaires

[xi] A Kemény család címerében szerepel a szarvas: „A család bárói ágának címerében a pajzs kék mezejében arany koronából kinövő természetes színű szarvas, kiöltött piros nyelvvel, felette jobbról ezüst félhold, balról hatágú ezüst csillag. A pajzs pusztán magában áll, sem sisak, sem foszlányok nem ékesítik.” Forrás: A Kemény család honlapja: http://www.kemenyinfo.hu/?xid=1166cdb1
Azonban itt kell mgjegyezni, hogy sok más család címerében is szerepel a sas.

[xii]: „A szőlő mellett karddal átszúrt sisakosok” Egyértelmű leírása az Apafiak családi címerének. http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9p:Apafi-cimer.jpg
I. Apafy Mihály erdélyi fejedelem 1661-1690-ig uralkodott.

[xiii] Sörrel koccintás: „Magyar ember sörrel nem koccint, így tiltakozva az 1849-es aradi kivégzések ellen, ami után az osztrákok ily módon ünnepeltek. Egyes értelmezések szerint a tilalom 150 év után érvényét vesztette.

A kor ismerői szerint a legendára nincs írásos bizonyíték, az semmilyen történeti forrásban nem jelenik meg. Hermann Róbert történész szerint a szóbeszéd abból az időszakból származhat, amikor Magyarországon megjelent a tömeges sörfogyasztás. „Elképzelhető, hogy a borkereskedők találták ki, hogy hazafias színben tüntessék fel a bor fogyasztását szemben a sör fogyasztásával” – nyilatkozta a történész egy 1999-es, Tv2-nek adott interjújában.

Katona Tamás történész szerint a németek nem is igazán koccintottak sörrel, inkább az asztalhoz csapták korsójukat. „Ábrázolás is csak egy van az osztrákokról, ahogy a győzelemre koccintanak, de akkor is hosszú pezsgőspoharakkal. A kép egyébként nem is reális, hiszen valamennyi tábornok felfelé néz a fejük felett lebegő sasra. A történet tehát mese, de az sem véletlen persze, hogy miről születnek legendák” – mondta Katona a Hajdú-Bihari Naplónak nyilatkozva 2000-ben, egy évvel a 150 éves elévülési határidő után.

Hermann Róbert szerint a legenda szívóssága azt mutatja, hogy milyen mélyen rögzült a magyar társadalmi tudatban a megtorlás emléke. „A trauma azért is volt olyan erős, mert az emberek többsége a szabadságharcot jogos küzdelemnek tartotta, s nem megtorlást, hanem amnesztiát várt 1849 őszén. Az 1867-es kiegyezés után a lelki megbékélés egyik legnagyobb akadálya éppen október 6. emléke volt – nyilatkozta a történész a Kisalföld Online-nak.

És az emlékezés még ma is tart, bár a Marketing Centrum közvélemény-kutató júniusi felmérése szerint a sörivók 45 százaléka már nem törődik a koccintási tilalommal. A hagyományhoz leginkább az idősebbek tartják magukat: a 60 év feletti sörivóknak csupán 28, a 18-29 éveseknek viszont 61 százaléka szokott sörrel koccintani.

A magyarok közt egyébként közel azonos a „sörösök” és „borosok” aránya: a válaszadók 27 százaléka a sört, és 24 százalékuk pedig a bort szereti jobban, 14 százalékuk mindkét alkoholfajtát egyformán kedveli, 35 százalékuk pedig egyiket sem szereti. Forrás: http://urbanlegends.freeblog.hu/archives/2005_Jun_urbanlegends.htm#663563
További találat: Sörbarátok figyelem! 1999. október 7-étől újra koccinthat a magyar ember sörrel! A hír szájról-szájra terjed kocsmaszerte. Sőt olyanok is akadnak, akik arra koccintanak, hogy hamarosan lejár a fogadalom, amely állítólag 150 évre szól, azaz 1999. október 7-étől ismét egymáshoz csattanhatnak a korsók, immáron magyar földön is. Felmerül a kérdés valóban koccintottak-e Haynauék az aradi vértanúk kivégzése után sörrel?

Ellenérvek:
-Mint ahogy korabeli illusztrációkon is igazolódni látszik, akkoriban az ünnep itala a pezsgő volt, nem pedig a sör. Így az osztrákok sem valószínű, hogy ezzel koccintottak volna.
-A koccintás csak az 1930-as években jött divatba, amikor már finomabb talpas poharakba töltötték a sört. Azelőtt a súlyosabb korsókat legfeljebb az asztalhoz koppantották. Ez a szokás pedig onnan ered, hogy a középkorban csörgődobokkal felszerelkezett emberek járták a házakat, hogy elriasszák a szellemeket, természetesen fizetség fejében. Így lett a dobolás és a csörgés szellemriasztó dolog és így maradt meg ez az ősi szokás később az asztalra koppantás képében.
-1948-1949-ben Magyarországon még alig gyártottak sört és az sem valószínű, hogy szállítatták volna, mert akkoriban még a sört nem pasztörizálták, így az könnyen romlott.
-Az a gyűjtemény, amely a fogságban lévő tábornokok leveleit, naplóit tartalmazza, egyszer sem említi a sört, csak a bort és a pezsgőt.
-Haynau - a róla készült feljegyzések alapján- vacsorakor mindig bort vagy pezsgőt ivott. Ez pedig azt a feltevést látszik megerősíteni miszerint igen kicsi az esély, hogy pont egy ilyen jeles alkalomkor ivott volna sört.
Más feltevések
szerint minden további nélkül hozathattak valamelyik sörfőzdéből, hiszen ekkor már ezrével voltak házi és a városi tanács által működtetett sörfőzdék Magyarországon.
Haynau pedig valószínűleg szerette a sört. Ezt támasztja alá a következő idézet:

„Ismeretes, hogy von Haynau bárót, a bresciai, aradi és pesti hóhért londoni utazása közben angol serfőző- és hordógurító- legények verték véresre és tépték ki a bajuszát, mikor egy ottani serfőző házat akart megtekinteni.”

A legenda születéséről, elterjedéséről:

-Az 1850-es években meginduló sörgyártás veszélyeztette a bor hegemóniáját. Így valószínűleg a bortermelőknek, akiknek igencsak érdekében állt a sört rossz hírbe hozni, jelentős szerepe volt a mendemonda terjesztésében.

-A passzív ellenállás idején a magyarok igyekeztek az osztrákok iránti ellenszenvüket kinyilvánítani. A sör pedig valahányszor asztalra került annyiszor merült föl az eltaposott szabadságharc emléke és az osztrák tisztek ünneplése a kivégzés után. Érthető, hogy a korabeli magyaroknak ennek még csak gondolatától is a hideg futkosott a hátán. Ráadásul, mint az ismeretes a német nyelvterületen szokásos nagy sörözgetések az idő folyamán az együvé tartozás, a mulatozás szimbólumává váltak. Ezek figyelembevételével nem csoda, hogy a magyarok az aradi történettel megpróbáltak elhatárolódni a kellemetlen eseményektől.

További kutatással meglehet még bővíthetnénk a lehetőségek táborát, de nagy az esély rá, hogy egyértelmű bizonyítékot nehezen találnánk. Mindenki saját belátása szerint dönthet arról, mihez tartja magát, lejárt-e számára a százötven év vagy sem. Forrás: http://www.dunaujvaros.com/tallozo/erdekesseg/990701_sorkocc.htm

[xiv] A kétfejű sas – közismerten – a Habsburg birodalom címerében szerepel. Két honlap amelyen látható a jellegzetes kétfejű habsburg sas: http://www.sulinet.hu/ikep/2005/03/osztrak_cimer_k.jpg és http://www.sulinet.hu/tart/fncikk/Kha/0/4132/fercsasz.htm

[xv] „Egy megalapozottnak tűnő feltevés szerint az Árpádok eredeti öröklési rendje a szeniorátus elvét követte, azaz a honfoglaló Árpád négy fiától leszármazó ágak képviselői felváltva jutottak hatalomhoz. Ezzel a renddel Taksony szakított a 10. század közepe táján: őt fia, Géza követte, aki szintén a saját fiát, Istvánt szánta utódjának. István Hartvik püspök által szerkesztett életírása szerint Géza "összehívta Magyarország főembereit és [...] a közös tárgyalás tanácsa szerint fiát, Istvánt a nép élére állította, hogy uralkodjék utána". Géza döntését azonban egyik rokona, Koppány nem fogadta el, s maga kívánt uralkodni. Koppány személyét ugyan mindmáig nem sikerült megnyugtató módon elhelyezni az Árpádok családfáján, ám szinte bizonyosan elég közeli rokona lehetett Gézának ahhoz, hogy annak halála után öröklési igényt támaszthasson, s valószínűleg idősebb volt Géza fiánál és kijelölt örökösénél, Istvánnál. Ha ez valóban így volt, akkor fellépése visszatérési kísérletként értékelhető az eredeti szeniorátusi öröklési rendhez. A Koppány és István közötti ellentét fegyveres harcba - ha úgy tetszik: "trónviszályba" - torkollott, amely István győzelmét hozta.” Forrás: Múlt-kor történelmi portál: http://www.mult-kor.hu/rubicon/cikk.php?id=881&kulcsszo=szent%20istv%C3%A1n

[xvi] Koppány:„(? - ? , 998): nemzetségfő, a Somogy területén élő Árpád-házi ág leszármazottja. Géza fejedelem halála után mint a fejedelmi család legidősebb tagja, igényt tartott a fejedelemségre és a pogány levirátus értelmében Sarolt fejedelemasszony kezére. Igényének érvényesítésére hadat indított I. István ellen, de Veszprémnél csatát vesztett és elesett. Testét felnégyelték, egy-egy darabját Erdélyben, Veszprémben, Győrben és Esztergomban várkapura szögezték. Birtokait István elfoglalta.” Forrás: Kereső.hu http://www.kereso.hu/yrk/Ryrgenwm/8211

[xvii] I. István király uralkodott 997-1038-ig: „Istvánt az ezredfordulón, kb. 1000. karácsonyán koronázták királlyá Esztergomban a feltehetően II. Szilveszter pápa által küldött koronával (nem azonos a későbbi magyar koronával), ami azt jelentette, hogy a pápa őt független keresztény királynak ismerte el. Ezzel megalakult a független Magyar Királyság.” Forrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Istv%C3%A1n

[xviii] I. István király törvénykönyvei: „Az új társadalmi rendet törvényekkel igyekezett bevezetni, de ez sok nehézséggel járt. Ezt mutatják az első király törvényei. Magántulajdon, egyház, keresztény szertartás, mindez új és nagy többség számára teljesen idegen volt. Ezért a király törvényekkel is meg akarta szilárdítani a földbirtokosok magántulajdonát, a szabadok végrendelkezési jogát; törvényben is biztosítani kívánta az egyházi tizedet (a dézsmát ), és megparancsolta, hogy minden tíz falu építsen egy-egy templomot.
István király két törvénykönyve - bár részben idegen mintákat használ, mégis - igen sokat elárul a korabeli társadalomról. Föltűnik a szabadok és a - vagyontárgynak számító - rabszolgák közötti éles különbség. Az első törvénykönyve közvetlenül a koronázás után keletkezett, míg a második 1030 és 1038 között. Mind a kettő törvénykönyv tartalma miatt büntető törvénykönyv. A szabadok közötti különbség is szembeötlő. Még ugyanannak a bűntettnek a büntetése is más mértékű aszerint, hogy a király közvetlen kíséretébe tartozóról, illetve könnyűfegyverzetű katonájáról vagy egyszerű közszabadról van szó. ( Társadalmi állástól függően - pl. 50, 10 illetve 5 tinót fizet az, aki megöli feleségét. A rabszolgáért csak kártérítés jár.)” Forrás: http://www.sulinet.hu/tori/tananyag/ktetel/istvan.htm
„István király két törvénykönyve, mely a XII. századi admonti, XV. századi Thuróczi- és XVI. századi Ilosvai- és Kollár-kódexben maradtak ránk.” Forrás: http://www.bgrg.sulinet.hu/tant/inf/verseny/Kecskemet/SAMANDOB/g30.htm

[xix] „Az Árpádok fiúági öröklése jogán a trónt István után nagybátyjának, Mihálynak a fia, Vazul örökölte volna, aki a nyitrai dukátust birtokolta, legalábbis a krónikában Nyitra az egyetlen helynév, amely Vazullal kapcsolatban felmerül.

István azonban Vazult nem tartotta alkalmasnak a trónra. Vazul a Magyar Krónika szerint is "könnyelmű és ostoba" természetű volt, ami méltán kétségessé tette a király előtt, hogy az újonnan életre hívott rendet fenn tudja-e tartani. Ehhez járult a Vazul keresztnév elárulta ortodox rítus és a feltehető bolgár-szláv beállítottság. Egy ilyen uralkodó pedig zavart okozhatott a latin egyházszervezetben és az ország kiegyensúlyozott külpolitikai helyzetében egyaránt.

Vazul idősebb volt Imrénél, tehát a "szeniorátus" rendje szerint már korábban mellőzés érte, amikor Imrét jelölték trónutódnak. István király, fiát elveszítvén, szakított a fiúági öröklés rendjével, és nővére fiát Orseolo Pétert jelölte utódnak. Ez a második mellőzés indította Vazult egy kétségbeesett merénylet kitervelésére, amiért a szeme világával fizetett. Vazul tragédiájának mozzanatai homályba vesznek. Az István halálát követő trónharcok után, 1046-ban Vazul utódai kerültek István király trónjára, és 255 éven át ők viselték a magyar koronát.

István halálának történetéről az ún. nagy- és kislegenda számol be. A nagylegenda írója 50 évvel az esemény után, amikor még számos kortárs életben volt, megkerülte a problémát azzal, hogy nem beszélt róla. Eszerint István halálát érezvén, összehívta a tanácsot Péter királlyá tétele ügyében, akit már régen hadai fővezérévé nevezett ki, intette őket a hit megtartására, s ezzel befejeződik a legenda.

A kislegenda írója név nélkül több bűnöst említve számolt be a betegen fekvő István elleni orgyilkos merényletről és a négy összeesküvő büntetéséről. E szerint az öreg király súlyos betegsége idején négy udvari főúr összeesküdött meggyilkolására. Egyikük alkonyatkor István ágyához lopódzott, de a kardot kiejtette a kezéből. A zajra a király felriadt, és megkérdezte hogy mi történt, mire a merénylő a lábaihoz borult, megvallotta a merényletet és bocsánatáért esedezett. A király neki megbocsátott, de a merénylet három kitervelőjét bíróság elé állíttatta, a szemüket kitolatta és bűnös kezüket levágatta. A legendaíró célja nem a merénylet történek hiteles ábrázolása volt, hanem szentistváni példa statuálása arra, hogy a király élete ellen támadót, legyen az unokaöccs vagy más, hogyan kell megbüntetni.

Az első Magyar Krónika nem szól a király elleni merényletről, csak a Vazult ért büntetésről, s azt sem Istvánnak, hanem Gizellának tulajdonította. Az előadás szerint István, súlyos betegségbe esvén, megbízottját, Etre fiát Budát Nyitrára küldte, hogy Vazult, akit Nyitrán "valamely ifjúkori könnyelműség és ostobaság" miatt börtönben őriztek, az udvarba hozza és királlyá tegye. Meghallva ezt Gizella királyné, Budával tanácsot tartott, és Buda fiát Sebest szalasztotta Nyitrára, s ez a király küldöttének odaérkezése előtt Vazult megvakíttatta és fülébe ólmot öntetett, majd Csehországba szökött. Mikor a küldött Vazult ilyen állapotban az udvarba vitte, István sírva fakadt, de betegsége miatt a bűnösöket nem tudta megbüntetni, s így csak Vazul gyermekeinek, Endrének, Bélának és Leventének tanácsolta, hogy meneküljenek külföldre! Gizella állásfoglalását Péter mellett több körülmény befolyásolta…” Forrás: Mórahalmi körkép http://www.morahalom.hu/sajto/korkep/2000_08.htm

[xx] I. László király: „(?, 1040 - ?, 1095. júl. 29.) Béla második fia. Salamon király uralkodása idején testvéreivel, Gézával és Lamberttel részt vett a kunok és görögök elleni hadjáratokban. Géza uralomra jutását azzal segítette László, hogy sereget hozott sógoruktól, Ottó morva őrgróftól. A későbbi krónikák őt tekintették a mogyoródi csata (1074. márc. 14.) hősének. Géza halála után 1077-ben került trónra. A császárral szemben VII. Gergely, majd II. Orbán pápa is támogatta. Többször is visszaverte a kunok, a besenyők, az úzok betörését, de felkínálva nekik a keresztény hitre való megtérés és a letelepedés lehetőségét is. Belpolitikájában a feudális magántulajdon megszilárdítására törekedett. A váradi püspökség megalapításával és Gyulafehérvár kiépítésével befejezte a magyarországi egyházszervezet kialakítását. Az nevéhez kötődik a I. István, Imre és Gellért szentté avatása, a somogyvári és a szentjobbi apátság megalapítása, valamint Horvátország meghódítása a tengerpartig. A cseh határon halt meg. Előbb Somogyváron temették el, majd onnan átvitték holttestét Váradra. 1192-ben avatták szentté, a néphagyomány úgy tartja számon mint a pogányok ellen harcoló kegyes lovag királyt. A háborúzásai miatt a legtöbb csoda a harcaihoz kapcsolódik. Így például a legenda szerint az ellenség elől menekülve a szikla meghasad előtte, éhező katonái táplálására szarvasbikák jelennek meg, imájára víz fakad a sziklából, ellensége elé dobott pénze kővé változott. A lovagkirály kultuszának köszönhetően a magyar katonák még a II. világháború idején is Szent László, segíts! felkiáltással indultak a csatába.
Ünnepnapja: június 27.

[xxi] „Szent László és a kun legendájának leírását a Képes Krónikából idézzük: „Aztán Boldog László herceg megpillantott egy pogányt, aki lova hátán egy szép magyar leánykát vitt. Szent László herceg tehát, abban a hitben, hogy a váradi püspök leánya, bár súlyosan meg volt sebesülve, mégis sebesen nyargalva űzőbe vette lován, amelyet Szögnek hívott. Mikor azonban már annyira volt, hogy lándzsát vethetett volna rá, nem tudta megtenni, mivel sem a maga lova nem szaladt gyorsabban, sem amannak a lova nem maradt semmit vissza, hanem körülbelül egy könyöknyi távolság volt a lándzsa és a kún háta között. Tehát szólt Szent László herceg rákiáltott a leánykára és azt mondta neki: »Szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél fogva és ugorj a földre!« Amit meg is tett. Mikor pedig Boldog László herceg távolról lándzsát döfött volna a földön heverőbe, hogy megölje, a leányka igen kérte, hogy ne bántsa, hanem, hogy elbocsássa. Amire nézve megjegyzendő, hogy hűség asszonynépben nincsen, mivel talán biz’ fajtalanságra áhítozva akarta őt megmenteni. A szent herceg pedig sokáig küzdött véle, inát elvágván, megölte őt.”

[xxii] „1093: I. László hadjáratot vezet Ulászló Hermann lengyel fejedelem megsegítésére.”

[xxiii] „1095 - Hadjáratot vezet a cseh király ellen. Ennek során megbetegszik és meghal.” Forrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/I._L%C3%A1szl%C3%B3 „László külpolitikája kezdetben passzív volt. A keleti országrészt támadó besenyõket ugyan kiverte az országból, de a cseh ügyekbe nem avatkozott be, csak befogadta az elűzött uralkodót. Uralkodásának második szakaszában aktívabb külpolitikát folytatott…Élete utolsó éveiben a szomszédos országokkal viselt hadat, 1095-ben a cseh belviszályba kívánt beavatkozni, de halála megakadályozta terve véghezvitelében.” Forrás: http://www.szlki.sulinet.hu/nevado.htm

[xxiv] „Ezekután László király, mivel értésére esett, hogy a kúnok Magyarországot már három ízben a ruthenok és lengyelek tanácsa s utasítása folytán, s ezek részéről nemcsak csapatokkal, hanem élelmi szerekkel is segíttetve támadták meg, nagy sereggel elébb Oroszországba ütött be, hol a ruthenok bűnüket bevallva meghódoltak; azután pedig a lengyeleket támadta meg, kiket véres csata után nemcsak megvert, hanem Krakkót is ostrommal bevette.” (Turóczy LVIII f. Bonfin D. II. L. IV. p. 235–6.) http://vfek.vfmk.hu/gyarfas_istvan/jaszkunok/root/0002/0005/0005-8e.html
„1092: I. László a szabolcsi zsinaton elnököl. (…) I. László szétveri az Al-Dunánál betörõ „kunokat”, majd hadjáratot indít az őket felbíztató tyerebovlji orosz fejedelem ellen.” Forrás: Szent László király életének és ténykedésének rövid foglalatja http://www.szlki.sulinet.hu/nevado.htm

[xxv] „I. László… 1095. július 29-én halt meg, s tetemét átmenetileg a somogyvári bencés apátságban helyezték el. Hamarosan Váradra vitték át, végleges nyugvóhelyére, amit az ő legendája is csodálatos eseménybe burkolva adott elő.

A legmelegebb nyári napok jártak akkortájt, s a királyi tetem szállítói a hőségben nem sok kedvet éreztek a hosszú úthoz. László király meghagyása ugyanis az volt, hogy az általa alapított váradi egyházban temessék el. Azon tanakodtak, mennyivel egyszerűbb lenne a közelebbi székesfehérvári bazilikába szállítani. Út közben egy fogadóhoz érkeztek, meg-pihentek, és a fáradtságtól elaludtak. A holttestet vivő kocsit a fogadó előtt hagyták; tehervonó állat nem volt elé fogva. Mikor felébredtek, meghökkenve látták, hogy eltűnt. Nosza, nekieredtek, kétségbeesve bejárták a vidéket, míg egyszerre csak megpillantották a kocsit a szent testtel, amint magától gurul a Váradra vivő úton.

“Látván hát a csodát, hogy tudniillik a boldog hitvalló testét isteni erő viszi ama helyre, ahová temetkezését maga választotta, hálát adva annak, aki félelmetes az ő szent helyén, útjukat minden habozás nélkül Várad felé vették. (…)”
III. Béla uralkodásának vége felé, 1192. június 27-én került sor I. László szentté avatására. A király kérésére a pápa rendelte el Lászlónak a katolikus egyház szentjei sorába történő beiktatását, s az ünnepélyes eseményre elküldte két legátusát.

Nagyváradon a király és a pápai követek jelenlétében történt meg a sír felnyitása.

Kivették a testet, bíborselyem kendővel borították, fejére drágakövekkel kirakott aranykoronát tettek, kezébe arany-jogart adtak, és aranyozott ezüstkoporsóba helyezték át.

Új oltár és új síremlék készült Szent László számára. De nem került a teljes csontváz a sírba: két karját külön őrizték díszes ereklyetartóban, s koponya-ereklyéjét remekmívű ötvösmunkával készített hermában helyezték el. A herma elpusztult ugyan egy tűzvészben, s a XV. század elején készítették el újra a régi mintájára, de az akkor megmenekült koponyacsonttal együtt később végül eljutott Győrig, ahol a mai napig is fennmaradt." Forrás: Buzinkay Géze: Kő sem mutatja a helyét http://www.brody-ajka.sulinet.hu/targyak/tortenelem/kiralysirok/index.htm

[xxvi] „A KŐBEFALAZOTT ASSZONY MONDÁJÁNAK TALÁNYA

Bizonyos vonatkozásban a szűzfoglalás kérdésköréhez tartozik Dévavár kőbefalazott asszonyának balladái formában fennmaradt ősmondája is. A monda rövid tartalma:

* Tizenkét kőműves (a tizenkettes bűvös szám, az idők és tények teljességének kifejeződése. ld. K.G.E.: A magyar ősvallás történelmi alapjai, 71.) összetanakodik, hogy fölépítik Déva várát (a Déva név maga is mágikus szkíta-magyar,dák ősszó, amely itt a GENIUS LOCI-ra, a hely védőszellemeire utal.).A várépítés során azonban megmagyarázhatatlan akadályokba ütköznek: amit fölépítenek, mindig újra leomlik.

* A baj okának elhárítására a "tizenkét kőmies" azt a határozatot hozza, hogy amelyikük felesége előbb jön ide, azt ragadják meg és építsék be a várfalba, illetve "annak gyönge hamvát keverjék a mészbe".

* Elsőként a várépítés vezetőjének, Kőműves Kelemennek a felesége érkezik. Őrá vár a tragikus szerep. Ő maga eleinte elhinni sem akarja, milyen sorsot szántak neki:

"Mikor térgyig rakták,

csak tréfára vette.

Mikor övig rakták,

bolondságra vette.

Mikor csöcsig rakták,

ő valóra vette."

* Az asszony befalazásával megáll a várfalak omlása és sikerül megépíteni a várat.”
A rejtélyes gyilkosság indítékaira keres feleletet a folytatás a forrásban. Forrás: http://www.disputa.ro/cgi-bin/disputa/ultimatebb.cgi?ubb=print_topic;f=1;t=000429

[xxvii] „Könyves Kálmán (kb. 1074 – 1116. február 3.) magyar király 1095 - 1116. (…) Mivel az Árpád-ház későbbi királyai Álmos ágából kerültek ki, a krónikák meglehetősen előnytelen képet festenek Kálmánról. Azonban valószínűtlen, hogy akár püspök, akár király lehetett volna, ha valóban selypít, sánta, kancsal és púpos; ezt mind az egyház szabályai, mind a korabeli főurak elvárásai megakadályozták volna. Annyi valószínű, hogy nem volt olyan atletikus termetű, mint harcedzett öccse, de esze és szokatlanul nagy műveltsége, amiért Könyvesnek is nevezték, csakhamar bebizonyította trónra termettségét.” Forrás: Wikiépdia. http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6nyves_K%C3%A1lm%C3%A1n

[xxviii] „Felvilágosodottságának ékes bizonyítékaként meghozta híres boszorkánytörvényét. "Seprűs boszorkányokról (máshol strigákat írnak) pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék." Kálmán ezen törvényének tiszteletben tartása szinte megakadályozta a boszorkány pereket Magyarországon és azt alig néhány tucatnyira korlátozta, amíg tőlünk nyugatra a nagy boszorkányüldözések dívtak, ezreket vívén a máglyákra.” Forrás: Ezerszázéves történelmünkből. http://home.iae.nl/users/nickl/umek-113.html
Ármány: „Az ármányosból a neológia szócsonkítása révén keletkezett Ármány csak a nyelvészeknek adott dolgot; az úgynevezett perzsa ahrimanban keresték etimonját. És bár a Magyar Tudományos Akadémia Nagyszótára (1862) határozottan mondja róla: "őseink által a pogány hittel behozott régi szó, mely gonosz szellemet, ártalmas istent jelent, ki minden jót gátolni törekszik", a közfelfogás nem fogadta mitológiánkba, mint a Hadurat. TÓTH BÉLA: MENDEMONDÁK [...]”http://mek.oszk.hu/02100/02156/02156.htm

Könyves Kálmán királyunk 1095-ben feleségül vette I. Roger délitáliai és sziciliai

norman király leányát Buzillát. Emögött a házasság mögött is bizonyára a tengerrel (ti. a dalmát tengerrel) kapcsolatos elgondolások húzódtak meg, de ezek a fiatal feleség korai halála (1102) miatt nem valósultak meg. Forrás: Árpád-tól Árpád-ig - Magyar tengermellék http://arpad.org/pages.php?&menuid=33 (Ebből a frigyből született Zsófia, István, és László)
A megözvegyült Könyves Kálmán (1095-1116) számára 1112-ben küldték Magyarországra Vlagyimir Monomah fejedelem (nagyfejedelem 1113-1125) leányát, Eufémiát. Második hitvese megcsalta, ezért 1113-14 körül visszaküldte szülőföldjére. Ott adott életet Borisznak, aki később (a 12. század közepén) trónkövetelőként számos problémát okozott.

[xxix] „A király 1113-ban megvakíttatta Álmost és fiát, Bélát, hogy lehetetlenné tegye trónigényüket és megóvja fiát, Istvánt a trónviszályoktól. Végül 1116. február 3-án hunyt el. (ti. Könyves Kálmán király)” Forrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6nyves_K%C3%A1lm%C3%A1n

[xxx] „Amíg András idegenben kereszténykedett”: II. András (1205-1235) „Tovább rontotta a közhangulatot, hogy 1208-ban Gertrúd két másik testvére, Eckbert bambergi püspök és Henrik isztriai őrgróf is Magyarországra jött. Őket azzal vádolták, hogy részesei voltak Sváb Fülöp német király meggyilkolásának, aki ellen éppen a bambergi püspök udvarában követték el a merényletet. Az új német uralkodó bosszúja elől menekülniük kellett. II. András túláradó szeretettel fogadta őket. Eckbertnek óriási, jobbára lakatlan területet adományozott a Szepességben, amely a következő évben királyi kegy folytán a szintén meráni Adolf préposté lett.

Gertrúd nagy pártfogója volt a németeknek. Egy nyugati kútfő nyíltan meg is írta: a királyné "a bárhonnan jövő németek iránt bőkezű és szívélyes volt". III. Béla király egykori jegyzője leplezetlen indulattal szólt 1210 táján arról, hogy "éppen most is a rómaiak legelnek Magyarország javaiból" (a rómaiakon a Német-római Birodalomból érkezett jövevényekre, németekre, merániaiakra, azaz Gertrúd támogatottjaira gondolt). 1211-ben a Német Lovagrend jutott hatalmas földterülethez Erdély délkeleti szegletében. Mindez országos elégedetlenséghez vezetett. Ismeretlen időben Betholdot börtönbe zárták, de az összeesküvés célpontja Gertrúd volt.” Forrás: Múlt kor történelmi portál. http://www.mult-kor.hu/rubicon/cikk.php?id=1019&szerzo=Krist%C3%B3%20Gyula
”Az elégedetlenek sorába azok tartoztak, akiket háttérbe szorított a Magyarországon kialakult "meráni uralom", az idegenek iránti nagy kedvezés. A vezetők sorában olyan személyek voltak, mint Bánk bán és Péter ispán, akik korábban Gertrúd udvarában vezető tisztséget töltöttek be, vagyis igen közelről látták azt a feslett erkölcsöt, amely a királyné közvetlen környezetét jellemezte. Bár nem igazolható az a később elterjedt gyanú, miszerint Gertrúd tulajdon öccsének kerítője lett volna, és ennek Bánk felesége esett volna áldozatul, de az, hogy e monda egyáltalán kialakulhatott, fényt vet a Gertrúd környezetében uralkodó légkörre.

Az összeesküvők János esztergomi érseket is szerették volna a maguk oldalára állítani, hiszen a főpap szintén sok méltánytalanságot szenvedett el a merániaiak, főleg Berthold részéről. Az óvatos János azonban kitérő választ adott. Olyan levelet küldött, amelyet kétféleképpen lehetett értelmezni, attól függően, hogy miként tagoljuk a mondatot. Az egyik magyarázat szerint hozzájárulását adta a merénylethez: "A királynét megölni nem kell félnetek, jó lesz, és ha mindenki beleegyezik, én magam nem ellenzem." A másik lehetséges értelmezés szerint azonban ellenezte ezt: "A királynét megölni nem kell, félnetek jó lesz, és ha mindenki beleegyezik, én magam nem, ellenzem."

1213 szeptemberében, amikor II. András éppen úton volt halicsi hadjáratába, és Gertrúd VI. Lipót osztrák herceggel, Berthold kalocsai érsekkel, számos német előkelővel és Berthold néhány papjával a pilisi erdő szélén múlatta az időt, az összeesküvők Gertrúdra törtek, és sátrában karddal megölték. A merénylet végrehajtói Péter és Simon, Bánk veje volt. Számos német esett a támadás áldozatául, Berthold papjait tettleg bántalmazták, de a kalocsai főpap és az osztrák herceg megmenekült. Más, kevésbé valószínű változat szerint a királynét hálószobájában megfojtották és felakasztották. Gertrúd holttestét a pilisi ciszterci monostorban temették el. András visszafordult oroszországi hadjáratáról, Pétert karóba húzatta, a többi összeesküvő csak később lakolt - többnyire birtokvesztéssel - tettéért. Berthold külföldre menekült, s bár később rövid időre még visszatért Magyarországra, politikai szerepet többé nem vállalt. A meráni korszak 1213-ban lezárult. Gertrúd öt árvát hagyott maga után, közülük négy itthon volt, Erzsébet pedig Türingiában tartózkodott. Gertrúd jó anya lehetett, halála után fiai - főleg Béla - melegen emlékeztek meg róla.

András uralmának első évtizedében folyamatos volt az elégedetlenség és a zúgolódás. Bizonyos magyar főemberek leveleket és követeket küldtek Gézának, III. Béla király öccsének Görögországban tartózkodó fiaihoz, hogy őket Magyarországra csábítsák, és azok az ő segítségükkel megszerezzék az ország kormányzását. Ezen összeesküvők célja tehát egyértelműen II. András megbuktatása volt. 1210-ben követeik már az Adriai-tenger partjára érkeztek, amikor egy dalmát főember elfogta őket, és a náluk megtalált levelekkel együtt megbéklyózva a királyhoz vezette őket. Könnyen lehet, hogy a követek - legalábbis részben - ugyanazok lehettek, akik kardot rántottak Gertrúd ellen.” Forrás: Múlt kor történelmi portál. http://www.mult-kor.hu/rubicon/cikk.php?id=1019&page=2&ev=2000&szam=

[xxxi] „Tatárjárás

A tatárjárás (1241–1242) Magyarország mongol (régies szóval: tatár) megszállását jelenti; a 13. század európai történelmének egyik meghatározó eseménye.

Előzményei:

Elsőként Julianus barát adott hírt az európai invázióra készülő mongolokról. 1236-ban indult meg a hadjárat Batu kán és hadvezére, Szubutáj vezetése alatt. A sereg kb. 130 000 fős volt.

A mongol invázió:

Az orosz fejedelemségek elfoglalása után a mongolok három csoportban szállták meg Európát. Az egyik Lengyelországot támadta meg, hogy ezzel megakadályoza a segítségnyújtást, egy másik csoport átkelt a Kárpátokon, egy harmadik pedig a Duna mentén haladt. A fősereg áttörte a határokon felállított akadályokat és legyőzte az oda küldött magyar sereget. A tatár előörsök hamarosan elérték Pestet, majd az előrenyomuló IV. Béla király serege elől egészen a Sajó folyóig hátráltak, ahol a muhi csatában (1241. április 11.) legyőzték IV. Béla seregét. A király sikeresen elmenekült Ausztriába, ám ott II. (Harcias) Frigyes foglyul ejtette és csak jelentős váltságdíj illetve területi engedmények fejében hagyta távozni. Béla ezután az adriai Trau szigeten álló várába ment, ahol az őt üldöző tatár csapatok nem érhették el. A tatárok ugyanis sikeresen átkeltek a Dunán kihasználva, hogy a szokatlanul hideg tél miatt az befagyott, hiába próbálták a magyarok ebben a jég feltörésével megakadályozni őket.

1241 nyarán és 1242 tavaszán a mongol sereg végigfosztogatta Magyarországot (az invázió során a lakosság kb. 15%-25%-a meghalt), majd Ausztria és Dalmácia felé vonultak Béla királyt üldözve.

A tatárok visszavonulása:

1241 decemberében meghalt a mongol nagykán, Ögödej, Batu nagybátyja. Régebben ennek tulajdonították a tatár sereg hirtelen visszavonulását. Ezt azonban az újabb kutatások kétségbe vonták. Az új nagykán megválasztására ugyanis csak 1246-ban került sor és a választásra Batu nem ment el.

A történetírás inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy a mongol sereg Kijevből történő elindulása óta sok vért vesztett az orosz, lengyel, cseh és magyar seregek elleni harcban. Nem tudta megsemmisíteni a teljes magyar haderőt (erre bizonyíték az is, hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után már több külföldi hadjáratott vezetett és visszaszerezte a tőle korábban kizsarolt nyugati megyéket is.) és nem tudta elfoglalni a magyar erődítmények jelentős részét sem. IV. Béla pápához írt leveléből tudjuk, hogy Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala, Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek és Abaújvár 1242. február 2-án még magyar kézen volt. Egyéb források vizsgálatával valószínűsíthető, hogy közel százhatvan magyar vár, kolostor és egyéb erődítmény nem került a mongolok kezére. Ismert, hogy a középkorban a könnyűlovasságra alapozott gyors mozgású hadseregeknek nem volt erősségük a várostrom. A fennmaradt oklevelek tanulsága szerint a mongolok uralmával a közrendűek is szembeszegültek. Az erősségekben ostromlott harcosok és a nép együttes ellenállása nagyon megnehezíthette a mongolok dolgát, akik így szétszóródtak Magyarország egész területén. A kor viszonyai mellett a mongol hadsereg ellátása is nehézséget okozhatott. A visszavonulás okaként felmerülhet a szükséges legelők elégtelensége is, azonban arról, hogy visszavonulást mi váltotta ki, valójában nem rendelkezünk biztos információval.

Az ország újjáépítése

A tatárjárást követően IV. Béla uralkodása alatt épült újjá az ország, a királyt ezért szokták második honalapítónak is nevezni. Ő rendelte el a kővárak építését szerte az országban (addig kevés kivételtől eltekintve – pl. Veszprém, Székesfehérvár – nagyrészt földvárak álltak).” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Tat%C3%A1rj%C3%A1r%C3%A1s

[xxxii] „Muhi csata: A muhi csata a magyar történelem egyik jelentős csatája. 1241. április 11.–12.-én zajlott Muhi mellett (ma: Borsod-Abaúj-Zemplén megye) és a tatárok döntő vereséget mértek IV. Béla király seregére.

A csata lefolyása:

Miután a magyar hadsereg legnagyobb része összegyűlt, a király Ugrin érsek ösztönzésére elhagyta Pestet és a tatárok ellen indult. E hírre Batu kán magához rendelte szanaszét portyázó csapatait, és a magyar hadsereg előtt lassan visszavonuló tatárhadat a Sajó bal partján, a Sajó, Hernád és Tisza által képezett szögletben központosította. Vele szemben, a Sajó jobb partján elterülő Muhi pusztán ütött tábort a magyar hadsereg.

Hogy a rendkivül mozgékony ellenség meg ne lephesse, Béla a magyar csapatokat egy tömegben csoportosította. Sátor sátor mellett állott, az egész tábort szekérvár vette körül aránylag kis térre szorítva, emiatt a magyar hadsereg a döntő pillanatban nem volt képes kifejlődni, harcrendbe állni. Rogerius feljegyzése alapján még az ellenséggel szemben, a döntő csata küszöbén sem szűnt meg az egyenetlenség, a háborgás a király ellen. „Azt akarták, hogy a király csatát veszítsen, hogy aztán kedvesebbek legyenek a király előtt, hogy inkább megbecsülje őket s kinevették a királyt, midőn ez a Sajó partján átvezető híd védelmére felváltva ezer embert rendelt.”

A mongol vezérek látva, hogy a magyarok csak védelemre gondolnak, támadólag léptek fel. Április 11.-én éjjel megtámadták a hidat, s a megáradt Sajón a tábortól nem messze gázlót találva megtették az előkészületeket a magyar tábor körülkerítésére. Egy orosz szökevény elárulta a mongolok tervét s Kálmán herceg, a király öccse és Ugrin érsek a hidon már átvonulni kezdő mongol csapatokat heves csatában visszanyomták, de ezalatt a Szubutai által vezetett mongol csapatok átkeltek a gázlón, s a most már minden oldalról körülfogott magyar táborra hajnalhasadtakor nyílzáport zúdítottak. A magyar táborban irtózatos zavar keletkezett. A szűk téren a katonák lépten-nyomon a sátrak kötelékeibe botlottak, lehetetlen volt harci rendbe állni; a kivonulást a táborból a mongolok nyílzápora tette lehetetlenné. Rendes ütközetről szó sem lehetett, csak kisebb fegyelmezett csapatok próbálhatták meg a táborból kirohanva áttörni vagy visszaszorítani a tatárok gyűrűjét.

A templomos lovagok, Kálmán herceg és Ugrin érsek dandáraikkal kétségbeesett hősiességgel harczoltak, de a templomosok mind egy szálig elestek, Kálmán és Ugrin súlyosan megsebesülve kénytelenek voltak visszavonulni. A tatárok ekkor felgyújtották a tábort, s a fejetlenség általános lett. Mindenki igyekezett menekülni. Egyesek áttörtek a mongolok sorain, de a legtöbben azon a kapun igyekeztek menekülni, melyet a mongolok soraik között szándékosan nyitottak, nehogy a magyarok nagy tömegét a végső kétségbeesésig ingereljék. Ezen az úton, amely Pest felé vezetett, igyekeztek a legtöbben menekülni. Az irgalmat nem ismerő erélyes üldözés azonban, amely a mongol hadviselésnek, éppúgy, mint a régi magyarok harcmodorának, egyik jellemző vonása volt, teljessé tette a magyar hadsereg vesztét. Igen kevesen tudtak menekülni a vérfürdőből.

A király, kit hívei önfeláldozóan védelmeztek, a nagy tömeg útjával ellenkező irányban, északnyugatra a hegyek közé csapva szerencsésen megmenekült. Hasonlóan öccse, Kálmán is, aki, bár súlyosan megsebesült, megmenekült az öldöklésből, váltott lovakon elérte Pestet s a Dunán átkelve, megszabadult üldözőitől. A csatatéren maradtak, vagy az üldözés közben estek el: Mátyás esztergomi érsek, Ugrin kalocsai érsek, Gergely győri, Jakab nyitrai és Rajnald erdélyi püspökök.

„Hogy azonban a felsőbb és alsóbb rangú világiak közül” – mondja Rogerius – „kik fulladtak a mocsarakba és folyókba, kiket emésztett meg a tűz és kiket vesztett el a kard, halandó nem képes megmondani. A mezőn és utakon hevertek a holttestek, fej nélkül; igen sokan a falvakban és templomokban, hol menhelyet kerestek, összeégtek. Ez a romlás, ez a veszedelem, ez az öldöklés két napi járóföldre terjedt; a föld mindenütt vértől piroslott. Úgy hevertek a holttestek a földön, mint a legelőn a szétszórt nyáj, mint a kövek a kőbányákban.”” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Muhi_csata

[xxxiii] „IV. Béla Árpád-házi magyar király (1235. szeptember 25. – 1270. május 3.). Az ő nevéhez fűződik az ország tatárjárás utáni újjáépítése, ezért „második honalapító”-nak is nevezik.

Apját, II. Endre királyt követte a trónon annak halálakor. Viszonyukat már korábban is burkolt, majd nyílt viszálykodás jellemezte. Első intézkedéseivel világossá tette, hogy minden tekintetben szakítani kíván elődje politikájával. Politikai ideálja az elso Árpádok korlátlan hatalma volt, célja pedig III. Béla kora dicsőségének visszaállítása. Az apja által juttatott „haszontalan és felesleges örökadományok” visszavételével próbálta gyengíteni a bárókat, saját hatalmát pedig erősíteni.

A király politikájával szembeni elégedetlenség oly nagy volt, hogy 1239-ben Béla kénytelen volt felhagyni az adományok visszavételével. A válságot tovább mélyítette a kunok befogadása. Ők Béla engedélyével telepedtek le az országban, ám – elsősorban nomád életmódjuk miatt – összetűzésekbe keveredtek a helyi nemességgel.

1240 végére félelmes katonai erővel rendelkező mongol seregek érték el az ország keleti határait. Az ország nem készült fel megfelelően a támadásra, a király politikája nem csak báróit idegenítette el, de a bajt tovább tetézte, hogy a tatárokkal való összejátszással vádolt Kötöny kun vezért a pesti táborban felkoncolta a csőcselék. A felbőszült kunok pusztítva kivonultak az országból, s IV. Béla így értékes haderőt vesztett el.1241 tavaszán kezdődött meg a tatárjárás, amelynek során a mongol csapatok három irányból törtek be az országba. IV. Béla a fősereg ellen vonult, de a muhi csatában katasztrofális vereséget szenvedett. 1241 nyarára a Dunától északra és keletre lévő országrész a mongolok kezére került, csak néhány megerősített vár és erődítmény állt ellen. Béla király igyekezett katonai segítséget szerezni nyugati uralkodóktól, de nem ért el jelentős sikereket. Télen a tatárok az hideg időjárás miatt átkelhettek a befagyott Dunán, és erőfeszítéseket tettek hogy tatár szokás szerint kézre kerítsék az uralkodót személyesen. Egészen az Adriai tenger partjáig üldözték Bélát, de nem sikerült elfogniuk, s 1242 tavaszán váratlanul elvonultak, romba döntött országot hagyva maguk után.

A visszatérő királyt a mongol hadjárat tapasztalatai ráébresztették korábbi politikája csődjére. A továbbiakban konfrontáció helyett megegyezésre törekedett az ország nagybirtokos nemeseivel. Az új birtokvizsgálatok már nem a királyi birtokok erőszakos restaurációját szolgálták, hanem biztosították kinek-kinek a maga jogos tulajdonát. Politikájának középpontjába egy új tatár támadás elhárítására tett intézkedéseit helyezte. Korszerű kővárakat építtetett, birtokadományaival erre ösztönözte alattvalóit is. Szintén védelmi célokat szolgált a kunok visszatelepítése az országba.

Halálakor fia követte a trónon, aki V. István néven uralkodott.” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/IV._B%C3%A9la

[xxxiv] „Dzsingisz kán (másképpen: Ching-gis Khan, Chingis Khan, Jenghiz Khan vagy Jinghis Khan; eredeti neve: Temüjin vagy Temuchin), született 1155-ben, meghalt 1227. augusztus 18-án: mongol kán és katonai vezető , aki egyesítette a mongol törzseket és megalapította a Mongol Birodalmat elfoglalva Ázsia legnagyobb részét, beleértve Kínát, Oroszországot, Perzsiát, Közel-Keletet és Kelet-Európát is. Dzsingisz kán volt Kubiláj kán, az első Yuan Dinasztia kínai császárának nagyapja.” Forrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/Dzsingisz_k%C3%A1n
Batu kán: „Dzsocsi (Tusi) fia, Dzsingisz kán (Temüdzsin) unokája volt. 1227-ben nagyatyjától, Dzsingisz kántól megkapta az Araltól északra és nyugatra fekvő tartományokat, melyeket Kipcsaknak (az Aranyhorda birodalmának) neveztek el. Dzsingisz halála után Ügetájt (Ögödej) elismerte nagykánnak, és Kína elleni hadjáratában is elkísérte, később pedig (1237-1241) annak parancsára elpusztította Orosz-, Magyar-, Lengyelországot, Dalmáciát stb. és az első államot 10 éven át birtokában tartotta. Konstantinápoly ellen tervezett hadjáratát abbahagyta, mivel Ügetáj meghalt 1241-ben, és ő maga is meg akarta szerezni a főkánságot. Úgy halt meg új fővárosában, Szerájban, 1255-ban, hogy célját nem érte el.” Forrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/Batu_k%C3%A1n

[xxxv] „Julianus nyomában (Erdélyi István)

Julianus 1699-ben felfedezett jelentése már régen felkeltette az érdeklődést a mai Tatár Köztársaság és a szomszédos Baskíria iránt, ugyanis a nála valamivel később arra járt utazók az utóbbi országot azonosították Magna Hungariával. Tudományos szenzációnak látszott a XIX. század végén az a tény, hogy a baskírok körében felfedezték a honfoglaló magyarok törzseinek elnevezéseit. Ezzel szemben a baskír nyelvben semmi nyoma sincs magyar szavaknak.

Mielőtt Julianus és három szerzetestársa elindult kelet felé, találkozott Ottó baráttal, aki közvetlenül előttük már megkísérelte megtalálni a távolban maradt magyar népcsoport leszármazottait. Mindnyájan teljesen ismeretlen és életveszélyes utazásra vállalkoztak. Julianus végül Európának olyan peremvidékéről és Ázsia nyugati területéről hozott adatokat, amelynek északabbra fekvő vidékein legutóbb a IX. században jártak európai felderítők.

A VIII. század vége felé megerősödött az araboknak a Kazár Királyság elleni támadássorozata a Kaukázustól északra is. A hatalmas hegység előterében akkoriban kazár uralom alatt élő ősbolgárok között lehettek azok az ősmagyarok, akik a bagdadi seregek fenyegetése miatt (amelyek addigra már elfoglalták egész Örményországot és Grúziát) északra, a Káma–Volga torkolata felé távoztak az ősbolgárokkal együtt. Az ott létrehozott Volgai Bolgárországban élték tovább békés mindennapjaikat, s leszármazottaikkal találkozott Julianus 1236-ban. A tatárjárás 1237-ben elsodorta az egy ideig még sikeresen védekező magyar törzseket, ám emléküket napjainkban is több helységnév őrzi Oroszország térképén.

Julianus jelentésének hitelességéhez ugyan nem fér kétség, ennek ellenére tudományos vita tárgya az általa Magna Hungariában, a magyarok ősi földjén talált magyarok eredete. Többen az egykori magyar őshaza területén visszamaradt őseink leszármazottait vélik látni bennük.

A Julianus barát útjairól ránk maradt írásos dokumentumok a magyar őstörténet egyik legfontosabb forráscsoportjának tekinthetők. Érintik a magyar őshaza és a magyarság eredetének kérdését is, emellett igen fontos új földrajzi információkkal szolgáltak Kelet-Európa és Északnyugat-Ázsia érintkezési területéről. Julianus barát, három társával, nem a magyar őshazát vagy Magna Hungariát ment felfedezni, hanem térítőútra vállalkozott…” Forrás: Valóság honlap. http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=668&lap=0

[xxxvi] „Szent Erzsébet: II. András király és Merániai Gertrúd lánya. Négyéves korában került menyasszonyként Wartburgba, ahol 1221-ben, 14 évesen lett IV. Lajos türingiai tartománygróf felesége. 1227-ben férje részt akart venni az ötödik keresztes hadjáratban, az út során azonban járványban elhunyt. Erzsébet Eisenachba, majd Marburgba költözött, ahol özvegyi járandóságából kórházat alapított. Gyóntatója szigorú felügyelete alatt életét a betegápolásnak szentelte. 1231-ben bekövetkezett halálakor már szentnek tartották, kanonizálására 1235-ben került sor. Európában a legismertebb magyar szent. Ünnepnapja: november 19.” Forrás: Magyar szentek és boldogok.http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/Europa/szentszek/magyar_szentek_boldogok.htm

[xxxvii] „Szent Margit: IV. Béla király és Laszkarisz Mária leánya, szülei már megszületése előtt apácának ajánlották fel. Négyévesen a domonkos apácák veszprémi Szent Katalin-kolostorába került, innen 1252-ben vitték az apja által alapított Nyulak-szigeti (ma Margit-sziget) kolostorba. 1270-ben bekövetkező haláláig itt élt szigorú aszkézist gyakorolva. Szentté avatását már testvére, V. István király kezdeményezte, az 1276-os eljárás azonban nem vezetett eredményre. Többszöri próbálkozás után végül csak 1943-ban iktatták a szentek sorába. Ünnepnapja: január 18.” Forrás: Magyar szentek és boldogok. http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Ketoldalu_kapcsolatok/Europa/szentszek/magyar_szentek_boldogok.htm

[xxxviii] III. András (1290-1301) „III. Endre halála

1299-re ismét megélénkültek az Anjou diplomácia magyar trón irányába tett erőfeszítései, az új királyjelölt Martell Károly fia, Caroberto lett. A tengermelléki Subićokat sikerült is megnyerni, így II. Károly nápolyi király 1300 augusztusában Magyarországra küldte unokáját. Kortárs feljegyzés szerint András „értesült ugyan Károly unokájának érkezéséről, de nem törődött vele”. Valójában nem tudjuk az okát, hogy miért nem indult a király a lassan észak felé vonuló Károly Róbert ellen, pedig ezt a teljes siker reményében megtehette volna. Feltehetően bízott saját növekvő erejében és az időközben német királlyá választott Albert támogatásában. Erre a támogatásra azonban már nem kerülhetett sor, mert III. Endre 1301. január 14-én váratlanul elhunyt. A rövidesen elterjedő hír szerint megmérgezték, de valószínűbb, hogy valamilyen gyorsan ölő betegség okozta halálát. Lehetséges, hogy anyja, Tomasina alig egy hónappal előbb bekövetkező halála törte meg a királyt.

Endre halála nagy csapást jelentett az országnak. A királyi hatalom kiesése az országot történelmének egyik legsúlyosabb válságába sodorta. A jelek arra mutatnak, hogy a feudalizmus egy korszerűbb formájának meghonosodása Magyarországon nem csak a bejárt úton történhetett volna meg.

Endre uralkodása alatt mindvégig méltó volt a magyar koronára, nem pusztán az ő hibája volt, hogy a válság leküzdésének módját csak az utolsó években találta meg és a feladatot korai halála miatt már nem tudta elvégezni. E feladat elvégzése az akkor még alig tizenhárom éves Carobertora várt, aki András halálakor Dalmáciában várakozott és akiről az ország túlnyomó része még úgy gondolta, hogy ő Magyarország legnagyobb ellensége.

Az Árpád-ház kihalása

III. Endre Árpád-házi származása a mai napig kétségeket ébreszt és feltehetően nem is fognak előkerülni olyan bizonyítékok, amelyek e kétségeket eloszlathatnák. Lehetséges, hogy 1290. július 10-én Körösszeg mellett nem csak a keleti nomád fejedelmet imitáló IV. László élete ért véget, hanem egyben a nagy múltú dinasztia is kihalt. A történészek túlnyomó része azonban III. Endrét az Árpád-dinasztiából származónak tekinti és a dinasztia fiágának kihalását is III. Endre halálának napjában adja meg.

Az Árpád-ház kihalásával kapcsolatban felmerült egy más természetű kétely is, mely szerint a francia Croy, vagy a Crouy-Channel család az Árpád-ház egyenes ági leszármazottai.

Pontus Heuter 1583-ban írt krónikájában leírt nézet szerint II. Andrásnak és Gertrúdnak legkisebb fia, András Velencében feleségül vette egy gazdag velencei polgár leányát Cumano Sybillát és tőle egy Márk nevű gyermeke született. Márk Franciaországban feleségül vette Katalint, Croy báró leányát és egyetlen örökösét és tőle származik a francia Croy család. Egy másik nézet szerint III. András vette feleségül még Velencében Sybillát és tőle két gyermeke született: Márk lett a Croy család őse és Félix a Crouy-Chanel családé. A felmerült további nézetekkel is részletesen foglalkozik Wertner Mór Az Árpádok családi története című művében.

Természetesen nem zárható ki, hogy a dinasztiának voltak olyan fiági leszármazottai, akikről semmilyen forrás nem szól, az Árpád-ház férfi ágának továbbélése ellen szól az a tény azonban, hogy közülük 1301 után sem próbálta senki jogos örökösödési igényét érvényesíteni.” Forrás: Wikipéia. http://hu.wikipedia.org/wiki/III._Andr%C3%A1s

[xxxix] „Az 1241-42-ben Magyarországot végigpusztító tatárhadak ugyanolyan gyorsan ahogy jöttek, elhagyták az országot. Részben azért, mert idoközben meghalt a nagy kán, részben pedig azért, mert a tatárok első támadásukat csak afféle megfélemlítésnek szánták. Magyarországot, hasonlóan az oroszfejedelemségekhez, csak egy újabb támadást követően szándékoztak birtokba venni. A Dalmáciába menekült IV.Béla tehát időt nyert arra, hogy felkészüljön az újabb támadásra. A tatárjárás tapasztalatainak köszönhetően szakított addigi politikájával. Felismerte, hogy a tatárok rohamának csak a kőből épített várak tudtak ellenállni s ezért ezek építését határozta el. De immáron engedélyezte ilyen erősségek építését az előkelőknek is. Sőt, építtetésüket elősegítendő maga is birtokokat adományozott, az adományozás egyetlen feltételeként szabván, hogy a megadományozott várat építsen. Visszahívta az országba a kunokat, s a tatárok által elpusztított Duna-Tisza közén telepítette le őket.” Forrás: http://www.nyugatijelen.com honlapja. http://64.233.179.104/search?q=cache:hjD-chxqeH8J:www.nyugatijelen.com/archiv/2000/2000%2520februar/feb.%252015%2520kedd/PDF/6.pdf+%22IV.+B%C3%A9la%22+v%C3%A1rak+%C3%A9p%C3%ADt&hl=hu&gl=hu&ct=clnk&cd=1

[xl] „Oligarcha: a vezető réteg tagja az oligarchiában. Oligarchia: Aristotelés szerint azon kevesek uralma, aki nem kiválóságuk, hanem vagyonuk alapján kerültek a vezető rétegbe.” Forrás: ELTE BTK Történelem szakos portál. http://tortenelemszak.elte.hu/segedlet/gorog-fogalmak.html#O

[xli] „1301-08-ig tartott az interregnum idoszaka (törvényes uralkodó nélküli időszak). Ekkor távolabbi Árpád-házi rokonok próbálták magukhoz ragadni a magyar koronát. Ez először III. Vencelnek sikerült, aki cseh származású volt. Az ő fejére azt a Szent Koronát tették, amely akkoriban már az érvényes koronázás elengedhetetlen kelléke volt. A 12 éves fiú helyzetet azonban meglehetősen bizonytalan volt, ezért 1304-ben hazatért és lemondott magyarországi igényéről Ottó bajor herceg javára, akinek ereiben szintén volt Árpád-vér. Ottót a két püspök meg is koronázta, de támogatói egyáltalán nem voltak, így 1307-ben Kán László elvette tőle a koronát, és elüldözte az országból.

1307. október 10-én a rákosi gyűlésen I. Károlyt elismerték magyar királynak. Időközben azonban egyre több kiskirályság (oligarchák) alakult ki az országban. Ezek a kiskirályok hatalmas birtokokkal, több tucat kővárral és jelentős magánhadsereggel rendelkeztek, melynek segítségével teljesen függetlenítették magukat a királytól. Ilyen tartományurak például, Babonics (István) és Subics (Pál), akik a tengermelléki Horvátországot és Dalmáciát uralták; Kőszegi Ferenc, aki a Dunántúl nyugati részének ura, illetve Felvidék Nyugati részének tartományura Csák Máté. Ezek mellett volt még Aba Amáde, a felvidék keleti részének ura, Borsa Kopasz, a Tiszántúli rész ura (központi városa Debrecen) illetve az erdélyi oligarcha Kán László.(Csák Ugrin az ország déli végein uralkodott (a szerk.)) Azonban a tartományurak egyike sem akar magyar király lenni, a családjuk tekintélyhiánya miatt.

A XIV. században trónharcok dúlnak az országban, amelyben a tartományurak tevékenyen részt vesznek, ám a harcokból a már egyszer megkoronázott Anjou-házi Károly Róbert emelkedett ki. Ekkor (1308-ban) ismét megkoronázzák, de a Szent Korona akkor még mindig Kán László kezében volt, tehát az Róbert nem lehetett teljes értékű uralkodó. Majd csak 1310-ben sikerült az erdélyi vajdát meggyőznie, és ekkor kerülhetett sor a harmadik koronázásra, amely mindenki számára kétségtelen érvényű volt.” Forrás: http://dragon.unideb.hu/~kltegimn/CLASSES/12C/HTM/PZ/HU/KR31.HTM

[xlii] „A magyar Anjou-ház alapítója Caroberto néven született és V. István dédunokája volt, aki 1267-ben egyik lányát II. Anjou Károly, későbbi nápolyi és szicíliai királyhoz adta feleségül.”

[xliii] „Károly Róbert: (1308-42.) Uralkodását 1308-ban kezdi meg, hatalomra jutását az itáliai egyház (a pápa) és a magyar egyházi méltóságok is támogatták. Emellett mellé állt számos itáliai pénzember, akik zömében milánói és firenzei bankárok voltak, de támogatták a magyar főurak is (Borsa Kopasz). Károly Róbert győzelmét az is elősegítette, hogy a társadalom viszonylag nagy rétege, a nemesség és a polgárság is támogatta.” Forrás: http://dragon.unideb.hu/~kltegimn/CLASSES/12C/HTM/PZ/HU/KR31.HTM

[xliv] „Az Anjou király a diplomácia terén is jelentős eredményeket ért el. Ezek közül a legnagyobb sikerét az jelentette, amikor közbenjárásával rendeződött a lengyel és a cseh uralkodó viszonya. Ezt az eredményt az 1335-ös visegrádi királytalálkozón érte el, amelyen részt vett: Luxemburgi János, III. (Nagy) Kázmér és Károly Róbert. A megállapodás szerint a cseh király (Lux. János) lemondott lengyel trónigényéről, és cserébe megtarthatta Sziléziát. A találkozón megállapodás született a Cseh- és Morvaországon átvezető, Bécset elkerülő kereskedelmi útvonalról is.” http://dragon.unideb.hu/~kltegimn/CLASSES/12C/HTM/PZ/HU/KR31.HTM

[xlv] „királyi kápolna: Eredetileg a királyi ereklyekincset (a Merovingok idején Szent Márton köpenyét, cappa-ját) őrző intézmény neve, mely átment a királyi birtokok központjaiban létesült, az uralkodó udvarának lelkigondozását ellátó oratorium-okra illetve az udvari papságra mint testületre is. A királyi kápolnára Európa-szerte kormányzati feladatok is hárultak: az udvari papok látták el a diplomácia illetve a királyi oklevelek kiállításának feladatát. Magyarországon a 11. század végétől ismeretesek olyan személyek, akiket a királyi oklevelek az uralkodó káplánjainak nevez. A 12. századtól az udvari papok testületének élén a kápolnaispán állt, aki világi címe ellenére egyházi személy volt, s a felügyelete alá tartoztak a királyi birtokok kápolnavivő népei. A 12. században a kápolnaispán őrizte a király pecsétjét, s a kápolna tagjai írták illetve fogalmazták az uralkodó pecsétjével ellátott okleveleket, végül III. Béla idején a kápolnából vált ki a királyi kancellária mint önálló intézmény. Az Árpád-kor végétől fogva a kápolnaispán hiteleshelyi oklevéladást is folytatott. A királyi kápolna legfontosabb feladata azonban mindvégig az uralkodó körüli liturgikus teendők ellátása maradt.” Forrás: Árpád kori történelem honlap: http://ehumana.hu/arpad/cimszo/c34.htm „A 13. században átmenetileg háttérbe szorult, de a 14. századtól már ismét gyakran szerepelt: mivel Visegrádon nem működött - közjegyzői feladatkört ellátó - hiteles hely, ő kezdett ilyen tevékenységet folytatni, így például peregyezségeket, bevallásokat foglalt írásba, vagy bírói ítéletlevelekről készített másolatot. Hogy "méltó" rangja legyen, titkos kancellári címet is viselt az 1370-es évekig.” Forrás: Múlt-kor történelmi portál. http://www.mult-kor.hu/rubicon/cikk.php?id=625&page=2&szerzo=Bert%C3%84%C2%82%C4%B9%C2%A0nyi%20Iv%C3%84%C2%82%C3%84%C2%84n
„Az Anjou hatalomátvétel és stabilizáció során sor került a személyi állomány mellett a hivatalok felülbírálására is. Ezentúl az oklevél kiállítás mellett a törvénykezés terén is beleszólást engednek a kancelláriának (ld.: királyi különös jelenlét bírósága - specialis praesentia regia), nem beszélve a diplomáciában vállalt szerepéről, illetve a királyi döntés előkészítésben elfoglalt helyéről. A differnciálódás során immáron végleg elvállnak egymástól a kancellária különböző alapokon nyugvó szervei és tisztei: a király nagypecsétjét őrző főkancellár (supremus cancellarius), aki mindig az országban maradó nagy kancellária (cancellaria maior) vezetője, a titkos pecsétet őrző titkos kancellár, aki a király közelében tartózkodó titkos kancellária (cancellaria secrata) vezetője és a már említett királyi különös jelenlét bírósága.” Forrás: A MAGYAR KANCELLÁRIA FEJODÉSE III. BÉLA URALKODÁSÁ-TÓL 1526-IG Itt még sok további információt kaphatunk erről az intézményről.

[xlvi] I. (Nagy) Lajos (1342-1382): Itt utal a szövegíró Károly Róbert uralkodói hagyatékára, az erős Magyar királyságra. Károly Róbert hatalmát megszilárdította, az ellene lázadó kiskirályok uralmát leverte, ugyanakkor hozzá lojális nemeseket állított a régiek helyére. Fontos volt azonban a gazdasági intézkedéseinek sora, mely miatt az ország helyreállt a gazdasági csőd állapotából: „Magyarország gazdag volt aranyban és ezüstben. Károly Róbert átalakította a bányabér (urbura) rendszerét, amely a kibányászott arany egytizedével, az ezüstnek egynyolcadával volt egyenlő és megosztotta a földesurakkal, hogy elősegítse az új bányák feltárását. Megtiltotta, hogy a nemesércet külföldre szállítsák; az aranyat és ezüstöt az uralkodó által megszabott áron be kellett szolgáltatni.

A sokféle forgalomban lévő pénz helyett 1323-ban megkezdték az állandó értékű ezüstdénár, majd 1325-ben firenzei mintára az aranyforint verését. Ez külföldön is igen népszerű pénznek bizonyult. A pénzváltásból eredő haszonról a kincstár nem mondhatott le, ezért a kamara haszna szerepe is megváltozott és szabályos adóvá alakult. Ezt minden olyan telek után szedték, amelynek a kapuján egy megrakott szénásszekér be tudott menni és meg tudott fordulni, ezért nevezték kapuadónak is. Bevezették még a harmicadot is, mely a külföldre kivitt vagy behozott árukat vámolja meg. A harmincadot nem csak határokon, hanem nagyobb városoknál is szedték. Ilyen volt Székesfehérvár és Buda.” Külpolitikája is sikeres volt. „1339-ben sógora, a gyermektelen Kázmér örökösödési szerződést kötött vele, amelynek alapján 1370-ben létrejött a magyar-lengyel perszonálunió. Károly Róbert 1342-es halálakor erős birodalmat hagyott fiára, Nagy Lajosra” Forrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1roly_R%C3%B3bert

[xlvii] „Lajos nem véletlenül szolgált rá a „lovagkirály” elnevezésre: uralkodását végigkísérték az itáliai, dalmáciai, litvániai és balkáni harcok, amelyekben személyesen is jeleskedett, nem egyszer veszélyes helyzetbe sodorva magát. (…)
Itáliai hadjáratok:

1343-ban elhunyt I. (Bölcs) Róbert nápolyi király, örököse pedig lánya, Johanna lett, akinek viszont I. Lajos öccse, Endre volt a férje. Amikor pápai beleegyezéssel Szicília királyává koronázták, a herceget felesége tudtával meggyilkolták Aversa városában annak hívei (1345). András fivére, Lajos két hadjáratot is indított Itáliába: az elsőt 1347-ben, a másodikat 1350-ben. Ez utóbbi során Canossa falain megsérült, és a várárokba zuhant, a Silaro folyónál pedig személyesen ugrott a vízbe, hogy megmentse egyik vitézét. Végeredményben az ideiglenes sikerek ellenére nem sikerült megszerezni a nápolyi koronát, amely Károly Róbertnek még járt volna, Nagy Lajosnak azonban nem, ugyanis a megváltozott öröklési rend szerint a durazzói Károly herceg örökölt volna Johanna megbuktatása esetén.

Az 1347-es hadjárat gyors sikereket hozott. Johanna a család franciaországi birtokaira menekült, a hódolatára érkező Károlyt kivégezték, a többi Anjou herceget fogságba vetették. 1348-ban a pápa ellenkezése ellenére Lajos felvette a Szicília és Jeruzsálem királya címeket (Szicília az 1282-es szicíliai vecsernye óta Aragónia uralkodóié volt, ám önálló nápolyi királyi cím híján a Nápolyt uraló Anjouk továbbra is ezt haszálták. 1277 óta a szicíliai Anjouk a névleges jeruzsálemi királyi címet is viselték.) A Károly kivégzése miatti elégedetlenség és a Nápolyt elérő pestis miatt 1348-ban a király hazatért Magyarországra. A második hadjárat során is bevették Nápolyt, azonban Lajos 1352-ben végleg békét kötött Johanna királynővel, és lemondott trónigényéről. Magyar lovagok még sokáig hadakoztak Itália földjén Johanna és a pápa alkalmazásában az ún. „nagy magyar sereg” részeként (köztük Toldi Miklós, 1365-től a zsoldosok vezére).

Lajos még egy alkalommal avatkozott a nápolyi ügyekbe uralkodása folyamán. Kis Károly Anjou herceg, az első itáliai hadjárat alkalmával fogságba esett Anjou Lajos fia 1370-től kezdve a magyar királyi udvarban nevelkedett, 1371-1376 között Dalmácia és Horvátország hercege volt. A nagy nyugati egyházszakadást követően Johanna az avignoni pápa, VII. Kelemen mellé állt. Erre VI. Orbán 1380-ban letette királyságáról, és a trónt Kis Károlynak ajánlotta fel. Lajos katonákkal támogatta rokona trónigényét, így az 1381-ben elfoglalta Nápolyt. III. Károly néven megkoronázták, és 1382-ben kivégeztette Johannát.” Forrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Lajos

[xlviii] „Magyarország 1370-1382 között perszonálunióban állt Lengyelországgal. A két országot teljesen külön kormányozták. Indokolatlan a "három tenger mosta" birodalomról beszélni, mert a lengyelek ugyan igényt tartottak Pomerániára, a valóságban azonban Lengyelországnak ekkor nem volt tengerpartja. A Nagy Lajos idején magyar hűbéres Moldvának voltak Fekete-tengeri kikötői, de ezekre a magyar királynak semmilyen befolyása nem volt. Havasalföld nem rendelkezett tengerparttal, Dobrudzsa pedig bolgár terület. Nagy Lajos csak a dalmát adriai kikötőket mondhatta magáénak.” Forrás: Lovagkirályok honlap. http://mek.oszk.hu/01900/01948/html/index18.html

[xlix] „A tatárjárást követően épült vár az 1340-es évektől már királynéi javadalom volt, elsőként Lokietek Erzsébeté. Férje, Károly Róbert visegrádi központjából a vár alatt vezetett az egyik fontos országút Lengyelország felé. A vár - földrajzi elhelyezkedése révén - Károly Róbert fia, I. (Nagy) Lajos uralkodása idején vált rendkívül fontossá, amikor Nagy Lajos Magyarország és Lengyelország uralkodója lett. Ekkortájt kezdődött meg a - négy saroktornyos szabályos négyzet alaprajzú - gótikus vár királyi pompájú kiépítése.

Hat királyné vára volt

A vár falai között sokat időzött Nagy Lajos is. 1381 végén itt ratifikálták a Velencével kötött békét, amelyben a köztársaság többek között arra is kötelezte magát, hogy függősége jeléül minden vasárnap és ünnepnap felvonják az Anjouk liliomos zászlaját a Szent Márk téri zászlóoszlopra. Diósgyőr Zsigmond királynak is kedvelt tartózkodási helye volt. 1424-ben második feleségének Czillei Borbálának adományozta a várat. Ezt követően, 1526-ig hat királyné "jegyruhája", vidéki rezidenciája volt a vár. A diósgyőri vár utolsó királynői tulajdonosa II. Lajos felesége, Habsburg Mária volt, aki csak 1548-ban mondott le tulajdonáról. 1526 fordulópont volt a diósgyőri vár történetében is. Megszűnt mint királynéi jegyajándék; egy nagy kiterjedésű koronauradalom központjává vált, és a palota jelleggel szemben az erődítmény szerep vált dominánssá…” Forrás: Vendégváró.hu – Diósgyőr http://www.vendegvaro.hu/31-5455-659

[l] „Az ősiség törvénye:Lajos nem csak a külpolitikában jeleskedett, de belpolitikájában is nagyjelentőségű intézkedéseket foganatosított meg.

1351-ben az országgyűlés megerősítette II. András 1222-es Aranybulláját azzal a változtatással, mely szerint az ősi nemesi birtok fiúgyermek nélkül szálljon a legközelebbi rokonra és azok leszármazottaira. Ha ez a sor megszakadna, a birtok visszaszáll a királyra illetve a Szent Koronára, mint minden birtok és hatalom tulajdonosára. A király így akart gátat szabni a nemesség elszegényedésének, és az ország védelmi képessége meggyengülésének.

Ez az ősiség törvény lett az alapja a rendi alkotmánynak, amely 1848-ig érvényben volt.” Forrás: NaPuT - 622 éve halt meg Nagy Lajos király honlap. http://naput.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=470

[li] „A 14. századra Magyarországon is kiemelkedő székesegyházi és káptalani iskolák működtek, melyek közül a pécsi – Nagy Lajos király uralkodása alatt, 1367-ben – egyetemi rangot kapott. A pécsi egyetem alapítása szervesen illeszkedett a térség universitás-alapításainak sorába, hiszen Prágában 1348-ban, Krakkóban 1364-ben, Bécsben pedig 1365-ben jött létre felsőoktatási intézmény. A pécsi egyetem nem volt túl hosszú életű, mindössze néhány évtizeden át működött orvosi és jogi fakultással, bolognai mintára. Megszűnésének valószínű okai lehettek: a nyugati egyetemek jelentős vonzereje, a tudós tanárok hiánya és az anyagi támogatás szűkössége.” Forrás: Kéri Katalin: Neveléstörténeti vázlatok (ORFK - JPTE-TTK ... http://nostromo.pte.hu/~carry/publikaciok/text/rendor/nter4315.htm

[lii] II: (Durazzói vagy Kis) Károly (1385-1387) „II. Károly (Kis Károly, Durazzói Károly): 1354-ben született Nápolyban az Anjou-dinasztia tagjaként, mint Durazzói Lajos és Mária sanseverínói hercegnő fia. A Kis (Parvus) jelzőt termete miatt kapta. 1364 óta a gyermek Károly Magyarországon élt, ugyanis apja Johanna, nápolyi királynő börtönében halt meg, s a pápa kérésére Károly nevelését Lajos vette át. Mivel I. (Nagy) Lajosnak 1370-ig nem született gyermeke, ő lett a magyar trón várományosa. 1371-1376 között hercegi címmel Dalmáciát és Horvátországot kormányozta. 1370-ben megházasodott, felesége az I. Lajos által kivégeztetett Durazzói Károly herceg lánya, Durazzói Margit volt. 1380-ban I. Lajos trónkövetelőként Nápolyba küldte. Károly bevette a várost, Johannát (Nápoly korábbi urát, aki férjét, azaz I. (Nagy) Lajos öccsét, Andrást eltetette láb alól) pedig börtönében megölette 1382-ben. Ezt követően elfoglalta a nápolyi trónt. Kezdetben jó és szelíd lelkű uralkodónak mutatkozott, s a nápolyiak hálásak voltak amiatt, hogy megszabadította őket Johannától. Idővel azonban kiderült, hogy számító, uralomra vágyó, minden távlati koncepció híján lévő ember volt. A pápa VI. Orbán unokaöccsének kívánta Nápoly trónját biztosítani, ezért Károlyt és feleségét kiátkozta.

A Lajos lányával, Máriával szembenálló délvidéki főurak (főként a Horvátiak) hívták Magyarországra. Durazzói Margit ellene volt annak, hogy Károly Magyarországra menjen, de csak azt tudta elérni, hogy fiúkat ne vigye magával. Királlyá választását azok az elégedetlenkedő nemesek is támogatták, akik kívül rekedtek az udvari körökön. 1385 szeptemberében érkezett Magyarországra, majd Károly támogatottságától megijedvén Mária (Lajos lánya) is lemondott a trónról. 1385. december 31-én koronázták meg Székesfehérvárott. Károly uralma nagyon ingatag volt külpolitikai tekintetben, ugyanis nemcsak a francia külpolitikát támogató avignoni pápával állt szemben, hanem a Rómában székelő pápával is. A német és a cseh király, a morva őrgrófok nyíltan ellenfelét, Zsigmondot támogatták, s már készültek egy Károly elleni támadásra is. Károly kísérletet tett arra, hogy megbékítse a rivális nemeseket, de az anyakirályné, Erzsébet Budán merényletet szervezett ellene. 1386. február 7-én Forgách Balázs pohárnokmester egy óvatlan pillanatban hatalmas kardcsapással súlyosan meg is sebesítette a királyt.

Thuróczi János így mutatja be e véres eseményt:

"Az Úr megtestesülésének ezerháromszáznyolcvanadik éve után éppen az ötödik év végezte új körforgásával a pályáját, amikor Erzsébet királyné ennek a napnak alkonyulata felé közölte Károly királlyal, hogy friss levél érkezett hozzá vejétől, Zsigmond őrgróftól; arra kérte a királyt, hogy jöjjön az ő lakosztályába, vegye szemügyre a levél felbontását és annak tartalmát hallgassa meg, milyen rejtett célzásokat tartalmaz.

A szerencsétlen Károly király - a bűn sötét homálya már kerülgette - lejön magas lakosztályából, és olasz udvari emberei kíséretében a királyné szállására megy. ... Miközben tehát a királyné és a nádor a király oldala mellett ültek, és különböző tárgyalásokba merültek, az olaszok eltávoznak a tanácsból, és a palotából kilépve, kettesével, ahogy ez az olaszok szokása, járkálnak a várban. Amikor a nádor úgy látta, hogy a tervezett merényletre itt a kívánt alkalom, a szeme sarkából az ott álló Forgách Balázsra tekintett, aki magára vállalta ezt a dolgot. Ő pedig megértvén a jeladást, köpenye alól előhúzza a fényes kardját, villám módjára lecsap vele a királyra, és vitéz karral súlyos csapást mérve rá, rettenetes sebet ejt rajta a fején és szemöldökén, a két szeme között. ... annak ellenére, hogy ilyen nagy sebet kapott, nem esett el, hanem felemelkedvén arról a szerencsétlen helyről, ahol ült, lassú és ingadozó léptekkel megindult, és a padlózaton hosszú vérnyomokat hagyva, betegen visszament lakosztályába, ahonnan egészségesen jött le. ... Ezután Károly királyt elviszik, és Visegrád magas várába zárják fogságba. Itt sebére, mint némelyek mondják, mérgezett orvosságot tettek, és gégéjét eltörve belefojtják a lelket: szomorúan végezte be életét."

A súlyosan megsebesült királyt Visegrádra menekítették, ahol 1386. február 24-én meghalt. (A krónikák szerint vagy megfojtották, vagy megmérgezték.) Visegrádon, a Szent András bencés apátságban temették el. (Mivel pápai kiközösítés alatt állt, ezért csak halála után négy évvel temették el egyházi szertartással.) Halálhírére hívei fegyveres felkelést szerveztek, s fiát, Lászlót tették meg királlyá, ám sohasem tudta elfoglalni a trónt. Két gyermeke volt: Johanna és László.” Forrás: Sulinet - Kis Károly http://www.sulinet.hu/tart/fncikk/Kha/0/2056/dkaroly.html

[liii] (Luxemburgi) Zsigmond (1395-1437): „1433. május 31.: Zsigmondot IV. Jenő pápa Rómában császárrá koronázza.” Forrás: Magyarország.hu - Országinfó cikk honlap http://www.onlinekormanyzat.hu/orszaginfo/tortenelem

[liv] „A Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelésre Luxemburgi Zsigmond uralkodásának utolsó évében, 1437-ben kerül sor Erdély és a Délvidék területein, ez egyben az első magyar parasztfelkelés...

Az első magyar parasztfelkelés előzményei a kialakuló árutermelés miatti vagyoni különbségek növekedése. Mivel Magyarország déli részein igen jó minőségű a föld, valamint az ország nyugati részein fejlett a mezőgazdaság, ezért ezek a területek kapcsolódnak be legjobban az árutermelésbe, így a földesurak itt csökkentik a közös földeket az allódium javára; egyre nagyobb adókat, egyre több robotot követelnek, és hogy a jobbágyaik ezeket teljesítsék, korlátozzák őket szabad költözködési jogukban. Ezeken a területeken sorra törnek ki az egymástól elszigetelt parasztmozgalmak, amelyeknek az eszmeiségét a huszitizmus adja. Leverésükre a pápa egy inkvizítort, Marchiai Jakabot küldi.

A tényleges Budai Nagy Antal-féle felkelés okai összetettek. A mozgalom Erdélyben lángol fel, ami távol van a központtól, ezért kevésbé tud bekapcsolódni az árutermelésbe, ezért itt az adókat nem terményben, hanem pénzben szedik, mert az értékesítés nehézségekbe ütközik; a parasztok életkörülményei rosszabbak, mint máshol, éppen ezért korlátozzák a szabad költözködési jogot. Mivel Zsigmond uralkodása alatt többször rontja a pénzt, megindul egy infláció-szerű folyamat, az aprópénz gyakorlatilag elértéktelenedik. Ezért Lépes György erdélyi püspök több éven át nem fogadja el a rossz minőségű pénzt dézsma fejében, majd amikor a pénz hirtelen megjavul, visszamenőleg is követeli az adók fizetését. Aki nem akart vagy képtelen fizetni, azt kiátkozták. Az elégedetlen erdélyi parasztokhoz csatlakoznak a görögkeletiek is, mert bár ők a bizánci egyházhoz tartoznak, a római egyház is adófizetést ír elő számukra, valamint a kisnemesek is, mert immunitásukat megsérti az egyház. A Budai Nagy Antal kisnemes vezette mozgalom 1437 tavaszán a Kolozs környékéről terjed szét Ugocsára, Szabolcs-Szatmárra és nyírségi területekre, központi fontosságú városa Kolozsvár. A felkelők a Bábolna-hegyen sáncolják el magukat, és innen küldenek követeket Csáki László erdélyi vajdához, hogy előadják panaszukat, azonban a követeket lefejezik. Erre harcbaszállnak a parasztok, és júlus elején Dés mellett nagy vereséget mérnek a nemesi seregekre. Ezután a nemesi vezetők tárgyalóasztalhoz ülnek, és július 6-án aláírják az I. kolozsmonostori egyezményt. Ebben az egyház kötelezi magát a tized évenkénti beszedésére, a kilencedet eltörlik (bor és gabona után), a tartozások rendezése után a parasztok szabadon költözhetnek, biztosítják a paraszti jogokat és a kisnemesek immunitását, lehetővé teszik a parasztoknak a szabad végrendelkezést, valamint büntetlenséget ígérnek a résztvevőknek. Ezek betartását ellenőrizendő, évente parasztgyűlések tartandóak (ez a parasztság renddé szerveződését jelentené). Ezután a kisnemesség és a parasztság nagy része eláll a felkeléstől. Az erdélyi nemesség evvel azonban csak az időt kívánja húzni, és szeptember 16-án a magyar nemesek, a szász patríciusok és a székely előkelők létrehozzák a kápolnai uniót, a szerződésben foglaltak értelmében a három réteg kölcsönösen támogatja egymást a külső és a belső ellenség, vagyis a törökök és a parasztok ellen. Mindkét fél elfogadja Zsigmondot döntőbírónak, ezért követeket küldenek hozzá, hogy döntse el a kérdést. Amíg a követek visszaérkeznek, a földesúr és a jobbágy viszonyát ideiglenesen az október 10-én hitelesített II. kolozsmonostori egyezmény hivatott szabályozni. Ebben hasonló jogokat biztosítanak az érintetteknek, mint elődjében, de a pénzterhek valamelyest nőnek, és ami a legfontosabb, nem esik benne szó a parasztgyűlésekről. A Zsigmondhoz küldött követek azonban nem járnak szerencsével, Zsigmond 1437 decemberében meghal, és evvel egyidőben megindul a nemesség támadása Kolozsvár ellen. A város 1438 januárjában esik el, megtorlásul elveszti szabad királyi városi jogait, lakói jobbágyokká válnak. Az elfogott parasztvezéreket Tordán karóba húzzák, Budai Nagy Antal még a csatában meghalt. 1438. február 2-án a kápolnai unió három rendje a tordai unióval megerősíti a régi uniót. A tordai unió egyben az első erdélyi rendi országgyűlés is, a nemesség hatalma helyreáll.” Forrás: A Budai Nagy Antal és a Dózsa György-féle parasztfelkelések honlap http://www.freeweb.hu/bel/erettsegi/abu.htm

[lv] „Habsburg Albert (Bécs, 1397. augusztus 16. - Neszmély, 1439. október 27.): V. Albertként osztrák herceg (1404-1439), II. Albertként Német-Római király (1438-1439), I. Albertként Magyarország királya (1437-1439)

Élete:

Bécsben született IV. Albert osztrák herceg (1377-1404; ur. 1395-1404) és Wittelsbach Johanna bajor-staubingi hercegnő (1377-1410) második gyermekeként (nővére, Margit (1395-1447) 1412-től IV. Henrik bajor herceg (1386-1450) felesége).

1404. szeptember 14.-én meghalt IV. Albert, így az osztrák hercegséget nyolcéves fia (V Albert néven) örökölte. Az 1420-as években részt vett a huszita háborúkban, 1434-1435-ben pedig az ország déli részén a törökök ellen harcolt. 1437. december 9.-én meghalt Luxemburgi Zsigmond, és a főurak és a főpapok december 18.-án Albertet választották az ország királyává. 1438. január 1.-jén Frankfurtban Német-Római királlyá koronázták.

Családja:

1422. április 22-én, Bécsben kötött házasságot Erzsébettel (Prága, 1409. február 28. - Győr, 1442. december 19.), Luxemburgi Zsigmond lányával.” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Habsburg_Albert Albert uralkodásáról részletesebben: http://mek.oszk.hu/00800/00893/html/doc/c400266.htm

[lvi] Hunyadi János: „Élete:

Vajk havaselvi bojár és Morsinai (Morzsinay) Erzsébet elsőszülött fia, öccse ifj. Hunyadi János (Johan) volt.

1409-ben a család megkapja Luxemburgi Zsigmondtól Hunyadvárt és a körülötte fekvő uradalmakat, innen ered a család Hunyadi neve, bár akkoriban sok magyar még az Oláh családnevet használta megnevezésükre.

Katonai pályafutását apródként kezdte, majd Stefan Lazarević szerb despota szolgálatában állt.

1427-tól Újlaki László, később Csupor Demeter csapataiban szolgál.

1430. Zsigmond király szolgálatába lép, idővel a királyi tanácsban is helyet kapott. A királyt elkíséri Rómába, Bázelbe, majd Csehországba.

1432-ben házasságot köt Horogszegi Szilágyi Erzsébettel. A házasságból két fiú, László (1433) és Mátyás (1443) született.

Zsigmond haláláig kora legjobb zsoldosvezéreinél tanult, megismerte az akkor legkorszerűbb itáliai és huszita harcmodort, és bőséges tapasztalatokat szerzett a törökök ilyenirányú szokásairól is.

1439-től szörényi bán,

1441-től erdélyi vajda és temesi bán.

Albert király halála után Ulászló megválasztásáért harcolt. A lovagkirály bizalmasa lett, s uralma elején Újlaki Miklóssal együtt látta el a török határ védelmét.

1441. Megzabolázta a Rácországban dúló törököket és Szendrőnél megverte Isák (Iszhák) béget.

1442-ben egymás után több ragyogó győzelmet arat a török ellen: Marosszentimrénél, majd Nagyszeben közelében, és a Vaskapunál.

Életcéljának tekintette hazája védelmét és a török kiűzését. Ez a törekvése a kor önző feudális nagybirtokosai fölé emeli.

1443 nyarán az Ulászló király részvételével és Hunyadi által vezetett balkáni hadjárat során több ütközetben veri meg a vele szemben álló törököket.

A sorozatos győzelmek azt a reményt keltették, hogy a törököt ki lehet verni Európából. Háborút sürgetett a balkáni hadjárat után is.

1444. A várnai csatában Vlad havasalföldi vajda elfogja és csak a nádor háborús fenyegetésére bocsátják szabadon.

1445-ben Hunyadi Jánost az öt főkapitány egyikévé, az országos tanács tagjává,

1446. június 5-én pedig már kormányzóvá választják.

1447 szeptemberében Buda vára is Hunyadié lehetett.

1448 februárjában hercegi címet kap, de evvel sohasem élt.

1448-ban, győzelmi sorozata után, az árulás következtében elvesztett rigómezei ütközetben kétszer is fogságba kerül, ahonnan csak megalázó feltételek árán bocsátják szabadon. Ekkor már negyvenezres sereget számlált.

1453Hazatérve Hunyadi az ország erőinek egyesítését és a központi hatalom megerősítését tűzte ki célul, ebben a törekvésében Vitéz János volt segítőtársa.

1450-ben a császárral kötött egyezményben Hunyadi kénytelen elismerni V. László trónigényét.

1453. Az Országgyűlésen lemond kormányzói tisztjéről, de országos főkapitányi tisztét és temesi ispánságát megtartja.

1454-ben Krusevácnál Feriz bég seregét veri tönkre, s javaslatot tesz egy százezer harcosból álló sereg szervezésére és a török Európából való kiűzésére.

Támogatója nem akadt, a török megindult, és ostrom alá vette Nándorfehérvárt.

1456. július 21, 22-én Hunyadi János saját seregével - mely 200 hajóval is rendelkezett -, és a Kapisztrán János által toborzott parasztokból álló keresztesekkel fényes győzelmet arat a szultán többszörös túlerőben lévő seregén.

Elterjedt vélekedés szerint ez a győzelem már Európában is visszhangra talált, s a nagy diadal tiszteletére azóta minden délben, Európa szerte meghúzzák a harangokat. A déli harangszó elrendelése azonban szűk egy hónappal megelőzi Hunyadi győzelmét. Azonban a győzelem emlékére vezette be III. Kallixtus pápa az Urunk színeváltozása ünnepet az egész egyházban.

Hunyadi nem sokkal élte túl győzelmét, Kapisztrán Jánossal együtt áldozatul esett a táborukban kitört pestisjárványnak.

Gyulafehérvárott a Szent Mihály székesegyházban temették el.” Forrás:Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Hunyadi_J%C3%A1nos

[lvii] Falafel: „Egy híres izraeli dal arról szól, hogy minden országnak van olyan étele, amit mindenki ismer. Már az óvodások is tudják, hogy aki makarónit eszik, az olasz, az osztrákok Bécsben finom bécsi szeletet fogyasztanak, a franciák békát, a kínaiak rizst. Nekünk pedig itt a falafel. A falafel hagyományai igen régiek, eredetileg arab étel. Az első izraeli telepesek átvették a receptet, és a falafel idővel az izraeli konyha szimbólumává vált. Falafeles bódékat Izraelben mindenhol találhatunk, sőt Tel-Avivban még falafel-piac is van, ahol csak falafelt lehet kapni. Izraelben évente megrendezik a falafel-versenyt, ahol a legfinomabb falafelt készítő szakács elnyeri a nemes falafel-király címet. Az ételt általában az utcán fogyasztják, állva, vagy nagy terpeszben ülve, nehogy lecsöpögtessék magukat a szezám-szósszal, a tchinával. A pitába falafel-golyókat és salátát raknak, majd a vásárló maga tesz bele a savanyúságot, és igényei szerint tchinát. A mostani ERECeptben az eredeti izraeli falafel receptjét olvashatják.

Falafel golyóbisok:

Hozzávalók: 2 nagy pohár csicseriborsó, apróra vágott zöldhagyma, 2 fokhagyma összetörve, apróra vágott petrezselyem, 1-2 kis kiskanál kömény, 1/2 kiskanál sütőpor, só, erős paprika, olaj.

A csicseriborsót éjszakára beáztatjuk, majd reggel másfél óráig főzzük, hogy puha legyen. Összetörjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót, jól összekeverjük és fél óráig állni hagyjuk. Kis golyókat készítünk a masszából, még 15 percig állni hagyjuk, majd olajban megsütjük.

Izraeli zöldségsaláta:

Hozzávalók:paradicsom, uborka, hagyma, paprika, olajbogyó, petrezselyem, olívaolaj, citromlé, só, bors.

Elkészítése egyszerű. A zöldségeket kis kockákra vágjuk, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk az olajbogyót és az olívaolajat.

Tchina szósz:

Hozzávalók: tchina (kapható kóser boltokban), 1 citrom leve, 3 fokhagyma összepréselve, petrezselyem, víz.

Két nagy kanál tchinához hozzátesszük a citromlevet, a petrezselymet és a fokhagymát. Vízzel összekeverjük, hogy szósz legyen belőle. Vigyázzunk, se túl híg, se túl sűrű ne legyen.

Falafel:

A pita tetejét levágjuk, beletöltjük a falafel golyókat, rátesszük a zöldségsalátát, a savanyúságot, végül ráöntjük a tchina szószt.

Jó étvágyat!

- Ofer és FalTam –„ Forrás: http://www.erec.hu/belso/content/szam00febr/erecept.htm

[lviii] Korán: „A Korán (al-quran) az iszlám elsődleges forrása és szent irata. (magyar szövegekben ritkábban előfordul Qurán és Alkorán alakban is) Gyakran emlegetik Al-Quran Al-Karim (Kegyes Korán) szószerkezetben.

A Korán szerepe az iszlám vallásban:

A Korán az iszlám szent irata. Iszlám országokban általános, hogy az iskolai tanulmányok részét képezi a Korán betéve történő megtanulása. A Koránmagyarázat (tafszír) az arab irodalom, vallás és tudomány egyik legfontosabb ágazata.

A Korán tagolása:

A Koránt 114 fejezet (szúra) alkotja, amelyek rövid versekből (aya) állnak. A Korán összesen 6348 ayát tartalmaz, illetve további 112 a szúrák elején található Bismillah formulát tartalmaz. Minden szúrának saját neve van, a szúrákon belül az egyes ayákat sorszámmal jelölik. A pontos hivatkozáshoz ismerni kell, hogy mely olvasatra hivatkozik valaki, mivel egyes olvasatokban az a szöveg bontása eltérő lehet. A magyar fordítások kivétel nélkül a leggyakoribb, un. hafsz-olvasat számozását használják. A XX. századtól kezdve a szúrák neve helyett hivatkozások gyakran használnak sorszámot a szúrák jelölésére.

A szúrák sorrendje nem fejez ki kronológiai vagy fontossági sorrendet. Az első, rövid Fatiha (Megnyitó) szúra után, a Korán elején a hosszabb, a végén a rövidebb szúrák találhatók.

A szúrákból és ayakból álló beosztás mellett számos praktikus, olvasást, recitálást, és memorizálást segítő tagolási rendszert is alkalmaznak. A Korán 30 nagyjából egyforma terjedelmű dzsuzból (rész) áll. (Ilyen módon a 30 napos Ramadán alatt napi egy dzsuz elolvasásával el lehet olvasni a teljes Koránt). Az egyes dzsuzokat gyakran két egyforma csoportra (hizb) osztják, amelyek további negyedekre oszthatók. Létezik a Koránnak egy hetes tagolása (manazil) is. További felosztási mód a Korán nagyjából 8-10 ayából álló szemantikailag egységes részekre (ruku'at) osztása.

Stilisztikai jellemzők:

A Korán keverten, akár egy szúrán belül is váltakozva tartalmaz elbeszélő, intő-figyelmeztető, és törvénykező szövegrészeket.” Forrás: Korán - Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Kor%C3%A1n

[lix] V. László király: „V. László (Komárom, 1440. február 22 - Prága, 1457. november 23) Habsburg-házi magyar király, Ladislav I ("Pohrobek") néven cseh király, formailag ő lett volna Ausztria főhercege.

Gyerekkora:

Négy hónappal apja halála után született, ezért Utószülött (Postumus) Lászlónak is hívják. 1445-1457 között uralkodott. Apja II. Albert német-római császár, anyja Luxemburgi Erzsébet.

Amikor László megszületett, a magyar rendek - Hédervári Lőrincz nádor támogatásával - már megválasztották királynak a Lengyelországból behívott (magyarul folyékonyan beszélő) I. Ulászlót, azonban V. László anyja a magyar királyi koronát krimibe illő módon Helene Kottannerin nevű udvarhölgyével ellopatta a visegrádi várból, és Bécsújhelyre vitette. (Állítólag a korona tetején lévő kereszt ekkor hajlott el.)

Az anyakirályné rábeszélésére Szécsi Dénes esztergomi hercegprímás -többek között Cillei Ulrik gróf, valamint Ujlaki Miklós és Garai László bánok jelenlétében is - 1440. május 15-én magyar királlyá koronázta Lászlót.

I. Ulászló 1440. június 29-re Budára országgyűlést hirdetett, ahol a rendek őt újból királlyá választották.

Az anyakirálynő, aki a megkoronázott gyermekkirállyal és a koronával már korábban Pozsonyba menekült, és mivel a magyar főurak többsége tőle elpártolt, fiát III. Frigyes német-római császár (távoli Habsburg rokon) gondjaira bízta, ő azonban féltve osztrák főhercegi címét, a gyermekkirályt az Orth-i kastélyba záratta.

Az 1444. november 10-i várnai csata után majdnem kétéves interregnum következett, ugyanis nem lehetett biztosan tudni, hogy I. Ulászló valóban elesett-e, vagy túlélte a vesztes csatát. Végül az 1446. áprilisi országgyűlésen döntés született, hogy amennyiben a király május 30-ig nem tér haza, a gyermek Lászlót a magyar rendek királyuknak ismerik el. Nemsokára küldöttséget is menesztettek Frigyeshez, hogy engedje szabadon a gyermekkirályt, ő azonban ezt megtagadta. Szükségmegoldásként, a magyar országgyűlés Hunyadi Jánost választotta kormányzónak, a csehek pedig Podjebrád Györgyöt tették meg régensüknek.

1451 őszén Frigyes, római császárrá koronázására, magával vitte Rómába a fogoly Lászlót is. Ekkor az alsó-ausztriai rendek beleegyezésével is, Einzinger Ullrich gróf biztatására, Wendell Gáspár nevelő megpróbálta megszöktetni a fogoly gyerekkirályt, de a cselszövés kitudódott, és maga a nevelő is börtönbe került.

1452. március elején a magyar és az alsó-ausztriai rendek, akikhez közben csatlakoztak a felső-ausztriai, a cseh és morvaországi rendek is, szövetségre léptek Frigyes ellen, és június 20.-án, amikor Frigyes a gyermek Lászlóval Bécsújhelyre érkezett 16 ezres osztrák és cseh haderő kerítette be. A fegyveres erő megtette hatását, mert a császár a 13 éves Lászlót Cillei Ulrik grófnak átadta. László ekkor, nyilván Cillei és a környezetében lévő más főurak segítségével, november 11.-re Bécsbe (tehát példátlan módon az ország határain kívül) országgyűlést hívott össze, ahol a magyar rendek nagyszámban meg is jelentek, némi késéssel (december 28.-án) maga Hunyadi János is, akinek kormányzói tisztsége megszűnt, és Magyarország "királyi főkapitányává és a királyi jövedelmek kezelőjévé” nevezték ki, de hatalmi helyzete nem változott, lényegében továbbra is kormányzóként járt el.

1453. szeptember 28.-án az osztrák rendek, Hunyadi és Podjebrád egyetértésével, eltávolítják Cillei Ulrikot László környezetéből. Utána Lászlót Prágába viszik, és Podjebrád felügyeli, gyakorlatilag foglyul tartja. Magyarországon pedig Hunyadi marad a tényleges úr. Enea Silvio jegyezte fel az osztrák és magyar főurak cinikus mondását: "Mi vadásztunk, de a vad a cseheknek jutott!” (Hunyadi János, Vitéz János, Podjebrád György, két Sternberg gróf, négy Eizinger, és Plankenstein Pongrác 1453. október 27.-ikén írásban rögzítik szövetségüket, egyelőre 6 évre.) Közben újból László király közelébe kerül Cillei Ulrik, és utána elkezdődik harca a hatalomért Hunyadi Jánossal. Az ország főurainak közvetítésével kibékülnek, és elhatározzák, hogy családi szövetségre lépnek, összeházasítják gyerekeiket. Hunyadi fiát, Mátyást, mintegy zálogként, Prágába meneszti, a király és Cillei mellé, Cillei pedig Erzsébet leányát Vajdahunyad várába küldi, ahol az rövid időn belül meghal.

Ismét Magyarországon:

1455. február 6.-án László, uralkodása óta először, megérkezik Budára (ekkor 15 éves), de miután elég hűvös fogadtatásra talált, május végén máris visszatért Bécsbe. 1456. augusztus 11.-én, a nándorfehérvári csata után nemsokkal meghalt Hunyadi János. Az 1456. októberi futaki országgyűlésen Cillei Ulrik lett Magyarország kormányzója. Az országgyűlésen Hunyadi László, Hunyadi János másik fia, Hunyadi Mátyás testvére, csak azzal a feltétellel jelent meg, hogy az apja által kezelt királyi vagyonokról nem kell elszámolnia, egyben megígérte Nándorfehérvár, mint királyi birtok, átadását.

László 4000 fegyveressel 1456. november 8.-án érkezett hajón Futakról Nándorfehérvárra. Kíséretében volt természetesen Cillei Ulrik is. Hunyadi László nagybátyjával Szilágyi Mihállyal sajkán a király elébe ment. A királyt, Cilleit, és még néhány urat a várba hívták, de a kíséretet alkotó fegyveresek előtt a várkapukat hirtelen bezárták. Másnap Hunyadi László Cilleit, rövid szóváltás után, karddal megölte, majd a fiatal király a Hunyadi fiút - nyilván a kényszer hatása alatt - az ország főkapitányává kinevezte. Buda felé hazatértében a király Temesvárott időzött, ahol Hunyadi János özvegye (Szilágyi Erzsébet) előtt meg kellett esküdnie, hogy Cillei haláláért a Hunyadi testvéreken nem áll bosszút.

Ennek ellenére 1457. március 16.-án Hunyadi László feje, a halálos ítélet kihirdetése után, a hóhér pallosától sújtva a porba hullt. Öccse, Mátyás (a későbbi Hunyadi Mátyás király), megmenekült, őt a király május második felében magával vitte Bécsbe, majd onnan szeptember végén a prágai rabságba. Közben Hunyadi János özvegye (Szilágyi Erzsébet) és ennek apja Szilágyi Mihály Erdélyben valóságos polgárháborús állapotokat idéztek elő, júniusban a király melletti hűségüket hangoztató besztercei és szebeni szászokra támadtak, Besztercét felgyújtották, sokakat kivégeztek vagy megcsonkítottak.

A Prágába 1457. szeptemberben megérkező királynak találkozója volt jegyesével, VII Károly francia király Madeleine nevű leányával, ám 1457. november 23.-ikán, három napig tartó rosszullét után, váratlanul meghalt. Halálával kapcsolatban okkal merült fel a mérgezés gyanúja, de az angol nyelvű Wikipédia 20. századi kutatásokra alapozva azt állítja, hogy fehérvérűség (leukémia) végzett vele. Így ért véget mindössze 18 évesen egy reneszánszkori magyar király regényes élete.” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/V._L%C3%A1szl%C3%B3

[lx] Hunyadi Mátyás: uralkodott 1458-1490-ig.

[lxi] „Podjebrád Katalin (Katarína Poděbrad) magyar királyné, Podjebrád György cseh király lánya, Hunyadi Mátyás magyar király első felesége.

V. László halála után Mátyás 1457. novemberében prágai fogolyként Podjebrád György kezébe került. Amikor 1458. januárban magyar királlyá választották, Podjebrád támogatása fejében lányát Katalint eljegyezte Mátyással. 1458. február 5-én Mátyás kiszabadult Podjebrád György fogságából és február 9-én megerősítette a cseh szövetséget. 1460 végén Mátyás megegyezett jegyese apjával, hogy megeszküszik a lánnyal 1461. májusában, de az egybekelést két évvel későbbre halasztották. 1463. május 1-én megtörtént az esküvő, de Katalin már 1464. januárjában egy szerencsétlen szülés következtében meghalt.” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Podjebr%C3%A1d_Katalin

[lxii] „Mátyás orgiákat rendezett, és mire Beatrixot elvette már megcsömörlött a szerelemtől. De csalta feleségét Bethlen Gábor, sőt Kossuthot a kalandjairól ismerték. A nagy botrányok, szerelmek és csalódások nem csak korunkra jellemzőek.

Királyi orgiák:

A később nagy étvágyú szoknyavadászt, a még majdnem gyerek Hunyadi Mátyást (1443-1490) prágai fogságában összeházasítják a gyereklány Podjebrad Katalinnal, aki a korai szülésbe hamarosan belehal. Mátyás, a kor egyik legműveltebb uralkodója, habzsolja a gyönyöröket. A várpalotai királyi kastélyban – amelyet anyja, Szilágyi Erzsébet csak gyehennáriomnak nevez – barátaival orgiákon tombolja ki magát.

Sziléziai hadjáratán ismeri meg élete nagy szerelmét. Borbála, a gyönyörű boroszlói polgárlány törvénytelen gyerekkel is megajándékozza; a király Corvin Jánost később magához veszi.

Mátyás azonban tudja kötelességét: dinasztiát kell alapítania. A már negyvenes férfi szép, okos és nagy igényű királynét keres, kifogástalan családból. Meg is kapja a húsz év körüli hercegkisasszony, Aragóniai Beatrix személyében. Talán a maga módján szerelmes is belé, de az élvezetektől megcsömörlött, testi nyavalyákkal küszködő férfi az ifiasszonyt nem tudja tartósan magához kapcsolni.

Így nem csoda, ha Beatrixnak kedve támad félrelépni.” Forrás: http://www.nana.hu/index.php?apps=cikk&cikk=16276&p=1

[lxiii] „Hogyan találkozott Mátyás király és a Szent Korona?

A Szent Korona legnagyobb megaláztatásának, amely 1440-től 23 éven át tartott, ő vetett véget, amikor Sopron városával együtt a zálogból kiváltotta! Az 1462-es Országgyűlés döntése volt ugyanis, hogy minden telek 1 aranyat fizessen a 80 000 arany váltságdíj fedezetének a biztosítására! Ezt volt az Országlakosok hűsége a Szent Korona iránt, amikor az Igazságos Mátyás a Szent Korona érdekében megszólította az Országot! (...)

Az első Habsburg-házi magyar király, a mindössze két évig uralkodott Albert 1439-ben elhunyt. Erzsébet özvegy anyakirályné a csecsemő fia, a későbbi V. (Posztumusz) László érdekében 1440-ben először Visegrád várából udvarhölgyével, Kottaner Ilonával titokban eloroztatta, majd rokonának, Habsburgi Frigyes római-német királynak, a későbbi III. Frigyes német-római császárnak 2500 aranyért elzálogosította a Szent Koronát és Sopron városát! Frigyes Ausztriában, a Bécs melletti Hainburg várában tartotta, és 24 évig nem adta ki senkinek, még gyámjának, V. Lászlónak sem, hogy a magyar trónt magának biztosítsa. Mátyás királlyá választása, 1458 után nevelője, Vitéz János nagyváradi püspök útján 5 évig tárgyalt vele a kiváltásért, amelyért végül 80 000 arany forintot fizetett! Egész Európa akkori pénzkészletét mintegy 10 000 aranyra becsülték!

A visszavétel Sopronban, 1463. július 26-án történt, tehát ennek tavaly júliusban volt 540 éve. Mátyás egy török elleni háborúból, Jajca várából lovagolt fel az ünnepélyes átvételre!” Forrás: http://72.14.203.104/search?q=cache:otHnPVb8oU4J:szent-korona.hu/mtysiw.htm+%22M%C3%A1ty%C3%A1s+kir%C3%A1ly%22+%2280+000+arany%22+korona&hl=hu&gl=hu&ct=clnk&cd=2&lr=lang_hu

[lxiv] „Drakula vajda históriája

"Mindannyiunk képzeletében Drakula elegáns, frakkos úr, akinek hideg kézfogása, előugró szemfogai, parázsló szemei borzongást keltenek nemcsak a Drakula-regények - és filmek szereplőiben, hanem bennünk, olvasókban és nézőkben egyaránt. Ezt a Drakulát egy ír regényíró, Bram Stoker teremtette közel száz évvel ezelőtt. A Drakula című regény csekély irodalmi értéke ellenére is a "pszichológiai horror" egyik jelentős alapműve lett. Stoker vámpír-Drakulája mögött neves történelmi személyiség áll, aki a XV. század második felében, Havasalföldön uralkodott, s már életében európai hírnévre tett szert kegyetlen tetteivel és törökellenes harcával. Így hát Stoker regénye igen bonyolult történelmi és néprajzi hagyományokon alapul, hiszen a vámpírhit is több száz éves kelet-európai hagyományra vezethető vissza.

A Drakula-történeteknek számos magyar vonatkozása is van. Maga a Drakula név eredete Luxemburgi Zsigmond korába nyúlik vissza. Drakula apja, a havasalföldi uralkodó család sarja, Vlad, tagja lesz a Sárkányos Társaságnak, s felveszi a Vlad Drakul ("draco", mint sárkányos) nevet, mely átszáll fiára is. A fiatal Drakulát Hunyadi János veszi védelme alá, s ő maga segíti trónra. Később Mátyás király pártfogoltja egészen 1462-ig, amikor a magyar király elfogatja és tizenkét éves budai és visegrádi fogságra ítéli. Ezután ismét Havasalföld trónján találjuk, majd néhány hónap múlva ellenségei meggyilkolják. Kegyetlenségeiről már a XV. század második felében a nagy német kereskedővárosokban, Nürnbergben, Lübeckben, Bambergben, Ausburgban, Lipcsében 6-8 oldalas brosúrák, azaz újságlapok jelennek meg. Például a lübecki kiadás egyetlen példányát az Országos Széchenyi Könyvtárban őrzik.(…) Forrás: http://www.c3.hu/~mediaokt/drakula-4.htm

[lxv] A Hollós nindzsák utalás a Fekete seregre: „E végett egy új hadtestet állitott egybe, melynek, az eddigi rendetlen lovasság helyett, az újabb hadtan szabályai szerint a gyalogság tette főerejét. Minden osztálynak valamint fegyvere, úgy harcza, viadalmódja szorosan meg vala szabva, mindnyájan rendre, pontosságra, a kivitelben gyorsaságra, e mellett hideghez, meleghez, harczon kivül is engedelmességre, s tiszta mértékletes életre szoktatva, mint akkor egy fejedelem serege sem Európában; úgy hogy ki hadait végig tekinté, a régi görögök és rómaiak időszakába, ezeknek győzedelmes táborába képzelte magát.

Ezen új szerkezetü, állandóan fegyverben, királyi költségen, királyi parancs alatt lévő katonaság a hadiszereseken kivül állott rendesen 20 ezer lovasból, 8 ezer gyalogból, s 9 ezer hadi szekérből; hozzájárult még ezekhez a hires, hat ezer főnyi, mind legválogatottabb, erős férfiakból, többnyire ráczokból és csehekből álló, s fekete készületéről köznéven fekete seregnek nevezett gyalog hadosztály, mely öszes haderejének magvát képezte. E sereg, melynek Mátyás király volt szemelyesen vezére, s melybe való áttétetés kiváló dicsőség volt, a harcz legveszélyesebb pontjain, hol már minden kétséges vala, tört ellenálhatlan vitézséggel előre, és soha máskép nem, mint győzelemmel tért vissza.

Mátyásnak e hadi iskolájából kerültek ki hazánk leghiresebb hadezérei: Báthory István, Kinisy Pál, Drágfy Bertalan, Zapolyai István, Szokoli, Bánfy, Gerébek, Rozgonyi Sebestyén, Magyar Baláz, Dóczyak stb. dicsőségük királyuknak, a nemzetnek, a hazának!

Ez állandó hadsereg zsoldja nagy öszvegbe került; mert ez időben még sokkal drágábban adták el az emberek szabadságukat. Csak magának a fekete seregnek tartása évnegyedenként 100 ezer arany forintba, egy pánczélos lovasé 15, egy könyü lovas huszár 10, egy paizsos 8, egy lándzsás 6 arany frtba, s az egész hadtest évenként egy millió hatvanezer aranyba került; de a mint ez intézmény az országos hadkötelezettség terheit könyitette; a király azon mérvben nevelte az adót a hadsereg tartásására, s ezt az évenkénti országgyüléseken ritka ügyes tapintattal tudta kivinni.

Ezen állandó katonaság, különösen a fekete sereg volt Mátyás nagyszerü győzelmeinek legbiztosabb alapja: ez vivta ki úgy a nagy király, mint nemzete részére a vitézség 286s harczi dicsőség egész Európában fényes hirnevét!

De mint sok más intézménye, ugy az állandó katonaság s a fekete sereg is nagy alkotóját nem sokkal élte tul, s mint látni fogjuk – mindkettőtől majdnem egyszerre elhagyatva az ára hon védtelen állott.” Forrás: http://vfek.vfmk.hu/gyarfas_istvan/jaszkunok/root/0003/0008/0003-eb.html

[lxvi] Mátyás király törökök elleni háborúja: „A török ellen jelentős támadó hadjáratokat nem vezetett, csupán az apja által elért status quot akarta biztosítani az ország déli határán. Figyelme inkább nyugat és észak felé irányult: dinasztikus törekvéseinek célja egy erős "dunai birodalom" létrehozása volt, amely megfelelő ellenerőt képviselhetett volna az Oszmán Birodalommal szemben.” http://www.magyarorszag.hu/orszaginfo/tortenelem/magyartortenelem/1301-1526/kozepkor.html
„Mátyás, apjával ellentétben, nem vezetett nagyobb hadjáratokat a török ellen. Az uralkodó jobban bízott a határ megerősítésében, ezért a Zsigmond által kialakított végvárvonalat újabb erődökkel egészítette ki. Elgondolását igazolta, hogy a törökök támadásait sikerrel védték ki. A legnagyobb győzelmet 1479 őszén, Kenyérmezőnél aratták. A legendás erejéről híres egykori molnár, Kinizsi Pál parancsnoksága alatt a magyar sereg az utolsó pillanatban meg tudta fordítani a csata menetét.” http://www.nemzetismeret.hu/index.php?id=2.12

[lxvii] „Móra Ferenc: A gyevi törvény

Gyevit ne tessék keresni a térképen, mert a térképen csak Algyő található, egy macskaugrásnyira Szegedhez. De hát a makfa mondhat, amit akar, a gyevi magyar mégiscsak jobban tudja a faluja nevét, mint a mappa. A gyevi magyar itt árulja a sült tököt a kultúrpalota tövében, a két kűszent lábánál, akiknek nagy örömük telhet ebben a déligyümölcsben, lévén az egyik Homérosz, a másik Arisztotelész.

Kérdeztem tőle, hová való, ezt feleli rá:

- Leginkább csak Gyevibe.

A régi világban szokásban volt a nagyeszű magyaroknál a Márton gyereket Mártának kereszteltetni, hogy a császár lánynak gondolja, és ne öltöztesse angyalbőrbe. Valami ilyen huncutság lehetett abban is, hogy Algyő Gyevinek nevezte el magát. Gondolta, hogy így majd nem találják meg a mindenféle dézsmaszedők.

No de ez a tudósok dolga, én csak annyit mondhatok, hogy Gyevi már akkor is Gyevi volt, mikor utoljára járt benne a király. Az pedig igen régen volt, mert az utolsó király, aki benne járt, Mátyás király volt. ("Az pedig még Kossuth atyánknál is régebben volt, hallja!" - így mondja az én gyevi emberem, akinek valahogy olyan, mintha a negyvennyolctól ezer esztendő választana el bennünket. Különben vagyunk ezzel így többen is.)

Elég az hozzá, hogy Mátyásra egyszer ráestellett a szegedi határban, ahol nyulászni járt, amihez akkor még nem kellett az Eselovics-Palacsivinyi őrgróf engedélye. (Mert így könnyebb kimondani a Palavicini nevét, mint ahogy az urak mondják.) Valahogy eltévelyedett a kíséretétől, nem volt vele senki az ispánján kívül, aki alatt a nádor értendő, azt ijesztgette tréfás szóval:

- Na, cselédem, hová bújjunk éjszakára, hogy el ne kapjon a réztollú bagó?

- Itt van Gyevi egy miatyánkra - emelte meg a süvegét az ispán -, ott meghálhatunk, reggel aztán megkereshetjük a többieket.

- Okos embernek adsz kenyeret, ispán - biccentett rá Mátyás a tanácsra.

- Csak adnék, királyom, ha volna - mutatta mosolyogva az ispán az üres tarisznyát.

- No, annál szaporábban mehetünk, legalább nem viszünk terhet - nevetett a király.

Mentek is szaporán, gyertyagyújtáskor be is értek Gyevibe. Tücsökmuzsikás nyári este volt, bujkáló holdvilág úszkált az égen, ráérő emberek beszélgettek a leveles kapukban. A fejedelem délceg alakján mindjárt megakadt az asszonyok szeme, mondták is fönnhangon:

- Ott is nagy eső járt, ahol ez termett. Hét határban nincs ilyen szép szál legény.

- Hallod-e, ispán? - húzta ki magát büszkén a király.

Az ispán még meg se mukkanhatott, mikor valaki nagy alázatosan megszólalt:

- Kivéve a gyevi bírót.

Szép, fehér hajú öregember volt, aki mondta, még a sapkáját is megemelte hozzá.

Összenézett a király meg az ispán, de csak elnevették magukat. Ballagtak tovább, be a falu közepére, ahol nyitott ajtajú ház ajtófélfáján forgácscégért lobogtatott a szél. Ott is ácsingózott egy-két ember, odafordult hozzájuk a király:

- Csárda ez, atyafiak?

- Az ez.

- Van-e benne fehér cipó?

- A váci püspök se eszik olyant.

- Kivéve a gyevi bírót - mondták ketten is egyszerre.

- Hát piros bor?

- A török császár se iszik olyant.

- Kivéve a gyevi bírót - kapkodták le a népek a fejrevalójukat.

Az ispán meg akarta kérdezni, miért kell mindenből kivenni a gyevi bírót, de Mátyás húzta befelé:

- Gyere, gyere, mert éhes vagyok, mint a farkas!

Hát elverték az éhüket hamar, rántottát ettek kakastejes kenyérrel, ittak rá piros bort is, meg is köszönték a vacsorát a csárdásnak illendően.

- Ilyen jóízűt se ettek ma Budavárában - ütött a vállára a király barátságosan.

- Váljék egészségére, vitéz uram - dörzsölgette össze a kezét a gazda, de neki is mindjárt eszébe jutott hozzátenni, hogy "kivéve a gyevi bírót".

- Én bizony nem veszem ki a gyevi bírót se - nevette el magát a király.

- Hej, dehogynem, vitéz uram, dehogynem! - kiáltotta ijedten a csárdás, s kézzel-lábbal, szemmel-orral egyre integetett a sarok felé. A király azonban most már bosszúsan vont vállat.

- Ejnye, de fura falu ez a Gyevi, vigye el a markoláb!

- Kivéve a gyevi bírót - kottyantott bele a gazda, de olyan sebesen ám, hogy a királynak megint csak nevetésre szaladt a szája.

- De bizony azt vigye el legelőbb!

- Márpedig azt nem viszi! - csikorgott ki a sarokból, mint a kenetlen kerék. S nyomban ki is gurult a szoba közepére egy kis duda formájú ember, akinek szép nagy szélfogó füle volt, mint a szentesi korsónak, s azt annál sebesebben mozgatta, minél jobban elfutotta a méreg. - Gyeviben az a törvény, hogy a bírót mindenből ki kell venni.

- Ejnye, kutya meg a mája! - csodálkozott el a király.

- Hát aztán ki hozta ezt a törvényt?

- A gyevi bíró! - lengette a füleit a dudaember.

- No, szeretném azt a jeles bírót látni! - kacagott a király.

- Hát csak nézzen meg kend - szuszogott a dudaember -, én vagyok a gyevi bíró!

- Hát akkor kendet vigye el a markoláb - mutatott rá a király -, ezt meg Mátyás deák mondja kendnek.

Az lett ebből, hogy a gyevi bíró mindjárt előrikkantotta a kisbírót, és hűvösre tetette a két diákot.

- Ki nem ereszted őket, míg meg nem tanulják a gyevi törvényt!

Ment is a két diák engedelmesen, de kisvártatva lelkendezve futott vissza a kisbíró, mutogatva az összeszorított markát, mint az égett sebet.

- Hát te tán parazsat szorongatsz a markodban, hé?! - meresztett nagy szemet a bíró.

- Jobban süt ez még annál is - nyitotta ki a markát a kisbíró. - Ezt küldik a csárdásgazdának a garabonciások.

Vadonatúj aranyforint volt. Szent László képe az egyik felén, gyűrűs holló a másikon, addig csak hallomásból tudtak ilyenről Gyeviben.

Meg is szeppent a bíró egy kicsit, hogy mégse lehetnek ezek a deákok valami csiribiri emberek. Hazamenet a faluháza felé került, bekukucskált a kulcslyukon a két deákra, de nem csináltak azok semmi különöset. Papirost szedtek elő a tarisznyából, arra irkáltak-firkáltak; a nagyobb mondta, a kisebb írta.

- Mégiscsak deákfélék lesznek - nyugodott meg a bíró. - Majd számon veszem, mire pazarolták a mécsest.

Kürtriadásra, lódobogásra ébredt reggel. Cifra ruhás urak sürögtek-forogtak a háza előtt, középen a két deák. Fogja az ákombákomos papírt a kisebb, adja neki a parancsot a nagyobb:

- Olvasd, ispán, olvasd!

- Gyevi derék népét szívébe fogadja a király őfelsége! - olvassa a kisebb deák.

- Kivéve a gyevi bírót! - mondja a nagyobb.

- Nincs köztük tökkel ütött fejű ember.

- Kivéve a gyevi bírót!

- Azért elrendeli a király, hogy Gyeviben többet senki porciót ne fizessen!

- Kivéve a gyevi bírót!

- Minden gyevi ember pünkösd napján az ő vendége legyen!

- Kivéve a gyevi bírót!

- Ezüsttálból aranykanállal egyen!

- Kivéve a gyevi bírót!

- Tíz arany útravalót kapjon! - hajtogatta össze az ispán az írást.

- Kivéve a gyevi bírót! - mondta rá a király, s odafordult nevetve a dudaemberhez. - No, gyevi bíró, ugye, hogy jól megtanultam a gyevi törvényt?

Azzal megsarkantyúzta a lovát, s egyszerre porba veszett a kíséretével. (A por nem is változott azóta se.) A gyevi bíró pedig nyekkent egyet, mint a megszúrt duda, betakarta magát a fülével, s világéletében ki nem bújt többet alóla.

Ezt pedig annak a bizonyságára írtam, hogy a tekintélytiszteletet nem most találták ám ki Magyarországon!

Kivéve a Cserni bírót…” http://www.fenyhid.hu/olvaso/cikk.php?cikk=05/01

[lxviii] II. Ulászló (1490-1516): 1490 főbb eseményei a királyság intézményének szempontjából:
„május - Mátyás magyar király halála után Ulászló cseh király, Corvin János, I. János Albert lengyel király és I. Miksa császár is trónkövetelőként lép fel.

június 17. - a bárók nyomására Corvin János lemond a trónigényről, ennek fejében megkapja a bosnyák királyi és a horvát-szlavón báni címet.

július 4. - Báthory István és Kinizsi Pál serege Tolnában a csonthegyi csatában megveri Corvin János és Újlaki Lőrinc seregét.

július 15. - II. Ulászlót az országgyűlés királlyá választja.” Forrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/1490

[lxix] „Bakócz-kápolna: A magyarországi reneszánsz legértékesebb alkotása, Bakócz Tamás esztergomi érsek (és családja) sírkápolnája 1506-07-ben épült. Az olasz Giuliano da Sangallo építész követője építette helyi vörös márványból.

A Szent Adalbert-templom déli oldalán álló, gazdagon felszerelt kápolna - bár a régi székesegyház az ismétlődő ostromokban elpusztult - épségben megmaradt. A török sem rombolta le, hanem a szentek művészi márványszobrait eltávolítva mecsetté alakította át. A török kiűzése után a kápolnát rendbehozták, és a vár romjai között sértetlenül talált Mária-képet (a máriapócsi kegykép másolatát) ekkor helyezték a kápolna oltára fölé. 1683-ban e kápolnában tartott Te Deumot Sobieski János lengyel király és Lotharingiai Károly, majd 1706-ban Rákóczi fejedelem is, amikor elfoglalta a várat.

A bazilika építésének megkezdésekor a kápolnát 1600 darabra szétszedték, és a megszámozott részek alapján újra felépítették, beillesztve az új székesegyházba. A kápolna eredeti keletelt elhelyezése ezzel megváltozott. A székesegyház hajója felé a XIX. század végén nyitották meg.

A Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelt, görögkereszt alaprajzú kápolnát félellipszis alakú kupola fedi, amit 96 bronzkazetta díszít. A kupola ívháromszögein négy címer látható, az oldalfalakat, a boltozatokat és a kupolát gazdag reneszánsz ornamentika borítja. A falakat lezáró frízen a felirat Bakócz Tamás adományozásáról tanúskodik. A carrarai márványból készített díszes, szintén reneszánsz oltár Andrea Ferrucci fiesolei szobrász alkotása, 1519-ben készült. Szent István és Szent László szobrát Pietro della Vedova készítette. Felettük a négy evangélista félalakja látható. Az oltár oromzatát az Angyali üdvözlet márvány reliefje, lejjebb Bakócz Tamás térdeplő alakja díszíti.

A Bakócz-kápolna homlokzati faragványai és az egykori Szent Adalbert székesegyház középkori síremlékei a székesegyház kriptájában láthatók.” Forrás: http://www.vendegvaro.hu/31-2905-303

[lxx] „lacikonyha: olcsó piaci, vásári konyha, sátorban elhelyezett étkezőhely. Neve a hagyomány szerint II. Ulászló királyunktól származik. Valószínűbb eredete, hogy a régi vidéki háztartásokban László-naptól (jún. 27.) kezdve kihelyezték a konyhát a házból a szabad ég alá. A lacikonyhának több jelentése van: 1. vásáron, piacon, egyéb sokadalmakban álló olyan sátor, gyorsan felállított bódé, amelyben főznek vagy étkeznek; – 2. egyszerű, szegényes vendéglő; – 3. szegény pusztai lakos kunyhója mellett vályogból vagy sárból rögtönzött, sokszor boglyakemence alakú főzőhely. – A lacikonyha fő, névadó készítménye a lacipecsenye vagy röviden laci. Ez nem más, mint gyors tűzön, frissen, hagymás, paprikás zsírban sült sertéshússzelet (leginkább comb), amit egy ketté vágott cipó közé tesznek. A lacikonyhák frissen sült halat, kolbászt, hurkát is árultak, sőt újabban liba-, kacsasültet is. A lacikonyhák körül ólálkodtak a lacibetyárok; pénztelen, szegény, elzüllött alakok, akiket jómódú ismerőseik megvendégeltek. A lacikonyhákat az különböztette meg a › sütögetőktől, hogy azoknak sátruk volt és vendégeiket le is tudták ültetni a sátor belsejében, míg a sütögetőknek csak tűzhelyük. Természetesen a lacikonyhák ételválasztéka is nagyobb volt. – Irod. O. Nagy Gábor: Mi fán terem? Magyar szólásmondások eredete (Bp., 1957); Prohászka János: A lacikonyha mivoltának és nevének kérdéséhez (Magy. Nyelv, 1965); Dankó Imre: A lacikonyha (Emlékkv. a Túrkevei Múz. fennállásának huszadik évfordulójára, Túrkeve, 1971).” Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon: http://www.mek.ro/02100/02115/html/3-1117.html
A Wikipédiában még ezt is olvashatjuk: „Nevének eredete a XV. századra nyúlik vissza. Állítólag a király annyira elszegényedett, hogy konyháját az utcai kifőzdékből látták el. Egyesek Dobzse László nevével hozzák összefüggésbe.

A korabeli, soknemzetiségű Pest minden szegényembere a lacikonyhán találkozott, ha engedte ideje. A magyarok főleg sült húst, a szlovákok kását, krumplilevest, a németek leginkább tésztát, a cigányok pedig pacalt fogyasztottak leginkább a tudósítások szerint.” Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lacikonyha

[lxxi] II. Ulászló: „II. Ulászló (Krakkó, 1456. március 1. - Buda, 1516. március 13.) Magyarország, Horvátország és Bohémia királya

A lengyel Jagelló dinasztia tagja, Zsigmond magyar király dédunokája, II. Lajos apja. Cseh királlyá I. Mátyással szemben 1471-ben választották. Később megegyezett Mátyással, hogy mind a ketten viselhetik a magyar királyi címet. Mátyás halála után magyar királynak is megválasztották 1490-ben. A tehetetlen, akaratgyenge uralkodót bólogató válaszaira a lengyel dobzse névvel csúfolták (dobzse=igen). Uralkodását a gyenge királyi hatalom jellemzi, a központi hatalom szétesik, Mátyás reformjainak nagy része megsemmisül, Kinizsi Pál szétveri a délen rabló, pusztító fekete sereget és általánossá válik a bárók és a köznemesség közötti küzdelem. Helyette Szapolyai István, Bakócz Tamás és Szathmári György kormányzott. 1514-ben helyzete rosszabbodása miatt kitört a Dózsa György vezette parasztháború, amit Szapolyai János erdélyi vajda le is vert. 1515-ben Ulászló, Habsburg Miksa és I. Zsigmond bécsi királytalálkozóján biztosítja fia, a 9 éves Lajos trónutódlását. Ulászlónak 3 felesége is volt:

Brandenburgi Borbála, Aragóniai Beatrix, Foix Anna” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/II._Ul%C3%A1szl%C3%B3

[lxxii] „Dózsa György vezette parasztfelkelés: A parasztság helyzete országszerte rosszabbodott ebben az időben, hiszen nőttek a jobbágyi terhek, a földesurak akadályozták a szabad költözést, eltörölték a mezővárosok kiváltságait, tiltották az erdők használatát, és emellett törvény mondta ki a nemesek vámmentességét, ami fokozta a parasztok elégedetlenségét.

A közvetlen előzmény az volt, hogy a törökök 1512-ben elfoglalták a Szrebernik bánságot, melynek hatására X. Leó pápa keresztes hadjáratot hirdetett, melynek vezetését Bakócz Tamásra, esztergomi érsekre bízta 1513-ban. A felhívásra 1514 április 9 a magyar parasztság fegyvert kapott az uraiktól. A seregek parancsnokai Székely Dózsa György és Lőrinc pap lett. A keresztesek száma hamarosan 40000-nyi lett. A nemesség mind nagyobb aggodalommal figyelte a parasztok gyülekezését, s a nyári munkák közeledtével egyre kevésbé engedték parasztjaikat hadba vonulni.

Kezdetben a felkelők zöme valóban a török ellen indult, de amikor májusban Bakócz először a toborzást tiltotta be, majd a hadjárat folytatását, és a keresztesek gondolkodásában fordulat állt be. Mezőtúrnál 1514 május hó elején összetűzésbe kerültek a nemességgel. Nyílt harcban Apátfalvánál 1514 május 23. csaptak össze eloször a nemesi és a paraszti csapatok. Majd a következő ütközet 1514 május 24 Nagylaknál volt. Ezután Dózsáéknak sikerül több várat elfoglalnia (Arad, Csája, Zádorlak, Világos, Lippany).

A csapat pesti egysége veszélybe került és Dózsa testvérét Gergelyt küldte, de letették a fegyvert 1514 június 1-én. Dózsa eközben Temesvárt ostromolta július, aminek a vezetője Báthory István volt. 1514 július 15-én felmentő sereg érkezik Szapolyai János vezetésével, ez a sereg szétveri a parasztcsapatokat, erre a csapatok letették a fegyvert, Dózsa is fogságba esett, majd kivégezték. Azonban szélesebb körű megtorlás nem volt a parasztságnál, hiszen a nemesek ügyeltek arra, hogy a parasztok magja megmaradjon.

A háború következménye az lett, hogy 1514 őszén összegyűlt az országgyűlés melyben intézkedéseket (véres törvények) hoztak:

A jobbágyakat, zselléreket évi 1 forint adó fizetésére kötelezték.

Minden jobbágynak heti egy napot robotolni kellett.

Minden termény után beszedték a kilencedet és a tizedet.

Jobbágysorba taszították a kunokat és a jászokat.” Forrás: http://dragon.unideb.hu/~kltegimn/CLASSES/12C/HTM/PZ/HU/DOZSA10.HTM

[lxxiii] II. Lajos (1516-1526): „A mohácsi vész: Az elsőt, az ún. mohácsi vészt (1526. augusztus 29.) II. Lajos magyar király vívta II. Szulejmán török szultánnal, aki 1521-ben elfoglalta Belgrádot és Szabácsot. 1524-ben fenyegette Lajost, hogy a folytonos békeszegés miatt elfoglalja majd Magyarországot és Németországot. A háború hírére Lajos segítséget kért az európai fejedelmektől, de csak VIII. Henrik angol király ajánlott fel segélyt (amely 1527-ben érkezett meg Mária királynéhoz, Pozsonyba), továbbá a pápa 50.000 aranyat, ellenben sem V. Károly, sem Habsburg Ferdinánd (osztrák főherceg, a magyar király sógora) nem tettek semmit.

Az 1526. április végére összehívott országgyűlés május 1-jén megszavazta a hadi adót és elhatározta, hogy a nemesek ne csak személyesen jelenjenek meg, hanem annyi katonát is állítsanak, amennyit csak tudnak. E határozatnak nem volt nagy foganatja. A király Szapolyai János erdélyi vajdához futárt menesztett, majd ő maga július 20-án indult el Budáról csekély sereggel, amely útközben 12.000 főre nőtt. Augusztus 16-án nevezte ki a sereg vezéreiül Szapolyai György szepesi grófot és Tomori Pál kalocsai érseket, aki nagyon vonakodott a vezérséget elfogadni. Az urak nagy többsége Mohácsot választotta a csata színhelyéül. A magyar sereg, amely 24.800 emberből állott és 80 ágyúval volt felszerelve, augusztus 29-én egészen délutánig csatára készen állt. A törökök, akik a Mohácstól délre eső síkot egészen elfoglalták, csak másnap akartak támadni Ibrahim nagyvezér vezetése alatt; addig pedig Bali bég Nyárad felől megkerülte a magyarok balszárnyát, amit ezek csak délután vettek észre.

Ibrahim seregének felfejlődése a magyarokat ágyúik elsütésére bírta, úgy hogy a csatát meg kellett kezdeni. A magyarok első csatavonala szétszórta a ruméliai (európai) török sereget, mely még nem állt hadrendbe. Mikor azonban a második csatavonal, melyben a király is helyet foglalt, megütközött a török sereg zömével, megfordult a kocka; a balszárny hátrálni kényszerült Bali bég elől, aki oldalról lepte meg őket. A túlnyomó részben lovasokból álló sereg ekkor megfutamodott, de más irányba nem menekülhetett csak a Duna felé, és sokan a mocsárban lelték halálukat. A veszteségeket csak a következő napon lehetett megbecsülni: 24 000 magyar veszett el, köztük Tomori Pál kalocsai érsek, 5 püspök, 16 zászlós úr, és maga a király, aki menekülés közben belefulladt a Csele patakba.” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Moh%C3%A1csi_csata

[lxxiv] „Az iszlám erős védőgátja: Budapest a török korban
Jóllehet Szulejmán szultán 1526-ban és 1529-ben is bevonult Budára, mégsem foglalta el a várost. Nem azért, miként azt egyes történészek vélik, mert előre látta volna, hogy mily katonai-pénzügyi terhet jelent számára a birodalom logisztikai központjától oly messzire fekvő, hadseregének hatósugarán kívül eső város és az alája tartozó terület meghódítása, hanem azért, mert az 1526-ban magyar királlyá választott Szapolyai János lojalitása, s a szerémségi várak török őrhada elegendő ellenőrzést biztosított a szultán számára Magyarország felett. Szapolyai halála után, amikor a magyar nemesség egy része által 1526-ban szintén magyar királynak választott Habsburg I. Ferdinánd elérkezettnek látta az időt Buda és Magyarország korábban Szapolyai által ellenőrzött részeinek meghódítására, Szulejmán sem várhatott tovább: csapataival 1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján csellel elfoglalta Budát. Buda elfoglalása után Magyarország három részre darabolódott: a Magyar Királyság, Habsburg uralkodók alatt, az ország északi részein a hajdani országterület harmadára, mintegy 100–120 ezer km2-re zsugorodott, a középső, kb. ugyanekkora nagyságú országterületet az oszmánok csatolták birodalmukhoz. Szapolyai keleti országrészéből pedig, amely az előbbieknél valamivel kisebb volt, a török függés alatti Erdélyi Fejedelemség született meg. Buda, a középkori Magyar Királyság fővárosa 145 évig az Oszmán Birodalom legészakibb tartományának, a budai vilajetnek lett a központja. A sikertelen 1683. évi bécsi török ostrom után a Szent Ligába tömörült európai keresztény államok elérkezettnek látták az időt a török Magyarországról történő kiűzésére: e folyamat egyik fontos állomása volt Buda felszabadítása 1686. szeptember 2-án.
A frissen meghódított terület védelmére a budai várba már 1541-ben 2653, a pesti várba pedig 914 katonát rendeltek. A védelem erősítésére további 4196 főt helyeztek át a délvidéki török várakból. A katonák nagyobbik fele nem török, hanem délszláv nyelven beszélő, orthodox hitű volt. De a muszlimok között is sok volt a bosnyák, horvát vagy szerb. Buda utcáin a hódító törökök és a szolgálatukban álló délszlávok mellett magyarok, latinnak nevezett raguzaiak, zsidók és az összeírásokban kiptinek mondott orthodox hitű cigányok keveredtek.
A katonák részint a várak kaszárnyáiban, részint a polgári lakosokkal együtt a várak mellett lévő városok házaiban telepedtek le. A budai helyőrség a királyi palota környékén, a Várhegy szélein és a kapuk táján lakott. Janicsárkaszárnyák voltak még a mai Fortuna és Országház utcában, a Bécsi-kapu tér környékén. A lovasságot a várhegyen kívül, a külvárosban helyezték el. A budai pasa először Martinuzzi házában, majd a Duna partján lakott, de az 1598. évi ostrom előtt ő is felmenekült a Várba, s a mai Várszínház közelében rendezte be hivatalát. A janicsáraga a Bécsikapu tér közelében lelt otthonra. A magyarok a mai Dísz tértől északra lévő utcákban és a Vízivárosban, azaz a Széna tértől a Lánchíd budai hídfőjéig elterülő városban laktak. Az olaszok az Olasz utcában, a zsidók a Zsidó utcában, azaz a mai Táncsics Mihály utcában éltek. A Vízivárosban — elkülünülve az ottani magyar keresztényektől és zsidóktól — nagyszámú cigányság élt.
A város lakossága jól rekonstruálható a török adóösszeírások alapján. A lakosokat, miként a nagyobb városokban általában, Budán is utcánként, illetve a török városi igazgatás sajátos beosztásához igazodva mahallénként, azaz „városnegyedenként” írták össze. A mahallékat a nagyobb múltú muszlim városokban általában valamely jelesebb vallási építményről nevezték el, Budán azonban a város utcái után kapták nevüket: így volt Olasz ucca mahalle, Szentgyörgy ucca mahalle, Mindszent ucca mahalle, Szombathel ucca mahalle, Szent Pál ucca mahalle, Ötvös ucca mahalle, Zsidó ucca mahalle, Szent Péter mártír ucca mahalle és Kopt mahalle. Az oszmán hatóságok felekezetek szerint tartották nyilván a város lakosait: az elsőként felsorolt mahallékban a keresztények, a Zsidó ucca mahalléban a zsidók, a Kopt mahalléban pedig az orthodox hitű, délszláv nevű cigányok laktak. (…)
hódítók lassan a saját képükre formálták a városokat. A messziről érkező utasnak először a dzsámik égbe nyúló tornyai, azaz mináréi tűntek fel. A dzsámik zöme átalakított keresztény templom volt. A templomokból eltávolították a keresztény szimbólumokat, a padokat kihordták, a hideg köveket szőnyegekkel takarták le. Kialakították a mekkai irányt (kible) jelző mihráb-fülkét, s annak jobb oldalán kőből vagy fából elkészítették a pénteki szónok (hátib) számára a szószéket (minber).

A dzsámik körül lassan kialakultak a muszlim városok jellegzetes negyedei, a mahallék. A dzsámik mellett elemi (mekteb) és középiskolák (medresze), szegénykonyhák és fürdők épültek. Lassan megjelentek a kézművesek műhelyei és a kereskedők boltjai is, a nagyobb városokban szakmánként elkülönülve. Budán külön utcájuk volt a csizmadiáknak, fazekasoknak és rézműveseknek. A mai Mátyás-templom előtti téren állt a bedeszten, a fedett vásárcsarnok. A város állandó kézműveseinek és kereskedőinek itt voltak a raktárai és árusítóbódéi. A vándorkereskedők a karavánszerájokban vertek tanyát hosszabb-rövidebb ideig.

Ez a keleti világ idegennek tűnt azoknak a nyugati utazóknak, akik néhány évtizeddel korábban Budán jártak. A törökök nemcsak az utcákat építették be bódéikkal, de befalazták a templomok és lakóházak ablakait is. A török és a nyugati forrásokban is visszatérő kép a lassú, de mindenütt észlelhető pusztulás. „A házak sorban egymás után beomlanak. Építkezésnek nyoma sincs, legfeljebb annyi, hogy a lakó meghúzhassa magát az eső és hó elől. A nagy, tágas termeket, szobákat istállószerűen, kőből-agyagból-fából összeeszkábált cellák tömegére darabolták fel. Pincékre nincs szükségük; ezeket szeméttel töltötték meg. Saját házának senki sem ura és gazdája.” [44]

Ne feledjük azonban, hogy a középkori Magyar Királyság hajdani fővárosa a török időkben csak egy volt a birodalom tartományi központjai közül, majd 1500 kilométerre a birodalom kulturális központjától. S ahogy nőtt a távolság Isztambultól, úgy lettek egyre kisebbek és szürkébbek az épületek, úgy jutott egyre kevesebb pénz a budai dzsámik és középületek építésére. S ne feledkezzünk meg a háborús viszonyokról: „Ugyan minek építkeznénk? Hiszen egyszer csak itt teremnek a keresztények, és összelövöldözik az egészet. Inkább pénzünk legyen, amit könnyen és bármikor magunkkal vihetünk” —mondták a budai törökök 1605-ben egy már hónapok óta közöttük élő német szolgának. [45] Persze mindez aligha vigasztalhatta Buda lakóit, akik 145 éven át török uralom alatt élve kénytelenek voltak végignézni városuk lassú pusztulását.” Forrás: ÁGOSTON GÁBOR: A kezdetektől a török uralom végéig http://www.bparchiv.hu/magyar/kiadvany/bpn/20_21/agoston.html

[lxxv] „Budavár diadala: 1686 július-szeptember 2.

A vár felmentésére egy 61 ezer fős nemzetközi sereg jött létre, melyben a magyarok létszáma elérte a 15 ezer főt. A 40 ezres fő sereget Lotharingiai Károly vezette, őt segítette a “Kék Herceg” néven ismert Miksa Emánuel, Lajos Vilmos, bádeni őrgróf és Savojai Jenő. A sereg július elején kapta meg az ostromparancsot. Kezdetben hatalmas veszteségeket szenvedtek a német csapatok, így az ostrom lassan haladt. Ugyanakkor egy másik veszély is fenyegetett, hiszen a hónap végén Szulejmán nagyvezír vezetésével megindult a török felmentő sereg. Az ostromlók ekkor kettős sáncot emeltek ami egyrészt a felmentő seregtől, másrészt a várvédők kitöréseitől védte őket, vállalva ezzel saját maguk beszorítását.

A döntő rohamra szeptember 2-án (délután 3 órakor), a felmentő sereg szemeláttára került sor. A császári csapatoknak sikerült bevennie a várat. Ebben az ütközetben esett el az utolsó budai pasa, Abdurrahman is. Buda az ostrom után szinte teljesen romba dőlt. Az ostromlók ezután megkezdték a foglyok kivégzését, és rabszolgának való eladását. A vérengzések még a gyermekes anyákat sem kímélték.

Buda visszafoglalása után tovább folytak a harcok. A diadallal egy napon vívták a nagyharsányi csatát (1687-ben), majd a siker után a volt Thököly támaszpontok ellen vonultak. 1689-ben Caraffa vezetésével elfoglalták a Zrínyi Ilona által védett Munkács várát is, s Ilonát fogságba ejtették.” Forrás: A török kiűzése és a Habsburg berendezkedés http://dragon.unideb.hu/~kltegimn/CLASSES/12C/HTM/PZ/HU/TOKI42.HTM

[lxxvi] „Csaus(ok): „futár, megbízott”. A katonai szolgálat csausai a janicsároknál, az adzsemi oglánoknál, illetve a haditengerészetnél szolgáltak. A janicsárok csausai a háborúk során hírnöki feladatot láttak el. A civil csausok a szultáni szerájban teljesítettek szolgálatot. Ők voltak a szultán testőrei, hírnökök és követek. Voltak más civil csausok is, mint például a diván-i hümájun csavuslari. Feladatuk volt, hogy a diván napján mindenben szolgálják ki a nagyurakat, de főleg a szultánt. Számuk azonban csak néhány száz volt. Tehát négy különböző rendbe tartozó csausokat kell megkülönböztetnünk: az udvari, polgári, katonai és a szultáni tanácsi csausokat. A két legnagyobb létszámú testületük a szultáni udvar csausai és a katonai csausok.

– A szultáni udvar csausainak két fő feladatuk volt:

1.Amikor a szultán a szeráját elhagyta előtte jártak buzogányt tartva a kezükben.

2. Politikai küldetésekre alkalmazták őket, de csak külföldre (követek). Ez így volt egészen a XVII. századig. Csakis ők mentek külföldre.

3. Sokrétű feladataik közé tartozott a testőri jellegű szolgálat a szultán körül, jelen kellett lenniük a követek fogadásánál, hírnöki teendők, stb. Fő vezetőjük a csaus basi volt.

– A katonai csausok pontosan ugyanezeket a feladatokat végezték, csak ők a hadsereg egyes vezetőinek a szolgálatában álltak. A legtöbbjük janicsár volt és janicsár csapatoknál is szolgáltak. Sokan dolgoztak a tengerészetnél és a flottillánál is[2]. Legfelsőbb vezetőjük a bas csaus (fő csaus) volt. Ő az amúgy is érinthetetlen janicsárság törzskarának volt az egyik tagja, mégpedig az ötödik bölük (?) parancsnoka. A janicsár aga divánjában ő terjesztette elő a kérvényeket.

– A polgári életben szolgáló csausok is a csaus basi alá tartoztak. Mivel a csaus basi igen nagy hatalommal és széles intézkedési jogkörrel rendelkezett a polgári csausok igen sok mindennel foglalkoztak. A csaus basi a nagyvezír alatt álló három miniszter (a másik kettő: a kiaja bég, és a rejsz efendi) egyike volt., s mint ilyen egyesítette magában a belügyminiszteri és igazságügyi minisztert. Végrehajtotta a nagyvezírnek az utasításait belügyi és igazságügyi kérdésekben.

A polgári csausok egyszerre voltak törvényszolgák, állami ítéletvégrehajtók, futárok, testőrök, az uralkodó személyi környezetének vezetői, ajtónállók, stb. Sok feladatot vállaltak az adzsemi oglánok körüli teendőkben. A csaus basi mindegyiknek a vezetője volt. Sőt fontos tiszte volt, hogy a külföldi hatalmak követeit ő vezette a szultán vagy a nagyvezír elé

– A szultáni tanács csausainak feladata volt a diván összeülésének napján a diván teljes kiszolgálása. Néhány százan voltak. Török nevük Diván-i hümájun csavuslari.

– A beglerbégek udvari tisztjeiként szolgáló csausok. Minden feladatot elvégeztek, amit az udvari, a polgári, a katonai és a szultáni tanácsi csausok elvégeztek.” Forrás: Györkös Attila: Törökvész c. honlapja. Forrás:

http://gyorkos.freeweb.hu/szotar/szotar1.htm

[lxxvii] Cinetrip:„Sejtelmes fények és filmvetítés, fülledt gõz és agymasszírozó bakeltizene - akik valaha jártak a Rudas fürdõben megrendezett Cinetripek egyikén, felejthetetlen élményként emlékeznek a hajnalig tartó gyógyvizes bulikra. A külföldi útikönyvekben budapesti csemegeként jegyzett rendezvényre a világ minden tájáról ezrek látogattak el, a nemzetközi trendet diktáló Face magazin és az I-D pedig nemrég a "világ legjobb bulija" címmel tüntette ki a rendhagyó partyformát.” Forrás: http://index.hu/wanted/winterju/cine/

[lxxviii] Gyömli: „a hódoltság korabeli magyar nyelvben a zsoldos lovasság egyik jól díjazott előkelő faját jelentette. Az egykorú forrásokban gyömlünek is nevezik és eredetére nézve nem más, mint az oszmánli gönüllü szónak...” forrás: http://www.kereso.hu/index.php?scan=0&words=gy%F6mli Idézet Györkös Attila Törökvész című honlapjából: „Gönöllü: "bátor", önkéntest is jelent. Állami, de irreguláris zsoldos lovasok voltak. Az államtól apró lovakat kaptak szolgálatukhoz, de csak a hadjárat idejére.Önkéntes alakulat, melynek tagjai szervezetileg a janicsárokhoz tartoztak. Béke idején általában várak közelében éltek, polgári foglalkozást űztek. A gönüllük bölükökre voltak felosztva akárcsak a bölük khalkik és más egységek. Vezetőjük a gönüllü bölük basi volt. Ugyanazokat a katonai feladatokat végezték el, mint az akindzsik és ugyanolyan módon foglalkoztatták is őket. Leginkább a végvidéken a várakban voltak alkalmazásban, mert részben bennszülöttekből állt a seregük. Sajátságos, kitüntető szerepük volt, hogy a nagyvezír díszmeneteinek alkalmával ők vonulhattak mellette két másik alakulat tagjai közt. Ők alkották a nagyvezír testőrségét a díszmenetek alkalmával.” Forrás: http://gyorkos.freeweb.hu/szotar/szotar1.htm

[lxxix] „A muzulmán törökökkel szemben a keresztények és zsidók megalázó elnevezése a gyaur és csifut volt, a muszlim hitre frissen áttérteket pedig potornak nevezték.” Forrás: http://mek.oszk.hu/01800/01885/html/index10.html
Csifut: "zsidó" általában csak ragadványnévként használják. Főképp pejoratív tartalommal használják, "gazember", "hitvány" Forrás: http://www.naprakeszegyetem.hu/tudasbazis/nezet.php?id=61&r=7&PHPSESSID=b0cdbee4e07da7690276a33721f6703c

[lxxx] Rüstü: Személynév. Jelenleg (2005. 02. 05.) a török Fenerbahce kapusa. Teljes neve Rüstü Recber.

[lxxxi] Kapucsi: helyesebben kapudzsi. „„ajtonálló”. A szultáni szeráj külső kapuinál álltak őrt, a folyamodókat ők vezették a diván elé. Szkófiájuk piros volt. Ezüst pálcájuk és aranyos öltözékük különböztette meg őket más a szerájban dolgozóktól. Számuk a XVI. század végén egy egykorú török feljegyzés szerint 2342 volt. A szerájokon kívül néha őrként is foglalkoztatták őket. A felosztási egységük a bölük volt, csakúgy, mint a bölük khalkiknak és más csoportoknak. A bölükök vezetői a kapudzsi bölük basi. A legügyesebb janicsárok közül válogatták ki őket. Ők hívták meg az állam főembereit a szultáni ünnepélyekre is. Ők szolgáltak világítással a szultán számára, akkor, amikor valahová kivonult, vagy a hadjáratok során. Ezt a fontos szolgálatot más főemberek is igénybe vették, így a mesaladzsik (fáklyavivők) mindig elkísérték a hadjáratokat.” Forrás: http://gyorkos.freeweb.hu/szotar/szotar1.htm

[lxxxii] Kajmakám: „nagyvezír helyettese Isztambulban, mikor az eltávozott a fővárosból. Ez rangjára nézve három lófarkas pasa kellett, hogy legyen. Helytartó, a szultán vagy a nagyvezír helyettese, de így nevezték a bégek helyetteseit is.” Forrás: http://gyorkos.freeweb.hu/szotar/szotar1.htm

[lxxxiii] Szatyma: Apróra vágott ólomdarabok, sörét. Forrás: http://www.naprakeszegyetem.hu/tudasbazis/nezet.php?id=61&r=7&PHPSESSID=b0cdbee4e07da7690276a33721f6703c (Szerző: Udvardi Gábor) A Pallas lexikonban: helyenkint szatyma, posta néven ismert, a serétnél nagyobb apró golyók, melyekből 4-18 darab fér egy töltésbe. Csak kis távolságban adnak jó lövést.

[lxxxiv] Mukáta: „A török hódoltság idejében a nagy jövedelmek hűtlen kezelés és lanyha ellenőrzés folytán nevetségesen csekély összegekre olvadtak le. A magyarországi területeken tehát azt rendelte el a török kincstár, hogy az összes jövedelmek adassanak ki: 1. egy-egy évre szabott áron bérbe, ez volt az Iltizám mukáta.; 2. bizományba a beszedendő jövedelemnek bizonyos százaléka fejében, ez volt az emanet és 3. életfogytiglan való bérbe az arra vállalkozónak, ez volt a málikjáne. Az Iltizám mukátát és az emanetet megkaphatta egy-egy hitetlen is. Forrás: http://www.kereso.hu/yrk/Erinv/82815
„A kincstár többféle bevételt vont össze egy-egy pénzügyi egységbe, amit három évre bérbe adtak. Ennek lejárta után a bérletet újra meghirdették, de már magasabb kikiáltási árral…” Forrás: http://gyorkos.freeweb.hu/szotar/szotar1_5.htm

[lxxxv] Szeraszker: „egy hadjárat idejére a szultán által kinevezett fővezér. Ua., mint „Szerdár”. Leginkább a nagyvezír személyében, vagy a vezírek és beglerbégek közül került ki. Egyéb neve: „Szipeszalár”.” Forrás: http://gyorkos.freeweb.hu/szotar/szotar1_5.htm

[lxxxvi] Tombász: egyfajta hajó elnevezése. „Emlékeinkben sokféle hajófajta neve előfordul, közülük azonban csak a tombász neve él ma nyelvünkben, az is csak nyelvjárási szinten.” Forrás: http://mek.oszk.hu/01800/01885/html/index10.html „Tombász: hidat, vizimalmot a víz felszínén tartó lehorgonyzott vagy kikötött bárka, ponton.” http://www.naprakeszegyetem.hu/tudasbazis/nezet.php?id=61&r=7&PHPSESSID=b0cdbee4e07da7690276a33721f6703c
„A Duna menti Foktőn a hasonló, egyszerű vízi járműnek tombác a neve (Kuczy K. 1976: 32–33). Ez utóbbival kapcsolatban azonban meg kell említenünk, hogy e néven hajószerű vízi jármű is ismert: „A határőrvidéken elterjedt a régen bödönhajónak készült, később deszkából épült tombász” (Csermák G. 1956: 22).” http://vmek.oszk.hu/02100/02152/html/02/438.html

[lxxxvii] Mufti: „vallási jog (saria) "hivatalos" értelmezője, jogtudós (sohasem ítél, csak véleményez adott esetben). Lásd még: sejhüliszlám. Hivatásuk volt a fetvák kiadása, vagyis az elébük adott jogi kérdésekre való felelés… Minden nagyobb városnak megvan a maga muftija, míg kisebb városokban a mufti és kádi egy ugyanazon személy. A Sejk-ül-Iszlám nevezte őket ki élethossziglan, mivel ő volt a legfelsőbb vezetőjük.
– fakih: hittudós, a vallási jog (sarija vagy saria) vizsgázott ismerője, közülük nevezik ki a kádi-kat
– mufti: vallási jog (saria) "hivatalos" értelmezője, jogtudós (sohasem ítél, csak véleményez adott esetben). Kisebb helyeken nincs külön mufti és kádi, ott a mufti egyben ítélőbíró is. Forrás nélkül. Cristóbal de Villalón így írt róla: „utána következik a mufti (ti. rangban a kádiaszker után), aki semmivel sem kisebb rangú az előbbinél, és nem is alattvalója annak, akárha két pápájuk volna;…” „A kádiaszkert, a muftit meg a kádit az uralkodó fizeti…”” Forrás: http://gyorkos.freeweb.hu/szotar/szotar1_5.htm

[lxxxviii] Fetva: „(fő) mufti vallási jogértelemezése, mindig vélemény és nem ítélet, mert csak a szultán (kalifa) ill. megbízottja ítélhet Allah nevében. A fetva mindig írásbeli válasz egy jogi kérdésre. A fetvák gyűjteménye fontos része a muszlim jognak.” http://gyorkos.freeweb.hu/szotar/szotar1.htm

[lxxxix] „Vak Bottyán János (vsz. 1643-1709)

A törökök elleni végvári harcokban tűnt ki. Különböző lovassági parancsnoki beosztásokban kiválóan megállta a helyét. Részt vett a törökök Magyarországról történő kiűzésében (ekkor vesztette el a fél szemét). Ennek során egy ideig Szeged várparancsnoka (1687), majd ezredparancsnok (1692). A spanyol örökösödési háború kitörésekor (1701) a franciák ellen harcolt a Rajna mentén.

1703-ban Esztergomba vezényelték. Rákóczi, hogy megnyerje magának e kiváló képességű katonát, előléptette generálissá. Császári parancsnoka azonban letartóztatta, így csak szökése után 1704 őszén csatlakozott ténylegesen a kuruc seregekhez.

Az egyik legsikeresebb kuruc hadvezérnek bizonyult, legnagyobb hadisikere a Dunántúl birtokbavétele volt 1705-ben. Haláláig aktívan részt vett a harcokban. A közhiedelemmel ellentétben öregségében halt meg, nem pestisben. Gyöngyösön a ferences templomban temették el, s hogy elkerüljék a sírok kifosztását, terjesztették el a pestis-legendát.” Forrás: http://www.berze-nagy.sulinet.hu/bottyan.htm

[xc] „Müezzin: "kiáltó", aki szent énekkel (ezán) imára hívja napi ötször a moszlimokat, ha nincs esetleg más papi "rangja" is, nem uléma) Házasság esetén, mint tanúnak ott kellett lennie. Cristóbal de Villalón az egyházi főemberek rangsorában a hetedik helyre tette. „Az alkalmazottak közül mind rangban mind pedig fizetségben az utolsó helyen következtek a dzsámiszolgák:… és végül a müezzinek, akiket a budai keresztények is jól ismertek, hiszen naponta ötször is láthatták őket a dzsámik karcsú mináréinak kör alakú párkányain, amint imára szólítják Mohamed híveit, mindig szigorúan meghatározott időben, aminek kijelölésében egy másik dzsámiszolga, az időjelző vagy muvakkit volt a müezzinek segítségére.” B. G. H. E. H.: A muszlim hitélet aloldal” Forrás: http://gyorkos.freeweb.hu/szotar/szotar1_5.htm

[xci] „Bég(ek), Bej, Bek: 1. „úr”. Nemzetségfő, törzsfő, hadifőnök, kormányzó, átvitt értelemben bármilyen nagyúr lehet. Ősi török cím, eredeti jelentése úr, vezető. A török birodalomban többféle katonai rang viselőinek járt (pl az akindzsik parancsnokainak), de legismertebb a szandzsákbég formában volt. Arabul: emír. 2. ezredes. 3. szandzsákbég: közös hadijelvény alá tartozó csapatok parancsnoka, "zászlósúr" (lásd "liva", "szandzsák").” Forrás: http://gyorkos.freeweb.hu/szotar/szotar1.htm

[xcii] „II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.): a Rákóczi-szabadságharc vezetője, erdélyi fejedelem.

Apja I. Rákóczi Ferenc, aki még fia csecsemőkorában meghalt. Nagyapja és dédapja a két Rákóczi György, erdélyi fejedelmek voltak. Anyja, Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter horvát bán leánya, a költő Zrínyi Miklós unokahúga volt.

Neveltetése:

Mint árvát édesanyja, Zrínyi Ilona szerette volna gyámsága alá venni, I. Lipót császár tanácsosai azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy Rákóczi és nővérének gyámsága Lipótot illeti, főképp, mert I. Rákóczi Ferenc végrendeletében fiát Lipót pártfogásába ajánlotta.

Nehézségek árán azért sikerült keresztülvinni, hogy a Rákóczi-árvák gyámságát Lipót főgyámsági jogának fenntartása mellett anyjukra, Zrínyi Ilonára ruházzák. A család előbb Munkács, Sárospatak és Regéc váraiban lakott, majd 1680-tól (a nagymama, Báthory Zsófia halála után) végleg munkácsi várukba költöztek, amely iránti vonzalmát Rákóczi haláláig megőrizte. Az anyja mellett Kőrössy György kamarás (udvarmester) és Badinyi János is részt vettek nevelésében.

A Thököly-szabadságharc vége:

Zrínyi Ilona második férje, Thököly Imre nem avatkozott a gyerekek nevelésébe, ő inkább a politikával foglalkozott. A törökök kudarca Bécs ostrománál keresztül húzta a „kuruc király” terveit, az Oszmán Birodalom bizalmatlansága vele szemben is megnőtt. Rákóczit ekkor személyes céljaira kívánta felhasználni és kezesként Konstantinápolyba küldte volna; anyja azonban nem akart megválni fiától.

1686-ban Antonio Caraffa ostrom alá vette Munkácsot. A várat Zrínyi Ilona 3 évig sikeresen védte, de végül kénytelen volt megadni magát. A kapituláció után a Rákóczi-árvák összes javait visszaadták, ők maguk azonban atyjuk végrendelete értelmében I. Lipót gyámsága alá kerültek. Zrínyi Ilonával együtt Bécsbe kísérték őket, ahonnan csak a császár engedélyével távozhattak.

Közben 1699. január 26-án megkötötték a karlócai békét, amely Thökölyt és Zrínyi Ilonát száműzetésbe kényszerítette. A fiatal Rákóczi Bécsben maradt, a császár kezei alatt.

Thököly bujdosó kurucai a közhangulatot felhasználva éppen Rákóczi birtokán, a Hegyalján támasztottak zendülést. Meglepték és elfoglalták Tokaj, Patak és Újhely várát, és Rákóczit akarták megnyerni vezérüknek. Ő azonban kitért a szervezetlen, parasztlázadás-szerű mozgalom elől. Sietve távozott Bécsbe, hol az udvar előtt megpróbálta tisztázni magát a gyanú alól.

Barátságot kötött Bercsényi Miklós gróffal, akinek birtoka, Ungvár szomszédos volt Rákóczi birtokaival. Bercsényi művelt ember volt, Rákóczi és Forgách Simon után az ország harmadik leggazdagabb főura, családi összeköttetéseinél fogva a legtöbb magyar főúr rokona.

A szabadságharc:

Mivel a Habsburg-ház spanyol ágának kihalása előrelátható volt, a franciák szövetségeseket kerestek az osztrákok ellen. Ezért felvették a kapcsolatot Rákóczival és támogatást ígérve neki egy magyar függetlenségi harc esetére. A levelezést egy osztrák kém a császár kezébe juttatta. Ezért a fiatal főurat 1700. április 18-án letartóztatták és Bécsújhelyre szállították. A vizsgálat során kiderült, hogy az ítélet (éppúgy, mint annak idején nagyapja, Zrínyi Péter esetén) csak halálos lehet. Ezért Rákóczi felesége és a börtönparancsnok segítségével megszökött és Lengyelországba menekült. Itt ismét találkozott Bercsényivel és közösen felvették a kapcsolatot a francia udvarral.

A spanyol örökösödési háború miatt elvezényelték Magyarországról a császári csapatok nagy részét. Munkácson új, kurucok vezette felkelés kezdődött és Rákóczit kérték fel vezetőjüknek. Ő elérkezettnek látta az időt és eleget tett kivánságuknak. 1703. június 15-én Lawoczne mellett Esze Tamás csapatai csatlakoztak hozzá, 3000 főnyire emelve a sereg létszámát. Bercsényi némi francia pénzzel és 600 főnyi lengyel zsoldoscsapattal érkezett a fejedelemhez.

A nemesek nagy része azonban nem állt mellé, mivel az egész felkelést parasztlázadásnak tekintették; úgy tűnt, Rákóczi hiába bocsátotta ki Vásárosnaményben kiáltványát a szabolcsi nemességhez. Elsőként a hajdúkat sikerült meggyőznie, így 1703. szeptember végére Magyarország a Duna vonaláig irányítása alá került, majd hamarosan a Dunántúl nagy részét is sikerült elfoglalnia.

Mivel az osztrákoknak több fronton kellett harcolniuk, ezért kénytelenek voltak tárgyalásokba bocsátkozni Rákóczival. Azonban amikor 1704. augusztusában a höchstädti csatában győztek az egyesített francia-bajor sereg felett, nem csak a spanyol örökösödési háborúban kerültek fölénybe, hanem egyúttal azt is megakadályozták, hogy a kurucok serege egyesüljön a bajor-francia segéderővel. Ezzel Rákóczi nehéz helyzetbe került, mind hadi, mind anyagi értelemben. A francia segélyek csökkenni kezdtek, a hadsereget növelni kellett volna, miközben az akkori létszám fegyverrel és élelmmel való ellátása is meghaladta erejét. Ezért a pénzhiány ellensúlyozására rézpénzt veretett; ezt viszont nem volt könnyű forgalomban tartania az ezüstpénzhez szokott Magyarországon.

A hadszíntéren váltakozó szerencsével folytak a csatározások, de 1706. után Rákóczi seregei fokozatosan visszaszorultak.

Az 1705. szeptemberében megtartott szécsényi országgyűlés vezérlő fejedelemmé választotta Rákóczit (bár 24 tagú szenátust rendelt mellé), majd fölhatalmazta őket a külügyek (és a béketárgyalások) irányítására.

Anglia és Hollandia kezdeményezésére 1705. október 27-én újra megindultak a béketárgyalások a szövetséges rendek és a császáriak közt. Stratégiáját mindkét fél az állandóan változó katonai helyzethez igazította és Erdély hovatartozását illetően sem jutottak dűlőre; sem a császár, sem Rákóczi nem óhajtott lemondani róla. A franciákkal kötött szerződés ügye sem haladt előre, ezért a fejedelem a függetlenség kikiáltása mellett döntött, hogy tárgyalóképes félként könnyebb legyen számára a szövetségek kötése.

1707. június 13-án az ónodi országgyűlésen Rákóczi javaslatára, Bercsényi támogatása mellett kikiáltották a Habsburg-ház trónfosztását. Azonban sem ez, sem a rézpénzinfláció visszaszorítására tett kísérletek nem hozták meg a várt eredményt. XIV. Lajos továbbra sem írt alá semmilyen szövetséget a magyar fejedelemmel, így a szabadságharcosok magukra maradtak. Felmerült egy, az oroszokkal kötött szerződés lehetősége, de ezt a reményt sem sikerült valóra váltani.

1708. augusztus 3-án a trencséni csatában a fejedelem lova felbukott és Rákóczi ájultan esett le róla. Mivel a kurucok azt hitték, hogy meghalt, az egész had szétfutott. Ezt a veszetséget többé nem heverték ki. Egyre több kuruc vezér állt át a császár táborába büntetlenséget remélve, és Rákóczi visszaszorult Munkács és Szatmár környékére. Nem bízva a császár által megbízott tárgyalófél, Pálffy János szavában, a fejedelem 1711. február 21-én elhagyta Magyarországot, Lengyelország felé véve az irányt.

A békekötés:

Rákóczi távoztában Károlyi Sándorra ruházta hadainak főparancsnokságát. Károlyi, mentve amit még lehetett, Pálffyval mint császári biztossal gyorsan megkötötte a békét, mert az időhúzás veszélyes lett volna. Ennek értelmében 1711. május 1-én Szatmár mellett, a nagymajtényi mezőn 12000-nyi felkelővel lerakta a fegyvert, átadta zászlóit és letette a hűségesküt.

A szatmári béke Rákóczira nézve a körülményekhez képest kedvező volt. Kegyelmet biztosítottak neki, ha három hét alatt leteszi a hűségesküt és ha nem akart volna az országban maradni, a hűségeskü letétele után Lengyelországba távozhatott volna. Ő azonban nem fogadta el a béke feltételeit; nem bízott az udvar őszinteségében, s érvényesnek sem tartotta azt a szerződést, amelyet Pálffy I. József időközben bekövetkezett halála után, tehát a tőle nyert teljes hatalom megszűntével kötött meg.

A bujdosás:

Rákóczi emlékiratainak 1739-ben, Hágában megjelent első kiadásaKétszer is fölajánlották neki a lengyel koronát és megválasztását az orosz cár is támogatta, ő mégsem fogadta el. 1711. és 1712-ben Lengyelországban maradt, hol a főurak kitüntetett figyelemben részesítették. Ez idő alatt Sárosi gróf álnéven Danckában (Danzig) lakott.

1712. november 16-án Danckából Angliába ment, ám a bécsi udvar tiltakozása miatt az angol királynő nem fogadta be. Ekkor Franciaországba evezett. 1713. január 13-án Dieppe-ben partra szállt, s már április 27-én emlékiratot nyújtott be XIV. Lajosnak, melyben szolgálataira hivatkozott és kérte, békekötéskor ne feledkezzenek meg Magyarországról. Ám a béke 1713 és 1714-ben Utrechtben és Rastadtban anélkül köttetett meg, hogy Rákóczit vagy hazáját egy árva szóval is említették volna. Még arról sem intézkedtek, hogy Rákóczinak a bécsi udvarnál lévő fiait apjuknak kiadják.

A fejedelem a francia udvarnál, bár hivatalosan nem ismerték el, nagy kegyben állott, azonban XIV. Lajos 1715. szeptember 1-jén bekövetkezett halála után már itt sem érezte jól magát.

1717. szeptemberében a háborúban álló Törökország meghivására 40 főből álló kísérettel útnak indult, és Spanyolország érintésével október 10-én partra szállt Gallipoliban. Törökországban ünnepélyesen fogadták ugyan, de arról, hogy – mint ő kívánta – külön keresztény sereg élére állítsák, tudni sem akartak.

1718. július 21-én megkötötték a passzarovici békét, amelyben a Porta megtagadta a bujdosók kiadatását. A császári követ még két év múlva is követelte kiadatásukat, de a szultán becsületére és a Koránra hivatkozva kijelentette, hogy ilyen becstelenségre nem vetemedik. Csak annyit tett, hogy a bujdosókat a fővárostól kissé távolabb fekvő Rodostóba telepítette. A fejedelem ebben a Márvány-tenger melletti városban rendezte be új otthonát. Egész kis magyar-gyarmat alakult körülötte. Oda telepedett Bercsényi, Forgách Simon gróf, Esterházy Antal gróf, Csáky Mihály gróf, Sibrik Miklós, Zay Zsigmond báró, a két Pápay, Jávorka ezredes és mások, kik közül nem egy magára vehette Mikes Kelemen szavait: „énnekem semmi okom nem volt hazámból kibujdosni, csak az, hogy nagyon szerettem a fejedelmet”. Rákóczi korán kelt, mindennap misét hallgatott, délelőtt írt és olvasott, délután fúrt-faragott, bútordarabokat esztergályozott. Egyhangú, jóformán zárdai életet élt, melyet csak néhanapján szakított meg egy-egy vadászat, vagy valamely újonnan érkezett honfitárs. Ezek közt legnevezetesebb Rákóczi György, a fejedelem fia volt.

1733-ban a lengyel örökösödési háború során felcsillant annak a reménye, hogy visszatérhet Magyarországra, de ez a reménye nem teljesedett be. Két év múlva, 1735. április 8-án elhunyt.

Halála előtt intézkedett hátrahagyott családja és bajtársai érdekében. Mindegyikről megemlékezett valami adománnyal 1732. október 27-én kelt végrendeletében, melynek végrehajtásával egy francia királyi herceget bízott meg. A nagyvezérnek és Franciaország konstantinápolyi követének külön levélben kötötte szívére, hogy holta után ne feledkezzenek meg az elárvult bujdosókról. Testének belső részeit a rodostói görög templomban, szívét Franciaországban temették el. Tetemét hű kamarása, Mikes Kelemen a porta engedélyének megérkezte után 1735. július 6-án Konstantinápolyba vitte, és az ottani galatai, akkor jezsuiták templomában, a fejedelem végakaratának megfelelően édesanyja, Zrínyi Ilona mellé helyezte el.

Hamvait 1906. október 29-én Kassán helyezték végső nyughelyre. ([1])” Forrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/II._R%C3%A1k%C3%B3czi_Ferenc

[xciii] Cum Deo pro Patria et Libertate „II. Rákóczi Ferenc 1703-ban, Brezánban kelt kiáltványával indította el a Habsburg hatalom ellen vívott, 8 éven át tartó szabadságharcot. A hadsereg megszervezésével Esze Tamást bízta meg és "Cum Deo pro Patria et Libertate" (Istennel a hazáért és a szabadságért) feliratú zászlókat adományozott a kapitánynak. A meginduló harcok eredményeként, ha csak átmenetileg is, létrejött az állandó hadsereg, a szabad magyar állam. Bár a szabadságharc végül elbukott, Rákóczi a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakjává vált, s a "hivatalos" forrásokon túl számtalan ének, népdal, legenda szerű történet őrzi a mai napig az emlékét.” Forrás: MUSEUM.HU - Fekete-Ház - Istennel a hazáért és a szabadságért ... http://www.museum.hu/search/temporary.asp?IDT=1889&ID=284

[xciv] Szatmári béke: A szatmári béke a Rákóczi-szabadságharcot lezáró békeszerződés, amelyet 1711. április 30-án kötött meg Károlyi Sándor a szövetkezett rendek képviseletében III. Károly megbízottjával, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem távollétében.

Tartalma:

Közkegyelmet biztosított,

A kuruc sereg letette a fegyvert a majtényi síkon,

A király szavatolta Magyarország és Erdély szabadságjogait.” Forrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/Szatm%C3%A1ri_b%C3%A9ke

[xcv] Mária Terézia: „(1717. május 13., Bécs – 1780. november 29., Bécs) Magyarország Habsburg-házi uralkodója 1740 és 1780 között. 1740-ben hozzámegy Lotharingiai Ferenchez, 16 gyerekük születik.

Az osztrák örökösödési háború:

III. Károly leánya. A Pragmatica Sanctio ellenére háború indult az osztrák örökségért. A háború során Ausztria elveszítette Sziléziát. 1741. szeptember 11-én, két évvel egy vesztes török háború, és tizenkét éves törvényhozási kényszerszünet után Mária Terézia a Pozsonyban összegyűlt magyar országgyűléshez fordult, hogy segítsenek neki fegyverrel megmenteni a koronáját. Ekkor a Habsburg Birodalom felbomlása, széthullása egyáltalán nem látszott kizártnak. A magyar nemesek "Vitam et sanguinem!" ("Életünket és vérünket...!") felkiáltással álltak ki a királynő mellett, aki cserébe érvénytelenítette III. Károly néhány magyarellenes intézkedését, és az osztrák örökösödési háború alatt (1741-1748) ezután 11 magyar huszárezred harcolt a Habsburg trónért Európa hadszínterein.

Szilézia visszaszerzését a poroszoktól a hétéves háborúban (1756-1763) sikertelenül kísérelte meg.

Magyarországi politikája

1754-ben bevezeti a kettős vámrendszert, ami erősen visszaveti a magyar ipar fejlődését. Miután a jobbágykérdés rendezését a magyar rendi országgyűlés elutasítja, Mária Terézia e kérdést rendeleti úton szabályozza. 1767-ben kiadja jobbágyrendeletét (Urbárium). Szívügye az oktatás. 1773-ban feloszlatja a jezsuita rendet, a Nagyszombati Egyetemet áthelyezi Budára. Kiadja az iskolarendszert gyökeresen átalakító Ratio Educationis-t. (A nevelés rendje). Egységes világi iskolarendszer jön létre.

A magyar nemzet szempontjából Mária Terézia valamivel jobb volt, mint III. Károly, de az ő uralkodása alatt is folytatódott a magyarság háttérbe szorítása.

A trónon legidősebb fia, II. József, a "kalapos király" követte 1780-ban.” Forrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ria_Ter%C3%A9zia

[xcvi] „Mária Terézia gyermekei:

Mária Erzsébet (1737–1740)

Mária Anna (1738–1789)

Mária Karolina (1740–1741)

II. József (1741–1790)

Mária Krisztina (1742–1798)

Mária Erzsébet (1743–1808)

Károly József (1745–1761)

Mária Amália (1746–1804)

II. Lipót (1747–1792)

Karolina (1748)

Johanna Gabriella (1750–1762)

Mária Jozefa (1751–1814)

Mária Karolina (1752–1814)

Ferdinánd (1754–1806)

Mária Antónia (1755–1793)

Miksa Ferenc (1756–1801)”
Forrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ria_Ter%C3%A9zia

[xcvii] „És a szabadkőművesek az országba beavászkodtak”: „A szabadkőművesség olyan férfiak szövetsége, akik saját maguk erkölcsi és szellemi tökéletesítésével – testvéri közösségben és a szeretet szolgálatában – elősegítik az egész emberiség fejlődését, és a rászorulókat támogatják. Az első szabadkőműves nagypáholy 1717-ben alakult meg Londonban. A szabadkőművesség gyorsan továbbterjedt a kontinensre, páholyok alakultak Prágában, Párizsban, a Németalföldön, Svájcban, Berlinben és számos német városban. Mária Terézia férje, I. Ferenc német-római császár még trónörökösként 1731-ben Hágában csatlakozott a szövetséghez. 1742-ben az ő közreműködésével alakult meg a Zu den drei Kanonen (A három kánonhoz) első bécsi páholy, melyhez számos államférfi is csatlakozott. Mária Terézia nem szerette, de eltűrte a szabadkőművességet. XII. Kelemen és XIV. Benedek pápa egyházi átka ellenére egyre több páholy alakult Bécsben, majd Magyarországon, először a Felvidéken és Erdélyben.” Forrás: Schőn István

Első nemzeti intézményeink megalakulása és a szabadkőművesek http://peptid.chem.elte.hu/RG/kozl/11.htm

[xcviii] II. József: „(Bécs, 1741. március 13. - Bécs, 1790. február 20.) német-római császár, magyar és cseh király, Mária Terézia és I. Ferenc császár gyermeke volt. Ő tekinthető a Habsburg-Lotharingiai-ház első uralkodójának.

Út a trónig:

II. József szüleinek negyedik (a felnőttkort megértek közül a második) gyermeke, első fia volt. Mindjárt élete kezdetén, 1741. szeptember 11-én a nagypolitika részesévé vált: az osztrák örökösödési háborúban magyar rendektől segítséget kérő Mária Terézia vele a karján jelent meg Pozsonyban. A magyarországi nemesek a hagyomány szerint ekkor biztosították támogatásukról a híres „Vitam et sanguinem!” („Életünket és vérünket!”) felkiáltással.

Gyermekkorában makacs, önfejű volt. Tanáraira - többek között Batthyány Károly gróf, Bajtay Antal későbbi erdélyi püspök, Martini bécsi jogászprofesszor - később sem hallgatott, inkább autodidakta módon művelődött. Nagy hatással volt rá a kameralizmus és a felvilágosodás eszmevilága. Az udvari élet, a bálok untatták, inkább magányosan töltötte idejét. Már korán magáévá tette a felvilágosult abszolutizmus, az emberek üdvéért munkálkodó koronás fő eszményét. József vallásos római katolikus volt, azonban ez nem akadályozta meg abban, hogy később az egyházat a saját államfelfogása szellemében irányítsa. 1763-ban papírra vetette elképzeléseit Álmodozások (eredeti francia címén Reveries) címmel, amelyben a reformok alapjául a korlátlan teljhatalmat jelölte meg.

Kibontakozni azonban nagyon sokáig nem volt lehetősége: 1764-ben római királlyá, a következő évben, apja halála után pedig német-római császárrá koronázták. E két cím azonban üres, névleges tisztségeket takart. 1765-ben egyúttal anyja társuralkodója lett a Habsburg Birodalom élén, ám az erős akaratú Mária Terézia nem hagyta beleavatkozni a saját politikájába. Kisebb eredményeket könyvelhetett csak el, pl. 1766-ban az ő javaslatára a köz számára is megnyitották a császári kerteket, parkokat. Idejét azzal töltötte, hogy jobbára inkognitóban, Falkenstein gróf néven beutazta a Habsburg Birodalmat (Magyarországon 1768-ban és 1773-ban járt), Franciaországot, Itáliát és a Német-Római Birodalmat. Példaképével, II. (Nagy) Frigyessel két alkalommal is találkozott (1769 - Neisse; 1770 - Neustadt). Támogatta Lengyelország felosztását.

A várakozás évei alatt elmélyült hite saját elképzeléseinek jogosságában és üdvösségében, de türelme ezzel párhuzamosan fogyott. Így aztán amikor anyja elhunyt, országaiban rohamtempót diktálva kezdett uralkodni.

Uralkodása:

József 1780. november 29-én lépett trónra, azonban saját elhatározásából eltekintett a koronázástól és az ezzel járó eskütételről. Emiatt nevezte el Ányos Pál „kalapos királynak”, amely ragadványnév igen elterjedtté vált. A kalapos király mentesült minden kötöttségtől, amik elődei és a rendek egyezségeiből származtak: nem kellett garantálnia a rendi szervezetek, jogok megmaradását. Ez elengedhetetlen volt ahhoz, hogy saját elképzelései szerint átalakíthassa az államberendezkedést. Édesanyjához hasonlóan rendeletekkel kormányzott, országgyűlést egyszer sem hívott össze. Mivel azonban hatalmas iramban ontotta a saját maga alkotta rendeleteket - 10 év alatt hatezret! - az államapparátus már csak a mennyiség miatt sem tudta azokat végrehajtani. Sok intézkedése valóban ésszerű, hasznos volt, azonban jópár hagyománysértő (pl. koporsós temetés tiltása gazdasági okokból) vagy egyszerűen végrehajthatatlan (pl. női divat korlátozása) rendelkezést is hozott.

Első felesége Bourbon Izabella pármai hercegnő volt (1760), azonban ő 1763-ban elhunyt feketehimlőben. Ebből a házasságból egy lánya született, ő azonban nyolcéves korában elhunyt. II. József második felesége a bajorországi hercegnő, Mária Jozefa volt, akivel viszont sosem alakított ki bensőséges házastársi viszonyt. Miután második asszonyát is elvitte a himlő, nem nősült újra. Gyengéd érzelmek a későbbiekben talán csak Leonora von Liechtensteinhez fűzték, de ez a kapcsolat sosem realizálódott.

Egyházpolitika, vallásügyek:

VI. Pius és II. József korabeli ábrázoláson II. József egyik első, legfontosabb intézkedése a türelmi rendelet meghozatala volt 1781-ben, amely a reformátusok, evangélikusok és görögkeletiek számára szabadabb vallásgyakorlást engedélyezett az eddiginél. Ahol minimum száz, nem katolikus család élt, ott azok saját költségükön fenntarthatták helyi gyülekezeteiket, sőt - torony és harang nélkül, nem közútról nyíló bejárattal - templomokat is építhettek. A fent említett felekezetek hívei semmiféle megkülönböztetést nem szenvedtek ezentúl a hivatali pályán. Az intézkedéseket a tolerancia eszménye és a birodalom egységesítésének vágya ihlette. Ugyanebben az évben a kb. 83000 magyarországi zsidó helyzetét is rendezték.

Még a türelmi rendelet évében a Rómának küldött egyházi jövedelmeket zárolta, és bevezette a pápai bullákat kihirdetésük előtt történő udvari ellenőrzését. II. József állammodelljében ugyanis az egyház pusztán az uralkodó egyik eszköze volt, így a róla elnevezett „jozefinista” politika jegyében igyekezett megvalósítani az államegyházat. Meggyőződése volt, hogy az egyházi vagyonnal szabadon gazdálkodhat, ha finanszírozza annak közfeladatait (oktatás, egészségügy), és biztosítja a valóban nép körében forgó alsópapság megélhetését. Ezek számát és javadalmait még növelte is. Cserében a nem tanítással, gyógyítással vagy tudománnyal foglalkozó szerzetesrendeket és mintegy 140 kolostort feloszlatott, vagyonukat a Vallásalapba olvasztotta. Még a vallási ünnepek, a mise és a papnevelés rendjébe is beavatkozott.

Mindez kiváltotta a Pápai Állam rosszallását: VI. Pius pápa 1782-ben maga utazott Bécsbe („fordított Canossa-járás”), de József nem változtatott politikáján. (Sőt, az anekdota szerint még csak kezet sem csókolt az egyházfőnek, hanem kézfogással üdvözölte.) 1783-ban a papnevelést is állami feladattá tette, és ugyanebben az évben tett római látogatása során sem sikerült meggyőzni intézkedései visszavonásáról.

Jobbágypolitika, nemzetiségek:

A 18. században több kisebb paraszti megmozdulásra került sor, amelyeket a bécsi udvar csendben támogatott, ösztönzött, hogy sakkban tartsa a nemességet. Amikor az Erdélyi-érchegység román parasztjai zúgolódni keztek a királyi uradalmakban hirtelen megemelkedő terhei ellen, Bécsbe jutó vezetőik - Horea, Closca és Crisan - ismét meleg fogadtatásban részesültek. (II. József, hogy az alattvalókkal érintkezhessen, külön épületrészt jelölt ki erre a célra, az ún. Controlor-folyosót.) Ők ezen felbuzdulva 1784-ben szervezkedni kezdtek, és hamarosan rabolni, pusztítani kezdtek. Célpontjaik a magyar nemesi kúriák és a nem görögkeleti települések voltak. A helyi katonai parancsnok sokáig nem mert ellencsapást indítani, félve II. Józseftől, így a helyi nemesség maga ragadott fegyvert. Végül az Erdélyben állomásozó katonaság 1785-ben leverte a románok lázadását, és az uralkodó megakadályozta a véres megtorlást: mindössze a három főkolompost végezték ki.

A román parasztfelkelés nagy szerepet játszott az 1784-es jobbágyrendelet kiadásában. Ez egyfelől eltörölte a jobbágy elnevezést és a röghözkötést, másfelől megerősítette a parasztok telekhez való jogát, valamint vagyonuk szabad örökítésének jogát. Mindez nem vezetett jelentős gazdasági változáshoz, ugyanis a nagy betelepítések végeztével a földbőség ekkora már megszűnt, de a jobbágyság jogbiztonsága megnőtt. 1786-ban a jobbágyok botozását is megtiltotta az uralkodó, illetve ugyanebben az évben eltörölte a halálbüntetést. 1787-től kezdve állami ügyvédeket rendeltek ki a parasztok védelmére peres ügyeikben.

II. József idején zajlott az ún. Dritte Große Schwabenzug, a harmadik - utolsó - nagy svábtelepítési hullám, elsősorban a Bánátba. Ekkor mintegy 30000 svábot telepítettek le Magyarországon, jelentős állami támogatást biztosítva nekik.

Államszervezet:

II. József igyekezett központosítani, racionalizálni az államszervezetet. 1782-ben egyesítette a Helytartótanácsot és a Magyar Kamarát, valamint a Magyar és Erdélyi Kancelláriát. 1783-ban, amikor II. József beutazta Magyarországot, Erdélyt és Horvátországot, a Helytartónanács az uralkodó rendelkezése értelmében Budára tette át székhelyét. Ugyanekkor a budai egyetem is Pestre költözött.

1784-es nyelvrendelete is a birodalom egységesítését szolgálta. Miután a rendek véleménye alapján a magyar nyelvet alkalmatlannak találta az államigazgatás céljaira, a közös nyelvnek a németet tette meg. Ez óriási felháborodást váltott ki a latint évszázadok óta második anyanyelvükként használó politizáló magyar nemesség körében. József azonban elszánta magát akarata keresztülvitelére: a reformsorozat nyitányaként a Szent Koronát átszállíttatta Bécsbe. Ezután támadást indított a vármegyerendszer ellen, amely a rendelkezések végrehajtásáért felelt, épp ezért minden uralkodói törekvést megcsáklyázhatott.

Az ellenállást fokozta, amikor a tradicionális politikai berendezkedést felrúgva Erdélyben az addigi közigazgatás helyett 11 új megyét alakított ki. 1785-ben a reformot Magyarországon is végrehajtotta, ahol a rendiség védbástyáit jelentő vármegyék élére az addig választott alispánokat immár a kormányzat nevezte ki, és felettes szervükül 10 kerületet hozott létre, élükön királyi biztosokkal. Ugyanekkor a bíróságokat is átszervezték. 1786-ban eltörölték a halálbüntetést, és Erdélyben is átálltak a kerületi rendszerre: itt három új egységet szerveztek.

A hagyományos közigazgatás lerombolása hatalmas felháborodást, zúgolódást váltott ki a magyar nemesség körében, amit csak súlyosbítottak a kudarcokat hozó, megterhelő harcok az Oszmán Birodalom ellen. A nemesség körében divatossá vált a nemzeti nyelv és viselet, valamint a királyi intézkedések elleni fellépés: az első népszámlálást például 1784-1788 között szabályszerűen bojkottálták, a biztosokat inzultálták, a dokumentumokat megsemmisítették, félve az adózás rájuk való kiterjesztésétől. 1788-ban a rendek tiltakoztak a sorozás és a háborús rendelkezések ellen, míg 1790-re odáig fajult a helyzet, hogy Poroszországgal kerestek szövetséget saját királyuk ellen. József halálos ágyán visszavonta az államszervezetet érintő rendeleteket.

Külpolitika:

II. József uralkodása utolsó éveiben, hogy a belső ellenállást tompítsa, a külpolitika terén próbált meg babérokat szerezni. 1787-ben szövetkezett II. Katalin cárnővel, és még ebben az évben kitört az új orosz-török háború. A Habsburg Birodalom hadai az agg Hadik András vezetésével 1788-ban csatlakoztak a hadműveletekhez Orosz Cárság oldalán, ám Szabács bevétele után Lugosnál megfutamodott az Oszmán Birodalom seregei elől. Ráadásul az uralkodó megbetegedett a fronton, és hazautazott Bécsbe. 1789-ben - a beteg Hadik helyett Gideon Ernst Freiherr von Laudon vezetésével - már az oroszokkal egyesülve a császári-királyi sereg győzelmet tudott aratni Havasalföldön, és Belgrádot is bevette. A háború azonban elhúzódott, és súlyos terheket rótt a magyarságra, a nemesek pedig már-már a felkelés határára jutottak.

Halála és emlékezete:

II. József császár és király halálos ágyán minden Magyarországot érintő rendeletét visszavonta három kivételével: a türelmi rendelet, a jobbágyrendelet és az alsópapságot támogató rendelet érvényben maradt továbbra is. 1790. február 20-án elhunyt a jószándékú, tehetséges uralkodó, aki azonban nem volt reálpolitikus. Sok intézkedése a későbbi polgári átalakulást, modernizációt vetítette előre, azonban a hagyományok és az ősi államberendezkedés figyelmen kívül hagyásával, félresöprésével maga ellen hangolta a társadalom sok csoportját. A valláspoltikája a katolikus klérust, a nyelvrendelet szélesebb rétegeket, a közigazgatási reformok pedig az egész politikai elitet szembeállították vele. A konszolidáció mind kül-, mind belpolitikai téren öccsére, a trónt öröklő II. Lipótra hárult, aki sikerre vitte a feladatot rövidre szabott uralkodása alatt.

Természtesen hívei is akadtak. Ausztriában például rendkívüli népszerűségnek örvendett, de néhány jozefinista Magyarországon is akadt, főleg a kezdeti időszakban. A főnemesi rétegből Széchényi Ferenc és Teleki Sámuel, a köznemesek közül Kazinczy Ferenc, a nem nemesi származású értelmiségiek közül pedig később a magyar jakobinusok szervezkedésében is részt vállaló Hajnóczy József és Izdenczy József, az Államtanács első magyar származású tagja (1785-től) emelhető ki.

A későbbiekben II. Józseffel sokat példálóztak. Elrettentő példa volt a nemzeti különállás, a rendi jogok és kiváltságok védelmezői számára, míg a modernizáció hívei iránymutatónak tekintették.” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/II._J%C3%B3zsef

[xcix] Boni: „Bonaparte Napóleon (Napoléon Bonaparte) (Ajaccio, Korzika, 1769. augusztus 15. – Longwood House, Szent Ilona szigete, Atlanti-óceán, 1821. május 5.) francia hadvezér, konzul és császár (1804–1815)

A korzikai Ajaccióban született. Katonai iskolában tanult, Toulon ostroma (1793) után előléptették tábornokká. Az itáliai hadjáratban jelentős győzelmet aratott. Egyiptom meghódításával meg akarta törni a brit kereskedelmi hegemóniát, elfoglalta Kairót. A brumaire 18-i államcsínyt (1799. november 9.) követően átvette a hatalmat. Mint első konzul katonai diktatúrát vezetett be. 1804-ben császárrá koronázatta magát. Közigazgatási, katonai, oktatási és jogi reformjai (Code Napoleon) döntő hatást gyakoroltak a francia társadalom fejlődésére. Felújította az Angliával folytatott háborút, hatalmas hajóhadat építtetett, de a trafalgári ütközetben (1805) bebizonyosodott Anglia fölénye, ezért felhagyott az invázió tervével. Megtámadta az oroszokat és a osztrákokat, győzelmet aratott Ulmnál, Austerlitznél (1805); a poroszok Jénánál és Auerstadtnál (1806) szenvedtek vereséget, az oroszok pedig Friedlandnál (1807). A tilsiti béke után ő lett Európa irányítója. Angliát kontinentális zárlattal próbálta térdre kényszeríteni.

Első feleségétől, Josephine-től nem született gyermeke (és bizonyos források szerint meg is csalta Napóleont), ezért elvált tőle. Feleségül vette Mária Lujza osztrák főhercegnőt.

1811-ben megszületett a trónörökös, II. Napóleon.

1812-ben Oroszország ellen indított hadjáratot, de Borogyinónál csak óriási veszteségek árán tudott győzni.

1813-ban A lipcsei csatában a koalíciós csapatok vereséget mértek rá.

1814-ben Napóleon lemondásra kényszerült, Elba szigetére száműzték.

1815-ben hűséges emberei segítségével visszatért, 100 napos uralmát azonban a waterloo-i vereség fejezte be. Ekkor Szent Ilona szigetére száműzték, ott halt meg.

halálával kapcsolatban kétely merült fel: lehet, hogy megmérgezték? A kérdést számos jóhírű kutató vizsgálta. Különböző teszteket végeztek el az (állítólag) Napóleontól származó hajtinccsel és az arzén mérgezés jeleit fedezték fel, (ám az is lehetséges hogy egy akkor divatos arzéntartalmú gyógyszert szedett).” Forrrás: Wikipédia. http://hu.wikipedia.org/wiki/Napoleon

[c] Fecó: „I. Ferenc (Firenze, 1768. február 12. – Bécs, 1835. március 2.) magyar király, II. Ferenc néven német-római császár, majd 1804-től I. Ferenc néven osztrák császár. II. Lipót német-római császár és magyar király fia. A magyar királyi trónt 1792. március 1-jén foglalta el, 1792. június 6-án koronázták meg Budán.

43 éves uralkodásával (1792-1835) egyike volt a leghosszabb ideig uralkodó magyar királyoknak. A Napóleon által kikényszerített 1806. évi lemondásáig ő viselte utolsóként a német-római császári címet is.

Elődje a magyar trónon II. Lipót, utóda V. Ferdinánd volt.

Ferenc uralkodása alatt rendkívül fontos törvények születtek Magyarország számára, és a bécsi udvar által II. József (a "kalapos király") alatt folytatott magyarellenes politika végre alábbhagyott.

Az 1792. évi VII. törvénycikk "A magyar nyelv tanitásáról és használatáról", például, kimondta a következőket: "...Ő királyi felsége helyeslésével határozzák a karok és rendek, hogy a magyar nyelv tanitása ez ország határai között ezentul rendes tantárgy legyen, hogy ily módon bizonyos idő lefolyása alatt lassankint közhivatalt az ország határain belül csak olyanok nyerjenek, a kik egyéb, rendesen elvégzett tanulmányaik mellett a hazai nyelv ismeretét is a tanárok bizonyitványával igazolni tudják. A kapcsolt részekben pedig maradjon rendkivüli tantárgynak. Azok a külföldiek azonban, a kik a közmüveltségi tudományok tanulása végett látogatják a magyar egyetemet, vagy az akadémiákat, és nem szándékoznak valaha ez országban alkalmaztatást nyerni: a magyar nyelv tanulásának kötelezettsége alól mentessenek föl."

Az 1792. évi XI. törvénycikk "Erdélyről, valamint a Magyarországot illető vármegyék és kerületek visszacsatolásáról és bekeblezéséről" a következőkről rendelkezett: "Habár az 1741:18. czikkelyben is határozott szavakkal el van ismerve, hogy Erdélyt Ő felsége, mint a magyar szent koronához tartozó országot, magyar királyi minőségében birja: mégis a karok és rendek ez iránt tett előterjesztéséhez Ő szent felsége kegyesen hozzájárulván, határoztatik, hogy az országnak Erdélylyel való szorosabb egyesülése érdemét a közpolitikai országos bizottság tárgyalás alá vegye, s arról a jövő országgyűlésen jelentést tegyen."

Az 1792. évi IX. törvénycikk "Hogy a magyar és határőrvidéki ezredekhez fő- és törzstisztekül született magyarok választassanak s ezredtulajdonosokul kineveztessenek, valamint a katonai fiatalságnak a katonai akadémiákban való neveléséről" a következőket rendelte el: "A karok és rendek az iránt tett alázatos előterjesztésére, mely szerint a magyar és határőrvidéki ezredekhez fö- és törzstisztek választásánál, és az ezredtulajdonosok kinevezésénél a született magyarok első sorban vétessenek tekintetbe, és hogy a katonai akadémiákban a magyar ifjuság is képeztessék a hadi szolgálatra: Ő szent felsége a karok és rendek kivánságát jogosnak ismervén el, egyszersmind kegyelmesen elhatározni méltóztatott, hogy ámbár viszont a német ezredekben fő- és törzstiszti minőségben magyarok tényleg alkalmazva vannak, mindazonáltal Ő felsége ugy a magyar, mint a német ezredekben létező katonatisztek tényleges számáról magának a szükséges értesitést bekivánandja, s azután ugy fog intézkedni, hogy a helyes arány föntartásával a panasz további oka megszüntettessék, s annálfogva a született magyarok azon biztos reménytől vonzatva lépjenek a katonai pályára, hogy érdemeikhez képest magasabb fokozatokra fognak eljutni; de arról is kegyesen intézkedni fog, hogy a magyar katonatisztek fiainak, a mennyire lehetséges, alkalom nyujtassék magukat a katonai akadémiákban hadi szolgálatra kiképezniök." Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/I._Ferenc

[ci] „Győrnél például, Fecó került bajba.” „Az 1809. évi hadjárat és az utolsó nemesi felkelés

1808-ban a magyar országgyűlés a korábban megajánlott újonclétszámot 20 ezer főre emelte, s megszavazta a nemesi felkelés kiállítását. 1809 nyarára mintegy 21 ezer főnyi nemesi felkelőt sikerült táborba szállítani. Az Észak-Itáliából visszavonuló, János főherceg parancsnoksága alatt álló három, mintegy 20 ezer főnyi császári-királyi hadtest 1809 júniusában Pápa környékén egyesült József nádor nemesi felkelőivel. János célja az volt, hogy egyesüljön a Bécs alatt álló, Károly főherceg vezette főerőkkel. Az egyesült hadsereg 1809. június 14-én Győrnél ütközött meg Eugéne Beauharnais itáliai alkirály francia seregével. A nemesi felkelők hősiesen kitartottak az ágyútűzben, de a francia hadsereg fölénye nyilvánvaló volt. A csata a császári-királyi csapatok vereségével ért véget, veszteségük kb. 7-8 ezer fő volt. A vereséget követően a nemesi felkelés nagy része felbomlott, a császári-királyi csapatok a komáromi várba húzódtak vissza.” Forrás: Haza és haladás http://mek.oszk.hu/01900/01903/html/index8.html

[cii] Kölcsey Ferenc: „Kölcsey Ferenc nemesi családból származott, édesapja Kölcsey Péter, édesanyja Bölöni Ágnes volt. Atyja korán meghalt (1796. augusztus 9-én), ezért az akkor 6 éves Kölcseyt édesanyja Debrecenbe küldte iskolába, ahol 14 éven át, 1809-ig tanult, hittan kivételével szinte minden tudományt. 11 éves korában meghalt édesanyja, ezután a háztartást Panni néni, a család régi, hű szolgája vezette, s gondját viselte úgy neki, mint három testvérének. A megyei hatóság az árva gyermekek gyámjául Gulácsy Antalt nevezte ki, némi anyagi támogatással ő is segített a családon.

1813-ban költészetet tanult. A latin nyelvet elsajátította ugyan, de a latin versírásban nem jeleskedett. Ebben az évben himlő támadta meg: ekkor veszítette el bal szeme világát.

Az élő idegen nyelvek közül először a franciát sajátította el, azután a németet. Legkedvesebb írói Heinrich von Kleist, Voltaire, Klopstock voltak. Tanult ógörögül is, ebben azonban eleinte nem mutatott komoly előmenetelt, csak Kazinczy Ferenc sürgetésére kezdett rá komolyabb gondot fordítani.

16 éves kora óta próbálkozott versírással is, azonban saját tanúsága szerint első zsengéit megsemmisítette. Még 1805-ben, Csokonai Vitéz Mihály temetésén ismerkedett meg Kazinczyval, akinek szíves fogadtatása, illetőleg későbbi barátsága nagy hatással volt rá. Első fennmaradt levele Kazinczyhoz 1808. május 19-ére datálódik. Nagyjából ettől az időtől fogva Kazinczy legfőbb oktatója és példaképe lett Kölcseynek. Tanulmányai mellett – szintén Kazinczy buzdítására – kivonatokat írt, s néhány tárgyat ki is dolgozott, például egy értekezést a poézisről, 1808 decemberében.

1809-ben befejezte tanulmányait a debreceni református kollégiumban, Pestre ment törvénygyakorlatra, azonban ügyvédi vizsgára már nem jelentkezett: feladta a jogi pályát az irodalomért. Álmosdra vonult vissza kis birtokára, s ott gazdálkodva egyedül tanulmányainak élt. Mindemellett gondoskodott öccseiről is.

1815-ben testvéreivel megosztozott az örökségen, és Szatmárcsekére költözött. Itt is a gazdaságnak, tanulmányainak és az irodalomnak élt. Széles körű levelezést folytatott: levelezett Kazinczyval, Szemere Pállal és másokkal. Többször is meglátogatta Kazinczyt annak birtokán, az 1815-ös nyár jó részét is ott töltötte vendégeként.

Nagy figyelmet keltett a Mondolatra való Felelet, melyet Szemerével együtt dolgozott ki 1815-ben. E mű egyben Kölcsey határozott állásfoglalása volt a nyelvújítás mellett, és nagyban előmozdította későbbi sikereit. Legkiválóbban az irodalmi kritika területén működött: véleményét hallatlan szigorúsággal mondta ki, ezzel magára is haragítva a közvéleményt és az írókat.

1823. január 22-én fejezte be nagy költeményét, a Himnuszt. E napot ma a Magyar kultúra napjaként ünnepeljük. A mű eredeti kéziratát Kölcsey saját kezű aláírásával az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

Kazinczy később személyes barátságra lépett Kisfaludy Károllyal és az Aurora-körrel is. 1826-ban Pestre utazott, ahol megalapította az Élet és Literatura című folyóiratot. 1827 januárjában ismét visszavonult birtokára, ahol leginkább időközben elhunyt öccse családjának ügyei kötötték le.

Az 1829. évi tisztújításkor a megye főispánja, báró Vay Miklós Kölcseyt tiszteletbeli aljegyzőjévé tette, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósága pedig Pozsonyban 1830. november 17-én a nyelvtudományi osztály vidéki rendes tagjává nevezte ki.

1832-ben megyei főjegyzővé, ugyanabban az évben november 6-án országgyűlési követté választották. Mint szónok a magyar nyelv ügyében tartott beszédével tűnt ki legelőször, később többi beszédével országos hírnévre tett szert. A parlamenti szónoklatot ő emelte irodalmi és művészi színvonalra, tőle tanultak később az 1830-as, 1840-es évek szónokai: Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Eötvös József és Szemere Bertalan.

Mint politikus a reformok híve volt, küzdött Erdély és a részek visszacsatolásáért, az alkotmánynak a nép felszabadításával korszerűsített átalakításáért és a magyar nyelv jogaiért.

Követi pályája 1834-ben ért véget, amikor megyéjében a reformokat ellenzők kerültek többségbe. Búcsúbeszédével 1835. február 9-én annyira meghatotta a rendeket, hogy az országgyűlés a beszéd után arra a napra felfüggesztette az ülést, és Kossuth arról a napról gyászkeretben küldte szét az Országgyűlési Tudósításokat.

Hazatérése után ismét sikerült többséget biztosítania megyéjében a szabadelvű eszméknek. Többé politikai közszereplést azonban nem vállalt, kizárólag az irodalomnak élt. 1836. november 12-én a Kisfaludy-társaság alapító tagja lett.

Utolsó nagy műve, Wesselényi védelme, melyet barátja hűtlenségi perében készített, kimerítette erejét. Valószínűleg vakbélgyulladást kapott, és meghalt. "Nem közénk való volt" - így emlékezett meg róla, már-már kirívó tisztességére és megbecsültségére utalva, Wesselényi.

Főbb munkái:

1. Felelet a Mondolatra néhai Bohógyi Gedeon urnak. (Pest, 1815)

2. Kölcsey Ferenc munkái. Kiadta Szemere Pál I. kötet. Versek. (Pest, 1832) Több nem jelent meg.

3. Kölcsey Ferencz minden munkái. Szerkesztik b. Eötvös József, Szalay László és Szemere Pál. (Pest, 1840–1848) Hat kötet.

4. Kölcsei Kölcsey Ferenc naplója 1832–1833. (Budapest [sic!], 1848. Dobrossinál. (Az Országos Széchényi Könyvtár példányára írt jegyzet szerint: „Készült 1847–1848-ban egy földalatti titkos nyomdában cenzúra nélkül”.)” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6lcsey_Ferenc

[ciii] Fazekas Mihály: „Fazekas Mihály (Debrecen, 1766. január 6. – Debrecen, 1828. február 23.) költő

Élete:

Fazekas Mihály iskoláit szülővárosában kezdte meg; 1779-ben befejezte a gimnázium 6. osztályát. 1781. április 20-án a debreceni Kollégium hallgatói közé lépett; tanára volt P. Szathmáry István, Hatvani István, Varjas János és Sinai Miklós. Azonban valami mellőztetés miatt összezördült tanáraival, és 1782. április 16-án beállott a 84. lovasezredbe önkéntes közlegénynek; ott volt századával a török háborúban; de nem vett az egész hadjáratban részt, mert ezrede csak mint kisegítő rendeltetett Moldvába 1790 tavaszán. Részt vett a francia háborúban is, s a Rajnánál harcolt, s ekkor rövid idő múlva főhadnagyi rangot nyert. Azonban szelíd, csendes, magába vonult természete nemigen kedvelte a harci életet, és 1796-ban örömmel vált meg a megunt rossztól.

Később nyugalomba lépett, és szülővárosába tért vissza, ahol a mezőgazdálkodásnak élt, és mint városi és kollégiumi pénztárnok hivatalnokoskodott. Családi életéről nagyon keveset tudunk; feleségül vette Weszprémi István, a hires debreceni orvos egyik leányát, aki gyermek nélkül nemsokára özvegyen hagyta, majd Fazekas egyik nővére társaságában lakott. Különösen szerette a botanikát, és emellett verselgetett is. A füvészetre két sógora, Földi János és Diószegi Sámuel buzdították. 1807-ben egyházi gondnokká is megválasztották. A debreceni körnek is tagja volt; Csokonai Vitéz Mihály csaknem mindennapos volt Fazekas házánál, és Kazinczy Ferenccel jó barátságban volt és leveleztek is. Kazinczy Csokonai munkáinak kiadásánál Fazekast választotta maga mellé szerkesztőtársnak; az ebből keletkezett Arkadia-perben, amely a Hazai s Külföldi Tudósításokban évekig tartott a debreceni közvéleményt Fazekas képviselte, s ő harcolt a lapban Kazinczy ellen, habár névtelenül. Fábián Gábor szerint a Mondolat megírásában is volt része. Utolsó éveiben sokat betegeskedett, a katonaság okozta csúzos bántalmakhoz még makacs gyomorbaj is járult.

Művei:

Fazekas indította meg a Debreceni kalendáriumot, amelyet haláláig szerkesztett; itt közölte néhány versét, F. M. aláírással.

1. Magyar füvészkönyv, mely a két magyar hazában találtatható növényeknek megismerésére vezet, a Linné alkotmánya szerént. :Debrecen, 1807. Két rész.

Diószegi Sámuellel dolgozta ki.

2. Orvosi füvész-könyv mint a magyar füvészkönyv praktikai része.

Debrecen, 1813.

Neve ugyan nem fordul elő a címlapon, azonban, hogy neki is része volt benne, nem kétséges, mert ez kitűnik az előző mű előszavából. E két munka megalkotta a magyar botanika nomenklaturáját, fölhasználva a népies elnevezéseket, és ha szükséges volt, alkotott ugyan új neveket, de mindig népies gyökökből vagy népies észjárásból és a növény tulajdonságaiból merítve.

3. Ludas Matyi, egy eredeti magyar rege négy levonásban. Mi ezen Ludasnak az ára? Ő biz az apja Lelkének sem alább hármát, egy kurta forintnál.

A első kiadás 1815-ben jelent meg Bécsben, a szerző tudta nélkül. Fazekas 1815. november 15-én levelet küldött a kiadónak, amelyben tudatta, hogy a Ludas Matyit még 1804-ben írta ugyan, de miután az 1805-ben Kazinczy tetszését nem nyerte el, nem szánta kiadásra. Ekkor újra átdolgozta, és 2., javított kiadásként jelent meg 1817 júniusában, F. M. kezdőbetűkkel a címlapon, 8 rét egy íves füzetben négy fametszettel, rajzolt borítékkal és 36 koronáért árulták. Minden ebből bejövendő pénzt, mint a mellé ragasztott híradás tudtul adta, a kiadó a szombathelyi és körmendi tűzkárosultak segélyezésére fordította. A 3. kiadás 1831-ben Budán jelent meg. Ezután sok kiadást ért, és a ponyvára kerülve eljutott a nép közé.

4. Csillag óra, melyből a ki a jelesebb álló csillagokat esmeri, az esztendőnek minden tiszta éjjelén és annak minden részeiben, megtudhatja, hány óra és fertály légyen.

Debrecen, 1826.

5. Fazekas Mihály versei. Öszveszedte Lovász Imre.

Pest, 1836.

Fazekas Mihály írta az evangélkus reformátusok énekeskönyvében a 127. éneket. Versei közül még életében megjelent egy a Hebe-ben (1825.), és halála után Ináncsi Pap Gábor többet közölt a Koszorúban (1830.); ismeretlen verseit kiadta Mátray Lajos, Fazekas élete és munkáiban (Debreczen, 1888.), aki több idegen költeményt is neki tulajdonított.

Levelei Debrecenből Kazinczy Ferenczhez, 1805. aug. 20. (Kazinczy Levelezése III.), Kerekes Ferenchez 1815. nov. 24. (Delejtű 1859. 286. l.), Fodor Gerzsonhoz 1826. ápr. 22. a Figyelőben (V. 1878.).” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Fazekas_Mih%C3%A1ly

[civ] „Hitel (Széchenyi István)

A Hitel Széchenyi István műve, a magyar gazdasági szakirodalom egyik első képviselője. 1830. január 28-án jelent meg.

A Hitel megírásának előzménye, hogy Széchenyi 10.000 Ft hitelt akart felvenni birtokai fejlesztésére, amelyet az osztrák bank fedezet hiányában elutasított.

A mű a magyar gazdasági és politikai élet megreformálását hirdeti, különös tekintettel az akkor már archaikusnak számító ősiség (aviticitas) törvényére, és a jobbágyság intézményére. A magyar törvények értelmében ugyanis, 1351 (Nagy Lajos) óta a földbirtokosok nem adhatták el birtokaikat, és jelzáloggal sem terhelhették azokat. Emiatt a tőkeszegény birtokosok nem vehettek fel hitelt a gazdaságuk fejlesztésére.

A jobbágyság intézményének megszűnését Széchenyi örökváltság útján, fokozatosan képzelte el. Ez lényegében azt jelenti, hogy a jobbágy egy előre meghatározott összegért cserébe megválthatja szabadságát, polgárrá válik.

Széchenyi gondolata annyira újnak és forradalminak számítottak, hogy alaposan felkavarták a korabeli közéletet: lelkes híveinek tábora mellett egy ellentábor is kialakult. Az ellentábor vezéregyénisége, Dessewffy József A Hitel czímű munka taglalatja című művében reagált Széchenyi felvetéseire (lényegében elutasítva azokat).

A Hitel című munkát követte 1831-ben a Világ, majd 1832-ben a Stádium. Utóbbinak magyarországi megjelentetését a cenzúra nem engedélyezte, Széchenyi külföldön nyomtatta ki.

A három művet gyakran szokták együtt említeni.” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Hitel_%28Sz%C3%A9chenyi_Istv%C3%A1n%29

[cv] „A "Hitel"-ben kifejtett gondolatait taglalta a két következő munkájában, a "Világ"-ban és a "Stádium"-ban. Sürgeti a jobbágyság helyzetének javítását, az ősiség eltörlését, a parasztság szabad birtoklási jogát, az iparés kereskedelem szabadságát. Burkolt formában, de már megjelent a jogegyenlőség és a közteherviselés - vagyis a nemesség kiváltságai feladásának- gondolata is. Az arisztokraták nagy része Széchenyi ellen lépett fel; gyalázkodó állásfoglalásukat írásban Dessewffy József foglalta össze. A Hitel taglaltja címen (1830), ez serkentette Széchenyit a "Világ" (1831) című válasziratának közzétételére. Ebben világosabban kifejtette a nemzeti átalakulás útját és teendőit. Az 1831-i nagy parasztmozgalom, a kolerafelkelés után újból tollat ragadott."Stádium" című művében tizenkét törvényjavaslatba foglalta világos követeléseit, korának reformprogramját. A "Stádium" nyomtatását a cenzúra megtiltotta. Csak külföldön került sajtó alá, 1833 őszén jutottak Magyarországra becsempészett példányok.” Forrás: Gróf Széchenyi Istvánról http://www.gr-szechenyi.hu/iskolankrol/nevadonk.html
” A Stadium címlapjaPolitikai tevékenysége sem sokáig szünetelt. Két nagy művének, a Hitelnek és a Világnak kiegészítésére adta ki Lipcsében 1833-ban ezekhez szellemben és tárgyban hasonló művét: a Stádiumot, melyben reformterveit még szabatosabban kifejti, s a római XII táblás törvényre emlékeztetőleg 12 pontba foglalja.

E pontok: 1. Hitel. 2. Ősiségi jog (aviticitas). 3. Fiscalitas. 4. Birtokképesség. 5. Törvény előtti egyenlőség. 6. Nemtelenek pártvéde. 7. Házi pénztár és országgyűlési költség terheit mindenki idom szerint viselje. 8. Vizek, utak, belvámok stb., országgyűlési tárgyalások alá tartozzanak. 9. Monopóliumok, céhek, limitációk eltörlése. 10. Törvény csak magyar nyelven szerkesztessék. 11. Csak a helytartó tanács kormányozzon. 12. Ítéletek, tanácskozások nyilvánossága.

E nagy mű megírása után, melyet Arany a Hitellel és Világgal együtt «három égbe nyuló piramidnak» nevez, melyek közül egy is halhatatlanná tette volna nevét, ismét újabb terv foglalkoztatja pihenést nem ismerő elméjét. 1834 közepén a vaskapui munkálatok vezetése mellett hozzákezdett Hunnia c. műve írásához, melyben arról értekezik, miként kellene a fővárost a modern kényelemnek megfelelő módon rendezni, az építkezéseknél milyen stíl alkalmazandó, általában a lakóházak építésénél milyen tekintetek legyenek irányadók, hogyan lehetne Pestet megóvni egy erdő ültetése által a Rákos homokjától stb. E művén csak lassan dolgozhatott, és 1840-ben fejezte be.” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_Istv%C3%A1n#Nemzeti_kaszin.C3.B3

[cvi] „Nemzeti kaszinó: Szintén ezen országgyűlés idejére esik Széchenyi István e másik alkotása, melyet a politikai, gazdasági és társadalmi kérdések megvitatása, az összetartás erősítése s némileg saját eszméi terjesztése céljából alapított. Az első tagokat ő gyűjtötte, részt vett az alapszabályok kidolgozásában s buzgósága a tagok gyűjtésében később se lankadt s 1830-ban Metternichet is megnyerte tagnak. 1827. június 10-én tartá az egyesület alakuló gyűlését 150 taggal, kik közül mintegy 45-en voltak jelen s a következő évben már az alapszabályokat is a közgyűlés elé terjeszthették (l. Széchenyi-emléklakoma).” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_Istv%C3%A1n#Nemzeti_kaszin.C3.B3

[cvii] Lánchíd: „1836-39-ben további tevékenysége a Duna-szabályozás, a Lánchíd s lóverseny ügye között oszlott meg. A Lánchíd építésére vonatkozó szerződést az országos bizottság, melynek Széchenyi legtevékenyebb tagja volt, ez évben kötötte meg...

1842. augusztus 24-én megérte azt az örömet, hogy a Lánchíd alapkövét a nádor és az országgyűlés képviselői jelenlétében letették. 1828 óta folyton foglalkoztatta ennek terve, levelezett s utazott ez ügyben: egy év múlva készen volt a tervrajz, s azt 1832.-ben Pest városa is elfogadta. Andrássy György gróffal együtt e végett tett angolországi utazásáról írt jelentését nyomtatásban is kiadta. Terve elé sokféle akadályt gördítettek, mivel az általános fizetés elvét is összekötötte vele, ez pedig rést tört a nemesi kiváltságokon. Ugyanilyen tárgyúak: Adó és két garas és Magyarország kiváltságos lakósihoz című röpiratai.” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9chenyi_Istv%C3%A1n#Nemzeti_kaszin.C3.B3

[cviii] Vaskapu: „Tengerhez, magyar!: Csak a napóleoni háborúk utáni gazdasági visszaesés hívta fel a figyelmet az addig elhanyagolt keleti kereskedelemre. A Magyar Királyi Helytartótanács 1823 és 1838 között az Országos Építési Igazgatósággal az egész magyarországi Dunaszakaszt felmérette, s az utóbbi két évvel később, 1840- ben kidolgozta a folyam átfogó szabályozásának tervét. A munka megkezdését azonban az irreális költségek lehetetlenné tették. Az állami kezdeményezés után hamarosan Széchenyi István gróf is kiállt a Vaskapu szabályozása mellett. Elképzelése merészebb volt Kossuthénál, aki a fiumei kikötőt és az oda vezető vasutat akarta kiépíttetni (innen a híres és általában pontatlanul idézett mondása: "Tengerhez, magyar! El a tengerhez!"). Kossuthtal ellentétben Széchenyi átrakodás nélküli, folyamatos Magyarország- Balkán, sőt Magyarország- Levante közlekedést tervezett. Megvalósításának legnagyobb akadálya a Vaskapu volt. Hogy ez nem legyőzhetetlen, azt Széchenyi maga bizonyította be azzal, hogy 1830 júniusában Pestről indulva a Fekete-tengerig hajózott egy négyevezős lélekvesztőn. Útját Konstantinápolyban fejezte be, ám ott hiába győzködte a szultánt és a török hatóságokat a tervezett építkezés hasznáról.

A vízi út kiépítését a törökök értetlenségén kívül az is akadályozta, hogy a víz alatti robbantásnak akkoriban alig volt gyakorlata. Széchenyi ezért - hallgatva az Al-Dunát felmérő neves mérnök, Vásárhelyi Pál tanácsára - szárazföldi teherszállító út építésére szánta el magát. Ez az út nagyjából a traianusi vonalvezetést követte, ám nem faszerkezettel épült, hanem a sziklába vájták. A tömör szikla több helyütt kiugró párkányként magasodott a pálya fölé. Az 1837-ben elkészült út a kocsikra rakodott áruk szállítását rövidítette ugyan, s ez nagyban könnyítette a kereskedelmi forgalmat, ám az átrakodás nem maradhatott el.” Forrás: SZÁZ ÉVES A VASKAPU-CSATORNA http://www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/1996/9641/02.html

[cix] „Hiába beszélt Ferdinánd hat nyelvet, Ha a magyar ember nem értett csak egyet”: „Királyi hétköznapok V. Ferdinánd udvarában:

Egy különös, beteg és habókos figura, akinek uralkodnia kellett, pedig ha szerencsésebben alakul sorsa, kiváló botanikus vagy műkincskereskedő lehetett volna. A történelem furcsa fintora, hogy a 48-as törvényeket éppen ő szentesítette, holott teljesen alkalmatlan volt az uralkodásra.

Ferdinánd igen alapos neveltetésben részesült. Öt nyelven beszélt, és kivételes zenei tehetséggel bírt. Már gyermekkorában kiütközött azonban betegsége, amely az uralkodásra és a trónra alkalmatlanná tette. Mai ismereteink szerint epilepsziában szenvedett. A szaktudományok akkori állásának megfelelően a bécsi udvari orvosok körében az a nézet járta, hogy az epileptikus gyermekeket ütni-verni kell, ezért Ferdinánd nevelésében fizikai kényszert alkalmaztak. Ma már közismert, hogy az epilepsziás gyermekeket rohammentes időszakban fizikai bántalmazással nevelni meglehetősen otromba, bárdolatlan dolog, hiszen ez újabb görcsöket vált ki.

A stressz meghatározó volt egész életében. 1832-ben például merényletet kíséreltek meg ellene. Ferdinánd ekkor már koronázott magyar király volt, bár ténylegesen csak három évvel később lépett trónra. Egy nyugalmazott gárdakapitány támadta meg őt az egyik bécsi parkban. A merénylő vélhetőleg az uralkodóház elleni gyűlöletét és dühét töltötte ki a gyanútlanul sétálgató trónörökösön. Ez az atrocitás alaposan visszavetette betegségében.

A Habsburg-ház az 1830-as években komoly trónutódlási gondokkal küszködött. Az ekkor már nagyon idős Ferenc császár jól tudta, hogy legidősebb fia nem igazán alkalmas az uralkodói teendők ellátására. Ferdinándnak ugyan több testvére is volt, a bécsi udvarban azonban görcsösen ragaszkodtak az elsőszülöttségi joghoz, és nem akarták beismerni ország-világ előtt, hogy a trónörökös egyszerűen alkalmatlan az uralkodásra. Apja halála után 1835-ben mégis ő került a magyar királyi és az osztrák császári trónra.

Ferdinánd 42 éves volt ekkor. A politikai ügyek iránt teljes érzéketlenséget tanúsított, másrészt hihetetlenül naiv lehetett. Uralkodása idején az etikett szerint megtartott audienciákon mindig mellette kellett ülnie a feleségének, az itáliai származású Mária Anna Karolina Pia császárnénak, hogy figyelje, férje véletlenül se tegyen teljesíthetetlen és megalapozatlan ígéreteket az elébe járuló kérvényezőknek.

Különös házasság:

A talján hercegnő élete nem lehetett túlságosan boldog a bécsi udvarban. Ferdinánd nem volt kifejezetten túlbuzgó házastárs. Problémát is okozott, hogy nem született gyermek a frigyből. Kétségtelen, hogy Mária Karolina joggal tarthatta magát a nagypolitika áldozatának. Sértettségét csak fokozta, hogy a bécsi udvar első asszonya címére leplezetlenül bejelentette igényét a híres-hírhedt Zsófia főhercegnő, Ferdinánd öccsének, Ferenc Károlynak a felesége, Ferenc József császár anyja. Ferdinánd felesége állandóan háttérbe szorítva érezte magát a markáns egyéniségű főhercegnő mellett. Zsófia csak akkor nyugodott meg igazán, amikor 1848 decemberét követően Ferdinánddal együtt felesége is Prágába, a Hradzsinba költözött, lényegében belső száműzetésbe.

Bécsben legendás történetek keringtek Ferdinánd elképesztő étkezési szokásairól. Kedvenc ételei kedvéért remekül tudta zsarolni a bécsi udvar vezető tisztségviselőit. Közszájon forgott akkoriban, hogy ha nem teljesült valamilyen kívánsága, elkezdte csapkodni az asztalt és közölte: addig semmiféle kérvényt nem hajlandó aláírni, amíg óhaját nem teljesítik.

Egy másik adoma a gombócevéshez kapcsolódik. Ferdinánd a negyvenes években gyakran megszökött a Burgból, s útja ilyenkor az egyik Bécs melletti faluba vezetett, ahol a vendéglős a gombóc legkülönbözőbb változataival várta uralkodóját. A császári felség kedvence a szalonnásgombóc volt, de nem vetette meg a túrósgombócot és a knédlit sem. Leginkább az egyszerű paraszti vagy kispolgári ételeket kedvelte, és unottan vagy undorral vegyes közönnyel ette végig azokat a protokolláris étkezéseket, ahol a főúri asztalnak megfelelő étkeket szolgáltak fel.

A 19. századi történetírók idillikus, sőt idealizált képet festenek a császár és a bécsiek kapcsolatáról. Kétségtelen, hogy Ferdinánd a leghamisítatlanabb bécsi dialektusban beszélte a németet. Rendkívül közvetlen ember volt, nem magasról nézett le a főváros polgáraira. teljesen apolitikus lévén remekül meg tudta értetni magát a bécsiekkel. Városi sétái idején általában egy hatalmas piros esernyővel járt-kelt a legforróbb napsütésben is, és Metternich minden rimánkodása ellenére sem volt hajlandó lemondani erről a szokásáról. Képzeljünk el egy uralkodót, aki egy jókora piros esernyővel sétálgat Bécs utcáin... Ha pedig eltiltják használatától, jöhet a szokásos recept: nem írok alá semmit, míg vissza nem kapom!

Még jellemzőbb rá az az 1848. márciusi eset, amely minden fantasztikuma ellenére még századunkban is megismétlődhetett, persze egészen más szereplőkkel. Bécsben már kitört a forradalom, Kossuth küldöttség élén felkeresi a császárvárost. Az utcai felvonulások forgatagában köztársasági jelszavak hangzanak el, Ferdinánd pedig egy erkélyről lelkesen integet az ő kedves bécsi polgárainak. Azt is mondhatnánk, a gesztus értelme: Hurrá, vesztettünk!

Világos, hogy Ferdinánd a politikában tájékozatlan, nem is érzékeli a helyzet igazi tétjét: hogy a Habsburg-trón forog kockán, s a birodalom szétesik, ha a republikánus eszmék győzedelmeskednek. Ő örül, hiszen szeretett bécsi népe ünnepel.

Történelmi aláírás:

A különc uralkodónak csak felszínes kapcsolatai voltak a magyarokkal. Bár magyarul nem tudott, 1847-ben az utolsó rendi országgyűlés megnyitásakor mégis magyar nyelven köszöntötte a rendeket. A rendek persze zokogtak a meghatottságtól, a romantikus történetírók pedig meglehetősen negédesen írták le a jelenetet. S ha nem is saját érdeméből, de a magyar történelem egyik legfontosabb eseménye mégis az ő nevéhez fűződik. 1848. április 11-én Ferdinánd írta alá a nevezetes áprilisi törvényeket. Javára kell írni azt is, hogy 1848 nyarán, amikor az udvar egyre erőteljesebben lépett fel a bécsi polgári átalakulás ellen, a maga módján megpróbálta hátráltatni, lassítani a feudális restauráció érdekeit szolgáló lépéseket. Többek között ez is szerepet játszhatott az eltávolítására irányuló tervek megszületésében.

Ferdinánd nevét adta az 1848-as alkotmányos átalakuláshoz, s ez kínossá tette személyét az ellenforradalmi támadáskor. 1848. december 2-án, amikor végül is lemondatják Ferdinándot a trónról, már javában tart a fegyveres küzdelem Magyarország és Ausztria között.

Belső száműzetésben:

Eltávolítását követően az exuralkodónak még 27 év adatott meg. Haláláig Prágában élt. Anyagi természetű gondjai természetesen nem voltak. Úgy tűnik, házassága is jobbra fordult. A bécsi udvar elégedetten konstatálhatta, hogy a lemondatott császár teljesen kivonta magát a közéletből, és kedvteléseinek élt. Trombitálgatott, botanikai kertet tartott fenn, igazgatta a reichstadti hercegtől maradt birtokokat. Értékes modellgyűjteménye volt, érdekelte a közlekedés. Ő is készített maketteket, és szívesen eljátszogatott vasúti modelljeivel is.

A maga módján a prágai közéletben azért részt vett, többször is taps fogadta, ha egyszer-egyszer megjelent színházi előadáson vagy koncerten. Nem állítható, hogy különösen népszerű lett volna a prágaiak körében, talán különcségét és közvetlenségét díjazta a cseh főváros polgársága.

A Habsburgok egyik legjelentéktelenebb uralkodójaként számon tartott V. Ferdinándról a történelem tankönyvek meglehetősen röviden emlékeznek meg. Tény, hogy uralkodói erényeivel nem írta be magát sem a magyar, sem az osztrák történelem lapjaira. Politikai és történeti értékelését valóban két-három mondatban meg lehet tenni. Ült a trónon, uralkodott, de ténylegesen nem kormányzott, gyakorlatilag semmilyen befolyása nem volt a Habsburg Birodalom életére és politikai folyamataira, mégis érdekes személyiség volt, nem véletlen, hogy már életében rengeteg adoma, sztori és történet keringett róla.

Az igaz, hogy Ferdinánd beteg, gyengeelméjű és gyermektelen volt, ám öccse, Ferenc Károly - aki a trónöröklési rendben őt követhette volna - sem volt túl gyors észjárású. A jelentéktelen főherceg feleségéről, Zsófiáról viszont az a hír járta, hogy a gyenge figurákkal teli udvarban ő az "egyetlen férfi". A becsvágyó Zsófia valóban politikailag aktív, erős egyéniség volt, akivel még a teljhatalmú kancellárnak, Metternichnek is számolnia kellett. Brigitte Hamann kissé eufémisztikusan úgy fogalmazott: "A beteg Ferdinánd császár uralkodása alatt Zsófiát aggodalommal töltötte el a monarchista eszmény hanyatlása".

Mindenesetre nem tudta megbocsátani Metternichnek, hogy "a monarchiát császár nélkül, a korona képviselőjeként egy félkegyelművel akarta irányítani", s 1848-ban maga is hozzájárult Metternich megbuktatásához.

Zsófia már 1847-től célul tűzte ki, hogy fiát, Ferenc Józsefet a trónra juttassa. Több akadály is emelkedett a terv megvalósítása előtt. Egyrészt az uralkodó Ferdinánd, másrészt le kellene mondatni a trónról saját férjét, Ferenc József apját, Ferenc Károly főherceget is, aki a források szerint szintén nem az eszével tűnt ki a kortársak közül. Mindenesetre Ferenc Károly nem nagyon lelkesedett az ötletért, hogy őt teljesen kizárják az uralkodási rendből. A korabeli pletykák szerint Zsófia egy meglehetősen átlátszó trükkel állt elő, amely mégis eredményesnek bizonyult férje meggyőzésében. A tréfát Supka Géza írja le a legérzéketlenebben:

"... Most az egyszer azonban, életében először Ferenc Károly megpróbált önállónak lenni, és tiltakozott az ellen, hogy őt trónigényétől elüssék. Erre Zsófia a következő éjjelre meglepetést készített az urának. Amikor az javában aludt, megjelent egy fehérbe öltözött szellem, aki síri hangon azt parancsolta a felriadt és megrettent főhercegnek, hogy kövesse felesége útmutatását. Az udvari tisztviselő, aki ilyen sikerülten játszotta az elhunyt Ferenc császárnak, Ferenc Károly apjának szellemét, Zsófiától nagy jutalmat kapott. Így aztán sikerült a lemondást keresztül vinni."

Vajon tudta-e Zsófia, hogy az akkor 18 éves fiából alkalmasabb uralkodó lesz? Annyi bizonyos, hogy a 19. században elég sok terhelt főherceggel rendelkező Habsburg-házon belül az ifjú Ferenc József már ekkor kimutatta többiekhez képest kiemelkedő képességeit.

Szerző: Vég Gábor” Forrás: Múlt-kor történelmi portál http://www.mult-kor.hu/rubicon/cikk.php?id=114&page=3&szerzo=VĂŠg%20GĂĄbor

[cx] „Törvényt sértve került József trónra 'schuldigung”: „Ferenc József: Károly, ausztriai császár, Magyarország és Csehország királya, szül. Schönbrunnban 1830. aug. 18-án. Ferenc Károly főherceg és Zsófia bajor hercegné fia. Mint prezumtiv trónörököst anyja felügyelete alatt nagy gonddal nevelték. Tanítói közt volt Rauscher, a későbbi bécsi érsek, Hauslab tábornok és Lichtenfels jogtudós. Mint nevelője nagy befolyást gyakorolt reá Bombelles Henrik gróf. Kiváló szellemi tulajdonságokat mutatott, különösen a nyelveket sajátította el bámulatos könnyűséggel, és általában Európa ifjú fejedelmei közt hozzá fűzték a legtöbb reményt. Az események vihara tanulmányai közepett találta őt, és a legmagasabb polcra emelte, mint alig serdülő ifjút, mielőtt megismerkedhetett volna az élettel. Már 1843-ban bejárta hazánkat; többek közt Kisfaludy Sándorral is beszélgetett. 1847., mint István főherceg pestmegyei installációjára kiküldött kir. biztos, jó magyar beszéde és fellépése által elragadta a rendeket. Ezért mondá Kossuth 1848 márc. 3-iki hires beszédében: a Habsburg-ház nagy reményű ivadékára, F. főhercegre, ki első fellépésekor a nemzet szeretetét magáévá tette, egy fényes trón öröksége vár, mely erejét a szabadságból meríti. A forradalmi események csakhamar véget vetettek ifjúsága boldog nyugalmának. A szardiniai háboru kiütésekor Lombardiába ment Radetzky seregéhez és részt vett a S. Luciai csatában 1848 máj. 6. Kitűnt bátorsága és hidegvére által. Midőn Ferdinánd gyengesége egyre nyilvánvalóbb lett, komolyan kellett foglalkozni lemondásával és F.-nek örökössé nyilvánításával. Kossuth még augusztusban a legjobb megoldásul azt ajánlá: Jőjjön F. ifjabb királynak Budára, hol a nemzet mint egy legyőzhetetlen óriás fogja őt védeni a poklok ellen is. Az udvar és a nemzet közt beálló teljes szakadás lehetetlenné tette e terv végrehajtását, és midőn Ferdinánd 1848 dec. 1. nagykorúvá nyilvánította unokaöccsét, másnap pedig javára lemondott koronáiról, tanácsosai, különösen Schwarzenberg és Bach, az ifjú, eskü által nem kötött uralkodó neve alatt az egységes Ausztria megteremtésén és Magyarország állami önállóságának megsemmisítésén fáradoztak. Uralkodói nevének eredetileg Ferenc volt kijelölve, amely néven addig rendesen nevezték, csak az utolsó percben, kikiáltása előtt, csatolták hozzá a népszerű József nevet.

A magyar országgyűlés nem ismerte el a lemondást, sem a trónváltozást és igy a háboru elkerülhetetlenné vált, mivel viszont az udvar is törvénytelennek nyilvánítá az országgyűlést. Windischgrätz 1848 végén betört az országba, és midőn Pestet elfoglalta és kápolnai, döntőnek vélt győzelme által befejezettnek hitte a szabadságharcot, Olmützben 1849 márc. 4. kihirdették az oktrojált alkotmányt, mely csak egységes Ausztriát ismert, és feloszlatták az ausztriai birodalmi gyűlést. Csakhamar azonban a harc kedvező fordulatot vett a magyarokra nézve és a debreceni országgyűlés 1849 ápr. 14. kimondta az ország függetlenségét és a Habsburg-Lothaiai ház trónvesztését. Csak orosz segítséggel lehetett leverni a szabadságharcot.” Forrás: * Ferenc József - (Híres magyarok): Meghatározás http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/036/pc003627.html

[cxi] „Dr. Zwack,das ist eine Unicum”: „Zwack történet: A Zwack-család már több mint kétszáz éve, 1790 óta elkötelezett továbbörökítője egy gyógynövényekből készült, sötétbarna színű, keserédes italnak, melyet Unicumnak neveznek. A család tagjai közül az első, II. József Habsburg császár udvari orvosa, dr. Zwack volt, aki feltalálta e bonyolult receptúrát. A több mint negyven gyógynövény összetevőből akár csak egyet is, ha elvennénk, a nedű rögtön elveszítené varázsát. „Das ist ein Unikum!” – kiáltott fel a császár, amikor először ízlelte meg, és ezzel egy csapásra az ország majdani legnépszerűbb italának névadója lett.” Forrás: Zwack Unicum Rt. honlapja. http://www.zwackunicum.hu/zwack-history.php?cmssessid=Td1c4a521f5981593234b87dbfcb24a55bd1df11a9d83cb97976525934166cac

[cxii] „ANDRÁSSY ÚT

A MAGYAR "CHAMPS ELYSÉES"

Az Andrássy út Budapest egyik legreprezentatívabb, világvárosi köztere, saját sorsában hordozza a magyar történelmet. Andrássy Gyula gróf azonos esztendőben született Petőfi Sándorral, így hozzá hasonlóan, alig huszonöt évesen csatlakozott a szabadságharc vezetőihez. Budapest szépséges sugárútját még életében róla nevezték el, hogy 1885-től 1949-ig hirdesse a felvilágosult arisztokrata hazafi nagyságát. A II. világháborút követő négy évtized során mindent elpusztítottak, ami Andrássy gróf emlékét hirdette, így az egykori Sugárút, majd Andrássy út elnevezése is igazodott az aktuális politikai helyzethez. 1949-től 1956-ig Sztálin nevét viselte, a forradalmi évben Magyar Ifjúság útjának nevezték el, majd a rendszerváltozásig Népköztársaság útja néven ismerték.

Az egykori szerény Kőmíves utca iránt elsőként Kossuth Lajos mutatott városfejlesztői érdeklődést. 1841-ben született, Pest "fővárosiasításáról" írott cikkében vetette fel ötletét, mely szerint kívánatos lenne a belvárostól Városerdőig (a mai Városligetig) kellemes, tetszetős, fasorokkal szegélyezett utat építeni, nem utolsó sorban a rendkívül forgalmas Király utca tehermentesítése céljából. Nagyszabású bontásokat követően 1872-től épültek a Sugárút első házai, de az intenzív építkezés közel egy évtizeddel később indult csak el. A ma látható csodálatos bérpaloták, az arisztokrácia és a nagytőke hajlékául szolgáló villák a XIX. század utolsó két évtizedében épültek fel. A gondos mérnöki munka, a szigorú szabályozás folytán a Millenniumra gyakorlatilag Európa egyik legszebb sugárútja épült meg.

A Belvárostól a nyolcszögletű Oktogon térig a beépítés nagyvárosi arculatot mutatón zárt, egyszeres fasor díszíti. E szakasz mai nevezetességei a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervezte Drechsler-palota, amely évtizedekig a Magyar Táncművészeti Főiskola tekintélyes, gyönyörű hajléka volt. Vele szemben áll a Magyar Állami Operaház, Európa sokak szerint legszebb dalszínházi épülete, amelyet Ybl Miklós tervei alapján kilenc év alatt építettek fel. Itt található az 1912-ben épült, egykori Párisi Nagyáruház, a főváros művész elitjének törzshelyéül szolgáló egykori Japán Kávéház (ma Írók Boltja). Az Oktogon és a Kodály körönd közötti, kettős fasorral, "lovaglóúttal" épített szakaszon található a közelmúltban Terror Háza néven, múzeumi funkcióval felújított és átépített épülete az "Andrássy út 60.", a nyilas, majd kommunista önkényuralom központja.

Az épület falai között működött egy ideig a Magyar Hungarista Párt, ekkor az épület a Hűség Háza nevet viselte, a Rákosi-rendszer idején pedig ez volt az Államvédelmi Hatóság székhelye. A közelben található a tetszetősen helyreállított, patinás Lukács cukrászda, szemközt a neoreneszánsz stílusú, egykori régi Műcsarnok. A házat a mellette álló sgraffitto-díszes, eklektikus épületet birtokló Magyar Képzőművészeti Egyetem használja. A Kodály körönd leromlott állapotukban is káprázatos szépségű, neoreneszánsz épületeit elhagyva laza beépítésű, kertvárosias szakaszra érkezünk. A hazai villaépítészet frissen renovált csúcspontjai közt számos kivételes értékű épületet találhatunk. A Pallavicini-palota eklektikus ragyogása, a Schanzer-villa (ma a Magyar Újságírók Szövetségének székháza) szecessziós varázsa, a Hopp Ferenc Keletázsia Múzeum kertjében álló keleti régiségek, a szakszerű rekonstrukció után egymás után új életre kelő paloták összetéveszthetetlen varázsú, világvárosi pompát adnak az Andrássy út Hősök teréig tartó szakaszának.

Halász Tamás” Forrás: Herend Herald http://www.herend.com/herald/013/hun/epiteszet.htm

[cxiii] Vérmező: „A Vérmező a Várhegy nyugati lábánál fekvő kedvelt pihenőhely. Területét a XIV. században Lógod falu néven említik, a falu a török időkben elpusztult. A török kiűzése után védőövezet lett, kaszálónak használták és egészen a XVIII. század végéig nem engedték beépíteni. Nevét Martinovics Ignác és társai kivégzése után kapta, emlékművük a park Moszkva tér felőli végénél látható.

A terület parkosítását 1820 körül végezték először, majd katonai gyakorlótér lett, mai formáját csak a II. világháború után nyerte el. Faállománya éppen ezért fiatal, de változatos, kellemes kialakítású, gondozott közpark.” Forrás: http://korlat.bmknet.hu/hun/vermezo/terulet.html

[cxiv] „A nemzetközi helyzet kemény lett”: „Az I. világháború előzményei:

1914. 06. 28. - a szarajevói merényletben (Gavrilo Princip, diák – Egyesülés vagy Halál ill. Fekete Kéz titkos, szerb szervezet tagja) kioltották az osztrák-magyar trónörökös, Ferenc Ferdinánd és nejének életét. Ez volt az a csepp a pohárban, ami lehetővé tette, hogy az egymással évek óta szembenálló nagyhatalmak összecsapjanak.

A vitát okozó kérdések:

a hosszú, török uralom alól felszabaduló Balkán érdekszféra szétosztása;

Bosznia-Hercegovina annektálását (megegyezéssel vagy erőszakosan vmely országhoz csatol) a Monarchiához Szerbia (aki tengeri kijárattal rendelkező, valamennyi délszláv területet magába foglaló Nagy-Szerbiát szeretett volna) elfogadhatatlannak vélte.

ANTANT (Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország) kontra HÁRMAS KÖZPONTI SZÖVETSÉG (Monarchia, Német Császárság, Olaszország).

- Míg Franz Conrad von Hötzendorf (a Monarchia haderejének vezérkari főnöke) a merénylet hírére megtorló háború indítását javasolta és annexiós terveket dédelgetett (Orosz-Lengyelországot fel akarta osztani a Monarchia és Németország között, Montenegró és Szerbia egy részét szintén annektálni szerette volna, Albániát és Velencét protektorátus (vmely állam egy gyengébb állam fölött gyakorolt védnöksége) alá kívánta helyezni,

- addig Tisza István a status quo elvét vallotta, esetleg kisebb területnövelést helyeselt, mondván, hogy a szláv terültetek bekebelezése a dualizmus végét és a föderalizmus diadalát, így a történelmi Magyarország szétesését jelentené…” Forrás: http://66.249.93.104/search?q=cache:xgzgiwrol58J:www.wernig.hu/Tetelek/16_Magyarorszag_az_I_vh-ban_es_oszirozsas_forr.doc+%22M%C3%ADg+Franz+Conrad+von%22&hl=hu&gl=hu&ct=clnk&cd=1

[cxv] „Onnan meg az influenza a másvilágra”: „IV. Károly osztrák császár és magyar király IV. Károly (Persenbeug, Ausztria, 1887. augusztus 27. – Funchal, Madeira szigete, 1922. április 1.) Habsburg-Lotharingiai-házból származó uralkodó. I. Károly néven osztrák császár, III. Károly néven cseh, és IV. Károly néven magyar király.

Neveltetése és a trónöröklés:

A Habsburg-Lotharingiai dinasztiában, Ottó főherceg és Mária Jozefa szász hercegnő gyermekeként látta meg a napvilágot. Teljes neve: Károly Ferenc József. Anyja mélyen vallásos volt, gyermeke nevelésében elsődleges szempont volt, hogy távol tartsa kicsapongó életet élő apjától. Nem házitanítóktól, hanem nyilvános iskolában, a katolikus bécsi bencés gimnáziumban tanult. Károly csak 1906-tól kapott komolyabb figyelmet az udvartól, mikor apja gégerákban meghalt. Mivel Ferenc József elsőszülött fia, Rudolf főherceg 1889-ben öngyilkos lett, majd Ferenc József unokaöccse, Ferenc Ferdinánd, mint következő trónörökös rangon aluli házassága miatt gyermekei nevében lemondott a trónigényről, Károly apja révén szintén előrébb került a trónörökösök listáján.

Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-án a szarajevói merénylet áldozatává vált, Ferenc József pedig 1916. november 21-én elhunyt, így a trón Károlyra szállt.

Megkoronázása:

IV. Károlyt 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten. A koronázásra a Mátyás-templomban került sor, ahol - a koronázások történetében első ízben - a magyar himnuszt énekelték, nem az osztrákot. Vele koronázták feleségét, Zita királynőt, akivel még 1911-ben kötött házasságot.

Családja:

1911. október 21-én vette feleségül Zita bourbon-pármai hercegnőt (1892-1989), akitől nyolc gyermeke született:

Kilábalási kísérlet a világháborúból:

IV. Károly egy minden ízében recsegő-ropogó birodalmat örökölt, s uralkodóként egy egyre kilátástalanabb küzdelem, az I. világháború közepébe csöppent. Gyenge kisérleteket tett a háborúból való kilépésre. 1917-ben felesége fivére, Sixtus pármai herceg révén titokban felvette a kapcsolatot Clemenceau francia miniszterelnökkel. Üzenetváltásuk során beleegyezett abba, hogy Elzász és Lotharingia egy háború utáni rendezésben visszakerüljön Németországtól Franciaországhoz. Clemenceau nyilvánosságra hozta üzenetét, és amikor emiatt II. Vilmos Károlyt kérdőre vonta, meghátrált, és így a kapcsolat megszakadt.

Károly, a magyar király:

Trónra lépésekor az egyik első intézkedése gróf Tisza István miniszterelnök lemondatása volt. Az összeomlás előtti utolsó pillanatokban Károly választójogi könnyítéssel, nemzetiségeknek adandó engedményekkel próbálta egyben tartani a monarchiát. Ezek a kísérletei azonban kudarcba fulladtak. 1918 októberében a birodalmat autonóm egységekből álló szövetségi állammá alakította volna. A magyar kormány követelésére meghátrált, és kinyilvánította, hogy az átalakítás a magyar korona országait nem érinti. Ajánlata azonban amúgy is elkésett: a nemzetiségek többsége az antant támogatását élvezve ekkor már a birodalomból való kiszakadást tűzte ki célul. A Károlyi-kormányt még ő nevezte ki. 1918. november 11-én Ausztriában, 13-án Magyarországon mondott le a kormányzásról, s miután november 12-én Ausztriában, november 14-én Csehszlovákiában, november 16-án pedig Magyarországon kikiáltották a köztársaságot, Svájcba költözött.

Visszatérési kísérletei és halála:

1921. március 27. és április 5. között visszatért Magyarországra, s Horthy Miklós kormányzótól követelte a hatalom átadását. Horthy nemleges választ adott. Ezután IV. Károly visszavonult Szombathelyre, majd újra megpróbálta – ezúttal levélben – felszólítani Horthyt a hatalom átadására. Időközben Szombathelyre gyűltek a királyhű arisztokraták, s az ott állomásozó katonaság is a király mellett állt. Horthy azonban – egy rövid megingás után – ismét mereven elutasította a hatalom átadását, és utasította a katonai parancsnokot, hogy távolítsa el a trónörököst az országból. Mivel IV. Károly akkor még ellene volt az erőszakos hatalomátvételnek, tudomásul vette a történteket és antant katonák kíséretében visszatért Svájcba. Károly másodszor 1921. október 20-án tért vissza repülőgéppel a nyugat-magyarországi Dénesfára. Ellenkormányt alakított, és Ostenburg-Moravek Gyula Sopronban állomásozó csendőr-csapataival – amelyeket az útba eső helyőrségekben kissé kiegészített – vasúton Budapest felé indult. Október 23-án megütköztek a királyhű és a jórészt az egyetemi zászlóaljakból álló horthysta csapatok Budaörsnél. A kormánycsapatok körülzárták a királyi katonákat, mire azok megadták magukat. A királyt Tatára, majd Tihanyba szállították, majd kiadták az angoloknak, akik Madeira szigetére száműzték. Itt halt meg spanyolnáthában. Elsőszülött gyermeke, Habsburg Ottó lett a trónörökös, aki sohasem került a trónra, és végül 1961-ben egy nyilatkozatában lemondott trónutódlási igényéről.

Boldoggá avatása:

Károly – a Habsburgok számára „kötelező” római katolikus vallásosságon túl – kezdettől fogva mély hitet mutatott. Édesanyja, a szászországi Mária Jozefa gondos katolikus nevelésben részesítette. Soproni évei alatt nem csak a lelki életéért felelős domonkos atya, hanem a szintén hívő katonai nevelője, gróf Georg Wallis is nagy hatással volt rá. (Később a gróf felesége, Pálffy Zsófia szervezte meg a császár boldoggá avatását előkészítő ún. Gebetsligát, amelyet aztán évtizedekig Kurt Krenn, Sankt Pölten elhíresült püspöke vezetett.) A herceg mind gyermekkorában, mind felnőttként barátságosnak, türelmesnek, jámbornak mutatkozott. Feleségében, Zitában méltó társra lelt: a házasság előtt a menyasszony személyesen ment Rómába, áldást kérni frigyükre X. Pius pápától. Gyermekeiket is vallásosan nevelték.

Károly a későbbiekben háborúellenes politikájával is jelentős érdemeket szerzett. Halálos ágyán buzgón imádkozott, utolsó sóhaja „Jézus, Mária, József” volt.

II. János Pál pápa IV. Károlyt 2004. október 3-án a Vatikánban, a Szent Péter téren boldoggá avatta. Folyamatban van szentté avatási eljárása is.” Forrás: Wikipédia http://hu.wikipedia.org/wiki/IV._K%C3%A1roly