„A kápolnaispánság önálló oklevéladó.”

 

 

Kápolnaispánság intézménye

 

Károly Róbert király nagyhatású államreformot hajtott végre. Ennek egy részterülete volt a kápolnaispánság intézményének megújítása.

 

A királyi kápolna: Eredetileg a királyi ereklyekincset (a Merovingok idején Szent Márton köpenyét, cappa-ját) őrző intézmény neve, mely átment a királyi birtokok központjaiban létesült, az uralkodó udvarának lelkigondozását ellátó oratorium-okra illetve az udvari papságra mint testületre is. A királyi kápolnára Európa-szerte kormányzati feladatok is hárultak: az udvari papok látták el a diplomácia illetve a királyi oklevelek kiállításának feladatát. Magyarországon a 11. század végétől ismeretesek olyan személyek, akiket a királyi oklevelek az uralkodó káplánjainak nevez. A 12. századtól az udvari papok testületének élén a kápolnaispán állt, aki világi címe ellenére egyházi személy volt, s a felügyelete alá tartoztak a királyi birtokok kápolnavivő népei. A 12. században a kápolnaispán őrizte a király pecsétjét, s a kápolna tagjai írták illetve fogalmazták az uralkodó pecsétjével ellátott okleveleket, végül III. Béla idején a királyi kápolnából vált ki a királyi kancellária mint önálló intézmény. Az Árpád-kor végétől fogva a kápolnaispán hiteleshelyi[1] oklevéladást is folytatott. A királyi kápolna legfontosabb feladata azonban mindvégig az uralkodó körüli liturgikus teendők ellátása maradt.” Forrás: Árpád kori történelem honlap: http://ehumana.hu/arpad/cimszo/c34.htm

 

Charles_I_of_Hungary1.jpg

 

Károly Róbert II. kettőspecsétjének rajzolata

 

 

A királyi kápolna ispánja (lat. comes capellae regiae): a magyar királyi udvarban a királyi kápolna[2] keretében az oklevelek kiállításával foglalkozó szervezet (a későbbi kancellária) és a királyi káplánok főnöke. Fokozatosan hatáskörébe vonta a király pecsétjével hitelesített oklevelek kiadását. Az oklevelek kiadásáért a kinevezett kápolnaispán felelt, ő őrizte a királyi pecsétet és nyomta rá az oklevelekre. Az oklevelek szerkesztését rendszerint a kápolna írnokai (notariusai), a tisztázást a királyi központok vagy a király által meglátogatott egyházi központok papjai végezték. A királyi kápolna papsága az esztergomi érsek felügyelete alá tartozott, aki beleavatkozhatott az oklevelet kiállító szervezet munkájába. IV. István (ur. 1163) után a királyi kápolna ispánját oklevelek nem említették, III. Béla (1172-96) okleveleiben, 1183-ban említik ismét egyszer. Az Anjouk alatt a titkos kancelláriában kapott ismét szerepet, feladatát átvette a titkos kancellár. 1375 után nem adott ki hiteleshelyi okl-et, az állandó udvari panaszfölvevő hivatal vezetője. Zsigmond kir. (ur. 1387-1437) utolsó éveiben kormányzati szerepét megszüntették, csupán az egyházi feladatokat végezte.

 

Királyi kancellária (lat. cancellaria regis): a középkori magyar központi kormányzat oklevélkiadó hivatala III. Béla (ur. 1172-96) idejétől 1526-ig, a legfőbb hiteleshely. Hatáskörébe tartoztak az írásbeliséget igénylő közigazgatási, adományozási, bíráskodási, diplomáciai ügyek. Szent István (997-1038) korából maradt ránk néhány királyi oklevél (10, ebből 6 hamis, és a többi sincs meg eredeti alakjában), melyeket II. Henrik (1002-24) kancelláriájából jött jegyzők írtak. A magyar királyi kancellária elődje a királyi kápolna, mely eredetileg csak pecsételte (nem kiállította) az okleveleket. Az írásbeliséget 1185 körül III. Béla király (1172-96) rendelte el, ettől kezdve a király mellett állandóan volt egy kancellár. Minthogy a 13. században az udvarból eltávozott kancellár megtartotta címét, magas egyházi állásban azonban nem foglalkozhatott a hivatallal, helyette királyi alkancellár vezette a királyi kancelláriát. 1250 után a királyi alkancellár kezéből kerültek ki az oklevelek, s a kancellári állás nemegyszer betöltetlen maradt. Az 1260-as évektől működtek a királyi kancelláriában jegyzők.

 

 Az Anjouk idejében az oklevél kiállítás mellett a törvénykezés terén is beleszólást engednek a kancelláriának, nem beszélve a diplomáciában vállalt szerepéről, illetve a királyi döntések előkészítéséről. A 14. századtól új tisztség a királyi kancelláriában a titkos kancellár, akivel szemben a kancellár főkancellári címet viselt. A királyi kancellária ettől kezdve két osztályra oszlott: a nagyobb és a titkos királyi kancelláriára. Előbbiben szolgált a király nagypecsétjét őrző főkancellár (supremus cancellarius), aki mindig az országban maradó nagy kancellária (cancellaria maior) vezetője volt. Az utóbbiban a titkos pecséttel erősítették meg az okleveleket, a titkos kancellária (cancellaria secrata) vezetőjének felügyelete alatt. Főleg akkor vált el a kettő egymástól, ha a király külföldön tartózkodott, ilyenkor a titkos kancellár a király kíséretében tevékenykedett. Megjelent még egy fontos hivatal is a királyi különös jelenlét bírósága - specialis praesentia regia.

 

 Károly Róbert korában az előző korhoz képest jelentősen megnövekedett a kiadott oklevelek száma. A magyar szakirodalom 1308-tól számítja a tömeges jellegű okleveles gyakorlat korát. Becslés szerint nagyjából 15 ezer oklevél maradt ránk az 1301 és 1342 közötti időszakból. A királyi és királynéi oklevelek mellett ekkor már jelentős számban adtak ki oklevelet a főméltóságok, megyék, városok, hiteleshelyek (például káptalanok). A fontos szerepet játszó kancellária mellett önálló oklevélkiadó hellyé vált a hiteleshelyi feladatokat ellátó királyi kápolnaispánság, amelynek vezetője viselte a titkos kancellári címet is. 1308–1310 körüli az első ismert papíroklevél, amely a drága pergament helyettesítette a szaporodó okiratoknál.

 

A Belga együttes dalszövegben nehezen értelmezhető a kápolnaispánság említése Károly Róbert uralkodásának kapcsán. A kápolnaispánság intézménye – mint a fentebbi magyarázatokból kiderül – jóval korábbi eredetű intézmény volt a magyar feudalizmusban. Károly Róbert idejében csak megújították, megerősítették és egy újonnan alakult hivatal (a titkos kancellária) alá rendelték a működését.

 

 



[1] hiteleshely (lat. loca credibilia, testimonialia): a bírósági szervezetet a 13. sz. óta kiegészítő, sajátosan magyar közhitelességi szervezet. A hiteleshely egyházi intézmény, melynek tekintélye, hitelességre számot tartó pecsétje, s az oklevél kiállításához is értő tagjai voltak. Ilyen testületek a káptalanok és a szerzetes konventok. - A 13. sz-tól 1526-ig létezett.

[2] A királyi kancellária elődje II. Béla (ur. 1131-41) idejétől. Papjai az átlagosnál műveltebbek voltak, az írásos ügyintézést is végezték. Az okleveleket a jegyző (notarius) írta, a kancellár pecsételte. Közjogi feladatkörét a királyi kancellária kialakulásával a királyi kápolna lassan elvesztette.