„A Julianus barát meg a magyarokért szaladt.”

 

 

Julianus nyomában (Erdélyi István)

 

„Julianus 1699-ben felfedezett jelentése már régen felkeltette az érdeklődést a mai Tatár Köztársaság és a szomszédos Baskíria iránt, ugyanis a nála valamivel később arra járt utazók az utóbbi országot azonosították Magna Hungariával. Tudományos szenzációnak látszott a XIX. század végén az a tény, hogy a baskírok körében felfedezték a honfoglaló magyarok törzseinek elnevezéseit. Ezzel szemben a baskír nyelvben semmi nyoma sincs magyar szavaknak.

 

Budavar-Julianusbarat.jpg

 

Mielőtt Julianus és három szerzetestársa elindult kelet felé, találkozott Ottó baráttal, aki közvetlenül előttük már megkísérelte megtalálni a távolban maradt magyar népcsoport leszármazottait. Mindnyájan teljesen ismeretlen és életveszélyes utazásra vállalkoztak. Julianus végül Európának olyan peremvidékéről és Ázsia nyugati területéről hozott adatokat, amelynek északabbra fekvő vidékein legutóbb a IX. században jártak európai felderítők.

 

A VIII. század vége felé megerősödött az araboknak a Kazár Királyság elleni támadássorozata a Kaukázustól északra is. A hatalmas hegység előterében akkoriban kazár uralom alatt élő ősbolgárok között lehettek azok az ősmagyarok, akik a bagdadi seregek fenyegetése miatt (amelyek addigra már elfoglalták egész Örményországot és Grúziát) északra, a Káma–Volga torkolata felé távoztak az ősbolgárokkal együtt. Az ott létrehozott Volgai Bolgárországban élték tovább békés mindennapjaikat, s leszármazottaikkal találkozott Julianus 1236-ban. A tatárjárás 1237-ben elsodorta az egy ideig még sikeresen védekező magyar törzseket, ám emléküket napjainkban is több helységnév őrzi Oroszország térképén.

 

Julianus jelentésének hitelességéhez ugyan nem fér kétség, ennek ellenére tudományos vita tárgya az általa Magna Hungariában, a magyarok ősi földjén talált magyarok eredete. Többen az egykori magyar őshaza területén visszamaradt őseink leszármazottait vélik látni bennük.

 

A Julianus barát útjairól ránk maradt írásos dokumentumok a magyar őstörténet egyik legfontosabb forráscsoportjának tekinthetők. Érintik a magyar őshaza és a magyarság eredetének kérdését is, emellett igen fontos új földrajzi információkkal szolgáltak Kelet-Európa és Északnyugat-Ázsia érintkezési területéről. Julianus barát, három társával, nem a magyar őshazát vagy Magna Hungariát ment felfedezni, hanem térítőútra vállalkozott…” Forrás: Valóság honlap. http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=668&lap=0

 

 

Julianus barát útjairól részletesebben:

 

Előzmények

 

Dzsingisz kán 1219-ben hadjáratot vezetett a Hvárezmi Birodalom ellen, ahol a kunokkal szövetségben az alánok és cserkeszek ellen, majd az orosz fejedelmek és a Kötöny kun fejedelem által vezetett kunok szövetsége ellen harcolt, akik ellen 1223 tavaszán a Kalka menti csatában megsemmisítő győzelmet aratott.

 

A kunok egy része behódolt és betagolódott a mongol seregbe, mások a Dnyepertől nyugatra menekültek. Barsz kun fejedelem is megkeresztelkedett, és védelem reményében elismerte a magyar király fennhatóságát. 1228-ban a kun területek névleg már Béla erdélyi herceg, a későbbi IV. Béla (1235–1270) kormányzása alá tartoztak. 1229-ben Róbert esztergomi érsek felállította a milkói kun püspökséget (kb. a mai Csángóföldön). Bélának további expanziós tervei voltak, és a keletről menekülő kunoktól is valószínűleg kapott információkat keleten rekedt magyarokról. Így felmerült az ő felkeresésüknek a kérdése és a keresztény hitre térítése.

 

1231–1234 között Ottó barát negyedmagával a Dnyeper-Donyec vidékéig jutott, de csak egyedül tért haza nagybetegen, miután kereskedőnek álcázta magát. Feljegyzéseket nem hagyott, de a hazatérése utáni 8 nap alatt, amennyit élt, beszámolt utazási tapasztalatairól. Elsőként hozott hírt a keleti magyarokról, akik közül néhánnyal találkozott a Kaukázus környékén. Ottó tehát közvetlenül előkészítette Julianus barát első útját.

 

FriarJulianJourney.png

 

Első útja (1235-1236)

 

 

Julianus negyedmagával indult útnak 1235. május elején az Esztergom melletti Újfaluból Konstantinápoly felé. Ott hajóra szálltak, áthajóztak a Fekete-tengeren, és valószínűleg a mai Tamanynál kötöttek ki. Innen kelet felé vették útjukat, és eljutottak Torgikánba, az alánok városába, ahol fél évig tartózkodtak, de nem találtak magyarokat.] A helyzetük nem lehetett valami rózsás, mert a négy szerzetes közül kettő feladta a küzdelmet, és visszaindultak Magyarországra. Julianus Gerhardusszal maradt, akivel északi irányba indultak el, 37 napot gyalogoltak sivatagos területeken keresztül, míg egy Bunda nevű iszlám városba nem értek. Itt Gerhardus meghalt. Julianus egyedül folytatta útját; a túlélés érdekében egy muzulmán pap szolgálatába állt, és annak kísérőjeként jutott el Volgai Bolgárországba (kb. a Volga-Káma-Bjelája-Ural folyók által határolt terület). „Annak az országnak egyik városában, amely – mint mondják – ötvenezer harcost tud kiállítani, a barát egy magyar asszonyra akadt, akit éppen arról a földről adtak férjhez erre a tájra, amelyet ő keresett. Ez (az asszony) megmagyarázta a barátnak, milyen úton kell mennie s azt állította, hogy két napi járóföldre kétségtelenül megtalálja azokat a magyarokat, akiket keres.” Az asszony útmutatásai alapján Julianus folytatta útját, és ráakadt az őshazában (Magna Hungaria) maradt magyarokra. Az elválás óta eltelt több száz év ellenére megértette nyelvüket. Itt olyan híreket szerzett, hogy a keleten lakó mongolok megtámadni készülnek Európát. Hazatérve beszámolt tapasztalatairól IV. Béla királynak.

 

Julianus kevesebb, mint egy hónapot töltött Magna Hungariában, de ez alatt az idő alatt is bizonyára sok tapasztalatot összegyűjtött és nagy vendégszeretetnek örvendett.

Julianus nem Konstantinápolyon keresztül tért haza, hanem 1236. június 21-én indult és az ottani magyarok által leírt, a kijevi kereskedők által is használt rövidebb utat választva Rutén- és Lengyelföldön átkelve 1236. december 27-én érkezett vissza Magyarországra.

 

Második útja (1237)

 

Julián_útjának_térképe_(Magyar_Nemzet_Története_1896).jpg

 

Julianus barát útjának térképe

 

 

A volgai bolgár főurak nem tudtak egységbe tömörülni, és 1236 őszén vereséget szenvedtek Batu kán és hadvezére Szubutáj kb. 130 000 fős seregétől (Bilär, Bolgár, Szuár, Szükätaul és egyéb erődítmények bevétele). A lakókat megölték vagy rabszolgasorba hajtották. Volgai Bolgárország Dzsocsi ulusza, a későbbi Arany Horda, része lett.

 

Nagy-Bolgárország nagy és hatalmas ország, melynek gazdag városai vannak, de mindnyájan pogányok… A régiek hagyományaiból tudják, hogy ezek a magyarok tőlük származnak”

 

Pater Richardus úti jelentése (1236)

 

Julianus barát 1237-ben megpróbált visszatérni az általa Magna Hungarianak nevezett magyar őshazába, de csak Moszkvától valamivel keletebbre jutott, mert előző úticéljának területét a betörő mongolok közben elpusztították (lásd: Tatárjárás). Egy levéllel tért haza Batu kántól, amelyben a mongol kán feltétel nélküli megadásra szólította fel a magyar királyt.

 

Julianus mint pápai kém?

 

A Magyar Nemzet 2002. március 23-ai számában Obrusánszky Borbála orientalista „Megtalálta-e a magyarokat Julianus barát?” című írásában azt írja, hogy a magyar történészek elfogadják a Riccardus-jelentést, bár ő hiányolja Julianus beszámolóinak magyarokra vonatkozó részéből a konkrétumokat, majd a következőket írja: „Julianus barát minden valószínűség szerint nem a magyarok felkutatására, hanem más célból indult el kelet felé. Valószínűleg – ahogyan a második jelentése is mutatja – egy új birodalomról, a mongolról próbált meg információkat szerezni feltehetően a pápai állam számára. A nyugat-európai udvarokat és a pápaságot ugyanis nagyon foglalkoztatta az 1220-as évektől Európa határvidékein megjelent új nép, hatalmas birodalom, amely keleten legyőzte a mohamedánokat, ezért a keresztény uralkodók megpróbáltak vele kapcsolatot létesíteni, hogy a mongol uralkodókat rávegyék egy közös szentföldi hadjárat indítására. A Julianus-kérdés tisztázása a megfelelő források hiányában nehézkes: nem tudni, milyen információkkal látta el királyát, IV. Bélát, valamint IX. Gergely pápát. A tatárokról szerzett értesüléseinek megörökítése viszont fontos forrásul szolgál a mongolok történetét kutatók számára.”

 

Erdélyi István szerint is: „Mielőtt Julianus és három szerzetestársa elindult kelet felé, találkozott Ottó baráttal, aki közvetlenül előttük már megkísérelte megtalálni a távolban maradt magyar népcsoport leszármazottait. Julianus barát, három társával, nem a magyar őshazát vagy Magna Hungariát ment felfedezni, hanem térítőútra vállalkozott.”

 

Mindemellett tény, hogy Julianus beszámolóiban nagy figyelmet szentelt a keleti magyaroknak, és nem szorítkozott a tatárok katonai potenciáljának leírására. Útvonalát is úgy választotta meg, hogy Magna Hungariába jusson. Egy profi kém valószínűleg kereskedőnek álcázva magát egyenesen a Mongol Birodalom központja felé vette volna útját, mint ahogy tették ezt a Julianust követő nyugat-európai követek (Plano Carpini) és misszionáriusok (Rubruki Willelmus).

 

Jelentősége

 

Julianus barát hiteles tudósításai alapján, elsőként Riccardus fráter jelentéséből a pápa is megismerhette a tatárok készülődéséről szóló híreket és közvetve a nyugat-európai uralkodók is tudomást szerezhettek róla:

 

„A magyaroknak ezen a földjén az említett barát (Julianus) találkozott tatárokkal és a tatár vezér követével, aki beszélt magyarul, oroszul, kunul, németül, szaracénul és tatárul. Ő azt mondta, hogy a tatár sereg, amely ide ötnapi járóföldre helyezkedett el, Németország ellen készül menni, de várnak egy másik sereget, amelyet a perzsák legyőzésére küldtek. .…”

 

Riccardus fráter jelentése (1237)

 

Tapasztalatait más európai utazók is felhasználták, többek között Giovanni da Pian del Carpine, aki kísérői (Benedictus Polonus, C. de Bridia és a cseh Ceslaus) egy részével 1245-47-ben pápai követként utazott Güjük mongol nagykánhoz; Ascelin 1247-ben, André de Longjumeau 1248-ban, majd 1253-1254-ben Rubruki Willelmus ferences barát a Szentföldön keresztes háborút vívó IX. Lajos francia király követeként járt Möngke nagykán karakorumi udvarában.