„1541 oda Buda”

 

 

A budai vár török kézre kerülése részletesen: https://hu.wikipedia.org/wiki/Buda_török_kézre_kerülése

 

 

Az iszlám erős védőgátja: Budapest a török korban

 

Jóllehet Szulejmán szultán 1526-ban és 1529-ben is bevonult Budára, mégsem foglalta el a várost. Nem azért, miként azt egyes történészek vélik, mert előre látta volna, hogy mily katonai-pénzügyi terhet jelent számára a birodalom logisztikai központjától oly messzire fekvő, hadseregének hatósugarán kívül eső város és az alája tartozó terület meghódítása, hanem azért, mert az 1526-ban magyar királlyá választott Szapolyai János lojalitása, s a szerémségi várak török őrhada elegendő ellenőrzést biztosított a szultán számára Magyarország felett. Szapolyai halála után, amikor a magyar nemesség egy része által 1526-ban szintén magyar királynak választott Habsburg I. Ferdinánd elérkezettnek látta az időt Buda és Magyarország korábban Szapolyai által ellenőrzött részeinek meghódítására, Szulejmán sem várhatott tovább: csapataival 1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján csellel elfoglalta Budát.

 

Suleiman_I,_Isabella_Jagiellon_and_the_child_John_Sigismund_Zápolya_in_Buda.jpg

 

Szulejmán, Izabella és a kis János Zsigmond Buda 1541-es török megszállása idején

Buda várának török kézre kerülése. A kép Szejjid Lokman 16. századi krónikájából való.

 

 

Buda elfoglalása után Magyarország három részre darabolódott: a Magyar Királyság, Habsburg uralkodók alatt, az ország északi részein a hajdani országterület harmadára, mintegy 100–120 ezer km2-re zsugorodott, a középső, kb. ugyanekkora nagyságú országterületet az oszmánok csatolták birodalmukhoz. Szapolyai keleti országrészéből pedig, amely az előbbieknél valamivel kisebb volt, a török függés alatti Erdélyi Fejedelemség született meg. Buda, a középkori Magyar Királyság fővárosa 145 évig az Oszmán Birodalom legészakibb tartományának, a budai vilajetnek lett a központja. A sikertelen 1683. évi bécsi török ostrom után a Szent Ligába tömörült európai keresztény államok elérkezettnek látták az időt a török Magyarországról történő kiűzésére: e folyamat egyik fontos állomása volt Buda felszabadítása 1686. szeptember 2-án.

 

A frissen meghódított terület védelmére a budai várba már 1541-ben 2653, a pesti várba pedig 914 katonát rendeltek. A védelem erősítésére további 4196 főt helyeztek át a délvidéki török várakból. A katonák nagyobbik fele nem török, hanem délszláv nyelven beszélő, orthodox hitű volt. De a muszlimok között is sok volt a bosnyák, horvát vagy szerb. Buda utcáin a hódító törökök és a szolgálatukban álló délszlávok mellett magyarok, latinnak nevezett raguzaiak, zsidók és az összeírásokban kiptinek mondott orthodox hitű cigányok keveredtek.

 

A katonák részint a várak kaszárnyáiban, részint a polgári lakosokkal együtt a várak mellett lévő városok házaiban telepedtek le. A budai helyőrség a királyi palota környékén, a Várhegy szélein és a kapuk táján lakott. Janicsárkaszárnyák voltak még a mai Fortuna és Országház utcában, a Bécsi-kapu tér környékén. A lovasságot a várhegyen kívül, a külvárosban helyezték el. A budai pasa először Martinuzzi házában, majd a Duna partján lakott, de az 1598. évi ostrom előtt ő is felmenekült a Várba, s a mai Várszínház közelében rendezte be hivatalát. A janicsáraga a Bécsikapu tér közelében lelt otthonra. A magyarok a mai Dísz tértől északra lévő utcákban és a Vízivárosban, azaz a Széna tértől a Lánchíd budai hídfőjéig elterülő városban laktak. Az olaszok az Olasz utcában, a zsidók a Zsidó utcában, azaz a mai Táncsics Mihály utcában éltek. A Vízivárosban — elkülünülve az ottani magyar keresztényektől és zsidóktól — nagyszámú cigányság élt. A város lakossága jól rekonstruálható a török adóösszeírások alapján. A lakosokat, miként a nagyobb városokban általában, Budán is utcánként, illetve a török városi igazgatás sajátos beosztásához igazodva mahallénként, azaz „városnegyedenként” írták össze. A mahallékat a nagyobb múltú muszlim városokban általában valamely jelesebb vallási építményről nevezték el, Budán azonban a város utcái után kapták nevüket: így volt Olasz ucca mahalle, Szentgyörgy ucca mahalle, Mindszent ucca mahalle, Szombathel ucca mahalle, Szent Pál ucca mahalle, Ötvös ucca mahalle, Zsidó ucca mahalle, Szent Péter mártír ucca mahalle és Kopt mahalle. Az oszmán hatóságok felekezetek szerint tartották nyilván a város lakosait: az elsőként felsorolt mahallékban a keresztények, a Zsidó ucca mahalléban a zsidók, a Kopt mahalléban pedig az orthodox hitű, délszláv nevű cigányok laktak. (…) hódítók lassan a saját képükre formálták a városokat. A messziről érkező utasnak először a dzsámik égbe nyúló tornyai, azaz mináréi tűntek fel. A dzsámik zöme átalakított keresztény templom volt. A templomokból eltávolították a keresztény szimbólumokat, a padokat kihordták, a hideg köveket szőnyegekkel takarták le. Kialakították a mekkai irányt (kible) jelző mihráb-fülkét, s annak jobb oldalán kőből vagy fából elkészítették a pénteki szónok (hátib) számára a szószéket (minber). A dzsámik körül lassan kialakultak a muszlim városok jellegzetes negyedei, a mahallék. A dzsámik mellett elemi (mekteb) és középiskolák (medresze), szegénykonyhák és fürdők épültek. Lassan megjelentek a kézművesek műhelyei és a kereskedők boltjai is, a nagyobb városokban szakmánként elkülönülve. Budán külön utcájuk volt a csizmadiáknak, fazekasoknak és rézműveseknek. A mai Mátyás-templom előtti téren állt a bedeszten, a fedett vásárcsarnok. A város állandó kézműveseinek és kereskedőinek itt voltak a raktárai és árusítóbódéi. A vándorkereskedők a karavánszerájokban vertek tanyát hosszabb-rövidebb ideig. Ez a keleti világ idegennek tűnt azoknak a nyugati utazóknak, akik néhány évtizeddel korábban Budán jártak. A törökök nemcsak az utcákat építették be bódéikkal, de befalazták a templomok és lakóházak ablakait is. A török és a nyugati forrásokban is visszatérő kép a lassú, de mindenütt észlelhető pusztulás.

 

1280px-Siebmacher_Siege_of_Buda_(1541).jpg

 

 

 „A házak sorban egymás után beomlanak. Építkezésnek nyoma sincs, legfeljebb annyi, hogy a lakó meghúzhassa magát az eső és hó elől. A nagy, tágas termeket, szobákat istállószerűen, kőből-agyagból-fából összeeszkábált cellák tömegére darabolták fel. Pincékre nincs szükségük; ezeket szeméttel töltötték meg. Saját házának senki sem ura és gazdája.”

 

 Ne feledjük azonban, hogy a középkori Magyar Királyság hajdani fővárosa a török időkben csak egy volt a birodalom tartományi központjai közül, majd 1500 kilométerre a birodalom kulturális központjától. S ahogy nőtt a távolság Isztambultól, úgy lettek egyre kisebbek és szürkébbek az épületek, úgy jutott egyre kevesebb pénz a budai dzsámik és középületek építésére. S ne feledkezzünk meg a háborús viszonyokról:

 

 „Ugyan minek építkeznénk? Hiszen egyszer csak itt teremnek a keresztények, és összelövöldözik az egészet. Inkább pénzünk legyen, amit könnyen és bármikor magunkkal vihetünk”

 

- mondták a budai törökök 1605-ben egy már hónapok óta közöttük élő német szolgának. Persze mindez aligha vigasztalhatta Buda lakóit, akik 145 éven át török uralom alatt élve kénytelenek voltak végignézni városuk lassú pusztulását.

 

Forrás: ÁGOSTON GÁBOR: A kezdetektől a török uralom végéig

 

 

„1686 ide Buda”

 

Buda várának visszafoglalása részletesen: https://hu.wikipedia.org/wiki/Buda_visszafoglalása

 

Siege_of_Buda_1686_Frans_Geffels.jpg

 

Budavár ostroma (1686) Lotaringiai Károly táborából nézve Franz Geffels festményén

 

 

„Budavár diadala: 1686 július-szeptember 2.

 

A vár felmentésére egy 61 ezer fős nemzetközi sereg jött létre, melyben a magyarok létszáma elérte a 15 ezer főt. A 40 ezres fő sereget Lotharingiai Károly vezette, őt segítette a “Kék Herceg” néven ismert Miksa Emánuel, Lajos Vilmos, bádeni őrgróf és Savojai Jenő. A sereg július elején kapta meg az ostromparancsot. Kezdetben hatalmas veszteségeket szenvedtek a német csapatok, így az ostrom lassan haladt. Ugyanakkor egy másik veszély is fenyegetett, hiszen a hónap végén Szulejmán nagyvezír vezetésével megindult a török felmentő sereg. Az ostromlók ekkor kettős sáncot emeltek ami egyrészt a felmentő seregtől, másrészt a várvédők kitöréseitől védte őket, vállalva ezzel saját maguk beszorítását.

 

A döntő rohamra szeptember 2-án (délután 3 órakor), a felmentő sereg szemeláttára került sor. A császári csapatoknak sikerült bevennie a várat. Ebben az ütközetben esett el az utolsó budai pasa, Abdurrahman is. Buda az ostrom után szinte teljesen romba dőlt. Az ostromlók ezután megkezdték a foglyok kivégzését, és rabszolgának való eladását. A vérengzések még a gyermekes anyákat sem kímélték.

 

Buda visszafoglalása után tovább folytak a harcok. A diadallal egy napon vívták a nagyharsányi csatát (1687-ben), majd a siker után a volt Thököly támaszpontok ellen vonultak. 1689-ben Caraffa vezetésével elfoglalták a Zrínyi Ilona által védett Munkács várát is, s Ilonát fogságba ejtették.”

 

Forrás: A török kiűzése és a Habsburg berendezkedés