AZ 1556-ÉVI TÖRÖK HADJÁRAT MAGYARORSZÁGON

 

Az év elején

PÉCS: a törökök Pécsett erőiket szervezték és készülődtek a hadjáratra.

 

 

01. 01.

BÉCS: I. Ferdinánd király e napra országgyűlést hívott össze Pozsonyba.

 

 

01. 01. és  utána

POZSONY: a pozsonyi országgyűlésen hozott 27. tc. jogilag helyreállította a jobbágyok költözési szabadságát, de a különböző feltételek a törvény végrehajtása elé súlyos akadályokat állítottak. A jobbágyköltözés ügye egyre inkább a vármegyék hatáskörébe csúszott át. A maga területén Zala megye már 1558-ban eltiltotta a jobbágyok szabad költözését.

  A 9. cikkelyében elrendelte, hogy Vas, Sopron és Veszprém vármegyék nemessége fizessen kúriánként fél forint adót Pápa erődítésére és védelmére. Egyúttal elrendelte, hogy a három vármegye jobbágysága vonuljon Pápa erődítésére. A király ugyanakkor száz gyalogos zsoldjára való pénzt, egy tarackot, húsz mázsa lőport, tizenkét mázsa ólomot, valamint az erődítési munkálatokra – Győrig hajón, onnan szekereken – 500-500 db talicskát, ásót, kapát, csákányt és lapátot küldött Bécsből Pápára egy Borsati János nevű emberének kíséretével.

  Az 1556-os 9-10. és a 12-17. törvénycikk már megyénként szabályozta a jobbágyok várépítéshez igénybe vehető ingyenmunkáját. A felső részek megyéi Eger erődítéséhez ajánlkoztak.

 

 

01-02. hó

SZIGETVÁR[1]: Zeöld István mint „locumtenens”, azaz helytartó.

 

 

01. 16.

NÉMET-RÓMAI BIRODALOM: 1556. január 16-án V. Károly lemondott öccse, I. Ferdinánd király javára a német-római császári címről, s I. Ferdinánd királyt a német választófejedelmek császárrá választották (1556. szeptember 1.).

 

 

01. 22.

SZIGETVÁR: Kerecsényi László ezt írta a készülődő újabb török hadjáratról kányaföldi várkastélyában: „Én minden órában csak azt várom, hogy mikor szállják meg Szigetet a törökök”.

 

 

01. 25.

POZSONY: törvénybe iktatják a végvárrendszer építését.

 

 

01-hó vége

TORDAI (Turda) ORSZÁGGYŰLÉS: mindenki tudta, az elszakadás kimondása lesz a napirend. A vajdák, Kendy és Dobó adományokkal próbálnak néhány befolyásos embert visszatartani – eredmény nélkül.

02 02.

  I. Ferdinánd király makacsul ragaszkodott Erdélyhez, noha nem volt katonai ereje megvédelmezésére. A rendek végül is válaszút elé állították: vagy gondoskodik védelmükről, vagy elfordulnak tőle. A Habsburg-uralkodó nem tudott kielégítő választ adni, s így 1556 februárjában a tordai országgyűlés rendjei elhatározták, hogy véget vetnek uralmának s visszahívják a trónra János Zsigmondot, valamint engedélyezik Petrovics Péter hadainak bejövetelét Erdélybe. Már a király megérkezése előtt Petrovics Péter egymás után foglalta el az erdélyi várakat. S ez olaj volt I. Ferdinánd király tüzére, akinek ráadásul még felvidéki helyzete is kritikussá vált: több hangadó főúr hűtlen lett hozzá és az erdélyiekhez csatlakozott. Khadim Ali későbbi Szigetvár elleni hadjáratával és babócsai támadásával egy időben veszélybe került Erdély és a Felvidék is! Mintha az ország minden sarkában összeesküdtek volna a bécsi király ellen.

 

 

02. 13.

SZIGETVÁR: Horváth Márkot beiktatták a várkapitányi tisztségbe. 1557. 02-hó elejéig viselte[2].

 

 

02. 22.

ERDÉLY: Petrovics Péter e napon érkezett Erdélybe s ez az esemény jelentette a döntő lökést a felső-magyarországi és tiszántúli megyék nemessége számára. Egyre többen fordultak szembe fegyverrel is a Ferdinánd-párti csapatokkal. A Körös-Maros közében azon a tavaszon láncolattá szilárdult a János Zsigmond-párt erősségeinek sora: Borosjenő, Pankota, Dézna vára, a csabai, bethlenősi és a mezőmegyeri várkastély mintegy gyűrűbe fogta Gyula várát is.

 

 

02. 22.-23

BUDA: Tojgun pasát, akivel a szultán elégedetlen volt Szigetvár elleni eredménytelen akciója miatt, leváltotta a budai beglerbégség éléről. Helyére e napon Khadim Ali pasát nevezte ki. Ali már volt egyszer budai pasa, de mint a kudarcba fulladt egri ostrom kezdeményezőjét, II. Szulejmán szultán 1553 elején elmozdította méltóságából.

  Khadim Ali kinevezésekor nyomban megkapta a szultáni parancsot, hogy még székhelye elfoglalása előtt, 1556-ban, be kell vennie Szigetvárt. A tervezett csapást nem tartották a fényes Portán sem titokban. Maga Ali dicsekedett el vele a császári követnek.

 

 

02-hóban

GYULA: Mágocsy Gáspár panaszkodott Nádasdy Tamásnak, hogy már addig is sokat épített a váron. Sajnos ezt nem részletezi, így nem tudjuk munkálatait helyhez kötni s az sem világos, hogy a régi védőműveket erősítette meg, vagy újakat is épített-e. feltehetően a külső vár két keleti földbástyáját s e körül az újabb, olaszbástyás védőműveket erősítette meg, vagy újakat is épített-e. Feltehetően a külső vár két keleti földbástyáját s e körül az újabb, olaszbástyás védőműveket még nagyrészt Mágocsy idején kezdték építeni s a huszárvár falai is a belső vártól nyugatra ugyanekkor épülhettek (legalábbis részben).

 

 

02-hóban

SZIGETVÁR: Kerecsényi László, aki 1555 decemberéig szolgált hivatalosan a várban, mint várkapitány februárban végleg elhagyta Szigetet.

 

 

03. 12.

SZÁSZSEBES (Mühlbach): a Petrovics Péter által szervezett szászsebesi országgyűlés meghozta a végső határozatot: „Annak okáért ez mai napon a mi urunk gyermekét, a János király fiát vettük agunknak fejedelmül és királyul egyenlő akaratból, kinek az ő méltósága szerént minden hívséggel mint urunkna leszünk és vagyunk is.”

  Az özvegyért és a gyermekért követség indult. Krakkóba igyekeztek, a lengyel székvárosba. Bécs figyelméből az elmúlt években ugyanis még arra sem tellett, hogy Izabellát Oppelnben marasztalják. A megígért sziléziai hercegségeket oly nyomorúságos körülmények között akarták átadni neki, hogy végül jobbnak látta öccséhez, Zsigmond Ágost lengyel királyhoz menekülni.

 

 

03. 17.

GYŐR: amint kitavaszodott az 1556-os esztendő, szinte azonnal megindultak a hadakozások a város körül. Adam Gall von Loosdorf győri főkapitány e napon jelentette I. Ferdinánd királynak, hogy a budai török pasa nagy sereggel néhány napon belül Székesfehérvárra érkezik. Tudomására jutott az is, hogy a törökök a környező falvakban mindenütt szekereket harácsolnak. Közölte azt is, hogy kémet küldött Székesfehérvárra, hogy még részletesebb híreket kapjon.

 

 

03. 17.

VÁRPALOTA: a rendetlen zsoldfizetés miatt a katonák szökése napirenden volt. A palotai kapitány március 17-én jelentette Győrbe: „Mai napon szökének el innen négy darabontok, kik tudom, hogy Győrt el nem kerülik, hanem oda mennek.” Kérte a győri főkapitányt, hogy a szökevényeket fogassa el.

 

 

03. 18.

GYŐR: másnap Adam Gall újabb levelet indított el a királyhoz. Ebben megírta, hogy a török csapatok beérkeztek Székesfehérvárra, s megkezdték előnyomulásukat Szentmárton (Pannonhalma), illetve Győr és Pápa irányokba. A levélhez mellékelte a főkapitány Herán Péter és Szántó János pápai hadnagyok levelét, melyekben azok közölték, hogy török csapatok vonulnak Pápa felé. A két hadnagy jelentette, hogy ők készek a védelemre, de lovas és gyalogos katonákat kérnek.

  A Balaton-Duna közi főkapitányság székhelye 1555-óta Győr volt.

03. 20.

  Két nappal később Adam Gall újabb levelet menesztett a királyhoz. Közölte, hogy a török csapatok a Fehérvár és Győr közti erdőségekben vannak. Kiküldött kéme még nem érkezett vissza. Ezért Győrből száz lovasát küldte ki annak felderítésére, hogy merre tartanak a török csapatok. A várt török támadás azonban nem következett be, a törökök előrenyomulási üteme lelassult.

 

 

03 hóban

SZIGETVÁR: Horváth Márknak nem sok ideje maradt a szigeti vár védelmének előkészítésére, s ezért gyors iramban hozzálátott a szervezéshez. Elsősorban is több katona és hadiszer érdekében emelt szót, mivel márciusban még Szigetnek 600 gyalogosa sem volt.

 

 

03-hó vége

ISZTAMBUL: I. Ferdinánd király és a hadvezetés az egyre fenyegetőbbé váló török veszély ellenére sem foglalkozott átfogó védelmi akció tervével. Az uralkodó még március utolján is „sürgető és egető okok”-ra hivatkozva hosszabb időre szóló béke kieszközlésére utasította Isztambulban tartózkodó követeit.

 

 

?. ?.

REGENSBURG: a Szigetvár elleni oszmán hadjárat azonban olyan veszélyes helyzetbe hozta a Habsburg-országokat, hogy végül is a Német Római Birodalom rendjei I. Ferdinánd királyt támogatásukról biztosították regensburgi gyűlésükön.

 

 

04. 10.

GYŐR: Adam Gall bizalmas levélben közölte a királlyal, hogy egy Lorenz Károly nevű székesfehérvári polgár kémszolgálatra jelentekezett nála.

 

 

04. 13.

ERDÉLY: Dobó István vajda (április 13-án) felmentését kérte a királytól.

 

 

04. 13. után

BÉCS: e támogatás birtokában – Zrinyi Miklós s Nádasdy Tamás nádor egyre erélyesebb sürgetésére – az örökké bizonytalankodó uralkodó végre döntésre szánta el magát. „Nádorispán uramat elbocsátá teljes hatalmával és meghagyta néki, hogy az ellenséggel, ki Zyget alatt vagyon megvína, alája adta mindennemő seregét.” Döntését valószínűen az is befolyásolta, hogy Erdélyben összeomlás előtt állott uralma a törökbarát János Zsigmond pártjával szemben. Hiszen Gyulafehérvár elesett s Dobó István vajda (április 13-án) felmentését kérte a királytól.

 

 

04. 18.

GYŐR: egy héttel később – április 18-án – újabb jelentést tett, most azonban Miksa főhercegnek. Közölte, hogy a Budáról – Székesfehérváron át – vonuló török csapatok Győrt nyolc, Pápát pedig négy mérföldnyire közelítették meg. A török foglyok szerint háromezer lovas és hatszáz gyalogos alkotja a sereget. A különösen veszélyeztetett Pápa segítségére Győrből háromszáz magyar huszár indult útnak.

04. 21.

  Három nappal később, Adam Gall újra jelentést tett Miksa főhercegnek: a török csapatok rabolnak, gyilkolnak, a keresztény lakosságot tömegesen hurcolják rabságba, s elhajtják az állatokat. A feldrerítésre elindított pápai huszárok három török főtisztet fogtak el. Azok elmondták, hogy négyezer lovasból és hatszáz gyalogosból áll a török sereg.

04. 21.

  Gall jelentése szerint a Székesfehérvár felől támadó török csapatok mintegy 10 mérföldnyire Győrtől megálltak. Viszont főerőik Sümeg körül pusztítottak. A környező várak parancsnokai – Török Ferenc, Fünfkircher, Gertschacher és Gyulaffy László több portyázó csapatot küldött ki a török ellen.

04. 28.

  Gall tudósította Miksa főherceget arról, hogy a székesfehérvári és esztergomi törökök legelőre hajtották ki lovaikat. Engedélyt kért arra, hogy megtámaszthassa őket, hogy ezzel gyengítse a török lovasság erőit.

 

 

04-hóban

SZIGETVÁR: Horváth Márk Nádasdy révén elérte, hogy az uralkodó 3000 forintot küldött zsoldra és egyebekre. Sőt már néhány tisztjét küldte fel Bécsbe, hogy a vár hadiszükséglete ügyében intézkedjenek. Ferdinánd végre felemelte a katonák zsoldját, ami kétségtelenül jelentékeny eredménynek számított. De ígéretet kaptak arra is, hogy „őfelsége mind népet, mint pénzt, mint egyéb szükségeset elég lőendőt akar küldeni”. Az ígéretből azonban semmi sem lett, pedig a szigetvári tiszti küldöttség, mely a legforróbb végekről érkezett a császárvárosba, a hadvezetőség közelébe vitte az óráról órára növekvő török veszély hírét.

 

 

04-hóban

ISZTAMBUL: az új budai beglerbég, Khadim Ali janicsárok mintegy 3000-re becsült seregével indult el Isztambulból Magyarországra. Belgrádban csatlakoztak hozzá a mozgósított ruméliai szandzsák csapatai, a boszniai pasa, a belgrádi és pozsegai bég hadinépe.

 

 

05. 21.

SZENTLŐRINC[3]: a haditervnek megfelelően a magyarországi hódoltság hadra kelt harcosai május 21-re a pécsi-szigetvári út mentén, Szigetvártól 14 km-re Szentlőrincnél, gyülekeztek. Itt találjuk Dervis pécsi, Ahmed babócsai, Naszuh törökkoppányi és Mohamed szolnoki szandzsákbégeket, fegyvereseik élén. Sok szekeres és gyalogos ráját tereltek össze a környező megyékből az ostrom föld- és szállító munkálatainak elvégzésére. Pusztán Tolna megyéből 900 embert hajtottak magukkal.

05. 22-től

  A szentlőrinci török katonai táborból május 22-től kezdődően rendszeres portyázással zavarták Szigetvár térségét és próbálták megakadályozni a katonai felkészülést.

 

„Hogy élését elfogják Zygetnek,
Éjjel-nappal istrázsákat vetének,
Se ki, se bele népek ne mehetnének.”

  A sziget katonák ki—kiütöttek a várból a portyázókra, s nap nap után kemény csatákat vívtak velük és „nem kevés ellenséget megöltek”.

  A szentlőrinci tábornál 20 napon át egyfolytában tartó, megfélemlítő s a várat elszigetelő török akciósorozat igen ügyes eljárás volt. Ezzel növelték a védők katonai igénybevételét s még a blokád előtt megzavarták a vár kapcsolatát éltető környezetével.

 

 

05. 25.

KOMÁROM: Paksy János komáromi kapitány jelentett Adam Gallnak, hogy hírt kapott arról, hogy Veli Üsztolni Belgrád-i szandzsákbég parancsot küldött ki a csóri, az inotai, péti, szénhelyi, mellári, tési stb. falvak bíróinak: azonnal jöjjenek be Székesfehérvárra szekerekkel, hozzanak hordókat, kasokat, szerszámokat és élelmet. Egy ilyen elfogott török levelet Meznianszky János várpalotai kapitány elküldött Adam Gall győri főkapitánynak. A kísérő levél szerint: „Nagyságod megértheti a török levélből, milyen szorgalmatossággal kéreti a török a szekereket a falvakból – nemcsak azokról, melyek a török levélben írva vannak, hanem mindenünnen. Az a hír járja, hogy Szigetet szállják meg.”

 

 

05. 26.

GYŐR: Adam Gall I. Ferdinánd királynak azt jelentette, hogy kémeitől és Paksy Jánostól megtudta: a törökök Budáról nagy ágyúkat vittek Székesfehérvárra. A török sereg a hírek szerint Győr, Pápa vagy Szigetvár ellen készül. Az ellenség ereje: 40 ezer tatár, 50 ezer török, köztük néhány ezer janicsár. A veszedelem miatt a csapatokat kért Győrbe és Pápára, valamint élelmet és pénzt, mert a hadinépet másképp nem tudja együtt tartani.

 

 

05. 27.

PÁPA: Török Ferenc pápai főkapitány is jelentette Győrbe, hogy Buda és Székesfehérvár felől török lovas- és gyalogoscsapatok vonulnak a veszprémi vár alatti gyülekezőhelyükre.

 

 

05. 25. és 29.

VÁRPALOTAGYŐR: május 25-én, majd 29-én Meznyánszky János palotai kapitány levélben figyelmeztette Gall Ádám győri főkapitányt, hogy a fehérvári bég szedeti össze a szekereket a környező falvakból. Leveléhez mellékelte a bég egyik elfogott levelét, melyet az inotai, eszetergári, nánai, olaszfalusi bíróknak küldött „Hamar! Hamar! Hamar!” külső felirattal. Meznyánszkiy jelentése szerint a falvakban fegyveres török katonák szedik össze az embereket, szekereket, ökröket. A hírek szerint a török hadak Sziget(vár) ellen készülnek. „Az a hír járja, hogy Szigetet szállják meg. Nekünk már azt is beszélik, hogy meg is szállották volna. Biztosan nem tudom, de minden ember azt beszéli, hogy Szigetet akarják megszállni. Sokkal inkább hiszem, hogy úgy leszen, hogysem semmibe múlna e sok hír!… Nem tudom, mi lesz akaratuk és szándékuk!”

  A fehérvári török bég készülődése és Szigetvár elleni felvonulása azonban félrevezető hírnek bizonyult.

 

 

05. 31.

GYŐR: Adam Gall levélben közölte I. Ferdinánd királlyal, hogy a Székesfehérvárott gyülekező török hadak Szigetvár ellen vonultak fel. Veli székesfehérvári szandzsákbég azonban csapataival Székesfehérváron maradt a vár védelmére és a várpalotai magyar vár megfigyelésére. Rövidesen kiderült, hogy nem csak ezért maradtak itthon a székesfehérvári török csapatok.

 

 

05-hóban

SZIGETVÁR: májusban már Zrínyi is sürgette Szigetvár katonai szükségleteinek mielőbbi kielégítését. A király „rövid időn belüli” segítséget ígért a bánnak és megparancsolta Wildsteiner varasdi főkapitánynak, hogy haladéktalanuk küldjön 200 gyalogost Horváth Márk segítségére. A stájer rendek alá rendelt császári tiszt azonban kijelentette, hogy Szigetvárra egyetlen fegyverest sem tud küldeni.

  Forgách Ferenc váradi püspök Emlékiratában ezt írja: „Ezt az erődöt Ferdinánd nagy igyekezettel, nem azzal a szándékkal építtette hogy csak Magyarországnak azt a vidékét védje, hanem mert helyzeténél fogva három tartomány érdekeit nagyban szolgálta. Mert a Dráva túlsó oldalán már Szlavónia kezdődött, és Kapronca, a legközelebbi szlavóniai vár, Ferdinánd fennhatósága alá tartozott. Stájerországot a szigeti tájtól nem messze a Mura folyó… választotta le, amely Zákány községnél ömlik a Drávába. Ausztria sem volt innen messze.”

 

 

Kora tavasszal

KRUPA (Bosanska Krupa), KOSZTAJNICA[4] (Bosanska Kostajnica), valamint NOVI[5] (Bosanski Novi): alig vonult el a hó a hegyekből, Malkocs, az új boszniai pasa, erős hada átkelt a Száván és megtámadta Krupa és Kosztajnica, valamint Novi várait. A Zrínyi által szervezett és vezetett ellentámadás azonban meghátrálásra kényszerítette az oszmánokat.

  Egyre vészesebben közeledett az a török katonai csapás, melyet Ali budai pasa Isztambulból való elindulása előtt a magyar követeknek így jelentett be: „Magyarországot nem puskával és karddal, hanem bunkósbottal és buzogánnyal fogjuk leigázni!” A követek nyers beszédére hasonló modorban válaszoltak: „Csak menjen! Fog azonban férfiakkal találkozni, akik a bunkóra golyóval s a buzogányra pedig lándzsával fognak méltó választ adni!”

 

 

Tavasszal

HORVÁTORSZÁG: gróf Zrínyi Miklós horvátországi várait megerősítette s a fontos határmenti Kosztajnicát átadta a királynak. Különös szívügye volt a délnyugat-dunántúli területek védelme. Minden befolyását felhasználta, hogy Csurgót és Szigetvárat minél több fegyveressel és hadiszerrel lássák el.

  Őt érintette először a török támadás.

 

 

06. 01.

SZAMOSÚJVÁRI (Gherla) ORSZÁGGYŰLÉS: a rendek nyíltan színt vallottak: követeket küldtek Izabella és János Zsigmond behívására. Ezzel nyíltan a Portától való elszakadás útjára léptek.

  Az országgyűlés egyik határozata egyszerre írta elő a székelyek hadiszolgálatát (konkrétan Várad ostromára), és fejenként egy-egy forintnyi megadóztatását.

 

 

06-hó elején

SIKLÓS: Khadim Ali budai beglerbég június elején ért Siklós vára alá a seregével.

 

 

06-hó első napjai

SZÉKESFEHÉRVÁR-VESZPRÉM: miközben a magyarországi török főerők – Khadim Ali budai pasa vezetésével – valóban Szigetvár ostromára vonultak (és ehhez a főerőhoz tényleg rendeltek fehérvári, sőt veszprémi török katonákat is), a fehérvári török szandzsák török csapatai elterelő jellegű támadást hajtottak végre Veli székesfehérvári bég vezetésével. A török csapatok nagy feltűnően Veszprém vára alá vonultak, majd néhány nap elteltével újra visszatértek Székesfehérvárra.

 

 

06. 07. [6][vasárnap]

SZÉKESFEHÉRVÁR–MARCALTŐ: mikor a székesfehérvári török csapatok így elaltatták a magyarok gyanúját, visszatérést követő éjszaka hirtelen lóra kaptak, s Pápáig törtek előre. Azonban most nem az erős Pápa várát támadták meg, hanem az attól északra eső Marcaltő falut és környékét rohanták le és fosztották ki. A pápai vár tőszomszédságában levő faluból – melyet a Marcaltői-családnak a falutól keletre, a Marcal árterében épített kis várkastélya nem tudott megvédelmezni – az egész lakosságot elhurcolták. A cselvetéssel kombinált támadás vesztüket okozta a törököknek

 

 

06. 08. [hétfő]

MARCALTŐ-SZÉKESFEHÉRVÁR: a hétfőre virradó hajnalon a török lovasság – magával hajtva Marcaltő lakosságát és állatait – gyors ütemben vonult vissza a Bakonyon át, a Porva, Zirc, Bodajk közti úton Fehérvár felé.

 

 

06. 09-én

PÉCS: a török sereg átkelve a Dunán, a Szerémségen és az eszéki drávai hídon át, június 9-én Pécsre érkezett. Innen jelentette Bécsben Sforza Pallavicininek, hogy miért vonul Szigetvár ellen: „Nekem azt parancsolta az Fölséges Császár (a szultán) hogy ez várat el ne haggyam, hanem megvegyem, mert azok (a szigetváriak) sok utakat lestek és sokat az Fölséges Császár embereibe behordtak, és a Fölséges Császár jobbágyit pusztítták, rontották, sokféle különb-különb lopást, pusztítást tettek. Továbbá Forcia (Sforza) Uram ez szigetiek felől még ezt írhatom, hogy ez szigetiek 14 hajót vertek fel az Duna mellett és harminc török asszonyállatnál többet vittek be, most azok sírnak-rínak. Ez előbb Budán négy oszporán volt az árpának köbli, most tizennégyen vagyon, és minden drágaság ez mitől vagyon mind az szigetiektől, mert az hajókat onnét alól nem bocsátják éléssel, mind fölverik és sok pusztítást tesznek.”

 

 

06. 10. (szerda)

1. nap

PÉCSSZIGETVÁR: Ali pasa egynapi pihenő után indult meg nyugati irányba, s magához vonva a szentlőrinci tábor fegyvereseit, Szigetvár felé folytatta útját és még azon éjszaka megközelítette Szigetvárt. Horváth Márk vitézei most már nagy számban mentek az érkezők elé és öt rendbe állva megtámadták az ostromra érkezőket. A déltől napnyugtáig dúló véres ütközetben „pogánokban sokan földre hullának”.

  Khadim Ali budai pasa serege éjjel már a vár falai alatti táborában töltötte.

  Az egyesült török had létszámát pontosan nem ismerjük. Istvánffy Miklós 50 év múltán 25 000-re tette a számukat, ami kétségtelenül magas adat. Horváth Márk szerint „ez a nép minékünk sok, de had ellen nem sok… Sok gaz néppel vagyon elvegy (elegyesen, keverten) kinek fegyvere nincsen”. Később egy oszmán fogoly „az összes törököt a parasztokkal együtt 10 000-nek mondja” – olvassuk egy levélben. Ezt a létszámot duzzasztotta fel azután a hadakat kísérő – fosztogatásra, rablásra, zsákmányra váró – katonailag inaktív tömeg. A hódoltság fegyveresei csak kevesen vettek részt a hadjáratban. Az otthon maradt csapatokkal ugyanis biztosítani kívánták a Török Birodalom magyar tartományát az esetleges támadások ellen.

  A sereg 9 faltörő és ismeretlen számú kisebb ágyúval vonult Sziget vára ellen. A hadjárat célja közel sem csupán a vár bevétele volt, hanem egy elfogott előkelő tiszt vallomása szerint II Szulejmán szultán Szigetvár bevételén túlmenően Berzence, Csurgó és Kanizsa birtokbavételét rendelte el. Ali célját Tojgun pasa előző évi hódításának egész Somogy és a szomszédos Vas megye keleti sávjára való kiterjesztése képezte. Az új budai pasa tehát súlyos feladat előtt állott.

 

Szigetvár fegyveres erejéről: Sajnos kevés adat van róla, de azok annál beszédesebbek. Horváth Márk szerint március 21-én 600 katonája volt. Ezt a csekély létszámot iparkodott aztán minden úton-módon gyarapítani, de hasztalanul, mert a viszonyokkal ismerős alsólendvai Teöke Ferenc arról számolt be a viadal után, hogy

 

„Az lovagok csak kevesen valának,
Száznál többen mert nem sokkal valának,
Az gyalogok es ötszázan valának,
Azok nélkül, kik városiak valának,
Mindenestel ezeren ha valának,
Szeretetbe, egyetértésbe valának…”

  A várkapitány végül is azzal a néhány lakossal egészítette ki katonáit, „akik fegyverrel bánni tudnak”. Horváth 200-ban jelölte meg e harcosok számát, Teöke Ferenc szerint viszont közel kétszer ennyien voltak. A fegyvert ragadott városiak száma azonban nem volt állandó, erősen változhatott. Szigetvárt Khadim Ali pasa hada ellen 1556 nyarán 1000 körüli fegyveres védelmezte. A német Ortelius szerint egy-egyezer lovassal és gyalogossal számolni minden reális alapot nélkülöz és ellentmond Horváth Márk hiteles beszámolójának.

  A városban a viadal elején a bíró 2950 ”nyomorult keresztényeket… gyermekekkel és asszonyokkal együtt” számlált össze, akik bizony a védelmi harcok során „akadékok férfiaknak valának”. Ezek megmentése érdekében szakadt fel az emberséges kívánság Markó uram szívéből-lelkéből a kanizsai várkapitányhoz küldött levelében: „Az Istenre kérlek, ne hagyj ennyi keresztényt elveszni!”

  A vár ágyúinak számát nem ismerjük, de nincs adatunk, hogy gyarapodott volna 1554 óta, amikor is 25 löveget vettek leltárba. A várnak csupán 2 nagy ágyúja volt, a többi kisebb űrméretű falkon, falkonéta, sugárágyú és schafartin. Az egy mozsárágyú mellett még két nagyobb kővető ágyút is találunk a falakon. A tüzérség erejét két seregbontó fokozta, melyhez kb. 200 szakállas és néhány kézipuska járult. A tűzerő mindenképpen kevés volt a nagy kiterjedésű és összetett védelmi rendszer igényeinek kielégítésére. 1554-ben a belső várat 6, a középsőt 4, a külsőt 9 ágyús a két seregbontó védelmezte, 3 könnyű ágyú pedig a városban volt elhelyezve.

  Horváth Márk idején Szigetvár alkapitánya Újlaky Sebestyén, a huszárok parancsnoka a „lovaghadnagy” volt. A gyalogosok hadnagyi tisztét Topordy Benedek viselte. Gyalogos vajdák: Radován Jakab Baranya megyei kisnemes és a „jámbor Paál’. Az egyes városkapukat most is egy-egy tiszt parancsnoksága alatt álló gyalogos csapatok őrizték. Néhány tiszt már az 1555. évi török ostromkísérlet alkalmával is a várban szolgált és 10 esztendő múltán Zrínyi oldala mellett áldozta fel életét; például Radován Jakab, Szekcsődi Máté és Bika András. Csak két pattantyúsa volt a várnak: Erdélyi Bálint és Tobolovics Jakab. A vitézek zöme magyar volt, de most sem hiányoztak soraikból a délszlávok sem.

 

„Csoda bátor az magyar nép Zygetben,
Mert ők vannak egymáshoz egyességbe,
Az sok pogán ellen kiindulásban,
Senki nincsen ki visszát vonna abban.”

 

06. 10.

PÁPA: Enyingi Török Ferenc pápai főkapitány Nádasdy nádorispánhoz írott levelében közölte, hogy amint a pápai vár magyar katonasága értesült a marcaltői török rablásról, a nemesi lovassága („nemes uraim”) azonnal üldözőbe vette („az uraim innen Pápáról utánnok mentenek volt”), és a móri átjáróban, a csókakői vár alatt (más forrásban[7]: előtte fél mérföldnyire [körülbelül 3 km-re], valahol Bodajk és Söréd faluk között) utolérte, megverte a török lovasságot és „a rabokat (és az állatokat ) mind elszabadították, egynéhánynak (ti. a töröknek) fejét is vették, hármot elevenen hoztanak bennek (ti. vissza Pápa várába)… Azt mongyák ezek, hogy (ők azért voltak olyan kevesen mert) immár a fehérvári bég (a főerőkkel) elment, Szigetet megszállották”. Azt vallották a törökök, hogy Szigetvár bevétele után – ami egyébként ekkor, június 13. és július 31 között nem sikerült – maga a budai pasa fog hadaival Pápa várának ostromára vonulni! Enyingi Török Ferenc pápai főkapitány erre hivatkozva írta Nádasdynak, hogy kérje a királyt, küldjön időben segítséget Pápára. Azonban a török foglyok hazudtak: Székesfehérvárott erős török csapatok maradtak Veli béggel az élen. Budáról, Esztergomból, Veszprémből valóban Szigetvár alá vonultak a török csapatok.

 

 

06. 11. (csütörtök)

2. nap

SZIGETVÁR: a törökök kiterjedt táborukat a várostól délre és keletre elterülő síkságon állították fel, s a felderítők körbejárták a várost és a várat, hogy kipuhatolják a terepviszonyokat, a védművek elhelyezkedését, megépítettségüket, a védelem gyenge pontjait. 11-én Hadim Ali pasa személyesen is körüljárta Szigetvárt. Ugyanekkor a sereg csapatai gyűrűt vontak Sziget köré s ezzel elzárták a külvilágtól. Az akindzsik portyázó könnyű lovascsapatai a környéket dúlták. Somogy megye déli részének falvai napok alatt elnéptelenedtek. Még a légvonalban 58 km-nyire fekvő Szenyérből is olyan híreket küldtek, hogy „sehol nép nincsen az falukon…”.

  Khadim Ali a felderítés nyomán megértette, hogy az ingovánnyal és tóval övezett vár kizárólag a város elfoglalása után vehető rendszeres ostrom alá. Az ostrom terve is ennek megfelelő volt. Mivel az észak-déli irányban kb. 400 m hosszan elnyúló város a túloldali vízállás miatt csak a déli és a keleti oldalán volt megközelíthető, az első csapás helyéül önként kínálkozott a település mintegy 220 m-es déli fala és annak két végén álló Késás- és Henyei-bástya, ahol a támadást a védők oldalirányból nem zavarhatják. Amikor pedig a támadás kibontakozva a keleti oldalra is átterjed, az egész város mintegy a város haderejének az ollójába kerül. A déli és a keleti városfalak előtt húzódó vizesárok, valamint az Almás patak csak nehezíti, de meg nem akadályozhatja a török gyalogság támadását, mivel fahasábokkal és gallyakkal, esetleg földdel, ezeket be lehet tölteni, illetve fahasábokkal át lehet hidalni, hogy alkalmassá tegyék a terepet a gyalogsági rohamra.

  A haditervnek megfelelően – az ostromgyűrűbe fogás után – az ellenség a város déli fala távolabbi előterében az ún. első circumvallatio vonalában, ágyútelepeket épített ki.

06. 12. (péntek)

3. nap

  Reggel hat órakor elkezdték lőni a várost. Az első ágyúzás 11 óra hosszat tartott. Ali pasa tehát mindjárt az első akcióban súlyos tüzérségi tűzzel árasztotta el a várost, melyet a várból kiütött vitézek ugyan megzavartak és sok törököt megöltek, de azt meg nem hiúsíthatták. Ugyanekkor a város keleti előterében is kezdetét vette az ágyútelepek építése.

  A pasa még eznap megkezdte a vár lövetését is, noha először a délnyugaton levő Késás-bástyát kívánta megsemmisíteni. Az ágyúk tüzének fedezete alatt közelítették meg a törökök a város e védművét.

06. 13-14-re virradó éjjel

  Nagy munkával futóárkot ástak, ágyútelepeket építettek. A városból éjszaka három alkalommal is kiütöttek a törökökre s oly nagy riadalmat keltettek, „hogy az basa is kifutamodott az sátorbúl, az patyolatot is kiejtötte volt fejéből”. Amikor pedig a vitézek visszavonultak, 40 sáncmunkás paraszt is velük tartott.

06. 14. ( vasárnap)

5. nap

  Virradatkor azután teljes erővel megkezdték a török ágyúk a Késás-bástya rombolását. Ezalatt ugyan egy 50 főnyi huszárcsapat, élén Radován vajdával, kirohant a városból a török állásokra, s bár sok „kutyafejű pogány”-t avattak kardjuk pengéjével „vértanúvá”, vállalkozásuk meghiúsult, az ágyúkat nem sikerült elhallgattatniuk.

  Egy kémjelentésből tudjuk, hogy e napon az oszmánok „az sáncokat annyira vitték az váras mellé, hogy az Késás-bástyánál az zászlók az árok hátán vannak. Az basa és mind az bégök rajta vannak önmagok is az sáncon. Nappal ugyan az sáncban visznek enni is, csak estére mennek ki”. Ez tehát annyit jelentett, hogy a támadó gyalogság már 30-35 m-re megközelítette a város délnyugati bástyáját.

  Délután két órakor egy váratlan esemény súlyosbította a város helyzetét. Az ellenségnek délkeleten a Henyei-bástyát sikerült megközelítenie és tüzes labdákat vetettek az onnan északi irányba kiinduló falra, melynek faanyaga tüzet fogott. Maga Horváth Márk meséli, hogy itt „a város fala és sövénye keletről a Henyei-bástya felett, a házakkal együtt 208 rőf hosszan leégett”. A palánkfalba épített sok faanyag lángja és füstje olyan óriási volt, hogy azt a még a légvonalban 58 km-nyire fekvő Szenyér várában is látták. A kapitánytól tudjuk azt is, hogy „a törökök a várost felgyújtották, de bizonyos részeiben a város sánca áll, s a város ezen falait oltalmaztuk…”

  A város ágyúzása tovább folytatódott a következő napokban.

 

 

06. 14.

BÉCS-ISZTAMBUL: I. Ferdinánd király június 14-én levélben jelentette be a szultánnak: Erdélyt visszaadja János Zsigmond király kezére. A meghátrálás, mint rendesen, elkésett. Khadim Ali budai pasa serege már májusban ostrom alá vette Szigetvárt. Izabella királynő és János Zsigmond király hazaindult.

 

 

06. 16. előtt néhány nappal

SZÉKESFEHÉRVÁR: a marcaltői támadás megtorlására június 16. előtt néhány nappal a pápai, győri és devecseri[8] magyar katonaság megtámadta Székesfehérvárt: „Ez elmúlt vasárnap délkor időn ott voltunk; az török is kijött vala harcolni, voltanak mint harmadfélszáz lóval, és azután ugyan nyilván értettem, hogy annál többen voltanak; valamennyien voltak, mind kint voltanak; gyalogjuk is volt, de azoknak számát nem írhatom Kegyelmednek. Ami kevesen lőnek (ti. a törökök) igen emberkedének, harcoltunk velük azt hiszem négy óráig; elég kopjákat törének az uraim, fejeket vettenek, több mint felükben nem veszett: az szegény Krakkai Tamásnak vevék fejét egy szolgájával együtt. A többiek hála Istennek, mind egészségben jöttenek haza. Ezt is írhatom Kegyelmednek, hogy annyira harcoltunk velek, hogy az kapun be is vágtuk őket, az híd alá is egynéhány hullott bennek... Ezt írhatom Kegyelmednek, hogy Ádám Gál, király őfelsége győri kapitánya azt mondá, hogy a király akarattya, hogy a falukat elégessék, azért Battyánt és a több közel való falukat is elégették (ti. a magyar vitézek), az kastélt (a battyányi török kastélyt, erősséget[9]) pedig még ugyan menőben (odafele menet) megvevők és az mit benne találnánk, elhozók, kibe fát, nádat hordatánk, és megégetők. Azt hiszem, hogy ha az fala le nem romlott is, az mi fa benne volt, az elégetett; az mi barmot és juhot Fejérvár környül találnánk, azt elhajtók, mi magunk pedig békével hazajöttünk."

 

 

06. 17. (szerda)

8. nap

SZIGETVÁR: Horváth Márt így írt: ”…már nagyon fáradtak vagyunk, mert mióta meg vagyunk szállva egy órányi nyugodalmunk nem volt.”

  Komoly nézeteltérés támadt afölött, hogy „mi lenne tanácsosabb: a várost odahagyva a várba vonulni, vagy azt amíg csak lehetséges védelmezni”. Szerencsére Horváth Márk és Újlaky Sebestyén álláspontjának megfelelően végül is a védők a város utolsó lehetőség pillanatáig való védelme mellett döntöttek. Ennek a helyes katonai állásfoglalásnak része volt a későbbi sikerben. A védelem irányítói tudatában voltak annak, hogy a város védelme szerves részét képezi a vár védelmének s egymásnak szoros függvényei.

  A város védelmét megnehezítette az a körülmény, hogy amúgy is kevés ágyújuk zömét természetszerűen a várban helyezték el, s bár a város végsőkig való megtartását elengedhetetlen szükségszerűségnek tekintették, de azt nem kívánták jelentékenyebb tüzérségi erőnek a várból a városba való áttelepítésével összekapcsolni. Ez ugyanis azzal a súlyos veszéllyel járhatott volna, hogy a törökök hirtelen benyomulása a városba megfosztja a várat ágyúi jelentékeny részétől, sőt a városban elveszetteket az ellenség ellenük fordíthatta.

  Egy török fogolyból kivallatták a szigetiek, hogy „a basának az a szándéka, hogy 2 hónapig marad itt és azt a várat nem hagyja itt, amíg azt be nem veszi”. Bármennyire is kedvezően alakult eddig a viadal Khadim Ali pasa részére, számolt azzal, hogy nem egykönnyen tudja megszerezni a várat. Ezt a gondolatot nem csak a tóval jól védett vár, de a vitézek helytállása is megérlelhette benne. Nem pusztán a vár előterében egyre szaporodó farakások, de egy fogoly vallomása is elárulta a török katonai terveket: „Ha valaminő módon a kolubrinák (nagy ágyúk) a várnak nem árthatnak, azt (ti. a tavat) fával töltik fel.” A fa összehordását a messzi környékről erős katonai fedezet mellett már röviddel az ostrom megindulta után megkezdték.

  Rövidesen az oszmánok a keresztény ráják törmegével a város keleti fala előtt húzódó széles vizesároknak fával való feltöltéséhez kezdtek. A szigetiek azonban nem nézték ezt tétlenül Megvolt erre nekik a jól bevált „orvosságuk”. Valamilyen gyújtólövedékkel (tüzes nyíl, labda, tüzes koszorú) kétszer is sikerül felégetniük az árkot egyre jobban kitöltő faanyagot.

06. 18. (csütörtök)

9. nap

  A várkapitány arról számolt be, hogy a „város harmadik bástyáját is, mely kelet felől vagyon (Bagothai-bástya), ostromolták és teljesen a kapuval együtt lerombolták.” Sőt a város felgyújtása után már a várat is erős ágyútűz alá vették és „faltörő kolubrinákkal rombolni kezdték, s ettől kezdve a rombolás és nyilazás nem szűnt meg…”.

  A kétségtelenül ügyes török taktika, mely egy időben egymástól távol fekvő pontján vette a várost és a várat erős tűz alá, megosztotta a védők erejét. A három városbástya és a keleti városkapu lerombolása, a keleti fal egy tekintélyes szakaszának felégetése, a védőket rendkívül válságos helyzetbe hozta. Ehhez járult, hogy a vár még csak 10. napja állott ostrom alatt, de a vitézek immár közel egy hónapja, május 21 óta állták a kemény és gyakori harcot az ellenséges erőkkel.

06. 20. (szombat)

11. nap

  „a város szegletbástyája (északkeleten a Bagothai-bástya) eránt annyira teltették volna reánk – írta Horváth Márk –, hogy immáron szabadon jöhettek volna reánk, ezért Isten kegyelmes segítségétől tegnap esmég megégettük, kit ha nem égettük volna, minden kétség nélkül reánk jöttek volna.” A törökök azonban a munkát ismét elöről kezdték… a várba menekült magyar parasztok szerint nem kevesebb, mint 12 000 kocsi fát használt fel Khadim Ali pasa erre a célra.

 

 

06. 20.

GYULA: Mágocsy Gáspár hamar ráeszmélt, hogy a várát ellenséges erődítmények veszik körül s mielőtt még a Ferdinánd-ellenes párt erői egyesültek volna, lecsapott rájuk. Nádasdy Tamás nádorhoz intézett június 20-i levele részletesen leírja a történteket: „Élükön  Patócsy Boldizsár áll, aki azok összes, hozzá csatlakozott seregeivel és Kászim Pasa török hadinépével e napokban Zarándon táborba szállt, az egész vidéken híresztelték, hogy aki nem lázad fel és nem követi János király fiának pártját, a törökök által szolgaságra kerül feleségével és gyermekeivel együtt… Eközben a kiváló ifjú, Ábrahámfi Imre titokban Csaba nevű kastélyából, mely ide legalább egy mérföld, a Jenőben tartózkodó pártütőkhöz ment, és ott Patócsy Boldizsártól, a lázadók kapitányától pénzt kapva esküt tett, hogy maga is János király fiának pártját követi, és ama lázadókat a törökökkel együtt kastélyába befogadja, hogy e kastély erős biztosítása után a hadinépekkel és másokkal az egész mezőségi földrészt maguk részére elfoglalják, és hogy innen gyakran tesznek majd Gyula felé kitöréseket, s ha lehet, Gyula városát felégetik, hogy így ama vár ostromának gondját megkönnyítsék. Én mihelyt megbízható kémeim által értesültem, hogy milyen szándékaik vannak, meg akartam akadályozni vállalkozásukat, a leggyorsabban felszereltettem néhány kisebb ágyút, és ugyanazon nap éjjelén, amelyen vállalkozásukról értesültem, az összes itt levő katonával, lovassal, puskás gyalogossal és hajdúval a csabai kastélyra támadtunk, egész éjjel bátran ostromolva, támadva, nyilazva azt, ugyanis eléggé megerősített volt kőerődítményekkel és toronnyal, és amikor már jól megvirradt, roham révén elfoglaltuk halottak és vérontás árán, maga az ifjú Ábrahámfi is övéi közül néhánnyal együtt megöletett… Végül is az erődítményeket és, a tornyot fenekestül leromboltattam és a kastély árkait feldúlattam, az egész kastélyt felégettem. Egy másik kastélyt, néhai Székely Benedek fiainak Megyer nevű kastélyát szétromboltattam. Veszélyes volt számunkra, mert közel volt ide. Nem messze van egy harmadik kastély is, Sarkad nevű. Az ifjú Sarkady Farkas, ama kastély ura eljött ide hozzám, nagy esküvel fogadta, hogy őfelsége hűségétő nem fog eltántorodni. A lázadók megtudván, hogy Megyert leromboltuk, azonnal a török Lippára mentek, a pártütők pedig Jenőbe tértek vissza…” Kászim pasát arra tüzelik – írja a továbbiakban –, hogy Gyula városát támadja meg. „Nem tudom megerősíteni – teszi hozzá Mágocsy –, hogy e várost nem tudják elfoglalni vagy felperzselni, ugyanis tágas, és középen silány sövénnyel van megerősítve…” Mindenesetre készül, hogy keményen ellenálljon a várható támadásnak.

 

 

06. 21. (vasárnap)

12. nap

SZIGETVÁR: így érkezett el 21-e, vasárnap az ostrom tizenkettedik napja. Már napkeltekor a vár délkeleti szögletbástyája irányában, a vízimalomnál, a törökök egy jól védett ágyútelep építéséhez kezdtek. A várban nyomban felismerték a veszélyt és több ágyúval szüntelenül lőtték a munkaterületet, de sajnos eredménytelenül. Sikerült az ellenségnek itt a vár elleni egyik legveszélyesebb ágyútelepét kiépítenie. 4 ostromágyút és 3 tarackot állítottak fel itt.

  Délben a törökök belőtt tüzes labdákkal felgyújtották a várost, ami annál is könnyebben ment, hiszen a lakóházak zöme fából épült, de a vályogházak tetőzete is tüzet fogott. A lángba borult város ellen pedig rohamra vezényelték az igazhitű harcosok tömegeit. A parancsnokok „minden népet az ostromhoz készítének" és hangos Allah! Allah! kiáltozás közepette „minden felöl ostromnak ők menének". Egyik hullám követte a másikat. A városba tódulókkal azonban Horváth Markó hadinépe véresen öldöklő közelharcban felvette a küzdelmet. Négyszer sikerült is kiverniük a támadók sűrű rajokban özönlő tömegét a városból. Ekkor azonban már nyilvánvalóvá vált, hogy elérkezett a perc, amikor Sziget városát fel kell adni és minden megmaradt erővel a várba kell visszavonulni. Horváth Márk parancsot adott harcosainak, hogy fokozatosan vonuljanak vissza a várba. A pasa fanatikus harcosainak csak az ötödik rohammal sikerült a lángoló várost birtokukba keríteni.

 

  Azonban „alig egyórai pihenő után, nem tudták megállni, hogy nagy erővel ki nem törjenek, s a sáncokról el ne űzzék az ellenséget – írta Istvánffy Miklós, Ujlaki Sebestyén és Radovan vezetése alatt egy titkos kapun át kinyomultak, s egyenesen a sáncokra támadtak. Miután az ellenségből igen sokat lekaszaboltak, néhány ágyúmestert is, a törököket az erődítményből nagy erővel kivetették. Már elfoglalták az ágyúkat is, s ezeket már kezdték helyükből kimozdítani, hogy közeli árokba taszítsák. A törökök nagy sokasága futott azonban oda, s oly ádáz és kegyetlen küzdelem támadt, amilyen még soha, mert  a törökök elszánták magukat, hogy minden erejükkel megvédelmezik az ágyúkat. Több mint négy óráig tartott a csata.” Végül is a magyar katonák visszavonultak a várba, s magukkal hurcolták a fogságba került Veli janicsár agát, huszonkilenc levágott török fejjel együtt. A harc közben Horváth Márk agyonlövette Topordi Benedek hadnagyot, akiről kiderült, hogy titokban megadásról tárgyalt a törökökkel.

 

  A fenti eseményt egy másik forrás így írta le: a várost diadalmasan elárasztott török katonaság győzelme jeleként a várral szemben kitűzte zászlaját, de öröme korainak bizonyult.

  A gyalogságot nyomban 4 ágyú követte, melyeket a város északi részére vontattak és most már egészen közelről kezdték meg a vár lövetését. Horváth Márk vitéz legényei azonban vérbeli végvári katonákhoz méltóan keményen visszavágtak. Egy nagyobb létszámú csapat a vár egy „ajtóján” át a várost elválasztó 140-160 m széles vízálláson keresztülvezető „szűk ösvényen” haladva megrohanta a hódítókat. A topcsikra vetették magukat, s lövegeiket már-már sikerült a vízbe taszítaniuk, amikor a nagy zajra előrontott oszmán harcosokkal 4 órán át dúló irgalmat nem ismerő véres közelharcba kezdtek, melynek eredményeként a városból kivágták az ellenséget. A pasa táborából származó hírek szerint 800 muszlim áldozta ekkor életét a „szent harc mezején”. A halottak között volt Naszuf, a törökkoppányi bég. Velire, a janicsárok agájára, egy árnyékszékbe bújtan találtak rá, s bár „nagy summával” akará megváltani életét, fejét vették. Mohamed szolnoki és Ahmed babócsai bégek pedig megsebesültek a csatában. A sikeres rajtaütés után egy török zászlóval és 29 levágott oszmán fejével, közte Naszuf bégével, tért meg a csapat a várba. A vitézek vesztesége 24 ember volt, Istvánffy Miklóstól tudjuk, hogy az egyik tisztet, Topordy Benedeket, a harc során Horváth Márk parancsára megbízható katonák ölték meg, mert „a város elárulásáról az ellenséggel titkon értekezett, de a városparancsnok a lázadásnak elejét akarta venni, a bűnt nyíltan tárgyalni pedig nem óhajtotta.”

 

  A küzdelem azonban még nem dőlt el Sziget városában. Hátra volt még a törököknek a "fekete leves": Sziget várának ostroma.

  Ez a vár ostromát közvetlenül megelőző katonai siker igen jelentékeny volt, mert nemcsak fokozta a védők önbizalmát, de ízelítőt adott a budai pasának és a „győzhetetlen iszlám sereg”-nek, hogy a szigetváriak ellen könnyű sikerre nem számíthat.

  Khadim Ali serege a város birtokában hozzákezdett a vár rendszeres ostromához. A tüzérségi és gyalogsági támadások bázisául a város mintegy 260 m hosszú északi sávját, valamint ettől keletre és nyugatra, a vár délkeleti és délnyugati sarokbástyájával szemben elterülő két tóparti térséget választotta. A jól szervezett ostrom több irányban indult. Elsősorban is árkokat, sáncokat, illetve ágyútelepeket létesítettek. Kezdetét vette a vár délkeleti és délnyugati szögletbástyájához vezető töltések megépítéséhez szükséges kötegelt gallyaknak, ágaknak és fahasáboknak a bástyákkal szemben levő tóparton való összehordása.

  Az árok-, sánc-, illetve ágyúteleprendszer keleti tagja a vár délkeleti sarokbástyájával szemben – a malom mellett, a tóparton – már előbb kiépült, azt tovább tökéletesítették. Itt már a város elfoglalása előtt 4 faltörő ágyút és 3 kolubrinát helyeztek el, melyek már akkor meg is kezdték munkájukat. Innen a külső vár vaskapuját, a délkeleti szögletbástyát, a belső és külső vár közötti vizesárok mentén húzódó falakat – a vár középső falát – ágyúzhatták. A város északi sávjában épült „nagy sáncon” felállított 4 nagy és ugyanennyi kisebb ágyúval a szemben levő közeli várrész, a délnyugati sarokbástya, a várkapu melletti templom és a belső várban emelkedő magas kerek torony volt tűz alatt tartható. A nyugati tóparti ágyútelepet a vár délnyugati szögletbástyájával szemben, a Hárserdő mellé telepítették, oda ahol az Almás vizét felfogó, és azt tóvá duzzasztó széles gát kiindult. E töltés tetején vezetett az út a város nyugati kapujához. Ide 4 nagy ostromágyú és 5 kolubrinát állítottak, melyekkel a belső vár kerek tornyát, az egyetlen téglabástyát, valamint a belső, középső és külső vár nyugati oldalát s belső területét rombolhatták. A török lövegek tüze a három ágyútelepről a vár valamennyi fontos részét érintette.

  E napon négy áruló kiszökött a várból, s mikor a pasa elé vezették őket „azt mondták, hogy ne vítassa onnat (a várat, ti. kelet felől, a malomtól), hanem a vaskapu (a vár külső kapuja) felől. Az álgyúkat osztán így vitték napkelet felől az malomtul el. Most onnan lövik és dél felől, a szentegyház felől. Azzal hitegették a pasát, hogy ötödnapig onnat megvehetné”. Néhány nap tartamára el is vontatta a pozsegai bég a vár délkeleti bástyája elől a lövegeit, de rövidesen ismét visszavitték oda az ágyúkat.

06. 22. (hétfő)

13. nap

  A támadás előkészítése során a várat megközelíthetetlenné tevő mocsár és tó vizét le kellet csapolni, hogy a mederfenéken megközelíthető legyen a vár. Istvánffy Miklós írja le, hogy már a város elfoglalása utáni nap éjjelén „azt a régi gátat… munkások kalapáccsal és vasdoronggal szétverték, hogy a vár falait könnyebben ostromolhassák és megközelíthessék”. A kortárs Teöke Ferenc csak ennyit említ: „Az árokból vizét kivágják vala.”

  A törökök és munkásaik biztonságos, rejtett közlekedésére zegzugos lefutású árkok szolgáltak. A magasra emelt sáncok mögött pedig veszélytelenül járhattak a fahordó szekerek és katonák is. Az árok- és sáncrendszer tagjait egymáshoz kapcsolódva biztosították az összeköttetést.

  A megindult török ágyútűz „kegyetlenül az várat rombolta”. Mindjárt a lövetés első napjaiban súlyos találatok érték a magas kerek tornyot, melynek „nagyobb fele mind leromlott… és a torony mellett a kűfal (a téglából épült egyetlen északnyugati bástya) és sok leromlott benne” – említi beszámolójában Horváth Márkó.

  Az összpontosított tüzérségi tűznek kettős célja volt: egyrészt a bástyák, összekötő falak és a vár belső építményeinek a rombolása, másrészt ezzel kívánták biztosítani a lecsapolt tó medrén át a délkeleti és délnyugati sarokbástyák irányába megindult töltésépítési munkálatokat is. A Pécsről Babocsa felé vezető út a városon ment keresztül, s attól nyugatra töltésen vezetett végig. Ez a magas földtöltés fogta fel a vár körül elterülő tó vizét. A török parancsnokság sok ezer környékbeli magyar parasztot hajtott hadi munkára a vár alá, s velük – közvetlenül a tó nyugati partjánál – átvágatták a töltést. Miközben a tó vize megindult déli irányba, a törökök sok ezer kocsi fát és földet hordattak össze, s a Babócsa felé vezető út felől ostromtöltést kezdtek rakatni a vár délnyugati bástyája irányában. Egyidejűleg egy másik töltés építését is megkezdték a malom mellől a vár délkeleti bástyája felé. „Ezalatt pedig – mint Istvánffy Miklós írta – egyáltalán nem szűntek meg a várat mindkét felől ágyúkkal állandóan lőni.”

 

 

06. 24.

VESZPRÉM: a pápai őrség kihasználta, hogy a török csapatok nagy része Szigetvár ostromára ment, s ezért június 24-én a pápai gyalogság Veszprém vára alá vonult. A vár török csapatai kitörtek a várból, és megtámadták a pápai katonákat. Az összecsapásban két pápai gyalogos katona hősi halált halt, egy megsebesült. A török lovasságot és gyalogságot a vár kapujáig verték vissza. Visszatérve egy török fejet hoztak magukkal. Török Ferenc jelentése szerint, ha lovasságuk is velük van, nagyobb sikert értek volna el.

 

 

06. 26. (péntek)

17. nap

SZIGETVÁR: a várkapitánynak az ostromról készült részletes jelentéséből kiderül, hogy az ágyúzás hatodik napján az oszmánok a nyugati oldalon újabb ágyútelepet létesítettek, az előzőtől északabbra. Az itt felvonult ágyúk már szinte a belső és középső vár magasságában állottak.

  Június 26-án már Tolnából rendeltek Szigetvár ostromára 200 igazhitű harcost, a török sereg veszteségeinek pótlására.

06. 27. (szombat)

18. nap

  A következő nap innen is megkezdték a vár lövetését.

 

„Majorkert felöl is sáncok vala,
Napestről vár ellenében vala,
Abból az bástyákat töretik vala,
Egynehán főtarackok onnan vala.”

  Amikor a nyugati ágyúk a külső vár majorságának épületeit is eltalálták, a megriadt és sérült jószágok hangja a török táborba is elhallatszott.

  Az ostromlók különösen megfeszített és életveszélyes munkára fogták a magukkal hurcolt sokezernyi magyar parasztot. A vár ágyútüzében nekik kellett a sáncok, árkok és ágyúállások elkészítésén dolgozniok, de nekik kellett a várat megközelítő két töltést is megépíteniük. A közeli és távolabbi erdőkből összehordott gally- és rőzsekötegekből, ágakból, fahasábokból az erősen iszapos tófenéken kezdetben csak szélesebb utat készítettek, melyet a kialakult török várostromgyakorlat szerint aztán egyre magasabbra raktak. A cél az volt, hogy ezzel a töltéssel a várfalakat, bástyákat megközelítő s egészen a tetejükig, a fokukig, sőt azon felül is érő ostromállást nyerjenek, melyen – a falak földig való lerombolása nélkül – a gyalogság megrohamozhassa a várat. De ugyanekkor a töltések kiváló lőállásul is szolgáltak, hiszen a magasból puskatűz alá vehették a vár belső területeit. Ali pasa minden reményét a tó medrén át épülő két hatalmas töltésbe vetette. „Azt mondotta a basa, hogy mennyi magas a vár, ha mind annyire föl köll tölteni, emberrel (hullákkal) is feltölteti s hamar való napon belé akar férkőzni.”

  Bár nem ismerjük a várbeli ágyúk elosztását, de bizonyosnak látszik, hogy a legnagyobb tűzerőt a délnyugati bástyán összpontosították; ahonnan mind a nyugati, mind a városbeli állások, nem kevésbé pedig a nyugat felől épített töltés is lőhetők voltak. Természetszerűen a délkeleti bástyára s a belső- és középső vár nyugat felé tekintő bástyáira állított ágyúkra is fontos feladat hárult. A délkeleti bástya ágyúinak nemcsak a malom melletti fontos ágyútelep, de a város északi szegélye és a keleti töltés is a hatósugarába esett. A kerek torony felső részeinek lerombolása nem csupán egy ágyúállástól, hanem az egész vár körüli terület egy jó megfigyelőhelyétől is megfosztotta a védőket. A pattantyúsok nem lehettek figyelemmel a földmunkán és a töltésen dolgozó jobbágyokra. Az ágyúk tüzébe hajszolt parasztok közül nagyon sokan vesztek el így Szigetvár falai alatt.

  A vár két tüzére amúgy is kevés volt az ágyúk mellé, de a helyzet egészen válságosra fordult, amikor mindketten megsebesültek. Tobolovics a jobb kezén kapott sebet, Erdélyi Bálintnak pedig a bal kezét olyan szerencsétlenül lőtték el, hogy belehalt sérüléseibe. A védők szerencséjére azonban a tömlöcben, vasban sínylődő egyik ellenséges rab – a görögkeleti rác Pribék Lázár – felajánlotta, hogy szabadulása ellenében készségesen felcsap pattantyúsnak. Miután Horváth Márk megbizonyosodott a török hadseregben tüzéri feladatokat ellátott ember jó szándékáról és tudományáról, visszaadta szabadságát, feleskette és nyomban az ágyúk mellé parancsolta. Mindjárt az első lövésével bizonyságát adta tudásának: telibe talált egy oszmán ostromágyút. Lázár a viadal során pótolhatatlan szolgálatot teljesített, s a lövegek jó kezelése mellett nagy mestere volt a különböző gyújtókeverékek készítésének és alkalmazásának is. A hajdani török pattantyúsnak Nagy Balázs járt a kezére az ágyúk mellett.

  A véres áldozattal és verítékkel emelt két ostromtöltés közben napról napra egyre közelebb és közelebb került a vár két déli fekvésű szögletbástyájához. Az építéséhez már homokkal és földdel töltött zsákokat is felhasználtak. A sokezernyi zsák beszerzését a pasa a szpáhikra bízta. „Valamelyik meg nem szörözhetné az meghagyott napra, száz pálcát vesznek rajta” – kiáltotta a beglerbég. A töltésépítés nagy munkájára „az föld népét mindenfelől felmozdítják, kelletlen kergetik”. Minden elérhető munkást, de még saját fegyvereseiket is az erdőre hajtották fáért. „Egynéhányezer szekér hordja a vágott fát és kévékbe kötött fát,…” melyről azt tartották a török vezetők, hogy az „minden faltörő álgyúnál az Sziget elveszésében többet árt”. (!)

  Az ostromlók ágyúi oldalirányú lövéseikkel már kezdték leverni a palánkfalak sövényfonatának sártapasztását is, hogy megnyissák az utat a palánk faanyagának a felgyújtására. „Azon valának – tudjuk egy kém jelentéséből –, hogy meggyújtanák szénnel (izzó faszénparázs) az falt, sommát is ígértek annak… az ki először meggyújthatja, de igön elunták…” azaz sikertelenek maradtak próbálkozásaik.

  A táborból az ostrom 18. napján érkezett magyar kém szerint „az köznép örömest kész volna elhagyni, de a fejedelem (szultán) nem akarja…”

06. 28. (vasárnap)

19. nap

  A török hadsereg nagy keserűségére, június 28-ától, háromnapos zuhogó záporeső hullott és annyira feláztatta a talajt, hogy alig lehetett közlekedni a feneketlen sárban. A tó medrében épülő töltésen is abba kellett hagyni a munkát. Az idő múlott és még nem mutatkozott a közel háromhetes ostrom semmi eredménye. Sőt a támadók száma egyre apadt, s egyre jobban bebizonyosodott, hogy kevés a had ereje. Már-már kezdett alábbhagyni a fanatikus lelkesedés. Ez a lassan-lassan elhúzódó viadal rendkívüli megpróbáltatással járt Markó vitézeire, de azok egy emberként állták az éjjel-nappali ágyútüzet, a blokád megpróbáltatásait, nélkülözéseit. A katonák kitartását nem ingatta meg a soraikból kidőlt bajtársaik tragikus halála sem. Helytállásuk híre a kanizsai várba is eljutott, ahonnan így tájékoztatták a nádort: „…a szigetiek az Isten kegyelmes voltábul nagy jámborul tarták magokat, de kevesen vannak, nincs kinek alodniok, kevés a fegyverfogható”. A súlyos ágyúzás ellenére a vár palánkfala is meglehetősen jól tartotta magát, a háromhetes kemény lövetés sem tudott benne számottevő kárt tenni.

07-hó első napjaiban

  A bástyák magasságáig érő ostromtöltés építésével július első napjaiban már egészen a falak közelébe értek. Horváth Márk ezt írta, hogy „minden felől a külső kapu előtt” is feltöltötték a leeresztett tó medrét.

  Feszült izgalom fogta el az ostromlókat és ostromlottakat egyaránt. A török táborban már egy közeli éjszakai támadásról beszéltek. Olyan híreket vittek a kémek Zrínyinek, „hogy az fát akarja az palánk mellé faggyúval és hájjal rakni és puskaporral meghinteni, hogy úgy megégessék az palánkját az várnak”. Az ellenség rohama már csak órák kérdésévé vált s közben az ágyúk mind a három sáncból „igen lövik” a várat. De a védőket bátorította annak a tudata, hogy „semmit eddég nem tehettek nekik, hogy csak poroz a golyóbis a falon…”. Kész tervük volt az ostromtöltések megsemmisítésére. Ügyes taktikai fogással megvárták, amíg hosszú hetek munkájával és erőfeszítésével egészen a falakig megépült a két hatalmas töltés és akkor akcióba léptek.

 

 

07. elejéig

NAGYKANIZSA: a szokásos nehézségek közepette lendült támadásba a hadigépezet, pedig rövid időn belül fegyverben kellett volna állnia a csapatoknak a Dunántúlon. A Szigetvár felmentésére hadra kelt sereg öt helyről került ki: 1. a birodalmi segítségként átengedett 4500 főnyi elzászi gyalogoshadból, valamint 600 nehéz német lovasból; 2. a veszélyeztetett örökös tartományok segédhadából (elsősorban 600-600 stájer lovasból és gyalogosból); 3. a magyar királyi végvári zsoldos haderő 500 könnyű magyar huszárából (kivált győriek, Telekessy István veszprémi várkapitány parancsnoksága alatt); 4. a dunántúli földesurak saját csapataiból (elsősorban Nádasdy 1-1 ezer gyalogosából és huszárából, valamint Zrínyi ezer lovasából); 5. a dunántúli vármegyék nemesi felkelőiből. A sereget Grázból küldött valamelyest tüzérséggel egészítették ki.

  A 10 000-re rúgó sereg július elején a kanizsai vár alatt sorakozott fel Szigetvár felmentésére a nádor főparancsnoksága alatt.

  I. Ferdinánd király a Nádasdy Tamás nádorra bízta Szigetvár felmentését, „melléje adván 6000 német gyalogost és Nikolaus von Polbail bárót 1000 újonnan toborzott magyar lovassal. Ehhez csatlakoztatta még a szomszédos – győri, pápai és egyéb – őrségek katonáit, majd királyi rendelettel felszólítván Zrínyi Miklós grófot, a horvát részek parancsnokát, úgynevezett bánját, egy bizonyos napra Kanizsára gyülekeztet mindenkit. Itt részint a királyi rendelkezés alapján a stájerországi Grazból szállított ágyúk, részint egyéb szükséges dolgok várásával töltöttek el kilenc napot… A tizedik nap egyesítvén valamennyi nemzet lovas és gyalogos csapatait, útra kelt, és négynapi menetelés után Babócsa vára alá érkezett, melyet a mieink az előző évben az ellenség kezére adtak.”

  A királyi had mozgolódása felkeltette a veszélyt gyanító balkáni törökök figyelmét. A harcias boszniai pasa, aki már kora tavasszal is megtámadta Krupa, Kosztajnica, majd később Novi várait, átlépve a Száva vonalát, Kapronca[10] és Szentgyörgy felé nyomult előre. A hlevnói bég Gradiskán[11], a hercegovinai pedig Eszék délnyugati előterében, a Dráva mellékén foglalt állást csapataival.

  A Balaton-Dráva közi főkapitányság székhelye 1555-óta Kanizsa volt.

 

ISMERTETŐT SZENTGYÖRGY VÁRÁRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

07. 05. (vasárnap)

26. nap

SZIGETVÁR: a két ostromsánc már félelmetesen közel volt a várhoz. Éjjel jött el a cselekvés órája. Pribék Lázár pattantyúsmester tanácsára és útmutatása nyomán az éjjel csendjében és a sötétség leple alatt kilopakodott a szigeti katonák egy kicsiny, de elszánt csapata és „régi ószalonná”-ból, „vásott óháj”-ból és puskaporból keveréket helyeztek több helyen a 25 000 kocsi fából emelt hatalmas keleti ostromtöltés hézagaiba. Meggyújtották a könnyen tüzet fogó anyagot, s percről percre nagyobb lángolással égett az óriási „farakás”. Az akció sikeres végrehajtása után a csapat gyorsan visszahúzódott a vár falai közé, s a tervnek megfelelően a falakon, bástyákon már készenlétben álló végváriak puskatűzzel árasztották el a tömegesen előfutó és a reménytelen oltással kísérletezgető törököket. Az ágyúk is sűrű rendet vágtak az oszmánok tömött soraiban. Egész éjjel folyt a vad lövöldözés.

07. 06. (hétfő)

27. nap

  Virradatra pedig mintegy 700 muzulmán harcos hullája borította a pokolian izzó talajt.

  A török tisztek reggel a város sáncaiból szemlélték meg a lesújtó látványt és „azon elbúsultak”. A ravasz Khadim Ali pasa nyomban bűnbakot keresett lassan-lassan érő kudarcára. „Az basa panaszolkodik Dervis (pécsi) bégre, ilyen képpen: hogy az ő panasza miatt indította volna a császár (szultán) ez hadat Sziget alá…”

07. 07. (kedd)

28. nap

  Hajnalhasadás körül Horváth Markó vitézei a 20 000 kocsi fából összerakott nyugati töltést is sikeresen felégették, s a várból nem kevesebb, mint 400 törökkel végzett az irgalmatlan puska- és ágyútűz. Mindkét alkalommal igen éberen őrködtek a falak mentén, nehogy a lángok átterjedjenek a palánk faanyagára.

  Szigetvár viadalának 28. napjáig teljes siker koronázta, „Jámbor Horváth Markó” maroknyi védőserege küzdelmét „Kappan” Ali hadával. Ellenálltak a mézes-mázos hangú török ajánlatoknak is.

 

„Az törökek az várak kérik vala,
Ígéretet nagy gyakran tesznek vala,
Horváth Markót igen kiáltyák vala,
Nagy sok kinccsel őtet usztonlyák vala.”

Végül nyílon belőtt levelekkel tettek kísérletet:

 

„Kiben őket csak hitetik vala,
Szigetiek azt mind elszaggattyák vala.”

  A segítség nélkül hagyott várat elveszejteni akaró török töltés megsemmisítése nyomán a kanizsai várból Nádasdy Tamás nádor egy titkos küldöttet bocsátott Szigetvárba kitartásra bátorító elismerő levéllel „Markó uram”-nak: „Ti mind… híven és bátran álltatok helyt tudván, hogy nemcsak magatokat véditek, de az egész országot is. Családotokat és utódaitokat is. Neveitek fenn fognak maradni örökre…” S bejelentette, hogy a királyi felmentő sereg már úton van Babócsa vára felé, hogy elvonja a török erőket Szigetvár alól.

  Azonban az ostrom végéig még sok volt hátra és csapás csapás után következett addig.

  Mint a mondabeli főnixmadár, mely megifjodva szállott fel poraiból, hasonlóképpen a hamvába fullasztott ostromtöltések is rövid idő alatt megújultak, s a törökök megkezdték a rendszeres ostrom második fázisát. Megkezdték a város és a vár közti 140-150 m széles vízállás feltöltését. Most akciójuk súlypontját a város északi sávjában, a várral szemben alakították ki, az ott már meglevő sáncokat és töltéseket fejlesztve tovább. A város északkeleti és északnyugati szögletén (bástyáján) egy-egy magas lőállást („kastély”-t) építettek. Teöke Ferenc „nagy szélesen” emelt „két halom”-ról, „két rakás”-ról, „zsákvár”-ról beszél.

  A háromsoros sövényből készült falak közét földdel töltötték meg. A földdel töltött zsákokból és fából összerótt építmény egészen a bástyák felső széléig ért. Horváth Márk leírása szerint a tetejükön a janicsár lövészek számára földdel töltött zsákokból jól védett tüzelőállásokat alakítottak ki. A nyugati „kastély” egyébként nagyobb és erősebb volt. A két török hadilétesítmény jól megépített, fortélyos és veszedelmes voltára utalt maga a várkapitány is, amikor így írt róluk: „Ezt látni kell, de megírni nem lehet.”

  A két magas domb között a már korábban felállított ágyúkat meghagyták s innen még 5 öregágyút (faltörő ostromágyút) szegeztek a közel fekvő várra.

 

  Kegyetlen terrorral újabb paraszti tömegeket tereltek munkára a vár falai alá. „Bé is hajtottak ezröt, de mindenönt, az kit találtak. Az hol férfiat nem találtak, az asszonyembört is elűzték.”

  A törökök a viadal egy hónapjának keserű tapasztalatai nyomán most már a két magas lőállás között – a város északi peremén – is megkezdték az itt mintegy 170 m széles tófenék feltöltését. A felgyújtás veszélyét a töltésbe rakott földzsákokkal kívánták csökkenteni. Ehhez a széles töltéshez most is nagy reményeket fűztek. A budai pasának „az szándéka, hogyha az hol felteltik… mindön röndbelieket reá indojt. Vagy mind elvesznek, vagy megveszi”.

 

 

Az ostrom negyedik hetében (07. 01-07.)

NAGYKANIZSA: a királyi sereg meddő várakozással vesztegette Kanizsa váránál az értékes időt, pedig a csak 75 km-nyire fekvő szigeti várban már negyedik hete viaskodtak a védők az egyre gyengülő ellenséges haddal. Nádasdy és parancsnoki kara azt a haditervet dolgozta ki Sziget felmentésére, hogy a közeli török kézen levő Babócsa várát támadja meg, hogy ezzel elvonja az ostromtól Ali pasa hadát és felszabadítsa a várat.

 

 

07. 10. (péntek)

31. nap

SZIGETVÁR: az ágyúk tüzét a város északi vonaláról a vár déli sáncai ellen július 10-én nyitották meg. Horváth Markó szerint kivált a keleti állásból a vár egésze mellett a külső kaput, valamint „a külső és belső bástyákat” lőtték. „Ím mast immár az falt eréssen teretik álgyúkkal. Az vár falát kívöl öreg álgyúlevésekkel mind elrútétották.”

07. 10. körül

  A szigeti törökök körében már a Habsburg-sereg kanizsai táborozása ideje alatt nagy idegesség lett úrrá. Az iszlám harcosok megváltozott hangulatát jól jellemzi, hogy amikor július 10 körül Ali pasa 60 gyalogost vezényelt a babócsai vár megerősítésére, „azok nagy félelemmel mentek bé”. Ahmed babócsai bég szorult helyzetében „oly igen… bánkódik”, mert a vár őrsége csupán 100 lovasból, 20 puskásból és 50 megbízhatatlan martalócból állott.

 

 

07. 12. [vasárnap]

SZÉKESFEHÉRVÁR: a veszprémi támadás után alig három héttel, júliusban a Pápán – Loosdorfi Gall Ádám győri főkapitány parancsnoksága alatt – gyülekező pápai, győri és devecseri magyar csapatok a Pápa, Bakonybél, Zirc, Palota útvonalon újra Fehérvár ellen vonultak. Vasárnap délben érték el a város palotai kapuját. A török őrségből 350 lovas és számos gyalogos kitört a városból, s a kapu előtti mezőn megtámadta a magyarokat. Bár a magyarok kevesebben voltak, mégis – Török Ferenc pápai főkapitánynak Nádasdy Ferenchez írott jelentése szerint –: „igen emberkedének, harcoltunk velek azt hiszem négy óráig, elég kopjákat törének az uraim, fejeket vettenek… Azt is írhatom…, hogy annira harcoltunk velek, hogy az kapun be is vágtuk őket, az híd alá is hullott ennéhány bennek.” Egy palotai ember azt mondta később, hogy öt török esett el, köztük egy főember, akit nagyon sajnálnak a törökök, de nevét nem tudta megmondani. Sok török katona megsebesült, ki kopja, ki lövés miatt; néhány lovuk is elhullott és sok megsebesült. A magyarok két halottat vesztettek: Krakkay Tamásnak és egyik szolgájának fejét vették.

 

 

07. 12. után

SZABADBATTYÁN: a Fehérvár alól visszavonuló magyar lovasság megrohanta és elfoglalta a battyáni török kastélyt. A régi toronyból álló kastélyba fát és nádat hordtak, s azt felgyújtották. A falak ugyan állva maradtak, de minden kiégett belőle. A környéken több falut is felégettek, s a falvakból minden barmot, juhot elhajtottak.

 

 

07-hó közepén

SZIGETVÁR ÉS BABÓCSA KÖZÖTT A DRÁVA FOLYÓNÁL: július közepén a hlevnói és a hercegovinai bégek már Szigetvár és Babócsa között a Dráván két helyen is hidakat építettek a török seregek támadási mozgásának elősegítésére. Végül azonban nem mertek katonai akciót kezdeményezni.

 

 

07. 15.

NAGYKANIZSA: nagy késedelemmel e napon megindult a királyi sereg és Csurgó, Berzence, Bélavár és Vízvár érintésével 18-án érkezett meg Babócsa vára alá.

07. 15. után

  A Nádasdy és Zrínyi vezette mintegy 10 000 főnyi sereget az a szándék vezérelte, hogy elvonják a 30 000-es török ostromló csapatot Szigetvárról. Ekkor írta a szinte teljesen kiürült Kanizsa tiszttartója, Szele Jakab Nádasdy Tamásnak:

  „Ha Szigetet a török megveszi (mit Isten ne adjon!), ide miránk akar jönni. Aminémű jelt pedig Berzencéhez és Csurgóhoz hallok és értek, nem lesz szüksége a töröknek azok alatt késni. Semminémű viadalhoz való szerszám nincs itt. Ez a vár főnép nélkül igen szűkölködik. Te nagyságod küldessen pattantyúst, aki tud laptákat csinálni. Egy van nekünk, ez is Szigetből rekedt itt. Te nagyságod vetessen Bécsben vagy ötezer laptába való puskákat…”

 

 

07. 16. (csütörtök)

37. nap

SZIGETVÁR: a későbbiek során pedig – július 16-án – a vár keleti oldalán, a Semlék-hegyen, három ágyúval új állást létesítette, és az onnan leadott lövések a vár északkeleti szögletbástyáját „igen megszagatták”. Ez az új üteg a várnak olyan részét vette tűz alá, mely eddig mentes volt attól. Az ágyúzás egyébként az utolsó napig, július 20-ig tartott.

  Az ágyúzás fedezete alatt pedig tovább folyt az árok feltöltése. Az ostromnak ebben a szakaszában a sáncban nem tartózkodott több, mint 300 „puskás”. A katonák zöme tehát részben a táborban pihent, részben pedig a jobbágyokkal dolgozott, illetve rájuk felügyelt, de a járvány miatt sok volt a beteg is.

  A török harcosok egy kis csapata tüzes nyilakkal lőtte a vár palánkfalát, melynek vesszőfonatos homlokzatáról az ágyúzás már sok helyen leverte a védő sártapasztást. Egy tüzes nyíl „megállott” az egyik bástya sövényfonatos falában, s már-már lángra lobbantotta azt, de

 

„Magyaroknak ahhoz vashorgok vala,
És hirtelen vízzel megótyák vala.”

  A török „laptások” a vár körül portyáztak, hogy egy-egy jó dobással a külső várban az asztagokat, épületeket s a palánk favázát felgyújtsák. De a szigetváriak felkészültek erre is. A gyúlékony gabonát és szalmát az ostrom előtt bőrrel fedték le, másokat sárral tapasztották be. A falak felgyújtása ellen úgy védekeztek, hogy az egyes bástyák aljában a falon át lyukakat vájtak, melyen át kijutottak a vár tövébe s puskatűzzel elűzték a „laptások”-at.

  A vár védői felfigyeltek arra, hogy a törökök különböző ágyúállásaikból elsősorban oda tüzeltek, ahol az övéik működtek, hogy elhallgattassák azokat. Erre a várkapitány rendeletére nappal nemigen lőttek, de annál inkább éjjel, „mint a záporeső”. A vár egyik ágyúját mégis találat érte, de szerencsére sikerült kijavítani.

  Sziget vára ágyúi jól működtek, amit fényesen bizonyít, hogy a meder feltöltése a közeli város felől nem tudott kibontakozni, pedig munkálatait már régen megkezdték. Így szükségessé vált, hogy a tó nyugati partjáról a vár felé vezető felégetett ostromtöltés helyett a törökök újat emeljenek. A munka már annyira haladt, hogy a város két északi szögletében épített „kastélyokkal” egyetemben súlyos veszélyként nehezedett a védőkre.

07. 18. (szombat)

39. nap

  A szigetiek július 18-án a rendkívül veszélyessé vált két városi „kastélyt” a vár szögletbástyáin összpontosított ágyúkkal tűz alá vették, s mindkettőt erősen megrongálták, de e napon lerombolni még nem sikerült a védműveket.

  Veress D. Csaba im. szerint ezen a napon kitörést hajtottak végre. A kitörésről lásd 07. 19-nél.

 

 

07. 18.

BABÓCSA: 18-án érkezett meg Babócsa vára alá a királyi felmentő sereg. Nyomban gyűrűt vontak a vár köré és két ágyúállásból megkezdték a vár lövetését. A had vezetője Nádasdy Tamás nádor és Zrínyi Miklós horvát bán volt, akik 10 ezer fős sereget vezettek a törökök ellen.

  I. Ferdinánd király vállalkozása súlyos problémát jelentett a Szigetvárt immár 39. napja ostromló budai pasának.

 

„Ali pasa esik gondba, bánatba,
Szakállát is megszaggatta gongyába.”

 

07. 19. (vasárnap)

40. nap

SZIGETVÁR: a következő nap hajnalban egy elszánt kis csapat kilopakodott a várból és a szétágyúzott nagyobb nyugati építményt (Veress D. Csaba im. szerint „a város Ény-i bástyáján épített ellenséges tüzelőállást” teljesen megsemmisítette. Délelőtt 10 órakor pedig a várból kiütött csapat a nyugat felől épülő töltésre vetette magát és rövidesen felgyújtotta a 10 000 kocsi fából összehordott alkotmányt. E töltés megsemmisítése azért is vált szükségessé, mert „az szegletbástya aránt annyira töltötték vala reánk fával, hogy immáron reánk is jöhettek volna,…” – mint írták.

  Feltűnő, hogy a hármas – döntőnek bizonyult – akció során érdemleges ellenállás nem volt. Ennek magyarázata, hogy a török hadsereg belefáradt már a 40 napja tartó, súlyos emberveszteséggel terhes ostrom harcaiba. „Az terekek igen megbágyadtak.” A védők soraiban pedig egyre jobban tudatosodott az ellenség katonai gyengesége: „Nem sok a lovagja, csak a parasztság szekerekkel sok keztek.” Vitathatatlan, hogy a Babócsa váránál felsorakozott tekintélyes számú királyi sereg közelsége is nyomasztólag hatott az iszlám harcosokra. „Mindenféle terek igen kérdezi az felséges királ hadát és igen rettegik.” Horváth Márk szerint a járvány is pusztította a pasa hadinépét. Méltán vélekedhetett úgy a vár kapitánya az utolsó hatásos akciójuk nyomán, hogy az „ű nekik (a törököknek) nagy ártalmára lőn.”

07. 20. (hétfő)

41. nap

  E napon következett be az, amire már régen vártak Szigetvár védői. Az ostrom 41. napján „reggel megzendüle a (török) tábor és (másnap, 21-én, – a szerk.) elindula innen” Babócsa vára felé, a királyi felmentő sereg ellen.

 

„Azért is igen megvidulának,
Szigetiek nagy hálákat adának,
Hogy pogántól ők megszabadulának,
Mint temlecből, várból kitódulának.
Ki palánkon, ki ajtón kifut vala,
Örömekben fáratságok nem vala.”

 

  Pedig „töröttebb házat hiszem, hogy nem láttak, mint az szigeti ház vagyon megtöretvén” – írta Horváth Márk.

 

 

07. 21. (kedd)

BABÓCSA: a babócsai ostrom negyedik napjára már sikerült is rést törniük a falakon. A védők körében támadt pánik során az 50 martalóc fellázadt és kiszökött a várból.

  Zrínyi a babócsai haditanácson kifejtette, hogy az ellenség az ellenség az elszenvedett súlyos veszteségei miatt már nem lesz képes hevesen támadni. Javaslatára elfogadták, hogy a Babócsa vára melletti Rinya folyó vonalát mindenáron tartani kell, s a katonák „férfiasan és bátran” tartoznak harcolni.

 

 

07. 21.

SZIGETVÁR: 18 könnyű tábori ágyúval – a többi értékes lövegét a várható ütközet tartamára a biztonságos Pécs falai közé szállították – indult meg a pasa a Babócsa várát ostromló királyi sereg ellen.

  Khadim Ali hada Szigetvár palánkfalait és bástyáit súlyosan összelőtt állapotban hagyta maga mögött. Horváth Markó azon melegében minden épkézláb embert a bástyák, a falak javítására rendelt, mert számított arra, hogy a török visszatérve Babocsa alól ott folytatja a viadalt, ahol abbahagyta. Mindenekelőtt a városban épített magas lőállás („kastély”) fennálló maradványait hányatta szét.

  Alig szabadult azonban fel a vár az ellenséges ostromgyűrű szorítása alól, a külső vár nyugati összekötő fala 70 lépés (kb. 53 m) hosszan leomlott. Elképzelhető, hogy minő veszélyt rejtett volna magában, ha ez a szerencsétlenség a viadal során következett volna be. Mindenki munkába állott, a mesteremberek és parasztok csakúgy, mint a nemesek és az asszonynép: „Országokért, magokért fáradának.” Éjt nappallá tevő szorgos munkájuk eredményeképpen három nap múltán helyreállították a palánkot.

 

 

07. 22[12].

BABÓCSA: az ellenség még megérkezése napján erős támadást indított. Erős tűzbiztosítás mellett kezdték meg a török harcosok a Rinya gázlóin való átkelést. Zrínyi bán lovascsapatai élén nyolc roham visszaverése árán akadályozta meg az ellenség átkelését a folyón, s a támadókat megfutamította. A harc hevességét mutatja, hogy Zrínyi alól nemcsak a lovát lőtték el, de még a mentéjét is puskagolyó szakította át.

  "Midőn a nádor tudomást szerzett a basa közeledtéről, a lovasok egy részét nyomban kiküldi, – írja Forgách Ferenc Emlékiratában –, hogy derítsék fel a hadi helyzetet, és tegyenek jelentést. Azok megtudták, hogy a törökök gázlót keresnek, hogy átkelhessenek, és a folyó túlsó partján harcra készen sorakozzanak. Ezt megtudván a bánt a stájer, karintiai és krajnai zsoldosokkal, valamint 800 főnyi magyar lovassággal az ellenség fogadására küldi, hogy akadályozza meg az átkelést… az ellenség eleinte merészebben nyomult a mieink ellen. De ezek nemcsak hogy bátran ellenálltak, hanem még vissza is vetették őket, és oly kívánatos sikerrel folytatták a harcot, hogyan ellenséget nem is egyszer a folyó túlsó partjára vetették vissza… Folyt a harc ez nap tizenegy órától éjszakáig, sok ellenség elesett, még többen a folyó iszapjába menekültek…”

  A horvát bán hősiessége az ellenségnek is feltűnt, s a harc közben a verőcei bég a nevét is megkérdezte tőle. Zrínyi erre udvariasan megnevezte magát, s egyben üdvözletét küldte Ali pasának, aki később levelében viszonozta a jókivánságokat.

  A csata utáni éjjel a haditanácskozás úgy döntött, hogy a málhát hátra küldik, a fegyveres erő pedig megmérkőzik az ellenséggel. A török megfigyelők azonban nyomban észrevették a szekerek tömegének hátraáramlását, s abból tévesen a királyi csapatok meghátrálására következtettek. Nádasdyéknak ezt a vélt megtorpanását egy hirtelen rohammal kívánták győzelemmé érlelni. Heves ágyútűz biztosítása alatt a Rinya folyón át támadásba lendültek az oszmán csapatok. Az első hullámoknak az erős puska- és ágyútűzben csak súlyos veszteségek árán sikerült átjutniuk a nyugati partra, ahol aztán a hadrendbe felsorakozott egész keresztény haddal találták szembe magukat. Három rohamban zúdultak a muszlim harcosok a keresztény sereg ellen. Öldöklő küzdelem bontakozott ki és végül a betolakodók visszavonulásra kényszerültek. A csata alatt Ahmed bég kis csapatával a babócsai várból a pasa seregéhez menekült.

 

  V. Molnár László: Kanizsa vára c. könyvében írja, hogy a győzelem egyik oka az volt, hogy az egyik török csapattest megkerülve a magyar sereget a táborra ütött. Ekkor Zrínyi huszárjaival bátran felvette velük a küzdelmet, majd megszalasztotta azokat.

  „Így végződött az ütközet, amelyben… négyszáz vagy még annál is több ellenség esett el a harcban, vagy fulladt a mocsárba, hatszáznál többen sebesültek meg. A mieink közül kétszázhetven fejet raktak a basa sátra elé, mintegy harmincan estek fogságba; a magyarok közül alig negyvenen maradtak ott, köztük Nádasdy Jakab, a nádor testvére, szépreményű ifjú…”

 

  Az ütközet mindkét féltől súlyos áldozatot kívánt. A törökök közül kb. 600 „nyerte el a vértanúság koszorúját” s még ugyanennyi megsebesült. A magyarok 50, a németek pedig 270 embert vesztettek.

 

 

07. 22.

GYŐR: a Székesfehérvár elleni magyar támadást követően, a törökök Budáról – mint arról Adam Gall e napon a királynak jelentést tett –, Esztergomból, Csókakőről, Válról és Simontornyáról 1500 lovast és 600 gyalogost összpontosítottak Székesfehérvárra.

 

 

07. 23.

BABÓCSA: 23-án a harc a tetőfokára hágott.

07. 24.

  Hogy a kibontakozni látszó siker nem érett a törökök feletti teljes győzelemmé, az a július 24-i haditanácskozáson dőlt el, ahol súlyos vita alakult ki arról, hogy a királyi csapatok maradjanak-e a csatatéren és folytassák a harcot, vagy vonuljanak vissza? Zrínyi és Tahy amellett tört lándzsát, hogy Szigetvár biztosítására nyomuljanak előre a felmentett várig. A parancsnokok zöme azonban a harc abbahagyása mellett foglalt állást. Sőt Rindscheid, a stájer lovasok parancsnoka, tiltakozott az előrenyomulás, a sereg üldözése ellen, mondván, hogy erre nincsen a csapatokat küldő stájer rendektől felhatalmazása. Így született meg aztán a döntés: az egész Habsburg-sereg visszavonul Kanizsára, mivel eleget tettek a királyi utasításnak és felmentették Szigetvárt a török ostroma alól. Csupán 200 gyalogost küldtek Horváth Márk őrségének a megerősítésére. Nádasdyék azonban elvonulásuk előtt legalább felrobbantották a babócsai várat.

 

  Ezek után önként merül fel az izgalmas kérdés: miért nem támadta meg a Babócsán felsorakozott 10 000 főnyi királyi sereg a török hadát? A szigetvári ostrom alatt Horváth Márk több alkalommal is a tapasztalt katona határozottságával tájékoztatta a nyugat-dunántúliakat a nagy lehetőségről: „Ez a had nem sok, hanem csak a parasztság sok keztek.” „Ezek az ellenségek mind itt veretének meg. Sok gaz néppel elvegy, kinek fegyvere nincs.” „Az Isten annyira elröttentötte őket, hogy nem sok néppel velönk adná az Úr Isten, csak sietnének!”

  A haditanácsokon Zrínyi és Tahy minden erőfeszítése megtört a többség megalkuvó magatartásán, így Szigetvár felmentésében és Ali seregének a Rinyánál való megállításában rejlő sikert nem mélyítették ki a török sereg feletti teljes győzelemmé. Nádasdy Tamás bűne, hogy az ellenség lehetőségeinek ismerete ellenére, tízezernyi pihent és ütőképes had parancsnokaként, elszalasztotta azt a soha vissza nem térő lehetőséget, hogy szigetvári kipróbált hadinéppel közösen mérjen csapást a budai pasa nem nagy létszámú, már megingott és éhező, járvánnyal ritkított seregére. Nádasdy felelősségét megérezte már a kortárs Istvánffy Miklós is, aki megpróbálta mentegetni a nádor mulasztását.

  A Nádasdy-had parancsnoki karának zöme nem értette meg Szigetvár vitézei küzdelmének egyik lényegét, mely pedig a magyar végvárrendszer funkciójának az alakját képezte. Ez pedig abban rejlett, hogy az egyes várak védői a végsőkig kitartva felőröljék az ellenség sokszorosan nagyobb támadó erejét, hogy alkalmatlanná váljék a további katonai akciókra. Horváth Márk vitéz legényei pedig ugyancsak megadták annak a lehetőségét, hogy egy pihent és ütőképes nagy létszámú katonai erő jó manőverezéssel, alkalmas helyen és időben csapást mérhessen a török seregre.

 

Tehát e napon, mintha csak összebeszélt volna a szemben álló két sereg, hátat fordított egymásnak s a királyiak Kanizsára, Khadim Ali budai pasa pedig Szigetvárnak tartott csapataival. De a királyi sereg elvonulása alatt az ellenség egy teljes mérföldön át követte őket, és rajtaütéseivel nyugtalanította a lassabban haladó gyalogmenetet és a málhás szekereket.

 

  A királyi had tevékenysége alatt mindkét hadakozó fél megpróbálkozott az elterelő vállalkozásokkal. Gall von Loosdorf győri kapitány a török kézben levő Várpalota[13] ellen intézett támadást, majd egészen Székesfehérvárig potyáztak a huszárai. Hazatértükben pedig felégették a Komárom megyei Battyán kis palánkvárát. A boszniai török haderő lerohanta a határmenti Kosztajnica várát; mire Novi helyőrsége pánikba esett és felgyújtva az erődöt hanyatt-homlok elmenekült „súlyos kárára e részek védelmének”, amint azt I. Ferdinánd király is megállapította. [14]

 

 

07. 24.

BERZENCE: a királyi sereg – visszavonulása közben – még ezen a napon elérkezett Berzencére.

 

 

07. 25.

CSURGÓ: a királyi sereg – visszavonulása közben – elérkezett Csurgóra.

 

 

07. 26.

NAGYKANIZSA: a királyi sereg – visszavonulása közben – elérkezett Nagykanizsára. Mivel élelmiszernek híján voltak élelmiszerszerzés céljából letáboroztak. Tehát jóval több mint egy hónapig várakoztak, mivel Ferdinánd főherceg csak ekkora érkezett meg, hogy átvegye a fővezérletet (09. 10.). Könnyű elképzelni, hogy ez idő alatt a zsold nélkül idegen katonák milyen szörnyű pusztítást vittek véghez a zalai falvak lakosságának körében. Forgách Ferenc Emlékiratát idézzük:

  „Mikor a német katonaság Kanizsa környékén hosszasabban időzött, miközben az elfoglaltság hiánya is követelődzővé tette, meg a zsold elmaradása is bomlasztotta a katonai fegyelmet, elmondhatatlan kicsapongásra és züllésre adta fejét: a falvakban és a szőlőkben húsz mérföldnyire is csapatosan kószáltak, a népet mindenfelé fosztogatták, ütötték-verték, jószágait ragadozták, sem korra, sem nemre nem voltak tekintettel, sőt a parasztoktól elhurcolt élelmet a táborba hordták és azzal kereskedtek. Az emberek végül már nem tűrték ezt a gyalázatot, hanem a hegyekben és az erdőkben maguk is összeverődtek, az útszorosokban meglesték a fegyveres katonákat, és amint szokás szerint zsákmánnyal megrakodva haladtak, üldözőbe vették, kifosztották, végül le is öldözték őket; sokukat úgy, ahogy voltak, fegyverestől fákra akasztották, és így álltak rajtuk bosszút az elszenvedett sérelmekért.”

 

 

07. 26. (vasárnap)

1. nap

SZIGETVÁR: amikor ismét feltűnt az ellenség, az „még erősebbnek látszott, mint azelőtt volt”. A török sereg a Szigetvárról északra-északnyugatra eső Basal község és a vártó nyugati partján álló Hárserdő között táborozott le.

07. 26-30.

  Maga Khadim Ali pasa csak a következő nap érkezett meg kíséretével. De meglepődve tapasztalhatta, hogy Szigetvár várát milyen gyorsan helyreállították: „csodállya ily hamar épülését”. „Ali pedig – írta Istvánffy Miklós elhatározta, hogy Szigetet ismét ostrom alá veszi. Ezért Dervis béget, Pécs parancsnokát a sereg egy részével előre küldi, hogy szállítsa vissza az ágyúkat, melyek előbb odaküldött.” Az ellenség most 5 napon át: július 26-tól 30-ig tartózkodott a vár alatt, anélkül azonban, hogy azt a szokásos blokád alá vonta volna.

  A megújult viadal merőben más jellegű volt, mint a fő ostrom 40-41. napja. Most mind az öt napot az aktív védelem jellemezte. E harcok történetére a szigetvári végváriak rajtaütő kitörései nyomták rá bélyegüket. Mindjárt az első napon két véres csatát is vívtak. Már a táborverés közben meglepték a készületlen oszmánokat. A várkapitány jelentése szerint e napon kivált Horváth Márton jeleskedett. Istvánffy Miklós úgy tudja, hogy ez a legény „egy törökkel mindkét sereg szeme láttára párbajt vívott, azt lováról letaszította, megölte és levágott fejét a várba vitte”.

  Egyes elszánt török csapatok még a „megégett városba” is bemerészkedtek és egészen a „városbeli sánc”-ig törtek előre, de a várból erős puska- és ágyútűzzel visszaverték őket. Egy kitöréssel pedig le is rohanták az itt-ott már-már berendezkedni akaró ellenséget. Horváth Márk szerint ezek a naponta megismétlődő harcok „nem közepesek” voltak, s „a menekülő törökök közül nem keveset öltek meg”.

07. 29.

  Az utolsó napon, 29-én is derekasan helytálltak a vitézek, s ezt maga a parancsnokuk ismerte el: „Hogy a szigetiek milyen bátran viselték magukat, most igen kitűnt”. Egy-egy rajtaütésből „tar török fejek”-kel és zsákmánnyal megrakodva tértek meg a várba. Az ostrom után 250 végvári osztozott az aranyzsákmányon.

 

  E négy faltörő ostromágyút a vártól északra, a tó túlsó partján „az helyt, mely Gonaznak (Gonász) neveztetik” állították fel tüzelőállásba, s innen kezdték meg a topcsik most már közvetlenül a belső vár lövetését. Azonban a hosszan elhúzódó ostromtól és a babócsai csatától kimerült török csapatok egyre kisebb harci kedvet mutattak. A védők viszonzásul a török tábort, az állásokat s az ágyúsáncokat árasztották el ágyúgolyóbisokkal. A kibontakozott ágyúharcban súlyos csapás érte a várvédőket. A török fogolyból a vár pattantyúsmesterévé lett „vitéz Pribék Lázárt” halálos találat érte.

  A várviadal e befejező ötnapos periódusában az észak felőli ágyútüzet egy délről, a város felől indított gyenge támadással próbálkoztak kiegészíteni. Tény azonban, hogy kelet felől is történt pontosan meg nem határozható katonai akció, melyről csak annyit tudunk, hogy „napkeletről erős ostromot tevének”.

  A ravasz budai pasa utolsó kísérletként nem szűnt meg

 

„Édes szókkal őket úgy hitegetni,
Hazugsággal dolgát erőséteni…
Már nem lészen tinéktek oltalmatok,
Aggyátok meg az házat, mert meghaltok…
Császár oszt tinéktek méltó tisztet,
Mert szeret ily hívséges vitézséget.”

 

  Sziget vára védői ágyúszóval válaszoltak az ajánlatra. A törökök ekkor bekiabálva azt híresztelték: ne is várják a felmentő sereget, mert „mi azokat az ebeket levágtuk”. Szavuk nagyobb nyomatéka kedvéért ijesztgetésül a sáncokból lándzsára szúrt levágott vitézek fejeit mutogatták nekik, Teöke szerint 116 fejről volt szó, de bizony nem mind magyaroké, hanem akadt közte nagy szakállú németé, sőt csalásképpen még elesett törökfejeket is közécsempésztek, hogy nagyobb legyen a hatás.

  Ez azonban már a súlyos vérveszteséget szenvedett, éhségtől s járványtól gyötört oszmán had utolsó kétségbeesett erőfeszítés volt, mely természetesen megtört a végváriak helytállásán, hűségén és kitartásán.

07. 30.

  Khadim Ali július 30-ának éjjelén kivonatta a lövegeket állásaikból.

07. 31.

  31-én Khadim Ali serege elvonult – Zsámboki szerint: „menekülésszerűen elsietett” – Sziget vára alól és Pécs városának vette az útját…

  Horváth Márk az ostrom utáni jelentésében 74 katonája (48 huszár és 26 gyalogos) haláláról és 11 eltűnéséről ad számot. De ezeken túl 8 olyan munkás is áldozatul esett, akik a várban kerestek menedéket. A város lakosai köréből 25 személy (17 férfi és 8 nő) vesztette életét. Így hát a hosszúra nyúlt ostrom mintegy 95 emberéletet követelt. Teöke Ferenc verses beszámolójában 161 halottat említ. A sebesültek száma ismeretlen, de bizonnyal sokan lehettek, akik Borbély Mihály sebészmester kezelésére szorultak. A hősi halottak között éppúgy találunk tiszteket, mint tizedeseket és „sok jó legin”-eket. Teöke Ferenc szép soraiban így magasztalja őket:

 

„Kik sebesettenek, vagy megholtanak
Méltók hogy dicséretben maragyanak,
Most véreket érettünk kihullatták
És testeket értünk szaggatták.”

  No és az életben maradtak? Ezekre a kemény, kipróbált férfiakra a későbbi években további harcok, véres tusák, halál, irgalmat nem ismerő végvári katonasors várt.

  Sziget hőseinek helytállását szárnyra kapta a hír, s amikor az a messzi Kassára ért, ott a derék Dersffy István főkapitány kilövette tiszteletükre a vár és a város valamennyi ágyúját s a templomban ünnepélyes tedeumot énekeltek dicsőségükre. Draskovics György pedig a győzelem után Horváth Márkot, a hajdani Stančić Markót, „a horvát nemzet virágának” titulálta, ki a vár sikeres megvédelmezésével „nemcsak saját magának, de minden horvátnak örök dicsőséget szerzett”. Forgách Ferenc is így emlékezik meg róla: „Horváth Márk szigeti kapitány, különben is derék katona, Sziget megvédésével nagy dicsőséget szerzett magának”. A várkapitány egyébként a viadal során súlyos láblövést kapott, mely haláláig sem gyógyult meg teljesen, pedig még az uralkodó saját bécsi tudós orvosaival is kúráltatta. A Burg környezetében élő Zsámboki János szerint a puskagolyót „Markó uram”, „mint híres tette tanújelét”, a lábaszárában hordotta később is. A kirurgusok később a sebből egy csontszilánkot távolították el, melyet a família századok múltán is kegyelettel őrzött.

  Ali pasa 1556. évi hadjárata teljes kudarccal zárult. Nem csupán Szigetvár maradt továbbra is magyar kézen, de az oszmánok oly súlyos veszteséget szenvedtek, mint az egri vár alatt. A szigetvári viadal és a hozzá szorosan kapcsolódó babócsai ütközet török áldozatainak számáról nem vallanak a korabeli források, de a megjegyzésekből tudjuk, hogy közismert volt az ellenség rendkívül magas vérvesztesége. Horváth Márk egy jelentésében két fontos kitörésük során elpusztított ellenség számát 1200 főre tette. Ali közvetlen környezetéből elszökött ifjú vallomása szerint a pasa Nádasdy csapatait Babócsánál azért nem üldözte, mert hada részben Sziget alatt, részben Babocsa mellett elveszett, és attól tartott, hogy az üldözés során maradék serege is odavész. Ma minimálisan ötezerre teszik a muzulmánok veszteségét, de többen tízezerről is beszélnek. A veszteséget azonban gyarapította a táborban fellépett járvány is. A kutatók ma általában így vélekednek: Khadim Ali hadjárata során serege mintegy 50%-át vesztette el, s ezen belül az elit janicsárságnak is a felét; a babócsai harcokban pedig a lovasság negyedét. Az ostrom alatt elpusztult magyar paraszti munkások számát nem ismerjük.

  A török hadak elvonulása után szomorú kép tárult Horváth Márk elé: Sziget városának elhamvadt házai, a vár és a város súlyosan megrongálódott falai, bástyái. A hadinép közt sok volt a sebesült, fizetetlenek s elégedetlenek. Haladéktalanul megkezdte a bajok orvoslását. Beadványában kérte a sebesültek gyógykezelésére egy kirurgus küldését, a katonák zsoldjának felemelését, s hosszú hónapok óta elmaradt hópénzük pótlását. A gyalogosok létszámát ezer, lovasokét pedig száz fővel javasolta gyarapítani. Azzal indokolta a gyalogosok lényegesen magasabb számának célszerűségét, hogy a környék csak kevés huszárlovat tud ellátni abrakkal. A legnagyobb nyomatékkal sürgette az ostrom alatt rendkívül súlyosan megrongálódott vár és város védműveinek helyreállítását, s a törökök által betemetett árkok kitisztítását. Nem feledkezett meg a vár elégtelen hadifelszerelése pótlásának sürgetéséről, valamint tüzéreknek Szigetre való küldéséről sem.

 

 

Az ostrom idején(?)

SZENYÉR: a törökök megtámadták a szenyéri várat, de nem tudták bevenni, mert védői hősiesen ellenálltak.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

08. 02.

GYŐR: miután hetek teltek el, s a török nem támadott, augusztus 2-án Adam Gall egy portyázó lovascsapatot indított el Győrből Székesfehérvár irányába, hogy üssenek rajta a törökökön, s fogjanak nyelvet. Gall maga is a csapattal ment, s egyúttal megszemlélte Palotát is, és megállapította: kevés ott a hadinép és nincs élelmük! Rövidesen többet tudott meg, ugyanis egy Bekő Gergely nevű magyar végvári tiszt közölte vele, hogy „A budai pasa mastan mind Budára, Esztergomra, Fejérvárba, egyéb végházakba megírta, izente, hogy készen legyenek, vigyázzanak, őrizzenek!” Tehát nem támadni akartak, csak arra ügyeltek, nehogy újra támadás érje Üsztolni Belgrád várát.

 

 

08. 07.

SZENTLŐRINC: a szigetiek a viadal után sem nézték tétlenül az eseményeket, kihasználva a törökök megingott biztonságérzetét és helyzetét, augusztus 7-én rajtaütöttek a Pécs és Szigetvár között álló szentlőrinci erődön s földig égették azt.

 

 

 

Ez idő tájt (08. 07.)

BÉCS: közben az uralkodó, hogy kiszélesítse a Nádasdy-had akcióját, másodszülött fiának, a jószándékú és katonai ambícióval rendelkező Ferdinánd főhercegnek a kezére egy 6-8000 főnyi osztrák, stájer, karintiai, cseh, morva és német zsoldosokból, valamint magyar huszárokból összeállított s tüzérséggel is megerősített sereget adott, hogy azzal Szigetvár és Pécs térségében harcoljon. Az újabb Habsburg-vállalkozás az ellenség körében nagy zavart keltett. Például Babocsa felrobbantott várát volt bégje, Ahmed, elkezdte újjáépíteni, de a helyszínre érkezett pécsi bég azt teljesen megsemmisítette.

  A főherceg miközben seregével Kanizsa felé vonult a budai pasa hadmozdulatait élénk figyelemmel kísérte.

 

 

08. 12.

GYULA: augusztusban valóban bekövetkezett az, amire Mágocsy számított. Erdőhegy[15] felől támadott Gyulára Kászon pasa. Az augusztus 12-i megrohanást azonban az őrség és a város lakói véres harcban visszaverték, mint arról Báthori András és Mágocsy Gáspás is beszámolt levelében. A fizetetlen őrség tehát keményen helytállt, a veszély azonban egyelőre nem múlt el, mert még szeptember elején is Gyula közelében táborozott a pasa, lesve az újabb támadásra az alkalmas pillanatot. Addigi érdemei s nem utolsósorban e török támadás visszaverésekor tanúsított vitézsége fejében kapott címert Olcsárovics Demeter.

  E napon meghal Szabardi Mátyás püspök.

 

 

08-hó második fele

NAGYVÁRAD (Oradea): Gyula ekkor teljesen magárahagyatva állt szemben az erdélyiekkel és a törökökkel, mert Váradot is támadás érte. Varkocs Tamás a tiszántúli vármegyék nemeseinek hadával augusztus második felében elfoglalta Várad városát; Szabardi Mátyás püspök ekkor már nem élt, augusztus 12-én halt meg. A város megszerzése után megkezdték a vár ostromát. Az ostromzár csaknem háromnegyed éven át tartott. Közben a tiszántúli és a felső-magyarországi vármegyék nemességének jelentős része megszűnt I. Ferdinánd király hívének lenni.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

08-hó második fele (?)

NAGYKANIZSA: Ferdinánd főherceg 6000 főnyi cseh-morva lovasságával, s megközelítően ugyanekkora gyalogságával, majd a Nádasdy és Zrínyi csapataival egyesített sereg a török kézre került somogyi várak visszafoglalására indult. Miután Khadim Ali pasa csapatai Tolna felé vonultak el Ferdinánd főherceg haditanácsa olyan határozatot hozott, hogy a magyar lovasság és a cseh csapatok kezdjék meg az előnyomulást Szigetvár felé. Utasította a csapatokat, hogy terjesszék mindenfelé azt a hírt: a „sereg többi része is jön utánuk, hogy Pécset és a többi környékbeli várat megostromolja, valamint hogy a pasával, ha vissza nem vonul, megütközzék”.

 

 

08-hó második fele (?)

NEMESKE (GÖRÖSGÁL): megindult hadműveletek nyomán a Sziget környéki török kézen levő kisebb erődök őrségei Görösgált kiürítették, úgyhogy azok könnyűszerrel királyi kézbe kerültek.

 

 

08-hó második fele (?)

FELSŐSZENTMÁRTON[16] (?):megindult hadműveletek nyomán a Sziget környéki török kézen levő kisebb erődök őrségei (Dráva)Szentmártont kiürítették, úgyhogy azok könnyűszerrel királyi kézbe kerültek.

 

 

08-hó második fele (?)

SELLYE: megindult hadműveletek nyomán a Sziget környéki török kézen levő kisebb erődök őrségei Sellyét, kiürítették, úgyhogy azok könnyűszerrel királyi kézbe kerültek.

 

 

08-hó második fele (?)

SZENTLŐRINC: megindult hadműveletek nyomán a Sziget környéki török kézen levő kisebb erődök őrségei Szentlőrincet kiürítették, úgyhogy azok könnyűszerrel királyi kézbe kerültek.

 

 

08-hó második fele (?)

NEMESKE (GÖRÖSGÁL) és SZENTLŐRINC között: Khadim Ali budai pasa észrevette, hogy a keresztény sereg nem szándékozik tovább előnyomulni. Ezért ötezer katonájával visszafordult és egy éjszak megrohanta a Görösgál és Szentlőrinc között táborozó keresztény csapatokat. A rajtaütésszerű támadás óriási riadalmat okozott. Mint Forgách írta krónikájában: „Fokozta az ijedelmet mind az éjszaka sötétje, mind a tábor körül felhangzó ellenséges ordítozás. Amint a tábor a hirtelen kavarodás folytán felbolydult, s a cseh és német lovasok – köztük akárhányan félig meztelenül, mer nem egy ember szokott ruhájának csak egyik vagy másik darabját tudta sebtében magára ölteni – nyomban lóra szálltak, és az éjszak hátralevő részét álmatlanul töltötték, a magyarok fel is öltöztek, lovaikat is felszerelték, úgy várták nyugodtan és csendben a hajnalt.”

  Közben olyan hírek érkeztek, hogy a ruméliai beglerbég negyvenezer főnyi serege a Dráva felé közeledik, s előrevetett csapatai már Siklós váránál állnak. Ferdinánd főherceg erre a hírre parancsot adott, hogy a tábort árokkal és sáncokkal vegyék körül, és mindenki álljon készen, mert a beglerbéggel megütköznek.

 

 

09. 01.

NÉMET-RÓMAI BIRODALOM: a német választófejedelmek császárrá választották I. Ferdinánd királyt.

 

 

08-hó második fele, szeptember eleje (?)

PÉCS: a ruméliai török hadak időközben valóban átkeltek a Dráván és egyesültek a Pécsre visszatért Ali budai pasa seregével. Az egyesült török had Pécsről Patacsig nyomult előre. A beglerbég ekkor utasította Ali pasát, hogy a neki alárendelt Kászon pasa hatezer könnyűlovassal törjön előre Babócsáig. Ezzel Ferdinánd főherceget akarták megfélemlíteni és visszavonulásra kényszeríteni. Az előnyomulást azonban a szigetváriak alaposan megzavarták, mint arról Forgách Ferenc is beszámolt: „A szigetiek ugyanis váratlanul rajtaütöttek a lovasmeneten, amely a kísérő katonaság tömött sorai között a barbár málháját és majdnem teljes hadi kincstárát vitte; sok ellenséget levágtak, néhányat – köztük a beglerbég udvari felügyelőjét, aki később Horváth Márknak jutott az osztozkodáskor – foglyul ejtették, de ami még nagyobb dolog: zsákmányoltak vagy húsz, drága ruhákkal és arannyal-ezüsttel megrakott lovat; zsákmányként mindezt szétosztották egymás között.”

 

 

08-hó második fele, szeptember eleje (?)

SELLYE: a török csapatok előnyomulásuk során visszafoglalták Sellye várát.

09. 05.

DEVECSER: szeptember első napjaiban a kudarcot vallott török csapatok visszatértek Szigetvár ostromáról. A palotai udvarbíró üzenete alapján Désházi Boldizsár devecseri kapitány szeptember 05-én jelentette Thelekessy Imre kanizsai kapitánynak: „Ezt is Kegyelmednek bizonnyal írhatom, hogy a hatvani bék haza ment, mind népével és az szolnoki is haza ment, az simontornyai is hazament és a fehérvári is megjütt minden népével és négy ágyú volt vele ott Sziget alatt és azt is meghozta.”

 

 

 

09. 05. körül

TIHANY: a veszprémi bég is visszatért Szigetvár alól, s azonnal folytatta a portyázásait, mint azt Takaró Mihály tihanyi kapitány jelentette: „Az fehérvári és veszprémi bék megjöttek vala Sziget alól, de meg elmentek.”

 

 

09. 10.

NAGYKANIZSA: a visszavonuló királyi sereg szeptember 10-én Ferdinánd főherceggel együtt megérkezett Kanizsára. A haditanácsban újra felmerült az ellentámadás terve.

  A főherceg egy nagy hadjáratot akart indítani Pécs városának felszabadítására, amivel Szigetvár is mentesült volna a török nyomás alól. Zrínyi és Tahy mellett a tekintélyes Serotin is melegen pártfogolták a reálisnak látszó tervet. Véleményük az volt, hogy „Szigetvár mellett elvonulva, Pécs erőtlen és gyenge várát és városát kell ostromolni”. Nádasdy Tamás határozottan elutasító, erélyes fellépése nyomán azonban elvetélt a nemes kezdeményezés. A nádor azzal vétózta meg a főherceg elképzeléseit, hogy a királyi sereget Szigetvár védő körzetéből való kijutás után heves török támadások érnék és csúf véget vetnének az egész vállalkozásnak. „Félek – mondotta –, hogy az erejét mindenfelől összevonó ellenség vészt hoz reánk s vakmerő cselekedetünket rövid idő múltán megbánnánk.” A haditanácskozás végül is úgy döntött, hogy figyelembe véve a rendelkezésre álló fegyveres erőt, a tüzérséget, pénzt és a még felhasználható alkalmas időjárást, „Szigetvár felé való utat részben megnyitják”, a várat elszigetelő gyűrűt Korotna várának elfoglalásával feltépik.

 

 

09. 10.

NAGYBAJOM (KOROTNA): az ellentámadást még a haditanács napján megindították, s Ferdinánd főherceg alvezére, Sforza Pallavicini vezetésével a német és magyar csapatok megrohanták a török kezén lévő Korotna várát.

09. 15.

  A hadjárat parancsnokává tett Sforza Pallavicini marsall ötnapos ostrommal, szeptember 15-én, 220 török pusztulása után, elfoglalta Korotnát. Az idegen zsoldosok brutális kegyetlenséggel mészárolták le a megadásra kényszerített török helyőrség katonáit.

 

 

09-hó közepén

NAGYKANIZSA: szeptember közepén – a sikerek láttán – Ferdinánd főherceg parancsot adott Pethő Jánosnak, Bocskai Ferencnek, valamint Karl Zierotin ezredesnek, hogy magyar és cseh lovascsapataikkal azonnal vonuljanak Szigetvárra, s gondoskodjanak arról, hogy a várba kellő mennyiségű élelmet és takarmányt szállítsanak. Egyúttal a főherceg parancsot adott arra is, hogy a vár hősies védelméért adjanak át értékes ajándékokat Horváth Márk kapitánynak, a vár őrségének pedig osszanak ki dupla zsoldot.

 

 

09-hó közepén

TÖLNA KÖRÜLSZIGETVÁR: ez idő tájt a beglerbég hadai Tolna körül táboroztak. A török fővezér helyettese, Musza pasa úgy határozott, hogy erős lovascsapattal Szigetvárig nyomul előre. Ott megkísérli a királyi lovasságot kelepcébe csalni, hogy a hadifoglyoktól megtudják, mi a terve a főhercegnek. Amint Musza megközelítette Szigetvárt, csapatainak zömét a vártól nem messze lévő Medvegy-erdőben rejtette el, maga pedig száz lovasával a város kapujáig nyargalt. Ott száguldozott vitézeivel, hogy kicsapásra ingerelje a szigetváriakat. A várbeliek azonban nem várt gyorsasággal kitörtek a város kapuján, s elfogták Musza kiajáját több emberével együtt. Ezt látva az erdőnél álló török csapatok, cserbenhagyva társaikat, megfutamodtak.

 

 

09-hó közepén

PÁPA: miután a fehérvári és veszprémi török csapatok újra visszatértek, ismét várható volt támadásuk Pápa ellen. Ezért október közepén a Pápa körüli nemességet kötelezték, hogy fegyveresen vonuljanak be a várba.

 

 

09. 15. és utána

GÖDRE (SZENTMÁRTON), SZENTLŐRINC, SELLYE, NAGYGALLYA(?)[17]: „A törökök közül – írta Istvánffy Miklóscsak kevesen menekültek ki futással. Mikor ezek biztos helyre, Szentmárton vár (Gödreszentmárton, ma Gödre) felé mentek, mely Kaposvár és Pécs között körülbelül fele úton van[18], szembe találkoztak bajtársaikkal, akiket Babócsa visszafoglalására küldtek. De mikor tőlük megtudták, hogy Korotnát ágyúk nélkül, puszta kézzel elfoglalták, s az őrséget egy szálig levágták, meg hogy a főherceg megszámlálhatatlan csapatokkal és hihetetlenül sok ágyúval követi őket, a nagy félelemtől mindjárt úgy megrémültek, hogy nemcsak Babócsa visszafoglalásának tervét vetették el, hanem… mindazok a törökök, akik Szentmárton, Szentlőrinc, Sellye, Nagygallya várakban voltak, az erődítményeket felgyújtották, hanyatt-homlok futással Pécsre rohantak. Amikor ezek meneküléséről (Horváth) Márk, Szigetvár parancsnoka értesült, katonáit nagy gyorsasággal elküldi azokra a helyekre, s körülbelül harminc ágyút, melyeket sólyomágyúknak hívnak, Szigetvárra szállíttatott.”

 

 

09. 17.

KÁLMÁNCSA: a török várőrségek meneküléséről szeptember 17-én Tűgyártó Bálint Kálmáncsehiből[19] jelentette Zrínyi Miklósnak: „az tatár bég az söllyei, minden marháját Söllyéből kihordatta és Soklyossá (Siklósra) költöztette, még az pécsiek es, az bék ü maga es mind oda költöztette minden marháját, és mint ü maga Dervis bég szájából hallottam hogy az császár (a szultán) azt parancsolja nekik, hogy sehol meg ne várják egyebütt (ti. a magyarokat), hanem csak Soklyoson és ott lenne ü nekik minden gyüleközetjök.”

 

 

09. 17.

SZIGETVÁR: Horváth Márk szigetvári kapitány is jelentést tett Nádasdy Tamásnak: „Nagyságodnak azt írhatom, hogy az bégek Sellére (Sellyére) alá mentek vala, onnan Dervis bég Soklows (Siklós) fele ment, az Gerecsgali (görösgáli) bég Darván (Dráván) ment által; hattak volt Sellében valami tizennégy tereket; valami legéneket kültem vala, és azok is kimentek beléle, azt is pusztán hatták, mast mienkek vannak benne. Azért Nagyságodtól tanóságot várok, mit kell beléle mivelnenk,… megégttessem-e? Annyira megréméltenek azt mondják, hogy Dráván megtorlódtak volt, hogy harmincketté egy hajóba sellett (süllyedt) el bennek.”

 

 

09. 22.

KOLOZSVÁR (Cluj-Napoca): szeptember 22-én Izabella királynő és János Zsigmond király bevonultak Kolozsvárra. Petrovics Péter és Balassa Menyhért (vagy Balassa Menyhárt) román segédhadak támogatásával sorra foglalták el a királyi várakat.

 

 

09. 22. után

GYULAFEHÉRVÁR (Alba Iulia) és GYALU (Gilău): Gyulafehérvár és Gyalu hódolt meg elsőnek, Bornemissza püspök menekülni kényszerült egyházmegyéjéből.

 

 

09. 22. után

DÉVA (Deva), FOGARAS (Făgăraş), HUSZT (Hust): a románok nemsokára hazavonultak, Déva, Fogaras, Betlen, Huszt és a szász városok hamarosan kitűzték a Szapolyaiak zászlaját.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

09. 22. után az év végéig

GÖMÖR, TORNA, SÁROS, ABAÚJ, ZEMPLÉN VÁRMEGYÉK: Gömört és Tornát Bebek Ferenc, Sárost Tárczay György, Abaújt és Zemplént Perényi Gábor vitte át a Szapolyaiak táborába.

 

 

09-hó második fele

SZIGETVÁR:  a törökök pánikhangulatát hatványozta, hogy szeptember második felében Zrínyi és Serotin hadaikkal egyetemben Szigetvárra érkeztek. Még a tekintélyes Kapos vára őrsége is elfutott, de arra nem figyeltek fel Pallavicini csapatai. A hódító iszlám harcosok körében kirobbant pánikra utalt Zrínyi gróf, amikor megállapította: „A basa nem előre, hanem hátra megy!” S közben az uralkodó rendeletére Horváth Márk leromboltatta katonáival a sellyei palánkot.

  Ferdinánd főherceg arra kérte fejedelmi atyját, hogy „a szigetvári hadinép sokszoros vitézi tetteit egy havi zsold juttatásával hálálja meg, hogy annál készségesebbek legyenek az elkövetkező veszedelmek során a vár katonái, s hogy magukat az örök ellenséggel szemben vitézül megtartsák”. Egyébként a főherceg mindent elkövetett, hogy az őszi-téli időre ellássák a várat élelmiszerrel.

 

 

09. 26.

KOMÁROM > ESZTERGOM: szép pénzt hozott a komáromi naszádosoknak egy 1556-os portya, melyet Paksy János komáromi főkapitány kezdeményezett.

  Minden valamirevaló várparancsnok gondoskodott arról, hogy a szomszédos török várakban megfelelően kiépített kémszervezete legyen. Paksy így tudta meg, hogy Velicsán esztergomi bég serege nagy részével Ali pasával együtt Szigetvárt ostromolja, és ezért Esztergomot mindössze 300 katonája őrzi. Paksy megbeszélte a helyzetet Győr parancsnokával, akivel arra az elhatározásra jutottak, hogy megtámadják Esztergomot. A vállalkozásban Paksy, betegsége miatt nem tudott részt venni, 500 katonáját azonban elküldte; 09. 26-án a komáromi és győri naszádosok, sőt még huszárok is hajókon tették meg az utat Esztergomig. Gazdag tapasztalataik és erre alapozott szokásaik szerint az éj leple alatt, nesztelenül eveztek a parancsnokuk által kijelölt helyre. Meglepetésszerű támadásuk kitűnően sikerült. Átvágták a palánkot és a volt királyi várost (akkori nevén a Rácvárost) „teljesen kirabolták”, majd „porrá égették”. A várat nem tudták elfoglalni, mert nem hoztak magukkal ostromágyúkat. A szerencsés rajtaütés után zsákmánnyal megrakodva tértek vissza Komáromba és Győrbe. A zsákmány értéke 5000 forintot tett ki, melyből a királynak is küldtek ajándékot: egy szép lovat, egy rabot és egy török zászlót.

  Veszteségeikről nem rendelkezünk pontos adatokkal, az azonban bizonyos, hogy Izdenczy István komáromi naszádos vajda életét vesztette a csatában. Izdenczy vitéz és művelt katona volt, aki a harcok szünetében a király követségének tagjaként két ízben is járt Isztambulban. A derék vitéznek fejét vették s azt kopjára szúrva a vár fokára tűzték. Paksy később arra kérte a királyt, hogy gondoskodjék Izdenczy nagy szegénységre jutott özvegyéről és fiáról.

  Paksy János főkapitány érthetően úgy értékelte a fegyvertényt, hogy ez „felicissima victoria” (igen szerencsés győzelem). A haditett bizonyára az esztergomi helyzet gondos kikémlelésének eredménye volt. A következő évből például van adatunk arra, hogy az újváriaknak olyan török kémjük volt Esztergomban, aki magyarul írni is jól tudott.

 

 

09-hó végén

PÉCS és SIKLÓS: a királyi hadak támadása a törökök között olyan zavart váltott ki, hogy 1556. szeptember végén Dervis bég a pécsi várból a jobban védhető siklósi várba tette át a szandzsákbégi székhelyét.

 

 

10-hó elején

NAGYBAJOM (KOROTNA) (?): miután a Szigetvárt fojtogató török gyűrűt feltépték, október elején ismét felmerült a nagy kérdés: hogyan tovább? A királyi sereg minden katonai vállalkozását leállították, s a nehéz pénzeken összeverbuvált hadat feloszlatták. A furcsa indok – jól figyeljünk rá, mert 10 esztendő múltán, Zrínyi szigetvári élethalálharcának heteiben ugyanezzel érvelnek a bécsiek – így hangzott: ha az ellenség legyőzné a Habsburg főherceget, az a magyar koronát és az örökös tartományokat is rendkívül kényelmetlen helyzetbe sodorhatná. „A két rossz közül mindig a kisebbet kell választani!” – mondotta ki a tanácskozás. A kérdés csak az. Mit tekintünk nagy vagy kis rossznak?

  Az események hírére a Porta azt az ajánlatot tette az Isztambulban levő Habsburg-követségnek, hogy a királyi sereg adja át a törököknek Szigetvárt, Palotát és Egert. Miután a Habsburgok erre nem voltak hajlandók, a törökök abba si beleegyeztek volna, ha a keresztény had lerombolja Szigetvárt. Miután a királyi hadvezetés erre sem volt hajlandó, a törökök megelégedtek azzal, hogy a muzulmán hadifoglyokat eresszék szabadon Szigetvárból. Az 1556 szeptemberében oly nagy sikerrel induló királyi ellentámadás októberre leállt.

 

 

10-hó elején

KÁLMÁNCSA: ezekben a napokban a budai pasa csapatai már ismét Szigetvártól nyugatra, Kálmáncsánál táboroztak.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

10-hó elején

CSURGÓ: ezekben a napokban Kászon bég harcosaival Csurgóig portyázott és fosztogatta a paraszti népet.

 

 

10-hó elején

BABÓCSA: ezekben a napokban a boszniai pasa Babocsánál hidat veretett a Dráván.

10. 17.

  Forwas Simon és Budacsith János írták Babócsából Zrínyi Miklósnak, hogy a törökök „Geresgált és Sellyét megégették, és az kegyelmes Úristen oly igen megrettentette őket, hogy mindenett futnak az várakból, Pécsből, Soklyosból; Pécsütt kevesen vannak, az bulyiák gyalog mennek.”

 

 

10. 17. után

SELLYE: a szigetvári magyar csapatok Nádasdy Tamás engedélyével megrohanták a törökök által elhagyott sellyei palánkot, felégették és elpusztították az erősséget, s öt otthagyott ágyút zsákmányoltak.

 

 

10. 17. után

NEMESKE, azaz GÖRÖSGÁL: a szigetvári magyar csapatok egyidejűleg lerombolták a törökök által ugyancsak elhagyott görösgáli palánkot.

 

 

10. 17. után

MAGYAREGREGY (MÁRÉVÁR): a szigetvári magyar csapatok egyidejűleg lerombolták a törökök által ugyancsak elhagyott görösgáli palánkot. s elfoglalták Márévárat is, melynek déli oldalát berobbantották, hogy használhatatlanná tegyék az ellenség számára.

 

 

10. 22.

KOLOZSVÁR (Cluj-Napoca): október 22-én Izabella és János Zsigmond ünnepélyesen bevonult Kolozsvárra.

  Várad és Gyula őrsége – szigetként a tengerben – kitartott I. Ferdinánd király hűségén. Az erdélyi várak viszont sorra János Zsigmond kezére kerültek.

 

 

10. 26. körül

ESZTERGOM: Velicsán esztergomi szandzsákbég egy hónappal a támadás után érkezett haza Esztergomba. A leégett város romjai felett esküdözött, hogy vagy meghal, vagy megbosszulja Esztergom elpusztítását.

 

 

11. 15.

TIHANY: a bakony-balatoni magyar végvárakat az is veszélyeztette, hogy a távoli győri vár őrsége is Fehérvár és Veszprém környékén fosztogatta a török fennhatóság alatt álló magyar falvakat. November 15-én Takaró Mihály tihanyi kapitány panaszkodott Nádasdynak, hogy Gall Ádám győri kapitány katonái az ő vártartományához tartozó – de éppen a töröknek Fehérvárott robotoló – füredi és csopaki jobbágyoktól 24 marhát vettek el. Most pedig Mindenszentek napján Fokszabadiból 100 marhát hajtottak el. „Ez amit Ádám Gál uram cselekszik tűrhetetlen dolog” – írta Takaró Mihály, mivel nyilvánvaló volt, hogy a török a közeli végvárakon torolja meg a támadásokat. Ezért ismételten erősítést kért a tihanyi várba: 20 lovast és 70 gyalogost, mert „hogy énnekem előttem tűz vagyon, hátam megett víz, környűben mind ellenség!”.

 

 

11. 25.

KOLOZSVÁRI (Cluj-Napoca) ORSZÁGGYŰLÉS: a gyűlésen ott voltak Sáros, Abaúj és Szabolcs kivételével a tiszántúli, Tisza-vidéki vármegyék is.

  A kolozsvári országgyűlés 11. 25-én János Zsigmond nagykorúságáig Izabella királynő kezébe adta a kormányzást. A következő évtizedekben Erdély – török védnökség alatt – különálló fejedelemséggé szerveződik.

 

 

11. 28.

SZAMOSÚJVÁR (Gherla): az erdélyi várak egymás után kerültek János Zsigmond király kezére. Utoljára – november 28-án – a Dobó István erdélyi vajda védte Szamosújvár kapitulált, reménytelen helyzetben. A várkapitány ismét bebizonyította, hogy ő a legderekabb magyar várkapitány, de a sokáig tartó ostrom után már értelmetlen volt az ellenállás és feladta a küzdelmet.

 

 

Nyáron és ősszel

BÉCS: a Habsburg-hadvezetés úgy érezte, hogy már csak a fegyverek szavával mentheti meg a helyzetet, hiszen János Zsigmond és Izabella anyakirálynő legfőbb pártfogója, II. Szulejmán szultán, éppen az Erdélyt érintő isztambuli diplomáciai tárgyalások közepette – a fegyverszünetet felrúgva – vezényelte hadát Sziget vára ellen. I. Ferdinánd király hosszú uralkodásának egyik legkritikusabb heteit-hónapjait élte 1556 nyarán és őszén: a törökök, a felvidéki főurak s Erdély sokfrontos küzdelemre kényszeríttették.

  A főherceg keze alá adott királyi haderő Szigetvár környéki akciójával egy időben lendültek támadásba a Habsburg-csapatok a hűtlen főurak felvidéki várai ellen és (Nagy)Várad megtartására is történtek lépések. Szerény sikerek azonban csak Sáros vármegyében[20] és Kassa alatt születtek. I Ferdinánd király uralmát 1556 őszén súlyos kudarcok jellemzik.

 

 

Nyáron és ősszel

NAGYVÁRAD (Oradea): a Habsburg hadvezetés elvesztette Erdélyt, (Nagy)Váradot. Várad esetében egy másik forrásom szerint (Barta Gábor: Az erdélyi fejedelemség születése, 119. old.) azt közli, hogy határozott ellenállást tanúsítottak a teljesen magára hagyott védők és egészen 1557 áprilisáig védték a várat a szapolyai párti csapatok ellen.

 

 

Nyáron és ősszel

KRASZNAHORKA (Krásna Hôrka) és ROZSNYÓ[21] (Rožňava): Rozsnyónál és Krasznahorka váránál pedig a korábban Ferdinánd-hű Bebek Ferenc mért véres vereséget török segítséggel a német zsoldoshadseregre. Olyan tapasztalt magyar végvári tiszt, mint Dersffy István, Kassa főkapitánya, ugyanazokban látta a felvidéken is a királyi csapatok törököktől elszenvedett vereségeinek okát, mit amelyek Szigetvár előtt is kiviláglottak: „Olyan parancsnokokra van szükség, akik a törökök fortélyát saját tapasztalataikból ismerik. A törököt hirtelen kell lerohanni… Mi így nem vagyunk mások, mint bárányok a farkasok között!” Méltán megérthető tehát Bebek Ferenc kifakadása: „Most immár látom őfelsége erőtelen voltát és hogy őfelsége csak pajzsnak tart benneteket!” A török katonai erők s a törökbarát politikai és katonai törekvések széles skálája 1556-ban egyedül és kizárólag Sziget vára alatt vallott kudarcot. Bátran valljuk a kortárs poétával, az alsólendvai protestáns prédikátorral, Teöke Ferenccel:

 

„Dicséretre méltók a szigeti vitézek.
Segétsétek, és őket tiszteljétek,
Valahul kik Dunán innen élhettek,
Ő általok most megmenekedtetek.”

 

ISMERTETŐT KRASZNAHORKA VÁRÁRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

Ősszel

FELSŐ-MAGYARORSZÁG (ZEMPLÉN és PÁLÓC): I. Ferdinánd király 1556 őszén Felső-Magyarországra küldte Izabella királyné pártjának szétzúzására a csaknem 60 esztendős, kipróbált hadvezérét, Thelekessy Imrét mintegy félezer huszárral. Thelekessy gyors akcióival rövid idő alatt jelentős sikereket érte el: rohammal elfoglalta Perényi Gábor zempléni várkastélyát, ágyúval és rohammal a Dobók fészkét, a vitézül védett Pálócot, majd megverte Perényit is.

 

 

Ősszel

NAGYSZEBEN (Sibiu): 1556 őszén Szebenben a szász tömegek még föllázadtak a magyarokkal és (közvetve) a törökkel paktáló elöljáróik ellen. A királybíró,Johannes Roth életével fizetett, Petrus Hallernek és társainak azonban néhány nap alatt sikerült leszerelnie az egyébként társadalmi ellentéteket is napvilágra hozó mozgalmat.

 

 

Télen

KOMÁROM: a télen az esztergomi szandzsákbég – ígéretéhez híven – meg is kísérelte a Komárom meglepetésszerű megtámadását, de kudarcot vallottak. A vízi és szárazföldi őrségek ébersége, a naszádosok és a huszárok azonnali, gyors csatasorba fejlődése, majd erőteljes, bátor ellentámadása visszavonulásra késztette a törököket.

  A győzelem rendkívül nagy hatást gyakorolt a polgárságra. Elhatározták, hogy ezután ők is részt vesznek városuk védelmében. Az elhatározást tett követte. Komárom bírája az esküdtekkel együtt megjelent Paksy János főkapitánynál, aki arra kért, hogy járjon közbe a királynál a fegyveres polgárőrség felállítása érdekében.

  Ez évben a vár 528 komáromi naszádos és 158 lovuk havi ellátása 5788 dukátot tett ki, ez abban az évben tehát 69 456 forint volt. Csak a naszádosoknak volt ennyi az évi zsoldja.

 

 

Az év végén

SZÉKESFEHÉRVÁR: az év végén – 1556 utolsó heteiben – Veli, Üsztolni Belgrád-i szandzsákbég újabb támadásra készült. Mint utólag kiderült, a környező hódoltsági lakosság kényszermunkájával az elhagyatottan álló zirci cisztercita kolostor épületeit akarta „megtisztítani” és megerősíteni, hogy ott egy végházat rendezzen be Fehérvár biztosítására. A bég emberei újra körülhordozták a környező falvakban a szandzsákbég fenyegető hangú levelét: „Bírák, kik a hatalmas császár (ti. a szultán) birtoka alatt lakoztok, akár spáhiak (szpáhik) jobbágyi, akár bég jobbágyi legyetek, mindennek parancsolok ezennel, ha fejetek szeretitek, valamennyi szekér köztetek vagyon, mind béhozzátok – az férfiak fejszékkel jöjjenek, az asszonyállatok lapátokkal, kapával, teknővel háromnapi munkára.”

 

 

Az év végén

ERDÉLY: megalakul az erdélyi evangélikus egyház.

 

 

Az év folyamán

BÉCS: I. Ferdinánd király ez évben hozta létre a hadászati feladatok megoldására és a törökellenes küzdelmek koordinálására az Udvari Haditanácsot (más forrás szerint bécsi Haditanácsot), amely a kerületi főkapitányságok útján irányította a végvárak sorsát. A Dunántúl továbbra is egységes főkapitányság maradt; kivételt képezett a Bécs előterét védő Győr és körzete, amely külön főkapitányság volt. A főkapitányságok meghatározott katonai jogkörrel rendelkeztek. Az U. H. a kiépülő Habsburg abszolutizmus központi intézményei közé tartozott.

  I. Ferdinánd király egyre intenzívebbé váló központi hatalmát uralkodói parancsának alávetett állandó zsoldos haderőre alapozta, mellyel azután Magyarország védelmét a kezében összpontosító államhatalom irányítása alá vonta.

  A megalakult U. H. legfőbb feladata az lett, hogy állandóan az uralkodó és az országos kapitányok segítségére legyen, intézze a hadügyeket, valamint irányítsa és szervezze a török elleni védelmet a Habsburg birodalom országaiban. Működésének eredményeként a magyarországi végvári vonal is immár rendszeresebben kapott segítséget, pénzbeli és anyagi támogatást, amelyek nélkül védelmi rendszerünk aligha tudott volna hosszabb ideig ellenállni a török támadások sorozatának. A központi irányítás legelőször a magánkézben levő várakat – és ezek voltak többségben még az 1550-1560-as években – királyi kezelésbe kívánta venni.

  A királyság területén lévő végvárak katonaságának száma 1556-ben már elérte a 16 000 főt. Ezt azonban még némileg megemelte a földesurak saját várainak fegyveres ereje, melynek számát ugyan nem ismerjük, de néhány ezer katonát biztosan jelentett. Olyan tekintélyes földesúr, mint Zrínyi Miklós csupán a horvát váraiban 560, a Nádasdyak pedig kanizsai várukban ezer katonát tartottak.

  A királyai hatalom nagyarányú központosító törekvéseinek voltak ellenzői. A veszprémi püspökök makacsul ragaszkodtak két várukhoz: Veszprémhez és Sümeghez, illetve az ehhez tartozó vártartományokhoz, bár a püspökség és a káptalan birtokainak nagy része a hadi helyzetnek megfelelően hol a veszprémi, hol a palotai, hol a tihanyi vár fenntartására szolgált. Hasonló volt a helyzet Pápával, melyről az Enyingi Török-család nem volt hajlandó lemondani, s az ő tulajdonukban maradt a vár a család – XVII. század első évtizedeiben bekövetkezett – kihaltáig.

  Mivel ez a két nagy birtokközpont és vár magántulajdonban maradt, tulajdonosaikat a törvény magas szintű hadkiállításra kötelezte. A veszprémi püspöknek az 1570-es években 100 lovas katonát vagy helyette 3000 forintot, a Török-családnak pedig 100 lovas és 50 gyalogos katonát vagy 3000 forintot kellett kiállítani, illetve fizetni. Hasonlóan magántulajdonban maradtak a kis balatoni várak: Vázsony (Horváth-család), Csobánc (Gyulaffy-család), Szigliget (Lengyel-család), Keszthely (Gersei Pethő-család) stb. A királyi udvarnak csak Palota várát sikerült megszereznie a Podmaniczky-családtól

  Az Udvari Haditanács felállítása és a végvárak központi irányítása azonban csak hosszú évek múlva éreztette hatását.

 

  Csorba Csaba: Várak a Hegyalján, 71. oldalán így ír a bécsi Haditanácsról: A magyarországi váraknak egyre jelentősebb hányada került királyi kézbe, elsősorban a végvári vonalban. A török támadásának állandóan kitett erősségeket tulajdonosaik képtelenek voltak állandó védelmi készültségben tartani, megfelelően modernizálni, kellő létszámú őrséget tartani benne. A hozzájuk tartozó váruradalom többnyire erősen elpusztult, az egyre rohamosabban csökkenő jövedelmek miatt a birok inkább ráfizetést, mint hasznot hozott, a vár lakóhelynek sem volt alkalmas az állandó veszély miatt.

  A magyarországi várak felügyeletét, építését, a várak feladatának stratégiai és taktikai meghatározását az 1556-ban életre hívott bécsi Haditanács vette kezébe. A várakat rendszeresen felülvizsgálták, kikérték a főbb katonai szakértők véleményét minden nagyobb horderejű kérdésben, mind az építkezések, mind a bontások, mind az őrséglétszámok meghatározása ügyében. Az országok főkapitányságokra osztották. Tokaj, Szerencs és Ónod a felső-magyarországi főkapitányság területi illetékessége alá tartozott.

 

 

Az év folyamán

ABAÚJ és ZEMPLÉN VÁRMEGYÉK, SZERENCS: Abaújban és Zemplénben Perényi Ferenc és Gábor szervezték a Ferdinánd-ellenes pártot. Izabella királynéék Tisza menti hadállásait nagymértékben erősítette az, hogy Serédy Gáspár kiskorú fiának gyámja, Németi Ferenc tokaji tiszttartó, Balassa Menyhárt sógora elpártolt I. Ferdinánd királytól, s ezzel János Zsigmond kezére jutott a fontos tokaji hídfő. Németi azonban ezzel nem elégedett meg; a Szerencs mezővárosban levő bencés apátságot 1556-ban elfoglalta, megerődítette, ezzel biztosítva az Izabella királyné-párti Perényiek ónodi várával a közelebbi összeköttetést.

 

 

?. ?:

SZEGED: az 1553 és 1556 közötti években a térségben viszonylagos nyugalom uralkodott. Problémát csak az jelentett, hogy Szeged és körzete három nagy magyar végvár – Szigetvár, Eger és Gyula – adóztatási körzeteinek találkozásában feküdt. Szigetvár magyar portyázói Szeged környékét ritkábban érintették, s csak a Szegedtől nyugatra és délre fekvő Bodrog és Bács vármegyéket adóztatták. A szigetváriak legfeljebb a szegedi borkereskedők dunai hajóit vámolták meg, elsősorban a bátai révben. Annál több problémájuk volt az egri és gyulai királyi várak katonaságával. A szegediek először 1566-ban panaszkodtak Szokollu Musztafa szegedi szandzsákbégnek, „hogy a hajdúk kik Gyulán és Egerben menedékre találnak gyakran betörnek hozzájuk.”

 

 

?. ?.

NAGYSZEBEN (Sibiu): az 1556-os szebeni országgyűlés 17. számú törvénycikke kimondta: „A religio dolgában végeztetett volt, hogy… az evangelium praedikálása semminémű nemzet között meg ne háboríttassék… sőt inkább minden bálványozások és isten ellen való káromlások közülük kitisztíttassanak, és megszűnjenek… kiváltképpen pedig az oláhok között, kiknek pásztori vakok lévén, vakokat vezetnek, és eképpen mind magokat, mind a szegény községet veszedelemre vitték…”

 

 

 

ÖSSZEGZÉS: Szigetvár védőinek példamutató vitézsége és a török hadat felőrlő helytállása nem pusztán a várat mentette meg, de két nagy létszámú pihent és tüzérséggel is megerősített királyi hadsereg számára is megnyitotta a délkelet-dunántúli török haderőre mérhető csapás lehetőségét. A Habsburg-hadvezetés azonban a Horváth Márkék által megalapozott katonai siker kiaknázásával adós maradt. A Burg minden figyelmét Erdély megtartására összpontosította.

 

 

VÉGE

Vissza a főoldalra

 

Ugrás az 1557-1565 közötti időszak hadieseményeinek leírásához

 

 

 

 

 



[1] Szigetvár leírását lásd at 1564-1566-os dokumentumban.

[2] Róla bővebben: Sugár István: Szigetvár és viadala; Zrinyi Katonai Kiadó 1976 80-83. o.

[3] Szentlőrinc: Ma is létező helység. Akkoriban egy török erődítmény állt – a forrásmunka szerint – itt. Ma a barokk kori római katolikus templomban (1718) megtekinthető egy török medencéből átalakított szenteltvíztartó. A török palánkerődítményét 1559-ben a szigetvári várkapitány Horváth Márk elfoglalta és leromboltatta.

[4] Ma Bosanska Kostajnica Bosznia-Hercegovina északi határában.

[5] Ma Bosanski Novi Bosznia-Hercegovina északi határában. Nem tévesztendő össze egy másik, akkoriban Novi néven emlegetett várral, mely Horvátországban volt a tengerparton, Krk szigetével szemben. Ez utóbbi mai neve Novi Vinodolski; nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy ez a vár volt a jelentősebb és ismertebb a XV-XVI. században és nem a boszniai.

[6] A június 10-e előtti vasárnap éjszakai dátumot ehhez az eseményhez Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban, 69. old. szolgáltatta.

[7] Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban, 69. o.

[8] Devecser: 1560-ban Chóron János Devecser várából értesítette Nádasdy Tamás nádor t a fehérvári-veszprémi törökök balaton-felvidéki dúlásáról. V. D. Cs. és S. Gy.: Sz. A K. V.: 89. o.

[9] Battyányi török kastély: ezen kis erődítményecskéről sajnos még eddig nem sokat sikerült kiderítenem. Sugár István: Szigetvár és viadala c. könyvének 73. oldalán szereplő térkép szerint ez félúton volt Győr és Székesfehérvár között, valahol ott, ahol most Kisbér város található. Az általam megismert adatok szerint is csak ebben a helységben van a Battyán névvel összefüggésbe hozható építmény, mégpedig a volt Batthyán kastély (klasszicista, XVIII. sz.), ma kórházként üzemelő épülete.

[10] Kapronca: Koprivnica helység Horvátországban Csurgótól kb. 25 km-re.

[11] Gradiska: a helység beazonosítását nehezíti, hogy két hasonló hangzású helység is van a térségben. Sugár István: Szigetvár és viadala c. könyve 73. o. térképe szerint Gradistye volt a hlevnói bég egyik szálláshelye. Gradište néven ma is van egy helység 27 km-re Pozsegától keletre. A Gredistyén felépített török palánkerődítményt 1559-ben a Szigetvári várkapitány Horváth Márk elfoglalta és leromboltatta. A másik hasonló hangzású helység Nova Gradiška ugyancsak Pozsegától 25 km-re délnyugatra. A szöveg szerint inkább erről a helységről lehet szó.

[12] Sajnos nincs megadva pontos dátum a forrásban, hogy mikor érkezett meg a török sereg Babócsához. Valószínűleg már 21-én, vagy 22-én odaérkeztek. V. Molnár László: Kanizsa vára c. könyve 33-34. o. szerint a török sereg 21-én hagyott fel Szigetvár ostromával.és a két ellenséges had közötti első jelentősebb ütközetre csak másnap, tehát 22-én került sor.

[13] Várpalota: Palota vára természetesen magyar kézen volt, de a védők nem tudták uralni a várost. A helység török megszállás alatt volt.

[14] Az események pontos dátummegjelölés nélkül említtettek meg.

[15] Erdőhegy: ebben az évben építettek a törökök palánkvárat a helységben.

[16] Drávaszentmárton: Mivel ilyen helység nincs 2004-ben a térségben úgy tűnik hogy Felsőszentmárton faluról lehet szó, mely a Drávához közel fekszik. Sugár István: Szigetvár és viadala c. könyvének 73. oldalán szereplő térkép szerint ez néhány kilométerre fekszik Sellye helységtől.

[17] Nincs a térségben ilyen, vagy ehhez hasonló nevű, helység.

[18] Jóval közelebb van Kaposvárhoz, mint Pécshez.

[19] Kálmáncsehi: Kálmáncsa középkori neve. Továbbiakat lásd a szövegben.

[20] Az Abaúj vármegyei Kassa északi vármegye szomszédja Sáros. A határvármegye fő városai: Eperjes és Bártfa.

[21] Rozsnyó: Gömör vármegyében volt ez a régi festői völgyben települt felvidéki vár. Négyszögletes, nagy piactere arra utalt, hogy a bányaváros alapítói német telepesek voltak. Az erődítés nélküli várost az 1440-es években a husziták foglalták el; a katolikus temető helyén várat emeltek. Kiűzésük után ezt lerombolták. A török többször rabolta ki és égette föl a várost.