AZ 1552-ES TÖRÖK HADJÁRAT MAGYARORSZÁGON

 

A hadjárat főbb okai:

Ø       A Temesvárnál és Lippánál elszenvedett kudarc (II. Szulejmán szultán emiatt nagy haragra gerjedt.)

Ø       Kitudódtak Martinuzzi György álnok ámítgatásai, mellyel a szultánt becsapta és I. Ferdinánd király kezére játszotta Erdélyt.

Ø       Szolnok felépítése.

 

  Ezen események miatt II. Szulejmán szultán úgy vélte, hogy veszélybe került a bizonytalan körvonalú magyar hódoltság.

 

 

01. 06.

SEGESVÁR (Sighisoara): Castaldo informátoraira hivatkozva jelenti a királynak, hogy ez évben a szultán ismét személyesen indul a magyarországi hadjáratra.

01. 08.

  A királyi zsoldoscsapatok táborában (és nem csak itt) zsoldfizetési nehézségek voltak és lázongás ütötte fel a fejét. Temesvár körül 10 mérföldes körben minden helységet kirabolt és felélt a királyi zsoldossereg. A katonák nemhogy a megszállt várakat nem építgették és javítgatták, hanem inkább távozással fenyegetőztek. Ez rontotta a hadsereg morálját.

  Castaldo tábornok maga is belátta Gyula birtoklásának fontosságát[1] és uralkodójához címzett e napon kelt levelében azt írta, hogy Gyula és Temesvár egyformán jelentős, Patócsy hűen szolgálja a királyt, hiszen 250 lovast tart a szolgálatára a maga költségén. Castaldo azt ajánlja, hogy Gyulát cserélje el I Ferdinánd király más várral s így az Patócsytól királyi kézre kerülhet.

 

 

01. 15.

ISZTAMBUL: Kászon (Kászim) pasát nevezte ki a szultán a szegedi, a becskereki és a becsei török várak közös irányítójává.[2] A kinevezés lehetett jele annak, hogy a törököknek tudomásukra jutott valami a Tóth Mihály által már hónapokkal korábban elkezdett szervezkedésről Szeged felszabadítására.

 

 

01. 22.

SZEGED: Mikhaloglu Khidr szegedi szandzsákbég felszólította Makó falu lakosait, hogy hódoljanak meg a török szultánnak.

 

 

01. 24.

GYULA: Patócsy levelet írt és megbízottat küldött Castaldóhoz, elfogadva elvben a birtokcserét, ha kellően kárpótolják, mivel – úgymond – Gyula várán kívül egyéb vagyona nincsen.

 

 

01. 30.

DEBRECEN: a Szeged elleni támadás terveit zavarta az a tényező is, hogy a királyi csapatoknál zsoldfizetési nehézségek voltak, és helyenként lázongás ütötte föl a fejét. Oppersdorf a vérteslovasság parancsnoka Castaldótól január 30-án levelet kapott, melyben utasította, hogy vegye rá katonáit arra, hogy egyhavi zsoldhátralékuk felét posztóban, egyharmadát pedig pénzben fogadják el.

 

 

01-hó folyamán

SZEGED: Tóth Mihály titkon többször megfordult Szegeden és a teendők felől tanácskozásokat folytatott régi híveivel és barátaival. Mint Tinódi írta "Jó hit alatt gyakorta tanácskozik vala". Megnyerte a szegedi halászokat is, sőt beavatta tervébe az alsóvárosi ferences szerzeteseket, akik a legnagyobb gyűlölettel viseltettek a templomukat elfoglaló protestánsokkal szemben. Tóth Mihály nagy támogatást ígért nekik a királytól.

 

  A szegedi vár visszafoglalása egyes történészek véleménye szerint "hadműtanilag indokolatlan" volt. Mert feltéve, hogy a vár visszaszerzése sikerült volna is, azt megtartani – a török megszállás alatt lévő Buda és Pétervárad között – teljes lehetetlenség volna. Ámbár mindenképpen el kell ismerni, hogy ez volt a Martinuzzi György által 1552 tavaszára tervezett hadjárat egyetlen bátor megvalósult kezdeményezése. Szeged visszavétele stratégiai szempontból jelentős tény lett volna, mert ezekben az években a török birodalom nyomása és terjeszkedése – így persze a védekezés súlypontja is – a Tisza vonalára terelődött át a nyugati területekről. Ha sikerült volna Szegedet visszavenni, akkor – Temesvárral, Lippával együtt – sikerült volna elreteszelni a török terjeszkedés útját északra Szolnok, Eger és a bányavárosok felé, sőt még a Budára irányuló utánpótlási és felvonulási utakat is súlyosan veszélyeztetni lehetett volna. Azon kívül akár Erdélybe, akár a Marostól délre lévő megyékbe törtek volna be a törökök, a Szegedről vitt segítséggel könnyebben és gyorsabban lehetett volna ellentámadást indítani.

 

 

01-hó végén

SEGESVÁR (Sighisoara) (?): január végén az a hír terjedt el, hogy Gyula ellen készülnek a törökök. Castaldo már ekkor értesült a nagyszabású, Magyarország elleni török akció előkészületeiről és erősítést küldött Gyulára.

 

 

01-hóban

ARAD: Aldana tábornok 1552 januárjában megkezdte a támadás előkészületeit. Haditanácsot hívott össze Arad várában. Istvánffy szerint: „Ott összejöttek Althannal (ti. Aldanával) és Tóthtal – Bakics Péter, a híres vezérnek, Pálnak a testvére, Dersffy István, a ságvári Dóczy Miklós és Horváth Ferenc, a kit Nagynak neveztek; Temesvárról Alonso Perez, nemzetiségére spanyol, de a magyar lovasoknak bátor és jelen parancsnoka; a németek közül meg a sziléziai Oppersdorff Ádám, háromszáz vértes lovassal. Althan (Aldana) haditanácsot tartott, s miután egy véleményen voltak, úgy döntöttek, hogy a szerencsét meg kell kísérelniök, s ily nagy alkalommal élniök kell. Miután tehát a napot is kitűzték, elhatározták, hogy Tóth Mihály saját gyalogságával menjen előre, s a többi csapat hamar követi.”

  Istvánffy megemlítette, hogy Tóth Mihály és társa, Nagy Ambrus ötezer hajdút, „ily nagyszámú sereget gyűjtött össze, s tartott már régen készenlétben” a támadás végrehajtására. Forgách Ferenc is közli „Emlékirataiban”, hogy „Mihály beavatott segítőivel ötezer gyalogparasztot, úgynevezett hajdút toborzott: a férfiak színejavát, akiknél testi erőben, gyorsaságban, a fáradalmak, az étlenség, a szomjúság, a hideg vagy a hőség tűrésében nem akadt különb”.

  A korabeli közvélemény paraszti hadakról tudott. Hogy zömében paraszti hadinép volt Tóth Mihály serege, azt Tinódi Sebestyén a „Szegedi veszedelem” című verses históriájában a fejezetek kezdőbetűit összeolvasva a következő szöveg bontakozik ki: „Sebastianus de Tinod: De irrupcione rusticorum ad civitatem Nagi Zegödet de intorituu eorundem” – azaz: „Tinódi Sebestyén: A parasztok Nagy-Szeged elleni támadásáról és az ős pusztulásukról.”

 

 

02. 01.

MAKÓ és Óbesenyő (Dudeştii Vechi): Kászim pasa kemény fenyegetéssel behódolásra szólította fel e faluk lakóit és megparancsolta, hogy menjenek be Szeged és Becskerek várába és tegyenek le hűségesküt. Mivel a pasa 10 napban szabta meg az eskütétel határidejét, az érintett falvakban riadalom tört ki. E napon Ráthonyi György csanádi várkapitány levélben közölte Aldanával, hogy a parasztság Csanád, Makó, Besnyő és Nagylak környékéről elmenekült, s pusztán hagyta lakóhelyét. A pasa erős csapattal erősítette meg Becskerek szandzsákot.

 

 

02. 01.

ÚJVÁR[3] (Uivar): e településen Tóth Mihály felkereste Castaldót és tájékoztatta a körvonalazódott tervről Szeged elfoglalására. E szerint ők a Palánkot beveszik, de a kővár elfoglalását Castaldo seregeivel együtt, ágyúkkal kellene megvalósítani. Castaldo elfogadta a tervet és felterjesztette a király elé, bár szerinte először Becsét kellett volna elfoglalni.

 

 

02-hó első napjaiban

TÖRÖKBECSE (Novi Bečej) és NAGYbecskerek (Zrenjanin) térsége: február első napjaiban Kászim pasa erős csapattesttel erősítette meg az előző ősszel már elfoglalt Becse és Becskerek térségét, hogy biztosítsa a hadjárat felvonulási területét.

 

 

02. 08.

DEBRECEN: Oppersdorf azt jelentette a királynak, hogy a fizetetlenség miatt vérteslovassága szét akar széledni. Csak újabb ígérgetésekkel sikerült maradásra bírni 234 főt. Ezekkel később Váradon át Gyula felé indult, hogy csatlakozzon a Szeged ellen készülő hadakhoz.

 

 

02. 08.

A NEMESI FELKELOK TÁBORA: itt is bajok voltak. Élelmezési és ellátási problémák léptek fel. Hosszas tárgyalások után maradtak a hadkészültségben, de a nemesek fegyveres szolgái tovább lázongtak. Kijelentették, hogy elvonulnak a táborból, mert uraiknál éhséget és szükséget szenvednek.

 

 

Ez idő tájt.

BÉCS: I. Ferdinánd király jóváhagyta a Szeged visszafoglalását célzó hadjáratot. Ezzel Tóth Mihály terve országos hadivállalkozássá nőtt.

 

 

Ez idő tájt.

SEGESVÁR (Sighisoara) (?): Tóth Mihály először Castaldóval közölte a részletes haditervet. Castaldo aztán Aldanához küldte Lippára s felszólította beosztottját, hogy a terv kivitelére csapatokat biztosítson, és felkérte a hadjárat fővezéri tisztére. Ő mindent elvállalt és azonnal hozzákezdett a munkához. Két helyen gyülekeztek a seregek.

 

 

Ez idő tájt.

GYULA: a Debrecen vidéki és nyírségi hajdúk nagy tömegei gyűltek itt össze, akiket feltüzelt a gazdag kereskedőváros kifosztásának az ígérete. Tóth Mihály készenlétbe helyezte a hajdúkat és Aradra vezényelte őket, majd ő is oda ment. Itt csak Patóchy Ferenc csapatai maradtak végül, de később ők is Aradra vonultak.

 

 

02. 09.

LIPPA (Lipova): Aldana Lippa várából figyelmeztette a nemesi hadakat, hogy maradjanak fegyverben, hogy ellent tudjanak állni szükség esetén Kászon pasa támadásának.

  Az időhúzsáshoz az is hozzájárult, hogy a királyi tisztek és maga Aldana is úgy tudta, hogy Szeged várában legalább hétszáz török katona van. A valóságos létszáma azonban ennél jóval kevesebb volt: 1552 január-februárjában itt összesen 345 török katona állomásozott, Mikhaloglu Khidr szandzsákbég parancsnoksága alatt.

 

 

02. 13.

HAVASALFÖLD: a havasalföldi román vajda a szultán parancsára kénytelen volt az Erdélybe vezető utakat lezárni, hogy oda élelmiszert ne lehessen bevinni.

 

 

02. 14.

BÉCS: I. Ferdinánd tudatja Castaldóval, hogy kb. 8 ezer német, 3 ezer olasz zsoldos kiállítására adott utasítást és még 2 ezer nehézfegyverzetű lovas is hadrendbe lesz állítva. Ezekkel akár megelőző csapást is mérhetnek a törökökre – vélte Gianbattista Castaldo. Lehet, hogy ez volt a célja I. Ferdinánd királynak is.

 

 

02. 10-től 02. 14-ig

ARAD (Arad): az aradi préposti lakban tartott haditanács részletesen kidolgozta és elfogadta a tervet, majd kinevezték a hadjárat két vezérét, Bernardo Aldanát és Bakics Pétert. Tinódi így írt erről:

 

"Tanácsba gyűlének, Mihállyal szólának,
Róla végezének, mimódon járának?
Tóth Mihál szavában mindnyájan bízának,
Szeged vételére gyorsan rá gondolának"

  A terv elsősorban a meglepetésre és a szegedi polgárok jól szervezett együttműködésére épült.

~01-hó közepétől 02-hó közepéig

  A Szeged felszabadítására összeverődött sereg itt gyülekezett. Bizony nem kevés ember jött el. Gyuláról, a Temes vidékéről, Békés és Arad megyéből, stb. A gyülekezés február közepéig, sőt még az után is tartott. Nem tudjuk a rengeteg ember ellátását hogyan szervezték meg.

 

 

02-hó közepén

GYULA: Castaldo újabb ezer huszárral és másfél ezer vértessel erősítette meg az őrséget. Ezek a hadak, Patócsy katonái és a környéken tanyázó hajdúk együttesen már viszonylag jelentős erőt képviseltek.

 

 

 

1. SEREG:

Tóth Mihály parancsnok:

600 gyalogos hajdú

240 lovas hajdú

Nagy Ambrus parancsnok:

560 gyalogos hajdú

110 lovas

összesen: 1160 gyalogos és 350 lovas hajdú = 1510 katona + 1000 lajstromba nem vett szabad hajdú.

 

2. SEREG:

Alonso Perez parancsnokságával

Oppersdorf parancsnok: 300 német vértes lovas

(?) parancsnok: 200 spanyol gyalogosmuskétás

(?) parancsnok: 100 magyar huszár

Bakics Péter, Nagy Horváth Ferenc, Dersffy István és Dóczy Miklós: 600 magyar huszár parancsnokai.

összesen: 200 gyalogosmuskétás, 700 magyar huszár, 300 német vértes lovas = 1200 katona

                

                       Az 1-es és a 2-es sereg összesen 3710 fő

 

  A 2. sereg összetételére más források másképpen emlékeznek. Például Reizner János: Szeged története I-IV c. könyve szerint:

 

216 magyar huszár

1000 vasas zsoldos

930 magyar zsoldos

17 magyar huszár Csanádról

180 spanyol darabont

60 német darabont

90 magyar darabont.

Összesen: 233 magyar huszár

 

1000 vasas zsoldos (vértes gyalogos)

1260 gyalogos

tehát összesen 2493 katona szolgált a 2. seregben.

 

  Az 1. 2. sereg összetétele ezek szerint 5003 főben állapítható meg. (Az utolsó három darabont csapat parancsnoka Bernardo Aldana tábornok volt.) A 2. sereg összetétele az indulásig megváltozott, mert a március 1-én tartott seregszemlén teljesen más szerkezetű volt a királyi sereg. Egyik változat szerint sem egyeznek a számadatok.

  Feltételezhető, hogy több hajdú volt a főbíró seregében. Ő maga néhány ezer előkészített hajdúról tett említést. Tinódi, Forgách F. és Istvánffy M. szerint Tóth Mihály 5000 hajdút toborzott össze. A sereg zömét tehát a fegyelemhez nem szokott hajdúk alkották, akikhez csatlakoztak a Kászim pasa fenyegetései miatt elmenekült fegyverfogható parasztok és szegények.

  A királyi tisztek és Aldana is úgy tudták, hogy Szeged várában 700 katona van. A valóságos létszám azonban jóval kevesebb volt, 351 fő. Összetétele: aszáb 122; ulufedzsi 95; martalosz 94; topcsi 15; kjár 22; dzsebedzsi 3 fő volt.

 

 

 

02. 14. hajnala

ARAD (Arad): Tóth Mihály és Nagy Ambrus vezetése alatt megindult a hajdúsereg Szegedre. A seregben 350 lovas, 1160 gyalogos és ezer szabad hajdú volt. A haditerv szerint – a törökök félrevezetésére – a sereg déli irányba indult, azt a hírt terjesztve, hogy Becskerek megszállva tartott várát akarják felszabadítani.

  A terv szerint valamivel később a királyi csapatok – Oppersdorf csapata: 300 német vértes lovas, 200 gyalogosmuskétás és a temesvári vár 100 főnyi magyar huszárja Alonso Perez parancsnokságával valamint Bakics Péter, Nagy-Horváth Ferenc, Dersffy István és Dóczy Miklós vezetésével 600 magyar huszár) Gyuláról kiindulva Arad érintésével, majd ott keletre fordulva a Maros mentén (Nagylak, Makó, tápéi Tisza-rév Szeged vonalon) fognak nyomulni előre egyenesen Szeged felé.

 

 

02. 15.

NAGYSZEBEN (Sibiu) (?): Castaldo a királynál sürgette a segélycsapatokat, mert mindenki tudta már hogy a szultán elsőként Erdélyt fogja megtámadni.

  Ugyanakkor rendeletben utasított két parancsnokot[4], hogy Brassóba menjenek és biztosítsák a közeli Tömösi-szorost a havasalföldiek betörése ellen. Ezzel a Bodza-szoros ellenőrzése is megtörtént, így a két fő keleti szorost vigyázták a királyi seregek. A Vöröstorony-szorost maga Castaldo seregei őrizték Szebenben.

  Castaldo továbbá utasította Haller Péter szebeni polgármestert és Alessandro Urbino olasz hadmérnököt, hogy vizsgálják meg az összes szorosokat, hogy azok elzárására erődítményeket és torlaszokat építsenek.

 

 

02. 17-18.

Óbesenyő (Dudeştii Vechi): Tóth Mihály és Nagy Ambrus serege 17-18-án elérte Besenyő falut. Itt kezdődött a Szeged környéki mocsárvilág és ezt a természeti adottságot ki akarták használni a hajdúk a sereg manőverezéséhez.

 02. 18.

  Csatlakozott a sereghez 6-700 menekült paraszt is Tóth Mihály és Nagy Ambrus seregéhez.

02. 19.

  A falut elhagyva hirtelen irányt változtattak és a mocsarak és nádasok áttekinthetetlen rengetegén át északnyugati irányba fordultak.

 

 

02. 19-20-ra hajnal

SZEGED:  „al alba”, mint Aldana tábornok írta emlékirataiban – Szegedtől délkeletre a mai boszorkányszigetnél – az akkori Alszegedtől nem messze – a hajdúk elérték a Tisza keleti partját. A felfegyverkezett szegedi lakosság egy része és a halászok csónakjaikkal már ott várták őket a nádasok és füzesek rejtekében.

 

„Nagy hertelen éjjel meg-vissza feltére,
Az nádason, réten mint el-felcsellege,
Nagy-Szegedön alul Tisza mellé ére,
Becserekét megszállának – azt terek vélé.

Ött éjjel szombaton hamar hírt adának,
Pártosok Szegdben mind készen valának,
Hétszáz halász Tiszán mind alászállának,
Négyszáz vitéz hajdúkat az parton meghagyának.

Derék seregöt ők ott mind általhányának,
Az négyszáz hajdúval Tiszán felszállának.”

 

 A sereg zömét – mintegy 2500 fegyverest – átszállították a Tiszán a nyugati partra és a hajdúk lopva megközelítették a palánkvár déli, ún. Péterváradi kapuját (a mai Rákóczi Ferenc szobor körzetében).

  A sereg megmaradt kisebb részét – kb. 400 válogatott katonát – a halászok csónakokkal csendben felszállították a Tiszán a palánkvár keleti (tisza parti) sánckerítéséig. A hadműveletet a törökök nem vették észre! Így írt erről Tinódi Sebestyén verses históriájában:

 

„Éjjel az terekek mind nyugosznak vala,
Senkitől félemlök ő nékik nem vala…”

 

  Partraszállás után a vizesárok befagyott vizén átfutva megmászták a vár sáncait, könnyedén átmásztak a palánkon és benyomultak az erősségbe. Bentről megrohanták a Péterváradi kaput; csatlakoztak hozzájuk a palánkon belül élő magyarok. Tinódi így írt erről:

 

„Kerítésen belől várasba szállának,
Várasbeliekkel kapura rohanának.”

 

  Levágták a kapu őrségét és megnyitották azt, mire a kívülálló hajdúk és a szegediek a palánkba rohantak. Tinódi így emlékezik meg erről:

 

"Derék nagy kapuját városnak felnyiták,
Az ötezer hajdúk mind bérohanának,
Nagy civalkodással várast mind elbamlák (elözönlék),
Számtalan tereket hajnalban levágának."

  Hasonlóan írta le az eseményeket Istvánffy Miklós is: "A főkaput a kellő időben és gyorsan kinyittatják, s azok, akik őket csendben követték, benyomulnak, elfoglalják a bejáratokat, az utakat, melyek a várhoz vezetnek, s nagy lármát csapva a félálomban lévő és a váratlan eseménytől megrémült ellenséget megtámadják. Aki csak szembe jön velük, levágják. A hajdúk a főtörökök és a nagyon gazdag kereskedők házaira – ezeket az ottlakók mutogatták meg nekik – kegyetlenül rátörnek. Azt kiabálják, hogy senkit sem kell közülük élve elfogni." Forgách Ferenc pedig erről így írt: "A városiak pedig erőszakos rajtaütéssel megnyitották a kapukat. Erre a mieink berontottak, az álomtól elnehezült és fegyvertelen ellenséget kaszabolva, beszáguldozták az utcákat és házakat."

  A hajdúk elözönlötték az erődítményt és a legtöbb törököt lemészárolták. Az őrség álomittasan és zavarodottan reagált a támadásra. Mikhaloglu-Khidr szegedi szandzsákbég egy szál ingben rohant az utcára, és megkísérelte az ellenállást. „megrémül katonái sebtében csapatba verődtek”, de ezek nagy részét a hajdúk levágták. A harcban a bég fiát – „akit szépsége és ifjúkora mentett meg a haláltól” – a hajdúk fogságba ejtették.

 

„Ím egy vitéz fia ott fogságba esék,
Egy beslia aga ám ott levágaték,
Sok áros fő török akkort megöleték,
Oly nagy veszedelem tereken ott esék.”

 

  Az őrség a kővárba igyekezett menekülni a palánkból. A bemenekültek felhúzták maguk után a kapu hídját. A kint maradt törökök a Tisza felé menekültek, de ott a hajdúk mindegyiküket kardélre hányták. „…ezek a hajdúk egy éjjel aztán csónakra szálltak, mégpedig az ott lévő temérdek halászcsónakra, és áteveztek a városba, ahol pirkadatkor a helybeliek támogatásával rátörtek a törökre, le is vágtak vagy háromszázat, és még százötven foglyot is ejtettek, ám a maradék bemenekült a várba a szandzsákkal egyetemben…” Istvánffy szerint: "A többi török rendetlenül szétszéledve (...) a folyóhoz rohant, hogy a menekülésre csónakot keressen, de miután nem találtak, lekaszabolták őket, akik pedig, hogy az üldöző ellenséget elkerüljék, a folyóba vetették magukat, a vízben elmerülve pusztultak el."

  A hajdúk megpróbálták rohammal megakadályozni, hogy a kaput bezárják, de ez nem sikerült nekik. Istvánffy szerint a hajdúk „oly nagy vakmerőséggel és oly erős rohammal támadták meg a kaput”, hogy hét katona mégis be tudott hatolni a várba, de őket elfogták és fejüket vették. A felriadt török őrség fegyvert ragadott s a várfalak mellvédei mögül sűrű ágyú és puskatüzet nyitott a hajdúkra. De mindezek ellenére a hajdúk csákányokkal szétverték a falak előtt húzódó palánkkerítést, azonban az erős téglafalakkal nem tudtak mit kezdeni ostromszerszámok nélkül. Ezután visszavonultak a kaputól és folytatták a város feldúlását. Napfelkelte után azonban újra megpróbálták a várat megostromolni. A falakhoz létrát támasztottak, hogy megmásszák azokat, a török őrség azonban bátran védekezett. Mivel a hajdúk közül is többen elestek és a sikerre semmi kilátás sem volt az ostromot félbeszakították. A várbeli törökök kihasználva a hajdúk megtorpanását ellentámadásba mentek át. Istvánffy szerint: „Háder bég (is) visszenyerte bátorságát, s a kaput kinyitva nagy fegyveres csapattal kitört, s miután a sáncból kiverte a hajdúkat, kik közül néhányat megölt, megmentette a várat.” Ezzel a kővár török kézen maradt. A magyarok a lemészárolt törökök hulláit két nagy halomba rakták, majd megkezdődött a rablás és a fosztogatás. Sok-sok nőt és lányt ejtettek fogságba. Kirabolták a török kereskedők boltjait, és nagyon sok pénzt vettek el a zsidó adóbérlőktől (!). „Nagyon sok katonalovat, arany- és ezüstedény, nagy tömeg értékes selyem-, bíbor- és gyapjúruhát találtak…, sok csordát, nyájat és ménest hajtottak el” – írta Istvánffy. Forgách is leírta, hogy a hajdúk „rengeteg kincset, köztük a szultán számára összegyűjtött adópénzt is összeszedték, de a magánosoktól is nagy tömeg aranyat, ezüstöt, ruhát, fegyvert, lovat és mindeféle árut hurcoltak el”.

 Istvánffy azt is megemlítette, hogy, a hajdúk minden helyet felkutattak, s a pincékben és élelmiszer-raktárakban igen sok finom bort is találtak, melyek a Szerémségből, Baranyából és Somogyból szállítottak oda. A hajdúk „minthogy pedig a borban és a részegeskedésben kielégíthetetlenek, mohón és mértéktelenül nekiláttak az ivásnak, úgyhogy sem az ellenséggel nem törődtek, sem a vezérek parancsainak nem engedelmeskedtek…”

 Elkezdődött a tivornya. A fogoly nőket megbecstelenítették. "az város megvitelnek utána oly nagy paráznaság és fertelmesség támada az városban, hogy embernek írni is nem illik"[5] Engedetlenség és szabotázs uralkodott el a katonák közt.

  Amikor a hajdúk és a szabadhajdúk vállalkoztak Szeged visszavételére, a gazdag városban ígérkező zsákmány is csábította őket. Kezdetben csak az ellenség házaira törtek. Istvánffy Mihály szerint a hajdúk olyan nagy zsákmányt hordtak össze, "hogy mindenféle holmival bőségesen ellátták magukat, s meggazdagodtak."

  Tinódi is megemlítette a hajdúk fosztogatását:

 

„Az sok drága kincsöt széllel takarják vala,
Vitézi lovakat, drága szerszámokat,
Aran forintokat, ezüst oszporákat,
Drága szkófiákat és patyolatokat,
Aranyas szablyákat, szép drága bársonyokat,
Posztókat, drágákat, gazdag fosztányokat,
Számtalan sokféle nagy gazdag árukat,
Császárnak nagy summa ezüstét, aranyát,
Az hajdúk nyerének szép terek asszonyokat.”

 

  A magyar források hallgatnak a törökök pontos veszteségeiről. Csak Aldana jelentette, hogy a magyar hajdúk 300 törököt vágtak le és 150-et foglyul ejtettek (csak a férfiak közül).

  Tóth Mihály jelentette a királyi csapatok vezérének Aldana tábornoknak a sikeres rajtaütést, aki rögtön megindult Aradról seregével. Emlékiratai szerint seregében 180 spanyol, 70 német és 1000 magyar lovas volt. Szeged környékén még 500 lovas csatlakozott hozzá a "törököktől elvett lovakon." (Ezek a számok pontatlan becsléseknek bizonyultak.)

02. 21.

  Újabb roham a vár ellen. Visszaverték a törökök.

  Rendszeres ostromhoz bizonyára kevés lett volna az a néhány ágyú, amit Gyuláról hoztak, így vagy erősítéseket kellett volna sürgősen hozatni, vagy minél gyorsabban elvonulni a megszerzett zsákmánnyal. Egyiket sem tették, hanem tétlenül várakoztak, mulatoztak.

 

 

02. 21.

BÉCS: az udvarban sejthették, hogy a budai pasa segítséget fog küldeni Szegedre, ezért a király parancsot küldött Erasmus von Teuffel felső magyarországi főkapitánynak, hogy lovasságával figyeltesse a Budáról Szeged felé vezető utakat és csapataival akadályozza meg, hogy a beglerbég felmentő hadakat küldjön a körülzárt szegedi törökök segítségére. A harcban tapasztalt Hadim Ali budai pasa – bár a török csapatok szét voltak szórva a téli szállásokon – gyorsan és határozottan intézkedett.

 

  A budai pasa seregének nagysága és összetétele más és más a források szerint. Itt egy összevetés az adatokról:

 

 

 

 

lovasok

janicsárok

parasztok, hadszolgák

ágyúk

kocsik

összesen

 

Aldana jelentése

2500

500

 

12

sok

3000

 

Istvánffy

 

 

 

 

 

5000

 

Czimer Károly

1500

5100

12

 

6600

 

Egy spanyol forrás

5000

800

 

 

 

5800

 

 

  Buda – a vilajet fővárosa – védelmét két legmegbízhatóbb szandzsákbégjére bízta ideiglenesen (a pécsire és a simontornyaira), ő pedig három vár őrségét magához parancsolva (a székesfehérvári, az esztergomi és a hatvani) kocsikon gyorsan útra kelt Szegedre. Útközben magához rendelte Szonda (sic! Szond vára ismeretes, bizonnyal erről van szó. Gy. A.) vár őrségét, s futárjai által Kászim pasának (Becskerek, Becse, Szeged parancsnoka) és Rusztem szendrői bégnek is parancsot küldött, hogy a szpáhikat vezényeljék Szeged alá. Rusztem szendrői bég útközben seregéhez csatolta a bajai, a kalocsai és a szabadkai palánkok martaloszait és erőltetett menetben érkezett a budai beglerbég táborába.

  Kászim pasa szpáhijait verte szét Nagy Bálint és Török Péter hajdúcsapata Martonosnál.

  Tinódi kiemelte, hogy "az rácokban es ott véle sok vala". Ezek a szerb martalosz sereggel érkeztek a csatatérre. A sereg tényleges erejét a puskás janicsárok jelentették, valamint a magukkal hozott 12 db ~1.35 kg-os golyókat okádó skorpióágyú. A török sereget a hadjáratra összeterelt parasztok és a haddal járó szolgák tarka sokasága növelte ijesztő nagyságúra.

 

 

02. 22.

SZEGED: ismét roham a vár ellen. Ezt is visszaverték a törökök. A török történetírók szerint a hajdúk, „naponként intéztek rohamokat a vár ellen” [6], de azt elfoglalniuk nem sikerült.

  Dzselálzáde Musztafa török történetíró keleties dagályossággal dicsőítette a szegedi török vár parancsnokát vitézségéért: „Ama végvár parancsnoka, Mikhaloglu Khidr bég – aki ellenségvadászó, bölcs, hadrendező, világoselméjű, a hit harcosainak vezetője és útmutatója a harc szent ösvényein, akinek kardja az ellenség vérét issza, nyila az ellenség vérében fürödik, s aki oroszlán és tigris a vitézség hegyén – a vele lévő győzelmes csapattal bement a várba, azt minden oldalról megerősített és megmentője lőn a várnak.”

 

  22-én megérkezett a – tápéi réven át – a királyi csapatok első csoportja Bakics Péter vezetésével 156 huszárral. A katonai fegyelem ekkorra már teljesen szétesett. A királyi csapatokat már nem is várták, akkora volt a késés. A hajdúk már majdnem elszéledtek a vár alól. Őrség nem volt, jelszó sem, kémkedés sem szinte semmi katonai tevékenység a rohamon kívül. Bakics Péter még aznap levelet írt Aldanának. Ebben sürgette az ígért csapatokat, és kérte Aldanát, írjon Pathóczy (sic!) gyulai kapitáynnak, hogy a nemesi felkelők és a portális katonaság szintén siessen Szegedre, s hozzanak élelmiszert minél nagyobb mennyiségben. Kérte továbbá, hogy írjon Szolnokra Horváthinovichnak – akinek egyébként ő maga is írt! –, hogy száz magyar és spanyol gyalogost, valamint kétszáz lvoast ő is küldjön. Ugyanis félő, hogy a szegedi külső várat megszálló hajdúk elszélednek, mert már nem hisznek a királyi csapatok megérkezésében.

  „Ha valaki ezek után jönni nem képes, úgy üzenje meg, hogy ebből következtetve máskülönben beszélhessek, mert félő, hogy ezen hadinép és gyalogság szétoszlik azok késedelme miatt. Mert már is, jelen pillanatban is hitetlenkednek, és ha mi meg nem érkezünk, lemondtak volna már minden reményről.” A levél végén jelentett, hogy „a várat és formáját szemügyre vette, hogy micsoda vár is az?!… Amíg pedig Nagyságod megérkezik, a vár minden részét kikémlelem”. A valóságban azonban a többi tiszttel és hajdúval együtt a rablásban és fosztogatásban foglalatoskodott. Istvánffy Miklós szerint: „már az őrhelyeken sem őrködtek, sem a jelszóval, ami pedig katonai szokás, nem törődtek; sem az ellenség tervét és szándékát nem kémlelték, hanem mindenen túltették magukat gondatlanul és hanyagul”. Egy mondat Horváth Bertalan Erasmus Teuffelhez intézett leveléből. "semmi gondot Bakyth uram a hadra nem viselt, hanem barmot hajtatott és juhot…" Még a szegedi tanyákról is elhajtották az állatokat.

  A várkörüli őrség valóban hitványul volt megszervezve. A szegedi bégnek sikerült a körülzárt várból segítségkérő futárt küldenie a budai beglerbéghez. A futár egy Damjan nevű szerb katona volt, aki Istvánffy krónikája szerint ismerte „az utakat és a helyeket”. Az esetről a török krónikások is megemlékeztek. Lufti pasa szerint: „Az ott lévő muzulmánok a belső várba menekülvén, futárt küldtek a budai beglerbéghez, ezt izenve: Ennyi és ennyi ezer gyaur megtámadott bennünk, akik Szegedin külvárosának lakóival egyetértenek. Ha nem segítesz rajtunk, a várat is elfoglalhatják” A szerb Damján megérkezett Budára, és átadta a levelet Khadim Ali budai beglerbégnek, aki „azon megbusula”, hogy „Szegedben ily nagy veszedelem volna” – mint azt Tinódi Sebestyén írta verses históriájában. Ali pasa azonnal két levelet íratott a körülzárt szegedi török bégnek. Az egyik levelet a szerb Damján a magával vitt postagalambbal előreküldte, – arra az esetre, ha nem tudna visszatérni. A másik levelet magánál tartotta, s azzal tért vissza a szegedi várba. Khadim Ali pasa budai beglerbég támogatásáról biztosította a szegedieket. A jó hírek, "az ostromlottakat felvidították". (Istvánffy)

  Mivel a királyi hadak – és elsősorban az ágyúk – egyre késtek, a szegedi vár körüli hajdú- és királyi magyar csapatok teljesen demoralizálódtak. Mikor már a török házakat mind kirabolták, a polgárok házaira rontottak, s azzal az ürüggyel, hogy a törökökkel egy követ fújtak, tőlük is raboltak, fosztogattak. A foglyok közt a "szép terek asszonyok" voltak a legbecsesebbek, akikkel a hajdúk kiélték legalantasabb ösztöneiket.

  Különösen a protestánsokra vadásztak, akik a török védelem alatt terjesztették az új hitet. Tóth Mihály most bosszút állt hajdani protestáns ellenfelein. Hajdúival megtámadta és kiűzette őket papjukkal együtt a városból. (Abádi Benedek volt a fő ellenfél, aki azelőtt Sárváron dolgozott mint nyomdász és aki időlegesen elnyerte Mikhaloglu-Khidr bég pártfogását.

  Tinódi ezt írja a hajdúkról: "Jó vitézök vattok, de hadakozásban igen bolondok vattok ... Rendtartás jó nincsen hadakozástokban." Ugyanő írta a következőket:

 

„Semminek aliták ők az terekeket,
Senkitől nem félnek, hajtanak sok szép ökröket;
Vígan köteztetnek ökröket, juhokat,
Naponként ők várják az királnak hadát,
Hogy ők megvehetnék nagy Szegednek várát,
Nagy vígan ők iszják Baranya, Somogy borát.”

 

  A szegedi vár körül tétlenkedő hajdúk, magyar királyi katonák és tisztek közt a fegyelem a mélypontra süllyedt. Ugyancsak Tinódi soraival idézhetjük ezt az áldatlan állapotot:

 

Oly nagy gonoszságban ők elmerőlének,
Mert nagy kevélységbe fejönként esének,"

Az rút bujaságban nagy sokan élének,
Az nagy részegségben rutalmasan élének."

 

 

02. 22.

POZSONYI ORSZÁGGYULÉS: I. Ferdinánd király hívta össze az országgyűlést a tavaszra várható török háború elleni védekezés céljából. Az országgyűlés elrendelte az egész országra kiterjedő általános nemesi felkelést.

  Az országgyűlés hosszan – március végéig – elnyúlt és nehezen alakult ki konszenzus. Végül abban állapodtak meg a rendek, hogy jobbágyaik tizedrészét fel fogják fegyverezni saját költségen, de minden jobbágyra 2 dukát adót vetnek ki és szükség esetén, ha a király, vagy fia Miksa trónörökös táborba száll velük ők is mindnyájan – jobbágyaikkal együtt – fegyvert fognak. Megállapodtak a lovasok kiállításának módjában is. Minden tíz jobbágyuk után egy lovast állítottak ki saját költségen és húsz jobbágy volt köteles a maga költségén egy puskás gyalogost kiállítani.

  A fő téma Erdély biztosítása volt, a végvárak őrségeinek növelése, a temesi főispáni szék betöltése, stb. A rendek főleg Temesvár megerősítését szorgalmazták

  Kinevezte a király Losonczy Istvánt temesi főispánná, s a Délvidék főkapitányává. (03. 30)

  Báthori András erdélyi vajda lett

 

 

02. 23.

BéCs(?)-Székesfehérvár(-i Szandzsák): (Nem biztos a helyszín) Még alig tavaszodott, mikor februárban mindkét részről elkezdődtek a lovascsapatok portyázásai. I. Ferdinánd király e napon írott levelében megdicsérte Ebersdorf főparancsnokot, hogy figyelmeztette a fehérvári törökök portyázásairól Khunigsberg győri parancsnokot és Kassai Pál pápai kapitányt. Egyúttal tudomásul vette, hogy arra az időre, míg Fehérvár török kézen van, Vál és Tabajd lakóit a Rábán túlra telepítették, elsősorban Óvárra. Azonban nem csak a fehérvári törökök portyáztak. A veszprémi vár magyar katonasága is szakadatlanul dúlta az Üsztolni Belgrád-i szandzsák területét: fosztogatták az ekkor még zömében magyar lakosságú falvakat, s rajtaütöttek a jövő-menő törökökön.

 

 

02. 24-25

MAKÓ: Aldana csapatai még mindig csak Makón tartottak kínosan lassú felvonulásuk miatt.  A parancsnok levél útján kért segítséget és támogatást a királytól. Pázmány Péter nagyváradi várkapitánynak is írt, hogy egy sereget (nemesi felkelőket, telekkatonaságot, élelmiszert, ágyúkat és lőszert) azonnal indítson Szegedre. A váradi kapitány és a megyei nemesség vezetői azonban kivonták magukat a segítségnyújtási parancs alól azzal a kifogással, hogy a nemesi felkelés megszervezését nagyon akadályozza, hogy a megye vezető nemesei és főurai a diétán vannak.

  Aldana Castaldót is értesítette a fejleményekről és különösen ostromágyúk és tüzérség küldését sürgette nála. nyilvánvaló volt, hogy a kővárat csak ostromszerszámokkal lehetett bevenni, amikből szinte semmi sem volt ott. Ezért volt annyira fontos a nagyváradiak ágyúi. Akárhogyan is volt Aldana mégis tovább indult seregével Szeged felé. Temesvár és Lippa őrségei a zsold elmaradása miatt távozással fenyegetőztek.

  Mivel a „királnak hada” egyre késett, a királyi huszártisztek között többször szóba került, hogy „jobb volna, ha ez a had innét kiszállana, ez szép nyereséggel fel felé álana, mert ez nyert tisztesség mast igaz elég volna!”

 

 

02. 27.

KOLOZSVÁR (Cluj Napoca): Castaldo megelégelte a nagyváradiak taktikázását és Báthori Andrást küldte Nagyváradra, aki sietve odautazott és ostromágyúkat vett át, vérteslovasságot és 400 hajdút irányított Szegedre a városból.

 

 

02. 27-28.

MARTONOS (Martonoš) [7]: a Szeged felmentésére Becskerekről közeledő Kászon pasát 800 lovasával szétverték a várhoz vezető utakat vigyázó magyar hajdúk, bár ők csak 400-an voltak. A „hajdúk, jó legínyök, nagy könnyen fordódtak”. A törökök „java népe elhullott”. Maga a pasa is – akinek lovát kilőtték alóla – sebesülten futott el a csatából. Ezek a hajdúk is csatlakozni akartak később az ostromlókhoz, de elkéstek. Vezéreik: Nagy Bálint és Török Péter voltak. Az információt Aldana szerezte a török seregről és ő bízta meg az altiszteket a feladattal. Az elesettek fejeit két szekérre rakták és gazdag zsákmánnyal, nagy diadallal lassan elindultak Szegedre. (Itt a 400 fölösleges lóval és kardokkal felfegyverkezett környékbeliek – Szegediek, Besnyőiek (?) – egyesültek 100 hasonló módon lovassá lett katonával és csatlakoztak Aldana seregéhez. Ő a csapatot portyázni küldte, mert nem számította őket igazi katonáknak. Tény, hogy e seregről nem tesz említést a III. 01-jei seregszemle, viszont "mintegy ezer hajdúról, akik portyázni jártak", igen. ezért ezeket és a Nagy Bálint – Török Péter féle sereget összeadva nagyjából kijön az ezer fő. (Ezek csak feltételezett számítgatások))

 

 

02. 28.

SZEGED: megérkezett Aldana tábornok seregével. A sereg 180 spanyol, 90 magyar és 60 német gyalogosból, valamint ezer huszárból állott. Az utóbbiakat a temesvári spanyol Alonso Perez de Sayavedra vezette. A gyulai sereg is megérkezett – a megbetegedett Patóchy Ferenc nélkül (160 lovas, 700 gyalogos és két könnyű mezei ágyú).

  Aldana azonnal parancsot adott a szegedi vár körül az ostromsáncok ásására. A sáncokban elhelyezett spanyol és német gyalogság, valamint a két ágyú megkezdte a vár lövését. Ugyanekkor a lehető legnagyobb sietséggel a Belső- és Külső-Palánk városrészekből, Felszegedről és Alszegedről kiköltöztette a keresztény lakosságot az I. Ferdinánd király uralma alatti területekre. Csak az egészen szegények és a "törökök rokonai"[8] maradtak vissza, ugyanis a vagyonosabbak már egyébként is korábban elmenekültek.

 

  Miután Aldana megérkezett Szegedre, abban állapodott meg alvezérével, hogy a várat rendszeres ostrom alá veszik. Számolt azzal, hogy a törökök csapataikkal minden irányból a vár segítségére fognak sietni. Ezért mindenfelé írt a király vezéreinek, hogy segítsék őt e veszélyes vállalkozásban. Mikor Castaldo tiszta képet nyert a szegedi helyzetről Aldana tudósításai alapján arról győződött meg, hogy az ott tartózkodó sereg ágyúk hiányában még akkor sem tudná a várat elfoglalni, ha a kért csapatokat elküldené, egyes adatok szerint azt a parancsot továbbította Aldanához, hogy a várost gyújtsa fel, s a hadizsákmánnyal minél gyorsabban vonuljon ki Szegedről, mert a törökök erősen készülődnek a vár megvédésére és a város visszaszerzésére.

  A királyi huszártisztek között is akadtak néhányan – pl. Nagy Horváth Ferenc, aki egyébként egyetlen katona nélkül érkezett Szeged alá Bakics seregében –, akik a vár rendszeres ostromlását a katonai fegyelemhez nem szokott hajdúkkal kivihetetlennek tartották, s ezért a visszavonulást javasolták: „eme nagy kárvallást ők – ti a törökök – el sem hallgatának, ha mind elvesznek es ütetlen nem hagynak, császár nagy káráért ők nagy bosszút állanak.” [9] A rémüldöző nemesurakat egy „jeles fogoly terek” is rémítgette, mondván:

 

„Az hatalmas császár, mely nagy kárt itt valla,
Zsebéből, ládájából várat rakatta,
Ez nagy veszedelmet eddég ő meghallotta.

Császár ez szép várát bizton megsegélli,
Hanemha seholt egy szolgáját sem leli,
Jobb néktek magyarok! Ezzel elébb lépni,
Mert félök én azon kezdtök mind itt elveszni.” [10]

  A hajdúk azonban szidták, gyalázták és gyávának nevezték ezeket. Mikor a haditanácsban is felmerült a visszavonulási javaslat a hajdúk azt kiáltozták, hogy „Nándorfehérvárig megyünk”.

 

 

02. 28.

BÉCSNAGYVÁRAD (Oradea) és FELVIDÉK: I.Ferdinánd király újabb parancsot küldött Castaldónak Nagyváradra: „Mindent gonddal és előrelátóan cselekedjél, hogy a várost és a várat szerencsésen, isten segítségével elfoglalhassuk, és az ellenség ellen megvédhessük, megőrizhessük.” A király tulajdonképpen sürgősen utasította Castaldót, hogy nyújtson segítséget az ostromlóknak mindenben. Ezt a többi vezérnek is megparancsolta és külön Erasmus Teuffelnek is, hogy a felvidékről küldjön segélycsapatot Szegedre, főként, ha a budai pasa a vár felmentésére akarna indulni. A végvárak és Eger védelmére szükséges ágyúkon kívül minden (!) ágyút Szegedre kellett szállítania.

 

  Castaldo nem mert ellentmondani a királynak. Kénytelen volt intézkedni, de azért gunyoros hangon számolt be a szegedi győzelemről: „Azonban, mivel ezzel kapcsolatban az alvidékről többet nem hallottam – könnyen elhinni nem tudom! Ámbár meglehet, hogy jószerencsével, melyre Tóth Mihály építette a vár elfoglalását és ostromát, ágyúk nélkül – mint azt Knaysel maga előadta – ez is elhihető!”

  A levél végén megígérte a királynak, hogy utasítja Báthory Andrást, hogy küldjön ágyúkat a „nagy fontosságú” szegei vár ostromára. Váradon azonban csak négy ágyú volt. Azok közül egy tönkrement Lippa ostrománál, egyet Temesvárra küldtek. Így csak két használható ágyút lehetett Szegedre küldeni. Ezekhez volt 100 db – vagy ennél valamivel több – használt golyó. A két ágyúnak és a hozzá való szerelvényeknek Szegedre való szállítása viszont szinte megoldhatatlan volt, mint azt Castaldo írta levelében a királynak: „akár milyen jók is legyenek az előkészületek, ezek az ágyúk nem sokat érnek, mert a Maros még mindig teljesen be van fagyva, és a földeken át vontatni az ágyúkat igen nehéz és hosszú időt venne igénybe.” Ugyanakkor Castaldo ígéretet tett, hogy az ágyúkkal egyidejűleg – Joannes de Villoy és Dombay vezetésével – 50-50 lovast, továbbá egy német és egy spanyol gyalogoszászlóaljat is elindít Szegedre.

 

 

02. 28.

BÉCS: közben Szeged visszavételének a híre mindenfelé elterjedt, és óriási lelkesedést keltett. Február 28-án már Bécsben is beszéltek róla. Mindenki Tóth Mihály, Bakics Péter és a hajdúk dicséretét zengte, akik páratlan bravúrral foglalták el Szegedet.

  Valóban, ami siker és dicsőség a szegedi hadjáratban, az – a polgárok közreműködése mellett – a hajdúk nevéhez fűződik, akiknek ez volt az első nagyobb fegyvertényük. Ezzel alapozták meg vitézi hírüket. „A németek az udvarnál a legnagyobb magasztalással halmozzák el a hajdúkat és azt mondják, hogy méltán kiérdemelték a zsoldot.” [11]

 

 

02. 28.

NAGYVÁRAD (Oradea), GYULAFEHÉRVÁR (Alba Iulia), KOLOZSVÁR (Cluj-Napoca), SZOLNOK, EGER: vártak még csapatokat Szegedre Nagyváradról (400 hajdú, német vérteslovasok, két ostromágyú), Gyulafehérvárról (2 ostromágyú és pár tábori ágyú meg lőszerek), Kolozsvárról (2000 német lovas és spanyol gyalogosok), Szolnokról, Egerből. Ezért ezen ágyúknak és csapatoknak készítették a sáncokat és ágyúállásokat, de azok elkéstek. A további siker azon múlott, hogy melyik fél tud gyorsabban erősítést küldeni Szegedre.

  02. 28-án Báthory András temesi gróf Nagyváradról el is indította a fent említett erősítést, sőt Gyulafehérvárról, Kolozsvárról és Szolnokról is megindultak a csapatok.

 

 

02-hóban

HORVÁTORSZÁG(?): az 1552-es nyári hadjárat előjeleiről már februárban hírt hoztak Zrínyi Miklós kémei a Balkánról: II. Szulejmán szultán még a nyáron kimozdul Isztambulból. „Egy évig tartó hadat hirdettek ki a török alattvalók között, hogy egy évig tartó háborúra készüljön fel.”

 

 

03. 01.

SZEGED: seregszemlét tartottak az egyesült csapatok. Két fő harcerő volt. a) Hajdúcsapatok (2160 gyalogos, 350 lovas, 700 fegyvertelen paraszt) b) Királyi csapatok (2346 fő, főképp huszárok, de muskétások is sokan) Összesen 5556 harcos.

 

 A seregszemle

 

Hajdúcsapatok:

Tóth Mihály parancsnoksága alatt állt:

gyalogos hajdú 600 és

lovas hajdú 240

Nagy Ambrus parancsnoksága alatt állt:

gyalogos hajdú 560 és

lovas hajdú 110

összesen:       1510 hajdú + ~1000 hajdú portyán

 

A sereg lajstrom szerint Tóth Mihállyal volt még 6-700 fegyvertelen besnyői paraszt is

 

Királyi csapatok:

Bakics Péter vezetése alatt álló 156 huszár az alábbiak szerint oszlott meg: Dóczy Miklós 26, Bika András 22, Varjassy János 13, Porkoláb Dénes 50, Pejkes Péter 10, Magóchy Gáspár 13 lovassal volt; a csanádi várból 17 lovas érkezett. Horváth Ferenc és Borbély László nemes urak egyedül ("solus") vettek részt a hadjáratban.

összesen: 156 huszár

Bernardo de Aldana tábornok vezetése alatt 180 spanyol, 60 német és 90 magyar gyalogos állott, s a vezetése alatt volt a temesvári várból érkező – Alonso Perez de Sayavedra kapitány parancsnoksága alatt álló – "mintegy ezer lovas": zömében magyar huszárok, de voltak köztük kisebb számban vértes és karabélyos lovasok is.

összesen: 330 gyalogos + 1000 lovas

A gyulai várból – a közben megbetegedett és ágynak esett Patóchy Ferenc kapitány nélkül – 160 lovas és 700 gyalogos magyar katona érkezett két könnyű tábori ágyúval.

összesen: 700 gyalogos + 160 lovas

 

  Ezután visszatértek a palánkvárba és folytatták a dorbézolást.

 

„Renddel seregekkel mezőre szállának,
Tizenkettőd napon ők megmonstrálának,
Csak stárzsájok sincsen, meg el-bészállának,
Mind levetkozének, ők evének, ivának.” [12]

 

  A seregszemle után egy órával pásztorok futottak a városba a hírrel, hogy megérkeztek a török felmentő hadak.

 

„Vigasságok hamar tőlök távozának,
Mert egy óra múlván pásztorok béfutának,
Szántalan tereket az mezőn mondának,
Ezt hallván magyarok, igen megbódulának.”

 

 

03. 01.

KISKUNDOROZSMA[13]: Ali pasa a gyalogságot kocsikon és szekereken („en coches y carros”) hozta. A törökök Dorozsmánál megálltak és harcrendbe fejlődtek. A vezér Khadim Ali budai beglerbég volt. Ali pasa váratlanul lepte meg s a visszavonulás lehetőségét elvágva, a legkedvezőtlenebb viszonyok között kényszeríttette csatára a városban dőzsölő királyi hadat. Ugyanis abba a veszélyes helyzetbe kerültek, hogy a várbeli törökök és a budai pasa serege harapófogóba szorítják. Gyors és biztonságos visszavonulás Szeged alól szóba sem jöhetett, mert híd, vagy nagyobb hajós csapat nem volt. A seregben nem kevesebb mint ötezer válogatott lovas és nyolcszáz janicsár volt tizenkét ágyúval.

  A beglerbég a seregét két csatasorba állította fel.

  Az első harcvonal közepén a válogatott lándzsásokkal és puskásokkal maga a pasa vezényelte az ütközetet (bizonnyal a janicsárok legjobbjai harcoltak itt). A lovasságot az első harcvonal két szárnyán állította fel. Jobbszárnyán volt a lovasság zöme, bal szárnyán pedig vegyesen a janicsárok és a lovasság kisebb része. Forgách Ferenc szerint itt a sereg előtt helyezkedett el a 12 db ágyú is. Istvánffy is azt állítja, hogy tizenkét – egyenként háromfontos – ágyút állítottak a csatasor elé.

  A második harcvonalba kerültek a gyalogosok – főleg a rác csapatok és parasztok. Istvánffy magyarázata szerint: "Igen sok rácot és nagy tömeg parasztot is beosztott (ti. Ali pasa) a katonák harcrendjei közé, hogy a mieinkben nagy rémületet keltsenek."

  A sereg két oldalát és hátát magukkal hozott szekerekkel kettős sorban vették körül, amelyeket muskétás janicsárok védtek. Vagy a szekereken elhelyezkedve, vagy azok mögött állva.

 

  Aldana tábornok és Bakics mindössze 3500 katonát tudott felsorakoztatni, mivel a lovasság és a hajdúság egy része portyára ment, sokan a „a városban ejtett zsákmánnyal voltak elfoglalva”, vagy „szanaszét kószáltak a külvárosban”

  A török sereg hírére nagy zavar támadt az ostromló seregben. A tisztek nagy része teljesen felkészületlen volt. A lovasság egyik parancsnoka Bakics Péter "akkor is az feredőben ült, mikor az terekek az várasnál voltak"[14]. A csapatok a hírt hallva rendezetlenül özönlöttek ki a városból – szembe a török sereggel.

 

„Immár az magyarok Szegedben hogy hallák,
Hogy az terekek őket készen várnák,
Ők az váras végére hamar kiszállának,
Semmi szertartás nincs, hadnagyok busultanak.”
[15]

 

 A lovasság még úgy ahogy engedelmeskedett vezérei parancsainak, de a többiek részegen, ingadozó léptekkel, csoportokba verődve, rendetlenül, minden fegyelemről megfeledkezve a palánkvárban és környékén szédelegtek. A gyalogos hajdúk nagy része hőzöngve gyalogolt Dorozsma felé.

  Istvánffy elkeserítő képet fest arról a zűrzavarról, ami a magyar csapatok között uralkodott a városból való kivonulás során: „Midőn a mieink megtudták az ellenség megérkezését, elhatározták, hogy a városból kivonulna, s a nyílt mezőn ütköznek meg velük. De a hajdúkban akkor a volt az ostoba szilajság, s akkora az ellenség megvetése, hogy a parancsnak egyáltalán nem engedelmeskedtek, s minden fegyelemről megfeledkezve, vonakodtak a kocsmákból kimenni és csatasorba állni. A lovasság a vezérektől kapott parancsra kivonult a városból. Elöl ment Bakics és Althan (Aldana), s mások is követték őket. Bakics kiváló lova azonban éppen a kapuban hirtelen összerogyott, s egyben lovasát a földre vetette. Ezt a körülállók, s azok, akik ott lovagoltak, meg az egész hadsereg rossz előjelnek magyarázta, amit nem sokkal e baleset után a rút vereség be is bizonyított. Ugyanekkor a várban levő törökök, észrevéve tárasaik megérkezését, a város házaira és azok falain belül lakmározó, iddogáló hajdúkra nagy erővel kilőtték ágyúikat, úgyhogy közülük néhányan, akaratlanul is, társaik csapatához futni kényszerültek, de sokan részegen, ingadozó léptekkel , kis csoportokban és rendetlenül is csatlakoztak azokhoz, akik elöl mentek.”

 A kővárban lévő törökök észrevették a felmentő sereget és lőni kezdték puskákkal és ágyúkkal a kocsmákat és a házakat ezzel még nagyobb zűrzavart okozva. Erre a részeges katonák közül is "néhányan akaratlanul is társaik csapatához futni kényszerültek."

 

  Aldana tábornok a vár körüli sáncokban hagyta a német és spanyol gyalogságot is, s a magyar lovasságot is, hogy megakadályozza a várbeli törökök esetleges kitörését. Előbbiek alatt valószínűleg a Bernardo Aldana tábornok vezetése alá tartozó 180 spanyol, 60 német gyalogost kell érteni, míg a magyar lovassággal kapcsolatban nem egyértelmű hogy kikről van szó, talán a gyulai várból érkezett 160 lovas.

  Ezen lovasok sorsáról több konkrétumot nem tudunk. Minden bizonnyal jelentősebb harc és veszteség nélkül menekültek el a többiekkel együtt, amikor a vár körülzárását feladták.

  Aldana és Bakics Péter három harcrendet formált seregéből. Az első lépcsőt a királyi huszárság és lovas hajdúk alkották. Csatlakozott hozzájuk 200 német vérteslovas és 60 spanyol karabélyoslovas. Az arcvonal elé felállítottak két tábori ágyút. A második lépcsőt 300 gyalogos hajdú alkotta. Itt volt a királyi zászló is. A harmadik lépcsőben a temesváriak ezer huszára vonult fel Alonso Perez de Sayavedra parancsnoksága alatt.

  A felvonulás egyik érdekes eseménye volt, amikor megérkezett a Castaldo által küldött segélycsapat. Vezetője Oppersdorf Ádám volt és ~200 német vérteslovast és 60 spanyol karabélyoslovast vezetett Szegedre. Pont a csatára vonulás közben érkeztek meg a tápéi Tisza-révhez és az elsőként átkelt 170 német vérteslovas és 60 spanyol karabélyoslovas is az első harcvonalhoz csatlakozott. Ez a felállás támadó jellegű volt és ennek megfelelően ők is kezdték el a csatát.

 

 

 

Bakics Péter huszárcsapata: 156 fő

Tóth Mihály és Nagy Ambrus hajdúi: 1510 fő

Oppersdorf Ádám német vértes lovasai: 200 fő

Spanyol karabélyos lovasok: 60 fő

Gyalogos fegyveresek: 300 fő

Huszárok Temesvárról: 1000 fő

 

 

 

  A következtetések alapján a Gyuláról érkezett 700 gyalogos magyar katonából 300 alkotta a királyi sereg 2. harcvonalát, ahol a királyi zászlót is hordozták. Ők kezelték a sereg előtt felállított két tábori ágyút is. A fennmaradó ~400 katona harci szerepéről semmit sem tudunk. Talán portyázni mentek el, vagy csatlakoztak a várat körülzáró csapatokhoz.

  A felvonulás során még egy esemény volt. Aldana a vérteslovassággal és a spanyolokkal középre helyezkedett át a sereg első soraiból. A balszárnyon Bakics Péter lovassága és a hajdúk egy része; a jobb szárnyon pedig a hajdúk másik fele vonult ütközetbe.

 A királyi csapatok gyors ütemben megindultak a törökök álló hadrendjével szembe. Erre a törökök tüzérei megkezdték a tüzelést. Ibrahim Pecsevi török történetíró azt írta munkájában, hogy Hamza agától – aki ekkor Ali pasának csausbasija, később pedig záim volt Pécsett – a következőket hallotta a csatáról: "Mikor a gyaurok szembe jöttek velünk felállított rendben, a megboldogult (ti. Ali pasa) hat ágyút állítatott fel jobb – hatot balfelől, s megparancsolta, hogy azokat addig ne süssék el, amíg ő jelt nem ad. Ekkor leszállt lováról s arcát a földhöz dörzsölve oly áhítatosan imádkozott, hogy talán egy ember sem volt a seregben, aki ne sírt volna. Aztán ismét lóra ült és kivonta kardját. Amint a gyaurok hadrendje ágyúlövésre közeledett, a zarbuzánokat elsüttette..."

  Pecsevi még azt is megemlítette, hogy a török ágyúk sortüze megzavarta a támadó keresztények sorait. Aldana jelentése is igazolta ezt.  A török muskétások és tüzérek folyamatosan tüzeltek. Az általános támadást azonnal el kellett indítani, mert az első vonal lovasai már-már visszafordultak a tűz elől. Aldana leírása szerint a tüzelés közben Bakics Péter, "egy magyar huszárkapitány" kérte őt, hogy azonnal támadjanak, mert a magyar lovasság meg fog futamodni a csata elől. Aldana tábornok közben a vérteslovassággal középen az első vonalban nyomult előre. A katonáival a török arcvonal közepén álló, hat szekér által is védett, 800 fős, gyalogos, lándzsás csapatra rontott. Sikerült behatolnia a soraik közé és öldöklő közelharcban sikerült a pasa zászlóját is elvenni. Ezt később a királynak küldte el. Közben a vérteslovasság másik része átkarolta a török lovasság jobb szárnyán két csoportban álló lovasságot.

  A jobb szárnyon előrenyomultak a gyalogos hajdúk és rohamot indítottak. Sikeresen szétverték a török gyalogos janicsárokat és az ott álló százfőnyi lovasságot. A törökök első vonalát szétverték, szétfutottak, vagy a szekerek közé menekültek. Istvánffy szerint a csapatok „ádázul harcoltak néhány órán át”. Forgách szerint is „a seregzömök csaptak először össze nagy harci lármával és lendülettel, és sokáig eldöntetlenül folyt a küzdelem”. A szekerek mögül, vagy azokon védekező janicsárok erős puskatűzzel védelmezték állásaikat. Gátolta a sikert az is, hogy a király harcosai a győzelem első halvány jeleinek láttára azonnal zsákmányoláshoz fogtak. Ennek folytán felbomlott köztük a rend. Visszavonultak, hogy rendezzék soraikat és új támadásra készüljenek fel. Ez az összecsapás kb. 3 órán át tartott.

 

„Magyarok es álló seregöt meghagyák,
Az szárnya mint két fél összeroppanának,
Nagy erős viadalt akkoron tartanak,
Ott jelös törökök nagy sokan elhullának.
Nagy sok dob, trombiták oly igen harsagnak,
Nagy rettenetősen üvöltenek, kiáltanak,
Nagy szép festett lovak az mezőn jargalnak,
Kikről fő terekek eleste, megholtanak.
Az viadal köztök ám ott meglassódék,
Álló seregökhöz két fél takarodék,
Jézust, Alláht még másodszor üvöltének,
Mind kétfelől hamar taraszkokból lüvének.”

 

  Ék alakban rendeződtek el az új rohamhoz, mely még nagyobb erejű volt. Forgách Szerint „ezután még nagyobb erővel és kiáltozással rohantak egymásra…, de a szekérsorok áttörhetetlennek bizonyultak: a válogatott janicsárok golyózápora biztos védelmül szolgált”. Ekkor a második rohamnál következett be a katasztrófa. A törökök megismételt ágyútüze elsodorta a királyi zászlót tartó katonát lovastól együtt.Forgách és Tinódi azt írta, hogy Ali pasa erre legvakmerőbb 12 lovasát bízta meg azzal, hogy ragadják el a zászlót. Ez sikerült is nekik: „az zászlót levágták, zászlótartót megölék”. Ez volt a fordulópont a csatában.

 

„Zászló elesését magyarok megláták,
Utóljáró huszárok megfutamának,
Vélük közben, vala elől, hogy mind elhullottak
Elöl kik valának, azok is megfutamának”
[16].

 

  A látvány hatására a harmadik lépcsőben felállított temesvári huszárok gyáván megfutamodtak a csatatérről. „Ez a látvány – írta Forgách – rémületet keltett a leghátul álló lovasságban: mintha máris elesett és megsemmisült volna a sereg, azon nyomban megfutamodtak, majd utánuk a többi.” Pánikba estek és kétségbeesésük átragadt a többiekre is, akiket az is megrémített, hogy a harc közben a fegyelmezetlen katonák fosztogatni kezdték az elesett török katonákat, és 20-30 katona a gazdátlan török lovakat kezdte hajszolni. Ezt Istvánffy is megemlítette: „A mi lovasaink közül sokan, a vezérek parancsa ellenére, leszállva lovaikról, a megölt ellenséges holttesteket, zsákmányra éhesen kezdték fosztogatni, úgyhogy ezáltal nyilvánvalóan megzavarták a többiek csatasorát is, akik még harcoltak.” Ezt használták ki a törökök és rohamot indítottak. Pecsevi írta: „Mindnyájan egyszerre megrohanták őket Allah, Allah! Kiáltással. Egy percig sem bírtak ellentállni, hanem megfutottak; legnagyobb részük levágatott, részint a csatatéren, részint futás közben.” Aldana tábornok is és tisztje, miután minden parancsuk hiábavaló volt a vértesekkel hátrálni kényszerült. Visszavonulás közben arra is volt gondja, hogy egy katonát a várhoz küldjön és arra utasítsa a sáncokban lévő német és spanyol gyalogosokat, hogy ők is vonuljanak a tápéi Tisza-révhez. De a gyalogos és lovas hajdúk nagy része fegyelmezett maradt és példamutató hősiességgel harcolt tovább, a végsőkig.

  Aldana visszavonulását szégyenletes, és gyáva menekülésnek értékelték harcostársai: "Gyalázatosan megfutottunk, azt sem láttuk kik kergetnek. Csak a hajdúk és a lovasok harcoltak ott utolsó leheletükig." [17] Castaldónak egyik – március 26-án írott – levele szerint „a spanyol katonák a vesztes szegedi csata után nyíltan szidták Aldanát, s nem akartak továbbra is a parancsnoksága alatt maradni, mert az nem gondolt az ő becsületükre, szégyenlik a gyalázatos futást."

  Tulajdonképpen az egész lovasság megfutamodott és csúnyán cserbenhagyta a csatatéren rekedt hajdúkat. Megkezdődött a mészárlás. Dzselálzáde Musztafa így írta le ezt: "... a kardok a csatatéren, mint valami birkózók földhöz vagdalták a gyaurokat, akiknek vérük patakokban folyt; a lándzsák és kopják, mintha orvosok lettek volna, felvagdalták a hitetlenek ereit s az ellenség vére Nílussá áradt.

 

Győzelmes lőn ott az iszlám hada,
Az ellenség serege pedig összetöretett."


  A törökök alig üldözték a menekülőket (a rendben hátráló vérteslovasságról, a spanyol katonákról és a magyar huszárokról volt szó). Még lövéseket sem tettek; a török gyalogság pedig – a szerzett tapasztalatok után – a közelébe sem merészkedett a vérteseknek. A menekülők főleg lovaskatonák voltak és a törökök úgy gondolták, hogy nem érhetik őket utol úgy egységesen, hogy le tudnák őket győzni, ezért inkább az általuk ádázan gyűlölt hajdúkat támadták eszeveszett dühvel.

  Tehát Aldanáék magukra hagyták a magyarokat lés bántatlanul átvonultak két – Tiszába folyó – patak hídján. A tápéi révbe érkezve Aldana parancsára elsőnek Oppersdorf német vérteslovassága kelt át a Tiszán bárkákon. Ám ekkor megtámadták őket a szegedi várból a Tiszán felevező török naszádosok. A német vérteslovasság átkelését Aldana fedezte erős tűzharc közben, majd Bakics Péter 100 megmaradt magyar huszárával következett. Összekötözött rőzse és nádkévéken, gerendákon úsztattak át, és végül mindenki szerencsésen átutott a folyón és elnyargaltak Lippára, vagy Szolnokra.

 

  A hajdúk gyalogsága azonban nem tudott elmenekülni a török lovasság elől. Csatanégyszögekbe állva keményen védekeztek. Tinódi leírása szerint:

 

„Négyezer hajdút ott megkörnyikezének,
Kik nagy viadallal terekek megölének.”

 

  Istvánffy is elismerően írta a hajdúkról: „Bár a hajdúk keményen harcoltak, de mint a hajtóvadászaton, körbezárva bekerítették, s végül hosszú ideig tartó és ádáz küzdelem után arra kényszerítették őket, hogy hátat fordítsanak.”

  A rettenetes harcról Dzselálzáde Musztafa török történetíró is megemlékezett:

 

„Vér ömlött a föld felszínére…
A vas ruházatú keresztények a földre hullottak,
A mező felületék egészen vas borította el,
Hullákkal lőn tele a mező és a lapáj…
Az ellenség serege összetöretett.”

 

 A törökök körbezárták őket és véres, hosszantartó küzdelemben felmorzsolták erőiket. A kortársak szerint szinte minden hajdút lemészároltak. Istvánffy szerint húsz hajdúnak – köztük Tóth Mihálynak – sikerült elérnie a Tiszát. Átúsztak a folyón nádkévék segítségével és a tiszaszentgyörgyi kastélyba menekültek.

  A csatában kb. 700 török esett el[18]. Oppersdorf jelentése szerint a királyi sereg 132 embert és 179 lovat vesztett. A német vérteslovasságból 5, a spanyol karabélyoslovasok közül 4 katona esett el, s egy spanyol katona az átkelésnél a Tiszába fulladt. Bakics huszárjaiból mintegy 30-an estek el. Ezen egységek viszonylag kis veszteségeinek magyarázata az volt – amint azt Istvánffy írta –, hogy a törökök „lovasainkkal nem törődtek, mivel nem remélték, hogy utolérhetik őket… inkább a hajdúkat – akikkel szemben ádáz gyűlölettel viseltettek – akarták elpusztítani, mintsem a lovasokat üldözve, magukat hiába kifárasztani”.

  A magyar gyalogság jószerivel megsemmisült. Itt számolnunk kell még a lajstromba nem vett " szabad hajúk" tömegeivel is, akik szervezetlenül harcoltak a csatában. A veszteségeket 4000 főre teszi Forgách Ferenc. Az ütközetben szegedi polgárok is részt vettek, s közülük is többen hősi halált haltak. A gazdag Pap család feje, Pap Ferenc – aki a „marhakereskedelemben folt fő” – szintén elesett. Ugyancsak hősi halált halt Fraxinus (Körösi) Gáspárnak, a későbbi neves orvosnak egyik testvéröccse is.

  A csata után a törökök megrohanták Szeged városát. Nemcsak Khadim Ali pasa hadai, hanem a várból kitört török őrség is. Istvánffy szerint: „A városiak közül, akit csak találtak, nemre és korra való tekintet nélkül, kegyetlenkedve leölték.” Hasonlóan írt Forgách Ferenc is: „A törökök betörtek a városba, itt mindenki lemészároltak, csak a serdületlen gyermekeket vetették fogságba.” Minden hadfelszerelés (ágyúk, puskák, zászlók, stb.) török kézre került, szintúgy az elrabolt pénz és értéktárgyak is. A palánkban szorult hajdúkat a Tiszának szorították; egy részüket a parton levágták, mások a vízbe fulladtak. Teljes mértékben felszabadították az ostrom alól Szeged várát „örömüknek semmi jelét nem adták, mert – mint mondják – a megöltek száma mindkét részen egyenlő volt” [19].

 

„De lám nagy ohitás, sirás köztök vala,
Noha az sok kincsöt visszanyerték vala,
De szántalan fő terek ott veszött vala,
Kiket az terekek igen siratnak vala.”

 

  A város feldúlásának mértékét mutatja az is, hogy a Szegeden levő 1053 lakóházból a következő évben 807 házat nem lehetett megadóztatni. Számos szegedi polgárt fogságba hurcoltak. Egy török feljegyzés szerint a csata után – 670 szarvasmarha és 36 ló mellett – 123 férfi és női fogoly után kellett a török katonáknak megfizetni a török kincstár számára kijáró ötödöt.

  A szegedi csatának volt még két mellékepizódja is. Horváth Bertalan (A szolnoki vár kapitánya) későn érkező hadtestét a tápéi révnél szétverték. Horváth Bertalan Kétegyházóról jelentett Erasmus von Teuffel főkapitánynak: „Hiszem azt, hogy Nagyságod nyilván vagyon az mi nagy kárvallásunknak; szinte akkor értem vala az szigegyi révben, mikor immár megverték volt az mi népenket. Ezt írhatom Nagyságodnak, hogy felett sok veszett mind az szolgáló uraim közzél, mint az kessik kezél. Az én seregemből öt főlegény veszett: Rácz Pál, Pati András, János pribék, Vince pribék, Nagy Pál, egyetemben katonával húszan vesztek; mert semmi gondot Bakith uram a hadra nem viselt, hanem barmot hajtatott és juhokat , búzát… Azt írhatom Nagyságodnak, hogy az terekek kezel is sok veszett.”

  A Martonosnál csatát nyerő hajdúk (400 fő) Szeged alatt értesültek a helyzetről. Nagy Bálint ugyan parancsot adott a visszavonulásra, de a hajdúk lázongva követelték, hogy vezesse őket az ellenségre. Alighogy megtudták a hírt rajtuk ütött egy a török lovascsapat, amely bekerítette őket és a legnagyobb részüket levágta. Az elesettek közt volt Török Péter hadnagy is – Török Bálint fia. Csak Nagy Bálint hadnagy menekült meg néhány emberével – átúszva a Tiszát.

 

  A csata után Ali pasa számos zászlót, száz rabul ejtett ifjú hajdút, valamint 3 ezer elesett hajdú levágott orrát küldte Isztambulba a szultánnak diadalmi jelként.

 

 

03. 02

TORDA (Turda): Castaldo tábornagy, aki még semmit sem tudott a szegedi vereségről levelet írt a királynak, amelyben további csapatokat és ágyúkat kért Szeged megsegítése érdekében. Jelentette, hogy bár az ágyúk szállítása a befagyott Maroson majdnem lehetetlennek tűnt, mégis küldött négy faltörő mozsarat és több tábori ágyút. Ezen kívül több helyről indított segélycsapatokat is.

  Veress D. Csaba: A szegedi vár c. könyvének 64. oldalán az szerepel, hogy csak két ágyút küldött Erdélyből és 100 db golyót. Többet nem tudott küldeni. A maradék német csapataiból útnak indította a 150 lovasát (akiknek egyébként négyhavi zsolddal tartoznak!); spanyol katonákat már nem küldhetett, mert parancsnoksága alatt már csak 300 spanyol katonája van. Egyidejűleg Balassa Menyhértet is Szegedre küldte száz lovasával.

 

 

 

03. 02

SZEGED ÉS KÖRNYÉKE: a szegedi vár visszaszerzésének meghiúsult kísérlete végzetes következményekkel járt. A "szegedi veszedelem" hírére a környékbeli lakosság tömegesen menekült biztonságosabb vidékre. A "hűtlenségben és álnokságban ért" várost kirabolták, felgyújtották és a gyanúsított polgárokat és gazdag kereskedőket lemészárolták. Sokan ideiglenesen, vagy végképp elköltöztek a városból, az ötvösök, pl. Kecskemétre, sőt még külföldre is. A törököket ez a hadjárat győzte meg a város igazi jelentőségéről, és a lakosságának összetétele is megváltozott ezután.

  A szegedi vereség nem gyakorolt hatást a törökök 1552. évi hadjáratára, de ha sikerült volna visszavenni a várost, akkor Temesvárral és Lippával együtt sikerült volna elállni a Tisza mentén a további török terjeszkedés útját északi és keleti irányban. E messze mutató terv megvalósításához azonban Ferdinánd király nem nyújtott kellő támogatást.

  A vereség következtében a törökök kétségbevonhatatlan birtokában maradt Magyarországnak az a része "mely a Duna és a Tisza között egy szélesen elterülő síkság, s a nagy és kis állatokban megszámlálhatatlan csordáit és nyájait tenyészti, melyeket Európa különböző távoli vidékeire szoktak kihajtani." (Istvánffy M.)

  A kezdeményezés tehát a visszájára fordult: nemhogy egy jelentős török erősséget sikerült volna megkaparintani, hanem a közelgő török hadjárat előtt az amúgy is kis létszámú erőket fogyasztották. Jelentős volt Gyula őrségének vesztesége is mind embereket, mind ágyúkat tekintve. Szeged feldúlása, kirablása, majd a török bosszú tönkretette az Alföld egyik legvirágzóbb városát, s még azzal sem igen vigasztalhatták magukat, hogy ezzel a törököknek kárt okoztak, mert ennél a kárnál sokszorta többet jelentett az, hogy Szeged magyar polgársága sokáig pótolhatatlan veszteségeket szenvedett.

  A törökök egyelőre megelégedtek Szeged felmentésével, a hajdúk szétverésével, az ellentámadást nyárra tartogatták.

 

 

03. 02. körül

GYULA: a sikertelen vállalkozás után Castaldo még inkább buzgólkodott Gyula megszerzése ügyében. A súlyosan beteg Patócsy, még ha akart volna, sem térhetett ki az alkudozás alól, mert Gyula városában Horváth Bertalan csapatai ügyeltek a várra és környékére, tehát Patócsy szinte tisztes fogságban levőnek érezhette magát. Közben Gyulai Gál András, az egykori várnagy és udvarbíró Gál ispán fia Albert brandenburgi őrgrófot értesítette, hogy itt a lehetőség Gyula és Hunyad várának és uradalmának visszaszerzésére s egyben kérte birtokleveleit apja egykori Gyula környéki birtokaira vonatkozóan, hogy az azokba való újbóli beiktatásért folyamodhasson. Az utóbbi akció sikerrel járt. (Lásd március 28.)

 

a

03. 04

SZOLNOK: Oppersdorf Szolnokra ért és azonnal jelentést írt a szegedi kudarcról a királynak.

 

 

03. 04

NAGYVÁRAD (Oradea): Báthori András értesíti innen Castaldót a vereségről és hogy Aldana és Karl Žerotin a lovassággal Szolnok felé vonulnak vissza.

 

 

03. 04

NAGYSZEBEN (Sibiu): Castaldo március 4-én már tudott a szegedi vereségről. Értesítette a királyt, hogy a kért ágyúkat éppen akkor akarta útnak indítani Szegedre, mikor híre jött a csatavesztésnek.

  Castaldóhoz Szebenbe újabb ijesztő hírek érkeztek a szultán hadi készülődéseiről. A híreket főleg Haller Péter szebeni polgármestertől kapta. Ezek szerint a szultán március elején Drinápolyban összevonta seregeit, s bár még nem vált bizonyossá, hogy Magyarország, vagy Perzsia ellen fog vonulni, de Erdély megtámadására biztosan lehet számítani. A szultán ugyanis a dobrudzsai tatárok és a bulgáriai szandzsákbégek számára Kiliánál[20] hidat veretett a Dunán. A fősereg részére Haramnál a Dunán és Kruševacnál a szándékoztak hidat verni. A szükséges anyagokat és hajókat már össze is hordták.

03. 05.

  Castaldo tudósította Erasmus von Teuffelt a vereségről és még nagyobb óvatosságra intette. Ugyanakkor utasította, hogy tegyen meg minden intézkedést Szolnok védelmére, mert Aldana és Žerotin a csapatokkal oda igyekszik.

 

 

03. 06.

TEMESVÁR (Timişoara): ekkoriban érkezett meg az első biztos hír ide, hogy a Belgrádban állomásozó Szokollu Mohamed beglerbég a várat ismét meg akarja ostromolni. Erre a zsold több hónapos elmaradása miatt elégedetlenkedő huszárok és hajdúk a várat el akarták hagyni.

 

 

03. 06.

NAGYVÁRAD (Oradea): Bihari Mihály innen jelentette Castaldónak, hogy "a szegény spanyolok" legnagyobb részben elvesztek, a vértesek közül is "többen", a magyarok közül "számosabban", végül a hajdúknak "nagy része" elveszett. A király leveléből tudjuk, hogy nem tartotta Szegedet végképp elveszettnek, ezért új tervet talált ki, melyben először Becsét és Becskereket szerette volna visszafoglalni.

 

 

03. 07.

SZEGED: bevonult Szegedre Kászon pasa (a becsei és becskereki vár dizdárja). Őt a szultán kinevezte a szegedi vár parancsnokának is, mert Mikhaloglu-Khidr szandzsákbéget elcsapatta hivatalából a történtek miatt.

 

 

03. 07.

SZOLNOK: Horváth Bertalan szolnoki várkapitány Gyula várából jelentette, hogy a főnépekből nem annyira, hanem a gyalogosok közül sokan vesztek el. „Szinte akkor értem vala az szegedi révben, hogy immár megverték volt az népünket… felette sok veszett el min az szolgálóuraim közül, mind az község közül. Az én seregemből öt főlegény veszett el… egyetemben katonával húszan vesztek, mert semmi gondot Bakyth uram a hadra nem viselt, hanem barmot hajtatott és juhot… és az akkor is az feredőben ült, mikoron a török az várasnál volt…” Továbbá a kudarc lelkileg is rossz hatással volt a seregre: „…nagy kár lött az én népemben is… igen megfogyatkoztak pénz nélkül, és meg is búsultak kárvallásokon.” [21]

 

 

03. 07.

NAGYSZEBEN (Sibiu): Castaldo jelentést írt a királynak a szegedi csatáról és a veszteségekről. Ebben mind az ellenség, mind a saját elesettek számát erősen eltúlozta a pontatlan híráramlás és pánik miatt. Csak a későbbi jelentések alapján tudott pontosabb tudósítást küldeni a királynak, de az első idők eltúlzott benyomásai a biztosabb értesülések után is megmaradtak.

  Mivel Aldana jóformán az egész temesvári és lippai várőrséget magával vitte Szegedre e várak védtelenül maradtak. Ezért Castaldo Diego Mendozát 100 spanyol katonával és egy zászlóalj német zsoldossal a Maros folyón, Dombai Mihályt pedig a szárazföldön 100 lovassal sürgősen Temesvárra vezényelte. Ugyanakkor Villandrado Rodrigo kapitányt Lippára küldte.

  Castaldo jelentésében újabb információkat adott a szultán készülődéseiről: A Duna mentén igen sok élelmet halmozott fel, a moldvai vajda pedig szállítóhajókról gondoskodott, és 70 ezer köböl búzát és árpát hordatott össze a folyam mellett.

 

 

03. 07.

SZEGED: bevonult Szegedre Kászon becsei és becskereki pasa (sic!) [22]. Őt a szultán kinevezte a szegedi vár parancsnokának is, ugyanis Mikhaloglu Khidr szandzsákbéget elcsapatta hivatalából az elővigyázati rendszabályok elmulasztása miatt, amiért a hajdúknak sikerült a vár külső erődítményeit elfoglalniuk.

 

 

03-hó első hete[23]

VESZPRÉM: a veszprémi magyar katonaság tudomására jutott, hogy Hadim Ali budai pasa – Kászim bég helyére – a rác származású Hamza béget nevezte ki az Üsztolni Belgrád-i szandzsák bégjévé. A veszprémi hajdúk – a török Pecsevi Ibrahim leírása szerint – Buda és Üsztolni Belgrád között, egy Kodvár (talán Földvár) nevű falu közelében megtámadták a kétszáz lovas – és kétszáz gyalogos katonával Üsztolni Belgrád felé vonuló Hamza béget. A támadás éjszaka történt, s a veszprémi vitézek a török katonák zömét lemészárolták. A végváriak különösen akkor igyekeztek lest vetni, amikor valamelyik török várba új pasát, vagy béget neveztek ki. Ilyenkor az új főtiszt fényes kísérettel és egész vagyonával indult kijelölt helyére. Ez is ilyen eset volt. A magyarok a törökök minden poggyászát is elragadták. A harcban elesett Iliasz, a janicsárok agája, akit Istvánffy Miklós szerint „Haragosnak” hívtak, a arról volt nevezetes, hogy egy hatalmas fejszével harcolt, „amilyennel az ácsok dolgoznak, amikor a gerendákat négyszögletesre faragják”. Hamza bég – sebesülten bár –, de megmenekült a mészárlásból. Valószínűleg sérülései miatt ekkor még nem, majd csak néhány évvel később foglalta el az Üsztolni Belgrád-i szandzsákbégi tisztet. (Ez ellentmond Szántó Imre véleményének, miszerint Hamza béget is megölték.)

  Ibrahim Pecsevi török történetíró az alábbiakban írta le az esetet: „A padisah a fehérvári szandzsákbégséget Hamza bégnek adta volt. Mikor ez egy csapat janicsárral odament volna, a veszprémi gyaurok közül egy csapat hajdú megtámadta Kodvár közelében. A harban Iliász agát, aki a janicsárok agája volt, megölték, majd minden poggyászukat elvették. Amint Ali pasa értesült a vereségről, összegyűjtötte a magyarországi sereget, és ostrom alá vett Veszprémet.”

  Hasonlóan írta le az eseményeket Istvánffy Miklós is: „Körülbelül ugyanezekben a napokban történt, hogy a rác nemzetiségű Hamzát, akinek Szoliman a székesfehérvári parancsnokságot átadta, s aki, hogy ezt a tisztséget átvegye, kétszáz lovassal és ugyanennyi gyalogossal oda tartott, a mi, veszprémi őrhelyünkről kivonult gyalogosainkkal vívott szerencsétlen éjszakai ütközetben elfogták s néhány kiváló janicsárt is megöltek; közöttük volt Elezes, kit Haragosnak hívtak, s a ki egy hatalmas fejszével harcolt… ő is golyótól találva esett el. Ali, megrendülve barátjának, Hamzának, ennek a jeles férfiúnak nem várt esetén, minthogy előző győzelme felbátorította, a többi parancsnokkal tartott gyűlésen elhatározta, hogy Veszprémet… ostrom alá veszi, mivel az őrség onnan gyakran kitör, hogy öldököljön, állandóan zsákmányt hajt el, s az utasokat lemészárolja és fogságba ejti.”

  Hamza helyet a budai beglerbég, a magyarok által is igen vitéz és vakmerő katonának ismert Jahjaoglu Mohamed pasa fiát, Arszlán béget nevezte ki. (1552-1556 között) az Üsztolni Belgrád-i szandzsák bégjévé. Parancsot adott, hogy a környező szandzsákok katonasága Üsztolni Belgrádban gyülekezzen.

 

 

03. 08.

NAGYSZEBEN (Sibiu): Castaldo részletes jelentést küldött I. Ferdinánd királynak a szegedi vereségről. Az ostrom és csata veszteségeit – hogy felelősségét csökkentse – a valóságosnál kisebbnek ítélte. Ezt a jelentést Satelvi beszámolója alapján tette Castaldo. „Viszonylag kis veszteséget szenvedtek, kisebbet, mint amit az előbbiekben említettem. Mindössze a közkatonák közül estek el kevesen, de a többiek majdnem mind sértetlenül vonultak vissza Szolnok felé. Habár a törökök néhány hajdú csapatot le is vágtak, a törökök sem szenvedtek kisebb veszteségeket, mint amilyen ők nekünk okoztak.” Castaldo későbbi leveleiben egyértelműen Aldanát vádolta a csata elvesztéséért. A hadsereg gyávaságával magyarázta a királynak a vereség okát. Véleménye szerint a csapatok mindennel el voltak látva, s még nagyobb számú ellenséggel is felvehették volna a harcot, mégis „alig pillantották meg az ellenséget, gyalázatosan elszaladtak.”

  Istvánffy Miklós is megemlített a művében, hogy Castaldo Aldánt vádolta vereségéért. Istvánffy Miklós azonban hibáztatta a hozzá nem értő parancsnokokat, és a fegyelmezetlen „szabad gyalogosokat”, a hajdúkat is.

 

 

03. 08.

DRÉGELYpalánk: I. Ferdinánd király parancsot adott, hogy Drégely erősítésére az ott lévő 100 gyalogoshoz még legalább 40-et fogadjanak fel, akiknek a zsoldját az esztergomi érseki jövedelemből kell biztosítani. Drégely őrsége Hont megyei jobbágymenekültekből

 

 

03. 09.

NAGYSZEBEN (Sibiu): Castaldo arról tudósítja I. Ferdinánd királyt, hogy a szultán személyesen jön megszámlálhatatlan hadával, és elhatározta, hogy Bécs és Erdély ellen is hadat vezet.

 

 

03. 12.

VÁC(?): a váci püspök és Erasmus Teuffel részletes jelentést küldtek Khadim Ali budai pasa hadmozdulatairól, és közölték, hogy gyalogságra van szükség, mivel a király Drégelyen és más – az ellenségnek kitett – helyeken csökkentette a katonaság létszámát. Például Drégelyen 100 gyalogosból 50-et szabadságoltak.

 

 

03. 13.

SZULTÁNI TÁBOR: a szultán levelet küldött a székelyekhez és felszólította őket, hogy a szokásos évi adót haladéktalanul fizessék be, ne pártoljanak a németekhez, különben szörnyű megtorlás vár rájuk; kő kövön nem marad! A német katonákat űzzék ki Erdélyből és Szapolyai János király fiát hozzák vissza az országba.

 

 

03. 15.

NAGYSZEBEN (Sibiu) (?): Castaldo megírta I. Ferdinánd királynak, hogy több végvárbeli kapitány eladogatja a hadiszereket, az élelmet és más effélét, hogy abból kifizethesse a katonákat azután – így fenyegetőznek – üresen hagyják a várakat. A király utasította Castaldót, hogy szerezzen magának valahonnét (sic!) pénzt, s dolgozzon ki terveket Becse, Becskerek és Szeged visszafoglalására. Tudassa az udvarral, hogy mennyi ágyúra, lőszerre és golyóra lesz szüksége.

03. 16.

  Castaldo tájékoztatta a királyt a törökök mozgolódásairól.

  A veszprémi püspök és Werner György (?) Szebenből írtak a királynak és elétárták Castaldo súlyos helyzetét. Pénzt a zsoldra és a várépítésre kértek.

 

 

03. 17.

SEGESVÁR (Sighisoara): Castaldo helyzete Erdélyben tarthatatlanná vált. A zsoldosok a zsold elmaradása miatt lázongtak, a román vajdák a szorosoknál készülődtek betörni, a székelyek a szultán parancsa miatt nyugtalankodtak.

 

 

03. 18.

VÁC[24] (?): a váci püspök és Erasmus Teuffel újból kérték a királyt, hogy küldjön pénzt, hogy gyalogosokat fogadhassanak Drégely várába. Drégely volt szinte a legfontosabb előőrs a török támadó vonalban. A kamara mégis rendszertelenül fizette a katonák zsoldját, és a javításra és az őrség gyarapítására sem adott elegendő pénzt. A felvidéki várak kapitányai sürgették a királyt, hogy növelje őrségüket és ezek rendes fizetéséről gondoskodjék.

 

 

03. 21.

VESZPRÉM[25] (?): Bornemissza Pál veszprémi püspök és Wernher György írt levelet I Ferdinánd királynak, figyelmébe ajánlva Gyula megvásárlásának fontosságát.

 

 

03. 22.

SEGESVÁR (Sighisoara)-NAGYSZEBEN (Sibiu) (?): Castaldo is írt ugyanebben az ügyben I Ferdinánd királynak. (Lásd 03. 21. Veszprém)

 

 

03. 23.

NAGYSZEBEN (Sibiu): Castaldo nem javasolta Becse és Becskerek várainak ostromát, de sürgette, vagy Szeged, vagy Buda ostromát.

03. 26.

  Castaldo megismételte javaslatait Gyula várának ügyében I Ferdinánd királynál. Tájékoztatta a királyt Patócsy ajánlatáról: a várért és tartozékaiért 12 ezer forintot kér, a várban levő hadianyagért 5 ezer forintot. Közölte továbbá azt is, hogy titokban Bebek Ferenc is tárgyalt a vár megszerzéséről a maga számára Patócsyval, annak feleségével és az egyik várnaggyal. Castaldo Boldogkő várát és 8 ezer forintot ajánlott Patócsynak Gyuláért.

 

 

03. 26.

(?): Aldana megtagadta felettese Castaldo parancsát és nem vonult Temesvárra, hogy védelmezze azt. Kikötötte, hogy amíg ott az erődítmények kiépítését be nem fejezik, s Castaldo oda még 600 gyalogost nem küld, nem mennek.

 

 

03. 28.

BÉCS: az udvar tudatában volt a törökök ez évi támadási irányának a felvidéken. Az ellenség portyázói már Eger és Szécsény között pusztítottak.

03. 28.

  I Ferdinánd király adománylevelet állított ki Gyulai Gál Andrásnak; az őrgróf birtokigénye azonban ezúttal sem volt időszerű, nem okozott zavart a Patócsyval való alkudozásoknál.

 

 

03. 29.

KARÁNSEBES (Caransebeş), LUGOS (Lugoj), SOLYMOSVÁR (Soimos), NAGYCSANÁD (Cenad), NAGYLAK (Nădlac): a várnagyok a hópénz elmaradása miatt tisztségükről lemondtak, így ezek a véghelyek parancsnok és őrség nélkül maradtak.

 

 

03. hóban.

DRINÁPOLY (Edirne): a szultán a ruméliai seregeket ide összpontosította. Ugyanakkor ide mozgósította az anatóliai sereget is Haszán pasa anatóliai beglerbég vezetésével. A hadjárat szerdárjává a tavalyi kudarcok miatt kegyvesztett lett Szokollu Mohamed helyett a hadvezetésben járatos és a perzsák elleni hadjáratban gazdag tapasztalatot szerzett Kara Ahmed pasa másodvezírt nevezte ki. De Ahmed szerette volna a kegyvesztett Szokollu Mohamednek az előző évi várharcokban szerzett tapasztalatait értékesíteni, ezért kegyelmet eszközölt ki számára, s megbízta a ruméliai, balkáni hadsereg vezetésével.

 

 

03. hóban

SZEGED ÉS NAGYBECSKEREK (Zrenjanin) KÖRNYÉKE: egyre nagyobb török erők összpontosultak a térségben. Ali budai beglerbég, Kászim becskereki és a szendrői bég Szegeden és Becskereken jelentős csapatokat vontak össze. Ezáltal Lippa, Temesvár, s a többi végvár válságos helyzetbe került, hiszen az előző évi ostromban megrongált Temesvár védműveinek kijavításához – pénz hiányában – még jóformán hozzá sem fogtak.

  A törökök terve az volt, hogy amíg főerőik megkezdik felvonulásukat Temesvár ellen, lezárják a Maros vonalát.

 

 

kora tavasszal

DRÁVA-SZÁVA KÖZÖTTI TERÜLET: a szultán átfogó haditervének részeként a boszniai pasa, a hercegovinai és hlevnói bég 1552 kora tavaszától késő őszéig erős csapatösszevonásokkal veszélyeztették a nyugat szlavóniai Dráva-Száva közti várakat.

 

 

04. hóra

SZÉKESFEHÉRVÁR: áprilisra a török csapatok befejezték gyülekezésüket Székesfehérvárott, s odaérkezett Khadim Ali budai pasa is.

 

 

04. 02.

BÉCS: a királyi udvar a Buda elleni támadást elvetette és a Szeged elleni visszafoglaló hadjáratot javasolta.

 

 

04. 02.

LIPPA (Lipova) ÉS GYULA: Aldana és Oppersdorf katonái a német vértesség a zsoldhátralék elmaradása miatt megtagadták a szolgálatot és otthagyták a két várat, és Váradra vonultak. Castaldo attól tartott, hogy a törökök befészkelik magukat Gyula várába.

 

 

04. 04.

(?):Castaldo már azt tudatja I Ferdinánd királlyal, hogy titkára megegyezett Gyulán Patócsyval a vár átadása ügyében. Az egyezség ára: Boldogkő és 13 ezer forint (a várat Patócsy és felesége életük végéig birtokolhatják). Castaldo titkára a várral igen elégedett volt s a városról – Patócsyra hivatkozva – azt állította, hogy másfélszer nagyobb Debrecennél (valójában persze ez túlzás, nyilvánvalóan Patócsy igyekezett birtokát minél nagyobbnak, értékesebbnek feltüntetni). Titkárától nyert értesülésére hivatkozva Castaldo kérte az uralkodót, hogy a feltételek teljesítését mielőbb vegye fontolóra, mert Bebek Ferenc 40 ezer forintot ígért Patócsynak, ami csak látszólag nagy összeg, hiszen a vár uradalmának jövedelme évente több mint 10 ezer forint, így a befektetett pénz éveken belül megtérül.

04. 05.

  Következő nap Castaldo újabb levelet bocsátott útjára a királyhoz.

 

 

04. 06.

BÉCS: a király váci püspökhöz írt leveléből tudjuk, hogy Drégelyen kívül Ságot, Gyarmatot és Korponát is igyekezett nagyobb létszámú csapattal is ellátni. Ugyanakkor Szondi és az uradalmi tisztek még a vár kijavítását és kellő felszerelését is sürgették.

 

 

04. hó elején

DRINÁPOLY (Edirne): Ahmed pasa megérkezett a városba a szultáni elitcsapatokkal és csatlakozott a már oda gyűlt hadosztályokkal. A városnak nagy terhet jelenthetett a fényes tekintetű padisah hadosztályainak eltartása, elszállásolása.

 

 

04-hó elején

BUDA-VESZPRÉM: Hadim Ali budai pasa megindult Veszprém várának ostromára. A székesfehérvári szandzsák csapatai is minden bizonnyal részt vettek a támadásban.

 

 

04. 10.

(?): Castaldo Diego Mendoza kapitányt csapatával együtt Temesvárra rendelete, Lippát pedig Castelluvio százados őrizetére bízta. Az Aldana által védtelenül hagyott két várat a tőle telhetően igyekezett biztosítani, annál is inkább, mert a törökök még mindig növelték hadaikat Szegeden és Becskereken.

 

 

04. 11.

BÉCS: I. Ferdinánd király Losonczy Istvánt kinevezte temesi főispánná és a Délvidék főkapitányává.

  Utasította a pozsonyi kamarát, hogy Drégely várára különös gondot fordítson, hogy a törökök várható támadásával szemben helyt tudjon állni. A király tudomása szerint sem lőszerrel, sem ólommal, sem más nélkülözhetetlen hadiszerszámmal nincs ellátva.

  A király erélyes rendelkezéseinek azonban a pozsonyi magyar kamara nehézkes ügymenete s pénzhiánya miatt nem mindig volt foganatja.

 

 

04. 11.

GYULA: Patócsy Ferenc nem élte meg a király jóváhagyását Gyula megvételére: e napon Gyula várában elhunyt. Erről Patócsy halálos ágya mellől Bebek György és Patócsy Boldizsár még azon a napon egy megbízottjuk útján tudatták Castaldót. Ő a hír vétele után azonnal intézkedett, hogy az özvegy és a várnagyok tartsák meg addig az erősséget, míg az átadás napja el nem érkezik s tudatta a halálhírről a királyt (április 14-én).

 

 

 

Vissza a főoldalra

 

A folytatáshoz kattints ide!

 



[1] Martinuzzi Györgyön és I Ferdinánd királyon kívül.

[2] Ez nehezen értelmezhető, mert például Szegednek és Becskereknek szandzsákbégjei voltak, akik ezen székhelyek várainak parancsnokai is voltak egyben. Lásd Veress d. Csaba: A szegedi vár 50. o. 1. bek. Zrinyi 1986 és Szántó Imre: Küzdelem a török terjeszkedés ellen Magyarországon 61. o. 4. bek. Akadémiai 1985.

[3] Újvár: Temesvártól délnyugatra kb. 27 km-re Romániában.)

[4] Karl Žerotin ezredes csapatát és Ödönffy László alvajdát 100 lovassal

[5] Verancsics Antal: Memoria Rerum. 1504-1566 Magyar Helikon, 1981. 98. o.

[6] Pecsevi Ibrahim

[7] Martonos: Ma Szerbiában, Szeged közelében, a határ és a Tisza folyó mellett fekvő kis település.

[8] Ez a megjegyzése Aldana tesvérének rejtélyes. Megállapíthatatlan kikre gondolt. Talán a kunokra, akiknek nyelve hasonló volt a törökökéhez.

[9] Tinódi Sebestyén szerint.

[10] Tinódi Sebestyén

[11] Pomárius Keresztély a pozsonyi országgyűlés leírója írta ezt.

[12] Tinódi Sebestyén im.

[13] Kiskundorozsma: akkor Dorozsma volt a neve. Szegedtől 6.5 km-re északnyugatra.

[14] Horváth Bertalan huszár hadnagy, szolnoki várkapitány leveléből. Kelt 1552. 02. végén, vagy 03. 07.

[15] Tinódi Sebestyén im.

[16] Tinódi Lantos Sebestyén: A Szegedi veszedelem

[17] Aldana egyik zászlótartójának jelentéséből.

[18] Kropf Lajos. Aldana versiója a szegedi veszedelemről Hadtörténeti közlemények. 1896. 111. o. Kmény Lajos: A mezőszegedi Szegedyek. Történelmi Közlemények Abaúj-Torna vármegye és Kassa múltjából. 1913. 489-493., Káldy-Nagy Gyula: Magyarországi török adóösszeírások. Budapest. 1970. 70., 57. old.

[19] Istvánffy Miklós

[20] A Moldvai fejedelemségben, a Duna torkolatvidékénél lévő város.

[21] Karácsonyi János: Mikor és hogy került Gyula vára a magyar király kezére? Évk: BRM XIII. Gyula, 1888 165. o. A támadás előzményeire Dankó Imre: Szeged megrohanásának előkészítése Gyulán 1552-ben. A gyulai Erkel Ferenc Múzeum jubileumi Évkönyve. Gyula, 1960. 67-69. o.

[22] Veress D. Csaba: A szegedi vár. 65. o. 3. bek.

[23] Hamza bég megtámadása Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban: 58. old. szerint 1552. áprilisában történt.

[24] Következetett helyszín.

[25] Következetett helyszín.