AZ 1543-AS TÖRÖK HADJÁRAT MAGYARORSZÁGON

 

Az év elején

ERDÉLYISZTAMBUL: 1543 elején megérkezett Erdély első, tízezer forintos adója a szultáni kincstárba.

 

 

01. hó

NAGYVÁRADI (Oradea) RÉSZORSZÁGGYŰLÉS: az 1542. év novemberére Nagyváradra meghívott gyűlésről a tiszántúli vármegyék többsége távolmaradt. Ezért ismételték meg januárban az országgyűlést, ahol készségesen megszavazták az I. Ferdinánd királynak fizetendő adót.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

01. 24.

ESZTERGOM: Esztergom volt helyzeténél fogva az a hely, ahová a leggyorsabban és a legpontosabban érkezhettek a kémek hírei a budai törökök tevékenysége felől. Január 24-én arról írt a selmecieknek Lascano, hogy a budai Bali pasa utódjává Mohamed béget (Jahjapasaoglu (Jahjapasazáde) Mohamed (Mehmed) bég (a szerk.)) nevezték ki.

 

 

01. hó és utána.

HORVÁTORSZÁG és SZLAVÓNIA: a törökök kisebb-nagyobb egységei minduntalan be-betörtek és rabolták, fosztogatták a területet. A gyenge fegyveres erők nem tudták megakadályozni a dúlásokat.

 

 

02-hó elején

SZEGED: mivel 1542-1543 fordulóján Erdélyben is zavaros helyzet állt elő, Mehmed pasa budai beglerbég erélyes lépésre szánta el magát. 1543. február elején parancsot adott csapatainak, hogy vonuljanak Szeged ellen. A törökök készülődésének hírére a Ferdinánd-párti katonaság azonnal elvonult Szegedről. A cserbenhagyott város négytagú küldöttséget menesztett Mohamed pasához, hogy kegyelmet kérjenek a városnak. A beglerbég a küldöttséget – Zákány István főbírót, Csütörtök László, Budai István és Somlyai Pál tanácsosokat – meg sem hallgatta, hanem katonáival elfogatta és azonnal lefejeztette[1].

Farsang idején[2]

  A török hadak 1543 februárjában, farsangkor rontottak Szegedre. Hogy volt-e ellenállás a lakosság részéről? Nem valószínű. Ennek ellenére a török csapatok feldúlták a várost. Belényesi Gergely szegedi származású reformátor azt írta Kálvinhoz írott egyik levelében, hogy Mohamed pasa a város lakosait rabszolgaként Törökországba hurcoltatta és ott eladatta. A túlélő felfegyverzett polgárok – és mindenki, akinek félnivalója volt a törököktől – Tóth Mihály főbíró vezetésével elmenekültek Szegedről. A polgárok nagy része Debrecenbe (pl. Tóth Mihály is), Kassára, Nagyszombatra menekült.

  Az ellenállásról Csorba Csaba Vég-Gyula várának históriája című könyvében máshogyan nyilatkozik. Szerinte a bevonuló török seregnek Tóth Mihály volt főbíró vezetésével a polgárok egy része megpróbált ellenállni, de gyorsan legyűrték őket, a várost felgyújtották, kirabolták, a várba pedig helyőrséget tettek.

  Szeged ezzel – 140 esztendőre – török uralom alákerült. A szegedi polgárság korábban hiába kért, könyörgött, hogy a várat erősítsék meg, lássák el megfelelő őrséggel és hadifelszereléssel, ennek ügyében semmi sem történt. Az 1542. évben már behódolt Szeged városa, legalábbis színleg s mikor a törökök látták, hogy a polgárok ígéreteiben nem bízhatnak, a fegyverekre bízták a dolgot.

  Egy Kyrimi Ibrahim nevű török krónikás másolata szerint: „Szeged fontos erősség lévén 930-ban elfoglaltatott.”

  A török katonai vezetés – a szultán közvetlen utasítására – azonnal megkezdte Szeged királyi várának kiépítését és megerősítését tégla- és kőfalakkal. A kortárs magyar történetírók egyértelműen állítják, hogy a török katonai és politikai vezetés tudatosan a Buda felé vezető utak biztosítására építették fel Szeged várát. A gyors munka érdekében az építkezéseket nem kényszermunkával, hanem a török kincstár pénzén hajtották végre. A kivitelező a budai pasa volt. A vártól délre fekvő városrészt földfalakkal és sánccal vették körül, a falat földbástyákkal erősítették meg.

  A Temesvárról indult – egyébként is kis létszámú – felmentő sereg későn érkezett, a törökök tevékenységét semmilyen vonatkozásban nem tudta meggátolni. Szeged elestével nyitva állt a törökök előtt a Tisza és a Körösök köze. Az erős várban az 1540-es évek közepén egyelőre viszonylag nem nagy számú – mintegy 300-350 főnyi – őrség tanyázott. A szegedi várat szandzsákközponttá tették. A szegedi szandzsák magába foglalta az egész Duna-Tisza közének déli felét, Kecskeméttől a Dunáig, valamint a Tisza és Maros közti területeket Vásárhelyen túl. A szegedi szandzsákbég parancsnoksága alá tartoztak a kalocsai, bajai, szabadkai, zombori, titeli török várak, a tömörkényi, madarasi, bácsi palánkok őrségei is. A szegedi szandzsákbég nemcsak katonai, de polgári hatáskörrel is rendelkezett. Ő irányította a bajai, kalocsai, zombori, bácsi, titeli, vásárhelyi és szegedi „nahijék” ügyeit is, s ő szedette be ezeknek adóit.

 

 

02. 11.

GYULAI RÉSZÖRSZÁGGYŰLÉS: a nagyváradi gyűlés előzményei rányomták bélyegüket a gyulaira. Az összehívója Martinuzzi György volt.

  Az összegyűlt nyolc vármegye (Békés, Arad, Bihar, Csanád, Csongrád, Külső-Szolnok, Temes, és Zaránd) nem nyilvánította ki nyíltan, hogy elszakad I. Ferdinánd királytól, azonban azzal, hogy Izabellát királynőnek ismerte el, valamint hajlandóságot mutatott arra, hogy élelmiszereket szolgáltassanak a törököknek, lényegében elfordult a Habsburg-uralomtól. A gyűlés résztvevőinek hangadói elsősorban közép- és kisbirtokos nemesek lehettek, mert a határozatok tele vannak az őket ért sérelmekkel s ezek orvoslására tett intézkedésekkel.

  A gyűlés résztvevői nyíltan felelősségre vonták Martinuzzi György barátot, amiért az ország jövedelmét tékozolja s képtelen a rendet fenntartani. Elmarasztalták Gyula urát Patócsyt is: „Patócsy úr is a nemesek fogságba vetésén s javaik elfoglalásán kívül olyanokat tesz, minőket nem kellene tennie. Megértheti ezeket a királyné őfelsége az elnyomottaknak és kárvallottaknak könyörgéséből.” Petrovics Péter temesi ispán és Losonczi Antal – Jenő és Pankova várának ura – tevékenységét is élesen támadták az egybegyűlt nemesek.

 

 

02. 26.

KOLOZSVÁRI ORSZÁGGYŰLÉS: az erdélyi rendek zavarodottan figyelték a két nagyhatalom erőgyűjtését. Katonai segítséget kértek Ferdinánd királytól, de elhatározták, hogy végszükség esetén csatlakoznak csapataikkal II. Szulejmán szultán hadjáratához.

 

 

1542-1543-telén

SZÉKESFEHÉRVÁR: 1542-ről 1543-ra forduló télen – nem tudni milyen okokból – súlyos összecsapásra került sor Székesfehérvárott az ott állomásozó német katonaság és városi lakosság között.[3]

 

 

03. 17.

PÉCS: Szeged elfoglalásával már biztosra vehető volt, hogy rövidesen török támadás indul. Ennek ellenére 1543 márciusában a tolnai és baranyai magyar urak fegyveres csapatai változatlanul egymás ellen acsarkodtak. Március 17-én Várallyai Szaniszló pécsi püspök írásos panaszt tett a királyi Helytartótanácsnak, hogy az ugyancsak Ferdinánd-párti Werbőczi Imre, Mekcsey István és Istvánffy István fegyveresei Báta városára törtek. Nemcsak a város népét rabolták ki, de kifosztották az ott találkozó pécsi, siklósi és szegedi kalmárokat is. A püspök méltatlankodva írta, hogyan adhatnak ilyen katonáknak királyi zsoldot, akik még azt is elpusztítják, amit a törökök meghagytak.

 

 

03. 28.

DRINÁPOLY (Edirne): a szultán parancsot adott Ahmed pasának, hogy induljon el a seregével Magyarország ellen. Az első célpont Valpó volt.

~04-hó elején.

  II. Szulejmán szultán Hajreddin Barbarosszát jelentős tengeri hajóhaddal – 110 gályából álló flotta – elindította a Német-Római Birodalom ellen.

 

 

04. 04.

SZEKSZÁRD: Fejér, Tolna és Baranya térségében levő magyar végvárak katonasága (főleg Székesfehérvár, Simontornya és Ozora katonasága) megtámadott két török kézen lévő várat. Szekszárd volt az első. Kászim mohácsi szandzsákbég így jelentette az esetet a szultáni udvarnak:

  „Zilhidzse havának 28. napján (április 04-én) egy nagy számú lovascsapat és néhány gyalogos éjjel Szekszár vára közelében lesbe állott és hajnalban a válogatott lovasság megrohanta a várat… Ekkor, az összegyűlt gázikat maguk mellévéve, kimentünk, amazokkal szembeszálltunk és heves harc és küzdelem támadt. A nevezett várban a lovasok agája, Ejnekhán aga igen vitézül harcolt s végre is vértanúvá lőn, többen pedig megsebesültek. Igen sok gyaurt levagdaltunk, többen megsebesültek, azonkívül pedig néhányan élve elfogattak…”[4]

  A leírásból kiderül, hogy bár a várat elfoglalni nem tudták, a vár török őrségét kicsalták az erősségből, s az összecsapásban súlyos veszteségeket okoztak a törököknek. A sikeren felbuzdultak a magyarok.

 

 

04. 04.

DUNASZEKCSŐ: a második ilyen vár Szekcső volt. Így írt róla jelentésében a szandzsákbég: A Szekszárdnál végrehajtott rajtaütés után megmaradt magyar végváriak „Az élve elfogott gyaurokon kívül a többiek ismét összegyűltek egy helyen és Szecskő vára alá rohantak. Az ott lévő vojvoda egy csapat lovassal kijővén, megütköztek egymással, miközben a hit harcosai közül néhányan megsebesültek, a gonoszívű gyaurok közül pedig négy-öt előkelő elesett.”[5]

 

 

04. 13.

A KAPOS FOLYÓ KÖZELÉBEN: „S ismét az említett hónap 8. napján, mivel a gonosz természetű gyaurok gyülekezésének híre fülemhez jutott, embereim közül Jahja és Hajder vojvodákat nyelvet fogni küldtem egy lovascsapattal. A Kapos nevű folyó közelében ismét gyülekezésük lévén, az Usztolni-Belgirád nevű várból való gyaurok gyülekező helyére bukkantak s azokkal összetalálkoztak. Megütköztek s mindkét részről igen heves harc folyt, de a fölséges Isten kegyelméből…a vallás ellenségeinek (azaz a keresztényeknek) serege megveretett és összetöretett. Mikor futni akartak, a (törökök) megrohanták őket és végre mindnyájukat kardra hányták… Továbbá az elfogott nyelvek és érkező kémeink azt a hírt hozták, hogy a szerencsétlen Ferandus (I. Ferdinánd király) az e vidéken lévő magyarországi bégekhez írt, s a padisah ő felségének meghódolt várakat, városokat, falvakat fel akarja gyújtani. Mivel tehát ezek erre készülnek, mi sem éjjel, sem nappal egy percig sem nyugszunk. Az említett ütközetben levágott fejekből húsz előkelő gyaurok fejét és ama két elfogott gyaurok egyikét, akik Szekszár vára ellen jövetelük alkalmával elrejtőzködtek nyelvet fogni, elküldtük Hajder vojvoda nevű szolgánkat.”[6]

 

 

04. 23.

DRINÁPOLY (Edirne): a szultán elindult seregével Magyarország ellen.

 

 

~04-hóban.

KÁSZIM MOHÁCSI SZANDZSÁKBÉG ELLENLÉPÉSEI: „Továbbá az elfogott nyelvek és érkező kémeink azt a hírt hozták, hogy (…) az e vidéken lévő magyarországi bégekhez írt (ti. Ferdinánd király), s a padisah ő felségének meghódolt várakat, városokat, falvakat fel akarja gyújtani. Mivel tehát ezek erre készültek, mi sem éjjel, sem nappal egy percig sem nyugszunk, hanem hírek szerzésén fáradozunk. Az említett ütközetben levágott fejekből húsz előkelő gyaurok fejét és ama két elfogott gyaurok egyikét, akik Szekszár vára ellen jövetelük alkalmával elrejtőzködtek nyelvet fogni, elküldtük Hajder vojvoda nevű szolgánkkal (ti. a Portára).”

  A szandzsákbég parancsot kapott, hogy tisztítsa meg az utat Szekszárd és Buda között.

 

 

04. hó.

DEBRECENI ORSZÁGGYŰLÉS: a nemesség nem fordult szembe a törökökkel. Júniusban megismételték.

 

 

Kora tavasztól 05-hóig.[7]

CSÁZMA[8] (Čazma): Ulama boszniai pasa és Murád pozsegai bég elfoglalta a várat és a várost.

  Ezután csatlakozott hozzájuk a mohácsi bég (Kászim bég) és a birodalmi csapatok útjának megtisztítására Szlavóniában sorban foglalták el a várakat.

 

 

Kora tavasztól 05-hóig.

ATINA: a fentebb leírt török erők harcok során elfoglalták a várat. Battyány Orbán volt a várkapitánya.

 

 

Kora tavasztól 05-hóig.

SOFRONICA: a fentebb leírt török erők harcok során elfoglalták a várat. Várkapitánya Bánffy István volt.

 

 

Kora tavasztól 05-hóig.

BELOSTINA: a fentebb leírt török erők harcok során elfoglalták a várat. Várkapitánya Keglevich … volt.

 

 

Kora tavasztól 05-hóig.

RAHÓC: a fentebb leírt török erők harcok során elfoglalták a várat. Móré László volt a várkapitány.

 

 

Kora tavasztól 05-hóig[9]

CSÁKTORNYA (Čakovec): Ulama pasa megostromolta a Csáktornyát, de nem boldogult a vár bevételével.

 

 

Kora tavasztól 05-hóig[10]

NAGYKANIZSA: Ulama pasa megostromolta Nagykanizsát, de nem boldogult a vár bevételével.

  Előző évben I. Ferdinánd király Zala megye főispánjává Zrínyi Miklós horvát bánt nevezte ki, s az ő személyében valóban kiváló hadvezér vette kezébe a törökellenes harcok irányítását.

  Zrínyi Miklósnak nem csekély érdeme volt abban, hogy Ulema pasa ostroma nem járt sikerrel, mivel seregével bátran kitört a várból, és hosszas harcok után elfoglalta, majd feldúlta a törökök táborát. A győztes csata után 275 muskéta, 8 mozsárágyú, 75 hordó lőpor, 5 lófarkas zászló, számos kézifegyver, nyereg és lószerszám jutott a kanizsaiak kezére, akik ezenkívül Ulema pasa arannyal hímzett selyemsátrát is megszerezték. A zsákmányolt fegyverek jelentősen fokozták a vár védelmi képességét, amit Zrínyi rendkívül fontosnak tartott. Ezért tanácsára Nádasdy Tamás, a vár tulajdonosa, további 20 ágyút, 2000 golyót és 16 hordó lőport hozatott Grazból, illetve Lübeckből, majd a két kapura az eddigi felhúzható rács helyett sokkal erősebb felvonóhidakat helyeztetett.

 

 

05. 02.

DÖBRÖKÖZ: a növekvő török portyázásokkal szemben Werbőczi Imre segítséget kért. Várallyai Szaniszló pécsi püspöktől. Kérte, hogy a pécsi vár őrségéből küldjön legalább 25 lovast és 32 puskás gyalogost. Május 2-án írott levelében azt javasolta, hogy a magyar csapatok Vásárosdombó falunál, Dombóvár és Sásd között gyülekezzenek május 5-re. A küldött kis csoportokban közelítsék meg a gyülekezőhelyet, nehogy a szászvári török katonák azt észrevegyék és gyanút fogjanak. Mivel erre az időre Nádasdy Tamás dunántúli főkapitány már jelentős erőket küldött Pécs várának védelmére. Várallyai jóval nagyobb erőt, 116 puskás gyalogost indított útnak. A gyülekezésből végül is nem lett semmi, mivel a magyar katonák a közeli falvakat, köztük a püspöki birtokokat fosztották ki. Várallyai püspök Werbőczi katonáit vádolta az elkövetett rablásokkal. Werbőczi Imre azonban május 14-én írott levelében ezt tagadta, illetve azt állította, hogy a „rebellis természetű pécsi gyalogosok” követték el a garázdálkodásokat. Végül is az egész ügyet el kellett simítani, mert kiderült, hogy a fosztogató katonák zöme azok közül került ki, akiket Nádasdy főkapitány küldött Pécsre.

 

 

05. 06.

BUDA: május 6-án meghalt Kücsük Báli budai pasa.

 

 

05. 10.

TATA: Tata várának prefektusai (parancsnokai) Nádasdy Tamás tárnokmester és főkapitánytól kértek segítséget a török ellen.

 

 

05. 12.

ESZTERGOM: 12-én Kücsük Báli pasa ugyanazon hó 6-án bekövetkezett haláláról tudósította a selmecieket Lasscano, az esztergomi kapitány, aki úgy látszik, a közeli bányavárost is rendszeresen ellátta hírekkel.

 

 

05. 24.

VALPÓ (Valpovo): Murád pozsegai bég körülzárta és megostromolta Perényi Péter várát, aminek kapitánya Árky Mihály volt, de a helyőrség ellenállt és a siklósi a pécsi erőkkel egyesülve megkísérelte felmenteni őket egy kb. 500 fős csapattal.

  TÖRÖK JELENTÉS A FELMENTŐ AKCIÓRÓL: „Mikor az előbb érkezett legfelsőbbparancs értelmében Valpova közelében, a Kiras (Karasica) folyó mellett, az ágyúk számára meteriszeket csináltattam fából, a Dirava (Dráva) folyónak túlsó partján lévő Siklovis (Siklós), Pecsevi (Pécs) és más ellenséges váraknak válogatott lovasai és gyalogosai, összesen 500-nál többen összegyülekezvén a (…) Dirava vizén hajókon átkeltek az innenső oldalra (ti. a déli oldalra). Én meterisz csinálással lévén elfoglalva, embereim közül ama helyeknek és partoknak megvédelmezésére elküldött kapudzsi basim, Mohamed s az említett kerület vojvodája, Kejván, az öszeki (eszéki) szandzsák agáiból és másokból összesen 300 válogatott emberrel fölkészültek és az említett feslett erkölcsűek ellen mentek (…) s egy perc alatt szétszórták őket, az átkozott sereget megfutamították, a többi levágottakon kívül megmaradottak, megveretve, mindnyájan a víznek rohantak, s mikor hajókra szállni iparkodtak, ebben sem találtak menekülést; mert legnagyobb részük, amint a hajókra tolongott, a vízbe fúlt. A levágott gyaur fejekből hetven orrt és fület, s az élve elfogott Fartads nevű híres gyaurt küldtük el híradás végett az igazságos udvarhoz eme jelentés kíséretében.”[11]

  A történetet valószínűleg Murad bég írta le.

  Szakály Ferenc és Csorba Csaba történészek szerint az egyesült magyar végváriak elűzték Murad bég ostromló csapatát, sőt Szántó Imre is ezt írja[12].

 

VALPÓ VÁRÁNAK TÖRTÉNETE A TÖRÖK URALOM ELŐTT ÉS ALATT.

 

 

05. 24.

PÉCS: Várallyai Szaniszló pécsi püspök Valpó ostromának hírére összevonta fegyveres csapatait, s felszólította Werbőczi Imrét a tolnai főispánt, hogy ő is csatlakozzon hozzá katonáival, és induljanak Valpó felmentésére.

  Ugyanakkor segélykérő levéllel fordult Nádasdy Tamás dunántúli főkapitányhoz. Egy másik, ugyanekkor kelt levelében megköszönte Nádasdy tudósítását a külföldi ügyekről, s abban reménykedik – írta –, hogy megvédi Pécset.

  A magyar hadvezetőség tudomására jutott, hogy Murad bég megkezdte Valpó várának ostromát.

 

 

05. 25.

LIPPA: Martinuzzi György levelet írt I. Ferdinánd királynak, melyben közölte, hogy a szultán eddig soha nem látott nagy erőkkel vonul fel Magyarország ellen. Tudomása szerint a törökök újra Bécs ellen akarnak vonulni, azonban most nem egyenesen fog oda menni, hanem előbb Pécset, Siklóst, Székesfehérvárat és Esztergomot is el akarják foglalni.

  Javasolta, hogy a királyi csapatok szállják meg Pécsváradot (1531-ben Szapolyai János király elkobozta korábbi tulajdonosától András apáttól és a pálos rendi Martinuzzi Györgynek a gondjaira bízta), mert Pécs vára tarthatatlan. A vár védelmére Werbőczi Imrét, vagy a pécsi püspököt javsolta. Viszont Pécs és környékének felügyelete megoldható Pécsváradról is. Lényegében átengedte a várat I. Ferdinánd királynak a törökellenes harcokhoz nyújtott segítségként.

  Elsősorban viszont arra bíztatta I. Ferdinánd királyt, hogy Vácot, Esztergomot és Székesfehérvárat erősítse meg, mert ezzel a hadjárat célját vesztheti, ugyanis az ostromokkal a törökök „a nyár nagy részét elöltik”, és nem tudják folytatni hódító útjukat. Addig pedig valamiféle további elképzelést ki lehet alakítani[13].

  Közölte, hogy Kászim mohácsi bég többször követelte tőle Pécsvárad átadását, de ő ezt azzal védte ki, hogy a várat csak a szultánnak adhatja át. A levél végén újra hangoztatta, hogy a nagy távolság miatt, mivel Izabella királyné lippai udvarában tartózkodott, nem tudja gondját viselni a pécsváradi várnak, pedig Pécs biztonsága annak védelmétől függ.

 

 

05. 28.

PANNONHALMA (Szentmárton): a szentmártonhegyi várkapitány panaszkodott Nádasdynál, hogy fizetését nem kapta meg.

 

 

05-hóban

SZÉKESFEHÉRVÁR: a várban még nem volt kellő számú katona. Istvánffy Miklós szerint az ostrom előtt a város helyőrsége abból a német zászlóaljból és kétszáz lovasból állott, akiket még Leonhard Fels főgenerális és Perényi Péter helyezett oda 1541-ben. Volt még a városban ötszáz magyar gyalogos is, Kápolnai Ferenc, Erdődi Péter és Istvánffy István parancsnoksága alatt.

 

 

06. 03.

GYULAFEHÉRVÁRI (Alba Iulia) ORSZÁGGYŰLÉS: elküldte Erdély első adóját – 10 ezer aranyat – a szultánnak.

  A gyulafehérvári országgyűlés bántódás nélkül hazaengedi az „eretnekség” vádjával maga elé idézett odavaló prédikátorokat.

 

 

06. 04.

BELGRÁD: II. Szulejmán szultán főseregével megérkezett. Ibrahim pasa anatóliai beglerbég az anatóliai seregekkel csatlakozott a szultánhoz. Ahmed pasa elővédként járt a fősereg előtt.

 

 

06. 05.

PÉCS: PÉCS: június 5-én levelét megismételte, sürgős segítséget kért. Egyúttal jelentette, hogy a püspökség kincseit szeretné Zalaváron elrejteni.

 

 

06. 07.

ESZTERGOM: Lascano várkapitány arról írt a selmecieknek, hogy Jahjapasaoglu Mohamed bég elfoglalta a budai pasa tisztét. Ekkor még II. Szulejmán szultán vereségében reménykedett. Arra alapozta ezt az elképzelést, hogy mivel a szultán előrenyomulása általában igen lassú (ezúttal azonban példán felül gyors volt, pedig még közben ostromokra is vállalkozott!), I. Ferdinánd király nagy sereget gyűjthet, és sikerrel mérkőzhet meg a szultánnal. Isztambul és Buda, illetve Bécs és Buda távolságát alapul véve sokan ringatták magukat ebben a hitben másfél évszázadon át. A valóság azonban más volt, míg II. Szulejmán szultán 1000 km-t haladt, a birodalmi sereg még össze sem gyűlt a kiindulási helyén; ha össze is gyűlt, csak nagyon lassan vonult a hadszíntér felé. Ezt az magyarázza, hogy a Habsburg-stratégia alapja az örökös tartományok védelme volt. Ha elkerülhető volt ennek a célnak teljesítéséhez a csata, elkerülték, nem kockáztattak.

 

 

06. 12.

SZABÁCS abac) (?): (bizonytalan helységnév meghatározás. A török forrásokban BÖGÜRDELEN) A vár a Száva partján épült, és már török fennhatóság alatt állt 1543-ban. A szultán átkelt seregével a folyón hajókra épített híd segítségével. Parancs adattatott Ahmed pasának, hogy foglalja el Valpót, Siklóst, Pécset és építsen a Dráva folyóra egy hidat[14].

  A szultán parancsot adott Martinuzzi Györgynek, hogy az erdélyiek csatlakozzanak seregéhez, az adót küldjék meg és gondoskodjanak élelmiszerekről, továbbá, hogy a moldvai és havasalföldi román vajdák seregeit akadálytalanul bocsássák át Erdélyen. Az erdélyi rendek úgy döntöttek a kolozsvári gyűlésen, hogy engedelmeskednek a szultán parancsának, de ugyanakkor I. Ferdinánd királytól is segítséget kérnek.

 

 

06. 17.

ESZTERGÖM: Lascano azzal nyugtathatta meg a selmecieket, hogy Budára és Pestre még nem értek föl a szultáni csapatok. Egyúttal felszólította őket, hogy az események miatt ezentúl tartsanak 1-2 futárt Esztergomban.

 

 

06. 21.-06 .22.

VALPÓ (Valpovo): Ahmed pasa ruméliai beglerbég vezette az ostromot. Őt a szultán még a ruméliai Drinápolyból (Edirne) március 28-án küldte előre azzal, hogy gyűjtse össze az egész sereget. Ő összegyűjtötte a csapatokat, és amíg a szultán Belgrádnál a fősereggel várakozott, ő egy elővéddel Valpó ellen vonult.

  A vár körülzárását megerősítették a frissen érkezett csapatokkal, majd folyamatosan ágyúzni kezdték. Később több kisebb rohamot vezettek ellene. „A falat mint a méhraj lepték el, hágcsókat támasztottak hozzá, vagy hurkokat dobtak fel és a tévelygő gyaurokkal rendkívül heves harcot vívtak.” Divánt tartott Pecsevi is azt mondja, hogy ezen a napon sok hitbajnok élet és fej nélkül maradt s a gyaurokból is igen sokan a pokolra költöztek, de azért nem sikerült a vár elfoglalása.

06.23.

  A kisebb rohamok után, amikor a várfalak –az összesen 3137 ágyúgolyó hatására- minden oldalon ledőltek, vagy súlyosan megrongálódtak egy igen heves általános rohammal megrohamozták a várat. A véres ostromroham sikertelen volt, de nagyon sok katona halt meg mindkét oldalon. A védők ezután kegyelmet kértek és feladták a várat. Árky Mihály megijedt védőserege és a polgárság 06. 23-án a várat feladta, a parancsnokot elfogatta és kiszolgáltatta Ahmed pasának.

 

 

06. 23. körül

PÁPA: Pápa várában már fejetlenség lett úrrá a törökök közeledő hadjárata miatt. A vár és vártartomány tisztartója – neve ismeretlen – megszökött Pápáról. A vár úrnője – Enyingi Török Bálintné Pemflinger Katalin – ekkor a család egyik másik várának, Szigligetnek tiszttartóját, Mártonfalvay Imre deákot rendelte magához. Elmondotta neki, hogy több familiáris szervitorát megkérte, hogy vegyék gondjukba Pápát, de senki sem vállalta el azt. Ezért az asszony „nagy sok szókkal, fogadásokkal, niha sírással is” kérte Martonfalvayt, hogy vállalja el Pápa és a vártartomány gondviselését. Martonfalvay el akarta hárítani magától a megbízást, s kérte úrasszonyát, bízzon meg mást ezzel a felelősségteljes feladattal. Török Bálintné ekkor kijelentette, ha Martonfalvay nem vállalja el Pápa védelmét, ő lesz a felelős Pápa vesztéért. "Ez szón igen megháborodám" – írta emlékirataiban Martonfalvay –, majd bejelentette, hogy mivel nem akar oka lenni Pápa veszedelmének, elfogadja a megbízatást. kijelentette, hogy úrnője parancsára „mind élni, mind halni Pápán" akar. Ezután – Török Bálintnéra bízva családját – Pápára sietett. Közben – mivel fegyveres szolgáit is magával vitte Pápára – Somogy megyei birtokát még a török csapatok beérkezése előtt a Dersffy-család fegyveresei kirabolták. Elvitték összes lovait és szekereit.

  Megérkezvén Pápára, „igen megbúsulék rajta” – írja –, amikor meglátta az üres és elhagyott várat, valamint a külsővárat kerítő hitvány palánkot. Ezért „olyan hertelenséggel a mivel lehete, kezdém várát megtakarni és várassát raggatni és támogatni az palánkot hol bedőlt s hol kidőlt”.

 

 

~06. 23 után.

SIKLÓS: Valpó várának bevétele után II. Szulejmán szultán „szolgáját Ahmed pasát Siklovis (Siklós) nevű várhoz küldte, hogy oda menvén kérje föl a várat és hallja meg, hogy milyen választ kap.

  Hogyha a padisah legfelsőbb parancsának engedelmeskedve és a könyörgés kötelét nyakukba akasztva hajlandók átadni szépszerévela várat és kitérnek a vérrel táplálkozó, lélekrabló kardok éle elől; szóval, ha a szolgaság láncát nyakukra téve magukat a padisah szolgáivá teszik s a padisah szolgái közé tartozóknak ismerik magukat: teljes sértetlenség adassék fejöknek és lelküknek. Ha azonban tisztátalan kezeikkel a makacsság ruháiba kapaszkodva, magukra vonják a világhódító haragját: nyomorult várukat szűkké téve nekik és erős falaikat szétrombolva fenyítse meg őket.”

  Kara Ahmed pasa kíséretével Siklós alá érkezett, de annak parancsnoka, Vas Mihály, engedelmeskedve Perényi Péter parancsának, elutasította a pasa felszólítását: „nem mutattak hajlandóságot feladni (ti. a várat), hanem a rosszat sugalmazó ördög kísértésére hallgatva, az igazhívők ellenségeire támaszkodva és bálványképeikhez folyamodva, szembeszállni, harcolni és verekedni óhajtottak:”

  Vas Mihály és csapata meg is tette az első fontos lépéseket a védekezéshez: „Ez okból a szembeszállás ösvényére lépve, a nevezett várnak két oldalán fekvő régi külvárosokat saját kezükkel felgyújtották és füstbe eresztették, azért, hogy a harc idején az iszlám népének védelmül ne szolgáljanak (ti. az ágyúzás és puskatűz ellen)…”

  „Mikor (…) Ahmed pasa látta amaz átkozott csoportnak ezt az elbizakodottságát (…) azonnal megírta azt az értesítést és elküldte a boldogság udvarába (ti. II. Szulejmán szultánnak)… …mikor (…) Szulejmán szultánnak tudomására jutott ama lázadóknak és zendülőknek ellenszegülése, makacssága és gonoszsága: nagyon megharagudván (…) s világbírói méltóságának érzete fölébredvén (…) azonnal azt mondta, hogy ama hitetlen várnak (…) lövetése és lerombolása végett szükség van ágyúkra s 13 nagyobb ágyút és 30 zarbuzánt jelölvén ki megparancsolta, hogy azokat gyorsan, haladéktalanul húzassák a vár közelébe és állítsák fel, még pedig mindegyiket egy-egy szandzsákbég. Mikor a megmásíthatatlan parancs az említett bégekhez eljutott és hallották, hogy az ágyúkat sietve a nevezett várhoz kell szállítaniok, ama bégeknek midegyike húzatni kezdte őket hadi népével, hogy a nevezett vár alá szállítsák… ”

  Történetesen Rusztem pasa azzal az ágyúval találkozott, melyet a ruméliai hadtest bal szárnyának alajbégje vontatott.. „Gyorsan leszállt lováról és az ágyúra ülve ezt mondta a maga hadinépének és a többi igazhívőnek: Ne hagyjatok lelkeim! Hadd lássalak benneteket, milyen férfiak vagytok s a vallásért és a világvédő padisahért hogyan húztok most engemet! Allah adjon nektek erőt! Egyszersmind néhány marok aranyat vévén elő, részint reájok, részint pedig az ágyúra szórta. Ekkor a hit harcosai közül annyian húzták, hogy többen már hiába futottak az ágyúhoz nem fértek hozzá. Amint beesteledett, minden ember megpihent a maga sátorában, s mikor ismét reggel lőn, mindenki korán fölkelt s elvégezvén a reggeli imát, az ágyúk vontatásához kezdett.” Mivel az állandó esőzések miatt az utak sártengerré váltak, a bégek egymást túllicitálva osztogatták a pénzt és az ajándékokat az ágyúkat vonszoló katonáknak.

  „A hadi nép pedig látva Rusztem pasának ilyen kegyességét és adományát, az iszaptengerből, a tengerhez hasonló sárból egy perc alatt kihúzta az ágyút szekerestül együtt és jó útra terelte.”

  A török had felvonulását úgy kell elképzelnünk, hogy Valpónál a had kétfelé vált. A szultán a sereg legnagyobb részével lassan vonulva Siklós felé elérte a Drávát. Ott várakozásra kényszerült, mert a hidat nem építették még fel. A sereg egy kisebb része Kara Ahmed pasa vezényletével előhadként átkelt a Dráván és nekilátott a vár körülzárásának. Őket látogatták meg Bécs várának követei és ebből az előhadból ment el egy csapat elfoglalni a várat.

 

 

~06. 24.

VALPÓ (Valpovo): a szultán megérkezett seregével, és a vár előtt vereti fel sátorát.

 

 

06. 24.

BÉCS: I. Ferdinánd király úgy döntött, hogy Pécsváradot megszállja csapataival, s oda Werbőczi Imrét küldi parancsnoknak. Elfogadta Martinuzzi György felajánlását és ajánlatait és megtette az első lépéseket is, de a vár átvételére már nem kerülhetett sor. Ugyanis Valpó kapitulációja és a törökök Siklós irányába való felvonulása összezavarta a bécsi haditanácsot.

 

 

06. 25. előtti napokban

BUDA: Budára megérkeztek az első Isztambulból érkező török gyalogos és lovascsapatok, valamint a folyami hajóhad egyes egységei.

 

 

06. 25.

ESZTERGOM: Lascano hírül adja a török csapatok beérkeztét a selmecieknek.

 

 

~06. 25-26.

SIKLÓS: a szultán által követségbe küldött Kara Ahmed pasa Siklós váránál kemény elutasítást tapasztalhatott, de annál nagyobb meglepetés érhette, amikor Székely Lukács pécsi várparancsnok követe jelentkezett nála és elmondta, hogy hajlandók Pécs várát (a dél-Dunántúl legerősebb várát) és városát harc nélkül átadni a szultáni seregnek.

  Így írta le Szinán Csaus: „Előbb, mikor szolgáját, Ahmed pasát Siklovis vár ellen küldte és ez oda érkezett a Pecsevi nevű vár népe Ahmed pasának Siklovis vára alá érkeztét meghallván, ide jött és azt mondva, hogy a nép és az egész tartomány a padisahé, meghódolt; egyszersmind a mihácsi béget, Kászim béget és a pozsegai béget, Murád béget meghiván átadták nekik a nevezett várat.”

  Az ajánlatra Murad pozsegai és Kászim mohácsi szandzsákbégek azonnal Pécsre indultak 3000 tatár lovassal, hogy megszállják a várat.

 

 

06. 26.

PÉCSVÁRAD (és PÉCS): Horváth Sándor pécsváradi kapitány, állítólag Martinuzzi György parancsára felrobbantotta a várat, majd fegyvereseivel elmenekült. Utólagosan Kászim mohácsi szandzsákbég dühödt hangú levelet írt Martinuzzi Györgynek, hogy ha a szultán pártján van, miért nem adta a várat át a törököknek, miért nem engedett oda bemenni török őrséget? Martinuzzi György válaszlevelében bizonygatta Kászimnak és a budai pasának is, hogy ő a „németek elől robbantotta fel Pécsvárad erősségét” nehogy azok befészkeljék oda magukat. A tönkretett várat a török katonaság nem tudta megszállni és használhatóvá tenni a későbbiekben sem.

  Pécsvárad és Pécs váraiból fejveszett menekülés kezdődött.

  Nincs adatunk arról, hogy a törökök helyreállításáról, ezt az erősséget ugyanis nem szállták meg.

 

 

06. 26.

SIKLÓS: Vas Mihály várkapitány vezetésével a törökök közeledtére felgyújtották a védők a külvárosokat, nehogy az épségben maradt házak az ellenségnek védelemül szolgáljanak.

 

 

06. 26.

SIKLÓS: a szultán Siklós várának ostromát Kara Ahmed pasára bízta, aki az ostrom előkészületeibe Ulema boszniai, Murad pozsegai és Kászim mohácsi szandzsákbégeket vonta be. Ők érkeztek meg elsőként Siklóshoz seregeikkel. Utánuk jött Mohamed moreai bég, majd Ahmed pasa ruméliai beglerbég saját serege és végül Ibrahim pasa anatóliai beglerbég hada.

  Míg a csapatok felvonulása tartott Szulejmán pasa Siklós várához ment, „környékét bejárta, hogy lássa: milyen? Mikor ott járkált, egy zarbuzánnal lőttek (ti. a várból), de hála Istennek, nem sértette meg.”

 

  A vár Perényi Péteré volt eredetileg. Perényi Péter átállt a törökökhöz Szapolyai János király oldalán, így birtokai is, (pl. e vár) lakóival együtt a török birodalom szolgálatába került. De aztán I. Ferdinánd király fogságába esett és a vár visszakerült császári kézre.

  A vár ostroma 06. 26.-től a körülzárástól kezdve számítható, bár számottevő ostromtevékenységről csak a szultáni sereg megérkezése után lehet beszélni (l. o.). A török csapatok körülfogták Siklós várát. Vas Mihály védte kevés számú katonájával, valamint a siklósi polgárokkal és a bemenekült környékbeliekkel.

~06. 27.

  Ahmed pasa segítséget kért a szultántól. A védők a vár két oldalán fekvő régi külvárosokat felgyújtották, hogy ne szolgáljanak védelmül a törököknek. A szultán parancsot adott, hogy 13 ágyút és 30 zarbuzánt azonnal húzzanak a vár közelébe és mindegyiket egy-egy szandzsákbég állíttasson fel.

 

 

06. 27.

ESZTERGOM: Lascano 27-én Esztergom veszedelméről tudósított. Az ostromzár kiépítése és a támadás csak azért késik – írta –, mert a Budán és Pesten összegyűlt sereg erre még nem elégséges. A selmeciektől 20 bányászt kért, hogy a vár oltalmához szükséges aknászmunkában legyenek megfelelő szakemberei. (Ezt bizony elég későn tette; nincsenek adataink, hogy a selmeciek megérkeztek-e, de nagy a valószínűsége, hogy nem).

 

 

06. 29.

ESZÉK (osijek): a szultán a fősereggel átkelt a Dráva folyón. A művelet lebonyolítása Hajreddin izvorniki bég feladata volt. 32 hajóból hidat építtetett a Dráván át, melyen a szultán is átkelt a fősereggel. Ezután letáboroztak a túlparton és rendezték a sereget.

 

 

06. 29. és az utána következő napokban

 

PÉCS: a török-tatár lovashadak közeledtének hírére a Pécsett maradt magyar lakosság megnyitott a város és a vár kapuit. Murad pozsegai és Kászim mohácsi szandzsákbégek Pécsre 06. 29-én Pécsre érkeztek 3000 tatár lovassal, hogy megszállják a várat. „Ezek pedig (ti. a két szandzsákbég) kiürítvén a belső várat (ti. magát a várat, mert a város és a vár egybeépült) Kászim bég vojvodái közül Báli vojvodát hagyták benne bizonyos számú emberrel; azután visszatérvén Siklovis várához beglerbégjük mellé (ti.  Kara Ahmed pasa mellé), saját állomásukon megtelepedtek.”[15] A város vezetője Várallyai Szaniszló püspök, káptalan és Székely Lukács a várkapitány nyilvánvalóan időhúzásból és taktikai meggondolásból küldték a siklósi török táborba a követüket azzal, hogy szándékukban áll meghódolni. Valójában eszük ágában sem volt bevárni a török sereget, hanem a követek küldésével egyidejűleg megfutamodtak a pécsi várból. Miután Székely Lukács kapitány hivatalos küldetésre hivatkozva Grazba ment a tisztek közül elsőnek Alia Mátyás és Magyar Bálint hadnagyok követték. Utánuk Bánffy István (ők hárman híres törökverő vitézek voltak), Bocskai Ferenc, Polányi Sebestyén, Kasztellánfy Menyhért hadnagyok s velük Várallyai Szaniszló püspök futott el a várból. Az őrség Babocsára, Szigetvárra és balatoni várakba menekült, de 200 pécsi gyalogos Pápáig futott, s ott fogadták őket újra zsoldba. A püspök Székesfehérvárra távozott.

  A kortárs közvélemény elítélte a pécsi őrség gyáva menekülését. „Igaz ugyan – írta Verancsics püspök –, hogy a város falai igen rongált állapotban sínylődtek és a régiségtől több helyen már összeomlottak, s a várat pedig a közel fekvő és magas hegy (ti. a Mecsek) felől megvédeni nem lehetett.” Mégis gyávaságnak minősítette a menekülést, mert meg sem kísérelték a védekezést, hanem az értékeket összeszedve futott mindenki. A katonaság után menekültek a papok, polgárok, szolgák és a szegények is. A városi szegény emberek, amikor látták a menekülő katonákat, és eszükbe vették, hogy már senki sem őrzi az épületeket, kirabolták a várost, kifosztották a várbeli székesegyházat, kidobálták az otthagyott ereklyéket, s mindent széthurcoltak, amit a menekülő kanonok és püspök ott hagyott. Sokan így gazdaggá lettek.

  A történetekről hasonlóan nyilatkozott krónikájában Istvánffy Miklós is: „Pécset, a Duna és Drávától egyforma távolságra fekvő várost sem a természet, sem a mesterség nem védelmezik, mögött a Mecekus (Mecsek), egy igen magas hegy emelkedik, melyről ágyúkkal igen könnyen lehet a várra és a városra lövöldözni; a város és a vár falai s tornyai még a régi módi szerint épültek, de több helyen azok is leomolva álltak.”

  A Pécsről menekülők áradatát a Mecsekben garázdálkodó Pekry Lajos[16] martalócai, valamint Werbőczi Imre döbröközi katonái támadták meg és fosztották ki mindenükből. „A meneküló pécsiek közül sokan a különböző utakon szétszóródva éppen a Pécsről megszökött, s az Innsbruckban fogva tartott Pekry Lajos és Werbőczi Imre latorságokhoz szokott katonáira bukkantak, akik őket kegyetlenül kifosztották. Néhányukat, akik magukat és vagyonukat makacsul védelmezték, lekaszabolták, s az erdőben hagyták őket, hogy a vadállatok és madarak szétmarcangolják.” (Istvánffy Miklós)

  A várost Szántó Imre és Sugár István szerint 07. 20-án foglalták el, de Dzselálzáde Musztafa leírása alapján ez 06. 29-én volt. Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban, 43. old. szerint is július 20-án foglalták el a török csapatok Pécset.

 

 

06. 29 körül

A DUNÁN VALAHOL SIKLÓS MAGASSÁGÁBAN (?): (Következetetett időpont és helyszín) A török hajóhad Hadzsi Ali bruszai emírnek, a dunai flotta parancsnokának a vezérlete alatt a szárazföldi csapatokkal karöltve lassan, de biztosan tartott észak felé. A nagy teherhajókon szállították a tüzérséget: 40 ostromágyút, melyekbe 135 kilós golyók jártak, és több száz falkont és falkonétát.

 

 

06. 30.

SIKLÓS: a szultán és serege megérkezett a vár ostromára. „Akkor, midőn a világvédő padisah őfelsége le akart szállni a lováról, az előtte lévő janicsárok, régi szokás szerint egyszerre elsütötték puskáikat, azoknak ropogásával betöltötték a világot és megrázkódtatták a földet.”

  A sereg utóvédjeként a dobrudzsai és akkermán tatár hadak érkeztek Siklós várához Devlet Giráj kán parancsnoksága alatt.

  A szultán megérkezése után a csapatok azonnal tábort jártak, elfoglalták helyeiket, követeket küldtek a vár megadása céljából stb. A várban kétségbeesés lett úrrá a parancsnokokon és a katonákon egyaránt. Nem tudták, kinek engedelmeskedjenek: uruknak, Perényi Péternek, akit a kapitulációval véglegesen kompromittáltak volna a bécsi udvar előtt, vagy Szulejmán szultánnak. Szerémi krónikájában érzékletesen adja vissza ezt a helyzetet: „A magyarok Szelim császárhoz (helyesen II. Szulejmán szultánhoz – a szerk.) futottak, válaszolva és mondva a török császárnak: Könyörgünk és kérjük felségedet, ne bántsa Perényi Péter várát, hanem menjen el felséged, kérjük és könyörgünk, mert a mi urunkat Ferdinánd király elfogta; a jövőben úgyis felségedé lesz. Mondja Szelim császár: Semmiképpen nem mehetek el, mert abból a várból már sok király ellen összeesküvést szőttek. Amikor ezt meghallották Siklós várának követei, mondták: Íme, visszamegyünk a várba, s megtudjuk a várnagytól, vajon kell-e választ adni a vár átadására, vagy nem.”

  A helyzet megértéséhez tudni kell, hogy Perényi Péter 1532-ben török fogságba esett főembereivel és családjával együtt. A szultán csak úgy engedte szabadon, hogy nyolcéves, Ferenc nevű fiát túszul vette. Előtte azonban megeskette Perényi Pétert, hogy Szapolyai János király hűségére tér át. Perényi Péter elfogadta a feltételeket, és Szapolyai János királyhoz haláláig hű maradt. Utána visszavonultan élt Sárospataki várában, amikor 1542 szeptemberének végén a 18 éves Perényi Ferenc megszökött Konstantinápolyból és Valpóba menekült. Ott nagy örömmel fogadták, de apa és fia nem találkozhattak, mert I. Ferdinánd király 1542 október 10-re már fogságba vetette Perényi Pétert.

  A vizsgálat során feltételezték, hogy Perényi Ferenc nem megszökött, hanem a törökök engedték el és valamilyen megbízatással tért haza, valamint azt akarták tudni, hogy Perényi Péternek mi a szerepe ebben. Azt feltételezték, hogy a Perényi Péter tulajdonában lévő Valpó és Siklós várak közeljövőben bekövetkező ostrománál nyújt segítséget Perényi Ferenc. Az apa azzal védekezett, hogy ő még abban sem biztos, hogy valóban az ő fia-e a hazatért fiatalember. A vizsgálóbizottság ekkor azt találta ki, hogy talán Valpó és Siklós várainak átadása fejében engedte szabadon a szultán tíz év multán Perényi Ferencet. Perényi Péter erre azzal védekezett, hogy amikor még maga is fogoly volt, még akkor sem akarta átadni azokat a várakat, hanem megparancsolta a várkapitányoknak a fogságba esése előtt (sőt, meg is eskette őket), hogy semmiképpen sem adják át a várakat a törököknek. Még akkor sem, ha őt magát hurcolnák a vár kapui elé és ott kényszerítenék rá, hogy ilyen parancsot adjon. (Ilyen esetre azt javasolt, hogy a várkapitányok próbálják rávenni a törököt, hogy adják át nekik őt azzal, hogy majd ők megbüntetik. Aztán persze ki kellett szabadítaniuk, de ezzel a terv szerint megszabadulhatott volna a fogságból.)

  Perényi Péter azt is felhozta védelmében, hogy fogsága alatt a Szapolyai János király párti Ludovico Gritti több főurat küldött hozzá – pl. Laszky[17] Jeromost, Szapolyai János király lengyel diplomatáját, Balassa Imrét, az erdélyi vajdát és Brodarics Istvánt[18] –, akik arra akarták rávenni súlyos fenyegetésekkel, hogy  adja át neki a két várat. Ő azonban ellene állt a fenyegetéseknek, mert úgymond „…nem akarja a hazát és keresztény testvéreit ilyen áron elárulni.”

  Mindezek ellenére megkövetelte tőle a királyi vizsgálóbizottság, hogy adjon ki parancsot Siklós és Valpó várkapitányainak, hogy „…a törököket, a Királyi Felség és az egész kereszténység ellenségeit semmiképpen ne engedjék be, mert ha nem így történik, ő lakol meg értük.” Perényi Péter ígéretet tett erre és valóban írt is levelet 1542. 11. 28-án Vas Miklósnak a Siklósi vár porkolábjának. Ebben azt is kérte, hogy Perényi Ferencet küldjék fel Bécsbe. Az ő életéért Leonhard Fels tábornok felelt.

  A bíróság végül nem ítélte el Perényi Pétert. Ennek ellenére 1547 végéig börtönben tartották és végig fenyegette az újabb bírósági tárgyalás és kivégzés réme. Szabadulása fejében 40 ezer dukátot kellett fizetnie. Ezt követően sárospataki várába tért vissza, ahol 1548. 03-hó elejére váratlanul meghalt.

 

  Miközben folytak a tárgyalások a török csapatok befejezték a felvonulást és az előkészületeket az ostromhoz. Szinán csaus leírása alapján a meteriszek elkészítése és a lövegek hadálláspontba állítása, meg a lövetés csak a 07. 01-i Diván döntése után kezdődött el. Tehát addig csak a sátortáborok felépítése a vár körül, a csapatok elrendezése, a futóárkok megásása, az ágyúzás helyének kiválasztása, stb. került sorra.

  A külsővártól délre Mohamed pasa parancsnoksága alatt vonult fel Ibrahim pasa az anatóliai szandzsákok csapataival, valamint Hadzsi Mohamed szendrői, Murad poszegai, Hajreddin izvorniki szandzsákbégek hadaival. Ide vonult még a janicsár hadtest fele, valamint a tizenhárom ostromágyúból hat és tizenöt zarbuzán. A vár nyugati oldalán a Hüszrev pasa parancsnoksága alá rendelt csapatok helyezekedtek el: Ahmed pasa a ruméliai csapatokkal, a janicsár hadtest másik felével, valamint hét ostromágyúval és tizenöt zarbuzánnal.

 

  Szinán csaus ír egy várba küldött követről, aki ezt az üzenetet vitte a védőknek: „Ezen éjjel reggelig készen van számotokra a legmagasabb kegyelmem, ha javatokat akarjátok, fogadjátok el, különben pedig nincs többé számotokra kegyelem.” És ezt komolyan kellett venniük a harcosoknak, mert ha harcolni kezdtek egy várért a törökök, akkor már nem számíthattak a szultán jóindulatára, ha közben meggondolták volna magukat és feladták volna a várat, vagy legyőzték volna őket.

  A védők a harc mellett döntöttek. Megkezdődött a vár átfogó ostroma. A vár maga igen erős és jól megépített volt, de rosszul volt felszerelve.

 

 

06. hóban

DEBRECENI ORSZÁGGYŰLÉS: a nemesség a júniusi, debreceni országgyűlésen sem fordult szembe a törökökkel.

 

 

06-hó környékén ?[19]

FELSŐ-MAGYARORSZÁG: a felső-magyarországi helyzet jelentősen megváltozott azzal, hogy Bebek Ferenc újra János Zsigmond, azaz II. János, választott magyar király mellé állt, ami azt jelentette, hogy 1543 júniusától a Ferdinánd-ellenes frontot erősítette ezentúl Gömör, Borsod és Heves megye.

 

 

07-hó eleje

BÉCS: májusban és július elején a székesfehérvári vár védelmére felfogadott olasz zsoldoscsapatok – akiknek élén Filippo Tornelli állt – még Bécsben gyülekeztek. Addig nem akartak elindulni a vár védelmére, amíg meg nem kapták kéthavi zsoldjukat, nehogy majd a várban szükséget szenvedjenek.

 

 

07. 01.

SIKLÓS: Diván: a szultán parancsot adott, hogy meteriszeket (lőállások az ágyúknak) építsenek és kezdjék meg az ágyúzást.

 

 

07. 02.

VESZPRÉM: Veszprém vára is nagy veszedelemben volt, mivel a királyi kamara által az erődítésére ígért 400 forint még mindig nem érkezett meg. Viszont megérkezett a király parancsa a veszprémi püspökhöz, hogy gondoskodjék ő a vár azonnali védelméről. Ezért Kecsethy Márton püspök 50 márka súlyú értéktárgyat zálogosított el a székesegyház kincseiből saját sümegi várnagyánál, Devecseri Chóron Andrásnál, majd további értéktárgyakat adott el 40 aranyforintért. A veszprémi káptalan 1543. július 2-án ugyancsak 50 márka súlyú arany- és ezüsttárggyal járult hozzá a veszprémi vár védelméhez.

 

 

07. 03.

SIKLÓS: a déli oldalon Mohamed pasa harmadik vezír négy ágyút állíttatott fel és lövetett velük. Estére jó nagy rést nyitott a vár falán. Éjjel még egy ágyút állíttatott fel, és így reggelre az egész oldalt lerombolta a földig. A többi oldalakon is sikeresen lövették a várat. A vár nyugati oldalát ostromló Khoszrev pasa[20], mivel az ágyúihoz való felszerelés nem érkezett meg, csak egy löveggel kezdte meg a tüzelést. Éjszaka újabb négy ágyút vetettek be és így lőtték a nyugaton húzódó külső falat. Mindkét oldalon ágyúkkal, zarbuzánokkal, puskákkal és nyilakkal egyszerre folyt a vár támadása.

 

 

07. 03.

BÉCS és SOMOGYVÁR[21]: I. Ferdinánd király Siklós ostromának idején egy júlus 3-i levelében – joggal tartva attól, hogy Baranya vármegye török kézre kerülése után Somogyon a sor – intézkedett Somogyvár erődített kolostorának védelméről.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

07. 04.

SIKLÓS: a külső vár elesésének napja.

  A külső vár bástyáit lerombolták, a falakon nagy rések nyíltak. A két helyen együttesen még nem lőttek százat az ágyúkkal és kétszázat a zarbuzánokkal mire a külső vár védhetetlenné vált. Igencsak gyenge erődítettséget jelentett tehát ez a falrendszer! A reménytelen helyzetet látva a vár őrsége elkezdett visszahúzódni a belsővárba, mindenhol kiürítve a külsővárat. Két janicsár még be is ment a belső várba. Ezt hamar észrevették a törökök.

  Ekkor Mohamed pasa támadást intézett a vár ellen és behatolt délről. Erre Khoszrev pasa is megindult és ő is benyomult nyugatról. A pasák személyesen álltak a rohamoszlopok élére: „Kardot ragadva, szablyát rántva és a nyilakat záporeső módjára szórva, mind a két oldalon támadást intéztek, s úgy rohantak, mintha a hit harcosainak mindegyike sárkánnyá változott volna. A gonosz természetű ellenség vereséget szenvedve és megtörve azonnal a belsővárba futott, annak kapuját eltorlaszolta és úgy kezdett harcolni. Azonban Hüszrev pasa nem szüntette be az ágyúzást. Ennek oka az volt, hogy a gyaurok a felső várból visszatartották fegyverekkel a behatolni igyekezőket. Hüszrev pasa tehát parancsot adván, a felső várat is lövette az ágyúkkal és a gyaurok fegyvereinek tüzét meghiúsította.” Mindenhol a várfalakra mászva támadtak. A külső várból bemenekültek a védők, a belső várba, kapuját bezárták és harcolni kezdtek a tömegekben támadó törökökkel. A védők megpróbálták ágyúzással, puskatűzzel visszatartani a külső várba benyomulókat. Ezt látva Khoszrev pasa továbbra is lövette a belső várat ágyúkkal, habár a roham még tartott. Ezzel sikerült a magyarok ágyúit elhallgattatni. Ekkor már az összes hadosztály parancsot kapott a rohamra és sikerült a külső várat elfoglalni és megtartani azt.

  A vár rohamozása alatt „Kikiáltókat küldvén szét, kihirdették, hogy a külsővár házait senki ne merje felgyújtani és lerombolni. Ezen a napon egészen estig tartott a harc és az öldöklés. A belsővár kapuját is lerombolták, de mivel a kövek leomlása miatt nem lehetett bahatolni és nem volt alkalom a rohamra, nem intéztek rohamot.” Miközben rohamozták a várat II. Szulejmán szultán divánt tartott.

Divánt: „…az állam oszlopai a Diván teremben ültek és a várra néző magas helyről látható volt a hit harcosainak küzdelme és viaskodása a várbeli alávaló gyaurokkal. Az anatóliai gázik felmásztak a vár falára (…) és a réseken át benyomultak a várba… A külső vár elfoglaltatván, ama pokolra való dögök, akik megmenekültek a kardok elől a felső várba futottak.”[22] Veress D. Csaba szerint[23] ezen a divánon csak a szultán és Rusztem pasa vehetett részt, mert a többi vezér a hadseregben volt. A szultán parancsba adta, hogy gyorsan végezzenek a vár védőivel. A következő lépés az volt, hogy kirabolták és feldúlták a külső várat. A szeraszkerek (itt minden bizonnyal Mohamed és Hüszrev pasákat kell érteni) a sereg dúlása után bementek a külső várba és megszemlélték a belső vár ostromát.

  Az ostrom folytatódott és sikerült felgyújtaniuk több helyen a belső vár tornyait. Sőt, sikerült a belső vár kapuját is lerombolni, de a leomlott kövek miatt nem lehetett behatolni és így nem volt alkalmuk a rohamra még ezen a napon. Éjjel behúzták az ágyúkat a külső várba és reggelre felállították a belső vár ellen.

 

 

07. 04.

VESZPRÉM: július 04-én – a portyázó török lovasság már megjelent Veszprém környékén – a veszprémi székesegyház négy láda értéktárgyával megrakott utolsó szekér is elhagyta a veszprémi várat, s megindult Sümeg vára felé.

 

 

07. 04-e körül

BAKONYBÉL: ezekben a napokban készült el a bakonybéli apátság kórül a bástyafal, s felvonultak Benedek apát puskás gyalogosai, hogy megvédelmezzék az apátságot és a falak mögé mebnekült népet a török portyázó lovasságtól

 

 

07. 05.

SIKLÓS:  „Reggelre felállították az ágyúkat, s azután lövetni kezdték a belsővárat. Összesen háromezernél több lövést tettek.” Egyidejűleg megkezdték az aknák ásását a belső vár falai alá.

  Rusztem pasa parancsot adott az egyik vitéz emberének, Malkocs bégnek, hogy: „Ma éjjel menj ki néhány válogatott vitéz legényeddel, s az alávaló gyaurok közül egy alkalmas gyaurt kézre kerítvén, hozd a boldogság udvarába hírszerzés céljából!” A török lovasok több magyart elfogtak az éjszaka folyamán, akik közül egy „János nevű előkelő gyaur alkalmas volt arra, hogy tudósításokkal szolgáljon.”

 

  MOHAMED MOREAI BÉG RAJTAÜTÉSE:

  A bég csapatai Siklós közelében egy magyar lovascsapatra bukkantak. Az összecsapásban a törökök szétszórták a magyarokat, közülük negyvennek fejét vették. Négy katonát fogságba ejtettek, azokat Rusztem pasa elé hurcolták és kikérdezték őket. A foglyok azt felelték: „Mi Szeget vára (Szigetvár) népéből valók vagyunk; tulajdonképpen Török Bálint az urunk, aki a padisah parancsából fogoly Bogaz-hiszárban. Minket takarmányt vinni küldöttek ki a várból, s mi az akindzsiktől való félelmünkben öltöttünk fegyvert, nem rablás céljából jöttünk ki.”

07 06.

  A törökök folytatták a vár kíméletlen ágyúzását egész nap. Szinán csaus így írta le a vár feladását: „A várat… a negyedik napon is,… reggel el kezdték lövetni. Azonban a gyaurok, mivel már egészen ki voltak merülve, kegyelmet kértek, azt mondván, hogy „amint akarjátok, úgy tegyetek, nekünk már nincs erőnk!. De senki sem hallván beszédöket, azt mondták nekik; hogy az előbbi megállapodás szerint nincs kegyelem számotokra!” – s tovább folytatták az ágyúzást. (…) Azonban most végképp kimerülvén, mindnyájan kiabáltak és siránkoztak. Sőt közülük két derék gyaur leereszkedett kötélen a falról és azt mondotta: „ti igazságos pasák és bégek vagytok, kegyeskedjetek jelentést tenni a mi helyzetünkről a hatalmas padisahnak. Ha össze akar zúzni, ám zúzzon össze bennünket, de ha lehet, kegyelmezzen meg!” Amint ezt mondták, azok megszánva őket, a boldogság udvarába küldték. Az irgalmas szultán is megkönyörül rajtuk és kegyelmet adott a vár népének.”[24]

  Ez ellentmond annak, amit Szerémi György történetíró írt. „…hogy az őrség már az ostrom előtt meghódolt szabad elvonulás föltétele mellett.” Éppen ilyen téves Istvánffynak az az állítása, hogy „Vas Mihály a török sereg közeledésének hírére elhagyván a várost, a várba vonult s még az ostrom megkezdése előtt meghódolt…”[25]

  „Mikor a világvédő padisah őfelsége kegyelmet adott nekik és visszabocsátotta őket, azok (ti. Szulejmán pasa és Rusztem pasa, akik akkor a külső várban voltak) abban állapodtak meg velök, hogy a janicsár aga korán reggel bemegy és átveszi tőlük a várat.” [26]

07. 07.

  Reggel: Szulejmán pasa és Rusztem pasa bementek a külső várba és beküldték a janicsár agát a belső várba, maguk pedig visszatértek sátorukba.

  Miközben a janicsár aga a vár átvételét hajtotta végre a szultán Divánt tartott. „…a világvédő padisah őfelsége ismét Divánt tartott, melyben a nevezett várat (ti. Siklóst) és a Pecsevi (Pécs) nevű várat szolgájának, Kászim bégnek adta,…”

 

  A SIKLÓSI VÁR ÁTADÁSA A TÖRÖKÖKNEK:

  Mire a janicsár aga bement a belső várba a vár őrsége már kivonulásra készen állt holmijával. A janicsár aga először is a várban lévő török hadifoglyokat engedte ki. Ötvenen voltak, akiknek a szultán 1000-1000 akcsét adott ajándékba. A foglyok elmondták, hogy még Valpó ostromának napjaiban Vas Mihály, a vár kapitánya valamennyiüket ki akarta végeztetni. Már a vesztőhelyen voltak, hogy a hóhérok fejüket vegyék, amikor sírni kezdtek és Allahhoz rimánkodtak könyörületért. Ekkor a siklósi vár magyar tisztjei kiáltozni kezdtek a várparancsnokuknak: „Hej, Mikhál! Micsoda eljárás ez, amit most csinálsz. Miért akarod ezeket a foglyokat leöletni? Micsoda vétkük van ezeknek, hogy így bánsz velök? Íme a padisahjok nagy sereggel közeledik, kétségtelen, hogy ma, vagy holnap ide érkezik! Tehát nem tudhatod, hogy mi éri a fejedet és a mi fejünket is, ha ezt a méltatlan dolgot elköveted! Meghallgatva ezt Vas Mihály, megkegyelmezett a foglyoknak és valamennyiüket visszavitette a börtönükbe.

  Az ezt követő napon pedig „csoda történt a várban: péntek éjszaka a külső vár nyugati tornyából egy hang a muzulmán imát, az „ezán”-t énekelte. A magyar katonák a toronyba mentek, de ott nem találtak senkit. Az éjszakai ének még többször megismétlődött, s a magyarok hiába figyelték, ki teszi azt.”

  A török megszállók a várban találtak még 20 „hitehagyottat”, volt török katonát, akik a magyarok szolgálatában álltak. Ezeket a kapudzsik kezére adták, akik rabságba vetették őket. A janicsár aga a vár védőit egyenként elbocsátotta. A városbelieket és a környékről a várba menekült parasztokat, összesen mintegy 3 ezer embert, minden holmijukkal, a külső várban lévő templomban helyezték el… A vár őrségének tagjaitól elvették lovaikat, de személyükben nem esett bántódás, így vonultak el.

  Kitűzték a lófarkas zászlókat, a tornyokat minaretekké alakították, a falakon pedig a szultán zenekara játszott. A tornyokból „ezán”-t énekelt a müezzin. A várat és környékét 1686 októberéig törökök uralták.

  Délután: két óra körül, „…ikindi felé Szulejmán pasa lóra ülvén a várba ment s a vár kapuján belül székre ülve (!) egy írnokkal följegyeztette és összeszámláltatta, hogy mi van benn. Négy bazsdaluska, továbbá zarbuzán, piranki és sakalosz – összesen körülbelül ötven – találtatott. Ezeket (…) a várban hagyták, a benn talált fegyvereket (ti. a puskák, pisztolyok, dárdák, harci szekerek, stb.) pedig lefoglalták s úgy ezeket, mint a vár lövetésére hozott ágyúkat – egyenkint húzatva – a hajóra küldték…” A hajók a Dráva folyón állomásoztak.

  A nap folyamán Ulema bég a maga szandzsákjának szpáhijaival, a végvidéki „gönüllük”-kel, Devlet Giráj tatárjaival, továbbá az akindzsi bégekkel elindult egy elterelő hadműveletre. Ezek a csapatok parancsot kaptak arra, hogy kerüljék el a mohácsi szandzsákot, és a Dráva folyó mentén törjenek előre az Osztrák tartományok felé.

07. 09.

  A hajnali ima (dan namazi) után: a szultán, valamint a pasák és a bégek lóháton bevonultak a belső várba, majd miután megtekintették azt, visszatértek a táborba. „Az  anatóliai kádiaszker szintén bement a várba s amint járt-kelt, útja véletlenül a várbeliek templomába vitte és ott látta, hogy az átkozottaknak a bálványai még mindig (…) ép állapotban állanak. Ezt látván, rögtön egy rudat kapott a kezébe s először az Isza (Jézus) képmásának nevezett bálványnak jobb karját ütötte le, azután a hitetlenség jelvényeiként szereplő többi bálványokat és szobrokat is, amennyi csak volt, mind leverte és darabokra törte. Azután visszatért sátorába.”

07. 10.

  A várat erős őrséggel (448 fővel) és vallási, meg közigazgatási szervezettel látták el. Így ez a vár a törökök egyik legfontosabb támaszpontja lett. Később is folyamatosan erős csapatok állomásoztak benne. Helyreállították a vár lerombolt részeit.

  Diván: „…a vár ügyeit intézték el, kádit, khátibot, müezzint, dizdárt, agákat és elegendő számú őrséget rendeltek bele…”

   „…a vár elfoglalásával megbízott emírek díszruhákat kaptak ajándékba és a trón zsámolyának csókolására bocsátattak.”

  A Diván után a szultán az elfogott török „hitehagyottakat”, valamint a magyar kémeket (a környékről való számos gyaurt – kiket hírszerzés végett küldtek el) előhozatta a börtönből és valamennyit kivégeztette. „A hitehagyottakból hármat Rusztem pasának küldött, de az is kivégeztette őket.”

 

  Nem sokkal a város éa vár elfoglalása után egy ismeretlen magyar szerző latin nyelven megírta a „Siralmas ének a török iga alatt nyögő Pécsről” című verset:

 

„Ékeskedtél számos templomokkal,
erős bátyákkal, védő tornyokkal,
Éden volt a neved,
más nép irigykedett,
több ilyen nem lehet még a nagy világon,
– s most ellenkező kép!”

 

07. 11.

  A Siklós vára alatt összpontosított török sereg két részre vált. A szultáni sátrat Mohamed bég a lovasaival még ezen a napon „Irsa nevű faluig”, azaz Harsányig vitte. A szultán az anatóliai hadtesttel még Siklósnál várakozott.

 

 

07. 11. körül

ERDÉLY: bár I. Ferdinánd király nem segítette, Martinuzzi György igyekezett a török vészt a tiszai részekről és Erdélyről elhárítani. Ugyanakkor sürgette a királyt, hogy kössön békét a szultánnal, s legalább a megmaradt országrészről hárítsa el a veszedelmet. I. Ferdinánd király azonban utasította Martinuzzi Györgyöt, hogy csatlakozzon seregeihez, vagy legalább támadja meg a törököket. Martinuzzi György nem teljesítette a király kívánságát, mivel tudta, hogy ez a lépés végzetes csapást zúdíthatna Erdélyre. Az adót elküldte és a Portára vivő követek által azt üzente a szultánnak, „hogy őfelsége egyéb országai is örömmel hódolnak és fizetnek neki, csak hagyja őket békében”. Így aztán sikerült a moldvai vajdát és pasát Erdélytől távol tartani és a szultánt kiengesztelni.

 

 

07-hó 1-14 között

SZÉKESFEHÉRVÁR: július első heteiben érkeztek be a német csapatok kétezer, és a csehek ezer gyalogossal.

 

 

07. 12-07. 16(?).

NAGYHARSÁNY: állomáshely ahová megérkezett a szultán. Itt kettévált a sereg. Az anatóliai seregek követték a szultánt Ibrahim pasa vezetésével Harsány, Villány, Pécsvárad, Szekszárd útvonalon vonult Buda felé, a Ruméliai hadtest pedig a bal szárnyon Ahmed pasa vezetésével nyugatabbra tartva (megkerülve a Villányi hegységet) Turonyon át Pécs felé haladt. Célja Szászvár volt.

 

 

 

07. ?.

TÚRONY: Ahmed pasa serege átvonult a falun.

 

 

 

07. 16. (?)

VIRAN KELISZE (?): azt jelenti: rom templom, elpusztult templom. A szultáni sereg egy állomáshelye volt. Valahol Harsány és Bátaszék között volt.

 

 

 

MOHÁCSI CSATATÉR(?): arról nem szólnak a török krónikások, hogy a szultán felkereste volna korábbi nagy győzelmének színhelyét, a mohácsi csatateret. Egyetlen magyar forrás, Szerémi krónikája írt arról, hogy Pécs város követei a mohácsi csatatéren keresték fel a szultánt. „A császár megkérdezte azokat a polgárokat, honnan valók. Ők mondták: Pécsről. – Hallottam, hogy ti lázadók vagytok az én császári felségem ellen! Ők mondták: Ne higgye császári felséged. Mi kevesen vagyunk a városban, mert a mieink közül sokan már régen ellovagoltak. Mondja a császár: És hová menekültek? Pedig én kegyes uruk lettem volna nekik. Felelték neki a polgárok: Felséges császár! Ha meghallják felséged kegyességét, százszorosan haza jönnek, higgye el felséged! Kit akartok köztetek tisztnek? – Mindjárt válaszolták és mondták: Felséges császár, senki sem tetszik nekünk úgy, mint Kászon vajda. A császár feleli: Legyen meg akaratotok.” Szerémi szerint Vas Mihály Siklós volt parancsnoka is a szultán mohácsi táborában tartózkodott. Állítólag a szultán meg is ajándékozta, de „azután onnan Mihály deák Pécs felé lovagolt a bőséges kinccsel, az úton törökök közeledtek felé, mindjárt megragadták, levágták fejét és értékes holmijait a kinccsel együtt elvették tőle”

  A szandzsákszékhelyet tovább erősítették. A mohácsi szandzsákot, melyet 1543 után sokszor pécsi szandzsáknak is neveztek, felosztották a mohácsi, pécsi, szentlőrinci, szentmártoni, szászvári, szellyei, vaskaszentmártoni, görösgáli, nagyharsányi, baranyavári, pécsváradi és szekcsői nahijékra.

 

 

PÉCS: Ahmed pasa serege átvonult a városon.

 

 

 

07. 17. (?)

BÁTASZÉK: a szultáni sereg egy állomáshelye. Vára már török kézben volt.

 

 

07. ?.

MAGYAREGREGY-MÁRÉVÁR: Ahmed pasa elfoglalta a várat. Helyreállították a vár lerombolt részeit.

 

 

 

 

 

07. ?.

SZÁSZVÁR: „Ahmed pasa tehát a nevezett várhoz (Szászvárhoz) menvén, egy embert küldött be, megvinni a világhódító üzenetét. A vábeliek hallván a felszólítást, összegyűltek s a többi várak sorsából elképzelve, hogy mi fogja érni a fejöket, elfogadták a padisah ő felségének legmagasabb kegyelmét, és meghódoltak.” A törökök őrséget rendeltek a várba és hadiszerekkel látták el. Helyreállították a vár lerombolt részeit.

  A mai Szászvár falu területén áll a középkori Szászvár erőssége, ami 1439-ben a pécsi püspökségé volt. E vár a mai római katolikus plébániatemplom körül lehetett. Törtkőből épült a fala. 1543-as elfoglalása után 1543-1555 között valamikor a törökök új várfalat építettek a régi elé.

 

 

 

 

 

 

07. 16.

ESZTERGOM: a Valpót, Siklóst, Pécset, Pécsváradot elfoglaló török főerők már Budához közeledtek, amikor Várdai Pál érsek e napon arról értesítette Nádasdy Tamást, hogy a király „készülődik”, a pápa 4000 olasz gyalogost küld segítségül.

 

 

07. 17.

SZÉKESFEHÉRVÁR: Nagy Tamás fehérvári bíró újra Várpalota várába küldött levelet Podmaniczky Jánosnak Palota várába, mert még sem a Bécsben gyülekező idegen zsoldos hadak, sem Varkoch György nem volt sehol! A levélben közölte, hogy a török főerők előtt vonuló előrevetett török és tatár lovascsapatok már elérték Székesfehérvár közvetlen környékét: Fövénynél[27], Sóstónál és Pátkánál[28] táboroznak.

 

 

07. 18. (?)

SZEKSZÁRD: a két sereg a vár alatt egyesült. A vár előtt épített hídon átkeltek a Sár folyón (ma ez a Sió), és letáboroztak. A várban már állomásozott ekkor török katonaság. Ez eredetileg egy bencés kolostor volt, melyet a XI. században alapítottak. Ezt építették meg várrá a törökök. Talán már folytak a várban az építkezések ekkor.

 

 

07. 19. (?)

TOLNA: állomáshely volt a birodalmi seregek útvonalán. A tolnai lakosok segítséget kértek a szultántól. A közeli Anyavár (ma Sióagárd) katonái zaklatták őket. Rusztem pasa követet küldött felszólítással a vár feladására. Ők nem hódoltak meg. Ezt hallván Rusztem pasa azonnal személyesen ment el a várhoz. Bejárta a környéket és alaposan szemügyre vette a várat az ostromlás felmérése végett, de arra a következtetésre jutott, hogy hosszú ideig is eltarthat az ostrom, és ennek a várnak nincs most akkora jelentősége, hogy ostromolni kezdjék. Tehát nem szólt senkinek és nem kezdeményezte a vár elfoglalását, de nem felejtette el a történteket.

  Szerémi György krónikája szerint, amikor a szultán már a Tolna melletti Anyavárnál táborozott, még azon töprengett, hogy mit tegyen Székesfehérvár ellen?! A környező vidékről parasztokat hozatott maga elé, és azt kérdezte tőlük: „»Kik vannak most Székesfehérvárott?« Mondták a parasztok: »Két vitéz van ott a magyarok közül, az egyik Kápolnai Ferenc, a másik Verbőczy Imre. E két vitéz mindegyikének van hatszáz jó lovasa, vagyis szám szerint ezerkettőszázan vannak; a németek vezére, Varcsok (!) több mint háromezer némettel és olasszal van. És ezenkívül magyar gyalogosok, vagyis akiket hajdúknak neveznek, több mint nyolcszázan.« Hogy ezt a törökök császára meghallotta, félt felkészülni Székesfehérvár ostromlására. Még megkérdezte a császár: »Milyen helyen épült ez a vár?« A parasztok mondták: »Bizony sík helyen van, de két két fallal és több erős, kör alakú bástyával van körülvéve. Azonkívül mocsaras rétek és mély sár közé épült a város.« Hogy ezeket Szelim Szultán (helyesen Szulejmán szultán) meghallotta, mondta basáinak: »Ha hegyen volna, bizony jól elfoglalhatnánk, de ha úgy van, ahogy előadtátok, nehéz nekem azt a várost elfoglalni. De a nagy Isten segítségével próbáljuk meg!«”[29] A kortárs Verancsics Antal leírása szerint Szulejmán ezek után úgy döntött, hogy elsőnek Székesfehérvár ostromára vonul a Tolna környéki táborból. Miután felszólította a város polgárságát a megadásra, azok követsége azt ígérte, hogy ha a szultán visszatér Esztergom, Pozsony és Bécs elfoglalásáról, ők is készségesen megnyitják kapuikat a török hadsereg előtt.

 

 

07. ?

TÖRÖKKOPPÁNY: ekkor került török kézre. A török uralom megszilárdulása Kelet-Dunántúlon maga után vonta a szandzsákhálózat kiépítését. A rendelkezésre álló adatok szerint a Dráva és az Al-Duna vonalától északra először a mohácsi szandzsákot hozták létre. Röviddel Pécs és környékének elfoglalása után a mohácsi szandzsákban már több mint kétezer zsoldos török katona nézett farkasszemet Szigetvárral.

  Koppány megerősítéséhez már ez évben hozzákezdtek, de a vár csak az 1550-es évek közepére jutott komolyabb katonai és közigazgatási szerephez. Az elfoglalt részekről négy szandzsákszékhely: Pécs, Szekszárd, Simontornya[30] és Koppány nézett farkasszemet a még hódolatlan Somogysággal és a Balaton vonalára támaszkodó dunántúli védővonallal.

  1599. 10-hó végén Schwarzenberg marsall akcióba kezdett. Rövid dunántúli hadjárata során egymás után vette meg Buda és Pécs között a kisebb várakat mint például Törökkoppányt.

 

 

07 .20. (?)

DUNAFÖLDVÁR: állomáshely volt a birodalmi fősereg útvonalán. Négyzetes alaprajzú, hatalmas tornya feltehetően az 1510-es években épülhetett a mezőváros költségén. A török 1542-es elfoglalása után megerősítette és az Eszék-Buda hadiút mentén a legerősebb palánkvárrá vált.

  1602. november 03. körül a Nádasdy Ferenc megzsákmányolta Dunaföldvárat (az események hátteréről lásd az 1602. évi hadiesemények leírását).

 

 

07. 20. körül

BÉCS: megindultak Bécsből a királyi csapatok (olasz hadak) Székesfehérvár megerősítésére.

 

 

07. 20. után

LAK VÁRA (?): amikor július 20. után Somogy megyébe érkeztek a török csapatok, Martonfalvay felesége alig tudott bemenekülni a közeli Lak várába. A török csapatok aztán azt is elpusztították, amit a Dersffyek meghagytak: minden vagyonából kifosztották, barmait elhajtották. Mindezen kárát az Enyingi Török-család csak évekkel később és igen gyéren hálálta meg.

 

 

07. 21.

SIÓAGÁRD-ANYAVÁR: az akkori nevén Anyavár. Csak elhaladtak a vár mellett a birodalmi seregek, bár két magyar forrás szerint is letáborozott a közelében a szultán. Inkább Tolnára gondolhattak itt, hiszen igen közel esik és a megadott időpont is inkább erre utal. (Számításaim szerint a szultán már 21-én nem volt Tolnán sem, hanem Szaszalona(?) helységnél.)

 

 

07. 21. (?)

SZASZALONA (?): beazonosíthatatlan török helységnév. Valószínűleg magyar elnevezés alapján keletkezett. Állomáshely volt a birodalmi fősereg útvonalán.

(Veress D. Csaba – Siklósi Gyula: Székesfehérvár, a királyok városa c. könyve szerint ezen a napon Szekszárdnál állomásozott a sereg.)

 

 

07. 21.

PAKS: a Rusztem pasa által vezetett, utóhad itt állomásozott. „Ezen az állomáson – írta Szinán csaus – Rusztem pasa, Malkocs bég nevű derék emberét hivatván, ezt parancsolta neki: »Ma éjjel vedd magad mellé a pozsegai béget, Murad béget, és együtt menjetek Üsztolni Belgrád felé. Lehet, hogy ismét kézre kerítetek és hoztok egy alkalmas gyaurt, kitől a nevezett vár állapotát megtudhatjuk!« Az pedig ezt felelte: »Nagyon szívesen és örömest!« Még ma este mindjárt maga mellé vette a pozsegai béget, Murád béget, s reggel felé útnak indultak. Azon nap és éjjel menvén, tíz gyaur került a kezükbe, s azokat magukkal hozva visszatértek.”

 

 

07. 21.

BUDA: a szultán előhada megérkezett és letáborozott Budánál.

 

 

07. 21.

SZÉKESFEHÉRVÁR: Nagy Tamás székesfehérvári bíró újra már arról írt Podmaniczkynek, hogy a török szultán a Tolna vármegyei Anyavárnál táborozik – ez a számításaim szerint nem lehetett így –, ahonnét három nap alatt elérheti Székesfehérvárt. Kérték, hogy írjon leveleket a környező uraknak, hogy szedjenek össze legalább ezer gyalogost, akiknek zsoldját a város kifizeti. Podmaniczkytól pedig ugyancsak vártak néhány száz gyalogost, valamint egy vagy két ágyút.[31] Ezeket is a város fizetné meg pénzben vagy rézben. A levél végén drámai sorok állnak: „Az Istenért kérjük, ne hagyjon el!” Ezt a levelet is újabb követte, amelyben megismételték, hogy jöjjön ő maga, személyesen Székesfehérvárra, s tartsák meg együtt a várost az ellenséggel szemben. Azzal zárta sorait, hogy ha nem jön ő sem, Isten segítségével akkor is halálukig harcolnak városukért. Ha pedig nem sikerül a várost megvédeni a szultán hatalmas erejével szemben, úgy az adjon erről számot Isten és ember előtt, aki okozója volt a város pusztulásának! Podmaniczky János azonban nem küldött segítséget csupán annyit tett, hogy a hozzá intézett leveleket elküldte Veszprém várába, ahová Váraljai Szaniszló volt székesfehérvári prépost és pécsi püspök menekült. Sőt, ő maga sem maradt Palota várában, hanem azonnal felső-magyarországi birtokára távozott, a várat Meznyánszkiy János kapitányra bízva. Váraljai a leveleket továbbadta az illetékeseknek Kecheti Márton veszprémi püspöknek, valamint Nádasdy Tamás dunántúli és Johann Ungnad országos főkapitányoknak.

 

 

07. 21.

GÖRZ(-SZÉKESFEHÉRVÁR): ebben az időben az apai részről sziléziai német, anyai részről magyar származású Nobsici Varkoch György, Székesfehérvár parancsnoka nem várában volt és fogadta az erősítést, készült az ostromra, hanem távol Görzben tartózkodott[32].

  Mikor Varkoch megtudta, hogy I Ferdinánd király a német birodalmi gyűléstől kért és vár segítséget, azonnal levelet írt Nádasdy Tamás dunántúli főkapitánynak. Közölte vele, hogy a birodalmi gyűlés nagyfokú érdektelensége miatt tőlük erre az évre nem lehet komolyabb segítséget várni. Az ország kizárólag magára van utalva a vádelemben. Kérte Nádasdyt, hogy Johann Ungnad királyi főkapitánytól azonnal kérjen Székesfehérvár védelmére nagyobb űrméretű ágyúkat, mert a várban összesen csak 16 darab kisebb űrméretű tábori, ún. sólyomágyú van. Továbbá bányászokat is kért Székesfehérvárra, akik az akna – illetve ellenakna – ásásában használhatók[33]. Varkoch ugyanakkor az egyik legfontosabb feladatnak tartotta, hogy rendezzék a viszonyt a szomszédos Várpalota várának urával, Podmaniczky Jánossal, aki ugyan már két évvel ezelőtt ugyancsak átállt a Szapolyai-párt oldaláról a Habsburgok mellé, de továbbra is maga uraként hatalmaskodott a vidéken. Közvetlen a török támadás előtt még vita folyt Székesfehérvár várparancsnoki tisztének betöltéséről is. I. Ferdinánd király, a Bécsben gyülekező olasz csapatok parancsnokát, gróf Filippo Torniellit akarta parancsnokul kinevezni. A gróf nem vállalta a parancsnoki beosztást, csak az olasz csapatok vezényletét. A fehérvári bíró és a városi vezetőség Horváth Ferenc szarvkői kapitányt szerette volna erre a tisztre megnyerni. Ő sem vállalta, csak azzal a feltétellel, ha a királyi udvar kifizeti neki igen jelentős zsoldhátralékait. Mivel a városi polgárság valami oknál fogva nem akarta Varkoch parancsnokságát, tovább kísérleteztek másokkal is. Tárgyalásokat folytattak a Podmaniczky Jánossal jó viszonyban lévő Bánffy Boldizsárral, sőt a városi magisztrátus magával Podmaniczky Jánossal is, hogy ő vegye át Székesfehérvár parancsnokságát, mivelhogy „fej és vezető ember nélkül vannak”[34] Miután mindenki sorra visszautasította a kérést, Varkoch maradt Székesfehérvár parancsnoka ezekben az egyre vészterhesebb napokban.

 

 

07. 22. (?)

JIKUK-SZERÁJ: beazonosíthatatlan török helységnév. Jelentése: elpusztult kastély, vagy rom palota. Állomáshely a török fősereg útvonalán. A szultán itt elvált a seregtől és előrelovagolt.

 

 

07. 22.

BUDA: a szultán reggeli imája befejezése után „egy szélgyorsaságú arab lóra ült” és megérkezett Budára és hajóra szállt. Hadosztályai felsorakoztak előtte tiszteletére. A janicsárok díszlövésekkel üdvözölték őt. A birodalom teljes pompáját megcsillogtató víziparádét rendeztek számára. A szultán nem is ment fel a várba, hanem a táborban maradt.

  Szinán csaus leírásából tudjuk, hogy a szultánt még itt Buda alatt is foglalkoztatta Székesfehérvár, s megbízta a budai önkéntes irreguláris lovasság kapitányát, Veli agát, hogy „egy csapat válogatott emberrel menjen el Usztolni Belgrád felé, s hozzon nyelvet. Midőn nevezett szolgája ilyen parancsot kapott, azonnal megindult a nevezett vár felé. Amint az említett vár közelébe érkezett, történetesen hét vitéz gyaurra bukkantak, akiket a hit ellenségei közül kiválasztva, páncélba öltöztetve s fegyverekkel fölszerelve a nevezett várból küldöttek ki hírszerzés végett”. Veli aga vitézei „a feslett erkölcsű gyaurokat nem engedvén megugrani, mind a hetet egyszerre elfogták, s megkötözve egyenesen a magas divánba hozták. Amint az említett gyaurokat a magas divánba hozták, a vezírek értesítést kaptak, s ezek abban a percben lóra ülvén, egymás után a magas divánba mentek. Ekkor az említett gyaurokat elővezetvén kikérdezték a magas divánban, azok ezt mondták: »A mi várunkban mintegy 13 ezer vitéz harcos van, akik szépszerével nem adják fel a várat«”

07. 23.

Diván: A budai pasa beszámolója nyomán arról döntöttek, hogy a hadjáratot a budai vár biztonsága szempontjából kulcsfontosságú két vár Esztergom és Székesfehérvár elfoglalásával fogják folytatni.

  Budán hajózták be az ostrom tüzérségét. „A nagy kaliberű 40 ostromágyú közül némelyek negyed-fél mázsás (135 kg), ismét mások harmadfél mázsás (157 kg), némelyek pedig két mázsás (90 kg kg) kőgolyókat lőnek – írja a hadjárat török krónikása, Güzel Szinán csaus. – Ezeken kívül voltak még badzsalusák és másféle, egy mázsától (45 kg) lefelé 10 okás (12,8 kg) kőgolyókat lőnek. Továbbá volt itt még 400 zarbuzán is.”

  Esztergom megtámadásának okát – a valóságnak megfelelően – a következőkben látta Lufti pasa Az Oszmán-ház története című nevezetes történeti munkájában: „Uszturgum előbb Budimhoz tartozott, de ettől elfordulva meghódolt a bécsi királynak, a Ferendus nevű átkozottnak, ez pedig a városba sok emberét küldte és elfoglaltatta velök. Továbbá Bécs környékéről és más helyekről, a hol zsivány… gyaurok voltak, mind Uszturgumba mentek és ott letelepedtek; azután olykor-olykor Budimra támadván, a környékén levő müszülmánok közül akiket előtaláltak, leölték, málháikat és jószágaikat elvették. Jó ideig ezzel foglalkoztak. Ennélfogva az iszlám szultánja ellene indult a szárazon seregével, a Dunán pedig ágyúkat szállíttatott.”

07. 24.

  A szultán Ahmed pasát a ruméliai seregek egy részével és Jahja-pasa-oglu Mohamed pasát, a budai beglerbéget helyi csapataival előreküldte Esztergomhoz. Később ő maga is továbbindult oda.

 

 

07. 24.

ESZTERGOM: megérkeztek a seregek a vár alá és tábort ütöttek, illetve megkezdték a körülzárást. Az őrség létszáma 1500-1600 fő, spanyol, olasz és német zsoldosok.

  Az ostrom előtt álló Esztergomról Istvánffy Miklós fest képet nagy történeti munkájában: „…a spanyol őrség, melyet I. Ferdinánd király Musica Márton (mellékneve Liscan, ill. Lascano volt)… vezetése alatt a várba állított, az érsek távoztával – kinek sok katonája, s cselédségének és védenceinek nagy tömege volt ott – minden különösebb megkötöttség nélkül, tetszése szerint őrködjék a hely védelmén. Közvetlenül az ostrom előtt Ferdinánd a spanyol Salamanca Ferencet küldte be két olasz csapattal. De mindkettő közvetlenül a veszedelem előtt, elbizakodott volt, s hencegve megvetette az ellenséget, úgyannyira, hogy nyíltan azt merték mondani, hogyha Szolimán török szultán is meg Károly római császár is egyesült erővel ostromolnák a várost, még akkor sem félnének, hogy őket legyőzik, hanem küldenének nekik, hogy töltsék az időt, sasokat, sólymokat és néhány vadászkutyát, hogy madarászással és vadászattal szórakozzanak, s az ostromba vetett hiú reményüket ilyen kedvteléssel vígasztalják. Az olaszokat követték a németek, kiknek két, háromszáz-háromszáz emberből álló csapatát Ferenc, kit általában regensburgi barátnak neveztek, vezette be a várba. Valamennyien,a spanyolok példáján, nagy hetykeséggel és erejükbe vetett nagy elbizakodottsággal várták az ellenség jövetelét, bár seregük összesen csak ezerhatszáz emberből és nem többől állott.”

 

 

07. 24.

PRÁGA: I. Ferdinánd király Prágából írt Mária királynénak Siklós elvesztéséről és Esztergom, valamint Fehérvár nagy veszedelméről.

 

 

07. 24.

SZÉKESFEHÉRVÁR: július végén még mindig igen jelentéktelen királyi erők voltak Székesfehérvárott. Istvánffy Miklós adatai szerint július 24-ig Otto von Discau kapitány parancsnoksága alá tartozott két német gyalogoszászlóalj mintegy ezer emberrel és kétszáz német lovaskatona. Az őrséghez tartozott még ötszáz magyar gyalogos is Kápolnai Ferenc, Erdődy Péter[35] és Istvánffy István parancsnoksága alatt. A Szerémi által említett – Kápolnai Ferenc és Verbőczy Imre vezetése alatt álló – ezerkétszáz magyar lovasról Istvánffy Miklós nem tett említést.

 

 

07. 24. utáni napokban

PÁPA: nagy volt a riadalom Pápán is, amikor híre jött, hogy július 24-én a török főerők megkezdték Esztergom várának ostromát. Martonfalvay Imre kénytelen volt Pápa erődítési munkálatait félbehagyni, mint írja: „én semmit nem építheték, mert az föld népe mindenött futni készül, az váras népe is hogy kevesen voltunk oltalmukra, igen megrémültenek vala”.

  Martonfalvay azt is leírta emlékirataiban, hogy kevés volt a katona a vár és a város védelmére. Szinte az utolsó pillanatban sikerült neki „kétszáz gyalogost fogadnia, kik Pécsrül fölszaladtak vala Pápára”. A katonák zsoldjára minden pénzét felhasználta, mert „az én kegyelmes asszonyom engemet is igen kevés költséggel bocsátott vala föl, mert azt hitte ő nagysága, hogy Pápán minden elég vagyon, de én semmit sem találhaték, mert m míg én fölérkeztem (ti. Szigliget várából), mindent kihordtak volt a várból.” Így aztán – folytatta Martonfalvay emlékiratában – „fejem óltalmáért, és az én kegyelmes asszonyom várának, várasának megtartásáért az mi kevesem volt, nem kéméllettem elkölteni.”

 

 

07. 25.

Ó-BUDA: a szultán Ó-Budán túl láborozott le. Főembereivel itt találkozott.

 

 

07. 25.

ESZTERGOM: Ahmed pasa serege folytatta a körülzárást és felfejlődött a vár ostromához. A hajóhad első része felevezett a Garam folyó torkolatáig (ez a vár alatt van), és leállomásozott.

  Horváth Bertalan (az esztergomi érsek csapatainak parancsnoka) bravúros haditette: A vár még nem volt szorosan körülzárva ekkor. Sikerült 200 szarvasmarhát behajtania a várba élelmezési célokra. De azután a törökök nagy erőkkel és gyorsasággal üldözni kezdték őt, ám kijátszotta őket és a Komáromi várba vonult vissza. Az ottani zsoldosokat fellelkesítette és még aznap kb. 600 katonával, élelemmel és lőporral hajóra szállva a várba mentek. Ez a haditett a harci szellemet nagyon megnövelte.

  A magyarok a várból kiütöttek és a tábort ütő törökök közt nagy zavart keltettek, sokakat megöltek. Sőt ágyúkkal lőtték a közel merészkedőket. A vár falaira, bástyáira zászlókat, lobogókat tűztek ki.

  Istvánffy Miklós így írja le az ostrom eseménysorának kezdeteit: „…amint az ellenség megérkezett, s mindenütt előretolva táborait, a mezőt, az alacsony dombokat és a szőlőskerteket számtalan sátrával ellepte, s a jól felszerelt hajóhad a folyó folyásával szemben evezve azon a helyen, ahol a Kárpátokban eredő Garam a vár alatt a Dunába ömlik, horgonyt vetve a szemükbe tűnt, már körülbelül senki sem volt, aki úgy gondolkozott volna, mint előbb, s elbizakodottságával felhagyva ne kételkedett volna nagyon is abban, hogy a dolgok kimenetele kétes, különösképpen akkor, amikor övéinek kis számát a szilaj bátorsággal és fegyverrel harcolni szokott ellenségnek nagy sokaságával összehasonlítva, ezt szemével és lelkével mérlegelte. Szolimán Ahmed beglerbégnek, az európai lovasság parancsnokának vezetésével seregének felerészét, melynek az volt a feladata, hogy a hadsereg előtt haladjon, előreküldte. Ő maga másnap követte őket egész hadseregével és az ágyúkkal.

  Amikor még nem volt szorosan körülvéve a vár, Horváth Bertalan, Pál esztergomi érsek csapatainak parancsnoka, aki éppen olyan jól értett a hadakozáshoz, mint ahogyan ismerte a vidéket, az érsektől az ostromlottak ellátására ajándékba küldött kétszáz marhát sikeresen behajtotta a városba. Ugyancsak felajánlotta az érsek az esztergomi várban levő 200 hordó bort. Nemsokára ezután Bertalan az őt nagy erővel és gyorsasággal üldöző törököket kijátszotta, s sértetlenül Komáromba ment, ahol Johann Ungnadnak, Otto Fotisknak és Filippo Torniellinek, akik a többi sereggel ott voltak, előadta, hogy a vár még nincs teljesen körülzárva; Szolimán hadserege zömével és a tatárokkal még hátul követi őket; sőt azon az úton, melyen ő jött, vagy a folyón lefelé is lehetne még segédcsapatokat a várba küldeni. Ezért Gotta Sancius spanyol hadnagy és egy német zászlótartó, kik elébb zsoldpénzért Bécsbe mentek, s azt a királyi kincstártól átvették, miután meghallották, hogy Esztergomot a törökök ostrom alá vették, hogy a pénzt veszélynek ne tegyék ki, azt Komáromban hagyták, s körülbelül hatszáz katonával, élelemmel és lőporral hajóra szállva szerencsésen társaikhoz megérkeztek, s az ostromlottakat bátorságukban, erejükben és élelmüknek ezzel a növekedésével, nagyon megerősítették. Ugyanakkor a mieink kitörtek a várból, és az óvatosság nélkül és gondatlanul tábort ütő törököket megtámadva, köztük nagy zűrzavart keltettek, s közülük igen sokat megöltek, köztük egy Omár nevű béget, aki Mohamed álpróféta utódaitól származott; minthogy zöld süveget viselt, amit másoknak hordani tilos volt, erről megismerték.”

07. 26. (csütörtök)

  II. Szulejmán szultán a ruméliai seregek másik részével megérkezett Esztergomhoz dél körül. Az ostromzárat szorosabbra fogták. A védők száma kb. 2200 fő, meg a város polgárai. Az ostromlók kb. 22 ezren voltak. Ebből a tatárok serege kb. 14 ezret tett ki. Ők külön táboroztak le. A vár védelmét Lascanó spanyol-magyar nemes vezette. Az őrség spanyolokból, olaszokból és németekből állt. 15-25 nagy ágyú, 35-45 kicsi ágyú volt a várban.

  E napon egy spanyol, egy német, és egy olasz katonaszökevényt küldtek a törökök a várba, hogy feladásra bírják a várkapitányt, de hiába. Ez a követség sokáig eltartott.

Rusztem pasa lóra ült és a várost minden oldalról bejárta, hogy láthassa, melyik oldalról lesz legalkalmasabb azt lövetni és vívni. Olyannak látta a várat – s itt túloz Szinán –, melyhez hasonló nem volt Ungurusz vilajetben.

  A tüzérségi ágyúk még mindig nem érkeztek meg a várhoz. Ibrahim pasának adott parancsot a szultán, hogy legyen a dunai hajók védelmére és segítségére. 40 nagyágyú (ezek negyedfél mázsás golyókat lőttek) és több mint 400 kisebb jött összesen 107 hajón. Csak a tüzérséget 53 hajó hozta.

  Egy tüzér a védők közül árulóvá lett és a törökök az így kapott fontos információkkal magabiztosabban kezdhették a vár ágyúzását (ilyen információk például a védők száma, fegyverzetük, stb. volt).

  A janicsárok szokás szerint körülvették a szultánt sátortáborukkal, a többi hadoszlop pedig a menetelés sorrendjében táborozott le.

  Istvánffy Miklós így folytatta az ostrom eseménysorának kezdeteit:

  „Másnap Szolimán megérkezett hadseregével és a tatárokkal, s csapatainak és sátrainak már így is nagy számát megkétszerezte. Szorosabb ostromzárakat határoztak el. A tatárok a törököktől külön ütöttek tábort. Akik a legkevesebbet mondják, azt állítják, hogy a tatárok tizennégyezren voltak; akik a legtöbbet mondják, azok huszonkétezerről beszélnek. (Valószínű, az első szám állt közelebb az igazsághoz.) ugyanekkor három követet kiválasztottak azok közül, kik megtagadva Krisztus vallását, a törökökhöz pártoltak, s őket Lascanóhoz küldték. Ezek spanyolul, olaszul és németül beszéltek, minthogy a törökök tudták, hogy az őrség ebből a három nemzetből áll. Felszólították őket, hogy adják át nekik a várat, melyet Szolimán legyőzhetetlen katonái ellen semmiképpen sem tudnak megvédeni. Megtagadás esetén halállal fenyegetőztek. Minthogy pedig Lascano és a többiek azt válaszolták, hogy a várat, amíg élnek, amiként ez hűséges és vitéz katonákhoz illik, megtartják fejedelmüknek, kinek esküt tettek, a szökevények eltávoztak.”

07. 27. (péntek)

Diván: Szultáni határozatok a várral kapcsolatban. A janicsárok és a szpáhik sátor nagyságú kosarakat készítettek, és az éjszaka leple alatt vitték a vár közelébe, majd ott földdel töltötték fel. Árkokat ástak a kosarak mögé, és így alakították ki a meteriszeket.

  Ibrahim pasa megérkezett seregével, az anatóliaiakkal. Azonnal elfoglalta a helyét csapatával a jobb szárnyon, a vár északi végén, és ő is meteriszeket kezd készíteni. (valószínűleg a hadiflotta védelmére egy kisebb sereget bízott meg, ezért érkezhetett meg már pénteken.

  A szultán sátorát hátulról 400 ágyútalppal összecsatolva körbevették, úgy, hogy csak néhány helyen hagytak rajta kijárást. Így ez hasonlóvá vált egy várhoz. A feladat végrehajtója Szulejmán pasa volt.

07. 28.

  Az ágyúk még nem érkeztek meg a hajókon.

  Éjjel 7 királyi hajó jött Bécsből a várba, de reggelre már elmentek (?). Erről Murad bég tájékoztatta a szultánt a divánban.

  Szinán csaus szerint napközben 30 hajó jött a vár alá. Sőt még 500 puskás katona is bevonult a várba. Ők a Duna északi partjáról jöttek át hajókon. A számokat illetően meglepően közel jár a valósághoz Szinán, egyetlen dolgot szépít meg, nem említi, hogy az elsőnek érkező csapatokat a táborverésben és elhelyezkedésben megzavarták a várbeliek.

  A védők, amit adott helyzetben a vár élelemmel, hadiszerrel és emberrel való ellátása érdekében megtehettek, megtették. Az őrség létszáma megközelítette a 2200-at, s ehhez még hozzászámíthatjuk a különféle munkákban segítő polgárokat is. A 200 marha behajtása és több mint félezer főnyi, hajókon érkező katona bejuttatása a várba – bravúros haditett volt. Az őrség az ostromzár megzavarása minden lehetőt elkövetett. Ezek a kezdeti, természetesen viszonylagos értékű sikerek bizonyára jótékonyan hozzájárultak az őrség harci szellemének emeléséhez (erre utal Istvánffy Miklós is).

 

 

07. 28.

VÁRPALOTA: I. Ferdinánd király Ungnad főkapitányt bízta meg a Podmaniczkyval, a vár kapitányával való tárgyalásokra, s június 28-án megtörtént a megegyezés, mely békét kívánt teremteni a Székesfehérváriak és a Várpalotai kapitány között.

 

 

07. 28.

VESZPRÉM: Várallyai Szaniszló pécsi püspök Veszprém várába menekül és Nádasdy Tamás dunántúli főkapitányhoz írt egy önigazoló levelet. Igyekezett tisztázni magát amiatt, hogy miért kellett Pécset feladnia és menekülnie. „A véghelyek elvesztése, bizony nem nekem tulajdonítható, hanem azok hanyagságának, kikre minden szükséglettel való ellátásuk bízatott. Én gyakran, sőt leggyakrabban folyamodtam Őfelségéhez, és mind Bécsben, mind Pozsonyban lakó tanácsosaihoz több levelek és követek által könyörögvén erős őrseregért. És most mégis egyedül reám akarják tolni a vétket és a bűn súlyát, pedig mások a bűnösök, kikről jelenleg még hallgatok! Van Isten a mennyekben, aki mindeneket lát, és nem hagyja el azokat, akik benne bíznak! Én, amennyire erőmtől tellett, mindent megtettem, mire szükség vala olya hatalmas ellenség ellen. De mi állhatott ellent? Az oly sokszor ígért őrséget nem láttuk, s alig lehet bizonyítani, hogy az mai napig is elindult volna. Aztán, midőn látták, hogy őrsereg nélkül vagyunk, mindnyájan csaknem kétségbe esetten elhagytak engem. Én pedig ily hatalmas ellenség ellen oly nagy, terjedelmes és roppant nagy városban, és elég nagy és terjedelmes várban kevés gyalogságommal mit tehettem volna, miután az egész lovasság kereken kimondá, hogy ő a város falai között meg nem marad és meg nem várja az ellenséget, és amit mondott, tettekkel is bizonyította. Sem kérelmeim, sem pedig Paksy és Alapy urak közbenjárásával nem bírtam őket visszatartani, jóllehet mindennemű élelmet ígértem nekik… Úgy gondolom, levelem által fedem fel legjobban ártatlanságomat Legkegyelmesebb Uramnak; könyörögvén, ha a dolog úgy kívánja, a törvény előtt végeztessék el az ügyem. Mert inkább meg akarok halni, mint szégyennel élni, miután úgyis annyi szolgálatom és költségeim után, miket a végvárak megerősítésére és költségeire fordítottam, mindenemből kifogytam és úgyszólván koldussá lettem.” Pécs elvesztéséért a felelősség annyira egyértelműen sokakat érintett, hogy ezért Várallyait bíróság elé soha nem állították, s mint szepesi prépost halt meg 1548. április 20-án.

 

 

07. 28. előtt

VÁC: a források szerint Vácot 1543-ban is elfoglalta a török.(Pl. Fodor Pál: Török Várépítési Munkák Magyarországon A XVI-XVII században.HK 1979 385; Történelmi Világatlasz Cartografia V. 1991. Azonban – 1544-ben (?) – sikerült a magyaroknak visszafoglalni. Ennek körülményeiről még nem tudok részleteket.

 

 

07. 28.

SZEGEDVÁC: 28-án a szultán parancsára a szegedi bég (Dervis bég) lovassága az Esztergomot ostromló táborból Vácra vonult, mert az a hír érkezett, hogy a keresztények támadásra készülnek Vác ellen. Mivel a támadást Nógrád várából sejtették, a szegedi szandzsákbég lovasság két nap és két éjjel Nógrád alatt állt lesben. Miután a támadás elmaradt, a szegedi bég csapatai Pestre vonultak. Átvették a város védelmét, s közben az Esztergomnál zsákmányolt keresztény hajókból hajóhidat építettek Pest és Buda között.

 

 

07. 29.

ESZTERGOM: megérkezett a szultáni hajóhad (107 hajóval) az ágyúkkal és a tüzérséggel, valamint Ibrahim pasa fedező hadteste is. A hajóhad vezére Szinán aga, a budai kapudán. „… a szultáni hajóhad szokása szerint gyorsan sorba állította és elrendezte a hajókat, s mindegyikről tétetett egy-egy, vagy két-két lövést …” Sok házat a városban leromboltak ezzel és a várra is lőttek.

  A török hadsereg tudomást szerzett arról, hogy az I. Ferdinánd király által szervezett erősítés elindult Székesfehérvárba. A szultán azonnal parancsot adott Jahjapasaoglu Mohamed pasának, hogy induljon el a közeledő keresztény hadak ellen, s akadályozza meg, hogy azok bevonuljanak Székesfehérvárra. A pasa maga mellé vette fiát, Arszlán béget és a szegedi Dervis béget, s megindultak. Azonban nem találták meg a menetelő olasz és német csapatokat, s eredmény nélkül tértek vissza Esztergom alá.

07. 30.

  Megérkezett négy nagy falzúzó és várromboló ágyú. Átadták Ahmed pasának, aki azokat felhúzatta a vár közelébe. Ulama bég is megérkezett.

07. 31.

  Megkezdődik a vár ágyúzása (réslövés). Ezt ismert török szokás szerint 17 ágyúval végezték reggeltől estig, szünet nélkül. Összesen több mint 5000 ágyúgolyót lőttek ki, és igen nagy réseket nyitottak a falakon, sőt két várbéli ágyút el is némítottak.

Szent Tamás-hegyi sikertelen török ágyúzás: a törökök felhúzták az ágyúikat a Szent Tamás hegyre, amely a vár mellett van, és olyan magas mint maga a várhegy. Elhelyezték ágyúikat, sáncokat emeltek, s földdel megtöltött kosarakat állítottak fel.

  Istvánffy Miklós szerint: „Azalatt, míg a követek tárgyaltak, s a táborba visszatértek, a törökök a nagy ágyúkat nagy gyorsasággal a Szent Tamás-hegyre húzták fel, mely szemben fekszik a várral. A mieink a várban csendben maradtak, s Liscan (Lascano) is titkolta aggodalmát, bár katonáit titokban figyelmeztette a bekövetkezendőkre. Miután a törökök azon a helyen, anélkül, hogy őket ebben bárki is akadályozta volna, elhelyezték ágyúikat és sáncokat emeltek, s földdel megtöltött kosarakat állítottak fel, a mieink csaknem valamennyi ágyújukat nagy munkával a falnak arra a részére vontatták, s gyorsan az ellenség erődítményeire irányították. S miután azokat kisütötték, nagy kárt okoztak a törököknek. Ágyúmestereiket és nagyszámú janicsárt megöltek; s így azokat használhatatlanokká tették, úgyhogy arról a részről addig a néhány napig, míg másokat oda nem vontattak, hallgattak az ágyúk.”

  Szinán csaus a várbeliek sikereiről hallgat, csak a török tüzérség eredményeit emlegeti, s azt, hogy kiszökött egy „gyaur” tüzér a várból, aki a szultánt tájékoztatta az őrség létszámáról, s arról, hogy 60 ágyú van a várban. Utóbbi adat lehet valóságos, bár valószínű, hogy a 60-ból nagyobb űrméretű csak egy-két tucatnyi volt, a többi inkább szakállas puska. Az, hogy Szinán nem tesz külön említést a Szt. Tamás-hegyről, arra utal, hogy az onnan folytatott tüzelés nem lehetett túlságosan eredményes.

  Sajnos Istvánffy Miklós és Szinán egyes helymegjelölései pontatlanok, nehéz őket egyeztetni. Szinán általában napról napra írja le az eseményeket, Istvánffy Miklós viszont nem említ napi dátumokat. Az ostrom időrendjének meghatározása így nehéz. Félreérthető Istvánffy Miklósnak az a megjegyzése, hogy a Szt. Tamás-hegyi török ütegállások kiépítésekor Lascano és Salamanca (a vár másik kapitánya Lascano mellett) – nem bízva a külváros és a város erődítményeiben – visszahúzódtak a várba. A várost nem adták fel a későbbiekben sem, sőt elszántan védték, így ebben a formában ez a kijelentés nem felel meg a valóságnak. Elképzelhető, hogy a parancsnokok mentek fel a városból a várba, míg addig a városban tartózkodtak.

 

 

~07. hó.

OSZTRÁK FŐHERCEGSÉG: a Habsburg uralkodó rendelkezésére – leginkább csehekből, morvákból, az örökös tartományok zsoldosaiból rekrutálódó csapatok megindultak Magyarországra.

 

 

05-06-07-hó folyamán

JÓN-TENGER, CALABRIA[36] PARTJAI: Hajreddin Barbarossza itt tartózkodott, majd Reggio di Calabrio-nál partra szálltak és kirabolták, felégették a várost. Innen tovább hajóztak, egészen a Tiberis torkolatáig. A hajóhad Ostiából[37] Marseillbe ment, s így egyesült a francia hajóhaddal. Az egyesült török-francia földközi tengeri hajóhad együttműködésével elindultak a császári flotta által védelmezett Nizza kikötővárosa ellen.

 

 

?. ?.

ESZTERGOM: az északi torony szétlövetése. E torony az anatóliai hadtest állásaival szemben állt, és jó megfigyelőhely volt. A toronyban tábori zene szokott szólni. Ez zavarta Mohamed pasát (budai beglerbég) és 1000 akcse különdíjat ajánlott fel a torony lerombolójának. A tornyot azonnal ágyúzni kezdték és egy perc alatt lerombolták a tüzérek.

?. ?.

  Ahmed pasa elhamarkodott kísérlete a víziváros elfoglalására: Ahmed pasa a „Buda felé néző nagy kerek torony” ledöntését kezdte el. Ez a főkapu és környéke, valamint a nagy rondella volt. Itt lövetett legerősebben, de a várfal egyéb gyenge részeit is lövette, és ezzel óriási veszteségeket okozott az ostromlottaknak. Ugyanis a janicsárok és az aszábok sáncokat emeltek, és árkokat ástak, majd puskáikkal a várfalakról lelőtték a védőket, ezzel megakadályozták, hogy a falakról ellentüzet kezdeményezzenek. Így még a legvastagabb falak is egy idő múlva összeomlottak az állandó koncentrált tűz miatt, és sok védőt is elesett. Ezért belső sáncot kezdtek építeni, mert ez biztosabb volt. Ekkor a törökök három résen megpróbáltak betörni a vízivárosba, de a katonák „sündisznószerűen sűrűn kitartott dárdákkal és puskagolyókkal megvédték magukat és kiszorították a betolakodókat mind a három alkalommal.”

 

  Istvánffy Miklós szerint: „Ahmed, Szolimán parancsára, a városnak azon a részén, ahol a külvárosi kertek vannak, ostromot határozott. Uleman pedig adavonszolt ágyúkkal hozzáfogott annak a Buda felé néző nagy kerek toronynak ledöntéséhez. Ez olyannyira sikerült neki, hogy amikor a várfalak gyenge részeit számos hatalmas golyóval lőtte, nagyon nagy veszteséget okozott az ostromlottaknak. A janicsárok a munkások segítségére siettek, akik sáncot emeltek és árkot ástak, s puskáikkal oly csodálatosan lőttek, hogy megakadályozták a mieinket abban, hogy a falon álljanak. Így még a legvastagabb fal sem tudta sokáig az állandóan becsapódó golyókat elviselni, hanem nagy robajjal ledőlt, s a mieink, megsebesülve a törmelékektől, nagy veszteségeket szenvedtek. Ezek a károk arra bírták őket, hogy elhagyva a fal külső koronáját, hozzáfogjanak a belső sánc és erődítmény emeléséhez, hogy így kisebb veszélynek legyenek kitéve. Amint ezt a barbárok észrevették, felbátorodva három helyen is megpróbáltak a városba betörni, s háromszor kerültek szembe vakmerően a mieinkkel. Ezek azonban sündisznószerűen sűrűn kitartott dárdákkal és puskagolyókkal bátran védték magukat, s a barbárokat visszavetve, őket kiszorították. Ebben az összecsapásban esett el Ali bég – mellékneve Baltaogli –, aki Selymbria parancsnoka volt; sisakforgójával, bíbor ruhájával, aranytól és ezüsttől fénylő fegyvereivel tűnt ki.”

 

 

06-07-hóban

BÉCS: miközben Bécsben gyülekeztek a hadak Székesfehérvár megerősítéséhez Martinuzzi György megkísérelte elnyerni a Habsburgok kegyeit, június-júliusban egyik emberét elküldte Bécsbe a királyi udvarhoz. Ez az ember elmondta, hogy a szultán eddig soha nem látott nagy erőkkel vonul fel Magyarország ellen. Azonban most nem indul egyenesen Bécs ellen (mint tette ezt 1529-ben), hanem először Pécset, azután Fehérvárt és Esztergomot veszi ostrom alá. Ezért I. Ferdinánd király minden erővel védje meg ezeket a városokat, s kényszerítse arra a török hadakat, hogy a nyarat ezek ostromával töltse el. Addig pedig valamiféle további elképzelést ki lehet alakítani.

 

 

08. 01.

VÁRPALOTA: Esztergom ostromát az egész ország lélegzetvisszafojtva leste. Báró Podmaniczky János még augusztus 1-én azt írta Palotáról a veszprémi püspöknek, hogy Fehérvárt igyekszik megsegíteni. Esztergomot viszont erősen ostromolja a török.

 

 

08. 02.

ESZTERGOM: egy szökevény szerint ezen az éjszakán kellett volna az erősítésnek – 3 ezer fő – megérkeznie a várba. Nem jöttek el.

 

 

08. hó eleje

DERECSKEI ORSZÁGGYŰLÉS: a nemesség nem fordult szembe a törökökkel, sőt megszavazta a portai adót is.

 

 

?. ?.

ESZTERGOM: Rusztem pasa körüllovagolta a várat és felmérte az ostromot. Úgy ítélte meg, hogy az ágyúzás nem elég erős, túl kicsi a hatása a falakra. Ezért megparancsolta Jahja pasa-oglu Mohamed pasának, hogy két ágyút és néhány zarbuzánt vigyen a vízivárossal szembeni alsó szigeti földnyelvre és lövesse a vár nyugati falának leggyengébb pontját.

  A leírásból kitűnik, hogy a lőtt rések nem voltak nagyok, rohamérettek (valószínű, az őrség sikeresen kijavította a fal romlásait). A török harcvezetés viszont elkövette azt a hibát, hogy nem néhány helyre összpontosította a tüzérséget, hanem szétszórta, s ezzel időt vesztett.

  Megparancsolta, hogy a 07. 26.-án kiszökött áruló és mohamedánná lett tüzér utasításai alapján járjanak el az ágyúzásban, mert az állítólag azt mondta, hogy ismeri a vár leggyöngébb oldalát, a sziget felől. A várból egyébként szinte naponta jöttek ki szökevények és tudósították a törököket az ostromlottak állapotáról, általában arról, hogy fegyvernek és élelemnek bővében vannak, s figyelmeztették a törököt – ha igaz – egy-egy tervezett kirohanásra.

08. 05. [vasárnap]

  Éjjel négy védő kijött a várból, hogy a meteriszekből egy janicsárt ejtsenek foglyul információszerzés céljából. Az akció balul ütött ki. Egyiküket elfogták és (valószínűleg vallatásra) elárulta, hogy hétfőn – azaz holnap –, vagy még ma éjjel kiütés lesz. Szulejmán pasa védelmi lépéseket tett ez ügyben.

  Szolakzáde azt írja, hogy a várbeliek aug. 5-én vezérükre támadtak és ezt kiabálták neki: „Makacskodással nem lehet ezt a dolgot elintézni s késő bánatnak nincs haszna. Okos ember nem szállhat szembe ilyen óriási hadsereggel.”

 

  A várral szemközti Szent Tamás-hegyen, és a Duna szigetén felállított török ágyúk tüzétől annyira megrongálódtak a falak, hogy a védőknek belső sáncot kellett építeniük, mert a törökök beláttak a belső vár udvarába, és folyton puskatüzet zúdítottak a védőkre.

 

  Istvánffy Miklós szerint így történt: „…minthogy a (ti. a török) hajóhad a folyónak azon a partján állt meg, mely a várostól jobbra esik (vagyis a Garam torkolata felé), a hajóskatonák és az evezősök a külváros házaiban már büntetlenül forgolódtak. A mieink, ezt látva, el nem viselhették. Hirtelen összeszedtek minden egyes csapatból katonákat. Nardo Elek és Regensburg Mihály ott nagy támadással törtek ki, hogy az ellenség egy része a mieink váratlan kirohanásától megrémülve fegyvert ragadott, más része pedig gyors futással akart a hajóhadhoz eljutni. Nagy volt a zűrzavar és a veszély. Mindkét részről harcoltak. a törökök közül sokat lemészároltak, sokan pedig, akik a hajókra iparkodtak menekülni, elmerültek a folyóban. Akik a hajókon voltak, megvert társaiknak a kellő pillanatban segítségére siettek azáltal, hogy a mieink támadását golyókkal és nyilakkal feltartóztatták és visszanyomták, övéiket pedig, kik remegve kószáltak, a parthoz irányított hajóikra idejében felvették. Ebben a futásban esett el, homlokán golyóktól találva Inir sah, előkelő perzsa – akit, Uleman ajánlatára, nemrégiben neveztek ki a hajóhad parancsnokának –, amint éppen övéinek gyáva futását korholva, parancsnoki hajóján gyors evezőcsapásokkal segítségükre sietni iparkodott.”

 

  Szinán csaus augusztus 6-a előtt nem említ rohamot, a 6-i rohamról is azt írja, hogy elhamarkodott volt. Összefoglalóan a réslövetési ostromszakaszról elmondhatjuk, hogy ebben az időben szinte észrevétlenül érlelődött a török siker. Várható volt, hogy az állandó ágyúzás miatt megfogyott és kimerült őrség az ismétlődő rohamoknak nem fog tudni ellenállni. Gondoljuk csak meg, hogy a város és a vár védőfalainak együttes hossza (nem számítva a vár nyugati falát, mert azt lenn a városfal fedezte) legalább egy kilométert tett ki. Ennek ellenőrzésére a 2200 főnyi őrség többszöri váltásban elégséges volt. De az első roham előtt nem valószínű, hogy a fegyverfoghatók száma meghaladta a 2000-et; amit egyetlen nagy roham is annyit apaszthatott, hogy egyes pontokon való váratlan megrohanás a török számára sikerrel kecsegtetett.

 

  Egészen augusztus 6-ig bizakodó volt az őrség hangulata, legalábbis így vallott erről az ostrom után Chesi Benedek, a Szt. Tamás-hegyi káptalan prépostja; aki a várkapitány, Lascano asztalánál étkezett: „A tanú evés közben gyakran kérdezte az olaszokat, az ő asztaltársait, nem kell-e tartani a várfalak leomlásától. Az olasz asztaltársak mindannyiszor azt mondták, hogy ettől nincs mit félni… Mert mentől inkább törik a falakat, annál inkább erősítik azokat és még szilárdabbakká teszik. (Ez azért nem felel meg a valóságnak. Lehet, hogy a katonák a katonai kérdésekben járatlan prépostot igyekeztek így megnyugtatni.) Kedden, mely második nap volt az Úr színeváltozása ünnep után, reggel kérdezte a tanú ugyanazon olaszokat a várnak erődítményeiről: Kell-e miattok félni vagy nem? Azok azt felelték igen lehet félni, mert 12 helyen a várnak falait az ellenség aláásta és törekszik feldúlni…”

08. 06. (hétfő)

  Szulejmán pasa rohama: egy jós (remmál)[38] jövendölésére indult el az ostrom. A szokásokkal szemben most nem volt előtte haditanács az ulemákkal és a hadvezérekkel.

  Beosztottját Ulema béget arra utasította, hogy a vasárnap éjjel a szigetre csónakkal átszállíttatott ágyúkkal a víztornyot[39] hevesen lövesse. Emiatt a víztorony fala leomlott és a védők nem mertek a toronyba felmenni. Az anatóliaiak azonban nem rettentek vissza. A janicsárokkal az élen megmászták a tornyot. Ez azért volt ennyire fontos a törököknek, mert egy szökött olasz tüzér (az Istvánffy Miklósnál említett crotoni olasz tüzér) azt javasolta: ha a víztornyot elfoglalják a vár hamar elesik. De a védők ennek ellenére vissza tudták tartani őket.

 

Dzselálzáde Musztafa: Tabakát-ül-memálik ve deredsát-ül meszálik című művében így ír:

  „Az említett nap reggelén az összes igazhívő müszülmánok földre borulva alázatosan imádkoztak és könyörögtek istenhez a győzelemért. …elsütötték az ágyúkat s a felszálló füsttel együtt előtörtek a lesben álló gázik és több helyen úgy rohantak a vár felé, mint a kegyes emberek imádsága szokott felszállni az égbe…” Nagy küzdelem alakult ki, mindkét fél részéről sokan estek el. A roham reggeltől délig tartott. Utána a törökök a halottak eltemetésével foglalatoskodtak.

 

 Lássuk Istvánffy Miklós hogy írja le ezeket az eseményeket: „A crotoni olasz tanácsát a törökök elfogadták. Uleman éjszaka csónakokkal kikötött a szigeten, átszállíttatta oda az ágyúkat, s miután gyorsan ott sáncokat emeltek, s azok őrizetére janicsárokat állítottak[40], a víztornyot oly hevesen és sűrűn kezdte lövetni golyókkal, hogy fala leomlott, s a mieink a félelem miatt nem mertek a tornyon megállni. Az ázsiaiak azonban a janicsárokkal együtt nem haboztak a falat megközelíteni és megmászni. A törökök nem késlekedtek, hogy a nagy táborból[41] a vár nagy erődítményét is lerombolják, meg aknát s a föld alatt nagy üregeket és barlangokat is ássanak. Ehhez a barbárok, akik a háború minden fáradalmát ernyedetlenül viselték el, oly nagy szívóssággal fogtak hozzá, hogy éjjel-nappal ott dolgoztak, s ott is ettek és aludtak.

  Rövid csövű, de nagyon nagy öblő ágyúkat hoztak, melyeket a hasonlóságról mozsaraknak neveznek. Ezekkel hatalmas kőgolyókat lőttek ki a magasba, melyek amidőn a tetőre estek, benn a házban nagy pusztítással mindent összezúztak és összetörtek… Ezeknek a mozsaraknak sűrű lövéseitől a nagytemplom magas keleti bolthajtása, amelynek belső boltozata vörös márványlapokkal volt burkolva, megingatva egyszerre összeomlott – romjai néhány katonát maguk alá temettek –, s a vár belső udvarát oly nyílttá tette, hogy a Szent Tamás-hegyről a barbárok a mieinket, amint ott futkároztak, könnyen láthatták… Miután ezzel nagy rémületet támasztottak, s a mieink nem mertek a falon megállni, a törökök elhatározták, hogy a megnyílt fal romjain át felmásznak. Nagy ordítozás és kiabálás közben – Uleman és Ibrahim buzdította őket – fel is jutottak. De a mieink nagy tömegben szurkot és más gyúlékony anyagot készítettek elő, úgyhogy amikor azokat vakmerően és sűrűn dobálták a felnyomulókra, mivel a törökök közül csak kevesen védték fejüket és testüket páncéllal, nagy pusztítást vittek végbe köztük. Amint ruhájukba belekapott a láng, égni kezdett, s amikor ezt eloltani akarták, a mozgástól a tűz, mint valami ragály, csak növekedett.

  Ezalatt a spanyolok bajtársaikkal együtt igen jól kezelték a puskákat, s sokat leterítettek az ellenség közül. Ez a harc körülbelül nyolc óra hosszat tartott, s mialatt a mieink, bár számra jóval kevesebben voltak, s rendezetlen tömegben nyomuló barbárokat, akik gyakran fáradt, még gyakrabban friss csapatokkal megerősödve, a támadást vagy hétszer megismételték, nagy veszteséget okozva nekik, bátran visszaverték. Ebben a küzdelemben az asszonyok meg a gyermekek is a falak felső párkányáról hatalmas sziklákat görgettek a lejtős helyen felnyomuló törökökre, s letaszítani iparkodtak őket, miáltal nagy pusztítást vittek végbe közöttük.

  Az ellenség visszaverése után a mieink felbátorodva a víztorony vezetékénél kitörtek, s a barbárok egy részét, ahonnan jöttek, vissza a hajókra űzték, másokat meg a falak tövében mészároltak le, s hirtelen támadást intézve a hajók ellen, melyek az ágyúkat és a janicsárokat a szigetre szállították, közülük tizenkettőt elmerítettek, miközben hajóskatonák közül, akik a torony ostromlására jöttek, több mint ötszázat leöltek, úgyhogy hihető, hogy mind az ostromban, mind az ellenség hanyatt-homlok futása közben mintegy háromezer barbár elpusztult, nem tekintve a sebesültek hatalmas számát, s még többen is elpusztultak volna, ha a mieink, tekintettel kis számukra, az üldözésnek véget nem vetettek volna.

  A mieink közül részint a csatában, részint a véletlenül keletkezett tűzben, mely a csata közben ütött ki, kétszázan vesztek el. A küzdelem hevében ugyanis az egyik délre néző torony – nem tudni, az ellenség cseléből-e vagy véletlen tűztől-e – leégett, melyben nagy mennyíségű lőpor és fegyver volt elraktározva.

  Bár a mieink a győzelmet kivíva, szerfelett örvendeztek, mégis, mivel sok bajtársukat elveszítették, s sokkal többen a sebek következtében harcképtelenekké váltak, kimerültek és elgyengültek, s számuk oly kicsire olvadt le, hogy közülük csak egyharmad rész maradt életben, pedig, hogy segítséget kapjanak, egyáltalán semmi reményük sem mutatkozott, ami növelte kétségbeesésüket, s mivel nem volt semmi göröngy vagy gyep azon a sziklás talajon, amiből erődítményeket emelhettek volna, aggodalmukban megtörtek, sokat veszítettek régi bátorságukból, életük felől nyugtalankodtak, s a sikertelen végről egymás közt félénken beszélgettek, s latolgatták az eshetőségeket.”

 

  Szinán csaustól még megtudhatunk néhány részletet a várbeliek kitöréséről: a hajókra korábban csausokat parancsolt Szulejmán pasa, de a védőknek sikerült 10-12 naszádot elsüllyeszteni. Három hajót elsodort a víz a kavarodásban. Kb. 500 anatóliai és csaus halt meg itt, például a szultáni hajóhad kapudánja Zehr-i-már Mohamed bég is. (Állítólag menekülés közben a vízbe esett és a saját emberei miután– sok üggyel-bajjal –  kihúzták a vízből a fejét szétverték. Később ezekbe a fejsérülésekbe halt bele). A három teljesen üres elsodródott hajót Visegrádon alul egy sziget közelében zátonyra vetette a víz. A hajókat egy kémelhárító tiszt (egy bizonyos Memi aga, a budai aszábok agája) találta meg, aki három hajóval evezett felfelé a Dunán. Ő a hajókat kikötötte a szigeten és tovább evezett Visegrád felé, ahol megütközött a várbeliek két hajójával. Az egyiket sikerült elsüllyesztenie.

 

Lufti pasa a döntő események a következőképpen történtek: „A hadsereg oda érkezvén körülfogta Uszturgunt. Meteriszeket csináltak, az ágyúkat fölállították s néhány napig lőtték, egyszer-kétszer rohamot intéztek, de nem bírták elfoglalni. Végre elfoglalták víztornyot, s mivel így a gyaurok nem kaphattak vizet, tehetetlenekké váltak és kényszerűségből kegyelmet kértek az iszlám padisahjától. Miután személyüknek kegyelmet adott, átadták a várat. Azután az iszlám padisahjának zászlóját feltűzték a vár falára; majd kijavították a lerombolt helyeket, a várba őrséget rendeltek, ellátván fegyverzettel és élelmiszerrel. Az anatóliai beglerbég parancsot kapott, hogy az ágyúkat hajókon Budim felé szállítsa Usztuni Belgirádhoz.”

 

  Lufti pasára hivatkozva azóta a történetírás – az árulás mellett – a víztorony elvesztésének tulajdonítja a feladást annyiban, hogy a várbelieknek víz hiányában reménytelenné vált a helyzetük. Emlékezzünk azonban, hogy az ostrom idején volt 200 hordó bor is, ami megteszi víz helyett. Nem tudjuk, hogy a várban ma látható, faragott kövekkel kirakott kút már 1543-ban megvolt-e. A kanonokok vallomásaikban, a per során nem említi a vízhiányt, mint fenyegető rémet. Az viszont valamennyi leírásból kiderül, hogy a vár időközben annyira megrongálódott, hogy elegendő víz esetén sem verhettek volna vissza egy új rohamot. A tárgyalás idején ezért adta Szinán Rusztem pasa szájába azt  a választ: „Hej átkozott! Mi ezt a várat hét nap óta lövetjük s minden felől a földdel egyenlővé tettük; remélem, hogy egy nap alatt el bírjuk foglalni!…” Ezért adtak Salamancának csak egy éjjel gondolkodási időt.

 

  A nyugati falnál csak janicsárok közül 300 veszett oda. Több bég esett el, illetve sebesült meg.

  A várbeliek létszáma olyan 1500 fő körülire esett vissza. Ebből 1000 fő lehetett a harcképes katonák száma. A királytól várt felmentő hadak nem érkeztek meg. Főleg az olaszok sugdolóztak.

  Közben a törökök sikeresen ásták aknáikat is. Már 12 volt belőlük és bármelyik pillanatban felrobbanthatták őket a falak alatt.

  A bécsi püspök hálaadó istentiszteletet tartott a Szent István templomban a roham visszaverése okán. Megszaporodtak a szökések, az olaszok később megtagadták a parancsokat is és nem foglalták el őrhelyeiket.

08. 07. (kedd)

  Ez a nap nyugalomban telt el. Rusztem pasa ismét körüljárta a várat. Közben csaknem szerencsétlenség érte. A várból egy szakállas puska golyója lova előtt vágódott le.

08. 08. (szerda)

  Roham: Kora reggel a várat több helyen egyszerre támadták meg. Ugyanakkor aknákat is ástak a víztorony alá és ez nagyon megrémítette a védőket. A szpáhik közül három ifjú tiszt észrevett, hogy a víztorony nincs kellően őrizve. A védőket máshol foglalták el az ostromlók. Tehát a tisztek létrákkal felmásztak a toronyba és harcolni kezdtek az őrséggel. Észrevették ezt a janicsárok és ők is utánuk mentek és a 18 őrt kemény tusában levágták. Ezzel a tornyot elfoglalták. Azonnal jelezték Szulejmán pasának, aki rögtön oda is ment, és a többi pasák is követték. Ezzel a toronyból feljárat nyílt a várba és ez igen veszélyes helyzetet teremtett. A kikötőktől is végleg el lettek zárva. Valószínűleg pánik tört ki, bár kút és bor volt még a várban.

  Ekkor egy cesenai olasz zászlótartó Giovanni Massa két társával – fényes nappal – leereszkedett a várfalon és a vár átadásáról kezdett tárgyalni Ibrahim pasával, aki a távollevő nagyvezír helyettese volt. Az olasz felajánlotta a megadást a szabad elvonulás ellenében. Elfogadták a feltételt. Visszament és előadta az egyezséget Salamanca-nak, aki a sebesült Lascano helyett vezette a vár védelmét. Először hét napot kértek, de nem kaptak, aztán három napot kértek, de ennyit sem kaptak, végül csak az éjszakát adták meg gondolkodási időül a törökök – így szólt az egyezség.

  A védők elkeseredettségéhez nagyban hozzájárult, hogy nem érkezett meg a várva várt három ezer fős felmentő sereg.

08. 09. (csütörtök)

  Diván: a tanácsülést azonban megzavarta egy esemény. Követség érkezett a szultánhoz a vár átadása ügyében. Megbeszélések után visszatért a küldöttség a várba, majd a hírek elmondása után a követ Salamanca-t és Lascano-t a divánba vezette. Kifaggatták őket és megparancsolták nekik, hogy a vár kulcsait adják oda a megszálló csapatok vezetőinek. A vár feladását a megrongálódás mértéke indokolta. Újabb rohamot nem bírt volna ki Esztergom.

  II. Szulejmán szultán parancsot adott…

v     Jahja-pasa oglu Mohamed pasának, hogy seregével induljon el azonnal Bécs felé!

v     hogy az ágyúkat rögtön rakják hajókra.

v     hogy hadüzenetet küldjenek Visegrád parancsnokának. Ha nem adják fel a várat szépszerével, akkor el kell foglalni.

  Rusztem pasa megbízta Kászim béget, hogy menjen vissza Anyavár várához és foglalja el. Ez később sikerült is neki.

 

ESZTERGOM MEGSZÁLLÁSA:

  A vár kapuit megnyitották és Rusztem pasa csapataival bevonultak. A védők lefegyverezésével a janicsár-agát Alit bízta meg. A nyitott várkapun először ő vonult be, Lascano neki adta át Esztergom kulcsait. Az esztergomiakat kivezették a várból. Amikor a puskákat és egyéb hadiszereket a piacon halomba hordták az egyik puskának a kanócát égve hagyták – a sietség miatt – és ez egy lőportartóhoz ért, ezt meggyújtotta és a puskák – több mint ezer – egymás után elsültek. Sok védő és néhány janicsár is megsebesült. A kavarodást kihasználva két török ruhába öltözött katona a vár pénzét (néhány ezer aranyat) ki akarta csempészni a várból és Bécsbe szállítani. Tehát zsákba rakták a pénzt és a zűrzavarban egy lóra tették fel, majd úgy tettek mintha a tűz elől menekülnének és kifelé igyekeztek a várból, de a janicsárok észrevették őket, utánuk futottak, megnézték mi van a zsákban és mikor a pénzt meglátták úgy megdühödtek, hogy helyben agyonverték a két katonát. A pénz a szultán kincstárába került.

  A védők „szánalmas gúny tárgyának kitéve, csaknem egész nap éhségtől és szomjúságtól és a nap hevétől gyötrődtek… (…) …ott a várban arra kényszerítik őket, hogy elesett bajtársaiknak is, meg a levágott törököknek is gennytől csepegő és rettenetes bűzt árasztó holttestét eltemessék, az árkokat nagy fáradtsággal kitakarítsák, s ágyúkat helyükre vontassák. Végül a halandóknak e legnyomorultabbjait, akik már a lábukon is alig álltak, miután fegyvereiktől, ruháiktól és pénzüktől megfosztották őket, félholtan, meztelenül hajókra rakták s átszállították a túlsó partra. Lassú menetben a Zsitva felé vonultak, innen pedig szekéren Pozsonyba érkeztek. Ott Liscant (Lascano) és Salamancát, velük együtt Nardo Eleket, Matricát és más parancsnokokat, árulással vádolták, s Ferdinánd parancsára gróf Salm Miklós börtönbe vetette őket, hogy a hadbíróság vizsgálatot tartva, tudta meg, hogyan kezdődött és mint ment végbe a vár feladása.”[42]

 

  Még Esztergomban lehetőséget biztosított Rusztem pasa az áttérni vágyóknak. 164 gyerek és 50 felnőtt vált muzulmánná. Bár a janicsárok és más katonák is loptak gyerekeket az esztergomiak közül ekkor.

  Minden királyi hajót elzsákmányoltak, sőt a védők által elsüllyesztett hajókat is kihúzták a partra, kijavították és annyit amennyi a vár védelméhez elég volt visszatartottak a többi hajókat pedig, melyekről elfogyott a hadi készlet, valamint az összes, használhatatlan hajókat Budára küldték, hogy új hajóhidat építsenek belőlük. A hajóhíd építésével Dervis béget bízta meg Rusztem pasa.

  A vár tornyaira kitűzték a lófarkas zászlókat, a szultáni zenekar játszott II. Szulejmán szultán udvarában, a templomok tornyairól ezánt énekeltek, a szobraikat összetörték, a kegytárgyakat elpusztították, földre taposták, vagy elégették a képeket, a falfestményeket lefestették.

  „Templomaik mecsetekké alakíttattak át az iszlám népe számára, házaikba és lakásaikba bevonultak a müszülmánok s azokban megtelepedtek. A város közepén lévő nagy templom dzsámivá alakíttatott át s mihráb és szószék csináltatott benne.”

  A török berendezkedéséről is röviden tudósított Istvánffy Miklós: II: Szulejmán szultán a székesegyház leomlott részének köveiből a vár keleti részén egy bástyát emeltetett, ami még a 15 éves háború idején is látható volt.

 

 

07. 25-08. 09. között

SZÉKESFEHÉRVÁR: miközben folyt Esztergom ostroma, II. Szulejmán szultán állítólag újra követeket küldött a székesfehérvári polgárság vezetőihez, s megadásra szólította fel őket. A polgárság vezetői azt üzenték vissza, hogy a várban lévő féktelen urak (feltehetően itt a zsoldos csapatok parancsnokaira és tisztjeire gondoltak) miatt már annyit szenvedtek, hogy ők készségesen átadják a várost, ha a török sereg Esztergom bevétele után Székesfehérvár alá vonul. Szerémi György krónikája jól érzékeltette azt a bizonytalanságot, amely a székesfehérvári városi magisztrátus köreiben uralkodott ezekben a napokban: "Már maguk között elkezdtek tépelődni: »Mit kell már tennünk? Jaj nekünk, minő bajokat szenvedtünk már?« Egymás között egyik a másiknak mondta: »Hogyha János királyi felséggel tartottunk volna, most ez a nyomorúság nem szakadt volna ránk, most ilyeneket nem szenvedtünk volna el!« Más mondta: »Ha Perényi Péter az alfelén ült volna, most ez a nyomorúság nem szakadt volna ránk!« Mások mondták: »Semmiképpen sem kell átadnunk ezt az annyira megerősített várost; talán meg fog segíteni minket Ferdinánd király.« Mondja a bíró: »Halljátok testvéreim! Nemde már több mint egy hete, hogy az esztergomi várat ostromolni kezdték; talán  már elfoglalta egy basa. Nemde ez Ferdinánd fülébe juthatott volna. Hogyha lett volna hatalma, régen küldött volna le védőket azok védelmére... De akarva, nem akarva kössünk már a török császárral ily módon egyezséget, hogy őfelsége tegyen ígéretet megerősítve Mohamed próféta hitére, s mi is hitünket adjuk Urunk Jézus Krisztus új prófétájának, s ő császári felsége hagyjon minket itt békében megmaradni, mindnyájunkat Székesfehérváron, városunk házaiban, s mi megírt oklevelünkben hitünket adjuk, viszont őfelsége is adja nekünk aranyos levelébe, ahogyan szokta őfelsége, hogy mi polgárok, feleségeink, fiaink és leányaink a legnagyobb békességben maradunk.« Így a polgárok és egyháziak ebben a javaslatban döntöttek. Majd a török követet maguk elé bocsátották a tanácsterembe, és így ily módon elmondták neki, s a feltételek cikkelyeit, amelyeket tanácsukban elhatároztak, mind leírták tábláikra. És így átadták a török követ kezébe, jól megvendégelték, s azonfelül megajándékozták. A török sietve, nagy örömmel átment a császárhoz (szultánhoz), s a császár kezébe adta a Székesfehérvár polgáraitól írt levelet.” Szerémi fenti leírásában céloz arra is, hogy a fehérvári polgárok már ekkor felajánlották, hogy a várban lévő német őrséggel szembefordulnak, „a kapuk közt cselt készíthetnének nekik.”

  A polgárok által tervezett és felajánlott árulás – 1543. szeptember 2-án, az ostrom legkritikusabb napján! – valóban bekövetkezett.

 

 

08. 10. (péntek, Szt. Lőrinc ünnepe)

ESZTERGOM: a szultán megszemlélte a várat az „állam oszlopaival” együtt. Aprólékosan végigmustrálta a megrongált falakat és parancsot adott, hogy mindent javítsanak ki teljesen, amit megrongáltak. Aztán igen erős őrséget rendelt a várba. 4700 katonát. Bár 2876 fő őrségről tudunk biztosan az év végi számadásokban. Az őrség összetétele a következő volt:

 

q     500 „vár-katona”,

q     500 aszáb,

q     1000 beslia,

q     1000 gönüllü,

q     500 janicsár

q     1200 martalosz

 

  A martaloszok általában délszlávok voltak és nem is mindegyik mohamedán. A szultán hét szandzsákbégnek adott parancsot, hogy csapataikkal szállják meg az időközben elfoglalt Esztergomot. A szegedi bég lovassága Esztergom vára alatt, a külsővárosban szállásolt el néhány hétre.

  Szinán aga a budai kapudán parancsot kapott egy új bástya építésére és a Szent Adalbert székesegyház átrendezésére török dzsámivá.

  II: Szulejmán szultán Szt. Lőrinc ünnepén hálaadó imát mondatott a győzelemért a – sebtében mohamedán istentiszteletre alkalmassá tett – Szt. Adalbert székesegyházban.

 

 

08. 10-09. 08-ig

NIZZA: Hajreddin Barbarossza megjelent hajóhadával a nizzai hadikikötő előtt. A nizzaiak bátran védekeztek, s a fellegvárban mindaddig kitartottak, míg Andrea Doria tengeri flottájával és del Guasto márki Milánóból felmentésükre nem sietett.

 

 

08. 10. körül

SZÉKESFEHÉRVÁR: az I. Ferdinánd király által Bécsből elindított csapatok augusztus 10-e körül érkeztek meg Székesfehérvárra. A királyi csapatok beérkezése után Székesfehérvár védőőrsége mintegy ötezer katonára növekedett.

 

 

08. 11.

ESZTERGOM: Diván:

q     a szultán kinevezte a kádit, a szandzsákbéget, és a dizdárt. A kádi a budai kádi lett, a szandzsákbég Mohamed budai pasa és a dizdár pedig Musztafa.

q     Kitüntetéseket, jutalmakat (pl. jutalomkardot a legjobbaknak, lovakat a többieknek) osztott ki a sikeres ostromért.

q     Ibrahim pasa parancsot kapott, hogy készülődjön és induljon el seregével az anatóliai sereggel Budára, és az ágyúkat vontassa Székesfehérvárhoz.

 

  A szultáni tanács végleg eldöntötte a kérdést: nem vonulnak Bécs ellen. Pedig 1529-ben 08. 19-én még csak Mohács mezején táborozott II. Szulejmán szultán, szeptember 8-án került kezébe Buda vára – több napos ostrom után –, s Budáról csak szeptember 15-én indult tovább, s mégis eljutott Bécs alá. Tehát 1543-ban II. Szulejmán szultánnak csaknem egy hónap előnye volt 1529-hez viszonyítva, mégsem vállalkozott Bécs ostromára. Pedig úgy tűnik, hogy ostromtüzérséggel is jobban felszerelt volt, mint akkor. A bécsi útról való délnek fordulás oka egyelőre nem világos. Talán a legvalószínűbbnek az látszik, hogy II. Szulejmán szultán és haditanácsa nemcsak az időt mérlegelte, ami Bécs esetleges ostromához kell, hanem az élelmi- és hadiszerkészletet, valamint a hadsereg addigi veszteségeit is. Ami biztatónak látszott, az az időjárás: napsugaras, szép ősz volt. Szeptember elejére Bécs alá érkezhettek volna. Ezzel szemben ilyen hosszú útra nem hoztak elegendő élelmiszert (ez Káldy-Nagy Gyula kutatásaiból derült ki). Esztergom ostromához igen sok puskaport használtak el, s a tüzérségnek is jelentős veszteségei lehettek mind tűzszerszámban, mind emberben. Sok janicsár esett el, de a többiek veszteségei sem lehettek kicsik (nem szabad elfeledni, hogy Valpó és Siklós bevétele is ostrommal történt). Nagy valószínűség szerint az Isztambulból elindult szultáni sereg Esztergom feladásának napján a kezdeti, hadjárat előtti létszámhoz képest legalább állománya 10%-át elvesztette. Az Esztergomi várból küldött követek egy jelentős német seregről tettek említést a 08. 09-i diván ülésen „A király eltávozott Bécsből, de Bécsen innen nagy hadsereg áll készen”. Esztergom fárasztó ostroma után úgy látszik – az előzőeket is mérlegelve – a szultán nem mert Bécs ostromára vállalkozni, hiszen egy ottani kudarc esetleg végzetes lehetett számára. A török krónikások leírásaiból is kiderül, hogy az esztergomi szívós védelemre és az ostrommal járó nagy véráldozatra nem számítottak.

  A török krónikások leírásából is kiderül, hogy az esztergomi szívós védelemre és az ostrommal járó nagy véráldozatra nem számítottak. Némi túlzással azt mondhatjuk, hogy 1543-ban az esztergomi „árulók” mentették meg Bécset az újabb ostromtól.

 

  Ezekben a napokban egy Eszedullah nevű perzsa ágyúöntő mester érkezett a török táborba, aki a Budán összegyűjtött bronz harangokból, szobortöredékekből – összesen 32 mázsa ércből – öntött egy badaluska ágyút, amely 18 arasz (azaz kb. 3,60 méter) hosszú volt és 20 okás (kb. 25 kg-os) golyókat lőtt ki, s „valóban félelmességére nézve nem hasonlítottak hozzá a többi, egyenlő nagyságú ágyúk, azonkívül sokkal jobb minőségű (is) volt”.

 

 

08. 12.

BÉCS: I. Ferdinánd király még arról tudósította Martinuzzi György barátot, hogy Esztergomot eredménytelenül ostromolják. Pedig a váron ekkor már 3 napja török zászló lengett.

  Egy másik, ugyanaznap kelt levelében azt írta I. Ferdinánd király, hogy Szt. Bertalan napján (augusztus 24.) személyesen táborba fog szállni a gyülekező sereg bátorítására.

 

 

08. 13.

ESZTERGOM:: Ibrahim pasa elindult és még aznap megérkezett Ó-Budára.

  Valamivel később(?) Buda alá (egy magyar forrás szerint Adonyhoz) érkezett és a hajókról a szárazföldre szállíttatta az ágyúkat.

  A szultán parancsot ad hogy köveket szállítsanak a vár tövéhez a helyreállítás céljából. A pasáknak 1000, a zsoldos lovasság katonáinak (bölük-khalki) 3 rakományt kellett vinni. Az éjjel folyamán felvitték, reggel pedig beszállították a várba a köveket.

08. 14.

  Diván: A sereget a szultán elindította Tatára. A hajóhad két részre vált. A várromboló ágyúkat szállító hajókat Budára, az ágyúkkal felszerelt hadihajókat Tata felé küldte a szultán.

08. ?.

  A szultán Ulama pasát és Mohamed Kánt Tata várához vezényelte.

 

 

08. 1(?)

KOMÁROM: a Tata felé küldött hajóhad Komárom közelében találkozott I. Ferdinánd király 95 hajóból álló hajóhadával. Csetepaté alakult ki, melyben egy királyi hajó elsüllyedt. E hajóhadat küldte Ferdinánd király Esztergom megerősítésére és bizonnyal e sereget várták a védők felmentésként.

 

 

08. 16.

ALMÁSNESZMÉLY: a szultán Esztergomból elindult és ide is érkezett 16-án. E helység nagyon közel van Komáromhoz. A szultán szemügyre vehette ezen erősséget, majd kivonult.

 

 

08. 17. (péntek)

TATA: a szultán Almásneszmélyből a vár közelébe érkezett. A vár parancsnoka Tasso Hannibal volt és 600 zsoldos (300 olasz és 300 német) szolgált a parancsnoksága alatt e szép környezetben épült és jól megépített várban. A védők azonban a szultáni sereg megérkezése előtt fellázadtak és elhagyták a várat. Amikor a szultán megérkezett már csak 154 férfi és 3 nő maradt. Ezért a kapitány a szultán első felszólítására feladta a várat és a török uralkodó előtt földre borulva kért kegyelmet magának és a vár népének. Ezért később Komáromban lefejezték. Az alázatosságnak ezt a fokát látva a szultán megengedte, hogy az összes ingóságaikkal elmeneküljenek az általuk kívánt helyig – Komáromba vonultak. Sőt Ulama béget adta a szultán melléjük védelmül, hogy a szabad elmeneteli jogukat garantálja.

  A szultán a janicsár agával kifosztatta a várat. Összeszedték a lőfegyvereket, kézifegyvereket, lőport, élelmiszert, pénzt, öltözeteket, stb. Miután Rusztem pasa is megérkezett parancsot adott a szultán, hogy rombolják le a várat. Még ezen a napon este kihirdették a parancsot, de csak másnap reggel, az első ima után „eresztették rá a katonaságot, hogy pusztítsa el és tegye halommá, hogy a világvédő padisah őfelsége is megtekinthesse ide érkezése után”.

 

 

08. 17-e körül

ESZTERGOMPÁPA KÖRNYÉKÉN és RÁBAKÖZ: miközben Mehmed esztergomi bég Esztergom felől – Pápa körül is gyújtogatva és a várat kerülgetve – lovasságával a Rábaközig tört előre, a török főerők Székesfehérvár ellen vonultak. Esztergom első bégje a Rábaközig hatolt portyázóival, s kevés híján bevette Pápa „rossz palánkját”.

 

 

08. 17.

?: egy magyar lovaskapitány – Aly Boldizsár – megerősítette a híreket a török ágyúk átcsoportosításáról. Azt írta augusztus 17-én Székesfehérvárra, hogy az Esztergomból a Dunán leszállított ágyúk egy részét Adonynál már kirakodták a hajókból, s elindították azokat Székesfehérvár felé.

 

 

08. 18.

TATA: a várat a török hadsereg a reggeli ima után lerombolja. Ezt kőtörő fejszékkel és „épületzúzó” kalapácsokkal végezték kétkezi munkával. Utána felégették és üresen hagyva továbbvonultak.

 

 

08. ?.

VITÁNY: vár a Vértes hegység északi részén Vértessomlótól kb. 5 km-re. A törökök kirabolták és lerombolták ezt a várat is.

(Pecsevi tesz említést erről.)

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

08. 20.

CSÁKVÁR: a szultán Tatáról előreküldte sátorát Székesfehérvárhoz, de Csákvárnál megállapodtak a sátorszállítók. A tatár sereg Mohamed Kánnal a sátorépítőkkel ment. Egy erős, Székesfehérvárról felderítésre induló magyar lovassággal találkoztak össze, melyet Kápolnai Ferenc és Verbőczy Imre vezényelt és Szinán csaus szerint „igen hevesen harcoltak az ellenséggel.”

  Miután megérkezett Tatára Ulama bég hadosztálya is Csákvárhoz küldetett, sőt Rusztem pasa egy csapat vitéze is csatlakozott hozzájuk.

  Szerémi leírta, hogy a Csákvárig előretört magyar csapatot a törökök elvágták a visszavonulástól, megakadályozták, hogy visszatérjenek Székesfehérvárra: „A városból kizárta azokat az előbb mondott magyar vitézeket, vagyis Kápolnai Ferencet és Verbőczy Imrét, annyira, hogy amennyire bírták, a szegények egészen a halálig harcoltak, Kápolnai Ferenc, a kitűnő vitéz holtan esett el a velük való harcban. Verbőczy Imre az Isten segítségével nagy nehezen kivágta magát a pogányok közül fegyvereivel, kardjaival, s nem minden török mert utána sietni, mert megfeleltek nekik, vagyis azok nyakára kinyújtották kardjukat." Az ütközet után a mintegy hétszáz magyar lovas nem tudott visszavonulni Székesfehérvárra, a török lovashadak elűzték őket a várostól.

  A szultán elindult Tatáról és ide érkezett a fősereggel, majd letáborozott.

 

 

08. 20.

SZÉKESFEHÉRVÁR: a török főerők előtt portyázó tatár lovascsapatok már megjelentek Székesfehérvár előtt, amikor ötven páncélos lovasával Székesfehérvárra érkezett az I. Ferdinánd király által július 24-én hivatalosan is kinevezett székesfehérvári főparancsnok: Warkoch György. A védők ágyúzni kezdték a vár közelébe szemtelenkedőket.

 

 

08. 20.

NIZZA: a Habsburgok földközi-tengeri hadikikötőjében, Nizzában II. Szulejmán szultán katonái partraszálltak.

 

 

 

08. 20.

SZÉKESFEHÉRVÁR: augusztus 20-án, két héttel a hősökért mondott bécsi ima után, már jelentkeztek az első vádlók. Albert fehérvári prépost árulónak tartotta Esztergom védőit; a bűnösök megbüntetését követelte a királyhoz intézett, felterjesztéséhez csatolt levélben.

 

 

08. 20.

?: Várdai Pál érsek is vádló levelet írt III. Pál pápának Esztergom elestéről. Elpanaszolta, hogy Esztergom erődítésére nagy áldozatokat hozott, a pápát illető elengedett annátákból, s egyházi magánjövedelméből 40 000 forintot. Szerinte a vár kapitányai „gyávasága” miatt veszett el. „Hitelt érdemlő egyének” tanúsága szerint a várnagy az ostrom kezdete óta egyetértésben állt a törökkel, állandó levelezésben volt a fővezérrel, ő maga jelölte ki a vár gyengébb oldalait.

 

 

08. 21.

SZÉKESFEHÉRVÁR: a török előhadak már reggel megérkeztek Mór és Csákvár felől a várhoz és megkezdték a sátorok felállítását a vár körül.

  A védők ágyúzták a vár közelébe szemtelenkedő törököket, igyekeztek megzavarni a vár körülzárását, ezért többször megütköztek velük az erősség előtt. Ezt – hogy összecsaptak a törökökkel – minden török történetíró megemlíti! „Mikor ide érkezett (ti a török sereg) – írta Lufti pasa –, az említett vár lovassága és gyalogsága készen várta, a külvárosok előtt állt vasba és páncélba burkolva. A mi részünkről a hit harcosai egy pillanatnyi időt sem engedve nekik, rögtön tusába elegyedtek velük." A török tüzérség ekkor még nem léphetett működésbe, mivel még nem érkezett be.

  Később a szultán is megérkezett és a várostól délkeletre és a budai kapu felől, a Sóstó mellett szállt meg[43]. Sürgető parancsot küldött Ibrahim pasának „hogy a reá bízott ágyúk szállításával siessen. Az pedig a padisah parancsa szerint lassan-lassan vontatva az ágyúkat, már útban volt velük.”

  A tatárok seregét portyázásra küldték (valószínűleg a távolabbi vidéken lévő kastélyok, falvak, kisebb várak, paraszttáborok, ellenállási gócok, ellenséges erők elpusztítása vagy lefoglalása végett). A környező településeket meg a hadsereg (főleg irreguláris) egységei kezdték pusztítani, égetni.

  Rusztem pasa csapatával délután átkelt a mocsáron déli irányból és a Sóstó körül vertek tábort, majd harcfelderítő csapataik megközelítették – a törökök által később Uzun (Hosszú) városnak nevezett külváros sáncait, illetve az onnét nyíló Csíkvári (vagy Batthyány) kaput, „…a várból pedig igen sok gyaur kijött és megütköztek”. Amikor a belső vártól északra felvonuló anatóliai csapatok is megkezdték az erőszakos harcfelderítést, s megközelítették, majd elfoglalták a ferences kolostor épületét és templomát, a keresztény katonák onnan gyorsan kivonultak, majd az épületeket a behatoló török katonákkal együtt felrobbantották.

  „A többi gázik is mindenik oldal felől a várhoz mentek és szüntelenül harcoltak”.

  Eközben a janicsárok rengeteg sánckosarat készítettek, így készültek az ostromra.

  A magyar huszárok még Esztergom ostroma alatt kiütöttek a város környékére, de csak a tatár portyázókkal csatároztak. A 700 fős magyar huszárcsapat parancsnokai eredetileg Erdődy Péter, Istvánffy István és Kápolnay Ferenc voltak, de ők már ekkor nem éltek, és a többiek is kinnrekedtek a várból.

 

  Az új főparancsnok, Warkoch György megérkezése után azonnal haditanácsot hívott össze, melyen a külföldi zsoldosok tisztjein és a magyar csapatok hadnagyain kívül részt vett Szegesi Tamás, Székesfehérvár városbírója is, aki azt javasolta, hogy adják át a várat II. Szulejmán szultánnak. A vár katonaságának tisztjei azonban Szinán csaus szerint ezt felelték neki: „Miért félsz a törököktől?! Majd elbánunk mi vele!” A haditanácson vita alakult ki a város védelmének kérdésében. Warkoch terve az volt, hogy felgyújtatja a Budai, a Sziget és az Ingovány külvárosokat, s csapataival a belső várba vonul vissza, s csak azt védi. A városi tanács tagjai tiltakoztak a terv ellen, nem engedték meg, hogy a külvárosok számos épületét és templomát megsemmisítsék. Az olasz csapatok egyik parancsnoka, Octaviano Scrusa is a polgárok mellé állt, mondván, hogy a külvárosokat is mocsár veszi körül, s így azok védelme megoldható. Ha az ellenség keményen támad, még mindig megvan a lehetőségük arra, hogy a belső várba visszavonuljanak. A haditanács után a vár parancsnoka kihirdette a katonáknak a haditanács határozatát, hogy a külvárosokat is védeni fogják. A polgárok, és a belső várba, illetve a külvárosokba bemenekült falusi parasztok, valamint a katonák tömege a külvárosok sáncaira vonult, hogy azokat a szükségnek megfelelően megerősítse, elhelyezze az ágyúkat és más hadfelszereléseket. Megerősítették a Budai külváros palánkjait és rondelláit; különösen megerősítették a sánc mellett – a külváros északkeleti felében álló – ferences barátok templomát és kolostorát, emellett aláaknáztak és robbantásra előkészítettek. A belső vár keleti falát – a várat kelet felől övező széles mocsarak és vízállások miatt – különösebb veszély nem fenyegette. Annál inkább fenyegette veszedelem a belső vár falait az Ingovány város irányából. Ezért itt a városfalak elé sáncot emeltek.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

08. 22.

  Diván: A topcsi-basi (a tüzérség parancsnoka) és a garibok agája parancsot kapott, hogy vizsgálják meg a vár környékét az ágyúk felállítása szempontjából.

  II. Szulejmán szultán és Mohamed pasa kíséretükkel körbelovagolták a várat, s kijelölték az ostromra felvonuló csapatok helyét.

  Szultáni parancs alapján – délután Mohamed pasa[44] harmadik vezír és a janicsárok is kijelölték a meteriszeik helyeit, valószínűleg figyelembe véve a topcsi-basi és a garibok agájának jelentését. A janicsár csapatok azonnal megkezdték a megjelölt helyeken a meteriszek és az ostromárkok ásását.

  Közben Rusztem pasa csapatai állandó támadásaikkal – elsősorban a vár déli oldalán – lekötötték a várbeli katonaságot.

  Szinán csaus szerint ezen a napon egy a harcokban elfogott keresztény katona adott tanácsot arra, hogyan oldják meg a vár legmegbízhatóbb védelmet jelentő mocsarak lecsapolását. A részletekről nem értesítenek a török források, de minden valószínűség szerint a török hadvezetés megkísérelte elzárni a Székesfehérvár körüli mocsarakat tápláló patakokat, illetve a várat körülvevő mocsarak lecsapolásával próbálkozott.

08. 23. ( Az ostrom első napja.)

  Ibrahim pasa és az erőltetett menetben a várhoz vontatott ágyúk reggel megérkeztek. A sereg elébük sietett és segített a várhoz vontatásban. Az ágyúkat lényegében kétfelé osztották a keleti és a nyugati oldalon felsorakozott csapatok közt és meteriszeket építettek a tüzérségnek. Ezek után még közelebb húzódott a török sereg a várhoz. Elkezdték az ágyúk felállítását is.

 

  A TÖRÖK SEREG ELHELYEZKEDÉSE SZÉKESFEHÉRVÁRNÁL:

  A vívó sereg csapatai felálltak az ostromhoz. A török források nem jelölték meg pontosan az ostromra felvonuló csapatok helyét. Erre vonatkozólag csak Istvánffy Miklós ad pontosabb adatokat. „Az érkező törökök azonban úgy vélik, hogy a külvárosoknak azt a részét kell minden erővel megtámadniuk, mely a Budai kapunál van. Erről őket azok oktathatták ki, akik a hely fekvését, s minden lehetőséget alaposan ismertek.” Warkoch észrevette a törökök szándékát, s az olasz csapatokat, valamint a német katonák zömét a Budai külváros védelmére rendelte. A magyar csapatokat és a felfegyverzett városi népet, elsősorban a „székesfehérvári ifjúságot” a Sziget és Ingovány külvárosok sáncaira vezényelte. Az Ingovány külvárosban ugyanakkor jelentős német katonaság is felvonult. A várbeliek: a német és olasz gyalogság, valamint a magyar lovasság megmaradt osztagai még ekkor is ki-kitörtek a várból, s szerencsés csatákat vívtak a várat megközelítő török csapatokkal. Ezekben a csatározásokban megölték a szultáni udvartartás eunuchjainak egyik parancsnokát, s elfogtak egy török ágyúmestert, aki azonban sérüléseibe rövidesen belehalt.

  Istvánffy Miklós adatait támasztja alá a török Kjátib Mohamed Záim leírása, valamint Szinán csaus. Közléseik szerint a török sereg legfőbb erői két vezír parancsnoksága alatt vonultak fel.

  A város keleti oldalának északi felére és északi területekre Mohamed pasa harmadik vezír parancsnoksága alatt Ibrahim pasa anatóliai beglerbég az anatóliaiakkal és a fő janicsársereggel állt fel. Ez megfelelt a török katonai hagyományoknak, mely szerint a jobb szárnyon az anatóliaiak támadtak. Itt a Budai külváros sáncaival és árkaival szemben telepedtek le. Délebbre is mocsár zárta el az utat és északnyugati irányba is. Az anatóliaiak előőrse Mohamed kán csapata volt.

  A bal szárnyon, azaz Székesfehérvártól délkeletre és délre Khoszrev pasa negyedik vezír parancsnoksága alatt Ahmed pasa ruméliai beglerbég a ruméliaiakkal, – azaz európai (részben együttműködésre kötelezett szerb, bosnyák, görög, albán, bolgár, oláh) – szandzsákbégek hadival. Erre a szárnyra rendelték a janicsár hadtest másik felét (a szegbán basi betegsége miatt a – határőr janicsárok parancsnokának – a jaja basinak vezetésével. A felvonuló ruméliai sereg elővédjét Ulama bég csapatai képezték.

  Az ostromra felvonuló két fősereg két oldalszárnyait Mikháloglu pasa parancsnoksága alatt az akindzsi bégek irreguláris és önkéntes lovascsapatai szállták meg. Mely területeket? A Palota vára felé emelkedő magaslatokat – ma Feketehegy, Szárazrét területe –, valamint a Veszprém vára irányába nyúló urhidai dombokat – ma Maroshegy területe.

  Az ostromra felvonuló csapatok hátát Esztergom, Buda és Duna felé Velidzsán bég lovasserege fedezte.

  A tatár seregeket (két fő seregük volt, az egyik a krimi tatárok Emin szultán vezetésével, a másik a dobrudzsai tatárok Devlet-giráj kán vezetésével) különböző helyekre – Fejér, Veszprém és Győr megyékbe – parancsolták portyázni, ők így biztosították az ostromló seregeket.

 

  Azonban amíg az ágyúkat szétosztották a két hadtest között, s azokat a tüzelőállásokba vontatták, változatlan hevességgel dúlt a harc a vár délkeleti oldalán, nagyjából a mai Petőfi utca körzetében, a „száraz felől eső oldalon”, ahonnét nem védte a belső várat mély mocsár. „A győzelmes hadsereggel (ekkor még) nem lévén ágyúk – írta Dzselálzáde Musztafa –, a harc és a küzdelem puskával és nyíllal folyt. A hit harcosai, amint lehetett, mind közelebb-közelebb nyomultak a várhoz. Az átkozott, tűzrevaló gyaurok a várnak a száraz felől eső oldalán erős falat emeltek földből, s azon belül rendkívül sok hadi eszközt halmozván föl, puskával folytatták a harcot. Mivel addig, amíg előbb ama földből való fal el nem foglaltatott, lehetetlen volt a várhoz jutni…”

  A vár szárazföld felé eső részén a vár vonalát követve földből egy fal-sáncot emeltek a védők és sok fegyvert halmoztak itt föl. Ez a vár előtti fal megakadályozta a vár közelébe férkőzést, ezért a törökök erősen rohamozták e védművet és nagy erőket csoportosítottak ide. Valószínűleg itt a harc az ágyúzás idején is tartott.

  A törökök az ostrom első napjától kezdve egy magas ostromsáncot igyekeztek ezzel szemben építeni. Szerémi krónikája szerint a törökök még Baranya és Somogy vármegyék parasztjait is ide hajtották munkára. De a török katonákat is munkára fogták. Hasonlóan írt Istvánffy Miklós is: „A törökök azonban, szemben azzal az erődítménnyel, melyet a mieink a két templom között emeltek, hatalmas munkával egy még magasabb halmot emeltek fából és földből, s hogy a sással és náddal benőtt nagy iszapban jól megvethessék a lábukat, nagy tömegben összehordott vesszőből és deszkából először utat kezdtek építeni a közeli tölgyfaerdőbe, mely Szent Borbála temploma mellett nem messze a várostól van." (Ma: Borbálapuszta a várostól 8 km-re, északra.) A lápon át vezető hadiút kiépítése figyelemreméltó hadmérnöki munka. A gyepből és fából épített áthidaláson vezették ostromaikat a vár ellen. Az utak kiépítésével felgyorsult a mocsarak feltöltése és már egyre kevésbé szolgáltak természetes védelmül. A janicsárok éjjel a vár közelébe lopódzkodtak és árkokat ástak a meteriszek számára. Ezután őrséget és ágyúkat állítottak fel bennük. Rövidesen „keresztül-kasul tekervényes sáncokat emeltek, s eljutottak egészen az erődítményig, úgyannyira, hogy senki sem tudott a mieink közül észrevétlenül a falon forgolódni anélkül, hogy mindjárt ne kapott volna a testébe két-három, vagy több golyót is.”

  A középkori várak előterét gyakorta övezte vizesárok, ingovány. Ennek szép példája volt Székesfehérvár. Leküzdéséhez szükség volt a tüzérség és a gyalogság együttműködésére. A török sereg ilyenkor nagyszámú, de kisebb űrméretű ágyúinak tüzével, közbeiktatott kisebb rohamokkal lekötötte a vár védőit, vagy elterelte a figyelmet egy célba vett falszakaszról. Ezt a helyzetet használta ki a gyalogságuk: műszaki tevékenységre is képes katonáik (!) átvágták a duzzasztógátakat, lecsapolták-levezették a várat övező vízrendszert, vagy azon keresztül földtöltést építettek a falakig (lásd például Szigetvárt is 1566-ban). A kiszáradt medreket, árkokat földdel, rőzsekötegek behordásával feltöltötték. Miután ekkoriban a várainkhoz nem építettek előműveket, – ebből a szempontból Székesfehérvár kivételnek számított – a védők legfeljebb kirohanásokkal akadályozhatták ideig-óráig az ostromlókat. A várárok feltöltését a faanyag felgyújtásával lehetett meggátolni.

08. 24. (péntek)

  A meteriszek építése és az ágyúk felállítása folytatódott. Egészen a vár közelébe is építettek meteriszeket.

  Az első ágyúlövések megszólaltak. A bal szárnyon Khoszrev és Ahmed pasák egy ágyúval néhányat lőttek a várra.

  Éjjel is folytatták az ágyúk helyre szállítását és előkészítését a réslövetésre.

08. 25. (szombat)

  A szultán parancsot adott a bölük khalkinak, hogy építsenek dombokat földből és fából a várnak azon a két oldalán, ahol a két legfőbb hadosztály táborozik és azokról harcoljanak. Ezek elkezdték az anyagok begyűjtését és hordását a vár közelébe. Az elkövetkezendő napokon ezzel foglalatoskodtak. Bizonnyal a 23-án, délkeleten elkezdett ostrommunkálatok sikerei vezették II. Szulejmán szultánt a parancs kiadására.

  Megkezdték a vár szisztematikus ágyúzását. Éjjel-nappal szeptember 02-ig több mint tízezer golyót lőttek ki a várra!

  Dzselálzáde Musztafa költői képekben írta le ezt: „Miután a falromboló tüzérek, a várzúzó és a bástyadöntögető mesterek minden előkészületet megtettek: egy kedvező pillanatban elsütötték az ágyúkat, melyeknek mennydörgéshez hasonló robaja megsüketítette az emberek füleit. A lőpor tüzéből keletkező füst fölszállván az égig, eltakarta a világító napot. Amint az ágyúknak kő- és vasgolyói a vár felé repülve lecsaptak a vár falára, a falnak részeit szétszórták por alakjában. A várnak bármelyik oldalát érve, megrázkódtatták az alapját, felhőkig érő magas ormait a porba döntötték, a falakon réseket ütöttek, hegy magasságú, kőből épült tornyait úgy átlyuggatták, mintha rosta lett volna.”

08. 28. (kedd)

  A várárok feltöltése és a földtornyok építése folytatódott még ezen a napon is reggeltől estig erőltetett tempóban még éjjel is, mert másnapra rohamot terveztek. „…a katonaság a parancs értelmében minden oldalon ásót és lapátot fogott és serényen ásva, egészen a vár közelébe érkezett, sőt annak két szárny felől eső két bástyáját (azaz a Budai külváros északkeleti bástyáját, valamint az Ingovány külváros sáncainak valamelyik bástyáját) is lerombolta. Azonkívül a két oldalon lévő templom is (azaz a budai külváros északkeleti sarkában álló ferences templom, valamint a belső vár délkeleti részében lévő Szent Bertalan templom) leromboltatván ágyúval, ama templomok minden kövét és földjét a kívül lévő árokba hányták, és így feltöltötték az árkot.”

  Sikeres kiütés: A két szárny felől volt a várfalban egy-egy rejtek kapu. A török földmunkások egészen a vár közelébe érkeztek a töltéssel. A védők ezt látván megrohanták a munkásokat a rejtek kapukon kitörve, de végül is visszaverték őket a törökök a várba.

08. 29. (szerda)

  Roham kora reggel: „Rusztem pasa zsoldosai közül egy vitéz felmászott a gyaurok várának egyik tornyára, s mivel kevés gyaurt látott, a gáziknak ezt kiáltotta: »támadjatok!«, azután pedig ő maga bement és harcolni kezdett. Ezt látván Khoszrev pasa rögtön rohamot intézett.”   A ruméliai gyalogság rohamra indult az Ingovány külváros sáncai és palánkjai ellen. Ez teljesen váratlan volt még a törökök számára is. A vártól észak-északkeletre harcoló anatóliai hadtest nem támadott, hanem a helyén marad. „A többi gázik semmit sem tudván Khoszrev pasának ezen támadásáról” nem mentek támogatásukra. A harc a Szent Ferenc- és a Boldogasszony-templom közötti védműért zajlott. Az olaszok a küzdelem közepette is új sáncokat emelve – visszaverték a rohamot. Verancsics Antal szerint elfoglalták a védművet, azonban az olaszok az elfoglalt védmű mögött újat emeltek, melyen a roham elakadt. Mikor látták a védők, hogy az akció elszigetelt maradt gyorsan átcsoportosították erőiket és a résekhez gyűltek, az Ingovány külváros sáncai megteltek védőkkel. „Minthogy másfelől nem támadtak nem lehetett elfoglalni a várat, s eredmény nélkül tértek vissza. Annak, hogy másfelől nem intéztek rohamot, tulajdonképpen az volt az oka, hogy Mohamed pasa állásai felől még nem voltak eléggé alkalmas rések”. Az olaszok segítségére voltak a nők és fiúk, s a rendházból is néhány szerzetes. Mivel a falomlás elég szűk volt és a törökök csak kevés számban tudtak áttörni a zsoldosok kiszorították őket, de a küzdelem így is heves volt és sokan haltak meg itt.

  Mindazonáltal a városi polgárság harci kedve lelohadt és a védősereg létszáma is állandóan fogyott.

  A kudarcba fulladt roham után a török tüzérség folytatta a tüzelést, majd megismételték a rohamot. Érdekes, hogy erről csak Istvánffy Miklós emlékezik meg.

08. 30. (csütörtök)

  A török tüzérség folyamatosan lőtte a város erődítményeit. Szinán csaus adatai szerint újra „igen nagy csata volt, a gyauroknak külvárosában lévő tornyok közül az egyik tornyot elfoglalták, és kétszáznál több gyaurt aprítottak össze”. Az augusztus 30-ról 31-re, csütörtökről péntekre forduló éjszaka, Khoszrev pasa a ruméliai csapatokkal újra rohamra akart indulni, Rusztem pasa azonban azt izente neki, hogy „várjon; Mohamed pasa szárnya felől is hadd legyen olyan rés, aminő kell, hogy mindnyájan egyszerre támadjanak. Míg ott is nem lesz olyan, addig a hatalmas padisah nem enged rohamot intézni. És így az (ti Khoszrev pasa) kénytelen volt várakozni”.

08. 31. (péntek)

  Diván: a vár elleni támadás további részleteit dolgozták ki minden részletében. A diván egész nap tartott.

  A várban az elkeseredett lakosság, mialatt a megerősített külváros falainál rövid ideig tartó közdelem folyt, el akarta hagyni a várost, de a katonaság fegyverrel visszahajtotta őket[45].

 

 

08-hóban

SZIGETVÁR: Buda eleste és Török Bálint elfogatása után Zrínyi Miklós horvát bán latba vetette minden befolyását, hogy Szigetvár mielőbb királyi kézbe kerüljön. Erre sarkallta nemcsak a mögöttes területen fekvő birtokainak, de Horvát- és Szlavónországnak, valamint a Dunántúl nyugati értékes részeinek a megvédése is. I. Ferdinánd királynak és a mozgásba lendülő bécsi hadvezetésnek sem volt közömbös a vár sorsa. Amikor a férjét vesztett Török Bálintné gyermekeivel együtt hűséget fogadott I. Ferdinánd királynak, az kegyelméről biztosította a családot, s 1543 augusztusában Sziget várát királyi kézbe vette. Ezzel a rendkívül jelentős lépéssel új élet köszöntött a várra. Valóban sürgős is volt Sziget bekapcsolása az egységesen szervezett királyi végvárrendszerbe, mert a következő évben a törökök további hódításokkal biztosították megszerzett bázisaikat.

  A Baranyán átvonuló török hadak egyetlen várat kerültek ki és nem bántalmaztak: Szigetvárt. Istvánffy Miklós szerint ez tudatosan, II. Szulejmán szultán parancsára tették, mert a török fogságban lévő várúrral, Török Bálinttal még ekkor is voltak az oszmán politikának tervei. Ennek ellenére Török Bálint felesége nem bízott a Porta ígéreteiben, és augusztusban átadta a várat I. Ferdinánd királynak.

 

 

09. 01. (szombat)

SZÉKESFEHÉRVÁR: egy szökevény áruló, aki előző éjszaka állt át a törökökhöz elmondta, hogy 3000 vitéz maradt a harcok után a várban. Azt is elmondta, hogy a várőrség egy része már pénteken fel akarta adni a külvárosokat, „de a németek fegyverrel hajtották vissza a gyaurokat a külvárosba”. Egy keresztény tiszt azt mondta a katonáknak: „Jertek, adjuk fel a várat a töröknek egyezség mellett!”. A vár porkolábja, aki magyar ember volt, helyeselte a javaslatot, azonban a spanyol zsoldosok kardot rántottak és lekaszabolták a hangoskodó tisztet, s a porkolábot is megsebesítették.

  A Budai külvárostól északra-északkeletre összpontosított anatóliai hadtestnél Mohamed pasa továbbra sem engedélyezte a támadást, s csak az ostromsáncokon és ágyúállásokon dolgoztak a török katonák. A munkálatok során a várbeliek folyamatosan lőtték a török állásokat, s veszteségeket okoztak a törököknek.

  Míg Mohamed pasa harmadvezír anatóliai csapatai továbbra is az ostromsáncokon dolgoztak, Khoszrev pasa negyedik vezír szeptember 1-én újra rohamra indította az Ingovány külvárossal szemben álló ruméliai csapatokat. A támadás jelentős eredményekkel járt. A vár előtti régi és újonnan emelt sáncokon erős küzdelem volt. Sikeresen elfoglalták ezeket a belső vártól délkeletre eső védműveket, átgázoltak az árkokon, majd több ponton sikerült betörniük – a török tüzérség által összerombolt – belső vár erődítményeibe, behatoltak a városba és fölmásztak a falakra és a tornyokba.

  A város veszedelmét látva a polgárok is fegyvert ragadtak és a katonák mellé álltak a harcban. Az asszonyok fegyvereket és köveket hordtak, sőt lándzsával és kővel harcolni kezdtek. Azonban az elfoglalt tornyokban nem harcoltak már miután elfoglalták azt a törökök, hanem felrobbantották őket emberestül együtt. Azonban ez balul ütött ki, mert az így keletkezett tűzvészben több védő is meghalt és a vár védelmi szempontból is gyengült: „Khoszrev pasa hadosztálya egészen behatolt, a gyaurok templomaiban és házaiban foglalt állást és onnan harcolt. Azonban a sátán átkozott hadának (azaz a keresztény védőknek) ama tornyai alatt aknák voltak. Amint a gyaurok látták, hogy az iszlám népe felment a tornyokra, azonnal felrobbantották az aknákat. De Allah kegyelméből a gyaurok felé működvén a tűz, több gyaur elpusztult, amin az igazhívők nagyon örvendeztek. Khoszrev pasa elfoglalván a gyauroknak egyik tornyát, Ferhád nevű kethudáját Rusztem pasához menesztette, akinek a következő üzenetet küldte: »Mi benyomultunk, s a gyaurok házaiban vagyunk. Ha onnan kivonulunk, a gyaurok ismét visszafoglalják, és aztán nehéz lesz visszavenni. Ha pedig benn akarunk maradni, folyamatosan őrizni és védeni kell, de erre a sereg nem képes; mert a mi hadinépünk mind leöletett.« Mohamed pasa pedig azt mondta, hogy ő még nem készült el, nem intéz rohamot.” Rusztem pasa elsővezír meghallgatta Khoszrev üzenetét, majd a követet a szultán elé küldte. Ott is meghallgatták. II. Szulejmán szultán ekkor az udvari kapudsik kethüdáját, Ali cselebit az anatóliai hadtest főparancsnokához, Mohamed pasához küldte. Ali Cselebit az anatóliai hadtest főparancsnokához, Mohamed pasához küldte. Ali Cselebi átadta a szultán parancsát: „holnap okvetlenül rohamot kell indítani, mert ez a padisah parancsa!” Mohamed pasa azonban ismét csak azt válaszolta: „A mi előkészületeink még nincsenek befejezve!” Miután a szultán megtudta a választ, a szultáni udvartartásból száz lovászt küldött az anatóliai csapatokhoz, „akik odamenvén, azon éjjel egészen reggelig oly serényen dolgoztak ásóval és lapáttal, hogy azt az oldalt a földdel egyenlővé tették”.

  Este a szultáni udvar kikiáltói körbejárták a táborokat, és kihirdették a hadseregnek: „A padisah parancsa az, hogy aki először hatol be a várba, ha timárli, vagy más hűbér jövedelmét élvezi, szandzsákot kap; ha a garibok közül való, úgy ziámetet, vagy másféle nagyobb jövedelmet fog kapni, szóval mindenki előléptetésben fog részesülni. Tehát férfiasan viseljétek magatokat! Holnap roham lesz, készüljetek!” Miközben Topal Mohamed pasa anatóliai és Deli Khoszrev pasa ruméliai csapatai a vártól északra-északkeletre, illetve délre készültek fel a másnapi általános rohamra, Rusztem pasa elsővezír is parancsot adott katonáinak: „Reggel mindjárt ti is üljetek lóra, mert mi meg más oldalról fogunk támadni!”

09.02. (vasárnap)

  Roham: „Midőn megvirradt, lóra ülvén (ti. Rusztem pasa), hadi népével együtt megindult a túlsó oldal felé, ahol egy külváros volt[46]. Mert már az előző napon néhány zarbuzánt adott Ulamának s ezt parancsolta volt neki: „te pedig a roham napján arról az oldalról lövesd a várat””. Ulama bég a délkeleti oldalon volt az anatóliai seregnél elővédként.

  A várat szabad zsákmányolás céljára seregének ajánlotta fel II. Szulejmán szultán. A reggeli órákban a várat és a körülötte elterülő síkságot sűrű köd lepte be, amit a törökök ki is használtak és minden oldalról rohamot indítottak a vár ellen[47]. Nem láthatták a várból a támadókat, ezért nem tudták őket távol tartani, sem ágyúkkal, sem puskákkal. A törökök a várfal réseihez értek, amikor egyszerre minden ágyújukat elsütötték és harcba kezdtek a magyarokkal. Erőteljes, szemtől-szembeni, kardos, kézifegyveres harc bontakozott ki a két fél között.

  Szinán csaus szerint először a ruméliai hadtest – Khoszrev pasával az élen – támadt erősen, minek hatására a védők kénytelenek voltak visszavonulni azon az oldalon, és sokan közülük átmentek a rácváros túlsó oldalára, ahol az anatóliai hadtest támadott. Ott a várba behatolt janicsárokat visszaszorították és hevesen harcoltak velük. „Először a Khoszrev pasánál lévő rumilii hadtest támadott s a gyaurokat elriasztván onnan ,az anatóliai hadtestre vetette, akik az ezek közül már behatoltakat visszaszorították és igen hevesen harcoltak”. Ennek ellentmond némileg Veress D Csaba – Siklósi Gyula Székesfehérvár, A Királyok Városa című könyve, mely más forrásokra támaszkodva azt írja, hogy a támadásuk az előző napon elfoglalt délkeleti erődítményekből nem tudott kibontakozni az itt védő német csapatok ellenállása miatt. Istvánffy Miklós így mesélte el az eseményeket: a törökök a sűrű köd miatt „a legnagyobb titokban úgy támadtak az erődítményre, hogy még mielőtt a mieink észrevehették volna és kiálthattak volna, hogy »fegyverre!«, máris összecsapásra került sor, főként azon az erődítményen, melyet a német katonák védelmeztek, kik sűrű csatasorban várva a törökök támadását, a magasba előreszegezett lándzsákkal – puskások is voltak köztük – őket visszaszorítani törekedtek”.

  1543. szeptember 2-án a török csapatok elsőnek a Batthyány (vagy Csíkvári) kapun törtek be az Ingovány és Sziget külvárosokba. Ezt a kaput nevezték később a törökök Batak (batak = mocsár, batakli = mocsaras), vagy elferdített formában Batal kapunak. A kaput az ostrom után II. Szulejmán szultán befalaztatta, mert „azt mondta – írta Pecsevi Ibrahim –, hogy e vár szerencsétlensége ettől a kaputól ered”!

  Miután elfoglalták a déli Ingovány és Sziget külvárosokat északon is megindultak a Budai külváros (későbbi török nevén Beslia város) ellen (bár Szinán csaus szerint mind a két fronton folyt a harc egy időben). A támadó török gyalogság több ponton áttört a Budai külváros északkeleti és északi palánkjain. Elsőnek az anatóliai csapatok élén rohamozó janicsárok törtek át a palánkon, valahol a mai Fürdő utca, Áchim András köz, Mészáros József és Mikszáth Kálmán utcák vonalában. Egy csapat csaus az anatóliaiak közül kivált, csatlakoztak a kodzsa-ilii szandzsákbégnek néhány elöl álló zászlótartójához és a zászlót felemelve rárohantak a védőkre. A várbelieket megfutamították, a janicsárok előrenyomultak és az egész anatóliai hadtestnek megtisztították az utat a várba. A vár védői még egy ideig harcoltak a falaknál a mindenfelől betörő ellenséggel, de aztán a belső vár felé, illetve a templomokba menekültek.

 Az itt védő olasz csapatok, akiket Istvánffy Miklós szerint nem annyira az ellenség vitézsége, mint inkább nagy száma győzött le, s taszított le minden sáncról, hátat fordítottak. A futókat üldözőbe vette az ellenség, s előrenyomult. Szerémi úgy tudja, hogy eredetileg ezeken a sáncokon magyarok voltak, „akik bár nagyon kitartók, már végül kezdtek kimerülni. Varcsok (!) hadvezér megparancsolta, hogy a magyarok egyenek és igyanak, közben feküdjenek… Míg a magyarok leültek az evéshez és iváshoz, azalatt a németek és olaszok azonnal rohamra mentek. Hogy látták a törökök, hogy már idegen hadinép állott a magyarok helyén, csakhamar felkészült a török hadinép, s kényszerítve, hanyatt-homlok, vakon rohantak ellenük, és csakhamar ezek hátán bementek a külvárosba.”

  A Budai külváros sáncairól menekülő olasz, német és magyar katonák – nyomukban a törökökkel – a belső vár Budai kapuja felé futottak, amely nagyjából a mai István Király Múzeum helyén állott. Ekkor a városi lakosság olyan példátlan árulást követett el, amely egyedülálló a török háborúk történetében. A városi polgárok felhúzták a vár árkán átívelő hidat, s becsukták, eltorlaszolták a Budai kapu külső és belső kapuit a menekülő katonák előtt. Mást nem tehettek ezek után, minthogy a végsőkig harcoltak, vagy a várárokba ugrottak és a mocsarak felé próbáltak úszni, illetve az árokparton elinalni. Mint Szerémi írta: „Végül látták a városi polgárok, hogy már legyőzik a törökök a magyarokat (helyesebben a magyarokat, németeket és olaszokat), hirtelen felhúzták a város kapuját, s őket kizárták. Már látták a szegény magyarok, hogy legyőzik őket a pogányok; kiáltoztak és mondták: engedjetek bemenni a város várába; könnyen kiverhetjük őket az erődített városból! – De azok a polgárok nagyon elzárkóztak.” Istvánffy Miklós leírása szerint: „A székesfehérváriak azt a rácsot és korlátot – ezt a magyarok katonai műszóval sorompónak hívják –, mely a belső vár fából készült kapuja előtt van, s mely a kapu és a korlát között egy előcsarnokszerű tér képződik, cselből vagy feledékenységből, avagy a jelenlevő veszedelemtől való félelemből, éppen a legrosszabbkor lezárták, s semmi könyörület nem indította meg őket a menekülők iránt”. Szinán csaus is megemlékezik erről az eseményről: „Mikor egy csapat gyaur látta az iszlám népének eme támadását, a vár kapujához futott és ezt kiabálta: »Nyissátok ki hamar a kaput, mert dolgunk rosszra fordult!« Azonban a benn lévő gyaurok belülről erősen eltorlaszolták a kaput, a hidat pedig felvonták és így válaszoltak nekik: »A török nem félelmes, miért féltek a töröktől? Menjetek, harcoljatok vele és öljétek le mindnyáját!«” Ennek az előzménye az augusztus 21-i vita volt Warkoch György és a városi polgárság közt.

  A Budai külvárosból hátráló olasz, német és magyar katonák – köztük Warkoch György – a vár északi erődítményei előtt, illetve a Budai kapu előtt összetorlódtak és ottrekedtek. A várparancsnok „lovára ülve a kapuhoz vágtatott, de a kaput nem nyitották ki, s hogy kinyissák, hiába könyörgött…” Mikor a katonák látták szegények, hogy sorsukra hagyták őket a polgárok, „összegyűltek, háromszor kiáltották Jézust és Szűz Máriát, s nyomban a pogányok ellen rontottak. Közülük egy sem adta meg magát mint fogoly, török kézbe, hanem egészen halálig harcoltak. Utána a törökök egy teljes hétig alig bírták a holttesteket kivinni a mezőre.”

  Varkocs Györgyöt a belső vár kapuja előtt ölték meg a janicsárok sok hajdúval és paraszttal egyetemben. „De semmi sem rettentette meg úgy a székesfehérváriakat is meg a katonákat is, mint magának Varkocsnak, a város és védősereg parancsnokának kegyetlen lekaszabolása, akit, midőn lovára ülve a kapuhoz vágtatott, s a kaput nem nyitották ki s hogy kinyissák hiába könyörgött, a rátörő janicsárok megölték. Minthogy sok arany gyűrű díszítette ujját s azokat a halottról másképpen nem lehetett lehúzni, fejével együtt jobb kezét is levágták." Istvánffy Miklós szerint hősi halált halt „ebben a zűrzavaros küzdelemben” Carlo Sicca néhány zászlótartóval és hadnaggyal, Octavian Scrusa, akit „ott kaszaboltak le”; hősi halált halt Domenico Tornielli; a „bátor zászlótartó, az olasz Cecolino egy darabig hiába védte a zászlóalját, letaszították lováról és megölték”. Nem messze tőle elesett a németek zászlótartója is, Würzburgi Erasmus, „ez a nagy vitézségű férfiú; ágyékát golyó találta el”. A törökök még a templomokba menekülteket is az utolsó emberig lekaszabolták. „A hit harcosai pedig nyomon követték őket és borzasztó öldöklést követtek el köztük, úgy hogy mintegy 4000 gyaurt hánytak kardélre és ejtettek porba."

  Ugyancsak Istvánffy Miklós írta le, hogy az öldökléstől megrettent katonák közül sokan a belső vár északi vízesárkaiba vetették magukat, s úszva igyekeztek elérni a vár északi falát és a kaput. Zömük – fegyvereik súlya alatt –, a mély vízben elmerült, s belefulladt. Az egyik olasz tiszt: „Carlo Rufo azonban, ez a legyőzhetetlen erejű öreg katona, szerencsésen kiúszott a városba. A magyar hajdúk és parasztok csapata, kiknek száma már csak néhány főre apadt, kétségbeesésében nem a városba menekült, hanem, bízva a vidék és a mocsár ismeretében, arra futva iparkodott ki-ki életét menteni, amerre tehette. Legnagyobb részüket azonban, küszködve az iszappal és a sással, vagy az üldöző barbárok vagdalták össze, vagy megfulladva rút halállal pusztult el, s csak nagyon kevesen úsztak ki… Ezek között volt két testvér, Keresztúri Gergely és Mihály. Ők és még néhányan Veszprémbe futva elmondták, hogy minden elveszett, s a város elesett”.

  A törökök ezután végigkutatták a külső várat. A polgárokat és rejtőzködő katonákat foglyul ejtették, minden vagyonukat elrabolták, azután a várrendszert övező mocsarakat fésülték át és az ott talált sok katonát rabságba vetették. A tornyokra és sáncokra kitűzték a lófarkas zászlókat.

  „A hit harcosainak mindegyike igen vitézül viselvén magát, levágott fejekkel tértek vissza s azokat némelyek Mohamed pasához, mások a boldogság udvarába, a janicsárok pedig agájukhoz vitték s mind a három helyen utalványt kaptak.”

  A külsővárak elfoglalása az ostrom tizedik napján, éjjel-nappal tartó ágyúzás után, 10 ezernél is több ágyúgolyó kilövése után, reggel nyolc óra tájban történt.

  .

  A Budai külváros elfoglalása után a belső várban még jelentős német katonaság maradt. A Budai külvárosi mészárlás néhány túlélője között volt – a fentebb említett – olasz tiszt: Carlo Rufo, aki átúszta az északi várárok vizét, s valahogy bejutott a belső várba. Azonnal megkereste az előző harcokban megsebesült és szállásán fekvő cremonai Uscasale kapitányt, valamint a várban lévő német katonák parancsnokát. „Tanácsot tartva hősiesen elhatározták – írta Istvánffy Miklós –, hogy akik a katonák közül még életben maradtak, azokból a falakon őrséget állítanak, s a belső várat megvédik.” A törökök is arra számítottak, hogy további ostrommal tudják csak a belső várat elfoglalni. Ezért szeptember 2-án reggel a szultán megparancsolta Rusztem pasának, hogy menjen az elfoglalt külső várba, s nézze meg, hová lehet ott ágyúkat vontatni a belső vár ellen. Rusztem pasa azonnal intézkedett. Elsőnek a Budai külváros kapuja előtti földgátat (sáncművet) széthányatta katonáival, hogy az ágyúkat be lehessen vontatni a külvárosba. Aztán a külváros kapuját megnyitatta, majd egy erős hidat építtetett elé (a várárok fölé), sőt a kapu előtti nagy tért kiegyengette és hat zarbuzánt meg három nagyágyút húzatott oda embereivel. Khoszrev pasa éjfélre elkészíttette katonáival az ágyúk meteriszeit.

  Közben a várban leszavazták a megmaradt olasz és német tisztek véleményét, hogy a várat tovább védjék. Maguk a megmaradt katonák is azon az állásponton voltak, hogy a vár további védelme reménytelen. Egyetlen dolog maradt hátra: megegyezni a törökökkel a vár átadásáról, s a szabad elvonulásról. Szerémi szerint a szultán üzenete is siettette az elhatározást: „Eközben a császár megkérdezte a várost, vajon nem akarják-e átadni. Bemehetek, mivel már az enyém a városalja; rögtön sáncot rakatok a fal tetejéig, beveszem hat órán belül. És én megbüntetlek benneteket olyan büntetéssel, amilyet ti soha nem hallottatok, írásokban nem olvastatok! Ezt hallva a polgárok, akikre a vezetés tartozott, tanácsot tartottak, vajon át kell-e adniuk a várost, vagy nem. Ily módon tanakodtak a tanácsteremben, s a császár követét visszatartották a városban, míg kifejtik szándékukat.” Végül is a kapituláció mellett döntöttek. A várban lévő német és olasz katonák Carlo Rufót választották meg, hogy ő menjen ki a török táborba, s tárgyaljon a katonák bántatlanságáról és szabad elvonulásáról.

  Éjszaka – miközben az anatóliai hadtest csapatai a Budai külvárosban készültek fel a vár elleni rohamra –, Khoszrev pasa, a ruméliai hadtest parancsnoka egészen éjfélig építette a sáncokat a vár déli falai elé.

09. 03. (hétfő)

  Reggel elsüttette az egyik ágyút, hogy jelt adjon az ostrom megkezdődéséhez. Ekkor a polgárok kegyelemért kezdtek kiáltozni a várból, bár az őrség még tovább is hajlandó lett volna folytatni a harcot. A lakosok nem akarták, hogy a gazdag település pusztulásnak és dúlásnak essék áldozatul. Koszrev pasa egyik bizalmas szolgáját, egy bizonyos Muzaffer agát (kapudsi basiként szolgált) – aki mellesleg magyar származású volt – küldte a várba tárgyalni a polgárokkal. Megbeszélték a vár átadását lehetőségeit. Orbán (más forrás szerint Szigeti, Istvánffy Miklós szerint Szegesi) Tamás bíró által követséget küldtek a szultánhoz és a várost felajánlották. Koszrev pasa ketkhudája Ferhád a pasáknak megvitte a hírt, majd ők azonnal jelentést tettek a szultánnak. Istvánffy Miklós szerint a városbíró beszélt először a törökökkel a városfalról, s ő jelentette be a követeket. Hogy ki tárgyalt 3-án a város polgárai részéről a törökökkel nem tudjuk. A várbeli katonaság szószólója Carlo Rufo kapitány volt, lehet, hogy őt nézték a törökök Warkochnak, mert a történetíró Szinán csaus őt nevezte meg.

  A szultán a tárgyalások után kegyelmet adott a várnak, és utasította a pasákat, hogy a belső vár ellen felállított kilenc ágyút vontassák el, az ostromsáncokból húzassák ki az ágyúkat és helyezzék el azokat az ágyútalpakra, s egyidejűleg a golyókat is összeszedték és szekerekre rakták.

  A várbeliek és a törökök közötti megegyezés igen bizonytalan volt. A török pasák a várbeli katonaságnak egyértelműen megígérték, hogy kegyelmet kapnak és szabadon elvonulhatnak. A városi polgárok azonban kétértelmű és bizonytalan választ kaptak: kegyelmet adnak ugyan, de nem mindenkinek! Istvánffy Miklós szerint „Szoliman ugyanis elhatározta, hogy kinyomozza, kiknek a közreműködésével és tanácsából pártoltak át (1540 decemberében) Izabella özvegy királynétól Ferdinánd királyhoz”.

09. 04. (kedd)

A vár elestének napja.

„…a vár bánja, porkolábja, bírái és papjai kijövén s a várnak bezárt kapuit kinyitván, a kulcsokat a magas udvarba hozták és átadták…”

  A pasák reggel a várhoz mentek és a lakosokat egyenként kivezettették katonáikkal. Kezükbe adták egyenként mindenkinek a szultán kegyelmet biztosító céduláját. Ezzel maradhattak is és el is vonulhattak minden vagyonukkal. A civilek védelmére a janicsár agát rendelték oda és néhány janicsárcsapat parancsnokot legénységükkel együtt. „Miután a vár kapui megnyíltak, a harcosok bementek a városba és ott megtelepedtek, majd utcáról-utcára minden részét bejárták és megnézték. Szép és szilárd építésű város, kifogástalan házakkal és kastélyokkal, a paradicsomhoz hasonló gyönyörű palotákkal, igen magas templomokkal és tornyokkal s csodálatos alakban művészileg épített zárdákkal…”

  A megszállást Ahmed pasa ruméliai beglerbég hajtotta végre csapataival. Az olasz és német katonáknak kihirdették, hogy másnapra poggyászaikkal együtt készüljenek fel az elvonulásra. (Szinán csaus szerint a kivonulás még 04-én megtörtént.)

  A belső várból mindenkit kitelepítettek a külvárosok valamelyikébe.

  A törökök – pontosabban a defterdár effendi írnokaival együtt – minden hadi fegyvert és felszerelést számba vettek és lefoglaltak az állam részére.

  A vár körül a meteriszeket és az árkokat betemettették a bölük-khalkival és a vár köré felhalmozott fát behordatták a várba a lakossággal.

  „Miután a vár Isten segítségével elfoglaltatott, az ágyúktól lerombolt helyeket kijavították és a réseket befalazták.”

  Ahmed pasa és Ibrahim pasa parancsot kaptak, hogy az ágyúkat vigyék vissza Budára. Ugyanakkor az akindzsik bégjének is megparancsolták, hogy Csákvár és Várpalota váraihoz menjen el és hívja a várparancsnokait a szultánhoz hogy hódoljanak meg. „Azonban azok félvén, nem jöttek el, hanem azt mondták, hogy: „a hatalmas padisah eltávozása után ki fogjuk őt békíteni.” Ennélfogva most nem törődtek velök, úgy gondolkozva, hogy ha akkor is makacskodnának, az itt hagyandó bég meg fogja őket fenyíteni.”

  Varkocs György szép özvegyét kirabolta Ulama bég. A kincsek összértéke több mint ezer aranyra rúgott aranyban, ezüstben, „frank kelmében”, posztóban és más értéktárgyakban. A kíséret egyik tagját agyonlőtte nyíllal, bizonyára azért, mert ellenállt.

  A város régi, magyar lakosságának jó része helyben maradt, elsősorban a külvárosok területén.

 

 

09. 04 után

OZORA: Székesfehérvár elfoglalása után a Fehérvárról érkező, ágyúkkal felszerelt katonaság megkezdte a kőfalak töretését. A vár védelmét Gamássy Gergely és Csákor Ferenc várnagy irányította. Mivel ez is az Enyingi Török-család birtoka volt, Martonfalvay deák[48] Győrbe sietett Nikoalus Graf von Salm-Neuburg királyi főkapitányhoz, a királyi helytartókhoz, majd több végvár kapitányához, hogy küldjenek segítséget Ozora védőinek, „mert az terek megszállotta, és erősen lőteti, vítatja”. Megszerezte melléjük a Horvát Márkó vezette rábaközi lovasságot és a Telekessy Imre által irányított devecseri alakulatot. Martonfalvay könyörgésére a pápai őrség is megindult Ozora felmentésére. Meg is közelítették a török ostromtábort, „de Ozorára nem merének menni az sok terekre”. Cselhez folyamodtak. A magyar sereg visszafordult, s rajtaütött Fehérváron. Nagy zajjal felvonulva felgyújtották Fehérvár külvárosát, ahova behatoltak, majd gyorsan visszafordultak és hazatértek Pápára. A törökök a magyar támadás hírére azonnal abbahagyták az ostromot és Fehérvárra vonultak vissza, holott a falakat annyira lerombolták már, hogy Ozorát rohammal könnyen bevehették volna. A magyar támadás azonban nem mentett meg Ozorát, mert a török csapatok rövidesen visszafordultak, s néhány nap alatt nemcsak Ozorát, de Simontornya és Tamási várát is elfoglalták.

  Az alaposan tönkretett vár kijavításához Mártonfalvai Imre deák Bécsből Salm Miklós főkapitánytól kért segítséget, de nem kapott segélyt. Az anyagiak hiányában csak javítgatott, de ki nem javított várat Markóczy Tamás várnagy az újabb (ez évi) ostromkor nem tudta megvédeni és a vár török kézre került. A simontornyai szandzsák része lett. Első dizdárja Ali Diváne aga volt.

  Más forrás szerint Ozora 1544-ben, vagy 1545-ben foglaltatott el. (Pl. Sugár István: Szigetvár és viadala; Zrinyi Katonai Kiadó 1976 55. o.)

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

09. 04. után

PÁPA: a Székesfehérvár elfoglalása utáni napokban a török hadak egy része, Uloman bég török és tatár lovassága Pápa irányába nyomult előre. Egy másik forrás szerint Pápa elfoglalására Száhib-giráj fia, Emin indult el.

  Pápán nagy pánik tört ki a veszedelem hírére. Elsőnek Johann Ungnad – az alsó-ausztriai, vend és horvát tartományok főkapitánya, a német hadak vezére, aki éppen Pápán tartózkodott kíséretével – menekült el. Ugyanezen az éjszakán elmenekültek Pápáról azok a nemes urak is, akik – mint Martonfalvay deák leírta – a Török-család familiárisaiként „azkort strázsaképen Pápán voltanak”. A fegyveres nemesek menekülése a városban „nagy rémölést, rettenetösséget” okozott a lakosság között. A menekülő nemesek Martonfalvayt is hívták magukkal: „jóllöhet engömet is eleget híttak, hogy velök elmenjek, ne veszíteném el fejemet és az községöt itt ez rossz toldozott, támogatott palánkban.”   Martonfalvay azonban nem menekült el, hanem olyan választ adott nekik, „kit nem örömest hallottanak… tisztösségökre is emléköztetém őket, ha jámborok volnának, az ellenségöt ők is megvárnáják együtt velönk, de azért ugyan elmenének mindnyájan”. Így Martonfalvay Imre deák egyedül maradt Pápán a lakosság és a fizetett katonaság egy részével, kiket körbe járatott őrhelyeiken, s biztatott, hogy: „semmit ne féljenek, minden ember helyén maradjon, fejök vesztébe, noha kevesen vagyonk, de velönk az Isten, Ő viaskodik mi érettönk, csak bízzonk Ő szent felségébe”.

  Mikor megjelentek Pápa alatt Ulomán bég török-tatár lovashadai, Pápa várának és városának védői – „noha az fejdelemnek Ferdinánd királynak ő felségének egy embere sem volt Pápa óltalmára” – keményen védekeztek. Sűrű puskalövésekkel védték a hitvány sáncokat és palánkokat, sőt lovasságuk még ki is tört „kopjákkal” a sáncok mögül a törökökre, és „egy sem vesze közölünk Isten kegyelmességéből”. A török hadak az elszánt védelem láttán meg sem kísérelték Pápa ostromát. „Látá Ulomán bég, hogy semmit nem árthat nekönk, elmene a város mellett nagy szégyenére, de azért az Kemenösalját elraboltatta Ulomán bég, ki lén az egész földnek nagy romlására.” Pápa védelmét soha senki meg nem köszönte Martonfalvaynak: „az mi kegyelmes asszonyunk után ő felségének is, ez egész földnek is jámborul szolgálánk, de senki csak meg sem köszöné…”

 

  Az irreguláris tatár sereg, akinek rendszeres ostromnál úgysem lehetett különösebb hasznát venni, a Balaton környékén kegyetlenül pusztította a védtelen vidéket.

 

 

09. 04. után

KEMENESALJA: a tatárok Pápa sikertelen bevétele után feldúlták a tájegységet. „Látá Ulomán bég, hogy semmit nem árthat nekönk, elmene a város mellett nagy szégyenére, de azért az Kemenösalját elraboltatta Ulomán bég, ki lén az egész földnek nagy romlására.” (Martonfalvay Imre) A pusztításuk és erőszakoskodásuk rémülettel töltötte el a vidéket, de a Pápaiak nem sokat tehettek ellene.

 

 

09. 05.

SZÉKESFEHÉRVÁR: a katonákat fegyvereikkel együtt – kíséret mellett – kikísérték a várból és odáig mentek velük, ameddig akartak menni.

  A várőrség megmaradt 500 katonája: 300 olasz és 200 német katona, gróf Filippo Tornielli vezetésével elvonult Székesfehérvárról. A katonasággal együtt távozott a városból a johannita lovagok csoportja is, Dalmady Sebestyén comturjuk vezetésével. Egy szekéren magukkal vitték a convent irattárát is Sopronba. Az elvonulók biztosítására Omer aga lovassága vonult fel. „Ő e feladatát – írta Istvánffy Miklós – a legnagyobb lelkiismeretességgel és buzgalommal végezte el. Megvédte a mieinket a kegyetlen tatárok támadásától, akik az erdőkből és leshelyekről kitörve útjukat veszélyessé tették.” Az elvonuló csapatok minden személyi málhájukat magukkal vihették, viszont a várban kellett hagyniuk megmaradt négy ágyújukat és négy mozsárágyújukat.

09. 06.

  A török csapatok elözönlötték a várost. „A vár bástyáira kitűzték az iszlám zászlóit, a tornyokon az Istent dicsőítő és Isten egyedülvalóságát hirdető müezzinek az ezánt énekelték; a kapukban játszott a szultáni zenekar, verték a dobokat, örömben és vígságban voltak… Miután a vár kapui megnyíltak, a harcosok bementek a városba és ott megtelepedtek, majd utcáról utcára minden részét  bejárták és megnézték. Szép és szilárd építésű város, kifogástalan házakkal és kastélyokkal, a paradicsomhoz hasonló gyönyörű palotákkal, igen magas templomokkal és tornyokkal, s csodálatos alakban művészileg épített zárdákkal. Különösen említendő a legalsó pokol tüzében égő királyoknak pihenő- és temetkezőhelyéül szolgáló régi templom.”

  Ez a – később Szulejmán szultán dzsámijának emlegetett – templom minden valószínűség szerint a vár déli felének legmagasabb pontján, az 1230-as években épített Szent Péter-templom (a mai püspöki székesegyház elődje) lehetett.

09. 07.

  „Mikor elérkezett a szerencsés pénteki nap, az összes, magas méltóságú vezírekkel, az országhódító sereggel és a villámszóró tüfenkcsik csoportjával az elfoglalt vár megtekintésére indult. Miután az országhódító padisah megtisztelte látogatásával a világ díszére való városnak minden részét, az új dzsámiba ment, hol a koránolvasók a szent versekből egyes verseket és részeket olvastak fel. Majd a khatib fölmenvén a szószékre és khutbét mondván, a próféta áldása után a vallásos padisah császári hatalmának tartós voltáért imádkozott, mire az összes harcosok »áment« mondtak.” Különösen érdekes – és a török politikára vet fényt – Giovanni Marzio Stella olasz katona feljegyzése a szultán székesfehérvári bevonulásáról: „A török Nagyúr bevonulván Székesfehérvárra, mindenekelőtt meg akarta látogatni a magyarok királyainak sírjait, melyek nagy számban találtatnak a városban. A Nagyúr eleinte nagyon kegyesnek mutatkozott, értesítvén a lakosokat magánosan és kiáltványban is, ne tartsanak további károsítástól mind maga, mind katonái részéről; ő nem azért jött Magyarországra, hogy e vitéz nemzetet meghódítsa, hanem egyedül azért, hogy őket felszabadítsa a szolgaságtól és a német zsarnokság járma alól”.

  A győzelmi bevonulást követően a szultán Székesfehérvárat a meghódított magyarországi területeket magába foglaló budai vilajet egyik katonai-közigazgatási területének (törökül: szandzsák, arabul: liva) központjává tette. A szandzsák élére Jahjapasaoglu Mohamed pasa budai beglerbég testvérét, Ahmed béget nevezte ki a szultán. A kinevezéskor a bég éppen Esztergomban volt, az ott állomásozó török hajóhadnál. Átvéve a hírt, azonnal „eljött Uszturgumból – írja Kjátib Mohamed Záim –, s mikor Üsztolni Belgrádba érkezett, kezet csókolt a világvédő padisahnak”. A szandzsákbég kinevezése után kijelölték a vár parancsnokát, a dizdárt, akit Hüszeinnek hívtak, s helyettesét, a kiaját, akinek neve Musztafa volt. A gazdasági ügyeket intéző főszámvevő egy Piri nevű török tiszt lett.

 

 

09. 08.

NIZZA: a francia-török flotta félbeszakította Nizza ostromát és Toulonba vonult.

 

 

09. 07. vagy 08.

SZÉKESFEHÉRVÁR: A szultán vérengzése: a vár elfoglalását követő harmadik vagy negyedik napon a szultán maga elé rendelte a táborba a város számos gazdag polgárát és vezetőjét. „Ott kegyetlenül lemészárolták őket. Javaikat, házaikat és földjeiket a közösség (azaz a szultáni állam) tulajdonába vették, illetve a Székesfehérvárott őrségül hagyott lovasoknak – a szpáhiknak kiosztották.” Giovanni Marzio Stella úgy értesült, hogy a polgárok vezetőit hűségeskü letételére rendelték ki a vár alatti mezőkön lévő török táborba. Mikor ezek teljes díszben megjelentek ott, a szultán kivégeztette őket. A Deditio Albae Regalis szerint a szultán a város előkelő polgárait száműzte a városból, s csak a városbíró kapott kegyelmet. Paulus Jovius úgy tudta, hogy a szultán összeszedette azokat a polgárokat, akik 1540 decemberében átjátszották a várost Ferdinánd királynak. Ezek közül néhányat kivégeztetett, a többieket pedig Belgrádba és Budára száműzette. Brutus szerint a szultán távozása után Ahmed beglerbég szedette össze a város átadásáért felelős városi vezetőket, s ezek közül 45 embert kivégeztetett. Egyedül Verancsics Antal, aki azt írta, hogy II. Szulejmán szultán megkegyelmezett a város vezetőinek és lakóinak, mert ők adták át a várost a török hadseregnek. Pecsevi szerint a rendelkezésre álló adatokból azt lehet megállapítani, hogy Ahmed szandzsákbég a székesfehérvári szandzsák frissen kinevezett bégje – II. Szulejmán szultán eltávozása után, valószínűleg az ő parancsára – kivégeztette azokat a polgárokat, akik szerzői voltak az átpártolásnak I. Ferdinánd király hoz.

 

  Székesfehérvár elfoglalásával megvalósult a török hadvezetés terve: míg Esztergom vára északnyugatról, Székesfehérvár, délnyugatról védte a magyarországi vilajet központját képező Buda várát. Ez a háromszög volt a magyarországi török katonai uralom szíve, központja, illetve egyik legfontosabb kiindulási bázisa a Bécs és Ausztria, valamint a Német-római Császárság ellen indított támadásoknak. Ezt a Habsburg hadvezetés is tudta.

  A Habsburg katonai szakmunkák állandóan hangoztatták: „Székesfehérvár Budával és Esztergommal egy egyforma távolságra lévő és egyenlő erejű háromszöget képez”.

  Székesfehérvár rendkívüli hadászati jelentőségével a török politikai és katonai vezetés kezdettől fogva tisztában volt, s ezért a város elfoglalása után azonnal jelentős katonai erőt vezényeltek a vár védelmére. A török történetírók szerint 4-5 ezer katona maradt a várban. A várkatonaság aszabokból, beslikből, janicsárokból és egyebekből állt. A török kincstári iratokból ismert, hogy elsősorban a kalocsai török vár őrségének egy részét vezényelték 1543 szeptemberében Székesfehérvárba.

  Eredeti török zsoldlajstromok szerint azonban 1543 szeptember 5-30 között csak 2978 török katona állomásozott Székesfehérvárban. (Részletek: Veress D Csaba – Siklósi Gyula: Székesfehérvár, a királyok városa 73. oldal.)

  Sugár István: A budai vár és ostromai c. könyvében 1000 janicsárt és 3000 martalócot írt le.

  A mohamedán törökök számára a meghódított területeken igen lényeges volt a hitélet, amely szorosan kapcsolódott az állami élettel. A hitélet vezetője Üsztolni Belgrádban 1543 szeptemberétől Hajreddin volt, aki egy személyben látta el az „imám” és a „hátib” tisztjét. Székhelye a Szulejmán szultán dszámija – a volt Szent Péter templom volt, s vezetése alá tizenhárom főnyi egyházi személyzet tartozott: további két előimádkozó, két müezzin, két lámpagyújtogató, két templomszolga, s négy más egyházi személy.

 

 

09. 08.

?: I. Ferdinánd király – már Fehérvár elestéről is tudomást szerezve  – Bécsbe készült, hogy a fenyegető veszély ellen intézkedjen. De hiába érkezett meg a táborba, mert a birodalom zsoldosait megbízóik visszavonták, értesülve a szultán elvonulásáról, csak 10 000 embert hagytak meg további két hónapra, ami egyet jelentett a semmivel (bár Tata visszavételére talán ez is elegendő lett volna).

09. 18.

  Keserűen írta I. Ferdinánd király V. Károly császárnak október 18-án: szerette volna Esztergomot visszavenni, nagy remény volt erre, de alattvalói, még a csehek sem akartak Magyarországra menni, pedig az a magyarok miatt is jó lett volna. Sürgette a császárt, hívjon össze birodalmi gyűlést a török elleni segély ügyében.

~09. 16-09. 19. között

  I. Ferdinánd király legalább Esztergomot szerette volna visszavenni, ezért Martinuzzi Györgyöt is felszólította, hogy vegyen részt az ellenhadjáratban. Ő nagy buzgalommal neki is látott a készületekhez.

 

 

~09. 19

AZ OSZTRÁK-MAGYAR HATÁRON: 8000 német és olasz állt felfegyverezve és készenlétben, hogy az esetleges török támadást megállítsa.

 

 

09. 19.

GYŐR: a győri táborban tartózkodó magyar főurak bosszúsággal fogadták a külföldi segélyhad távozási szándékát az országból. Arra kérték a királyt, álljon személyesen a sereg élére, és jelenlétével gátolja meg szétoszlását. I. Ferdinánd király a magyar urak kérésére megjelent a táborban, de személyesen sem tudta a cseh és morva hadakat maradásra bírni. A győri sereg vezére Tornelli volt.

 

  A Győrnél összegyűlt 40 ezer fős német-magyar had tétlenül szemlélte a török hadjárat sikerét. Az 1542-es kudarctól bénult udvar még korlátozott célú akcióra sem vállalkozott. Később átvonultak Komáromhoz és ott folytatták a veszteglést.

 

 

~09. 19. körül

SOMLÓVÁSÁRHELY: a győri tábor egyetlen akciója az volt, amikor a győri huszárok Somlyóvásárhelynél (a mai Somlóvásárhely Ajka közelében) körülfogtak és lekaszaboltak háromezer portyázó török-tatár egységet, akik itt építettek maguknak tábort. Egyébként mindent elkövettek, hogy kivédjék a portyázó török és tatár csapatok támadásait.

  A magyar huszárok vezető személyei: Zrínyi Miklós[49] horvát bán, Báthori András országos főkapitány, Verbőczi Imre, Rátkay Pál és a szerb menekült Bakics Péter. A sikeres csata után a szétszóródott tatárok közül sokat a parasztok vertek agyon vagy a környező ingoványokban vesztek el[50]. A rabló ellenséget annyira megtépázták, hogy közülük csak kisebb csapatok tudtak visszaszállingózni a Fehérvári török táborba.

 

 

~09. 19. után

PÁPA: a török hadak távozása után nemsokára Török Bálintné egész házanépével Németújvár várából visszatért Pápára. De nem sokáig maradtak ott. Ugyanis, „hogy az török mindenfelé gyakran kezde rabolni, az fejedelem (pedig) semmi segítségöt Pápa városa óltalmára nem ada, az én kegyelmes keserves asszonyom nem merészelék Pápán sokáig lakni, Debrecen felé indula kis uraimékkal (ti. a gyermekeivel: Török Ferenccel és Jánossal) és minden népével egyetemben, engömet penig sok kéréssel, fogadásokkal esmég Pápán hagya… parancsolá nagysága, hogy jól szolgáljak”.

 

 

09. 19.

NYITRA[51] (Nitra): Nyitrában is állomásoztak magyar huszárok. A két városban összesen 8000 fő.

 

 

09. 21. [52]

SZÉKESFEHÉRVÁR: a török sereg II. Szulejmán szultánnal elindult Buda felé. Az elért hadműveleti sikerek mellett óriási zsákmány jutott a török hadsereg, illetve a katonák kezébe. A zsákmány egyik legjelentősebb részét a rabságba hurcolt magyarok – elsősorban a fiatal nők és férfiak – jelentették. Mint Dzselálzáde Musztafa keleties szóvirágokkal teli verse mondja:

 

„Még a szegények is egészen meggazdagodtak;
Hold-képűeket, rózsa arcúakat, bimbó ajkúakat,
Fogtak a gázik, s ittak Dsem serlegéből.
Fiatal ciprushoz hasonló szép termetűeket,
Ölelgettek és szorítottak szívükhöz.
Gyönyörű hurikhoz hasonlított minden leány.
Olcsón keltek el a foglyok,
Mert száma sem volt a szüzeknek.
A tábor pénzbe és áruba fulladt,
Zsákmány és pénz volt mindenfelé.”

 

 

09. ?.

BUDA: a török sereg II. Szulejmán szultánnal megérkezett Budához. Erős hidat építettek, majd átkeltek a Dunán.

 

 

09. 27. [53]

PEST: a sereg Pesten állapodott meg, majd később folytatta útját Pétervárad és Belgrád felé. Csak Rusztem nagyvezírt hagyta a szultán jelentős haddal Budán, hogy I. Ferdinánd király esetleges támadását elhárítsa.

 

 

09. hó vége

GYŐR: az osztrák-magyar-cseh segélyhad a rossz időjárásra, a korán beköszöntő hidegre hivatkozva szétoszlott anélkül, hogy az ország védelmére bármit tett volna. Gyülekezni is csak akkor kezdtek, amikor II. Szulejmán szultán Fehérvár alól eltávozott. A feloszlást is a német és cseh csapatok kezdték, mivel már elmúlt a népüket fenyegető közvetlen veszély.

 

 

09-hótól

PÉCSSZIGETVÁR: 1543 szeptemberétől állandó harcok dúltak a pécsi vár török katonasága, valamint a Pécstól 25 km-re lévő Szigetvár magyar őrsége között.

 

 

10. hó eleje

VESZPRÉM: a II. Szulejmán szultán által Székesfehérvárnál hátrahagyott sereg – bár már előrehaladt az idő – hét ágyúval elkezdte vívnia várat, de a gyenge erődítmény bevételével nem boldogult.

 

 

10. hó eleje

POZSONYI RÉSZORSZÁGGYŰLÉS (és Pápa): I. Ferdinánd király 1543 október elejére Pozsonyba hívta tanácskozásra az ország rendjeit. A rendek javaslatot tettek I. Ferdinánd királynak[54] Vác visszafoglalására, de lekerült ez a kérdés a napirendről.

  Komárom megerősítésének ügye is szóba került. Ezt a rendek szorgalmazták a királynál, holott előtte csak akadékoskodtak ez ellen.

  Javasolták, hogy építsenek erődítményt Esztergom és Jászberény közelében; a sági (Ipolyság) erődített kolostort pedig lássák el bőven őrséggel, lőszerrel.

  Lázas tárgyalások folytak arról, hogy hol, mikor s mit lehetne kezdeni az újabban elvesztett területek visszaszerzésének terén.

  Ezekkel a tervekkel szemben I. Ferdinánd király válasza jelentette az ésszerűséget. Esztergom vidékén a várépítés és Vác ostroma adott időben kivihetetlen volt, mert hiányzott a hozzá szükséges haderő. Ság erősítése és Jászberényben erősség emelése (a kolostor várrá alakítása) viszont lehetséges. Ságra a rendek 200 gyalogost, 300 lovast kértek őrségül, s azt, hogy a Nyitra völgyét védő Surányt is katonasággal lássák el.

 

  Martonfalvay Imre deák valóban jól viselte gondját Pápának. Még 1543 októberében elutazott Pozsonyba, arra a részgyűlésre, amely az ország védelmének kérdéseivel foglalkozott. Kérte a gyűlést, hogy a Kápolnay-család és a Bakics Pál által bitorolt falukat adják vissza jogos tulajdonosának, a pápai vártartománynak. Ugyanis „Pápa is… végház, annak is segítség és épétés kellene”.

 

 

10. 04.

ERDÉLY: a moldvai vajda – Rares Péter (Petru Rareş) – betört Erdélybe – a Szamos völgyébe – portyázni.

 

 

11. 19.

BESZTERCEBÁNYA (Banská Bystrica): a november 19-én Besztercebányán kezdődő országgyűlésen a király szinte kizárólagosan a birtokos nemességre hárította a védelem megszervezését. A várak túlnyomó többségét a birtokló egyházi vagy világi földesuraknak kellett ellátniok némi királyi támogatás mellett. A veszprémi püspökségnek és káptalannak Veszprém és Sümeg várait; az Enyingi Török-családnak Pápa, Ugod, Somlyó, Csesznek várait; a Chóron-családnak Devecser és Tihany várait; a Lengyel-családnak Szigligetet; a Pethő-családnak Keszthelyt, Rezit, Tátikát; a Gyulaffy-családnak Csobáncot; a Podmaniczky-családnak Palota várát kellett megerődíteni és védeni. Természetesen ezt csak úgy lehetett megoldani, hogy a király egyre-másra adományozta a falvakat a várvédelemmel megbízott uraságoknak. Így történhetett meg az, hogy a Podmaniczky testvérek – akik csak 1544 karácsonyán tették le az esküt I. Ferdinánd királynak – a királytól már 1543 nyarán megkapták Palota várának megerődítése és védelme céljából az elhagyott zirci és jásdi apátságok birtokait. A hűségeskü letétele után pedig azonnal megkapták még Polány és Tevel falukat is.

  Az országgyűlésen a nemesség megszavazta az adót – természetesen a jobbágyság adóját – a védelemre. Csak a birtok nélküli zsellérek és azok a jobbágyok voltak adómentesek, akiknek vagyona 6 forintnál kevesebbet ért. A behajtandó adók 80%-át szánták katonák felfogadására és a várak erődítésére. Az egytelkes nemesek és a jobbágyok minden kúria (ház) után évente egy-egy forintot voltak kötelesek fizetni. A király személyes hadbaszállása esetén a nemesek fejenkénti felkelésre voltak kötelezve. Ezenkívül a birtokos nemesség minden száz jobbágy után két lovas katonát és húsz puskás gyalogos katonát volt köteles kiállítani. Az egytelkes nemesek öt-öt kúria után egy lovas katonát állítottak ki.

 

 

12-hó elején

SZIGETVÁR: a vár királyi átvétele után, december elején, Istvánffy Pál lett a vár prefektusa, azaz udvarbírája. A gazdasági kérdések – vár birtokai és jövedelmei – foglalkoztatták, ő építette ki a vár gazdasági szervezetét és adminisztrációját. De hogy ő viselte-e a kapitányi tisztet, azt nem tudjuk, mert erre semmi adat sincs. (1548. augusztus 10-től 1548 augusztus 31-ig (?) viselte e tisztséget). A vár ekkori katonai ereje pontosan nem ismert, tűzfegyvereinek száma: 11 db falkonéta ágyú, 1 bombarda, 2 tarack, 2 mozsárágyú és 120 szakállas puska.

  Az I. Ferdinánd király által uralt várak katonai szervezete élén a király által kinevezett várkapitány állott, akit „collegá”-ja, az alkapitány támogatott munkájában. Az alkapitány a várkapitányt rangban és beosztásban megfelelő tekintéllyel, a helyzet és a viszonyok ismeretében helyettesíthette.

  A király által kinevezett várkapitányt az uralkodó képviseletében egy-két tekintélyes férfiú ünnepélyes keretek között vezette be szigetvári tisztébe. A várkapitányi tisztet tekintélyes, jó vitézi hírben álló és befolyásos nemes férfiak viselték.

  A parancsnokot és helyettesét a tisztikarban a várnagy követte. Az alvárnagy pedig gyalogostiszti beosztásban szolgált.

 

 

?. ?.

? ORSZÁGGYŰLÉS: az 1543. évi országgyűlés 7. törvénycikke felvetette, hogy az egyre erősödő török támadások miatt a magyar főnemesség nincs abban a helyzetben, hogy a török ellen védeni tudja várait.

 

 

Az év folyamán.

SZABADBATTYÁN: a várat ekkor foglalták el, de a pontos dátumot nem ismerjük.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

Az év folyamán

GESZTES: a mohácsi csatavesztés után, 1529-ben ostromolta elõször a török a várat, de csak 1543-ben foglalta el. Rövid idõ után újra magyar kézre került.

 

 

Az év folyamán.

KISNÁNA: a várat a XIV. században a Kompolthy család építette. A vár magjában egy XII. században épült templom állt.

  A várat a törökök 1543-ban ideiglenesen, majd végleg 1560-ban elfoglalták. Móré László volt a várkapitánya 1543-ban, a vár is az ő tulajdonában volt. Gyermekeivel Isztambulba vitték, és sohasem térhetett vissza szülőföldjére.

 

 

Az év folyamán

TISZÁNTÚLI VÁRMEGYÉK: a tiszántúli vármegyék az 1543/1544. évi török hódítások következtében nehéz helyzetbe kerültek. A török ék elvágta a legrövidebbe összeköttetést a nyugati országrésszel, Béccsel. Csak nagy kerülővel, az északi megyéken kívül érintkezhettek ezután a Habsburg-uralom alatt levő részekkel. Mivel a Tiszántúl várainak többsége jelentéktelen erődítménynek számított s egyébként is hiányzott az összefüggő várlánc, kétségessé vált, hogy lehetséges-e ezt az országrészt védeni a törökökkel szemben. A Tiszántúl számára meghatározó volt az erdélyiek állásfoglalása, hiszen ezt a sávot a török és Erdély közé ékelve, mindkettő ellenében oltalmazni eleve reménytelen vállalkozásnak látszott. A tiszántúliak felismerték e kutyaszorítót s küldötteik részt vettek az 1544 augusztusában tartott tordai országgyűlésen és sorsukat Erdélyhez kötötték. Igaz, ezt a következtetést egyelőre csak a dél-tiszántúli vármegyék vonták le: Arad, Békés, Bihar, Csanád, Csongrád, Külső-Szolnok, Temes, Zaránd. Az északabbra fekvők – mivel közelebb feküdtek a nagyrészt Habsburg-igazgatás alatt levő felső vidékekhez – még kevésbé érzékelték a katonapolitikai helyzet megváltozását. (1543-ban Gyula várnagya Sövényházi Móricz Péter volt.)

 

 

 

ÖSSZEFOGLALÁS: a török terjeszkedés következtében Veszprémig és Győrig most már egyetlen számottevő erősség sem állt az útjukba. A tragikus tények kedvezőtlenül befolyásolták a határtérségekben katonák és polgárok hangulatát. A hadi eseményeket Komáromban már számos szemtanú is elmesélte nekik. A várost ellepte a mindenfelől menekülők áradata.

  Komárom befogadta őket. Esztergom polgárai például szervezetten települtek át a szülővárosuk elleni támadás alkalmával Komáromba és hosszú időn át itt is maradtak. Ettől kezdve két bírája volt Komáromnak. A komáromiak ügyeit saját választott bírájuk, az esztergomiakét esztergomi bíró irányította.

 




[1] Martinuzzi György levelezése. Magyar Történelmi Tár 1878. 511, 513, 520. oldal.

[2] Farsang: Vízkereszttől (01. 06.) Hamvazószerdáig (a húsvét előtti 40. nap) tartó időszak, de leginkább az utolsó három nap.

[3] Verancsics Antal: 1505-1566. Memoria Rerum. Sajtó alá rendezte Bessenyei József. Bp., 1981. 90

[4] Szinán Csaus: Az 1543. évi hadjárat története. Török történetírók. Ford: Thury József. I. kötet. Budapest. 1893. II. kötet 294-296. o.

[5] Szinán Csaus: Az 1543. évi hadjárat története. Török történetírók. Ford: Thury József. I. kötet. Budapest. 1893. II. kötet 294-296. o.

[6] Szinán Csaus: Az 1543. évi hadjárat története. Török történetírók. Ford: Thury József. I. kötet. Budapest. 1893. II. kötet 294-296. o.

[7] Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban, 43. old. szerint május hónapban harcoltak Csázma városa körzetében a törökök.

[8] Csázma: Ma Horvátországban Zágrábtól 46 km-re keletre található kis település.

[9] Ennél a helységnél az időpont meghatározása következtetett, mivel a forrás nem közli.

[10] Ennél a helységnél az időpont meghatározása következtetett, mivel a forrás nem közli.

[11] Szinán Csaus: Az 1543. évi hadjárat története. Török történetírók. Ford: Thury József. I. kötet. Budapest. 1893. II. kötet 296-297. o.

[12] Szántó Imre: Küzdelem A Török Terjeszkedés Ellen Magyarországon. 21. oldal.

[13] Károlyi Árpád: Fráter György levelezése és egyéb őt illető iratok. 1535-1551. TT 1878. (LXXX/b.)

[14] Szántó Imre szerint ezt a parancsot a szultán az eszéki táborból adta ki Ahmed pasának.

[15] Szinán Csaus: Az 1543. évi hadjárat krónikája.

[16] Pekry Lajos: A mohácsi csatavesztés utáni másfél évtized egyik leghíresebb huszárja. Számos fontos ütközetben részt vett és sikereket ért el katonáival. Pl. 1527-ben I. Ferdinánd király magyarországi offenzívájában Szapolyai János ellen. A Tarcali csatában Szapolyai János seregének centrumát törték át és ezzel vívták ki a sikert. 1528-ban Szapolyai János Eger ellen vonuló seregét verték szét – más vezérekkel együtt. Majd a Szináni csata után a menekülő sereg szétverésében jeleskedett.

  Ebben az időben (1543-ban) Innsbruckban volt fogoly.

[17] Laszki Jeromos: lengyel nemesúr (nevének eredeti formája Hieronym Łaski), lengyel és magyar diplomata (1496-1541). Az 1520-as években (kétszer is járt Párizsban) lengyel követként a francia kapcsolatok egyik előmozdítója. 1527-ben magyer szolgálatba állt, Franciaországban és Angliában képviselve Szapolyai Jánost, majd 1527-28 fordulóján Isztambulban megköti a magyar-török szövetséget. Jutalmul Szepes megye örökös főispánságát kapja Szapolyi Jánostól. 1531-ben létrehozza a visegrádi fegyverszünetet a két ellenkirály között. Megkapta az erdélyi vajdaságot, 1532-ben pedig Németországban és ismét Franciaországban képviselte Szapolyait. Gritti hívei közé szegődött, ezért 1534-ben letartóztatták. Szabadulása után Ferdinánd szolgálatába állt, 1540-41-ben ő vezette azt a követséget, amelyik beárulta az isztambuli udvarban a váradi békekötést, illetve annak törökellenes tartalmát. A Buda alá induló szultán őrizetébe vétette. Betegen szabadult, s hazatérve hamarosan meghalt.

[19] A forrás (Csorba Csaba: Várak a Hegyalján, 45. old.) nem közöl pontos időpontot.

[20] Khoszrev pasa: negyedik vezír a tárgyalt időszakban és a ruméliai csapatokat vezette.

[21] Somogyvár: Kaposvár és Fonyód között félúton helyezkedik el.

[22] Dzselálzáde Musztafa: Tabakát-ül-memálik ve deredsát-ül meszálik című művéből.

[23] . Veress D. Csaba: Várak Baranyában: 77. o.

[24] Szinán Csaus: Az 1543. évi hadjárat története.

[25] Thury József: TÖRÖK HADAK MAGYARORSZÁGON; 1984 161. o. 333. lj.

[26] Szinán Csaus: Az 1543. évi hadjárat története.

[27] Fövény: ma Fövenypuszta Székesfehérvártól kb. 15 km-re délre.

[28] Pátka: Székesfehérvártól északkeletre kb. 10 km-re.

[29] Szerémi György: Magyarország romlásáról. Bp., 1961. 112-113

[30] Simontornya: a várat ebben az évben, bizonnyal Székesfehérvár elfoglalása után szállták meg a törökök. ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

[31] Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban, 44. old. szerint az ezen tartalmú levelet július 22-én írta Nagy Tamás Podmaniczky Jánosnak.

[32] Juhász J.: Székesfehérvár eleste és Warkoch György hősi halála. Székesfehérvári Szemle, 1934. 56

[33] Sinkovics István: Székesfehérvár a török támadás előestéjén. Székesfehérvár Évszázadai. III. k. 24.

[34] A Podmanini-Podmaniczky-család oklevéltára. III. k. (1538-1548) Bp., 1941. 122. Sinkovics I. I. m. 25-26

[36] Calabria: Az olasz csizma lábfején és talpán elhelyezkedő tartomány. A nápolyi királyság része volt, ami a Spanyol Habsbrugok országa volt.

[37] Ostia: A Pápai Állam egyik kikötővárosa.

[38] Lehetséges, hogy a jós meséjét csak azért iktatta ide, hogy a nagy török kudarcot hozó támadás veszteségeit megmagyarázza.

[39] Víztorony: Erről külön megemlékezik és csodálattal beszél Dzselálzáde Musztafa, valamint Pecsevi is. Szinán Csaus is ír róla. „Az alsó várban egy bizonyos helyen víztartó medencét csináltak, melybe a Dunából bizonyos mennyiségű víz folyik…” Ebből a vizet egy szűk rézcsőn keresztül felvezették egy szerkezet segítségével a várba. A medencénél egy nagy kerek „víztorony” volt.

[40] Mint a török forrásokból tudjuk ezt már vasárnap megparancsolta neki Szulejmán pasa és az ágyúk már a szigeten voltak előző napon.

[41] A vár keleti oldalánál volt a törökök „nagy tábora” fent a Szent Tamás hegyen. Innen tüzeltek teljes erővel a törökök.

[42] Istvánffy Miklós

[43] A nem török szerzők szerint: úgymint Jovius (II. 2: 490. és 495.), Brutus (III. 319.) és Istvánffy Miklós (165). A törökök szerint a díszes szultáni sátrat a várral szemben lévő dombra (talán a vártól keletre magasodó Csúcsos-hegyre) állították.

[44] A pasát elkísérte a kapudsik ketkhudája „aki a boldogságos udvarból ment hozzá”.

[45] Thury József: II 1896. 354.o.

[46] A belső vártól nyugatra elterülő Sziget külváros.

[47] Lufti pasa, Az Oszmán-ház története című munkája alapján..

[48] A deák Török Bálintné megbízottja volt, a várai megerősítésének ügyében.

[49] Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban, 46. old. szerint Zrínyi Pétert említ.

[50] Istvánffy, N.: Pannonii Historiarum de rebus Ugaricis libri XV. 156. old.

[51] Nyitra: a város ma Szlovákiában van. Komáromtól északi irányban 69 kilométer távolságra található.

[52] Szinán csaustól tudjuk, hogy a török sereg szeptember 16-án még Székesfehérvárnál volt. A 21-i dátumot Veress D Csaba – Siklósi Gyula Székesfehérvár, a Királyok Városa 73. o.

[53] Pecsevi szerint. Dzselálzáde Musztafa szerint viszont 21-én.

[54] Maga az uralkodó 20 000 fegyveres kíséretében érkezett Prágából Pozsonyba.