1541-1542-ig tartó korszak eseményei MAGYARORSZÁGON

 

1541

 

 

01. ?.

PÉCS: Ezeki János pécsi püspök püspök halála (1541. 01. (?)) után emberei I. Ferdinánd király hűségén maradtak.

 

 

 

01. 02.

SZÉKESFEHÉRVÁR: 1540 december végén Székesfehérvár a Habsburg-hadsereg kezére került. A lakosságnak azonban kezdettől sok baja volt a várost és a várat megszálló Habsburg-katonasággal, amely fizetetlensége miatt nem egy esetben garázdálkodásokra vetemedett. Leonhard Vels főgenerális e napon közölte az uralkodóval, hogy a katonaság a hideg és a pénz hiánya miatt el akar menni. Kérte, hogy mielőbb küldjenek pénzt és élelmiszereket.

 

Januárban

  A Szapolyai János király-pártiak és a törökök Székesfehérvár átadásának hírére rögtön a város ellen akartak vonulni. Már januárban Mohamed belgrádi bég, néhány környező török helyőrség összesen nyolcezer lovasával, valamint a Budáról csatlakozó Török Bálint csapataival megindult Székesfehérvár visszafoglalására. Azonban a nagy hóesés miatt nem tudták a várost megközelíteni.

 

 

 

02-hó eleje

BÉCS: I. Ferdinánd király eddigi hadi vállalkozásainak kudarcán okulva, az ez évi hadjáratra alaposan felkészült. Már február elején minden porta után 1-1 magyar forintot rendelt behajtani, így biztosítva a hadjárat anyagi hátterét és egyben a magyar nemességet közfelkelésre szólította fel.

 

 

 

02. 10.

SZÉKESFEHÉRVÁR: Mohamed szendrői bég csapatai pusztítottak újra Székesfehérvár körül.

 

 

 

02. 10-től

ESZTERGOM, SZÉKESFEHÉRVÁR, VÁRPALOTA és VESZPRÉM: a háború nyitánya már 1541 februárjában megkezdődött: február 10-től a Buda körül összevont török csapatok – Mehmed szendrői bég parancsnoksága alatt – Esztergomig és Székesfehérvárig, sőt azon túl Palota és Veszprém várainak körzetéig törtek előre.

 

 

 

02-hóban

BUDA: Izabella királynő titkos üzenettel Bécsbe küldte Bebek Imrét, miszerint ő hajlandó lemondani Budáról és Magyarországról, még akkor is, ha ebben a csecsemőkirály gyámja, Martinuzzi György gáncsoskodna. Kijelentette, hogy attól sem riadna vissza, hogy elfogassa, vagy akár meggyilkoltassa. Felszólította I. Ferdinánd királyt, hogy a Pesten magát elsáncolt katonaság vegye birtokába a budai várat, ő ugyanis kész a rendelkezésére álló kulccsal a csapatokat a vár egyik kapuján titkon bebocsátani. I. Ferdinánd király kapva kap az ajánlaton, s megígéri, hogy amennyiben Izabella királynő tíz napon belül átadja neki Budát, s lemond a maga s fia nevében az országról szóló igényéről, úgy évi 32 ezer forint készpénzbeli jövedelmen túlmenően biztosítja nekik Pozsonyt, Trencsént és Nagyszombatot is.

 

 

 

Télen

TATA: a várat elfoglalták Leonhard Vels Habsburg csapatai.[1]

 

 

 

Télen

TATA ÉS PÁPA KÖRNYÉKE: Leonhard Vels kudarcba fulladt budai vállalkozása után Tata és Pápa környékére vonult, s katonáit a János-párti Török Bálint birtokain szállásolta el téli pihenőre, maga pedig Bécsbe ment.

 

 

 

Télen

TOLNA: Vels támadásának hírére Budára indított török katonai segítség az úton elakadt. Jahjaoglu Mohamed szendrői, Uszref és Murad boszniai csapatai „nem törődve a tél szigorával – írja Istvánffy Miklós – a királyné védelmére siettek. De Tolnához érvén a zajló Dunán a hajóraj megrekedt, a lovakat és barmokat a hideg szél elpusztította, az élelem megromlott, s a harcosokat a szolgálatban a nagy hideg meggakadályozta. Nem harcolhatván az idő viszontagságai s a hózivatarok ellen… nagy veszteséggel visszavonultak, s megígérték, hogy a tél enyhültével, még tavasz előtt visszatérnek.”

 

 

 

Télen(?)[2]

PEST: Vels, Varkocs György és mások gondjaira bízott Pest városának védelmét az Esztergomból hozzájuk csatlakozott magyarokkal 4000 főre emelte.

 

 

 

Kora tavasszal

KALOCSA TÉRSÉGE: az itt telelő török csapatok sem tétlenkedtek, s már a tavasz nyíltával akcióba kezdtek. A tavaly felvonult haderő tovább gyarapodott: hozzácsatlakozott Budáról Petrovics Péter ezer ráccal, s újabb boszniai csapatok is érkeztek.

 

 

 

Március elején

VÁC: a rác csapatokkal kiegészült törököknek Török Bálint támogatásával márciusban sikerült bevenniük ideiglenesen Vác várát, majd onnan a veszélyesnek ítélt Pest város visszafoglalására indultak.

 

 

 

03. 12.

BUDA TÉRSÉGE: a hadműveletek megkezdődtek. A Dunán felevezett török hajóhadat a pestiek erős tüzeléssel fogadták, s rövidesen vízicsata bontakozott ki. A pesti Habsburg-flottából 3 hajó indult támadásra, a törökök viszont 6 hajóval vették fel a küzdelmet, s végül is meghátrálásra kényszerítették a pestieket. Kászim vajdát, aki 20 tisztje kíséretében felkereste a budai várban Martinuzzi Györgyöt, díszlövések közepette fogadták. A tárgyalás során kiderült: azért jöttek, hogy személyesen győződjenek meg a budaváriak szultán iránti hűségéről.

 

 

 

03. 20.

PEST: Pest 1541. nagyböjtében esett át a tűzpróbán, amikor a hajóhad fedezete alatt beérkező török szárazföldi csapatok két héten át tartották ostrom alatt. Március 20-án maga Mohamed bég készítette elő a módszeres ostrom műveleteit. Miközben a pesti falakról erélyesen tüzeltek a törökökre, egy kirohanó lovascsapat sikerrel csapott össze a szpáhikkal. Mohamed bég a támadás főirányát észak felől, a Bécsi kapu irányából tervezte, hová a budaiak tűztámogatásának a fedezete alatt többezer főnyi katonaságot vont össze.

 

 

 

03. 20.

POZSONY: a várható újabb nagy török támadás elhárítására a március 20-án kezdődő pozsonyi országgyűlés segítséget kért a német birodalmi rendektől.

 

 

 

03. 21-22

PEST: a következő egy-két nap a Budavár alatti Duna-parti vizirondellából is ágyútűzzel segítették a Pest körüli hadmozdulatokat.

 

03. 23.

  Martinuzzi György áthajózott a pesti török táborba és sáncot vetve erős puska- és ágyútűz alá veteti a falakat, de kevés eredménnyel, mert a pestiek erélyes ellentámadással visszaűzték onnan.

 

 

 

03. 23.

SZÉKESFEHÉRVÁR: Perényi Péter, a Habsburg-hadsereg egyik főkapitánya itt tartózkodott egész tavasszal, s e napon az uralkodónak írott levelében mielőbbi támadást javasolt: „Hogy pedig Felségetek a hadjáratot, amelyre készülődik, a lehető legkorábbi időben megindítsa, ugyancsak szükséges. Az ellenséges törökök ugyanis nincsenek olyan számban, sem olyan erős sereggel, hogy erőiket ne lehetne legyűrni… És talán soha máskor nem rázhatnánk le nyakunkról és teríthetnénk le nagyobb és fényesebb győzelemmel az ellenséget, és ragadhatnánk ki végre hazánkat, Felségtek országát annak kezéből és a végveszélyből!”

 

 

 

03. 25.

PEST: Mohamed bég március 25-ére tűzte ki az ostromot Pest ellen. Kevés tüzérségét Martinuzzi György Budáról átszállította 8 faltörővel, 2 mozsárral, 4 falkonnal és sajkaágyúval, valamint 300 szakállas puskával egészítette ki. A törökök a Bécsi kaputól kb. 180 méter távolságra lévő két tüzelőállásukból az első nap 73 darab 18, 27, 36 sőt 56 kg-os lövedékeket zúdítottak a falakra. A megindult tüzérségi előkészítést Budáról a Duna felett a városra lőtt gyújtólövedékekkel támogatták, itt-ott kisebb tüzeket okozva.

 

03. 26.

  Bár a falak jól állták a török tüzérség első golyóbisainak becsapódásait, a másnapi 157 lövedék már jókora rést ütött a falon,…

 

03. 27.

…a harmadnapi 337 ágyúlövés 4,5 méter hosszan ledöntötte derékig a várfalat. A Pesten körülzárt katonaság hatásosan védekezett, és sikerült a súlyos falrombolások ellenére is visszaszorítania a törököket. A heves támadás során a Bécsi kaput is sikerült berobbantani, de Mohamed bég már-már elért sikere elmaradt, mert az iszlám gyalogság sem parancsra, sem ígéretre, de még fenyegetésre sem volt hajlandó támadni. A lovasok pedig kijelentették, hogy ők „a falakra rohanni nem kötelesek”. Pedig a budaváriak Gellérthegyen felállított 6 falkonja is szakadatlanul lőtte Pest várát.

 

03. 28-31

  A következő négy nap alatt 606 ágyúlövéssel tovább bővítették a városfalon tört rést, úgyannyira, hogy végül is...

 

04. 01-03.

…április első három napján egymást követő rohamokkal kísérleteztek a támadók. Egy kedvező pillanat is adódott, amikor Martinuzzi György barát magyar és rác, valamint Mohamed bég oszmán katonáinak sikerült a külvárosba törniük, de a falakon belül emelt sáncok mögül tüzelő németek visszavonulásra kényszerítették a győzelmet már-már markukban érző rohamozókat.

 

 

 

03-hó utolsó, vagy 04-hó első napjai.

ISZTAMBUL: a szultán csapatait kettéosztva indított támadást az „átkozott Ferdinánd” ellen.

  A had első lépcsőjét Mohamed pasa parancsnok harmadik vezír és Rusztem pasa második vezír csapatai képezték. Háromezer janicsárral és két csapat kapi khalkival indultak el Isztambulból. A ruméliai haderő Ahmed pasával az élen Szófiában csatlakozott a sereghez. Együtt vonultak a Szerémségbe, ahol letáboroztak, s figyelemmel kísérték a budavári ostromot. Az előhadat 300 teherszállító hajó (dunaház) és 200 sajka egészítette ki, ágyúval, puskával erősen felszerelten.

 

 

 

04. 04.

PEST: a török had az egymást érő kudarcok nyomán 4-én elvonult Pest falai alól. Mielőtt azonban Mohamed bég ismét visszavonult volna Kalocsa térségébe, Rákoson újból tanácskozott a budavári urakkal, feltétlen hűségre és engedelmességre intve őket.

 

 

 

04-hó eleje

BÉCS: a meginduló csatározások hírére I. Ferdinánd király Bécsben felszerelt 50 naszádot s az aló-ausztriai rendektől kapott zászlóaljjal együtt Nicolas Salm grófot útnak indította a szorongatott pestiek felmentésére, de amikor a Komáromban hozzácsatlakozott Roggendorffal Pestre hajóztak, a törököknek már se hírét, se hamvát nem találták.

  Roggendorf tábornok azzal kívánta megnehezíteni az ostrom alá került budaváriak helyzetét, hogy elzárta az élelmiszer-szállítás útjait. Pesten, Székesfehérvárott, Esztergomban és Visegrádon közhírré tétette, hogy életével s vagyonával lakol az, aki Budára élelmet vagy fát visz.

 

04-hó derekán

  Április derekán az újabb budai hadjárat főparancsnokául ismét az öreg Wilhelm von Roggendorf tábornokot állította az uralkodói kegy. Noha tíz évvel korábban hasztalan kísérletezett Buda bevételével. Udvarmesteri szolgálatát már rég befejezte s már visszavonultan éldegélt. Korára való hivatkozással „könnyes szemekkel” kérte I. Ferdinánd királyt, bízza másra e fontos feladatot, mert magát alkalmatlannak érzi arra, s mint később bevallotta: a katonái sem szerették. Végre mégis beleegyezik és négy hónap tartamára elvállalta a Buda ellen operáló hadsereg főparancsnoki tisztét.

  Cseh- és Morvaországból ismét katonát kért I. Ferdinánd király, de azok vonakodtak uralkodójuk kérésének eleget tenni.

 

 

 

04-hó közepén

TOKAJ:  miközben I. Ferdinánd király hadvezére Wilhelm Roggendorf Buda felé készülődött seregével Serédi Gáspár április közepén elfoglalta Tokajt.

 

04. 15.

SZERÉMSÉG(?): összeírták a magyar renegátokat a török seregben.

 

 

 

04. hóban

SZÉKESFEHÉRVÁR: áprilistől egyre több hír érkezett arról, hogy a török hadsereg ismét Magyarország ellen indul. E hónapban Hans Ungnad generális Esztergomból értesítette gróf Zrínyi Jánost, hogy Lasky Jeromostól olyan híreket kapott: a török hadak elsősorban Székesfehérvárt akarják megostromolni. A fenyegető veszély miatt, I. Ferdinánd király elrendelte Székesfehérvár erődítményeinek korszerűsítését és kibővítését. A régi, kőből rakott vár és városfalak előtt széles és mély árkot ástak, s a kihányt földből magas töltéseket emeltek, hogy az ellenséges tüzérséget megakadályozzák az ódon kőfalak lövetésében. Ugyanakkor a falakon belül magas ágyúpadokat emeltek földből, hogy az ezekre felvontatott ágyúkkal a falak felett ellőve tüzelhessenek az ellenségre. A Sziget és Budai külvárost is árkokkal és töltésekkel vették körül, s ezzel egy külső védővonalat alakítottak ki. Ezek az erődítési munkák elhúzódtak az 1543. esztendőig.

 

 

 

04-hó végén

DOMBÓVÁR: Enyingi Török Bálint április végén a Habsburg-pártiak által megszállva tartott Dombóvárt ostromolta.

 

 

 

05-hó első napjaiban

REGENSBURG: I. Ferdinánd király Regensburgba utazott, hogy a német birodalmi rendeket is segítségadásra szólítsa fel. A jó diplomata, Frangepán Ferenc püspök is vele tartott, s tüzes beszédben próbált a németekre hatni. Arra kérte őket, hogy mentsék meg a török dühe elől ne Magyarországot, hanem Németországot Magyarország területén! A viszonylag kedvező külpolitikai helyzet, s V. Károly német-római császár hatalmának pillanatnyi megerősödése nyomán az eredmény nem is marad el: tízezer gyalogos és kétezer lovas tartására szolgáló négyhavi zsoldot szavaznak meg. De mégis rendkívüli nehézségek tornyosulnak a sereg kiállítása elé, mert a német segély csak lassan csordogál, s V. Károly német-római császár is éppen ekkor fontosabbnak tartja, hogy 24 000 főnyi serege a törökökkel Algírban számoljon le, ne Magyarországon.

 

 

 

05. 03.

BUDA: Roggendorf generális Bécsből a szokásos útvonalon (Óvár, Győr, Komárom és Esztergom érintésével) – ahol a magyar csapatok csatlakoztak a hadhoz – érkezett Buda előterébe május 3-án, s Óbudán állította fel főtáborát. A 40 nagykaliberű ágyú, a lőszer s az élelem a dunai flottával érkezett a vár alá, számottevő mennyiségű hadihajó kíséretében.

  Az öreg tábornokot azonban nagy meglepetés fogadta. Szinte nem ismert rá a Várhegyen álló várra és városra, olyannyira megerősítette azt az 1530. évi ostrom után a boldogult Szapolyai János király. Szemléletes képet fest a Roggendorf elé táruló képről Istvánffy Miklós: „A várost igen megváltozva, új s hadászatilag kiépült védőművekkel ellátva találta, nem úgy, mint 10 évvel ezelőtt, midőn azt hasztalan ostromolta. Az Országhok palotája felől (a város északkeleti szögletében) ugyanis, honnét a falat lövette, roppant kőerődítmény épült (az ún. Erdélyi bástya). A Szombat kapunál (Bécsi kapunál), mely Óbudára visz, a zsidópiac mellett szintén új védmű épült. Továbbá keletre szintén egy téglatorony készült, mely a várat védte (a vízirondella), de a Dunával összeköttetést is biztosítja, ami az ivóvíz szerzése miatt fontos, mivel az elébbi ostrom alkalmával távolról s nagy veszéllyel kellett azt hordani, miközben a röpködő golyók a vízszállítóknak sokszor veszedelmet okoztak.”

 

05. 04.

  Roggendorf körülzáratta Budát. Serege jelentős: 12 000 gyalogos, 6800 német és 8000 magyar lovas, 2 ezer naszádos katonából állt. A seregben cseh és morva alakulatok is voltak.

  Budát Izabella királynő főemberei és János Zsigmond a csecsemőkirály gyámjai Martinuzzi György, Török Bálint és Petrovics Péter vezette védelemre. A várban a polgárokon kívül csak 2200-2400 katona tartózkodott. A várfalak kijavítása még tartott, mikor az ostrom elkezdődött. Martinuzzi György barát a tőle telhető mértékben felkészült a vár védelmére. Maga fehér papi köntösét páncéllal cserélte fel, s elszántan hangoztatta, hogy inkább kész törökké válni, semhogy Budát I. Ferdinánd királynak átadja. Az egyes csapatok feletti parancsnoki tiszteket Petrovics Péter, Batthyány Orbán, a budai várnagy és Markos Bálint, a kis király keresztapja töltötték be. Török Bálint nem volt jelen, mert éppen Dombó várát[3] tartotta ostrom alatt. De a várban tartózkodik törökországi követségéből hazatért Verbőczy István, a kancellár is. A barát fanatikus hittel és lelkesedéssel eltelten vállalta a küzdelmet, hogy megtartsa Budát a nemzeti király, a kis János Zsigmond számára.

  Roggendorf báró követeket küldött a várba, a krakkói prépost-kanonokot és a poseni (a mai poznani) várkapitányt, Felső-Lengyelország főkapitányát. A királyi gyámok s az ország jelenlévő vezetői a megadási felszólítást mereven elutasítják, kijelentvén, hogy az özvegy királyné nem olyan balga, hogy a szepesi grófságnak elsőbbséget adjon a magyar trón helyett. Martinuzzi György így üzen a levélvivővel: „Vidd el ezt az üzenetet ama eszelős aggastyánnak (ti. Roggendorfnak), aki maga halálát jött keresni azon árokba, ahol egyszer már pórul járt, s aki a hazafias lelkületű józan magyarjaimat részeg zsoldosaival és üres pufogtatásokkal akarja hitükben megingatni.”

  A fiatal özvegy Izabella királynő azonban merőben más üzenetet küldött a Habsburg-táborba. A követek jöttek s mentek, hozták s vitték az üzeneteket Óbuda és a budai királyi várpalota között. De a királyné politikai játéka hamar kitudódott, noha már felkészült a vár feladására, illetve elhagyására. Martinuzzi György azonban hírét vette a titkos tárgyalásoknak és lecsapott az alkudozást intéző két lengyel követre. Az országtanács a két lengyelt a teremből kivezettette, a város utcáin pedig emberei által kövekkel megdobáltatta, végül pedig kiűzte Budáról. Izabella királynőt pedig, aki kincseit már málhás szekerekre pakoltatta, az ostrom tartamára szoros őrizet és felügyelet alá helyezte.

  Roggendorf a kiürített váralji Szent Péter külvárost elfoglalta, s kétezer fegyveressel megrakta.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

 

05. 04.

PÁPA: Török Bálint hadainak egy része – fiának, Török Ferencnek vezetésével –Pápa várában körülzárva védekezett.

 

 

 

05. 04. körül

DOMBÓVÁRBUDA: maga Török Bálint csapataival Dombóvár ostromát feladva, gyorsan Buda védelmére vonult.

 

 

 

05. 04. körül

VÁRPALOTA: Török Bálinthoz hasonlóan cselekedett Szapolyai János király másik jeles párthíve, Podmaniczky János is, miközben embereivel makacsul védték a királyiak ellen Palota várát.

 

 

 

05. 04-06.

BUDA: Roggendorf első akciójaként a vár alatt álló Duna-parti tornyot kezdte lövetni 9 ágyúval, hogy tönkretegye a vár vízellátását biztosító rendszert, ami háromnapi ágyúzás után sikerrel is járt.

 

05. 06. és 05-hó dereka között

  A vár elkészített alaprajzát gyorsfutárral felküldte Bécsbe, kérve I. Ferdinánd királyt, jelölje meg részére, hogy melyik oldalon parancsolja a főrohamot. A haditanácskozás alapján kialakított ostromtervnek megfelelően, melyet az uralkodó is jóváhagyott, két nagy ágyúállást építettek ki. Az egyik Perényi Péteré, s a város falszakasza ellen irányult, a Szombat kapu és az északkeleti szögletbástya között. A másik ágyúállás Roggendorfé, mely a déli nagy rondella átellenében a Gellérthegyen létesült. Itt Nicolaus Leissner, a tüzérség parancsnoka igen erősen elsáncolta az ágyúkat. Az árkokat és gödröket „körök-körül levert cölöpökkel” bekeríttette, várhoz hasonló „erődített hellyé teszi, s csak egy-két helyen hagy kijárást” a torlaszok között. Egy harmadik kisebb ágyúállás a Gellérthegy mögött épült ki, a Madárhegyen, a budaörsi út felett, szemmel tartván a déli irányból felvonuló török sereget.

  Napestig szóltak az ágyúk. A gellérthegyi tüzérek 24 nagy és 4 kisebb ágyúja, 6 falkonja szórta rendületlenül lövedékeit a vár déli nagy rondellájára, melynek falkoronáját sikerült is lerombolniuk. Martinuzzi György barát lankadatlan buzgalommal járta az ágyúállásokat a falakon, bástyákon, buzdítva tüzéreit, sőt a küzdelem hevében nem egy esetben maga gyújtotta meg az ágyúk kanócát. Amikor éjjel elhallgattak a fegyverek, akkor láttak munkához a várbeliek, dolgozván a falak helyreállításán és javításán. A Gellérthegy tetejéről néhány könnyű falkonból kilőtt golyóbissal a várudvart vették tüzelés alá, úgyannyira, hogy a királyné néhány szolgálólánya áldozatul is esett a jól irányzott ágyúzásnak.

 

05-hó dereka táján

  A gellérthegyi ütegállások egy részét megszüntették, s helyette Buda városa délnyugati szöglete alatt, a zsidótemetőben, a mai Pauler utca területén emelt sáncok fedezékében állították fel a nagy ostromágyúkat. A két tüzelőállás között lényeges a különbség. A gellérthegyi lövegekből a nagy távolság (600 méter) és magassága miatt csak kedvezőtlen rombolóhatás érhető el. A zsidótemetőbe áthelyezett ágyúk a budai városfaltól a város kulcsfontosságú nyugati kapujától, vagyis a Logodi vagy Fehérvári kaputól csupán 150-180 méternyi távolságra, s mintegy 45-50 méterrel lejjebb álltak, így a siker reményével tüzelhettek.

  S eközben a vár nyugati előterében, a mélyben fekvő királyi kertekben gyalogsági küzdelem folyt, kivált az éj leple alatt. A kőkerítéssel védett királyi kertekben egy-két kis kaliberű ágyúval 150 puskás védekezett, méghozzá kezdetben olyan sikeresen, hogy a németek meg sem merték őket közelíteni. De végül is egy tiroli zászlótartó 500 gyalogossal lerohanta a várbeliek előretolt állásait, s minden védővel végeztek. A királyi kertek megszerzése azonban, csakúgy, mint a Szent Péter külváros is, a támadóknak nem sok hasznot hajtott, mert a falak magas tetejéről a budaiak éjjel-nappal sűrű puskatűzzel könnyűszerrel el tudták hárítani az ezekről a helyekről induló támadásokat.

 

 

 

05. hóban

PÉCS: Martinuzzi György Ezeki János halálakor azt a tanácsot adta Izabella királynőnek, hogy mielőbb foglaltassa vissza Pécset. Ugyanis, ha I. Ferdinánd király hadai elindulnak Buda elfoglalására, úgy a királyi udvar számára biztosabb menedék Pécs vára, mint Buda. Izabella királynő Athinay Simon deáknak parancsolta meg 1541. májusában, hogy foglalja vissza Pécs várát. Athinay háromszáz főnyi csapatával érkezett a városba. Kákonyi János várnagy hajlott a tárgyalásra, sőt a várat is hajlandó lett volna átadni, de csak akkor, ha Athinay kifizeti a pécsi vár katonáinak hónapok óta elmaradt zsoldját. Mivel Athinaynak erre nem volt elegendő pénze, más megoldás után kellett néznie. A Szapolyai-párti kanonokok vállalták, hogy csellel elfoglalják a várat. A háborús időkre való tekintettel ugyanis a pécsi kanonokok állandóan fegyveres kísérettel jártak, és megszokott volt, hogy így vonultak be minden alkalommal a várban levő Szűz Mária székesegyházban naponta tartott imára. A kanonokok fegyveres segítségére azonban nem került sor. Athinay ugyanis száz aranyforinttal megvesztegette a vár kapuőrségének parancsnokát, Szucsina Ambrust, aki hajlandó volt a vár kapuját megnyitni Athinay fegyveresei előtt, amikor Kákonyi várnagy éppen misét hallgat a székesegyházban. A megbeszélt időpontban Szucsina megnyitotta a vár déli kapuját, amelyen azonnal berontottak Athinay fegyveresei. A kapuőrség néhány tagja ellenállt, ezeket lekaszabolták, de a többség megadta magát. Kákonyi János a templomban misehallgatás közben hallotta meg a csatazajt. Kardot rántva siettett ki a templomból a kapu felé és harcra buzdította még meglevő és harcoló embereit. Athinay azonban figyelmeztette a hiábavaló ellenállásra: az őrséget már lefegyverezték, a vár két kapuját pedig elfoglalták. Megnyugtatta Kákonyit, hogy ne féljen semmitől, vérengzés, rablás nem lesz, mivel az özvegy Izabella királynő számára foglalják el a várat, s előzőleg a várnagy is Szapolyai János király híve volt.

 

 

 

05. hóban

SZÁSZVÁR: Athinay a következő napokban rajtaütésszerű támadással szerezte meg a pécsi püspökség birtokát képező szászvári erősséget is.

 

 

 

06. 01.

BUDA: Roggendorf ágyúi kisebb-nagyobb megszakítással szórták lövedékeiket Buda falaira. A tüzelőállások mögött meghúzódó gyalogság pedig várakozott, hogy a tüzérségi előkészítés után megrohamozza a megrongált falakat. A kedvező szögből és kilövési lehetőséggel dolgozó zsidótemetői ostromágyúk romboló tüze hoz először sikert. Június 1-én hosszabb szakaszon nemcsak a fal, de a mögé emelt földsánc is összeomlott sikert ígérő rést nyitva a városfal gyűrűjén. Az e szakaszon rohamra felsorakozott németek ugyanis – Roggendorf tűri a hanyagságot – a következő napra halasztották a gyalogsági támadást, csak az ostromlétrákat készítették elő a kijelölt falszakaszon. Martinuzzi György barát parancsára azonban a katonák, a városba szorult polgárok, s az asszonyok egész éjszaka megfeszített erővel dolgoztak a rés elreteszelésén. Reggelre virradván a támadásra vezényelt német gyalogosok a hosszú létrákat a rongált falak ostromára felhúzva, a rést pedig valamelyest betöltve találták, de ezzel mit sem törődve mégis megrohamozták a valamennyire kijavított falat.

  Mindjárt az első roham sikert ígért. Egyeseknek sikerült feljutniuk a falak tetejére, ahol diadalmasan kitűzték I. Ferdinánd király zászlaját. Néhány katonának az itt húzódó házak egyikébe-másikába is sikerült betörnie. A lendületes ellentámadás azonban kiszorította a betolakodókat, akik eszeveszett menekülésben próbálták menteni az életüket, de a falakon felsorakozott védők sűrűn tüzelő puskái s az ágyúk súlyos pusztítást végeztek soraikban. Egyes források szerint 224 német katona maradt holtan a terepen. Életét vesztette a hajóhad itt küzdő parancsnoka is. A következő éjjel pedig 200 tiroli olasz veszett oda egy szálig.

  Ezzel az akcióval egy időben az északi részen, a Szombati kapu és az északkeleti Erdélyi bástya között is rohamra lendültek Perényi Péter ütegeinek romboló tüze nyomán a magyar és cseh csapatok is, de ez a vállalkozás is kudarcba fulladt.

  A dunai naszádosok csapatai sem tétlenkedtek: Budának a Duna felőli keleti, északkeleti falát támadták, majd két helyen meg is rohamozták Záray Jeromos vezérlete alatt az összeágyazott falakat. Előbb az északi szakaszon, a Zsidó (ma Táncsics Mihály) utca irányában kezdeményeztek támadást, majd pedig a Boldogasszony-templom mögötti temetőnél. Egyik vállalkozás sem hozott eredményt, de áldozatot annál többet.

 

06. eleje

  A hosszasan elhúzódó ostrom tapasztalatai alapján báró Roggendorf tábornok a falak felrobbantásában véli megtalálni a siker kulcsát. A készenlétben álló aknászok verítékes munkával a föld mélyén több helyen is megkezdték a falak alapjáig hatoló vágatok készítését, de a budaiak Nagybányáról jött élelmes bányászai ellenaknák fúrásával hatástalanították a támadók robbantási kísérleteit.

  „A jó siker a budaiakat oly elbizakodottá és vakmerőkké tette – írja Istvánffy Miklós –, hogy a németekre nemcsak gyávaságukat hányó gúnyszavakat kiáltoztak le a falakról, de gyakorta ki is törvén, azoknak ágyúsáncait megtámadták.”

  A vár vezetésében meghasonlás támadt. A budai bíró a városi tanács embereivel (többségével), valamint – mint tudjuk – maga a királynő is át akarták adnia várat az osztrákoknak. Azonban ezt a viszályt nem volt képes Roggendorf kihasználni.

  A hosszúra nyúló ostrom hetei alatt aggasztóan megfogyatkozott a budaváriak élelmiszerkészlete, s így ami még kapható, az megfizethetetlenül drága. Már rég lóhúson éltek. A szétlőtt vízhordó lépcső miatt még vizet is csak éjjel, életveszély közepette tudnak hordani a Dunáról. S ráadásul még járvány és egyéb betegség ritkította soraikat. Egyes források szerint 1200 főre apadt le a budai katonaság létszáma. „A polgárság s a nép egy része zajongva adta tudtul – tájékoztat Istvánffy Miklós –, hogy az ostromot tovább kiállni nem képes, amiért is méltányos feltételek mellett a megadásról gondolkodott.” Az elcsigázott polgárok elégedetlenségének egyik csírája Izabella királyné magatartásából sarjadt ki, aki Martinuzzi György barát mellének vágta a város kulcsait, kérve kérte, hogy egy szál ingben s ruhában, ami rajta van, kimehessen a várból a fiával. A barát ettől kezdve egy „pinceszerű” helyiségben szigorú fegyveres felügyelet alatt tartotta az özvegyet.

  Azalatt, amíg Roggendorf az aknarobbantásokkal próbálkozott, a várbeliek levelet kaptak a szultántól, aki értesítette őket, hogy bátran tartsanak ki addig, amíg Mohamed pasa harmadik vezír a gondjaira bízott sereg élén felmentésükre megérkezik. Ez a városban is széltében-hosszában elterjedt hír a budai polgárok egy részét korábbi titkos szándékuk valóraváltására sarkallta.

  Amikor II. Szulejmán szultán levele megérkezett, a városi magisztrátus úgy vélekedett, hogy Martinuzzi György barát Budát nem az országnak, hanem kifejezetten a törökök szultánjának akarja Roggendorf ostromló hada ellen megvédelmezni. Ily körülmények között a polgárok nem láttak hitszegést abban, ha Izabella királyné beleegyezésével a várat I. Ferdinánd királynak átadják. Fennmaradt az eset részletes és hiteles elbeszélése egy tekintélyes budai polgár, Bornemissza Tamás tollából:

  „A királyné hívására Turkovics Miklós budai bíró vezetésével 13 tekintélyes polgár jelenik meg a várpalotában Izabella előtt. Miután tisztázódik az »összeesküvés« elvi alapja, az özvegy »mindeniknek kezeket fogá, mindnyájan megesküdtek, hogy űneki az bíró és az tanács minden hívséggel lennének, és erre ajánlá magát, hogy addig nem nyugodnék, míg az ű szabadulásával az Buda várassát, az sok jámbort megszabadítaná. Ezt is mondá az többi beszéd között: Úgy gondoljatok rejá, hogy ezek az árulók (ti. György barát és társai) engemet és az országot régen elárulták, csak hogy űk uralkodhassanak. Akkoron ez válasszal jüvén ki királyné asszonytúl«

  ebben egynéhány napok elmúlván, ismeg Izabella asszony kiizente az tanácsnak, hogy gondot viselnénk az megszabadulására, mert én fogoly vagyok, úgymond.

  Az tanácsbúl két polgárt választanak Izabella asszonyhoz: Bácsy Ferencet és Syry Imrét. Ezektűl az királynéasszony ezt izené: hogy az németekhöz kiküldjenek, és vele szörzödjenek, és Budát kézben adják az körösztyén fejedelömnek, hogy pogán kezében ne jusson, mert én nyilván értöm, úgymond, hogy ezek Budát pogánnak akarják adnia.

  Ez szót hallván, az királyné akaratját és az pogántúl való rettegést megértést megértvén a tanács, végezné, hogy némethöz kiküldene, és mindent végezne velök az megmaradásról.

  Egy embört kiküldének éjjel titkon Budából, és Roggendorf hitlevelet külde azon éjjel, hogy valamit Izabella asszony, az váras kivánna az megmaradás felől, írják meg, mindent kész királyi pecsét alatt, kezeírása alatt megadni, beküldeni.

  Ezt titkon Izabella asszonynak hírre tevék, kin az királyné asszony igen örüle, és Istennek hálát ada, hogy Buda töröké nem volna, hanem körösztyén kézben esnék.

  Az mi kivánsága lűn királyi asszonynak az ű megmaradása felől, és az országnak megmaradása felől, mindent artikulos szerint megírnák, és titkon elküldenék Roggendorfnak, mire Roggendorf mindenre hit szerint fogadná, hogy kísz király kezében megadni és Ferdinandos királlyal meg köll firmáltatni, erősíteni…

  Szentháromság nap után hetfün (junius 14-én) két embert, egyik tanácsbéli Bornemissza Gergelt, másik Korcsolás Pétert kibocsáták éjjel Budából, hogy 600 magyar puskást, és azután két zászlóalja lancot (landsknechtet, német zsoldost) behozzanak Budában, és azután az egész hadat, ki királyné asszonynak mind akaratjával volt. Kik mikoron Roggendorfhoz mentek volna, ottan kész lett reá, de semmiképpen magyarokat nem adott, hanem két zászlóalja lanckenest, kik előtt zászlótartóul tette az fiát.”

 

06. 10.

(csütörtök)

  Húsz hosszú napig állomásozott tétlenül Mohamed serege a régi déli magyar végvárvonal térségében, míg végre megérkezett Budáról a sürgős segélyt kérő üzenet. Az oszmán had megindult a Duna mentén Buda felé…

  A törökök közeledtének hírére Roggendorf egy haditanácskozásán azt javasolták a tábornoknak, hogy véget szakítván a meddő ostromnak, vonuljon vissza. A generális azonban bár maga már passzivitásba merülve semmiféle akciót nem kezdeményezett, s nem is tervezett, keményen visszautasította a meghátrálás gondolatát. Kijelentette, hogy kizárólag I. Ferdinánd király parancsára hajlandó visszavezetni csapatait, s éppen ezért Nicolaus Salm grófot az uralkodó állásfoglalásának kipuhatolása végett Bécsbe küldte.

  A Duna mentén Buda felé vonuló pasát a Dombó (Dombóvár) várának ostromától visszatérő Török Bálint kétezer lovasa kíséretében köszöntötte, tájékoztatván a budai hadi helyzetről, a Habsburg-had létszámáról, és megtárgyalták az elkövetkező időszak elképzeléseit.

  Mohamed pasa harmadik vezír az 1541. június 10-én Buda alá érkező hadinépével a Gellérthegy déli előterében, Kelenföld térségében táborozott le, mihamar ajándékokkal kedveskedett Izabella királynőnek Budára küldött üdvözlő követei útján.

  Roggendorf seregét a Gellérthegy és a vár között vonta össze, hogy onnan figyelemmel kísérhesse és elháríthassa a szárazföldön és vízen észak felé a várba, vagy a pesti Habsburg-bázis felé tartó török hadmozdulatokat. Varkoch György parancsnoksága alatt a túlsó parton állomásozó csapatokkal való összeköttetés biztosítására hajóhidat létesítettek a mai Tabán magasságában a Duna pesti és budai oldala között, de egy hirtelen támadt vihar a hidat szétszakította.

  Bár Roggandorf báró hajóhada 24 gályából, 80 kisebb-nagyobb naszádból és 100 sajkából állt, de tétlenkedett a budai Dunán, s így a török csapatok egy része zavartalanul átkelt a Csepel szigetére, annak északi csúcsán sáncokat emelt, ágyúkat vont össze s egy erős támaszpontot épített ki magának. Ez a lépés a török hadvezetés kétségtelenül jó helyzetmegítéléséről tanúskodik. Nyomban felismerték a hely stratégiai jelentőségét, ahonnan részben figyelemmel kísérhettek minden, táborukat fenyegető hadmozdulatot, és megakadályozhatták a Habsburg dunai flotta támadását is a Ráckeve tájékán lehorgonyzott török hajóhad ellen.

  Jól jellemzi Istvánffy Miklós az ellenfelek állapotát. „A törökök megérkezésétől már jócskán eltelt az idő, s azok és a budaiak bátorsága naponként nőtt, a németek pedig a vereséget mindegy megelőzve, bátorságukat vesztették, úgyhogy meggyengülve sem visszavonuláshoz, sem pedig valami hadművelethez fogtak, de mindkét fél nagyobb lövegeivel küzdött.” Ezt a tüzérségi harcot részben a Gellérthegyen, részben pedig a Madárhegyen, vagy a Duna-parton felállított német ágyúk vívták a török tábor előterében s a Csepel-szigeten felállított török ütegek ellenében. A teljesebb képhez tartozik azonban, hogy a Gellérthegy déli előterében a magyar huszárok a török lovasokkal folyamatosan kisebb csatákat vívtak, s a kisebb hadivállalkozások heteken át tartottak.

 

06. 14. éjjel

(hétfő)

  Bornemissza Tamás és tanácstag társai (pl. Palczan Péter) megnyitotta a vár temető melletti kiskapuját és bebocsátották a németek válogatott katonákból álló csapatát. A megegyezés szerint magyar katonákat kellett volna beengedni, de Roggendorf nem bízott csapata magyarjaiban és németeket küldött. A németek a várban tájékozatlanok voltak, nyelvük is elárulta őket, így ez a középkori kommandós akció vereségre volt ítélve. A lakosság és az őrség éber volt, és gyorsan felmorzsolták a beszivárgó kis csapatot.

  A részletekről hallgassuk meg a jól értesült Verancsics Antalt. „Az budai kisbíró, Palczan Péter az Boldogasson cimetériomon (temetőn) Szent Mihály felől az kis kaput felnyittatá, és az nímet hadot beereszté, és piacig be Budában vivé szintín az perlengérig (pellengérig) és tanácsházáig (a mai Hess András téren), és mikoron csendesen betakarodának, törtínet szerint níminemő két várasbeli szemíly egy házból ki az utcára lesínek, nem tudva mi lenne a dolog, és látva jó rend fegyveres nípet, az egyik megkérdezi: kicsodák vagytok, adjatok jelt. Ott azonnal az egy nímet semmit nem várva csak gyorsan bárddal azt az embert általveré. A másik megszidván őket mondá, hogy ezek nímetek vónának.

  Ezen osztán továbbmene a szó, hogy bizonyában nímetek lennínek. És mert az váras isztrálása (őrség) nípe Bódogasszony cemitériomban áll vala, az Petrovics Péteré penig pelengérnél, és az tanácsháza táján, az várasi isztrálása tetteti, hogy nem látta volna azt a nípet, mert Palczan Péter, ki őket bebocsátá vala, ott forgolódik vala. A Petrovics Péter isztrása, ki pelengér és az tanácsháza táján vigyáz vala, nem hallgata, hanem mindjárást megkérdi feljebb (hangosabb) szóval: Kik vagytok? Adjatok jelt! Kit noha az hadnagynak Roggendorfnak az tanács követi megjelentették vóna, de azok az nímetek, kik előljáróban valának , semmi egyéb jelt nem tudnának mondani, hanem csak: Her, her, her!

  Ott azon közben sok ember kiáltani fogja: Nímetek, nímetek az városban vadnak. És azon a helyen mindnyájan reájok rohanának, és igyekezvén Petrovicstúl is az a nép, a magyar fegyvert kivoná, az nímet hátot adja, és annyira őket vágni kezdinek, hogy mindegyik az kis ajtót, kin bejöttek vala, meg nem lelik vala, mert az falon is általsietve, egyik másikra, nyakára szökik vala. Az Roggendorf fia zászlót is elveszté, és ő maga is nehezen szalada…

  Ezt meglátván Palczan Péter, hogy az nímet Budából kifutott volna, mindjárast ő is megijedvín, felesígit, szolgáit és morháját (vagyonát, kincsét) Budában hagyván… Budából Bácsy Benedekkel kiszalada, az nímet táborba mene.” Bornemissza Tamás és Gergely, valamint Drailinger Tamás, Korcsolyás Péter és mások mindenüket hátrahagyva az utolsó pillanatban kereket oldottak a városból.

  A leleplezettek vagyonát megzsákmányolták, lefoglalták, Bornemissza Tamás feleségét és gyermekét tömlöcbe vetették. „Sokakat Budában megfogának az polgárokban, ki közül néggyé vágának, kinek pedig fejít vevék és külön-külön halálval megölik. De Bácsy Ferencet néggyé ugyan vágának, aki akkoron Budában főpolgár és főtanács vala.”

  Wilhelm Roggendorf báró a hónapokon át titkon szőtt merész vállalkozás bukása után, mintha serege minden erejét elvesztette volna, beszüntette a vár további lövetését, és csupán Buda várának szoros blokádját tartotta fenn, hogy elzárja minden élelmiszer-utánpótlástól és bejutni szándékozó katonai segítségtől. Az öreg generális nagy létszámbeli fölényével, gazdag ágyúparkjával és elegendő lőszerével Budavár puccsszerű elfoglalási kísérletének kudarca után egész seregét passzivitásra ítélte, s a védők kiéheztetésével kívánta megszerezni a várat. A tapasztalt parancsnokok többszörös sürgetésére sem indított a lerombolt falszakaszok ellen rohamot. Buda kiéheztetésére épített terve megpecsételte a Habsburg-had sorsát.

 

 

 

06. 19.

ISZTAMBUL: Isztambulból megindult II. Szulejmán szultán janicsárjai és anatóliai csapatai élén Magyarország ellen. A perzsák nyugtalankodása miatt rendkívül későn. A feszült nemzetközi légkör a menetelése alatt is tevékenységben tartotta a szultánt. Így, amikor Filipopolisban arról értesült, hogy V. Károly császár megtámadta Algírt, haladéktalanul parancsot küldött Hajreddin Barbarossa kapudán-pasának, hogy 80 jól felszerelt gályával haladéktalanul induljon Algírba

 

  II. Szulejmán szultán Ahmed nikápolyi szandzsákbéget 2000 főnyi csapatával, a havasalföldi és moldvai román vajdák 18 000 fegyveresével megerősítve Erdély ellen vezényelte, elhatározván a titkon I. Ferdinánd király oldalára állott Maylád István kézrekerítését.

 

 

 

06. 19.

FOGARAS (Făgăraş): a Fogaras várában védelemre berendezkedett Mayládot azzal a hamis üzenettel, hogy Erdély kormányzását a kezébe adja, a bég (Ahmed nikápolyi szandzsákbég) magához kéreti. Június 19-én minden figyelmeztetés ellenére a török táborban megjelent Mayládot nyájasan fogadják, de azután rabul ejtik.

 

 

 

06. hó vége

BUDA: a szultán előreküldött serege Mohamed pasa vezetésével (ez a ruméliai sereg) azonnal harcolni kezdett Roggendorf seregével. (Belgrádhoz Khoszrev pasa lett rendelve, hogy a szultán seregének készítsen hidat a Száván.)

 

07. 03.

  Egy nagyobb szabású kitörés során az ostromlók soraiból mintegy kétszázan maradtak holtan a csatamezőn. Ezt a megtorpanást ügyes taktikával használta ki Török Bálint, aki a csatározások alatt a már éhséggel küszködő várvédők számára élelmiszert tudott szállítani!

 

07. hó alatt

  A németek egyszerre két helyen voltak kénytelenek harcolni. Egyik részük a várat ostromolta, másik részük, (a nagyobb) a felmentő had támadásainak elhárítását végezte. A hegyeken jól megerősített tábort alakítottak ki, mély árokkal körbevették, több helyen sáncokat emeltek, torlaszokat építettek, így a török lovasság támadásait teljesen kivédték.

Gyalogságuk puskával és ágyúval a várat lőtte, vasas lovasságuk pedig Mohamed pasa lovasságával csatázott igen hevesen. Így a várat annyira sikerült szétágyúzni, hogy kis híján elfoglalták.

A németek más helyeken is építettek védműveket. Például a Dunának némely szigetén tornyot építettek fel ágyúkkal a tábor védelmére.

Az ágyúkat a Gellérthegy lábánál is felállították, hogy támogassák a lovas csapatok külső harcait. A tábor másik fele pedig a Dunáig ért. Ott német hajók biztosították az utánpótlást, illetve a sérültek elszállításáról is gondoskodtak.

A török seregek Kelenföldön és a Csepel szigeten táboroztak le. A sereg megérkezésekor Török Bálint kétezer lovasával csatlakozott hozzájuk és részletesen tájékoztatta Mohamed pasát a német csapatok számáról, elhelyezkedéséről, és egyéb harcászati témákról. Ezenkívűl üzenetet küldött Perényi Péternek (ő Ferdinánd király seregében harcolt ekkor), hogy legalább a magyar hadat vonja vissza Buda alól, mielőtt a szultán és serege megérkezik (ekkor kb. még háromállomásnyira volt Budától).

 

 

 

07. 20.

FOGARAS (Făgăraş): Maylád Istvánt nyájasan fogadják, de azután rabul ejtik (1541. július 20.) és fogolyként a Buda ellen vonuló II. Szulejmán szultánhoz küldték, aki az isztambuli hírhedt Jedikula halált hozó tömlöcébe vettette. Az eset után Fogaras kaput tárt az oszmán erőknek, s az erdélyi rendek július 22-én elfordulván I. Ferdinánd királytól, hűséget fogadtak a kis János Zsigmondnak, s elismerik törvényes királyuknak. Amikor tehát a szultán Buda várához érkezik, Erdélyt már sikerült a csecsemőkirály pártjára állítania és a Habsburg hívek fokozatosan kiszorultak az országból.

 

 

 

07. 21.

BUDA (Gelllérthegy): július 21-én a török előhad a Gellérthegy alá érkezett.

 

 

 

07-hó utolja

BELGRÁD ÉS BUDA KÖZÖTT A DUNA MENTÉN: a padisah csapatai meglehetősen lassú ütemben meneteltek a Buda felé, hiszen már javában folytak a csatározások a Gellérthegy környékén. Belgrádban csatlakozott II. Szulejmán szultánhoz a negyedik vezírré kinevezett Koszrev pasa, a korábbi ruméliai beglerbég.

  Buda alatt napirendszerűvé váltak a török támadások, melyeket a várbeliek kisebb csapatainak kitörései támogattak, nem egy ízben súlyos helyzetet teremtve a Habsburg-tábor katonái körében.

 

 

 

08-hó közepén

eszék (osijek) táján: amikor II. Szulejmán szultán csapataival Eszék táján vonult, egy Gellérthegy alatti összecsapás során szembe került egymással Török Bálint és Varkoch Tamás, s a közelharc gyilkos tüzében török jóindulattal odakiáltotta Perényi hű tisztjének: „A keleti fenevad (II. Szulejmán Szultán) közeledik! Vigyázzanak azért magukra és siessenek visszavonulni, nehogy az egy szájtátással lenyelje őket!”

 

 

 

08. 20.

BUDA: augusztus 20-át, a budavári ostrom utolsó előtti napját az igen heves csatározások jellemezték. E napon három helyen is jelentős hadieseményre került sor.

  Perényi Péter értesülve a törökök támadási szándékáról, a sáncaik előtti sík terepen 8 mázsányi lőport szóratott széjjel, s amikor a rohamozó törökök már e térségben hullámzottak, nem lövettek rájuk, hanem meggyújtották a talpuk alatt a puskaporos szalmát. A vészesen terjedő lángtengerben megzavarodott oszmánok soraiban az előretörő Perényi-huszárok nagy vérontást rendeztek.

  A második támadásra a Gellérthegyen került sor. Itt Török Bálint közel ötórás csatában tudta csak elfoglalni a hegytetőn berendezett megerősített sáncokat. Küzdelmét egyébként számottevően nehezítette az, hogy a védőket hatékonyan támogatták a pesti oldal Habsburg-ütegei is. „Állítják – meséli Istvánffy Miklós –, hogy Török Bálint midőn a városba visszatért, az ablakon kinéző királynénak és gyámtársainak meztelen kardját s vértől párolgó jobbját mutatta, mondván, hogy a németek közül annyit vágott le.”

  A harmadik súlyos ütközetre a kicsiny Ónos-szigeten került sor. A németek és a csehek a Gellérthegy alatt, a Duna kicsiny Ónos-szigetén építették ki erődített támaszpontjukat, híddal kötve össze a két partot. Itt ágyúállásokat és gyalogságot magukba foglaló sáncokat létesítettek, hogy ne csak szemmel tartsák a Duna menti terepet, de biztosítsák is azt. A Csepel-szigeti török megfigyelők azonban észrevették, hogy a németek hanyagul végezték az őrszolgálatot, így hát egy csapat janicsárral és más fegyveresekkel megrakott hajókat küldtek rájuk. A küzdelem rövid, de véres volt: a 700 főnyi őrség áldozatul esett a rajtaütésnek, s a többiek is csak a futásban kereshették a megmenekülésüket. De a túlerő elleni kényszerű meghátrálás során még sokakat terítettek le a janicsárok puskalövései, s a török hajósok sűrű nyílzápora. A támadók a menekülők ijedelmét látva, mindenünnen pánikkeltő kiabálásban törtek ki, ami felriasztotta Roggendorf táborát. A Habsburg-hajóhad Mario Speciacasa flottaparancsnok és Ebersdorf táborkari főnök vezetése alatt észrevétlen megközelítette az elfoglalt szigetecskét, ahol a törökök a részben zsákmányként elfoglalt ágyúk elvontatásával, részben pedig az elesettek kifosztásával volt elfoglalva. A váratlan ellentámadást a budai tábor német, cseh és magyar csapatainak rohama is támogatta. A törökök a nyakukba zúduló heves támadása elől, 500 harcosuk hulláját hagyva vissza, gyorsan meghátráltak, ott hagyván a már elvontatásra kész ágyúkat is. A Duna-parti csatával karöltve a folyamon is heves küzdelem bontakozott ki, melyben végül is több török gályát és naszádot sikerült elsüllyeszteni, néhányat pedig elfoglalni.

  II. Szulejmán szultán naplója így mondja el a heves összecsapásokat: „Az alávaló hitetlenek, hogy szembeszállhassanak a győzhetetlen sereggel, a Buda mellett lévő nehezen járható hegyen (a Gellérthegyen) egy jól megerősített tábort csináltak, körülvéve mély árkokkal, továbbá több helyen sáncot emelvén s a Dunán levő némely szigeten tornyot építvén, ágyúkat állítottak fel, hogy táborukat minden oldalról megvédelmezhessék. A szerencsés csillagzat alatt született hősök pedig azonnal rohamot intéztek a pokolra való átkozottak ellen, mire a hitetlen gyaurok külön csapatokban kijövén az árkok mögül, a táboruk előtt levő mezőn összecsaptak a mieinkkel, miközben az ágyúk füstje eltakarta az eget s a hit harcosai aprították világhódító kardjaikkal a pokolra valókat…”

 

  Wilhelm von Roggendorf báró haditanácskozásain a törököket nagyon jól ismerő Perényi Péter, a magyar hadak parancsnoka arról akarta meggyőzni az öreg generálist, hogy még mielőtt a szultáni sereg Buda falai alá érkeznie, indítsanak Mohamed pasa Kelenföldön s a tőle délre fekvő területen táborozó serege ellen egy jól összehangolt és kidolgozott támadást. De Roggendorf a németországi újabb segédhadak beérkezése előtt erről hallani sem akart, s minden jelentékenyebb támadó fellépést kockázatosnak tartott. Ezzel szemben Mohamed pasa nem húzódott meg félénken ruméliai harcosaival, hanem támadást támadás után indított. Dzselálzáde Musztafa meséli: „Egy hónappal tovább harcoltak ily módon, de a Habsburg-csapatok rendkívül sok ágyújuk és zarbuzánjuk lévén, az iszlám serege nem volt képes döntő rohamot intézni, mert ágyúkkal, zarbuzánokkal és puskákkal feltartóztatták.”

 

08. 21.

  Roggendorf éjjel hajóhídon a Pest által védelmezett túlsó partra akarta vezetni a seregét. Perényi Péter valamilyen ürüggyel megszökött a táborból. Ekkor az egész hadsereg és vezérkara megzavarodott és futáshoz készülődött. A sereg hajókkal is igyekezett át a túlsó partra

A várbeliek is és a törökök is észrevették a mozgolódást. A törökök azonnal rajtaütöttek a táboron és az átkelő hajókon. A Duna partján igen heves csata keletkezett ágyúzással, puskatűzzel, és kézifegyveres harccal. A török hajók is sok német hajót támadtak meg és süllyesztettek el.

Végül 7 ezer németet lekaszaboltak és az egész hadfelszerelés török kézre került. A menekülők hajókon jutottak vissza legnagyobb számban német erősségekbe. Maga Roggendorf is megsebesült és néhány nap múlva Komáromban meghalt.

 

  Perényi Péter most már a leghatározottabban követelte Roggendorftól a sereg visszavonulását, mert amennyiben ezek után sem lesz hajlandó a generális a tábort feloszlatni, ő magyar csapataival Buda falai alól távozni lesz kénytelen. A magyar főparancsnok szinte ellentmondást nem tűrő fellépése, valamint a naponta érkező újabb vészes jelentések alapján végül is Roggendorf az augusztus 21-i haditanácson, I. Ferdinánd király hozzájárulásának bevárása nélkül, elrendelte az azonnali táborbontást s még aznap éjjel az egész Habsburg-hadsereg a pesti oldalra vonult át. Verancsics Antaltól, a jól értesült diplomatától tudjuk, hogy a frissen érkezett német és cseh csapatok nem értettek egyet a vár alóli elvonulással, hanem „akarják, hogy magokat halálokig meg ne adnák, szidalmazván a magyaroknak tekíletlen voltokat”. De a parancsnoknak nekik is engedelmeskedniük kellett.

  Egész nap lázas munka, csomagolás folyt a táborban, s amint leszállt az este, a fővezér által szigorúan megszabott rendben az éj leple alatt megindult Roggendorf serege Buda alól kürülbelül a mai Döbrentei tér vonalában álló hajóhídon át Pestre. A tábornok utasítása értelmében az átkelés irányítása Varkoch Tamás és György, valamint Baltasar von Pucheim parancsnoksága alatt folyt. Hajókon, csónakokon és kompokon is tervszerűen, bár nehezen folyt a csapatok átköltöztetése a másik partra. A sor élén I. Ferdinánd király szigorú rendeletére minden körülmények között megmentendő ágyúk haladnak. Ezt követik a lovasok csapatai. A német, cseh és magyar gyalogos csapatok ott sorakoztak a budai hídfőben, várakozva arra, hogy rájuk kerüljön a sor. Eddig minden fennakadás nélkül, gördülékenyen zajlott, de aztán összetorlódtak a csapatok a hídfőben, mert éjfélkor elszakadt a komp vontatókötele. A budai várból Martinuzzi György barát haladéktalanul értesítést küldött az átkelésről Mohamed pasának, aki a híreket hallván megindította csapatait. A Gellért- és a Várhegy közötti katlanban szorongó – lovassági és tüzérségi biztosítás nélkül maradt – zömében német és cseh s néhány magyar gyalogos csapatot két tűz közé fogták. Észak felől a várbeliek, délről pedig az egészében megindított török sereg lendült a sötétben támadásba. Az oszmán had a Gellérthegyet körülölelő két oszlopban támadt: a keleti szárny a Gellérthegy s a Duna között, a nyugati pedig a Gellérthegy és a Sas-hegy közötti völgyön át. A törökök még ágyúikat is felállították, s hajóhaduk Kászim bég parancsnoksága alatt csepel-szigeti kikötőjéből felevezett a Gellérthegy alá, de felsorakoztak a hajóhíd mellett az átvonulást fedező Habsburg-flotta egységei is.

  A mieink – írta a Ferdinánd-párti Istvánffy Miklós – azt hitték, hogy az ellenség semmit sem tud szándékukról… zavarba jöttek. Ehhez járult még az is, hogy Roggendorf lázban szenvedett, s midőn sátrában éppen levelet írt, egy lövedék megsebesítette, s a csapatok tisztjei parancsok nélkül maradtak. A mieinket rövid idő alatt mind a Gellérthegyről, mind pedig a felső táborból kivezették s rendezetlenül futva szétszóródtak. A budaiak ki is használták az alkalmat, s a Duna melléki vizirondellából kitörve az elhagyott tábort felgyújtották. A barát, hogy bevilágítsa a küzdőteret, a királyi ólak előtt felhalmozott takarmányt (a vár keleti oldalában) felgyújtotta, övéinek ugyan az előnyére, de a mieink veszedelmére, mert így a tűz világánál a futó németek láthatók voltak, s ágyúval és apróbb fegyverekkel biztosabban lövethettek. Hasonlóképpen pusztították a megrémült németeket és magyarokat a kétfelől előretört törökök, s a Csepel szigetéről Kászim hajóhada is sok kárt okozott.

  A német hajóhad kétségbeesve, a folyam ellenében úszva szerencsésen megmenekült, s az ellenséget, ki a hajókat horgokkal, vaskampókkal s rudakkal elfogni törekedett, visszavetvén, Komárom felé húzott. A szárazföldi budai sereget körülfogták és lemészárolták, azok kivételével, akiket erejük vagy tetszetős külsejük rabszolgaságra ajánlott, s akik fegyverüket elhányva magukat megadták, s életüket a halálnál is keservesebb rabsággal váltották meg, akiknek száma mintegy 3 ezer német gyalogosra ment, – ezek a Szent Gellért hegyére futván ott összecsoportosulva körülvétettek s elfogattak.” A magyarok zömét a Budáról kitört csapatoknak sikerült a felbőszült törökök karmaiból megmenteniök.

  Érdekes, hogy miként írja le II. Szulejmán szultán naplója e döntő budai küzdelmet: „Az éj sötétségében moszlim és gyaur, hívő és hitetlen úgy összekeveredett egymással, hogy az igaz vallás hívei egyedül csak az ágyúk villámlásai s a kardok csillogása mellett voltak megkülönböztethetők a pokol lakosaitól. A borzalmas küzdelem reggelig tartott… győzhetetlen seregem tökéletes diadal aratott a hit ellenségein, míg a bálványimádók csoportja teljesen le volt verve és megsemmisítve… A hit harcosai a kardok martalékává tévén a lázadók csoportját, a budai mezőt behintette a gyaurok hulláival. A hitetlenek, hogy megmentsék életüket, a Dunának rohantak, de elmerültek benne… Most a vízen álló hajóim is támadást intéztek, s így összefogva öldösték a túlsó (pesti) partra átkelni igyekvő gonoszokat. Sőt az ellenségzúzó hősökből egy csapat űzőbe vette a futókat, és sokat leaprított közülük... A hit ellenségei megkapták a megérdemelt megaláztatást és hatalmuk szárnyát letörték...”

  Magát Wilhelm Roggendorf tábornokot az utolsó pillanatban sebesülten egy hajón sikerült megmenteni, de Komáromból Bécs felé utaztában az öreg báró lőtt sebébe belehalt.

  A gazdag hadizsákmányra a budaváriak tették rá a kezüket: 36-40 ágyú, 2 nagy faltörő mozsár, 50 hordó lőpor, s a teljes tábori felszerelés sorakozott a véresen szerzett új hadifelszerelésben.

 

08. 22.

  Alig virradt meg a reggel, Kászim hajóhada tömve fegyveresekkel kikötött a pesti parton. Maguk a törökök is meglepődtek, hogy senki sem védte a falakat s a kapukat. Így azután a muszlim harcosok vad rohammal vetették magukat a városra, mely még tömve volt Roggendorfnak megmenekült katonaságával, akik ahelyett, hogy továbbvonultak volna, a pesti polgárok boltjaira, raktáraira és lakásaira vetették magukat, s a német, cseh és magyar katonák egymással versengtek a fosztogatásban. A halálfélelmüknél nagyobb mohó zsákmányolási vágyuk borzalmas következménye lett pusztulásuk. A török csapatok ugyanis gyorsan elfoglalták a várost, és mindenkit, akit csak sikerült elérniük, irgalmat nem ismerően legyilkoltak. Még a budai oldalról is átevezett 6 naszád, de azokat a pestieknek sikerült elűzniük. Mintegy 800 magyar huszár keményen helytállt, s kiszorította a törököket a búzapiacról, ahonnan Kászim vajda csak szívós ellenállásuk teljes megtörése árán tudta kiűzni őket. A felborult rendben általánossá vált a Habsburg-csapatok pánikszerű menekülése.

  A törökök hadizsákmánya óriási: 8 ostromágyú, 60 hordó ólom, 300 hordó lőpor, 1600 zsák liszt, 1 ezer mérő (62 530 liternyi) zab, kocsiszámra a zsoldnak szánt posztó, s a megrohant társzekerekről úgy hull a zsoldpénz, hogy kalappal lehet meríteni. A dunai hajóhadból török kézre jutott két hajó 400 mázsa lőporral s ágyúgolyókkal terhelten, s egy naszád, melyről a híres „magna cantatrix” (nagy énekesnő) nevű ágyú okádta heteken át gyilkos tüzét. Csupán a tüzérségi felszerelésben 600 000 forintra becsülték a kárt, hiszen az ágyúpark „a legjobb és legszebb volt, amit csak kiállíthatott” I. Ferdinánd király.

  „Amikor a felkelő nap sugarai bevilágítják a mindenséget – írja győzelmi jelentésében II. Szulejmán szultán –, győzhetetlen seregem tökéletesen diadalt aratott a hit ellenségei, míg a bálványimádók teljesen le voltak verve és megsemmisítve.”

  A Habsburg-hadsereg szörnyű pusztulását mi sem jellemzi jobban, mint Verancsics megjegyzése: „Igazat mondok uraim, hogy az mi ember hala meg az táborban, kiket levágának, és

az kik futásokban az Dunában veszínek, és kiket Pestben levágának, többen vótanak 16 000 embernél, kiknek az magyarok Budában sokan örülínek…”

 

 

 

08. 26.

ÓBUDA: II. Szulejmán szultán főseregével Óbudára érkezett.

 

08. 27.

  II. Szulejmán szultán felállította táborát Óbudán. Azért csak ekkor, mivel Roggendorf táborhelye bomló holttestekkel volt borítva, s a nyári kánikulában azok kiállhatatlan bűzt árasztottak. Maga a padisah a vár nyugati mellékén, Logodon telepedett le. II. Szulejmán szultán üdvözlésére megjelentek a király gyámjai is: Martinuzzi György, Török Bálint és Petrovics Péter, ajándékul adván át a szultánnak Roggendorf fogságba ejtett katonáit. Ezt követően a szultáni sátor előtt arany trónt állítottak fel, aztán hatszáz német és cseh foglyot egyenként lefejeztek. Csupán egynéhány tiszt kerülte el a halált, így az osztrák Balthasar von Pucheim és Melchior Borzica, a cseh csapatok parancsnoka. Szerémi Györgytől tudjuk, hogy „már a török sereg mint valami gyűrű szorította körül Budát”.

  „Rendkívül fényes győzelem volt ez – vallja Dzselálzáde Musztafa. A hitetlenekből egy nagy sereg fulladt a megsemmisülés tengerébe, vagy égett el a kínzó tűzben, s egyszersmindt Budun vára megmentetett a pokolravalók jogtalan birtoklásától.”

  A budai siker elmélyítésére a szultán seregével magával hozott népes tatár csapatokat elrettentő pánikkeltés és rablás céljából dúlni s pusztítani küldte Esztergom, Székesfehérvár, sőt a távoli Nyitra felé.

 

 

 

08. 28.

BUDA (LOGOD): II. Szulejmán szultán szokása ellenére magával hozott két szultánfi – Szelim és Bajezid – nevében Ali agával[4], a csaus-basival ajándékok kíséretében üdvözletét küldte Izabella királynénak s János Zsigmond királynak, köszönetet mondván nekik, hogy oly eréllyel és sikerrel védelmezték Buda várát. A török uralkodó barátságáról és pártfogásáról biztosította a testvérül fogadott özvegy királynét s fiát. Mivel azonban az iszlám vallás tiltja, hogy idegen nő hajlékába lépjen, a csecsemőkirályt viszont látni és a két szultánfiúnak bemutatni kívánta, arra kérte Izabella királynőt, hogy küldje le őt a vezető magyar urak, s Buda városa magisztrátusának kíséretében logodi táborába. Az urakat azért kérette magához, hogy megtanácskozza velük Buda és Magyarország elkövetkező sorsát. Ígéretet tett II. Szulejmán szultán az özvegy királynénak, hogy nem fogja eltűrni, hogy gyermekét a legkisebb sérelem is érje, s magát a királynőt, mint saját gyermekét fogja tekinteni. Sőt, ha majd Bécset elfoglalja, azt is János Zsigmond király adja kormányzásra.

  A szultáni meghívás nem kis riadalmat keltett a várpalotában. Akadtak, akik török hírek alapján óva intették az urakat a meggondolatlan lépéstől. „A terekek között sokan vótanak – írja Verancsics Antal –, kik a szegín Magyarországnak szánták és tudták veszedelmit. Titkon több embernek mondták, hogy a török császár elfogja őket és az Budát tőlük elveszi. De ők ezzel semmit nem gondolva, csakhogy az ő akaratjok megteljík, az nímet királyon bosszút tehessík, vígezik, hogy elmenjenek. Királné asszon nem akarván oda az gyermeket köldeni, fílve neki: sír, jajgat, bánkódik, módot, utat keresi, és tudakozik, hogy és miképpen menthetné magát attúl, hogy az fiát császárhoz ne köldhetné…”

  Török Bálintnak nyomban feltűnt, hogy II. Szulejmán szultán valamennyi úr látogatását, tehát Buda várából való kivonulását kívánta. Szerémi, a szemtanú így mesélte el az izgalmas jelenetet: „Halljátok uraim, mondta Török Bálint, nem kell mindnyájunknak kimenni, mert rossz jel a török császártól, hogy azt akarja, mindnyájan menjünk ki Budáról. Nem szabad és nem ezt megtennünk, hanem menjen csak György barát Verbőczy Istvánnal, s mi legyünk felkészülve a harcra a császár ellen. Ha a várost el akarja foglalni, halálig ne adjuk neki, mert vagyunk még több, mint kétezren. Hogyha ti elmentek, én nem. Ezt hallva Verbőczy István ellene mondott Bálintnak: Én csodálkozom rajtad, Bálint, hogy még kételkedel a törökök császárában. Hát nem mondtam nagyságodnak, hogy a törökök császárának szavai olyanok, mint az evangélium? Hogyha nagyságod vonakodik velünk jönni a császárhoz, mindjárt egész kegyét veszti el tőlünk…” Török Bálintot katonái szerették volna parasztruhában megszöktetni, de végül ő is csatlakozott Martinuzzi György és Verbőczy erősen pártfogolt javaslatához.

  II. Szulejmán szultán környezetében is jelentős politikai tárgyalások folytak, mivel láthatóan nincs előre kidolgozott tervezete a szultáni tanácsnak a királyi család s Magyarország sorság illetően. „A pasáknak az volt a véleményük – tájékoztat Dzselálzáde Musztafa nisándzsi, a főkancellár –, hogy ez alkalommal közvetlenül birtokba kell venni Buda várát. Minthogy Magyarország előbbi királya, Szapolyai János király meghalt… kisfia és felesége… a várban maradtak, s most megmenekültek az ellenség kezéből.”

 

 

 

08. 28.

EPERJES (Prešov): a felső-magyarországi megyék már Buda törökké válása előtt egy nappal Eperjesen gyűlést tartottak, s arról tanácskoztak, hogyan oltalmazhatnák meg területüket a török ellen.

 

 

 

08. 29.

BUDA (LOGOD): a mohácsi csata 15. évfordulóján díszes menet indult a várpalotából a Logodi kapun át a szultán szállására. Aranyos hintóban a dajkák ölükben vitték a kis János Zsigmondot, Magyarország királyát, s a fényes gyalogos kíséretben ott láthattuk a három gyámot: Martinuzzi György barátot, a kincstárnokot; Török Bálintot, a magyar fegyveres erők főparancsnokát és Petrovics Pétert; továbbá Batthyány Orbánt, a budai vár parancsnokát, Verbőczy Istvánt, a kancellárt, Markos Pétert, a király egyik keresztapját, Podmaniczky Jánost és Pösténi Györgyöt, valamint Peter Porembskit, a királynő lengyel titkárát. De a szultáni fogadásra felvonult Buda város tanácsának küldöttsége is, Turkovics Miklós bíróval az élen. Az urak az 1540. évi árulás miatt elkonfiskált vagyonból vittek ajándékot a padisahnak. 40 előkelő úr ment a szultán elé.

  A menetet a török uralkodó sátrainál a Várhegy nyugati aljában fogadták. Két oldalt janicsárok, szolakok, ulufedzsik, szpáhik álltak és „sok egyébféle császári udvari nép”. Főrangú személyek mentek a küldöttség elé, „kik őket nagy móddal, s nagy tisztességgel fogadták és bevitték a császár sátorába a gyermekkel”. II. Szulejmán szultán kegyesen fogadta a budaváriakat s ajándékaikat. Miután pedig személyesen is meggyőződött a gyermekkirály fiú voltáról, s kis János Zsigmond királyt dajkáival egy sátorba kísértette, az urakat pedig egy másikban helyezték el, finom falatokkal traktálván őket.

 

  Istvánffy Miklós így írt arról, hogy mi történt ezalatt a várban: „Buda város megtekintésének az ürügye alatt néhány utasítással elátott csapatot oda beküldtek, akik csendesen, minden zaj nélkül előbb a Szombat, majd a többi kaput is sorra elfoglalják úgy, hogy az őrség és a polgárok alig vették észre. Így a kapukat, tereket s keresztutakat gyorsan megszállták, a janicsár-parancsnok a várost belovagolva, hírnökökkel meghirdette, hogy a hatalmas Szulejmán császár akarja s parancsolja, hogy a városban mindenki a fegyvert azonnal letegye és átadja, odahaza nyugodalmasan maradjon. Aki pedig nem engedelmeskedik, fejét veszti. A polgárok a váratlan eseten megrémülve fegyverüket kiadták, s a janicsárok és törökök mintegy tízezren a város minden házát elfoglalták.”

  A janicsárok úgy szivárogtak be egyenként a várba, mintha csak nézelődnének. A Szombati kapun át s Szent György tér felé húzódtak, ott csoportosultak mintha csak látogatóba jöttek volna. Egyszer csak megjelent a téren a janicsár aga, és vele Szolimán basa is, és kihirdették, hogy a vár a szultán tulajdonába került. A nemesurakat és a tehetős polgárokat a katonaság behajtotta Mátyás király egykori lóistállójába, és alsóruháig levetkőztette és kirabolta, majd nagy gúnyolódás közben kizavarta a várból. A többi janicsár eközben lefegyverezte a védőket, akik semmiféle ellenállást sem tanúsítottak.

  Amikor a padisah értesült a budai vár s a város elfoglalásáról, már leszállt az este. A kis királyt hazaküldte dajkáival nagy lelki izgalmak között vergődő édesanyjához.

  A férfiak közül Martinuzzi György baráttal és Verbőczi Istvánnal bizalmas tárgyalás folyt a szultáni sátorban – s történelmünk titka, hogy miről is beszélt II. Szulejmán szultán s a két magyar. Végül valamennyi urat hazabocsátották, Török Bálint a jó katona, a magyar királyság hadserege főparancsnokának a kivételével. A szultán magával hurcolta Isztambulba és ott is halt meg.

  Buda városában a török, Turkovics főbíróval hirdettette ki, hogy még az este minden úr, nemes katona hagyja el a várost, „mert azután valakit effélét megtalálának, kifosztanák és levágnák”. A vagyonkájukkal távozókat azonban az éj leple alatt a törökök mégis mindenükből kirabolták. „Azután őket mezítelenül elbocsáták, hajtva és szidva” – írta egy kortárs. Podmanicky János is, akire pedig a távozás kötelezettsége nem vonatkozott, de – „ki okos ember vala, megijedt vala, látván, hogy az dolog nem jól vagyon. Még azon estve szakállát elmetszvén, szűr csohában felőtezik és egy puttont vállára fogván, íjjel szükik el Budából…” Visszament Palota várába. Ő is – a testvérével, Podmaniczky Ráfáellel – felajánlotta szolgálatait I. Ferdinánd királynak. Ezzel a Dunántúl két nagy vára – és azok vártartománya – a Habsburgok védelmi rendszerébe fonódott. Ezzel egységessé vált a az a védelmi rendszer, amely – a Duna és a Balaton között – a megmaradt Magyarországot és azon túl Ausztriát védelmezte.

 

  Ali aga, a csaus basi megjelent a várpalotában, hogy azt is átvegye a megszállók részére, de attól Izabella királynő kérésére a királyi család ott-tartózkodásáig elállt. A török aga azonban a győztes jogán, a hódítók pöffeszkedő önteltségével egy egész napon át a magyar királyok trónján terpeszkedett.

 

 

 

08-hóban

SZEGED: természetesen a törökök Szegedet már 1526 óta meghódított területükként kezelték, annak ellenére, hogy azt nem tartották megszállva. Hogy ezt a lakosság el nem feledje, 1541 augusztusában Szegeden is megjelentek a török csapatok, s a városi tanácstól a város minden lakója után, fejenként három-három akcse „fejadót” követeltek és szedtek be.

 

 

 

08. 29-09. 01.

BUDA (LOGOD): az elkövetkező három napot a hódítók biztonsági intézkedések foganatosítására, valamint a városban való berendezkedésükre fordították. A megszállás irányítója, a janicsárok agája Turkovics főbírót hívatta maga elé, s „megparancsolának neki, hogy azonnal kiáltassa széjjel a várason, hogy minden várasbéli ember fegyverit, akármiféle vala, még a késeket is eleikben Szent Gyergy piacára hoznáják, és senki feje s jószága vesztíse alatt ne merne egyebet mívelni”.

  A janicsárok csapatai egy héten át őrködtek az utcákon, tereken, s azalatt a megmaradó lakosság nem tehette ki a lábát a házából. A janicsárokhoz később más katonák is társultak, s megkezdődött az üresen maradt budai házak elfoglalása, „de sem az várast nem vetik zsákmányra, sem senkit nem bántanak ki paraszt vala, hanem azokat, akik úriszabású, vagy nemes, vagy szolgáló ember vala… azokkal oly módon cselekedínek – írja Verancsics Antal –, hogy se ruhájuk, se morhájuk (vagyonuk), s lovok, se pénzek, se fegyverek, se tollok süvegen meg nem marada.” A legutóbb említett annál is nagyobb sérelem, „mert nagyobb baj s bosszúság nem lehet, mint mikor egy vitéznek tollát fejibűl szedik, a fegyvert oldaláról ódják és az ő lakhelyibűl kiverik”.

  Akik pedig „keménkednek” a hódítókkal, azokat megsebesítették, megverték, leszidták, vagy éppen kiűzték Buda falai közül.

  A Szent György téri piac közepén két díszes sátrat emeltek, a pompásabbat a szultánnak, a szerényebbet pedig a janicsár aga számára. A Boldogasszony-templomot mohamedán mecsetté alakították át.

  Közben pedig szakadatlanul folytak a szultáni tanács tárgyalásai az elfoglalt Buda, az ország s a királyi család sorsáról. A diván-üléseken egymással komoly vitába szálltak a pasák. „Mohamed pasa, a harmadik vezír és Ulema a gyermekkirály Isztambulba vitelének s Budának egy bölcs, mérsékelt török parancsnok alá adását javasolták – meséli a jól értesült Istvánffy Miklós. A belgrádi pasa a keresztények dühödt ellensége, a magyarok engesztelhetetlen gyűlölője hosszas beszédében kifejtette, hogy a gyermeket és a főurakat ki kell végezni, váraikat le kell rombolni, a királynét pedig atyjához (Zsigmond lengyel királyhoz) vissza kell küldeni, s Magyarországból török tartományt kell kialakítani, nehogy minden évben szükséges legyen nemcsak Európából, de a tengeren túli Ázsiából és Egyiptomból is hadakat roppant fáradtságból idemeneteltetni, s hadjáratot indítani. A szelídebb Rusztem (a második vezír) véleménye méltányosabb volt, s arra irányult, hogy egy nagy és igazságos fejedelem, mint a szultán kötelessége, hogy a királynénak és a kisdednek az országot, amit apjának hűbérül adományozott, megtartsa, s mindenkitől rettegett fegyverével örökségükben megvédelmezze.”

  A végső döntés az eltérő vélemények egyeztetése alapján úgy alakult, hogy Erdélyt Lippa, Solymos, Lugos, Karánsebes és Temesvár váraival egyetemben János Zsigmond király kapta.  Izabella királynét a csecsemőkirállyal tulajdonképpen száműzte a szultán. A kormány vezetője Martinuzzi György barát, a hadügyek intézője pedig Temesvár székhellyel Petrovics Péter lett. A szultáni parancs a havasalföldi és moldvai román vajdákat Erdélynek szükség esetén való katonai megsegítésére kötelezte. Ezzel egy korábban sohasem létezett államot hívott életre a szultán: a későbbi Erdélyi Fejedelemséget. (Adózniuk kellett a szultánnak évente 10 ezer forintot.) Az elfoglalt területekből Buda székhellyel török tartományt alakítottak ki. AZ ORSZÁG HÁROM RÉSZRE SZAKADT.

  Budát “az iszlám egyik székházává” tette a padisah és az is maradt megszakítás nélkül 1686 szeptember 2-ig. II. Szulejmán szultán haladéktalanul intézkedett az új török tartomány megszervezéséről, első budai pasának pedig a kortársak szerint magyar származásúnak tartott anatóliai beglerbéget, Szulejmánt nevezte ki, aki korábban bagdadi beglerbég volt. Melléje kádinak, Haireddin Effendi, a magyarok bírójának pedig Verbőczi István kancellár került.

  Buda elvesztése valóságos sokkot idézett elő Magyarországon. Noha I. Ferdinánd király hadi vállalkozása teljesen csődöt mondott – ha netán elfoglalták volna Budát, II. Szulejmán szultánnal szemben akkor sem tudták volna Budát megtartani –, mégis tömegesen tértek át hűségére Szapolyai János király egykori hívei.

 

 

08-hótól

MOHÁCS: augusztustól Kászim mohácsi bég megkezdte a mohácsi szandzsák megszervezését Eszék, Mohács, Szekszárd, Tolna, Dunaföldvár erősségeire támaszkodva. Ebben a szandzsákban akkor még csak kicsi és gyenge várak álltak: Dárda, Kőszeg (Kiskőszeg), Baranyavár, Mohács, Szekcső (Dunaszekcső), Földvár (Dunaföldvár). A török várakkal ekkor még szemben álltak Esztergom, Székesfehérvár, Simontornya, Ozora, Anyavár (Sióagárd), Döbrököz, Szászvár, Márévár, Pécs, Szigetvár, Siklós és Valpó.

 

 

 

09-hó elején

BUDA: Buda 1541. szeptemberi török megszállásakor Werbőczi István, Izabella özvegy királyné kancellárja ígéretet tett a törököknek, hogy Tolna és Baranya határán álló várát, a Dombóvártól északkeletre fekvő Döbröközt átadja Mohamed budai pasának[5].

 

 

 

09. 02.

BUDA (LOGOD): a padisah fényes ünnepség keretében vonult két fia s „az ország oszlopai”, más előkelőségek, udvari szolgák és fegyveresei kíséretében a város nyugati Logodi kapuján át Budára. Első útja az átalakított Boldogasszony-templomba vezetett.

  Dzselálzáde Musztafa török történetíró erről így számolt be krónikájában: "A szent pénteki napon a vallásvédő padisáh ő felsége az államnak összes oszlopaival, a vezírekkel, előkelőkkel, az udvari szolgákkal és az egész sereggel a dzsámiba ment. A müezzinek az imára hívó éneket énekelték s az ezán hangjaival szerencséltették Budun városát és környékét. Az ékesszólású hátib pedig a pénteki imát mondta, Isten és a teremtmények legelsőjének dicsőítése után a győzedelmes padisáh nevét említvén a hutbéban. Az említett napon az egész müszülmán hadsereg sírt örömében, azért, hogy míg a tegnapi napon ama templom a hitetlenség festményeivel volt tele, ma már a paradicsomhoz hasonló dzsámivá alakult át és a korán olvastatott benne. Ilyen állapotban a padisáh hatalmának örökké tartásáért imádkoztak, mint aki a vallás eme szerencséjének szerző oka volt. Hallgattassék meg az ima Isten trónja előtt!… A budai asszonynépek künn álltak a házak előtt, hogy láthassák a padisah őfelségét. Igen nagy néptömeg volt…”

  A szultán az özvegy királynét s a 13 hónapos gyermekkirályt útra készítteti országuk – Erdély – felé.

 

09. 05.

  E napon mondott búcsút Izabella királynő Buda várának, s áthajózván a Dunán anélkül, hogy beeresztenék őket Pestre, ökrös szekerekre szálltak, s magukkal vivén a koronát is, török katonai kísérettel Lippára vonultak.

  Alig távozott el Budáról a királyi család, I. Ferdinánd király követei jelentek meg a török táborban. A Habsburg-király diplomáciai alkudozásokkal kívánta visszatartani a szultánt, nehogy az ismét Bécs ellen menjen. Salm és Herbenstein arról tájékoztatták II. Szulejmán szultánt, hogy I. Ferdinánd király kizárólag a nagyváradi szerződés foganatosítása érdekében visel sorozatos hadat Magyarországon. Késznek nyilatkoztak a követek ugyanannyi adó megfizetésére, mint amennyit Szapolyai János király fizetett. De mivel a padisah nem volt hajlandó ilyen megállapodásra, javaslatot tettek évi 40 ezer forint megfizetése mellett a status quo fenntartásának elismerésére. Íme I. Ferdinánd király nyomban Buda elfoglalása után elismerte Magyarország három részre való osztottságát.

  II. Szulejmán szultán a budai várat szorongató Esztergom, Visegrád és Tata várainak visszadását szabta meg jó katonai meglátással minden további tárgyalás alapfeltételéül. Mivel azonban erre nem volt felhatalmazása a Habsburg-küldötteknek, a további megbeszélésekig fegyvernyugvásban állapodtak meg.

  S hogy teljes legyen a szultán sikere: Martinuzzi György baráttól kikényszerítette az Isztambul-Buda útvonal egyik kulcspntját, Pécset.

  „Budinba erős, őrizetül janicsárok, aszábok, gönüllük, beslik, egyszóval közel 20 000 ember rendeltetett” – mondja Lufti pasa. Más, lényegesen reálisabb források szerint Buda őrzésére 2000 janicsárt, ezer-ezer lovast és martalócot, 300 szolakot s mintegy ezer naszádos katonát állítottak. A hadvezetőség kellő mennyiségben élelmiszerrel és lőszerrel is ellátta a télnek elébe néző új tartományi fővárost.

  Az Isztambulba küldött győzelmi levélben a következőket íratta: „Buda városát lakosaival és a hozzátartozó országrésszel meghódítva s birtokba véve… Magyarországot összes városaival, tartományaival és lakosaival az Oszmán Birodalom többi tartományaihoz csatolva, kádikat, várparancsnokokat és helyőrségeket rendeltem oda védelemre; őrizetére bölcs vezéremet Szulejmán pasát neveztem ki, melléje adva egy derék csapatot a világhódító hadseregből.” Ezzel megalakult a budai beglerbégség (vagy vilájet). A beglerbégség területéhez az alábbi szandzsákok tartoztak: a budai, az esztergomi, a (székes)fehérvári, a nógrádi, a simontornyai, a koppányi, a szekszárdi, a mohácsi, a veszprémi, a pécsi, a szegedi, a hatvani, valamint a pozsegai, a zvorniki és a vulcsetrini.

 

09. 06.

  II. Szulejmán szultán utasította Izabella királynét, hogy állítson ki parancslevelet a pécsi vár parancsnokának, Athinay Simon deáknak arra, hogy a várat azonnal adja át a török csapatoknak. Azonban a 29-ei letartóztatások (Török Bálint és mások) a budai táborban pánikot váltottak ki a néhai Szapolyai János király hívei között. Pemflinger Katalin azonnal tudatta I. Ferdinánd királlyal, hogy átadja neki Szigetvár várát. Félelem fogta el a pécsi vár új parancsnokát, Athinai Simont is.

 

 

 

09. 13.

TOKAJ: szeptember 13-án főurak és nemesek jöttek össze tanácskozni Tokaj várába: Perényi Péter, Abaúj vármegye főispánja, Serédy Gáspár főkapitány, Bebek Imre, Gömör vármegye főispánja; Balassa Imre, erdélyi vajda és mások.[6]

  Göncre országos gyűlést akartak egybehívni, mert úgymond: „A végveszély, melyben forgunk, felhív és int mindet, hogy végre egyesülten és egyetértve tanácskozzunk hazánk üdvéről.” A gönci gyűlés részvétlenség miatt fiaskóval végződött.

 

 

 

09. 15.

BUDA (LOGOD): miután „az iszlám padisahja és kalifája” a Török Birodalom új tartományának, Üngürüsznek minden ügyét elintézve haza indult, s 73 napi nehéz út után vonult be újabb hódítása dicsfényében fővárosába Isztambulba.

  „Budun vára pedig, mely a királyok régi székhelye volt, midőn a győzedelmes padisah parancsából a világhódító, győzelmes zászlókat feltűzték tornyaira, s az iszlám házává lőn”.

  II. Szulejmán szultán az Isztambulba küldött győzelmi jelentésében a következőképpen indokolta Buda elfoglalását: „Az elmúlt esztendőkben Allah kegyelmével és győzedelmes kardom segítségével meghódítottam Magyarországot és fővárosát: Budát. Akkor Magyarország királyságát János királyra ruháztam, aki adófizetésre kötelezte magát érte. Halála után pedig országát fiának ajándékoztam. A szomszédos Ferdinánd is szeretett volna azonban király lenni, azért testvérének, Károlynak szövetségével óriási hadat gyűjtött össze. Ezekkel bejött, és hatalmat szerzett magának Magyarországon, s ostrom alá fogta Buda városát. Én akkor hős vezéremet, Mohamed pasát Buda felé küldtem. Célom tulajdonképpen az volt, hogy Budát az iszlám egyik házává tegyem, és Magyarországot birtokba vegyem. János király fiát megajándékoztam Erdély bánságával, Magyarországot pedig az oszmán birodalomhoz csatoltam.”

  Tehát a szultán szerint, ha I. Ferdinánd király nem törekedett volna a magyar királyság elnyerésére, ő sem foglalta volna el Buda várát. A padisahnak ezt az állítását látszanak igazolni 1529-ben Budán írt győzelmi jelentésének alábbi sorai: „A vár tehát elfoglaltatott, de mivel közte és a muzulmán birodalom között lévő óriási távolság miatt nem lehetett közvetlenül birtokba venni, és őrséggel ellátni… a nevezett Jánosnak ajándékoztam.” A török hadvezetés tehát már 1529-ben felmérte, hogy Buda megtartása rendkívül sokba kerül, s ennek súlyos tehernek a vállalására akkor, az adott körülmények között nem volt szükség. A szultán úgy vélte, hogy amennyiben a Habsburgok ráteszik a kezüket Buda várára, rövidesen talán Belgrád fog következni.

 

 

 

09-hó közepén

PÉCS: így történt, hogy amikor szeptember közepén egy nagyobb török csapat (állítólag 50 000 fős) érkezett Pécs alá, és vezérük felmutatta Izabella királynő parancsát, Athinay Simon várparancsnok nem nyitott kaput neki. Schreiber Wolfgang városbíró később arra hivatkozott, hogy ő is ellenállásra bíztatta Athinayt és a város lakosságát. Amikor a török csapatok ágyúzni kezdték Pécset, a város őrsége és a lakosság felfegyverkezve a falakhoz vonult, hogy támadás esetén védhesse magát. Még egy 1542-ben, „Ware New Zeitung von Türcken” címmel megjelent röpirat is megjegyezte, hogy az 1541. augusztus-szeptemberi török támadáskor „a város (Pécs) derekasan tartotta magát”. A török csapatok azonban nem vették komoly ostrom alá Pécset, hanem elvonultak.

  Az események után Athinay Simon jobbnak látta, ha átadja Pécs várát és városát I. Ferdinánd királynak. Erre magánjellegű oka is volt. Még Pécs elfoglalását követően, májusban-júniusban ugyanis harmincöt lovasát Pécsről Budára küldte, hogy hozzák el ott élő feleségét és kisgyermekét. A Budáról távozó Athinaynét barátai figyelmeztették az út veszélyeire, s javasolták neki, hogy csak nagyobb katonai kísérettel induljon el. Az asszony azonban úgy vélte, hogy az utat biztosabban megteheti, ha minden feltűnést kerülve, kíséret nélkül indul útnak. Így is történt, és csak néhány emberével indult el Pécs felé. Martinuzzi Györgynek volt azonban egy közeli rokona, Benkovics Mihály, aki viszont I. Ferdinánd király hívei közé tartozott. Amikor Benkovics megtudta, hogy Athinayné Pécs felé tart, már az első éjszaka lovasaival megállította az asszonyt és kíséretét. Foglyait a közeli Székesfehérvárra vitte, elvette tőlük minden értéktárgyukat, s az asszonyt mint Izabella királynő egyik hívének feleségét börtönbe vetette. Athinayné és gyereke olyan kegyetlen körülmények közé kerültek, hogy a kisgyermek a fogságban meghalt. Erről értesülve Athinay Simon üzenetet küldött Várallyai Sztaniszlausz székesfehérvári prépostnak, aki egyébként I. Ferdinánd király nevében már átállásra csábítgatta, hogy amennyiben kiszabadítja feleségét, úgy átadja az uralkodónak Pécs várát és városát.

 

 

 

09. 18.

LIPPA (Lipova): Izabella szeptember 18-án érkezett Budáról Lippára, szekereit a szultán adományozta ökrök húzták, mert Buda német ostroma idején az igavonó állatokat megették. Izabella már megérkezése napján elkeseredett levelet írt Jan Tarnowsdy krakkói várnagyhoz: jegyajándékba kapott birtokaiból csak Solymos és Lippa vára – uradalmával együtt – maradt a kezén, így jövedelme csekély. Csicsót és Küküllővárt szultáni rendeletre vissza kellett adnia Péter moldvai vajdának, Dévából nincs jövedelme, Tokaj, Regéc, Tállya I. Ferdinánd király kezén, Debrecen Török Bálinté. Nem hisz környezetének, vissza szeretne térni hazájába. Izabella menekülni szeretett volna lengyelországi biztonságba a számára idegen országból, ahol mindenünnen veszélyt érzett. Már Buda ostroma idején szívesen kiegyezett volna I. Ferdinánd királlyal, nem csábította az uralkodás vágya. Martinuzzi György barát viszont igyekezett erősen kézben tartani az ügyeket János Zsigmond országrésze megtartása érdekében; ezért kettejük között állandó lett a feszültség.

 

 

 

09. 22.

BUDA: a török hadsereg főerői szeptember 22-én megkezdték visszavonulásukat Buda alól. A magyar királyok volt székvárosában mintegy háromezer főnyi sereg maradt biztosítás képpen.

 

 

 

09. hóban

ISZTAMBUL: a Habsburg diplomácia aktív hadjáratba kezdett Buda visszaszerzésének érdekében. I. Ferdinánd király két nagykövete jelent meg Isztambulban, hogy a szultán nagylelkűségére hivatkozva kérjék Buda visszaadását, hiszen már a moldvai és havasalföldi román vajdáknak csakúgy „adott országot”, mint Szapolyai János királynak. A kérést azonban gúnyos mosollyal, s azzal a feltétellel utasította el Rusztem pasa, hogy II. Szulejmán szultán nem bolondult meg, hogy „amit harmadízben is megszerzett kardjával, azt elajándékozza”.

 

 

 

10. 18.

DEBRECEN: Martinuzzi György barát október 18-ra Debrecenbe hívott össze országgyűlést, amely Izabella királyné híveit tömörítette. A történelem során először ültek össze közös tanácskozásra a majdani erdélyi fejedelemséget alkotó, egymástól eddig a hagyományok, a földrajz, a régi magyar közigazgatás határai által elválasztott társadalmi erők. A tiszántúli megyék, a székelyek, a szászok és az erdélyi magyarok most hivatalosan is megerősítették a Szapolyai-házhoz való hűségüket.

 

 

 

10. 20.

SZÉKESFEHÉRVÁR: Váraljai Szaniszló prépost megkapta a pécsi püspökséget, s mellette a fehérvári prépostságot is megtarthatta. A fehérvári polgárság is több nagy birtokot kapott jutalmul a város új királyától.

 

 

 

10. 23.

ALGÍR: V. Károly német-római császárt korábbi tuniszi győzelme arra ösztönözte, hogy elhódítsa a törököktől fontos tengeri bázisukat: Algírt. Tekintélyes haderővel indult a császár: 74 vitorlás gályán s 200 kisebb-nagyobb hajón 25 000 főnyi fegyveres készült fel az ostromra. Algériában csupán 6000 török harcos s néhány ezer arab lovas állomásozott. A partra szállt erők azonnal megkezdték az ostromot, de október 23-án kitört, háromnapos tengeri viharban elveszett a hajók és katonai fele. A Habsburg-fivéreket nem érte eddig egyszerre ilyen vereség: az egyiket Buda falai alól a török hadsereg, a másikat pedig Algírnál a tengeri orkán űzte el.

 

 

 

10-hóban

ERDÉLY-BÉCS: Martinuzzi György barát követeket küldött I. Ferdinánd királyhoz, hogy a váradi béke feltételeinek végrehajtásáról tárgyaljanak.

 

 

 

10. hóban

PÉCS: amikor Athinay visszakapta feleségét, 1541. októberében a király csapatai megszállták Pécset. Így került tehát I. Ferdinánd király kezére a vár.

 

10. 20.

  I. Ferdinánd király egyidejűleg (10. 20-án) Várallyai Sztaniszlauszt nevezte ki a pécsi püspökség élére, aki egyébként még felszentelt pap sem volt. I. Ferdinánd király bőkezűen megjutalmazta mindazokat, akiknek része volt tavaly Székesfehérvár átadásában. A prépost ezenkívül még a fehérvári prépostságot is megtarthatta. A fehérvári polgárság is több nagy birtokot kapott jutalmul.

  A pécsi vár parancsnoki tisztjébe Székely Jakab fiát, Lukácsot állították, akinek tisztjei Bánffy István, Magyar Bálint, Bocskai Ferenc, Alia Mátyás, Polányi Sebestyén és Kastellánfy Menyhért voltak. A vár őrsége 1000 lovasból és 1000 gyalogosból állt, akiket a stájer rendek fizettek.

 

 

 

10. 20. után

MOHÁCS: I. Ferdinánd király Pécs elfoglalását követően összeíratta Baranya vármegyét. Ebből kiderült, hogy a Duna menti területek – Dárda, Baranyavár, Mohács, Szekcső – a török megszállása alatt állnak. Csapataik legfőbb központja ez idő tájt Mohács volt, ahol palánkot építettek. A palánkot körül is sáncolták. A parancsnoki tisztet Kászim bég töltötte be.

 

 

 

10-hóban

KÜKÜLLŐVÁR (Cetatea de Baltă)[7] és CSICSÓ azaz CSICSÓÚJFALU (Ciceu-Corabia vagy Corabia)[8] BESZTERCE (Bistriţa)[9]: Petru Rareş, az országát visszakapott moldvai vajda októberben, szultáni parancsra hivatkozva, Erdélybe tört, fegyverrel próbálta visszafoglalni elvesztett birtokait (Küküllővárt és Csicsót). Rareş fogadkozott: egészen Székesfehérvárig fog száguldani. Martinuzzi György szerencsére még Besztercénél megállította a moldvaiakat, de nem sokkal rá üzenetet kapott a Pest fölmentésére induló ruméliai beglerbégtől: jó lesz, ha mielőbb elküldi adóját a Portára.

 

 

 

11. 14. körül

LIPPA (Lipova): II. Szulejmán szultán egy csausát elküldte Izabella királynő lippai udvarába, s megütközését és rosszallását fejezte ki a pécsi incidens miatt.

 

 

 

Ősszel

NÉMET RÓMAI BIRODALOM (SPEYER(?)): I. Ferdinánd király megkezdte egy nagy hadsereg szervezését.

 

11-hó

  Novemberben azt jelentette a királynak De Naves császári tanácsos, hogy a protestáns szász és brandenburgi választófejedelmek, Móric, János és Ernő szász fejedelmek, s a hesseni tartományi gróf készek tekintélyes segítséget nyújtani, ha 15-20 esztendőre vallásuk szabadságot nyerne. De a német katolikusok sem hiányoztak a hadifelajánlásokat tevők sorából. Sőt Luther Márton is bekapcsolódott az erők mozgósításába: „keresztes” háborút hirdetett a török ellen, kijelentve, hogy amennyiben a szükség úgy hozná, még az asszonyok is fogjanak fegyvert a pogány ellen.

 

 

 

09-12-hó

SZÉKESFEHÉRVÁR: a Budán összpontosított török csapatok szeptember és december között több támadást hajtottak végre Székesfehérvár ellen. Különösen decemberben zajlottak le erős török támadások. Egy jelentés szerint, melyet december 30-án küldtek el Verallo Farnese bíborosnak „Azt híresztelték, hogy a török rohamot intézett Székesfehérvár ellen, s hogy sok embert részint megölt, részint foglyul ejtett. Attól tartanak, hogy dacára a téli hidegnek, még rosszabb is következik utána!”

 

 

 

12. 05.

PRÁGA: december 05-én Prágában I. Ferdinánd király osztrák és cseh tartományai nagy összegű adókat szavaztak meg a török elleni háborúra, s példájukat ezúttal a speyeri birodalmi gyűlés is követte 1542 tavaszán.

 

 

 

12. 06.

SAJÓSZENTPÉTER[10]: a december 06-i sajószentpéteri gyűlésre kevesen mentek el, de akik ott voltak, I. Ferdinánd király mellett nyilatkoztak.

 

 

 

12. 06. után

EPERJES (Prešov): I. Ferdinánd király sárosi kapitánya, Verner György Eperjesre hívott össze gyűlést, melyen a királyi városok képviselői jelentek meg, kivéve Kassát.

 

 

 

12. 21.

MISKOLCI RÉSZORSZÁGGYŰLÉS: a Tiszántúl északi részén fekvő vármegyék (13 vármegye) – a déliek közül Békés – az 1541. december 21-én megnyitott miskolci gyűlésen I. Ferdinánd királyhoz csatlakoztak.

 

 

 

12. 29.

GYALU (Gilău): Martinuzzi György barát hűséget fogadott I. Ferdinánd királynak, s őt „Magyarország törvényes koronás királyá”-ul ismerte el. I. Ferdinánd király belátta a barát tetteinek emberileg érthető rugóit, s ezért őt levelében bárki vádaskodásai ellen is megvédelmezni ígérte. Martinuzzi György úgy ítélte meg a helyzetet, hogy I. Ferdinánd királynak nincs olyan katonai ereje, mellyel ellen tudott volna állni „a török baromi hatalmá”-nak s meg tudta volna védeni Magyarországot. Így azután úgy vélte, hogy a Habsburg-uralkodó kezére adni az országot nem jelentene mást, mint a francia királytól amúgy is állandóan tüzelt szultánt egyenesen Magyarország lerohanására ingerelni. Eleinte teljes mértékben megbízott Szapolyai János király és II. Szulejmán szultán között 1528 elején létrejött örök baráti és kölcsönös fegyveres segítségnyújtási szerződés passzusaiban. De a padisah álnoksága, mellyel Budát megkaparintotta, kijózanítólag hatott Martinuzzi György barátra, úgyannyira, hogy politikája Buda eleste után megváltozott.

  A Kolozsvárhoz közeli Gyalu várában Serédy Gáspár, I. Ferdinánd király megbízottja, illetve Martinuzzi György barát, Petrovics Péter és Statileo János erdélyi püspök – Izabella özvegy királyné és gyermeke nevében – megegyezett. Izabella a szent koronát átadja I. Ferdinánd királynak s lemond fia országrészéről is, cserébe a Szepességben fekvő Szapolyai-birtokokat kapja. Jóval kevesebbet kértek a magyarok, mint négy évvel ezelőtt. Néhány kiegészítő irat kisebb vagyoni intézkedéseket tartalmazott – s ez szinte minden. Egyetlen, mellékletként szeplő papíroson olvashatunk arról, milyen feltételei vannak a megállapodás végrehajtásának, s ez Martinuzzi György személyes nyilatkozata:

  „Én, György testvér, váradi püspök és kincstáros… elismerem és kijelentem, hogy… miután tudomásul vettem a felszentelt fejedelemnek, Ferdinánd úrnak… a magyar királyság iránt táplált azon elszántságát és akaratát, hogy ezt az országot megvédi és az ellenség torkából kiragadja, s hű alattvalóit királyi kegyelmébe fogadja – magamat őfelsége hűségébe fogom ajánlani… Ígérem, hogy felségedet Magyarország igazi és törvényesen megkoronázott királyának fogom elismerni, és teljes lélekkel, állhatatosan, híven és készséggel fogom szolgálni…”

 

  A Tiszántúlt a szultán Izabellának és fiának juttatta. Izabella első székhelyét is itt rendezte be: Lippán s a közeli Solymos várában tartózkodott. A gyalui szerződés után költözött át Erdélybe, amely uralmi terület természetes központjának számított.

  A Tiszántúl védelmét nyugat – a török – felé egyedül a Tisza folyó jelentette, ez bizony egyáltalán nem számított leküzdhetetlen akadálynak. A Tisza vonalát Tokaj és Szeged között egyetlen erősség sem védte (Szolnok megépítésére csak 1550-ben került sor!). A Tiszántúl várai és várkastélyai a Tisza védővonalának oltalmazására – fekvésüknél fogva – alkalmatlanok voltak. Ezek az erődítmények voltaképpen az Erdélybe vezető utakat védelmezték: a Szamos, a Körösök és a Maros völgyét.

  A Tiszántúlt azonban nemcsak nyugat, hanem dél felől is védeni kellett! Keve és Krassó vármegye területe már nagyrészt ekkor is török kézen volt. A torontáli és temesi várak jelentették a magyar védővonalat: Aradác, Becse, Becskerek, Bánlak, Csák. A második vonalat ettől jóval északabbra Galád, Hegyes, Horogszeg, Jécsa, Temesvár, Vásárhely alkotta. A felsoroltak közül egyedül Temesvár számított jelentős erősségnek, a kor követelményeihez, a török ostromtechnika fejlettségéhez viszonyítva azonban még ez is elavult volt. Az első természetes védővonal a dél felől jövő támadások ellen a Maros folyó. Szegedtől Solymosig ezt mintegy tucatnyi erődítmény oltalmazta. Itt a védelmet Szeged, Csanád, Arad és Lippa vára köré lehetett megfelelően tervezni. Ezeket is célszerű lett volna mihamarább rendbe hozni, átépíteni. Reálisan lehetett számítani kellő védelem esetén, hogy a törököt a Maros vonalánál sikerül megállítani, így előretolt ékként Temesvár őrizné akkor a Marostól északra fekvő területeket. Mindez azonban még semmit sem ér, ha Szeged és Tokaj között nem sikerül a Tisza vonalát hatásosan védelmezni. Ebben a védelmi rendszerben Gyulának s a Tisza vonalától hasonlóan viszonylag távol fekvő Váradnak másodlagos szerep jutott. Gyula és uradalma birtokosának egyelőre még elsősorban I. Ferdinánd király hatalmi helyzetének szempontjából volt jelentősége.

 

  Ugyanezen a napon – szintén Gyalu várában – Patócsy Miklós, Gyula és Világosvár ura, Zaránd vármegye főispánja hűséget fogadott I. Ferdinánd királynak. Ennek fejében – Szapolyai János király pártjának többi fő emberével együtt – ő is írásos ígéretet kapott arra Serédytől, hogy birtokait, a Szapolyai János király által adományozott javaikat is, háborítatlanul megtarthatja.

  Patócsy Ferdinánd hűségére való térése egyben azt jelentette, hogy Békés vármegye is behódolt a Habsburg-uralkodónak. Patócsy ugyanis a vármegye másik két jelentős birtokosa, Székely Benedek és Ábrahámfi István nevében is tette a hűségesküt. Csak néhány hónappal élte túl a gyalui szerződést Patócsy Miklós. Meghalt, gyermeke nem maradt. Birtokai testvére, Ferencre szálltak, aki a délvidéken Petrovics Péterrel együtt a legtekintélyesebb birtokosnak számított.

 

  Martinuzzi György barátnak az erdélyi vajdaságot ígérte I. Ferdinánd király.

 

  I. Ferdinánd király pedig kihasználva Buda vára elvesztése nyomán kialakult törökellenes hangulatot, lázas akcióba kezdett egy újabb, s minden eddigit felülmúló erejű Buda elleni hadjárat megszervezésére.

 

 

 

1541 végén

SPEYERI BIRODALMI GYŰLÉS: az 1541 végén Speyerben ülésező német birodalmi gyűlésen Frangepán Ferenc egri püspök – a magyarság vágyait kifejező beszédében – a következőket mondta: „Nem akörül forog most a kérdés már, hogy bennünket idegeneket segítsetek, hanem Németországot mentsétek meg Magyarországon!”

 

 

 

?. ?:

VÁC: a vár rövid török uralom után – de még 1541-ben – visszakerült Habsburg fennhatóság alá.

 

 

 

 

NÉHÁNY ADAT 1541-HEZ: I. Ferdinánd király Budától egészen Bécsig nagy költséggel megépítette a vontatóutakat a hajók számára a Duna partján. Az volt a célja, hogy naszádosai bármily időjárás esetén, vontatólovakkal könnyen és akadálytalanul juthassanak rendeltetési helyeikre.

 

  1541-ben már több, mint 300 000 forintra rúgott I. Ferdinánd király magyarországi zsoldtartozása.

 

    II. Szulejmán szultán ebben a hadjáratban megelégedett egyelőre Buda elfoglalásával. A Duna-Tisza közén – a Pétervárad és Pest közötti utak biztosítására – ugyancsak kisebb helyőrségeket hagyott a hevenyészve megerődített Bácson, Zomborban, Baján és Kalocsán.

  A törökök – kivárva, hogy a mohácsi katasztrófát követő 15 évben Magyarország felőrölje önnön erőit a két király háborújában – 1541-től megkezdték az ország tudatos meghódítását. Politikájuk előtt nyilvánvaló volt, hogy a végcélt – az iszlám világbirodalom kialakítását – nem lehet egy mindent elsöprő, gyors háborúval megvalósítani. A pogány „keresztények” – ezalatt elsősorban a Habsburg-birodalmat értették – makacs ellenállása miatt az igaz hit, az iszlám terjesztésének fegyveres formáját (dzsihád) három lépcsőben képzelték el. A kiinduló bázis a már stabilan iszlám uralom alatt álló terület – a „dar al-Iszlam” – volt. Ez – és a meghódítására váró területek, a „háború területe”, a „dar al-harb” között vannak a „szerződéses területek”, a „dar al-ahd” országai. A törökök jogfelfogása szerint a mohácsi hadjárat – 1526 augusztusa óta – Magyarország meghódított, „szerződéses” terület volt. Ezt a státust azonban csak Erdély fogadta el. Az ország észak és nyugati területei azzal, hogy I. Ferdinánd királyt, a „bécsi királyt” emelték maguk fölé uralkodónak – lázadókká váltak.

  Az 1541. augusztusi és az azt követő török hadjáratok sorának ideológia alapja tehát az volt, hogy először is visszaállítsák az egész Magyarország „szerződéses” – „dar al ahd” – státuszát. Ezt követte volna a második fokozat, hogy tényleges iszlám területté – „dar al Iszlammá” – tegyék. Ezt a végcélt azonban a hadjáratok sorával sem sikerült elérni: az 1541-1543. évi hadjáratok csak az ország közepét, az „üngürüsz” vagy „budini vilajet”-et tették „dar al-Iszlammá”. Erdélyben véglegesült ugyan a „szerződéses” állapot, de a királyi Magyarország végleg a „háború területe” – „dar al-harb” – maradt. Ezt elsősorban a végvári vonal – ezen belül a dunántúli végek – szilárd ellenállása váltotta ki.

  Az elkövetkező több mint másfél évszázad alatt az iszlám ideológiája által fanatizált török hadsereg számtalanszor átszakította, feltépte ezt a – magyarok és nem magyarok védte – védte – védelmi rendszert, de szétzúzni soha nem tudta. A védők ezzel oltalmazták a megmaradt Magyarországot, s irtózatos pusztulástól, szenvedéstől mentették meg Ausztriát és a német területeket, annak népeit és kultúráját.

 

 


1542

 

Az év elején

BÉCS: I. Ferdinánd király fogadta az 1541. év decemberi miskolci gyűlés követeit és elhatározásukat tudomásul vette.

 

 

01. 09.

ESZTERGOMBÉCS: a török szomszédság hamarosan éreztette hatását Esztergom vidékén is. Egy 1542. január 9-i bécsi értesítés szerint néhány nappal azelőtt a törökök Esztergom és Sopron közelében több mint 17 falut elpusztítottak: felégették, népét fogságba hurcolták.

  Ferdinánd király számára két lehetőség kínálkozott: Esztergomot erősíteni vagy Buda elfoglalását megkísérelni. I. Ferdinánd király két vasat is tartott egyszerre a tűzben, – de rossz kovácsnak bizonyult.

  Esztergom erődítéseit felülvizsgáltatta Alessandro Vitelli és Filippo Tornielli olasz erődítési szakértőkkel. Ők a vár korszerűsítését javasolták. Ám idő kellett, míg döntöttek, mi is történjék, s miután a terveket elfogadhatták, még pénzre és munkaerőre is szükség volt. Közben teltek-múltak az értékes hónapok. A rohanó idő a töröknek dolgozott.

 

 

01. 20.

MAROSVÁSÁRHELYI ORSZÁGGYŰLÉS (Tîrgu Mureş): Martinuzzi Györgyöt megválasztották Erdély helytartójává. A rendek engedelmességet fogadtak neki, s kinyilvánították, hogy megbékülnek a szultán akaratával.

 

 

01. hóban

DUNÁNTÚL ÉSZAKI TERÜLETEI: a török csapatok már 1542 januárjában pusztító támadást intéztek a Dunántúl északi területei ellen. A magyar közvélemény a Habsburg-háztól várt segítséget.

 

 

01. 14.

SPEYERI BIRODALMI GYŰLÉS: a január 14-én megnyílt birodalmi gyűlés igen jelentős haderőt biztosított I. Ferdinánd királynak. Gyülekezőhelynek nem Bécset, hanem Esztergomot jelölték ki. De csak meglehetősen későn, nyár derekán érkeztek ide az első csapatok. A hideg, esős nyár és az élelem szűkössége a sereg hangulatát kedvezőtlenül befolyásolta.

02. 02

  A gyűlést I. Ferdinánd király hívta össze egy török elleni haderő létrehozására. A gyűlés gyors és hathatós segítséget gyújtott, bár a német rendek hónapokig tartó, huzavonákba fulladó javaslatokat tettek más sérelmeik orvoslásával kapcsolatban. Sikerült megegyezni a protestáns ellenzék vezetőjével Hesseni Fülöppel és csatlakozott hozzájuk Móric szász választófejedelem, valamint II Joachim brandenburgi választófejedelem is. Ferdinánd király serege, a pápa 3 ezer fős serege és Perényi Péter 15 ezer fős serege is csatlakozott hozzájuk.

  I. Ferdinánd király nem számíthatott külföldi segítségre, már azért sem, mert I Ferenc francia király új koalíciót hozott létre V. Károly ellen. Clères, Jülich és Berg hercege szövetkezett Franciaországgal, Dánia és Svédország pedig csatlakozott a schalmalkaldeni szövetséghez. A csatározások Flandriában és Itáliában indultak meg.

  A francia király azon fáradozott, hogy II. Szulejmán szultántól olyan támogatást kapjon, ami ki tudja ellensúlyozni azt az erőgyarapodást, amelyet V. Károly császár az Angliával megkötött szövetség útján nyert. A szultán hajóhaddal segítette szövetségesét.

 

  A német birodalmi rendek 1542 elején kedvező légkörben ültek össze, s kimondták: „oly erős sereget kell küldeni Magyarországba, mely képes legyen a törököt legyőzni, tőle Budát s az egész országot visszafoglalni, hogy ekként a szomszédos tartományokat is megvédelmezze a zsarnokság ellen”. A birodalmi sereget május 15-re rendelték a Bécs alatti táborba, élére Joachim őrgrófot, brandenburgi választófejedelmet állították. Mellé nyolc tagból álló haditanácsot is választottak. Az őrgrófot Magyarországban általában „Fekete herceg” néven emlegették, fekete páncélos lovasai miatt. A törökök pedig ennek megfelelően Kara Herszeknek nevezték. A fővezér személyének helytelen helytelen kijelölését mi sem jellemezi jobban, minthogy akadt aki így jellemezte: „Anyámasszony-kapitány, aki soha nem látott még véres kardot!” De mások még rosszabb véleménnyel voltak róla: léha, iszákos és kártyás embernek mondták, aki nem átallott arra vetemedni, hogy katonáinak még a zsoldpénzét is elkártyázza.

 

  Speyerben a birodalmi hadsereg létszámát 40 000 gyalogosban, 8000 lovas vértesben, kellő számú tüzérségben s folyami hajóhadban határozták meg. I. Ferdinánd király a speyeri döntés értelmében katonai segítséget kért még Dániától, a svájci szövetségtől, az angol, a francia és lengyel királytól, sőt a pápától is, de csupán az utóbbi küldött csapatokat Buda felszabadítására.

  A lázas diplomáciai tevékenység során Petru Rares moldvai vajdával is sikerült egyezségre lépnie Bécsnek, melynek értelmében az támogatásáról biztosította a Buda alatt operáló birodalmi hadat, 30 000 vágómarhát hajtva jutányos áron a táborba.

 

  A hadigépezet teljes erővel munkába lendült. Erasmus Eytzing parancsnoksága alatt külön dunai hajóhadat szerveztek, tekintettel a nagy élelmiszer- és hadianyagszállításra. De nem feledkezett meg a hadvezetés a Duna-parti hajóvontató utak kialakításáról sem. A nemzetközi összetételű sereg harcosai részére elkészült még egy tábori valutaátváltási táblázat is, hogy a különböző nemzetiségű katonák megtudják, miként viszonylik harminc európai valutaféleség a magyar forinthoz és dukáthoz.

  A katonai akció Buda visszavételére 1542 elején kedvezőnek ígérkezett, hiszen a budai és pesti török helyőrség soraiban a dühöngő pestis széles rendet vágott, és Szulejmán pasa halála után egy ideig betöltetlen a budai beglerbégség. I. Ferdinánd király a kedvező lehetőségek alapján kezdetben maga kívánt a sereg élén Buda ellen indulni, de óvatoskodó tanácsosainak végül is sikerült lebeszélniük tervéről az uralkodót, s a késedelmes csapatgyülekezés jegyében a törökök elleni hadjárat megindítását csak a tervezett és szervezés alatt álló nyugat-európai segítség beérkezése utáni időre halasztották. S közben az új pasa, Jahjaoglu Kücsük Báli, valamint Ulema boszniai pasa 3000 gyalogossal, Murad klisszai bég 1000 janicsárral, s más végbeli bégek csapatai érkeztek Budára és Pestre. A 10-12 000 főnyi iszlám harcos, a 2000 főnyi janicsárral egyetemben igen tekintélyes erőt jelentett.

 

 

02. 17.

PÉCS: Schreiber Wolfgang pécsi városbíró személyesen közölte I. Ferdinánd királlyal, hogy a török sereg megkezdte a szlavóniai várak elleni támadást. Ostrom azonban alig fordult elő, a legtöbb vár őrsége az élelem és lőpor hiánya miatt harc nélkül kapitulált. A városbíró kérte az uralkodót, utasítsa Baranya, Tolna, Somogy vármegyéket arra, hogy azok rendeljenek ki munkára embereket a pécsi vár és a város falainak megerősítésére, s az említett vármegyék működjenek együtt a pécsi vár parancsnokával Székely Lukáccsal. A város ugyanis aligha védelmezheti meg magát és a várat, az elmúlt tizenöt évben ugyanis a pécsi káptalan és püspökség szinte valamennyi birtokát elvesztette. A város nevében kérte a királyt, hogy még mielőtt a vár és a város nagyobb arányú megerősítésére sor kerülhet, azonnali segélyként küldjön Pécsre ágyúkat, lőport, golyókat, ólmot, salétromot, ként, valamint ágyúmestereket. Rövidesen érkezett is segítség, de hogy milyen mértékű, az ismeretlen.

 

 

02-03. hóban

BESZTERCEBÁNYAI (Banská Bystrica) DIÉTA: I. Ferdinánd király országgyűlést tartott Besztercén. „Buda elvesztését őfelsége is a legsúlyosabb csapásnak tekintette – szólt küldötte a rendekhez –, s ennek elhárítására megfeszítette minden erejét. Miután pedig a török az ország fővárosába fészkelte be magát, s innen közvetlen veszéllyel fenyegeti nemcsak Magyarországot, hanem Német- és Olaszországot is: kötelességének ismerte haladék nélkül a török ellen indítandó nagy hadjáratra az előkészületeket megtenni. Evégből Csehország, s az azzal összekapcsolt tartományok rendjeivel Prágában országgyűlést tartott, melyre a két ausztriai tartomány is teljhatalmú követeket küldött. Itt három év tartamára jelentékeny adót ajánlottak meg, mely lehetővé teszi nagyszámú hadsereg és hajóhad felszerelését. Nehogy pedig a nagy hadjárat megindítása előtt a török hadak rablókalandjai az országot elpusztítsák, rögtön 8000 könnyű lovast és 1000 martalócot fognak kiállítani és a végvárakba küldeni. Őfelsége pedig Speyerbe siet, hogy császári bátyjának és a német birodalomnak a segítségét kieszközölje. Ily körülmények között őfelsége szükségesnek látta Magyarország rendjeit is összehívni… Őket felhívja, hogy a nagy hadjáratra ők is tegyenek megfelelő előkészületeket, s a véghelyek oltalmára adót ajánljanak meg. Rendelkezzenek tehát már most a közfelkelésről akként, hogy április elején lehetőleg nagyszámban a hadjáratra készen álljanak. Állapítsák meg a huszárok és egyéb katonaság zsoldját, végül pedig gondoskodjanak a hadsereg élelmezéséről…”

  A diéta az ország egységének katonai úton való helyreállítására és védelmére vita nélkül figyelemre méltó anyagi alapot szavazott meg. Minden jobbágy házhelye után adó címén 1-1 forintot fizetett, az egytelkes nemesek ingóságaik, a polgárok pedig egész vagyonuk értékének, a birtokos nemesek pedig jobbágytelkeik értékének 1/60-ad részét készpénzben rótták le. Ezt a summát a kisebb papság jövedelmének 1/10-e, továbbá a Fuggerek s egyéb külföldi kereskedők árui értékének 1/40-ed része egészítette ki. Kimondta a diéta, hogy az így beszedett összegeket kizárólag zsoldosok fogadására és hadiszerek beszerzésére kellett fordítani. Ha pedig a király személyesen vezetné a hadjáratot, úgy az egész magyar nemesség felkel olyan módon, hogy ki-ki saját magán kívül minden 20 jobbágytelek után 1 lovas katonát köteles kiállítani.

  A Szabolcstól délre fekvő vármegyék nem képviseltették magukat.

 

 

03-hó végén

TORDAI ORSZÁGGYŰLÉS (Turda): a gyűlés elhatározta Izabella királyné és János Zsigmond meghívását, s egyben önkormányzati alapon új kereteket adott a tartomány vezetésének, 22 tagú tanácsot állítva a helytartó és a királyné mellé.

 

 

04. 23.

BÉCS-LIPPA (Lipova)(?) [11]: közben pedig I. Ferdinánd király és Izabella királynő, valamint az erdélyi rendek között lendületesen folytak a tárgyalások, melynek eredményeként az uralkodó 1542 április 23-án aláírásával erősítette meg a gyalui egyezményt. A paktum létrehozója, az óvatos Martinuzzi György barát azonban mindaddig nem engedte, hogy Izabella királynő is aláírja az okmányt, amíg bizonyossá nem vált I. Ferdinánd király ígérete: Buda felszabadítására alakított hadsereg megindulása.

 

 

05. 09.

ÓNOD (?): 1542. május 09-én kelt levelben Perényi Péter, Abaúj vármegye főispánja, Magyarország főkapitánya és királyi kancellár a felvidéki rendeket ónodi várába hívta össze tanácskozásra, de nemigen gyűltek össze.

 

 

05. 15.

BÉCS: az igen különböző forrásokból megszavazott pénzösszegek befizetése csakúgy, mint a csapatok kiállítása olyannyira késedelmesen folyt, hogy május 15-i táborbaszállást június 15-re kellett halasztani.

05. 20

  Közben azonban robbant a bomba: május 20-án a francia király hadat üzent V. Károly császárnak, ami természetszerűen igen kedvezőtlen hatást fejtett ki a Buda elleni hadikészülődésekre.

 

 

05. 21.

EGER: Perényi Péter május 21-én új meghívót bocsátott ki június 5-i határidőre Egerből, melynek várát szintén a kezében tartotta. Ide már több megye elküldte megbízottját. Perényi akcióinak azonban hamarosan véget vetett, hogy I. Ferdinánd király fogságba vetette, azzal a vádolva, hogy a töröktől magának akarja megszerezni a magyar királyságot. Csaknem haláláig, 1548-ig raboskodott a Felvidék egyik leghatalmasabb főura Bécsben. Kapitánya, Varkoch Tamás azonban ura fogsága idején is hűségesen megtartotta Eger várát.

 

 

06. hónapban

NÉMETALFÖLD és SPANYOLORSZÁG: miközben folyt a Buda ellen készülődő sereg kiállítása, június hónap során a francia csapatok győzedelmesen törtek előre V. Károly császár birodalma, Németalföld és Spanyolország ellen…

 

 

07. 06.

BÉCS: végre július 6-án Joachim őrgróf megérkezett a Bécs alatti táborba, ahol ekkor Németországból 21 000 gyalogos, 4000 lovas és Magyarországból 10 000 huszár sorakozott fel. A fővezérnek azonban még ekkor is meg kellett állapítania, hogy a sereg tüzérsége elégtelen, hiányos a lőszer, a híd- és sáncépítési felszerelés is. Mindennek ellenére 07. 08-án elindult Bécs alól a 45 000 főnyi sereg Esztergomba, melyet I. Ferdinánd király a Buda elleni támadás kiindulópontjául jelölt ki.

 

 

07. 12.

FRANCIAORSZÁGNÉMET BIRODALOM: július 12-én I. Ferenc francia király ismét hadat üzent V. Károly császárnak, azaz a német birodalom figyelmét és erejét újra a nyugati hadszíntér kötötte le.

 

 

07. 15.

NÜRNBERG: amikor végre megkezdődött a csapatok Bécs alatt való gyülekezése, kiderült, hogy a németek 40 000 gyalogos helyett csak 20 000, 8000 lovas helyett csupán 3500 főt állítottak ki. De ráadásul még a hadsereg felszerelése is hiányos: voltak csapatok, melyeknek nincs puskája, másoknak pedig ágyúja. A létszám- és hadfelszerelésbeli problémák kiküszöbölésére I. Ferdinánd király július 15-re Nürnbergben újabb országgyűlést volt kénytelen meghirdetni.

 

 

07. 29

ESZTERGOM: Giacomo Medici Esztergomból már július 29-én kérte Joachim brandenburgi választófejedelmet, a kijelölt fővezért, hogy hozzon élelmet magával, mert abban nagy hiány van.

 

 

07-hóban

ERDÉLYI ORSZÁGGYŰLÉS: a Gyalun történteket nem lehetett eltitkolni – 1542 júliusában maga az erdélyi országgyűlés nyíltan megtárgyalta és jóváhagyta azokat.

 

 

08.12.

ESZTERGOM: Joachim brandenburgi választófejedelem csak 12-én érkezett meg, de ezzel nem sokat nyertek, mert amilyen jelentős politikai súlya volt a birodalomban, olyannyira képzetlen, gyakorlatlan hadvezérnek bizonyult. Ezt persze még nem tudták azok, akik ünnepélyesen fogadták: Várdai Pál, Thurzó Elek helytartó és Lascano, Esztergom kapitánya.

08. 13.

  Másnap a fővezér a várban levő érseki palotában fogyasztotta el reggelijét, majd – mivel nem volt sietős ember – megtekintette a régi székesegyházat, s a két óriás ágyút: a „vadembert” és a „vadasszonyt”. A német Christoph Carlovitz, a hadjárat krónikása különösen a Bakócz-kápolna szépségéről írt elragadtatva.

08-hó derekán

  Augusztus derekán még mindig csak Esztergom városának a környéket fosztogatták a zsoldosok.

 

 

08. 16.

NAGYVÁRAD (Oradea): Martinuzzi György és I. Ferdinánd király titkos tárgyalásairól valami tudomása lehetett a szegedi városi tanács vezetőinek is. Ugyanis az 1542. augusztus 16-án – Izabella királyné és Martinuzzi György által összehívott nagyváradi részországgyűlésen Csongrád vármegye képviselői is megjelentek, s a vármegyét a királyné védelme alá helyezték. Ennek hatására, Martinuzzi György 1542 augusztusában kőműveseket küldött Nagyváradról a szegedi várpalota tatarozására. A szegedi városi tanács pedig – túllőve a célon – már egyenesen a magyar királysághoz, Thurzó Elek tárnokmesterhez fordult segítségért. Legalább ezer gyalogoskatonát, néhány ágyút és lőszert kértek, hogy meg tudják védelmezni a török csapatoktól a városi sóraktárakban felhalmozott tömérdek sót.

  A gyűlésen Martinuzzi György barát azt tapasztalhatta, hogy a Tiszántúli vármegyék egységesen I. Ferdinánd király mellett foglaltak állást, nem voltak hajlandók adót fizetni a töröknek, helyette a királyhoz küldtek követet.

 

 

08. 20.

ESZTERGOM: az indokolatlanul vontatott felvonulás eredményeképpen Brandenburgi Joachim bécsi kontingensei teljes egészében csak augusztus 20-ra érkezett meg Esztergom falai alá, ahol azonban már más csapatok is várakoztak. Az egyes részleteiben ellentmondó adatok reális mérlegelése alapján így alakul végül is a Buda bevételére felsorakozó szárazföldi hadsereg:

 

 

Németország

nincs adat[12]

25 000 fő

Osztrák Főhercegség, Stájerország

báró Johann Ungnad parancsnoksága alatt

10 000 fő

Pápai állam

Alessandro Vitelli parancsnoksága alatt

2000 fő

Milánó

Sforza Pallavicini parancsnoksága alatt

600 fő

Magyar királyság

Huszárok

Hajdúk

Sáncásók

 

Perényi Péter parancsnoksága alatt

nincs adat

nincs adat

 

15 000 fő

1000 fő

1000 fő

A szárazföldi csapatok összesen:

 

54 600 fő

 

 

Az ostromra felvonuló dunai flotta is Esztergomnál alakult meg a következőképpen:

 

200 hajó

Giacopo Melignani főparancsnoksága alatt

1100 olasz és 6000 magyar, dalmát és rác naszádos katona

 

 

  Végső soron tehát Esztergom alatt mintegy 62 000 fegyveres vonult fel az ország szívének megostromlására.[13] Az irodalomban felbukkanó 80 000-es létszám mindenképpen túlzottan magas.

  Szembetűnő a többi magyar csapat távolmaradása, melyet azzal indokoltak, hogy a török támadástól való félelem tartja otthon a nemeseket és csapataikat. Akik viszont felsorakoztak, azok vidáman, dudaszó mellett vonultak táboraikba. Erdély is hasonló indoklással maradt távol, Martinuzzi György viszont rendszeresen tájékoztatta a Habsburg hadvezetést a törökök hadmozdulatairól. Az is feltűnő, hogy a cseh és morva rendek semmivel sem támogatták az eredetileg jelentősnek induló akciót.

  Joachim seregének gyenge pontjai hamarosan megmutatkoztak. Napirendre kerültek a nagy létszámú nemzetközi hadakkal kapcsolatban minduntalan megmutatkozó egyenetlenségek, az egyetértést aláásó viták és viszálykodások. Magas rangú csapatparancsnokok vesztek össze egymással. Nemcsak sok parancsnok bizalma hiányzott a másik iránt, de ráadásul sokan aggodalmaskodtak a fővezér személyét illetően is. Nehézség mutatkozott már Esztergomban a zsoldfizetés terén, sőt mindennek tetejébe az időjárás is kedvezőtlenre fordult: esős, hűvös volt a nyár, s ennek kapcsán hamarosan felléptek a katonák sorait ritkító járványos megbetegedések. Abban azonban minden csapat megegyezett, hogy közös erővel rabolta, fosztogatta messze környék lakosságát.

 

 

08-hóban

KOLOZSVÁR (Cluj-Napoca): a kolozsvári országgyűlésen – ahol a rendek utólag hozzájárultak a gyalui szerződéshez – Patócsy csak bizonyos feltételek mellett volt hajlandó behódolni I. Ferdinánd királynak. A király megígérte, hogy hajlandó lesz az alkura. Ezen az országgyűlésen a besztercebányai országgyűléstől távol maradt megyék gyűltek össze és elismerték I. Ferdinánd királyt uruknak és parancsolójuknak.

  Patócsy ettől kezdve Izabella és Martinuzzi György barát ellensége lett. I. Ferdinánd király nem kötelezhette el magát egyértelműen és nyíltan Patócsy mellett, mert ezzel ugyanakkor Brandenburgi Györgyöt és a Világost visszakövetelő Báthori Andrást állította volna szembe magával. Kettejük pártállása pedig sokkal fontosabb volt, mint Patócsyé.

 

 

nyáron

BÉCS-ISZTAMBUL: 1542-nyarán tárgyalások kezdődtek a török és Habsburg-kormány között, de minden eredmény nélkül.

 

 

Nyáron

GYULAFEHÉRVÁR (Alba Iulia): a nyár folyamán az erdélyi udvar Izabella királynővel Lippáról beköltözött az öreg Statileo püspök halálával megürült gyulafehérvári palotába.

 

 

09. 05.

ESZTERGOM: csak szeptember 05-én indultak el a gyengén erősített Pest felé, majd szégyenszemre minden eredmény nélkül tértek vissza.

09. 05. körül

  Az egész hadjáratot eldöntő tanácskozásra került sor, mely megtárgyalta, I. Ferdinánd király sürgető követelését Buda ostromára. Az uralkodó álláspontját képviselték a magyar parancsnokok, Perényi Péterrel az élen. Ezekkel szemben azonban – fittyet hányva a hadjárat alapvető céljára – a német Ungnad báró, az olasz Vitelli és Melignani, valamint a hozzájuk csatlakozó Joachim és nyolctagú tanácsa állásfoglalása alapján olyan döntést hoztak, hogy a budai vár helyett a lényegesen gyengébb Pest városát fogja a sereg megostromolni. A budai ostrom ellenzői arra hivatkoztak, hogy elegendő, ha a töröknek megmutatják, hogy milyen nagy létszámú sereg kiállítására képes I. Ferdinánd király, mert bizonyára elriadna a szultán attól, hogy Magyarország határain túl is terjeszkedni próbáljon. Úgy vélekedtek, hogy Pestet könnyűszerrel be lehet venni, viszont Budánál könnyen kudarcot lehet vallani, amint arra akár Vels, akár Roggendorf esete is példa.

  Az Esztergomból 05-én elindult sereg élén a terepviszonyokat ismerő 30 huszárcsapat haladt, melyeket Vitelli pápai gyalogosai és Pallavicini lovasai követtek. Ezután Perényi Péter erős huszárezredei, Ungnad ausztriai és stájer lovasai, valamint a német páncélos lovasság s a német gyalogosezredek soroltak be a menetbe, melyet az ágyúk zártak le. Ezután Jöachim őrgróf főparancsnoki törzse és saját lovascsapatai következtek, s az egész menetet a málhás szekerek hosszú sora rekesztette be, valamelyes lovaskísérettel.

 

 

09. ?.

VISEGRÁD: Visegrádon a főparancsnok mellé rendelt haditanácsosi kar a német parancsnokoktól támogatva az egész támadás lefújását, s a sereg azonnali visszavonulását javasolta, mivel hírét vették, hogy Buda és Pest felé török csapatok közeledtek. A haditanácsban azonban ez a kezdeményezés alulmaradt.

 

 

09. ?.

A SZENTENDREI-SZIGET ÉSZAKI VÉGÉBEN: kettős hídépítéssel átkelt a sereg a Dunán a keleti partra. A csapatok részben a hajóhad dunai, részben pedig a mozgékony huszárok szárazföldi biztosító fedezete alatt nyomultak elő Pest irányában.

 

 

09.15.

SZEGED: a török hadsereg ellentámadásba kezdett. A Szerémségből megindult Pest felé, Ahmed pasa ruméliai beglerbég serege. A beglerbég szeptember 15-én parancsot küldött Szegedre, hogy küldjenek élelmet és takarmányt hadainak.

 

 

09. 26.

A MARGIT-SZIGET MAGASSÁGÁBAN A DUNA PARTON: a pesti török helyőrség nyomban reagált az ellenséges sereg közeledtére, s még szeptember 26-án este a Margit-sziget magasságában a Duna-parton heves támadást indított ellenük. Perényi, Báthori András és Ungnad lovasai azonban visszaverték a támadókat.

  A török hadvezetést természetesen nem érte váratlanul és felkészületlenül a brandenburgi választófejedelem vezette had érkezése. Báli, az új budai pasa néhány hónap alatt a tőle telhető erővel megerősítette Budát, de Pest városára már nem futotta erejéből és idejéből. Pest védelmére aznap érkeztek meg az oszmánok csapatai, amikor a Habsburg-sereg is a városhoz ért. Pest védelmét Juszuf bég, mellette pedig Ulama boszniai beglerbég szerdári ranggal, továbbá Kiszr Küsztendil, Dukagizáde Mohamed Szendrő, Jahjapasazáde Arszlán Pozsega, Murad Klissza, s végül Biduklán Mohamed Aladzsa-hiszár szandzsákbégje vezették. Budán maga a pasa parancsnokolt. A források Pest és Buda török védőseregének létszámát igen reálisan, 10-12 000 főben adták meg. Az élelmiszerkészletek igen szegényesek, mivel a környéket erősen kiélte már a katonaság. A parancsnokok azzal bíztatták harcosaikat, hogy a szultán a telet Szófiában tölti, s jövő év tavaszán hatalmas seregével a segítségükre fog jönni. Sőt olyan híresztelések is jártak, hogy a padisah már Belgrádban tartózkodik. Ezeket a híreket céltudatosan terjesztették, s ez keltette a német parancsnokokban a félelmet.

  Az igazság azonban az volt, hogy II. Szulejmán szultán valójában nem volt kellően tájékoztatva a Habsburg-had közeledtéről. I. Ferdinánd király ugyanis a tőle szokásos elterelő követküldéshez folyamodott seregének Bécs alól való elindulása után. Tranquillus Andronicusnak adott követi utasításában előírta: „Szuggerálná és hitetné el a szultánnal, hogy padisahi érzületéhez méltó dolgot cselekednék, ha Magyarországot Ferdinándnak adományozná, és ezért, mint oly sok ország ura által téteti, évi ajándékot küldetne magának.” A követnek felhatalmazása volt arra, hogy évi 50 000, de ha másként nem ment volna, akár 100 000 aranyat is ígérjen II. Szulejmán szultánnak. Ferenc francia király figyelmeztette ugyan a portát I. Ferdinánd király nagy hadi készülődésére, de ott nem vették a baráti jelzést komolyan. A török uralkodó biztonságérzete még csak növekedett, amikor megjelent a portán a Habsburg-király követe. A szultáni tanács fel sem tételezte, hogy a bécsi Burg egy időben küldjön követet Isztambulba és sereget Buda visszafoglalására. Amikor azonban Budáról és Erdélyből befutottak az első hírek Joachim nagy seregének Buda várához való közeledéséről – amint azt a szemtanú, Tranquillus Andronicus jelentette –, a hangulat egyszerre a másik végletbe csapott át. „Valóságos rémület támadt, s a legtúlzottabb hírek keringtek. Azt beszélték, hogy az egész kereszténység összeesküdött a törökök kiirtására, hogy sok uralkodó töméntelen, mesés számú hadsereggel vonul a Duna felé. Sőt a félelem hatása alatt már azt híresztelték, hogy Pest elesett, Buda nem tarthatja magát, s Belgrád szintén nagy veszélyben forog…” I. Ferdinánd király diplomáciai kettős játékán annyira felháborodtak a szultáni tanács tagjai, hogy a követ titkárát lefejeztették, magát a követet pedig hazaküldték. Rusztem pasa, a harcias második vezír megfenyegette I. Ferdinánd királyt: „Ibrahim Bécset csak az ujjával érintette, én azonban két kézzel akarom megragadni!”

  „Amint a buduni beglerbég, Kücsük Báli s a vár őrizetére rendelt bégek és agák, ahányan csak voltak, továbbá a vár lakói – meséli Güzel Szinán csausz – az elfogott nyelvektől és kémektől megtudták és megértették az alávaló és gonosz mívű gyauroknak e merészségét és gyülekezését, belátván, hogy nem lesznek képesek szembeszállni s megverekedni velük, azt határozták, hogy a dologról jelentést küldenek a boldogság küszöbéhez.” A befutott jelentés nyomán II. Szulejmán szultán azután Ahmed ruméliai beglerbéget rendelte csapataival Buda felmentésére, sőt Ali agát is a portai janicsárokkal Buda felé írányította.

 

 

09. 27.

PEST: 1542. szeptember 27. és október 8. között a Habsburg-hadsereg támadást intézett Pest ellen, de a hadjárat súlyos vereséggel végződött. Az egyetlen következménye az lett, hogy II. Szulejmán szultán döntött: a következő év nyarán hadseregével – Buda biztosítására – elfoglalja Siklós, Pécs, Kaposvár, Simontornya, Székesfehérvár, Tata és Esztergom várakat.

  A hadjárat Zrínyi Miklós életében sorsdöntő fordulatot hozott. Négyszáz kipróbált lovas dzsidásával ha nem is fordíthatta meg a küzdelem sorsát, de az ütközetben oly tehetséggel szerepelt, hogy magára vonta a király figyelmét.

  Nézzük az eseményeket részletesen. A csapatok a városfalaktól meglehetősen távol, az északi és északkeleti oldalon táboroztak le. Első lépésként – helyes taktikai megfontolás alapján – Melignani generális, a hajóhad parancsnoka fegyveresekkel megrakott kis naszádokkal támadást indított a Margitsziget megszerzésére, hogy ezzel a tábor balszárnyát fedezze, és értékes bázis birtokába jusson a budai oldalról jövő esetleges támadás ellen. A szigetet védő néhány száz janicsár a lovasokkal és a tüzérséggel együtt rövid csatározás után elhagyta őrhelyét, s áthajózva a nyugati Duna-ágon, Óbudára és Budára húzódott vissza, s ott a szőlőhegyek magasáról kis kaliberű ágyúinak tüzével iparkodott a támadókat előretörésükben akadályozni. Az akció első hullámában csak kis naszádokon közelítették meg az olaszok a szigetet, a török ágyúk azonban a nagy gályákat és a kettős naszádokat lőtték. Természetesen Melignani ágyúi sem maradtak némán, s a hosszú ideig tartó tűzpárbajban keményen és eredményesen viszonozták a tüzelést, távoltartván többek között a megérkezett török hajóhadat is. S közben a Margitszigetet az olasz csapatok elfoglalták, s hajóhíddal kötötték össze a keleti parttal. A pesti hídfőben gerendákból erős védművet rögtönöztek, melyben 700 fegyveres eredménnyel védelmezhette mind a tábort, mind pedig a lehorganyzott hajóhadat.

  Joachim tanácsosainak s a csapatok parancsnokainak a társaságában körüllovagolta Pest városát, szemrevételezték a terepet, s gondosan megfigyelték a falak és kapuk kiépítettségét, fekvését. Közben úgy a pesti, mint a budavári és a gellérthegyi török ágyúk megkezdték a csoportosulások lövetését, úgyannyira, hogy a tábort messze vissza kellett vonni a városfalaktól, hogy kikerüljenek az ellenséges tüzérség hatósugarából. A pesti őrség gondosan felkészült a várható ostromra, s a falakon belül árkot ástak, s a kikerülő földből sáncot hánytak, amint a városfalak rendkívül elhanyagolt állapota, a hatékony védelem érdeke követelt meg.

09. 28-30.

  Szeptember utolsó napjai erős ágyúzással, lövöldözéssel teltek el, miközben a városból ki-kitörő török csapatokkal is napirendre kerültek a heves csatározások, melyekben a lovasok jeleskedtek, de egy esetben a pápai olasz gyalogosok társaságában a németek is sikerrel vették fel a küzdelmet.

  Egy bátor német tiszt kis naszádján óvatosan leereszkedett Pest és Buda közé a Dunán, hogy felderítse a dunai elzáróláncot, valamint a budai vár alatt álló vízirondella tornyát. A két part között kihúzott vastag vasláncot, melynek a feladata a hadihajók áthaladásának a megakadályozása, nem találta szétroncsolhatatlannak, s a folyamparti erődítményt sem ítélte bevehetetlennek. A főhadiszálláson tett javaslata azonban nem talált meghallgatásra.

09. 30.

  E napon súlyos csapás érte az ostrom előkészületeiben magukat kitüntető olaszokat. Vitelli 300 pápai gyalogossal, Pallavicini lovasainak a biztosítása mellett a városfalak ellenében készítendő ostromárkok kijelölésével volt elfoglalva, amikor az oszmán katonák népes csapata, sok janicsárral vegyesen kirontva a kapukon, rajtuk ütött. A csatából nagy véráldozat árán, példamutató vitézséggel sikerült csak az olaszoknak megmenekülniük. Vitelli azonban ellenlökésre vállalkozott, melynek során megszületett az 1542. évi hadivállalkozás egyetlen fényes katonai sikere. Alessandro Vitelli és Perényi Péter, a magyar csapatok főparancsnoka elhatározták, hogy lesre csalják a pesti törököket.

 

 

09-hó végén

VALPÓ, SIKLÓS, PÉCS: szeptember végén Perényi Péter fia, az 1532-ben túszként török fogságba került Perényi Ferenc, tizennyolc évesen megszökött Isztambulból, és apja volt várában Valpóba menekült. Innét aztán „futárt menesztettek Soklyos (Siklós) várába, ott hirtelen mindenkin oly nagy boldogság lett úrrá, hogy bár szörnyű pestis gyötörte a várost, a gyászon túltett az öröm. Tüstént választottak tehát ötven vitézt, akik éjjel Valpó várához lovagoltak (amely kb. 25 km-re délkeletre volt Siklóstól), az úrfit pedig apai birtokainak örököseként a legnagyobb tisztelettel fogadták, s Soklyos várába (ahol Vas Mihály volt a várnagy) vezették, de a pestis tombolása miatt nem engedték, hogy annál az éjszakánál tovább is maradjon, ezért másnap a közeli Pécs városába kísérték.”

 

 

10. 01.

PEST: elsején alig világosodott meg, Vitelli 1200 pápai gyalogossal a Duna-parton Pest északi városfala felé tartott, mire az éber pesti törökök 3-3500 főnyi csapata az északi Váci és a keleti Hatvani kapukon át az olaszokra rontott, akik sűrűn csoportosulva kívülről lándzsákkal védett puskás négyszöget alkottak. Kegyetlen küzdelem kezdődött az olaszok s a támadó törökök között. A kialakult csatába a török tüzérség is beleszólt: Pestről, Budáról és a Gellérthegyről tüzeltek a messzehordó lövegek. Mindkét részről sok az áldozat, de a törökök újabb és újabb segítséget kaptak. A Budáról váratlanul hajókon átkelt janicsárok pedig a Duna-part felől támadtak. S ekkor Vitelli csapata adott jelre megfutamodást színlelt.

  Perényi és Ungnad lovasai, valamelyest nehéz szász lovassal egyetemben elrejtőzködve várakoztak arra a pillanatra, amikor az üldöző s a győzelmet már-már a markukban érző törökök a pesti városkapuktól már jó messzire eltávolodtak, s akkor villámgyors rajtaütéssel csaptak az iszlám harcosokra. Elsősorban is a visszavonulásuk útját vágták el, s az eddigi üldözőkből végveszélyüket érző üldözöttek lettek. Véres öldöklő lovascsata bontakozott ki a két fél között. A vad tusában a lovát veszítő ifjú Móric szász herceg is kis híján ottpusztult. A puskagolyó, a kard, a szablya s a lándzsa mindkét oldalról kíméletlenül szedte áldozatait. A törökök vitézül küzdöttek és fanatikusan álltak helyt elesett hittestvéreik helyett is. Így aztán bárminő súlyos is volt az eddig rájuk mért csapás, de az nem érett győzelemmé.

  S ekkor – szinte az utolsó pillanatban – a táborba csak néhány perccel korábban érkezett gróf Zrínyi Miklós és 400 horvát lándzsás lovasa jelent meg a küzdőtéren. A védekező oszmánokat oldalba fogták, s a már holtfáradt, megzavarodott és menekülni próbáló ellenséget az új erőre kapott Perényi-huszárokkal együttesen keményen megtámadták. Az öldöklésből pánikszerűen menekülő törökök egy része lováról leszállva a Duna-parton lévő csónakokra, hajókra szállva próbálkozott a meneküléssel, de sorsukat csak kevesen kerülhették el. Egy kis csapatuknak sikerült ugyan egy sajkán a Duna közepéig eveznie, de ott is utolérte végzetük.

  „E hadivállalkozás érdeme első helyen annak tervezőit: Vitellit és Perényit illette – vallotta Istvánffy Miklós –, de az ifjú, már akkor hős gróf Zrínyi Miklós legjobb időben való érkezése, az ellenség bátor megtámadása és megfutamítása őt is dicsőséggel övezi.”

  A Habsburg-seregben uralkodó állapotokra egyébként jellemző, hogy a küzdelem közelében álló német csapatok közönyösen szemlélték a már-már kockázatossá váló eseményeket, kétségtelenné téve, hogy részükre alapjában közömbös az egész hadjárat célja és rendeltetése. A csatározás eredménye nyomán a haditanács végül úgy határozott, hogy kiaknázva a sikert, haladéktalanul megkezdik a városfalak lövetését, tekintve, hogy az ágyúállások is már elkészültek. A sáncokban 40 nagy kaliberű ostromágyú mellett 20 kisebb, úgynevezett falkon is tüzelőállásban állt.

10. 03.

  Az első lövéssorozatok után kiderült azonban, hogy a német tüzérek túlságosan távol állították fel az ütegeket, úgyhogy sürgősen lényegesen közelebb kell vinni az ágyúkat Pest falaihoz. Sajnos nem ismerjük az egyes ágyúállások elhelyezkedését, azonban bizonyos, hogy a tüzérségi súlypont a várostól északra, a Dunához közel eső szakaszon volt. A tüzérek Ötto von Diskau parancsnoksága alatt fáradhatatlanul, nagy lendülettel dolgoztak, s a következő nap egészen, 5-én pedig délig szakadatlanul törték a városfalakat, míg végül is az két jókora szakaszon a Duna mellett kidőlt. „Oly nagyon kitörték a pestiek falát – írja Szerémi György –, hogy hat szekér behajthatott rajta.”

  A tekintélyes rések láttán a fővezérlet sebesen megszervezte a gyalogsági rohamot. Pesten a törökök a falak lerombolását tőlük szokatlan csendességgel fogadták, viszont már az éjjel alaposan felkészültek a támadásra. A sötétség leple alatt hajókon és csónakokon számottevő segítség érkezett a budavári pasától. A falakon belül pedig szorgos kézzel, kivált az erősen lőtt dunai szakasz közelében, mély és széles árkot húztak, s a kikerülő földből mögötte, ágyúkkal megrakott tekintélyes sáncot emeltek, hogy hatásosan fel legyen tartóztatható a Habsburg-sereg gyalogsági rohama. Minderről azonban a támadásra készülő csapatok semmit sem tudtak.

  A nagyobb réshez a magyarokat és az olaszokat, Alessandro Vitelli és Perényi Péter parancsnoksága alatt, a kisebb réshez viszont a könnyű fegyverzetű német birodalmi csapatokat állították fel a rohamra. Mögöttük pedig a Konrad Bremmelberg parancsnoksága alatt álló német gyalogos regiment sorakozott fel a támadásra. Az ágyúk és a sáncok védelmére Móricz szász herceg és Philippe Tournier vezénylete alatt lovascsapatokat rendeltek. Joachim és Ungnad messze hátrahúzódva foglalták el figyelő állásukat, ahonnan minden életveszély nélkül kísérhették nyomon a katonáik hadmozdulatait.

10. 05.

  A horribilis költséggel és nagy szervező munkával összehozott nemzetközi hadsereg egyetlenegy rohama ötödikén ebéd után indult. Johann Ungnad az uralkodónak küldött jelentésében sokatmondó tömörséggel csak annyit említett, hogy a támadás megtört a fal alatt, így az nem hozott sikert, bár súlyos veszteséggel járt. Istvánffy Miklóstól azonban már részletesen ismerjük az eseményeket.

  Az olaszok törtek az élre négy zászlójuk alatt, de a falakról, bástyákról s a rés mögött emelt sánc védelméből igen erős elhárító puskatűz és nyílzápor fogadta a lelkesen rohamozó katonákat, úgyannyira, hogy vissza kellett húzódniuk. Vitelli lelkesítő szavai nyomán ismét támadásba lendültek a pápa zsoldosai, és életüket nem kímélve törtek a rés felé. „De Hess és német gyalogosai nem serkentve az olaszok veszedelme által, a fal alatt megálltak, mely példa nyomán a magyarok is visszavonultak, s így az egyedül harcoló olaszokat bajtársaik elhagyták.” A török zárógyűrű áttörésére az olaszok bátorsága és lelkes önfeláldozása kevésnek bizonyult, s nagy nehézség árán s veszteséggel ők is visszavonulni kényszerültek. A támadás megtorpanását a törökök nyomban észrevették, s bátran kitörtek a falak elé, hogy a sebesülten magatehetetlenül heverő katonákat irgalmatlanul lefejezzék.

  Ezt követően a pesti török ágyúk vették át a szerepet, s a háttérben meghúzódott német csapatokat árasztották el tüzükkel. Így aztán a roham alatt teljesen passzívan viselkedő birodalmi német gyalogoscsapatok még az olaszoknál is súlyosabb veszteséget szenvedtek. A németek és a magyarok közül 700 ember veszett oda ekkor Pest falai alatt. Találóan jegyezte meg Istvánffy Miklós, hogy ha akkor a törökök támadásba mentek volna át, rajtaüthettek volna a választófejedelem táborán, s azt könnyűszerrel elfoglalhatták volna. Helyette azonban a város terein és utcáin hatalmas örömtüzeket gyújtottak, hírül adva sikerüket.

  A Habsburg-főparancsnokság által szerzett információkból azután kiderült, hogy a ledöntött fal mögött húzott árkon nem lehetett keresztülhaladni, mert az széles, s egy német lándzsányi mélységű volt, a mögötte emelt magas sánc védelmét sok ágyú biztosította.

  A haditanács a meghiúsult roham elcsendesedése után még nem adta fel teljesen a reményt Pest megvételére, és a tapasztalatok alapján úgy döntött, hogy az ágyúkat valamelyest hátrább vonják, s azokat a részükre emelendő dombon állítják fel.

 

 

10. 05.

PÉTERVÁRAD (Petrovaradin) KÖZELÉBEN: a Pest felmentésére rendel török sereg éppen ezen a napon kelt át a Dunán Péterváradnál, az alföld déli végében…

 

 

10. 07.

PEST: délelőtt az ágyúdombok készítésével telt el, de a haditanács és a parancsnoki kar urai élesen felvetették a kérdést: támadjanak-e vagy sem? A magyarok és az olaszok az ostrom folytatása mellett voltak, a többség azonban a sereg azonnali visszavonulását követelte. Ungnad, a szem- és fültanú hitelességével arról számolt be, hogy a német landsknechtek két ezredese kijelentette, hogy „övéi nem akarnak a vágóhídra menni, s a hely bevehetetlen”, a mély és széles árok, a magas sánc s az ellenség nagy száma miatt. Ennek a tükrében született meg tehát a végső döntés: a tábor haladéktalanul feloszlik s hazavonul.

10. 08.

  A pesti törökök nyomban felfigyeltek a lázas készülődésre és az indulás hajnalán nagy lovaserőkkel a táboron ütöttek. A magyar lovasoknak azonban sikerült elűzniük a támadókat, miközben az oszmánokkal lándzsatörésig való párbajt vívtak. A csatározások befejeztével igen figyelemre- és elismerésreméltó jelenet színhelyévé vált a csatatér. Ulama boszniai pasa egyik főtisztje előrelovagolt és kérte, hogy mutassák meg neki a kiváló olasz tisztet: Alessandro Vitellit. Amikor a pápai zsoldoskapitány előreugratott, a török tisztelete jeléül leszállt a lováról, hogy méltón üdvözölje őt. „Így becsülvén meg az erényt még az ellenségnél is!”

  Később megindult a sereg a Duna mentén hazafelé. Pesti török lovasok szegődtek a menetoszlop nyomába, bele-belemarva a csapatokba, mígnem Perényi huszárai el nem űzték őket.

10. 09.

  09-én Giapo Malignani generális hajóhada a tüzérségi felszereléssel és a sebesültekkel indult útnak a Duna árja ellen. Oly nagy siettséggel folyt a szűkös hajótérbe való berakodás, hogy elgyengült katonát martalékul dobva a töröknek. De Verancsics Antal arról is tájékoztat, hogy „Pest alatt számtalan éléshajót, révhajót, hídhoz való hajót, sok hadhoz való szerszámot hagyának, kikkel a terekek meggazdagodának”.

  De I. Ferdinánd király seregét nemcsak a török, hanem járványos betegségek, s a korán jött télies időjárás is erősen tizedelte. „Az nímet had köziben deghalál esik, számtalanon meghalának – írta Verancsics Antal –, nem is felette sokan hazamehetnének Nímetországba, hanem hideg miatt, dög miatt inkább mind meghalának. Mondják, hogy ahol egy bokrot találtak, hogy huszonötöt is halva bennek láttak köröle, mert egy kis hó esett vala, az hideg öli vala őket.” A derék olaszoknak csak a fele tértehett haza Itália kék ege alá.

 

 

10. 09-10.

ESZTERGOM: a sereg itt oszlott fel. I. Ferdinánd király a szétoszló seregből 7000 fegyverest zsoldjába fogadott, és Pozsony térségében helyezte el, hogy egy esetleges váratlan török támadás esetén Bécset oltalmazzák.

  „Ez volt a kimenetele a szerencsétlen és gyalázatos pesti hadjáratnak – mondja Istvánffy Miklós, hol a győzelmet már harmadszor engedvén át a töröknek, minden hadi hírünk és dicsőségünk elveszett…”

  A csúfos kudarcról I. Ferdinánd király így vélekedik bátyjának, V. Károlynak írt levelében: „Sem fegyveresekben, sem hadi szükségletekben nem volt hiány, mert a sereg mindennel bőségesen el volt látva. Ellenben hiányzott egy derék fej, az ész, amely azt helyesen vezethette volna…”

 

  Joachim brandenburgi választófejedelem azt az utasítást kapta I. Ferdinánd királytól, hogy hajtsa végre a speyeri birodalmi gyűlés határozatában lefektetett haditervet: foglalja vissza Budát, s kezdje meg a török kiűzését Magyarországból. De őt a töröktől rettegő félelem szállta meg. A soknemzetiségű, nagyszámú seregben pedig a szokásos átok: az egyenetlenség ütötte fel a fejét. Így a főparancsnok akarata nem érvényesülhetett.

  I. Ferdinánd király jól értesült udvari történetírója, Jovius azt állítja, hogy Joachimot a speyeri gyűlés titokban arra utasította volna, miszerint Németországnak nem érdeke, hogy Magyarországért véres áldozatot hozzon, ezért meg se vívjon a törökkel, hanem csupán azért vonuljon magyar földre, hogy a törököknek megmutassa Németország és a Habsburgok nagy katonai erejét, s ezzel II. Szulejmán szultánt elriassza a birodalom megtámadásától. Levéltári adatok nem vallanak erről, az azonban kétségtelen, hogy Joachim valóban ilyen értelemben cselekedett.

  A város rendszeres ostromában csakis az olasz gyalogosok és a magyar huszárok működtek közre érdemlegesen, de a nagy létszámú német birodalmi csapatok csak ölbe tett kézzel, közömbösen szemlélték a magyarok és olaszok élethalálharcát az igazhitű török harcosokkal.

  Igazat adhatunk I. Ferdinánd királynak, aki a hadjárat után felháborodottan azt írta fivérének, a császárnak: „Az a véleményem, hogy soha ilyen szégyen és gyalázat még nem érte a birodalmat, nem is szólva a kárról és a veszteségről, mely abból ezután következik…”

10. 10.

  Nem várt csapás érte a Habsburg-barát magyar tábort. I. Ferdinánd király titkos utasítására Martino Lascano várkapitány letartóztatta Perényi Pétert, Magyarország kancellárját s a magyar haderő főparancsnokát. A döbbenetes hír az egész országot megrázta. A protestáns magyar főurat, a ki különben a korszak egyik legkiválóbb magyar katonája és lovastisztje volt, a törökkel való szövetkezés, árulás ürügye alatt, mindennemű bírói eljárás mellőzésével élete fogytáig a bécsújhelyi börtönbe vetette a Habsburg-önkény.

 

 

10. 10.

BÉCS: 1542. október 10-re I. Ferdinánd király már fogságba vetette Perényi Pétert. A vizsgálat során feltételezték, hogy fia, Ferenc a törökök tudtával és valamiféle megbízatással tért haza, továbbá Valpó és Siklós várainak elfoglalásánál kellett segítséget nyújtania. Perényi Péter azzal védekezett, hogy ő még abban sem biztos, hogy valóban az ő fia-e a hazatért fiatalember. Pécs várának parancsnoka, Székely Lukács is csak azt írt, a nála levő török foglyok bizonygatják, hogy a hazatért úrfi valóban Perényi Ferenc. A vizsgálóbizottság azt is feltételezte, hogy talán Valpó és Siklós várainak átadása fejében engedte szabadon a szultán tíz év után Perényi Péter fiát. Perényi erre azzal védekezett, hogy „amikor maga is fogoly volt, még akkor sem akarta átadni azokat a várakat, hanem megparancsolta a várnagyoknak, és fogságba esése előtt meg is eskette őket, hogy ha a török netán őt magát hurcolnák is a várak elé, akkor se engedelmeskedjenek azonnal, bár ne is tagadják meg teljesen a kapunyitást, hanem kérjék, hogy adják át nekik Péter uram személyét, amikor már átadták, akkor a törökök szeme láttára verjék vasbéklyókba, aztán, hogy bezárták a kaput, szabadítsák ki, és így járjanak túl az ellenség eszén. Ha meg az ellenség nem adná át, akkor inkább hagyják, hogy vágják ezerfelé, de nehogy átadják nekik bármelyik várat is. A még most is Soklyos városában levő Heniczy Bernard és Nagy János voltak a porkolábok. Fogsága idején Laski, Brodarics István és Balassa Imre urakat küldte hozzá Ludovico Gritti, s azt akarta, hogy ruházza rá Péter uram Valpó és Soklyos várát. Szörnyű fenyegetéseke fűzött hozzá, ha nem tenné meg. Ő ellenben, jóllehet fogoly volt, megtagadta, és ezért mindkét várban azt rendelte és parancsolta, meg ne adják magukat őérte, mert nem akarja a hazát és keresztény testvéreit ilyen áron elárulni.”

 

 

10-hó közepén

SÁRKÖZ: október közepén a török csapatok a Baja melletti Sárköz falunál táborba szálltak. Ahmed pasa innét újabb parancsot küldött Szegedre, hogy a város összes hajóját és csónakját úsztassák le a Tiszán Kanizsáig (Ma Törökkanizsa), s ott segítsék – a török hadakhoz csatlakozott – Péter moldvai vajda csapatainak átkelését a Tiszán.

 

 

10. 16.

SZEGED: a parancs végrehajtásának ellenőrzésére október 16-án Szegedre érkezett Mikchal bég 32 török lovassal. A bég – a beglerbég parancsára – Zákány István főbírót és három városi tanácstagot magával vitt vissza a sárközi táborba. Miután a szegedi vezetők ott letették a hűségesküt a szultánra, bántatlanul hazatérhettek.

 

 

10. 16. (hétfő)

BÉCS: Perényi Péter letartóztatásáról és bíróság elé való állításáról Frangepán Ferenc IIl Pál pápát is értesítette: „Ma kaptuk a hírt – írta Bécsből 1542. október 16-án –, hogy a múlt pénteken (ezen forrás szerint október 13-án) letartóztatták és azonnal vasra verték Perényi Péter urat, és úgy gondolom, hogy a rá váró legkisebb rossz fejének elvesztése lesz, mert azt mondják, hogy fiacskája török küldetésben érkezett, és a török bizonnyal neki ígéret az országot, azért bántak el így vele. Perényi Péter úr grófként és báróként a lehető leghatalmasabb Magyarországon, gazdasága és vérének nemessége miatt. Három birtokrésze van, az egyik Belgrád felé a törökkel határos, szomszédos Eszék földjével és várával, mely a török által legutóbb megszállt Dráva mellett van. Néhány igen erős és hatalmas vára van itt, egy ilyen fejedelemhez méltó épületekkel és szobákkal együtt. Közülük az egyik vár a síkság fölé emelkedő hatalmas hegyen levő Siklós, a másik a Dráva fölött levő Valpó. A másik birtokrésze Lengyelország felé terül el, és ott Sárospatak az első város.”

  I. Ferdinánd király bírósága végül is nem ítélte el Perényi Pétert. Ennek ellenére 1547 végéig börtönben tartották, s csak 40 ezer aranydukát ellenében engedték szabadon. Ezt követően sárospataki várába tért vissza, ahol néhány hét múlva, 1548 március elejére váratlanul meghalt.

 

 

10. 18.

BÉCS: a királyi vizsgálóbizottság 1542. október 18-án Bécsben további kérdésekkel árasztotta el Perényi Pétert:

– Mit tud a szultán szándékáról, vajon Székesfehérvárt, Pécset, vagy melyik várost akarják ostromolni?
– Azt mondja nem tudja.
– Mikor akar a szultán, személyesen Magyarországra jönni?
– Isten tudja – mondja –, de az biztos, hogy az ellenség minden tőle telhetőt megtesz.
– Parancsolja meg Soklyos és Valpó várak porkolábjainak, hogy a törököket, a Királyi Felség és az egész kereszténység ellenségeit semmiképpen ne engedjék be, mert ha nem így történik, ő lakol meg értük.
– Ígéri, hogy azonnal intézkedik.

 

 

10. 19.

ESZTERGOM: Giacomo Medici már arról tudósíthatta Giovanni Farnese bíborost, hogy a birodalmi sereg távozóban van, de ő az itáliaiakkal egyelőre Esztergomban marad, hogy annak védelméről gondoskodjanak.

  A sikertelenség következményeivel azonban nem számoltak eléggé. Legalábbis I. Ferdinánd király az esztergomi kapitány, Lascano figyelmét nem a török veszélyre hívta föl, hanem arra, hogy a prépost és a káptalan birtokait a hatalmaskodók ellen megvédje.

 

 

10. 19. után

?. ORSZÁGGYŰLÉS: Martinus Musicát, másnéven Lascanust (Lascanot) az esztergomi vár kapitányát királyi megtiszteltetés érte. Az 1542:50. tc. szerint az esztergomi vár megvédelmezése miatt kiérdemelte hogy „Magyarország igazi nemesei közé” számláltassék.

  Tehát Martino Lascano a saját és nagybátyja szolgálataiért magyar honosságot kapott, mint magyar nemes, s kilátásba helyezték, hogy a címhez birtokok is járulnak.

 

 

11-hó elején

SZEGED: azonban alig múlt el két hét, a Tiszántúlon összpontosított királyi magyar hadak – Bathyány Orbán és Bornemissza Boldizsár parancsnoksága alatt – csapatokat küldtek Szegedre. Mivel a török hadsereg főerői Pest körül vívtak harcokat, a királyi csapatok november elejétől 1543 januárjáig bántatlanul állomásoztak Szeged városában és várában.

 

 

11. 17.

ISZTAMBUL: a nagy létszámú Habsburg-seregnek ismételt megjelenése Buda alatt II. Szulejmán szultán részére nem volt elriasztó hatású, hanem éppen ellenkezőleg: ingerlő fenyegetésnek tűnt. Ezért márt 1542 őszén elhatározta, hogy Budának biztosítja az éltető Duna menti összeköttetését a birodalommal, de ugyanekkor kiépíti „Üngürüsz szívének” védelmi övezetét is.

  II. Szulejmán szultán már 1542-ben Drinápolyba vonult (11. 17-én[14] indult el Isztambulból). Így akarta lerövidíteni a hosszú utat, mely Magyarországig tart. A telet ott töltötte el, de seregének nem engedett tétlenséget. Ahmed pasa ruméliai beglerbéget Ruméliába küldte, hogy összegyűjtse seregét. Ezek azt a feladatot is megkapták, hogy állandó támadásokkal készítsék elő a hadjáratot. A szultán Hajreddin Barbarossa 105 hajóból álló a hajóhadát is támadásra vezényelte a Német-Római Birodalom ellen.

  Dzselálzáde Musztafa szerint „a legkeresztényibb” I Ferenc francia király V Károly királlyal vívott háborújához kérte segítségül II. Szulejmán szultánt, ezért indult a szultán a hadba. A francia királynak fontos volt, hogy a V. Károly birodalmának keleti részén kibontakozzon egy ellenséges góc és a zavarkeltéssel elvonja ellensége haderejét a hadszíntérről.

 

Íjat fognak, vállukon pajzs, testükön páncél,
Kezükben lándzsa, fejükön sisak, mind nyilasok.
Lovaikon kotasz, derekukon öv,
Szélgyors lovaikon aranyos nyereg,
Mikor az ellenségre támadnak, kard van kezükben,
S az ellenség egérré lesz az oroszlán körmei között,
Ha megeresztik a kantárt és megforgatják a lándzsát a kezükben,
Az ellenség testét darabokra zúzzák.

 

11. 28.

BÉCSÚJHELY (Wr. Neustadt): „Perényi valóban azonnal intézkedett, és Bécsújhelyről 1542. november 28-án levelet írt siklósi porkolábjának, Vas Mihálynak: „Vas Mihálynak, Soklyos vára prefektusánk, mint testvéremnek adassék. Vitézlő és egyben drága fiam. A király Őfelsége kitűzte a határnapot, és levele keltétől a tizenötödik napon törvényt tétet nekem. Akarnám, ha velem volnál, de ha ez valamiképpen nem lehetne, küld két bízott szolgámat, akár Nagy Zsigmondot, akár mást, akit jónak látsz, akár Kenderessyt. Egyébirányt igen szigorúan meghagyom neked, hogy a káptalanok és a státusok jószágait tüstént bocsássátok vissza, és semmilyen szín alatt nem merészeljetek másképpen cselekedni, nehogy a király Őfelsége ezért nehezteljen rám. Egyébiránt fiunkat, ha ugyan az én fiam, küldjétek fel ide, de csak úgy, Fels uram levéllel biztosít benneteket, hogy bármikor akar, szabad legyen távoznia, és semmi erőszakot nem tesznek vele. Ha te jönnél, Kendressy maradjon a várban és hagyd jó módjával a várat!”

 

 

11-hóban

NAGYVÁRAD (Oradea): a nagyváradi országgyűlésen a tiszántúli vármegyék többsége távol maradt.

 

 

ősszel

SZEGED: Szegedet 1542 őszén bekebelezte a Török Birodalom.(A B. G. H. E. H.: 1541-től Eger ostromáig aloldala szerint Szeged bevétele 1542. 12. 30-án történt. Én ezért ott is feltüntetem.)

 

 

12. elején

GYALU[15] (Gilău): Serédy Gáspár hatszáz lovas kíséretében december elején érkezett Gyaluba, Izabella királyné udvarába, ahol a gyalu szerződés végrehajtását kezdte volna meg. Igen hűvösen fogadták s a nyílt választ halogatták az egyezmény végrehajtására vonatkozólag. Egyedül a szászok álltak szilárdan I. Ferdinánd király mögött, a magyarok és a székelyek a Pest alatti kudarc után korántsem lelkesedtek a Habsburg-fennhatóságért.

12. 17.

  Izabella királyné megtagadta Erdély átadását a Gyalura érkező Serédy Gáspárnak. (Forrás: B. G. H. E. H.: 1541-től Eger ostromáig aloldal.)

 

 

12. 20.

TORDAI (Turda) ORSZÁGGYŰLÉS: a tordai országgyűlés – a hatalmas Habsburg sereg budai kudarcának következményeként – nyíltan elhatárolta magát I. Ferdinánd királytól, a rendek – a szász követ tiltakozása ellenére – János Zsigmond királyt ismerték el törvényes uralkodójuknak és lemondtak a gyalui szerződésről, s megszavazták a törököknek fizetendő évi 10 ezer arany adót.

  A három nemzet únióját megújították; s megüzenték I. Ferdinánd királynak, ha megvédeni nem tudja őket, legalább hagyja, hogy maguk gondoskodjanak magukról.

 

 

12. 24.

BÉCS: december 24-én I Ferdinánd király Zrínyi Miklóst kinevezte Horvátország bánjává.

 

 

12. 30.

SZEGED: a Szeged bevétele[16] 1542. 12. 30-án történt Más forrás szerint ez az esemény valamikor ősszel történt. Én ezért ott is feltüntetem.

  1542 végén Mohamed pasa budai beglerbégnek tudomására jutott, hogy a szegedi városi tanács – esküje ellenére! – befogadta a Ferdinánd-párti királyi csapatokat. Mivel 1542-1543 fordulóján Erdélyben is zavaros helyzet állt elő, Mohamed beglerbég erélyes lépésre szánta el magát.

 

 

12. 30.

BÉCS: I. Ferdinánd király elfogadja Thurzó Elek lemondását.

 

 

Az év végén

DERECSKEI[17] ORSZÁGGYŰLÉS: 1542 végén a derecskei országgyűlés a pesti vereség hatására úgy határozott, megfizeti a Martinuzzi György által a török javára kért adót.

 

 

Az év folyamán

DOMBÓVÁR: a törökök ez évben elfoglalták a Dombai család birtokában lévő várat, melyet már Török Bálint is ostromolt 1541-ben.

 

 

Az év folyamán

DÖBRÖKÖZ: Werbőczi Imre 1542-ben bekövetkezett halála után fia, Werbőczi Imre azonban I. Ferdinánd király oldalára állt Döbrököz várával és fegyveres csapataival együtt. Ettől kezdve a döbröközi vitézek állandó harcban álltak Kászim mohácsi és szekszárdi szandzsákbéggel, s akadályozták a törökök közelekedését Eszék-Mohács-Tolna között. Mint Tinódi Sebestyén deák írta 1543-ban a „Werbőczi Imrehnek Kászon hadával kozári mezőn viadalja” című énekében:

 

„Sőt igen bánkódék Kászon bék magában,
Szabad úta naincsen néki az Tolnában,
Sőt gyakorta vagyon nagy kárvallásban,
Hozzá tartozókban és jó szolgáiban.

Ő magában Kászon azon bosszankodik,
Hogy Werbőczi Imre véle tusakodik,
Oly gyakran csatákkal véle ellenködik,
Őtet elvesztené, azon igyeközik.”

 

  Kászim bég ezért bajviadalra hívta ki Werbőczit, míg vitézei a döbröközi parancsnok tisztjeit, Sárközi Gábrielt, Budaházi Jánost és Muti Istvánt szólították fel viadalra. Ennek során azonban:

 

„Sok vérök hullatván terekek jutának,
Kik viadalban sebeket vallának.”

 

  A sorozatos kudarcok ellenére Kászim bég újabb viadalokra biztatta vitézeit, sőt drága ajándékokkal serkentette őket a harcra:

 

„Ha jó kedve juta vitéz Kászon béknek,
Ajándékot ada bajvívó hősöknek,
Bárson subát, ezör oszporát ada az Recsefnek,
Hatvan forint érő szablyát ada ez vitéznek.
Im az Kara Hajdának ada egy aranyos bársont,
Kétezör oszporát, egy ezüst sisakot,
Terek Pétörnek ötszáz oszporát, öt sing jó skarlátot,
Kikkel egyötembe minden barátságot.”

 

  1542. augusztus 15-én a mohácsi szandzsák török vitézei zsákmányszerző portyára indultak Tolna és Baranya határvidékén:

 

„Igen száguldának, ők sokat rablának,
Az szegin községben sokat fogdosának;
Kozári mezőre mikoron jutának,
Ott ők megszállának, nagy vígan valának.


  Közben Werbőczinek már „üzentek”, hogy mire készül Kászim bég, s ezért ő rögtön „Csatához készölne és hamar indula.” Azt remélve, hogy a pécsi vitézek és támogatására jönnek, 225 lövasával és 200 gyalogosával Szászvárig nyomult előre. A pécsiek azonban nem jöttek, ezért:

 

„Dobját, trombitáját hamar harsogtatá,
Haragjában népét hazaindíttatá.”

  Már indulóban voltak, amikor arról hírt kapott Werbőczi Imre, hogy Kászim bég a kozári (ma Egyházaskozár, illetve Döbrököztől délre 12 km-re lévő) mezőn táborozik hadával.

 

„Akkor az úrfinak hamar hírt hozának,
Hogy az terekek szép haddal kinn volnának.
A kozári mezőn hogy megszállottanak,
És magyar foglyokat sokat fogdostanak.”

  Werbőczi ekkor csapatával azonnal a kozári mező felé fordult, de a törökök is hírt kaptak a Szászvár felől közeledő magyar hadról:

 

„Verbőczi Imrehtől meg sem rettenének,
Szegin magyar foglyok megkötöztetének.
Az ő jó lovokra mind felszörződének,
Viadalhoz hamar ők mind felkészülének,
Kétszázhatvan lóval ők szépen telének,
Azonban magyarok gyorsan érkezének.”

  A döbröközi vitézek rohama szétszórta Kászim bég lovasait, akiknek egy része elesett, nagy része megfutamodott. A közelharcban Werbőczi Imre is megsebesült: „egy terek üt arcul talált”, majd:

 

„Élös szablyájával hozzácsapott vala,
Az ű szép roh lovát torkon vágta vala,
Nyaka elszakada, csak kevésön álla.
Szertelenül az lő ott elesött vala,
Vitéz az ló alatt igen fötröng vala,

Szablyával az terek ott forgódik vala,
Ez nemes vitézek fejét veszi vala.

Érközének hamar ő jó vitéziben,
Ő vitéz urukat megsegéllésökben,
Az tereket ejték földre nagy sebökben,
Az nemes urfiakat lelék egészségben.”

  A viadalban a törökök megfutamodtak, s a döbröközi vitézek 16 törököt ejtettek fogságba, kilencvenet levágtak és azoknak fejét vették, s kiszabadítottak 220 magyar rabot. Fogságukba esett Murad aga, Musztafa és Ibrahim vajda, akiket Döbrököz várába hurcoltak magukkal.

 

 

Az év folyamán

DUNAFÖLDVÁR: a várat valamikor az 1542-es év folyamán elfoglalták a törökök. Pontos időpontját még nem tudtam megtalálni.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

Az év folyamán

VÁC: a várat ideiglenesen, rövid időre elfoglalták a törökök. Ennek az időpontját és tartamát még nem sikerült kiderítenem.

 

 

Az év folyamán

EGER: Perényi Péter királyi kancellár és főkapitány, a Felvidék valóságos kiskirálya nem nézte tétlenül az Abaújtól Nógrádig terjedő birtokbirodalmát fenyegető török veszélyt. 1542-ben fegyveres hatalommal elfoglalta az egri püspöki várát s a püspöki birodalmat.

  Perényi jó végvári tisztet: Varkoch Tamást állította a vár élére. Amikor néhány hónap múltán I. Ferdinánd király koholt vádak alapján törvénytelen módon börtönbe vetette Perényit, az egri várat Varkoch továbbra is szilárdan megvédte a Perényieknek, sőt ura utasítására „nem csekély költséggel fenntartotta”.

  A Varkoch parancsnoksága alatt a hajdani püspöki erőd elvesztette középkori lovagvár képét és jellegét, s merőben új funkciót nyerve, végvárrá alakult. A kor haditechnikájának megfelelően a vár katonailag korszerű átépítése minden valószínűség szerint az olasz Alessandro da Vedano tervei alapján készült. Az átépítésekről bővebben: Sugár István: Az egri vár és viadala: 19. o.

 

 

Az év végén

BUDA és SZEGED: 1542 végén Mehmed pasa budai beglerbégnek tudomására jutott, hogy a szegedi városi tanács – esküje ellenére! – befogadta a Ferdinánd-párti királyi csapatokat.

 

 

 

OSSZEGZÉS: az 1542. évi hadjárattal kapcsolatban pedig I. Ferdinánd király elkeseredve írta bátyjának, V. Károly császárnak: „Sem a fegyveres nép sokaságában, sem hadi készletekben nem volt hiány. Egy tényezőben szűkölködött a hadjárat, jó agyvelőben, mely célra vezette volna.”

 

 

Vége

Vissza a főoldalra

Ugrás az 1543-ik évi hadjárathoz

 

 



[1] Ennekaz adatnak a forrása: Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban, 37. o.

[2] Bizonytalan időpont meghatározás.

[3] Dombó vára: a későbbi Dombóvár

[4] Dombó vára: a későbbi Dombóvár

[5] Itt a forrás szerintem téved. 1541-ben Szulejmán pasa volt a kinevezett budai beglerbég.

[6] Serédy Gáspárt I. Ferdinánd király a felső-magyarországi részek kinevezett főkapitányává tette, akinek a tokaji várat is odaadományozta. Ez ellen Izabella tokaji várnagya Kornis János hiába tiltakozott.

[7] Ma község Romániában Fehér megyében. Az egykori Kis-Küküllő vármegye székhelye. Községközpont, Felsőkarácsonyfalva és Felsőtatárlaka tartozik hozzá. Közelebbi városok: Medgyes, Nagyenyed. Négysaroktornyos várkastélya ma is megtekinthető.

[8] Ma falu Romániában, Erdélyben, Beszterce-Naszód megyében. Déstől 17 km-re északkeletre, az Ilosvai-hegységben, erdők között fekszik. Várromjai ma is megtekinthetők.

[9] Ma város Romániában. Egykor Beszterce-Naszód vármegye, ma Beszterce-Naszód megye székhelye. Kolozsvártól 110 km-re északkeletre, a Beszterce folyó partján fekszik.

[10] Miskolctól északra 13, 7 km-re.

[11] A lippai helyszín nem biztos. A forrás nem közölte, hogy hol tartózkodott a királynő és Martinuzzi György ezen időben.

[12] Valószínűleg Joachim őrgróf volt a parancsnoka a kontingensnek.

[13] Bartha Gábor: Az erdélyi fejedelemség születése, 75. old. szerint az összlétszám meghaladta az 50 000 főt.

[14] Szinán csaus szerint 24-én.

[15] Ma Romániában Kolozsvártól 17 km-re nyugatra fekvő helység.

[16] Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület honlapjának 1541-től Eger ostromáig aloldala szerint.

[17] Derecske: Város Hajdú-Bihar megyében, a Derecske–Létavértesi kistérségben. Derecske az Alföldön ekszik Debrecentől 21km-re délre a 47-es főút mentén.