negyedik rész

 

Vissza a harmadik részhez

 

09. 04.

ESZTERGOM: Esztergom folyamatosan tartó ostromáról rendszeresen tudósította Ferdinándot Pozsonyból Wolfgang Prantner császári biztos. E napi levelében a török foglyoktól származó híreket írta meg: Esztergom ostroma igen lanyhán folyik, Grittinek nincs elég puskapora. János király pedig visszatért Budára. Az ostromlók hadi gályái igen rossz állapotban vannak. Hír szerint a szultán megparancsolta Jánosnak, hogy Buda és Pest között hidat építtessen, s ez a török Bécs alóli futásának előjele lehet.

 

 

09. 04.

BÉCS FÖLÖTT, WOLFF MÖGÖTTI MEZŐSÉG(?): „Szeptember negyedikén Friedrich herceg, valamint haditanácsosai és kapitányai, név szerint Friedrich és ifjabb Joachim brandenburgi őrgrófok, Wolff von Montfort gróf, Hoier von Manssfeld gróf, von Oberstain gróf, Sangolff von Gerolczck úr, Gregor von Losenstain úr és más nagyon előkelő születésű úr és kapitány először a lovasezredek hadrendjének kialakításába fogott…” Idézet: "A török háború történetének hiteles leírása úgy,… Regensburg, 1532. szeptember 21. után" (lásd 09. 21. után)

 

 

09. 04.

LÉKA[1]:

 

HIRNIK LŐRINC LÉKAI SZERVITOR LEVELE URÁNAK, NÁDASDY TAMÁSNAK (Részletek)

 

Léka, 1532. szeptember 4.

 

Nagyságos uram, legkegyelmesebb uram! Legalázatosabb szolgálataimat ajánlva.

 

Éppen nyolcadik napja van annak ma, hogy a török császár elvonult Kőszeg alól, felment Bécs alá. Ma van harmadik napja, hogy állandóan halljuk az ágyúk hangját Sopronból és Bécsújhelyből[2].

  Tegnap egyedül voltam Kőszegen Mikolicz úrnál. Láttam, hogyan rombolta le a török a város falait lövöldözéssel és aláaknázással. Csoda, hogy huszonöt napig ellen tudott állni a császár akkora erejének. Csak az Isten őrizte meg azt a kiváló férfiút, mivel tizenkilenc alkalommal intéztek ellene támadást. Feltöltötték az árkokat hatalmas farakásokkal, tüzet vetettek a városra, és számtalan más csapdával és csellel támadtak, végül az utolsó napon elfogyott a városban a puskapor.

  Azzal adta meg magát a város, hogy ha Bécset is elfoglalja, akkor övé a város is. De a várat nem veszi be. Csak parasztjai és szolgái voltak. Háromezer török halt meg, és a városban háromszáz keresztény.

  Nagyon figyelmébe ajánlja és dicséri Mikolicz úr nagyságtok jobbágyait, akik Csepregről jöttek vele, mivel nagyon derekasan viselkedett valamennyi.

  Mikolicz úr ajánlja magát és szolgáit nagyságtoknak…

 

Utóirat:

 

  Nagyságos uram, ma ért ide az újság, hogy a törökök elfoglalták Sopron elővárosát, és azután a város maga is rövidesen megadta magát a következőképpen: akié lesz Bécs, annak engedelmeskednek. És a törökök is eltávoztak, elengedték őket békében, és most nagyon lövöldöznek Újhelyben. Egyre csak azt mondják, hogy Ferdinánd nagy cseh csapattal jön szembe velük, Károly ugyancsak jön lefelé a Dunán a németekkel és spanyolokkal.

  Ha így van, elhiszem, bárcsak így lennénk. Sokat beszélgettem Mikolicz úrral arról a pontosságról és cselről, amelyet ha nem alkalmaznak Kőszeg alatt, biztos nincs város Németországban a nagy Kölnig (ha a német urak nem ügyelnek jobban), amelyeiket el ne foglalnák. Bárcsak látta volna nagyságtok jobban a fenyegetéseket és másokat, mint én…

  Mikolicz úr nagyon figyelmébe ajánlotta Ibrahim pasát. Ha ő nem lett volna, vége lett volna neki, mivel még akkor megismerte őt, amikor követségben volt a császárnál, és azt akarja, hogy tisztessége meghagyásával élete végéig szolgáljon neki. Mikolicz úr megírta már Ferdinándnak, hogy ezután kurváknak adja a várait megőrzésre ennyi segítséggel, s ne vitéz férfiaknak. És már sokkal jobban hisz nagyságtoknak Mikolicz úr a budai dolgokban, stb. Most küldtem két kémet Sopronig, hogy nézzenek körül, és mondjanak biztos hírt nekem arról, mi történik. Csupán Mikolicz úrnak és nagyságtoknak írom meg…

 

 

09. 05. (csütörtök)

DECHANTSKIRCHEN: „Ohel hegyszorosán átkelve állomás Dehan (Dechantskirchen) mellett. Nagy hegyek közé kellett behatolni. Olyan nehezen járható helyek vannak itt, hogy ki sem lehet mondani. Az ember itt fogalmat alkothat az ítélet napjáról, olyan fáradalmakat kellett kiállni.”

 

 

09. 05.

BÉCS: részlet Sebastian Schärtlin von Burtenbach augsburgi zsoldolskapitány és Hans Ungelter augsburgi fizetőmester leveléből Augsburg város tanácsának (Bécs, 1532. szeptember 5.): „Más újdonság nincs, mint hogy egy horvát nemes, Nikolics Juderics, akit a császári felség az augsburgi birodalmi gyűlésen másokkal egyetemben a török császárhoz küldött, Kőszegnél a rendek által küldött 100 emberrel és saját alattvalóival a Mindenható segítsége révén Ibrahim pasa tizenhárom ostromát verte vissza. Ezután a pasa személyesen magához rendelte, s amikor Nikolics kiment hozzá, azzal fogadta, hogy te vagy az, akivel ő már azelőtt Konstantinápolyban találkozott, meg hogy hogyan lehetsz olyan vakmerő, hogy azt gondolod, hogy egy ilyen kis városkával megállíthatod az egész világ urát. Nikolics úr azt válaszolta, hogy nagyon jól tudja, hogy a szultán igen nagy úr, de ő sokkal nagyobb úrnak fogadott engedelmességet arra, hogy azt meg is tartsa, s azon lesz ebben a kis városkában, amíg csak élte és élete tart, hogy megvédje azt. Erre a pasa udvarias és sok-sok csábító ígéret közepette felszólította, hogy mentse meg vagyonát és életét, hiszen elég tisztességet tanúsított már, és adja fel a városkát a török császárnak. Ezt azonban Nikolics nyomban visszautasította, mondván, hogy inkább holtan lássa őt a Mindenható, s ismét visszavonult övéihez a városkába.

  Ezután hamarosan újabb ostromot intéztek ellene, de Istennek hála, semmit sem ért el az ellenség, s ezután ez a pasa úgy döntött, hogy egész hadseregével továbbvonul. Hogy hová, és mi a végső szándéka, azt igazán nem lehet megírni. Egyesek szerint Bécs ellen, mások szerint visszavonul. Isten adja, hogy így legyen…”

 

 

09. 06. (péntek)

GRAFENDORF: „Állomáshely Botendruk (Grafendorf) várán innen egy hegyszorosban.” Ferdi:   Mikor a második állomáson tízezer gyalog és lovas gyaur észrevétlenül meg akarta lepni a szultáni sátort kísérő szemendrei és boszniai bégeket, a segítő királynak oltalma – mely mindig őrködik – jelen levén, a nevezett bégek értesültek a szándékról, elébük ment, és megütköztek velök. A feslett erkölcsű hitetlenek azonnal megfutottak a hit bajnokainak támadásai elől, de ezek közrefogván, leöldösték őket, úgyhogy a gyauroknak csak igen kis része menthette meg életét nagy nehezen és gyalázatosan:

 

Egy sólyom megöl száz fürjet is, egy párduc visszafordít száz őzet is.”

 

  Erről az ellentámadásról nem ír semelyik másik török történetíró sem. Ha biztosnak vehetjük Kászim bég főseregtől való elválásának helyszínét és időpontját, akkor ennek az eseménynek – ha valóban megtörtént – itt és ekkor kellett lejátszódnia. Talán arról a támadásról van itt szó, amelyet Hans Pleyg és Jeremias Echen augsburgi kapitányok Augsburg város polgármesterének és tanácsának 09. 09-én írt levelében olvashatunk.

 

 

09. 06.

BÉCS FÖLÖTT, WOLFF MÖGÖTTI MEZŐSÉG(?): a német-római birodalmi sereg eseményei: lásd „A török háború történetének hiteles leírása úgy,…” (Röplap) Szeptember hatodika eseményei.

Ld. Szöveg

  „Aztán néhány nap múlva ugyanebbe a táborba megérkezett a császári és a királyi felség is személyesen, és a hadinéppel együtt vonultak tovább.” (Ugrás a szövegben oda.) A dátum pontosan nem meghatározott, de körülbelül 10-éig megérkezhetett V. Károly császár a táborba.

 

 

09. 07. (szombat)

KÖPRI VÁRA: „Állomáshely az említett szorosban Köpri váránál. Ezt a várat elfoglalták. Az említett Botendruk nevű várat és egy kisebb várat is meghódoltattak. Míg a vár alá érkeztünk, ma még nagyobb fáradalmakat kellett kiállni, mint tegnap.” Dzselálzáde Musztafa: „Az említett hónap 6. napján (azaz ezen a napon, a szerk.) POTUNDRUF[3] nagy várának szomszédságában szálltak meg, amely szintén megadta magát a kegyelem ígéretére… Az országégető és tartománypusztító hadsereg Magyarországnak meg nem hódolt részét és a Németországban fekvő városokat, falvakat egészen eddig a helyig felégette, és az emberiség urának prófétai küldetését tagadó, tévelygő lakosságot, mint a fáraó népét, a szerencsétlenség tengerébe fullasztotta:

 

Németországot felgyújtván felégették,
A füstöt az égboltig eregették
A templomokat mint a gyaurok menedékét
Pusztítva, rombolva megsemmisítették.

  A győzelmes hadsereg, miként a megáradt folyam, a hegyeket és síkságokat elárasztotta jobbra és balra öt-tíz járóföldre.

  A szultán hatalmas támadásának híre és a hadsereg zaja remegést, zavart és félelmet okozott egész Ferengisztánban[4]. Az oly régóta az iszlám seregével szembeszállni akaró, s magának világbírói méltóságot és császárságot követelő hitetlen királynak a helyzetéről olyan híresztelést vettek, hogy a roppant nagy költséggel kiállított ördöngös hadai úgy szétszóródtak és futva szétszéledtek, mint a Göncölszekér csillagai. Hiszen az iszlám népének nyilaitól félelem dobogtatta meg megtört szíveiket, a győzelmes hadsereg éles kardjaitól szemük világát veszítve megijedtek, és hitetlenséggel telt koponyájukba az igaz hit népének súlyos buzogányaitól borzalom fészkelte be magát.

  Midőn a menekülő ellenség elfutott a győzelmes padisah hadserege elő, és már nem volt remény a vele való találkozásra: az országnak legszebb vidékeit kellett eltiportatni az óriási hadsereg lovaival.

  A lázadók tanyájául szolgáló alamáni hegyek közül egy roppant nagy hegy emelkedett ki, amelynek aljában hozzáférhetetlen várak vannak magas bástyákkal. A Lajtaberg nevű nagy hegyszoros vezet keresztül rajta, amelyben falvak és városok rejtőznek. Környékén folyók és patakok találhatók, az alatta elterülő sík mező valóságos virágoskert.

  A világhódító zászlókat arra fordították,…”

 

 

09. 08. (vasárnap)

REITENAU: „Táborhely a nevezett völgyben Ratinar (Reitenau) vára mellett. Ma is rengeteg fáradalmakat kellett elszenvedni.” Dzselálzáde Musztafa: „…és az említett hónap 7. napján (09. 08-án, a szerk.) a győzelmes uralkodónak boldogságos sátora a dühös gyauroknak KIRBERI (?) nevű vára mellett üttetett fel. Minthogy a belezárkózott pokolra való hitetlenek nem hódoltak meg, hanem ellenálltak, az oroszlánbátorságú hadseregből egy csapat vitéz ellenük ment, és a kapukat felgyújtva hamarosan szétrombolta, a gyehennára valókat a kard martalékaivá tette, és félelmes testüktől megtisztította ama vidéket.”

 

 

09. 09. (hétfő)

MAYERHOFEN: „Állomás Marhomen (Mayerhofen) vára közelében Ma-i Fakisterhisz (Feistritz) folyócska mellett. Egy várból kicsaptak a hitetlenek, és megtámadták az úton haladókat. A hegyeken való átkelés borzasztó nehézségekkel járt.” Dzselálzáde Musztafa: „A következő napon (ti. a mai napon, a szerk.) RATINAU (REICHENAU) vára közelében álltak meg. A Kurufundar néven ismeretes városnak hitetlen lakói, akik a sátán fiainál nagyobb számmal voltak, és a pogány vallásuk ösvényén hozzászoktak a makacssághoz és ellenkezéshez, amikor az iszlám hadseregének előcsapata odaérkezett, nem hódoltak meg, hanem várhoz hasonló templomukba zárkóztak. Mihelyt a vitézek minden oldalon hozzákezdtek a harchoz, a puskák és sakaloszok füstjétől a mogorva tekintetű gyaurok nappala azonnal éjszakára változott. A gyaurvadászó, rettenthetetlen sereg aznap kemény tusát vívott a pokolra valókkal. Azonban az említett templomnak erős fala és szilárd alapja volt, és bármennyire erőlködtek is elfoglalásán a hit harcosai, a gonosz gyaurok semmit sem engedtek. Végre a győzelmes harcosok a templom kapujához férkőztek, a kapu alá tüzet vetettek, az ott lévő gonoszok így nejeikkel és gyermekeikkel együtt benn égtek.”

 

 

09. 09.

BÉCS: részlet Hans Pleyg és Jeremias Echen augsburgi kapitányok leveléből Augsburg város polgármesterének és tanácsának: „Bátorkodunk ezennel tudatni bölcs, előrelátó és előkelő kegyelmetekkel, hogy a császári és királyi felség csapatai Bécs körül megütköztek a török hadseregével. Nagyon sok törököt vágtak le s öltek meg. Számuk eléri a kétszázat. Huszonhatot élve hoztak be Bécsbe, továbbá tizenhárom levágott fejet[5].

  E hó 8-án hadseregünk, élén Hans Katzianer nevű ezredessel, valamint a huszárok ezredese, aki ezerötszáz huszárnak paranancsnokol, továbbá Katzianer kétezerötszáz nehézlovasa, tehát csaknem az egész lovasságunk azt a parancsot kapta, hogy vágja el a török útját. Azt mondják, hogy több ezer törököt támadott meg, továbbá az a hír járja, hogy a török császárnak tovább kellett vonulnia[6]. Ezúton küldünk kegyelmeteknek egy röplapot, Kőszeg kapitányától érkezett írásban.

  Ő abban a városban tartózkodott, amelyet a török császár körülfogott. Az ostromról szóló jelentését megküldte a királyi felség kapitányának, továbbá a császári és királyi felség Bécsben lévő haditanácsosainak…”

 

 

09. 10. (kedd)

GLEISDORF: „Állomáshely Klajsz (Gleisdorf) mellett. Ma felgyújtottak egy templomot. Igen sok foglyot ejtettek benne. A hitetlenek reggel megtámadták a takarmányszállítókat; erre igen heves harc fejlődött ki. Végül is a takarmányozók legyőzték őket, mintegy negyven gyaurt kardélre hánytak, többet élve elfogtak, köztük vezéreket is, és a pasához vezették őket.”

 

 

09. 10.

ESZTERGOM: Wolfgang Prantner e napi jelentésében V. Károly császárnak számolt be Esztergom ostromáról. Ezeket a híreket a pápai biztosok költségén küldött kémektől tudta meg. Így többek között a török-magyar naszádok ágyúiról is közölt kémjelentést.

  Utóbbi adatok különösen becsesek voltak, mert a várbeliek kérését teljesíteni akarván, katonákkal megrakott naszádokat küldtek a vár megsegítésére.

 

 

09. 11. (szerda)

GRÁC (GRAZ): „Graudzsisz (Grác) vára mezején. Nagy város, amely Iszpánia királyáé. Igen nagy hegyeken kellett átkelni. Ma megengedtetett a tatár khánnak, hogy a Mura innenső oldalán portyázzon. Az iszlám serege is szerencsésen kiért az említett szorosból.” Akkor is, ma is Stájerország fővárosa, fontos vásárhely és erősség. Dzselálzáde Musztafa: „A nevezett hónap 10. napján (ti. 09. 11-én, a szerk.) KLAJS (GLEISDORF) nevű helyen volt a sátorok táborhelye. Történetesen a szerencsés pasa őfelségének saját szolgái közül egy gyaurpusztító csapat elvált a győzelmes csapattól, s elkülönülve másfelé ment tovább. Amint azon az éjjel egy mezőn tábort vertek, a közelben lévő és a gyaurok birtokába tartozó Beture nevű várnak bánja, akit Andurének hívtak, sok piszkos páncélos, lovas és gyalogos gyaurral lesben állt. Hajnalban, amikor a hit harcosainak legnagyobb része még nyugodtan aludt, az átkozottak, felhasználva az alkalmat, dobok pörgése mellett megtámadták őket. Az akindzsikből és más jelenlévő muzulmánokból sok embert vértanúvá téve, a paradicsomba küldtek. De a pasa szolgái… akkor lóra ülve és a győzelmet hozó Istennek véghetetlen kegyelmét kérve segítségül, megrohanták a negyedik pokol lakóinak nagy csoportját.

  Az üdvösség népe lándzsáinak fénye elvette a dögtestű, alávaló hitetlenek szeme világát… Ama mezőn majdnem délig tartott a harc, az üldözés és a hátrálás, mialatt a hit harcosai a csatateret tulipánággyá változtatták a gyaurok vérével…

  Amint a föld lakott részének padisahja is szerencsésen odaérkezett a győzelmes zászlókkal, jelentést tettek színe előtt az örvendetes eseményről, minél fogva a nagy győzelemben kitűnt vitézeket kézcsókra bocsátották, és a padisah kegyes tekintetével jutalmazták meg.

  Az említett napon a tévelygő gyaurok városai közül a Bisluf nevű híres várost felgyújtották, és a hit harcosai a lakosok nagyobb részét leöldösték, a többi pedig bemenekült a templomba, mely várhoz volt hasonlítható. Valóban, e várnak bástyái az égig értek, körös-körül épített falai egymás fölött emelkedtek, belseje tömve volt keresztényekkel. Mikor a hatalmas pasa őfelsége a városhódító sereggel oda érkezett, az oroszlán-támadású és sárkány-rettenetességű vitézek egy perc alatt elpusztították és feldúlták, úgyhogy még nyoma sem maradt…”

 

 

09. 12. (csütörtök)

„TÁBORHELY A MURA TÚLSÓ PARTJÁN”: „Táborhely a Mura túlsó partján. Ma korán lóra ülvén, átkeltünk a Mura nevű nagy folyó vizén, amelyen híd nélkül még sohasem mentek át. De Isten segítségével most híd nélkül kelt át a sereg a vízen, csakhogy sok ember poggyásza a vízben maradt, és néhány ember is belefúlt.” Dzselálzáde Musztafa: „A nevezett hónap 11. napján (azaz 09. 12-én, a szerk.) átkeltek az említett Lajtaberg-szoroson, és egy mezőn táboroztak le. Ezen a vidéken sok város és falu volt. Mikor a Grác néven ismeretes erős várhoz érkeztek, amely régen a nevezett gonosz király székhelye volt, ama tévhitben élő piszkosnak, átkozott csalónak és ármányosnak dolgairól kiderült, hogy távolról sem volt komoly szándéka szembeszállni a felséges padisahhal, Allah árnyékával.

  Mivel tehát elbújt a rejtőzködés függönye mögé, és gonosz testének nyoma sem volt található sehol sem: ennélfogva a tartománynak minden részét, az országnak összes kerületeit és vidékét felégették, elpusztították, feldúlták és kirabolták. E tartományokban lévő, haranggal és kereszttel díszített összes templomnak és a sátán bálványaival megrakott imaháznak még nyomuk sem maradt: füstoszlop alakjában szálltak fel a levegőbe.

  Ezen a helyen a győzelmes hadsereg parancsot kapott a visszaindulásra.”

 

 

09. 12.

LINZ:

 

I. FERDINÁND KIRÁLY LEVELE JURISICS MIKLÓSNAK

 

Linz, 1532. szeptember 12.

 

Kedvelt hívem,

 

Megkaptuk két beszámolódat, amelyben jelentetted nekünk, hogy miképp vett körül és ostromolt meg a török császár személyesen egész haderejével. Ebben elbeszélted, hogy milyen hevesen és erőszakosan rontott Kőszeg városkára lövetve, ostromolva, aláásva, gyújtogatva és minden más módon gyengítve.

  Elmondtad, hogy miképp védekeztél, miképp álltál neki. Végül azt is, hogy mi történt közted és a török császár között, leírtad a befejezést is, s hogy miként szabadultál fel az ostrom alól.

  A két említett részletes levélben foglaltakról alaposan tájékozódtunk, s mindent meghallgattunk, és most tudomásul vevő kegyelmes válaszunkat adjuk, kifejezvén neked mindenekelőtt kegyünket és örömünket, hogy a Mindenható kegyelme révén a török császárnak, a kereszténység e vérszomjas ellenségének súlyos és veszélyes ostromát ekként elhárítottad.

  Az ostrom kezdetén őszintén aggódtunk érted, mert tudtuk, hogy Kőszeg városkája egy ilyen hatalmas ellenséggel szembeni védekezésre és ellenállásra rosszul van felszerelve és megerősítve, a falazat pedig csak félig van felhúzva.

  Vannak körünkben olyanok, akik még ismerték és látták ezeket a falakat. Ezek el sem tudták képzelni, hogy egy ilyen erős hatalmas ellenséggel szemben, mint a török császár, Kőszeg a harcot felvegye, neki ellenálljon, egyáltalán védekezzen, vagy kitartani képes legyen. Hiszen az egyetemes kereszténység valamennyi uralkodója tudja és ismeri azt a tényt, hogy az egész világon talán a török császárnak van a legnagyobb hadserege, legtöbb ágyúja és más muníciója. Ennél kisebb és rosszabbul felszerelt ellenséggel szemben sem tartották képesnek Kőszeget az ellenállásra, nemhogy a törökkel szemben.

  Már csak azért sem, mert ez a városka sem idegen, sem hazai nemzetiségű zsoldos katonát nem kapott, hiszen csak olyan közönséges szegény paraszti néppel, férfiakkal és nőszemélyekkel, köztük gyerekekkel volt feltöltve, akik idemenekültek, s akik sokkal több akadályt, mint hasznot jelentettek.

  Nos, ennek a városkának a megerősítésére és ellátására a mi kegyelmes akaratunkban és szándékunkban nem volt hiány, amikor többször is intézkedtünk, és gondoskodtunk arról, hogy ami szükséges és esedékes, az megtörténjen, és azt meg is kapják, de ki gondolta volna, hogy a török császár ebben az irányban vonul fel. Ki gondolta volna, hogy egy ilyen gyenge városkát akar megostromolni és térdre kényszeríteni? Hiszen a sok-sok beérkezett jelentés, amelyekben egészen bizonyosak voltunk, akár Rómából, Velencéből, Ragúzából, Lengyelországból vagy máshonnan jött is, többnyire és gyakran azt jelezte és azt írta, hogy a török császár valóban hatalmas és tekintélyes készülődik szárazon és vízen, és a szultán személyes vezetésével vonul fel, de azzal a szándékkal, hogy a mi városunkat, Bécset ostromolja meg.

  Ezért senki sem gondolhatott másra, csak arra, hogy a szultán igyekezni és sietni fog, hogy az egész világ ellen táplált gyűlöletes dölyfével és kevélységével egykori szégyenét, megcsúfoltatását és gyalázatát, melyet még 1529-ben Bécs váratlan és hatalmas ostromakor szenvedet el, tekintélyének helyreállítására megbosszulja.

  Mindenkinek az volt a véleménye továbbá, hogy egy ilyen gyenge városka megvétele sok hírnevet és dicsőséget neki nem szerez. Ő azonban ezzel nem törődött, és nem is erre indult, hanem elhatározta, hogy Kőszeg városát megostromolja. Mi pedig valóban azon voltunk, hogy felmentő sereget rendeljünk és küldjünk neked sok ágyúval és tartozékaikkal. A mindenható Isten azonban bizonnyal több és nagyobb dicsőséget osztott neked, és nagyobb kegyben részesített az ő akarata szerint, mikor maga a török császár fordult ellened és a városka ellen, teljes rendelkezésére álló haderejével.

  Az említett utánpótlás és ellátás sem juthatott el hozzád, s a lehetséges utat figyelembe véve, arra a későbbiekben sem volt mód. Azt pedig nem lehetett megkockáztatni, hogy a törököt erővel megtámadjuk, hogy menekülésre kényszerítsük vagy kiverjük őket.

  Kegyes hűséggel és igyekezettel törekedtünk mi erre, a római császár őfelségétől, urunktól és kedves testvérünktől pedig erős és nagy számú hadinépet kértünk és kérelmeztünk más úton több alkalommal is. Egy része nyomban megérkezett Bécs környékére és a városba, a másik része pedig közeledőben és felvonulóban volt.

  Felséges császárunk és mi magunk is személyesen keltünk útra, s lefelé utaztunk, hogy a török császár ellen vonuljunk azzal a szándékkal, hogy őt Kőszeg városkája alól elűzzük vagy kiverjük. Ám ezt a hatalmas hadsereget, amelyet oly távoli helységekből kellett összetoborozni, nem lehetett gyorsan összeállítani. Ugyanakkor meggyőződésünk volt, hogy a török császártól időközben sem megszabadulni nem lehet, sem kibékülni nincs mód vele, hiszen haderejével rád és a városkára fog rontani, mint ahogy meg is tette.

  Hogy miként védelmezted magad ellene, azt nemcsak tőled és leveledből, hanem azoktól a követektől is tudjuk, akiket a török császárhoz küldtünk, s akik a kőszegi táborban is a császár környezetében tartózkodtak, s így tapasztalhatták, hogy milyen becsületesen, férfiasan és lovagiasan tartottad magad az ágyúzások, az ostromok és támadások idején a legnagyobb veszedelem és kétségbeesés közepette is, úgyhogy nemcsak két vagy három ostromot, hanem tizenkilencet hárítottál el. De nem csupán kivédted ezeket, hanem amikor az ellenség végül nyolc zászlóval a falakra hágott, hogy téged és a városka nyomorúságos népét, mely felett rendelkeztél, elűzze, a Mindenható kegyelméből visszaverted, néhány zászlót zsákmányolva visszaszorítottad, és győzedelmeskedtél felette. Sőt, végül arra kényszeríttetted, hogy felhagyjon a vár és a városka ostromával, s kénytelen legyen továbbvonulni. Ezzel a derék és lovagias cselekedettel a török császárt huszonöt napig feltartva, nem kis hasznot hajtottál a kereszténységnek. Méltán dicsérnek ezért téged szerte a világon nagy-nagy tisztelettel főrangúak csakúgy, mint alattvalók. Sokaknak kellene rólad példát venni, hogy az ellenséggel szemben hasonló ellenállást tanúsítsanak és mutassanak.

  Ezért fejezzük ki mi is kegyes dicséretünket és tiszteletünket, s külön is megajándékozunk majd a te nemes, becsületes és lovagias cselekedetedért.

  Nemcsak azt határoztuk, hogy elszenvedett s téged ért káraidért kárpótolunk, hanem kegyesen olyan adományt rendelünk, hogy jelenlegi és minden örökösöd és utódod élvezhesse, miként ezt a következő levelünkből megtudod.

  Hogy másokat hasonló derék, lovagias cselekedetre és viselkedésre ösztönözhessünk más módon is, legkegyelmesebb urad külön kegyként megparancsolta, hogy mindaz, mi a mi különös keggyel járó akaratunkból történt, ne maradjon kihirdetetlen.

 

Kelt Linzben, az Úr 1532. esztendejében, szeptember 12-én

 

 

09. 13. (péntek)

SECKAU: „Állomás Eslos (Seckau) vára mezején. Ma Lajnpidzse (Leibnitz) nevű bazár felgyújtatván, sok foglyot ejtettek zsákmányul. Ezzel az állomással szemközt lévő várnak a külvárosát felgyújtották, ennélfogva a táborban igen olcsó lett a liszt és rozs.”

 

 

09. 14. (szombat)

WITSCHEIN: „Táborhely Picsani (Witschein) vára mellett, amelyet ma elfoglaltak. Az út nagyon fáradságos volt.” Dzselálzáde Musztafa: „A következő napon a nagy folyamok közé tartozó Mura nevű vízen, amely nagyságára nézve a Nílushoz hasonló, vizének bőségénél és sebességénél fogva pedig a Dzsihun után következik, nos, a Murán átkelvén a nevezett hónap 13. napján (ti. 09. 14-én, a szerk.) ESLOS VÁRA előtt vertek tábort. Lajtindse városában volt egy várhoz hasonló, nagy templom, ahová e tartomány népe menekült és bezárkózott. A vitézek azonban a győzelmes kardok martalékává tették a bezárkózott gyámoltalan és nyomorult gyaurokat, házaikat feldúlták, családjaikat rabláncra fűzték, úgyhogy a győzelmes hadsereg megrakodott töménytelen zsákmánnyal.”

 

 

09. 14-15.

ESZTERGOM: az esztergomi vár felmentésére küldött hajós konvojról Grittit kémei időben értesítették, s így időben ellenintézkedéseket tehetett. A Kászim bég és Numillo által vezetett török hajóhadat megerősítve néhány magyar naszáddal, azt Ferdinánd hada elé küldte. Lábatlan és Újlak falun valamivel alább kerültek látótávolságba a hajók. Ferdinánd hajóhada megtorpant. Többen nem akartak ütközetbe bocsátkozni, a Komáromba való visszatérést latolgatták, hogy erősítést hozzanak. Az ütközetet azonban már nem lehetett elkerülni. A két hajóhad gyors evezéssel összecsapott. „…jóllehet a mieinkből (Ferdinánd hada) sokan elhulltak – írja Istvánffy Miklós –, Gritti embereinek nyilai és golyói által; de mivel az éppen kelő nap sugarai ő reájuk lövellvén, fényt terjesztettek, míg az ellenség a hajnalban felszálló köd miatt magát tájékozni nem tudta, a csata sokáig húzódott. Végre Gritti emberei győzvén, a mieinket megszalasztották…” A német naszádos parancsnok, Corpora, 13 naszáddal a folyással szemben nagy nehezen elmenekült. A többi naszád vagy elsüllyedt, vagy parthoz menekült és zsákmányul esett.

  Prantner két levélben is említette a naszádos csatát. Szeptember 14-én V. Károlynak azt írta, hogy a 49 hajóból álló naszádos egység Komárom előtt vereséget szenvedett a törököktől, s csak 14 hajó maradt meg. Egyben kérte a hajóhad megerősítését. A következő napon már a török sajkák számát is megírta (68), de ezúttal 16 megmaradt hajót említ. A vereség okának 400 újonc gyávaságát tekinti.

  A számokból úgy tűnik, Grittiék győzelmének az oka elsősorban számbeli fölényük volt. Ha ezzel a Duna urává is vált Gritti, hiába remélte, hogy a spanyolok megtörnek, – tévedett. A várőrség hősiesen kitartott, az aknaharc továbbra sem vezetett eredményre, két nagy ágyúja pedig szétrepedt.

 

 

  Folytatás Paolo Giovio (Paulus Iovius)/Jelenkori történetek könyve (Részletek) 30. könyvének idézetéből az esztergomi ostromról:

  „A magyarok naszádoknak hívják a hosszú, nagyon gyors csónakokat, amelyek működésüket és gyorsaságukat tekintve erősen hasonlítanak azokra a két evezősoros kalózhajókra, amelyeket a mi tengerünkön is lehet látni. Körülbelül hatvan ilyen horgonyzott Pozsony körül, ezeket egy Corporanus[7] nevű férfi, aki német és a flotta parancsnoka volt, Katzianer utasítása szerint útnak indítja, evezős legénységgel, katonasággal és kisebb ágyúkkal tölti meg, azzal a szándékkal, hogy a komáromi szigeten, amelyet egy kicsivel Pozsony alatt a Duna alkot, egy elhagyott erődítményt birtokba vegyen, azután pedig, amikor a Bécs kikötőjéből útnak indított nagyobb hajók is csatlakoznak, az ellenség hajóhadára támadjon.

  Míg Pozsonynál ezek történtek, addig Gritti hírszerzők útján értesül az ellenség szándékáról…

  Így hát Gritti gyors elhatározásra jut: meg kell előzni az ellenséget, és csatát kell kezdeni, mielőtt az ellenség nehéz hajói csatlakoznának a naszádokhoz. Neki is majdnem ugyanannyi naszádja volt, mint a pozsonyiaknak, viszont kormányosai tudásban, katonái pedig bátorságban valamivel alulmaradtak, ezért sok török íjast és puskást osztott be hozzájuk. Jutalmat ígért azoknak, akik hőstettet hajtanak végre, és valamennyiüket arra buzdította, hogy fürgén és gyorsan cselekedjenek. Éjszaka nagy csöndben, folyásiránnyal szemben az ellenséghez hajóztak. A pozsonyiak pedig, akik már megérkeztek Komáromhoz, amikor a felderítő csónakokból meghallották az evezőcsapásokat, amelyek az ellenség megérkezését jelezték, teljesen összezavarodtak, ahogy általában azok szoktak, akiket megelőznek és rajtakapnak, hogy csapdát készítsenek az ellenségnek.

  Öt naszádnak az öreg Pestanus[8] volt a parancsnoka, igen tapasztalt hajós, aki arra figyelmeztette Corporanust, hogy kerülje el az összecsapást, húzódjék vissza Pozsonyba, ő pedig az egész hajóhad utóvédjeként a legerősebb naszádokkal fedezi a hátukat: az ellenség valószínűleg jó okkal és biztos reménnyel jött fel a folyón. Tökéletesen ismerte a körülményeket. Kétségkívül a magyarok jelentették a tervet az ellenségnek, és ők árulták el az indulást.

  Minden tapasztalt katona elég elfogadhatónak láthatja ezt a visszavonulást, miután a nagyobb hajók még nem érkeztek meg, noha ezek bevárását Katzianer is elrendelte. Az önfejű Corporanus nem hallgatott Pestanus figyelmeztetésére, vagy azért, mert becstelennek tartotta nem bevárni az ellenséget, amely önként jön oda és kínálja fel a csatát, vagy pedig azért, mert katonáinak bátorságában túlságosan is megbízva nagyon lebecsülte ellenfelének erőit.

  Tehát jelt ad a csatára, és három sorba osztja a hajóhadat. Legelsőként Pestanus tör előre, és a folyó sodrásától felgyorsulva az ellenségre támad. Ezzel a rohammal azok négy naszádját megsemmisíti, az elővédet megzavarja, és az őt követőknek nagy reményt nyújt a győzelemre. Ám a törökök összekapcsolván hajóikat, szilárdan állják a támadók erős rohamát. Ádáz küzdelem bontakozik ki, többen elengedik az evezőket, lándzsával és karddal küzdenek: az ágyúdörejtől, füsttől, a nagy tömeg zavaros lármájától sem látni, sem hallani nem lehet. S mint lenni szokott, ráadásul még hajnalban sűrű köd is keletkezett, amely a hajókat és az egész folyót úgy belepte, hogy a hajóparancsnokok nem is látták egészen, merrefelé kell evezni és irányítani a hajókat.

  A folyó sodrása nagyon megnehezítette a törökök dolgát, számukra kedvezőtlen volt, de ez a nehézség csak több erőt adott egymással összekapcsolt hajóiknak, úgyhogy szinte egyenlők voltak az esélyek, mert a felkelő nap a pozsonyiak szemébe sütött. Miután eloszlott a köd, a törökök olyan nyílzáport zúdítottak az ellenséges hajókra, hogy a harcosok és az evezősök ezektől megsebesülve és a puskalövésektől átütve megfutamodtak. Ebben a zűrzavarban esett el a kiválóan küzdő Pestanus, Corporanus pedig mindössze tizenhárom naszáddal, amelyek gyorsabbak voltak a többinél, folyásiránnyal szembe menekül, a többi pedig vagy elmerül, vagy miután a katonák és az evezősök a közeli partra kiugráltak, üresen az ellenség kezére jut.

  A pozsonyi hajóhad ezerhétszáz emberének csaknem egynegyede odaveszett, egyesek szárazföldi úton menekültek el, néhányukat elfogták, majd nem sokkal később, miután az ellenség szabadon bocsátotta őket, visszatértek Pozsonyba. E csata után Gritti, minthogy aknákkal semmire sem jutott, és a szakadatlan használattól két faltörő ágyú a fém átforrósodása következtében szétrobbant, ami nem volt szokatlan jelenség, abbahagyta a vár ostromát, úgy gondolván, hogy a bekerített ellenség a folyami győzelem után elveszítette reményét a segítségben, és nem sokáig fogja állni a szenvedéseket…” Ugrás a következő eseményhez, melyet a levél szerzője leírt. (10. 14. Belgrád, a török hadjárat összegzése)

  A dátumot Wolfgang Prantner császári biztos Ferdinánd királyhoz intézett levelei alapján állapítottam meg.

 

 

09. 15.

WITSCHEIN: „Állomáshely helyben, hogy az elszéledt hadsereget összegyűjtsék. Olyan sűrű köd volt, hogy az egyik ember a másikat nem láthatta.” Dzselálzáde Musztafa: „Az említett hónap 14. napján (09. 15-én, a szerk.) a hitetlenek SZEMANI(?) nevű vára előtt szállottak meg. Ez a vár egy hozzáférhetetlen halmon épült szilárd fallal és erős bástyákkal a hegyek közt. Körülötte volt a külváros, szintén erős fallal és erődített táborral kerítve:

 

Bástyái mind megrakva puskákkal és ágyúkkal,
Vára és városa telve gyaurokkal,
Fejükön tollbokréták és sisakok,
Mindegyikük az ördöghöz hasonló gonosz.

 

  Mihelyt a bátor, gyaurvadászó, harcedzett sereg a várat megpillantotta, mint ragadozó farkas, vágtatott oda lovon. Táboruk előtt lovukról leszállván, a vár előtti síkságon megütközött ama disznókhoz hasonló gyaurokkal. A csatatér mintha a végzet törvényszéke lett volna, ahol a muzulmánok és gyaurok közébe a kardok léptek bírák gyanánt., pörös ügyüket eldöntendő, s azok írták alá a halál ítéletét. Az igazhívő puskások és a makacs lázadók olyanok voltak, mint a szántóvető emberek, akik a halálhozó golyókat mint a gabonamagot szórták a lélek és test szántóföldjébe, és a kard sarlójával aratták le.”

 

 

09. 16. (hétfő)

MARIBOR: „Tábor a Dráva vize partján Morpruk (Maribor, akkor Marburg, a szerk.) vára mellett. Ma hét-nyolc mocsáron kellett átmenni rendkívül nagy fáradalmak között. Ezzel egy időben Lemboh (Lembach), Islanidse (Iszlanidzse) és Radoszek (Radnik) várait is elfoglalták. Ma kezdtek el hidat verni is.” Maribor ma Szlovéniában lévő város. 1918-ig Stájerországhoz tartozott.

09. 17. (kedd)

  „Állomás helyben, mert a Dráván hidat vertek. A padisah a pasával elment a készülő hidat megnézni.” Dzselálzáde Musztafa: „Safar havának 16. napján (09. 17-én) a fent említett DIRAVA VIZÉHEZ ÉRKEZVÉN, amelyen korábban Öszek vára mellett az iszlám népe átkelt volt, ama tenger nagyságú folyam partja a sátrak miatt egy nagy városhoz hasonlított. A csillagok számával vetekedő hadsereg átkelésére egy a Tejúthoz hasonló hidat kellett építeni. A Dzsemid-méltóságú padisah őfelsége négy napig pihent ezen a helyen. Ezalatt a pasa őfelsége vezetésével elkészült a Szirat hídjához hasonló hajóhíd. Amikor átkeltek rajta, az Iszlávin országa néven ismeretes tartományban lévő magas tornyai az eget verik, bástyái a Szaturnusz palotájáig érnek, s mindegyikük a keresztényeknek és a pokolra való hitetleneknek tartózkodási helye – mondom, ama szörnyetegekkel megrakott erődök ura, a Dáfid nevű bég, aki a gyaurok jelesebb emírjei közül való volt, lázadása makacs lovának szájába az engedelmesség zaboláját vetvén meghódolt:

 

A várakat elfoglalván a világ sahja,
E tartományt is a biztonság házává avatta.”


09. 18. (szerda)

  „Helyben, mert a híd még nem készült el.” Dzselálzáde Musztafa: „A következő napon (ti. 09. 18-án, a szerk.)… a győzelmes padisah őfelsége szerencsésen átkelt a hídon. A csillagok számával mérhető sereg is éjjel-nappal folytonosan vonult rajta, s a vidék a sátorok soraitól olyanná változott, mint egy pompás város.”

09. 19.

  „A híd még mára sem készült el.”

09. 20. (péntek)

  „Ma a pasa korán reggel, az uralkodó pedig délelőtt kelt át a hídon. Minthogy egyszerre három sereg is várakozott az átkelésre, olyan tolongás volt, hogy nem lehet leírni. Ezért a pasa és a többi vezérek a hídon álltak. Ma egész nap és egész éjjel szünet nélkül tartott a hadsereg átvonulása. Mivel a pasa reggeltől estig lóháton ült, hogy a sereg átvonulására felügyeljen, egy teljesen felszerszámozott lovat és pénzt kapott ajándékul a padisahtól.”

 

 

09. 20. után valamikor

ESZÉK (osijek) FELÉ: idézet Lufti pasa, Az Oszmán-ház története című könyvéből. „Azután az alamániai hegyeknél átkelt a Trava vizén, s amikor seregével Öszek felé közeledett, a Fehér-tenger partjairól hírnökök érkezvén, eme panaszos jelentést hozták: „A hitetlen frenkek nehány száz hajóval idejövén, országunkat feldúlták és elpusztították, a férfiakat leölték, a nőket és gyermekeket pedig foglyaikká tették.” Az iszlám padisahja pedig, amint Belgirádba érkezett, ama partvidék bégjeinek, szubasijainak és szpáhijainak megparancsolta, hogy minden ember sietve a saját tartózkodási helyére menjen, viselje gondját a tartományoknak, és űzze el a gyaurokat…”

 

 

09. 21. (szombat)

PETTAU VÁRÁTÓL NEM TÁVOL: „Miután délig az egész sereg átkelt, délután felgyújtották a hidat. Miután a Dráván vert hidakat és Betui (Pettau) várát elhagytuk, pusztaságon állomásoztunk, ahol nagyon szenvedtünk a vízhiánytól.”

  Pettau: a mai szlovéniai Ptuj. Nagyon fontos kereskedőváros a Dráva partján. Vára mai is megtekinthető.

 

 

09. 21. után

REGENSBURG: részletek egy korabeli röplapból, melyet Regensburgban adtak ki, miután bebizonyosodott, hogy a szultán visszavonult. A címe: „A török háború történetének hiteles leírása úgy, ahogy az az 1532. esztendő szeptemberében Ausztriában és Stájerországban végbement és megtörtént, továbbá, hogy a török császár hadseregének milyen nagy szégyenével vonult vissza, és csak kevés győzelmet aratott. Regensburg, 1532. szeptember 21. után” Ez az egyetlen forrásrészlet, amely a török ausztriai és stájerországi beütésével foglalkozik az 1532. szeptember 18. utáni időszakban. Az irat első részében hosszasan foglalkozik a regensburgi birodalmi gyűléssel, hogy miként vitatták meg a választófejedelmek és a rendek a török hadjárattal szembeni ellenállás módját. Határoztak a védősereg felállításáról, meghatározták a helyét, ahol állomásoznia kellett, döntöttek egy néhány ezer lovasból és gyalogosból álló sereg védelmi célból való Rómába rendeléséről, kinevezték a védősereg fővezérét, Frigyes herceget. Ő „eme megtisztelő, kitüntető és keresztényi főkapitányságot hat haditanácsos, név szerint Heinrich von Hardeck, Reinhart von Neüneck, Sigmund von Hessberg, Friedrich von Witzleben, Wolf von Affenstain és Ulrich von Schellenberg urak irányításával elvállalta és felkészült a hadba vonulásra.

  Őkegyelme első tábora Kroneuburgban volt, s noha a rendek egyhangúlag elhatározták, hogy augusztus 15-ére Thulnban, Sankt Pöltenben és környékén a Duna innenső partján valamennyi birodalmi küldött találkozzon, hogy itt az egész birodalmi hadsereg felett mustrát tartsanak. Bizonyos okokból azonban Friderich herceg azt a parancsot adta ki, hogy az egész birodalmi hadseregnek nyomban át kell kelni a Dunán, hogy a Krems alatti, egy vagy két mérföldnyi távolságra lévő mezőségen tábort verjenek, és őkegyelme további utasításáig itt várják be az egész gyülekezetet. Így is történt.

  Szeptember másodikán a fent említett oly sokszor emlegetett bölcs herceg, a legfőbb hadparancsnok utasítására a Bécs felett húzódó és Wolff mögött található mezőségen gyülekeztek, ahol valamennyi birodalmi csapat tábort vert.

  Szeptember negyedikén Friedrich herceg, valamint haditanácsosai és kapitányai, név szerint Friedrich és ifjabb Joachim brandenburgi őrgrófok, Wolff von Montfort gróf, Hoier von Manssfeld gróf, von Oberstain gróf, Sangolff von Gerolczck úr, Gregor von Losenstain úr és más nagyon előkelő születésű úr és kapitány először a lovasezredek hadrendjének kialakításába fogott…

  Szeptember hatodikán Friderich herceg az összes gyalogost összehívatta, s nagy számukra való tekintettel minden két körzetet három csapatrészre osztott fel. Ezután Friderich herceg haditanácsosaival és kapitányaival csapatrészről csapatrészre lovagolva szót váltott velük, s magát mint a római császár és a szent Birodalom legfelsőbb hadparancsnokát szép és hatásos szavak kíséretében bemutatta, hogy a gyalogosság őt mint egyetlen legfelsőbb hadparancsnokot ismerje el, hiszen ennek jegyében és okáért rendelték őt ki, az előttük felolvasott megbízólevél szerint pedig engedelmességet tanúsítsanak. Szégyenítsék meg és tegyék nevetségessé ellenségeiket, kiváltképpen most legyenek jámbor, derék és keresztény katonákhoz méltók az egész egyetemes kereszténység és Krisztus szent nevének ősi ellenségeivel, a török kutyákkal szemben. Mint a legfőbb hadparancsnok ő is elszánta magát, hogy életét, becsületét és vagyonát ugyanabból az okból kockára tegye, és éjjel-nappal arra törekszik, hogy e kegyes és jó cél érdekében egy lapra tegyen fel mindent, nem kímélve sem vagyonát, sem életét.

  A továbbiakban bejelentette, hogy nem áll módjában egyedül egy ilyen hatalmas hadsereget kormányozni (hiszen emberemlékezet óta ennyi németet együtt még nem láttak, mint amennyi ott összejött). Ezért a csapatok fölé rendelve Conrat von Bemelberg lovagot mint főparancsnokot, Conrat Sebastian Schertle urat pedig mint a csapatok hadnagyainak, profoszainak[9], hadbíráinak, kvártélymestereinek, őrmestereinek, bíráinak és markotányosainak a parancsnokát, kihirdette, őkegyelmének azzal a külön kívánságával, hogy előbb-utóbb mindegyikük őkegyelme előtt esküt tegyen, hogy a hadiszabályzatban foglalt cikkelyeknek érvényt szerezzen, továbbá valamennyi fent említett személynek az őt érintő ügyekben engedelmességet tanúsítsanak, s a jó keresztény törvény által rendezett ezredek szülessenek. Erre föl a három hadtest külön-külön is, önként és minden ellenkezés nélkül feloszlott, majd a hadbíró esküszövege nyomán megesküdtek.

  Aztán néhány nap múlva ugyanebbe a táborba megérkezett a császári és a királyi felség is személyesen, és a hadinéppel együtt vonultak tovább.

  Eközben Imbre pasa hadseregével letáborozott egy Kőszeg nevű kis városka és vár előtt[10], Bécs alatt tizenkét mérföldnyire, ahol egy bizonyos Nicolaus Jurisics lovagot talált huszonnyolc lovassal és hétszáz paraszttal. Három nap múlva maga a török császár is megérkezett gyalogosaival és ágyúival, sátrait felverette, a város körül letáborozott, ágyúit négy oldalról körben elsáncolva elhelyeztette, s közülük nyolc falcon és falconett típusú ágyút a szőlőhegyeken sáncoltatott el a várnál és a városnál magasabban.

  A harmadik napon támadást indított a város és a vár bástyái ellen, sok-sok katonája ostromlétrákkal négy oldalról a falakra rohant, de Isten támogatásával és segítségével tizenegy ostromot elveszítettek. Aztán a város és a vár falait tizenhárom helyen aláásatta, de mit sem ért el vele, mert Isten ismét közbeavatkozott. Ezután azonban ezernyi gallyal és gerendával feltöltette a vízesárkokat, ezeken átjutva négy veszélyeztetett helyen a falakat aláásva, puskaporral töltette fel, azt meggyújtatta, majd ostromot, támadást rendelt el. De ez az akció sem sikerült. Aknák ásásával, berobbantással és rohamokkal még számtalan kísérletet tett, de a Mindenható Isten elhárította ezeket.

  Ezután néhány ezer teherhordó állattal fát hordatott össze, aztán a teherhordókkal azt az árkokba dobálták, majd két nagy építményt csináltak belőle, magasabbakat a várnál és a városnál. Ezt követően a városfalakat három helyen áttörték, olyan nagyságúra, hogy a támadóknak megfeleljen. Ezeken át többször is sikerült bejutniuk, de Istennek hála, semmit sem sikerült elérniük.

  Több ezer tüzes nyilat, tűzgolyót és tűzkígyót dobatott aztán a városra. S noha az ostromok és az ágyúzások következtében a városi védőseregnek több mint a fele elpusztult, a törökök azonban maguk is elismerték, hogy a támadások miatt több kárt a védők nem szenvedtek. Igaz tehát, hogy Isten segítségével Kőszeg városkáját e hatalmas számú ellenséggel, a kegyetlen török hadsereggel szemben igen becsületesen védelmezték.

  A török császár azonban hamarosan megtudta, hogy Friderich herceg a szent Birodalom csapatait Bécs közelében gyűjtötte össze, s mivel rosszul volt ellátva (amint ez sejthető is volt), nyomban visszafordult, mihelyt ezt néhány hamisan kereszténynek nevezett potentátorrtól[11] megtudta, hiszen az összeütközést semmiképpen sem akarta bevárni.

  Hogy minél kisebb és jelentéktelenebb károkat szenvedjen, azonnal útnak indult Steiermark irányába Grác felé, mintha hatalmas hadseregével őket ostrom alá akarta volna fogni. Ezt megelőzően azonban körülbelül húszezer fős rabló és portyázó sereget küldött föl a Bécsi-erdőn keresztül, hogy az Ennsig[12] pusztítsa, rabolja és égesse az országot. Sajnos ezt meg is tették. Átkeltek az Enns folyón, embertelen, pusztító károkat okozva mindenütt a szegényeknek, szerencsétlen asszonyokat és gyerekeket vive rabságra. A mieink közül azonban az Ennsen történő átkelés után háromszázan Weidhofennnél[13] meglepték és megölték őket.

  Midőn Friderich herceg, a nemes fejedelem, a legfőbb hadparancsnok a neki tett jelentések és beszámolók alapján megtudta, hogy a török császár Steiermark felé vonul, gyors döntés után Wolffen von Monfort grófot, a sváb kerület főkapitányát ezerötszáz nehézlovassal, Hans Katzianer és Wackeld Paul urakat ezerszáz könnyűlovassal a török sereg után küldte. Kikémleltette, hogy milyen irányba halad a fősereg, és miféle szándéka lehet a török császárnak.

  Bízva a római császári felség és hadseregének megérkezésében, s hogy azok majdan a többiekhez csatlakoznak, ezeket a csapatokat néhány nappal később a hatalmas török sereg után küldte. Steiermarkban rá is akadtak a törökökre, s az egyik híres pasájukat és kíséretét Isten segítségével meg is ölték. A törökök hatalmas túlereje miatt azonban a fősereget nem merték megtámadni, s kénytelenek voltak hagyni, hogy továbbvonuljanak.[14]

  Időközben a török portyázó vagy rabló csapatoknak a visszavonulása és hazaküldése elhúzódott, pedig a török császártól erre az akcióra csak öt napot kaptak.[15] Ebben azonban megakadályozta őket, hogy oly sok férfit, asszonyt és ártatlan gyermeket s egyebet raboltak. Hogy azt az utat, amelyen felfelé vonultak, elfoglalják, illetve megtartsák, erre sem maradt idejük. Ezt Friderich herceg biztos kémhírek alapján megtudta, ezért az ifjabb Joachim őrgrófot, valamint a gyalogosok ezredesét, Conrat von Bemelberg urat ötszáz lovassal és négy zászlóalj gyalogossal készenlétbe helyezte, majd Ludwig von Latran gróffal, a római királyi segélycsapatok parancsnokával ehhez öt zászlóalj csatlakozott, többek közt spanyolokkal, azokkal, akik Neustadt körül táboroztak, a portyázó török csapatok legyőzésére kiküldte…

  A jóságos és kegyes Isten győzelemmel és bölcsességgel ajándékozta meg így Friderich herceget, palotagrófot, a nemes és jámbor fejedelmet, a szent Római Birodalom legfőbb hadparancsnokát, kegyelemmel árasztotta el, hogy az ő bölcs tanácsai révén a szent Birodalom segélycsapatai, akik közt egyetlen, vele szemben engedetlen ember sem akadt, a kereszténység istentelen ellenségeit, akik oly sok ártatlan vért ontottak, legalább részben megbüntették. Nagyon sok asszony, férfi és ártatlan gyermek szabadult meg, többnyire a haláltól vagy a nyomorúságtól, olyanok is, akiket láncra fűztek már. Istennek az volt a szándéka, hogy őket és más keresztény fejedelmeket kegyében részesítse, hogy ezzel az istentelen néppel szemben győzelemmel és szerencsével ajándékozza meg őket, hogy Friderich herceg és minden lovagias módon harcoló katona, akik tanácsokkal, cselekedetükkel, segítségükkel ehhez hozzájárultak, sokáig éljenek ezen a földön, és a túlvilági boldogságban, örökkévalóságban érdemeiket megkaphassák.

  Így történt ez a török háború, amely először eléggé ijesztőnek tűnt, de Isten kegyelméből (amelyért nekünk illendő köszönetet kell mondanunk) nagy szerencsével végződött. A török császár ugyanis menekülésszerűen vonult vissza hadseregével, nem vállalkozott arra az összecsapásra, amire készült. Isten megfizetett neki azért, amit megérdemelt, s mindenütt kárt okozott neki. [Istennek hála], de sehol sem győzedelmeskedett. S amikor átkelt a Dráván, szemlét tartott egész hadserege fölött, mert látni akarta, hogy mekkora vesztesége volt, s bizony több mint százezer embere hiányzott..."

 

 

09. 21.

NÉMET-RÓMAI BIRODALOM: szeptember 21-én V. Károly császár azt írta a feleségének, hogy Kőszegnél Jurisics feltartóztatta a törököt, a spanyol-osztrák hadakat Bécsben összpontosítják, Esztergom felmentésére csapatokat küldenek.

  Nem kellett azonban az esztergomiaknak bevárniuk a fölmentő csapatokat. Mikor Gritti értesült róla, hogy augusztus 30-án II. Szulejmán szultán megkezdte a visszavonulást Kőszeg alól, ő is tábort bontott és elvonult.

 

 

09. 21. után

BÉCS: a következő jelentést Jurisics Miklós augusztus 28-án és 30-án írt jelentései elé csatolva terjesztettek és küldtek Strassburgba. Sok fontos és értékes információt valamint összefüggést tartalmaz, de van benne egy súlyos elírás. Jurisics védőseregét hatezer emberre teszi; ezt a talán sajtóhibából eredő téves adatot a fordításban a valóságnak megfelelően a közreadók hatszáz emberre javították.

  Más színnel emeltem ki a különösen érdekes tényeket.

 

  EGY BÉCSI TANÁCSOS ÁLTAL STRASSBURGBA KÜLDÖTT RÖPLAP,
  arról hogy mi okból le a török császár felvonulása Németország ellen, miért késlekedett és miként járt szerencsétlenül, továbbá hogy miként állította meg őt a római császári felség hadjárata (Röplap)

 

  Bécs [?], 1532. szeptember 21. után

 

  Midőn török császár 1532. húsvétján Konstantinápolyból tengeren és szárazföldön ötszázezres[16] seregével kivonult, az volt a végleges szándéka, hogy Keresztelő Szent János napjára ide Bécs alá érjen. Ezt a tervét azonban meghiúsította, hogy egészen Nándorfehérvárig igen nagy hőség uralkodott, s a földeken nem juthattak annyi takarmányhoz, hogy a háromezer tevét és a lovakat etessék.

  Amikor a török császár végre Nándorfehérvár alá érkezett, akkorra egész Magyarországon nagy esőzések voltak, s különösen a Duna annyira megáradt, hogy hatalmas mezőségek kerültek víz alá. Több mint két hónapig tartott ez az özönvíz, s mire elvonult, egészen feláztatta a legelőket és mezőségeket, így megintcsak nem jutottak takarmányhoz, s hozzá kellett nyúlni ahhoz a négyszáz hajónyi rakományhoz, amit magukkal hoztak. Fel is élték teljesen.

  Eszékre érkezve azután a török császár hidat veretett. Amikor egészen elkészült vele, ismét nagy eső zúdult alá, s az ár szétrombolta[17].

  Miután átkelt a folyón, az volt a szándéka, hogy minden várost és várat meghódoltat, hogy azután teljes erejével Bécs ellen vonuljon. Az ostromágyúkkal és élelmiszerekkel megrakott hajók azonban nem tudtak feljönni a folyókon.

  A török császár ezért két hónappal ezelőtt Székesfehérvárra tízezer, Pestre pedig hatezer emberét küldte fel az élelmiszerraktárak és a városkörnyék ellen. Szándéka az volt, hogy a lábon lévő gabonát egészen Bécsig elpusztítsa. Török Bálint[18] és Bakics Pál[19] azonban nem egészen háromezer emberrel két oldalról visszaverte őket, miközben több mint hatezer törököt megöltek vagy foglyul ejtettek.

  Miként fen leírtuk, a török császár tervei rendre meghiúsultak. Kémei útján azonban megtudta, hogy Bécs városát körös-körül megerősítették, ágyúkkal, élelmiszerrel és mindenféle szükséges eszközzel is bőségesen ellátták. Ehhez még több mint húszezer jól felszerelt lovas és gyalogos katona járult. Megtudta továbbá, hogy Pozsonyban is egy hatalmas palánkvárat építettek a folyó mellett, amelyben kétezer cseh és birodalmi zsoldos katona ütötte fel táborát. Ezt is megerősítették ágyúkkal és mindennel, amire csak szükség volt, a határt pedig tízezer cseh katonával biztosították. Így a folyón is és a part mentén is valamennyi dunai hidat nyolcezer emberrel biztosították. A vízen ezenkívül negyven gályán és más olasz hajón négyezer evezős alkotta a védelmet. A hajókon hatalmas ágyúk álltak, többek közt falconok és falconettek, továbbá mintegy kétszáz kettős szakállas puska. Klosterneuburgban[20] háromszáz hajóból álló hajóhidat építettek, amelyen öt lovas vagy hét zsoldos katona kelhetett át a Dunán egymás mögött. Néhány hajót pedig nagy védelmi ágyúkkal szereltek fel, amelyekkel faltörő lövegeket is ki lehetett lőni.

  Talán ezekből a tényekből, valamint abból érthető, hogy – mint a kémjelentések elmondják – a török császárnak nem álltak rendelkezésére az ostromágyúkat és az élelmiszert szállító hajók, hogy Kőszegnél és Sárvárnál az egész hadsereg kudarcot vallott, és ezért hatezer emberét Neustadtig és a Lajta menti Bruckig[21] kényszerült portyára küldeni. Ezek közül jó néhányan Szent Lőrinc előtti csütörtökön (azaz 08. 08-án) a Szentmarx alatti Simonau[22] mellett Bécs, városától mintegy másfél mérföldre tűntek fel. Bakics Pál erre hat zászlóalj spanyollal és zsoldossal éjféltájt kilovagolt. Amikor azonban a törökök péntek hajnalban huszárainkkal meg akartak ütközni, gyalogosainkat meglátván menekülésre adták fejüket, közülük tízet elfogtak.

  De Bakics Pál utánuk ment egészen Kismartonig, ahol nyolcszáz emberre rátámadt, aztán a fejedelem csapatainak segítségével kettőszázat megölt és foglyul ejtett, továbbá hatvan pompás török lovat zsákmányolt. Ugyanezen a napon Ibrahim pasa titkos tanácsosa, egy született keresztény, aki a török minden titkát ismerte, bejutott a kőszegi várba, ahová sok pénzt vitt magával. Szándékában azonban Ibrahim pasa és az anatóliai pasa, a szultán legbelsőbb tanácsosa megakadályozta.

  Miután Ibrahim pasa húszezer emberével Kőszeg alatt tábort ütött, tizennégy napon belül három nagy ostromot is elvesztett. Itt lőtték le Anatólia pasáját is, s még vagy ezer török harcost.

  Amikor azonban Nicola, egy derék horvát nemesember, Kőszeg kapitánya, segélykérő levelet írt nekünk, jelentvén, ha négy napon belül nem kap élelmet, akkor tovább nem tarthat ki, s hogy több mint hatszáz embere van, többnyire asszonyok és gyermekek, akik nyolc napja csak kovásszal táplálkoztak, akkor a rákövetkező napon ágyút, embert és élelmiszert indítottak útnak. Ekkor azonban megérkezett Nicola levele, miszerint az ellenség ismét továbbállt.

  A török császár nagy szerencsétlenségnek tartotta, hogy Anatólia pasája, Ibrahim után a legbelsőbb tanácsosa ez előtt a gyengén megerősített városka előtt életét vesztette.

  Hogy mi a török célja, azt még nem tudni. Amennyiben nyolc napon belül nem ér Bécs városa alá, elébe megyünk, hogy megütközzünk vele, és Isten segítségével megszerezzük a győzelmet. A török császár kétszer is portyát indíttatott Pettau és Radkersburg ellen.

  Sok falut égettek fel, de a stájerek és a krajnaiak több mint kétezer törököt megöltek és elfogtak.

  A török táborban hatalmas éhség uralkodik, s emiatt arra kényszerül, hogy visszatérjen Nándorfehérvárra.”

 

 

09. 22.

PETTAU VÁRÁTÓL TÁVOL: „Állomás Betui (Pettau) vára előtt. Az előbbihez közel eső állomás. Előtte hegyszoros.”

 

 

09. 22. (?)

ISZLAVI(?) VÁRA: beazonosítatlan helységnév. Csak Ferdi leírásában szerepel, csakúgy, mint a keresztény ellentámadás: „A győzelmes sereg az említett hegységben kilenc napon át menetelt és pihent, s miután néhány magas hegyormon és szoroson átkelt, a Dirava vizén keresztül egy Iszlavi nevű nagy várhoz érkezett. A vár lakói közül néhány ezer hitetlen kijött a falak mögül, s hátukat a várnak fordítva, magukat azzal biztosítva, harcolni kezdtek. De amikor a hit harcosainak legbátrabbjai közül nehány ezred rájuk rohant, az alávaló hitetlenek megfutamodtak álló helyükről, és bemenekültek a falak mögé, de sokan közülük a megsemmisülés porába hullottak.

  Még ezen a helyen sem lévén semmi nyoma Iszpánia királyának, mihelyt bizonyossá vált, hogy nem fog szembeszállni az iszlám hadseregével, hazafelé fordította útját; s miután még öt napig meneteltek, Ibrahim pasa nagyvezír a maga seregével elválván a szultáni tábortól, Horvátország felé indult, a világhódító őfelsége pedig a számtalan haddal Szirém szigete felé folytatta útját.

  Eközben a győzelmes hadakat szétküldték a hitetlenek országának minden részébe, azok e virágzó tartományt a harag és bosszú tüzével fölégették, a házakat és palotákat porrá és hamuvá tették, a hitetleneket – férfiakat és nőket, kisebb és nagyobb gyermekeket –, akikre rátaláltak, fogolyként elhajtották, a gonosz természetű hitvány népet kardra hányták, élő és élettelen javaikat elrabolták.”

 

  Mivel tudjuk, a Szultáni Naplóból, hogy a sereg kettéválása 09. 27-én történt, ebből visszaszámolva 09. 22-én kellett ennek az eseménynek megtörténnie. A kilenc napos menetelés a „Lajtaberg hegység”-ben voltaképpen szeptember 04-től, Bécsújhelytől számítódik és a Napló szerint 09. 11-ig, Dzselálzáde Musztafa szerint 09. 12-ig, lényegében Grázig tartott. Tehát 8 illetve 9 napig jártak a hegyek közt.

 

 

09. 23. (hétfő)

VINICA: „Állomás Vincse (Vinica) vára mellett a Dráva partján. Ma olyan nehezen járható hegyszoroson kellett átkelni, amilyent még nem láttunk. Több embernek málhája esett le a meredekről, és összes poggyászuk odaveszett lovastul együtt. Az ágyúk és málhásszekerek másnap délre is csak nagy bajjal érkeztek meg.”

  Vinica: a mai horvátországi Vinica (nem a szlovéniai). A középkorban Vinica fontosabb településnek számított Varasd vármegye északi részén. Vára mai is megtekinthető; kb. 17 km-re fekszik nyugatra Varasdtól.

09. 24.

  „Helyben.”

 

 

09. 25. (szerda)

VARASD: „Állomás Varadin (Varasd) vára mellett. Egy vár mellett elhaladva, néhány nehezen járható mocsáron és folyón kellett átkelni.”

  Varasd városa: A középkori Varasd vármegye legfontosabb települése. Ma Varaždin Horvátországban. Vára mai is megtekinthető.

 

 

09. 26.

LUKOVICS(?): „Érkezés Lukovics várához. Ma elvált a pasa a padisahtól, és az utócsapatot vezette. Most is igen nehéz mocsáron kellett átkelni rendkívüli fáradalmak közt.” Ez a helység valószínűleg már a nagy kiterjedésű Körös vármegyében helyezkedett el.

 

 

09. 27. (péntek)

HARBUTIE(?)[23]: „Állomás Harbutie váránál. Ma a padisah Öszek felé, a pasa pedig külön Pozsega felé ment.” Ma már ismeretlen hely. V. Molnár László: Kanizsa vára c. könyve szerint a törökök itt egy Herbordfa nevű helységhez érkeztek mely a Mura mellett volt. Dzselálzáde Musztafa: „A nevezett hónap 26. napján (ti. 09. 27-én, a szerk.) a győzelmes szultáni sátrat a hitetlenek POGDUGINDZSA(?) nevű vára közelében ütötték fel. Ekkor a bálványimádók tartományai közül való, nyugat felé eső, Zágráb nevű tartománynak – amelyben sok vár és város van – püspökétől és bánjától, Bánfi Jánostól emberek jöttek a világ fejedelmének magas udvarába, és engedelmességüket bejelentve egész tartományukkal és összes váraikkal meghódoltak.

  A padisah őfelsége innen a Dirava vize mentén a fent említett Öszek vára felé folytatta útját szerencsés zászlajaival. Mivel jobb felől, az iszlám országa határához közel, az aljas gyauroknak Pozsega néven ismeretes gazdag tartománya volt, amelynek lakói tévelygésben éltek, ezért az országhódító pasa őfelsége az összes ruméliai vitézzel és a magas porta szolgáival arrafelé vette útját, hogy a vidéket meghódítsa és elfoglalja.”

  A leírásokból úgy tűnik, hogy a Szultáni Napló e helységtől kezdve Herducsa, azaz Dzserducsa faluig Ibrahim pasa útvonalának eseményeit rögzíti. Így marad ki a felsorolásból például Eszék is mint a szultán állomáshelye ahol is „egy napot időzött” – írta Ferdi.

 

  V. Molnár László idézett könyve szerint Török Bálint, Bakity Pál és Pekri Lajos a zsákmánnyal és foglyokkal visszatérő törököket, amint azok éppen a Mura folyón igyekeztek átkelni, Herbordfa mellett utolérték. A kibontakozó küzdelem alig másfél óra alatt eldőlt, mivel az üldözőknek csak lovasságuk volt, s így a török ágyúk rettenetes mészárlást vittek végbe közöttük. E harcokban a kanizsaiak parancsnoka, Huszti György alól is kilőtték a lovát, majd számos más társával együtt Isztambulba hurcolták fogságba. Később ott elnyerte a szultán bizalmát, s annak jóvoltából egész Ázsiát beutazta az Indus folyóig. Amikor hosszú évtizedek múltán a magyarok kiváltották fogságából, állítólag ismét Kanizsán telepedett le, s itt írta meg latin nyelvű munkáját ázsiai utazásairól.

 

 

09. 28. (szombat)

CSERFUCS(?): „Cserfucs falu mellett.” Dzselálzáde Musztafa: „E hó 27. napján (azaz 09. 28-án, a szerk.) a gonosz és dühös bálványimádóknak Kharputie (lásd előző nap, Harbutie) nevű vára mellett tábort vertek. Az erődöt hegyek és erdők vették körül. Terjedelmes falához nagyon nehezen járható utak vezettek a hegyek miatt. Minden oldalról mély és széles árkok vették körül. Amikor déltájt a sereg megérkezett, egy pillanatnyi időt sem engedett magának pihenésre, és minden oldalról támadást intézett. A bezárkózott hitetlenek puskával és ágyúval kezdtek harcolni.

  Amikor puskásaink viperaszájú és méregszóró fegyvereiket elsütve lőni kezdték a tűzre valókat, azokat testükben remegtek, kezük reszketett. A puskák ropogása és a „haj, huj” kiabálása szűkké tette előttük a világ tágasságát, a kék ég boltozatát pedig felszálló füst takarta el. Midőn a gyaurok ágyú- és zarbuzángolyói eltalálták a muzulmánokat, a paradicsomból meghozták számukra a vértanúság örömhírét. De az igazhívő harcosok által lőtt lélekrabló és testet romboló golyók a halál izenetét tudatták a pokolból a pokolra való gyaurokkal. A hit harcosai felismerték, hogy győzedelmeskedni fognak a bálványimádók seregén, és azok ágyúival és zarbuzánjaival mit sem törődve, egészen a vár közelébe mentek, és behatoltak a kapukon. A harc napnyugtáig tartott. Akkor, amikor a nap eltűnt az égi láthatárról, a szerencsétlen és tönkrement gyaurok szerencsecsillaga elsötétedett, és az igazhívők serege szétszórta a gonoszok csoportját, a fellázadt szörnyetegeket a kard martalékaivá, gyermekeiket és feleségeiket pedig foglyaikká tették… Egyszóval, ama sötét éjjel a zsákmányolás éjszakája volt, úgyhogy minden sátor tömve volt rózsaarcú, jázminillatú, igéző szemű szépekkel, Vénusz-tekintetű, Hold-szépségű lányokkal, de másféle zsákmánynak sem volt se szeri, se száma…”

 

 

09. 29.

DUBOVACS(?): „Állomáshely Dubovacs vára mellett. Amelynek ma feldúlták a külvárosát. Mivel eső esett, a sár miatt fáradságos volt az út.”

 

 

09. 30. (hétfő)

ZACSSZIE(?): „Érkezés Zacsszie (Zadzsiszne) várához, amely meghódolt.” Dzselálzáde Musztafa: „Erről a helyről felkerekedvén, a nevezett hónap 30. napján[24] Zacszie várához érkeztek. Ez a vár is egyike volt a gyaurok nevezetesebb városainak. Bástyái magasak, falai a csiszolt köveivel olyanok voltak, mint a zománcozott tálca. Mihelyt a bezárkózott gonosz csoport megpillantotta az igazhívő sereg hadierejét, elvesztette kitartását, és kegyelemért kérve meghódolt.”

 

 

10. 01.

PODGRADIE(?): „Állomás Podgradie vára mellett.”

 

 

10. hó elején

?: Ferdi: „A győzelmes hadsereg az említett év Rebi el avvel havának elején (ti. okt. hó elején, a szerk.) Szirém vilájetébe érkezett, hol a magas diván münsijei e nevezetes győzelmet mosuszillatot árasztó tollal papírtekercsek lapjára írták, s meteorgyorsaságú futárokkal és alkalmas emberekkel szétküldték az Istentől őrzött birodalomba. Ezek a kellemes illatot elterjesztették, és csiklandoztatták vele az emberek szaglószervét, mire az összes városokat és várakat földíszítették, falaik közt öröm lakozott, s a földet vígság árasztotta el.”

 

 

10. 02. (szerda)

VELIKA: „Állomás Velika váránál.” Ez a helység már Pozsega vármegyében volt a Magyarország a Hunyadiak és a Jagellók korában című térképen. Ma is van ilyen nevű helység Pozsegától északra kb. 13 km-re. Sőt a térségben van még egy ilyesmi nevű helység Veliki Bastaji néven.

 

 

10. 03.

BERTUBEK(?): „Tábor Bertubek (Berturek) váránál.”

 

 

10. 03.

BÉCSISZTAMBUL: a kenesei és berhidai országgyűlések hatására I. Ferdinánd király október 3-án újabb békeajánlattal követet küldött a török udvarba. A török kormány mindkét ajánlatot visszautasította.

 

 

10 04.

SAGODNIE(?): „Állomás Sagodnie (Saovonia) vára előtt Tirnava falunál.”

 

 

10. 04.

BÉCS: I. Ferdinánd király Thurzó Elek országbírót nevezi ki helytartóvá.

 

 

10. 05. (szombat)

POZSEGA: „Állomás Pozsega váránál, amely ma meghódolt.” A vármegye névadó és fővárosa. Dzselálzáde Musztafa: „Innen Rebi el avvel 5. napján a Horvátországhoz tartozó Pozsega tartományában érkeztek, ekkor a hadvezető pasa őfelsége a világhódító győzelmes zászlók előtt ment a hatalmas vitézekkel és a szerencsés hősökkel… A hit bajnokainak zaja, a hősök „haj, huj” kiáltása zavart és felfordulást okozott a föld színén. A harcosok ellepték a halmokat, dombokat, síkságokat és a hegyeket. A patkók szögeitől meghasogatott föld felszíne olyan lett, mint a rosta. Amikor ilyen pompával és méltósággal haladtak, délfelé a gyaurok KHIRAMUR(?) nevű várához érkeztek, amely a Kaf-hegyéhez hasonló hegy csúcsán épült hozzáférhetetlenül, és amely magas vár telve volt bálványimádó gyaurokkal. Néhány ezer válogatott lovas és gyalogos hitetlen a muzulmánokra várakozva, elrejtőzött egy, a váruk közelében lévő leshelyen. Mivel a hadsereg csapatai nem fértek el a rendes úton, és a győzelmes csapatok tömegei elleptek minden lapályt és völgyet, ezért a poggyászhordók a hegyekkel nem törődve, az úttól jobb és bal felől haladtak. A hitetlenek leshelye felé közeledő muzulmánok minderről mit sem sejtve, bálványimádó gyaurokra bukkantak. Az alávaló gyaurok pedig előrontottak, és megtámadták őket. Ennek híre ment a környéken, s erre a szerencsés pasa őfelsége arra az útra fordította harci ménje kantárját, és ott megállította csapatát. Ekkor a magas udvar szolgái közül egy csoport harcosnak és egy csoport gyaurvadászó puskásnak parancsot adott, és elküldte őket a hitetlenek szétverésére.

  A megbízott vitézek, a Rusztemhez hasonló, páncélt, lándzsát és íjat viselő erős harcosok rendet bontva, minden oldalról vágtatni kezdtek. A páncélos hősök lélekrabló fegyvereinek csattogása elvette az emberek eszét. A sereg lovainak patkói felhasították a föld felszínét, nagy port kavarva a levegőben. Mint a vakító villám és szélvihar, egy perc alatt odaértek a makacs ellenséges csapathoz, és megütköztek vele… A hit harcosainak sebeket nyitó lándzsái és kardjai áthasítottak dögtesteiken, s patakokban ontották belőle a vért…

 

Akkor ott nagyszerű ütközet dúlt,
S a kemény harc vérontásba fúlt,
Mintha kavicsok lettek volna a holttestek,
Az egész mezőt elborították a fejek.

  A felséges Isten segítségével az igazhívő sereg szétszórta és összetörte a gyaurok csapatát. A győzelmes hitbajnokok a kardoktól életben hagyott menekülő gyaurokat váruk kapujáig üldözték és aprították. Az alávaló, feslett erkölcsűek közül csak kevesen menekültek meg:

 

A tenger és száraz föld urának vezíre,
Örült e szerencsés győzelem hírére,
Zászlaja mindenkor győzelmes legyen,
A szerencsének és diadalnak társa legyen!

  E győzelem és diadal után továbbmentek és Pozsega közelében ütöttek tábort. Maga Pozsega a tönkrement gyaurok által lakott nagy városok közé tartozott, negyven- vagy ötvenezernél több hitetlen lakott benne. Magas dombon épült vára hegy nagyságú tornyokkal és bástyákkal volt megrakva, csodája e nevezetes erősségnek és ritkasága e híres váraknak.

  E várnak bánja, többi emírjei és nagyjai az országhódító pasa közbenjárását kérték, hogy kegyelmet kaphassanak, és elhozták a vár kulcsait. Miután ezen a vidéken valamennyi hozzá tartozó várat, tartományt és területet elfoglalták, e kívánság beteljesülésével őfelsége elhatározta, hogy visszatér.”

 

 

10. 06.

EGDUHE(?): „Táborhely a pozsegai mezőn Egduhe falunál. Az úton nagyon sok mocsár volt.”

 

 

10. 07. (hétfő)

CSAGLIN-BAZÁRI: „Csaglin-Bazári falu mellett. Ma Koptcsova váránál felgyújtották a külvárost.” Valószínűleg a mai Čsaglin település Horvátországban, Pozsegától kb. 28 km-re, keletre.

 

 

10. 08. (kedd)

GORJANI: „Állomáshely Gorjani vára mellett, amely a deszpot fiának birtokaihoz tartozik, ma meghódolt. Egy rossz hídon kellett átkelni. Kihirdették, hogy mivel ez már a padisah országa, ezentúl nem szabad foglyokat ejteni.” Valószínűleg Gorjani település Horvátországban kb. 32 km-re délnyugatra Eszéktől. Az emlegetett híd ezek szerint a szakasz félútjánál lévő Vuka folyón ívelhetett át.

 

 

10. 08.

VARASD (Varaždin): Pekry Lajos szlavón főkapitány írta Nádasdy Tamásnak Varasdról, hogy Ibrahim pasa Nádasdy Tamás szlavóniai birtokait dúlja és fosztogatja. Megírta még hogy „A császár a Dráva mentén ereszkedik le, és Ibrahim egyenesen a gudóci részekhez, mi pedig a két hadsereg közé ékelődtünk, és valahányszor megütköztünk velük, valamit zsákmányoltunk is.” A főurak közötti ellentétekről is kapunk egy információt, miszerint a zágrábi püspök és Pekry Lajos között súlyos viszály dúlt. „Azt a levelet, amelyben uraságod azt tanácsolja nekünk, és arra kér, hogy éljünk békében a zágrábi püspök úrral, el fogjuk küldeni Hassady úrnak. Isten tudja, hogy mi folyton a haza megőrzésén vagyunk, ráhagynánk ezt nagyságtokra is, de nem tudjuk, miért égette porig a püspök úr a birtokomat az élelmiszerekkel együtt, hacsak Purdy Miklós miatt nem.” Megemlékezik a Habsburg uralkodókról is: „Más újságot nagyságtoknak nem tudtunk írni, csak hogy mind a császári, mind a királyi felség erős haddal Bécsbe érkezett, és a múlt szombaton…ahogy értesültünk róla, ők is fel akarnak tartóztatni valakit…”

 

 

?. ?.

PODGRAD(?) ÉS NEMCSE(?): Dzselálzáde Musztafa: „A föntebb említett Öszek vára közelében lévő és feslett erkölcsű gyaurok közé tartozó Nemcse és Podgrad nevű erősségeknek – amelyek az iszlám országa határán lévő erődökkel szemközt dívekhez hasonló szörnyetegekkel voltak tele –, mondom, e várak urai eljöttek és meghódoltak, váraik kulcsait elhozták, és ama várakat határaikkal, vidékeikkel és falvaikkal, uradalmaikkal együtt átadták a pasának. Ez pedig felszedelőzködött, s éjjel-nappal úton volt, hogy minél előbb megérkezzen a boldogságos udvarba.” Azért tettem ide ezt a két helységet, mert időpontot nem határozott meg Dzselálzáde Musztafa, viszont Eszék közelében kellett lennie. Nemcse vára lehetséges, hogy Nekcse vára a Magyarország a Hunyadiak és a Jagellók korában térképén Baranya megyében. Talán a mai Našice település 41 km-re.

 

 

?. ?.

ESZÉK (osijek) UTÁN, VALAHOL SZERÉM VÁRMEGYÉBEN: Ferdi: „Miután a császár Öszek váránál egy napot időzött, továbbindult, és Szirém szigetén folytatta útját. Itt az a hír érkezvén hozzá, hogy az átkozott frenkek hajókon Morába mentek, annak több helyét feldúlták és elpusztították, Koron várát pedig elfoglalták. Rögtön kiadták azt a megmásíthatatlan parancsot, hogy a szegbán-basi kétezer janicsárral és a Moreában lévő bégek közül nehány szandzsákbég szpáhijaikkal gyors menetben induljanak Koron várához, és mentsék fel.”

 

 

10. 09. (szerda)

ATAK: „Állomás a Baszuda (Boszut) folyó partján Altakh falunál. Ma egy Bankova (Pankova) nevű falu meghódolt, amely várnak bégje ugyan Ferendus alattvalója volt, de a vár népe kijött és meghódolt, amiért ajándékot kapott.” Valószínűleg Atak falu, azaz a mai Otok Vukovártól DDNY-ra még Horvátországban, de közel a szerb határhoz.

.

 

10. 10.

BURADONOFCSA(?): „Állomás Poradonoficsnál (Buradonofcsánál). Ezen az állomáson a felvonulás alatt is megszálltunk.”

 

 

10. 11.

DZSERDUCSA(?): „Herducsa (Dzserducsa) falu mellett.” Dzselálzáde Musztafa: „Rebi el avvel 11. napján megérkezett, és Belgirád városával szemközt a padisah őfelségéhez csatlakozott.”

 

 

10. 11.

SÜMEG és DEVECSER: a veszprémi püspökség sümegi várnagyának, Devecseri Chóron Andrásnak október 11-i jelentése szerint a török csapatok hétszer támadták meg Sümeg és Devecser várát, de Chóron András és Werbőczy Imre huszárjai mindannyiszor visszaverték őket. „Mostan – írta a jelentés – Devecser és Sümeg körül kétezerötszáznál több török vitéznek temetetlen teste porladozik.” Ebben a hadjáratban a török hadak nem érintették a palotai, veszprémi és a pápai várat.

 

 

10. 12.

BELGRÁDDAL SZEMKÖZT A SZERÉMI SZIGETEN: „Állomás Belgráddal szemközt a szerémi szigeten. A pasa, aki már előbb ideérkezett, valamennyi béggel egyetemben a padisah elébe ment.”

 

 

 

BELGRÁD: „A padisah átkelt a hídon, és a belgrádi oldalon szállt meg.”

 

 

10. 13.

BELGRÁDDAL SZEMKÖZT A SZERÉMI SZIGETEN: „A pasa nem ment át a hídon, hanem hadiszemlét tartott.”

 

 

10. 14. (hétfő)

BELGRÁD: „Diván lévén a pasák, defterdárok, az anatóliai beglerbég, a nisándzsi és a khán fia (értsd: a Krimi tatár kán fia, a szerk.) díszruhát kaptak, amiért kezet csókoltak.” Dzselálzáde Musztafa: „Miután a szávai hídon átkeltek a csillagok számával vetekedő hadsereggel, a Fiastyúk csillagképhez hasonlóan rendezett sátrakat Belgirád mezején ütötték fel. Belgirád városában császári divánt tartottak. Az anatóliai beglerbég és az alája tartozó emírek, továbbá a ruméliai beglerbég értékes díszruhákat kaptak. Miután minden irányban futárokat küldtek szét, hogy a fényes győzelmek hírét megvigyék az Isten által őrzött birodalomban lévő beglerbégeknek, és tudassák az igazságos uralkodó érkezését, aztán szerencsésen folytatta útját a szultánság székhelye felé. Az állomásokat és pihenőhelyeket egymás után elhagyva, a 939. év Rebi el accher havának 23. napján megérkezet Isztambul városába.” A hadsereget is hazaengedte a szultán, sőt „A diadalt hirdető zászlókat is birodalma székhelyére, Konstantin városába küldvén a mir-i-álemmel, a páratlan, világot birtokló őfelsége bizonyos számú kapukulival folytatta útját, s jó ideig menvén, Rebi ül akhir hónap végén Konstantin városára vetette megérkezése fényét.”

  Paolo Giovio (Paulus Iovius)/Jelenkori történetek könyve (Részletek) 30. könyvében így összegezte a törökök 1532-es hadjáratát, miután a szultán Belgrádba tért vissza: „..Mindenfelé kegyetlenkedései nyomát hagyta hátra, és gyakran tekintgetett vissza, hogy a császár üldözi-e. Az utolsó csapatát néhány illír és horvát lovas verte le. Állítólag több mint harmincezer keresztényt hurcolt rabszolgaságba, és néhány ezret mészárolt le különböző helyeken, főként Mikhaloglu lovasai segítségével: mert fölfegyverzett parasztok szétszórt csapatait, míg megpróbáltak egybegyűlni, a leshelyekről mindenütt hirtelen előbukkanó lovasok körülvették, és könnyen legyűrték.

  Mikor Szolimán távozásáról értesült a császár, gyorsabban, mint várni lehetett volna, úgy döntött, hogy visszatér Itáliába, noha Ferdinánd kérte, hogy miután nagy költség és fáradtság árán megszámlálhatatlan csapat gyűlt össze, ezt az alkalmat és katonai erőt használják ki János ellen, akit, mivel teljesen magára maradt, és nagy távolság választja el Szolimántól, mind Buda városából, mind pedig egész Magyarországról könnyen kiűzhetnének. A császár azonban megmaradt távozási szándékában, mert közelgett a tél, s úgy gondolta, hogy még jól járható utakon kell átkelnie az Alpokon. Sietésre ösztönözte őt a csodálatosan derült ég is, és a jövőre nézve baljóslatú időjárás: ezt, ha természeti okkal magyarázhatjuk, az égen tizenöt napon át megjelenő üstökös okozta, szinte teljesen kiszárítva a földeket. Fertőző járvány is terjedt a városban, táborban, még az udvarban is, napról napra, sok jeles áldozatot szedve, úgyhogy nemcsak a császárt, hanem a legnyugodtabb és legméltóságteljesebb embereket is nagyon megrémítette.

  Azt azonban a császár mind a közös ügy érdekében, mind testvére kérésére megadta, hogy az összes olasz csapatot otthagyta: ezek az osztrák erőkhöz csatlakozva Magyarországon viseljenek hadat Jánossal. Ő maga pedig a spanyol, illetve német Maximilianus- és Tamisius-légióval Itáliába ment…” A levél idézetét itt zárom, az eredeti szövegben is már csak a záróbekezdés van. (Lásd: 09. 14. Esztergom)

 

 

10. 16. (szerda)

BELGRÁD:  „A pasa zeneszó mellett és lobogó zászlókkal átkelt a Száva hídján, és Belgrád előtt szállt meg. Ezután a szeraszkeri zászlót valamennyi bég és aga jelenlétében visszaadta a magas portának.” A hadjárat 173. napja.

10. 17.

  „A szultáni sátor továbbment.”

 

 

10. 18.

HISZARLIK: „Állomás Hiszarlik mellett. A padisah és a pasa ma indultak el. Nemcse nevű szerémi várnak porkolábja, Banik nevű gyaur a vár kulcsait elhozta és átadta.” A mai Krucska a régi Jugoszláviában.

 

 

10. 19.

SZENDRŐ: „Ma a padisah Szemendrébe érkezett.” Itt tartózkodott 26-ig, de 22-én és 23-án eső esett.

 

 

10. 21. előtt (vasárnap)

BUDA és ESZTERGOM: miután a török sereg Bécs alól visszavonult sok ember szakadozott le a főseregtől. A leírások szerint a visszavonulás nem ment olyan nagy hadirendben, mint a felvonulás. Erről olvashatunk Szerémi György/Magyarország romlásáról című munkának egy további részletében: „Ott egyedül bolyongtak, futni nem tudtak. Amint a török népek megtudták, hogy őket a keresztény vitézek megverték, csapatba verődve körüljárták az erdőket. Közülük sokat megöltek és kifosztottak a parasztok. Három asszony nyolc törököt ölt meg, leütötték és kenyérsütő kemencében megégették őket. Mária születésének nyolcadára leverték őket.

  Később jöttek néhányan, de csak kevesen, gyalogosan Budára, hol ketten, hol négyesével, hol nyolcan, lesoványodott testtel. Ezek a pogányok elmondták, hogy három hónapon át nem ettek kenyeret, csak őszi gyümölcsöt. Budán aztán a törökök jóltartották őket húsételekkel. Így testben felüdülve később országukba hazasiettek. És így tovább.

  Amikor a király és Gritti Lajos ezt meghallotta, mindjárt megijedtek egész hadinépükkel.

  – És mi, kedves testvérek, kik a törökkel tartottunk, hová mehetünk?

  A törökök haderői, melyek a vízen voltak, nemsokára, mintha ostorral ütötték volna, gyorsan eltűntek, mihelyt meghallották, hogy jön Katzianer a katonáival. Török Bálint és Bakytt Pál (Bakics Pál) ezután táboraikkal sértetlenül Esztergom védelmére megérkeztek. És eljött János király Gritti kormányzóval. A Duna folyó melletti Szentendre falu mellett éjszakáztunk. Reggel a tizenegyezer szűz ünnepnapján, október 21-én a király sátrában hallgatott misét.. Az ebéd idejére Budára értünk.

  Nagy hajók voltak a Dunán…

  Így szabadul fel Esztergom vára az élő Isten által. Az Isten tehát megtöri a háborúkat a keresztény ártatlanokért, szűkölködőkért és az árvákért.

  Aztán hallottuk Budán, hogy a török katonaságnak Török Bálint és Bakytt Pál által történt megveretése után Katzianeré lett a győzelem haszna, aki kész volt őket megfosztani ettől, mikor a pogányok hátukban voltak.

  Azt mondják, viszály támadt köztük a diadal haszna miatt, s így sietésük a törökök után lassú volt. Így a kormányzó úr János királlyal Esztergom vára alól rendületlenül jött Budára.”

 

  Juhász László és Erdélyi László fordítása

 

 

10. 26.

PULANA(?): „Érkezés Pulana várához.”

 

 

10. 27.

SZOPODICS(?): „Állomás Szopodics falunál.”

 

 

10. 28.

SUBALADZS(?): „Állomás Subaladzs falunál.”

 

 

10. 29.

KOVACSUCSINA: „Állomáshely Kovacsucsina falu mellett, amely Csesme néven ismeretes.”

 

 

10. 30.

NIŠI HÉVIZEK: „Állomás a niši hévizeknél.” Itt állomásoztak két napig.

 

 

11. 01.

SEKIRKÖJ: „Állomás Sekirköjjel szemben. Eső esett.”

 

 

11. 01.

VASVÁR: Batthyány Ferenc Nádasdy Tamáshoz 1532. 10. 22-én írt leveléből tudjuk, hogy e napra, Vasvárra részleges országgyűlést hirdettek.

 

 

11. 02.

IFLAKLAR: „Iflaklar falu mellett.”

 

 

11. 03.

SZÓFIA: „Szófiában.” A hadjárat 190. napja.

11. 04.

  „Helyben. Olyan sok hó esett, hogy nem lehet elmondani.”

 

 

11. 05. (kedd)

ORMANLI: „Állomás Ormanli falunál. A janicsár-aga és a próféta zászlajának vivője ma érkezett meg Isztambulba.”

 

 

11. 06

IHTIMÁN: „Állomás Ihtimánnál.”

 

 

11. 07.

TATÁR-BAZÁRI: „Érkezés Tatar-Bazárihoz.”

 

 

11. 08.

PLOVDIV: „Állomás Filibében. Divánülés tartatott.”

 

 

11. 09.

KUNIS: „Kunis állomáson.”

 

 

11. 09. (vasárnap)

INNSBRUCK:

 

FERDINÁND KIRÁLY OKLEVELE KŐSZEG VÁROSÁNAK

 

Innsbruck, 1532. november 9.

 

Mi, Ferdinánd, Isten kegyelméből római király, továbbá a Német Birodalom, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország és Szlavónia örökös királya, Hispánia infánsa, Ausztria főhercege, Burgundia, Brabant, Stájerország, Karintia, Krajna hercege, Morvaország őrgrófja, stb., Luxemburg, Felső- és Alsó-Szilézia hercege stb. …ezen nyílt levéllel valljuk és adjuk mindenkinek tudtára, hogy miután a mi hű és kedves kőszegi bíránk, tanácsunk és az egész község a kereszténység ellenségének, nevezetesen a töröknek kegyetlen ostromában, mint ismeretes és köztudott, bátran és becsülettel helytállt, s miután ezzel az ellenséggel szemben oly sok véráldozatot hozott, és annyi kárt szenvedett, így azért, hogy az ő becsületességük és helytállásuk másoknak is példaként és örök emlékezetül szolgáljon, továbbá hogy kegyünket érezhessék, nekik királyi és főhercegi hatalmunknál fogva adományt és adómentességet biztosítottunk.

  Azt is tudtul adjuk ezen levéllel, hogy Kőszeg város fent említett bírája, tanácsa és községe, valamint utódaik a jövőben minden ügyükben, minden fő- és alsó rendhez intézett iratukon és oklevelükön vörös viaszpecsétet használhatnak, anélkül hogy bárki zavarni vagy akadályozni merészelje őket ebben.

  Ezért ezen levélben a fejedelmeknek, egyházi és világi méltóságoknak, valamennyi grófnak, bárónak, lovagnak, kapitánynak, kincstárnoknak, kormányzónak, intézőnek, hivatalnoknak, kerületi bíráknak, városok polgármesterének, bírájának és választópolgárságának, továbbá valamennyi szolgálónak és alattvalónak, valamint híveinknek megparancsoljuk és komolyan akarjuk, hogy a fent említett kőszegieket a mi kegyünkben és szabadságukban ne háborgassák, hanem inkább támogatást és védelmet nyújtsanak nekik, hogy sérelmet ne szenvedjenek, se nehézséget ne támasszanak, s másoknak se engedjék, hogy ellenük bármit tegyenek, ha azt akarják, hogy haragunkat és büntetésünket elkerüljék.

  Ezt az oklevelet a dolog hiteléül királyi függőpecsétünkkel megerősítve adjuk Innsbruck városában, november 9-én, Krisztusnak, a mi kedves Urunknak születése után 1532-ben, római királyi uralkodásunk második, másutt való uralkodásunk hetedik évében.

 

 

11. 10.

SZEMIDZSE: „Szemidzse falunál.”

 

 

11. 11.

JENIDZSELI: „Jenidzseli falunál.” A szultán itt maradt 15-ig, de Ibrahim pasa előre vonult.

 

 

11. 12.

DRINÁPOLY (Edirne): „A pasa előbb érkezett Edirnébe, hogy a padisah fogadására kivilágíttassa azt. A város valamennyi lakója a padisah elé vonult.”

 

 

11. 13.

JENIDZSELI: „Helyben. Pir Mohamed pasa a másvilágra költözött.”

 

 

11. 14.

DRINÁPOLY (Edirne): „Edirnében…” A szultán Drinápolyba érkezett. A hadjárat 201. napja.

 

 

11. 17.

BABA-ESZKISZI: „Baba-Eszkiszi állomáson.”

 

 

11. 18.

ELVANLI: „Erkene hídjánál Elvanli falu mellett.”

 

 

11. 19.

SZILIVRI: „Szilivri állomáson.” Város a Márvány-tenger partján.

 

 

11. 20.

HALKALI-BINAR ELŐTT: „Állomás Halkali-Binar előtt a pasa birtokán.”

 

 

11. 21.

ISZTAMBUL: „Ma a padisah szerencsésen megérkezett Isztambulba, és a szerájba szállt.” A hadjárat 208-ik, befejező napja.

11. 22.

  „Abból az alkalomból, hogy a padisah megérkezett Isztambulba, megparancsoltatott, hogy Konsztantine, Galata, Üszküdar és Ejub öt éjjel kivilágíttassanak. A kivilágítást ma kezdték el.”

11. 23.

  „Ma kivilágították a várost, s amikor beesteledett, a bazár nem lévén bezárva, a padisah inkognitóban bejárta a bezesztánt és a többi bazárokat.”

11. 24.

  „Ma a padisah a pasával lóháton bejárta és megszemlélte a várost.”

11. 25.

  „Ma is tartott a kivilágítás.”

11. 26.

  „Ma a harmadik ima után lett vége a kivilágításnak, így öt nap és öt éjjel tartott a kivilágítás és a vendégeskedés.”

 

 

12. 31.

ESZTERGOM: úgy látszik az esztergomiak számítottak Szapolyai János király seregeinek újabb támadására, mert a velencei signoria isztambuli követe azt jelentette e napon, hogy Esztergom várát élelmiszerekkel látták el.

 

 

12. 31.

BÉCS-ERDÉLY: 1532. 12. 30. A két ellenkirály (I.Ferdinánd, I. János) megbízottai 1533. január 1-vel kezdődő 4 hónapos fegyverszünetet kötnek a csallóközi Megyeren (Nagymegyer[25]).

 

 

 

RÖVID ÖSSZEFOGLALÁS: 1532-ben a törökök semmiféle eredményt nem értek el, Szapolyai János király is eredménytelenül ostromolta Esztergomot. Tehát voltaképpen minden maradt a régiben. Előrejutni I. Ferdinánd király sem tudott, mert bátyja, V. Károly császár hatalmas seregével csak Bécset fedezte, s a szultán elvonulása után a hadat feloszlatta.

 

 

 

Link ajánlat az 1532. évi hadjárathoz: http://www.tte.hu/konferencia/hegyi.html

 

 




[1] Léka: ma Lockenhaus, Ausztriában, Burgenlandban (azelőtt Vas megyében). Ma is meglévő szép vár Kőszegtől nyugatra alig tíz km. Távolságban. Fontos uradalmi központ volt, 1532-ben Nádasdy Tamás birtokolta.

[2] Sopron már – a Szultáni Napló tanúsága szerint – már augusztus 31-én meghódolt, tehát annak az ostromzaját nem hallhatták harmadnapja, viszont Kismarton és Bécsújhely ágyúzását igen. E tényre később utal is a szerző.

[3] Hangzásbeli hasonlósága miatt az Eisenstadttól 17 km-re, északnyugatra fekvő Pottendorf helység jöhet számításba. Csakhogy kicsit nehezen érthető hogy 04-től 07-ig csak ennyit mentek volna, ráadásul a Napló egészen más helységeket ír ezeken a napokon. Talán mert a Napló a gyorsabb előhad vonulását rögzítette, míg Dzselálzáde Musztafa a szultán és a fősereg, lassabb útját.

[4] Ferengisztán: az egész keresztény Európa.

[5] Talán erről az összecsapásról írt Ferdi a 09. 06-nál leírt eseményekkel kapcsolatban. Mindkét fél a saját győzelmeként írja le.

[6] Erősen valószínű, hogy erről írt „A török háború történetének hiteles leírása úgy,…” című röplap is, amely 09. 21. után keletkezett.

[7] Corporanus: az Esztergom és Komárom között 1532-ben vívott dunai ütközetben a Habsburg-hajóraj egyik parancsnoka. Torzított névalak, egyelőre nem tudtuk azonosítani (Bariska István).

[8] Pestanus: Katzianer naszádos parancsnoka az 1532-es Komárom környékén folyt vízi ütközetben. Latinos névforma, egyelőre nem tudjuk, kit rejt valójában.

[9] Profosz: (főként katonai) börtönfelügyelő, foglár, porkoláb.

[10] Mint Jurisics Miklós leveléből tudjuk ez 08. 07-én történt.

[11] Potentátor: Hatalmasság, nagy hatalmú és befolyásos ember.

[12] Enns folyó: Linztől keletre folyik a Dunába déli irányból. Légvonalban kb. 150 km-re van Bécstől, ez tehát igen mély benyomulást jelentett az ellenséges területekbe a német birodalmi seregek orra előtt.

[13] Weidhofen: bizonyára Waidhofen a. d. Ybbs város légvonalban 48 km-re délkeletre Linztől az Enns folyó keletre. Minden bizonnyal itt Kászim bég portyázó seregéről van szó.

[14] Erősen valószínű, hogy itt arról a Katzianer által vezetett, 09. 08-án kiküldött felderítő seregről van szó, amelyről Hans Pleyg és Jeremias Echen augsburgi kapitányok is írtak levelükben Augsburg város polgármesterének és tanácsának 09. 09-én.

[15] Bár konkrét engedélyt csak  09. 11-én olvashatunk a Szultáni Naplóban portyázásra, valószínű, hogy folytak portyázások ezen kívül is az Osztrák Főhercegségben.

[16] Ez az adat tévedés, a török sereg létszámát nehéz megbecsülni, de körülbelül 150 ezer főnél nem volt nagyobb a teljes létszám.

[17] Erről a momentumról sem tesznek említést más szerzők.

[18] Török Bálint: Életében többször váltott királyt, de 1532-ben Ferdinánd király híve és hadvezére. 1536-ban átáll Szapolyai János oldalára. 1551-ben hal meg.

[19] Bakics Pál: Szerb nemesúrként 1522-ben öt testvérével együtt Magyarországra szökött, és II. Lajostól magyar nemességet és birtokokat kapott. Részt vett a mohácsi csatában is. Ezután egy évig Szapolyai János híve, majd 1527-ben Ferdinánd király mellé állt. Portyázó huszárcsapatai értékes segítségek voltak a királynak törökök ellen vívott harcokban. 1537-ben az eszéki csatában hal meg. A kőszegi harcok idején Török Bálinttal együtt az alsó-ausztriai hadszíntéren harcolt. Kászim bég seregének megsemmisítésében nagy része volt.

[20] Település Bécstől északra néhány kilométerre.

[21] Bruck a. d. Leitha város Bécstől kb. 40 km-re délnyugatra. A város akkor a határon állt. A Buda-Bécs út egyik fontos állomása.

[22] Bariska István: Kőszeg ostromának emlékezete című könyve szerint ez egy Bécs melletti helység.

[23] Pecsevinél Kharputie.

[24] Ebbe a Dzselálzáde Musztafa által vezetett időszámítási rendbe hiba csúszott, hiszen csak 29-es a hónap, tehát a hibáját átigazítottuk október 1-re, amely Rebi ül evvel hava első napjára esik. Több eltérés, elcsúszás tapasztalható a Napló adataihoz képest. 09. 18-i dátumtól egy nappal késik Dzselálzáde Musztafa leírása a Naplóhoz képest. Tehát, ha minden dátumát egy nappal visszaszámolnánk, akkor egyeznének a dátumok a Naplóban leírtakkal, így a harmincadik nap problémája is megoldódna.

[25] Nagymegyer: ma Szlovákiában Vel’ký Meder város. Győrtől északra található.