1529-1531-ig tartó korszak eseményei MAGYARORSZÁGON

 

1529

 

01. 21.

GYULA: a vár és az uradalom 1510-óta I. Ferdinánd király hűségén volt Brandenburgi György révén. Más főurak is voltak ekkor a térségben a Habsburg uralkodó pártján, például Czibak Imre és Perényi Péter. A gyulai vár valóságos bástyájává vált a Ferdinánd-párti főuraknak Szapolyai János király híveinek és birtokainak gyűrűjében.

  Sadobrics Péter – a várkapitány – Brandenburgi Györgyhöz írott leveléből kiderült, hogy 79 gyalogosból, 46 lovasból állt a vár őrsége, amelyet 8 őr, 14 molnár és ács, egy kertész, egy majoros egészített ki. Vizesi Tóbiás a saját költségén 50 lovast tartott Gyula városában. Mindezt azonban nem tartotta elegendőnek, sőt azt is panaszolta, hogy a vár őrsége magyarokból áll, ő az egyedüli más nemzetiségű (horvát). Kérte a földesurat, hogy – ha lehetséges – küldjön 32 cseh gyalogost (Morvaországból és Sziléziából). Előnyük az lenne, hogy kevesebb zsolddal is megelégszenek, nem ragaszkodnak az esti boradaghoz; nem írta le, de minden bizonnyal arra is gondolt, hogy a csehek megbízhatóbbak lennének, kisebb az esély, hogy ostrom esetén átállnak János király embereihez. Kért két tüzért is még (bombardistát), hogy Markhart Konczcal, Brandenburgi György régóta szolgáló megbízható emberével együtt hárman legyenek tűzifegyverhez értők. Panaszolta azt is, hogy hiába szólította föl a polgárokat, közülük csak a bíró – Oláh János – vonult be a várba. A városi polgárokat elsősorban Somogyi Ferenc – az egyik legtehetősebb kereskedő – igyekezett János király pártjára hangolni; nem volt nehéz, mert Gyula Ferdinánd-pártisága miatt a polgárok egyre több hátrányt szenvedtek.

 

 

02. hó.

BÉCS: I. Ferdinánd király 1529 februárjában félévi magyarországi tartózkodás után hazatért Bécsbe, egyúttal kivonta nyugati zsoldoshadát is az országból melyel biztosította teljhatalmát Szapolyai János felett.

 

 

02. hó.

BUDA: a vár főkapitányi tisztségére I. Ferdinánd király Nádasdy Tamást állította, de védőrségként csupán 900 főnyi fegyveres szolgál, mivel a közelgő oszmán veszély hírére a védősereg egy része Esztergomba menekül.

 

 

1528/29 tele

GYULA: 1528/29 telén a gyűrű lassan bezárult Gyula körül. A budai kormányzótanács segítségében ugyanúgy nem reménykedhettek, mint a Brandenburgi Györgytől sokszor kért segélyben. A harcot magukra hagyatva, egyedül kellett megvívniuk. Békés János várnagy családi okok miatt felmentését kérte, helyére Simay Mátyás lépett. Igyekeztek a várat javítgatni, felkészíteni az esetleges ostromra.

 

 

02. hó

BOROSJENŐ (Ineru), PANKOTA[1] (Pîncota), VILÁGOS (Şiria): Szapolyai János király megkezdte a Tiszántúl délkeleti peremén levő Ferdinánd-párti várak meghódoltatását. Elfoglalta Jenőt, Pankotát, majd a török segédcsapatokkal együtt a nádor várát, Világosvárt vette ostrom alá. Világosvár ostroma nagyon elhúzódott.

 

ISMERTETŐT BOROSJENŐRŐL ÉS PANKOTÁRÓL LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

03. hó.

GYULA: Gyula ezután sziget maradt az ellenséges tengerben. Brandenburgi György másik vára, Hunyad, messze volt, a két erősség egymást nem segíthette. Johann Lötz – I. Ferdinánd király hűséges tüzére – csak élete kockáztatásával tudott átsiklani a Gyula körüli – egyelőre viszonylag laza – gyűrűn márciusban.

  Közben Szapolyai János király tízezer forint adót vetett ki a gyulai uradalomra. Az összeg nagyobb része a gyulai polgárokat terhelte, azonban ők fizettek ellenkezés nélkül – mert nem tehettek mást. Mikor a várnagy figyelmeztette őket, hogy Brandenburgi György megtiltotta, hogy Szapolyai János királynak bármit fizessenek, azt válaszolták, hogy a pénz, amelyet az ellenségnek adnak, jobban megvédi őket, mint a földesurak. Hallják az ágyút, látják a füstöt Világos felől, amely Báthori Istváné, a király helytartójáé s lám, ő sem tud segíteni a saját várán! Fizetnek önszántukból, de azon kívül, amit most fizetnek, nincs több, annyira elszegényedtek, sőt többen éhen haltak (ebben alighanem azért jókora túlzás is van). Meghódoltak tehát Szapolyai János királynak, de elég óvatosak voltak, hogy ne égessenek fel minden hidat maguk mögött, s úgy nyilatkoztak, hogyha egy ingben vagy meztelenül maradnak is, mindent elkövetnek, hogy a jövőben is Brandenburgi György alattvalói lehessenek. Természetesen az utóbbi hangzatos kijelentés adott időben nem jelentett többet üres szavaknál; mindenesetre kifinomult taktikára vallott.

  A polgárok és a várbeliek között a viszony egyre feszültebbé vált. Az egyik legtekintélyesebb polgár, Somogyi Ferenc ellen húzódó per ebben a folyamatban csak olaj volt a tűzre. Nehezítette a dolgot az is, hogy a várnagyok Brandenburgi György beleegyezése, hozzájárulása nélkül nemigen tehettek fontosabb peres ügyekben semmit, nem is merték a „saját szakállukra” eldönteni a kényes kérdéseket. Viszont mire például januárban elküldtek Ansbachba egy jelentést, arra legfeljebb májusban érkezett válasz s addig nem volt könnyű a nyugalmat fenntartani, az érdekelt feleket türlemre inteni. Tetézte mindezt az, hogy a földesúr felmentette hivatalából az addigi bírót, Oláh Jánost. A polgárok helyette Asztalnok Pétert választották. Ő azonban részben előrehaladott korára hivatkozott, másrészt – a nehéz időkbeni felelőségtől félve – kategórikusan kijelentette: inkább tölt egy esztendőt a vár tömlöcében, mintsem a bírói székben.

 

 

03. hó eleje

BUDA: a török katonai mozgolódások hírére a magyar haditanács arra kérte I. Ferdinánd királyt, hogy készüljön fel, és serege legyen együtt Bécsnél, hogy amikor a török Belgrádhoz ér, az ő hada már elérhesse Budát. Az ország beígért védelmére azonban semmi sem történik: a sok fontos vár – közte Buda is – kijavítatlanul, s kellő számú őrség, felszerelés, fegyverzet nélkül maradt.

  Szalaházy püspök, aki felismeri a hadműveletekben, s Buda védelmében is a naszádosok nagy jelentőségét, felhívja I. Ferdinánd király/ figyelmét arra, hogy: „Naszádosainknak már eddig is nagy hasznát vettük. Azokat okvetlen szaporítani kellene, azonban nem tudjuk, hogy a meglévőket is honnan fizessük.” A pénztelenség miatt a naszádosok parancsnoka lemond, bár egy hajóraj még Tolna alatt cirkál.

 

 

04. 19. előtt

ISZTAMBUL: Ibrahim pasa a sereg egyik részével elhagyta a várost és elindult Magyarország felé. (Ő volt ekkor a nagyvezír.)

04. 19.

  Kászim pasa a szultán parancsára megviszi a fővezéri zászlót Ibrahim pasának.

 

 

05. 03.

VILÁGOS (Şiria)[2] (?): miközben Szapolyai János király csapataival Világos várát ostromolta, Török Bálint – aki időközben I. Ferdinánd király oldalára állt – csapataival támadást indított ellene. A törökök parancsára azonban Péter moldvai vajda május 3-án megtámadta Török Bálint csapatait.

  A hegyi sasfészek körül két hónapig tartott az csak az ostromzár. A várnagyok két ízben is küldtek a nádorhoz segélykérő futárt – de hiába. Végül a fegyverszünetet kötöttek, ígérve, hogy semlegesek maradnak, míg az ország sorsa el nem dől.

 

 

05. 10.

ISZTAMBUL: II. Szulejmán szultán e napon indult el a sereg másik részével a birodalom fővárosából. „…Khákáni állandó szokása szerint harci paripájára ült s a győzelmes zászlókat kibontva világhódítóhoz illő méltósággal és pompával indult ki az edrenei kapun és ’Halkali Bunar’-nál állapodott meg…” (Dzs. M.) Most is Anatóliából és Ruméliából von össze csapatokat, melyek csatlakoznak a janicsárokhoz és portai csapatokhoz. A hadjárat célja az új szövetségesnek, Szapolyai Jánosnak budavári királyi trónjára való visszaiktatása, és talán Bécs időleges elfoglalása és kifosztása.

  A sereg teljes nagysága, mire Magyarországra értek 200 000 főnyire tehető.

 

 

05. 10.

LIPPA (Lipova): Szapolyai János király ebben az erdélyi városban telepedett meg a törökök védőszárnya alatt. Ezen a napon bocsátotta ki a magyar vármegyékhez intézett nyílt levelét: „Mivelhogy pedig a hatalmas török császár a mi ellenségeinket a maga ellenségeinek is tekinti… s feltett szándéka a mi hitszegőinket is kiirtani, ezért hűségre intünk titeket…” Behódolásra, engedelmességre hívja fel a magyarokat, mert „ellenkező esetben magatoknak tulajdonítsátok, ha mi és velünk együttesen a török majd erőszakhoz folyamodunk”. A felhívás meg is teszi a magáét, mert majd alig hogy magyar földre ér a szultán, egymást érik színe előtt a behódoló magyar urak.

 

 

05. 11.

SZOMOLNOK[3]: 1529. 05. 11. Hans Katzianer, I. Ferdinánd magyarországi főkapitánya elfogatta Szomolnokon Fischer András anabaptista prédikátort.

 

 

05. 15.

GYULA: Sadobrics azt írta Brandenburgi Györgynek, hogy állandóan dolgoztatja a polgárokat a város körülárkolásán, s a vár építésén (ostromképessé tételén) is szünet nélkül dolgoznak. Azt, hogy hol húzódtak az árkok s ezen kívül palánk, illetve földsánc is védte-e a várost, nem tudjuk. A váron kívül Gyulán két jelentősebb épület állt: a plébániatemplom és a ferencesek kolostora. Mindkettő – különösen a kolostor – meglehetős távolságra feküdt a vártól, tehát ezt a három építményt lehetetlen volt egyetlen védelmi egységbe összefogni. Pontosabban ez olyan méretű védőművet és olyan létszámú védősereget tételezett volna fel, amelynek biztosítására adott helyen és adott időben a várnagyok képtelenek voltak. Gyula térségében a Fehér-Körös két főága és mellékágai szigetekre szabdalták a várost. A városkép nem lehetett zárt, a beltelkek is viszonylag nagy méretűek lehettek. A város teljes területének körülárkolása néhány hónap alatt aligha lehetett megoldható. S az árkot, meg azon belül a sáncot, illetve palánkot védeni is kellett. Erre – az előzmények ismeretében – a polgárok nemigen lehettek hajlandók. A kétszáz főnyi várőrség pedig még a vár védelmére is kevés, nemhogy a város oltalmazására.

 

 

05. 20.

DRINÁPOLY[4] (Edirne): a szultán és serege ide érkezett.

 

 

05. 20.

GYULA: Sadobrics jól láthatta, hogy a helyzet reménytelen, a vár bukása csak idő kérdése. Ezért e napon írt urának, megismételve korábbi javaslatát: el kell adni a várat, illetve elcserélni Ferdinánd királlyal valamelyik sziléziai birtokért, míg nem késő. Sadobrics szerint ha I. Ferdinánd király Gyula várába kétezer főnyi őrséget helyezne, féken tudná tartani a környező János-párti várak, az öt mérföldnyire eső Jenő és Pankota, a nyolc mérföld távolságban álló Solymos és Lippa, Csálya öt, Csanád hét, a csabai várkastély egy, (Nagy)Várad nyolc mérföldre levő erősségét. Sadobrics – aki már 1523-ban is ajánlotta az adásvételt –, figyelmeztette Brandenburgi Györgyöt, hogy magyar főúri vevőre nemigen lehet számítani, mert a birtokon rácok és törökök táboroznak s jövedelmét jelentős részben azok élik föl. Tárgyaltak például Thurzó Elekkel, de ő nem hajlott a vételre, mert úgy találta, az uradalom túlságosan közel fekszik a török területekhez; pedig akkor a török megszállás határa az Al-Dunánál húzódott!

 

 

05. 27.

DRINÁPOLY (Edirne): Diván. Az anatóliai beglerbég (Behrám pasa) megérkezett a városba seregével és csatlakozott az uralkodóhoz.

05. 30.

  A sereg tovább indult.

 

 

05-hóban

SZEGED: Szeged városa és a várpalota 1529 májusában Szapolyai János király csapatainak kezére került. Halála (1540. július 17.) után, fiának János Zsigmondnak hűségén volt. [5]

 

 

Tavasszal

NÁPOLY: Nápoly alatt a francia ostromló sereg még 1529 tavaszán csapdába került, s kénytelen volt megadni magát. I. Ferenc király rövid habozás után békét kért a császártól.

 

 

Tavasz vége

GYULA: a városban és a várban egyre romlott a hangulat. A cseh és német zsoldosok elégedetlenkedtek a rossz élelmezés és a hátralékos fizettségük miatt. A várnagyok és a várba menekült nemesek egyre inkább hajlottak arra, hogy meg kell hódolni Szapolyai János királynak – jelenti ki Johann Lötz Brandenburgi Györgynek. A gyalogosok kapitánya és a cseh kapitány kijelentette, hogy Békés János alvárnagy azt mondta volna: „a cseh és német kutyák már nem sokáig uraskodnak a várban.”. Lötz úgy találta, hogy a várnagyok nem gondoskodnak eléggé a kapuk biztonságáról, ezért elvette tőlük a kulcsokat és saját embereivel ellenőriztette a vár tisztjeit. Gyanakvás, bizalmatlanság, félelem, bizonytalanság – ilyen volt az őrség hangulata 1529 tavaszán.

  Májusban, miközben I. Ferdinánd király kétségbeesetten – évi adó felajánlásának árán is – próbálta (sikertelenül) békére rábírni a szultánt, megkezdődtek az előkészületek a magára hagyott Gyula elfoglalására.

 

 

06. 05.

PLOVDIV: a szultán és serege ide érkezett. Itt időztek néhány napig, amíg megünnepelték a Sevvál hó elejére eső kisbajrám ünnepét. Ez ebben az évben valamikor 06. 08. és 14. között volt. Előtte Divánt tartottak.

06. 15.

  Tovább indult a sereg.

 

 

06. 21.

SZÓFIA: a szultán és serege ide érkezett. Néhány nap múlva indultak is tovább.

 

 

06. 22.

FÖLDVÁR (Feldioara)[6]: Péter moldvai vajda kemény ütközetben szétverte Török Bálint csapatait.

 

 

06. 27.

BUDA: a Budán székelő magyar helytartótanácsot és Nádasdy Tamás budai várnagyot I. Ferdinánd király értesítette június 27-i levelében, hogy Buda védelmére két zászlóaljnyi gyalogost küld.

 

 

06. 27. után

BÉCS-ESZTERGOM: I. Ferdinánd királynak szándékában állt Esztergom őrségének növelése is: Besserer és Trabinger parancsnoksága alatt 1000 katonát küldött, de az esztergomi érsek nem fogadta be őket a várba.

 

 

05-06. hó

GYULA: Brandenburgi György emberei Gyulán lázas sietséggel igyekeztek felkészülni a vár elleni közvetlen támadás elhárítására. Mindenekelőtt az erődítményeket kellett jó karba helyezni. A lehető legrosszabb időben jelentkezett egy nem várt veszély: a vár keleti – vadaskert felőli – fala süppedni kezdett. Támpillérekkel kellett megerősíteni, más megoldás hirtelenjében nem kínálkozott. Nem volt azonban tégla. Ezért Gyula város tanácsának hozzájárulásával Vári mellett egy régi kápolnát elbontottak s annak anyagát használták fel az építkezéshez. A délkeleti támpillér ma is épségben látható, a másiknak csak csonkja maradt. A vár körül palánkot emeltek s a város erődítésein is nagy erővel dolgoztak. Az őrséget 26 cseh zsoldossal erősítették meg, majd még további 13 gyalogos érkezett.

  Gyula várának hadiszereiről egy 1528-ban készült leltárnak köszönhetően pontos értesüléseink vannak.

  A belső vár faláról két vörösre festett vaságyú védte az erősséget. Egyik a város, a másik a major felőli oldalon. Három darab rézből, 95 darab vasból való szakállas puska is kiegészítette a tűzerőt. Utóbbiak közül a három töröttet a kovács megjavította. Ezeken felül még egy tönkrement vaságyú tartozott az arzenál itteni részéhez. Az 1525-ben vágatott lőrésekbe is egy-egy vörösre festett vaságyút helyeztek el. A toronyban és egy bizonyos sötét, boltozatos tárházban tartották a lőpor, a golyók és különféle vasszerszámok jelentős részét. Az úgynevezett felső kapunál 17 cseh szakállas puskát tároltak s 12 lőporos palackot. A „vár körüljáróján, a falak között” – feltehetően a külső falövben – két nagy és három kisebb rézágyú, egy vas hadigép, két seregbontó és kézifegyverek sorakoztak a leltár szerint. A termekben lándzsák, kardok, sisakok, vértek is jócskán akadtak. A leltár a konyhai felszerelést, a pincében, a kovácsműhelyben található tárgyakat is részletesen felsorolja. Ezenkívül a major, a vadaskert és a nyájak számbavétele sem maradt el.

  A leltár magyar nyelvű közreadói alighanem jogosan állapítják meg, hogy Gyulán – 1528-ban több ágyúja lévén – jelentősebb volt a tűzerő, mint az 1550-es évek elején Egerben. Vagyis Gyula a korabeli Magyarország egyik legjobban felszerelt várának számított. Elszánt őrség és kellő élelem esetén valóban joggal számíthatott Brandenburgi György arra, hogy visszaverik Czibak Imre ostromát, hiszen Szapolyai János király seregei aligha vonultattak föl a várénál nagyobb tűzerőt, anélkül pedig rohamra alkalmas rést ütni nem lehetett a falakon. Ismerve a korabeli magyar ostromtechnika elmaradottságát, jogosult lehetett a Ferdinánd-pártiak optimizmusa.

  Nyilvánvaló, hogy Czibak Imre – ha másképp nem, hát Szapolyai János király-párti gyulai polgárok révén – jól ismerte a vár tűzerejét s azt is tudhatta, hogy a kis létszámú őrség jól képzett katonákból áll. Éppen ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy nem sietett az ostrommal. Hagyta, hogy a vár erődítményeit tovább építsék, hogy a várost megerősítsék. Arra számított, hogy az idő neki dolgozik, ezért megelégedett azzal, hogy laza gyűrűben fogja Gyulát. Mindenekelőtt a polgárokat kellett megnyernie: fenyegetésekkel, szép szóval, illetve gazdasági érvek révén. A hadiállapot egyre nagyobb anyagi veszteségeket okozott a gyulai kereskedő polgároknak. Ferdinánd budai helytartói megtiltották a Szapolyai János király-párti országrésszel a kereskedést, s így például májusban Budán lefoglalták egy gyulai polgár borát, egy másik polgár borait Tiszavarsánynál tartóztatták fel. Posztót és egyéb ruhaneműt sem tudtak a kereskedők Gyulára hozni s ezért – mint Orbán tűzmester írta a várból Brandenburgi Györgynek – iszonyú drágaság támadt. A katonák ellátatlanságra panaszkodtak. Az őrséget egyre inkább nemzetiségi ellentétek osztották meg. Brandenburgi György német megbízottai nem bíztak a magyarokban, sem a polgárokban, sem a katonákban, de még a horvát Sadobricsban sem. A bezártság, a magárahagyottság érzése egyre jobban felkorbácsolta az indulatokat.

07. 02.

  Sadobrics mellé új várnagyot kellett felfogadni, mert Békés János nem akart tovább szolgálni. Brandenburgi György e napon keltezett – Békéshez intézett – levelével bizonyította, hogy a várnagy hűségesen szolgálta s tiszte alól kérésére felmenti. Utóda Simay Mátyás lett, az alvárnagy pedig Móré Gáspár.

07. 13.

  A várbeliek arról értesültek, hogy Czibak ellenük indult. Széltében terjedt akkor már a hír, hogy Czibak azzal a feltétellel kapta adományul Gyula várát Szapolyai János királytól, hogy foglalja el Brandenburgi Györgytől. Az őrség felszólította a polgárokat, hogy vonuljanak a várba, de csak heten voltak erre hajlandók; ezeket azonnal fogságba vetették, mint túszokat. A lefogott polgárok azt kérték, hogy legalább Asztalnok Pétert és társát engedjék ki a várból, hogy szót értsen a polgárokkal: ne tárgyaljanak Czibakkal. Asztalnok végül kimehetett s összehívta a polgárokat, de nem arra beszélte őket rá, hogy ellenálljanak, hanem arra, hogy nyissák meg a város kapuit Czibak embereinek.

 

 

07. 17.

BELGRÁD: a Száva folyó vizére hidat építettek a törökök és másnapra mindannyian átkeltek rajta. A szultán nagy tábort veretett a túlparton.

  Amikor a sereg éppen az átkeléssel vesződött Belgrádnál hadihajói már a Szerémség határán úsztak, sőt összetalálkoztak Ferdinánd király hajóival és csatát kezdeményeztek. A küzdelem súlyos magyar veszteséggel zárult, mert a szerbek átpártoltak hajóikkal a törökök oldalára, s együttesen támadták a magyarokat. A dél-dunai hajócsata után a magyar naszádosok sebesen elmenekültek, s ezzel a Duna egészen Bécsig védtelenné vált. Így tehát zavartalanul kísérhették a szárazföldön menetelő törököket hadihajóik: a „sajá”-k és a teherszállító hajók, a „dombáz”-ok.

 

 

07. 17.

GYULA: megérkeztek Czibak csapatai, körülfogták a várat és a várost. A polgárok megnyitották a nagy fákkal eltorlaszolt városkaput, befogadták házaikba az ostromlókat; jól tartották őket étellel-itallal, segítettek a sánckosarak felállításában. Csak Vizesi Tóbiás próbálkozott ellenállással, azonban embereivel együtt a várba szorították. Rohammal foglalták el a huszárvárat és felégették.

07. 20.

  Eltérítették a Körös vizét, ami jelentősen csökkentette az ellenállás esélyeit.

  Czibak nyilvánvalóan nem akarta összelövetni azt a várat, amit adományul kapott, inkább szépszerével próbált egyezkedni: a katonáknak 900 forint zsoldot, Sadobricsnak az elvett váradi kanonokságot ígérte, Orbán tűzmesternek 300 forintot ajánlott föl. Ábrahámfi János plébános, aki a városban sokat tett Szapolyai János király érdekében, jutalmul kanonokságot kapott Váradon.

  Koncz puskaműves leírása nyomán ismerjük az ostrom részleteit. Kiderül ebből, hogy rohamokra, a vár lövetésére egyáltalán nem került sor, legfeljebb a falon vigyázatlanul mutatkozókra puskáztak olykor. Czibakék ismerték az őrség viszonylag kis létszámát (37 cseh és 15 magyar katona), ismerték az élelmiszerkészleteket s a kivárás taktikáját választották.

 

 

07. 22.

ZIMONY (Zemun): csatlakoztak az anatóliai csapatok a fősereghez. Előreküldtek egy parancsot, hogy Eszéknél építsenek hidat az átkeléshez a helyőrségi katonák.

 

 

07. 27.

szabács (Šabac): a bécsi hadvezetőség váratlan lépésre szánja el magát. II. Szulejmán szultánnak évi 100 ezer, a nagyvezírnek pedig 40 ezer arany adót akar felajánlani, de az ügyben eljáró követ már nem juthatott a szultán elé. Az a rendkívül súlyos helyzet állt tehát elő, hogy I. Ferdinánd király egyetlen magyar megkérdezése nélkül hűbérül dobta volna az országot a töröknek, noha a korábban általa katonailag és politikailag megvert Szapolyai János király ezt ügyes diplomáciával formailag mégiscsak elkerülte. Amikor II. Szulejmán szultán már magyar földön járt, a Habsburg-hadvezetés már tisztában volt azzal, hogy nem mentheti meg Magyarországot a támadóktól, s így minden igyekezetével Bécs katonai védelmén munkálkodott. 16 ezer főnyi jól felszerelt katonával és 72 ágyúval sikerült megfelelően előkészíteni az osztrák főváros védelmét.

  A törökök azonban feltartóztathatatlanul nyomultak előre a Duna mentén. Az előlük menekülők elözönlötték az ország északi részét. Hátborzongató híreket hoztak a török pusztításairól, kegyetlenkedéseiről.

 

 

08. 05.

CAMBRAY: V. Károly nagy diadalaként, 1529 augusztus 5-én megkötötte I. Ferenc királlyal az ún. Cambray-i egyezményt. A Habsburgok birodalma 1530-re megszabadult minden nyugati kötelezettségétől.

 

 

08. 06.

feras(?): beazonosítatan helységnév, egy vár állt itt. Egy állomással volt északabbra, mint Eszék. A szultáni napló így ír e napról: „Feras (?) vára mellett. Mivel a Dráva és a Duna nagyon megáradt, s így Öszik (Eszék) vára közelében nem lehetett hidat verni: egy állomással feljebb menvén, a Dráva partján szálltak meg, ahol hídépítéshez fogtak.”

 

 

08. 07.

ESZÉK (osijek): Ibrahim pasa a seregének nagy részével itt táborozott. A Ferasnál épített drávai híd teljesen elkészült. Mivel a partokon néhány mocsáros hely volt, a ruméliai hadosztály parancsot kapott ezek feltöltésére gallyakkal. Még öt hidat kezdtek építeni Ferasnál. Parancsot adtak a portyázóknak, hogy fosztogathatnak, de foglyokat ejteni és gyújtogatni tilos volt.

 

 

08. 07.

BUDA-esztergom: a budai helytartótanács egyre melegebbnek találta a helyzetet Budán. Nem is annyira Szapolyai János királytól féltek, hanem II. Szulejmán Szultán közeledő hadától, aki a hírek szerint Bécsig meg sem akar állni. Thurzó Elek eltávozott a tanácsból és ezután a többiek is követséget menesztettek I. Ferdinánd királyhoz, hogy engedélyezze Esztergomba költözésüket. De csak arra kaptak engedélyt, hogy kizárólag „nagy veszély” esetén, s akkor is „az utolsó pillanatban” távozhatnak. A helytartótanács urai hamar elérkezettnek vélték ezt az „utolsó pillanatot” s elszeleltek Esztergomba, Nádasdy Tamásra bízva Buda védelmét. Minderről augusztus 7-én értesítették I. Ferdinánd király is.

  Később azonban Esztergomban is égni kezdett a talpuk alatt a föld, s tovább menekültek.

 

 

08. 09.

ESZÉK (osijek): a ruméliaiak befelyezték a mocsarak feltöltését.

  A Valpó várbeli magyar és horvát katonák igazi végvári hőstettet hajtottak végre. Rajtaütöttek a törökök előhadán. „Számtalan sok embert fogtak el” pl. egy kapudzsit is, meg 10 igáslovat. Az akció valószínűleg éjjel történt.

 

 

08. 10,

A FERASI(?) DRÁVA-HÍD ÉSZAKI HÍDFŐJÉNÉL: a nagyvezír az elkészült hat hídon átkelt a Dráván. Mivel a valpói vár magyar és horvát katonái rajtaütésekkel nyugtalanították az átkelésnél összetorlódott ellenséges csapatokat a szultáni napló szerint a „ruméliai hadtestnél olyan tolongás volt, amilyen még sohasem történt; a hídon elpusztult igás barmoknak nincs száma. Mivel az a hír érkezett, hogy az éjjel már mutatkoztak a hitetlenek, izgatottság lőn és több puskát sütöttek el”.

 

 

08. 10.

A SZULTÁN TÁBORHELYE[7]: olyan hírek keltek szárnyra, hogy a magyarok már ott is megjelentek az éjjel folyamán. Nagy izgatottság lett úrrá a táboron és sokan puskákkal lődözni kezdtek.

 

 

08. 10. után

SIKLÓS: Perényi Péter koronaőr augusztus 10-e után valamikor a török ármádia közeledtének hírére családjával, kincseivel, valamint a Siklósi várban őrzött Szent Koronával és a koronázási ékszerekkel titokban elmenekült Siklósból a távoli, biztonságosabb Sárospatak irányába.

  Szerecsen János, Szapolyai János király híve tudomást szerzett meneküléséről, ezért 200 lovas és 500 gyalogos katonájával üldözőbe vette.

 

 

08. 11.

A SZULTÁN TÁBORHELYE: további nehézségek léptek fel az átkelésben. A szultán nem tudott átkelni a Dráván e napon sem.

  A táborban újra szárnyra keltek a hírek a magyarok támadásáról. A feszült hangulatban sokan ismét puskalövésekkel vezették le idegességüket.

  Eső esett, az időjárás rossz volt.

 

 

08. 12.

Feras(?): a szultán is ideérkezett és megszállt itt. Erre – valószínűleg a munkálatok jobban felgyorsultak, mert másnap már…

 

 

08. 13.

Ferasi(?) dráva-híd: a szultán átkelt a sebtében elkészített hídon. Ezzel beléptek a királyi Magyarország területére. Ibrahim pasa felfegyverezte a ruméliai sereget.

08. 14.

  Az anatóliai hadtest is átkelt a hídon. Éjjel esett az eső.

 

 

08. 15.

PÉLMONOSTOR (Beli Manastir)(?): a szultán előreindult az északi hídfőállástól és feltehetőleg Pélmonostorhoz ért.

  Ünnepet ültek a törökök[8].

  „miután a túlsó parton senki sem maradt, lerombolták a hidakat”.

  A napló megjegyezte, hogy már ezen a napon a környező magyarországi urak közül igen sokan jelentkeztek a török táborban, hogy „bemutassák hódolatukat a szultánnak”.

  A sereg átkelése a hidakon összesen hat napig tartott és sok probléma jött közbe.

  Éjjel óriási vihar volt a tábor felett leírhatatlan eső zúdult a seregre. A janicsárok és zagirdzsik közül 900 embert ütött agyon a villám.

08. 16.

  Több követ és gazdag ember jött meghódolni a szultán előtt.

08. 17.

  A sereg elindult a szultán után és még aznap elérték.

 

 

08. 17.

pélmonostor azaz beli manastir avagy Mabasz-jordi: ez egy falu lehetett akkoriban, és Baranyavár közelében volt (és van ma is).

  A Siklós várától délre – Old, Kásád, Beremend körzetében – átkelt török hadak augusztus 17-én megkezdték előnyomulásukat az onnét 17 km-re levő Baranyavár irányába.

  A szultáni napló szerint: „Baranyavár közelében, Mabasz-jordi (?) mellett ütöttek tábort, s a máskor (1526. augusztus 25-27-én) átgázolt mocsarakat (Karasica) megkerülték”. Így jutottak Pélmonostorhoz.

  Diván: Szapolyai János király hódolattevése volt a téma az államtanácson. Valószínűleg a két sereg szertartásos „véletlenszerű” összetalálkozása és a kézcsók volt a napirenden.

 

 

08. 18

MOHÁCS MEZEJE: Szapolyai János királyt a szultán a véres emlékű mohácsi síkon rendelte maga elé. Szapolyai János király kíséretével együtt (6000 ember) az Arad melletti Lippa várából jövet, Kiskőszegnél átkelt a Dunán, majd a Báni hegységben, a mai Csuza (Suza) falutól északra levő Danóc várába vonult. A hajdani birtokos Szekcsői Herczegh család ekkor már csak leányágon létezett. Szekcsői Herczegh Katalin ebben az időben János király egyik leghívebb dunántúli emberének, mesztegnyői Szerecsen János tolnai főispánnak volt a felesége, aki azonnal hódolatát tette Szapolyai János király előtt a danóci várban.

  „Ahmed pasa ikindi idején 500 kapu khalkival és janicsárral együtt lóra ült; a nevezett király is jött lóháton, s így az úton találkoztak.”

  A magyar király 300 főnyi kísérettel jelent meg a török táborban[9], ahol – miután a megkívánt szokásos kézcsókra járult az „angyali természetű padisah őfelsége” elé – a vezérek jelenlétében tárgyalt II. Szulejmán szultánnal. Lufti pasa szerint János imigyen adta elő kívánságát szövetségesének: „Magyarország királyi széke jelenleg üres… jogos igényem van a királysághoz!” – kérte a szultánt, hogyha – „Ferendusnak Budinban lévő embereit kiűzi”, úgy neki adja a magyar trónt, s egyben foglalja el Bécset, mivel onnan gyakorta háborgatják az országot. A padisah kegyesen kijelentette: „Budinhoz megyek és ügyeidet kívánságod szerint fogom elintézni! S hozzáteszi a török történetíró, hogy „János pedig örvendő szívvel a padisah hadseregével együtt haladt”. Rövidesen azonban elhagyva a török sereget, Paks után egy réven átkelt a Duna keleti partjára, s azon sietett északra, Pest felé.

 

 

08. 18.

PÉCS: azon a napon, amikor a török hadak letáboroztak a mohácsi síkon, Pécs városa és vára még a Ferdinánd-pártiak kezén volt. Ezen a napon ugyanis Schreiber Wolfgang városbíró még jelentést küldött Pécsről I. Ferdinánd királynak. Ebben közölte a felvonuló török hadak nagyságát, a törökök terveit, sőt még azt is, hogy egy Istvánffy Imre nevű baranyai nemesúr ezer darab kopját ajándékozott Ibrahim pasa nagyvezírnek. A levél szerint híreit egy olyan legénytől szerezte, aki járt a mohácsi török táborban.

 

 

08. 18.

KAIDACS: augusztus 18-án az éjszakát Perényi és kísérete Kajdacson (Szekszárdnál), Kajdacsi György udvarházában töltötte. Szerecsen János és fegyveresei az éjszaka folyamán megrohanták az udvarházat, lemészárolták a nagyúr vendégének védelmére kelt Kajdacsy Györgyöt, valamint Perényi fegyvereseinek nagyrészét. Perényi fogságba került a kincsekkel együtt. Szerecsen, foglyát és a koronát átadta Szapolyai János király egy másik hívének, aki Perényit és a koronát a szlavóniai Körös vármegyében lévő Sopron várába vitette. Perényi kincseit valószínűleg magának tartotta meg. Amikor ezt II. Szulejmán szultán megtudta, Kücsük Báli béget ötszáz lovas szpáhijával Sopronba küldte Lindvai Bánfi Jánoshoz, a fogvatartóhoz, hogy adja át neki a foglyot és a koronát. Így került a Szent Korona török kézre.

 

 

08. 19.

MOHÁCS MEZEJE: a szultáni napló szerint 19-én a felsorakozott csapatok között „a szultáni sátorok és a divánkháne között még két sátrat ütöttek fel”.

  „A köztéren az egész sereg fel volt állíttatva, a divánkhánén belül álltak az agák, közvetlenül mellettük a hadimok, ezek mellett ötven szolak, kezükben íjat és egy nyilat tartva, ezek mellett müteferrikák és csasnegirek s ezek mellett a szolakok többi része.

  Közvetlenül mellettük jobbról és balról a janicsárok, alabárdokkal és puskákkal felfegyverkezve. A jobbszárnyon lévő janicsárok mögött álltak a szpáhi oglánok, s ezek mellett legvégül a ruméliai hadtest jobbszárnya. A szpáhi oglánok mögött az anatóliai sereg a szultáni sátort vette körül. A balszárnyon lévő janicsárok mögött álltak a szilahdárok, s ezek mellett legvégül a ruméliai hadtest balszárnya.”

  Ilyen felállításban fogadták reggeltől a délutáni ima idejéig, kb két óráig, amikor megérkezett János király. Az összes ruméliai bég eléje vonult a müteferrikákkal együtt és magukkal vezették. Miután leszállt a lóról az agák a divánkhánéig kísérték.

  „Mikor a király ide belépett, a padisah őfelsége tiszteletből felkelve trónjáról, három lépésnyire elébe ment. Amint a kezét megcsókolta (ti. Szapolyai János király a szultán kezét), leült egy székre; Ibrahim pasa is leült, míg Ajász és Kászim pasák állva maradtak. Amint kiment, négy kaftánnal és három, egészen aranyos szerszámú lóval ajándékoztatott meg. – Ezért ismét bement és kezet csókolt.”

  A szultáni napló egy szót sem ír tárgyalásokról. A magyar források szerint igen és közlik azt is, hogy a megbeszélések alatt a szultán kifejezésre juttatta János király iránti jóakaratát, s „buzdította, hogy nyerje vissza bátorságát és reméljen” (Istvánffy Miklós). Szerémi György szerint a találkozáskor „a király és a császár (szultán), egyik a másikat egyaránt karjával körülfogva, megölelte egymást oly módon, mint Iskariót Krisztust”. Szerinte a szultán mindent megígért Szapolyai János királynak és hogy „egészen biztosan visszahelyezi őt a budai királyi székbe”. Szerémi szerint is a szultán mindent megígért Szapolyai János királynak, hogy „egész biztosan visszahelyezi őt a budai királyi székbe”.

  A találkozó után a szultán és a nagyvezír seregszemlét tartott.

  Míg a török főerők Győrön át Bécs irányába folytatták támadásukat, Szapolyai János király magyar csapatai a török főerőktől délre támadtak és vették ostrom alá a I. Ferdinánd király pártján maradt várakat.

 

 

08. 20.

KESZTÜHE(?): beazonosítatlan helységnév; egyesek szerint ez Kesztölc, Bátaszék közelében. Mocsaras vidékeken keresztül (Karasica) jutottak ide Mohácstól. A mocsarakat viszont most elkerülték. „Nagyon messze eső állomás. Mivel sok szűk völgyön és halmon kellett átkelni, a sereg nagyon elfáradt, úgyhogy estig csak alig lehetett az állomásra érni. Nagy szél fújt, és eső esett”.

 

 

08. ?.

SZIK(?): beazonosítatlan helységnév. Talán a régi „Szék” falu, ami a mai Bátaszék város őse.

 

 

08. 21.

KESZTÜHE(?): a sereg élelmezését hajók segítségével a Dunáról oldották meg. A hajók késtek, ezért a sereg kénytelen volt várakozni Kesztühénél.

 

 

08. 19-22-között

MOHÁCS: elfoglalták és megszállták a várost.

 

 

08. 22.

DUNASZEKCSŐ: elfoglalták a várat és megszállták a települést. 1686-ig megszállva tartották az Eszék-Buda közti felvonulási út biztosítása céljából.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

08. 19-22-között

SIKLÓS: ostrom alá vették a várost.

 

 

08. 19-22-között

PÉCS: ostrom alá vették a várost.

 

 

08. 22.

KESZTÜHE(?): a magyarok ismét rajtaütöttek a török hadseregen. Sikerült több élelmezési katonát foglyul ejteni.

08. 23.

  Ezen a napon megint megtámadták a török sereget. Most majdnem 100 embert fogtak el az élelmezési katonák, a szpáhik és a janicsárok közül.

08. 24.

  A szultán továbbindult és sikeresen átkelt négy hídon. (Valószínűleg négy patak, vagy kis folyó lehetett.) A negyedik valószínűleg a Szekszárd nevű folyó lehetett, ahol megszállt.

 

 

08. 24.

TÁBORHELY A SZEKSZÁRD FOLYÓ ÉSZAKI PARTJÁN: a szultán szálláshelye.

 

 

08. 25. előtt

KOMÁROM: a komáromi vár parancsnoka, Andread Gortschacher tisztában volt azzal, hogy a középkori királyi palota nem tud majd ellenállni a kitűnő török ágyúk tüzének, ezért több ízben kért segítséget a királytól. Levelében hagsúlyozta, hogy „Komárom könnyen támadható, nyílt hely (amely) támadás esetén négy napnál tovább nem tarthatja magát.”[10]

  Kérései süket fülekre találtak, sem segítséget, sem erősítést nem kapott.

08. 25.

  A török sereg egyre jobban közeledett Komáromhoz is. Elsőként dunai naszádjaik jelentek meg a komáromi vizeken. Megérkezésük után azonnal elfoglalták kijelölt helyüket. Fele részük egy mérfölddel a rév fölött, a többi a rév alatt vetett horgonyt. Komáromot ezzel sikerült úgy elzárniuk, hogy már csak a Csallóköz felé maradt szabad útja.

  A veszélyes, reménytelennek látszó helyzet a város polgárságát is aggasztotta. Helyzetük azért látszott súlyosnak, mert csak rossz és a még rosszabb között választhattak. A menekülők lesújtó híreket hoztak a pogány törökök kegyetlenkedéseiről, I. Ferdinánd király keresztyén németjei igájának súlyát pedig a saját bőrükön érezték. Az országban uralkodó állapotokat élethűen tükrözi II. Lajos özvegyének, Máriának fivéréhez, Ferdinánd királyhoz írt egyik levele: „A nép morog Felséged ellen és morognak azok ellen is, akik Felségedet adták neki királyul. Általános a panasz, hogy Felséged ígéreteit nem váltja be…, hogy hadai gonoszabbul bánnak a hű lakosokkal, mint a lázadókkal, és gonoszabbul dúlnak és fosztogatnak mint a törökök.”[11]

  Komárom polgárai keresték a kiutat. Tanácskozásaikon különféle terveket vetettek fel, vitattak meg, míg végre megszületett a döntés. Az elfogadott terv végrehajtására Komárom eszes, talpraesett bírája vállalkozott. Nagy titokban – jóval az első török csapatok megérkezése előtt – elhagyta a várost, átevezett a Dunán, majd az előnyomuló szultán táborába sietett. Megérkezése után kihallgatást kért. Fogadtatásán előadta, hogy Komárom lakosai valamennyien Szapolyai János király hűséges hívei, akik alig várják, hogy alattvalói lehessenek. Kérte a szultán segítségét. II. Szulejmán szultán kegyesen fogadta s jóindulatáról biztosította a bírót és a várost.

 

 

08. 25.

TÁBORHELY A SZEKSZÁRD FOLYÓ ÉSZAKI PARTJÁN: a nagyvezír is átkelt a négy hídon és letáborozott a táborhelynél.

 

 

08. 25.

GYŐR: Christoph Lamberg győri kapitány azt jelentette I. Ferdinánd királynak, hogy Székesfehérvár Szapolyai János királyhoz pártolt, s megnyitotta kapuit előtte. (I. Ferdinánd király 1527 október végén csapataival Székesfehérvárra vonult, ahol megkoronázták. Ettől kezdve 1529 augusztusáig Székesfehérvár I. Ferdinánd király pártján állt.)

 

 

08. 26.

TÁBORHELY A SZEKSZÁRD FOLYÓ ÉSZAKI PARTJÁN: a vezetők helyben maradtak. Itt valószínűleg bevárták a hadsereg átkelését a hidakon.

 

 

08. 27.

SZEKSZÁRD: a sereg ide érkezett és tábort vert. A várat elfoglalták.

08. 28.

  A szultán továbbvonult Szekszárdról. Serege is követte padisahját.

 

 

08. 29.

DUNAÚJVÁROS: (törökül Penteli, a későbbi Dunapentele). Itt tábort vert a szultán. Tekintve, hogy ez kb. 70 km-re van Szekszárdtól igen elismerésre méltó teljesítmény volt. A kíséret panaszkodott a szűk és rossz utakra Pentelénél.

 

 

08. 30.

BESNŐ(?): Kisbesnyő puszta Ercsitől délre. Nem helyiségként hanem csak helyként nevezték meg.

 

 

08. 30.

PÉCS: a vár török kézre jutott. Szapolyai János király hűséges hívére, mesztegnyői Szerecsen Jánosra bízta a várat, akit Baranya és Tolna vármegyék főispánjává is tett.

 

 

08. 30.

SIKLÓS: a vár török kézre jutott.

 

 

08. 30. körül

PÉCSVÁRAD: vára Szapolyai János pártjára állt. A pécsváradi apát is Szapolyai János király híve lett.

 

 

08. 30. körül

NÁDASD: vára Szapolyai János pártjára állt. A vár átállásáról további adataim egyelőre nincsenek.

 

 

08. 31.

KOLDVÁR(?): beazonosítatlan helységnév. Annyit tudunk róla, hogy a Duna mellett volt. Táborhely.

  Diván: a vezetők jelenlétében felolvasták a nagyvezírt „szeraszker”-ré kinevező okiratot. Mindenki szerencsét kívánt neki és kezet csókoltak. A felolvasáskor a szultánon kívül mindenki állt.

 

 

09. 01.

ABHALUM(?): beazonosítatlan helységnév; nevében jól kivehető a halom szó. Ez is a Duna mellett volt, közel Koldvárhoz. Jellemzője volt, hogy sok mocsaras hellyel és szűk úttal rendelkezett. Letáboroztak itt a törökök.

 

 

09. 02.

SZÁZHALOMBATTA: akkori török neve Százhalom. Táborhely.

  Három nagyúr hódolt meg itt a törökök előtt. Az egyik a „deszpota(?)” fia volt, aki kezet csókolt Ibrahim nagyvezírnek.

  Megtiltották, hogy a hadseregből bármelyik vezető beosztású katona is előremenjen és előbb érjen Budára, mint a szultán.

  A rendeletet azzal erősítették meg, hogy a ruméliai bég ketkhudáját és a szpáhi oglánok írnokát előreküldték. Feladatuk minden bizonnyal az volt, hogy érvényt szerezzenek a rendeletnek és az engedetlenekről jelentést készítsenek.

  A hírszerzés által bebizonyosodott, hogy a várat a katonák védeni fogják, nem menekülnek el, nem adják fel. A szultán ugyanis a vár alá küldte két emberét, hogy megtudakolja: meg akarnak-e hódolni vagy sem. A kiküldöttek nemleges eredménnyel tértek vissza.

 

 

09. 03. előtt

BUDA: az oszmán hadsereg közeledtének hírére igen sok német katona hagyta el Buda várát. A menekülők között látjuk Báthori Istvánt, a nádort is. Nádady Tamásnak[12], a budai várparancsnoknak csak többszörös kérésére küldtek katonákat Bécsből a 900 főnyi saját katonaság kiegészítésére. Az utolsó napokban pedig ezer zsoldost: Christof Pesserer vezetésével ulmiakat, Johann Traubinger parancsnoksága alatt tiroliakat. Így végső soron mintegy kétezer fegyveres sorakozott fel a budai vár védelmére. Ötezer morva és német táborozott Bécs előterében, (Magyar)-Óvárnál. Nádasdy körültekintő gondossággal készült az ostroma. Nagy mennyiségben szerzett be lőszert is. Felkészült a végsőkig való tartásra, s arra a várőrséget is megeskette.

  Nem nézte ölbe tett kézzel az ellenség közeledtét. Már az előörsökre rácsapott 50 főnyi huszárcsapatával.

09. 03.

  A szultán a seregével, amikor megérkezett ide a város közelében lévő szőlőhegyek végén ütött tábort. (Verancsics Antal szerint ez egy Kelenföld nevű helység volt.) A Szultáni Napló szemléletesen így jellemzi az ostrom alá veendő helyet: „Maga Buda a Duna partján magas hegyen épült, nagy fallal körülvett város, melynek tornyai az égig érnek, építése tömör, fala szilárd és erős. Egyik része, ahol a tévelygő király lakhelye van, s mely magasa fallal és tornyokkal, mély és nagy árkokkal van körülvéve, a tulajdonképpeni nagy és erős vár. Ez alatt terül el, fallal körülkerítve a híres város. Budával szemközt pedig a Duna túlsó partján Peste nevű nagy város fekszik.” Buda várának falai elavultak és gyengék voltak. 2000 katona (főleg német) védte a várost és a várat melynek területe 130 ha volt. Nádasdy Tamás védte a várat főleg német zsoldosokból álló seregével.

  A törökök rendezték soraikat, minden katona a csapattestéhez rendeltetett. Minden reménykedésük ellenére a védők határozott ellenállást mutattak.

  Egy várbeli katonát fogtak el, akit végül elengedtek, de a nagyvezír megparancsolta neki, hogy „Menj és mond el, amit láttál!”.

  Közben megérkezett a török hajóhad is.

  Szapolyai János király szerény hadával Pest mellett, Kisjenőnél, a mai Margithídfőtől délre fekvő kis falunál táborozott, de semmiféle harci cselekményben nem vett részt. A pestiek látván a reménytelen helyzetüket, nyomban behódoltak a padisahnak.

  „A császár ágyúi a Duna folyó vizén naszádokon voltak – írja Istvánffy Miklós –, és sietve jöttek Buda alá, hogy megostromolják. Amikor megjöttek késedelem nélkül mindjárt megkezdték a császár nagy ágyúit a hajókból kiemelni, s a Dunáról a Bécsi utcai rév mellett (a mai Bem József tér környékén) a partra kihúzni.”

  Ibrahim nagyvezír főhadiszállását az óbudai részen rendezte be. Az igazhitű harcosok csapatai sűrű, tömött rajokban veszik körül a várat és várost. Amíg a katonák a vár alatti külvárost lövöldözés közepette megközelítették, és felderítették védőinek erejét, addig a pasa az ágyúállások helyét jelölte ki. Mi sem jellemzőbb a várbeli német zsoldosok harcértékére, mint az, hogy már az ostromnak ebben a kezdő fázisában megindult csapataik bomlása.

 

 

09. 04(?).

PEST: feladták a várat a törököknek.

 

 

09. 04.

BUDA: a nagyvezír körüljárta a várat, hogy megállapíthassa a tüzelőállások helyét. (A Szultáni Napló fontosnak tartotta megjegyezni, hogy cobolybőr sapkát viselt, a vele lévők is, vagy ruméliai sapkát. Turbánt egyikőjük sem viselt.) Elkezdték az ágyútelepek felállítását, a puskások elhelyezését.

  Kücsük Báli bég visszatért a Körös vármegyei Sopronba magával hurcolva Perényi Péter koronaőrt.

  A várból 50 német zsoldoskatona elárulta a társait és kiszökött a várból. Hódolatukat tették az ellenséges sereg vezetőinek.

09. 05.

  [Az ostrom első napja] Erős tűzharc és kézitusa árán a várost (a mai Váralja) elfoglalták a törökök. A Szent Péter külváros kiürítésére éjjel került sor, de a nagy lendülettel rohamozó török csapatok elől a menekülők csak egy része tudott a várba húzódni.

09. 06.

  [Az ostrom második napja] Hajnal: a vár északi végénél állomásozó szendrői bég nagyon megijedt, mert azt híresztelték, hogy a védők kiütöttek a várból.

  A nagyvezír a fődefterdárral és kíséretével ismét megszemlélte a várat. (A rangokat kifejezte a sapkák anyaga. Nagyvezír: cobolybőr, fődefterdár: félselyem, többiek: vitorlavászon.)

  A Duna felől hajókkal kerítették be a várat a törökök. Elkezdődött a vár ágyúzása.

  A nagyvezír egy kisebb csapattal a várat megtámadta. Erős ellenállást mutatott a védelem. Tüzérségi és lovassági ellencsapásokat osztogattak.

09. 07.

  A nagyvezír újból megtámadta a várat egy kisebb csapattal. A nap folyamán két áruló a védők közül kiszökött és a törökök oldalára állt.

  Sikerült a törököknek elfoglalni a vár egyik alsó kapuját. A hegyen álló vár s a polgárváros ostroma tulajdonképpen csak három napon át tartott, szeptember 5-7-ig, amikor is heves ágyú- és puskatűz alá veszik a falakat, bástyákat, tornyokat. Különösen eredményesen dolgoztak a Gellérthegyen álló török ütegek. Bár rést nem sikerült törniük a falon, de a becsapódó lövedékek súlyosan megrongálták azt. A pontosan célzó topcsik mindjárt első lövéseikkel ledöntötték a vár magas István-tornyának nagy részét. Bár nem sikerült a török ágyúknak Buda falait annyira megtörniük, hogy a rohamozó gyalogosok eredményt érjenek el, mégsem lankadtak az ellenséges támadások a védők heves elhárító tüzében. Érdemes meghallgatni Dzselálzáde Musztafát az igazhitűek egy rohamáról. „A várra támadó, a falaknak minden oldalát megrohanó sereg olyan volt, mint egy sziget. A hit harcosainak csatakiáltásai és lármája a kék égig felhatott… Mindenfelől dörögtek az ágyúk és ropogtak a puskák…”

  A védők kezdetben szép sikereket értek el, egymásután verték vissza a támadásokat jól célzott lövéseikkel.

09. 08.

  Általános roham: a vár sorsa e napon dőlt el. Reggel kezdődött az összecsapás. Az egész hatalmas török sereg a vár ellen támadt. Hatalmas ordítozás és zajkeltés közepette futottak a várhegyre, de a német védők pusztító ágyú és puskatűzzel fogadták őket.

  A törökök egészen a vár falai alá nyomultak és több helyen felmásztak a falra. Ezeken a helyeken heves kézitusa kezdődött, amelyben sok katona elesett mindkét oldalon.

  Órákon át folyt így a szemtől-szembeni küzdelem. A volt, olyan időszak, amikor a törökök behatoltak a várba és nyilakkal, meg karddal nagy pusztítást végeztek a polgári lakosságon és a katonákon. Sok hulla feküdt az utcákon.

  A védők ekkor a királyi palota várába menekültek. Őket követték a törökök folyamatosan harcolva. Közben annál a kapunál, ahol betörtek a várba ágyútűzzel akadályozták meg, hogy a németek bezárják a kaput.

  Végül azért mégis sikerült kiűzni a törököket a budai várból.

  A németek harci morálja azonban egyre romlott. Ezt használták ki a törökök stratégái azzal, hogy a roham szünetében (délben) fegyvertelen török katonákat küldtek a várfalakhoz, akik szabad elvonulást ígértek. Ugyanakkor pecsétes levelet is mutogattak a szultán aláírásával, mely megerősítette az ígéreteket.

  Pesserernek és Traubingernek és a német zsoldosoknak tetszett a fegyverletétel, mert nem bíztak a vár falaiban és egymásban. Talán azt hitték, hogy az ellenséges tüzérség még nem vetette be az igazán nagy várromboló ágyúit, azért tartottak a falak olyan erősen. Mint később kiderült a török sereg nem volt felszerelve jól várromboláshoz tüzérséggel, így a németek félelme alaptalan volt, és a vár indokolatlan feladásához vezetett.

  Ezen a napon tehát még nem volt török ágyúzás, nem volt a falakon sehol sem rés, de a védelemben megfáradt németek hallva a szultán ígéretét mégis a vár feladása mellett döntöttek. Meg sem próbáltak beszélni Nádasdy Tamással, csak egymás közt sugdolóztak, és egy feszült pillanatban elkezdték eldobálni fegyvereiket.

  A várparancsnok hamar ott termett és hangos parancsszóval utasította a németeket a harc folytatására, de eredménytelenül. „Nádasdy, akit ez a váratlan esemény felizgatott – olvassuk Istvánffy Miklósnál –, haragjában és fájdalmában tombolva, szigorú arccal, fenyegetően iparkodik őket a megadás feltételeitől eltéríteni, egyszersmind szemükre veti gyávaságukat és árulásukat, s parancsot ad, hogy az ágyúkat az ellenségre irányítsák. Ők azonban a haragosan kiáltozó Nádasdyt megragadják, egy közeli boltozatos szobába dobják, s a törökökkel a vár feladására nézve megegyeznek, s páratlan gyalázattal, az ellenség nagy örömére és ujjongásával a várba bebocsátják őket.” Hasztalannak bizonyult tehát a derék Nádasdy Tamás minden igyekezete, hogy a megrémült idegeneket kitartásra bírja, noha tájékoztatta őket, hogy bőségesen el van látva a budai vár élelemmel, fegyverrel és lőszerrel. A lázadás már teljesen elharapódzott a zsoldosok közt. A várat nem védték tovább, azaz kapituláltak a törökök előtt, bízva a szabad elvonulás reményében.

  II. Szulejmán szultán naplója így örökíti meg Buda 1529. szeptember 8-i vesztét: „A hitetlenek kimerülvén kegyelmet kértek, s a várat feladták, ők pedig szabadon bocsátattak.” Ferdi így számol be az eseményről: „A negyedik nap reggelén a rettenthetetlen sereg összeszedvén minden erejét, nem várta meg, hogy a fal beomlásával rések támadjanak, hanem több helyen rohamot intézett, és minden felől felmászott a falakra létrákon és nagy szögek segítségével. A feslett erkölcsű hitetlenek, amennyire tőlük tellett, ellenálltak és védekeztek, s úgy küzdöttek, mint kellett. De végre is legyőzettek… A dicső sereg mint ömlő áradat rohant be, s ama tévelygő csoportnak legnagyobb részét kardra hányta, leaprította.”

  A várba nyomuló iszlám sereg azonnal zsákmány után kutatott, de láthatóan legértékesebbnek a foglyokat tartották. Nagy tömegben hajtották le az ártatlanokat a várból, s mihamarabb embervásárt csaptak. „A várbeli gyaurok fiai és leányai a táborban nyilvánosan eladattak” – rögzíti hitelesen az eseményt a Szultáni napló.

  Az áruló zsoldosok bejelentése nyomán Nádasdyt a törökök szabadították ki a ’boltozatos szobából’. Ibrahim pasa elé vitték, aki megszégyenítően beszélt vele. „Ibrahim… őt durva szavakkal feddi meg – számol be a történtekről Istvánffy Miklós –, amiért Budát, a magyar királyok székhelyét, ő ki maga is magyar, János magyar király és a győzhetetlen szultán ellen oly nyakasan védelmezte. Majd két csausra s bizonyos számú janicsárra bízt, hogy a Duna partjára vigyék, mintha Jánosnak szándékoznának átadni, valósággal azért, hogy a folyóba vessék… Amint a patakhoz érnek, magát gyorsan egy közeli csónakba veti, a janicsárok ruháját megragadva igyekeznek őt visszatartani, de ő azt letépve, ruháját nekik hagyva, a csónakot eléri s minden evező nélkül, küzdve a habokkal estefelé a túlpartra ér, hol János övéivel táborozik.” A megmenekülő Nádasdy Tamás nyomban Szapolyai János király szolgálatába szegődött.

  A törökök győzelmi örömébe azonban üröm is vegyül. A janicsárok „e győzelemmel végződő hadjáratban ajándékot követelnek maguknak… Ez okból ezen a napon közülük többen merészen felemelvén fejüket, Ibrahim nagyvezírre támadtak fegyveresen. A pasa pedig nem bátorkodván szembeszállni velük, haragjuk elől egy templom udvarára menekült, s miután itt bíztatta őket, lecsillapodott a haragjuk.”

  Megtámadták az egyik törzskari tisztjüket a szegbán basit. A fejét behasították „…s a jelen volt vezetők némelyikét kővel megdobálták.”

  Istvánffy szerint ekkor volt a német védők lekaszabolása is. Más források ezt 10-re teszik.

09. 09.

  A védők és a polgáriak közül a törökök még ezen a napon is sok embert hoztak le a várból a táborba és eladták őket rabszolgáknak.

  A többieket valószínűleg a vár valamelyik részében tartották őrizet alatt.

09. 10.

  A németek (talán ekkor már a kegyelmet biztosító levél birtokában) nagy örömmel lefutottak és lelovagoltak a várból csoportokban. A források ellentmondóan írják le a további eseményeket. Istvánffy Miklós szerint a törökök a vár alatt sorakoztatták a németeket, azok meg türelmesen várták, mikor kapják meg a pecsétes levelet, hogy elvonuljanak.

  A levél helyett egy janicsárcsapat érkezett oda, körülfogta a németeket és irgalmatlanul lekaszabolta a csapatot.

  A Szultáni napló szerint is szabályosan, kegyelemért jöttek ki a várból „azonban a seregből többen utánuk mentek, s a szőlőhegyek közt utolérve őket, legnagyobb részüket felkoncolták, de a lovasokból kevesen megmenekültek. Összes javaik zsákmányul ejtettek. János királytól való félelmükben átkeltek a Dunán, s ott szálltak meg.”

  Dzselálzáde Musztafa szerint „Mikor a szőlőhegyek végéhez értek, a feslett erkölcsű hitetlenek egyike az ott lévő muzulmánok egyikére kardot rántott, s amint viaskodott, a sereg – mint lesben álló oroszlán – azonnal minden oldalról megrohanta az alávaló gyaurokat és kemény tusa keletkezett.” Ezután mindenkit megöltek. Az összeütközés egy másik szerző szerint (Pecsevi) azért keletkezett, mert egy német „a törököknek egy foglyát kocsijára tette, mintha holmiját vinné; de …sírását meghallották és ezért támadták meg az elvonuló sereget…” Szolakzáde szerint pedig „néhány részeg német összeveszett a törökökkel…” és ebből alakult ki a mészárlás. Verancsics Antal szerint a helyszín a Szent Pál remete klastrom rétjén, a Püspökréten történt.

  Az egyik forrás szerint a katonákkal tartott a város 40 tehetős polgára is, de ők is osztoztak a katonák sorsában.

09. 11.

  A nagyvezír egy állomással előbbre ment és tábort ütött (Óbudán).

  A németek hozzátartozóit a török táborban elárverezték nagy nyilvánosság előtt.

 

 

09. 11. után

VÁRPALOTA: míg a török főerők – Buda gyors elfoglalása után – Győrön át Bécs irányába folytatták támadásukat, Szapolyai János király magyar hadai a török főerőktől délre támadtak és vették ostrom alá a Ferdinánd pártján maradt várakat. Palota vára – melyek időközben Moré László megerődített: a kastélyépületet palánkokkal és vizesárkokkal vette körül, sőt az északnyugati sarkon bástyát (ún. Móré-bástyát) építtetett – Szapolyai János király oldalára állt.

 

 

09. 11. után

VESZPRÉM: Szapolyai János király egy másik serege – Tahy János, Somogyi Ferenc és Imreffy Péter vezetésével 300 cseh zsoldos – Veszprém várát vette ostrom alá. Szalaházy püspök várnagya, Chóron András és a vár őrsége azonban visszaverte támadást: az ostrom során tíz cseh katona és Tahy János testvére elesett. A vár védői közül mindössze ketten sebesültek meg.

 

 

09. 12.

ÓBUDA: a padisah seregével megérkezett és tábort veretett. A nagyvezír továbbment Visegrádra, és megkezdte a vár ostromát.

  Diván: a ruméliai bégek kezet csókoltak a szultánnak Buda elfoglalásáért. A szultán megbízta Khoszrev béget Szapolyai János ellenőrzésével és segítésével Budán. Ötven janicsárt bízott rá. Kinevezése a hadjáratból való visszatéréséig volt érvényben.

 

 

09. 12.

KOMÁROM: a török hadsereg első egységei szeptember 12-én érkeztek meg a Duna – várral szemközti – jobb partjára. Azonnal tábort ütöttek. Ettől kezdve megszakítás nélkül állandóan érkeztek az újabb és újabb alakulatok.

 

 

09 13.

ÓBUDA: a padisah mint, aki jól végezte dolgát vadászatra lovagolt.

09. 14.

  Szapolyai János király kérésére Budát ajándékba kapta a szultántól. A kérelem összhangban állt a török elképzelésekkel, mert „mivel a közte (ti. Buda) és a muzulmán birodalom között lévő óriási távolság miatt nem lehetett közvetlenül birtokba venni és őrséggel ellátni; …” ezért ajánlatosabb volt így hűbéres királyt kinevezni a hadjárat által feldúlt területek urának. „…ezt a várat is ő (ti. Szapolyai János király) vette birtokába, miután kötelezte magát, hogy állami kincstáram részére adót fizet.”[13] Ezt a Szapolyai János királlyal kötött „örök barátsági szerződés” értelmében tette a szultán. A szegbán basi vezette a királyt janicsárjaival a várba és a trónra ültette. A király örömében a szegbán basinak kétezer aranyat, a janicsárjainak pedig ezer aranyat ajándékozott. A törökök bizalmi embere, Ludovico Gritti[14] is ekkor vonul be Budára.

  II. Szulejmán szultán gondoskodott védence biztonságáról is. 3000 más források szerint 8000 iszlám harcossal hagyta Budán.

  A szultán a sikeres ostromért kaftánokat adott ajándékba. Kapták: a ruméliai bégek, a ketkhuda, a defterdárok.

  Nagyon sok eső esett.

 

 

09. 15.

Visegrád: Ibrahim nagyvezír elfoglalja seregével a várat és még ezen a napon továbbvonult seregével.

 

 

09. 15.

esztergom: Ibrahim nagyvezír megérkezik a várhoz. A megajándékoztatott bégek is odaérkeztek és kezet csókoltak a pasának. Mohamed béget előreküldték kémeket fogni, híreket szerezni. Ő Szapolyai János király seregéből vett embereket a feladat elvégzéséhez.

  Várdai Pál érsek látva a hatalmas török sereg felvonulását és figyelembe véve, hogy I. Ferdinánd király egyedül Bécs védelmére összpontosít, valamint látva saját védelmi erejét hirtelen elhatározásával úgy döntött, hogy a szultán fennhatósága alá rendeli magát és a várat. Tehát követeket küldött a szultánhoz, hogy felvegye a kapcsolatot vele ez ügyben.

  Még ezen a napon minden harc nélkül átadták a várat a törököknek.

  Az eseményeket Istvánffy Miklós írta le: „Amidőn az így vonuló török csapatok Esztergomhoz érkeztek Várdai Pál érsek, azok jövetelétől megijedve – bár előbb János pártjáról Ferdinándhoz ment át –, látta hogy ereje nem egyenlő az ellenségével, s Ferdinánd, aki most egyedült Bécs védelmére fordítja figyelmét, csak későn tudna neki segítséget vinni. Hirtelen elhatározta tehát, hogy követeket – Gutai Miklóstt és Geszti Lászlót – küld Szolimán táborába, s magát az ő védelmébe ajánlja. Miután a szultán védelmét könnyen kieszközölte magának, s egyszersmind azt is, hogy szabadon hozzá mehet; másnap – a jó szerencsére s Muthnoki Mihály buzgalmára és gondjaira bízva az esztergomi várat és várost – háromszáz lovassal és ugyanannyi gyalogossal a szultán táborába ment.”

  Az 1529. évi hadjáratról kiadott szokásos szultáni Fethnáme Istvánffy Miklós előadásával egyezően adja elő a történteket: „Amint így haladtam a Magyarországhoz tartozó, de a nevezett király (azaz Ferdinánd) birtokában levő, Iszturgum nevű igen erős vár felé; amely magas hegyen épült, s melynek tornyai égig érnek, bástyái hegyhez hasonlók, nagy terjedelmű külvárosa tele nyomorult gyaurokkal: a várban levő páncélba burkolózottak esztelen csoportjából a vár parancsnoka, Pál Rik kanszaláris érsek nevű pap – a ki a magyarországi ősi és híres nagyok és jeles emírek közül lévén, főméltóságot viselt – kijött a várból és kegyelmet kért boldogságos udvaromtól. Miután ez az egész világnak szóló parancsomnak alávetette magát és meghódolt, fejedelmi győzelmes zászlóim egymás után haladtak tovább…”

 

 

09. 15.

KOMÁROM: 15-én a vár tornyának figyelői már 4000 török sátrat számoltak meg. Gortschacher tehetetlenül szemlélte a török felvonulását. Még lőszerkészlete sem volt megfelelő és korszerű. Egyéb híján ósdi kőgolyókkal lövette ágyúiból a napról napra népesebbé váló török tábort. A lövedékek megöltek ugyan egy-két katonát, de a szultán seregének hadmozdulatait még csak megzavarni sem tudták.

 

 

09. 16.

esztergom: megérkezett a szultán Esztergomra. A nagyvezír továbbhaladt Bécs felé. Várdai Pál érsek háromszáz lovassal és ugyanennyi gyalogossal a török táborba ment. „Az egész hadsereg örömujjongással fogadta. Mint mondták, nagy örömmel látják, hogy az, aki Magyarországon a keresztény vallásnak legnagyobb főpapja, hozzájuk átment. Maga Szoljmán nyájasan és kedvesen szólította meg, s megnyugtatta, hogy semmi miatt ne nyugtalankodjék. Kívánta, hogy kövesse a tábort, melyben neki helyet jelöltek ki, nem messze Ibrahim nagyvezírtől, a janicsárok sátrai közt. Bőségesen ellátták élelemmel. Ott tartották a táborban az egész idő alatt, míg Bécset keményen, de hiába ostromolták.”

  Egyszóval Várdai Pál meghódolt a szultán előtt. Nem akarta átvállalni Bécs szerepét. Hogy a szultán seregével ment-e az nem valószínű, inkább követte azt távolról. (Erre utal, hogy Bécs ostroma javában tartott már mire megérkezett.)

 

 

 

09. 16.

nyergesújfalu: (A török forrásokban Novaszela) A nagyvezír ide érkezett még a mai napon.

  Mohamed bég portyázásai során sok foglyot ejtett el. Ezeket a táborba küldte, egyszersmind olyan hírt hozott, hogy Bécsből elmenekültek a védők. Ez súlyos tévedés volt, vagy szándékosan félreinformálták.

 

 

09. 16. vagy 17.[15]

Komárom: erős vár a Duna partján. „falai, bástyái az égig érnek”, „Füve és más terménye bőven van.” A vár lakói elfutottak a várból, de legalább előtte felgyújtották és lerombolták azt! Megszállták a törökök.

  Megérkezett a várba a szultán és kíséretének tagjai között a komáromi bíró. A szultán parancsára a török sereg felkészült az ostromra. A Duna jobb partján két mérföld szélességben a gyalogság szállta meg, a tüzérek a várral szemben állították fel ütegeiket, a gályák pedig a Vág-Dunán, a vár mellett horgonyoztak le. Ezután az összes ágyú megkezdte a vár rombolását.

09. 17 vagy 18.

  A komáromi bíró átevezett a Dunán és a szultán követeként kihallgatásra jelentkezett a vár parancsnokánál. Megbízója nevében felszólította, hogy adja át a várost és akkor semmi bántódása nem esik, sőt nagy jutalomban részesül. Gortschacher azonban minden válasz és magyarázat nélkül vasra verette, majd a nagy toronyba csukatta a bírót.

  Az ostromlókkal szemben már nem mutatott olyan nagy bátorságot a várparancsnok. Nem tudta mitévő legyen a tengernyi török láttán. Tanácstalanságában kapóra jött katonáinak állásfoglalása. A vár német őrsége ugyanis megkérdezte, reménykedhetnek-e abban, hogy pár napon belül erősítést kapnak. Gortschacher tájékoztatta őket, hogy segítséget sehonnét sem várhatnak, mert a királyi sereg Óvárról visszavonult Bécs felé. A katonák reménytelen helyzetükben úgy határoztak, hogy – mivel a várat semmiképpen sem tudják megvédeni – számukra nincs más kiút, mint a biztonságos helyre való elvonulás.

  Gortschachernek kapóra jött ez az állásfoglalás, sürgősen beleegyezett és azonnal intézkedett. Mindenekelőtt a vár készleteit tették használhatatlanná, főleg az élelmet, a puskaport és az ólmot. Ezután összecsomagolva a legszükségesebbeket, a sötétség beálltával ágyúikkal együtt, a Csallóköz mocsarai közé húzódtak. A vár elhagyása előtt kanócokat aggattak a lőrésekbe, majd gondosan bezárták a kapukat. Olyan óvatosan vonultak el, hogy az ellenség nem vett észre semmit.

  A véletlenek különös összjátéka, hogy a törökök ugyanezen az éjszakán kezdték meg az ostromló sereg átszállítását a Duna bal partjára. Hatalmas, 20 000 ezer fős sereg sorakozott fel a vár bevételére. Az ostrom kora reggel kezdődött azzal, hogy a török tüzérek minden oldalról erős ágyútüzet zúdítottak a várra. Váratlan és feltűnő volt, hogy onnan nem viszonozták a tüzet. A törökök valamiféle furfangos cselt gyanítottak, ezért egyre fokozódó hevességgel három óra hosszat lőtték a vár fontos célpontjait. Amikor már hatalmas rések tátongtak a falakon, akkor indult rohamra a mindenre elszánt gyalogság. Nagy volt az elképedésük, midőn minden ellenállás nélkül jutottak be a várba, és ott a vasra vert bírón kívül egy teremtett lelket sem találtak. Mindezek ellenére nevezetes volt ez az ostrom! A török háborúk másfél évszázada alatt ugyanis ez volt az egyetlen eset, amikor a törökök bejutottak Komárom várába.

 

 

09. 17.

TATA: a vár védői megadták magukat a török sereg előtt.

 

 

09. 18.

BOROKIN: beazonosíthatatlan helység; ez egy Duna parti vár volt török forrás szerint. Jahjapasa oglu foglyokat küldött a táborba. Valószínűleg megszállták.

 

 

09. 19.

GYŐR: ezt a várat elnevezték “Janik kula”-nak, azaz “égett vár”-nak, ugyanis a védők elfutottak a várból, és előtte felgyújtották. Az átkelőhidat, mely a Rába folyóm vezet át Bakics Pál le akarta rombolni a török sereg előtt. Azonban Mohammed bég ezt megakadályozta.

  A vár kapitánya egy bizonyos Lamberg kapitány volt. A padisah a város közelében tábort veretett, de a nagyvezír elhaladt a város mellett és átkelt a város végén lévő, rossz járatú hídon, és ott szállt meg.

  „A városnak olyan szép vára van, hogy nem lehet leírni.” mondták ezt a leégetett várról a törökök. Elfoglalták.

 

 

09. ?.

PANNONHALMA: ekkortályt foglalhatták el

  Pannonhalmáról röviden: Giulio Turco 1569. évi rajzán két védőöv látható. A belső várat, tehát az erődített kolostort övező, XV. Századi védőfal szabálytalan sokszög alaprajzú volt, három négyzetes torony védte, közülük a nyugati oldali egyúttal kaputorony is volt. Ezeken kívül az északkeleti oldalon látható ötszögletű, befelé nyitott építmény, esetleg torony lehetett.

  (A törökök kivonulása után magyar kézre került vissza. Később többször is gazdát cserélt. 1546-tól királyi vár lett. 1585-ben elmenekültek belőle a szerzetesek, ettől kezdve csak végvár volt. Később török kézre került. Ők robbantották fel 1683-ban.)

 

 

09. ?.

PÁPA: a török csapatok megostromolták Pápa várát.

 

 

09. 20.

TÁBOR A RÁBA(?) FOLYÓ TÚLPARTJÁN: a szultán átkelt a hídon és tábort veretett. „A nagyvezír a ruméliai sereggel egy rendkívül nehezen járható hídon – mely az Akszu(?) nevű folyón volt építve – átkelt és ott letelepedett. Az átkeléskor a pasa előreküldte maga előtt a szandzsákokat, maga pedig várakozott, míg a hadnép átkelt. Sok probléma merült fel az átkelés alatt.

 

 

09. 21.

ISZTERGRÁD(?) talán MOSONMAGYARÓVÁR: bizonytalan helységnév meghatározás, talán Oroszvár, vagy Óvár, a későbbi Mosonmagyaróvár. A nagyvezír megérkezett a Rába folyó nyugati partján épített szállásáról seregével a várhoz. A szultán is átkelt a Rába folyó hídján („nagy fáradalmak közt”) és a nagyvezírt beérve, egy helyen ütöttek tábort itt Isztergrád várának közelében. „A várbeliek a seregre erősen ágyúztak, nem hódoltak meg (azonnal), úgy mutatták, mintha harcolni akarnának.” A sereg megtámadta a kis várat, de előtte kihirdették a táborban, hogy foglyokat nem szabad ejteni, mindenkit le kell mészárolni. Másnap behódoltak a védők a törököknek.

  Mosonmagyaróvárról röviden: a belső vára egy szabálytalan négyszög alaprajzú sarkain négyzetes tornyokkal erősített, emeleti szintjén pártázatos vár. Körülötte egy szabálytalan alaprajzú, négy félkörös toronnyal, és keleti oldalán felvonóhidas kaputoronnyal erősített külső vár volt, amit a Lajta folyóból elvezetett vizesárok övezett. 1522-ben magánkézből királyi tulajdonba került.

 

 

09. 22.

TÁBOR ISZTERGRÁDON TÚL: a hatalmas sereg ezen a napon elhagyta Isztergrádot. A terület mocsaras, árterekkel teli, rossz utakkal megépített volt. „Három hídon, néhány mocsáron és folyón történt átkelés után pihenés.” „Olyan nagy fáradtság, hogy nem lehet leírni.” A megtett távolság Isztergrádtól számítva két mérföld volt.

  Az Isztergrád ostromára hátrahagyott seregtest sikeresen befejezte az ostromot és elfoglalták a várat.

  A török szerzők szerint Isztergrádnál volt az ország határa, tehát ők úgy tudták, hogy már a Német Római Birodalomban, azaz az Osztrák Örökös Tartományokban vannak.

  A terület lakosai kegyelmet kérve a sereg vezetőihez jöttek.

  Az élelmiszerekben még mindig bőség volt! Az utánpótlás tehát jól működött.

  Rendeletet adott ki a szultán, hogy az egész sereg álljon meg itt, minden katona gyűljön egybe ide, mert hadiszemlét fog tartani. A szemle fő célja, hogy a hadsereg összeálljon és erői egy helyen összpontosuljanak.

09. 23.

  Helyben állomásozás. Várakozás a sereg összegyűlésére, a sereg szervezése, hadiszemle.

  „mivel a felállított rendekben az egyes bölükökből kevés ember volt jelen, a padisah nagyon haragudott, s a jelen levő bölük agáktól követelte a névjegyzéket. Kevesen múlott, hogy az összes bölük agának a fejét nem vétette. „Ekkor az agák szemlét tartva átadták a jelenlévők névsorát.”

  Jahja pasa oglu Mohamed bég Bécs ellen vezényeltetett. „A várból igen sok vaspáncélos hitetlen jött ki és megütköztek. Végül a hitetlenek megverettettek; néhány páncélos gyaur élve elfogattatott, többnek feje levágattatott.”

 

 

09. 24.

POZSONY: a sereg Pozsonyhoz érkezett. A vár a Duna túlsó oldalán volt, tehát az ostrom időigényes lett volna.

  Szalay János várkapitányt felszólították, hogy adja fel a várat, de ő ágyútűzzel válaszolt, megtoldva ezt azzal, hogy csak Bécs eleste után kapitulál. Ennyi elég volt a szultánnak, nem akarta Pozsony alatt vesztegetni az időt Bécsre összpontosított ekkor már, s így ez a vár is megmenekült.

  Tehát az oszmán sereg továbbment, „még egy jókora utat megtéve”.

  A nagyvezír átkelt egy hídon s ott vert tábort, de a szultán nem. Azért nem, hogy a sereg könnyen átvonulhasson a hídon.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

09. 25.

BRUCK AN DER LEITHA: a török szövegekben Buruk. Magyaroknál Pruk. A Szultáni Fethnámé szerint az itt lévő vár is a határon volt.

  „Erősségéről és szilárdságáról híres” vár volt, megközelítése igen nehéz. Hidakon, de egyszersmind vízen is át kellett kelni az ostromhoz. A vár védői inkább megadták magukat, mint hogy harcot kezdtek volna. A kulcsokat a szultán táborába vitték. Elfoglaltatott.

  Éjjel eső esett.

 

 

?. ?.

kizil-hiszár(?) (Borostyánkő azaz Bernstein vára(?)): „Magas bástyái az egekig érnek.” A vár hasonló körülmények között, mint Bruck an der leitha török kézre került. A török szavak jelentése: Vörös-vár. Valószínűleg Borostyánkő (Bernstein) vára lehet ez bár távolabb volt a sereg vonulási útvonalától.

  Ettől a helységtől számíthatjuk a szultán engedélyét a kalandozásokra és portyázásokra. A dúló seregek az egész Osztrák Főhercegséget végigrabolták, nagyon sok nőt és gyermeket rabul ejtettek, a férfiakat lemészárolták. „A Duna hátán jött hajón is megérkezvén, fölégették, a tévhit szertartásainak tanyájául szolgáló összes templomaikat megsemmisítették. Egyszóval Alamán, Német- és Csehországokat egészen elpusztították,…”

 

 

09. 26.

BÉCS: a szultán még Bruck an der Leitha váránál táborozott e napon, viszont a szeraszker a ruméliai sereggel. Bécs várához vonult és ott ütött tábort.

09. 27.

  A török szulán megérkezett Bécs várához. A szpáhik és a janicsárok azonnal körülfogták a várat.

  Éjjel sok eső esett.

09. 28.

  Az osztrákok kiütöttek a várból a török hadra. „…heves harc fejlődött ki.” Az összecsapásban egy csaus két jajabasi és néhány janicsár halt meg török részről.

  A vár leírása török szemmel: „…tökéletes erősségéről és szilárdságáról híres. Egyik oldaláról a tengerhez hasonló Duna vize határolja, a száraz felől pedig a levegőbe nyúló falakkal van megerősítve; árokkal van kerítve és fényes palotákkal díszítve; a bálványimádásnak szilárd alapra épített lakóhelye…” „Bécs vára híres és az éghez hasonló erősség volt s fegyverek, hadi eszközök bőségben, ágyúk és zarbuzánok igen nagy számmal voltak benne…” (Dzselálzáde Musztafa)

  Éjjel óriási esőzés volt és emiatt akkora sár lett, hogy az állatok néhány napig sem éjjel, sem nappal nem tudtak lefeküdni. Ez volt a hadjárat 141. napja.

09. 29.

  Újabb osztrák kitörés. Egy csapatnyi ember ütött ki a várból. A törökök most felkészültebbek voltak. A nagyvezírrel lévő egész sereg lóra ült, hogy ellentámadást kezdjenek. Amikor ezt az osztrákok észrevették visszafutottak a várba.

09.30.

  „Éjjel és nappal oly nagy hideg volt, a szél annyira fújt, s az eső annyira esett, hogy nem lehet leírni. Perváne bég, ulufedzsi basi csapatával megrohanta a várat.”

10. 01.

  A nagyvezír (valószínűleg haditanács okából) a szultánhoz ment, s magával vitte Kászim pasát és az összes agákat.

10. 02.

  Újabb osztrák kiütés a várból. A várnak azon az oldalán, ahol Mohamed szendrői bég állott. Heves harc fejlődött ki a csapatok között melynek az lett a vége, hogy a túlerőben lévő török sereg visszaűzte az osztrákokat a várba. A törökök „30 fejet vágtak le, s 10 gyaurt fogtak el élve.”

10. 03.

  Az osztrákok éjjel és nappal „szakadatlan” ágyúztak és puskákból tüzeltek a törökök átfázott és átázott seregére.

  „Az éj beálltától másnap délelőttig folytonosan esett az eső.”

  A törökök a vár körül lövészárok rendszert építettek ki az ostrom alatt. Az éjjeli szolgálatra ide vezényelt janicsárok közül néhányan – a folytonos védelmi tüzérségi tűz következtében – megsebesültek.

  „Az avlonyai záimok közül pedig egy …szubasi vértanúvá lőn bombától találva.”

10. 04.

  Az osztrákok tovább folytatták az ágyúzást éjjel-nappal. Egy ágyúgolyó a ruméliai sereg ketkhudájának konyhája mellett esett le. (Itt értelemszerűen a ruméliai beglerbég ketkhudájáról van szó.)

10. 05.

  A török sereg hozzálát a várfalak aláaknázásához. „A szendrői és boszniai bégeknek parancs adatott, hogy összes hűbéreseikkel ássák alá a vár falát.” Természetesen a lagimdzsik végezték a munkát.

  A nagyvezír a vár ostromát, a rohamokat, a hadműveleteket egy a vár közelében lévő dombról szokta vezényelni. Amikor ezt és a domb nevét megtudták az osztrákok, „erősen tüzeltek arra a dombra.” Ez nagyon nehezítette a nagyvezír és vezérkar irányító, szervező munkáját.

  Később még nagyobb erőket csoportosítottak át a várfalak aláaknázásához: „…az akindzsi bégeknek is parancs adatott, hogy az akindzsik…a várat ássák alá…”. „az összes timárt bíró szpáhik parancsot kaptak, hogy a vár falát ássák alá…”

  A törökök már elkezdték a készülődést az első nagy általános rohamhoz is, mert ugyanezen parancs értelmében a fenti haderőnek rohamhágcsó készítést is elrendeltek.

 A kapu khalkik és az anatóliai sereg parancsot kapott, hogy a vár előtti várárkokat töltsék fel rőzsével. Tehát nagy terepmunka kezdődött, amelyben szinte az egész hadsereg részt kellett hogy vegyen.

  Várdai Pál esztergomi érsek megérkezése a szultáni táborba: a magyarországi katolikus egyház főpapja „ide jövén meghódolt a szerencsés sah őfelségének (ti. a szultánnak.„ Tette ezt második alkalommal. Istvánffy Miklós szerint aztán „Ott tartották a táborban az egész idő alatt, míg Bécset keményen, de hiába ostromolták.”

10. 06.

  Osztrák kiütés a várból. Igen heves harc fejlődött ki. „Végre megverettek a hitetlenek, s egy részük visszament a várba; másik részük pedig, amint szintén be akart menni, összekeveredett a hit harcosaival, s a várbeli gyaurok – attól félve, hogy a hitetlenekkel együtt a közéjük keveredett harcosok is bemennek – bezárták a vár kapuját. Ekkor a kintmaradt hitetleneket kardra hányták. Ötszáznál több fejet vágtak le, többet pedig élve fogtak el.”

10. 07.

  Folytatódott a vár közelében végzett aláaknázási munka. „Mindegyik anatóliai bégnek 100-100 oszlop adatott, hogy a vár falának támasztékot csinálván, aláásathassák.”

  Az osztrákok nagy szorgalommal, éjjel-nappal ágyúztak és bombákat szórtak. A törökök egy várbelit fogtak el, aki elmondta, hogy a király összes főembere, katonai és politikai vezetője a várban van.

10. 08.

  Néhány osztrák, aki kiszökött a várból és török fogoly lett azt mondta a törököknek, hogy a várbeli harcosok már ki vannak fáradva.

  Éjjel a törökök nagy támadásra számítottak. Ezért az összes főember és csapataik lóháton, csatára készen várták az összecsapást. A támadás elmaradt. Hogy milyen forrásból származott a hír, nem ír a szultáni napló.

10. 09.

  Aknák berobbantása: „…ikindi után, mikor a kellő helyre ért aknát két helyen felrobbantották, a várnak azon a helyen lévő tornyai és falai kövestül, földestül együtt a levegőbe repültek…”

  A hirtelen támadt réseknél az ott lévők „…egy ideig igen hevesen támadtak és küzdöttek…” „Kemény tusa és küzdelem folyt, melyben igen sok ember veszett el…” Még pedig – Pecsevi szerint – mind a két részen. „…de mivel kevesen voltak (ti. az ostromlók), nem lehetett elfoglalni a várat.”

  A Szultáni napló szerint a keresztények (talán felmentő csapatok, vagy portyázók, szabadcsapatok) „…kívülről éjjel és nappal érkeztek, egy éjjeli támadástól félve, parancs adatott, hogy a padisah táborában az összes bölükök„ a janicsárok és az anatóliai vitézek árkot ássanak a sátorok elé.”

  Osztrák kitörés: a várnak azon az oldalán történt, ahol a szendrői bég állomásozott. Itt is heves küzdelmet provokáltak az osztrákok.

10. 10.

  A nagyvezír reggel a szultánhoz ment (valószínűleg haditanácskozás folyt e találkozójukon). Visszafelé jövet az agák elkísérték sátoráig.

  „a vár alá ásott néhány aknából a gyaurok kettőt fölfedezvén, megsemmisítették.”

 

 

10. 10.

TOKAJ: Tokaj Szapolyai János király kezében maradt; kapitánya egy október 10-i adat szerint Ártándy Pál.

 

 

10. 11.

BÉCS: akna robbantás: a törökök berobbantottak egy aknát: „…de mivel nem támadt kellő nagyságú rés, csak Lufti janinai és Szulejmán avlonyai bég intéztek rohamot, más csapatok nem jöttek. Egy ideig küzdöttek, de végül is nem lehetett elfoglalni a várat.” Néhány török halt meg a harcban.

10. 12.

  A nagyvezír tanácskozásra hívta össze a ruméliai bégeket. A bégeknek elegük volt a háborúból. Ezeket mondták a nagyvezírnek: „…az ostromlás nem alkalmas időben van; hogy szükség van élelmiszerekben, és hogy jobb volna hazaindulni…” Ezek voltak a főbb indokok melyek miatt a szultán kénytelen volt meghátrálni Bécs alól: Rossz időjárás: hideg, esőzés, havazás. Élelmiszerhiány: az utánpótlás elégtelen volt. Szokások, fegyverzet hiányosságai, lázongástól való félelem, stb: nem volt szokás télen háborúzni a Török Birodalomban, nem is úgy készültek fel a hadjáratra, a tüzérség nem volt felszerelve nagy várromboló ágyúkkal, a rossz körülmények pedig nagyon lerontották a harci morált. Valószínűleg megszaporodtak a szökdösések, lázadástól lehetett tartani.

  A fentiek figyelembevételével elhatározták, „…hogy 14-én rohamot intéznek, s akár elfoglaltatik a vár, akár nem, visszaindul a hadsereg. A janicsároknak 1000 akcse jutalmat állapítottak meg személyenként.”

10. 13.

  Kihirdették a táborban, hogy 14-én lesz az első nagy általános roham. Óriási jutalmat ígértek az első katonának, aki először hatol be a várba: „…ha szubasi, szandzsákot, ha szpáhi, szubasi rangot, ha pedig nem hűbéres, akkor 30 000 akcse jövedelmű ziámetet fog kapni!”

  Takarmányozókat ejtettek foglyul a várból kiütő osztrák várkatonák. Igen sok törököt megöltek.

  A szultán lóra ült és megszemlélte a várfalon robbantott réseket. Ezek nagyon tetszettek neki és igen megdicsérte a nagyvezírt.

10. 14.

  Két aknát felrobbantottak és ezek olyan erejűek voltak, hogy a várfalon közelben több rés is támadt egyszerre. Így kitűnő lehetőség nyílt a vár rohamozására.

  Diván: a szultán tudomására hozzák, hogy I. Ferdinánd király nincs a várban, így őt nem tudná elfogni a vár elfoglalása esetén sem. Ezért úgy döntött, hogy abbahagyják az ostromot. (Ez a hivatalos verzió.)

  Idézet a Szultáni naplóból: „…a vár népének megkegyelmezvén, családjaikat és összes vagyonukat meghagyva nekik. Parancs adatott, hogy senki ne menjen a vár közelébe, s hogy a sáncokban lévő janicsárok is hagyjanak fel a harccal.” Elhatározták a visszaindulást.

  Az osztrákok kiütöttek a várból, és sikerült elhajtani két lovat és három tevét.

10. 15.

  A bécsi várvédők ismét kiütöttek. Igen nagy számban voltak és a szendrői bég táborát támadták meg ismét már sokadszorra. Végül a törökök visszaverték őket a várba.

  A vár közelében lévő szőlőhegyek közt két osztrákot fogtak el. Talán hírszerzők voltak.

  Az osztrákok heves ágyúzásba kezdtek, sőt egy újabb kitörés alkalmával sok takarmányszállítót ejtettek rabul.

  Éjjel az anatóliai sereg az ágyúkat a hajókhoz vontatta és hajókra rakta.

10. 16.

  Hajnalban is folytatódott az osztrákok heves ágyúzása: „…a kilőtt golyóknak nem volt száma.” Írta a török krónikás.

  A janicsároknak kiosztották a megígért 1000 akcséket.

  A török had elindult Bécs városa alól visszafelé. Portyázások befejezése.

 

 

10. 16.

ÁLLOMÁSHELY EGY BÉCS KÖZELI HELYEN:

Diván: a bégek mindegyike díszruhát kapott a sikeres hadjáratért. Hálájuk kifejezéseként kezet csókoltak a szultánnak. A szeraszkernek egy arannyal és drágakövekkel kivert kardot, négy kaftánt, és öt erszény pénzt adott a padisah. A többi pasa is kapott ajándékot: mindegyik két kaftánt.

  Látván a törökök elvonulását az osztrákok követet küldtek a táborba, aki a bécsiek nevében hódolatát fejezte ki a szultánnak és kegyelmet kért minden kereszténynek. A szultán kegyelmet gyakorolt és minden bécsi foglyot elengedett. Salm kapitány is elengedett három törököt a rabok közül.

  Serege pánikszerűen menekült a vár alól, holott senki sem üldözte őket! Ágyúkat, poggyászt, otthagytak. A törökök rettegtek a téli időjárásban való háborúzástól.

 

 

10. 17.

BRUG(?): bizonytalan helységnév meghatározás. Vár, ahol a törökök visszavonulás közben megálltak. Erős hóesés zavarta meg a visszavonulást és a seregben kavarodás keletkezett. A feszített menetelés, rendkívül kifárasztotta a sereget. Ez fogja jellemezni a visszavonulást végig. Idézzük a török krónikásokat: „a világot vízözön, a földet jég borította; mindenütt kellemetlenség és gyötrelem; a megállapodásra és pihenésre sehol semmi hely; mindenfelé ellenség; sem embernek sem állatok számára semmi eleség.” „Annyi szenvedést és bajt kellett kiállni, hogy ki sem lehet mondani. Az állomás is nagyon messze volt.”

  A leírásból kiderül, hogy a sereg utánpótlása katasztrofális állapotba került! Az elfoglalt várat kiürítették.

 

 

10. 18.

ISZTERGRÁD(?) talán MOSONMAGYARÓVÁR: nem beazonosított vár (továbbiakat lásd 09. 21-nél). Három hídon is át kellett kelnie a seregnek; ez egész nap és másnap reggelig tartott. A vár előtti hídon különösen sok nehézséggel vonult át a sereg ugyanis a Lajta és a Duna folyó megáradt. Sok állat és poggyász odaveszett.

  Bővebben a nehézségekről: „…több katonának lova és málhája a mocsárba süllyedt; s némelyek a málhával együtt ott hagyták (ti. a lovat), mások ellenben a málhát megmentették, de igáslovuk a mocsárban maradt. Annyi kínt és gyötrelmet kellett kiállani, amennyit még sohasem éltek át. A katonaság nagy része csak négy-öt nap múlva találván meg poggyászát, addig sátor és ruhát nélkül járt ide s tova (!). A mocsárban maradt hadifelszereléseknek és ágyúknak nincs száma. Az állomás is rendkívül messze volt…”

  A leírásból is kiderül, hogy a sereg itt szétesett. Sokan lemaradtak és keresgélték a poggyászaikat a mocsárban. Sokan mindenüket elvesztették. De a szultán és a pasa már Óvárnál táborozott.

10. 19.

  Helyben állomásoztak, hogy a sereg egy kicsit rendeződjön. Folytatódott – sok gyötrelemmel – a sereg átvonulása a hidakon. Ez a nap is a „sok baj és zűrzavar napja” volt.

  Estétől másnap délig szüntelenül esett a hó.

10. 20.

  A szultán a kíséretével és a sereg nagyrészével elindult Óvártól. Két hídon átkelt, (először az Akszu nevű folyón épített rendkívül nehezen járható hídon, aztán a Győr vára mellett lévő hídon kelhetett át, tudjuk az idefelé jövet leírásából).

 

 

10. ?.

PÁPA: a visszavonuló törökök mindenfelé nagy pusztításokat végeztek. Mivel Pápa várát nem tudták elfoglalni, a környező falvakat égették fel. Az ugodi vár[16] mellett fekvő Olaszfaluban például 27 portából 12-t perzseltek fel, Vanyolán 17 portából 8-at, Ihásziban 16 portából 12-t pusztítottak el, Mihályháza falut pedig teljesen felégették.

 

 

10. 20.

GYŐR: a szultán megérkezett a várhoz a kíséretével. A Győr közelében lévő hidakon való átkelések is nagy bajt okoztak. „…az átkelés alkalmával olyan tolongást állottak ki, hogy nem lehet leírni. Nagyon hideg volt. Többen nem találván meg lovaikat, hátas- és igásló nélkül maradtak. Ez is távol levő állomás, egynapi út.”

  A nagyvezír Óvárnál maradt, hogy parancsnokoljon a három hídon való átkelés ideje alatt. Ez már a harmadik napja tartott. Közben az ágyúkat hajókra rakatta, az ágyúvonó szekereket pedig mind felégette.

  Az elfoglalt várat kiürítették.

 

 

10. ?.

PANNONHALMA: ekkortájt ürítették ki a törökök.

10. 21.

  A szultán helyben várakozott, mert bevárta Ibrahim nagyvezírt a sereg maradékával. A nagyvezírrel lévők átkelése a győri hidakon nem okozott különösebb gondot (legalábbis nem írtak róla.)

  A nagyvezír és a szultán ismét együtt állomásoztak. Másnap tovább mentek.

 

 

10. 22.

ÁLLOMÁSHELY KOMÁROMMAL SZEMKÖZT: itt volt egy tó, ott állomásoztak le. Nagyon messze eső állomás volt (39 km). Nem maradtak itt sokáig, az ősz folyamán a szultán kivonult Magyarországról. Vele együtt vonult el Komárom török őrsége is. Szapolyai János királynak csak be kellett volna vonulni a II. Szulejmán szultán kezére jutott várakba, így Komáromba is, de alig volt katonája.

 

 

10. 23.

TATA: a sereg elhaladt Tata vára mellett melyet kiürítettek és megérkeztek a Dunához.

 

 

10. 23.

ÁLLOMÁSHELY VALAHOL A DUNA PARTÁN: valahol Neszmély és Süllő térségében. „Közvetlenül ez állomás mellett egy mocsáros erdőn menvén át, (…) igen sok embernek jószága úgy elsüllyedt, hogy nem bírt kijönni.” E mocsáros területen „Olyan sok baj és szerencsétlenség történt, hogy nem lehet elmondani.”

  A szultán észrevette, hogy a zsoldos lovasság csapatai közül „senki sem jött a menetbe”. Az uralkodó ezért nagyon megharagudott; „…előreküldte a kapudzsik ketkhudáját, az előrement bölük khalkikból és timárlikból mintegy 30 embert elfogatott, előhozatott s a kapudzsikkal börtönbe vettette.”

  A Duna túlsó partján kisebb számú magyar csapat „mutatkozott”.

 

 

10. 24.

ÁLLOMÁSHELY VALAHOL EGY HEGYSZOROSBAN: Buda és Esztergom között, talán a Dunakanyarban.

  Esztergomot már nem ürítették ki, hanem egy Szapolyai János király pártjára állt magyar várkapitány vezetésére bízták. Őt Muthnoki Mihálynak hívták és érseki kapitány volt. Később megérkeztek Salm kapitány osztrák csapatai és ostromolni kezdték a várat és a várost.

  A várost úgy foglalták el, hogy míg a városi küldöttek és Salm alkudoztak, addig a zsoldosok hágcsók segítségével megmászták a falakat, s ezzel a meglepetésszerű támadással sikerült bevenni a városfalakat. A gyors sikert azonban nem tudták kiaknázni. A vár ágyúi nagy kárt tettek az ostromlókban; János király pedig könnyűlovasságot és naszádosokat küldött Esztergom felmentésére. Az utóbbiak ugyan alulmaradtak a császári hajóhaddal vívott folyami csatában, de még ez sem csökkentette a vár őrségének ellenállását. Salm, mivel erejét nem érezte elégségesnek, és fizetetlen zsoldosai lázadoztak, félbeszakította az ostromot, kivonult a városból és elhagyta Esztergom térségét. A város megállította az osztrák előrenyomulást és Buda Szapolyai János király székhelye békében maradhatott.

 

 

10. 25.

BUDA vagy a Szultáni napló szerint óBUDA: a szultán megérkezett Budára (a Szultáni napló szerint Óbudára)[17]. A megérkezés után az anatóliai sereg estétől éjfélig teljes számban átkelt a pesti oldalra a jól megépített hídon. A sereg többi része Budán maradt.

  Szapolyai János király már Óbudán a szultán elé sietett, hogy tisztességet tegyen neki, de bizony a padisah tiszteletére csak 12 ágyúval durrogtathat a várból, mert az ott talált másik 12 ágyút elhurcolta a török. A pasák amikor megtudták ezt odamentek hozzá és bevezették a padisah színe elé. A találkozóról ezt írta Istvánffy Miklós: „Jánost egy barbár uralkodónál csodálandó szelíd szavakkal inté, hogy az őt Bécsig követő Várdai Pál esztergomi érseknek és a harcban elfogott Perényi Péternek megbocsásson, s őket kegyelmébe fogadja. Kiknek a természettől szelíd János könnyen meg is bocsátott, s mindkettőt – jobbját nyújtva – előbbi méltóságokba helyezi, s minden vagyonok birtokába hagyá; jóllehet, mint látszott, állhatatos hűségükben kétkedett.”

  Mindenesetre a király elkeseredett levélben panaszkodott a pápának hívei, köztük a papok, s mindenekelőtt Várdai Pál érsek hűtlenségéről, állhatatlanságáról.

10. 26.

  A szultán sátorát átszállították a hídon és felverték a pesti oldalon.

  Folytatódott a török hadsereg átkelése egész nap.

 

 

10. 27.

PEST: II. Szulejmán szultán udvartartásával átkelt a Buda városa előtt a Dunára épített hídon és Pest városának várfalai előtt szállt meg. Utána Ibrahim pasa nagyvezír is átkelt a ruméliai sereggel és ő is tábort ütött.

  Miután mindketten megtelepedtek, nagyon elkezdett esni a hó.

  A táborban az élelmiszer ellátás katasztrófális szintre süllyedt. „Az udvari kíséretnek fejenként egy kile liszt és egy kile árpa adatott. A bölük khalkin kívül senki sem kapott az élelmi készletből, még az agák sem(!).”

10. 28.

Divánt tartottak: Szapolyai János megkapta II. Szulejmán szultántól a “Szent Koronát”. Előzőleg ugyanis ezt a koronát elvitték a budai kincstárból a szultáni kincstárba. ” Istvánffy Miklós szerint e szavak kíséretében adta át a koronán a szultán: „Helyes volt tőled János, hogy az ínségtől nyomatva, s a németek által az országból kivetve hozzám folyamodtál és segítségemet kérted, amit, mint tapasztalhatod, meg is adtam. Miután a háború, amit visszahelyezésedért kezdtem szerencsésen viselve befejeződött, ami napon téged testvéremül és barátomul fogadlak, s Buda és Magyarország királyának nyilvánítalak. Segítségemet és pártfogásomat ezentúl is ígérem.” De nem maradhatott el a szokásos török fenyegetés sem. „Nektek pedig főrendek szintén megparancsolom, hogy ha e kard bosszúját nem akarjátok megérezni (s az oldalán függő fegyverre mutat), e király iránt tiszteletet és engedelmességet mutassatok.” S a szultán kegyes jóindulata beszédes jeléül az elfogott Perényi Pétert temesi ispánt szabadon bocsátotta, s Jánosnak átadta. A megkoronázásban közreműködtek Ludovico Gritti velencei nemes és Várdai Pál esztergomi érsek és a frissen kiszabadult Perényi Péter is.

  A koronázás utáni első kötelező tiszteletadási ceremóniáról a Szultáni Naplóból: „A király (ti. Szapolyai János király) ide jött és kezet csókolt a padisahnak ezt mondva: „Hadjáratod áldott legyen! Amint kiment, tíz kaftánt, három nyerget és kantárt – aranylánccal és kotasszal együtt – kapott ajándékul.”

  A sereg teljes létszámban felsorakozott Pesten.

  A tél beálltával a sereget feloszlatta a szultán. Ő maga kíséretével folytatta útját hazafelé Isztambulba. A sereg elindult hazafelé, de mivel nem volt az Alföldön át vezető útjukban magyar kalauzuk, ezért csak nagy kerülőkkel, sok időveszteséggel küszködve tudott a hatalmas embertömeg haladni a kedvezőtlen időjárási viszonyok közepette.

 

 

10. 28. után (?)[18]

BOLDOGKŐVÁRALJA: a sikertelen bécsi ostrom után a visszavonuló törökök nyomában ott haladtak I. Ferdinánd király csapatai, és sorra megszállták a nyugat-magyarországi várakat, városokat, sőt a Felvidéket is Eger és Kassa vonaláig; Serédi Gáspár és Bebek Ferenc viszont sikertelenül ostromolta Boldogkő várát. Mivel Buda vára is Szapolyai János király kezében maradt felmentő sereget indíthatott Nádasdy Tamás vezetésével a Boldogkői vár védőinek megsegítésére.

 

 

10. 28. után (?)[19]

TOKAJ: Nádasdy Tamás serege valahol Tokaj környékén verte meg Serédy és Bebek hadait, majd visszatért a fővárosba.

 

 

10. 29.

BELIE(?): beazonosíthatatlan helység Pest és Tass közt; a Duna partján feküdt (valószínűleg nem volt lakott, csak földrajzi nevében élt.)

  „Minthogy ma nem volt bennszülött kalauz, az egész sereg eltévesztette az utat, és nem találta meg az állomást; azok legnagyobb részének pedig, akik rátaláltak az állomásra, poggyászuk nem érkezett oda.” Maga a szultán is kísérete eljutott az állomásra, de a sereg csúnyán eltévedt. Aztán a szultán valamilyen okból elhagyta a Belie-i állomást és „jó ideig ment előre, a nagyvezír embereket küldött utána, akik visszavezették a szultáni sátorhoz… A hadseregben igen nagy zavar és szükség volt.”

  A nagy kavarodásban a padisah sátorát szállító csapat is eltévedt és csak akkor érkezett meg „Belie”-hez, amikor a szultánt visszavezették az állomásra. A sátor felállítása ezért nagyon elkésett.

  A velencei dózse fiának – Ludovico Grittinek – kétezer aranyforintot ajándékozott a szultán. (Az okokról nincs említés.)

  „Ez állomásig a ruméliai sereg alkotta az utócsapatot a pasával; ez állomástól kezdve azonban előreküldetett, s az anatóliai hadtest lőn az utócsapat.”

 

 

10. 30.

TASS: ezen a napon is sok poggyászszállító tévedt el, például a nagyvezír sátora is. Ezért a pasa boszniai és a szendrői bégeket küldte el a málhák és a sátorának felkutatására, melyeket végül megtaláltak és helyes útra vezettek.

  „A málha elvesztése miatt sokan nyugtalankodtak” Ez arra enged következtetni, hogy a sereg nagyon demoralizált lett a folyamatos kellemetlenségek miatt. Talán a közhangulat és a hadi morál javítására a nagyvezír „…lóháton összegyűjtvén a bégeket, előhozatta a királyoktól viseltetni szokott koronát s megmutatta nekik, ezt mondva: „Ez a korona Nusirván idejéből maradt fenn.””

  A visszavonulásnak példátlan eseménye, amikor Tas falunál a szultán megtudja, hogy Ibrahim pasa nagyvezír titkon mégis magával hozta a magyar koronát. Haladéktalanul intézkedett, hogy az Szapolyai János király kezéhez Budára kerüljön. Ma is rejtély, hogy milyen szándéka volt a magyar királyi koronával a török pasának.

  A szultán Ludovico Grittit, Perényi Pétert és Várdai Pált Budára küldte vissza azzal a céllal, hogy Szapolyai János királyt koronázzák meg a visszaszerzett koronával.

 

 

 

10. 31.

AKTÓ(?): bizonytalan helységnév meghatározás. Valószínűleg Akasztó falut jelölte Kiskőrös mellett. A Szultáni napló szerint tavak partján volt a szálláshely.

  „A Budáról történt elindulás után útközben eltévedt poggyászok megérkeztek erre az állomásra.”

 

 

10. hó utólja

OSZTRÁK FŐHERCEGSÉG: I. Ferdinánd király Nicolaus Salm grófot utasítja, hogy foglalja vissza a Pozsony térségében állomásozó katonasággal Buda várát. A Duna jobb partján előnyomuló 3 ezer gyalogosból, 700 könnyű magyar és 300 nehéz német lovasból álló mintegy 4000 főnyi sereget 50 naszádos spanyol, cseh és német fegyveresek kísérik a Dunán.

 

 

10. 11. hó

MOSONMAGYARÓVÁR: az osztrák, spanyol, morva egyesült hadak megszállták a várost és a várat, amely – mielőtt Szapolyai János király segítségére küldhetett volna – a német gyalogság árulása miatt elesett.

 

 

10-11. hó

GYŐR: a vár számba sem jövő ellenállás után visszakerült Habsburg kézre.

 

 

10-11. hó

KOMÁROM: Nicolaus Salm felvonulása alkalmával Komárom elhagyott várába is visszatért a régi őrség. A hadvezetőség intézkedései következtében azonban újabb alakulattal bővült. Ugyanis ebben az évben pártoltak át a törökökhöz a szerb naszádosok, a Ferdinánd király pártján maradt magyar naszádosokat pedig ekkor helyezték Komáromba.

 

 

10. 11. hó

TATA: a várat Szapolyai János király jól felfegyverzett katonasággal megsegítette. Itt I. Ferdinánd király hadai árulásra nem számíthattak, így az ostrommal felhagytak.

 

 

11. 01.

SZENT GYÖRGY FALU(?): bizonytalan helységnév meghatározás. Talán az Érsekcsanád melletti Szentgyörgypuszta helyén állt ez a falu.

  Ismét óriási veszteségek: „Mivel az úton sok mocsár volt, ezeket megkerülték, s csak akkor vették észre, hogy nem ez az út (a helyes út), mikor már csaknem délig mentek; tehát megfordultak és egész estig folytatták az utat, s végre, minthogy az előreküldött sátort nem találták meg, egy nádas-tó partján szállottak meg.”

  A málhákkal és a sátorral előreküldött csaptattal is gond volt. Nagyon sokuknak éjfélkor az igáslova a mocsárba süllyedt és beleveszett. Maguk a szállítók összetalálkoztak a sereggel, de poggyászok és igáslovak nélkül és emiatt nagy veszekedés és zűrzavar keletkezett. Más szállítók elhagyták, vagy elvesztették az igásállataikat és így reggelig lóháton és gyalog keresgélték őket.

  „Olyan nagy nyomorúság volt ez, hogy ki sem lehet mondani. A szegények közül sokan éhen haltak.”

  Így folytatódott az út Isztambulig.

 

 

11. 02.

ÁLLOMÁSHELY VALAHOL A DUNA PARTJÁN: öt mérfölddel távolabb az előző szálláshelynél.

 

 

?. ?.

BÁCS: török várőrséget kap ez a vár, melyet már 1526-ban elfoglaltak a hódítók. Kb. 100 fős lehetett a várőrség létszáma.

 

 

11. 10-11.

BELGRÁD: a szultán főhadiszállása.

  Alig hagyja el II. Szulejmán szultán az országot, a két király között ismét lángot vet a háborúskodás. Csak német birodalmi, illetve török szövetségeseikre támaszkodva tudják fenntartani helyzetüket. Az anarchia, a „mindenki mindenki ellen” e tragikus korszakában a János-pártiak a Ferdinánd-pártiakat németeknek, ezek pedig amazokat törököknek bélyegzik, mintha a magyar névre – jegyzi meg egy kortárs – már egyik sem lenne méltó.

 

 

11. 11

GYULA: Török Bálint megpróbálkozott a vár felmentésével, de november 11-én vereséget szenvedett Czibaktól.

 

 

11-hó második fele

MAGYAR KIRÁLYSÁG: a Magyar Királyság területére benyomuló osztrák csapatok gróf Nicolas Salm vezetése alatt november második felében erősítést kaptak. További 3000 gyalogost és 1000 lovast – közte 700 magyart – vezényeltek Salm hadseregébe. A Dunán 50 naszádot számláló hajóhad segítette.

 

 

?. ?:

ESZTERGOM: a várnál az előretörő osztrák sereg váratlan ellenállásba ütközött.

  A város úgy foglalták el, hogy míg a városi küldöttek és Salm alkudoztak, addig a zsoldosok hágcsók segítségével megmászták a falakat, s ezzel a meglepetésszerű támadással város birtokába jutottak. A gyors sikert azonban nem tudták kiaknázni. A vár ágyúi nagy kárt tettek az ostromlókban; Szapolyai János király pedig könnyűlovasokat és naszádosokat küldött Esztergom felmentésére.

  A valóban váratlan katonai támadás kivédésére Szapolyai János király meglepő rugalmassággal reagált Budán. Nagyobb lovascsapatot küldött ellenük. A két hajóraj Esztergom előtt csapott össze, s a Habsburg-hajósok érzékeny veszteséget okozva visszaverték a magyar erőket, melyek azonban még ilyen állapotban is hathatós segítséget tudtak nyújtani a várban még védekező katonaságnak.

  Salm fizetetlen zsoldosai lázadoztak és végül is belátta, hogy a leghelyesebben akkor cselekszik, ha hazavezeti a gondjaira bízott fegyveres erőt. A budai vár visszavételét folytonosan sürgető I. Ferdinánd királyt Salmnak sikerült meggyőznie arról, hogy a vár megszerzése pillanatnyilag lehetetlen.

 

 

12. 10.

BÉCS (?): olyan megállapodás született a Habsburg uralkodó udvarában, hogy a téli időjárásra és a súlyos pénzhiányra való tekintettel a hadjáratot folytatni céltalan. Azonban a lényegen nem sokat változtat ez. A szultán kivonuló hadát szinte nyomon követő német birodalmi csapatok a nyugati vármegyékre, Sopronnal, Pozsonnyal és Magyaróvárral egyetemben haladéktalanul rátették a kezüket. Viszont Esztergom, Székesfehérvár és Buda török csapatokkal megerősített várai Szapolyai János király birtokában maradtak.

  A budavári hangulatot pompásan jellemzi Szerémi György: „Ezután pedig már békében maradtunk Budán az egész télen át, táncolva, énekelve vígan, négy hónapig…”

 

 

12. hó.

GYULA: Brandenburgi György szeptemberben, majd decemberben írott levelében dicséri a vár őrségének kitartását, de ígéretnél többet nem tudott segíteni.

  Gyulát rokona, a lengyel király védelme alá helyezte, ez azonban nem hozott eredményt.

 

 

12-hóban

ESZTERGOM: decemberben Várdai Pál terjedelmes emlékiratban mentegette magát I. Ferdinánd király előtt a török szultánnál való megjelenése és a Szapolyai János királynak tett hűségesküje miatt. Annak igazolására, hogy I. Ferdinánd király segítségül érkező gyalogosait nem engedte bevonulni a várba a török megérkezése előtt, három indokot hozott föl: 1. mivel a király levele és parancsa nélkül jöttek, 2. mert kapitányuk (Maximilian Leyser) nem jött velük, 3. mivel már mintegy öt napja nem kaptak zsoldot az Esztergomhoz érkező gyalogosok. Első olvasásra megdöbbentő ez az okfejtés. Hiszen az érsek aligha lehetett bővében a katonának. Egy 1528. évi kimutatás szerint ugyan az érseknek 800, a káptalannak 200 katonát kellett kiállítani (lovasokat), ugyanannyit, mint 1526 előtt. Azonban ezt a rendelkezést akkor aligha lehetett végrehajtani.

  Ha a várat „életre-halálra” védeni akarta volna (látta volna ennek értelmét), két kézzel kapott volna minden fegyveres kéz után, akár van zsoldjuk, akár nincs; kapitány, parancslevél pedig éppenséggel nem lett volna akadály. De Várdai jól tudhatta, hogy segítség nem javít, csak ront a helyzetén, és zsoldosok nélkül könnyebb elhitetni a szultánnal, hogy ő Szapolyai János király hűséges híve.

 

 

12. 21.

EGYHÁZI ÁLLAM: VII. Kelemen pápa V. Károly császár nyomására kiközösítette az egyházból Szapolyai Jánost és híveit. 1533-ig tartott a pápai kiközösítés.

 

 

Az év folyamán

VITÁNY: a török elõször 1529-ben ostromolta ezt a várat, de ennek pontos idejét még nem sikerült megtudnom.

 

 

Az év folyamán

GESZTES: a mohácsi csatavesztés után, 1529-ben ostromolta elõször a török a várat, de sikertelenül. Az ostrom pontos ideje ismeretlen még számomra.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

 

ÖSSZEGZÉS: az 1529. évi hadjárat során II. Szulejmán szultán valóban korrekten és maradéktalanul teljesítette a segélynyújtási szerződést, és visszahódította Szapolyai János királynak az ország javarészét, az élen természetesen Buda várával. Sőt mivel gyenge lábakon áll a magyar király védereje, a budai vár és a török érdekek biztosítására még katonai erőt is hagy vissza.

  A török szultán bár 1700 kilométer megtétele után kudarccal terhelten tér vissza Bécs falai alól, de az osztrák főváros sikeres megvédelmezése Magyarország szempontjából is rendkívüli fontossággal bírt, hiszen ha a törököknek sikerült volna Budához hasonlóan Bécset is – ha csak időlegesen is – hatalmába keríteni, annak beláthatatlan politikai és katonai következményei lettek volna.

  Mindeközben mit csináltak a magyar főurak? Példa erre Szerecsen János, aki Perényi Pétert és a Szent Koronát üldözte fegyvereseivel. De az ifjú Török Bálintot sem Szigetvár védelme foglalkoztatta[20], hanem messzi Erdélyben fenekedett Szapolyai János király ellen, míg végül a román vajdától csúfos vereséget szenvedett. De utána sem nyugodott. Míg II Szulejmán szultán hada az ország szívét járta, ő Lippát rabolta ki, sőt ráadásul a csanádi püspök szentegyházából „ami arany és ezüst edényt csak talált a sekrestyében azt elvitte Szigetvárra”. Előbb azonban még Egernél mérte össze fegyverét Szapolyai János király híveivel, megszerezvén a fontos várat I Ferdinánd királynak.

 


1530

 

Az év elején

EGYHÁZI ÁLLAM: 1530 elején a pápa Szapolyai János királyt kiközösítette (igaz, eredmény nélkül, sőt, VIII. Henrik angol király tiltakozott is ez ellen, Velence területén pedig ki sem hirdették a bullát) mint olyat, akinek része volt az 1529-es török hadjárat megindításában.

 

 

Az év elején

MAGYAREGREGY-MÁRÉVÁR: 1530 elején Thardossy István márévári várnagy az alábbi sorokat írta urának, Bakicsnak: „Itt pap, barát, diák mind törökké lettek a bestyék!”, azaz a törökökkel együttműködő Szapolyai János pártján voltak. Hozzátette a levelében még azt is, hogy akiket ezek közül elfogtak fegyveresei, azokkal „megfüzte Márévár hegyét”.

 

 

01. 09.

GYULA: csaknem hat hónap óta tartott már a szoros ostromzár, amikor Sadobrics és várnagy társai megegyeztek Czibakkal, mint ezt Brandenburgi György őrgrófhoz írott e napon keltezett levelük tanúsítja: ha 75 napon belül nem kapnak segítséget, akkor feladják a várat. Ez a megegyezés gyakorlatilag a feladást jelentette, hiszen a Duna vonalától keletre fekvő területet szilárdan a kezében tartotta Szapolyai János király. I. Ferdinánd király ugyan képes volt 1529-ben Bécset megvédeni, de ellentámadása Esztergomnál kifulladt s mint később kiderült, 1530-ban csak augusztus havában tudott újabb sereget küldeni Szapolyai János király ellen. Az is csak Budáig jutott s eredménytelen ostrom után visszafordult.

  Koncz leírásából kiderül, hogy ő – Brandenburgi György egyik bizalmi embere – hitt a vár erejében, a felmentő seregek megérkezésében és szilárdan meg volt győződve róla, hogy a legfontosabb: élelmük legyen s akkor akár egy-két évig is bírják az ostromzárat. Sadobrics és mások azonban belátták, hogy Brandenburgi György számára a játszma elveszett, saját érdekük az, hogy minél előbb kiegyezzenek Czibakkal. Sadobrics már az ostrom első napjaiban gyanússá vált Koncz szemében, mert egyik éjjel felnyittatta a kaput s néhány magyar őrrel kivonult a városba – a kaput nyitva hagyta. Koncz és a cseh-német zsoldosok vezetői észrevették. „Mindannyiak roppant haragra gerjedtünk Péter pap (Sabodrics Péter) ellen – írja Koncz –, ki ezt az áruló csínyt elkövette s miután jól lehordtuk, a kulcsokat elvettük tőle. Megérdemelné, hogy a falakról letaszítsuk, mondták a többiek és a kulcsokat nekem adták át megőrzés végett.” Sadobrics aztán addig könyörgött, hogy ne tegyék vele ezt a gyalázatot, hogy visszaadták a kulcsokat neki, de továbbra is gyanakodtak rá s a katonák is ellenségesen méregették. Koncz maga azt mondta neki: „…legjobb volna, ha kitakarodnék a várból egész népségével együtt, úgysem csinálnak egyebet, mint fogyasztják az eleséget.”

  A védők egyre romló helyzetét és az egyre feszültebbé váló helyzetet érzékletesen mutatja be Koncz a továbbiakban: „…napról napra mindinkább fogyott az élelem és bor, úgyhogy a legénység (magyarok és csehek) zúgolódni kezdett, hogy már nincs mit enniük és inniuk, csak kenyeret és vizet. Néhányan el is haltak közülük, ami mégjobban elbúsította őket; kezdtek már arról beszélni, hogy nincs menekvés, követet nem küldhetünk az ostromzár miatt s különben is ha küldenénk azokhoz, ők volnának az elsők, kik átmennének Czibak emberei közé s bennünket elárulnának. Erre mi szorgosan kérük őket, hogy tartsanak ki egy kissé, a mi urunk nem feledkezett meg rólunk, de ők erre csak azt felelték, a fekete kenyeret mutogatva, hogy miért esznek Péter pap rimái és testvérei fehéret, holott ők nem védelmezik a várat s miattuk a többiek éhen vesznek. Erről szóltunk, én is, Orbán is Péter papnak s keményen nekimentünk, hogy miért nem gondoskodott elegendő élelemről: mit használ a népnek a pénz, ha nem tud vele mit csinálni, ha nincsen élelme, s egyik a másik után hull el az éhség miatt? Minezekhez járult még az, hogy Péter pap a beteg katonák számára egyik szobáját sem engedte át, úgyhogy a katonáknak a falakon kellett feküdniük esőben és szélben. Miután még többen elhaláloztak, végre elhatároztuk, hogy értesítjük Fenségedet (azaz Brandenburgi Györgyöt) a végveszedelemről, vagy pedig békét kötünk. Követnek ajánlkozott Orbán. Még egy darabig elhúzódott az ügy, miközben Orbán megsebesült egy lövéstől, mely a vár egyik ablakán hatolt be. Erre a magyarok és csehek egyaránt követelték a fegyverszünetet, egyezkedni kezdtünk. Az egyezség pontjai a következők: 1. A foglyok mindkét részről szabadon eresztendők. 2. A várba küldenek két hordó bort, mely ha elfogyott, ismét kettőt. Azonkívül meg kell engedni a katonáknak, hogy hármasával-négyesével a városba mehessenek enni és inni és magukkal másokat is bevihessenek a várba. De kerülendő minden civakodás, mely a békét zavarná. 3. A váron semmit se erősítsenek, építsenek; a várárkot és a töltéseket hagyják érintetlenül. Egyáltalán maradjon minden úgy, amint béke idején szokás s akkor a másik részről is hasonlóképpen fognak viselkedni. Ily föltételek alatt kötöttünk fegyverszünetet 75 napra…”

 

 

01. 09. után

ANSBACH: követként Brandenburgi Györgyhöz Koncz ment el Ansbachba. Ott beszámolt – mint leírja – a vár állapotáról, a védők hangulatáról.

 

 

01. 09. után

BUDA: Konz Budára utazott Brandenburgi György két megbízottjának kíséretében; ott találta Sadobrics inasát, aki Czibak Imrének vitt levelet. Végül Koncz Czibakkal együtt indult Gyula felé, a megbízottak nem követték.

 

 

01. 16.

?: a fennmaradt levelezés azt tükrözi, hogy I. Ferdinád hívei az utolsó hetekben is többféle módon próbálták Gyulát megoltalmazni, legalábbis tervek születtek, csak éppen kivitelező nem akadt.

  E napon Török Bálint temesi főispán Brandenburgi Györgyhöz írott levelében kifejtette, hogy nem képes a várat felmenteni.

 

 

01. 25.

BÉCS: I. Ferdinánd király parancsot adott Gyula ostromlóinak elűzésére, de az csak pusztába kiáltott szó maradt.

 

 

01. 25.

ESZTERGOM: Várdai Pál érsek arra kérte Szalaházy Tamás egri püspököt, királyi kancellárt, járjon közbe, hogy ne kívánja tőle I. Ferdinánd király Esztergom várának átadását; s egyben tudósította Szapolyai János király békére való hajlandóságáról és a naszádosok Szapolyai János király iránti hűségének ingadozásáról is. Várdai Pál szerint az érseki vár akármelyik király kezére kerülése sérti az egyház szabadságát és őt magát, hogy nála úgymond „hűbb és éberebb” várnagyot akarnak Esztergomba helyezni. A vár érseki kézben maradását Várdai a béke érdekében is fontosnak tartotta.

 

 

01-hóban

VISEGRÁD: I. Ferdinánd király 1530 januárjában Visegrádon a „status quo” alapján nyugvó fegyverszünetet javasolt Szapolyai János királynak. Ez a megegyezés első ízben szentesítette jogilag – még ha csak pár hónapra is – az ország kettészakadását. A fegyvernyugvás lejárta után pedig újabb tárgyalások kezdődtek.

 

 

02. 14.

BUDA: a Szapolyai János király-párti főurak és nemesek részvételével megtartott budai országgyűlésen törvényt hoztak a jobbágyok 1514-ben eltörölt szabad költözködési jogának helyreállítására, de ez a gyakorlatban nem került végrehajtásra.

  Kiújult a háború a két király között. I. Ferdinánd király Roggendorf Vilmos vezetésével 10 000 főnyi német-spanyol hadat küldött az országba.

 

 

02-hó közepe

GYULA: a gyulai őrség magyar nyelvű levélben fordult egy – ismeretlen nevű – magyar főúrhoz segítség végett. Leírták benne, hogy „élésük nincsen”, „elegek nem vagyunk a ház megtartására”. Könyörögnek, hogy legalább kétszáz lovassal erősítsék meg az őrséget, „mert nemcsak az mű kegyelmes urunk – azaz Brandenburgi György – kára leszen az háznak veszedelme, de mind az egész Magyarországnak”.

03. 16 előtti napokban

  Koncz végre bejutott Gyula várába, ahol előadta küldetését a katonáknak, kérve őket, hogy még egy-két hónapig tartsanak ki; addig követeket küld Krakkóba a lengyel királyhoz, hogy vegye védelmébe Gyula várát. A katonák felzúdultak, azzal gyanúsították Konczot, hogy nem is volt Ansbachban, sem levelet, sem segítséget nem hozott s azzal fenyegették, hogy méltó lenne rá, hogy a fal külső oldalára felakasszák. Hiába rimánkodott nekik Koncz: „Én magam is itt leszek veletek együtt, eszem kenyereteket s iszom vizet, ameddig akarjátok s ha én lennék az első, ki a vár feladását emlegeti, dobjatok ki a várból a falon keresztül.” Azt felelték, nem akarnak tovább itt becsukva lenni. Este, mikor lerészegedtek, kitartást ígértek, de reggel, mikor kijózanodtak, egyik sem akart maradni. Kiderült, hogy az utóbbi időben Sadobrics bőven osztogatta a bort a katonáknak, ami Konczot felháborította: „Sohasem hallottam, hogy egy várat dőzsöléssel és pocsékolással mentettek volna meg.” Koncz kérdőre vonta Sadobricsot, miért nincs pénz, élelem. De a várnagy nem válaszolt. Másnap Koncznak vissza kellett térnie Czibak táborába, s március 16-án minden fölszerelésével együtt átadták a várat az ostromló hadaknak.

03. 16

  Minden fölszerelésével együtt átadták a várat az ostromló hadaknak.

03. 16. után

  Feltehetően a vár átadása után kapták kézhez a gyulaiak a Dünkenfelder Orbánnak címzett, Csanád várában kelt levelet, amely szerint I. Ferdinánd király hadai készülődnek – negyvenezer lovas és gyalogos – s haladék nélkül indulnak Buda felé. Ekkora erővel Brandenburgi György – aki I. Ferdinád királytól adományul kapta Gyula, Solymos, Lippa, Dióskert és az erdélyi Küküllővár várát – felmentheti Gyulát. Ez a hír azonban nem volt igaz, Ferdinánd egyelőre a tehetetlen szemlélődésre szorítkozott.

  Koncz árulással vádolta Sadobrics Pétert. Való igaz, Péter pap Czibak Imrétől visszakapta váradi kanonokságát és kapott Gyulán is egy jól jövedelmező oltárigazgatóságot. A másik várnagy, Simay Mátyás is visszanyerte elkobzott birtokait, sőt Békés vármegye alispánja lett. Mégsem adhatunk teljes mértékben hitelt Koncz kíméletlen szidalmainak. Ameddig lehetett, a várnagyok védték a várat. Annak egyáltalán nem lett volna jelentősége, hogy még esetleg néhány hétig , akár két-három hónapig is kitartanak. Hiszen akár egy évtizedig – ami természetesen abszurd – várhattak volna, akkor sem ér oda a felmentő sereg. Brandenburgi György Zsigmond lengyel király útján is próbált egyezkedni Szapolyai János királlyal – teljesen eredménytelenül.

  A várnagyok felismerték, hogy a vár tarthatatlan, s az értelmetlen ellenállásnak véget vetettek. A Tiszántúlt Szapolyai János király a továbbiakban uralma végéig szilárdan a kezében tartotta, s érthető, hogy egy olyan ellenséges szigetet, mint Gyula – vagy Brandenburgi György erdélyi vára (Hunyad) – nem tűrhetett meg országrészében. Brandenburgi György végleg elvesztette Gyulát, ezzel a vár és az uradalom történetében ismét lezárult egy korszak, s – egyelőre – békésebb idők következtek. A vár új tulajdonosa, Czibak Imre váradi püspök, Szapolyai János király kedves embere és odaadó híve épségben vehette át az erősséget, amelyben a szigorú ostromzár nemigen tett kárt. A katonaság kisebb-nagyobb pusztításait nem számítva a gazdag uradalom értéke sem igen csappant meg. A békésebb idők kedveztek a lakosság gyarapodásának, a kereskedelemnek.

 

 

04. 11.

TIHANY: az 1529. évi török hadjárat befejezése után a főseregtől délre a Ferdinánd-párti magyar hadak nyomultak előre. Szalaházy Tamás veszprémi püspök csapatai azokat a várakat és kastélyokat foglalták vissza, melyek előzőleg vagy a töröknek vagy Szapolyai János király híveinek hódoltak meg. Visszafoglalták Tihany várkolostorát is. I. Ferdinánd király – mivel a tihanyi apát „Zápolya Jánoshoz és vele a törökhöz, a keresztény hit legádázabb ellenségéhez csatlakozott” – a várkolostort és annak vártartományát (9-12 falu) egyik hívének, Barka Bálintnak adományozta. Az adománylevelet rövidesen – 1530. április 11-én – módosította a király, s a kolostort és falvait az ostrom során megrongálódott veszprémi vár fenntartására rendelte.

 

 

08. 02. előtt(?)

ESZTERGOM: Szapolyai János király bizonyára gondolt arra, hogy Esztergom sikertelen ostromát rövid időn belül újabb követi. Hogy a várat a maga számára biztosítsa, megkísérelte annak elfoglalását. De akkor éppen Esztergomban tanácskozott a török, német és lengyel követek. Erélyes fellépésük meghátrálásra késztette Szapolyai János királyt.

 

 

08. 02.

NÉMET-RÓMAI BIRODALOM: I. Ferdinánd király bátyjával, V. Károly német császárral való tárgyalásai nyomán döntött Buda visszavételére indítandó újabb hadjárat fölött. Ennek egyik gyakorlati megnyilvánulása az volt, hogy e napon parancsot adott Wilhelm Roggendorf generálisnak, hogy induljon meg Esztergom, Fehérvár és Buda várainak visszafoglalására.

 

 

08. 11.

BÉCS: I. Ferdinánd király 11-én kiállított Brandenburgi György őrgróf számára egy oklevelet, melynek értelmében, ha Gyula várát sikerül visszafoglalnia, ismét neki fogja adományozni.

 

 

08-hóban

PÉCS: 1530 augusztusában újra háború robbant ki a két király pártjai között. Török Bálint fegyvereseivel Pécsig tört előre, s ott szétugrasztotta Szapolyai János király gyülekező híveit.

 

 

08-hóban

SZIGETVÁR: a visszavonuló Török Bálintot a Pécsett gyülekező János-párti Szerecsen János, Nádasdy Tamás, Kápolnay Ferenc, illetve a Mohács, Szekcső és Pécs váraiban állomásozó Kászon bég török csapatai, összesen mintegy tízezer harcossal, üldözőbe vették és körülzárták Szigetvárban.

 

 

A nyáron

SÁROSPATAK: Perényi Péter 1530-ban mindenképpen szerette volna megerődíteni Sárospatakot, amit Katzianer és a felső-magyarországi városok is elleneztek. Perényi azzal védekezett, hogy ez nem lesz senki kárára, viszont a védelem szükséges, mert előző hadjáratok alkalmával is például 600 hordó borát vitték el. A helyzet ekkor is puskaporos volt a Hegyalján, Kassa és Tokaj közötti területen folytak 1530 nyarán a harcok.

 

 

A nyáron (?)[21]

TOKAJ: a szepesi német kapitányok 1600 zsoldossal elfoglalták Tokajt, és még két kisebb várat. Az örömbe üröm is vegyült, mert a győztes csapat 600-ra fogyott, a többieket jórészt betegség vitte el; azt állították, hogy a magyarok mérgezett borral itatták őket.

 

 

09-hóban

ERDÉLYI FEJEDELEMSÉG: a Habsburg-támadástól rettegésben élő Szapolyai János király sürgős török katonai segítséget kért Jahjaoglu Mohamed[22] szendrői szandzsákbégtől. A király így vall erről: „…mintegy 25 ezer emberrel ideérkezett. Személyesen beszéltünk vele, s könyörögtünk neki, hogy ne pusztítson magyar földön, s ő esküvel fogadta meg, hogy Magyarország határain belül nem fog dúlni. Felhívtuk figyelmét Morvaország és Ausztria azon részére, mely tavaly bántatlanul maradt (amikor a szultáni had Bécs alatt járt), s hol kénye-kedve szerint pusztíthat… Innen eltávozván nem Morvaországot, nem Ausztriát, hanem országunknak azon részét, mely annyi vésztől megmenekült, Budától kezdve felperzselte, kifosztotta, s hetednapra legalább háromszor annyi rabbal tért vissza, mint amennyi török volt seregében… Kértük, hogy adja vissza azon rabokat, akik hűségesen voltak irántuk, de ő… irgalmatlanul odébbállott.”

 

 

09-hó végén

SZIGETVÁR[23]: az ostrom szeptember végén is tartott. Mivel ekkor I. Ferdinánd király hadai megtámadták a János-pártiak kezén levő Buda várát, Szapolyai azonnal Buda védelmére rendelte Szigetvár alatt veszteglő csapatait. Egyedül Kápolnay Ferenc nem teljesítette a parancsot, hanem kihasználva az elvonulással járó zűrzavart, átszökött a Ferdinánd-pártiakhoz.

10-hó elején

  Szapolyai János király meg akarta szilárdítani hatalmát a Dunántúl délkeleti szögletében, melyet igen komolyan veszélyeztetett a Ferdinánd-párti Török Bálint immár igen tekintélyes végvárrá kiépített szigeti erőssége. Véget akart szakítani veszélyes ellenfele egyre komolyabbá vált fegyveres támadásainak. Elsősorban a fiatal főúr kézre kerítése játszott főszerepet a tervezett ostromban.

  A Sziget elleni hadjáratot gondosan előkészítették és megszervezték. Magyar részről Szerecsen János Tolna megyei főispán és a Baranya megyei –Kápolnai János kaptak megbízatást az akció levezetésére. A sors furcsa iróniája, hogy a Török Bálint elleni magyar had egyik parancsnokává azt a Nádasdy Tamást állította az uralkodó, kit vérszerinti rokoni kapcsolat fűzött Szigetvár urához, lévén édesanyja enyingi Török lány. II. Szulejmán szultán pedig melléjük rendelte az 1529-ben elfoglalt és Szapolyai János királynak átadott Buda vára török helyőrségét, Kászon bég parancsnoksága alatt. A magyar-török egyesült sereg létszáma mintegy 10 000-re rúgott. A hadra kelt sereget az ostromhoz szükséges ágyúkkal s a hozzávaló lőszerrel Szapolyai János király közeli bázisáról, Pécsről látták el.

  Török Bálintnak – a felvonulás elhúzódása miatt – volt ideje alaposan felkészülni. A környéken levő fegyvereseit a várba vonta össze, de nem feledkezett meg a kellő mennyiségű élelmiszer és lőszer biztosításáról sem.

  A magyar-török egyesült had teljes létszámban csak október első felében érkezett Sziget falai alá és a vártól nyugatra, a nagy mocsaras tó partján, a Hárserdőnél táborozott le s itt állította fel ütegeit is. A magas vízállás miatt azonban a támadók nem tudták megközelíteni a vár sáncait. Ebből az irányból volt ugyanis ágyútűzzel a legrövidebb úton megközelíthető az erődítményrendszer szíve: a belső vár és a kerek torony. Az ágyúzás semmi eredménnyel sem járt, sőt a vár urát támadásra ingerelte. Közben a védők, a vár magas téglatornyából sikeresen ágyúzták az ostromlók táborát. A végvári harcokban járatos Török Bálint ugyanis a védelem leghatékonyabb módját alkalmazta: az aktív védelmet. Bátor fegyveres csapata kitört a városból s megrohanta az ellenséget, nem csekély vérontást okozva soraikban. Ügyes taktikával sikerült elfogniuk Nagy Imrét – az ellenség egy csapatparancsnokát – 25 emberével egyetemben. A Szapolyai János király-párti lovastisztet lenyakazták, s fejét egy póznára szúrva a vár falára tűzték. A 25 foglyot azonban minden bántódás nélkül rövid időn belül szabadon bocsátották és megüzenték velük, hogy a hadnagy azért lakolt életével, mert két nappal előtte Kászon bég egyik török harcosának átengedett egy magyar gyermeket egy paripa ellenében.

  A szigetiek helytállása felingerelte a támadókat, akiknek keserű szájízzel kellett tapasztalniuk, hogy az ingoványos tóval és vizesárokkal körülvett, jól kiépített várat az egyoldali gyenge ágyútűzzel nem vehetik be. Ezért szoros ostromgyűrűt vontak Sziget köré, s két oldalán felállított lövegekkel kezdték meg a vár ágyúzását. Eredményre számítottak, mert a vár falai nem kőből, hanem csak palánkból készültek.

  Szigetvár tüzérségi felkészültségét nem ismerjük, de az kétségtelen, hogy nem volt túlságosan jelentékeny. A jól értesült Istvánffy Miklós írja: a kerek torony tetején nem ágyú, hanem csak egy hajítógép állott. Az ellenség táborába vetett súlyos kőgolyók azonban veszteséget okoztak. Ilyen vagy éppen ez a hajítógép még 21 év múltán is a vár hadifelszerelése között szerepelt.

 

 

09-10. hó (?)

BÉCS: Wilhelm von Roggendorf 10 ezer német, osztrák, spanyol és cseh, valamint a hozzá csatlakozott számottevő magyar fegyveressel, 14 nagy gálya és 40 naszád kíséretében indult Buda ellen. Szapolyai János király naszádosai erőltetett ütemben eveztek a támadók elé, s Nyergesújfalu és Lábatlan között csatát kezdtek az ellenséggel, de megsemmisítő vereség lett a sorsuk.

 

 

10. 26. előtti napokban

VISEGRÁD: s hogy ne legyen a budai ostrom alatt a Habsburg-seregnek ellenség a hátában, gyors egymásutánban meghódították még Visegrád várát is.

 

 

10. 26.

ESZTERGOM: e napon foglalták írásba a feltételeket, amelyek szerint Várdai Pál érsek átadja az esztergomi várat Roggendorfnak. I. Ferdinánd király vezére biztosította az érseket és a káptalant, hogy minden jószágukban megmaradnak, kárukat megtérítik. Ugyanaznap jelentette Pozsonyból Szalaházy Tamás I. Ferdinánd királynak a meghódolás feltételeit, s azt, hogy Roggendorf kapitányai immár a vár urai; Roggendorf 4-5 zászlóaljnyi spanyol zsoldost hagyott a várban. Az érseket a dunai győzelem s a török csapatok barbár pusztításainak a hatása motiválta erre a tettre.

  Istvánffy Miklós szerint: „Wilhelm Roggendorf seregével előnyomult, Esztergomba érkezvén, ott Várdai Pál érsek, ki az előbbi évben Szolimántól Jánoshoz vitetvén, ennek ajánltatott, most mint erősíté, irtózva a törökkeli kapcsolattól, újra Ferdinándhoz tért, a sereget tanáccsal, pénzzel s eleséggel segíté.”

  Szerémi György a következőket jegyezte föl a történtekről: „A király nem félt a németektől, hogy eljönnek Budát ostromolni. Azonnal megparancsolta János király Pál esztergomi érseknek, hogy semmiképpen se engedje át nekik Esztergom várát, hanem tartsa meg; ne járjon nekik kedvükben, hanem álljon ellen, amennyire tud. Rövid időn belül megvédjük főtisztelendőségedet. – Futárt küldött hozzá ezzel az üzenettel és a futárnak megparancsolta, hogy nyomozza ki ott, és szemlélje meg a németek táborát, kik vannak ott főemberek a magyarok közül a németekkel. Kora hajnalban megjött a futár Esztergom érsekéhez, s átadta a kezébe a király levelét. Pál érsek ilyen választ adott János királynak, így szólván: »Én nem vagyok elég megtartani az esztergomi várat ellenük, mert mi útjukba esünk; másodszor mert én nagyon szegény vagyok, nincsen pénzem.« Már előbb adott János király a latornak tizenhatezer márkát, s az érsek mégis átadta nekik az esztergomi várat. A követ visszatért, Budára jött, s ugyanazon módon átadta a királynak Pál esztergomi érsek válaszát, mint meg van írva. »A követ kikémlelte, kik álltak a magyar urak közül a németek pártjára: Báthori András, Perényi Péter, Török Bálint, a rác Bakics Pál, Bánffy Boldizsár testvérével, Antallal, Nyárhidy Ferenc, s velük van Thurzó hadinépe.«”

  Roggendorf esztergomi akcióját diplomáciailag alaposan előkészítették. Várdai Pál minden szempontból – anyagi és hatalmi – alaposan bebiztosította magát I. Ferdinánd királynál, mielőtt a vár átadását megtette volna. Lásd: Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája, 66-67. o.

 

 

10. 26. után

ISZTAMBUL: a török Portát nagyon felbőszítette Esztergom elvesztése. A határszéli pasák parancsot kaptak Szapolyai János király megsegítésére. Betetőzte ezt a szultán fenyegetése: 1531-ben hadbaszáll I. Ferdinánd király ellen. Erre azonban nem került sor a birodalom egyéb gondjai miatt.

 

 

10. 26. után

VÁC: s hogy ne legyen a budai ostrom alatt a Habsburg-seregnek ellenség a hátában, gyors egymásutánban meghódították még Visegrád után Vác várát is.

 

ISMERTETŐT A VÁRRÓL, LÁSD A VÁRAK C. OLDALAMON: Klikk ide!

 

 

10. 31.

BUDA: Roggendorf e napon érkezett meg Buda alá seregével.

  Komoly gondot okozott a budaváriaknak a védelemben szükséges katonaság összegyűjtése, de I. Ferdinánd király csapatainak rendkívül késedelmes megérkezése időt enged a szervezkedésre. Annyi magyar és török katonát szednek össze, amennyit csak lehet. Olcsarovicz Péter 800 rác és török harcossal dunai hajókon érkezik. Szinte az utolsó pillanatban fut be Grittivel a Törökországból Budára vezényelt 3000 oszmán harcos. Az első napokban rontja a helyzetet, hogy Nádasdy Tamás és Szerecsen László csapatai és a szultán által a budai vár védelmére rendelt Kászon bég török fegyveresei Szigetváron Török Bálint várát ostromolják.

 

 

11-hó első napjaiban

SZIGETVÁR: nem tudjuk hány napon át folyt Sziget vára első ostroma, de egy közbejött katonai fordulat november első napjaiban a magyar-török egyesült hadsereg ostromának azonnal véget vetett. Közben ugyanis a Roggendorf generális parancsnoksága alatt álló Habsburg-sereg október 31-én megérkezett Buda alá, hogy megszerezze azt Szapolyai Jánostól.

  A várba szorult király és Luigi Gritti, a szultán magyarországi megbízottja, a veszély hírére segélykérő levelet küldöttek a szigetvári ostrommal küszködő parancsnokoknak:

 

„Tudjátok meg, hogy a németek Budát ostrom alá vették, s bár a város még hatalmunkban van, mégis, ha hűségesek vagytok, s azt akarjátok, hogy mi megmeneküljünk, mindent félretéve siessetek ide, vagy még inkább röpüljetek...”

 

  A kétségbeesett hangú felhívás azonnal véget szakított a szigeti vár ostromának s a magyar és török csapatok – Fehérvár érintésével – Budára siettek.

 

 

 

BUDA: azonban a Budát körülzáró német és magyar hadak visszaverték őket, mire Nádasdy és Szerecsen újra visszavonult Fehérvárra. A kudarc után néhány nappal újból megkísérelték az áttörést, s végül egy ügyes kalauz segítségével sikerült a laza ostromgyűrűn át bejutniuk a várba . De a jelentősnek ígérkező katonai akció híre Török Bálintot is fegyveresei élén Szigetvárról a budai várat ostromló Roggendorf –sereghez csalogatta. Egy rövid hét alatt megfordult a kocka. Ha az eset nem lenne olyan tragikus, nevetni kellene rajta. A Szigetet ostromló Nádasdy-Szerecsen-Kászon együttesből ostromlott, s az ostromlott Török Bálintból pedig ostromló lett. De minő furcsa ostromló! Szapolyai János királynak – aki megostromoltatta a várát, akit megtagadott, s akinek évek óta pusztítja országát – a Buda alatti táborból titkos úton-módon hat eleven csukát küldött be a budai várba…

 

  S amíg javában folyt a budai vár ostroma, megjelent a színen a harmadik félként a török hadsereg! A szorongatott Szapolyai János király segítségül hívta a törököt, Mohamed szendrői és belgrádi pasát és csapatait, velük érkezett Buda alá Uszref boszniai és Amurat hercegovinai pasa is. Szapolyai János király csalódottan nyugtázza, hogy a híres vitéz, Czibak Imre nagyváradi püspök megjelenik ugyan a várban, de egyetlen katona nélkül. Jó parancsnokokban nem szenved a védelem hiányt, mert ott vannak Petrovics Péter[24], Pöstyéni Gergely, Ártándy Balázs, Dóczy János, Athinai Simon, hogy csak a legismertebbeket említsük. Felsorakoztak a királyi vár védelmére Pest és Buda polgárai is. A budai várnagynak Amádé Istvánnak azonban a sok nagyúr között semmi szava sincs katonai kérdésekben. A védelem irányítása a király, de kivált Luigi Gritti, a velencei kezében összpontosult, akinek a szava, mint a szultán küldöttének, a legtöbbet nyomott a latban.

  A várban csupán két ágyúhoz jól értő férfiú volt: László pattantyús mester s egy Ágoston-rendi szerzetes, András páter. Az igaz, hogy egy német tüzér is akadt, de mivel „gazul és hűtlenül szolgálta a királyt, mert sok port töltött az ágyúkba és az szétvetette őket”, Szapolyai János király szigorúan eltiltotta a fegyverektől.

  Valamelyest felkészültek a vízen is. Ha gályájuk nem is volt, de 22 naszád állt a Gellérthegy alatti Dunán készenlétben.

  Istvánffy Miklós szerint 8000 a védők száma, a szemtanú Szerémy viszont csak 2000-et ír. Kétségtelenül a két szélsőség között van az igazság. Négy esztendővel a mohácsi után tehát az a furcsa helyzet állt elő, hogy Buda falait az iszlám igazhitű szövetséges harcosai védelmezik a Habsburg-uralkodó ellen.

  Az utolsó hetekben a falak megerősítésére belül földből sáncot emeltek.

  Az élelmiszerkészletben aggasztó hiány mutatkozott, mert részben nem volt elegendő idejük a beszerzésére, részben pedig a múlt évi török támadás nyomán nagyon meggyérült a budai kereskedők száma, s a megmaradottaknak is alaposan kiürült a raktáruk.

  Roggendorf tábornok Óbudára érkezett hadserege rövid szemle nyomán ostromgyűrűbe fogja a budai Várhegyet, amit annál eredményesebben is megtehet, mivel megérkezésük hírére a váraljai Szent Péter külváros lakossága kiüríti a települést és felhúzódik a hegyre. A fővezér és parancsnoki kara hadiszállásukat, hogy jól belátható legyen a főtámadásra kijelölt terület, az alsó külváros fala előtt, a felhévízi Lázár-templom közelében, a mai Bem József utca és a Mártírok útja közötti részen állíttatják fel. A magyar csapatok parancsnokai viszont Buda városa nyugati előterében, a mai Vérmező mögött a Martinovics-hegy alsó lankáira települnek.

  Budavár szemrevételezése után Roggendorf úgy határoz, hogy a döntő csapást a város északi, északkeleti és északnyugati részére méri. A terjedelmes vitorlás gályákról kirakott nagykaliberű ostromágyúk részére három sáncokkal védett tüzelőállást építtet. A legfontosabb tüzérségi lőállásban, Buda északkeleti szögletében álló guti Országhok emeletes palotája átellenében a Szent Péter plébániatemplom mellett 10 faltörő ágyút állíttat fel. Innen nemcsak a várszöglet támadható, de úgy az északi, mint a Dunára tekintő keleti várfal is.

  A másik kulcsfontosságú ágyúállás, hasonlóan 10 nagykaliberű löveggel a magyar urak tábora előtt, Logod falu felől, a város nyugati fala előtt kap helyet, jó rálátással a városkapura. Egy harmadik üteg, mely az ostrom során különösebb jelentőséget nem kap, Buda északi fala előtt, kb. a mai János kórház és a Széna tér körzetében állt. Az ostrom során dél felől is megrohamozzák a falakat.

11. 01.

  November elsején délután kezdődik az ágyúzás, ekkor csak 8 lövést adnak le.

11. 02-03

  Már 2-án és 03-án reggeltől estig lövik az ágyúk a várost. Egy-egy nap 400 lövés is célba talál. A védők elhárító ágyúzása figyelemre sem méltó, így hát nyugodtan dolgozhatnak a támadók. János király, hogy katonáit jobb kedvre hangolja, minden egyes beszolgáltatott ellenséges golyóbisért 12-12 garast fizettet. Buda Szent György terén jókora fegyveres erőt vonnak össze tartalékként, hogy onnan, mint központból a legjobban veszélyeztetett falszakaszokhoz vonuljanak a csapatok. De az is szerepet játszik e fegyveres súlypont, kialakításában, hogy megvédelmezze a vár északi bejáratát, ha netalán az ellenség a város valamelyik pontján behatolna a falak közé.

  A várbeli lovasok – magyarok és törökök – nem tétlenkedtek. Rendszeressé vált a lovascsapatok kitörése a nyugati kapun át a mai Krisztinaváros és a Vérmező környékére. Elsőnek a magyar huszárok ütnek ki, de mivel vállalkozásuk csúf kudarcba fullad, hiszen „mindig csak hátuljukon hozták a németpártiak lándzsáinak vashegyét a városba”, a király később csak a török lovasoknak engedi meg az ilyen vállalkozást.

11. 04.

  A réslövő ágyúzás sokat sokat ígérő eredménye már november 4-én mutatkozik. „A budai várfalakat Országh Ferenc háza felé (ti. az északkeleti szögleten) földig lerombolták – számol be az eseményről a várba szorult Szerémi György. Amikor már a budai fal leomlott, a német gyalogosok mindjárt támadásra jöttek. Hogy megtudták a törökök és rácok, hogy jönnek, vígan felálltak a töltésre, sok derék tizedest a németek közül megöltek, fejüket kopjára tűzték, s merészen fenyegették mezítelen kardjukkal a németeket. Kiegyenesedve álltak a töltésen, semmit sem féltek a törökök, sem a rácok. Örültek a zsákmányuknak, mert a németek általvetőjében találtak aranyforintokat. A törökök bizony örültek a hadi becsületnek.” Istvánffy Miklós így írja le a Habsburg-csapatok első gyalogsági rohamát: „A németek nagy hévvel rohantak a falakra, s keményen harcoltak, úgyannyira hogy két óra hosszat győzelem egyik oldalon sem volt, mindkét részről számosan esvén el és sebesülvén meg. Végre is… visszaszorította, vereséggel voltak kénytelenek táborukba térni, sok közkatonát, tisztet és zászlótartót vesztvén el.”

  Az erős ágyúzás a nyugati várfalon is szép eredményt hoz Roggendorf tüzéreinek. A Logod felől tüzelő ágyúk Szerémi szerint 200 lépésnyi, Istvánffy Miklós szerint 600 lépésnyi hosszan talpig ledöntik a várfalat. E szakasz védelmét török és rác csapatok látják el, s jól felkészültnek a meginduló gyalogsági roham elhárítására. Istvánffy Miklós így emlékszik meg a támadásról: „Jóllehet az utak a szakadatlan esőzés és közbejövő hózivatarok (!) által fellágyulván, akadályul szolgáltak, s a domb, melyen a város fekszik, síkossága miatt a megmászásra alkalmatlan volt, mégis a hadnagyoknak Roggendorf megparancsolta, hogy másnap a rést a sereg felével megrohanják, s minden erejükkel bejutni igyekezzenek.” „A magyarok megijedtek – meséli Szerémi – a törökök pedig örültek, s mondták: Bizony mi nem félünk, mert a város hegyre van építve, míg feljön az ellenség, nagyon ki lesz fáradva. És a magyarokat a város faláról elterelték. Csak ők voltak ott kardokkal és fütykösökkel, s a rácok parittyából kövekkel árasztották el a németeket, mely mint az eső szállt föléjük…”

  A támadók által a falakon ágyúzott rések valamelyes kitöltéséhez a várbeliek nagy erővel látnak hozzá, s jó hasznát veszik itt a pincék mélyéről előkerülő, földdel megtöltött rengeteg boroshordónak. Ha nem is pótolja a ledöntött falat, de alkalmas fedezéket nyújt, hogy mögüle puskatűzzel tartsák távol a rohamozókat.

11. 10. körül

  Roggendorf általános rohamot rendelt el. Négy ponton indul meg a gyalogosok támadása a város és a vár ellen, de a meredek, sziklás keleti oldal támadásával hamarosan felhagyni kényszerültek. A tüzérségi tűzzel megrongált északkeleti szögletnél és környékén, valamivel lejjebb, a domonkosok Szent Miklós kolostoránál (a mai Hilton Szálló területén), s végül a Boldogasszony- (Mátyás-) templom mögött. Ekkor rohanják meg a németek a Gellérthegy alatti hőforrások tájékáról magát a várfalat is, sőt itt már-már siker koronázza a támadást, 4 zászlót ideiglenesen sikerül kitűzni a vár fokára. Valóban helyes elképzelés az egyidőben nagy erőkkel több, egymástól távoli ponton megszervezett akció, de a magyarok, s kivált a törökök hősies ellenállásán minden gyalogsági támadás megtörik. Még maga a király is szakállas puskát ragadva tüzel a rohamozókra.

  Már az ostrom első hetének a végén súlyos élelmiszerhiány lép fel a várban s a városban, úgyannyira, hogy a védők főtáplálékává a lóhús válik. Ezt jól tudja Roggendorf generális is, ezért iparkodik a Várhegy körüli zárógyűrűt szorosan lezárni, nehogy élelmet vihessenek a várba. Ez azonban nem akadályozza meg a védők merészebbjeit, hogy vállalkozásba ne kezdjenek. Így például Ölyvedi Menyhért éjjelente a Dunára lopakodik le halat fogni a király asztalára.

  Nagy a bizakodás a védők soraiban, mert gyötrő az éhség, az egyre téliesebbre forduló időjárás, a havas eső, a tengelyig érő sár, a csúszós hegyi talaj rendkívül súlyos nehézségek elé állítja a Habsburg-sereget. Szapolyai János király és Gritti titkos utakon mégis a boszniai és a hercegovinai pasáktól török katonai segítséget kérnek, hogy az iszlám sereg mentse fel újból Budát. S a kérés meghallgatásra talál…

  A török és magyar lovascsapatok vállalkozásai rendületlen erővel folynak tovább. Egy ilyen kiütésben maga Nádasdy Tamás is részt vesz, sőt a logodi mezőn szabályos lovagi párbajt vív Bánffy Boldizsárral, akit a pusztulástól csak az előrerontó német karabélyos lovasság heves rohamának sikerült megmentenie.

  Jellemző epizódra került sor egy másik ilyen huszártámadás során. A farkasszemet néző két tábor magyar urai egymással titkon érinkeztek. „Az volt közöttük a vélemény, hogy már semmit sem kell félniük a németektől, mert már gyorsan elvonul a német hadinép Buda falai alól.” S a korszak furcsa ellentmondásosságát mi sem illusztrálja fényesebben, minthogy a Roggendorffal együtt harcoló Török Bálint hat élő csukát küld fel titkon a várba Szapolyai János királynak.

11. 20.

  A német tábornokok még 20-án egy nagy általános támadást terveztek Buda ellen, de hírét véve a közelgő török segítségnek és Bánffy János felszabadító hadainak, lefújták a rohamot. Közrejátszott a döntésükben katonáik sorában egyre vészesebben pusztító betegség, járvány, a zsoldosok elégedetlensége, s az érzékeny veszteség, ami a Dunán érték őket. A török naszádosok ugyanis súlyos károkat okoztak a németek dunai hajóiban, úgyannyira, hogy csupán 13 naszád marad teljesen sértetlen. Szapolyai János király titokzatos jóakarói Roggendorf táborából nyílvesszőkön üzeneteket küldtek be a várba: nem kell már félnie a generális hadától.

11. 21.

  S valóban. A közelgő felmentő csapatok hírére, 21-én felhagyott az öreg tábornok Buda ostromával, és 22-én elvonult falai alól. Az örömhírre Szapolyai János király a budavári István-toronyra zászlókat tűzet ki, hogy hirdessék sikerét.

  Wilhelm von Roggendorf hadjárata, bár az átlagosnál jobb katonasággal, jelentékeny tüzérséggel és hajóhaddal vonult fel a támadásra, de a magyarországi viszonyok között a novemberi időjárás nem volt alkalmas várostromra, még akkor sem, ha szép kezdeti tüzérségi sikereket könyvelhetett el, vagy éppen éhség gyötörte a védőket.

  Kétségtelenül kitetszik az ostrom eseményeiből, hogy a várvédők mostoha adottságaik közepette is derekasan helytállottak.

  Őszintén el kell ezt ismernünk, hogy nemcsak a magyarokról, de a török és rác harcosokról is, akár a falakon, akár pedig rajtaütésszerű kiütéseik során lovaikon harcoltak. A védelem fő mozgató motorja a szemtanúk szerint az a török szolgálatba állott Gritti volt, akinek jelleméről a történetírás vajmi kevés pozitív vonást jegyezhet fel, de azt, hogy a budai vár 1530. évi védelmében, aljas, megalkuvó, vagy éppen gyáva lett volna, igazán nem mondható el. Maga írja röviddel az ostrom után: „Budának semmiféle körülmények között sem volt szabad a Habsburgok kezébe kerülnie, mert ha egyszer Jánostól elvették, a török, amint az kétségtelen, másodszor is elfoglalja, úgy többé a kereszténység vissza nem nyerheti soha!” Kétségtelenül látnoki szavak.

  A Habsburg-sereg elvonulása után a várból kitörő katonák Roggendorf otthagyott beteg és súlyosan sebesült katonáit bosszúból mind egy szálig lemészárolják. De nem feledkeznek meg a menekülők üldözéséről sem. A Duna hullámain dagadó vitorlákkal észak felé húzó egyik gályát a várból erős ágyútűz alá veszik, majd pedig a könnyű naszádok erednek nyomába. A németek azonban válaszul Káposztásmegyernél kihajóznak 6 nagyágyút, melynek tüzével részben elsüllyesztik az üldözők hajóit, részben pedig menekülésre kényszerítik őket.

  De az ostrom nehéz órái alól való felszabadulás örömét súlyos csapás keseríti meg. A segítségül hívott Mohamed bég csapatai Pesten összefogdosták az ifjakat és gyermekeket s elhurcolták azokat. A budavári törökök sem jártak el különbül: foglyokkal elégítették ki az ostrom alatti jó szolgálataikat. „A törökök és rácok – meséli Szerémi – sokat vittek el Törökországba Budáról, akiket elraboltak. Akik pincében rejtőztek, ezeket kenyérrel, élelmiszerrel kicsalogatták… s lehajóztak a szerémi vidék felé…”

  Istvánffy Miklós ezt írta Buda sikertelen ostromáról: „János király és Gritti semmiképpen sem tudták sem tudták, mint szerették volna, az elvonulókat üldözni, hátulról megtámadni, a kimerülteket és betegségtől gyötrötteket kaszabolni, mert látták, hogy lovaikat elcsigázta az éhség, s maguk a védők is, a sok éhezéstől elgyengülve, erre sikerrel nem vállalkozhattak. A mieink pedig azon az úton haladtak, melyek maguknak kitűztek, s békésen Esztergomba visszatértek. Roggendorf a vonuló gyalogos csapatokat hátul könnyű fegyverzetű lovas csapatokkal erősítette meg, hogy védjék őket.”

11. 22.

  Roggendorf menekülésszerű visszavonulása másnapján érkezett meg Budára Jahjaoglu Mehmed Szendrő és Belgrád bégje, aki Esztergom ostromára a rossz idő beállta miatt nem vállalkozott, de arra igen, hogy a Felvidék nyugati részét feldúlja.

11. 22. utáni napokban

  I. Ferdinánd királynak az ország megosztására tett javaslatának híre (poznańi béketárgyalások) pontosan az ostromot követő napokban érkezett Szapolyai János királyhoz.

 

 

11. 22. után

MÁTYUSFÖLDE: Istvánffy Miklós így írta le Mehmed bég mátyusföldi pusztítását: „Ez volt annak a tartománynak vagy vidéknek, mely a Vág és Nyitra folyók közt fekszik, s melyet régi nevén Mátyus földjének neveznek, az súlyos és emlékezetes elpusztítása, melyet a lakosok még ma is Mehmed pusztításának neveznek, nagy lelki szomorúsággal idézve annak emlékét. Ezután Mehmed a rablott holmival és a zsákmánnyal sértetlenül visszavezette seregét Nándorfehérvárra…”

 

 

11. 24.

LŐCSE (Livoča): leégett a lőcsei papírmalom.

 

 

Az ostrom hetei alatt[25]

POZNAN: a két szembenálló fél a lengyelországi Posenben (a mai Poznan) béke-, illetve fegyverszüneti tárgyalásokkal is próbálkozott. Megint csak I. Ferdinánd király követei álltak elő a javaslattal: a két uralkodó osztozzon meg az országon, úgy ahogy a határ e pillanatban áll. A válasz persze felháborodott elutasítás volt. A megbeszélések konkrét eredményre nem vezettek.,de végül megfogalmaztak egy-egy esztendőre szóló fegyverszüneti szerződéstervezetet. I. Ferdinánd király maga is csak játszott még a kiegyezés gondolatával: az európai helyzet ismét fordult egyet, ezúttal a Habsburgok javára. A tervezet jóváhagyási tárgyalásit 1531 januárjában Visegrádon I. Ferdinánd király részéről a Budáról visszavonult Wilhelm von Roggendorf, Szapolyai János király részéről pedig a lengyel Laski Jeromos vezette. Bár később létrejött ugyan a fegyverszünet, de rendkívül jellemzőnek kell tartanunk a budavári ostromból győzedelmesen kikerült Szapolyai János király helyzetét, aki a szerződést csak II. Szulejmán szultán jóváhagyása után szentesíthette.

 

 

10-11-hóban

ISZTAMBUL: a színfalak mögött a két uralkodó megbízottjai titkos alkudozásokba kezdtek. A Habsburg-király követe a dalmát Jurisics Miklós kamarás és stájer várkapitány (a későbbi kőszegi várkapitány) pedig októberben és novemberben a szultáni udvarban folytatott béketárgyalásokat…

  Amikor a törökök tudomást szereztek a magyar főváros ostrom alá vételéről, keményen szemükbe vágták a követeknek, hogy a Habsburg-uralkodó két vasat tart egyszerre a tűzben: békéről tárgyal, de ugyanakkor hadat visel a szövetségese, János ellen. Általános a vélemény, hogy csak a Budáról érkezett örvendetes tudósításoknak köszönhető, hogy a követek ép bőrrel szabadultak meg Isztambul falai közül.

 

 

12. 18.

?BÉCS: Katzianer főgenerális[26] felderítői megtudták, hogy erős török segédcsapatok indultak meg Fehérvárról Esztergom ellen. A főgenerális azonnal segélykérő levelet menesztett I. I. Ferdinánd királynak, s csak így sikerült megakadályozni a török támadást.

 

 

12. 24.

BUDAI ORSZÁGGYŰLÉS: az 1530-31 fordulóján tartott budai országgyűlésen Szapolyai János király, a magyar urak általános megrökönyödésére az ország kormányzójává nevezte ki Grittit. Ugyanekkor föloldotta az 1514 óta érvényes, a mezővárosokat erősen sújtó jobbágyköltözési tilalmat.

 

 

?. ?:

VESZPRÉM: 1530-ban János király csapatai szállták meg Veszprém várát.

 

 


1531

 

1530-31 fordulóján

BUDAI ORSZÁGGYŰLÉS: a frissen kinevezett kormányzó feladatai közé a kormány tekintélyének helyreállítását is fölvétette a király, s ő váratlan eréllyel végezte ez a „piszkos munkát”. Néhány héttel kinevezése után lefejeztette a Mária királyné ügynökeiből 1526-ban Szapolyai-pártivá vedlett, de most árulással vádolt Ártándy testvéreket, a tiszántúli nemesség ismert szószólóit.

 

 

01. 21.

VISEGRÁD: Visegrádon Roggendorf és Hieronim Laski három hónapra fegyverszünetet kötött, amit utóbb 1532. május 9-ig meghosszabbítottak. Ez a békeszerződés jelezte, hogy Roggendorf ereje kimerült, Szapolyai János király sem volt olyan helyzetben, hogy ezt kihasználva visszavághasson. A hadiszerencse megfordítását csak török segéllyel kísérelhette volna meg Szapolyai János király. De erre mégsem került sor. Talán mert a – korábbi – Mehmed-féle hadjárat eredményeit maga is láthatta, mint ahogy Istvánffy Miklós leírja: „Amint János király messziről, a vár ablakából (Buda várából) meglátta, hogy az ártatlan férfiak és nők nagy sokaságát kegyetlen szolgaságba hurcolják, azt mondják, nem tudta visszatartani könnyeit, s sóhajtva és szomorúan azt mondta a környezetének, hogy ennek a csapásnak és szerencsétlenségnek nem ő, hanem Ferdinánd és a németek az okai…”

 

 

02. 07.

NÉMET-RÓMAI BIRODALOM: a Német birodalom protestáns fejedelmei megalakították a schmalkaldeni szövetséget. Válaszul erre a katolikus rendek 1538-ban megalakítják a Katolikus Ligát.

 

 

03. 04.

BABOCSA: a főurak és nemesek egy része elhatározta, hogy a két király mellőzésével külön rendi gyűléseket tartanak. Céljuk az volt, hogy az ország védelmére alkalmasabb uralkodót válasszanak. Így került sor e napon a babocsai országgyűlésre.

 

 

03. 19.

BÉLAVÁR: országgyűlés. E gyűléseken – melyeket nyugodtan tekinthetünk mindkét királytól független országgyűléseknek – a főszerepet Perényi Péter játszotta, aki saját királyságához egyengette az utat. Később a szultán elfogatta és kiszolgáltatta őt Szapolyai János királynak.

 

 

05. 28.

VELENCEI KÖZTÁRSASÁG: a velencei Signoria arról értesítette franciaországi követét, hogy Aloisio Gritti Budára érkezett, s a szultántól parancsot várnak az Esztergom elleni hadjáratra.

 

 

05. 29.

ESZTERGOM: Várdai Pál nemcsak szóban, hanem tettekkel is bizonyítani akarta Szapolyai János király iránti hűségét. Esztergom őrségének spanyol kapitányát pénzzel rávette arra, hogy gyújtsa fel a vízi bástyát, s amint az őrség annak oltására kitódul, mögötte a vár kapuit zárassa be, az őrség kintreked, s így bent csak az érsekhez hű emberek maradnak. De a cselre rájöttek, a spanyol kapitányt elfogták, s az a kemény vallatás során elárulta; hogy az érsek vette rá az akcióra, s megmondta, mikor, hol tárgyalt erről az érsek megbízottjával, egy püspökkel. A püspököt szobafogságra vetették, majd Pozsonyba vitték. Az érseket illetően 1531. május 29-én azt tanácsolta Fels, hogy I. Ferdinánd király hívassa magához, hogy ott személyesen győződjék meg hűségéről.

 

 

07-hóban

POZSONY: I. Ferdinánd király Pozsonyban megszervezte a magyar kamarát. Ez a régi rendi jellegű kincstartóság helyett modernebb típusú, testületi ügyintézésű hivatalként működött, s az ország pénzügyeinek intézésére volt hivatott. Hatásköre fokozatosan kiterjedt a közigazgatási feladatok ellátására is. A XVI-XVII. századi Magyarország legfontosabb hivatalává vált.

 

 

11. 01.

ZÁKÁNY: a rendek Zákányon Nádasdy Tamás vezetésével újabb tanácskozásra ültek össze.

 

 

Az év folyamán

PÉCSVÁRAD: 1531-ben Szapolyai János király a pécsváradi bencés monostort és a várat elkobozta András apáttól, és hívének, a pálos rendbe tartozó Martinuzzi György fráternek gondjaira bízta. Ebben az időszakban itt is építkeztek, de ezeket az építkezéseket az előző erődítésektől lehetetlen szétválasztani.

 

 

Az év végén

GÁLSZÉCS[27] (Sečovce): 1531-re fél évtized harcai alaposan megviselték Felső-Magyarország keleti részét. Ez év végére a terület legvagyonosabb birtokosai – Perényi Péter, Báthori András és mások – Gálszécsre gyűlést hívtak egybe, melyen a megyék mellet a királyi városok (Kassa, Eperjes, Lőcse, Kisszeben, Késmárk) is képviseltették magukat. A megbeszélés tárgya: a pártok közötti ellenségeskedés kölcsönös megszüntetése. Eredményt éppúgy nem érhettek el, mint az 1532. évi gyűléseken Eperjesen és Kassán.

 

 

Vége

Vissza a főoldalra

 

Ugrás az 1532-ik évi hadjárat leírásához



[1] Pankota: 36 km-re északkeletre Aradtól Romániában.

[2] Az esemény pontos helyét nem közölte a forrás, de értelemszerűen Világosnál támadta meg Perényi Péter felmentő seregét Péter moldvai vajda.

[3] Szomolnok: Ma Szlovákiában, Rozsnyótól északkeletre fekvő település.

[4] Drinápoly ma is Törökországban van az északi határnál.

[5] Forrás: Veress D. Csaba: A szegedi vár. 34. o.

[6] Ma Romániában, Brassótól 17 km-re északnyugatra, az Olt bal partján, nem messze a Barca torkolatától, Hídvéggel szemben fekszik.

[7] Valahol a Dráva folyó déli partján, de nem Eszéken, vagy Ferasnál.

[8] Sajnos még nem sikerült beazonosítani az ünnepet.

[9] A királyt csak néhány nevesebb ember volt hajlandó elkísérni a szultán fogadására, köztük a ferences szerzetesből kalocsai érsekké előléptetett Frangepán Ferenc meg Werbőczy István kancellár.

[10] Takáts Sándor: A régi Magyarország jókedve. Athenaeum, Bp., év nélkül 120.

[11] Mária királyné 1529. június 17-én Znaimban kelt levele.

[12] Nádasdy Tamás: magyar főúr (1498-1562), a család vagyonának és tekintélyének megalapozója. A padovai egyetemen tanult, a mohácsi vész előtt már az udvarban szolgált mint Mária királyné titkára. 1526-27-ben I. Ferdinánd pártjának egyik legfőbb szervezője, jutalmul kapja 1527-ben a budai várnagy tisztet. 1529-ben ő védi a székvárost a török ellen, de német zsoldosai megadásra kényszerítik. A töröktől Szapolyai János király váltja ki, s egyben szolgálatába is fogadja. 1531-től Gritti kormányzó helyettese és a királyi jövedelmek kezelője. 1532-ben szembefordul Grittivel, aki eltávolítja hivatalából. 1534-ben, Gritti utolsó útjának idején, visszapártolt a Habsburgokhoz. 1537-től horvát-szlavón bán, 1540-től országbíró, majd egyben országos főkapitány is. 1559-ben a hosszabb ideje üresen hagyott nádori méltóságra választották. Sokat szerepelt a török elleni harcokban. A reformáció egyik első támogatója Magyarországon. 1532-ben közeli birtokairól figyelte az eseményeket, de sem a török ellen, sem mellette nem avatkozott a harcokba.

[13] A szultánnak ez a kijelentése vitatott. Frangepán Ferenc kalocsai érsek egyik leveléből tudjuk, hogy „Végül óhajunkra megállapíttatott, hogy saját törvényeink szerint éljünk, s békén, adófizetés nélkül, a török felsőbbség minden elismerése nélkül bírjuk az országot.” Ezt írta egy szerzetestársának az általa folytatott tanácskozásokról megemlékezve. Szapolyai János király még 1531 végén is önérzetesen hangoztatja levelében, hogy nem fizet adót a töröknek.

[14] Gritti: keresztnevét Alvise, Aloisio, Luigi és Ludovico formában is ismerjük. Andrea Grittinek, Velence sztambuli követének, később dogéjának törvénytelen fia, sztambuli bankár és hadiszállító (1480-1534). Ibrahim nagyvezír bizalmasa. Magyarország ügyeibe Hieronym Łaski 1527-1528-as tárgyalásaikor avatkozott először, elősegítve a megegyezést. 1529-ben a szultáni sereggel együtt ő is eljutott Bécsig, majd a visszavonulás után Budán maradt. Szapolyai János király 1529 végén kincstartóvá és az egri püspökség kormányzójává tette. 1530 végén nagy része volt abban, hogy Buda kiállta Roggendorf ötvennapos ostromát. Ezután Szapolyai János király a budai országgyűléssel az ország kormányzójává választatta. Egyéves, részben a pénzügyekben, részben a pártoskodók megfélemlítésében jeleskedő működés után hazatért Sztambulba, s csak nem sokkal az 1532-es szultáni hadjárat megindulása előtt tért vissza Budára. Szapolyai János király számára ekkor már kellemetlen volt a jelenléte, egyes hívei – Nádasdy Tamás, Athinai Simon deák – nyíltan szembefordultak a kormányzóval. A török közeledtével azonban meg kellett egyezni vele, s még országos főkapitánnyá is kinevezték. Ő fogadta Eszéken a szultánt Szapolyai János nevében, s állítólag az ő sugalmazására fogatta el Ibrahim pasa a török táborba tisztelegni érkező Perényi Pétert. A kőszegi ostrom után Esztergomot ostromolta, de a támadással elkésett, s a várat nem tudta bevenni. Ezután ismét Sztambulba ment, ott belefolyt az I Ferdinánd és Szulejmán szultán közötti béketárgyalásokba, majd 1534-ben visszaindult Magyarországra, valószínűleg abban a reményben, hogy az egész országot uralma alá hajthatja. Czibak Imre váradi püspök meggyilkoltatása miatt azonban az erdélyiek fellázadtak ellene, s Medgyesen megölték.

[15] A Szultáni Napló szerint 17-én, Kecskés László: Komárom az erődök városa c. könyve szerint – egy korabeli elbeszélés alapján 16-án.

[16] Ugod: a Pápa várától 11-12 km-re délkeletre fekszik Ugod.

[17] Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban, 31. old. szerint a török sereg október 27-én érkezett meg Budára.

[18] A forrásban nem szerepelt időpont az eseményhez társítva. Következtetett időpont meghatározás.

[19] A forrásban nem szerepelt időpont az eseményhez társítva. Következtetett időpont meghatározás.

[20] Török Bálint volt e sorsdöntő időkben I Ferdinánd király egyik fővezére, Szigetvár ura.

[21] A forrásban (Csorba Csaba: Várak a Hegyalján) nem szerepelt időpont az eseményhez társítva. Következtetett időpont meghatározás.

[22] Jahjaoglu Mohamed: máshol inkább ebben a névformában fordul elő: Jahjapasazáde Mehmed.

[23] Szigetvár leírását lásd at 1564-1566-os dokumentumban.

[24] Petrovics Péter: délszláv születésű nemes, akit ismeretlen fokú rokonság fűzött az uralkodóhoz, később temesi ispán lett, s ilyen minőségében – a temesi ispán gyakorlatilag az egész Temesközt kormányozta – megingathatatlan támasza lett Szapolyai János királynak.

[25] Bartha Gábor: Az erdélyi fejedelemség születése, 38. old. szerint Roggendorf Buda elleni támadását a poznańi béketárgyalások kezdetének napjaira időzítette.

[26] Nicolaus Salm súlyos beteg volt és 1530-ban meg is halt. Utóda Katzianer és Serédy lett.

[27] Gálszécs: vár és település Kassától kb. 25 km-re légvonalban, keleti irányban.